Tékozló Homár

Kátyukárrendezés az Allianznál

2010.05.17. 14:01 | jackyll | 32 komment

Zorgon nem vezetett elég sikeresen, ezért egyszercsak megindult alatta a föld. Autója mozgásban volt, ezért sérüléseket szenvedett a mozgó aszfaltdarabtól. Amíg az utakon polgárháborús körülmények uralkodnak, az FKF-et biztosító Allianznál beásták magukat az ügyintézők, ki sem látszódnak, csak ha nagyon muszáj. Első körben felkészületlenül érte a kárfelmérőt a gépjármű alján található sérülés (nincs akna), ezért hetekig nem javítathatta meg. Aztán azzal akarták elhajtani, hogy leépítették a budapesti osztályt, Győrben van a kárrendezés:

Ezidáig elégedett Allianz ügyfél voltam. Az autónk kötelező biztosítása és Casco biztosítása is náluk van megkötve. Viszont sajnos az elmúlt hónapok eseményei alapján erősen kétségessé vált, hogy hosszú távon az ügyfelük maradok-e. 2010.02.19-én önhibámon kívül a tragikus állapotban lévő magyar utak áldozata lett az autónk, komoly sérülések keletkeztek rajta egy a helyéről kiszakadó aszfaltdarab jóvoltából Budapesten, az Ungvár utcában (XIV. kerület). 2010.02.23-án tudtam elmenni az FKF-hez elindítani a kárügyintézést, onnan egyenesen küldtek tovább a Hamzsabégi útra az Allianz biztosítóhoz, merthogy az Allianz az FKF szerződött partnere. Megtörtént az ügy nyilvántartásba vétele. Jött a szemle, illetve csak jött volna, mivel az autó alja sérült, így a konkrét károkat nem tudta felmérni a kárszakértő, mivel az Allianz telephelyén nem áll rendelkezésre egy emelő, vagy legalább egy akna, amivel az autó alja szemrevételezhető lenne.

Egy kárrendezési központ, ahol autókat szemrevételeznek, kárfelvételi jegyzőkönyveket állítanak ki, és nincs helyben egy egyszerű akna? Nem szeretném fekete-afrikai állapotokhoz hasonlítani ezt a dolgot, mert az említett földrajzi egység lakosai jogosan háborodnának fel, és kérnék ki maguknak ezt az összehasonlítást, mert nem hiszem el, hogy akár ott előfordulhat ilyen helyzet! Nevetségesen szánalmas. Hozzáteszem, hogy a helyszíni szemlét végző úr maximálisan korrekt volt, felvette az autó adatait, km állását, elmondta a továbbiakat, de azon túl, hogy körbejárta az autót túl sok egyebet nem tudott tenni.

Pótszemle igényemet így még aznap bejelentettem, lebeszéltem a pótszemle helyét a szervizzel (ezt sem értem, hogy a kárügyintézést végző biztosító miért nem tudnak meghatározni egy helyet, és egy időpontot, miért nekem kell mindenhova rohangálni és telefonálni, ha már ők nem képesek egy szemlét elvégezni), és vártuk az az Allianz kollégájának jelentkezését, akik az ígéretek, hogy 1-2 napon belül jelentkeznek. Több mint egy hétig vártuk ezt a hívást. Többször érdeklődtem az ügyfélszolgálaton, hogy mégis mire számíthatok, mikor hajlandóak végre szemlézni az autót, de konkrét választ nem kaptam, csak hogy jelzik a kárszakértő felé újfent a dolgot, és ő hívni fog. Nem hívott senki ezért nekiálltam újra telefonálgatni. Egy idő után megadták a számát az ügyhöz kirendelt ügyintézőnek, aki viszont egyszerűen nem elérhető. Nem azért, mert foglalt, hanem mert nemes egyszerűséggel nem veszi fel a telefont, hiába csörgetem végig ötször egymás után.

Nem volt más megoldás, bementem újra a Hamzsabégi útra, ami az én szempontomból a város másik végén van, és sajnos csak munkaidőmben van ügyfélfogadás. Személyesen sikerült kiverekedni, hogy a pótszemle igényem bejelentését  követő harmadik héten végre átküldjék a kérelmemet a pótszemlét végző csoportnak. Ígéretet kaptam, innen tényleg csak 1-2 nap, és hívni fognak a szemle ügyében.


1 héttel később tényleg sikerült ez, így egy újabb hétre rá megtörtént a szemle. Munkaidőmben, így ki kellett vennem egy napot emiatt. Az már ennyi várakozás után nem is igazán hozott ki a sodromból, hogy 3 órát kellett várnom, míg az Allianz embere megérkezett erre az összesen maximum 10 perces műveletre. Ekkor 03.23-at írtunk. A pótszemle-jegyzőkönyvet be kellett még mutatnom az FKF kirendelt irodájában, melynek eredménye egy 03.30-án kelt levél lett, melyben elismerték a kárt, és kérték, hogy mutassam be az Allianz felé a javításról szóló számlát. Hurrá, 1 hónappal és 1,5 héttel a káresemény után végre elismerték a kárt! És ez csak az erőszakosságunknak köszönhető, ha nem próbáljuk előremozdítani az ügyet, akkor biztos vagyok benne, hogy nem történik semmi! Itt leszögezném, ez csak az Allianznak köszönhető, az FKF nagyon korrekten tette végig a dolgát. Sőt, a baleset után 1 héttel már helyrehozták az utat is.

Szóval javítás csak számla ellenében. Mivel nem volt túl olcsó a javítás, így egy kicsit rá kellett spórolnunk, de sikerült elvégeztetni, így végre benyújtható volt a számla. Bementem így hát a számlával a biztosítóhoz ahogy azt mondták, odamentem az ügyfélszolgálati ablakhoz, ahol az ügyintéző hölgy közölte, hogy itt nem adhatom le a számlámat, mivel itt leépítések voltak, ezen a helyen már nem vesznek át semmit, nem végeznek kárügyintézést többé. Győrbe rakták át, ott intézzem.

Itt elborult az agyam, majd kissé indulatosan elmeséltem a hölgynek a tortúrát, amin át kellett mennünk, hogy egyáltalán eljussunk idáig, így engem egyáltalán nem érdekel, hogy mit költöztettek hová, mialatt az én ügyemet magasról lesz.rták, de én itt le fogom adni a számlát, addig nem megyek sehová. Felküldtek egy "illetékes" hölgyhöz, aki átvette a számlámat szájhuzogatva, és adott róla egy kézzel odavetett átvételi elismervény, de azt is csak azért, mert ragaszkodtam hozzá, hogy nyoma legyen a számlaleadásnak. Először megkérdeztem, hogy lefénymásolná-e nekem, és esetleg azokat is aláírná-e, de ez itt végleg elszakadt nála a cérna. Mit képzelek én, mik ők, fénymásolószalon? Az pénzbe kerül! Miért nem fénymásoltam le? És egyébként is...

Mit képzelek? Neki már nem volt hangulatom részletezni. Mennyi egy fénymásolt lap költsége? Max 3 Ft? Mennyibe került nekem, hogy telefonáljak milliószor, autózzak át a városon többször is, szabadságot vegyek ki, és tépázzák az idegeinket? Mit képzelek továbbá? Pl arra, hogy hiába fizeti az ember folyamatosan az autó után a teljesítményadót, illetve minden tankolásnál a benzin árába épített brutális jövedéki adót, útalapot, ha az embernek mégis kára keletkezik a botrányos állapotban lévő utak miatt, akkor körülbelül erre számíthat. És ha az autóm a munkaeszközöm? A pótszemle elvégzéséig nem javíttathatom meg, mert nem ismerik el a kárt. Ha érdeklődni próbálok, hogy mégis miért nem történik végre valami, akkor nem elérhető az ügyben senki? Telefonáltam, emaileket küldtem (egyet pl március elején, amire azóta sem kaptam választ az Allianz kárügyintézéstől), de sajnos tényleg reménytelen.

Úgy látom, hogy az Allianznak jól jön, hogy az FKF ügyeit intézheti, de sajnos egy monopolhelyzetben lévő cég hozzáállásával.  Az ügyfél az utolsó. Remélem az esetünk egyedi, de nem nagyon hinném. Ezért fogom bepanaszolni minden létező fórumon az említett biztosítót, amivel csak annyit próbálnék elérni, hogy változtassanak a hozzáállásukon, és legyenek szívesek komolyan, szakszerűen és profin hozzáállni a szakmájukhoz, mert ebben a városban még biztosan nagyon sok ügyfelük lesz! Ja, a kifizetést még várjuk, remélem azért az az említett 30-45 napon belül meg fog történni!

Végül csak sok szerencsét kívánnék minden közlekedőnek a magyar utakon!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@nális coitus 2010.05.17. 14:02:33

Elsőzni ősi román szokás!

XCat 2010.05.17. 14:02:45

Mi van, lenyomjátok hétfőn az egész heti posztlistát?

Circus 2010.05.17. 14:07:23

Megannyi (jogos) kérdés...

eznemisénvagyok 2010.05.17. 14:10:11

Eszméletlen sztori! Részvétem.

Győrbe!? Eszem megáll ...

Circus 2010.05.17. 14:12:04

Elolvastam, és mégis dobogó, pedig biztosítós poszt? Mi van itt, mindenkit elnyomott az eső ebéd után?

Amúgy Allianz mondjon le...
pedig nekem eddig csak jó tapasztalatom van velük, pár nap alatt intéztek dolgokat - de az évekkel ezelőtt volt.
Az már tényleg vérlázító, ha hetekig nem tudunk az autóhoz hozzányúlni, mert a biztosító nem képes szakembert biztosítani (...), addig esetleg szenvedjen maradandó sérüléseket, vagy esetleg ne használjam? Van erre valami szabályozás, hogy ilyenkor mit lehet tenni?

Manci néni, a szomszéd 2010.05.17. 14:20:44

Már megint egy "hülye" posztoló. Má' bocs, hogy lehülyézem, de ezek szerint ő egy álomvilágban él, és fogalma sincs arról, hogy Ő, Kis Ede, csak addig fontos a biztosítónak, amíg fizet.

Hehe, de amikor a biztosítónak kéne fizetni?

Egyik biztosító mint a másik...

kolompar.sara · http://ferfibunozes.blog.hu 2010.05.17. 14:21:38

biztositon nem meglepodni!!! mibol elnenek, ha fizetnenek mindenkinek?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.17. 14:47:22

"Egy kárrendezési központ, ahol autókat szemrevételeznek, kárfelvételi jegyzőkönyveket állítanak ki, és nincs helyben egy egyszerű akna? "
Hát igen, ez elég LOL.

"Hurrá, 1 hónappal és 1,5 héttel a káresemény után végre elismerték a kárt!"
Ez már nagy fegyvertény ezzel a g*ci bandával.

"Pl arra, hogy hiába fizeti az ember folyamatosan az autó után a teljesítményadót, illetve minden tankolásnál a benzin árába épített brutális jövedéki adót, útalapot, ha az embernek mégis kára keletkezik a botrányos állapotban lévő utak miatt, akkor körülbelül erre számíthat."
Ezen már én is régóta háborgok :S

Kifizetés 35-40 napon belül? Remélem bejön, lehet hogy hosszabb lesz az...

Amúgy tébnyleg, felnyomni a FKF-t veszélyeztetésért esetleg?
Avagy PSZÁF?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.05.17. 14:50:43

Az volt már, hogy olyan kis görgős izével kellett volna megemelni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.17. 14:51:45

@eznemisénvagyok: Nem ez a baj, Győr is egy város, ott is lehet egy központ, de ha van üfsz. BP-n, akkor mi a f*ért nem lehet ott intézni valamit? Tudnak kommunikálni neten, telefonon akár Győrrel is! Ez átlátszó és beleszarós indok.

É2I 2010.05.17. 14:55:02

Innen is üdvizeljük az összes lehúzó biztosítót.
Gondolom lesz még poszt a mostani szél és víz helyzet versus biztosító sz@rik fizetni viszonylatban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.17. 14:57:18

"Ezidáig elégedett Allianz ügyfél voltam."
Ja, mert nem volt valódi ügyed. Fizettél és kész...

2010.05.17. 14:57:35

@@nális coitus: az allianz ősi román cég.

XCat 2010.05.17. 15:02:29

Van megint új poszt. A homár megkergült.

moli 2010.05.17. 15:58:11

minek kell akna? eleg egy tukor.

Shammer72 2010.05.17. 16:20:08

Ez se egy kerek történtet: a Hamzsabégi úton tavaly óta már nincs is kárbejelentés és kárrendezés o_O

www.allianz.hu/sajtoszoba/online/karrendezes_otthonrol.html

A hülye FKF-esek szegény delikvenst teljesen rossz helyre küldték. Ezzel az erővel mehetett volna a Vidámparkba is kárügyintézni. Ha felmegy a www.allianz.hu weboldalra és ír egy emilt, valószínűleg többre jut.

És akkor nem kéne itt kutyapicsáznia teljesen feleslegesen. Bár azindexnek ez hozza a klikket meg a hirdetési lóvét.

loolo 2010.05.17. 16:39:57

@Shammer72: Csak kiegészítésként. A kár idején még nem lehetett otthonról intézni a dolgot, mert az általad linkelt okosság március 17-én jelent meg, amikor megszüntették a Hamzsabégi úton az ügyintézést, ami a kárbejelentés kezdetén még aktívan működött.
E-mail hiába írsz, nem válaszol a kutya sem. Max. annyit, hogy továbbították az illetékes felé a panaszod.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.17. 17:21:23

A "javítathatta" mit jelent vajon? Talán inkább "javíttathatta". A zindexnál spórolnak a t betűkkel? Vagy egy szóba nem szabad 4-nél többet tenni rendeletileg?

"lebeszéltem a pótszemle helyét a szervizzel"

Lebeszéled valamiról, hogy ne csinálja. A pótszemle helyét megbeszéled. Írhattad volna, hogy szétbeszéled vagy felbeszéled, de az se azt jelentené, amit akartál írni.

Píter 2010.05.17. 17:52:29

Az Allianz már állandó szereplő itt. Bank, kötelező bizt., casco, mi jöhet még? Ugye jól emlékszem, hogy ők voltak azok, akik nem írták alá azt a banki kódexet vagy mit?
Kerüljétek az Allianzot!!

interpreter 2010.05.17. 18:45:02

Többször leirták már a korábbi posztokban:
Ez az Allianz,már nem az az Allianz,amely pár éve volt.Már,nyoma sincs a rugalmas,korrekt,szakszerű kárügyintézésnek!!!
Új vezető van,sok régi munkatársat már elküldtek.
A nagy károkat(nagy értékű autók,légi,vizijárművek,komoly lakáskárok)egyszerűen indok nélkül,vagy mondvacsinált okokra hivatkozva utasitanak el,arra játszanak,hogy sok károsult nem viszi perre!
Ha pervesztesek,akkor is több marad a zsebükben,mert a jelenlegi jegybanki alapkamat nagyon kicsi.
A többi biztositóval is sok baj van,de a jelenlegi vezetés alatt álló Allianz katasztrófa!

yippyupp 2010.05.17. 19:14:35

harmadjára is kutyakárrendezésnek olvastam

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.05.18. 00:08:54

KátyÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ hosszúúúú úúúúúúúú

labi 2010.05.18. 08:37:52

Autós kárral nem szoktam biztosítóhoz járkálni. Szervízbe be, megcsinálják, biztosítóval elintézik ők.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.18. 09:28:46

Az autónk kötelező biztosítása és Casco biztosítása is náluk van megkötve

Beszarás
Évvégén nem nézegetted az onlány bizt.közvetitést?
Felére ment le a bizttositása a haveromnak

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.18. 09:33:34

Ja, a kifizetést még várjuk, remélem azért az az említett 30-45 napon belül meg fog történni!

Ahogy te tévecc, foksz még ezügyben homározni

Összes biztositót beszántani és sót rájuk

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2010.05.18. 10:54:45

Elégedett Allianzos ügyfél? Gyóóó, azt külön tenyésztik valahol?

Nekem ott volt életem első kötelezője. Igaz hülye voltam, mert szalonban kötöttem autó átadáskor (most már tudom miért ragaszkodtak annyira hozzájuk, de akkor még naív voltam) és én még annyit biztosításért nem fizettem.

3 havonta 17 ezer. Most 5 ezer sincs ugyanarra a kocsira, ugyanarra a lakhelyre.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.18. 17:19:28

@klarky: ... pedig csak 15 év telt el azóta, és nem volt közben balesetem ...

Shammer72 2010.05.19. 09:24:45

@Píter: Rosszul emléxel.

www.allianz.hu/sajtoszoba/online/csatlakozas_kodex.html

@loolo: a Hamzsabégin tavaly november óta nincs kárszemle

@interpreter: ha neked az volt a korrekt és szakszerű ügyintézés, hogy a Hamzsabégin sorbaálltál a törött autóddal szemlézni, annak valóban nyoma sincs.

vprof 2010.05.29. 18:21:54

Nem tudom volt-e már, a kommenteket nem olvastam végig.

Casco? Tudom, hogy kevesen szánják rá, pedig ebben az esetben is jól jött volna. Én, ha így járnék, csak bevinném a verdát a márkaszervizbe, ott van a biztosítók által elismert kárszakértő. A javítást a Casco terhére szívességi alapon elvégzik, nekem csak az önrészt kell fizetnem. Szemle, pótszemle természetesen helyben megtörténik. A biztosítóm leboxolja a többit az Allianz-zal, majd ha ennek a végére ért, visszatéríti az önrészt.

Szerintem ez így sokkal tisztább, szárazabb érzés. És gyorsabb is.
süti beállítások módosítása