Tékozló Homár

Megoldhatatlan talány a lehúzós típusú tévévetélkedőben

2010.05.21. 00:54 | szily | komment



Klasszikus műfaj a Homáron a lehúzós tévévetélkedők, illetve a megoldhatatlan feladványaik ostorozása.  A legnépszerűbb ilyen poszt a Féllábú ügyfél a lehúzós tévévetélkedőben című volt. Most Té Rolandinho, a Napi Borzasztó Szóvicc blog középpályás sztárja bukott ki. Bár a Naiv Ügyfél nem vette fel az ATV-n adott műsort, és screenshotot sem csinált, én sok hónapja tartó online levelezésünk alapján egészen biztos vagyok benne, hogy korrektül írta le az összeadandó számokat. Kizsebelőgyanús sztori alant.


Tegnap délután volt egy szabad fél órám, amit azzal töltöttem, hogy unott tekintettel kapcsolgattam a csatornákat a távirányítóval.
Az egyébként is kiemelkedően színvonalas ATV csatornán a Többet ésszel! c. telefonos vetélkedő ment. Hosszasan lehetne ezekről a betelefonálós játékokról írni, tulajdonképpen egy talány, hogy a mai fogyasztóvédelmi rendszerben ezek minek köszönhetően léteznek még.
Nyugodtan meg lehet ennek ellenére állapítani, hogy aki egy ilyenbe betelefonál vagy sms-t küld, azt egy percig nem szabad sajnálni, hogy kárba ment a pénze.

A képernyőn egy default Rubint Réka tekintetű hölgy, aki átment a mondj három nem összefüggő, de egymás után következő mondatot castingon.
Adott a feladvány, valamint a több országból hívható és sms-ezhető számok, mindez Bódi Gusztávné egy átlagos otthonkáját megszégyenítő színkavalkádba ágyazva. A kép tetején nagyjából 6-os Times New Roman betűméretben tájékoztató szöveg futóreklám módjára szaladgál. Itt olvasható, hogy a potom 500 Ft-os hívás után nincs ám garantálva,hogy műsorba kerülsz, meg az, hogy a részletes játékszabályok a honlapon olvashatók.

Általában az ilyen műsorokban 9 betűből kell egy 4-5 betűs értelmes magyar szót összerakni, ami csodák csodájára egy "számítógép által kisorsolt" próbálkozónak sem sikerül. Közben a legeslegeslegeslegutolsó visszaszámlás is elindul, amit a hölgy kedvességből megállít még fél percre, hogy sikerüljön valakinek megnyerni a nyereményt.

A műsorról így is többet írtam, mint illik, szerintem mindenki ismeri a körítést.

Levelemhez mellékeltem egy képet, amin saját kezűleg ábrázoltam a tegnap délután látott feladványt, ugyanolyan struktúrában, mint ami a műsorban szerepelt. Sajnos nem állt módomban sem fényképezni, sem pedig screenshot-ot készíteni, úgyhogy kérek annyi bizalmat, hogy tekintsük ezt annak, ami tegnap adásban volt.

A feladvány alá a következő szöveget írták: ADJA ÖSSZE AZ ÁBRÁN SZEREPLŐ ÖSSZES SZÁMOT!

Ha már egyszer elidőztem a csatornán, ezt obligát megoldásvágy kísérte a szervezetemben. Neki is láttam a rém bonyolult műveleteknek. Általános iskolából még derengett a dolog a műveletek sorrendjéről, meg talán az is, hogy vannak ún. magasabb rendű műveletek.

Nos, megkockáztatom, hogy az ábra helyes megoldása: 45, nekem legalábbis ez jött ki.

Közben jöttek a próbálkozók, és sokadszori próbálkozásra a hölgy már leszűkítette a kört arra, hogy a megfejtés vagy 305 vagy 486.

Ekkor töprengeni kezdtem, és elolvastam még egyszer mit írtak az ábra alá. Heuréka jutott eszembe, és fel is kiálltottam, hogy hóhó kis hamis szerkesztők itt becsapós feladatot állítottak össze. Megpróbálkoztam tehát azzal, hogy szó szerint össze adom az összes számot az ábrán, tekintet nélkül arra, hogy azon az operátorok milyen műveleteket jelölnének.

Ismét elakadtam, mert ez meg 142.

Arra közben rájöttem, hogy a 486-ot zavarólag azért tették oda, mert aki a bizonyos műveletek sorrendjét nem tanulta meg, az, ha zsinórban beüti a fenti sort a számológépébe, bizony ezt a számot kapja.

A végén egy kamikáze próbálkozó a két lehetőség közül a 305-öt választotta, és az lett a nyerő megoldás (50 ezrer forintot nyert az illető, a 2 milliós lehetőség sajnálatos módon nem jött össze utána, mikor szerencseszámok közül kellett választani).

Szóljon tehát a feladvány: a mellékelt ábra alapján hozzuk ki végeredménynek a 305-öt.

Üdv:
Té Rolandinho

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yippyupp 2010.05.21. 09:04:44

@atpijkamo: jé, te is elrontottad a fagolyót?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.21. 09:06:54

@yippyupp: Azt mondták, hogy paraszt vagyok, mert felkapáltam a homokozót.

yippyupp 2010.05.21. 09:11:05

@atpijkamo: ejnye, nem volt píszí az óvóda. nálunk kisgazdának nevezték az ilyen sutyikat

bekbórd! 2010.05.21. 09:18:41

Talán össze kell adni a kétjegyű számokat és utána azok számjegyeit is külön? Most lusta vagyok megcsinálni, annyira nem érdekel.

yippyupp 2010.05.21. 09:24:27

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker: egyes, leülhetsz. a 42 csak egy kérdésre értelmes válasz

aagifekete 2010.05.21. 09:25:13

googlét megérdeztem:
25+10x2+34-7x5+13-29+17=
jó napom van. első találat (:
www.youtube.com/watch?v=rLprXHbn19I

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.05.21. 09:28:55

Az ask.com szerint a 2. találat:
Tüzes szinglik várnak rád

Ricordi 2010.05.21. 09:33:07

Hello... Aki tud számolni, ezen induljon el... www.youtube.com/watch?v=ru2jTAKm5pY&feature=related
Én próbálom, de még mindig nem az a szerencsétlen 305 XD

kétmillió tart el nyolcmilliót (törölt) 2010.05.21. 09:51:53

Az összes olyan TV csatornát, ahol ilyen műsorok mennek, be kell tiltani.

Sötét Gyermek 2010.05.21. 09:54:33

A kedvenc ilyen sztorim az volt. Egyszer jön a telefonszámla, rajta 3 emelt díjas hívás vagy 2000 Ft-ért.
Apám kapásból rámfogta, hogy én hívtam szextelefont, aztán mikor utánagondolt, beismerte, hogy háromszor betelefonált a néhai, igen színvonalas Slágerrádió "nyereményjátékára", és ezt nyerte :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.05.21. 09:56:58

én csak annyit mondanék, hogy az iksz az nem szorzásjel. a szorzásjel a pont. számítógéppel írva a szorzásjel a * karakter. vagy bizonyos esetekben elhagyható pl 5(1+2) = 5*(1+2), 5n = 5*n, stb.

az iksz az semmi. változót jelölhet maximum. van egy jel × ami olyasmi mint az iksz de mégse, írásban pláne nem olyan, ezt keresztnek kell kimondani, és ez a descartes szorzat jele, de az más...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.21. 09:58:45

@hatmillió vegetáló országa: A t;vékettős Vutymi Trutymóé ezek a vállalkozások. Erős összefonódás van.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.05.21. 10:00:47

@Hurrá Torpedó: És akkor ott van még a kérdés, hogy milyen számrendszerben van a feladvány.

Ricordi 2010.05.21. 10:01:23

Jah, azt hozzáírhattam volna a kommentemhez, hogy a linkelt videó leírásában a logika :D Meg az eredmény.. Mások a számok, de csak ugyanaz lehet a logika nem? Vagy ne legyek naív? XD XD XD

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.05.21. 10:20:48

@Hurrá Torpedó:
"az iksz az semmi"
Hö, mit semmi? Mit huzigálsz szavazáskor, x-et vagy +-et?
Római-e vagy , vagy arab-e?

Felhivom a figyelmet, biSztos helyröl tudom, a Tv2-ön nem lesz hétfőn betelefonálós
De ne aggyátok tovább!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.21. 10:37:52

Ha van itt autisztikus matematikus, lökje már össze 11-es számrendszerben (X a 11. karakter)

Egyéves Önkéntes 2010.05.21. 10:46:30

akárhogy adom is össze, nekem MOSÓGÉPSZERELŐ jön ki.

ámbátor 2010.05.21. 10:57:55

@Ricordi: Biztos figyelmen kívül hagytad, hogy az ott egy pukkasztott kilences.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2010.05.21. 11:17:02

@Hurrá Torpedó: szerinted a szerkesztők jártak egyáltalán matekórára? ha egy ilyen feladványból az jön ki, hogy a végeredmény 305(!), akkor ezek után ne csodálkozzon senki, hogy a magyar embert lenyúlják a boltban, meg bankban, meg a biztosítók, meg a lizingégek, meg mindenhol egyéb más helyen is, ahol számolni kell, mert nyilvánvaló, hogy egy ilyen fasz feladvány, amit a média közvetít teljesen eltorzítja az emberek képességeit.

Mandarin7 2010.05.21. 11:17:02

Én egyetlen egyszer láttam ilyen műsort, de egy életre elég volt belőle. Akkor viszont 1 órán keresztül képes voltam nézni,mert annyira idegesített, hogy nem bírok rájönni a megfejtésre. Valami olyasmi volt,hogy X GYEREK ÉS x CICA UTAZIK A BUSZON. LESZÖKIK X CICA ÉS EZUTÁN HÁNY LÁB LESZ A BUSZON? Bocsi,hogy pontos számokra nem emlékszem,de a lényeg, hogy a végén egy PÁRATLAN szám jött ki! És persze a műsorvezetőnő állította, hogy neki is csak másodjára sikerül kiszámolnia. De hogy ennyire pofátlanok legyenek! Nagyon felidegesített,mert vártam a csavart, hogy valahogy biztos úgy taktikáztak,hogy valami elfogadható és megmagyarázható szám jöjjön ki,de ezzel a teljesen abszurd dologgal verik ki az ember szemét!

aszakács · http://www.kaldeneker.hu/ 2010.05.21. 11:18:26

Inkább olvasgassatok finom recepteket, nem kerül pénzbe..
www.kaldeneker.hu/

AkarkiJ 2010.05.21. 11:31:43

mátrixként kell kezelni a fenti ábrát, úgy meg lehet kapni a végeredményt... bár szerintem ez így csalás, mert nem teszik hozzá, hogy milyen rendszer szerint kellene összeadni, így elvileg el kellene fogadniuk bármilyen rendszer szerinti összesítést, tehát ha valaki simán összeadja a számokat, akkor azt is, mert az IS egy jó megfejtés, de ők csak a saját rendszerük szerinti megfejtést fogadják el.

Laceeka82 2010.05.21. 11:35:11

szakál miki jól nyomja, néha megnézem csak úgy, mert jó műsorvezető. De hivni nem fogom soha....Az ATV-s betelefonálós és a többi viszont egy hulladék. Amellett, hogy k.rva nagy átb.szás, még nézhetetlen is mellé...Aki ilyenre betelefonál, az hülye, vagy csak sok felesleges pénze van..

babel 2010.05.21. 11:35:38

Hozzáadtátok a telefonszámot, amire be kellett telefonálni??? Neeem???
És amúgy is ki mondta, hogy ez 10-es számrendszerben van? Pupákok! :D

BéLóg 2010.05.21. 11:38:25

Ezek a feladványok MINDIG úgy szólnak, hogy kérjük adják össze a KÉPERNYŐN látható számokat.
Namármost SOSEM azt kérik, hogy oldd meg az egyenletet vagy efféle.
Aztán hogy -- amint fent is írták -- a 34 az 3 is meg 4 is, na és persze NEM A TÁBLÁN hanem alatta-felette-mellette van még MÁS szám is...

Szóval lehúzós. Hülye aki nézi, még hülyébb aki telefonál is.

A macskás példánál meg MINDIG az a megoldás a páratlan számra, hogy valaki ÉPPEN leszáll, azaz EGYIK lába a buszon van, a MÁSIK meg már nem.
De olyan is szokott lenni, hogy a busz oldalán van egy felirat hogy "láb", satöbbi...

mojszipupi 2010.05.21. 11:45:38

Magyar sajátosság h ilyen műsorokat engednek. Mindig is lesz buta paraszt pénznélküli ember aki betelefonál. Merthogy ezeket ugye azok hívják akik ebben az időben otthon tartózkodnak vagyis NEM DOLGOZNAK

VLADISZLAV 2010.05.21. 11:46:58

" Speedo: Úgy kell összeadni, hogy a 34 az 34+3+4+30.." Látsz olyan számot az ábrán, hogy 30? És miért nem látsz? Mert nincs ilyen szám az ábrán! A feladat pedig úgy szól, hogy: "Adja össze az ábrán szereplő összes számot" Továbbmenve, nem kell hozzáadni valaminek az összegét, szorzatát stb, mert azok a számok nem szerepelnek az ábrán. A megfejtést nem tudom egyébként, de nem is érdekel.

Wonder Deer Hunter 2010.05.21. 11:49:40

Nekem simán kijött... Kivontam a 36-ból a pénteket... Ti vagytok a hülyék! :-)

erdomester2 2010.05.21. 11:53:35

Én nem értem hogy jön ki.
Összeadva a számok:142
darabokra szétvedve (34 helyett 3+4): 38
két db x: 20
Összesen: 200.
"Adja össze az ábrán LÁTHATÓ számokat"
Az ábrán baromira nincs 30 meg 20 ergó 34-ből NEM lehet 30+3+4+34, de ha még az is lenne, akkor akkor az 20+30+10+20+10 = 90, ami összesen 290.

Múltkor talán ebben a műsorban 2 matematikus ismerősöm nem tudta megoldani, ugyanis szerepelt benne valami olyan hogy 2+10i-7, és mivel az i semmilyen formában nem fogható fel számnak (talán -1-nek legabszurdabb esetben is, de úgysem jött ki), megállapodtunk abban, hogy ez átverés.

Kopi3.14 2010.05.21. 12:15:05

@Judge: ez alapján magyarból mebuktál, még ha matekból át is mentél: Add össze az összes számot! Az egyrészt pl 25, másrészt 2, 5, stb. Aztán jöhetnek az elöjelek, a szorzások figyelembevételei, etc. etc. nem olyan gyorsan megoldható feladat ez- s a mínusz jel elöjelként kezelhetö, vagy sem is jó kérdés. :D

@erdomester2: az i nem szám? Bocs, ezen röhögnöm kell.

Dr Kangörény 2010.05.21. 12:15:17

Nekem is megvan a 305.
De nem mondom el azt, hogy hogyan.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2010.05.21. 12:16:07

@Mandarin7: biztos angol busz volt, és az egyik kisgyerek iskolás volt, és volt nála egy láb hosszúságú vonalzó még, és ezért jött ki a lábak száma páratlanra. :)

Kopi3.14 2010.05.21. 12:16:31

@Wonder Deer Hunter: és Robinsonnnak mit hagytál?

@VLADISZLAV: a 10*3 is szám, csak más formában van felírva. S azt is látod az ábrán.

Johnny336 2010.05.21. 12:17:05

Nem átverés, minden ilyen játéknak megvan a trükkje, hogy számolod ki.
Aki dolgozott ilyen helyen, az ki tudja számolni.
A játék megoldásában nincsen semmiféle csalás.
Egyébként valóban Magyarországon csinálják, cégnevet nem írok.

richy0609 · http://www.tengerimalacaim.sokoldal. 2010.05.21. 12:19:35

matematikailag a megoldás: 45!
ugyanis a szorzást elöbb megcsinálod:
tehát: 25 + 10*2 + 34 - 7*5 + 13 - 29 +17 = 45

25+20+34-35+13-29+17=45
ennyi

Vidocq 2010.05.21. 12:21:24

"Az egyébként is kiemelkedően színvonalas ATV csatornán a...."

Anyádat. Neked találták ki a Tel-Aviv2-t meg az RTL-t te gyökér

Vidocq 2010.05.21. 12:26:24

@bagamoyo: Te most 9,5 millió emberröl beszélsz a 10 millióból :P

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2010.05.21. 12:27:26

@richy0609: okés, de ebből hogy jön ki a 305? :)

@Vidocq: hát, nem érzed ki a cinizmust belőle? :)

BéLóg 2010.05.21. 12:29:46

Még egyszer mondom, a feladványban sosem a "táblán látható" számok összeadása a feladat, hanem a "látható" vagy a "képernyőn látható", stb. stb. számokról, ahol természetesen telefonszám meg egyéb is van, de talán még az is hogy a hívás díja 300 Ft (ami szintén szám, stb.)

Kopi3.14 2010.05.21. 12:30:34

@richy0609: de nem az a feladat, hogy végezze el a fent látható számítást, hanem adja össze az összes fenn látható számot. A kettö nem ugyanaz.

ruprecht 2010.05.21. 12:31:19

25 + 10 2 + 34 + 7 5 + 13 + 29 + 17 = 295

Ignorálom az x-et, figyelmen kívül hagyom a mat. jeleket, akkor is hibázik 10.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.05.21. 12:33:34

@mojszipupi: 1. Parasztok nem hívják az ilyen szarokat, mert dolgoznak, élelmet termelnek. Vagy bioélelmiszert drágán, vagy kommerszet olcsón.
2. Ha a paraszt nem szarik, az úr nem eszik. (Kivéve az árvizi cigányurakat, akik gátmegerősítés helyett halrablással vannak elfoglalva.)

VLADISZLAV 2010.05.21. 12:52:31

@Kopi3.14: Az hogy 10x3 az azt jelenti, hogy ha megszorzod a 10et 3-mal akkor 30-at fogsz kapni, ettől én még nem látok 30-as számot a táblán.

anarch 2010.05.21. 12:52:54

@ruprecht: No, és az X az pont 10. Kár hogy kettő van belőle...

bgp 2010.05.21. 12:55:39

@Judge: A feladat nem az volt, hogy értékeld ki a kifejezést.
A feladat az volt, hogy add össze a képen látható számokat.

fkincows 2010.05.21. 12:58:04

Szerintem a végeredményt (45) kell felszorozni a műsorba betelefonálók átlag intelligencia-hányadosával, és úgy jön ki a 305...

MosoMasa 2010.05.21. 13:00:40

Ebben az az érdekes, hogy sehol egyetlen fórumon vagy bárhol sem találtam még megoldást egyetlen feladványra sem.

Tipikusan olyan, hogy felírtak egy számot megoldásként, aztán mikor a megfelelő summa befolyt a telefonokból, akkor belökik megoldásként.
Ennyi erővel lehet olyan feladvány, hogy gondoltam egy számra 1 és 100 között.
Nem lehet-e valami módon kötelezni őket, hogy a megoldásokat tegyék nyilvánossá?
Jogilag hogyan lehet szabályossá tenni egy nyilvánvaló csalást? Mer ez az.

Cadena75 2010.05.21. 13:02:11

nem törődve alsó-bb felsőbbrendű műveletekkel, így ahoy van beírtam a gépbe, kijött a 486

kétmillió tart el nyolcmilliót (törölt) 2010.05.21. 13:11:02

TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS

Ha Ön meglátja valamelyik ilyen műsor vezetőjét az utcán, vagy bárhol, kérem üsse amíg mozog.

_John_Doe_ 2010.05.21. 13:11:41

@atpijkamo: "Van mindenféle adó, amit az állam szed be. Ez meg a hüyeségadó."

Ugye tudod, hogy nagy butaságot írtál? Adónak ugyanis azt a pénzt nevezzük, amit a politikusoknak fizetünk.

Kopi3.14 2010.05.21. 13:34:44

@VLADISZLAV: dehogynem, csak más formában leírva. Mert a 30-at leírhatod így is, nem csak hagyományos módon, a müvelet végeredményeként.

Kandabula 2010.05.21. 13:37:52

Csúnya szélhámiának tartom az egészet. Remélem, hogy ez lassan mindenkiben tudatosul, így ezek a "műsorok" kihalnak.

dukeekud 2010.05.21. 13:38:04

Igazabol az sincs tisztazva, hogy egyaltalan milyen szamrendszerben vannak felirva a szamok. Lehet hogy 60 -as szamrendszerben gondoljak mint az egyiptomiak annak idejen.

A lenyeg nem az, hogy mi a megoldas, hogy van e megoldas.Hanem az, hogy hogy a fenebe lehet egy ilyen nyilvan valo csalast eveken at buntetlenul meguszni ?
Ennek kene utanna nezni, nem letezik hogy ez ellen nincs valami torveny.

dukeekud 2010.05.21. 13:42:00

Amugy a megoldas baromi egyszeru, nem is ertem, hogy nem jotettek ra kapasbol.

fogom 3-t, 0-t, 5-t egymas melle teszem, a tobbit pedig figyelmen kivul hagyom es kesz.
benak vagytok :))

erdomester2 2010.05.21. 13:47:13

@holex: A 10*3 szerinted szám? Szerintem a 10 a szám. Meg a 3. A 10*3 az szorzás. Vagy művelet. De szám biztosan nem. A 10*3 értéke az szám. De a 10*3 nem szám.
És a műveletekkel sem kell csinálni semmit. Nem az a kérdés, hogy mennyi a számok értéke, hanem, hogy mennyi a számok összege. Tehát aki a 45-tös dologgal kezd neki, az már rég rossz helyen jár.

erdomester2 2010.05.21. 13:49:28

@erdomester2: Egyébkén meg te is olyan okos vagy. Az i szám? Szerintem betű. Az i értéke lehet szám. Ja, lehet. Mielőtt támadnál az x-szel. Az x egy római szám, és nem az értéke 10, hanem az x=10.
És ha már itt tartunk, annak is igaza van, aki felhozta a számrendszeres esetet.
A feladat szar.

reccs 2010.05.21. 13:50:46

@Kitalátor feljegyzetei: ő nem azokra a parasztokra gondolt, hanem azokra, akik szerint a matematikusok autisták.

MosoMasa 2010.05.21. 13:51:16

@dukeekud: Az egyiptomiak tízes számrendszert használtak, (csak nem ismerték a nullát...)
60-as vagy aféle számrendszer a suméroknál volt

élesztő 2010.05.21. 13:51:26

Nekem múltkor tetszett, csöng-csöng, beleszól egy öreg néni, mond egy megoldást, kiváló, pont ez az.
Az öreglány: tényleg, tegnap is én nyertem. És nem is telefonáltam. Gyorsan lekeverték, de ez már késő volt.

kergelepke [UK] 2010.05.21. 13:53:49

Nekem egybol kijott. A pokos-nyolcast is hozzaadtatok?!

Ejoy 2010.05.21. 13:57:15

Az X nem lehet ismeretlen, mert nincs végeredmény megadva! Azt kell megkeresni.

A matematika szabályai szerint, mivel nincs zárójel, ezért ahogy le van írva, szép sorban el kell végezni a műveleteket, az előtte kapott eredményekhez kell adni. kivonni, szorozni a következő számmal, és nem kell először a szorzásokat elvégezni, majd azokkal szorozgatni,és mivel nincs alsóbb, vagy felsőbb rendű művelet. Az eredmény 486.
a többi, csak megerőszakolása a matematikai szabályoknak.
Szégyen, hogy ezeket engedik leadni.

_Molly 2010.05.21. 14:08:36

@MosoMasa: Ez már egyszer fölmerült, hogy a megoldást kötelező legyen a végén megmagyarázni. Azt válaszolták, hogy azért nem lehet, mert az kulcs lehet a többi ilyesféle feladvány megoldásához is.

Egyébként én arra tippelek, hogy az ÁBRA kifejezést terjesztették ki valahogy az egész képernyőre. Tehát valahogy talán a futó szövegben megjelenő számokat is hozzá kéne adni. (?)

anarch 2010.05.21. 14:09:48

@Ejoy: Érettségi megvolt? :)

silverwol 2010.05.21. 14:10:03

Megvan a megoldas! Nem ertem, hogy nem vettetek eszre? A feladvanyban szerepel 2x is... erre nem gondoltatok, fogadjunk :)

MosoMasa 2010.05.21. 14:10:45

@_Molly: Hátezaz látod. Így tulajdonképp a 741 is jó megoldás.

Olgicsq 2010.05.21. 14:11:05

az nem lehet, hogy veletlenul a musrszerkeszto / asszisztens etc. veletlenul lehagyott egy karaktert? Nekem pl kijon a 305, ha a 2 helyett 28-at irok 10x2 helyett 10x28, és igy - helyesen -hasznalva a matematiaki muveleteket - kijon a 305

www.BiSex.hu (törölt) · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.05.21. 14:12:17

ezeket a vetélkedőket senki, és semmi sem szabályozza, így bárki, bárkit becsaphat, ahogy szeretné

anarch 2010.05.21. 14:14:41

@Olgicsq: Dehogynem, pont ezt fogják majd mondani a bíróságon / illetékes felügyeleten :)). Az is pusztán a véletlen műve, hogy több feladványba hiba csúszik, hát istenek, ők is csak emberek.

Olgicsq 2010.05.21. 14:30:01

@anarch: persze, attolmeg rossz a feladvany, de ezt a forradalom majd ugyis elintezi a szerkesztokkel. :)

erdomester2 2010.05.21. 14:52:51

@erdomester2: kopi3-ra akartam reagálni előbb, nem magamra.

blarke 2010.05.21. 15:03:54

@MosoMasa: 6-os :)
ez az egész egyébként... a "képen szereplő számok"-ból most kapásból egy csomó magyarázatot ki lehet hozni. pl: a 25 az lehet 25, 2+5, 25+2+5, mindegyiket meg lehet védeni. még azt is el tudom képzelni, hogy minden ilyen gondolatmenetet végigvisznek, felírnak modnjuk 5 jó megoldást, és az első 4-et nem fogadják el.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.05.21. 15:04:36

Ezek a vetélkedők államilag engedett csalások. A feladat megfejthetetlen. A fogyasztóvédelemhez meg nem sok haszna van fordulni. Én már tettem panaszt, rendőrségen, ORTT-nél és a fogyasztóvédelemnél is. Nem akartak eljárni. A fogyasztóvédelmet az érdekelte inkább, hogy én ki vagyok, hol lakom. Írta már hozzászóló, hogy ez egy milliárdos üzlet, ezért engedi az állam a csalást. Nekik is csurran cseppen a bevételből.

Itt a screen shot az egyik vetélkedőről megoldással. Mellékeltem minden hatóságnak. Másfél órát ment a műsor és természetesen senki nem tudta megfejteni három országból másfél óra alatt. Mert nem is lehet.

i48.tinypic.com/2r7c6rt.jpg

Nyugodtan lehet próbálkozni. :-)

Persze ha bárki, fogyasztóvédő, hivatalnok, Menasa HungarIQás, bárki, akárki meg tudja magyarázni, hogy mitől is nem csalásról van szó ÉS meg lehet oldani a feladvány, akkor én kérek elnézést. :-)

i48.tinypic.com/2r7c6rt.jpg

blarke 2010.05.21. 15:07:03

@Akitlosz: ebben ráadásul "ábrán" van és nem "képernyőn"...

zocsika 2010.05.21. 15:19:59

El kell végezni a képletet, úgy, hogy az "x"-re behelyettesíthetünk bármilyen számot, mert az egyszer hozzáadódik, egyszer levonódik (ugyanis ugyanazon a tizedeshelyen van, tehát, ha az x=2, akkor 1022 és -725 lesz), így mindegy az értéke. Erre kijön 357.

Ezután le kell ebből vonni a számokat egyenként, de az "x"-t nem, mert az nem szám:
357-2-5-1-0-2-3-4-7-5-1-3-2-9-1-7=305

És, hogy miért kell levonni? Hát egyrészt, hogy kijöjjön a 305, másrészt fogalmam sincs, valami kifacsart magyarázata lehet (pl. a képletben más szerelnek a számok, így kétszer adnánk össze a számjegyeket vagy nem tudom).

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.05.21. 15:26:36

"
Tisztelt ... ...!

A feladvány megoldásának menetét sajnálatosan nem tudjuk Önnel
megosztani, ugyanis ez egy tipusfeladvány, így előnyben részesítenénk
Önt a többi játékossal, megfejtővel szemben, akik a megféjtes
metódusát nem ismerik.

Végtére is ez a feladat: megtálalni a feladvány megfejtésének módjat,
aszerint összeadni a számokat és a végeredményt a műsorvezetőnek
megmondani.

Annyit mégis elárulhatok, hogy a feladványt komplexen kell nézni, nem
szabad leragadni kizárólag a számos résznél, hiszen a kiírás úgy szól,
hogy "adja össze az ábrán szereplő összes számot", így kiderül, hogy
vannak olyan számok, melyeket kicsit nehezebb megtalálni.
Ha ezeket megtalálja, Önnek is kijön a helyes megfejtés.

Üdvözlettel:
Többet ésszel! ügyfélszolgálat
"

A topicindító figyelmébe különösen a
"nem szabad leragadni kizárólag a számos résznél" részt ajánlom.

Úgyhogy pláne reménytelen az általa mellékelt képből kiokoskodni a 305-öt, mert nincs ott minden szám.

No és persze csak nekem tűnt fel, hogy minden ilyen feladvány mellett látható egy rajzfigura???

Bizonyára csupán nagyon szeretnek rajzolni a készítők és ezzel is szórakoztatják a nézőket. :-)

Az ajánlat persze továbbra is áll, hogy én kérek elnézést, ha valaki bebizonyítja, hogy nem csalásról van szó, és a feladvány elvileg megfejthető.

i48.tinypic.com/2r7c6rt.jpg

Amíg ilyen emberről még csak hírből sem hallottam, addig továbbra is az a véleményem, hogy a magyar állam bűnrészes ebben a világraszóló csalássorozatban.

Benzinszivo Szunyog 2010.05.21. 16:11:00

A megoldás a következő, soronként kell számolni, és variálni kell az előjeleket és egy szám felesleges: így az első sor (25+10)*2=70, a második sor: (34+7)*5=205, a harmadik sor:
13+17=30 (a -29 a felesleges szám) így:
70+205+30=305 :)

Kzsolt 2010.05.21. 19:22:51

Gondoltam egy számra, hány éves a kapitány? :)

Don Quixote de la Ferko 2010.05.21. 19:37:51

Korrekt a topik.

Szakadtra röhögtem volna magam a fellengzős "default Rubint Réka tekintetű hölgy, aki átment a mondj három nem összefüggő, de egymás után következő mondatot castingon." és a "mindez Bódi Gusztávné egy átlagos otthonkáját megszégyenítő színkavalkádba ágyazva." szövegen, ha mindez nem arról szólna, hogy a topnyitó és a feltételezett olvasói pontosan azon a színvonalon leledzenek, ahol az ilyen típusú poénok megélnek, ergo író és olvasó a fent említettek rajongói táborába tartoznak.

Innentől kezdve kicsit gagyi az egész.

Egy apróság. A cég, mely ezt a fajta játékot szolgáltatja, egy olyan ember tulajdonában van, aki főbb vonalakban az összes eddigi hozzászóló matek tudását kenterben veri. Sajnos nagyon ki van ez találva.
Tán nem véletlenül került bele az első százba, azt nem hülyéknek osztogatják.

Don Quixote de la Ferko 2010.05.21. 19:46:36

Még annyi, hogy a sok okos, aki valószínűleg kisregényeket tudna mesélni "háromszavas castingokon", szerintem sírva tépné össze a diplomáját, ha lenne némi ismerete a "háromszavasok" havi keresetéről. Ez sajnos egy ilyen világ.

Ödönke 2010.05.22. 09:41:32

@romesz: Viszont a betűk eredeti sorrendje is figyelemre méltó. :)

szita szita péntek 2010.05.23. 15:08:39

Nekem sem jön össze, pedig közel vagyok. Mit ronthattam el?
142 - Az arab számok összege
52 - Az arab számjegyek összege
64 - A műveleti jelek római számokként értelmezve, ahol is x és a + 10-et, a - 1-et, az = 2-t ér.
2 - Az = lehet két egyes is, úgyhogy ezt is számoljuk
30 - A feladvány jobb oldalán van 3 +, ami átlósan XXX
40 - A fenti XXX bontható így is XX X és X XX. A magyányos X már lett számolva, szóval maradjunk csak a párosaknál.
Mindez összesen 330. Melyik 25-öt kellett volna kihagyjam? E kitekert logikában melyik összeadásom volt "szabálytalan"?

MosoMasa 2010.05.24. 21:16:21

@blarke: 60-as lesz az! Olvass csak utána.
Ennek öröksége a 60 perc egy órában, a 60 mp, stb...

ramirez7788 2010.05.25. 13:22:27

@Akitlosz:
Az 1588 így jöhet ki. Minden számra leírom, miket kell összeadni:

110: 110 + 11 + 10 + 1 + 1
1x4: 1104 + 104 + 110 + 11 + 10 + 4 + 1 + 1 (romai X az 10)
8: 8 + 8 (mert fejjel lefelé is 8)
9: 9 + 6
7: 7 + 50 (mert fejjel lefelé római L)
5: 5
3: 3
1: 1
?: 5 (fejjel lefelé)
Kutya: 8 (a szemei, ha rázoomolsz)

ZsiNor · http://ursius.hu 2010.05.26. 07:09:04

Már pardon, de a telefonszám nem volt a képernyőn? Van egy olyan sanda gyanúm, hogy azt is hozzá kellett volna adni valamilyen formában. Esetleg a műsorvezető hölgy mellméretét, magasságát és megmaradt fogainak számát.
Kedves Homár! Nem tudtál screenshotolni? Nem volt nálad fotómasinéria? Páncélos barátom, sikeres ember már nem is lehetsz. :)

vatamadafaka 2010.05.26. 12:25:19

Nem baj majd, jövőre.... Mindig jövőre......

Ficak 2010.05.27. 11:24:54

EMBEREK! Arra még senki nem gondolt, hogy ez 8-cas számrendszerben felírt feladat?
Csak fikázzátok a műsort....

Bellagio 2010.05.27. 11:48:46

Szerintem a megfejtes: PINA

Slowly 2010.05.27. 21:59:19

@Ficak: meséld már el hol van 8as számrendszerben 9es...

zsuzsistennő 2010.05.28. 07:03:19

De komoly..nekem 566 jött ki:D:D:D
Érdekes...:D

Kandabula 2010.05.31. 02:30:53

Felháborítóan sunyi dolog. Remélem, hogy ezzel lassacskán mindenki tisztában lesz és csendben elhal. Szégyellje magát mindenki, aki ebben részt vesz.
süti beállítások módosítása