Tékozló Homár

Direkt nehezítik az ECL-nyelvvizsgát?

2010.06.01. 13:58 | jackyll | 173 komment

Oraculum dixit történetét beleégetjük az internetbe azok kedvéért, akik általános iskolai nyelvtanulmányaik emlékéből szeretnének ECL-nyelvvizsgát tenni. Röviden: nem fog menni. Hosszabban:

Hallani időnként arról, hogy sok-sok diploma áll kiadatlanul az egyetemek raktáraiban, a nyelvvizsga-feltételek teljesítetlensége miatt. Magam, mikor először hallottam erről, legfeljebb azon sajnálkoztam, hogy gyönge a hazai nyelvoktatás a közoktatásban, de egyúttal meg voltam győződve arról is, hogy lusták a diákok, hiszen egyáltalán nem lehetetlen megszerezni egy alapfokú és egy középfokú nyelvvizsgát, és tényleg kell is minimum ennyi nyelvtudás manapság egy értelmiséginek. Most mégis egy olyan történetet mesélek el, mely legalábbis árnyalni fogja ezt a véleményt.

Másoddiplomásként kitűnő államvizsgát tettem nemrégiben az ELTE bölcsészkarán. Ez azt jelenti, hogy már van egy (ugyancsak jeles minősítésű) diplomám, melyet két, (már első próbálkozásra sikeresen megszerzett) középfokú nyelvvizsga birtokában, tehát a minimális előfeltételt túlteljesítve, bő egy évtizede vettem át. Ezt az újabbat mégsem fogják nekem kiadni. Miért is? -- Mert az egyik nyelvvizsgám latinból van (a  másik angolból), mivel anno a Pázmányon a latin középfokú kötelező volt. Ám időközben olyan döntés született, hogy csakis élő nyelveket fogadnak el a diplomához. Megjegyzem, a lovári és az eszperantó élő nyelvnek minősül, de a latin, az európai kultúra egyik alapnyelve, ami több szakon is továbbra is kötelező (pl. történelem, régészet) már ebből a szempontból nem ér semmit. Meglehetősen bosszankodtam ezen, de nem vagyok egy könnyen feladós fajta. Úgyhogy elővettem az oroszt, amit anno nyolc évig tanultam, négyesre érettségiztem is belőle, és azt gondoltam, három hónap intenzív ismétlés után esélyes lehetek az alapfokú orosz nyelvvizsga abszolválására. Az ELTÉ-n a helyi vizsgaközponttal rendelkező nemzetközi ECL nyelvvizsga-központot ajánlották.
 
A nyelvvizsgámra áprilisban került sor. Az írásbeliről azonban teljesen kétségbeesetten jöttem ki. A vizsga első, szövegértési része hihetetlenül nehéz volt, az volt a benyomásom, még középfokúnak sem lett volna könnyű. Teljesen pánikba estem attól, hogy szinte semmit nem értettem már az első feladatból sem, és a másodikra időm sem maradt. Ezután persze a fogalmazási feladatok teljesítésekor is messze magam alatt teljesítettem. Délután, a laborra várakozva, szóba elegyedtem a másik két vizsgázóval. Az egyikük csak szóbelizni jött, ugyanis az írásbelit már megkapta egy másik vizsgaközpontban, elsőre, amire, mint elmondta, ugyanabból a tankönyvből készült fel, mint amiből én erre, amelyik ti. azt állítja magáról, hogy felkészít az alapfokú nyelvvizsgára. A másik vizsgázó hasonló lelkiállapotban volt mint én. Egyúttal az is kiderült, hogy öten kellene lennünk, de két ember, akik az írásbelin ugyanaznap még ott voltak, máris megfutamodott. A labor ugyancsak brutál nehéz volt. A szóbelin viszont nagyon korrektek voltak, sőt kedvesek. Sajnos mi nem voltunk a topon, de ez az eddigiek után talán érthető. (Én még így is 52%-ot kaptam, amivel esélyem lett volna megszerezni a szóbelit, ha a laborom 70% körüli eredménnyel sikerül, ami nem lett volna irreális, ha számításba vesszük, hogy anno a közpfokú angolt 100%-os laborral kaptam meg, és szövegértésből általában sokkal jobb vagyok, mint beszédben.)
 
Elkeseredettségünkben edöntöttük, hogy írunk egy levelet a nyelvvizsga-központnak, hogy vizsgálják meg, tényleg alapfokú nehézségű feladatokat kaptunk-e.
 
A levelünkre hetekig nem érkezett válasz, végül pedig két felháborítóan semmitmondó érvvel próbáltak minket megnyugtatni.
1. A nyelvvizsgán előírás, hogy tudjunk oroszul fogalmazni.
2. A többség átment a vizsgán.
 
Rögtön válaszoltunk:
1. Nem az lepett meg minket, hogy egy orosz nyelvvizsgán oroszul kell fogalmaznunk, hanem az, hogy mekkora szókincset vártak tőlünk a szövegértési feladatokban.
2. Ha ők mégis tudják az (ugyancsak tőlük származó információk szerint) egyelőre csakis az oroszországi javítóközpont által ismert eredményeket, akkor jó lenne, ha minket is tájékoztatnának.
 
Újabb egy hét teljes csend után végre közzétették az eredményeket. Mindhárman 35-37% közötti eredményt értünk el. (60% a minimum) Ez azt jelenti, hogy az öt jelentkezőből mind az öten megbuktunk, hiszen ketten már menet közben feladták.
 
Újabb levélváltás:
1. Nem tűnik reálisnak, hogy 3 lelkiismeretes, világ életében jól tanuló ember ennyire távol teljesítsen a minimumtól, különösen, ha számításba vesszük, hogy mindhárman felnőtt emberek vagyunk, (egyikünknek sem az első diplomájához kellene), amiből az is következik, hogy saját zsebből adtuk ki a vizsgadíjra a nem kevés pénzt.
2. Ha ötből öten buktunk, milyen alapon állították korábban, hogy a többség átment?
3. Szeretnénk végre választ kapni arra, hogy csak az idei tavaszi alapfokú orosz nyelvvizsga szintje lett elméretezve, vagy egyszerűen megtévesztő üzletpolitikával állunk szemben, mert ez a vizsgájuk valójában általában sem alapfoknak felel meg.
 
Erre egy részletes értékelést kaptunk az írásbeli teljesítményünkről.
Ebben nem csak az az abszurd, hogy már eleve nem azt állítottuk, hogy szuperek voltunk, hanem azt, hogy a vizsga volt aránytalanul nehéz, ami ugye egyáltalán nem ugyanaz. Ennél még sokkal abszurdabb, hogy mind a hármunkról írtak részletes értékelést, beleértve az írásbeli részt is, holott egyikünk nem tett írásbeli nyelvvizsgát.
 
Ezen a ponton az ECL nyelvvizsgaközponttal való levelezésünket befejeztük. Nyilvánvalóvá vált, hogy akár a csillagokat is letagadják az égről, de az érveinket még megfontolni sem hajlandók.
 
Senkinek nem ajánljuk az ECL nyelvvizsgát.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.06.01. 14:06:10

Szilver!!

Akkor én a poszttolóhoz képest a 88%-os felsőfokú ECLes angolommal isten vagyok!! (szövegértés 100% :)

Én csak ajánlani tudom az ECL-t

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.01. 14:06:20

Minden feladatra kell írni valamit.

A legkönnyebbel kell kezdeni, és haladni a nehezebbek felé, így ha kifutsz az időből, akkor is a leglevesebb kár keletkezik.

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.06.01. 14:09:11

Nem tusz oroszul, oszt kész.
Engem is hülyítettek vel 9 évig, oszt még egy pohár vizet sem tudék kérni. (A víz a voda, de mi a tököm a pohár?)

juhaszvik 2010.06.01. 14:16:59

ha valaki nyelvvizsgához akar tippeket, akkor ajánlom magam. senki olyan kevés tanulással nem szerzett legálisan (értsd tanulással) nyelvvizsgát mint én.
1 év iskolai oktatás, 4 hónap nyelviskola, 3 hónap önszorgalom. 0 nap magántanár.
írásbeli: 60%, szóbeli 62%. a mai napig nem értem :)

hozzá kell tennem, hogy nagyon lüke vagyok a nyelvekhez, a németet 11 évig próbálták megtanítani, de nem ment :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.01. 14:22:34

Az orosz nyelv 200g (nőknél és gyermekeknél 100g) vodka elfogyasztása nélkül nem érthető és nem beszélhető.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2010.06.01. 14:22:59

Ezt most nem értem. Elmentetek egy nyelvvizsgára ami nem sikerült. El kell menni még egyszer. Angolból először én is megbuktam (Pitmann, szerintem ilyen ma már nincs is) aztán újabb tanár, újabb vagyon és elmentem a újból, ezúttal BME-re ami sikerült.

Tudom, hogy sok pénz, meg munka mellől rossz csinálni, de ez van. Meg kell szerezni.

Mellesleg amikor nyelvvizsgatípust kerestem nekem sokan ajánlották anno a TELC-et, merthogy az milyen könnyű. Épp akkor változtattak a feltételeken és új vizsgarendet csináltak. Megnéztem, csak lestem. Csak a szövegértéses magnó volt 15 perces. Azt hittem hidat verek. Na ez nehéznek tűnt!

BakoSanyi 2010.06.01. 14:24:23

Nekem a Műszaki Lovári középfok (gépészeti szakirány) elsőre sikerült 1,5 év tanulással.

tercsi88 2010.06.01. 14:25:35

Az ECL nyelvvizsgához annyit fűznék hozzá, hogy eredetileg én is arra készültem. Elkezdtem nyelvvizsga felkészítőre járni, ahol a tanárnő közölte, hogy mivel az akkreditáción nem felelt meg az ECL középfokú feladatsora, így gondoltak egyet és a felsőfokú lett a középfok, a középfokú feladatok lettek az alapfokúak, és gyártottak új felsőfokú feladatsort. Gyorsan lemondtam róla. Ajánlom az Euroexam vizsgát. Szerintem az a legbarátságosabb.

Manci néni, a szomszéd 2010.06.01. 14:26:59

Nem értem a posztolót... Latinból van nyelvvizsgája. Annyira nem lehet ólatin az a latin, hogy ne tudott volna simán levizsgázni valamelyik mai latin nyelvből. Ha jól tudom az olasz és a spanyol is annak számít.

esef 2010.06.01. 14:29:39

@Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker:
Én tudok kérni sört borral (vagy bort sörrel), illetve meg tudom kérdezni, hogy hol a metró. Ennyi maradt meg bennem 5 év orosz tanulás után. Vajon miért nem oroszból nyelvvizsgáztam? :D

Egyébként meg 3 nyelvvizsgám van, mindhárom a hírhedt Rigó utcai... (a szóbelik és két írásbeli elsőre, a harmadik írásbeli harmadszorra, mert link voltam, ja és nem alapfokú egyik sem...) A papír már megvan, már csak használni kell a nyelvet.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.01. 14:33:26

Nyelvvizsgapapírt csak őstermelőtől!

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.06.01. 14:34:41

Most komolyan, ne vicceljünk már, az ECL nyelvvizsga könnyű. Az egy más kérdés, hogy eltérő felkészülést igényel amire fel kell készülni, mivel nem lehet szótárat használéni sokat kell olvasni angolul és sok angol nyelvű filmet kell nézni, ennyi.

SH4RK 2010.06.01. 14:38:34

Anno barátnőm 6-szor futott neki Dexam nyelvvizsgának (Debreceni Egyetem saját égisze alatt hirdeti, de valójában nem sok köze van hozzá), mindig 1-2 pont hiányzott a felsőfokú angolhoz.
Elment Rigó utcára, 7x%-os lett neki.

Sok nyelviskola alakult a kötelező nyelvvizsga miatt, így úgy vizsgáztatnak, ahogy akarnak.

Tudom, ő volt a naív, hogy a 2.-nál nem hagyta ott őket, de előtte letett ott egy középfokút, meg ott lett meg a felsőfokú szóbelije.

Olman · http://szofejto.blog.hu/ 2010.06.01. 14:39:46

@Manci néni, a szomszéd: a beküldő oroszból nyelvizsgázott, nem olaszból.

Az ECL állítólag olyanról is értékelt részletesen, ami meg sem történt... ezt mivel lehetne magyarázni?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.01. 14:40:48

@pantomimes: Mennyit kell angolul olvasni/angol nyelvű filmet nézni egy spanyol vagy egy kínai (mandarin) nyelvvizsgához?

βασιλιάς Λεωνίδας 2010.06.01. 14:41:47

Zsírparaszt

Pohár/bögre:кружка(kruzska)
:-)

Miss Marple 2010.06.01. 14:42:04

De szeretem, ha bölcsészdiplomás kollégáim nehezellik a feladatokat! Van ám egy vizsgakövetelmény rendszer, biztos az ECL-nél is, csak utána kell kérdezni. Kb. hány szavas szókincs, milyen szélességű tudás nyelvtanból (igeidők, igemódok, összetett mondatok etc.), szóbeli tételek stb. Ennek alapján föl lehet készülni. No de a Komszomol-induló és a továris ucsítyelnyica ja dakládivaju vam felmondása még nem alapfokú tudás. (Nekem ennyi maradt meg nyolc évből, sajnálom is, de nem mondom, hogy csak frissíteni kell, és már meg is van az alapfok.)

Egyébként meg ebből a posztból a főegyetemi fővezetőtanár se tudná megmondani, hogy tényleg nehéz volt-e a vizsga, vagy csak a vizsgázók voltak készületlenek. ("Á, elmegyek én ezeknek oroszból, nekem ne dumáljanak, vizsgáztam én már annyit nulla tanulással, fog az menni...") Az, hogy "szerintünk nehéz volt", még nem érv vagy mérce. Nyeglének viszont mondanám, bizony...

Majmász Gedeon 2010.06.01. 14:48:09

Nem az ELTÉ-n, hanem az ELTE-n!
Nekem 92 %-os lett a TELC angolból, az jónak számít? (Igaz, csak középfok). Meg németből van egy Rigó utcai még régről, de én előbb megtanultam magyarul.

igazságos 2010.06.01. 14:53:03

Nahát, de ilyet már. Szóval már az is baj, ha nehéz egy nyelvvizsga, egy magát szinte professzorként számon tartó egyén szerint.

Az ilyen okoskodó barmoknak nem tetszik, hogy valamiből pofára estek, kiderült, mégse olyan okosak. Talán többet kellene tanulni. De nem, ő azt hitte, hogy olyan okos, hogy mindent perfektből fog vágni, nem fog neki gondot okozni ez se.

Szerintem ők már elvárják, hogy nekik ingyen, 0 tudás nélkül osztogassák a nyelvvizsgákat, mert ők a professzorok.

Kérdésem: ki az, akinek a mai világban latinból van nyelvvizsgája?
Az egész cikkből csak úgy árad a nagyképűség, önteltség.

Abszorpciós diverzifikáció (törölt) 2010.06.01. 14:53:22

@Sanyi gyerek: Ez szép volt. Sün ne bánkódj Péntekig még lesz lehetőség.

Dr. Kix 2010.06.01. 14:54:25

Én csak annyit válaszoltam volna az ECL nevében, hogy: TOVÁRISI, KONYEC!

torma99 2010.06.01. 14:56:12

@tercsi88: az euro és az ecl majdnem teljesen ugyanaz. Bár én 2003-ban euróztam angolból középfokon, most készülök angol felsőre ecl-ből és hááát kb ugyanaz mindkettő. Még a vizsgáztatás rendszere is.
Amúgy tényleg fel kell készülni, de nem úgy, hogy tanultam valamikor középiskolában és sok sok év után nekiugrom.
Plö van német gazdasági szaknyelvim. 3 éve tettem és le és azóta nem használtam egy centit se, és egy szót sem tudok a gazdasági részből. Szóval nem elég megtanulni, hanem folyamatosan használni kell, a szintet tartani, mert különben így jár az ember, mint a posztoló.

Forse 2010.06.01. 14:59:26

A vizsga előtt néztél vizsgafeladat-sorokat? Azok milyen erősségűek voltak?

Secnir 2010.06.01. 15:05:21

@igazságos:
"Kérdésem: ki az, akinek a mai világban latinból van nyelvvizsgája? "

gyakorlatilag az összes orvosnak.

Circus 2010.06.01. 15:06:26

Kedves ismerősöm, angol szóbeli, nem tegnap történt.
Osztály részletben középfokúzik, A napon mindenki átment, a nagyon jók felsőfokot (!) kaptak, míg B napon szarrá izzadtak a középfokért. A nap = névsor első része, B nap = névsor második része, ismerős B csoportos, naná.

Különbség? A vizsgáztató más volt.

Namost bárki, aki vizsgázott már akármiből tudja, hogy amíg hús-vér vizsgabiztosok vannak, akik elbírálnak, addig NINCS egyenlő bánásmód.

Tehát igen, tanulni azt nagyon kell bőőőőcsész ide vagy oda, de azért...

Secnir 2010.06.01. 15:08:08

a nyelvvizsga nem bőcsészfüggő, hanem vizsgáztatófüggő, eztet mindenki tuggya.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.01. 15:08:44

Én azt látom, hogy ma már a középiskolások harmada letesz valamilyen nyelvből középfokú nyelvvizsgát, egyetemen meg ugyebár kötelező a diplomához, mégis 90%-uk, magamat is beleértve egy felsőfokúval, vizet sem tudna kérni idegen nyelvterületen. Szóval a követelmények egy része alapból nevetséges, úgyhogy a poszt-toló csak ne panaszkodjon, hanem tanuljon, és vizsgázzon újra, mert még nála butább emberek is meg tudták csinálni kellő szorgalommal. Ja, persze ők nem azzal kezdték, hogy verték a mellüket, hogy hű de marha okosak.

Circus 2010.06.01. 15:10:16

@torma99:
"nem elég megtanulni, hanem folyamatosan használni kell"
ez meg így igaz, az egyik olyan képesség, amely hiányát q nehéz papír mögé rejteni.
Mármint, ha egyáltalán szükség van rá, lásd a MT blog valamelyik hozzászólását a minap. Kérik a két nyelvből való vizsgát a munkához, csak nem kell használni egy percet se. Akkor minek?

(a lovári az az ért erősen élő nyelv, nem? :) )

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.01. 15:10:46

Amúgy meg mindjárt küldök a homárnak egy levelet, hogy milyen rohadt nehéz volt a legutóbbi vizsgám a zegyetemen, pedig a fölöttünk lévő évfolyamnak még más tanár volt, aki kevésbé volt szigorú. Az mennyire jönne ide?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.01. 15:14:26

Megjegyzem azt is, hogy anno volt a Pitman és a Trinity College nevezetű nyelvvizsgarendszer, amelyeknél akkoriban került 45 ezerbe a vizsga, mikor az ITK-s 9 ezerbe került, és előbbieknél angolhoz holt sötét embereket is átrugdostak. Még szerencse, hogy azóta elvették tőlük az akkreditációt. Ha az ECL is ilyen harmatgyenge lenne, tőlük is elvennék, ezért nem fogják csak úgy átrugdosni a poszt-tolót, csak mert kifizette a vizsgadíjat, tanulni is kellene.

malkavitamin ventrueknak 2010.06.01. 15:18:38

@igazságos:
"Kérdésem: ki az, akinek a mai világban latinból van nyelvvizsgája? "

Meg még pár embernek, mondjuk azoknak, akik egyházi gimibe jártak. Viszont mondhatom, a latin után mondjuk megérted az újlatin nyelveket, egész tűrhetően fordíthatod is őket, de összerakni mondatokat és beszélni más tészta. Azzal nem lehet nyelvvizsgára menni, és igazából a tanulási időt sem rövidíti le nagyon... különösen, hogy a legtöbb helyen nem nyelvtant, hanem beszédkészséget kérnek.
És tényleg használni kéne a nyelvet. Nem csak úgy, hogy olvasol és filmet nézel az adott nyelven (már ha van, lol, belegondolva, a beszélt nyelveim fele halott/kihaló), hanem beszéled is. Volt olyan, hogy csendben szégyelltem magam nyelvterületen, mert a csupán középfokús kollegina jobban nyomta, mint én a majdnem hibátlan felsőfokúmmal, majdnem két napba telt, mire felvettem a tempót, és képes voltam beszélni, nem csak szaknyelven. Szakbarbarizálódással is vigyázni kell ám...:)

Posztoló meg lehet, hogy jogosan ágál, de azért lássuk be, lehet, csak többet kellene tanulni. A jogosság nem jelent semmit. Szintén ECL felsőfokúnál először meghúztak szóbelin... mert összekeverték a hangomat a tisztelt anyanyelvi javítók a másik csajéval, aki meg sem tudott mukkanni. Mindegyik másikon ő megbukott, én meg átmentem... de amikor vitattam az eredményt, kiderült, hogy az kb háromszor annyi, mint az újra vizsgázás, akkor is, ha tényleg ők hibáztak. Elmentem újra... de eclhez többet nem mentem nyelvvizsgázni. Inkább a Rigó. az korrektül szemét:D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.01. 15:19:45

@Zabalint: Évi átlagban 15-25% bukást (és ~ ugyanannyi 90% felettit) ha prezentálnak, akkor maradhatnak...

RS-MBIK 2010.06.01. 15:20:51

Nyelvvizsga csakis és kizárólagosan a Lidl-ben jó.
vagy az Aldiban.
De valamelyikben biztos tuti!

Frucsasz 2010.06.01. 15:22:41

Ez a levél nem panasz. Ez dicsekvés.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.01. 15:28:26

@malkavitamin ventrueknak:
Azért a rigónál simán át lehet menni anélkül, hogy beszélnéd is a nyelvet. Főleg középfokún.

Magg (törölt) 2010.06.01. 15:29:45

@pantomimes:
"..sokat kell olvasni angolul és sok angol nyelvű filmet kell nézni, ennyi."

Főleg, mivel oroszul akart vizsgázni, te!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.01. 15:30:56

@Kitalátor feljegyzetei:
A pitman is megbuktatott ennyit, csak éppen azok közül akik eleve a könnyűsége miatt választották ezt a rendszert. Aztán mégis elvették tőlük. (Amúgy a konkrét indok az volt, hogy állításuk szerint a szóbelit felveszik, a hanganyagot Angliába küldik és ott értékelik, ehelyett nem küldték el, hanem itthon értékelték, de emellett tudni lehetett hogy nem ez a fő gond azzal a nyelvvizsga rendszerrel.)

Magg (törölt) 2010.06.01. 15:31:46

Szövegértelmezéssel eléggé hadilábon áll némelyiktek! :)
Többen itt dicsekszenek, hogy milyen könnyen letették az ECL vizsgát angolból!

A posztoló _nem_ angol nyelven akart vizsgázni!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.01. 15:32:17

@Magg:
Én így is értettem, csak behelyettesítettem angol helyett az oroszt. A neten pedig orosz nyelvű cuccot is találsz bőven.

malkavitamin ventrueknak 2010.06.01. 15:34:24

@Zabalint:
Lehet, ezt nem tudom, akiket ott ismertem, azok annyi ideje tanulták a nyelveket, mint én, és kb azonos eredménnyel mentünk/nem mentünk át.:) Én speciel elsőre nem.

hulladaemon 2010.06.01. 15:34:56

Engem ECL angol közepen szóbelin 5x megvágtak. 6-jára Origora mentem, elsőre meglett. Jé! Szerinted?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.01. 15:35:24

Orosz őstermelők Bp-hez legközelebb a nyíregyházi piacon árulnak nyelvvizsgaigazolványt állítólag...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.01. 15:37:10

@hulladaemon: Ötször az utcáról mentél, egyszer meg "otthonról"?

juhaszvik 2010.06.01. 15:42:58

mondjuk az is egy komoly felkészülés lehet egy nyelvvizsgára, ha közben nem tudja, hogy mire számítson. valóban elég egy könyv, amire rá van írva, hogy az felkészít rá, és ennyi?

minimum utánajársz, hogy mire kell felkészülni, mire számíthatsz. ilyen tapasztalatokkal összejött két diploma? nekem egészen más elképzeléseim voltak az ELTE-ről.

comedy centralon olvastam:
mit csináljon a földnélküli paraszt?
vessen magára! :)

egyébként ha én anno egy latin, lóvári, vagy eszperantó nyelvvizsgával állítottam volna oda, hogy nézzétek ilyenem van, ez is jó lesz? akkor 3-szor 4-szer körberöhögtek volna az tuti...
egyébként latinul meghallgatnék egy telefonos társalgást (ave Pityu, ave Zsuzsi), vagy elolvasnék egy újságcikket mondjuk egy divatfotózásról vagy egy autóversenyről. lehet vicces lenne.

Mylady 2010.06.01. 15:43:04

"Hallani időnként arról, hogy sok-sok diploma áll kiadatlanul az egyetemek raktáraiban, a nyelvvizsga-feltételek teljesítetlensége miatt."

Na ne vicceljünk már! Hol teljesíthetetlen a posztoló által is említett 1 középfok, 1 alapfok?
Sőt, rengeteg helyen elég az 1 középfok.

Nekem spec 2 darab gazdasági, minimum középfokú nyelvvizsgát kellett bemutatnom (angol, német, francia vagy orosz nyelvből) a második diplomámhoz.
Minden különösebb nehézség nélkül megoldottam. Pedig elég nehéz vizsgát választottam (Közgáz egyetem)
Igaz, van rutinom: az álatlános nyelvvizgáim a Rigó utcából vannak :)

Csak hát ugye készülni kell rendesen a vizsgára. A 3 hónap alatt átnézem és megvan az alapfok elég lazának tűnik nekem.

Az érettségihez meg nem nagyon érdemes viszonyítani: anno az unokatesóm ötösre érettségizett angolból, majd pár hónap intenzív tanulás után a középfokú nyelvvizsgán sikerült 6 azaz 6%-ot teljesítenie...

Mylady 2010.06.01. 15:44:43

@igazságos: kinek van latinból nyelvvizsgája?
Jogászoknak, orvosoknak, gyógyszerészeknek, történelem szakosoknak, régészeknek stb stb stb

Nálunk anno az orvosira készülők érettségiztek latinból a plusz felvételi pontokért (pedig nem is tanultunk latint)

mandel 2010.06.01. 15:45:36

@igazságos: nyilván annak, akinek kötelező tanulni. bátyám is történelmet tanul Károlin, és nohát, oda is kötlező a latin. na azok tanulják....
és még a posztoló okoskodik.......

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.01. 15:47:25

@juhaszvik: A latin szinte élő nyelv, a Vatikán államnyelve. Folyamatosan gondozzák, és kiegészítik a kor fogalmaival, így az informánia szókincsével is.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.06.01. 15:50:23

@Magg: na, ugy értettem az adott nyelven, neki oroszul, csak mindig magamból indulok ki mert egoista vagyok.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.01. 15:59:43

@Kitalátor feljegyzetei:
Ez így van!
Pl van olyan hogy merevusz lemezusz, ami azelőtt egyáltalán nem létezett.
Vagy említhetnénk pl a mikrusz processzoruszt is.

akikaztmondjákni 2010.06.01. 16:03:02

@Sün‼: No, meg a mikrusz bloggeruszt!

pizsama 2010.06.01. 16:08:18

két dolog:
1. A magyar nyelvoktatás fordítás központú, tehát arra tanítja az embert, hogy magyarul gondolkozzon és fejben fordítson le mindent. FAIL!
2. Tele van a munkaerőpiac diplomás (nyelvvizsgával rendelkező) emberekkel, akiknek nagy többsége nem tud normálisan beszélni, írni a tanult idegen nyelven.

Feldughatja az ember a %-os minősítését mikor szemtől szemben kell tárgyalni egy idegen nyelven beszélő emberrel!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.01. 16:10:54

@akikaztmondjákni:
JééézusMááárija!
A fűszoknyusz svéduszt nem is említettem!

akikaztmondjákni 2010.06.01. 16:12:50

@Sün‼: ÉS Bánkusz Petyuszt?
Meg a baccusz papucsuszt?
Miért is uszuzunk???:D

akikaztmondjákni 2010.06.01. 16:14:06

@Kitalátor feljegyzetei: Uramatyám, Te tényleg meg akarsz ölni!:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.01. 16:14:48

@akikaztmondjákni:
Hát a latin nyelv egypár újdonságát említettem csak.
Azt tudja-e valaki, hogy oroszul hogyan mondják, hogy NO CSIPP!?
NYEMÁ CSIPPÁ?
Vagy hogy?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.01. 16:35:20

@malkavitamin ventrueknak:
Van aki meg tudja a nyelvet, és nem megy át itk-s nyelvvizsgán. Sajnos egyáltalán nem az idegen nyelvtudásról szól, hanem inkább magyarul kell tudni az írásbelin, a szóbelin meg jól kell tudni leplezni a tudatlanságot, már ha az van.

akikaztmondjákni 2010.06.01. 16:38:35

@Sün‼: NYEMÁ CSIPPÁ!!!!:D:D:D:D:D:D:D

( a kutyát megcsippeltettük multkor.Csak jelzem)

yippyupp 2010.06.01. 16:59:45

@Sün‼: Konyec CSIPPOM esetleg. Szeretek én is kutyát csippeltetni. olyan űrgyíkos fíling

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.01. 17:18:22

hihetetlen, hogy manapság milyen könnyű nyelvvizsgát szerezni. azzal, hogy tanulatlan buta embereknek odavetik a bizonyítványt, azoknak ártanak, akik sok-sok évet áldoztak a tisztességes nyelvtanulásra. éppen ezért azokkal értek egyet, akik állásinterjún ellenőrzik a valódi nyelvtudást. én a két felsőfokúmmal jobban tudok angolul és olaszul, mint az aki viccből csinál 6 nyelvvizsgát. mellesleg én se beszélek olyan qrva jól, mert nincs kivel naponta gyakorolnom.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.01. 17:27:03

ezzel az ecl központtal nemcsak az a gond, hogy túl nehéz a bőcsészeknek a vizsga.
vannak az épületben szoptatópadok? vannak-e odabenn pelenkázóasztalok? be lehet jutni kerekesszékkel? van külön wc és parkoló a mozgássérülteknek? meg a delfineknek? bőőcsészeknek?
megannyi aggasztó kérdés...

yippyupp 2010.06.01. 17:33:20

@Don Bandi: nem ismertem rád, az fress avatarod miatt. átmentél állatba te is? jóóó - willkommen im zoo

homar-fan 2010.06.01. 17:39:23

MIFÉLE Diploma az, amihez ALAPFOKÚ nyelvvizsga kell?!

Ezen legszívesebben röhögnék de csak sírni tudok....

Amúgy meg ahány "nyelvvizsgás bőcsészt" ismerek mindnek van 1-2 nyelvvizsgája de azt nem tudja a nyelvvizsgás nyelvén megkérdezni, hogy hol egy slozi.... Ennyit erről.

yippyupp 2010.06.01. 17:41:21

@homar-fan: Büfé-lyukasóra szak - master képzés

yippyupp 2010.06.01. 18:00:53

@Don Bandi: utánanéztem az EFOTT honlapján, egy eszperantó alapfok már bőven elég. persze csak ha ruhatári felakasztó vagy. a leakasztó képzéshez már középfok kell

Xezs 2010.06.01. 18:09:46

Egyébként szégyen hogy ilyen alsóbbrendű nyelveket mint a lovári meg az eszperantó elfogadnak.

Én lennék terrorista! 2010.06.01. 19:25:34

Mikor a júeszéből hazatelepült városom béli család 20 éves fia anyanyelvi szintű angoltudással elment a Rigó utcába középfokra vizsgázni irigyeltük. Meghúzták...

rókarudi 2010.06.01. 19:52:02

Az vajon miért van, hogy az érettségin nem fogadják el a nyelvvizsgát?
Felsőfokú nyelvvizsgával a zsebben éppúgy érettségizni kell az adott nyelvből, mintha nem is lenne.

Dudálj, ha műkörmöd van! 2010.06.01. 19:52:38

@Xezs: mitől alsóbbrendűek ezek? Mert kevesebben használják, mint az angolt? Mert ha erre gondoltál, mondd azt, de ne degradálj olyan nyelveket, melyek a használóik kommunikációs igényeit ugyanolyan jól kielégítik, mint az orosz, a manysi vagy a holland.

Ettől függetlenül én is csodálkozom azokon, akik olyan nyelvekbe fektetnek energiát csak a diploma miatt, amiket később nem is akarnak használni, csak könnyebben tanulhatók, mint mások.

Dudálj, ha műkörmöd van! 2010.06.01. 19:53:51

@Én lennék terrorista!: vagy egri vagy, vagy minden városban él ilyen srác :DDDD urban legend :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.01. 19:56:54

Mivan-mivan?
Ruhatárostol nem fogadták el a latint?
Szörnyű, pedig a multkor szmbe jött velem egy latin, kérdezett valami olyat
"veni vidi vici" , montam mennya fasba, tanulj magyarul
Vizsgám semmiböl nincs
)1 körul egy oosz -maygar kft-benmelóztam és visszajöttt elégségesen az általánosban tanult orosz
Aztán tanultam angolul 82-26, vizsga semmi

Ma este valami amerikai csajt simán eliránytottam a, nem közeli, keresett utcába
Mivel elég szakadtan járok, csak nézett a környezetem leesett állal.
Nem vizsgázni kell ruhatár/könyvtár szakos, tudni a nyelvet és megélni belöle

Max angol orvosi szaknyelvi felsőfok
komplex vizsga elött veszem le a kalapom

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.01. 19:59:30

@horex: Igaz, magyarul sem tudok irni
:)
szar egy bill.em van

valkoinen 2010.06.01. 20:11:55

@Mylady: nem teljesíthetetlent írt, hanem teljesítetlent.

Feiertag Erik · http://fastfoodcentral.blog.hu 2010.06.01. 20:13:43

Ez most komoly? Levelet írsz a központnak, mert nehezek voltak a feladatok?

A Tyne folyó déli partja 2010.06.01. 20:15:39

@Zabalint: azok nem feltétlenül a követelmények, hanem, ahogy valaki írta, el fog felejtődni, ha nem használod. viszont, ha már egyszer letetted belőle a nyelvvizsgát, az már mutat valamit, h. valamikor voltál azon a szinten, könnyebben vissza lehet hozni, mint annak, aki soha nem volt ott.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.06.01. 20:18:00

Viszont az nem derült ki, hogy az angol nyelvvizsga miért nem volt jó a második diplomához?

A Tyne folyó déli partja 2010.06.01. 20:19:40

@pizsama: már ahol fordítás központú. kicsit egysíkúan nézed, nálunk a gimiben az osztály háromnegyed részének volt a fő nyelvéből középfokúja, (akkor mgé csak Rigó utcai volt), a második nyelvből is lett kb. a felének negyedikre. abszolút nem fordításközpontúan tanítottak minket. és senki nem járt magántanárhoz se.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.06.01. 20:20:17

Amúgy ahová én járok (SZE - Közlekedésmérnők COEDU), ott csak angol, német, francia, spanyol, olasz és orosz nyelvvizsgát fogadnak el.

BBG76 2010.06.01. 20:23:24

Lehet, hogy nem a nyelvvizsga volt nehéz, hanem az a két diploma túl könnyű. :D

Dervenkál Egon 2010.06.01. 20:24:54

Az egész nyelvvizsga ügy halott szerintem. Nekem is van két nyelvből is, de sehol soha senki nem kérte.

Viszont állásinterjún általában nem magyar emberekkel kell szakmai dolgokról (is) beszélgetni. Elég hamar kiderül, ha nem megy folyékonyan a társalgás.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.01. 20:25:15

@Peti817172M: se eszperantó, se lovári, se szanszkrit vagy szuahéli? miféle egyetem az ilyen? :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.01. 20:43:53

Mezőgazdász szakon jó a lovári
Bodzaszedésnél elengedhetetlen

Mylady 2010.06.01. 21:00:35

@valkoinen: bakker, tényleg :S
akkor ne is szidjam a poszter?

Mylady 2010.06.01. 21:02:11

@Mylady: viszont tanuljak meg magyarul :S

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.01. 21:27:56

@Animacs:
Szerintem meg nem mutat semmit. Legfeljebb azt, hogy tudom a nyelvtani szerkezeteket, vagy tudok szótár segítségével fordítani, egynyelvű nyelvvizsgánál meg megtanultam a típusfeladatokat, szóbelire meg azokat a témákat amelyek oda kellettek. Az aki le tudja tenni a középfokú nyelvvizsgát, még nem jelent semmit, még a vizsga után következő napon is lehet hogy semmit nem érne vele adott országban.

ltibi 2010.06.01. 21:36:39

Most mi van? Neked minden diploma mellé új nyelvvizsga kell? nekem nem kellett. 1 megvan, az a későbbi diplomákhoz is elég.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.01. 21:45:30

@Zabalint: annyit bizony mutat, h. ha már voltál ott valaha, akkor esély van arra, h. ha meg is kopott, de előjöjjön. hamarabb, mint annak, aki soha nem volt azon a szinten.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.01. 22:34:15

a témát azzal zárom, hogy manapság nem ártana, ha néhányan (pár millióan) letennék az alapfokú nyelvvizsgát. MAGYAR NYELVBŐL!

A Tyne folyó déli partja 2010.06.01. 22:49:23

@Don Bandi: nyugi, egy csomó angolnak nem sikerül az angol. (a többi népről nem tudok nyilatkozni, de itt elég sokan szintén nem ismerik az anyanyelvűket.)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.02. 00:41:53

@Animacs:
Én pont arról beszélek, hogy a használható nyelvtudás szempontjából nem kell semmilyen szinten se lenni a nyelvvizsgához. Mit érek egy idegen nyelvterületen, ha eszembe jut milyen igeidők vannak, és hogyan kell ragozni, miközben még vizet sem tudok kérni, ahogy akkor sem tudtam mikor nyelv vizsgáztam? A nyelvvizsgázók 80%-a ugyanígy van ezzel, semmire sem jó a nyelvtudása a vizsga pillanatában, egyáltalán nem arról van szó, hogy elfelejti vagy nem, hanem arról, hogy a nyelvvizsgára készült fel és nem a nyelvet tanulta meg.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.06.02. 00:48:47

@Animacs:
Amúgy volt egy osztálytársam, aki anyanyelvi szinten beszélte a németet. Szóbelin 99%-a meg is volt, de írásbelin meghúzták. Persze, mert gondjai voltak a magyarul fogalmazásnál, az ITK idegen nyelvről magyarra fordítós és szövegértelmezős feladata márpedig ezt teszi próbára, és nem az idegen nyelvet, ez pedig közel a pontszám felét teszi ki.

Én meg pont az ellenkező véglet voltam az angollal középfokon és felsőfokon, akkor és azóta is gyenge az angol nyelvtudásom, de az alapfokú németet meg olyan 50-100 szavas szókinccsel, minimális nyelvtani ismeretekkel csináltam meg, hiszen az írásbelin ott volt szótár a barátom, szóbelin meg éppen jó kedvében volt a vizsgáztató bizottság.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.02. 01:41:27

Elvileg én is ELC-n (ICC, ami hasonló) voltam.
Na az akkor még nem volt nehéz - azóta állítólag nehezedett.

"Nem az lepett meg minket, hogy egy orosz nyelvvizsgán oroszul kell fogalmaznunk,"
Azért ez meglapő lett volna, ha mondjuk bantu néger nyelven van :)

"kell is minimum ennyi nyelvtudás manapság egy értelmiséginek."
Figyu, múltkor volt szerencsém angolt fordítani hallani a PTE egyik rektorhelyettesét.
A hallgatóság hangosan röhögött azon, amiket ferdített.

"Ennél még sokkal abszurdabb, hogy mind a hármunkról írtak részletes értékelést, beleértve az írásbeli részt is, holott egyikünk nem tett írásbeli nyelvvizsgát."
LOLLLLLLLLLLL

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.02. 01:43:17

@Zabalint: Ilyeneket én is ismerek, akik Németországban éltek / dolgoztak, és nem engedték át őket a Rigóban, mert csak.

"az ITK idegen nyelvről magyarra fordítós és szövegértelmezős feladata "
Én is voltam kétnyelvűsítésen, a szöveg még magyarul is meredek lett volna...
...de sikerült :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.02. 04:30:23

@ColT: Hát azon sok itteni kommentelő elbukna, ahogy nézem.

Megdobbent 2010.06.02. 05:17:42

Koszonom a kommenteket, jovo heten ujabb izgalmas poszt var majd rank.

pruntyike 2010.06.02. 05:43:09

Tü nye panyemájes po rússzki? Ocseny nye charasó.
Egyébként ajánlom figyelmedbe Vállfaárus Róbert fimrendező és színész (Sose halunk meg, nem jut eszembe a neve) kabaréjelenetét az orosz nyelvtudásról. Nyiktó nye atszúsztvujet.

pruntyike 2010.06.02. 05:48:11

@Kitalátor feljegyzetei: És Lénárd A. Sándor pedig lefordította a Micimackót latinra! Ma is alapmű a latin iskolákban.

Egyéves Önkéntes 2010.06.02. 08:38:05

@pruntyike: a koltaysra gondolsz? mert az bántóan szar.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.02. 08:59:56

@Don Bandi: Jön a vakáció, itt a nyár. Apámékhoz meg nem tudunk eljutni fát vágni, körbevette őket a víz, hősugárzóval fűtögetnek...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.02. 09:08:00

Az volt már, hogy ez a poszt kísértetiesen hasonlít a tegnapira?

yippyupp 2010.06.02. 09:14:38

@Sün‼: nekem pl a torkom nem javult meg. be kellene tolni néhány negrót

Eric_Cartman 2010.06.02. 09:16:47

mivanhomár ? aluszol ? vagy vizet kaptál ?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.02. 09:17:14

@Sün‼: Semmi. Fáj a lábam. Szar a tegnapi poszt (pedig elküldtem Szilynek egy kedves levélváltásomat a Mobilcom nevű đÍи vagy đ&ÍÄ}Ł¸]€đ céggel).

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.02. 09:21:44

@Kitalátor feljegyzetei:
Szilyt elrabolhatták az űrgyíkok.
Vagy egy fekete limuzin...

NYEMÁ CSIPPÁ!

@yippyupp:
Házipálesz jót tesz!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.02. 09:21:45

@Eric_Cartman: Lehet, hogy a sok eső kimosta a sót a lebensraumjukból?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.02. 09:33:47

Most akkor a Homár szereti a sok vizet vagy mégsem?
Ez a mai kérdés.

anarch 2010.06.02. 10:20:42

De miért kell a kétnyelvű nyelvvizsgával szenvedni, amikor van nemzetközileg elismert egynyelvű is. Angolból a Cambridge, Oxford ezek nem évülnek el és bárhol használhatók. TOEFL is, de az elévül hamar. Németből Goethe-s vizsgák, oroszból a Puskin intézetnek vannak papírjai. Ezeket honosítják is, (az orosz értelemszerűen nincsen az EURO nyelvvizsga rendszerben, de van helyette sok más nyelv - az euro-rendszerűeket egyszerűbb honosíttatni)

Cikkben egyébként valami nem stimmel. Azt mondja alapfokúra mentek, a diplomához viszont minimum közép kell...

EvangelineS (törölt) 2010.06.02. 10:47:02

Lehet,hogy a kis bölcsész-lelked most össze fog törni,de elárulok egy titkot:a nyelvvizsgaközpontok feladata,hogy minnél több embert buktassanak.gondoltad volna?nem?hát pedig ez van.és hiába fogsz velük levelezni,úgysem fogják felülbírálni a reklamációdat.ez van,újból kell próbálkozni.ja,és még vmi:iskolafüggetlen nyelvvizsgát válassz(tehát ne ELTE v BME v egyéb).amúgy együttérzek veled,de tényleg.

szépjuhászné 2010.06.02. 11:16:25

@homar-fan: Táncművészeti, Szíművészeti

Behajtó70 2010.06.02. 11:46:53

@valkoinen: Igen! Mit nem értesz? Nem azért ment alapfokúra, mert középfoú a tudása!

A vizsgáztató cég (ECL) - mivel ez pénzbevétel nekik - direkt erős (nem alapfokú) anyagot kérnek, hogy a vizsgázó megbukjon, és újra fizessen a vizsgáért.

Pl így megy ez a PSZF-en, GDF-en és sorolhanám.

Ha nem tudod ennek az üzletnek a lényegét, akkor minek beszélsz bele?

2010.06.02. 11:49:18

@BakoSanyi: lováriból van Business felsőfokú is ?
Alapszókincs: "vörösréz kábel", "alumínium csatornafedél" :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.02. 11:52:57

@atpijkamo: Ja hát erről az újbeszélről ami a fórumokon megy, ne is beszéljünk.
És ha megemlíted neki, hogy hm, kicsit nem tud fogalmazni + helyesen írni, akkor már nyevtannáci vagy.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.02. 12:34:34

@ColT: "akkor már nyevtannáci vagy"

:) Igen.

Pedig a fogalmazást nem szoktam számon kérni. Ez a fórum olyan, mint a beszélt nyelv. Beleférnek a rövidítések + a kiejtés szerinti írásmód (tucc, hacc...). Mar abba is beletoroodtem, hogy ekezet nelkul irnak. Ami tiz eve elfogadhato volt, de most mar minden oprendszer tamogatja a magyar ekezeteket. De a nagybetűk hiánya, híbás ékezet, igekötők külön írása, ol vas h atat lanná te szia szöv egeket.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.02. 12:35:33

@Kulics: bodza, segély, túrós csusza kakaspörkölttel, lapostetű...

Orvenyhivo 2010.06.02. 13:25:24

>Ám időközben olyan döntés született, hogy csakis élő nyelveket fogadnak el a diplomához.

Időközben? Úgy (akarom mondani, usque) tizenöt éve sem fogadták már el a latint a diplomához az ELTE-n, mondván, élő nyelvből kell az 1+1.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.02. 13:33:01

Számomra az beszél jól angolul aki mobilon felhívja a nem IT-s végzettségű 40-60 év közötti indiai vagy kínai üzletkötőt és el tudja neki magyarázni, hogy a szoftverfrissítését hogyan és honnan kell hogy letöltse. Mínusz pont, ha képernyőmegosztást is használ közben :)

Nehezítés saját tapasztalatból: volt akinek a kattintást is el kellett magyarázni

A posztkoz: nekem is tanították az orosz nyelvet, egyáltalán nem használtam utána, pedig a mai eszemmel egy bármilyen alapfokú papírért harcolnom kellett volna. Nem mintha szükségem lenne rá, vagy használnám, de ha az ember 4 évet elpazarol valamire legalább legyen nyoma.

angolnyelvtanitas.hu · http://www.angolnyelvtanitas.hu 2010.06.02. 14:56:09

Sajnos 3 ember nem reprezentatív, statisztikát a KSH tuti nem készítene belőlük. Érdekes lenne nagyobb számokat tudni. Különben egy nyelvvizsgákat összehasonlító és értékelő weboldalt szerkesztve (igaz, angol, nem orosz) tudom, hogy sokan egyszerűen nem készülnek fel megfelelően nyelvvizsgára. Nyelv tekintetben sem, de főleg feladatmegoldási stratégiák tekintetében nem. ECL-en például alapvető, hogy aki nekiáll fordítgatni a szövegértési feladatot: megbukott. Ugyanis 20 perc van egy meglehetősen nehéz, és nem is rövid szövegre - ami azt feltételezi, hogy máshogy állj neki a megoldásnak, mintha kapnál egy olvasmányt háziként. A baj inkább az, hogy nem nézünk utána a dolgoknak. Mindezt mondom annak ellenére (mielőtt valaki belém kötne), hogy nem vagyok ECL rajongó...az ECL kimondottan durva vizsga szövegértési és szövegalkotási szempontból. Az auditív része pedig az összes vizsga közül messze a legdurvább. Viszont nincs benne nyelvtani feladat, és ezért mindenki azt hiszi, hogy happy end lesz a vége...hát igen, utána kell nézni. Ezért nem éri meg levelezgetni velük, az ECL erről nem tehet. Ha nem tetszik a vizsga, egy választásunk van: ne menjünk rá! Ennyit tudunk tenni. A posztolónak: menj Origóra! Az lassabb tempójú, de mélyebb vizsga. Az ECL azoknak való, akik gyorsan olvasnak, szótár nélkül értenek újságcikk nehézségű szövegeket, és erős az a képességük, hogy kitalálják az ismeretlen szavakat...

oraculum_dixit 2010.06.02. 15:38:47

-- @angolnyelvtanitas.hu:

Azon kevesek egyike vagy, akinek külön köszönöm a hozzászólását.
Sajnos tök igazad van. Ott követtem el a legnagyobb hibát, hogy azt hittem, hogy három középfokú nyelvvizsga (ebből egy nemzetközi, de nem ECL) birtokában TUDOM, hogy milyen egy nyelvvizsga. Valójában fogalmam sem volt róla, hogy ez az ECL ilyen magas szintű szövegértést feltételez. Jobban utána kellett volna néznem.

Mindazonáltal most is az a véleményem, hogy megtévesztő üzletpolitikát folytatnak.

-- Megdöbbentett, milyen kevesen értették meg a posztom lényegét. Nem azért írtam, mert megbuktam. Ilyen van, de ezért nem ír az ember panaszlevelet egy fogyazstóvédelmi blogba. Azért írtam, mert az ECL vizsgaközpont alkalmazottai hazudtak nekünk (pl. "többség átment" -- miközben 100% bukott, és nem voltak hajlandók magyarázatot adni, mire alapozták ezt az állítást), és odáig mentek, hogy végül annyira meg akarták magyarázni, hogy mennyire igazuk volt, hogy egy olyan dolgozatot is kiértékeltek, ami meg sem íródott.
EZ szerintem VÉR CIKI.
Igenis azt gondolom, hogy a nyelvvizsgáztatás egy szolgáltatás, és ha a hülye fogyasztó panasszal él, akkor még akkor is kultúráltan, türelmesen, és korrektül kell eljárni, ha meg vagyunk győződve róla, hogy nincsen igaza.
Ilyen végtelenül ostobán blöffölni meg egyenesen önveszélyes hülyeség.

Persze most, hogy látom, hogy milyen kevesen értették meg ezt az aprócska körülményt, értem, hogy nem kockáztattak vele sokat...

oraculum_dixit 2010.06.02. 16:07:33

@angolnyelvtanitas.hu:
(Köszönöm! -- Tiéd a kevés értelmes, konstruktív hozzászólások egyike.)Teljesen igazad van, mostmár én is látom, nem jól döntöttem, amikor az ECL-t választottam, mert nem vagyok azon a szinten oroszból, hogy újságcikk nehézségű szövegeket olyan mélységben értsek meg ránézésre (szótár nélkül), amilyen szinten itt megkövetelték. És az is tény, hogy túlbecsültem a tapasztalataim értékét, amikor azt hittem, nem érhetnek meglepetések, hiszen már többféle nyelvvizsgát is tettem, sikerrel.
Más kérdés, hogy továbbra is az a véleményem, hogy egy alapfokú nyelvvizsgán nem eredeti újságcikket kéne szótár nélkül megérteni, hanem vasúti menetrendet, szállodai árjegyzéket, időjárásjelentést, étlapot, számlát, útbaigazítást stb.
Következésképp az ECL alapfokúnak eladott nyelvvizsgája szerintem nem alapfokú nehézségű, és ha igazam van, akkor megtévesztő, amit önmagukról kommunikálnak.

Más: eléggé meglepett, mennyire keveseknek tűnt fel, hogy miért írtam a posztot.
Nem azért, mert megbuktam. Ez néha előfordul, nem mindig igazságosan, de akkor sem egy fogyasztóvédelmi témájú blogba tartozik. Az is tény, hogy nem dicsekedhetek magasfokú orosz nyelvtudással. Ha nagyon jól tudnék, nem alapfokra mentem volna...

Azért írtam a posztot, mert nem csak egyszerűen úgy tűnik nekem, hogy az ECL megtévesztő üzletpolitikát folytat, de egészen nyilvánvalóan képtelen intelligensen kezelni a panasszal élő ügyfeleit sem. Simán le lehetett volna szerelni minket, ezzel teljesen tisztában vagyok. Azt válaszolták volna udvariasan, hogy sajnáljuk, de nálunk ilyen a szint, ez van, jobban kellett volna tájékozódniuk, és egy szót sem szólhatnánk... De nem ezt tették. Hanem összevissza hazudoztak (pl. "a többség átment" miközben a 100%-unk csúfosan bukott -- sosem fogjuk megtudni, mi alapján állították, hogy a többség átment), és végül odáig mentek a blöffölésben, hogy kiértékeltek egy olyan dolgozatot is, ami meg sem íródott!!!!!!!!!!!!!!!

Szerintem ez az, ami botrányos.

Persze a Homár kommentelői többségének szövegértési kompetenciája alapján nagyon úgy tűnik, hogy nem kockáztattak sokat...

Szomorú.

oraculum_dixit 2010.06.02. 16:08:39

(bocs, türelmetlen voltam, azt hittem, elveszett)

Kerámia_53 2010.06.02. 16:19:53

Engemetet iss mekbuttattak a visgán, mikó magyarbú kellett éreccségizem!!!! szenét ECLesekk!

(A te kedvedért lefordítva: Ha hülye vagy egy nyelvhez, akkor szerezz róla papírt ott, ahol Lákátoséknak osztogatják a jogosítványt - igaz, az pénzbe kerül...:-)

oraculum_dixit 2010.06.02. 16:31:16

@Kerámia_53: Ja, mert az ECL nyelvvizsga ingyen van...

Kerámia_53 2010.06.02. 16:32:38

@oraculum_dixit: Nem, de kevesebb, mint ha tudás nélkül akarsz papírt szerezni.

oraculum_dixit 2010.06.02. 16:45:39

@Kerámia_53: ezt is kétlem

ugyanis a nyelvoktatás sincsen ingyen...

Ha kiszámolnánk, könnyen kiderülhetne, hogy egy átlagos képességű embernek többe kerül egy nyelvvizsga legális megszerzése, mint az illegális.

De tök mindegy.
A poszt nem erről szólt.
Sajnálom, ha csak ennyit sikerült belőle megérteni.

A poszt az ECL-esek panaszkezeléséről szólt. A blöfföléseikről. (lásd picit fentebb a hosszabb kommentemet)

2010.06.02. 17:10:37

@oraculum_dixit: touché. ha ezt így elsőre leírtad volna, kevesebben ugraanak rád. mert egy kicsit talán önfényezősnek hatott a post (lehet szándékolatlanul, mert csak azt a célt szolgálta, h alátámassza, értelmes ember vagy, nem a faluró' gyüttem fe' oszt kibasztak, he)

oraculum_dixit 2010.06.02. 17:18:10

@avman: IGEN, pontosan ez volt a cél. Nem gondolom, hogy perfekt lennék oroszból, de még azt sem, hogy biztosan megérdemeltem volna az alapfokút.
De abban egész biztos vagyok, hogy nem vagyok ENNYIRE távol az alapfokú tudástól. Abban meg mégbiztosabb, hogy nem így kéne tárgyalni az ügyfelekkel.

Tudod, teljesen értem, ha önfényezősnek hatott a poszt, szándékaim ellenére, és sajnálom, hogy ilyen ügyetlenül írtam meg, de az szerintem nem az én hibám, hogy a többség végig sem olvasta, és úgy formált véleményt (erős a gyanúm), és akik elolvasták, azoknak a nagy része sem fogta fel, hogy lehet persze, hogy én hülyét csináltam magamból, de az ECL-esek mégnagyobb hülyét csináltak magukból.

Kerámia_53 2010.06.02. 17:32:48

@oraculum_dixit:
A poszt az ECL-esek panaszkezeléséről szólt

Aha... "Mindhárman 35-37% közötti eredményt értünk el. (60% a minimum)" Miről is beszélünk???

fagzal 2010.06.02. 19:22:30

Az én apukám meg sokkal több mindenből volt ötös!

A Tyne folyó déli partja 2010.06.02. 19:50:36

@Zabalint: mert téged rosszul készítettek fel. az nem jelenti azt, h. mást is.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.02. 19:55:10

@atpijkamo: csak az ékezetekhez. én ugyan most itthonról írok, és át van állítva az angol billentyűzetem, de kb. másfél évig nem rendelkeztem saját géppel, ami azt jelentette, h. netezni csak könyvtárból tudtam. ami egyben azt is jelentette, h. kénytelen voltam ékezet nélkül írni, ugyanis a nyilvános gépeken tilos átállítani a beállítást.
munkahelyem akkor nem olyan volt, most igen, de ha netezhetnék is munkaidőben, ott szintén nem lehet átállítani. még a háttérképet se változtathatod meg, nemhogy a billentyűzetkiosztást. úgyhogy hiába lehet, ha mégse...

A Tyne folyó déli partja 2010.06.02. 20:01:07

@sambalabammbumbumm: ezzel tudod, mi volt a gond, szerintem? anno én is tudtam nyolcadikban simán fogalmazni oroszul, lehet, h. ha készülök rá (ha egyáltalán úgy állnak hozzá), simán sikerült volna egy alapfokú nyelvvizsga. de fel sem merült senkiben, soha nem hallottuk ezt, h. esetleg nyelvvizsga.
bekerültem a gimnáziumba, mind angolból, mind németből az első perctől kezdve az volt, h. ebből nyelvvizsga lesz.
ha nem angolszakra mentem volna utána, és nem folytattam volna a németet, valószínűleg ugyanúgy nem beszélném egyiket se, ahogy az oroszt. és nm azért, mert esetleg rosszabbul tanították, és nem tanultam meg semmit, hanem mert fel sem merült senkiben, h. komolyan vegye...pedig jó lett volna.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.02. 20:04:01

@oraculum_dixit: hát, pedig nálunk a gimiben majdnem mindenki két középfokúval végzett...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.02. 20:24:51

@Animacs: Jó, ezek megfelelő kifogások voltak. De nem hiszem, hogy az ékezet nélkül írók nagy része rendelkezik hasonlókkal.

A .hu domén neveknél miért nem használunk ékezeteket? 6 éve lehet.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.02. 20:35:55

@oraculum_dixit: arra, h. az átlagembernek x. forintjába kerül a nyelvtanulás. nálunk anno senki nem járt se tanárhoz, se nyelviskolába, a gimnáziumi nyelvoktatás keretében szerezte meg mindenki a tudását.

oraculum_dixit 2010.06.02. 21:04:52

@Animacs: Nem tudom milyen gimibe jártál, és mikor. Amikor én jártam gimibe, még alig valaki nyelvvizsgázott érettségiig, vagy akörül, de AZ biztos, hogy külön tanárhoz (is) járt (Bp. egyik legjobb gimnáziumába jártam, még a rendszerváltás előtt).
Magam nagyobbrészt autodidaktaként szereztem angol nyelvvizsgát, huszonévesen (angolul csak 10-14 éves korom között tanultam iskolai rendszerben).
Van egy húszéves lányom, van két középfokúja. Az egyiket meg tudta szerezni külön nyelvórák nélkül, mert RITKA kitűnő iskolai tanára volt; a másikat nem tudom, hogy meg tudta volna-e szerezni így, de mikor ízelítőt kaptunk az angoltanára angoltudásából és pedagógiai képességeiből, akkor inkább befizettük plusz angolra.
(Ő is egy elég jó gimibe járt, színjeles tanuló volt, egy nagyon jóképességű és ráadásul ambíciózus gyerek.)
Én azt látom, hogy az iskolai nyelvoktatás színvonala nagyon esetleges. Eleve gond, hogy a nyelvtanárok fluktuációja kiemelkedően magas, és mindig is az volt, mert a tanári fizetések nem vonzóak azok számára, akik piacképes idegen-nyelv tudással rendelkeznek. Ez már így volt 20-30 évvel ezelőtt is (nekem gimiben a másik nyelvből 4 tanárom volt 4 év alatt, de volt olyan osztály, ahol még több), és így is lesz mindaddig, amíg a tanárokat normálisan meg nem fogjuk fizetni.
Ugyanebből következik, hogy a nyelvtanárok között még erősebben érvényesül a kontraszelekció, mint a tanári pálya legtöbb résztvevője esetében -- még az informatika tanárok vannak nagyon hasonló helyzetben.
Tehát az iskolai nyelvtanárok gyakran változnak, fursztráltak és tehetségtelenek. (Tisztelet a kivételnek.)
Én nem azt hallom az ismerős szülőktől sem, hogy a gyerekeik úgy mennek nyelvvizsgázni, hogy az egy fillérbe sem került. Hanem pont az ellenkezőjét.

Az én esetemben azonban különösen nem releváns a felvetésed, mert nekem is van már két középfokúm. De kell egy harmadik nyelvvizsga is, ahhoz, hogy megkaphassam a második diplomámat. (Erről szólt a posztom.) És nekem nincs rá módom, hogy ingyen vegyek nyelvórákat...

A Tyne folyó déli partja 2010.06.02. 23:12:00

@oraculum_dixit: 90 és 94 közt jártam gimibe, akkoriban első is lett a nyelvvizsgák tekintetében országosan. pedig csak egy kisvárosi gimnázium volt. angolból öt volt nekünk a héten (végig ugyanaz tanította), németből meg három. szintén ugyanaz tanította végig, mondjuk, itt a végén el lett cseszve, mert mi második év végére vettük a harmadikos anyag kétharmadát is, de ekkor valamiért a másik osztályt is hozzánkcsapták (mintha megbetegedett volna a tanáruk, az rémlik), és ők meg sehol se tartottak. így jóval esett a színvonal sajnos. de mondom, nekem ezzel csak jó tapasztalataim vannak.

a másik részéhez meg azért nem szólok inkább, mert én is nyelvtanár vagyok, és hozzám is jártak magántanítványok:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.02. 23:20:50

ezt meg azert nem ovastam el mert koltozes alattv otlam igy agy a lemaradasom
de Pazmany, bocsesz, latin 3-ik diploma
senki nem akar otthon dolgozni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.02. 23:22:39

ja a diplomt otthon fel ev szarlapatolashos kotnem az angol nyelvvizsga mellett
sokkal korszerubb lenne

Tomasz_a_gozmozdony 2010.06.03. 07:55:54

A poszt tolonak:
Mint bolcsesz, tudni kellene hogy ha vizsgazni akarsz akkor kellene ra tanulni is. Igaz, ilyen vicckarokon mint a bolcsesz eleg felvenni apu szarvasos ingjet, es minden megy magatol.
Amugy meg a mekiben nincs szukseg orosz nyelvvizsgara...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.03. 08:55:18

@Tomasz_a_gozmozdony: attól függ, melyik mekiben. valahol magyarul se kell tudni, de pl az astoriánál alapfokon tudni kell a kézzel-lábbal mutogatást bármilyen nyelven.

Kovan 2010.06.03. 11:08:42

Én is voltam ennél a cégnél nyelv vizsgázni pár éve egy haverommal. Tanultam rá rendesen,de sajnos a szóbelin elég szar témát kaptam és én se voltam toppon,szóval megbuktattak,ezen annyira nem is csodálkoztam.
Viszont haverom is megbukott,aki akkor már anyanyelvi szinten beszélt angolul és németül. A szóbeli részen nagyon jól sikerült és mégis elvágták mindkét vizsgán.
Aztán anyám egyik munkatársa amikor megtudta,hogy hogy jártunk,csak annyi volt a kérdése nagy ártatlanul,hogy mi előtte nem kaptuk meg,hogy mi lesz a vizsgán?
Szóval úgy néz ki,hogy mi keveset fizettünk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.03. 20:09:43

@Kovan:
hta azon hogy te megbuktal egy qrwa pillanatig nrm csodalkozom, mert magyarbol is megbuktal volna, de hogy a haverod nem beszelt anyanyrlvi szinten az tuti
senki nem beszel aki 10 eves kora utan kerul mas orszagba
a kulonbsegek kicsik de vannak
Mary azt is megmondja nekem ha telefon van hogy deli, fekete, vagy nyugati
de az akcentus es a tajszolas nagy kulonbseg
a nyelvtan ugyanaz

Kovan 2010.06.04. 11:01:16

@hagyma: Mivel rettentően ügyelek a helyesírásomra így ezután gyorsan visszaellenőriztem,egyedül a nyelvvizsgát írtam rosszul tisztelt nyelvtanár.
Egyébként azt aláírom,hogy ha valaki erős tájszólással beszél azt elvághatják,mert nem az a szép, eredeti, szótári,de a srác szépen beszélt és vágta a nyelvtant is. Szóval látatlanban valakit leszólni nem korrekt.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.04. 19:51:49

@hagyma: én is kételkedni szoktam ebben az anyanyelvi szinten beszélekben, de nem amiatt, amit te mondasz.hanem, mert nem feltétlenül tudja helyesen a nyelvet. hányan suksükölnek magyarul, pl? és nem is tudják, h. az nem helyes. nyelvvizsgán meg simán kirúgnának érte (egyébként helyesen, mert az irodalmi, művelt, mindenki által ismert (kellene) nyelvet kell tudni, nem azt, h. hogy beszélnek X körzetben, meg X. iskolai végzettséggel rendelkezők.

amúgy én ismertem valakit, aki Kanadágban lakott egy ideig, folyamatosan beszélt angolul, kiejtése jó volt, de a nyelvtana valami szörnyű. külső szemlélő simán azt hihette, h. anyanyelvi szinten beszél, és valahol iga is volt. na de kinek az anyanyelvi szintjén? egy hároméves gyerekén pl?

pecás 2010.06.04. 22:13:04

Azt nem értem, hogy miért kell minden diplomához nyelvvizsga. Valaki lehet egy zseni a saját szakterületén, de azért nem szerezhet diplomát, mert a nyelvérzéke: 0?

főboszorka45 2010.06.06. 19:36:29

Na szőval, mikor én kezdtem a fúsulit 1982-ben volt egy orosz nyelvű szintfelmérő.
Járt hzzánk egy gyerek, diplomata kölök volt egyik szülő magyar, másik orosz, és ott is született, csak a fúsulit kezdte volna itt... Na maikor a szintfelmérőt írtuk az egész fősuli azon röhögött, hogy a gyerek nem tudta elragozni a kraszjnaja plosagyot eszkozhatározós esetben.
A gyerekem is jól beszél angolul, megvan a középfokúja is, Rigó utcai, elsóre abszolválta. A nyelvtanről lövése nincs, viszont érzi és tudja, hogy hogyan jó....

Most egy felmérés következik: ha valaki jól tudja a magyar anyanyelvét, attól még tudnia kell, mi a predikatív szerkezet? Tényleg. ti tudjátok?

A Tyne folyó déli partja 2010.06.06. 20:37:53

@főboszorka45: nem az a lényeg,h. anyelvtani fogalmakat tudja-e. hanem, hogy a helyes nyelvtant tudja-e. Tehát, nem mond suksüköl magyarul, és tudja, h. angolul az I ain't got nothing nem helyes nyelvtanilag, akkor se, ha használják.

morden2 2010.06.25. 14:08:18

Nemrég voltam Kodolányi nyelvvizsgán középszinten a cryotherapi volt a téma :D ( orvosi felsőfokú szaknyelvin előfordul nóde álltalános középen :D)
ECL-en is voltam ( kell az a szar nyelvvizsga) Pl a hallgatásos feladatnál olyan hangos volt a szöveg , hogy a basszustól nem értettem ki mit gagyog az ürge:D
Amúgy érdekes dologra lettem figyelmes, elvileg a törvény szerint ( vagyis egy szaros kormányrendelet szerint) akkor is kellene kapni nyelvvizsga bizonyítvány szépen kinyomatatva, ha nem sikerül ( persze beleírva, hogy xy % és sikertelen ) de ezt sehol nem adják ki (szokásjogra és nem a konkrét kormányrendeletre hivatkozva), mert plussz pénz minden egyes ilyen bizonyítvány beszerzése, így kvázi gazdasági érdeke fűződik a központnak ahhoz, hogy minnél többen megbukjanak !

Linu 2010.09.29. 13:05:40

Bár nem mai a téma, én csak most bukkantam rá, miután az ECL-ről keresgéltem. Teljesen egyetértek a szöveg írójával. Jelenleg végzős hallgató vagyok környezetgazdálkodási agrármérnök szakon (igen lehet ezt is kritizálni mint bármely más szakot) és én is 22 évesen úgy döntöttem, hogy a diplomámhoz szükséges nyelvvizsgát az ECL-nél csinálom. 50%-ban be is jött a dolog, hisz az írásbelit zökkenőmentesen elsőre teljesítettem egészen jó eredménnyel. Hozzáteszem az írásbeli résztől tartottam a legjobban. Jött a szóbeli, hát azt kell mondanom, hogy borzasztóan nehéz volt a hallásértés, szó szerint érthetetlen volt.Többen felháborodottan kerestük fel a központot, hogy ez nem középfokhoz illő feladat volt, aminek láss csodát igazat adtak, hogy nehéz volt, DE ennyi! A szóbeli részem sikeres volt, de mivel a hallásértésen a minimum 40%-ot nem értem el ezért összességében a szóbeli nyelvvizsgám sikertelen! Na bumm!Szombaton ismétlünk.
A másik dolog amiatt azt gondolom, hogy egyre inkább a pénzéhes, mint sem diákbarát a nyelvvizsga, hogy az egyik vizsgázó (mely történetet a saját szememmel láttam és fülemmel hallottam)összességében 100%os szóbeli nyelvvizsgát tett, az íráskészsége ( azaz levélírás) szintén nagyon jól sikerült 98% az olvasásértésen még csak a minimum 40%ot sem érte el, és így sikertelen lett az írásbeli vizsgája. Mielőtt jönnének a hozzászólások hogy nem tudott olvasni meg stb. azelőtt elmondom az egyszerű választ mely a vizsgaközponttól érkezett neki, hogy hát az mégis hogy lehet hogy nem sikerült neki, hisz minden kérdésre tudta a választ, hát úgy sikerült, hogy a központ szerint TÚL HOSSZÚ válaszokat írt a kérdésre, nem maximum 8 szóban válaszolt gondolom hanem 9-10-ben, mert kb annyi fér el... Ennyit a nyelvvizsga rendszerekről és a követelményekről...

zsemlekocka 2012.03.20. 22:23:27

Svédből vizsgáztam tavaly a Rigó utcában. Írásbeli összesen 80%, szóbeli 20%. Vicc. Most az ECL németre készülök, a kommenteket olvasva... hát... alig várom...
Egyébként nekem is két nyelvvizsga kell a diplomához...
süti beállítások módosítása