CsZ-t mérhetetlenül felbosszantotta, hogy a 168E sorfőrje nem egyszerűen rágyújtott, de a vezetőfülke ajtaját sem volt hajlandó becsukni, majd olvasónkat - füstös - levegőnek nézte. Az eset CsZ-ből szenvedélyes szóáradatot váltott ki. Humán interakcióval megspékelt kirohanás a hajtás után:
A mai nap (2010.junius3.) soran a delelott 11:51-kor indulo 168E jelu, BPO-139 rendszamu busszal utaztam haza. ha esetleg problemas lenne
Az elso szekparon ultem, sregen (biztos van szebb magyar szo) a sofor mogott, aki kis idovel a busz indulasa elott cigarettara gyujtott. A soforulesben ulve. Nem, a soforulest nem tavolitotta el a buszbol. Elsore meglepodtem, volt olyan emlekem, hogy buszon tilos dohanyozni. Nem tudom, hogy torvenyileg tiltott-e, ezt majd az ANTSZ eldonti, figyelmes szemlelo oket is lathatja a level cimzettjei kozott. Ja igen: tanum termeszetesen nincs, ugyhogy felek, hivatalos ugyet ebbol nem lehet csinalni, de azert megprobalom, hatha van valami megoldas. A level tovabbi resze oket egyebkent nem is erdekelheti, a buszon dohanyzo sofor meg csak-csak az o profiljuk, a bunko sofor viszont mar csak a BKV-e. Azert irtam egy levelet, mert lusta voltam kettot.
Termeszetesen nem vagyok nema, igy felalltam es megkertem (Nem hangosan, hanem udvariasan.) a sofort, hogy legalabb az ajtot (a buszon a soforok sajat kis fulkeben ulnek, ugyebar) csukja be. Aztan engem mar kulonosebben nem erdekelt volna, ha a meditacios fulkejet telifustoli. Nem vett eszre. Pedig nem vagyok kis darab ficko. Megkertem meg egyszer. Nem vett eszre. Remelem az olvasonak is megvan az az erzes, mikor tudja, hogy tudatossan nem veszik eszre. Megutogettem a vallat. Egy ujjal, nem ugy hogy leszakadjon, csak hogy felhivjam a figyelmet a jelenletemre. Es akkor eszrevett. Idezem: "- Ne fogdossa` ma`!" Ennyi. Visszaultem a helyemre es el volt ... rontva a napom.
Igenigen, felmerulhet a kerdes, miert nem kertem ki magamnak a csendorpertut? Nos, azert nem, mert az a benyomasom alakult ki a soforrol, hogy a valasza hasonloan udvariatlan (eufemizmus) lett volna. Drasztikusabb lepest tenni nem lett volna okos dontes, leven ez (latszatra) megiscsak jogallam. A (sejthetoen) meddo vitanal kevesbe drasztikus lepes meg nincs.
Namost lenne itt egy parpontos javaslatcsomagom, amit el kellene magyarazniuk a sofornek:
- ne dohanyozzon a buszon
- ha mar dohanyzik, csukja magara az ajtot, akkor kevesebb fust jut az utasterbe
- ha mar dohanyzik es elfelejti becsukni az ajtot, akkor ha egy utas szova teszi a mulasztast, akkor oltsa el a cigit vagy legelabb az ajtot csukja be, de ne. ismetlem, ne mondja azt, hogy "- Ne fogdossa` ma`!" es ennek analogiait (remelem ertheto, mire celzok)
Emlitett sofor egyebkent nem keptelen pozitiv human-human interakciora, az ut soran peldaul kepes volt mosolyogni es integetni is egy, az ut mellett munkajat vegzo kurvanak, igy semmikepp nem mondanek le rola, van ra esely, hogy a BKV szakertoi a bunkobol valodi Sofort faragnak. Megjegyzesre erdemes, hogy az emlitett vonalon (168E) ingazo tobbi sofor igazi "jo arc", rohano utast mindig megvarnak, nem hajtanak idiota mod, ket es fel ev alatt most sikerult eloszor kifognom egy barmot, de az igazan szep peldanya fajanak.
Azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy rohadtul nem irtam volna meg ezt a levelet, ha a soforjuk nem hajt el a maga finom modjan, mert alapvetoen kusta ember vagyok..
Kerdeseim a kovetkezok:
- Megoldhato, hogy a tortenet negativ szereploje (a dohanyzo sofor, gyk) szembesuljon a fent vazolt kis folyamatabraval?
- Elmondanak nekem, mit (jogszerut) tehettem volna a most olvasott level megirasan kivul az eset hivatalos utra terelesenek erdekeben?
Utobbi kerdest azert teszem fel, mert tudom, hogy olyan levelet fogok kapni, amiben valami hasonlo all:
"A sofort megtalaltuk, figyelmeztettuk es megbuntettuk. A BKV szamara nagyon fontos utasainak biztonsaga es kenyelme, ezert hetrol-hetre tobbet es tobbet tesz."
En pedig a fenti valaszlevel elolvasasakor azt fogom gondolni:
"Na, Gizike elolvasta a levelem, kivalsztotta a 12/B szabvanyvalaszt, elkuldte nekem, a levelemet meg letorli."
Es valoszinuleg nem is tevedek nagyot.
Meg egyszer: tanum nincs, illetve van, egy tucatnyi utas, de egyikuket sem ismerem, igy a sofor szava (aki nyilvan majd tagad) az enyem ellen: 1-1 es ennyi. Legkozelebb majd videozok, mondjuk akkor meg beperel a szemelyisegi jogai miatt.
Tisztelettel:
CsZ
makos_kalafantyu 2010.06.04. 01:09:51
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.06.04. 01:10:33
englandboy 2010.06.04. 01:13:45
englandboy 2010.06.04. 01:16:51
de yo hogy otthon ennyire raernek az emberek
englandboy 2010.06.04. 01:20:23
legkozelebb ne legy kusta
menj be a bkv hoz es mond el a panaszod szemelyesen
de ha lehet ékezetekkel együtt
szépen és érthetöen
szerintem egyböl megbüntetik a sofört
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.04. 01:26:09
Hadd tájékoztassalak, de a sofőr cigizhet a buszokon.
Az utasok nem.
De egyébként autóvezetés közben is sokan cicigznek. Mielőtt meglepődnél.
Amúgy, hadd közöljem hogy én sem értem miért gyújtott rá, mert dohányozni hülyeség, de ez legyen az ő baja már.
"Pedig nem vagyok kis darab ficko. Megkertem meg egyszer."
Pedig az milyen májer lett volna, ha leütöd, és a busz okoz valami tömegbalesetet (ha jól értem valami pesti szarról van szó, ot biztos sok mindent összetört volna a busz).
Na akkor értelme is lett volna a posztnak.
Amúgy tudlak irigyelni, hogy az a legnagyobb bajod, hogy dohányzik a helyijáraton a sofőr... nem cserélünk egy kicsit?
brazileiro 2010.06.04. 01:39:58
Az utasok nem."
Miért is?
Noked-Lee 2010.06.04. 01:42:47
Gombóc_Artúr · http://zsirverseny.blog.hu 2010.06.04. 01:43:01
A sofőr sem gyújthat rá, mivel a busz a munkahelye:
Mivel az 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről 38. § (2) szerint a nemdohányzók védelme érdekében gondoskodni kell dohányzóhelyek, dohányzóhelyiségek kijelöléséről, de az 1999. évi XLII. törvény 2. § (2) f) alapján nem jelölhető ki dohányzóhely ... menetrend alapján belföldi helyközi közforgalomban közlekedő autóbuszon, így az Önök gépkocsivezetője dohányzásával szabálysértést követett el....
üdv
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 01:46:44
az is ha valaki hozzanyulna a sofforhoz egy ujjal is
- Rendi - 2010.06.04. 02:04:45
A fülkeajtónak zárva _kell_ lennie.
Megdobbent 2010.06.04. 02:08:56
Ennek folyomanyakent (mint dohanyos) javaslom a bezart ajtaju fulke ablakanak resnyire nyitasat, menetkozben siman kikapja a fustot.
Amugy inkabb dohanyozzon a sofor, jobb ha nyugodtan vezet.
Termeszetesen fulkebe benyulva sofort menetkozben bokdosni nem szerencses, civilizalt orszagban ezert rendor visz el,es az ejszakat eloallitoban toltod, itt nalunk a szarfosban esetleg baleset lesz, ha menetkozben feledfordul a joember :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 02:14:59
nincs ajto csak egy sarga vonal
nem ajanlatos beljebb lepni
az hogy a vezeto cigizzen, az vicc kategoria
Megdobbent 2010.06.04. 02:35:56
Itt meg tudod az a vasajto, amit be lehet huzni (oreg buszokon ketkezzel cibalni) mukodik, egyebkent eleg hatekonyan: utaskent lattam a vezetot, hogy ott ul a fustben, de nem kerult az utasok koze.
Itt amugy cigiznek, de leggyakrabban csak abbol latod, hogy lo ki a bal keze a kis ablakan, es ott figyel benne a nikotinbarat :)
Nah most akkor ra is gyujtok gyorsan, persze nyitott ablaknal, mert nem gyilkolom a csalad nemdohanyzo (rajtam kivul mind) tagjait :)
sanche_ 2010.06.04. 02:40:42
2: BKV buszsofőrnek tényleg nem szabad dohányoznia a buszon. És baromira nem igaz, hogy ha becsukja az ajtót, ablakát meg le, akkor kiszáll a füst. Villamoson legalábbis a Ganz csuklójától már érezni ha így dohányzik...
3: Ugyanakkor nem fogdosunk buszsofőrt tény és való. Ha nem vesz figyelembe, akkor megjegyzed szép hangosan, hogy "akkor most rögtön panaszt teszek BKVszámot fölhívva és majd jót röhögök rajtad, ha ilyen fasság miatt leszel munkanélküli"
Tanulság: Szóval tényleg annyira nem bírom az ilyet, mikor ekkora ügyet csinál valaki ebből..Alapvetően tök igaza van, pár mondatba le is írhatja... de nem ezen a fórumon kéne verni a nyálat, hanem tényleg BKV-val felvenni a kapcsolatot.
Baromira komolyan veszik az ilyen ügyeket. Nem vsz, hogy egyből egy ember feljelentése alapján kirúgják az embert, de biztos lehetsz benne, hogy ellenőrizni fogják és nagyon csúnyán elbánnak vele, ha tényleg szokott ott dohányozni.
És egyébként ez egy általános probléma. Az emberek időt-energiát pazarolnak hmm bizonyos áltevékenységekre. Pl képesek durva közlekedési szabálytalanságot is vagy parkolást fényképezgetni és feltölteni egy weblapra. Senkit nem fog érdekelni. Háborogni lehet rajta de nem volt értelme. Aki buzgó és cselekszik, akkormár miért nem úgy cselekszik, hogy értelme is legyen? Pl rendőrt hív? (
És tényleg millió ilyen van...mintha az embereknek elég lenne csak a nyavajgás meg a sírás meg az elborzadás..igazából nem is akarják, hogy ne legyen olyan legközelebb. uff
Calcioregista 2010.06.04. 02:46:05
blog.vb2010.info/
Sliders 2010.06.04. 02:47:02
Érzem a levélből hogy az ipse nagyon szeretne egy jó kis nyilvános bulit ebből hogy szerepelhessen.
onlame 2010.06.04. 03:03:28
Szerintem meg a posztolónak rohadtul igaza van. Az ilyen tahókat nem szabadna engedni olyan állásban dolgozni, ahol emberek vannak a közelében. Buszvezetés közben ne dohányozzon! Én cigizek, így azért részben megértem, hogy jól esik elnyomni egy staubot, de szívja el indulás előtt. Támogatnám, hogy jobban ellenőrizzék a busz-/villamosvezetőket, és akit rajtakapnak kétszer, azt páros lábbal rúgják ki.
Meg néhányan itt ugrálnak, hogy mennyire 'irigylik' a posztolót, hogy ilyen nagy problémái vannak. Szerintem igenis legyen mindenki tekintettel a nemdohányzókra, vagy ha akkora tapló, hogy erre nem képes, akkor legalább a munkahelyi szabályokra.
Képzeljétek el, ha egy nemdohányzó étteremben a pincér a pofájában lógó cigivel hozná ki a kaját, és a pofádba fújná a füstöt, miközben lerakja eléd a tányért.
Másik kedvencem egyébként, mikor a dohányzó ember leül a tömött vonaton a nemdohányzó helyre, majd fél óránként átmászkál a dohányzókocsiba rágyújtani, és boldogítani a nem dohányzókat, akinek már csak ott jutott hely.
Lehet, hogy ti nektek rohadtul fontos problémáitok vannak, és nem számít, hogy az emberek nincsenek tekintettel egymásra, de szerintem ez igenis probléma. Más országokban tudnak figyelni egymásra az emberek érdekes módon. Móricz meg ma is simán megírhatná Magyarországon a Barbárokat.
====== vadparaszt ====== (törölt) 2010.06.04. 03:35:14
Megdobbent 2010.06.04. 05:15:47
A helyukben en kijelolnem (vagy mar meg is tettek) a fulket dohanyzohelynek, nyilvan azzal a feltetellel, hogy az utasterbe ne szivarogjon ki a fust.
Tehat megegyszer: az en soforom masokat nem zavarva inkabb cigizzen dobozszamra, minthogy akarmilyen nikotinmentes idegallapotban balesetet okozzon, vagy utast szivasson.
Es persze mindenki azert rugozik itt, mert nincs ertelmesebb poszt a homaron, es ez a szegenyes allapot mar hetek ota tart.
beachball 2010.06.04. 05:20:32
6 előtt 3-4 perccel (tehát kb.3-4 perccel a menetrendben jelölt időpont előtt) elindult a buszállomásról, hogy a 100 m-re lévő újságosbódénál megálljon a Blikkért.Már ekkor elgondolkodtam,hogy ennek mi értelme, hiszen a következő pihenőig (nem megállóig),ami 45 km, úgyse olvashat.Megoldotta: Blikket széthajtogat, szépen ráfektet a kormánykerékre és OLVAS.
Ez nálam a bazmeg kategória.
beachball 2010.06.04. 05:24:22
Azért meg merem kockáztatni, hogy a posztolónak van komolyabb gondja az életebn, de tán te jobban tudod.
Minden esetre nekem is teli a tököm azzal, hogy itthon verjük a mellünket, hogy miiiííííííí, magyarok, de baszunk egymásra magasról és ott és akkor cseszünk ki egymással, ahol é amiben csak tudunk.Konkrétan szarunk egymásra.Így aztán itt ülünk a fekáliahegy közepén és nem azt látjuk, hogy "jé, tényleg leszarjuk egymást", hanem csak azt,hogy "ezek meg mit rinyálnak a szaron?".
Ez a mi kis országimázs-központunk.
Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.06.04. 05:27:13
romesz 2010.06.04. 05:31:11
-
@kassa: "1: nagyon idegesítőek ezek az ékezet nélküli formák, ilyenkor mindig elégedett vagyok, ha megszívta a története végén..."
Engem azok idegesitenek akik ebbe belekotnek :D
P75 2010.06.04. 05:36:56
Nagyon idegesítő, amikor az ember frissen zuhanyozva, üdén és illatosan buszra száll és úgy ér be a munkába, mintha most jött volna ki a kocsmából, mert a ruhája ontja magából a füstszagot.
Miért nincsenek az utasoknak jogai??? Ha valaki felnyomja, eljut hozzá az info, hogy ki tette. Egyébként iszonyú normális pasi és hátrányos helyzete ellenére a gyerekei nagyon jó tanulók, de akkoris, NEM DOHÁNYZUNK A MUNKAHELYÜNKÖN!!! Vác és Gödöllő fél, de max egyórás táv, ennyit azért ki kell tudni bírni!
A másik szépség a vezetés közben mobilozás. Ezt minden sofőrnél látom. Ha ők felveszik a telefont, az nem balesetveszélyes??? Headset mint olyan?? Mégiscsak 40 ember biztonságáért felel vagymi...
beachball 2010.06.04. 05:43:10
Ne azt basszuk már le lépten nyomon, aki szeretné, ha betartanák a szabályokat és aki mellesleg nem akarja más káros szutykát elszenvedni!
beachball 2010.06.04. 05:45:23
Dudálj, ha műkörmöd van! 2010.06.04. 06:11:08
kutya vacsorája 2010.06.04. 06:22:09
Vladimir Harkonnen 2010.06.04. 06:28:35
thinker_ 2010.06.04. 06:41:17
sek800i · http://lnk.bz/gjc 2010.06.04. 06:46:35
DNA 2010.06.04. 06:52:41
Ben Sanderson 2010.06.04. 06:57:40
Imposztorék 2010.06.04. 06:58:01
www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.06.04. 07:15:25
www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.06.04. 07:16:34
É2I 2010.06.04. 07:16:46
Gondolom nem lenne sofőr, aki bírná a folyamatosan 150dB-el üvöltő háttérzajt. ;P
muchalucha 2010.06.04. 07:20:30
Semper Fidelis 2010.06.04. 07:31:04
Ez nem Pakisztán vagy India, még akkor sem, ha a hozzád hasonló csökkent értelműek azt hiszik. Még hogy cigizhet a buszon! PONTOSAN az ilyenek miatt van lerohadva az egész ország. Akik mindenbe tojnak bele....
Egyéves Önkéntes 2010.06.04. 07:35:54
Ha attól nyugodtan vezet.
Félre Beszélő 2010.06.04. 07:38:36
Nagyon koszonjuk eszrevetelet. A sofort a mai napon 30 napra bezartuk a kerdeses busz vezetofulkejebe, es muszaki kollegaink bevezettek a kipufogo csovet a fulkebe. Az uzemorvos injekcioval lebenitotta a sofor szem- es nyakmozgato izmait, igy nem fordulhat elo, hogy akar csak egy pillanatra is elforditsa a fejet az utrol.
Ha megis sikerulne eszrevennie egy ut szelen dolgozo kejipari munkast, ugy integetni akkor sem tud majd neki, mert a kezeit a kormanyhoz ragasztottuk.
Remeljuk nemsokara elegedett utasaink kozott udvozolhetjuk viszont.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.04. 07:44:44
Ezt honnan szedted? :D:D:D:D
Amúgy tényleg így tudtam + gyerekkorom óta azt látom, hogy kb. minden 2. dohányzik.
Egyéves Önkéntes 2010.06.04. 07:45:40
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.04. 07:47:38
@É2I: Szerintem a jóféle 256-os Ikaruson fel sem tűnne :)
@P75: Na igen, látod, az már igen gáz, ha telefonál. És elég sűrűn nyomják.
Kerámia_53 2010.06.04. 07:49:21
Énbagoly 2010.06.04. 07:52:46
De nekem meg miért kéne eltűrni?
Kerámia_53 2010.06.04. 07:53:14
Forest (törölt) 2010.06.04. 07:57:27
Magyarul: Mikor b@sztál utoljára?
Szvsz sűrgősen pótold a mulasztást, mert amúgy persze igazad van, de egy ilyen problémába ekkora energiát fektetni...
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 08:03:38
Nem, ez a jó magyar szó rá!
A többit nem értemm amit írtál!
Egy szimpla spicli házmester vagy, van itt egy magyar windózom és 1 billentyűm
Ha +kapod a "vérdijat" megveheted tőlem
Alapits magadnak 2 nemdohányzó buszjáratot, vagy mennyél biciGlivel
tejfogubandi 2010.06.04. 08:07:50
tordav · http://szimulacio.blog.hu 2010.06.04. 08:09:23
fukisunni22 2010.06.04. 08:09:36
Hogy a témához is hozzászóljak:
buszsofőr se cigizzen a buszon. Irodaházakban is el kell vonulni a dohányos munkavállalóknak a kijelölt helyre dohányozni, miért pont a buszon lenne más a helyzet.
De és legfőképpen, sofőr ne nézze levegőnek az utast, akiből él. Még akkor se, ha nem ért egyet a felvetésével. Szerintem egyébként ezen jobban kiakadt a posztoló, mint a dohányzáson.
A posztoló pedig nem menet közben bökte meg a vállát a sofőrnek - mint ahogyan azt itt néhányan kiolvasni vélték a posztból - hanem "kis idővel a busz indulása előtt"
Valahogy a dohányosok roppant mód toleránsak a dohányzókkal szemben...a jó öreg kettős mérce...
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 08:09:48
Megutogettem a vallat. Egy ujjal"
Jobb kocsmában, amikor inditod ezt a mozdulatot, a Kis-Joci ugy megsorozza a töködet, hogy összesel.
Máshoz nem érünk hozzá és nem is hadonászunk más orra arca elött
Miért kellett volna téged észrevenni?
dekás dezső 2010.06.04. 08:10:11
Semper Fidelis 2010.06.04. 08:13:30
Egyszóval sokan úgy élnek mintha csak ők lennének a világon, és tojnak a többiek fejére. Én igyekszem úgy élni, hogy tudatosan nem vétek az írott és íratlan szabályok ellen, és ezt mástól is elvárom.
Ami igazán zavar, az, ha valakit mentegetnek aki TUDATOSAN beleszarik a közösség szabályaiba. BUSZON NEM DOHÁNYZUNK, akkor sem, ha ez pár csökkent értelmű embernek nem akkora probléma. A feleségem 38 hetes terhes, ha valaki bagózna mellette, úgy vágnám képen, hogy kiesnének a fogai, ha felszólításra nem hagyná abba. Bár, mivel az avatar képen én vagyok, az látható, hogy eléggé jó a meggyőző képességem. Sőt, azt is elárulom neked, hogy ha valaki felteszi a lábát a HÉV-en azokra az átkozott plüss ülésekre, és meglátom, akkor bizony könyörtelenül levetetem vele. AZT SEM tűröm, ahogy a tiltott helyen dohányzást sem.
Kerámia_53 2010.06.04. 08:14:42
beachball 2010.06.04. 08:15:04
Ne mindig olyan helyekkel példálózzunk már, ahol kb. 200 évvel mögöttünk vannak egy rakat dologban!
Milyen szép is volt, amikor a nagymamáink a mezőn szartak libaőrzés közben, Isten tudja,én mégsem kívánnám vissza:)
ZON 2010.06.04. 08:15:22
É2I 2010.06.04. 08:16:37
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.04. 08:18:44
Na azért a csökkent értelműzést talán ne erőltessük.
Én pl. nem szemetelek, szoktam indexelni, hasonlók.
Csak immunis volnék a dohányfüstre (zavarásilag) mert szüleim 20-25 évig dohányoztak, szóval tök nem tud érdekelni.
amúgy én is szoktam b*szogatni a dohányosokat, de túlélem ha valaki mellettem rágyújt.
(Ja persze nem dhányzok, ha nem esett volna le.)
Amúgy egy buszon már úgy körbeszagoltál? Szal az nem virágillatú. Főleg a régebbiek nem.
És a városi utcán az ember kicsit több kormot lélegzik be mint kéne.
Abban igazad van, hogy a lábfelrakás-buszrongálást illene büntetni már.
"Egyszóval sokan úgy élnek mintha csak ők lennének a világon, és tojnak a többiek fejére. Én igyekszem úgy élni, hogy tudatosan nem vétek az írott és íratlan szabályok ellen, és ezt mástól is elvárom."
Én már nem várom el, mert egy fecske nem csinál nyarat. Részemről betartom a szabályokat, és ennyi.
juhaszvik 2010.06.04. 08:21:55
persze nem lehet általánosítani, mivel vannak egyébként normális dohányzók, de amikor ez a szenvedélybetegség egy testben találkozik az alacsony intelligenciával és az érzelmi degradáltsággal, akkor megszületik a neandervölgyi smoker. hogy még élnek, az annak köszönhető, hogy sokkal szívósabb az emberi szervezet, mint azt sokan sejtik.
uff.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 08:22:47
Mifas kellene neked több?
Ez szabványválasz neked? Megbüntették, ott van leirva
Felnégyelni és a 168E járatok után kötve körbehurcolni a városban?
Egy farok nem dohányzó számtekes lehetsz kibővitve ruhatárszakkal
Ujból megkérdezem
Nincs magyar billantyűzeted?
Ên îs ìrok sokszor êkezet nêlkül, de levêlnêl megerõltettem magam ês odafigyelek
Te viszont az egêsz leveled êkezet nêlkül îrtad
Persze elnêzêst ha Svëdorszågban êlsz
Make Valamit · http://make.blog.hu 2010.06.04. 08:22:51
csintapala (törölt) 2010.06.04. 08:23:45
Ha te nem érnél rá, mert olyan kurvafontos ember lennél, akkor te sem itt basznád a rezet.
"de ha lehet ékezetekkel együtt
szépen és érthetöen
szerintem egyböl megbüntetik a sofört "
Máskor te is magyarul írj, pláne ha mást erről kioktatsz. Errefelé a mondatokat nagy betűvel kezdjük, mondat végén írásjelet használunk, az érthetően, egyből, sofőr szavakat pedig hosszú ő-vel írjuk.
yippyupp 2010.06.04. 08:25:45
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 08:26:12
még meg is szívathattad volna "
Ja, belakatolja a fülkébe
Cserébe a soför elindul
Tök-Anyácsapuszta irányába, oszt bemondja "végéllomás-ma több járat nem indúl"
Terézágyú 2010.06.04. 08:27:52
"nagyon idegesítőek ezek az ékezet nélküli formák, ilyenkor mindig elégedett vagyok, ha megszívta a története végén..."
Engem azok idegesitenek akik ebbe belekotnek :D
"@fukisunni22:
"Miért kell kattogni ezen az ékezet nélküliségen? Ha nem magyar billentyűzetet használ az illető - sok laptop pl ilyen - akkor így ír."
Na most közlöm az érintettekkel, hogy 2010 van. 15 éve még valóban ritkaság volt a magyar billentyűzet, meg külön kellett telepíteni a gépekre a magyar karaktereket, de ez akkor volt.
Ma minden oprendszer ismeri a magyar karaktereket. Hogy a billentyűzet milyen az a te bajod, az nem befolyásolja az ékezetes írást.
2010 van, az illető magyarul ír egy magyar nyelvű blogra - gondolom Magyarországról, a saját gépéről.
yippyupp 2010.06.04. 08:30:38
avatartalan 2010.06.04. 08:31:17
tovább nem olvastam mert rühellem az ékezet nélküli írásokat
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 08:31:34
ha jól értem valami pesti szarról van szó"
Te csak ne szarozd a városunkat
Jóval többször verik a sofőrt etnikai honfytársaink vidéken
:)
foto háber 2010.06.04. 08:36:04
Greg Popafox 2010.06.04. 08:37:58
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.04. 08:38:03
Azért írok ilyet, mert spec. szokott zavarni, hogy ha valaki csak úgy ír egy utcanevet egy postban, akkor az automatikusan BP-t jelenti. :)
Ferocious 2010.06.04. 08:42:06
Remélem egyszer megkésel pár etnikum ezért a nagyon önérzetes, önkéntesrendőr mentalitásod miatt te fasz! Közterületen te ne ugassál be senkinek sem ha dohányzik, ha nem tetszik odébb lehet menni neked is meg a feleségednek is bazdmeg...
Kinek mi köze hozzá, hogy terhes a párod?
Idióta...
A rája szarik rája 2010.06.04. 08:44:48
Terézágyú 2010.06.04. 08:46:38
juhaszvik 2010.06.04. 08:48:36
vadkutya 2010.06.04. 08:48:58
juhaszvik 2010.06.04. 08:49:51
már-ki 2010.06.04. 08:49:53
juhaszvik 2010.06.04. 08:51:38
cicmen (törölt) 2010.06.04. 08:53:12
juhaszvik 2010.06.04. 08:57:32
ki van címkézve jól láthatóan a buszajtókra, illetve mellé, hogy mit nem szabad a buszon tartózkodók számára, továbbá az utastérben, a buszvezető feje mögött is. az biztos, hogy egyik buszvállalat sem engedi az alkalmazottainak, hogy dohányozzanak a buszokon, ha áll, ha gurul, ha úszik.
vadkutya 2010.06.04. 08:58:47
Vedd már észre,h Te mit művelsz, bicepszagyú. A Te mentalitásod aztán végképp emberi, ugye? Aki nem úgy működik, azt pofánbaszod. Gratulálok, Góliát...
Manyizga (törölt) 2010.06.04. 08:59:11
2, miért nem videóztad le inkább a mobiloddal az egészet. Tuti felforrt volna a sofőr agya a méregtől és még bizonyítékod is lett volna ellene. :)
jimaymay 2010.06.04. 08:59:49
engem az nyugtat meg, ha munkaidőben a jólábú kolléganők orálisan kielégítenek, szépen egymás után. persze ez nem esik meg, úgyhogy mindjárt rá is gyújtok itt, az íróasztal mögött, az irodában.
ééééss ? munkaidőben hemár olvasás SMAFU ???
Sevy 2010.06.04. 09:01:51
isssti 2010.06.04. 09:02:21
T.i.: az utas cigije csak rendzavarás, mig a buszvezetőé közlekedés veszélyeztetése - csak képzeld el, okosember, ahogy emlitett p*raszttahó kanyarban gatyájára ejti a parazsat és ettől való kényszermozgásában árokba boritja a buszt- s vele 60 ártatlan/nem mellesleg fizető (-többekközt az őtahovicssága fizetését is jelentő) utast!
Szerintem gondolkozz, mielőtt ilyen okosságokat szülsz!
Sevy 2010.06.04. 09:04:55
Terézágyú 2010.06.04. 09:05:47
"hogy némely kommentáló egyének, akik ezt rajtam kívül szintén észrevették, ugyanúgy vétenek helyesírási hibákat, ha már gépelésit nem is."
Nono, a kettő nem ugyanaz. Mi most röptében csetelünk - ő viszont egy rendes (és milyen hosszú!) levelet írt. Annál tessék igényesebbnek lenni!
(De a kommenteknél sem árt persze...)
"Ékezete pedig azért nincs, ti szerencsétlenek, mert olyan a billentyűzete, amilyen."
Fentebb írtam: nem a billentyűzet határozza meg a magyar betűk használatát. Az oprendszer így is tudja, csak akarat kell hozzá.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 09:06:07
Juliustol aluljáróban, de a spiller nemdohányosok kivivták, hogy a bkv megállokban sem lehet dohányozni
Mennyi a büntetés??
30,000!! OK,szabálysértés -fizetni kell
de olyan könnyen dobálóznak a 30ezrekkel
Harmadrésze a pénzemnek , halló!
Jahogy tarcsam be a szabályokat?
Dohányz.tilalmatbe lehet, de 100 eset van amikor véletlenül sértek szabályt
Persze olyanok hozzák a törvényt/rendeletet,mint az utolsó ominózus 2millás boritékos fickó
isssti 2010.06.04. 09:07:19
juhaszvik 2010.06.04. 09:07:50
egyébként az említett emberek azért is viselkednek felelőtlenül, mert azt hiszik nem szól rájuk senki. igen is kell, hogy odamenjen hozzájuk az ember és figyelmeztesse őket.
(amúgy egy gyúrós embert védek, ami vicces az én 72 kilómmal)
jimaymay 2010.06.04. 09:07:52
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 09:08:33
Nemá'
Jómultkor egy posztba linkeltem pár videót ahol ütik a sofőrt
jimaymay 2010.06.04. 09:09:06
isssti 2010.06.04. 09:09:33
CSak legyen aki be is tartatja és szigorúan büntet!
jimaymay 2010.06.04. 09:11:00
É2I 2010.06.04. 09:11:46
yippyupp 2010.06.04. 09:13:26
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 09:15:01
Nagy a szád! Majd néhány tizenéves cigánygyerek fog tőled cigit kérni és megnézheted magad
Nem dohányzó terhes nő közelében nem illendő dohányozni
de meséld el mi gond lesz tőle
Három füle lesz a gyereknek?
Egyesek végigdohányozzák a terhességet és semmi gond
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 09:17:21
30,000/kopf jó pénz az államnak, kivétel etnikum
Hány méterre nem lehet majd dohányozni?
0-10? Mert a szél viszi a füstöt
Ferocious 2010.06.04. 09:17:27
Nem szidjuk csak néhányan (köztük én is) nagyon rüheljük a mindig másokkal foglalkozó, mások dolgába belepofázó embereket. Mindenki foglalkozzon csak magával, abból nem lehet semmi probléma.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 09:18:57
Ugyis azért sipákolnak mindig
Harcolj!
sregan 2010.06.04. 09:21:38
Igen, vannak typok a levelemben, de nem volt idom 234465x atolvasni. Igen, megirni volt idom.
Most melo.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 09:22:14
Ne is mondd!
Minden szál elszivásakor káromkodok/dühöngök, hogy milyen hülye vagyok és semmi akaraterőm
Az hogy büdös-e a cigi, azt tapasztalom, ha hoszabban itthon vagyok, vagy hosszabb távollét után jövök haza
A jómultkorában az egyik szobafalamat lehuztam fehérre hogy ellensulyozza a cigi bűzt
:)
Semper Fidelis 2010.06.04. 09:23:27
Amúgy meg nem tudom, hogy abba csökött agyadba miért nem fér bele, hogy terhes nő mellett nem dohányzunk. De ha neked ez nem evidens, remélem majd egyszer valaki beleveri.
Nem félek kisfiam, sem a cigányoktól, sem mástól. Soha életemben nem kötöttem bele senkibe, de ha valaki magasról tesz az elemi szabályokra, akkor felhívom a figyelmét. Mint pl. a 79-esen szotyihéjat szóró svéd állampolgár. Neki is elmondtam, hogy ez nem szép dolog.
De hát te tudod. Élj csak húgyban, szarban, cigifüstben, mert az marhára demokratikus.
huncutszamóca 2010.06.04. 09:24:20
Terézágyú 2010.06.04. 09:26:04
"A levelet en irtam. Ekezetek nincsenek a billentyuzeten. Tudom, hogy at lehet kapcsolni a hasznalt billentyuzet-kiosztast, de leszarom."
Jaaaa... ez is egy álláspont.
Én meg akkor téged szarlak le.
"Igen, vannak typok a levelemben, de nem volt idom 234465x atolvasni. "
TYPOK?????????? Vazze, igaza volt a sofőrnek, hogy az orrod alá bagózott. megérdemled!!!!!!!!
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 09:26:48
vannak typok a levelemben"
Ja , typok azok vannak
"de leszarom"
Viszont!
Házmester lelkület ha illetlenséggel
/eufemizmus/ keveredik
taxi546 2010.06.04. 09:28:07
juhaszvik 2010.06.04. 09:28:41
de meséld el mi gond lesz tőle
Három füle lesz a gyereknek?
Egyesek végigdohányozzák a terhességet és semmi gond" - próbálok kifinomultam fogalmazni. felelőtlenül baromságokat terjesztel, nem vagy normális. van egy sejtésem, hogy a te édesanyád is dohányzott az alatt a kilenc hónap alatt.
nem szoktam személyeskedni, de azon töröm a fejem, hogy milyen törvényt sértesz meg ezzel a kijelentéseddel... (az alkotmányt tuti)
a terhesség ideje alatt dohányzó lények nem emberek. iq nélküli ork számára is fontos a gyereke, ezért az közelebb áll az emberi fajhoz, mint aki terhesen rágyújt.
Ferocious 2010.06.04. 09:28:56
Majd akkor legyél kemény, ha 4-5, egyenként 120+ kg-os segédmunkásnak kell beszólni, hogy ne bagózzanak az asszony mellett a közterületen, mert neked zavarja a kényes szaglásodat...
thais 2010.06.04. 09:29:11
2010.06.04. 09:30:39
taxi546 2010.06.04. 09:34:39
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 09:35:40
!MesÈlj Mi van mèg Svèdban?
?Meg is kinálják az utasokat cigivel
Bocs nem magor bill.kiosztásom van
'de laszarom' nem ållitom åt
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 09:36:03
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 09:37:27
jimaymay 2010.06.04. 09:37:36
egyébként meg amikor a nemdohányosok jogtalanul rinyálnak, az engem is felbosszant. sörözőben beszól nekem, hogy menjek arrébb a cigivel (?) mivanveled ?
thais 2010.06.04. 09:37:45
mellesleg a terhesség alatti passziv dohányzás komoly betegségeket okozhat a gyerek esetében. Sokkal gyakoribb az asztmatikus betegségek kialakulásának lehetősége. A gyerek immunrendszere is gyengébb lesz, könnyen hajlamos lesz az akkut felső légúti betegségekre. Előre bocsátom, nem orvos vagyok, de ennyit illik tudni. Szóval, ne akarjuk még jobban szándékosan leterhelni az egyre csökkenő számú pulmonológusokat. Mindez természetesen a passziv dohányzókra is vonatkozik, sőt fokozottabban.
Démonmac1 2010.06.04. 09:37:52
Egy prémiummegvonás azért kijárna.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 09:39:34
Azt nem is kérdeztem , a kurvákkal kapcsolatban hova írtál
?A prostik egyesületének, hogy fizetés nélül élvezi a látványukat és integet
Jaj, bocs a spanyol helyesirás szerint irok "de leszarom" nem állitom át
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 09:41:11
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 09:41:53
/már bocs/
Sokkal ártalmasabb annak aki szivja és nem annak aki csak passziv
Ezt a nem dohányzók találták ki
uZsoNNa 2010.06.04. 09:42:35
www.gate2home.com/?language=hu&sec=2
Itt majd` minden nyelven lehet irni, mert "online billentyuzetkent" funkcional!
Nekem se magyar a klaviaturam, de ezzel konnyebben megy! ;)
Sajat magamat is idegesit a kopasz a` e`...
(csak hosszu i nincs :S )
Magg (törölt) 2010.06.04. 09:44:15
"Hadd tájékoztassalak, de a sofőr cigizhet a buszokon."
Hát ezt rosszul tudod!
Nézs csak át a BKVfigyelő blogot, ott sokszor foglalkoztak már ezzel a témával és a BKV reagálásával is.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 09:44:54
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 09:45:11
sot volt ido amikor a feketeknek kulon volt fenntartva ulohely
most meg nem lehet a Tom es Jerrybol parszaz reszt lejatszani a tv-ben mert Tom cigizik
@horex:
errol mar beszeltunk
mit szabad es mit lehet
ma reggel lelohetem a szomszedot, de egyreszt nem is ismerem meg, masreszt lecsuknak, harmadreszt eszem agaban sincs
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 09:45:23
Az is ki van irva, hogy a vezetővel beszélgetni tilos
A poszttoló meg hanyatt lökte és beletaposott a lelkébe
Eszt lehet?
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 09:46:03
Hogy ennyire értsen az emberekhez ez a sofőr!
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 09:46:09
macska69 2010.06.04. 09:48:04
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 09:48:33
Start-programok-kellékek-rendszereszközök-karaktertábla
Kikeres-kijelöl-másol és örül
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 09:49:05
Ferocious 2010.06.04. 09:50:39
Midjárt elérzékenyülök és sírva fakadok...
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 09:55:38
Démonmac1 2010.06.04. 09:56:53
(ó,á,é,á:)
jimaymay 2010.06.04. 09:57:18
jimaymay 2010.06.04. 09:58:44
jozsika31 2010.06.04. 10:01:31
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 10:02:43
Betelefonálok a betelefonálós tv musorba
Vonalnyitás van!
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 10:05:10
Persze ékezetekkel is ugyanez lenne e helyzet
:)
uZsoNNa 2010.06.04. 10:09:20
uZsoNNa 2010.06.04. 10:10:28
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 10:16:43
A gyors- és gépjárművezetővel vészcsengővel kommunikáluk:
"- Mi a kúrva anyád bajod van, mé' csegecc te hülye köcsög?
- Füst van, azonkívül most már kénytelenek vagyunk Önt becsületsértésrt, édesanyám meg nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért följelenteni, a tiltott helyen dohányzáson kívül. Remélem, őrnagy úr, jól hallotta a mobilomon keresztül!"...
Az ÁNTSz meg nem fog e-mailekkel foglalkozni, csak ha "valaki" küldi azokat. Tértivényes levéllel, amit nem a kerületi, hanem az országos tisztifőorvosnak (erről értesül másolatban az egészégügyért felelős közigazgatási államtitkár és az ODE 1051 Budapest, Zrínyi u. 3., levélcím: 1241 Budapest, Pf. 222., telefon: (1) 886-9350; email: ode@ode.hu, szecsi.l@ode.hu)
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 10:21:51
Mellesleg ebben igazuk volt. A normálisabb országokban egyébként egymás utát tiltják be a járművekben a dohányzást, mert túl drága a biztosítóknak és túl jól jön a kasznioknak, az autóbontósoknak és a temetkezési cégeknek.
Walmer 2010.06.04. 10:22:48
Gondolom qrva keményen beszólogatsz mindenkinek, aki kisebb nálad.
ha 3-4 18 éves cigánygyerek felteszi a lábát a HÉV ülésre akkor is ekkora lene a pofád? Kétlem. csak kussolnál, mint szar a fűben.
Hánynom kell az ilyen "majdénmegmondommitcsinálhatszöregperszecsakakkorhaénvagyokazerősebb" faszagyerekektől.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 10:22:51
AlulírottFentemlített 2010.06.04. 10:23:41
Persze azt a qrva indexet már nem használják, mert találjam ki, hogy merre mennek.
Egyébként, ha vezetés közben veszélyes és tilos kézben tartva mobilozni, akkor cigizni is legalább olyan veszélyes.
Az ékezetekkel kapcsolatban, pedig azt mondom, hogy ne féljünk használni azokat, mert megkönnyíti a szövegértést.
Bár...
Egy anlgaii etegyem ktuasátai szenirt nem szimát melyin serenrodbn vnanak a bteűk egy szbóan, az etegyeln ftonos dloog, hogy az eslő és az ultosó bteűk a hölyeükn lneegyek. A tböbi bteű lheet tljees össze-vabisszásagn, mgiés porbléma nlkéül oalvsahtó a szveög. Eennk oka, hogy nem ovalusnk el mniedn bteűt mgaát, hneam a szót eszgébéen.
Ferocious 2010.06.04. 10:24:32
Teljes mértékben egyetértünk!
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 10:24:46
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 10:27:12
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 10:28:34
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 10:29:46
ESzIK volt a nyerő
:)
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 10:31:34
Továbbá a billentyűzetet és az egeret is hiába baszkurálod, ui. gyereket nem kézzel kell (alapesetben, eltekintve a főleg dohányzó /promiszkuita / elhízott nők számára biztosított petri-csészés kikavarástól) csinálni...
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 10:32:52
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 10:33:57
Walmer 2010.06.04. 10:36:20
te is hülye vagy ecsém.
Képzeld el a következő szitut:
Izomagy a 30egynéhány hetes terhes csajával megy az utcán. Én megyek előttük 50 méterrel. gyalogátkelőhely, piros lámpa. Utólérnek. mellém állnak. Izomagy verést helyez kilátásba ha nem nyomom el.
Ez európai. Szerencse, hogy csak szerinted, meg izomagy szerint.
=Sas= 2010.06.04. 10:39:32
A leírtakról eszembejutott egy jelenet az Üvegtigrisből. Ennek kapcsán engedd meg, hogy megkérdezzem.
Te helyi hülye vagy?
====== vadparaszt ====== (törölt) 2010.06.04. 10:41:02
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 10:42:23
nincs folyamatos helyesírás-ellenőrzője. Még. S
Ezért tart itt az ország
Engem megtanitottak helyesen irni, ha nem, leverték a kezem
Számológép nélkül van-e élet ma?
Tucc gyököt-e vonni papiron?
Közös többszörös-legk.közös.osztó-e megy?
Ferocious 2010.06.04. 10:42:50
Te, ha nem mondod akkor magamtol soha nem is jöttem volna rá hogyan kell gyereket csinálni... Köszi!
AlulírottFentemlített 2010.06.04. 10:43:52
Kséüzlöjn :-)
Ferocious 2010.06.04. 10:47:20
Már nem azért hogy kötekedjek, de nálam a 38 hét az min. 9 és fél hónap...
Hogy csinálja ezt a feleséded, vagy netán egy elefántot vettél el???
Valami itt nem stimmel és most kivételesen nem megsérteni akartalak csak nem értem a dolgot...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 10:51:34
szerintem alapbol bunko aki utcan cigizik
Walmer 2010.06.04. 10:51:45
sinus, cosinus, logaritmus sem megy már.
A Toldi előhangját már nem tudom elmondani fejből, sőt már szerves kémiából sem vagyok a régi és Kepler 3. törvényére sem emlékszem.
Szar ember vagyok-e?
Buzi-e vagyok?
Na ezért tart itt az ország, basszátok meg.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 10:55:05
Walmer 2010.06.04. 10:55:48
valszeg a prohibíció időszakában is voltak olyanok, akik szerint meg az volt alapból bunkó aki egyáltalán szeszt vett magához. nekik is milyen igazuk volt.
A legócskább tömeghisztériának tartom egyébként ezt a nagy dohányzáselleneséget.
Hülyére ihatjuk magunkat, de bagózni az ördögtől való.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 10:56:42
Úgy,hogy ha ikreket vár, a 9 hónap megduplázódik
Ferocious 2010.06.04. 10:58:30
Mivanveled?????
Ez most kibaszta a biztosítékot nem kicsit...
RolloJuve 2010.06.04. 10:58:32
Walmer 2010.06.04. 10:59:31
Egy volt tanáromat tudnám idézni: Kultúrember vagy fiam. Gratulálok.
Amúgy ha terhes nő, (vagy te) kerül az utamba legközelebb, ígérem megpróbálok kilépni az univerzumból és eggyé válni a csillagokkal.
Wonder Deer Hunter 2010.06.04. 11:00:02
A cigifüt odabasz, mi? Idióta...
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 11:00:59
Nem. Sajnálom.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 11:01:45
Pedig mennyit verték a fejünkbe!
Még golyóssal is tanultunk számolni gyerekkorban
Logarléccel még tudnék bánni, esetleg fogaskerék méretezésnél sin.tábla.
Persze olyanokra is ráguglizok, ami témárol van könyvem
Jó vagy nem, ez igy, ez van
Manci néni, a szomszéd 2010.06.04. 11:02:14
Merthogy a posztolónak nincs joga eldobatni vele, kifizetett érte nem kevés pénzt, adót, ki téríti meg neki a kárát?
20-30 éve még nem volt ekkora pofázás a cigaretta ellen, teljesen természetes volt, hogy a munkahelyen - sőt nálunk még kémiaórán a tanár is - cigiztek. De nem is volt ennyi nyámnyila ember mint manapság, akik tömik magukba tonnaszám a vitamint, meg palackozott csapvizet isznak, mert az egészséges.
Az emberi immunrendszernek igenis szüksége van a koszra, a füstre, a betegségekre. Én hagytam, hogy a gyerekeim mindent bevegyenek a szájukba, hagytam hogy fára másszanak és érdekes módon nem allergiásak, nem vézna kis szemüveges nyüzügék. Nem kaptak hini oltást se, és mégse betegek sose.
=Sas= 2010.06.04. 11:02:36
A terhesség az 40 hét.
Walmer 2010.06.04. 11:02:45
Ezékiel 23,17:
"És pediglen én mondom néktek, boldog az a fejedelem, kinek földjén legnagyobb gond, hogy füstöt ereget a buszsofőr"
Wonder Deer Hunter 2010.06.04. 11:04:12
Fingani ok? Arról is lehetne litániákat irni...
Ennyi tükkő parsztot!!!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 11:05:13
nekem ninvs bajom vele
eletem bizonyos szakaszban en is cigiztem, de akkor sem utcan
nemm hiszm el hogy nem lehet kibirni, ha megyek valahonnan valahova be gyujtsak ra
vagy ha varom a tujat
itt is cigiznek az utcan, meg a megalloban
hat hogy mondjam kik khm...
kocsmaban, otthon stb miert ne?
de utcan? menet kozben,,,,,,,,,,,?
nekem az gaz
Wonder Deer Hunter 2010.06.04. 11:08:20
Ja, igen. A BKV buszmegben tilos a dohányzás... Oszt ez ki tartatja be?
Én tudom, az ilyen gyökerek majd ott fognak verekedni a megállóban, mert RÁGYÚJTOTT!
R. Daneel Olivaw 2010.06.04. 11:08:30
Majd felszállt, indított, és nem is igen állt meg az ötödik-hatodik megállóig, padlógáz, miegymás... hogy a közbenső, kihagyott megállók közönsége ezt miként élte meg, az talány, mindenesetre biztosan felvetődött bennük: nem a békávé bérlet volt a hónap befektetése... aztán sofőrbácsi megnyugodott, a továbbiakban majd' minden megállóban megállt, és a motor sem akart Föld körüli pályára állni többet a motorház helyett... Egyébként egy másik megközelítésből: a BKV a világ legjobb sofőrjeivel rendelkezik. Mint a mellékelt ábra mutatja, efféle nehezített körülmények között is kifogástalanul megállják a helyüket, senki és semmi nem tört össze, néhányan megállóban lettek hagyva, de az meg nem halálos... :)
Walmer 2010.06.04. 11:08:47
neked miért? Irritál, hogy más dohányzik, te meg nem? Irigykedsz?
mert ki ne találd, hogy ha nem tenné, akkor haj de tiszta levegőt szívnál magadba. Robbanómotor. Mond ez neked valamit?
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 11:08:51
"Persze azt a qrva indexet már nem használják"
Igen, baromi idegesítő, és még balesetveszélyes is.
"Az ékezetekkel kapcsolatban, pedig azt mondom, hogy ne féljünk használni azokat, mert megkönnyíti a szövegértést."
Pontosan.
"az etegyeln ftonos dloog, hogy az eslő és az ultosó bteűk a hölyeükn lneegyek."
Igen, angol nyelvterületen, szókép olvasással.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 11:09:58
lehet bunko vagyok
de altalaban nem cigizek utcan/ mondjuk jo regen mar sehol/
nem jarkalok sorosuveggel a kezemben
nem hugyalok es nem szarok
bevallom oszinten fingani mar fingottam, de szetneztem elotte
Erwan Knudsen · http://www.kihir.hu/ 2010.06.04. 11:10:31
1) valahogy lelki szemeim előtt látom, ahogy a posztoló "udvariasan" megkéri, hogy csukja be az ajtót... Ha tényleg udvarias volt, akkor elnézést, én még nem találkoztam olyan emberrel, aki egy másikat udvariasan kért volna meg, hogy az oltsa el a cigijét - ilyesmire egyébként vonaton szokott lenni a legtöb példa, amikor a dohányzó kocsiba/fülkébe beülő (mert ott több a hely) nemdohányosok elégedetlenkednek látványosan.
2) A sofőrök ősidők óta cigiznek a fülkéjükben (ebből mégis csak pár éve van hiszti)
3) Valamelyik hülye fentebb említette, hogy ha a vezetés közbeni kézben mobilozás veszélyes, akkor a cigizés legalább annyira. Kérdésem: ki az, aki látott már olyan sofőrt, aki a fülével szívta a cigit, ráadásul úgy, hogy közben a kezével folyamatosan tartja a füléhez?
4) A buszokon általában nem a vezető miatt van büdös, hanem a benzingőz miatt, az izzadó utasok miatt, a reggelire kolbászt evők miatt és a behugyozó, ülésre szaró hajléktalanok miatt. Ugyebár ezeknek az embereknek is szoktunk szólni, hogy legyenek szívesek hagyják abba a bűzölgést?
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 11:11:07
a "a 9 hónap megduplázódik " ?
Nehogymár megsértődj itt a homáron
Nem győzőm ismételni, nem sértődni és nem sértegetni járok a fórumokra, hanem röhögni
Ha szerinted ez nem volt humoros, bocs, elnézést
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 11:12:47
enem nem igazan zavar, foleg hogy altalaban nem gyaloglok es nem allok buszmegalloban
/ez nem kerkedes, teny/
egyszeruen ugy gondolom intelligens ember, plane ha no nem cigizik mene kozben
lecet
tolem aztan ezntul ettol meg mindenki szivhtja az utcan, engem nem zavar
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 11:14:51
a buszsoffor viszont nem dohanyozhat
ez nem kerdes
meg ezen rugoztok?
nem
es kesz
Walmer 2010.06.04. 11:15:05
"egyszeruen ugy gondolom intelligens ember, plane ha no nem cigizik mene kozben"
Ez most komoly? Ez valami vallás?
Én meg úgy gondolom, inteligens ember ilyeneken nem akad fenn, hanem energiáit sokkal fontosabb dolgokra fordítja. például gyalogol, vagy beáll a buszmegállóba és nem szennyezi a környezetét az autójával.
Ferocious 2010.06.04. 11:16:31
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 11:16:47
Az emberi immunrendszernek igenis szüksége van a koszra"
Merthogy az oltásokkal be is adják magát a fertőzést, hogy kialakuljon a védettség
Ezért régen amikor még bölcsőde nem volt, de melózni kellett, beásták a csecsemőt a szántóföld végén és pálinkás kenyeret dugtak a szájába
Elvolt egész nap, mégis ember lett belöle
juhaszvik 2010.06.04. 11:17:25
srácok ajánlom az új Robin Hood filmet, szerintem jól sikerült. nincs benne semmi nagy vaziszdasz (was ist das), de meg van benne minden, ami egy (kikapcsolódás szempontjából) jó filmhez kell. szórakoztató, látványos, és a sztori is egész más mint az eddigiek. ja és történelem hűbb.
hogy ez hogy jön ide? off vége :)
Ferocious 2010.06.04. 11:17:39
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 11:17:54
Igen. A BKV sofőrök legtöbbje kurvára tud vezetni.
Wonder Deer Hunter 2010.06.04. 11:18:00
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 11:19:19
en igy gondolom
utcan nem cigizunk
buszon plane
azt is utalnam ha a pincer logo cigivel a szajaban tenne le elem a hamburgeremet
deeeeeeee
a torveny nem tiltja
mindenkinek maganugye
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 11:19:49
Most meg bezárják a villanypásztor (TV) elé, és mi lesz belőle, elég ha megnézed a helyesírásukat, kriminális.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 11:21:28
a velemenyem viszont megvan
ez nem csak cigire vonatkozik
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 11:21:30
Te milyen körökben forogsz?
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 11:23:08
Az én immunrendszerem köszöni, megvan füst nélkül.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 11:23:14
Gyököt vonni papíron nem tanultunk, 30 éve érettségiztem, akkor a "Négyjegyű függvénytáblázat" volt a tudás bázisa. Mondta is előfelvételis koromban valamelyik Közgázra felvett buzgó mócsingnak a szekrényeket ellenőrző (pornóújság lehetett, Biblia nem) őrmester, miután belelapozott, beleolvasott, hogy: "Esztet olvassa ki oszt' kűggye haza!"
A többi még megy...
blackbarika 2010.06.04. 11:23:38
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 11:25:50
Manyizga (törölt) 2010.06.04. 11:26:26
1, ne nekik szóljanak be, hanem a cigányoknak, suttyóknak, hajléktalanoknak
2, nem káros, nincs bizonyítva, 100 évig élt a dohányos öregapám is litánia.
3, de az, hogy valójában a problémát ŐK okozzák azzal, hogy másokat zavarnak, az nem zavarja őket. Ez igen!
A problémát nagyon egyszerűen meg lehet oldani: FÜSTMENTES cigarettatípus kifejlesztése és árusítása. Tuti nem lehetetlen.
Walmer 2010.06.04. 11:27:27
Erwan Knudsen · http://www.kihir.hu/ 2010.06.04. 11:29:38
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 11:30:17
hat engem qrwara zavarna ha a buszsofor cigizne
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 11:31:10
@Walmer: A fizikai agressziót sem jobbnak, sem rosszabbnak nem tartom, mint a kémiait (rákkeltő és magzatkárosító anyagokkal történő támadás) és a pszichológiait, pl. a verbális és nonverbális fenyegetést, megfélemlítést.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 11:31:43
vagy ki van rugva
Ferocious 2010.06.04. 11:32:41
Walmer 2010.06.04. 11:33:10
valszeg magyarországon, valódi emberek között.
és én sem találkoztam még olyan emberrel, aki udvariasan kért volna meg rá. A reakció, mikor kocsmában, utcán, vonaton, (dohányzó fülkében) füstölök, általában az, hogy vágják a pofákat, látványosan fintorognak.
Tarika · http://isitchristmas.com/ 2010.06.04. 11:33:39
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 11:35:17
Walmer 2010.06.04. 11:35:20
akkor menj el lakni a Gough- szigetekre.
Ahol most vagy, ott ugyanis annyi füstöt nyomsz le egyedül, amennyit dédapáink teljes bagózós, pipázó, szivarozós generációja együttesen sem.
Erwan Knudsen · http://www.kihir.hu/ 2010.06.04. 11:36:37
yippyupp 2010.06.04. 11:37:48
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 11:39:28
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 11:44:16
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 11:44:40
Én már ott tatok, hogy az orvos húzódik el tőlem
:(
De nagyon rajta vagyok hogy abbahagyom
Erwan Knudsen · http://www.kihir.hu/ 2010.06.04. 11:46:04
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 11:46:46
Ha nem, nem . OK.
:)
yanchi345 2010.06.04. 11:46:48
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 11:47:49
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 11:48:49
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 11:49:10
Ferocious 2010.06.04. 11:49:49
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 11:50:15
Meglátogathatná a teljes BKV-állományt...
Walmer 2010.06.04. 11:50:16
A nyuggerek a kerekesszatyraikkal, a piás, büdös csövesek, a gusztustalanul izzadó dagadt disznók, stb. Még sem pofázok nekik, hogy fogyjá' má' le.
yanchi345 2010.06.04. 11:51:32
Remélem, az arzénhoz, ólomhoz meg a ciánhoz is hozzászoktatod a famíliádat, még mielőtt szaporodni kezdenének. Emlékszem még az ótvar bagószagra az osztálytermekben, szívja, akinek kell, de nekem a virágillat jobban bejön.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 11:51:34
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 11:53:09
itt meg ugy van hogy eszebe se jut
mer ez a torveny
namost a miheztartas vegett en nem vagyok dohanyzas ellenes, foleg hogy szivtam 10 evig
es siman szivhatjak tolem az utcan is, csak szerintem nem illik, pedig nem az angolkisaszonyoknal nevelkedtem
de semmilyen kozszolga
sofor,irodai dolgozo orvos apehos tokom tudja ki ne gyujtson ra a jelenletemben
magancegek szabalyozzak maguknak
szabalyozzak is errefele;0
yippyupp 2010.06.04. 11:54:18
mingyá dél...
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 11:55:25
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 11:58:03
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 11:59:17
nem akartam ilyen sarkosan
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 11:59:20
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.04. 12:00:29
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 12:01:54
Hol jártál, báránykám, izé, Sünikém?
yippyupp 2010.06.04. 12:02:06
tsuki 2010.06.04. 12:02:10
Egyébként én azt bírom amikor futsz a k.. busz után és megvárja míg odaérsz és becsukja az ajtót majd vigyorogva elhajt. Rohadjon meg az összes ilyen.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 12:03:35
Walmer 2010.06.04. 12:03:59
Én nem értem mit okoskodsz egyébként. Téged zavarNA ha itt élNÉL. hál' istennek nem itt élsz, egy okostónival kevesebb van, sajnos maradt elég.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 12:04:44
Walmer 2010.06.04. 12:06:10
" fizikai agressziót sem jobbnak, sem rosszabbnak nem tartom, mint a kémiait (rákkeltő és magzatkárosító anyagokkal történő támadás) és a pszichológiait, pl. a verbális és nonverbális fenyegetést, megfélemlítést. "
valóban. azt mondani, hogy megöllek, vagy ténylegesen megtenni, tök ugyanaz.
Annyira frusztráló szembesülni azzal, hogy ekkora faszfejek élnek ezen a bolgyón, hogy azt elmondani nem tudom.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 12:06:33
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 12:07:51
ha otthon elnek is kibaszna a biztositekot ha a buzsofor regyujtana a buszban
de ha neked OK akkor cigizzen mindenki mindenhol
4-6-on, a trolin
miert ne?
ha a sofornek lehet..........
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 12:08:10
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 12:10:29
ha az adott helyen a sofor cigizhet akkor en is
es gyujtson ra mindenki ,aki dohanyos, ha latja, hogya sofor ragyujt
Walmer 2010.06.04. 12:14:22
Miért nem mész hagyma után? Akkor, akárcsak a "dohánycég tulajdonosai", te is élvezhetnél.
Walmer 2010.06.04. 12:15:58
"a sok hülye (saját pénzéért önmagát önként elbüdösítő és megbetegítő) itt szívja, a dohánycég tulajdonosai a tengeren túl meg élvezik. "
Ezt még a foximaxin verték beléd?
A gonosz tőkések, mi?
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.04. 12:18:49
Megvizuáltam a patakot.
Hát ez viccnek azért elég durva.
@yippyupp:
Tárgyalás lesz, óder mi?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 12:19:11
ha ragyujtoka nuszon. a sofor utan
akkor O koroham es reklamal?
nonszensz
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 12:20:59
remelem Mary nem gyujt ra
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 12:21:30
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 12:22:12
tok sotet van most pirkad es keptelen vagyok eltalani a betuket
de kozel allok hozza
kajakra 2010.06.04. 12:22:38
ja, régen papucsban is csak ezek jártak a belvárosban/metrón, de mára megváltozott a helyzet.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 12:23:13
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 12:23:22
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 12:24:58
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 12:25:58
vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.06.04. 12:27:08
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.04. 12:28:28
Lassan már csak kis szigetek lesznek.
Valahogyan el kellene zárni a csapot.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 12:28:59
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 12:30:22
bright.side 2010.06.04. 12:32:57
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 12:34:17
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 12:35:22
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 12:38:17
Walmer 2010.06.04. 12:38:49
Húúúúúú, világcég, vezető és te tőle hallottad. Aztaaaaa! diplomád is van. Húúúú öreg. Mindent visszavonok. ha ekkora agyad van, akkor vezess bennünket, kérlek.
Pszt! 2010.06.04. 12:39:09
Ha ő nem cigizhet a buszon, ne szívhassa más se!
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.04. 12:41:25
Ez mindenképpen jó hír.
Az volt már, hogy akkor ez most a hétvégi-e?
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 12:43:18
A legtöbbet azzal használsz a világnak, ha felfekszel ma Bódva gátjára... (Képzeld, nemcsak cégvezetőktől, de főpapoktól is hallottam már vicceket.)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 12:43:23
bogozom
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 12:45:48
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 12:46:25
hogy ha az utas nem cigizhet akkor a sofor se cigizzen
igen ez igy van
senki tehenenek nincs koze hozza
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 12:48:51
Dax 2010.06.04. 13:00:24
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2010.06.04. 13:00:55
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2010.06.04. 13:02:20
ja, csak az átlagéletkor emelkedett sacc/kb tíz évet azóta, hogy maga volt fiatal, néne.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 13:06:07
A Bódva-vögye az ország talán legszegényebb (ennek megfelelően természeti és emberi értékekben az egyik leggazdagabb) térsége. Élnek ott mindenféle vallásúak, még hívő ateisták is, és most mind - a szó szoros (pontosabban szaros) értelmében is - szarban vannak, mert amit fentebbről kimosott a víz, az ott terült szét. Természetesen a segítségnyújtásnál sem kérnek hitvallást, nem vizsgáztatnak...
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 13:07:59
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 13:11:52
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.06.04. 13:25:48
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 13:35:39
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 13:37:38
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 13:43:43
Ben Sanderson 2010.06.04. 13:52:07
shutika 2010.06.04. 13:52:34
Tarika · http://isitchristmas.com/ 2010.06.04. 13:54:37
(---Flúgos Buszos---) 2010.06.04. 13:58:30
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 14:04:24
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 14:05:52
... és akkor az interneten szereznek halakat. Akarom mondani palimadarakat. A Nigériaiak is ezt csinálják.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 14:07:14
Azt a kamerát, aminek a felvételén ez meglátszik, még nem találták fel.
vauvauvau 2010.06.04. 14:16:53
Homárka meg egy kicsit szelektálhatna, milyen írásokat közöl itt!
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 14:34:18
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.04. 14:57:50
basszatok meg
vagy
basszátok meg
milyen apró különbség, és mégis mennyire másképp hangzik :P
SajnosNem 2010.06.04. 15:11:37
"Máskor te is magyarul írj, pláne ha mást erről kioktatsz. Errefelé a mondatokat nagy betűvel kezdjük, mondat végén írásjelet használunk, az érthetően, egyből, sofőr szavakat pedig hosszú ő-vel írjuk."
a hozzászólás az élő beszéd internetes megfelelője, ezért a nagybetűk (így, egyben... ha már másokat kioktatsz) mellőzése igazolható stilisztikai eszköz, míg egy levélben az ékezetek elhagyása udvariatlanság a címzettel, az olvasóval szemben.
SajnosNem 2010.06.04. 15:17:32
"Az sem oké, hogy a levél írója olyan szót ír két s-el, amit baromira nem kéne, és vét még egyéb hibákat is, most nem sorolom, de az végképp nem oké, hogy némely kommentáló egyének, akik ezt rajtam kívül szintén észrevették, ugyanúgy vétenek helyesírási hibákat, ha már gépelésit nem is. Ékezete pedig azért nincs, ti szerencsétlenek, mert olyan a billentyűzete, amilyen. Pff... De stimmel, kézzel kéne levelet írnia. De hát, mint tudjuk, lusta."
hibát nem lehet véteni. ennek a kifejezésnek nincs értelme... illetve van, de az épp' az ellenkezőjét jelenti, mint ami kifejezés alá akart kerülni.
Manci néni, a szomszéd 2010.06.04. 15:17:38
Hát ez is nagyon szomorú dolog kedvesem! Enélkül is túlnépesedik a föld, hát még így. Aztán most meg mindenki rinyál, hogy 70 év lesz a nyugdíjkorhatár. Csak épp azt elfelejti mindenki, hogy régen 16-18 évesen dolgozni kezdtek az emberek és dolgoztak 60 éves korukig. Most meg mindenki egyetemre járatja a kölykeit, akik még évet is halasztanak, így jó ha 22-24 évesen elkezdenek dolgozni. A másik véglet is csökkent, ma már a legtöbb ember nem hogy 60 éves koráig nem dolgozik, 55 évesen mennek nyugdíjba. Sok rendőr meg katona már 38!-40 évesen. Magyarországon másfél millió ember dolgozik, az állami alkalmazottakat nem ide számolom, hanem az eltartottak közé. Másfél millió embernek kell eltartania nyolc és fél milliót! És még örüljek annak, hogy emelkedik az átlagéletkor. Csak sajnos nem nálunk: a legtöbb ismerősöm meg sem érte a nyugdíjas kort, előtte meghaltak, nem tudom honnan veszik a számokat...
MosoMasa 2010.06.04. 15:43:53
Miért kell hosszú, rém unalmas, és felettébb üres litániákat írnia, ha nem ért hozzá?
(---Flúgos Buszos---) 2010.06.04. 15:44:22
Lehet osztálytársa volt általánosban!!!!!!
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 16:30:47
@atpijkamo: Se háló, se víz, de oly szemetek voltak a komcsik akkor is, hogy sem szaktudást, sem földet, sem melléképületet, sem állatot nem biztosítottak nekik, csak ipari munkahelyeket, amik meg csak KGST-relációban eladható akármiket termeltek. Bukott a rendszer, a párttitkárok, igazgatók még rá is játszottak a cégek tönkretételére, és most már "tisztes" vállalkozóként tényleg övék a gyár, a nagy nehezen munkához szoktatott (de többségében ma sem túlképzett) more meg mehet bodzázni, vagy lopni a parasztoktól, azok úgysem fizetnek magánhadsereget (szemben a szocskos nagyurakkal) és különben is templomba is járnak, meg jobb oldalra is szavaznak...
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 16:32:26
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 16:34:38
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 16:40:11
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.04. 16:49:47
Egyébként nem volnék BKV meg dohányospárti, csak valamiért úgy emlékeztem, hogy szabad nekik.
De amúgy akkor autóban dohányozni... ennyi erővel az is veszélyeztetés (még az utas esetében is).
MosoMasa 2010.06.04. 17:02:59
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 17:11:16
Hát igen. El tudod képelni a kormánymozdulatokat, amiket akkor végez a sofőr, ha beleejti az égő csikket a saját lába közé?
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 17:20:02
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 17:21:29
Internal Server Error
The server encountered an internal error or misconfiguration and was unable to complete your request.
Please contact the server administrator, support@blog.hu and inform them of the time the error occurred, and anything you might have done that may have caused the error.
More information about this error may be available in the server error log.
Apache/2.2.9 (Debian) Server at homar.blog.hu Port 80
romesz 2010.06.04. 17:32:22
De gondod lesz mert mar tobb mint 10 eve halott
A rája szarik rája 2010.06.04. 20:38:22
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.04. 20:40:07
Amúgy nem dohányzom, így autóban sem szotam cigizni :)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.04. 20:41:38
Simán beletenném az oktatási tv.-be, hogy aki túllógja 1 évvel az előírt képzési időt, az fizet. Aki 3-mal, azt kivágják.
anr96 2010.06.04. 20:54:35
On: Azért meg egy panaszt így beküldeni... sokaknak kb. olyan szívás ezt olvasni, mint dohányfüstöt szívni a buszon...
eml 2010.06.04. 23:21:41
1
Kb 130-ig mind elolvastam, ebből:
Kb 80 dohányos-nemdohányzó ellentét.
Kb 25 a posztolót szapulja az ekezetek hianyaert.
Kb 25 egymás szapulása
És csak három foglalkozik azzal a témakörrel, hogy a buszvezető képes volt egy prostitucióból élő személlyel gesztuskommunikálni. A gusztusát.
0motig0 2010.06.04. 23:22:54
ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.05. 00:42:59
Silenzio 2010.06.05. 16:59:46
Pesten egyszer este hullarészegen kezdtem parázni villamosra felszállás előtt, mire pesti haverjaim megnyugtattak, még csak le se szarja senki, ha az első ülésen ülve iszom a whiskey-t, és mellette cigizek egy sort. Ilyen utazói/céges mentalitással nem csodálkozom a sofőr bácsi hozzáállásán.
zooDoo 2010.06.06. 09:31:58
Amúgy is, ha a Franciáknak lehet borozni munkaidőben, Agyarországon meg cigizni!
sabo 2010.06.06. 12:36:22
A levélírónak:
A BKV sajnos nem nagyon szokott foglalkozni az ilyen dolgokkal, persze tanúkkal, szembesítéssel meg lehet fogni a sofőrt de hidd el annyit nem ér az egész, holnaptól ugyanúgy fog dohányozni a buszon, ha nem fog egyenesen leköpni a következő alkalommal. Itt először a fejekben kellene rendet tenni, ami lássuk be, hosszú és nehézkes folyamat.
Hosegawa 2010.06.07. 11:21:44
Az ugye még nem jutott csöppnyi eszedbe, hogy hátrasétálsz az üres buszon vagy trolin, és nem érzed a füstöt. Mellesleg a másikat sem zavarod vele, aki éhbérért ott ül és gyakran még cigizni sincs kiengedve.
Á dehogy! Nehogymár élni hagyd szerencsétlent.
Lehet, én még a kezedet is letörtem volna ha hozzámérsz.
Hosegawa 2010.06.07. 11:22:55
Bammeg ti olvassátok magatokat? tiszta 3/3 ügyosztály...
Egy cigiről beszélünk... ha zavar, hátrasétálok szó nélkül, nem a szerencsétlent cseszegetem...
(---Flúgos Buszos---) 2010.06.07. 11:47:23
Cigizik
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.08. 16:33:42
Vincenzo90 2010.06.14. 04:35:27