Tékozló Homár

Kismamákat szívat a UPC

2010.06.04. 12:09 | jackyll | 210 komment

A Homár elképzelni sem tudja, mitől hallucinálta szegény kismama, hogy a UPC egy szociálisan érzékeny vállalat. Simán elhitte az ügyintézőnek, hogy ha a modem leadása mellőzésével, részletfizetés helyett a hűségbüntetés elengedését kéri levélben, akkor majd jó lesz. Ehelyett +1 hónapot fizethet:

Eredetileg egy a UPC-t dicsőítő  levelet készültem írni, de akkorát kellett csalódnom, mint azoknak, akik elhitték, hogy a Fidesz csökkenti az adót vagy a benzinárat. Év elején új albérletbe költöztem és szerződést kötöttem a céggel kábeltévére és internetre, aláírtam az egy éves hűségnyilatkozatot is. Négy hónappal később azonban el kellett költöznöm az albérletből, mert nyolchónapos terhesen felmondtak a cégemnél és nem tudtam tovább fizetni a költségeket. Bementem a lomb utcai UPC-hez, hogy visszavigyem a modemet és rendezzem a cehhet. Elmondtam az ügyintézőnek, hogy azért mondom le a szolgáltatást, mert el kellett költöznöm vidékre a nagyszülőkhöz, ahol a gyesből nem tudom kigazdálkodni a tv és az internet költségeit. Az ügyintéző kiszámolta, hogy hatvanezer forintomba fáj, hogy megtöröm a hűséget.

Részletfizetési lehetőséget kértem, erre ő azt mondta, tud jobbat: ne adjam vissza a modemet, hanem írjak egy emailt a cégnek, amiben leírom a helyzetemet. Örülni fognak, mert senki nem használja ezt a lehetőséget. Mivel a UPC bababarát cég, el fognak tekinteni a hűség feltörése miatti büntetéstől. Leesett az állam, nem gondoltam, hogy ilyen jó fej ez a cég. Mint kiderült, nem is az. Elküldtem levelemet, csatoltam a terhes kiskönyv másolatát, két hét múlva meg is kaptam az elutasító választ. Írták, hogy nem értek el a szerződéskötéskor megadott telefonszámon. Válaszul közöltem, hogy a telefonomat már rég kikapcsolta a szolgáltató, de a múltkori kérvényemben megadtam egy számot, amin elérnek még egy ideig, utána azt is vissza kell adnom. Ez sem érdekelte őket, újabb másfél hét múlva azt válaszolták, hogy csengessem csak ki a büntetést.

Egy dolog bosszant nagyon az esetben: most már a levelezgetés miatt eltelt egy hónappal több szolgáltatásért kell fizetnem cégnek, mivel voltam olyan hülye és elhittem az ügyintézőjüknek, hogy a UPC egy bababarát cég és nem adtam le a modemet.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 12:10:57

Egyből látom, hogy naív volt a kismama.
(Mire várjak pár percet?)

Rejtélyes 2010.06.04. 12:13:47

Kérdezd meg ismerőseidet UPC-s környezetben, hogy kell-e nekik. Ha átveszik, költöztesd át oda (évente egy szolgáltatás-költöztetés ingyenes) és irasd át rájuk. Ez tuti megy.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 12:14:41

Ha 7500 Ft-nál kevesebb havidíjat fizettél, akkor jobban jársz, hogy ha kifizeted a 8 hónapot. Az új lakó örülni fog neki, talán a költségbe is beszáll.

Ha 7500 Ft-nál többet fizettél, akkor hülye voltál.

Gépkocsifőfékmunkahengerkiegyenlítőtartálytömítés 2010.06.04. 12:15:05

Upc? rühellem. most hogy ilyen sokszor esik az eső 2 hete nem nézek tv-t mert idegesit hogy 10mp-ként akad a kép. lejár a hűség és tuti váltok

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 12:16:12

internet 2900
TV 2700
az 8 hónapra 44800

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 12:16:39

Bezzeg amikor még ...ány volt a miniszterelnök, egy egyeki cigánynak elég volt egy hasonló panaszlevelet írni ahhoz, hogy utasítsák(!) a MEH-ből a Megyei Vöröskeresztet, hogy azonna vigyenek ki nekik segélycsomagot. A kérelemben gondolom hivatkoztál az ügyfélszolgálaton felkínált méltányosságra...

gftamas 2010.06.04. 12:17:01

Szerintem a fizetendő díj nem lesz több, mivel a hűségidő feltörése esetén az időszak végéig hátralévő díjat kell megfizetni. Ha közben eltelt egy hónap, akkor ugyan azt ki kell fizetni, de pont ennyivel csökken is a hűség idő végéig hátralévő fizetendő díj. Ettől függetlenül az UPC és más szolgáltató is lehetne toleránsabb és kevésbé pénzéhes...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 12:18:50

@gftamas: "Szerintem a fizetendő díj nem lesz több, mivel a hűségidő feltörése esetén az időszak végéig hátralévő díjat kell megfizetni."

Szerinted.

Valójában nem.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.06.04. 12:21:38

"Eredetileg egy a UPC-t dicsőítő levelet készültem írni, de akkorát kellett csalódnom, mint azoknak, akik elhitték, hogy a Fidesz csökkenti az adót vagy a benzinárat."

Te egy barom vagy, ha ilyet hittel, azert meg duplan mert meg le is irod ezt a kolosszalis faszsagot.

Rejtélyes 2010.06.04. 12:22:43

UPC fordítva működik: minél később bontja valaki a hűségszerződést, annál TÖBBET kell a törésért fizetni, mivel a már-elnetezett-de-ki-nem-fizetett összegeket kell "megadni" ilyenkor.

Wonder Deer Hunter 2010.06.04. 12:25:50

A HŰSÉGNYILATKOZAT fontos! Az öli meg a piaci versenyt, ha az nem lenne a cégek kénytelenek lennének szolgáltatás minőségében és árban versenyezni... Na, de az meg milyen lenne mán!!! Mindenki kössön hűségnyilatkozatot ÖRÖKRE, mert az jó cégek bevételének. Pl. tv internet kb 5 ronygy, de ha nem kell már akor csöngess hatvanat... Ugye milyen szép... De ha gondolkodtok, az sem fáj...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 12:27:34

@vazsmegyeigerdezsház: Szerintem megérdemi a "HéLePoTó" díjat. A hét legidiótább poszt tolója.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 12:27:46

szazadszor is szeretnem megkerdezni
mi ez a fasz husg egy internet-tv kapcsolathoz?
teelefonnal itt is van OK majdben ingyennnnn adjak
de NET-nel?
a bekotesi dijat kifizetem, a modem, meg a doboz ovek marad
miert is kene hunek lennem?????????

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 12:28:55

@Wonder Deer Hunter: "A HŰSÉGNYILATKOZAT fontos! Az öli meg a piaci versenyt"

Nem. A monopólium öli meg a versenyt.

A hűség azért kell, hogy a kezdeti nagyobb költséget kifizesse az ügyfél.

Sevy 2010.06.04. 12:30:14

Azért egy kicsit fura, hogy valaki a terhességre hivatkozva nyilvánítja magát hátrányos helyzetűnek és kéri, hogy ne kelljen kifizetnie egy szerződésbontást. Szidhatjuk a UPC-t, mint ahogy mindenki mindig mindent szid, de alapvetően ott a gubanc, hogy valaki, akinek se pasija, se pénze, egy félresikerült gyerek"vállalás" apropóján teszi ki a homlokára a "szerencsétlen vagyok, segítsetek" táblát.

bright.side 2010.06.04. 12:31:06

Nincs itt semmi különös. UPC mindenkit szivat, mint ahogy a legtöbb szolgáltató. Különösen ott, ahol monopol helyzetben vannak.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 12:33:00

@Sevy: "valaki a terhességre hivatkozva nyilvánítja magát hátrányos helyzetűnek"

Szövegértés, szövegértés, szövegértés!

Ezt írta: "mert nyolchónapos terhesen felmondtak a cégemnél"

Megics 2010.06.04. 12:33:09

Nyugi! Ezt most valószínűleg olvassák a UPC-nél is, tuti hogy nem hagyják ki ezt az önreklámot és elengedik a felmondás miatti költségeket.
Nekem legyen igazam! ;-)

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2010.06.04. 12:35:29

a várva várt facebook app:
apps.facebook.com/napibaszdmeg-qn/?ref=mf
:D:D:D:D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 12:37:23

szoval senki sem segit megmagyarazni, hogy egy kabelszolgaltatona; miert is kell 1 evre lekotni magatojat?

VilMarci 2010.06.04. 12:39:07

"mert nyolchónapos terhesen felmondtak a cégemnél"...
Nem úgy van, hogy amint bejelenti, hogy terhes, onnantól nem lehet valakit csak úgy kirúgni?

É2I 2010.06.04. 12:41:10

@hagyma: Századszor is elmondom ez itt nem amerika. Itt a kib.szott multik szabnak feltételt, nem pedig a k.rva freedom állampolgárok. Na ezért.
De ha hazajössz, kérlek keresd fel -EDE után- az összes szolgáltatót és magyarázd el, hogy kint másként megy és hogy gondolják, meg különbenis. Talán nem fognak kiröhögni. (Ne reménykedj kifognak, rosszabb esetben kihívják az ügyeletet rád, mint veszélyes pszichopatára)
;P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 12:49:43

@É2I:
bazmeg a multik itt is gezik
tudbej neekbi a nostabi koltozesemrol
de a kabelhuseget akkor se ertem ha megfeszulokse
oruljenek ha megrendekem
meg is rendeltem fakkan 60 dollar volt a bekotesi dij
de hogy ne mondhassam fel?
miert?

Disznó Úr 2010.06.04. 12:50:10

"de akkorát kellett csalódnom, mint azoknak, akik elhitték, hogy a Fidesz csökkenti az adót vagy a benzinárat."

Úristen, már négy napja hivatalban van a kormány és még nincs kolbászból a kerítés?

A kettős állampolgársággal és a Trianon-emléknappal pedig ne jöjjenek, mert azt nem lehet megenni és csak az a tiéd amit megeszel? Ja, hogy nem érdekel...

Evés, ivás alvás, szaporodás - ez az élet!

Elnézést sporttársak, hogy nem az ügyhöz szóltam hozzá, de nem tudtam megállni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 12:51:53

tudnek meselni a mostani koltozesemrol
gecik
\javitott kiadas
meloztam ejjel es Mary is ebredezik
sztcsuztak az ujjaim

fakken

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 12:51:58

Aki politizálni mer, 300 évre ki lesz moderálva.

Üdvözlettel: a Moderátor

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 12:55:24

@VilMarci: Hát ez jó kérdés.

1) Úgy vannak megállapítva a szabályok, hogy a munkáltató rohadtul megszívja a gyereket szülő női alkalmazottaknál. Ez nagyobb cégeknél nem akkor aprobléma, de a kisebb végeket erősen megterheli. Úgyhogy interjún az első kérdés, hogy mikor akar szülni.

2) A törvény valamennyire védi a gyereket szülőket. Csak rosszul. Egy ideális világban nem rúgnák ki őket, inkább segítenék. Mindenkinek jobb lenne.

hehehehe 2010.06.04. 12:57:22

@Sevy: ez degeci komment volt... :D

medvetoka 2010.06.04. 13:09:27

Nem értem, hogy a megtermékenyülés miért jár szükségszerűen az agy kikapcsolásával. Mi az, hogy bababarát cég? De most komolyan, legalább próbáljuk meg definiálni magunkban az ilyesmit, ha már odáig jutunk, hogy megpróbáljuk elhinni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 13:10:21

@VilMarci: Nem.
@hehehehe: Ezt eredményezi a túlzásba vitt retrográd ontogenezis.

genyó kapitány 2010.06.04. 13:10:29

"Eredetileg egy a UPC-t dicsőítő levelet készültem írni, de akkorát kellett csalódnom, mint azoknak, akik elhitték, hogy a Fidesz csökkenti az adót vagy a benzinárat."

Itt már leesett a tantusz, hogy szegény kismama egy igazi kretén.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 13:13:08

@genyó kapitány: És szaporodik. Engedélykötelessé kéne tenni.

É2I 2010.06.04. 13:13:27

@hagyma: Na akkor két dolog magyarázatként:

- Le lehet mondani; lelépési díj ellenében. Általában a hűségidő végéig tartó összeg, de inkább több, hogy ne érje meg neked csak úgy visszadobni.

- Az infrastruktúra kiépítettsége eléggé monopolikusan felosztott - nem szarunk egymás telkére alapon.

Szóval ez van, bár vannak feltörekvők, de csak lassan tudják versenyre késztetni őket.
Talán a 3G még bevághat alájuk, de az még egyrészt drága másrészt meg azon a piacon is többnyire ők vannak. Azaz ők árazzák-, korlátozzák be.

hehehehe 2010.06.04. 13:15:32

@Kitalátor feljegyzetei: az vmi új szintetikus party drog? :D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 13:16:11

@É2I: "Le lehet mondani; lelépési díj ellenében. Általában a hűségidő végéig tartó összeg"

Általában nem.

Hogy miért? Azért, mert úgy lenne logikus, ahogy mondod, de az NHH másképp gondolja, és az NHH nem logikus.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 13:18:03

@medvetoka: "Nem értem, hogy a megtermékenyülés miért jár szükségszerűen az agy kikapcsolásával."

:))))))

Talán másra kell a vér.

Bemegy a törpe az orvoshoz, és kiteszi a hatalmas szerszámát.
- Doktor úr, segítsen! Mire ez megtelik vérrel, én elájulok.

hehehehe 2010.06.04. 13:18:04

@É2I: mondjuk a leggecibb dolog az automatiksan meghosszabbodó hűségidő, ha nem jelzed a periódus vége elött 30 nappal a felmondási szándékod....vagy ilyen már nincs? Mikor ISP-nél melóztam, sokan beszopták :(

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.04. 13:18:37

Hasztamannyana!
Igazi szoptatós poszt!
Megszoptatták diszkréten a kismamát-e?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 13:19:31

@Kitalátor feljegyzetei: "Vadászati?"

:))))

Azt azért nem.

De vizsgához kötném.

Fikk a Nick 2010.06.04. 13:19:43

Látom a számok mellett szinte mindenkinek sikerült elsiklani.
Év eleje: új albi.
4 hónappal később már 8 hónapos terhes.
Tehát már a bekötéskor lehetett tudni, hogy majd nem fogja tudni a gyesből fizetni, vagy tévedek?
Akkor meg csak a poszt toló a hülye...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 13:20:35

@Sün‼: De perverz vagy! Oszt átkerül a gyerekbe, és terhesen születik.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 13:21:39

@drmotto: Valszeg visszament volna dolgozni. Úgy gondolta legalábbis.

É2I 2010.06.04. 13:22:36

@atpijkamo: Mire is gondolsz?

@hehehehe: A Trénél pont a lejárat napján kell lemondanod, ha később becumiztál még egy hónapot, ha előbb az ügyintéző visszahív a utolsó napra. Bár az utóbbi erősen üi. függő, azaz mindegyik mást mond, még akár saját maga is, ha eltelik vagy öt perc. ;)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 13:24:26

@É2I: "Mire is gondolsz?"

Hogy én mire gondolok? Az korhatáros.

Fikk a Nick 2010.06.04. 13:24:51

@atpijkamo:
Persze. És addig? Majd nem fizet? Nekem meg emelik állandóan, mert más nem fizet?
Elég a banki hitelt fizetni úgy, hogy közben másét is fizetem...

elwood 2010.06.04. 13:26:47

a kismama tényleg naiv mint egy fidesz szavazó, de a UPC gyakorolhatna méltányosságot.

nem kell nekik az ÁSZF-be betenni, hogy terhesen kirúgva felmondható a hűség, simán módosíthatnák a szerződést egyedileg elbírálva. nem kell attól tartaniuk hogy előfizetők ezrei esnek teherbe és rúgatják ki magukat, hogy a hűséggel sumákoljanak.

kis emberség kellett volna. nem volt.

É2I 2010.06.04. 13:27:03

@atpijkamo: Az csak bizonyos rágcsálóknál működik, bár ott is a hagyományos úton. Mondjuk ismerek egy-két emberszerű rágcsálót is, jobban mondva patkányt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.04. 13:27:54

@atpijkamo:
Az haggyán, de mi lesz, ha jönnek az űrgyíkok?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 13:28:42

@drmotto: "Nekem meg emelik állandóan, mert más nem fizet?"

Miről beszélsz? Pontosan mid emelkedik?

Ne vállalj kezességet mások hiteléért, és akkor nem kell fizetned másét. Ez ilyen egyszerű.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 13:29:47

@Sün‼: Majd nekik is engedélykötelessé tesszük, és kihalnak. A 3/c pontot nem fogják tudni teljesíteni.

É2I 2010.06.04. 13:30:20

@atpijkamo: Nem a nemi képzelgésedre kérdeztem rá csak arra, hogy miben is tesz keresztbe a felmondási díjnak a NHH?
(T-nél benne van a szerzőbésben a mindenkori idő előtti felmondási-, módosítási díj. De ha díjban felfele lépsz általában elengedik.)

ODIV 2010.06.04. 13:30:31

a posztolónak: Hogy mondtak fel neked 8 hónapos terhesen? Csak rendkívülivel tehették, indokolt esetben (felgyújtottad az irodát), vagy kölcsönzött munkaerő voltál, esetleg még próbaidős?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 13:32:15

@ODIV: ... vagy megijesztették, hogyha nem mond fel, áthelyezik darukezelőnek, stb. A vállalkozói/munkavezetzői geciség határtalan tud lenni, ha szar emberek jutnak hatalomhoz.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.04. 13:34:08

@atpijkamo:
Viszont megállapíthatjuk, hogy a poszt toló hátrányosan halmozott helyzetű lett a légy bekapása által.
Az viszont nem derül ki a posztból, hogy a csimota megszületett-e már?
Diszkréten szopik-e már?
Apja merre jár?
Megannyi frusztráló kérdés...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 13:36:14

@Sün‼: Ha 8 hónapos terhes volt, és egy hónapot szarakodtak vele, akkor minden emberi számítás szerint kettévált már. Ezúttal is jó egészséget kíván a Pocsai család.

elwood 2010.06.04. 13:37:56

@hagyma: ugyanarra való mint a telefonnál, a szolgátató kalkulál egy kicsit kisebb de állandó bevétellel.

te mint felhasználó be akarod kötni, 5 éve ott laksz, más szolgátató nincs, mondjuk két opciód van:

1) havi 60$ hűség nélkül
2) havi 40$ egy év hűséggel

melyiket választod ?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 13:41:45

@É2I: "miben is tesz keresztbe a felmondási díjnak a NHH"

Meg kell nézni a rendeletet. Az a lényege, hogy a szolgáltató nem a fennmaradó idő szerint büntethet, hanem az eltelt idő szerint. Aztán ezt minden szolgáltató úgy oldja meg, ahogy tudja. Meg kell nézni a szerződést.

Mindegy. Az a lényeg, hogy a büntetés általában pont NEM a hűségidő végéig tartó összeg. Bár logikusan hangzik.

Bárcsak a szabályok logikusak lennének!!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.04. 13:46:38

@atpijkamo:
Ezesetben sok boldogságot a csimotához!
Az sem derül ki, hogy a nagyszülőknél(vidéken: grószfater) van-e net?
Vagy antennás-e a kábeltévé?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 13:47:09

@Kitalátor feljegyzetei: Hát ha előtte betont talicskázott, akkor a darukezelői munka éppen, hogy könnyítás lett volna.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 13:48:24

@Sün‼: Biztos van a nagyszülőknél háló. Azzal jár a tata hajnalonként kecsegére.

Mylady 2010.06.04. 13:58:36

Az volt már, hogy aki terhes, az védelem alatt áll és tilos kirúgni? Itt valami sántít.
Ha tényleg így volt, a kedves kismama-poszttoló talán perelje be a munkáltatót és akkor telik majd upc-s kábeltévére az albiban.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.04. 13:59:18

@atpijkamo:
Orvhalászik (vidéken: rabsicol) a papa?
Akkor ő valami nethuszár lehet.
Vagy nethalász?
Megvan!
Ő lehet az öreg halász.
A tenger is stimmel per pillanat.

cottonmouth 2010.06.04. 14:00:38

A kismama perelje be a mukáltatóját, jól fog jönni egy kis gyes kiegészítés. Egyébként meg miért gyesre megy, ha volt munkája? 8 hónaposan már simán elmehet tgyás-ra, aminek az összege a gyes többszöröse... Lehet, hogy feketén dolgozott?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 14:01:55

@Sün‼: Gyöngyhalász.

Nincs valami dolgod? Fát vágni, gombát szedni, ilyesmi?

samcro 2010.06.04. 14:04:53

Albérletben hatalmas hülyeség hűségnyilatkozatot aláírni szerintem. Amúgy nem úgy volt 1-2 éve, hogy már a UPC is eltörli a hűségnyilatkozatot? Vagy újrakezdték?

VilMarci 2010.06.04. 14:12:49

@Mylady: Én is ezt írtam, de leszavaztak.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.04. 14:14:13

- Kismama most akkor hol is lakik?
- Anyukánál?
- Ott is van internet?
- Modem mire kell, ha nem adta le?
- Mire vár?
- Miért nem adja le?
- Vitte magával anyukájához?
- Minek?
- Vagy anyukánál is UPC van?
- Most akkor honnan internetezik?

hulladaemon 2010.06.04. 14:14:55

Nekünk ukrán Digi van, legjobb :D

Bérgyilkos Bohóc 2010.06.04. 14:20:43

Nem értek hozzá, de nincs olyan, hogy átírás, áthelyezés? Keresel valakit aki átvállalja (mert mondjuk pont szüksége van a szolgáltatásokra), de rosszabb esetben ugyanez csak "eladod" féláron. Vagyis keresel valakit, aki bevállalja a havidíj feléért, te meg fizeted a másik felét. Még mindig kevesebbet kell kifizetned.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 14:21:54

@elwood: rgyikrt se
ninc mire huseg
mire?
telefonnal OK majdenm ingyen adjak es akkor alairok nekik 2 evet banja kanya
de kabelnel?
megyek a kozertbe es azt mondjak olcsobb a virsli ha megigerem hetente veszek?
vagy hogy?
a kabelezes ott van
a bekotest megfizettetik, mire is kene huseg?
ez egy vicc
huseg a semmiert, oruljenek hogy szerzodok veluk
/ja es telefonnal sem kotelezo, ha akarom megveszem a keszuleket full arban/

2010.06.04. 14:21:55

általában minden ilyen hűség szerződésben benne van, hogy különösen nyomós okra való hivatkozással lehet felmondani, de gyakrolatilag ez még nem fordult elő, hogy ezt elfogadták volna.

Egyébként meg vidéki nagymamához is átköttehette volna a hölgy a netet, és ha nem birja fizetni, akkor a hűség után lemondja.

milike47 2010.06.04. 14:25:39

Nemhogy 8, de 1 hónapos terhes nőnek sem lehet felmondani. Valószínű, nem bejelentett munka volt. Ellenkező esetben Munkaügyi Bíróság és semmis a felmondás, hacsak nem közös megegyezéssel met el. Ebben az esetben nem tudom sajnálni.

Tündianya 2010.06.04. 14:26:43

@Gépkocsifőfékmunkahengerkiegyenlítőtartálytömítés: Upc az egy külön állat fajta! Más szolgáltatót sajnos nem tudunk választani,mert itt ahol lakunk, nincs vétel. Se a T-com, se a Digi. Csak ez a szemét marad,amit ki is használnak. Örs Vezér téri irodába járunk,s ott olyan paraszt a legtöbb dolgozó,h ilyet még nem pipáltam. Mikor újra kötöttük a szerződést,akkor közölte velünk egy srác,h igyekezzünk,mert Ő ma még nem evett,s nagyon éhes. Hát csak éppen szép szavam nem volt hozzá.Amire kötöttünk szerződést,az már nincs,a digi tv-jük egy fos,a távirányító soha nem oda kapcsol,ahova kéne(cseréltük 2x,s kompatibilis a tv-vel!)nem veszi fel a műsorokat,pedig beállítom. A csatornák eltűntek,a netünk meg soha nem olyan gyors, mint amire szerződés van. Egyik hónapban nem kaptunk számlát,s felhívtuk a központi számot,ahol megkérdeztük,h mi van. Erre azt mondta a nő,h még nincs kész,folyamatban van,s postán küldik majd... Vártunk egy hetet,megint felhívtuk, (ugye kapcsolásig 45 percet vártunk,fasza kis telcsi számla!!!)válasz ua. Megint várunk egy hetet,számla sehol. Erre hazaérünk egyik nap,s se tv,se net. Levél postaládában,h azonnal fizessük ki, meg kaptunk 15.000 Ft büntetést. Hát erre úgy bepipultam,h a fogyasztó védelmi szervezeten keresztül,most elértük,h visszakapcsolják a tv-t,meg a netet,s nem kell büntetést fizetnünk,mert vissza hallgatták a telefon beszélgetést,s nem mi tehetünk róla. Alig várjuk,h leteljen a hűségnyilatkozat, nyáron úgyis költözünk, s átmegyünk más szolgáltatóhoz.

Anhel 2010.06.04. 14:29:42

aki utánad az albiba költözött, vagy a lakás tulaja nem vette volna át?
mindenképpen meg kellett volna kérdezni.

Silent Bob 2010.06.04. 14:30:43

@hagyma: olcsóbb a havidíj, ha hűséget kötsz. ezt olyan nehéz megérteni?
nem kötelező, de olcsóbb.

foto háber 2010.06.04. 14:34:25

upc utálja a babákat azok nem kötnek hüségidöt és csak hisztiznek

Tündianya 2010.06.04. 14:34:30

@samcro: Mi is albérletbe kötünk hűségnyilatkozatot. Mivel albérleti szerződést ált. minimum egy évre köt az ember,így semmi baj nincs. Átkötni lehet. Mi 5 év alatt,3x köttettük át,semmi baj nem volt azzal... Ha nem kötnénk rá, akkor ne nézzünk tv-t, meg ne legyen netünk? Ez az egy közüzemi számlánk van, ezzel tudsz csak 1-ről a 2-re lépni. Előfizetéses telefonhoz vagy 2 arcképes igazolványt kérnek, vagy egy közüzemi számlát. unio van,útlevél nem kell,jogsim nincs,csak a számla volt.... De jó is volt!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 14:36:00

@Tündianya: "Se a T-com, se a Digi."

Hát ezen kívül van még párszáz szolgáltató. Körülnézhetnél kicsit.

É2I 2010.06.04. 14:40:33

@hagyma: A bekötés általában ingyenes. Legalábbis amikor akcióznak, de annyi hogy akkor kell velük szerződni, oszt' annyi.

upc on-line · http://www.upc.hu 2010.06.04. 14:43:14

Tisztelt Kismama!

Szeretnénk felvenni Önnel a kapcsolatot, hogy tisztázni tudjuk a történteket, ezért kérjük küldje el előfizetésének adatait (ügyfélszám, cím) a upconline@upc.hu e-mailre.

Üdvözlettel:
upc on-line

É2I 2010.06.04. 14:45:37

@upc on-line:
Na, talán lesz megoldás? Helyes!

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.04. 14:46:17

@atpijkamo: Nem egészen így van ez. Kivéve, ha igénytelen vagy.

Ha kicsit is igényes vagy és van elképzelésed, hogy milyen csatornákat szeretnél, akkor már kicsit macerásabb.

Nem mindegyik csatorna fogható valamennyi szolgáltatónál. Az pedig egy másik kérdés, hogy a kódolt csatornák üzemeltetőivel melyik szolgáltató köt szerződést.

A csatornákhoz hiába ír az ember, hogy szívesen nézné az adást, mert ők csak a szolgáltatókkal kötnek szerződést.

Talán lesz változás, most talán valami beindult. 3 év alatt sikerült olyan szolgáltatót találnom, ahol most (jelenleg) azok a csatornák vannak meg, amelyeket szerettünk volna. De. Ezeknél sem volt meg ez a kínálat 3 évvel ezelőtt. Pedig ezek a csatornák 3 évvel ezelőtt is léteztek.

Mikor fogunk eljutni arra pontra, hogy a szolgáltatók ne sózzák ránk az ingyenes (gagyi) csatornákat, melyek a kutyának se kellenek, csakhogy látszatra úgy nézzen ki, hogy számos csatorna van a választékukban?

Magam szeretném kiválasztani a csatornákat, s azután szeretnék fizetni is.

A mini csomagjaikkal pedig elmehetnek a csudába. Ez is csak árukapcsolás. Tele szemetekkel, csakhogy 1 érdemleges adást nézhess.

Sokorai_Atala 2010.06.04. 14:48:27

@Mylady: az lehet, hogy nem bejelentett volt, hanem szerződéses - számlás, és azokra nem vonatkozik ez, csak a szerződésben rögzített általában 30 napos felmondási idő.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 14:52:15

@Gromek: A TV-csatornákon kívül ott van a letöltés, meg az Élet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 14:52:59

@Silent Bob: mindent meg lehet erteni
de akkor legyen a virsli is olcsobb ha ugyanott veszem hetente
nincs ertelme
semmi pluszt nem adnak cserebe
ha alairsz az araert adjak, ha nem, dragabban
hulyeseg

Silent Bob 2010.06.04. 14:54:55

@hagyma:
félig tele vagy félig üres pohár esete. ha aláírsz olcsóbb, ha nem akkor normál ár. :)
Amúgy értem, szerintem is fasság, mert mire lejárna a hűség, tuti találsz olcsóbbat vagy ugyanott ugyanazt feleannyiért, mint új előfizető.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 14:56:09

@É2I:
nalunk nem kotnek ingye eppen tegnap fizettem ki 60 dollart
meg a modem 30 dollar es az enyem orokre
de ezentul huseg nincs
/ ja a modemet nem kotelezo megvenni havi 5 dollarert berelhetem is/
100 korul lesz a havi dij tv-vel meg sima telefonnal
de ha akarom holnap felmondom

homár molla 2010.06.04. 14:57:24

@upc on-line: na, rákúrtok a kismamára még egy hónapot, mi? muhaha! (aki egyébként csúnyán elbaszta, már az albérletbe történő hűségszerződéssel, amit további bénázás követett, úgyhogy nem is érdekel, a végén melyik fél nyer.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 14:57:49

@Silent Bob:
ha alairsz normal ar, ha nem, dragabb:)
nincs plussz szolgaltatas a huseg mogott
ez a bajom

Manci néni, a szomszéd 2010.06.04. 14:57:51

Drága Posztoló!

Az UPC-nél nem a hátralévő időre kell büntetést fizetni, hanem az eltelt időszakra (jelen esetben 4+1 hónap) a kedvezményes és a listaár közti különbözetet. 4 hónapra ~10-15e Ft nagyságrendű lehet, ha volt minden szolgáltatás.

60e Ft??? Jól át akartak baszni!

Rejtélyes 2010.06.04. 14:59:02

@upc on-line: 2 és fél órás reagálási idő nem is olyan rossz :)

Mintha ki lenne osztva a feladat, hogy X óránként körbenézni a megfigyelt weboldalakat :)

Pozitív :)

Silent Bob 2010.06.04. 14:59:58

@Rejtélyes: Mondjuk lehet egyszerűbb lenne nem köcsögösködni. :D

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.04. 15:00:54

@atpijkamo: Ja. Pont az életet taglalom. Fizetsz valamiért és nem vagy vele megelégedve. Belőled élnek, mégsem alkalmazkodnak az igényeidhez, hanem neked kell alkalmazkodnod hozzájuk.

Hát igen. Ez az élet... Magyarországon.
Ez a - nem volt szocialista - országokban teljesen másként van.

Elmondod az igényedet, s még mielőtt beköltöznél a lakásba az összes szolgáltató beköti, mind a telefon, internetet és a TV-t is.

Nálunk ez hogyan is működik?
Rinyálsz, keresgélsz. Várod, hogy méltóztassanak kijönni beszerelni, leginkább a Te munkaidődben, mert nekik is akkor van munkaidejük...

Oszt, vagy azt kapod amit kértél és elégedett vagy, vagy nem... leginkább nem... mert se az internet sebességével, se a TV adások minőségével... se, ... se... sem vagy elégedett, mert úgy sz.r, ahogy van... de fizess és ne panaszkodj.

Ráadásul az érdekképviseletek... egy kalap.. sz.r. Te fizeted azokat is, a bejelentésedre, jó, ha megbüntetik a szolgáltatót, de a Te károddal nem törődnek... menj a bíróságra...

Ennyit Magyarországról...

Bár, "ha nem tetszik... el lehet menni"
Ha ez olyan könnyű lehetne, akkor kiürülne az ország...

Silent Bob 2010.06.04. 15:01:00

@hagyma: De, mert ingyen kötik be. ha nem kötsz hűséget ki kell csengetni a bekötést is.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.04. 15:01:16

Bocs, de 8 hónaposan nem lehet kirúgni kismamát ! Majd 1+18+6 hónap múlva! egyébként perelheted a cégedet és meg is fogod nyerni.

Közös megegyezéssel el lehet bocsátani valakit, de azt legfelejebb nem írod alá amíg legalább borítékba nem tesznek egy kisebb nokiásdoboznyi pénzt. Mondjuk ha a cég jogutód nélkül megszűnik, na akkor sz*r van a palacsintában.

Illetve fogd a modemedet, tedd el biztos helyre: úgy néz ki jobban jössz ki, ha fizeted a havi díjakat használat nélkül... Ehhez számlázási címet kell módosítanod.

Boldog babavárást !

Rejtélyes 2010.06.04. 15:01:18

@Silent Bob: Igaz, de nem irányíthat minden egyes ügyfélszolgálatost 100%-ig, mert akkor azok már robotok lennének. Valaki elb@szta, de készek kompromisszumra.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.04. 15:03:31

@Gromek: "Nálunk ez hogyan is működik?
Rinyálsz, keresgélsz. Várod"

Akkor választok egy másikat.

Addigis ott vannak a barátaim...

j311 2010.06.04. 15:04:20

"nyolchónapos terhesen felmondtak a cégemnél"

MT: nem lehet felmondani terhes nőnek. ha így tett a céged, akkor MOST menj el egy ügyvédhez, adjon be egy keresetet a munkaügyi bíróságon és lesz állásod megint, na meg még kártérítést is kaphatsz, nem beszélve a büntetésről, amit a cég kap majd pluszba.

Cuburka 2010.06.04. 15:05:33

Pereld be a munkaadódat, hogy kirúgott 8 hónapos terhesen. Jó ügyvéd legalább 2 millát kiszed a cégből, ráadásul a Tb is megbassza őket 4 milla körül.

Silent Bob 2010.06.04. 15:07:28

@Rejtélyes: Én rosszindulatú vagyok, ezért azt gondolom, hogy ha 100-ból 99 nem ír a Homárra, hanem csenget, akkor már jól jártak.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.04. 15:09:54

@atpijkamo: ... a másik is ilyen, vagy még rosszabb...

A barátok jó ötlet, de család mellett ritkulnak a baráti összejövetelek is.

Lehet, hogy egy genyó vagyok, de a családot választom, ezért a pénzemért otthon szeretném a szolgáltatást élvezni.

Ha ilyen megértő vagy akkor a nem teljesített szolgáltatásokra áldozott pénzt inkább jótékonyságra fordíthatnád... ott jobb helyen van.

... és tényleg ott vannak a barátok...

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.06.04. 15:11:10

"de akkorát kellett csalódnom, mint azoknak, akik elhitték, hogy a Fidesz csökkenti az adót vagy a benzinárat."
jövő hónaptól ígértek csökkenés, a benzin pedig a múlt héten 4, a gázolaj 6al csökkent...

van-e még kérdés?

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.06.04. 15:12:26

Ez az ügy naggyon gyanúús, és szövevényes.
Már páran leírták, nem ismétlem, hogy mint kismama, mivel nincs tisztába, de a UPC nem a magyar államvasutak, vagy bkv, hogy méltányosságot gyakoroljon, mert az állam majd kipótolja a kasszát. Aláírt valamit, akkor aszerint kell eljárni.
Ha valaki vesz egy házat, ott se engedik el a hátralévő tartozást, csak mert gyerek állt a házhoz.
Máskor lődd le a gólyát.

j311 2010.06.04. 15:12:29

@hagyma: Ennyire értetlennek nem kéne lenni...
Arra van a hűségnyilatkozat, hogy ne a listaárat kelljen fizetni, meg hogy ne kelljen bekötési díjat fizetni.

Aki vállal 1 évig hűséget, annak nincs bekötési díj, van ajándék (pl. 1-2 ingyen hónap) és még a havidíj is kevesebb a listaárnál.

Hát ezért van itthon hűségszerződés internetre. Persze lehet hűség nélkül is:
- bekötési díj ~100 USD
- havidíj meg legalább 1.5x a kedvezményeshez képest.

ergerberger 2010.06.04. 15:15:20

Ezek a vemhes kismamák mind egyformák.
Jól megkúratják magukat, aztán azt képzelik, hogy körülöttük forog a világ.
A parazitájuk az agyuktól vonja el a tápanyagokat, úgyhogy még az átlagos nőknél is ostobábbak.

Netuddki. 2010.06.04. 15:15:35

MI VAAAN?

8 hónapos terhesen felmondtak? Itt valami nem stimmel. Terhes kismamának NEM LEHET FELMONDANI! Max. közös megegyezés van, de az is hülye aki elfogadja.
Ha dolgozó nő teherbe esett, akkor 2-3 évig le sem vakarhatja magáról a cég.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.06.04. 15:16:08

@Cuburka: Ezeket a számokat kicsit elnagyoltad. Egyébként nem írta oda, hogy mi történt a munkahelyén, lehet, hogy kéthónapos, határozott idejű idénymunka volt. (pl. apehnál szjá-s adatbevitel)

Netuddki. 2010.06.04. 15:17:28

@ergerberger: Anyádnak mi járhatott a fejébe amikor vemhes volt veled? Amikor meg megellett hogyhogy nem fojtott meg?

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.06.04. 15:17:49

@kovi1970: könyörgöm, te se hallottál még pl. határozott idejű szerződésről?
Ha a vége előtt meghal, akkor is le kell dolgoznia.

ergerberger 2010.06.04. 15:18:20

Ingyen netet, ingyen lakást, ingyen MINDENT az összes felkoppantott hüvelyesnek! Mert az nekik JÁR!

Ribancok...

ergerberger 2010.06.04. 15:20:06

Amúgy a vemhes kismamáktól mindig feláll a faszom, mert látszik rajtuk, hogy jól megkúrták őket!
Mondjuk azért a nagy belük elég gusztustalan...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 15:25:32

@j311: nem hiszem hogy en vagyok az ertetlen
ez az alap
huseg nelkul
ha nektek nem , hat nem
nalunk kabelre nincvs huseg
orulnek ha rendelek
mint mondtam volt telefonra van mert ingyen adjak
magyaran kifizetik a keszulekemet, annak fejeben hogy 2 evet alairok
/en fizetem ki, csak 2 ev alatt, de ez mindegy/
ertem en hogy azt mondjak ha 1 evet alairsz olcsobb
nincs ezzel gond
csak hulyeseg

egykutya 2010.06.04. 15:30:37

Az Enternet ugyanezt csinálja! Mond valamit telefonon amit hitelesnek gondolsz, és mást ír le, amiben számonkér és mint "megbecsült" ügyfelet is megbüntet. Fizess mindenképp, ha igazad van, akkor is!
Leszarja a méltányosságot még egy régi ügyfélnél is!!!Ilyenkor is csak a bevétel érdekli. Saját tapasztalat!

Netuddki. 2010.06.04. 15:30:46

@Dariengo: Ne könyörögj.

Ha határozott idejű szerződést kötött volna, akkor csak nem írt volna alá olyan hűségszerződést ami tovább tart, mint a munkája.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 15:31:40

raadasul lsd fent barmi megtortenhet
lsd fent
a qrwa telefont tudod vinni magadal de a kabelt nem
beetetes
olcsobb/ ami a realis. aztan ha koltozol megis akkor fizetsz a senniert
ugyes

Netuddki. 2010.06.04. 15:33:39

@hagyma: Ott van Amerika, itt meg a szolgáltatók úgy veszik hatalmas kegyet gyakorolnak amikor megengedik előfizethetsz a nyamvadt "szolgáltatásukra".

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 15:42:29

@kovi1970:
en is szivtam veluk
keddre igertek es szerdan jott a csavo
de mar OK
a bekotesert fizetnem kellett
a modemet is kifizettem
kesz
amikor akarom lemondom, de nem akarom
vegulis a felteteleket itt is a szolgaltato szabja
ennyit adok ennyirt
nekem csak a huseg fura a kabelnel
de hat lehet mondani mindenre, ennyivel olcsobb ha..........
ennyi

Netuddki. 2010.06.04. 15:42:56

@hagyma: Itt úgy van, hogy ha 2 éves hűséggel előfizetsz egy normál 10000Ft-os valamire, mondjuk 8000Ft-ért (csak mert aláírtad), akkor 2 évig 8000-et fizetsz még akkor is ha 1 év múlva az új előfizetőknek 5000-ért árulja ugyanazt a "szolgáltató".
Ha meg felmondod, akkor rögtön kifizettetnek veled 40000-et.
És még a szerencsejáték felügyelet se ellenőrzi őket.

Netuddki. 2010.06.04. 15:45:09

@kovi1970: Ha meg azt kéred, hogy 8000 helyett Te is 5000-et fizethess, akkor vagy mindenféle okokra hivatkozva nem engedik vagy újraindul a "hűségidő".

Sokorai_Atala 2010.06.04. 15:46:01

Ha kirúgták az baj, de nyilván szerződéses dolgozó volt nem alkalmazott. A szerződést pedig fel lehet mondani, max 1 hónapot kell kifizetni pluszban. Ha terhes, ha nem....

ergerberger 2010.06.04. 15:46:24

@kovi1970: "Anyádnak mi járhatott a fejébe"

"Fejébe", mi? Vidéki paraszt-e vagy?

A te anyádnak viszont az én farkam járt a fejébeN.
De a száján keresztül!

CiluHS 2010.06.04. 15:47:01

Itt csak egy kérdés merül fel, hogy HOL VAN A FÉRJ?! Nem kellett volna házasság előtt olyat tenni, amiből mindenkinek csak baj van. De legalább nem gyilkolta meg a gyereket, ennyi pozitívum legalább van benne. A céget meg jól megbüntetném, hogy felmond egy terhes nőnek idő előtt...

heldentor 2010.06.04. 15:58:24

Az upc ritka aljas és inkorrekt egy társulat. Én 2 éve szivtam meg velük, elköltöztem a régi cimemről, felhivtam őket, átvinném az uj cimemre az előfizetést ( megnéztem a honlapjukon volt ott szolgáltatás szerintük). Aztán egyszer csak kiderült, h nincs is ott szolgáltatás, fizessem be szépen a büntit ( 90rugó ) a hűségidő miatt, v adjam tovább az uj tulajnak ( aki közben már szerződött digivel, mert egyrészt az olcsóbb másrészt, mert már őt is megszivatta már egyszer az upc, ráadásul neki is már elmondtam, h átviszem az előfizetést). Mondom, h én tehetek róla, h nincs minden szolgáltatásuk az uj cimemen? Akkor miért irja a honlapjuk, h van? Ez se érdekelte őket, hiába hivatkoztam méltányosságra.
Az ügyintézőik egyébként kiborgok, elmondják, h 0 a döntési kompetenciájuk, bemagolt szöveget mondanak( akár 5x is megismétlik szó szerint percenként, ha kell) és ha azt kéred, h adjanak már egy vezetőt, aki nem egy droid, akkor azt mondják, h ők nem kapcsolhatják a főnöküket.
Jobb híján kicsengettem a büntit, de a rokonságomban, haveri körömben 3 embert is sikerült lebeszélnem róluk, ettől ugyan nem lett kevesebb a bünti, de legaláb az aljas upc haszna is csökkent, valszeg többel, mintha maradtam volna náluk büntimentesen a 3 szolgáktatásbó kettővel...

j311 2010.06.04. 16:01:07

@hagyma: Ha jól olvastam, akkor 60 USD volt a bekötés nálad, itt meg 100 USD vagy 1 év hűség + egyéb kedvezmények.

Nálunk az átlag előfizetési díj 39 USD, nálatok 49. www.oecd.org/dataoecd/22/44/39575002.xls

Hűséggel meg még lejjebb mehet. Pl. 2/0,5 Mbps 2500 HUF/hó az eredeti 4167 HUF/hó helyett.
Vagy 120/10 16000 helyett 9000, ami éves szinten 350 USD megtakarítás, ha belevesszük a bekötési díjat akkor 400. Az itteni fizetésekhez képest ez nem rossz pénz. Errefelé számít havi 30 USD.

Aki meg albérletbe hűségnyilatkozatos netet köttet be, az számoljon a költözés rizikójával. A poszt toló egyébként ott baszta el, hogy terhesen hagyta magát kirúgatni. A Munka Törvénykönyve ezt kifejezetten tiltja. Sőt, ha a leendő anyuka nem tudja, hogy terhes és közben kirúgják, akkor is mehet bíróságra. Szépen visszaveszik állományba, kapja a GYES-t, stb...
De hát az emberek 99%-a képtelen arra, hogy Homár helyett érvényesítse a jogait, pl. a munkaadójával szemben és helyrehozza anyagi helyzetét.

akikaztmondjákni 2010.06.04. 16:02:49

Óóó, mamamis poszt, miről maradtam le!...

hmmulder 2010.06.04. 16:05:46

@genyó kapitány: "Itt már leesett a tantusz, hogy szegény kismama egy igazi kretén."

Miért is? Főleg, hogy nem is rúghatták volna ki a cégtől, ahol dolgozik, mert terhes!
És aki elhitte, hogy a Fidesz megváltja a világot, az nagyot tévedett!!! Most is kamuznak mindenfélét, hogy mentsék a saját bőrüket, és végre tudjanak lopni, hogy bepótolják az elmúlt 8 év lopást!!!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 16:11:07

Üdv!
Ekézőt már poszt-toltåtok, mer'akor én
is hozzáfűznék valamit
Bocs hogy nem ållitottam åt a billentyűzetemet svédre "de leszarom"

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 16:13:27

@Sün‼: !Szivattåk te
Nem tudott a gyerek szopni és azért kell szivatni

Bocs hogy nem ållitottam åt a billentyűzetemet svédre "de leszarom"

Bibuszó 2010.06.04. 16:16:09

@VilMarci:
A munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt (határozatlan idejű munkaszerződésnél) a külön törvény szerinti emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés, a terhesség, a szülést követő három hónap, illetve a szülési szabadság időtartama alatt.
a gyermek ápolása, illetve gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadságnak illetve - a fizetés nélküli szabadság igénybevétele nélkül is - a gyermek hároméves koráig.

Ráadásul elvileg, ha nem tudod hogy terhes vagy, kirúgnak, később kiderül, és már terhes voltál mikor kirúgtak, akkor is vissza kell vonni, mert nem tehették volna meg.

j311 2010.06.04. 16:17:49

@hmmulder: Nem egészen. Most éppen azért kamuznak, hogy minél előbb megszedjék magukat. Szvsz, nem felelőtlenül nyilatkoznak, hanem nagyon is tudatosan. Mennyit esett az utóbbi egy hét nyilatkozatai alapján a forint? És a tőzsdék?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 16:20:19

@hmmulder: Ha már polit izélünk, akkor jelzem, hogy egy egységsugarú fideszesnek 3× kell ahhoz megszületnie, hogy annak a tizedét ellopja, amit egy egységsugarú szocialista vagy szadeszta. A jobbikosokkal még nem vethetők össze...

hunRAT 2010.06.04. 16:25:50

Hűségidő az egy szopatás. De vissza lehet fordítani, hogy a multi szopjon.

Bemész , megmondod, hogy nagyobb csomagot szeretnél, az összes extrával. Aláírod az új szerződést, újrainduló hűségidővel. Aztán rögtön kérsz egy szerződés lemondást. Nem érvényes a hűségidő, ha a szerződés megkötését követő 3 napon belül elállsz a szerződéstől.

Most majd lesznek akik azt mondják, ez nem így van, de ők vagy hülyék, vagy ügyfélszolgálatosok. Vagy mindkettő.

Upc, enternet, magyar telekom mind megszívta ezt már tőlem. Alkalmazzátok egészséggel.
(ha véletlenül okvetetlenkednek, nyugodtan szarjátok le, beakarnak csapni, nem tehetnek semmit)

hallenbeck 2010.06.04. 16:30:34

@heldentor: a upc ügyfélszolgálatán kapcsolnak csoportvezetőt, sőt kell is kapcsolniuk. Próbáljátok ki.

Rejtélyes 2010.06.04. 16:33:21

@hunRAT: Kösz az ötletet, én csak akkor tudtam hűségmentesen bontani, amikor hülye volt UPC és számladíjat kért :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 16:35:08

@ergerberger:
Belőtted magad?
!Legalább 1 :) jelet tégy a dumád végére

heldentor 2010.06.04. 16:36:12

@hallenbeck: hidd el, nagyon nem kapcsoltak senkit, nyolcadik kérésre sem, bár én nem konkrétan csoportvezetőt kértem, hanem elmondtam a női hangú droidnak, h "kapcsoljon már olyat, aki nem csak egy bemagolt szöveget ismételget, hanem döntési kompetenciával is bir", erre mondta, h nem kapcsolhat ilyet. 2 lehetőség van: vagy a csop vez sem dönthet, v a programja még annyi asszociativ képességgel sem bir, h a "döntéshozó"- t csop vez-ként értelmezze.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 16:37:12

@Kitalátor feljegyzetei:
Nemá', elég lesz nekik is a 8 év és döntetlen

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 16:39:59

@Bibuszó:
Ez van a törvényben
Az élet más, elég egy átszervezésre hivatkozni,azt + nehéz bizonyitani hogy nem volt átszervezés
Ha egyedül őt bocsájtják el,talán egy jó ügyvéd segithet

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.04. 16:40:59

"most már a levelezgetés miatt eltelt egy hónappal több szolgáltatásért kell fizetnem cégnek"
Időhúzás :S

Amúgy a munkahely hogy mondhatott fel, ha terhes a postoló? Elvileg ezt büntetik vagy mi a franc.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 16:42:58

@RosszQtya: Villany mennyivel csökkent az elmúlt időben?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 16:46:54

Ja, és mennyivel csökkentik most/?/ , majd?

ZöldszemM 2010.06.04. 16:56:40

@Tündianya:

Hogy mondod ?
Egy évre !
hát ha a tulaj is belemegy ebbe !
Egyébként amiről szó van az nem albérlet, hanem sima bérlet !

Ugyandehogy (törölt) 2010.06.04. 17:02:00

@Rejtélyes: hát ha van ilyen ismerősüd, nekem is lenne egy átadó szerződésem:)
(de tényleg)

46-80 2010.06.04. 17:03:29

A T-home is eljátszotta velem ezt.37.500 Forintom bánta....

Ugyandehogy (törölt) 2010.06.04. 17:04:10

@gftamas: nem. a upcnél nem a hátralévő djat kell fizetni (az a thomenál van), hanem az addig igénybevett időszakra kapott kedvezményeket. ez bizony lehet 50-60ezer forint.

Bibuszó 2010.06.04. 17:35:44

@horex:

Igen, ebben igazad van! Az élet más mutat sajnos!

móqs 2010.06.04. 17:38:16

Ha aláírtál hűséget, akkor simán lehet ilyen összeg. Mert ki kell fizetned a kedvezményeket, amit addig nem fizettél ki és felszámítja a hátralevő időszakot is.
Az ilyen okos hozzászólásokat: "Egyébként meg vidéki nagymamához is átköttehette volna a hölgy a netet, és ha nem birja fizetni, akkor a hűség után lemondja."
Tarkón basznám, amiért nem tud olvasni.

igazságos 2010.06.04. 17:55:14

1. 8 hónapos terhesen nem rúghatták ki a cégtől. Ha így tettek, be lehet perelni őket.

Ha tudták a cégnél, hogy terhes (hiszen 8 hónap az már látszik, nyilván szólt róla), akkor ez a lépés jogtalan volt.

El kellett volna küldeni 2 évre, és a 2 év után ugyanoda kötelesek visszamenni.

keramia_53 2010.06.04. 18:09:29

HP aláírt egy hűségnyilatkozatot és azt nem tartotta be... Akkor miről is beszélünk?????

keramia_53 2010.06.04. 18:12:58

Aláírt a hp egy éves szerződést, amit nem tartott be, emiatt érvénybe léptették azokaz a szankciókat, amiket leírtak a szerződésben... Akkor most miről is beszélünk????

stabika 2010.06.04. 18:14:19

Nekem a UPC bűnbanda 1 hónapja cseréli a rossz modememet. Már 3 szor voltak kint, amikor is itthon voltam, de a UPC-s nem csengetet fel hanem hívta a központot, hogy nem tud bejönni! (??)
A központ meg egy ISMERETLEN hívást intézet oszt jónapot.

1., Miért ismeretlen számról hív?
2., Hogy nem tudpot bejutni a 3 alkalomból egyszer sem? Itthon voltam, csak meg kellett volna nyomni a kapúcsengőn anevem. A csengő jó.
3., Poén. eze egy lakópark. A UPC vezette be a hálózatot.
Amikor ideköltöztrm (2 hónapa) akkor még be tudtak jönni.
Pár poén még. A ház a gém utca 6, de ök hol B nek, hogy A/ c nek ekzelik. Sőt néha Zágrábi u 12 nek ami teljesen fals.
A srác a 6-on kerste a UPC dobozt, majd kiderült, hogy a 2.on van. Sorolhatnám még.
Ja és nem adnak kledvezméynt, mert szerintük 3 szor kijöttek és ezért nem jár! ?????????

:-))

Viszont 1 hjónapja visszamondtam atv-t, de még az is megy! :-DDDDDD

yippyupp 2010.06.04. 18:20:17

@stabika: akkor szépen csöndben élvezni a zadást, nem zavarni a nem dolgozó jupisziseket. ez a tanácsom

flippant 2010.06.04. 18:28:48

Mit hitt a kismama? Hogy szocializmus van még? Annak már vagy 20 éve vége

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 18:42:57

@EgészségPláza:
Ennyit pedzegetnek
vastagbor.blog.hu/
Okosok számitása szerint 70 fillér csökkentés
:)

Ohmygod 2010.06.04. 19:34:37

Nem hiszem el, hogy bejelentkezett itt a upc! :)

Látom az alagút végét!

De sajnos Orbánék úgy néz ki építik tovább... az alagutat....

Bocs a politikáért, de dühös vagyok.

yippyupp 2010.06.04. 20:10:09

@Ohmygod: €zt t€lj€s€n m€g€rt€m, de akkor se itt nyomjuk a polip tikját... szerintem

Megdobbent 2010.06.04. 20:57:20

De hogy ennyi jut hetvegere...

Hajaj, szegeny upc elofizeto meg nem is tudja, hogy kendoben, diszkreten sem fogjak engedni a szoptatast, es nem kap szeket nyitas elott sem...

Durva vilag jar rajuk :>

De mondjuk munkaado sem lennek manapsag, mondjuk probaido utan 1 honappal mar ott ul a nyakamon a terhes no, aki mondjuk egy honapja mar trehany es kart okoz, de ott kell tartanom es fizetnem, mert az nekem jo. :) Na bravo.

yippyupp 2010.06.04. 21:39:57

@Megdobbent: az egész probléma az emancicácijóval kezdődött...

Megdobbent 2010.06.04. 22:11:15

@yippyupp: Az maga nem fajt volna annyira, de ez a tobbletjog es a zsarolasi alap kicsit hervasztolag hat az igazsagerzetemre, de jobb ha kussolok, mert nekemesik az osszes kendos-diszkret amazon, aztan nezhetek ki a fejembol :)

Annyit tehetek, hogy nem vagyok munkaado es kerulom a kismamakkal/varandos holgyekkel valo konfrontaciot ;)

ati9823456 2010.06.04. 22:32:10

@Gromek: Van szabadulás a UPC-rabságból

g

Teccikérteni? 2010.06.04. 22:40:50

Óóóóóóóóó, homár! B+ a hétvégidet....

Teccikérteni? 2010.06.04. 22:43:10

Az volt már, hogy ezért tart itt az ország?

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.06.05. 00:35:14

@hagyma: te labujjhegyen huzz el a jo kurva anyadba.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.06.05. 00:42:39

a szarevo desktruktiv kivulrol-megisinnen dolgaiddal nem is volna baj, ismert balfaszsag, nem hiheto, viszont letapadtal mint egy hurut, untatsz. Nincs vicc, csak szar brekego utanerzes. Meggyilkolod a humort ember, az ujjammaj jobb uemben pattogtatok.

Megdobbent 2010.06.05. 00:55:07

@vazsmegyeigerdezsház: nem szegyen a beszukultseg, de a miatta erzett frusztraciot nem itt kell kionteni. Meggyogyulhatsz meg, csak potold mindazt, amit manapsag nem tanitanak az iskolakban :)

zsoltikam · http://catapult.blog.hu 2010.06.05. 01:52:58

@Dariengo: azert ezt nem egy hazzal kell osszehasonlitani. es eppen mivel nem egy magyar allami ceg, hanem egy multi ezert meltanyossagbol lehet olyan jofej hogy elengedi (hiszen neki nincs semmilyen koltsege azon mar, es nem is fogja a juzer a halozatot). Egyszoval siman elvarhato par jobbfejebb cegtol hogy nehany esetben meltanyossagbol elnezzen ezt azt.

eml 2010.06.05. 02:19:55

Ez már a hétvégi?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.05. 04:25:43

@vazsmegyeigerdezsház:
edesanyam sohasem uzte a prostitucio mesterseget
igazan nem orulne ha tudna hogy valaki lekurvazza egy nicl moge bukt akarki
en sem vagyok tole boldog, de nem engem minosit

remelem kielegultel, hogy leirhattad

yippyupp 2010.06.05. 08:38:40

@eml: na végre valaki ékezetes magyar nyelven. ez már a hétvége, ja. anyázással kezdődik, de az

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.05. 12:35:06

teherbe esett
várandós lett
bekapta a legyet
megkötött benne a gipsz
bálna lett
fölcsinálták
áldott állapotba került

Silenzio 2010.06.05. 16:26:21

"naiv kismama".

Együtt érzek vele, de politizálni, ilyen felszínes és otromba módon, ráadásul ide nem illően, feleslegesen - ez már más tészta. Pláne naiv az a szememben, aki direkt és azonnali eredményeket vár egy pár hetes kormánytól. Nem a Fidesz védelmében. A józan ész nevében.

Az ügyfélszolgálatos meg alulinformált vagy szintén túl jóhiszemű, de mindenképp csak segíteni akart.

kiskunmajsa 2010.06.05. 18:51:37

@ergerberger: A vilag valoszinü jobban jart volna ha anyadban maradsz.az ,hogy ilyen udorito, mocskos velemenyed van egy varandos nöröl es ezt meg le is mered irni,söt büszke vagy ra azt hiszem mindent elarul a torzult szemelyisegedröl.Pszichologus erre csak azt mondana: homoszexualitas.nincs azzal semmi baj ha buzi vagy de ne utald mar szerencsetlen heterokat.remelem ezert egyszer nagyon csunyan betörik a fejed.Megerdemled.Ocsmany vagy.Isten kicsit elhararkodta a döntest mikor hagyta,hogy megszüless.

kiskunmajsa 2010.06.05. 19:07:57

Arra lennek kivancsi,hogy ahozzaszolok hany szazaleka el Mo-n?Ezzek a kifejezesek:ezt irja elö a törveny ,azt irja a munka törvenykönyve.mitha egy olyan orszagban elnetek ahol barmit is szamit a törveny.Mo-n egy a lenyeg ha beteg vagy lehetöleg minnel welöbb pusztulj meg ugy hatekony aköltsegvetes.Ha egeszseges vagy es talan munkahelyed is akad a löteri kutyat nem erdekli,hogy milyen jogaid vannak.Ha a sok lehuzo megszolalas közül lett vola csak egy is amelyik erdemi tanacsot tartalmaz lehet,hogy mar erdemes lett volna a posztolonak itt is megnyilatkozni.Ez a magyar mentalitas,ezert tart ott az orszag ahol,mert ha nekem szar legyen a masiknak is.Aki pedig isteniti a multikat es szent es serthetetlennek tartja amit ök kimondtak remelem meg sokaig fog szivni velük.Ez a baj a magyarral:de hat azt mondtak ezt igy kell csinalni,es csinalja ha beledöglik is.Valtoztatni a mostani helyzeten:isten mens es örizz.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.06.05. 20:33:39

Jajistenem, tipikus felcsináltatom magam, aztán tartom a markom hozzáállás. Mégis mi a jó francot képzelt a posztoló???

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.06.05. 20:36:22

@atpijkamo: "Szövegértés, szövegértés, szövegértés!

Ezt írta: "mert nyolchónapos terhesen felmondtak a cégemnél"

és ha nekem mondanak ki, az ki a f.szt érdekel? lehet hogy nem vagyok terhes, de ugyanúgy nem tudnám fizetni a számlát, még gyest se kapnék!

amúgy is meddig akart még dolgozni??? min lepődött meg? vagy azt hitte, majd a munkahelyen szül és 2 szopi között melózik, vagymi?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.05. 22:59:26

@Martinkóné Szőgyi Marika a kartonozóból: "és ha nekem mondanak ki, az ki a f.szt érdekel? lehet hogy nem vagyok terhes, de ugyanúgy nem tudnám fizetni a számlát"

Szövegértés, szövegértés, szövegértés!

Nem
az
a
baj
hogy
terhes,
hanem
az,
hogy
felmondtak
neki.
Azért
nem
tudja
fietni,
mert
felmondtak
neki.

zooDoo 2010.06.06. 09:37:18

@Martinkóné Szőgyi Marika a kartonozóból: neked ne is legyen gyereket. :) Még a végén nem adnál neki enni, takarodjon dolgozni, mit akar ingyen élősködni.

sabo 2010.06.06. 09:59:07

Az már kiderült, hogy a homárra csak ilyen fontoskodó "én-vagyok-a-világ-közepe" kismamák írnak, de azért ez már elég súlyos eset. Az első mondat nagyjából össze is foglalja, hogy például az ilyen kismama fórumokon milyen nívós politikai diskurzusok szoktak folyni. Az ilyen "kismamát" én is első ízben rúgtam volna ki a főnöke helyében. Egyébként meg nem fog éhen halni a kedves anyuka, mert azért csak nem egyéjszakásból fogant az a kisbaba... Ha meg elváltak, még jobb, akár az apu fizujának felét is simán el lehet síbolni egy jó ügyvéden keresztül.

A rája szarik rája 2010.06.06. 10:22:59

198. Mint a tudakozó. Érdeklődnék, ez már a hétvégi poszt? PPO-s kismamás lesz? Az lenne az igazi.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.06. 20:03:04

@sabo: Az menni fog egyéjszakás kaland esetén is. Jó lesz, ha ezt a hím egyedek eszükbe vésik.

sabo 2010.06.06. 20:16:45

@atpijkamo: Már ha tudod a "hím" nevét. Anélkül meg aztán sokra mész... :-)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.06. 20:26:14

@sabo: Így van.

Azért az egyéjszakás kalandból való megtermékenyülés is elég nagy butaságra vall. Hát ha még azt se tudja kivel...

- Mama, miért sötét a bőröm, mikor te szőke vagy?
- Amilyen buli volt, örülj, hogy nem ugatsz!

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.06. 22:14:32

202.
nocsak, két napja nem vagyok itt, és ennyire telik tőletek?

Mylady 2010.06.06. 22:49:27

hát ez elég soványka volt hétvéginek...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.06. 23:26:11

@Mylady: Mert olyan erősek szoktak lenni egyébként?

qualis rex 2010.06.06. 23:41:40

A régi szép időkben a Moszkva téren "Itt a piros, hol a piros"-t játszottak. Egy néni minden pénzét elvesztette, majd követelni kezdte, hogy adják vissza a pénzét, mert azt ígérték neki, hogy nyerni fog. Méltányosságból kivételesen nem verték meg. Nekem ez a történet jut eszembe.

Magg (törölt) 2010.06.07. 10:16:24

@horex: figyu, ez az idegbeteg minden blogon ott van és mindenhol ilyen ordenáré stílusban beszólogat.
Ha figyelmen kívül hagyjátok, nem válaszoltok neki, megunja és lelép!

Kísérletinyúl 2010.06.16. 12:36:04

üdv homár!
én sokkal,de sokkal kevesebbért végleges tiltást kaptam a c:c-én,ez a beteg állat ergerberger mért ronthatja itt az emberek kedvét???!!!!
süti beállítások módosítása