Tékozló Homár

Kismamákat szívat a UPC

2010.06.04. 12:09 | jackyll | komment

A Homár elképzelni sem tudja, mitől hallucinálta szegény kismama, hogy a UPC egy szociálisan érzékeny vállalat. Simán elhitte az ügyintézőnek, hogy ha a modem leadása mellőzésével, részletfizetés helyett a hűségbüntetés elengedését kéri levélben, akkor majd jó lesz. Ehelyett +1 hónapot fizethet:

Eredetileg egy a UPC-t dicsőítő  levelet készültem írni, de akkorát kellett csalódnom, mint azoknak, akik elhitték, hogy a Fidesz csökkenti az adót vagy a benzinárat. Év elején új albérletbe költöztem és szerződést kötöttem a céggel kábeltévére és internetre, aláírtam az egy éves hűségnyilatkozatot is. Négy hónappal később azonban el kellett költöznöm az albérletből, mert nyolchónapos terhesen felmondtak a cégemnél és nem tudtam tovább fizetni a költségeket. Bementem a lomb utcai UPC-hez, hogy visszavigyem a modemet és rendezzem a cehhet. Elmondtam az ügyintézőnek, hogy azért mondom le a szolgáltatást, mert el kellett költöznöm vidékre a nagyszülőkhöz, ahol a gyesből nem tudom kigazdálkodni a tv és az internet költségeit. Az ügyintéző kiszámolta, hogy hatvanezer forintomba fáj, hogy megtöröm a hűséget.

Részletfizetési lehetőséget kértem, erre ő azt mondta, tud jobbat: ne adjam vissza a modemet, hanem írjak egy emailt a cégnek, amiben leírom a helyzetemet. Örülni fognak, mert senki nem használja ezt a lehetőséget. Mivel a UPC bababarát cég, el fognak tekinteni a hűség feltörése miatti büntetéstől. Leesett az állam, nem gondoltam, hogy ilyen jó fej ez a cég. Mint kiderült, nem is az. Elküldtem levelemet, csatoltam a terhes kiskönyv másolatát, két hét múlva meg is kaptam az elutasító választ. Írták, hogy nem értek el a szerződéskötéskor megadott telefonszámon. Válaszul közöltem, hogy a telefonomat már rég kikapcsolta a szolgáltató, de a múltkori kérvényemben megadtam egy számot, amin elérnek még egy ideig, utána azt is vissza kell adnom. Ez sem érdekelte őket, újabb másfél hét múlva azt válaszolták, hogy csengessem csak ki a büntetést.

Egy dolog bosszant nagyon az esetben: most már a levelezgetés miatt eltelt egy hónappal több szolgáltatásért kell fizetnem cégnek, mivel voltam olyan hülye és elhittem az ügyintézőjüknek, hogy a UPC egy bababarát cég és nem adtam le a modemet.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

j311 2010.06.04. 15:12:29

@hagyma: Ennyire értetlennek nem kéne lenni...
Arra van a hűségnyilatkozat, hogy ne a listaárat kelljen fizetni, meg hogy ne kelljen bekötési díjat fizetni.

Aki vállal 1 évig hűséget, annak nincs bekötési díj, van ajándék (pl. 1-2 ingyen hónap) és még a havidíj is kevesebb a listaárnál.

Hát ezért van itthon hűségszerződés internetre. Persze lehet hűség nélkül is:
- bekötési díj ~100 USD
- havidíj meg legalább 1.5x a kedvezményeshez képest.

ergerberger 2010.06.04. 15:15:20

Ezek a vemhes kismamák mind egyformák.
Jól megkúratják magukat, aztán azt képzelik, hogy körülöttük forog a világ.
A parazitájuk az agyuktól vonja el a tápanyagokat, úgyhogy még az átlagos nőknél is ostobábbak.

Netuddki. 2010.06.04. 15:15:35

MI VAAAN?

8 hónapos terhesen felmondtak? Itt valami nem stimmel. Terhes kismamának NEM LEHET FELMONDANI! Max. közös megegyezés van, de az is hülye aki elfogadja.
Ha dolgozó nő teherbe esett, akkor 2-3 évig le sem vakarhatja magáról a cég.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.06.04. 15:16:08

@Cuburka: Ezeket a számokat kicsit elnagyoltad. Egyébként nem írta oda, hogy mi történt a munkahelyén, lehet, hogy kéthónapos, határozott idejű idénymunka volt. (pl. apehnál szjá-s adatbevitel)

Netuddki. 2010.06.04. 15:17:28

@ergerberger: Anyádnak mi járhatott a fejébe amikor vemhes volt veled? Amikor meg megellett hogyhogy nem fojtott meg?

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.06.04. 15:17:49

@kovi1970: könyörgöm, te se hallottál még pl. határozott idejű szerződésről?
Ha a vége előtt meghal, akkor is le kell dolgoznia.

ergerberger 2010.06.04. 15:18:20

Ingyen netet, ingyen lakást, ingyen MINDENT az összes felkoppantott hüvelyesnek! Mert az nekik JÁR!

Ribancok...

ergerberger 2010.06.04. 15:20:06

Amúgy a vemhes kismamáktól mindig feláll a faszom, mert látszik rajtuk, hogy jól megkúrták őket!
Mondjuk azért a nagy belük elég gusztustalan...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 15:25:32

@j311: nem hiszem hogy en vagyok az ertetlen
ez az alap
huseg nelkul
ha nektek nem , hat nem
nalunk kabelre nincvs huseg
orulnek ha rendelek
mint mondtam volt telefonra van mert ingyen adjak
magyaran kifizetik a keszulekemet, annak fejeben hogy 2 evet alairok
/en fizetem ki, csak 2 ev alatt, de ez mindegy/
ertem en hogy azt mondjak ha 1 evet alairsz olcsobb
nincs ezzel gond
csak hulyeseg

egykutya 2010.06.04. 15:30:37

Az Enternet ugyanezt csinálja! Mond valamit telefonon amit hitelesnek gondolsz, és mást ír le, amiben számonkér és mint "megbecsült" ügyfelet is megbüntet. Fizess mindenképp, ha igazad van, akkor is!
Leszarja a méltányosságot még egy régi ügyfélnél is!!!Ilyenkor is csak a bevétel érdekli. Saját tapasztalat!

Netuddki. 2010.06.04. 15:30:46

@Dariengo: Ne könyörögj.

Ha határozott idejű szerződést kötött volna, akkor csak nem írt volna alá olyan hűségszerződést ami tovább tart, mint a munkája.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 15:31:40

raadasul lsd fent barmi megtortenhet
lsd fent
a qrwa telefont tudod vinni magadal de a kabelt nem
beetetes
olcsobb/ ami a realis. aztan ha koltozol megis akkor fizetsz a senniert
ugyes

Netuddki. 2010.06.04. 15:33:39

@hagyma: Ott van Amerika, itt meg a szolgáltatók úgy veszik hatalmas kegyet gyakorolnak amikor megengedik előfizethetsz a nyamvadt "szolgáltatásukra".

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.04. 15:42:29

@kovi1970:
en is szivtam veluk
keddre igertek es szerdan jott a csavo
de mar OK
a bekotesert fizetnem kellett
a modemet is kifizettem
kesz
amikor akarom lemondom, de nem akarom
vegulis a felteteleket itt is a szolgaltato szabja
ennyit adok ennyirt
nekem csak a huseg fura a kabelnel
de hat lehet mondani mindenre, ennyivel olcsobb ha..........
ennyi

Netuddki. 2010.06.04. 15:42:56

@hagyma: Itt úgy van, hogy ha 2 éves hűséggel előfizetsz egy normál 10000Ft-os valamire, mondjuk 8000Ft-ért (csak mert aláírtad), akkor 2 évig 8000-et fizetsz még akkor is ha 1 év múlva az új előfizetőknek 5000-ért árulja ugyanazt a "szolgáltató".
Ha meg felmondod, akkor rögtön kifizettetnek veled 40000-et.
És még a szerencsejáték felügyelet se ellenőrzi őket.

Netuddki. 2010.06.04. 15:45:09

@kovi1970: Ha meg azt kéred, hogy 8000 helyett Te is 5000-et fizethess, akkor vagy mindenféle okokra hivatkozva nem engedik vagy újraindul a "hűségidő".

Sokorai_Atala 2010.06.04. 15:46:01

Ha kirúgták az baj, de nyilván szerződéses dolgozó volt nem alkalmazott. A szerződést pedig fel lehet mondani, max 1 hónapot kell kifizetni pluszban. Ha terhes, ha nem....

ergerberger 2010.06.04. 15:46:24

@kovi1970: "Anyádnak mi járhatott a fejébe"

"Fejébe", mi? Vidéki paraszt-e vagy?

A te anyádnak viszont az én farkam járt a fejébeN.
De a száján keresztül!

CiluHS 2010.06.04. 15:47:01

Itt csak egy kérdés merül fel, hogy HOL VAN A FÉRJ?! Nem kellett volna házasság előtt olyat tenni, amiből mindenkinek csak baj van. De legalább nem gyilkolta meg a gyereket, ennyi pozitívum legalább van benne. A céget meg jól megbüntetném, hogy felmond egy terhes nőnek idő előtt...

heldentor 2010.06.04. 15:58:24

Az upc ritka aljas és inkorrekt egy társulat. Én 2 éve szivtam meg velük, elköltöztem a régi cimemről, felhivtam őket, átvinném az uj cimemre az előfizetést ( megnéztem a honlapjukon volt ott szolgáltatás szerintük). Aztán egyszer csak kiderült, h nincs is ott szolgáltatás, fizessem be szépen a büntit ( 90rugó ) a hűségidő miatt, v adjam tovább az uj tulajnak ( aki közben már szerződött digivel, mert egyrészt az olcsóbb másrészt, mert már őt is megszivatta már egyszer az upc, ráadásul neki is már elmondtam, h átviszem az előfizetést). Mondom, h én tehetek róla, h nincs minden szolgáltatásuk az uj cimemen? Akkor miért irja a honlapjuk, h van? Ez se érdekelte őket, hiába hivatkoztam méltányosságra.
Az ügyintézőik egyébként kiborgok, elmondják, h 0 a döntési kompetenciájuk, bemagolt szöveget mondanak( akár 5x is megismétlik szó szerint percenként, ha kell) és ha azt kéred, h adjanak már egy vezetőt, aki nem egy droid, akkor azt mondják, h ők nem kapcsolhatják a főnöküket.
Jobb híján kicsengettem a büntit, de a rokonságomban, haveri körömben 3 embert is sikerült lebeszélnem róluk, ettől ugyan nem lett kevesebb a bünti, de legaláb az aljas upc haszna is csökkent, valszeg többel, mintha maradtam volna náluk büntimentesen a 3 szolgáktatásbó kettővel...

j311 2010.06.04. 16:01:07

@hagyma: Ha jól olvastam, akkor 60 USD volt a bekötés nálad, itt meg 100 USD vagy 1 év hűség + egyéb kedvezmények.

Nálunk az átlag előfizetési díj 39 USD, nálatok 49. www.oecd.org/dataoecd/22/44/39575002.xls

Hűséggel meg még lejjebb mehet. Pl. 2/0,5 Mbps 2500 HUF/hó az eredeti 4167 HUF/hó helyett.
Vagy 120/10 16000 helyett 9000, ami éves szinten 350 USD megtakarítás, ha belevesszük a bekötési díjat akkor 400. Az itteni fizetésekhez képest ez nem rossz pénz. Errefelé számít havi 30 USD.

Aki meg albérletbe hűségnyilatkozatos netet köttet be, az számoljon a költözés rizikójával. A poszt toló egyébként ott baszta el, hogy terhesen hagyta magát kirúgatni. A Munka Törvénykönyve ezt kifejezetten tiltja. Sőt, ha a leendő anyuka nem tudja, hogy terhes és közben kirúgják, akkor is mehet bíróságra. Szépen visszaveszik állományba, kapja a GYES-t, stb...
De hát az emberek 99%-a képtelen arra, hogy Homár helyett érvényesítse a jogait, pl. a munkaadójával szemben és helyrehozza anyagi helyzetét.

akikaztmondjákni 2010.06.04. 16:02:49

Óóó, mamamis poszt, miről maradtam le!...

hmmulder 2010.06.04. 16:05:46

@genyó kapitány: "Itt már leesett a tantusz, hogy szegény kismama egy igazi kretén."

Miért is? Főleg, hogy nem is rúghatták volna ki a cégtől, ahol dolgozik, mert terhes!
És aki elhitte, hogy a Fidesz megváltja a világot, az nagyot tévedett!!! Most is kamuznak mindenfélét, hogy mentsék a saját bőrüket, és végre tudjanak lopni, hogy bepótolják az elmúlt 8 év lopást!!!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 16:11:07

Üdv!
Ekézőt már poszt-toltåtok, mer'akor én
is hozzáfűznék valamit
Bocs hogy nem ållitottam åt a billentyűzetemet svédre "de leszarom"

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 16:13:27

@Sün‼: !Szivattåk te
Nem tudott a gyerek szopni és azért kell szivatni

Bocs hogy nem ållitottam åt a billentyűzetemet svédre "de leszarom"

Bibuszó 2010.06.04. 16:16:09

@VilMarci:
A munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt (határozatlan idejű munkaszerződésnél) a külön törvény szerinti emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés, a terhesség, a szülést követő három hónap, illetve a szülési szabadság időtartama alatt.
a gyermek ápolása, illetve gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadságnak illetve - a fizetés nélküli szabadság igénybevétele nélkül is - a gyermek hároméves koráig.

Ráadásul elvileg, ha nem tudod hogy terhes vagy, kirúgnak, később kiderül, és már terhes voltál mikor kirúgtak, akkor is vissza kell vonni, mert nem tehették volna meg.

j311 2010.06.04. 16:17:49

@hmmulder: Nem egészen. Most éppen azért kamuznak, hogy minél előbb megszedjék magukat. Szvsz, nem felelőtlenül nyilatkoznak, hanem nagyon is tudatosan. Mennyit esett az utóbbi egy hét nyilatkozatai alapján a forint? És a tőzsdék?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.04. 16:20:19

@hmmulder: Ha már polit izélünk, akkor jelzem, hogy egy egységsugarú fideszesnek 3× kell ahhoz megszületnie, hogy annak a tizedét ellopja, amit egy egységsugarú szocialista vagy szadeszta. A jobbikosokkal még nem vethetők össze...

hunRAT 2010.06.04. 16:25:50

Hűségidő az egy szopatás. De vissza lehet fordítani, hogy a multi szopjon.

Bemész , megmondod, hogy nagyobb csomagot szeretnél, az összes extrával. Aláírod az új szerződést, újrainduló hűségidővel. Aztán rögtön kérsz egy szerződés lemondást. Nem érvényes a hűségidő, ha a szerződés megkötését követő 3 napon belül elállsz a szerződéstől.

Most majd lesznek akik azt mondják, ez nem így van, de ők vagy hülyék, vagy ügyfélszolgálatosok. Vagy mindkettő.

Upc, enternet, magyar telekom mind megszívta ezt már tőlem. Alkalmazzátok egészséggel.
(ha véletlenül okvetetlenkednek, nyugodtan szarjátok le, beakarnak csapni, nem tehetnek semmit)

hallenbeck 2010.06.04. 16:30:34

@heldentor: a upc ügyfélszolgálatán kapcsolnak csoportvezetőt, sőt kell is kapcsolniuk. Próbáljátok ki.

Rejtélyes 2010.06.04. 16:33:21

@hunRAT: Kösz az ötletet, én csak akkor tudtam hűségmentesen bontani, amikor hülye volt UPC és számladíjat kért :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 16:35:08

@ergerberger:
Belőtted magad?
!Legalább 1 :) jelet tégy a dumád végére

heldentor 2010.06.04. 16:36:12

@hallenbeck: hidd el, nagyon nem kapcsoltak senkit, nyolcadik kérésre sem, bár én nem konkrétan csoportvezetőt kértem, hanem elmondtam a női hangú droidnak, h "kapcsoljon már olyat, aki nem csak egy bemagolt szöveget ismételget, hanem döntési kompetenciával is bir", erre mondta, h nem kapcsolhat ilyet. 2 lehetőség van: vagy a csop vez sem dönthet, v a programja még annyi asszociativ képességgel sem bir, h a "döntéshozó"- t csop vez-ként értelmezze.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 16:37:12

@Kitalátor feljegyzetei:
Nemá', elég lesz nekik is a 8 év és döntetlen

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 16:39:59

@Bibuszó:
Ez van a törvényben
Az élet más, elég egy átszervezésre hivatkozni,azt + nehéz bizonyitani hogy nem volt átszervezés
Ha egyedül őt bocsájtják el,talán egy jó ügyvéd segithet

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.04. 16:40:59

"most már a levelezgetés miatt eltelt egy hónappal több szolgáltatásért kell fizetnem cégnek"
Időhúzás :S

Amúgy a munkahely hogy mondhatott fel, ha terhes a postoló? Elvileg ezt büntetik vagy mi a franc.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 16:42:58

@RosszQtya: Villany mennyivel csökkent az elmúlt időben?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 16:46:54

Ja, és mennyivel csökkentik most/?/ , majd?

ZöldszemM 2010.06.04. 16:56:40

@Tündianya:

Hogy mondod ?
Egy évre !
hát ha a tulaj is belemegy ebbe !
Egyébként amiről szó van az nem albérlet, hanem sima bérlet !

Ugyandehogy (törölt) 2010.06.04. 17:02:00

@Rejtélyes: hát ha van ilyen ismerősüd, nekem is lenne egy átadó szerződésem:)
(de tényleg)

46-80 2010.06.04. 17:03:29

A T-home is eljátszotta velem ezt.37.500 Forintom bánta....

Ugyandehogy (törölt) 2010.06.04. 17:04:10

@gftamas: nem. a upcnél nem a hátralévő djat kell fizetni (az a thomenál van), hanem az addig igénybevett időszakra kapott kedvezményeket. ez bizony lehet 50-60ezer forint.

Bibuszó 2010.06.04. 17:35:44

@horex:

Igen, ebben igazad van! Az élet más mutat sajnos!

móqs 2010.06.04. 17:38:16

Ha aláírtál hűséget, akkor simán lehet ilyen összeg. Mert ki kell fizetned a kedvezményeket, amit addig nem fizettél ki és felszámítja a hátralevő időszakot is.
Az ilyen okos hozzászólásokat: "Egyébként meg vidéki nagymamához is átköttehette volna a hölgy a netet, és ha nem birja fizetni, akkor a hűség után lemondja."
Tarkón basznám, amiért nem tud olvasni.

igazságos 2010.06.04. 17:55:14

1. 8 hónapos terhesen nem rúghatták ki a cégtől. Ha így tettek, be lehet perelni őket.

Ha tudták a cégnél, hogy terhes (hiszen 8 hónap az már látszik, nyilván szólt róla), akkor ez a lépés jogtalan volt.

El kellett volna küldeni 2 évre, és a 2 év után ugyanoda kötelesek visszamenni.

keramia_53 2010.06.04. 18:09:29

HP aláírt egy hűségnyilatkozatot és azt nem tartotta be... Akkor miről is beszélünk?????

keramia_53 2010.06.04. 18:12:58

Aláírt a hp egy éves szerződést, amit nem tartott be, emiatt érvénybe léptették azokaz a szankciókat, amiket leírtak a szerződésben... Akkor most miről is beszélünk????

stabika 2010.06.04. 18:14:19

Nekem a UPC bűnbanda 1 hónapja cseréli a rossz modememet. Már 3 szor voltak kint, amikor is itthon voltam, de a UPC-s nem csengetet fel hanem hívta a központot, hogy nem tud bejönni! (??)
A központ meg egy ISMERETLEN hívást intézet oszt jónapot.

1., Miért ismeretlen számról hív?
2., Hogy nem tudpot bejutni a 3 alkalomból egyszer sem? Itthon voltam, csak meg kellett volna nyomni a kapúcsengőn anevem. A csengő jó.
3., Poén. eze egy lakópark. A UPC vezette be a hálózatot.
Amikor ideköltöztrm (2 hónapa) akkor még be tudtak jönni.
Pár poén még. A ház a gém utca 6, de ök hol B nek, hogy A/ c nek ekzelik. Sőt néha Zágrábi u 12 nek ami teljesen fals.
A srác a 6-on kerste a UPC dobozt, majd kiderült, hogy a 2.on van. Sorolhatnám még.
Ja és nem adnak kledvezméynt, mert szerintük 3 szor kijöttek és ezért nem jár! ?????????

:-))

Viszont 1 hjónapja visszamondtam atv-t, de még az is megy! :-DDDDDD

yippyupp 2010.06.04. 18:20:17

@stabika: akkor szépen csöndben élvezni a zadást, nem zavarni a nem dolgozó jupisziseket. ez a tanácsom

flippant 2010.06.04. 18:28:48

Mit hitt a kismama? Hogy szocializmus van még? Annak már vagy 20 éve vége

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.04. 18:42:57

@EgészségPláza:
Ennyit pedzegetnek
vastagbor.blog.hu/
Okosok számitása szerint 70 fillér csökkentés
:)

Ohmygod 2010.06.04. 19:34:37

Nem hiszem el, hogy bejelentkezett itt a upc! :)

Látom az alagút végét!

De sajnos Orbánék úgy néz ki építik tovább... az alagutat....

Bocs a politikáért, de dühös vagyok.

yippyupp 2010.06.04. 20:10:09

@Ohmygod: €zt t€lj€s€n m€g€rt€m, de akkor se itt nyomjuk a polip tikját... szerintem

Megdobbent 2010.06.04. 20:57:20

De hogy ennyi jut hetvegere...

Hajaj, szegeny upc elofizeto meg nem is tudja, hogy kendoben, diszkreten sem fogjak engedni a szoptatast, es nem kap szeket nyitas elott sem...

Durva vilag jar rajuk :>

De mondjuk munkaado sem lennek manapsag, mondjuk probaido utan 1 honappal mar ott ul a nyakamon a terhes no, aki mondjuk egy honapja mar trehany es kart okoz, de ott kell tartanom es fizetnem, mert az nekem jo. :) Na bravo.

yippyupp 2010.06.04. 21:39:57

@Megdobbent: az egész probléma az emancicácijóval kezdődött...

Megdobbent 2010.06.04. 22:11:15

@yippyupp: Az maga nem fajt volna annyira, de ez a tobbletjog es a zsarolasi alap kicsit hervasztolag hat az igazsagerzetemre, de jobb ha kussolok, mert nekemesik az osszes kendos-diszkret amazon, aztan nezhetek ki a fejembol :)

Annyit tehetek, hogy nem vagyok munkaado es kerulom a kismamakkal/varandos holgyekkel valo konfrontaciot ;)

ati9823456 2010.06.04. 22:32:10

@Gromek: Van szabadulás a UPC-rabságból

g

Teccikérteni? 2010.06.04. 22:40:50

Óóóóóóóóó, homár! B+ a hétvégidet....

Teccikérteni? 2010.06.04. 22:43:10

Az volt már, hogy ezért tart itt az ország?

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.06.05. 00:35:14

@hagyma: te labujjhegyen huzz el a jo kurva anyadba.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.06.05. 00:42:39

a szarevo desktruktiv kivulrol-megisinnen dolgaiddal nem is volna baj, ismert balfaszsag, nem hiheto, viszont letapadtal mint egy hurut, untatsz. Nincs vicc, csak szar brekego utanerzes. Meggyilkolod a humort ember, az ujjammaj jobb uemben pattogtatok.

Megdobbent 2010.06.05. 00:55:07

@vazsmegyeigerdezsház: nem szegyen a beszukultseg, de a miatta erzett frusztraciot nem itt kell kionteni. Meggyogyulhatsz meg, csak potold mindazt, amit manapsag nem tanitanak az iskolakban :)

zsoltikam · http://catapult.blog.hu 2010.06.05. 01:52:58

@Dariengo: azert ezt nem egy hazzal kell osszehasonlitani. es eppen mivel nem egy magyar allami ceg, hanem egy multi ezert meltanyossagbol lehet olyan jofej hogy elengedi (hiszen neki nincs semmilyen koltsege azon mar, es nem is fogja a juzer a halozatot). Egyszoval siman elvarhato par jobbfejebb cegtol hogy nehany esetben meltanyossagbol elnezzen ezt azt.

eml 2010.06.05. 02:19:55

Ez már a hétvégi?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.05. 04:25:43

@vazsmegyeigerdezsház:
edesanyam sohasem uzte a prostitucio mesterseget
igazan nem orulne ha tudna hogy valaki lekurvazza egy nicl moge bukt akarki
en sem vagyok tole boldog, de nem engem minosit

remelem kielegultel, hogy leirhattad

yippyupp 2010.06.05. 08:38:40

@eml: na végre valaki ékezetes magyar nyelven. ez már a hétvége, ja. anyázással kezdődik, de az

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.05. 12:35:06

teherbe esett
várandós lett
bekapta a legyet
megkötött benne a gipsz
bálna lett
fölcsinálták
áldott állapotba került

Silenzio 2010.06.05. 16:26:21

"naiv kismama".

Együtt érzek vele, de politizálni, ilyen felszínes és otromba módon, ráadásul ide nem illően, feleslegesen - ez már más tészta. Pláne naiv az a szememben, aki direkt és azonnali eredményeket vár egy pár hetes kormánytól. Nem a Fidesz védelmében. A józan ész nevében.

Az ügyfélszolgálatos meg alulinformált vagy szintén túl jóhiszemű, de mindenképp csak segíteni akart.

kiskunmajsa 2010.06.05. 18:51:37

@ergerberger: A vilag valoszinü jobban jart volna ha anyadban maradsz.az ,hogy ilyen udorito, mocskos velemenyed van egy varandos nöröl es ezt meg le is mered irni,söt büszke vagy ra azt hiszem mindent elarul a torzult szemelyisegedröl.Pszichologus erre csak azt mondana: homoszexualitas.nincs azzal semmi baj ha buzi vagy de ne utald mar szerencsetlen heterokat.remelem ezert egyszer nagyon csunyan betörik a fejed.Megerdemled.Ocsmany vagy.Isten kicsit elhararkodta a döntest mikor hagyta,hogy megszüless.

kiskunmajsa 2010.06.05. 19:07:57

Arra lennek kivancsi,hogy ahozzaszolok hany szazaleka el Mo-n?Ezzek a kifejezesek:ezt irja elö a törveny ,azt irja a munka törvenykönyve.mitha egy olyan orszagban elnetek ahol barmit is szamit a törveny.Mo-n egy a lenyeg ha beteg vagy lehetöleg minnel welöbb pusztulj meg ugy hatekony aköltsegvetes.Ha egeszseges vagy es talan munkahelyed is akad a löteri kutyat nem erdekli,hogy milyen jogaid vannak.Ha a sok lehuzo megszolalas közül lett vola csak egy is amelyik erdemi tanacsot tartalmaz lehet,hogy mar erdemes lett volna a posztolonak itt is megnyilatkozni.Ez a magyar mentalitas,ezert tart ott az orszag ahol,mert ha nekem szar legyen a masiknak is.Aki pedig isteniti a multikat es szent es serthetetlennek tartja amit ök kimondtak remelem meg sokaig fog szivni velük.Ez a baj a magyarral:de hat azt mondtak ezt igy kell csinalni,es csinalja ha beledöglik is.Valtoztatni a mostani helyzeten:isten mens es örizz.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.06.05. 20:33:39

Jajistenem, tipikus felcsináltatom magam, aztán tartom a markom hozzáállás. Mégis mi a jó francot képzelt a posztoló???

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2010.06.05. 20:36:22

@atpijkamo: "Szövegértés, szövegértés, szövegértés!

Ezt írta: "mert nyolchónapos terhesen felmondtak a cégemnél"

és ha nekem mondanak ki, az ki a f.szt érdekel? lehet hogy nem vagyok terhes, de ugyanúgy nem tudnám fizetni a számlát, még gyest se kapnék!

amúgy is meddig akart még dolgozni??? min lepődött meg? vagy azt hitte, majd a munkahelyen szül és 2 szopi között melózik, vagymi?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.05. 22:59:26

@Martinkóné Szőgyi Marika a kartonozóból: "és ha nekem mondanak ki, az ki a f.szt érdekel? lehet hogy nem vagyok terhes, de ugyanúgy nem tudnám fizetni a számlát"

Szövegértés, szövegértés, szövegértés!

Nem
az
a
baj
hogy
terhes,
hanem
az,
hogy
felmondtak
neki.
Azért
nem
tudja
fietni,
mert
felmondtak
neki.

zooDoo 2010.06.06. 09:37:18

@Martinkóné Szőgyi Marika a kartonozóból: neked ne is legyen gyereket. :) Még a végén nem adnál neki enni, takarodjon dolgozni, mit akar ingyen élősködni.

sabo 2010.06.06. 09:59:07

Az már kiderült, hogy a homárra csak ilyen fontoskodó "én-vagyok-a-világ-közepe" kismamák írnak, de azért ez már elég súlyos eset. Az első mondat nagyjából össze is foglalja, hogy például az ilyen kismama fórumokon milyen nívós politikai diskurzusok szoktak folyni. Az ilyen "kismamát" én is első ízben rúgtam volna ki a főnöke helyében. Egyébként meg nem fog éhen halni a kedves anyuka, mert azért csak nem egyéjszakásból fogant az a kisbaba... Ha meg elváltak, még jobb, akár az apu fizujának felét is simán el lehet síbolni egy jó ügyvéden keresztül.

A rája szarik rája 2010.06.06. 10:22:59

198. Mint a tudakozó. Érdeklődnék, ez már a hétvégi poszt? PPO-s kismamás lesz? Az lenne az igazi.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.06. 20:03:04

@sabo: Az menni fog egyéjszakás kaland esetén is. Jó lesz, ha ezt a hím egyedek eszükbe vésik.

sabo 2010.06.06. 20:16:45

@atpijkamo: Már ha tudod a "hím" nevét. Anélkül meg aztán sokra mész... :-)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.06. 20:26:14

@sabo: Így van.

Azért az egyéjszakás kalandból való megtermékenyülés is elég nagy butaságra vall. Hát ha még azt se tudja kivel...

- Mama, miért sötét a bőröm, mikor te szőke vagy?
- Amilyen buli volt, örülj, hogy nem ugatsz!

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.06. 22:14:32

202.
nocsak, két napja nem vagyok itt, és ennyire telik tőletek?

Mylady 2010.06.06. 22:49:27

hát ez elég soványka volt hétvéginek...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.06. 23:26:11

@Mylady: Mert olyan erősek szoktak lenni egyébként?

qualis rex 2010.06.06. 23:41:40

A régi szép időkben a Moszkva téren "Itt a piros, hol a piros"-t játszottak. Egy néni minden pénzét elvesztette, majd követelni kezdte, hogy adják vissza a pénzét, mert azt ígérték neki, hogy nyerni fog. Méltányosságból kivételesen nem verték meg. Nekem ez a történet jut eszembe.

Magg (törölt) 2010.06.07. 10:16:24

@horex: figyu, ez az idegbeteg minden blogon ott van és mindenhol ilyen ordenáré stílusban beszólogat.
Ha figyelmen kívül hagyjátok, nem válaszoltok neki, megunja és lelép!

Kísérletinyúl 2010.06.16. 12:36:04

üdv homár!
én sokkal,de sokkal kevesebbért végleges tiltást kaptam a c:c-én,ez a beteg állat ergerberger mért ronthatja itt az emberek kedvét???!!!!
süti beállítások módosítása