Tékozló Homár

Kanadából sem egyszerű pénzt utalni

2010.06.08. 14:38 | jackyll | 123 komment

Naiv ügyfél szerint a természetes szelekció hiánya miatt egy meg nem nevezett kanadai bankba napokig kellett többször visszajárnia, hogy végre ne Haitire, hanem Magyarországra utalják az anyjának a pénzt:

Megtörtént velem, hogy a XXI. században külföldről szerettem volna pénzt hazautalni édesanyámnak. Mikor ezt kitaláltam még nem gondoltam, hogy milyen tortúrák várnak rám. Mivel ez az ország a legbutább embereket is végtelenségig támogatja ezért előfordult már párszor, hogy a banki alkalmazott nem igazán tudott elszámolni tízig vagy csak az ujjai segítségével. Nincs semmi gond, értékelem az igyekezetet, a kérelmem hallatán azonnal hívtak egy olyan embert, aki tud számolni is. Rá egy külön elkerített részben körülbelül fél órát kellett várnom, mintha a legkülönlegesebb dolgot kérném a földön. Nagyon nehezen ment, amíg el tudtam neki magyarázni édesanyám bankját, a Kereskedelmi és Hitelbankot (minden egyes magyar szóval megküzdött, hiába írtam le neki papírra mankónak) majd a számlaszám láttán elkezdte ráncolni a homlokát, hogy márpedig ez nem fér ki .. bárhogy nézi sehogy sem fér ki. Volt nagy rohangálás, ők még ilyet nem láttak ez túl hosszú, de sebaj, lecsippentjük az IBAN kódot és menni fog. Tekingettem nagyon, hogy ez így nem lesz jó, de ők tudják ...

Már egy órája ültem ott, amikor hozta a papírt, hogy sikeresen elutalta a pénzt. Hungary helyett Haitira. Volt nagyon öröm, mondtam neki nem akarok akadékoskodni, de ez így nem lesz jó, nem írok alá semmit. Jött a nagy szaladgálás, bocsánatkérés, telefonálgatás a központba, ez bizony elment, visszacsinálni nem lehet. Jött a főnök és kitalálták, hogy majd a bank elutalja édesanyámnak a pénzt az ő számlájukról és ha majd sírva visszajön Haitiról a pénz, hogy nem találja a megfelelő személyt, ők majd azt elteszik. Nem tűnt rossz üzletnek, lassan 1,5 órája ültem ott, hozták a papírt, aláírtam, hazamentem és mikor jobban megnéztem otthon a második tranzakciónál kihagyak egy nullát. Békés, nyugodt ember lévén nem borultam ki, mondhatni megszeppenve mentem vissza a bankba, hogy baj van .. megint. Mondták, hogy sajnos most le van rohadva a rendszerük, nem férnek hozzá semmihez, nem tudnak mondani semmit, jöjjek vissza holnap.

Semmi gond, újabb kör, nincs bennem még elég kilométer másnap megjelentem és mutattam a problémát; számítottam arra, hogy mivel már aláírtam, mehetek melegebb éghajlatra, de mivel lassan már mindenki ismert a bankban a Haiti dolog miatt ezért szinén ezer bocsánatkérés és telefonálgatás után kaptam egy kódot, amivel anyumnak fel kellett otthon hívnia a bankját és elmondani, hogy az én bankom elrontott egy nullát, de nem gond, szokott ez így lenni, nézzenek utána és javítsák ki. Persze a K&H ügyfélszolgálatán (ahol anyum bevallása szerint rendkívül segítőkészek voltak) enyhén szólva kiröhögték a bankomat, hogy mit gondolnak ezek, ilyen nincs, hogy kijavitanak egy számot. Elrontották? Csinálják meg ők.

Mentem vissza a bankba, hogy hát bizony ez mission impossible, most mi lesz, a válasz: menjek vissza jövőhéten, mire visszajön a pénz és újra megpróbálja elküldeni, amit még nem tudja egyenlőre hogyan fog kivitelezni, mert még mindig nem fér ki a magyar számlaszám a gépükre IBAN-nal együtt, de jövőhétre kideríti. Miután visszajött a pénz és az átutalási díj is bementem az első utamba kerülő Western Unionba és másnap már fel lehetett venni az otthoni kis postán az összeget. Tanácsolom bárkinek, aki külföldről akar pénzt utalni haza, semmiképp se a bankon keresztül tegye, vagy Paypal vagy Western Union.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.08. 14:42:02

"enyhén szólva kiröhögték a bankomat, hogy mit gondolnak ezek, ilyen nincs, hogy kijavitanak egy számot. Elrontották? Csinálják meg ők."

Én is ezt mondanám.

Különben meg örülj, hogy ha Budapestre utalják és nem Bukarestre.

A WU meg kurvadrága. Küldhetsz még csekket is.

foto háber 2010.06.08. 14:47:58

huha elolvastam és megyek pálinkátfözni má lehet

Fapuma (törölt) 2010.06.08. 14:49:25

Ezzel szemben en a HSBC online bank oldalamrol kb 10 masodperc alatt utalok foldrajzilag Kanadabol Magyarorszagra es Belgiumba penzt. IBAN es SWIFT kod kell hozza semmi egyeb.

Meg a problemat sem igazan ertem, miert kellett ezert bankfiokba menni? Online utalas a megoldas, es ha olyan szamlad van amiben no limit tranzakcio van, meg penzdbe sem kerul.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.08. 14:51:38

@foto háber: Vajon miből nem lehet pálinkát főzni?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.06.08. 14:52:38

nem értem én sem, internetbank > új címzett hozzáadása > adatok bepötyögése > átutalás indítása. 2 perc alatt kész és még sokkal olcsóbb is, mintha a bankfiókban szerencsétlenkednék. Nem hiszem, hogy a posztolónak nincs netbankja.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.08. 14:54:26

@atpijkamo: Megy hazza hullafáradtan az egyetemista. Aszongya neki az anyja:
-Kisfiam, levágtam két tyúkot, mit fõzzek belõle?
-Pálinkát idesanyám!

raindog ¤ 2010.06.08. 14:55:13

biztos, hogy bankból próbált utalni a naív ügyfél? szerintem elnézte az ajtót és a sarki fűszeresek még annyira nem profik utalásban.

Hörcsög 2010.06.08. 15:04:27

Ilyenre van az online bank, ott TE begépeled a helyes adatokat, megnyomod az OK-t és máris elment a pénzed.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 15:06:05

bizonyos osszeg alatt a WU nem dragabb, siman indithato NET-en es 10 mp alatt ott van

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.08. 15:06:43

Az volt már, hogy a WU drága?
A PayPal is.
Galambposta a helyes megoldás.

Frucsasz 2010.06.08. 15:07:56

Lecsippentik az IBAN számot... ezen besírtam. A nemzetközi banki azonosítót... elvégre minek is az.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 15:10:33

@Hörcsög:
hat nem tudom az en bankom a sima szamlamrol nem enged kulfoldre atutalni csak ugy

Dr. Kix 2010.06.08. 15:14:13

@hagyma: Ez azért van, mert diktatúrában élsz! :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.08. 15:16:23

@hagyma:
Válts bankot!
Vagy írd meg a Homárnak!
Vagy mindkettő!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 15:16:27

@Kix:
ez vitathatatlan, de a WU-nal mar torzskartyam van es a multkor nyertem 100 dollart a pontjaim alapjan/ levasarolhato kartyat/ dee a fiam lenyulta, pedig Marynek akartam egy szeket venni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 15:17:36

@Sün‼: hat a homarnak kedvem volna megirni, hogy mi hogy valtottunk net-et, de ugyse erdekelne senkit

Dr. Kix 2010.06.08. 15:19:10

@hagyma: Ekez a kis Tiv-ek mindent lenyúlnak! Maryre azért vigyázz! :-)

A Tyne folyó déli partja 2010.06.08. 15:22:20

@Fapuma: ezek szerint a HSBC csinál online külföldre utalást. a Barclays három éve nem csinált, szerintem most se, de majd megnézem. kizárólag belföldre lehetett utalni online. gondolom, a fenti banknál is. Western Union meg marha drága. nekem sikerült anno Barclaysnél elutalni otthoni otp-re, de az se volt túl egyszerű.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.08. 15:24:35

@Rékuc: de, ahogy írtam, külföldre nem mind tud utalni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 15:28:20

@Animacs:
hat ezt mondom, be kell menni szemleyesen
$ 100-500 nem dragabb WU-n
legalabbis BofA-n igy van

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.08. 15:34:24

@hagyma:
Azért csak írd meg, hátha mégis...
Fűszoknya legyen benne!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.08. 15:40:17

@AlulírottFentemlített:
Nincs.
De ez volt már.
Vagy nem?
Olyan bizonytalan lettem.
Vagy nem is tudom.

Dajana 2010.06.08. 15:46:02

@Animacs: en Lloydsrol szerettem volna online utalni magyar bankszamlara, de nem lehetett, be kellett mennem szemelyesen a bankba.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.08. 15:50:22

@Dajana:
Svédeknél elég, ha betelefonálsz.

@AlulírottFentemlített:
Nemnem, Isten őrizz!
Még a végén elszakad.

AlulírottFentemlített 2010.06.08. 16:02:41

@Sün‼:
Ámbátor hovatovább megértelek.

Fapuma (törölt) 2010.06.08. 16:04:47

@Animacs: a kerdes csak annyi, hogy sokszor kell-e utalni, ha a valasz igen bankot kell valtani. Tiz perc es minden el van intezve. Mikor kiertem bementem a HSBC-be es felora mulva a debit carddal a kezemben jottem ki es volt ket szamlam, CAD es EUR. A credit card egy het mulva jott postan. Ennyi.
Ha megakadok az utalasnal, vagy tul nagy az osszeg hivom a telebankot, ugyan azt latjuk mindketten es mar el is van intezve. Too easy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 16:12:14

@Fapuma:
debit es creditkartyat utanam dobaljak tizessevel, de NET-es feluletrol akkor em tudok utalni europaba ha megszakadok se
lehet valami uzleti szamlaval mukodik, nem tudom
a fogadoirodak meg tok le vannak tiltva, pedig jon a VB, fogadhatnekom van
diktatura ez telleg

bl4ze 2010.06.08. 16:35:45

ha mar a user ennyire bena, hogy nem utal ONLINE a sajat bankjabol akkor legolcsobb utalasi modszer neten : paypay.com
ennyire lewser mint itt a posztolo.... OMG

Ms Nor 2010.06.08. 16:44:45

@hagyma: Nekem pont az ellenkezo problemam akadt. Igenyeltem HSBC-nel bankkartyat (akkor meg nem volt munkam), kaptam is egy self service card-ot. Amivel semmi gond nincs ugyan, de csak automatabol tudsz penzt felvenni, fizetesre nem alkalmas. El is voltam ezzel egy darabig, de mikor pl. repjegyet akarsz venni, akkor nem tudod hasznalni. Felhivtam a bankot, ahol fel oras interjuztatas utan (hozzateszem a kerdesek fele teljesen irrelevans volt) kozoltek velem, hogy nem kaphatok. Nem credit, csak debit cardot igenyeltem, ezert nem egeszen ertettem. Halifax bankhoz elmentem, minden tovabbi nelkul nyitottak szamlat, majd' £3000 fontos overdraft lehetoseggel (nem kertem kulon, ez jart). Kesobb benyelte a HSBC kartyamat az egyik automata (arra is kaptam fizetest, ezert hasznaltam), felhivtam a bankot, hogy mi a helyzet. Megkerdezte az ugyintezo: nem akarok normal accountot debit kartyaval? Hat koszi, nem... ket honapja elutasitottatok most meg kellene az ugyfel, mi?

moli 2010.06.08. 16:46:11

magyarorszagi ikea Family kartyaval vasaroltam svedorszagban, a gep nem vette be a kartyakodot. a penztaros 5 masodpercig nezelodott, majd hivta a supervisort, aki ~15 masodperc alatt odaert, elso kerdese a "ugye nem sved a kartya" volt, majd az igenlo valaszra 10 masodpercig potyogott valamit, amire mar elfogadta a gep a kartyat.

hat igy.

balage28 2010.06.08. 16:49:12

Az amerikai bankrendszer jelentős része (inkluzive alkalmazottak) nincs felkészülve a nemzetközi utalásokra - futottam már bele én is...

Mondjuk a magyar bankok is megizzadnak egy euro utalástól...
OTP-ből BB-be euró utalás 1 hét alatt ment át...

Mitévő Légy 2010.06.08. 16:49:16

na ne már, hogy nincs egy online felület, ahol azt utalsz és oda amit és amikor csak akarod?!

Marr 2010.06.08. 16:49:33

oh bakker, ennél még az otp netbank is jobb...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 16:53:22

@bl4ze:
akkor neked is
kerlek segits, hogy amerikabol a Bank of Americabol utalhassak online az edesanyam szalmlajara OTP
de 5/3 vagy a chese is megteszi
hat azert a paypay helyett maradnek a WU-nal, vagy beleteszem a 100-ast boritekba inkabb
@cookie pie:
mivel fontot hasznalsz, az gondolom anglia
ez itt amerika
ha legalisan vagy itt 10-15 perc egy szamlanyitas kartyaval, utana meg jonnek a credit ajanlatok
illegalisan is ment regen, ma mar nem igazan
a fizetesemet kerhetem direkt utalasban is meg csekkben is
en az elobbi partjan vagyok mert minek rohangaljak csekkekkel
de penzt haza csak ugy tudnek kuldeni ha bemennek a bankba
ennel egyszerubb a WU innen
nemm olcso, nem oro 20 dollart kifizetni 100 dollar utan
de ez a bankban 60
igaz 60 1000 dollar utan is, de sajnos annyit nem tudok kuldeni
Mary is uj ruhat akar, meg cipot............
sose de sose........

A Tyne folyó déli partja 2010.06.08. 16:56:43

@Fapuma: nem, eddig egyetlenegyszer kellett. de most néztem meg a honlapjukon, és még mindig nincs online utalás külföldre.

Mitévő Légy 2010.06.08. 16:57:38

na megjött a magyaramcsi homárhuszár

A Tyne folyó déli partja 2010.06.08. 16:58:08

@Fapuma: ja, csak te itt arról írsz, h. a bankkártyát hogy adják, az nálam is tíz perc volt, főleg, h. munkáltatói igazolással mentünk. de ez nem függ össze azzal, h. létezik-e a banknál külföldi utaláshz online szolgáltatás .

A Tyne folyó déli partja 2010.06.08. 16:59:54

@bl4ze: te olvasol is? többen magyarázzuk neked, h. NEM MINDEN BANKNAK VAN OLYAN SZOLGÁLTATÁSA, H. KÜLFÖLDRE LEHET ONLINE UTALNI. pl. az enyémnek sincs.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.08. 17:01:55

@Mitévő Légy: látom, az olvasás neked sem erősséged.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 17:02:54

@Mitévő Légy:
el se ment
szabadsagon van
reggelizik
@Animacs:
innen sincs
egyik banktol sem maganrol maganra

Drevan 2010.06.08. 17:03:56

Látom az ottani banki alkalmazottak is túlképzettek. IBAN kód elsősorban csak az Európai Unión belüli átutalásnál szükséges! Ha tehát Kanadába vagy az USA-ba szeretne valaki utalni (meg gondolom fordítva is igaz) akkor NEM KELL IBAN kód. Magyarországon is van nem kevés banki alkalmazott aki sajnos ezt nem tudja.

Üdv,
Drevan

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.08. 17:05:02

Üdv
Nem értem az egészet!
Most a Homár fog a világ minden bajával foglalkozni?
Tele vagyunk balatoni nyaralókkal, eltünt telefonfülkékkel, leválló orrú cipőkkel és jön eg yilyen kanadai ide sirni?
Gyere vissza, élj itt, panaszkoggy itt, homározz itt

A lúzernek ott az óceán másik felin nem tellik egy netes kapcsolatra?

A rasszizmus elöl elmenekült hazafYaink kapásbol kuldik a pénzt haza neten

A Tyne folyó déli partja 2010.06.08. 17:07:31

@Mitévő Légy: többen elmeséltük már, h., ismétlem NEM MINDEN BANK TUD UTALNI KÜLFÖLDRE ONLINE! pl. az enyém sem. ennek ellenére folyamatosan jönnek a kommentek, h. de miért nem netencsinálta. MERT NEM LEHET, NEHÉZ?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.08. 17:08:14

@Sün‼:
Nem!
A svédek kijönnek naponta és megkérdezik, nem akarsz-e estleg utalni külföldre
Vannnak erre olyan ..... lányok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 17:09:56

@horex:
azok nem is dolgoznak
es mar hazamentek
@Mitévő Légy:
Vazze Te akarsz minket tanitani
NEM LEHET amerikabol maganszamlabol NET-es feluleten piiizt kuldeni haza
understand?

Drevan 2010.06.08. 17:11:03

@Animacs: Én tudnék online utalni külföldre, de nem teszem, inkább bemegyek és átutalási megbízással csinálom, az a biztos. Legalább így még nem volt gondom sem a Bank of Montreal, sem a Bank of America-val.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 17:11:20

vagyis lehet
tobbek kozott WU-on

Mitévő Légy 2010.06.08. 17:15:46

@Animacs: nyugodj meg. @hagyma: te is nyugodj meg. A posztot olvastam, arra reagáltam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 17:16:55

@Drevan:
hat en mar probaltam nehanyszor
mindent tudok utalni
edesanyamnak nem
be kene menni, de WU-t hasznalom
@horex:
es arviz is van
Claudia bugyijat arverezi a ciganyasszony es akkor ez sir Canadabol
fat kene vagni, nem utalgatni

/tegnap bejott egy medve a varosba/

mqqq 2010.06.08. 17:16:58

Két dolog jutott hirtelen eszembe:
1. Földön
2. egyelőre

csók!

A Tyne folyó déli partja 2010.06.08. 17:17:47

@horex: nem. csak én is külföldön vagyok, és tudom, h. pl. az én bankomnál nincs is lehetőség.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 17:18:34

@Mitévő Légy:
en total nyugodt vagyok
de ha tudtok fogadoirodat ahova tudok utalni, akkor azt megtennem
Marynek mar mondtam, most par hetig soccer lesz

Mitévő Légy 2010.06.08. 17:21:40

@hagyma: szerinted érdekel, amit firkálsz?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.08. 17:21:41

@hagyma:
Akkor már nem te mész az erdőbe?
Helybe jön a medve?
Ez már akkor amerika!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 17:24:17

@Mitévő Légy:
szerintem nem

ahhoz kepest valaszolgatsz
@horex:
tenyleg bejott reggel volt a hiradoban
mondjuk ez itt nem ritka
nagy hegyekben lakunk
en es Mary
meg a medvek

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.08. 17:24:31

@Animacs:
Aszittem te posztoltad,annyira mondod hogy a te bankodnak nincs ilyen
Posztoló válasszon olyat
Vagy egyáltalán nincs a tengerentúlon ilyen lehetőség?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.08. 17:25:24

netbank: külföldi kedvezményezett IBAN és SWIFT kód beüt, összeg (amennyiben 2M Ft-nál kevesebb) majd enter... kb. 3-7 nap, országfüggő, citinél tengeren innen ingyenes...

egyéb esetben paypal, Magyar - Kína viszonylatban 2 (!!!) nap forint-dollár váltás igen baráti volt (már amikor erősek voltunk...)

Indiai kollégám bankfiókból próbált hazaküldeni egy kis pénzt, esküvőre, KnH-ból 2 hónap alatt sikerült és csak 6-8 alkalommal kellett fél-2óra között várnia ...

Drevan 2010.06.08. 17:26:51

Én még mindig nem értem, hogy hogyan nem tud kiférni 1 magyar OTP számlaszám...mint mondtam IBAN kód nem kell, és akkor csak a 12345678-12345678-00000000 kell amiből a nullák szintén elhagyhatóak...nem értem...meg miért is akarta a T. ügyfél a számlaszám mezőbe írni az IBAN kódot? Gyanús ez nekem...jó lenne látni azt a papírt amit ki kellett tölteni vagy azt amire az adatok fel lettek írva, mert van egy olyan érzésem, hogy a banki alkalmazott szerencsétlenkedéséhez a T.ügyfél is hozzásegített.

"semmiképp se a bankon keresztül tegye, vagy Paypal vagy Western Union"
Nah és mennyi volt a WU költsége?

A Tyne folyó déli partja 2010.06.08. 17:27:22

@horex: nem tudom, Kanadában mi van, de pl. hagyma azt írta,h. az USÁban egyik bank se tud olyat. lehet, Kanadában se. meg pl. én se tudtam, mikor utaltam haza pénzt, h. az énitteni bankom (ami pedig a legnagyobbak közé tartozik), nem tud olyat.

Mitévő Légy 2010.06.08. 17:27:59

@hagyma: te csak ilyen ugribugri amcsimagyar homárceleb vagy, kb olyan mint tv-ben a Pákó.

Ms Nor 2010.06.08. 17:28:46

@hagyma:
Itt is 10-15 perc egy szamlanyitas, Angliaban is. A masodik, amit nyitottam nagyon gyorsan meglett, minden felesleges kor nelkul. Csak bankja valogatja, hogy kinek ad, meg kinek nem.
Velemenyem szerint a banki atutalas nem olcsobb a WU-nal. Mire kifizeted a bankkoltseget (angol/akarmilyen orszag + a hazai dijat, ugyanannyira jon ki, ha nem tobbre)

Drevan 2010.06.08. 17:31:11

@hagyma:
Még nem használtam WU-t, mennyi annak a költsége Magyarországra?
Jah és Tiv,
próbálj picit
összetettebb mondatokat
írni kérlek :D thx

A Tyne folyó déli partja 2010.06.08. 17:31:40

@cookie pie: én anno elég skat utaltam (1000 fontot, azt hiszem), és csak 20 fontot fizettem költségként. Wester Unionnál meg asszem valami 100 font küldésre 25 fontot....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 17:36:27

@Mitévő Légy:
feher vagyok
celebnek elmennek ha megfizetsz
@Drevan:
arra nincs idom:)
20 % korul indul, aztan az osszeg novekedesevel csokken
a szazalek
ahogy irtam olyan 500 dollarig jobb mint a bank
nalam asszem 60 dollarnal indul a legkisebb atutalas is

Drevan 2010.06.08. 17:45:17

@hagyma:
Ejjha az nem semmi. Maradok inkább a banknál, nagyobb összegeknél nekem jobban megéri :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 17:48:38

@Drevan: egyertelmuen igy van
de en 100-200 dollarokat kuldok csak havonta
es a WU-t tudom net-rol is
mondjuk a posztra visszaterve, szemelyesen meg a hulye amerikaiakkal is siman at tudtam volna utaltatni
posztolonak pechje volt

Megdobbent 2010.06.08. 19:09:20

Nem tudom volt-e mar szo arrol a sved bankrol, amiben az ALDI vezeti a szamlajat, de ott aztan nincs ilyen gond. Egy eros odagondolas, maris ott az ajtoban egy csinos mosoly, aki leveszi a cipőjet, alairsz neki egy papirt, es maris ott a penz anyunal abban a pillanatban, amint a tollat zsebre teszed (mert neked adjak, 24 karatos arany).

Ez a trukkje.

BBG76 2010.06.08. 19:15:02

Ez mikor volt? 1756-ban?
Ma neten csinálják.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.08. 19:15:59

látom, még mindig jönnek emberek, akik képtelenek felfogni,h. nem minden banknál van külföldre átutalás..

Tomasz_a_gozmozdony 2010.06.08. 19:28:49

@balage28: Nem csak az euro utalas :))
Amugy a melohelyemen mindenfele bankok ugyfelei vannak, valamiert mindig az otp-sek kapnak legkesobb sms-t, hogy megvan a fizu.....

yippyupp 2010.06.08. 19:44:45

én voltam már kanadában. a csajoknak írtó nagy seggük van - kivéve, ha max 2. generációs európai bevándorlók. inkább a svédeket választanám, ott a bankrendszer is biztos jobb

yippyupp 2010.06.08. 19:48:14

@Tomasz_a_gozmozdony: mert ott kézzel írják még az sms-t... száz éve bevált módszer. (off-uff: a fiam kedvéért tegyél fel egy thomas avatart, légyszi, akkor meg tudom neki mutatni, hogy lám, thomas akkor is dolgozik, ha nincs a tévében)

Megdobbent 2010.06.08. 19:53:26

@yippyupp: igazan nem akarok beleszolni, de a gyerknek homar kommenteket mutogatni azert egyfele spartai neveles... ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 19:55:45

@BBG76:
az azert vicces nekem, hogy tok OK nektek,hogy 10 perc egy kartyaval fizetes a kozertben, de hogy elkuldjetek neten 5000 Ft-t a netbankon at az naturlich
mer innen elobbi 3 mp, utobbi nem megy
konvertalni kell a valutat, a szamlaszamokkal gond van
stb
de ha kuldesz nekem most a fith third banknak a 092002342 7143570894 0864 szmlaszamra ulohelyzetbol 5000 ft-ot
en visszakuldok holnap 50 ezret neked

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 19:57:58

igaz itt meg csak 1824 van, de jovunk fel:0
mondta kolumbusz

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2010.06.08. 20:02:18

Lúzer vagyok, ha a mexico-i drogmaffiával intézem az ilyen pénzek hazaküldését?
Nem olcsó, de legalább drága...

romesz 2010.06.08. 20:09:04

@hagyma: A Western Union egy rakas szar. Nagyon sokat kernek kezelesi dij alneven.
Egyszer kuldtem veluk mert surgosen kellett otthon a penz es a credit union zarva volt mar.
Azota nyitottam egy ujabb bankkartyat ami otthon van egy megbizhato emberemnel. Igy ha valakinek kell otthon penz szol nekem es maris feltudja venni a penzt. Nincs kezelesi koltseg es a legmagasabb atvaltasi aron kapjak meg a penzt.
De kultem 15ezer dollart futarral, mert azt nem lehet egyszerre automatabol felvenni.

yippyupp 2010.06.08. 20:11:17

@Megdobbent: nem is, már tanuljuk ovis kiegészítő anyagként - hol nem vásárolunk, kisfiam?
persze őt az avatarok jobban lekötik, de legalább össze tudjuk kötni dolgokkal. pl Sün!! bácsi szereti Svédországot. hagyma bácsi usankában él. atpijkamo cica pedig vicces. megdobbent bácsi pedig nem küldte a megígért képet : P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 20:16:45

@romesz:
gyors
pontos
mindnhol elerheto
kicsit draga
de tudod, ki mire hasznalja
nekem megfelel
15 ezer dollart meg nem is lattam egyben
edesanyamnak olyan 100-200 kell a 20 dollar belekalkulalva
ha valaki uzletember annak nem valo, tenyallas

yippyupp 2010.06.08. 20:18:41

@romesz: bocs, hogy ezúton üzenem, de 15 lepedő a mai napig nem jött meg. azóta új címem van. küldöm fénypostán

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 20:19:02

@yippyupp:
hagyma bacsi ugy jart. hogy kijott pezt keresni
es beleszeretett egy Mary nevu tenyerestalpas nobe Kentuckybol es itt maradt
a szerelem nagy ur
meg 3 nap es megyek melozni

yippyupp 2010.06.08. 20:25:21

@hagyma: nagyot romboltál az illuziómon, aszittem eddig, hogy bögyös szőke Mary... tenyerestalpas, mint a medvebocs?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 20:27:57

@yippyupp: festett voros
irto nagy cicikkel
szerintem van ludtalpa is meg segge se /nem/ kicsi
de nem is orias
de bannya kanya
a szive bjudiful

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 20:29:54

mindig szerencsem nem tud magyarul. mert megolne
de telleg voros es akkora mellei vanak mint a trafikosnonek az amarcordban
najo majdnem
es szereti a magyarokat
hat igy
lecet

yippyupp 2010.06.08. 20:33:29

@hagyma: ha van huga, akkor nekem hugacsaka ott a helyem kentökibe

Píter 2010.06.08. 20:39:59

Kanadában nincs internet bank???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 20:42:13

@yippyupp:
hat inkabb noverei vannak sorry
de van egy huga
az gen utos a Lisa
de annak a ferje most afganisztanban van
O is voros
a noverei idosebb korosztaly
sorry
2 batyjais van a 9-bol e ugy erzem az nem erdekel
hehe
lattam a 9 testvert ahogy ulnek a platon es mennek a varosba
en imadom ezt
de par unokahug szobajohet neked

A Tyne folyó déli partja 2010.06.08. 20:51:09

@Píter: sőt, külföldi utalás UK bankoknál se (bár úgy látszik, létezik, de nem mindnél). az nem jeletni azt, h. belföldi sincs...

yippyupp 2010.06.08. 20:57:03

@hagyma: basszus, özvegy kentökiné nem biztos, hogy az esetem... viszont meglepett, hogy a nővérei idősebbek : ) nekem is mindig magyarázni kell a tükörnek, hogy a húgom bátyja vagyok, mégis milyen fress és üde vagyok hozzá képest

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 20:57:38

@Animacs:
ja hat ugy higyne lenne
mindenhova van
de neten nem tusz elkuldenu 3335 amrikai dollart magyarorszagra

yippyupp 2010.06.08. 20:58:30

@hagyma: jöhet jessica, az unokahugi, ekkora családban csak akad egy jessica, szőke, nagycici...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.08. 21:00:48

@yippyupp:
naluk ez kardinalis kerdes volt
O volt a hatodik es az apja qrwara unta a lanyokat
6 egymas utan
ertheto
na utaba kott louis es Thony es a vegen lisa
szerintem az apja nem annyira orult <arunek. br ssose ismertem
az annyat igen
O szeretett

yippyupp 2010.06.08. 21:07:36

@hagyma: na vazze, az utolsó két bekezdésen még a google magyar=magyar fordítóprogram sem megy el. mindegy, keresd meg jessicát nekem, és már én is költözöm ki az örök szerelemért, sogi

yippyupp 2010.06.08. 21:12:34

@digitaliskacsa: ez nem az a hely, mi ide homárkodni járunk. politikailag indiferens hülyék (elnézést más néven): értelmiségiek vagyunk
örülünk, hogy idetévedtél, a svéd fűszoknyás lányok majd kikísérnek

yippyupp 2010.06.08. 21:15:49

@digitaliskacsa: hja, és ha már a fidesz átvette a hatalmat, akkor adják már oda a maszopnak a 12es karikát, a 16os karikát, és a 18as karikát nekik... tegyék ki a hősök terére, majd célbadobunk lejárt szavatosságú cuccokkal

yippyupp 2010.06.08. 21:36:04

az eheti győztes a 111. poszt, bakker elkapkodtam a triplakutyáért...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.08. 21:46:23

@digitaliskacsa:
Ne ide ird!
Ird meg a homárnak posztban
Ha már Kanadai poszttoloval meg a bankjával is foglalkozunk
Hadd röhögjünk rajtad/is/

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.08. 22:09:29

@yippyupp:
a svéd fűszoknyás lányok majd kikísérnek "
aztán felsegitenek és leporolnak

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2010.06.08. 22:11:21

Szerintem az IBAN szám zavarta össze őket. Azt teljesen felesleges és hiba volt megadni.

Az ugyanis kizárólag az alábbi országok egymás közötti átutalásánál használatos:

Andorra
Ausztria
Belgium
Ciprus
Cseh Köztársaság
Dánia
Egyesült Királyság
Észtország
Finnország
Franciaország
Görögország
Hollandia
Írország
Izland
Lengyelország
Lettország
Lichtenstein
Litvánia
Luxemburg
Magyarország
Málta
Németország
Norvégia
Olaszország
Portugália
Spanyolország
Svájc
Svédország
Szlovák Köztársaság
Szlovénia
Tunézia

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.06.08. 22:21:52

Vagy esetleg Ebankon keresztül is lehet utalni, az elsőre megérti, hogy Kereskedelmi és Hitelbank (bár nem értem, hogy a posztoló miért nem azt diktálta be a bankosnak, hogy K&H Bank)

Tomasz_a_gozmozdony 2010.06.08. 22:22:44

@yippyupp: oke, rajta vagyok, holnapra meglesz. most kisse enervalt vagyok :)

A Tyne folyó déli partja 2010.06.08. 22:47:12

@hagyma: de látod, csak nem akarják itt ezt felfogni a népek...

Megdobbent 2010.06.08. 23:09:48

@yippyupp: Ez csunyasag, mert sixx bacsi idokozben a nagy lost vasarnapon ugyanazt mar publikalta. Apuka nem ismeri a "Kep mentese mas neven" jobbgeres menut. Apunak el kell venni az avatarjat :>>>

Megdobbent 2010.06.08. 23:16:09

Ellenben szeretnem leszogezni, hogy a kurva anyjat annak, aki elbaszta az evszakokat, eshogy el fogom verni brutalisan, ha szembejon velem eccer az uccan. Kimehecc is van valahol.

Namertszoval 2 hete nagykabatban jartam, es ugy volt, hogy megfagyok. 1 hete komoly keso-oszi szerelesben flanagltam. 1 napja tavaszi zakoban, ma rovidujjuban.

Hat erre van a feherember kitalalva, hogy 2 heten belul lezavarjon 4 evszakot?! Hat mi a lofasz van itt mar?

zuzzer 2010.06.08. 23:57:08

Bazme, már ne haragudjon meg a világ, de hol élsz te? "Beballagok..."? Kanadában még nincs számítógép? Szvsz te is hunyó vagy ebben a sztoriban...
Én is külföldön élek, én is utalok, hát fogom az e-banking-os kis baszomfaszom kódgépet és egyebeket és utalok. Otthonról, gépről, eccerűen, azonnal. Vazze.
Western Union.... meg x százalék jutalék.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.09. 02:01:41

@zuzzer:
write only
gyere mar ide es csinald meg

bean 2010.06.09. 04:31:18

Ennek a történetnek is több oldala van, mint mindig. Itt elég népszerúek a Credit Union-ok, ha ilyennél vagy akkor noha elvileg persze van SWIFT transfer de ha rendes a bank akkor közli hogy ezt inkább felejtsük. Annyi köztes bank lesz hogy szörnyű. (Benne lesz a tartományi credit union felettes bank, egy nagy nemzetközi amerikai bank és valószínűleg egy európai is. Ouch.)

Ilyesmit HSBC-vel kell intézni, akiknek van nemzetközi gyakorlatuk és kapcsolatuk.

A WU egyszerű és ennek megfelelően baromi drága.

zooDoo 2010.06.09. 09:11:58

@Mitévő Légy: hehe, hát ez jó.
Kitelepült, ékezet nincstelen személyek.

A Tyne folyó déli partja 2010.06.09. 12:13:30

@zuzzer: pl. EZÉRT.

Can I make international payments in Online Banking?

It's currently not possible to make payments to non-UK bank accounts in Personal Online Banking.

(tudom, h. ez UK bank, de gondolom az övé Kanadában is ilyen).
süti beállítások módosítása