Tékozló Homár

10 mbps helyett 8kbps Datanetnél

2010.06.11. 15:11 | jackyll | komment

Gyuszi bácsi a nagy esőzések miatti láthatatlan földcsuszamlás áldozata lett, azóta ugyanis gyakorlatilag használhatatlan az internete. A Datanet szerint túl messze lakik a központtól, ami térképen ugyanannyi távolságra látszik, mint az elmúlt 5 évben, amikor jó volt a net:

Datanetes internet előfizetésem van, ami állítólag 10 Mbit/s-ot tud (de legalább 3 ebből garantált is). Ez már eleve röhej, mert ha a kenyeret így adnák, hogy 1 kg, de legalább 30 deka garantált, vélhetőleg elég nagy felzúdulást váltana ki. Mindenesetre az internet előfizetések esetében a szolgáltatók kis kartell árán ezt is kínálhatják. Ezzel szemben az én előfizetésem 3 hete nem működik és se a Datanet, se a T-Home (aki a szolgáltató), nem igazán foglalkozik a problémával.

Egyszer ugyan kijöttek "megjavítani", de persze jobb nem lett. Azóta csak időpontot egyeztettek és utána 2 órával az időpont elmúlása után felhívtak, hogy mégsem jönnek, mert úgysem tudják megcsinálni.

Arra hivatkoznak, hogy messze lakom a központtól. Ez azért érdekes, mert 5 évig folyamatosan működött ugyanez a kapcsolat és most 3 hete rossz - és persze azóta nem költöztem messzebb.
 
A mai hivatalos mérések szerint 8 kbit/s-t tud a 10 Mbit/s helyett. Tehát az 1/1000-ed (!) sebességgel megy, mint amiről a számlát küldik. Itt a jegyzőkönyv:
 
"Letöltési sebesség teszteredmények
Adatmennyiség: 256.20 kbyte (262 344 byte)
Letöltési idő: 237.70 sec
Sebesség: 8 kbit/sec (8 192 bit/sec)
Vonali sebesség: 32.00 kbps
Hiba esetén a 1276025019-4153-172 azonosítóval tud hivatkozni erre a
mérésre."
 
Csak hogy értsétek: egy 256 kbyte-os adatcsomag 237 s alatt, azaz 4 perc alatt töltődik le! Mindezért havonta számlázzák a teljes 10 Mbit/s-os csomag árát, 5400 Ft-ot.
 
Na így szerződjetek a Datanet céggel.
 
Üdvözlettel
 
GYUSZI BACSI

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yippyupp 2010.06.11. 23:50:45

@Mylady: csaj vagy, látszik. mi faszik tudjuk, télen hideg van. fel kell öltözni, nem fűteni 24-26 fokra a barlangot. Nyár van, akkor biza izzadni kell, meg sert inni. Eleve a nőnemű elvárások ettől a bolygótól az ördög míve... a klíma nem változott, csak a sok hülye elvárás. emancicácijó

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.11. 23:56:07

én telekommás vagyok! és a net nálam is szar. de leszarom, hogy 4 perc vagy 4 óra alatt töltődik le a film, mert közben elfoglalom magam valamivel.
@Mylady: én olyan hímnemű vagyok, akit nem érdekel a focivébé. és erre büszke vagyok.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.11. 23:58:26

@atpijkamo: Én hülye vagyok, de azt mondom, hogy: tékozló homár? vagy inkább tarháló tarisznyarák? kuruzsló királyrák? guberáló garnéla? hmmm.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.12. 00:03:37

Arra hivatkoznak, hogy messze lakom a központtól. Ez azért érdekes, mert 5 évig folyamatosan működött ugyanez a kapcsolat és most 3 hete rossz - és persze azóta nem költöztem messzebb"

Höhö, viszot a szolgáltató igen

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.12. 00:11:43

@yippyupp: Csak meg kell nézni hogy ömlik a meleg a klima külső részéböl
Ezért van ez a nagy meleg

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.12. 00:20:31

Ha jön uj poszt elsőzzétek le helyettem
Jóccakát!

eml 2010.06.12. 00:48:13

@Troppauer Hümér:
Datanetezni ősi román szokás. Dákóromán.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.12. 07:22:16

A mai hivatalos mérések"

Na, ki mérte hivatalosan? MEEI +szünt
MHMV hol van?

Jegkoko 2010.06.12. 08:26:04

Milyen érdekes hogy nekem 2 éve amikor a 8 megabitet kötöttem akkor is meg volt a maximum és most is amikor váltottam 15 re.

bréniek 2010.06.12. 09:11:12

Én is mértem már 25/5 helyett 3.94/0.14-et ;)

www.speedtest.net/result/828043228.png

Ja, mindezt !!! 94% !!! -os csomagvesztéssel:

www.pingtest.net/result/17710134.png

Szerintetek mennyire voltam pipa?

MosoMasa 2010.06.12. 09:59:30

GYUSZI BACSI
Ilyen hiba nincs.
Főként ha a szolgáltató állítólag így reagál.
Nem tiszta az sem, hogy most t-online, vagy datanet?
Ha mégis ilyenek a körülmények, akkor ez már rég jogi kérdés.
Kérdés az is, hogy a szg egyébként rendben van-e.

viola narvilly 2010.06.12. 10:14:36

@MosoMasa:
Szerintem úgy akarta érteni, hogy a Datanettel szerződött, de a hálózat meg T-Home-os (merthát az).

Mylady 2010.06.12. 10:20:10

@yippyupp: hát én tudnám értékelni a klímát
se otthon, se a munkahelyemen nincs
ellenben kib...tt meleg van
és 3-as metróval közlekedem, ami felér egy kínzással

Tron65 2010.06.12. 10:32:51

Üdv!
A topicból nem derül ki, hogy kábel, vagy ADSL. Utóbbi esetre egy megtörtént példa:
3 Mbps-ről kb 50K-ra esett a sebesség egy ismerősnél. Ő is kihívott mindenkit, akit lehetett.
A telefonos 20 sec alatt végzett, mert a telefon működött.
A netesek csak ígérgettek.
Na ekkor tévedtem én arra és az oszlop (légkábel) valamint a modem közt 3 db (!!) kötődobozt találtam. Na ebből az egyikben jó kis oxidos volt az érintkezés. Ezen nemcsodálkozom, mert a réz vezetéket a kadmiumozott felületre rozsdás vas csavarok szorították. Mindezt szabadtérben.
Kis kapírgálás és csavarmeghúzás után ment minden.
És mint az elején írtam: a telefon működött.
Csak az a kérdés motoszkál bennem, hogy ha nekem a hiba felderítése úgy félórámban volt, akkor mi a bánatot csináltak ott a "szakik" ???

Kifordított kacagány 2010.06.12. 10:36:08

@Secnir: attól nem nőhetett, legfeljebb ha a végpontot vitte át.

valószínűleg áttették egy másik kártyára, mert amelyiken volt, azon kellett a hely egy olyannak aki még távolabb van. erről meg nem a datanet tehet. sőt ellene sem tud tenni.

a vállalt szolgáltatást meg teljesítik, mérhet a júzer azt amit csak akar.

viola narvilly 2010.06.12. 10:42:39

A Datanetnél van egyáltalán kábel?
(bocs, tényleg nem tudom)

viola narvilly 2010.06.12. 10:47:38

@Kifordított kacagány:
De ha a minimumot nincs meg, akkor nem teljesítik a vállalt szolgáltatást.

viola narvilly 2010.06.12. 10:52:57

De ha a minimum nincs meg

yippyupp 2010.06.12. 11:17:17

@Mylady: lihegni kell, az segít

blarke 2010.06.12. 11:52:51

mánemazért, de miért a t-home sebességmérőm (és miért a 8 Mbps és annál kisebb sávszélességhez ajánlott sebességmérőn) mért sebességet, ha a datanet a szolgáltató? oké, hogy t-comos vonal, de a dslam ilyenkor nem a t-homeé...

Jegkoko 2010.06.12. 12:16:16

@blarke: dehogynem minden az övéké csak épp a datanet is szolgáltat rajta.

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2010.06.12. 12:17:51

@Tron65: ADSL, kb. 5 éve van 8 Mbps elérésem és nagyjából ment is (6 körül, de azért még nem pampogtam, mert rendben működött)

most május közepe óta lassabb, mint anno a a telefonos modem volt 18 évvel ezelőtt

@blarke: azért, mert mind a két szolgáltató csak ezt fogadja el hivatalos mérésnek

le kell csatlakoztatnod mindent, összekötni a modemet a géppel és egy speciális jelszóval bemenni a teszt szerverre

az internetes méréseket nem is fogadják el, csak ezt

csak sajnos 10-ből 8-szor le sem fut a teszt, mert közben bont a vonal

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2010.06.12. 12:19:51

@Tron65: ADSL, kb. 5 éve van 8 Mbps elérésem és nagyjából ment is (6 körül, de azért még nem pampogtam, mert rendben működött)

most május közepe óta lassabb, mint anno a a telefonos modem volt 18 évvel ezelőtt

@blarke: azért, mert mind a két szolgáltató csak ezt fogadja el hivatalos mérésnek

le kell csatlakoztatnod mindent, összekötni a modemet a géppel és egy speciális jelszóval bemenni a teszt szerverre

az internetes méréseket nem is fogadják el, csak ezt

csak sajnos 10-ből 8-szor le sem fut a teszt, mert közben bont a vonal

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.12. 12:27:25

Ja ez már a hétvégi?
Akkor ezek szerint hétvége van!!!!
Hű.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.12. 12:32:17

@Tron65: odamentek. megnézték az oszlopot. esetleg messziről a kötődobozokat. vakarták a fejüket (vagy más testrés/z/üket).
- nem kosaras kocsival jöttünk ?
- nem vaze.
- én oda fel nem mászok.
- én sem vaze.
- akkor végeztünk ?
- végeztünk vaze.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.12. 12:34:10

@MosoMasa: "...most t-online, vagy datanet"
trékom hálózaton hurkolással datanet.

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2010.06.12. 12:40:00

na most fel is nyomtam őket a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál, ahogy itt tanácsoltátok is

viola narvilly 2010.06.12. 12:43:21

@GYUSZI BACSI:
Csak pusztán kíváncsiságból kérdezem, hogy kb. milyen messze laksz a központtól? (mert ez tényleg nagyon hitvány sebesség, én 2,8 km-en ma mértem a 4 megás kapcsolatomra 5,8 megát)

Amúgy itt valaki már felhozta a témát, ezért még azt is megkérdezem, légkábelen vagy?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.12. 12:45:33

@eml: má' el is felejtkeztem a dákó-román elméletről, rákerestem, és ...

"Kezdetben vala Romulus Remus és Romanus. Midőn cseperedtek egy farkas által salynos, a farkas anyatejét szitták magukba. De mivel a farkast megb@szták ravatalon bacc papuccsal, csak két csecsbimbója maradt használható. Romulus és Remus szemfüles volt, rögtön raraboltak a cuccra. Romanusnak meg nem maradt más mint az apja f@sza.Hát innen ered a dákó- román elmélet."

eredetileg itt : homar.blog.hu/2007/08/30/kedves_kommentezok

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.12. 12:56:46

@viola narvilly: az a vicc, hogy én is kb 3km -re lakok a központtól, egy ismerősom kevesebb mint 1-re, és mindkettőnknél max. 6mbit jött/jön a 8-as előfizetésre.

Jegkoko 2010.06.12. 12:59:40

@donfuligjimmy: Már nincs 8 mega van 5 15 25 50

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2010.06.12. 13:18:49

@viola narvilly: itt van a faluban a központ, a maps.google.com szerint 1,4 km

viola narvilly 2010.06.12. 13:27:45

@GYUSZI BACSI:
Öh, akkor ott valami tökszar :/, persze sajnos az, hogy a google mit mutat, egy dolog, néha úgy meg vannak futtatva a kábelek, hogy kenyán keresztül, debrecenen át jönnek a budapesti szomszéd utcába.
(légvonalban én sem annyira lakom, csak én tudom, hogy ennyi a kábelhossz nálam)

viola narvilly 2010.06.12. 13:31:40

@donfuligjimmy:
persze beleszólhat az is, hogy milyen a hálózat állapota (vagy épp milyen maga a hálózat), de ez tényleg kevés nálatok is.
Akkor én még szuperjó helyzetben vagyok (bár én meg sajnos iptv-t szerettem volna, de ekkora távon nem megy el)

viola narvilly 2010.06.12. 13:33:34

@Jegkoko:
Megette a hsz-em.
Szóval van még 8 megás, pl. annál, aki régebben szerződött

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.12. 14:25:20

az ilyen munkás szakikrók tökéletes korrajzot mutat az east park harmadik epizódja.
- ni, egy vezeték.
- drótkoszorú.
- egy kábel ez. de hát ennek nem kéne itt lennie.
- ha nem kéne, akkor nem kéne!
puff.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.12. 14:59:44

@viola narvilly: értem én, hogy gőzgép, de miapicsahajcsa ...

ha egy 8 -as előfizetésre szolgáltatott 6-ot (azt legalább megbízhatóan), akkor a maradék 2mbit sévszélt eladhatta 4 -nek (4-ből talán ha 1 garantált, ügyfél meg nem pattoghat, mert így is a minimum felett teljesít). vagy ez már abszolúte összeesküvéselmélet e?

nem a kifogások érdekelnek. ha a 6-ot elbírja, akkor tehetnének kísérletet a 8-ra. aztán ha gáz van, majd ügyfél szóváteszi, hogy szakad. ha pedig ők kimérték, és annyit bír, akkor ne adjanak el nagyobb csomagot, mint amit elbír a hálózat. ez túl bonyolult?

am nem tudom mik a mostani paraméterek. nem véletlenül volt a múltidő. már nincs otthon adsl. nem fizetek nekik többet. túl gyakran néztek madárnak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.12. 15:46:05

@donfuligjimmy: Szerintem ennyire nem szőröznek, egyszerűen csak szar a vonal és enyit bír, inkább csak eladták a 6 megát bíró vonalat 8-nak, mert ha 5-nek adják el (ami meg ment volna fullban rajta), az kevesebbet hoz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.12. 15:55:55

de most tenyleg a kutyat is erdekli milyen mesze van a messze?
hat itt a telefonom a zsebemben es felhivom ecsanyamat es 12 ezer kilomterrol tokeletesen beszelgetunk
ha 8 mega
akkor 8 mega
ha 16 16
ha ketto az 2
en meg sose mertem az enyemet
azinternet mukodik
en fizetek
ha nagy vihar van elmegy
dehogy ezt a qrwa trombitalast nem lehet abbafejezni es lehalkitva kell neznemm a meccseket
na ez a botrany
meg amelyik barom delafrikanak adta a vb-t

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.12. 16:25:39

@hagyma: én nagyon praktikus módszert eszeltem ki arra, hogy ne zavarjon a trombitálás:
nem nézem ezt a szart! :D

blarke 2010.06.12. 16:42:34

@GYUSZI BACSI: adsl@test // test felhasználói név, direkt modemes kapcsolat. viszont ez csak t-homeos portból ad rendes értéket.

és nem, a dslam a dataneté.

és nem, 8 Mbps fölött (=ADSL2+) a 192.168.9.1 NEM megfelelő. a T-home olyankor a sebessegteszt.telekom.hu oldalt kéri.

(mindenesetre a más szolgáltató vonalán adott netnél nagyon bírom a szolgáltatókat, elhajtják az ügyfelet, hogy a hiba az általuk igénybe vett (bérelt) architektúrában és nem az ő rendszerükben van, hívják szépen a fizikai kiépítés tulajdonosát (pl T-Home). akivel esetenként az ügyfélnek semmilyen szerződése nincs. nem mondok erre inkább semmit...)

yippyupp 2010.06.12. 18:13:14

@Don Bandi: köszönjük, bandika : ) PIP-en nincs hang, ez lett a megoldás a részemről

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.12. 18:36:50

@Don Bandi:
gondoltam idom is van regen szerettem is a focit
hat nezegetek belole 1-2 meccset
de ez egy normalis ember szamara kibirhatatlan
mingya jatszunk az angolokkal
/ na ez a mondat most sokaknal kiveri a biztit:)/

Kifordított kacagány 2010.06.12. 18:50:33

@viola narvilly: igaz, benéztem 8kbit-et, csak átfutottam a számokat, a mértékegységet meg nem figyeltem és azt hittem 2mbit-en problémázik:)

mondjuk azt még el tudom képzelni, hogy a matáv baszogatja a rendszert. az elmúlt években ha jól tévedek mindig erre az időszakra esett a rendszerfejlesztés náluk. itt nálam is állandóan szakadozik a kapcsolat vagy egy hete, de türelmes vagyok majd megjavul, mint ahogy eddig mindig.
a lényeg, hogy erről sem a datanet tehet.
arról már inkább, hogy képtelenség náluk átváltani telefonvonal nélküli kapcsolatra.

Megdobbent 2010.06.12. 18:52:44

Kilencvenkilencedikkent sem tudom elhinni, hogy telleg eleg valamire a 8 kbps. Bar ha van meg valahol gopher nevu csoda, azzal el lehet lenni :)

Degonosz vagyok, de meleg van, de a kurva eletbe.

yippyupp 2010.06.12. 19:02:37

@hagyma: remélem elveritek a szájukat... ha már találtál asszonyt, akkor elverjük

Kifordított kacagány 2010.06.12. 19:06:49

@Megdobbent: pedig régen mennyit modemeztünk és akkor elég is volt mindenre.

Megdobbent 2010.06.12. 20:15:25

@Kifordított kacagány: Pontosan, csak nem volt meg feltalalva a flash, meg ugye arra a savszelre is volt optimalizalva minden ;)

Most azert mondjuk egy index cimplap eleg sokaig csordogalna, de nemtom lemerni adblocker es scriptblocker miatt, mennyi lenne :)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.12. 20:22:08

@hagyma: pedig gyakorlatilag itt is mindenki amcsi. az ő ruháikat hordjuk, az ő kajájukat zabáljuk, a filmjeiket nézzük, zenéjüket hallgatjuk, életstílusukat lenyúljuk. tisztelet a kivételnek, akik az ősi román hagyományokat őrzik.

GYUSZI BACSl · http://special.blog.hu 2010.06.12. 21:46:00

a teszten amit csináltam, a 250 kb-os teszt fájl 237 másodperc (azaz 4 perc) alatt jött le

így a Zinsex főoldal kb. 20 perc lenne

de nem tud 20 perc lenni, mert 1-2 percenként bont, szóval nem hagy esélyt az unatkozásra

különben ma miután felnyomtam őket a NHH-nál és ide is beírtam, majd küldtem nekik egy linket a Homáros bejegyzésről, kicsit javult a helyzet

lehet, hogy úgy van ez, mint a Monthy Python-os papagájos jelenetben, hogy amíg nem csinál az ember fesztivált, addig semmi nem történik

Mylady 2010.06.12. 22:58:46

Basszus, szombat éjjel van és még mindig on a téma? Milyen hétvégi ez???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.12. 23:10:36

1-1 az nem rossz az anglusukkal
foleg hogy ma vilagositottam fel mery, hogy ezt az orszagot tulajdonkeppemn Ok krealtak
a soccert abszolut
es kifejezetten Ir feje van, meg labmerete
de azert szeretem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.12. 23:12:00

ezt ha nem en irtam volna, nem ertenem
de mindegy
iszok egy sort
attol jobb lesz
maybe

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.12. 23:48:52

@ColT: értem én, hogy nem szőröznek. meg a 6-ot bíró vonalat eladják 8-as kapcsolatra mert úgy nekik nagyobb a hasznuk, csak ettől az ügyfél átqrva érzi magát, és a hűségidő leteltével eltűnik mint fing a szélben.
VAGY : nem qrják át az ügyfelet (kerítés fölött dobált bélsár esete), hanem megmondják neki, öreg, ennyit bír a vonalad. hiába kéred a gyorsabbat, nem fog menni Xmbit fölött. kő', vagy nem kő'? esetleg marad több évig ügyfél.

ez egy nagyon régi kérdés a kereskedelem/szolgáltató iparban:
mi jobb: a ritka forint, vagy a sűrű fillér?
tapasztalataim szerint még mindig azon az állásponton van a "szolgáltatók" nagy része, hogy jobb a ritka forint. Ezzel csak az a baj, hogy amikor az ügyfél szembesül azzal, hogy hülyének nézik/meglopják (mert lényegében meglopják, akárhogy csűrik-csavarják), kifejti a véleményét annak akit telefonvégre kap, és többet nem fizet az adott cégnek. (tudom, vodkafonosnak lenni nem menő. engem pénteken nyúltak le a 2khuf -ra. megírtam nekik, hogy fordítsátok gyógyszerre. többet egy büdös fillért se adok annak a kötsög cégnek.)

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.13. 00:05:45

@Kifordított kacagány: mmmmm ... a 2400-as külső modem (arra már nem emléxem ki gyártotta, de olyan szép szürke volt, tele ledekkel, villogot mint a karácsonyfa :D) ... Qwerty BBS, FIDO (emléxik ezekre ma még vki rajtam kívül ?) ... a régi szép idők :)

Megdobbent 2010.06.13. 01:18:02

@donfuligjimmy: johogy emlexem :)

Volt amugy us.robotics es valami trailbalser vagy mi a betyar, azt nagyon dicsertek :)

De nekem mar csak belso modemem volt mindig, nem volt annyi dugaszhelyem, hogy meg mindenfele tapokkal meg dobozkakkal szorakozzam :>

eml 2010.06.13. 01:32:33

@Don Bandi: Amcsi hagyományokat másolni is ősi román szopkás.

Hoppá! Szokás akart lenni, de így jobb lett.

eml 2010.06.13. 01:34:02

@hagyma:
Amik jobbak voltak, de mond meg Bradley?-nek, hogy a védelmen komoly javitandók vannak.

eml 2010.06.13. 01:36:01

@donfuligjimmy:
Távközlésben az a baj, nem mindenhol tudsz átváltani máshoz, esetleg tudsz, de nincs a tudomásodra hozva.

Így lesz a ritka forintból sűrű forint, majd rendszeres bankó.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.13. 04:56:50

@eml:
hat vazze ezen vagyok kiakadva
minden ujsag neg nindenki rja
jok voltunk hatul
hat az egy loszar volt
eppen mondtam marynek az offense nem is rosz, ezek megtanultak focizni
a maguk modjan
de a vedelem atjarohaz
kereseik a labdat
ez a meccs a normalis gondolkodas es a letezo helyzetek alapjan 10-4 anglianak
nade ez sose ervenyesul, tehat 3-1
de bannya kanya en boldog vagyok legalabb van kinek drukkolni
eeeeeeeeeeeeees
amerikai .fociba szarra vernenek az angolokat:)

45-3
ilyesmi

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.13. 08:16:56

@hagyma: abból még lehetne érdekes vb-t közvetíteni, mert ezt a szokkert nagyon unom.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.13. 09:18:50

majd akkor leszünk nagyon fejletztek, ha homárposzt/sec lesz a mérési sebesség!

Jegkoko 2010.06.13. 09:34:24

@viola narvilly: Igen ám, de annó akinek volt egy kis esze az átment kapásból a nagyobb csomagra változatlan díjjak mellett.Én is igy tettem, és most stabilan hozza a 14-15 megabitet a net

varta.atrav 2010.06.13. 10:37:23

Támogassuk:

"Kezdeményezzük a választási eljárásról szóló törvény módosítását, amelynek értelmében olyan szavazólapot, vagy szavazási módszert kell alkalmazni, amely lehetővé teszi azt, hogy a vakok és gyengénlátók külső segítség igénybevétele nélkül, titkosan tudjanak szavazni."

"Kezdeményezzük olyan tartalmú törvény megalkotását, amely szerint a televízió és rádióműsorokat megszakító reklámok nem lehetnek hangosabbak, mint azok a televízió és rádióműsorok, amelyeket megszakítottak."

Az aláírásgyűjtő íveket az igazidemokracia . hu oldalról lehet letölteni.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.13. 10:48:36

@varta.atrav: ne ide spammelj. még akkor se ha jó ügyért teszed.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.13. 11:11:49

@Don Bandi: HP/sec
új értelmet nyer a HP rövidítés, na nem mintha a régivel bármi baj lenne :D

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.13. 12:07:42

A 10 legidegesítőbb női kérdés a foci EB alatt:

Kik játszanak az izék ellen?
Átkapcsolnál amíg megnézem a Lucecítát?
Te, a Figónak van felesége?
Szerinted melyik csapatnak szebb a meze?
Akinek nincs labdája, az miért fut?
A hosszabbításra is kiváncsi vagy?
Összesen hány félidő van?
A németek miért rúgnak olyan erősen?
Te, azért lassítják a képet, mert a Vitray már öreg?

--------------

Két labdarúgó játékvezető találkozik egy éjszakai bárban. Záróra után megbeszélik, hogy felmennek egyikükhöz egy italt meginni. Csöngetnek, de az asszony ordibálva kidobja őket. Mire a másik felajánlja, igyák meg az italt náluk. Csöngetnek, a feleség ajtót nyit, lesegíti a kabátjukat, s bevezeti őket a szobába.
- Mit hozhatok drágám? Sört, bort vagy valami röviditalt? Éhesek nem vagytok? Gyújtsatok rá nyugodtan, majd szellőztetek. Kimegy az aszszony a konyhába, mire a vendég megkérdezi a házigazdát:
- Hogyan érted el, hogy a nejed hajnali 2 órakor ilyen kedvesen fogad minket?
- Hát az úgy volt, hogy vett egy kutyát és betanította, hogy harapjon meg, ha részeg vagyok. Na, jövök éjszaka haza egy kissé dülöngélve, a kutya pedig belémharap. Adtam neki egy sárgalapot. Másnap megint este későn érek haza, a piaszagra újra belém mar a kutya. Felmutattam neki ismét egy sárgalapot, majd amikor harmadszor is ugyanez megismétlődött, levittem a pincébe a kutyát és levágtam.
- Jó, jó, de hogy jön ez a történet most ide?
- Hát csak úgy, hogy a feleségemnek is két sárgája van.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.13. 14:57:16

@Megdobbent: Én is jobban szerettem a belső modemet, mert nem kell külön kapcsolgatni (anyámnak nagy előny :D ) + olcsóbb is.

@donfuligjimmy: Hát igen, valahogy így.
Mondjuk sok hülye ügyfél meg ahhoz nem megy aki megmondja hogy nem jó az a vonal 8mbitre, hanem azt hiszi, hogy másik szolgáltató majd átnyomja a 8-at :D Pedig a réz ugyanaz marad :D

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.13. 17:12:02

@yippyupp: szigorúan! meleg sört inni ősi román szopás :P

yippyupp 2010.06.13. 17:26:10

@donfuligjimmy: inkább dán, ha jól emlékszem, ők azok a bolondok, akik olyant csinálnak

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.13. 19:56:15

ma rájöttem, hogy a foci vb vuvuzela koncertje is elviselhetőbb annál, amit czollner és wéber művelnek f1 közben.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.13. 21:19:54

A blogmotor új szolgáltatással bővült?

Azt írja, hiba történt a komment elküldése közben.
Most akkor túl messze lakom?
Vagy ez így hogy?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.13. 23:48:48

@Don Bandi: inkább ez a kettő, mint egy palik. annál nincs rosszabb.

Hiheto 2010.06.14. 07:56:34

Gyuszi bacsi hozzaszolasahoz csak anyit fuznek hozza ha regota hasznal adslt akkor tudja hogy a net szolgaltatok csak a serverhez adnak hozzaferest az elerhetoseget mindig a telefonszolgaltato biztositja! A T-nel is ugyan ez a szisztema pedig ok a nagy T hez tartoznak
de a benfentesek aztmondjak ahogy egyre jobban terhelik a kozpontokat es a vezetekeket ugy egyre lassabb lesz a net es ezelen nem tehetsz semmit! En a T nel vagyok es most fogok at allni a kabeles szolgaltatohoz pontossan ezert!

elwood 2010.06.14. 08:29:02

"állítólag 10 Mbit/s-ot tud (de legalább 3 ebből garantált is). Ez már eleve röhej, mert ha a kenyeret így adnák, hogy 1 kg, de legalább 30 deka garantált,"

vegyél garantáltat, nyolcszor annyiba kerül

eddig volt érdemes elolvasni

Kutyuu 2010.06.14. 08:58:31

@blarke: Én nem és nem.
A Dslam NEM a Dataneté. A teljes DSL hálózatot a T-Com üzemelteti, és birtokolja - legalábbis ebben az esetben, mert mint írta a posztoló, itt a -T- a szolgáltató, vagyis csak hurokátengedés van. Amit kiad a T a továbbszolgáltatók felé, az egy IP forgalom. Na ami ezeket a vpdn tunneleket végződteti a szolgáltató oldalon, az a Dataneté.

Ha tehát a T-com -os sebességteszt mutat alacsony értéket, az egyértelműen a Tré hibája, hiszen abból ki van iktatva a társszolgáltató, az tisztán T rendszer.

Szóval a "Na így szerződjetek a Datanettel" jó nagy f@szság, legalábbis emiatt a dolog miatt. Ha átszerződnél máshoz, ugyanazon az érpáron kapnád tök ugyanazt, csak a végén az IP lenne más. Szal nyugodtan lehetne update-elni, hogy "sz@rt ad a Té...".

demizson bobby 2010.06.14. 10:29:59

Nekem ugyanez a problémám upc-vel. Kb 2-8 kb/sec a sebesség, olykor zéró.
Ez volt egész 7végén + múlt hét egyik napján, de akkor másnapra magától meggyógyult.
Telefon: szerintük minden rendben, szar a gépem. Nade mondom, ezt már eljátszottuk a múlt héten és akkor mitől gyógyult meg?
Megoldás:nincs.
Ma hazamegyek és imádkozok, hogy helyrehozza magát az eternit.

blarke 2010.06.14. 11:22:09

@Kutyuu: miután beszéltem a létesítéses ismerősömmel, inkább nem kommentálom a micsoda-kié részt... :) a kapcsolódó kártya, port NEM a telekomé...

adsl2+-t pedig nem lehet a 192.168.9.1-en mérni. 8 MBps-en sem megbízható. sebessegteszt.telekom.hu...

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.06.14. 11:32:00

Ennyi ido alatt teljesen degecre zabaltatja ot a ROBOTKAR!!

Kotit 2010.06.14. 11:37:19

@hagyma: Tényleg akartam már kérdezni: hogy lehet, hogy nálatok a vasárnap esti focimeccsek mindig magyar idő szerint 23-kor kezdődnek? A bostoni meg a san diegoi meccsek is. Vagy a sport1 választ ez alapján?

viola narvilly 2010.06.14. 11:40:21

@Jegkoko:
Akinek volt egy kis esze?
Haha :)
Nálam 8 megás volt, de annyira sz.rok voltak az értékeim (rettenetes j/z értékeket mértünk), hogy lementem inkább 4 megásra, s azóta nincs is gond.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy nem mindenhol van lehetőség (nem mindenhol van értelme) átmenni nagyobb csomagra.

Kotit 2010.06.14. 11:44:29

@hagyma: 45:3?? Viccelsz? Ha komolyan veszik inkább 70:0.
Egszer egy nfl közvetítés alatt megkérdezték a szakértő kommentátort, aki a legjobb magyar amerikaifoci csapat játékosa, hogy egy nfl-es csapat ellen ők össze tudnának hozni egy meccs alatt egy firstdown-t. Azonnal rávágta, hogy nem. Kis gondolkodás után: "Talán ha mindenki egyszerre elcsúszna..."

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.14. 16:44:42

@demizson bobby: ismerős szitu. telefont kértél e a júpíszítől? ha igen, van 1 tippem. Indíts el sok-sok (persze ésszel) letöltést, hogy az elméletileg rendelkezésedre álló sávszélességet minél tovább kihasználja a modem. nekem utoljára 15perc elég volt, és lefagyott tőle (a modem). Fiber 15 előfizetés, "Scientific Atlanta", HW 1.0, SW v202r1262-080915-sip. Jah, még vmi. A modemet el tudod érni a 192.168.100.1 -es címen. Ha azt sem nyitja meg a böngésző hasonló helyzetben, akor valszeg sz@r a modem.

demizson bobby 2010.06.14. 20:37:51

@donfuligjimmy: köszi kipróbálom.
Telefon nincs.
A systemre ad infókat HW 2.1, SW v2.0.2r1152-051122
A signalra ezt adja:
This feature has not been enabled in your cablemodem.

Please contact your data services provider for more information about this featureand its availability on the network.

Ma annyiban változott a helyzet, hogy kikapcsoltam 10 percre a modemet és úgymond javult a helyzet. Az upc sebességmérője persze a 2 megás max sebességet mutatja. Ennek ellenére a homár 1/2 perc alatt töltődik be.

demizson bobby 2010.06.14. 20:50:16

Nos, a datanet mérőjén először 1,3 Mbps, 2 perccel később 228 kbps a letöltés. A hálózatot más nem használja.
Feltöltés: előbb 30, majd 11 kbps.
A speedmeter-en 88/42 Kbps

pfffff...katasztrófa

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.14. 20:56:26

@demizson bobby: ez is ismerős. nálam is így múkodik. amint onlány állapotba került a modem, a kezdőlapján kívül (vidéken hómpédzs) mást nem hagy megnyitni.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.14. 21:17:12

@demizson bobby: pfff. ez valóban elég siralmas. modem ki/vár/modem be/ után javul?
új előfizetés?
router-t használsz e? ha igen, írd át benne a mac address -t, modem ki/5-10mp vár/be, engedélyezd az új mac-et a pcreg.upc.hu -n (így lehet "gyorsan" új ip-t szerezni).

esetleg még azt is megnézném, amikor rendetlenkedik, hogy nem forró e a modem. kézzel megfogni, ha forró kikapcs. miután lehűlt új teszt.

Kutyuu 2010.06.14. 21:58:56

@blarke: Akkor azt meséld el, hogy néz ki egy átlagos dslam? 1-10 portig saját, T-com. 15. Interware, 16. Invitel, 17-18 Datanet, stb.
Ha a chassis sz..rik be, osztják a költségeket?? :)
Ne beszélj már butaságokat, amennyiben a T a szolgáltató, a DSLAM az ővé teljes egészében. Pont.

A másik eset, ha a réz érpár használatáért fizet a Datanet, akkor betelepül a T helységbe, és viszi a cuccait. De az tisztán Datanet ADSL, ott szó nincs T.com sebességtesztről, mivel ott csakis a lastmile a T-comé.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2010.06.15. 09:47:05

ugyaanez a tarr-nál:

15mbit, ami hetvegenkent0-1 mbit kozott van, 15 még soha nem volt, altalaban pedig 2-7mbit kozotti.

6 honapja basznak megcsinalni mert h "elvileg jo" de van pofajuk kiszamlazni erte 9500ft-ot

Jegkoko 2010.06.15. 10:21:55

@éjszárny zöldi: az tudtommal egy elég szar szolgáltató én a T nél fizetek a 15 megabites netért 6450 et

demizson bobby 2010.06.17. 13:22:35

@donfuligjimmy: nos, az asszony laptopján minden gond nélkül megy a net, így a routerhez nem is nyúlok. Az én pc-m tegnap már megyegetett, időnként max sávszélen is, időnként meg nagy zéró.
Na most lehet, hogy a készülékben van a hiba, de akkor az upc-s seb. mérő miért mér max seb-et?

Na, végül teljes renoválás mellett döntöttem.
süti beállítások módosítása