Tékozló Homár

Eladók helyett smasszerek a boltokban?

2010.06.11. 07:30 | ge | 182 komment

Rovenna legfrisseb konfliktusán keresztül szeretné bemutatni az általa smasszer-típusúnak nevezett pénztárosokat, akikkel szerinte nagyrészt tele vannak a boltok. Most a C&A-ban gyűlt meg a baja az öntudatos eladóval, aki nem szeretett volna a gyerek után pakolni, miután az elkavart valahová egy labdát.

Elegem van a kioktató üzleti eladókból. Komolyan, élet és munkafájásukat kizárólag a vevőkön vezetik le, kiváncsi lennék mikor hazatér egy ilyen pénztáros, akkor vajon más ember lesz és fájdalmától megszabadulva békés módon civilizáltan éldegéli kis életét vagy ugyanolyan intenzitással kiosztogatja a közvetlen kis környezetét, de akkor viszont veszélyben vagyunk mert ezek őrültek.

Nyilván amilyen sok van ebből a pénztátros eladókból legalább annyi vagy még több vásárló aki legelevenebb korát, napját, percét stb t ártatlanul élő gyermekes vásárló anyuka. Azt hiszem ezek a vásárlók a legroszzabbak, azonnal elenséggé válnak még mielőtt beléptek volna a boltba.

Történt ugyanis hogy nem is igazából vásároltam, mert csak gyorsan egy C&A ajándék kártyát vásároltam ajándékba, gondolván egy ilyen kártya lesz mindenkinek, a gyereknek, az ajándékozottnak és nekem is a legegyszerűbb és legyorsabb megoldás. Nem volt elég gyors ugyanis gyerek lekapott a polcról egy ottkapható labdát és elkezdett játszani vele. Persze a labda már elég használt volt, gondolom hogy más gyerek is használta már ugyanigy, de az árcimke még látható volt, jelezvén meg kell venni. Nincs is ezzel semmi baj, épp azon gondolkodtam amig a kedves pénztáros processálja a rendkívül bonyolult kérésem, és továbbra is tetszik neki a labda, hát megvesszük, kapjon ő is valamit, pénztáros sem fog tovább szúros szemmel nézni, hanem örülni fog, eldott még valamit, plusz megszabadul attól a hülye ladbától.

Csakhogy a processzálás közben a labda elkerült valahová, én nem is figyeltem hová, a pénztárcám, papirjaim, gyerek holvan volt fontosabb, majd mikor távoztam a pénztártól a pénztáros utánunk jött és kiosztott: - hogy hát a labdát azt meg ki fogja viszzatenni- majdnem hogy hozzá téve: baszod. Miközben két új vevőt otthagyott és hangosan kiabálta az üzletben. Én barom erre rogtön elnézést kértem, de megszólalt a kis ördög a fejemben és azt mondtam elnézést kérek, de gondolom azért nem okoztam olyan nagy problémát. Na a nő kifejtette hogy dehogynem mert ha mindenki csak úgy otthagyná a dolgokat akkor neki mien sok dolga lenne stb stb. Én erre közöltem hogy én mégis azt hiszem hogy 10 E ftnyi no effort C&A-nak vásárlás után ennyi bele kéne hogy férjen, de az semmi képen sem hogy engem ilyen hangnemben kioktasson mithogyan kéne. És érdekes azonnal mellém állt a még mindig kitartrtóan várakozó hölgy a pénztárnál hogy de hát gyerekkel nehéz, az;rt nem kéne ezért ennyire... biztosan emlékszik, de o azt mondta semmi ilyenre nem emlékszik. Na akkor elkértem a panaszkönyvet leirtam a rohejes esetet de akkor elkezdödött a hazudozás és vádaskodás, türelem próba hátha feladom miszerint o nem mondott ilyet, meg hogy én mi vagyok , meg aztán nem volt hajlandó elárulni a nevét, nincsem főnöke stb.

De minnél bonyolultabb lett már a helyzet én annál kitartóbb lettem és sikerült egy hivatalos panaszkönyv bejegzést tenni. Nem először fordul elő hogy pénztárosok, mondom mindig ők a fő smasszerek, hogy kioktatnak piszlicsáré dolgokról és igen sértő hangnemet ütnek meg, csakohogy miután érvet váltok velük nem történik semmi, ezek az emberek másnap ugyanugy smasszerkednek mintha misem történt volna. Mostmár véget kéne vetni ennek, jó lenne ha mások is ilyen bánásmód után mind panaszkönyvet írnának. Az azért jelzi a főnököknek hogy az a smasszer nem jön be olyan jól. Azonnal lehetetlen, de lassú viz partot mos, de valahogy ki kéne futtani ezt a megkeseredett, kiosztogató, börtönőr pénztárosokat és felvenni helyette a lelkes, kedves akar lenni és helyesen el akarja végezni munkáját embert. Mellesleg lehetőséget kereső csak nem olyan arogáns, mint a börtön őr, és nincs annyi raktáros takarito stb ismerőse hogy bekerüljön egy ilyen helyre.

Mert gondolom ahoz is ismeretség kell, vajon miért, azért a HR esek a multiknál, nekem is másik ilyen kedvencem SPAR, nem szakadnak meg az biztos. Peddig vannak sokan lelkesek be is adták az önéltrajzukat ami ott is maradt ahol volt, mert a smasszerek ugysem hagyják magukat csakúgy kiütni. De nem baj mint mondtam lassú víz partot mos, menniük kell , csak töltsétek ki szépen a panaszkönyvet, hogy valami történjen már ezen a balkáni marketen.

Roveena

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taurusz 2010.06.11. 07:35:40

Na, én hasonló okokból nem járok Penny-be. Az is biztos megviselte őket...

A rája szarik rája 2010.06.11. 07:36:26

Charles BRONZon. Már megint anyukás-kismamás poszt.

raindog ¤ 2010.06.11. 07:39:27

ha kint esik, én is a cba-ba viszem a gyereket labdázni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.11. 07:47:41

"Miközben két új vevőt otthagyott és hangosan kiabálta az üzletben."
Ezzel gondolom jót tett az üzletmenetnek is... :D

De miért vannak túlsúlyban a "két hülye találkozása" féle postok mostanában?

Vagy csak én nem tudom átérezni, hogy min kellett veszekedniük? Bár lehet, hogy csak reggel van.

sannya 2010.06.11. 07:48:11

joreggel...

nem ertem...
miert nem lehet raszolni arra az arany gyerekre, hogy kispofam,ez nem a tied,nem otthon vagyunk,nem jatszunk vele...
valoszinu nem azert van kirakva,hogy minden arra koborlo kisgyerek labdazzon vele kicsit(aru,rajta van a cimke,ugye)meg elrugdossa akarhova...
vagy a poszt tolo szivesen venne olyan termeket maganak,amit masok mar lelaktak kicsit???
ja,az nem kell...
ehh...

kicsit unalmasak mar ezek a hihetetlen ontudatra ebredt kismamak/kisgyerekes anyukak...mintha rajuk mas szabalyok vonatkoznanak,csak mert...

bekesseget...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.11. 07:48:51

Ja a post alapkérdéséhez meg annyit, hogy ez az újabb spórolási forma? Az eladó egyben a bunkó biztonsági őrt is helyettesíti.

sannya 2010.06.11. 07:49:16

@raindog ¤:
:)
de elotte szemermesen megszoptatod a bankban...
:D

Ugyandehogy (törölt) 2010.06.11. 07:59:07

hu, azt hittem, a modoros blogon vagyok...

Vörös Szonja, a tetovált lány 2010.06.11. 08:00:15

Iszonyú ez a "helyesírás", terror szemeimnek...

nagybela2 2010.06.11. 08:06:16

vigyél csúzlit legközelebb

Dr. Kix 2010.06.11. 08:06:33

Helyesírás ide, vagy oda, van igazság a levélben, sok.

Egyéves Önkéntes 2010.06.11. 08:14:18

Keveset-keresek-ezért-bunkó-vagyok szindróma.

vijjjola 2010.06.11. 08:14:28

és a balhézás-panaszkönybe írás közben mit csinált a gyermek? megkereste a labdát? vagy mással játszott? valahogy előtte fontosabbnak tűnt, aztán nincs említve...

obivan77 2010.06.11. 08:14:40

Sannya,de jól látod!De már nemcsak a kisgyerekes anyukák vannak törvényen felül,hanem minden nő úgy érzi!

Nanemá 2010.06.11. 08:17:01

Ilyen az, amikor két bősz amazon a nehéz napok egyikén összetalálkozik. Kétségtelen, hogy a pénztáros stílusa is megengedhetetlen volt, de ha valaki emberek közé viszi a kölkét, akkor esetleg megpróbálhatná azt rábírni némi civilizált viselkedésre. De ha ez nem sikerül, akkor legalább nem kellene ezt anyuka arrogáns viselkedésével tetézni... Oké, hogy a pénztárosnak magasabb is lehetett volna az ingerküszöbje, de ha én lettem volna a következő vásárló, talán én is összehúzom a szemöldökömet. Ha nem a gyerek, hát akkor az anyuka hisztije miatt.

Gerw 2010.06.11. 08:17:54

Nem neveled meg a gyereked és még neked áll feljebb? Gondolom az a fajta anyuka vagy akinek a gyermeke az üzletben még fizetés előtt már majszolja a kiflit vagy a péksüteményt mert hát olyan "éhes".
A postodból kiderül ,hogy kb fogalmad sem volt mit csinál a gyereked az üzletben.
Egyébként szép békés hosszú boldog életet mindenkinek.

szmissz.dzson (törölt) 2010.06.11. 08:18:22

a központozás nagy kihívás-e?

Egyéves Önkéntes 2010.06.11. 08:19:01

A poszt processzálása közben az jutott eszembe, hogy ezé tart itt ez az ország.

Sünné!! · http://sunews.blog.hu/ 2010.06.11. 08:20:21

Nem látta ma valaki itt az uram?
Sünné!!

2010.06.11. 08:21:18

A trend szerint a kisgyermekes anyukákkal extraelőzékenynek és megértőnek kell lenni, hiszen neki MILYEN NEHÉZ. Természetesen ehhez nem társul kölcsönösség, miszerint rendszabályozzuk a gyereket amikor nem otthon vagyunk...

Le a kihaénnem kisgyermekes anyukákkal!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.11. 08:22:21

@karakterelgető: Mi vagyunk a hülyék, hogy ilyeneken fennakadunk.
(Helyesen írni amúgy sem divat manapság.)

Egyéves Önkéntes 2010.06.11. 08:24:17

@Sünné!!: Utoljára akkor láttam, mikor azt rikoltotta, hogy " Adél van." És távozott a hölggyel. De nem tőlem tudod. :D

Nanemá 2010.06.11. 08:26:19

Ilyen az, amikor a nehéz napok egyikén két bősz amazon találkozik.
1. A pénztáros stílusa elfogadhatatlan, bár lehetnek enyhítő körülmények...
2. Rá kéne néha szólni anyukának arra a büdös kölökre, hogy a C&A nem játszótér, és ami nem az övé, azzal nem garázdálkodhat.
3. Anyuka nyilván mindent megenged a szeme fényének, a gázcsapot leszámítva.
4. Gondolom, anyuka a játszótéren is elkéri a panaszkönyvet, amikor a csemetéje a másik gyerek fejét egyengeti a homokozólapáttal, és a másik szülő rászól.
5. Miközben a panaszkönyvet dekorálta, legalább megkerestette a rosszcsonttal az elgurult labdát?

S1lver 2010.06.11. 08:27:07

@faqq: nyilvan nem pusztulnal bele, ha komolyan is venned, amit leirtal. Apakent es ferfikent is mondom, hogy bizony a legtobb anyanal barmit el lehet erni egy kis odafigyelessel es elozekenyseggel.

Habar a C&A-t kifejezetten kedvelem, kisgyerkekkel is tobbszor jartunk ott es soha semmilyen konfliktusunk sem volt, erdemes a Decathlon aruhazakat megnezni: ott barmit barhogy ki lehet probalni, megsem szol rad senki, sot, az eladok kifejezetten udvariasak es elozekenyek.

Nanemá 2010.06.11. 08:28:02

A blogmotor mondgyon le.

sannya 2010.06.11. 08:32:59

@S1lver:

a decathlonban direkt ugy van kiallitva sokminden,hogy kiprobalhato legyen,de nem azt vasarolod meg(nagy valoszinuseggel)itt meg a kisgyerek az aruval jatszott...
mondjuk ha csak az az egy darab labda van a boltban,te kinezed magadnak,megvenned,de agyon van hasznalva,raadasul az elotted allo(poszt tolo)kisgyereke leveszi eloled a polcrol,csak mert unalmaban focizgatna vele,akkor orulnel???vagy a gyermeked szereti a hasznalt ajandekokat???

:)

Shesh Besh 2010.06.11. 08:33:53

A 10000 Ft-os vásárlási utalvány hátulján van olyan, hogy szétpakolhatom az üzletet? Csak kérdem, mert nem értem miért "fért volna bele"? A kulturált viselkedést nem pénzért szokás megvenni.
Ezek után számon kérni, pláne vásárlók könyvébe írogatni, háááát...
Ha bármilyen vélt, vagy valós sérelemre így reagálsz, az csak további taplóságot eredményez, kiutat a balkáni helyzetből semmiképp.

Nanemá 2010.06.11. 08:36:03

@obivan77: "De már nemcsak a kisgyerekes anyukák vannak törvényen felül,hanem minden nő úgy érzi!" - No igen. A kedvencem az olyan nő, aki a 3 sávos főút szélén parkolásból váratlanul megindulva,irányjelzés nélkül bevág(na) a legbelső sávba a meglehetősen sűrű forgalomba, és még ő van megsértődve, amiért én meg nem engedem udvariasan be magam elé, pedig ő a nő! A lovagiasság szabályai pedig nyilván felülírnak minden KRESZ szabályt, mégha az ilyen hülye picha beledöglik is. (Hasonlót tapasztaltam jobbkezes utcánál is.)

Nanemá 2010.06.11. 08:37:11

@Shesh Besh: Ezt nagyon szépen megfogalmaztad.

raindog ¤ 2010.06.11. 08:39:48

Én pl nem is veszek játékot a gyereknek, elviszem a c&a-ba és ott jól kijátsza magát. Hogy ne unatkozzak közben én sem, megverem az eladókat és ha még van időm, teleírom a panaszkönyvet.

upho 2010.06.11. 08:40:00

ujra kijatszodott a gyerek-kartya? nem, a penztartos nem fog utanad vagy a neveletlen gyereked utan elpakolni, megha egymillio forintot is hagysz ott. te pakolsz el utana. a fasz kivan mar komolyan ezektol az ostoba nekem mindent lehet hisz gyermekem van tipusu picsaktol mar elnezest.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.11. 08:41:15

@faqq: Azért azt vallvd be, elég nehéz egy gyerekkel egyedül ügyintézni/vásárolni/stb.
Persze ez nem jogosít fel semmire, de el kell imserni. nem könnyű.

@Nanemá: Na jó, a hülyék azok egy más tészta :D

Múltkor nem értette az 5-es néni miért háborodok fel azon, hogy a sáv közepén megáll, kivágja a vészvillogót (egyterűvel volt amúgy) és várakozik. Neki az természetes.
Parkoló 10m-re jobbra volt...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.11. 08:42:21

@Shesh Besh: Az eladó akkor sem hőböröghet, ha a gyerek szétpakolja az üzletet.
Mind a két fél hülye vót, mondom én :) Ezért nincs értelme bármelyiket is védeni.

spulni 2010.06.11. 08:52:23

@Nanemá: Igen, ma reggel jártam így egy tipikus plázapichával, piros szutyuki stb, balra bevágódik mint féltégla, életében nem hallva arról, h a jobbra kunkorodónak van elsőbbsége. És meg volt sértve. Talán udvariasabbnak kellett volna lennem, nekem a (nála) idősebb nőszemélynek. A lovagiasság jegyében. :o) De ez már az autózz!-ra való. ON

helianthus 2010.06.11. 08:53:51

Bár pont nem én szoktam a posztoló stílusát ekézni, de tényleg csak engem zavar ez az összefüggéstelennek tűnő sokszor teljesen értelmetlen szövegezés?

Csak úgy tudtam elolvasni, hogy nagy svunggal nekifutottam és nem szavanként olvastam, hanem egybe az egészet, sehol meg nem állva. Még így sem értettem mindent, úgyhogy kérek a végére magyarázatot, milyen önéletrajzról van szó és az hol maradt?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.11. 08:56:30

@helianthus: Valószínűleg élőben is így adja elő, egyben, meg sem állva :D

spulni 2010.06.11. 08:56:36

Az ilyen anyukáktól látni, h a gyerkőc belecsócsál a kiflibe, aztán lazán leteszi a kutyakajás, vagy a zoknis polcra valahol. Brr. Mert szegény jól éhen hal. Mi a harmincas vénségek sosem akartunk ("bezzeg a mi időnkben" :o))) éhen purcanni egy vásárlás közben? Vagy csak kivételesen szerencsés túlélők vagyunk? :o)

Eric_Cartman 2010.06.11. 08:57:37

@helianthus: na pont ezt akartam mondani.

Egyéves Önkéntes 2010.06.11. 08:58:16

@spulni: nyilván azok az emberek, akik éhen haltak annak idején a vegyesbótba, azok nem tudnak ide kommentelni
nagy mákod van, hogy te túlélted.

helianthus 2010.06.11. 09:00:25

@ColT: általában egyetértek veled, de most nem :(
Szerintem a gyerek leveszi a labdát játszani, még egy dolog, bár nagy tahóságnak tartom személy szerintm, de hogy utána elrúgja valahova a labdát és mintha otthon lenne, ott is hagyja, hát azt már nem.
Türelmes jovális ember vagyok, de ezt még én sem álltam volna meg szó nélkül, ha én vagyok az eladó.
Arról nem is beszélve, hogy meddig tarthat odamenni a pénztárhoz, kérni 10 ezerért vásárlási utalványt, odaadni egy bankót vagy lehúzni a kártyát? Köszönéssel együtt max 1,5 perc.
Ha a gyermek ennyit nem tud kivárni, anélkül, hogy elfocizná valahová azt a nyüves labdát, akkor nem való közösségbe.

Eric_Cartman 2010.06.11. 09:01:00

Nem tudom. A szavakat értem úgy önmagukban, de az egész nem áll össze. Nem lehet, hogy ez a poszt google translatorral készült ?

spulni 2010.06.11. 09:03:12

@EÖ: Ah. Nem tudtam, hogy én és a kortársaim ilyen kivételes mázlisták vagyunk. :o) Hogy ki tudtuk várni a téli fagyi megevését amíg kijöttünk a boltból.

helianthus 2010.06.11. 09:05:06

@Eric_Cartman: olvas messzebbről, kicsit hunyorítva, egyhuzamban, tudod, ahogy a dekást küldjük le a csehóban.
Úgy nagyjából érthető. :)
Egyébként nekem is fordító gyanúsnak tűnt, de ahogy meg túl jó.
Ez egy kicsit analfabéta, (=Kiskegyeden és Győzikén szocializálódott) nem túl idős, de már gyermeke van anyuka lehet.
Azaz még javában iskolába kéne járnia, az írása alapján, mert jócskán vannak fejlesztendő területek.

yippyupp 2010.06.11. 09:05:29

olyan jó lenne már egy kis nyári éttermes sztori... arra szívesen kommentelnék valamit. így csak a focivébére várok...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.11. 09:08:32

@helianthus: A stílus volt megengedhetetlen.
Udvariasan mondta volna, lehet többet ér el.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.11. 09:12:14

@helianthus: Nagyok az igényeid :S Képes volt leülni és hosszabb szöveget fogalmazni.
Ez manapság már deviancia-számba megy...

Gerw 2010.06.11. 09:13:09

@S1lver: A kipróbálás vagy a cucc elkeverése valami meg nem határozható helyre azért nem ugyanaz.Gondolom nálam se örülnének ha mondjuk Media Marktban kipróbálnám a kirakott Xbox360-at és utána elkeveredne valahova.

ryo 2010.06.11. 09:15:57

Pont az a poszt lényege hogy ne bassza már le senki a bolt eladói közül a vásárlót hanem végezze el a dolgát, ebbe beletartozik a bolt rendben tartása is.

Velem is néha megtörténik, kurva bosszantó.

Az ilyen labdákat meg nem kéne olyan helyre tenni ahol a gyerek azonnal lekaphatja, nem? Ha meg igen akkor annak viselni kell a következményeit, ami néha az hogy "eladjuk" a labdát. Ez nem hisztis/nem hisztis történet, egyszerű eladói megkeseredett tahóság.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.11. 09:16:54

kismamaszaurusz!
neveld meg a gyereket. a boltban ne kezdjen el rugdosni csak úgy ergy labdát. csak azzal játsszon, amit megvettél neki. a pénztárosok igazi ősbunkók, abban semmi újdonság nincs, hogy a történetben szereplő egyed ilyen módon reagált a helyzetre.

Gerw 2010.06.11. 09:17:17

@ryo: Értem szóval meg kéne szüntetni az 1.5 m alatti polcokat :D , mert ha nincs labda leszed mást.

Gerw 2010.06.11. 09:21:48

Egyébként kérdezném kedves postolót, hogy ha megakarta venni a labdát , ahogy leírja akkor ha elkeveredett miért nem kereste meg és vette meg? Nem kéne hazudni, vagy elkeveredett labda már nem is kell?

ghck 2010.06.11. 09:22:56

hát igen.. leírnám, hogy igazából az okozza itt a balkáni állapotokat, hogy anyuka azt hiszi, övé a világ, kis szemefénye sajátjaként kezelheti a bolt labdáját, ő itt vásárló kérem, úgyhogy nyalják fényesre a pitcháját.

Attól nincs előrelépés, ha mindenki ezt várja el másoktól. Attól lenne előrelépés, ha szépen mindenki csak a sajátját "fogyasztaná" és ha mindenki elpakolna maga után.

De leírták már ezt előttem. Remélem öntudatos anyuka már azokból is megértette az üzenetet, nem szeretnék még én is belerúgni...

Titkon várom az "elnézést, hülye voltam, nem neveltem a gyerekemet, és amikor nekem állt feljebb, végre kioktattak" című posztot.

spulni 2010.06.11. 09:24:39

@Gerw: Valószínűleg a polc alá gurult, poros lett, és nehogy szegény gyerek valami h1n1-et, vagy bubót kapjon tőle. Azért nem kell. :o)

hehehehe 2010.06.11. 09:25:18

Kivételesen nem okolom a postolót, kedves eladók, ha nem szeretnek dolgozni, ne rakjanak gyerek magasságba vonzó árút, pl. Ezen az elven, ha próba után nem hajtogatom össze a ruhát akkor is le fognak ugatni? Ugyan már...az eladóknak pont ez a dolguk, hogy üres perceikben, amikor nem a vevőket utálják ki az üzletből, addig pakolgatnak, rendezgetnek, stb...
Félelmetes, hogy ha dolgozni kell, rögtön lázadás van...

Erről eszembe jut egy aforizma, megosztom veletek :)

"Ha mindig az okosok engednének, már rég a hülyék uralkodnának"

baladam 2010.06.11. 09:26:56

C&A = Cheap and Awful

cicmen (törölt) 2010.06.11. 09:27:48

Be kéne tartani az alapvető együttélési szabályokat! Ki mondta hogy ha vásárolsz valahol akkor már mindent szabad? A te gyerekedre neked kell vigyázni! Kár, hogy nem focizott le valami 5000 forintos piát! Anyukádon kivül mindenki leszarja, hogy te vagy, nem megtiszteltetés senkinek a társaságod. Viselkedni nem tudsz, még egy önkiszolgálóba sem lehetne beengedni. Több számmal nagyobb az önérzeted a személyiségednél.

obivan77 2010.06.11. 09:28:45

Beképzelt,hülye picha lehetett(gondolom drága Napszemüveg volt a fejebúbjára tolva,no meg az egyterű várta a parkolóba),ideges lehetett,mert már két napja nem tudott a szoliba eljutni meg a műkörmöshöz sem,stb.)És még a pénztáros is rászólt, ahelyett,hogy ajándékcsokit adott volna a kis Mórickának...

hehehehe 2010.06.11. 09:29:12

@ghck: imádom, az ilyen "leugató gépeket" mint pl. te is...fordított helyzetben, biztos habzó szájjal üvöltöznél...

Még ha igaza is van a pénztárosnak, ami jelen esetben nincs, akkor sincs jogosítványa ilyen hangon beszélni a VEVŐvel, max. otthon a kiccsaláddal...

cicmen (törölt) 2010.06.11. 09:33:08

@Don Bandi: Te Don! Mi ez az életszemlélet? Honpolgár viselkedik össze vissza, és ha rászólnak az ott dolgozók akkor ők a bunkók?

ryo 2010.06.11. 09:34:49

@ghck: ott van a posztban is: ELNÉZÉST kért a labda miatt, normális hangnemben.
A gyerek néha nem azt csinálja amit szeretnél, akárhogy neveled, ilyenkor az anyukának nem arra van szüksége hogy egy idióta még kioktassa.

A pénztáros ezután kezdte el basztatni, ettől ment fel az agyvize, abszolute megértem, hiszen azért nem dőlt össze a világ egy labda miatt, úgyis focivb van :)

helianthus 2010.06.11. 09:36:12

@ColT: ok, rendben, ebben igazad van. :D

Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy engem még sose baszt@k le eladók.
Sikeres ember vagyok?
Szerintem nem leehet véletlen, hogy a posztoló így kiakadt, ha mindenhol ilyen eladókkal találkozik, de azon elgondolkodott már, hogy nem az eladókban van a hiba?

Nanemá 2010.06.11. 09:38:46

@ryo: Hát nem tudom, de én ezt olvastam: "elnézést kérek, de gondolom azért nem okoztam olyan nagy problémát. " - ami kimondva a helyszinen akár olyan hangsúllyal is elhangozhatott, amit már te is így dekódolnál: "Mifaszt szósz be, köcsög?"

Bikicsunáj Bój 2010.06.11. 09:40:12

áááááááá, felbőszült anyatigrincs!
Nincs is ettől rosszabb!
Ráadásul igaza sincs! Talán re kellett volna szólni a kiskölökre, hogy ne játszon a labdával!

yippyupp 2010.06.11. 09:41:33

bár atpijkamo nincs még itt, ő a tréfamester, de ezt a szar viccet muszáj megosztani veletek, ne csak én szenvedjek már:
Az duci, idősödő írónő, elhatározza, hogy könyvet ír a dzsungel életéről. Afrikai útján megismerkedik egy idős úrral, aki évtizedek óta a dzsungelben él. Megkérdezi tőle, hogy ha ő most egy jóságos tündér lenne, mi lenne tőle a három leghőbb kívánsága.
- Nincs nekem három, csak kettő van - feleli az öreg. - Mielőtt meghalnék, szeretnék látni egy szép meztelen nőt és egy fehér elefántot.
- Hát az egyik kívánságát már teljesíteni is tudom - mondja az írónő. Bemegy az erdőbe, egy fa mögött levetkőzik, majd meztelenül előlép.
- Nos, uram, mit szól hozzá?
- Nahát, csodálatos... Köszönöm önnek. Most már csak egy szép meztelen nőt szeretnék látni.

S1lver 2010.06.11. 09:42:18

@sannya: nyilvan bele lehet kotni mindenbe, de nem ez volt a hozzaszolasom lenyege.

Egyebkent szuperintelligens boltokban a gyerekes problemat ugy oldjak meg, hogy csinalnak egy 2x2m-es sarkot, kitesznek par jatekot, hogy a gyerkoc jatszhasson, amigy a szulo vasarol. Pont.

gertrud 2010.06.11. 09:49:52

@hehehehe: már rég a hülyék uralkodnak!

A rája szarik rája 2010.06.11. 09:53:38

A posztoló mikor jön kommentelni?

helianthus 2010.06.11. 09:55:17

@yippyupp: én is hiányt pótolok, tessék.

Nénike odamegy a sírásóhoz a temetőben.
- Ne haragudjon aranyoskám, de megmondaná, merre találom a negyvenegyes parcella, harmincnégyes sírt?
- Höhö, ezt bírom... Elmászkálnak, aztán meg nem találnak vissza...

Lakásavatón a háziasszony elhűlve olvassa az egyik csokron a feliratot:
"Nyugodjék békében".
Amikor másnap reklamálva felhívja a virágboltot, a boltos próbálja nyugtatni:
- Elnézést kérünk a hiba miatt, elcseréltük a csokrokat. De képzelje magát a másik fél helyébe, aki a temetésen azt olvassa: "Gratulálunk az új otthonodhoz".

ghck 2010.06.11. 09:55:25

@ryo: Jaaa, ha elnézést kért, akkor minden rendben?!? Nem az elnézéstől fog visszakerülni az a labda a helyére! Anyukának pontosan ugyanannyi erőfeszítésébe kerül visszatenni, mint a boltosnak. Csak éppen anyuka keverte el, tehát szerintem neki több oka van visszatenni. Tehát az anyukának erkölcsi feladata visszatenni a labdát, a boltosnak meg munkahelyi. Lehet választani, melyik a fontosabb. Posztoló és társai szerint nyilván a munkahelyi feladat előrébbvaló, mint az erkölcsi. Szerintem meg nem. És itt utalnék vissza a "balkáni" állapotokra. Itt bazmeg mindenki csak annyi munkát akar elvégezni, amennyit muszáj neki. Na ez a szomorú.

ember a holdon? 2010.06.11. 09:57:28

Nos, az elbeszélésből úgy tűnik a kedves anyuka volt az első, aki rejtve, de kimondta, hogy 'baszod... "elnézést kértem, de a kisördög blabla.."
Persze ez az eladót nem jogosítja fel az alpári stílusra. Ehelyett okosan és olyan szépen kellett volna elküldeni melegebb éghajlatra anyukát, hogy alig várta volna az indulást.
Sajnálom, hogy nem lehettem szemtanuja az esetnek, mert én is szivesen mondtam volna pár szép szót; tele van a t...öm a sok modern, felvilágosított anyukákkal akik rettenetesen önérzetesek, csak épp gyereket nevelni nem tudnak. Tudom, ha már egyszer adtunk nekik szavazati jogot, viseljük is a következményeket.. :-)

Röviden összefoglalva, hibázott mindkét fél, de anyuci volt a kezdeményező.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.11. 09:57:41

@helianthus: Sikeres ember az nem vagy, dekulturált az igen (más fordításban, lúzer :) ).

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 09:57:54

@yippyupp: - Hívtál, kisgazdám?
- Kisgazda a ....

Az asszony leeszi magát a vacsoránál. Odaszól a férjének:
- Nézd, milyen disznó vagyok!
- És még le is etted magad.

cicmen (törölt) 2010.06.11. 09:58:24

@S1lver: Hol láttad ezt a 4 négyzetméteres megőrzőt? Mert nem létezik! Ugyanis akkor egy gyerekfelügyelőt kellene alkalmazni. A CBA-ban eledó is kevés van, talán ezért is nem tetszik nekik, hogy felesleges munkát is kell végezniük néhány proli miatt akik mindent széttúrnak összedobálnak, majd jön a másik proli, hogy szar az üzlet, mert a polcon nincs kint az ár. Láttam én már joghurtok között kisautót!

theutat villám 2010.06.11. 10:01:36

Tanulj már meg írni, baszd meg, értelmezhetetlen, tudálékos mondatok, 5 sor után abbahagytam, leszarom, mi lett a labdával.

cicmen (törölt) 2010.06.11. 10:02:00

@ColT: Érdekes kulturkörben mozoghatsz, ha szerinted az a dekulturált, akire nem szoktak rászólni!

yippyupp 2010.06.11. 10:02:15

@atpijkamo: jaja, vártam már a poéncunamit... kánikula volt már?

yippyupp 2010.06.11. 10:04:20

@cicmen: dekulturált? új szavaktot alkottál, denaturált mint olyan, még oké, azt értem

yippyupp 2010.06.11. 10:06:36

@atpijkamo: én a kutya (K9) és fekália együttesére gondoltam: dogkaki

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 10:07:10

@yippyupp: Dekulturált? Nekem tetszik.

Van amikor nem tudnak beszélni, azért csinálnak új szavakat, vagy keverik a szezont a fazonnal.

De van amikor valóban kreatív. A magyar az egy élő nyelv.

helianthus 2010.06.11. 10:07:33

@cicmen: nem cba!! Cunda, tudod az a gatyi ruha+bizbasz bolt a plázákban.

cicmen (törölt) 2010.06.11. 10:08:21

@yippyupp: Colt néven futó urat idáztem. És nem tudom elképzelni hogy a detoxikálással még nem találkoztál! )):

cicmen (törölt) 2010.06.11. 10:08:21

@yippyupp: Colt néven futó urat idáztem. És nem tudom elképzelni hogy a detoxikálással még nem találkoztál! )):

helianthus 2010.06.11. 10:10:26

@ColT: thanks

@theutat villám: elgurult.

amúgy meg:

Menten fegyverhez nyúlok, ha meghallom a kultúra szót,
Az a nő, aki kikészített oly kultúrált vót,
Még azt sem várta meg, hogy a pláccról kimenjek,
Máris szembejött valami ficsúr.

cicmen (törölt) 2010.06.11. 10:11:24

@helianthus: Cunda??? Nem vótam! Mögnézem!

yippyupp 2010.06.11. 10:12:52

@cicmen: jajj, már a szemem helyén is focilabda van. gól, igazad van.

viszont a fantáziádat meg kell csippelni egy kicsit, ha nem tudod elképzelni, hogy nem találkoztam, mert nem találkoztam, csak denaturált szesszel találkoztam, de nem ittam meg, csak mondtam neki, hogy nézd, itt megfolyt a fösték, tessék szépen feloldani. megoldotta a feloldást.

yippyupp 2010.06.11. 10:15:39

@atpijkamo: akkor legyen inkább antikulturált

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 10:15:49

@helianthus: Menten fegyverhez nyúlok, ha meglátom, hogy a kulturált szót hosszú u-val írja valaki.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 10:17:17

@yippyupp: Az nehézkes.

Honnan látszik, hogy egy férfi kultúrált? - Kimegy a zuhanyozóból pisilni.

yippyupp 2010.06.11. 10:17:27

@atpijkamo: én meg akkor, ha az okkult úr állt egy l-lel írják, arra borul a kánikula

cicmen (törölt) 2010.06.11. 10:17:33

@yippyupp: Elkezdtem elképzelni.........várj,...........sikerült! Emberek! A pici eb még nem volt detoxban!

eml 2010.06.11. 10:18:31

CBA-ba nem járunk. Nem jó bolt.

helianthus 2010.06.11. 10:18:40

@cicmen: úgy keressed, hogy c&a!!!

@atpijkamo: megkövetlek felebarátom, copipészteltem a dalszöveget és nem állítottam rá a helyesírásellenőrzésemet, neharagudjámá!!!

Alexianus 2010.06.11. 10:19:43

Valami sántít ebben a posztban.
Ha az anyuka valóban volt olyan rendes és elnézést kért az eladótól, miután amaz szóvá tette a labdás dolgot, akkor nem tudom, hogy miért nem szólt rá a gyerekre akkor, mikor az a labdához nyúlt? Mintha mentené a menthetőt a mutter.
Picsaribanc az ilyet úgy kell nyakon baszni, hogy köpni-nyelni ne tudjon. No persze nem az eladónak...
Sosem értettem, ki volt az az állat, aki kitalálta, hogy nőt megütni a gyengeség jele. Ugyan kérem, a nő is ugyanúgy ember és ugyanúgy tud fasz lenni. Én is osztottam már ki akkora sallert egy nagyobbszájú pénzes asszonykának, hogy a férje is meghökkent aki addig csak röhögött. Mondom neki, Te is kérsz bazmeg? Hirtelen nagyon csönd lett. Persze lett feljelentés, mentünk a bíróságra, ahol fura mód, mindkettőjük szerint félholtra (!!!) vertem a nőt, és a ruha alatt teli van kék-zöld foltokkal. Mikor rám került a sor, csak annyit mondtam, hogy ha úgy megvertem volna ahogy elmondták, akkor most nem lennénk itt tisztelt Bírónő... láttam az arcán, hogy mindjárt elröhögi magát :D
A vége lófasz lett, mehettem békével, a párocska meg főtt a levében.
Kicsit elkalandoztam, de nagyon rühellem a nagyszájú nőket. Igazuk van azoknak, akik szerint a bolt nem játszótér és a bevásárlást nem gyerekkel kell lerendezni. Ha muszáj akkor póráz vagy nevelés. Evvan. A pénztárosnak meg úgy is pont olyan a melója, hogy monoton, egyhangú így könnyen el tudnak pattanni. Nem kéne erre rájátszani a picsáknak. És ez érvényes akárhol, pl az utakon is. Bevág eléd egy piros szuzuku vagy egy merci, amiből csak a gyerek iskolatáskáján ülve lát ki a szőke? És piroslámpa van? Gond nélkül szálljatok ki és kopogjatok be az ablakán de ne udvariasan hanem kurvanyázva, vagy rugjátok le a menetoldali visszapillantóját. Ha ott van a faszija is és gyurós köcsög? Üsd le vagy vigyél gázsprayt azt adjad neki. Aztán véletlenól kapjon a szőke csótány is egy keveset... ne hagyjuk már hogy a picsák uralkodjanak, álljunk ki ellenük!

A másik meg, mi az a baromság, hogy ne legyen a gyerek közelében olyan elérhető dolog amit levehet és játszhat vele. ??? Ha valami nyúlánkabb gyerekről van szó, akkor cigit fog szívni? Vagy lekapja a felest és megissza anyuci háta mögött? Azért ennyire hülyék ne legyünk már. Nehogy már a neveletlen gyerekek miatt legyen úgy kipakolva ahogy azt egyesek elképzelik.

helianthus 2010.06.11. 10:20:22

@atpijkamo: na ez most mi? Azt hittem komolyan gondolod. Egy világ dőlt össze.....

cicmen (törölt) 2010.06.11. 10:20:35

@atpijkamo: Szia hsszúúú ú felelős! Én is imádom az ú-t. Le is lettem b.szva miatta!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 10:22:07

@helianthus: Mivel belátod mekkora vétséget követtél el társadalmunk tagjai ellen, és megbántad bűnödet, megbocsátok.

-Pistike, megint sáros a gatyád!
-Neharagudjámá mama, olyan gyorsan estem el, hogy nem volt időm levetni.

nyílméregbéka 2010.06.11. 10:23:12

Előrebocsátom, hogy a posztolónak adok igazat (90 %-ban) - DE!
Egyre gyakrabban látom, hogy a 'mai anyukák' egyszerűen nem nevelik, fegyelmezik a gyerekeiket. Nem szólnak rájuk, bármit szabad (nemcsak Decathlonban). És nem úgy értem, hogy rászólnak, a kölök meg folytatja tovább. Nem, rá sem szólnak.
Hétfőn a Déli DM-ben (mely bolt önmagában is posztot érne, talán egyszer megírom) előttem állt a pénztársorban egy kis család: ifjú anya, fiatal nagymama, kisgyerek babakocsiban. Gyerek kicsit unatkozott, ezért nagymama egy papírzsepit (?) adott a kezébe, hogy játsszon vele. Gyerek macerálta, majd lehajította a padlóra. 20 éves mama és 45 éves nagymama fizettek, majd elegánsan távoztak, mocskos zsepi pedig ott hevert a padló közepén, egyiknek még csak eszébe sem jutott, hogy talán felszedje.
Jó, ez apróság, de annyira látszik, hogy némelyek oda se figyelnek, mit csinál a gyerek, valamit elvisz, leejt, összekoszol netán...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 10:24:52

@cicmen: A hosszú í felelős is én vagyok.

A szervizt mindig rövid i-vel írjuk.
A mindiget szerviz rövid i-vel írjuk.

cicmen (törölt) 2010.06.11. 10:26:15

Honnan látszik, hogy egy férfi kultúrált? - Kimegy a zuhanyozóból pisilni.
A kézmosóba! Az f.szig ér!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 10:27:10

@yippyupp: Azt értem, hogy anagramma. De mit jelent?

Azt értem, hogy non-stop, de mikor nyit ki?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 10:28:28

@cicmen: :))))))

A legnagyobb baj, hogy nem érti az miért baj.

cicmen (törölt) 2010.06.11. 10:29:51

@atpijkamo: Hol írtam szervízt? Szarvízt? Szikvízt? Télvízt? Tarvízt? (már mint ió-t)

cicmen (törölt) 2010.06.11. 10:32:57

A legnagyobb baj, hogy nem érti az miért baj.Én értem! A hideg pocelán csökkenti a kuki méretét kb 10 percig!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 10:33:04

@cicmen: Hol írtam hogy szervízt írtál? Csak megemlítettem egy evidenciát, mint hosszú í felelős (aki egyben hosszú ú felelős is).

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 10:34:45

@cicmen: Kijön a néger a tóból, a szerszáma kilóg a fürdőgatyából, a térdét veri. Bámulják.
- Mi az, maguknak hideg vízben nem megy össze?

yippyupp 2010.06.11. 10:38:32

@atpijkamo: de legalább akkor nincs vita, hogy lehajtotta-e a wc ülőkét, vagy nem

Nanemá 2010.06.11. 10:38:38

@atpijkamo: "A legnagyobb baj, hogy nem érti az miért baj." - Miért, baj? :o)

cicmen (törölt) 2010.06.11. 10:40:02

@yippyupp: Honnan tudod te kis házsarok jelölő?

yippyupp 2010.06.11. 10:40:47

@cicmen: a gazdim mesélte, hogy milyen mályer dolog

S1lver 2010.06.11. 10:46:30

@cicmen: kerlekszepen,

- UPC ugyfelszolgalat
- marnemtommelyik cipobolt a budapesti Arkadban
- OTP Bank Arena Plazabeli fiokja

es meg tobb is, de hirtelen nem jut eszembe. Amit irsz, netto marhasag.

Nanemá 2010.06.11. 10:49:09

@S1lver: Az IKEA-t kifelejtetted.

yippyupp 2010.06.11. 10:52:22

@cicmen: oda se dorombolj, nyomjad csak nettóban

cicmen (törölt) 2010.06.11. 10:56:34

@yippyupp: Gondolom kitettek egy járókát, a zseni meg ezt relámozza! Hihhetetttlen!

hehehehe 2010.06.11. 10:59:45

@gertrud: akkor meg kell dönteni az uralmukat, ne legyünk már hülyeország...

S1lver 2010.06.11. 11:20:07

@cicmen: ha a zseni titulus nekem szol: kisasztalok, kifesto, ceruza, kisauto, kezugyessegfejleszto jatek, stb.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.06.11. 11:31:32

@helianthus: ezt úgy kell olvasni, hogy egy felháborodott, vonyítós hangú, lélegzetvétel nélkül panaszáradatot daráló mamaszauruszt képzelsz magad elé, aki afölötti örömében, hogy végre szóhoz jutott, az egész élete piszlicsáré sérelmeit rád ontja, a C&A-tól kezdve a HR-eseken és a munkanélküliségtől a Sparig mindent - úgy egészen élő lesz a szöveg.
A nyájas anyuka pedig a pénztáros processzálásának elemzése helyett tegyen pórázt a csimotájára és közben tanulmányozza szorgalmasan a magyar szavak írásmódját.

helianthus 2010.06.11. 11:36:47

@Rékuc: úgy olvastam, asszem. :)
És most már nem bírom tovább visszafolytani a kérdést, mit jelent az hogy processzál?

MAF? (törölt) 2010.06.11. 11:46:49

Az én anyám rám szólt, ha valamit levettem valahonnan, erélyesen, és le nem vette rólam a szemét, amíg vissza nem tettem, és egyébként se. Rám szólt, ha hangoskodtam a rendelőben, ha felmásztam a metró üléseire a mocskos kis cipőimmel. Egy jó anya minden percben neveli a gyermekeit. Ennyi.

Erwan Knudsen · http://www.kihir.hu/ 2010.06.11. 11:55:30

1. hiba: "gyerek lekapott a polcról egy ottkapható labdát és elkezdett játszani vele". Miért nem lehet megnevelni, vagy legalább bizonyos esetekben rászólni a gyerekre?! (Érdekes módon az én családi és ismerősi környezetemben előforduló gyermekek nem szoktak a boltban semmit levenni a polcról, hogy elkezdjenek vele játszani.) De fogjuk rá, hogy ez még rendben van, valóban nem könnyű a gyermeknevelés. Ellenben:

2. hiba: ha a gyermekünk nem megfelelően viselkedik, bocsánatot nem úgy kérünk szülőként, hogy "elnézést kérek, de gondolom azért nem okoztam olyan nagy problémát"! Mert ez taplóság.

3. hiba: Ha már egyszer valami fasságot csinált a gyerek, és ezt valaki szóvá tette, emiatt nem kezdünk el az illetővel - főleg a gyerek jelenlétében - vitatkozni és balhézni és panaszkönyvbe írogatni. Mert ebből a gyerek nem azt fogja megtanulni, hogy legközelebb ne vegyen le a polcról semmit és ne focizzon azzal, hanem ellenkezőleg, azt fogja megtanulni, hogy ez teljesen rendjén való, sőt ha nem engedik, akkor vissza kell beszélni és be kell írni a panaszkönyvbe, mert neki van igaza. Javaslom anyukának, hogy legközelebb ilyen esetben egyszerűen csak annyit mondjon: "nem én vótam!", és fogja a nyuszira. Abból még többet tanul a gyerek.

4. és egyben legfőbb hiba: anyuka - az iszonytató írása alapján - azelőtt vállalt (szakkifejezéssel élve: "processzált") gyereket, hogy befejezte volna a 8 általánost.

5. hiba: hogy a vélhetőleg szintén aluliskolázott pénztáros nem a megfelelő hangnemben utasította rendre anyukát.

bagolybagoly 2010.06.11. 12:05:15

Volt már, hogy kössük fel a gyermekteleneket?

bounty123 2010.06.11. 12:14:03

Ez baszki túl hosszú és tömött ahhoz, hogy elolvassam.

2010.06.11. 12:30:52

Franciaországban példul úgy megy, hogy a mádámok bemennek a ruhaüzletbe, leveszik a polcról/fogasról a rucit, és ha nem lájk, akkor potty a földre. A lelkes eladók meg szedegetik össze, mert az a dolguk. Az ilyen portás/házmester jellegű nagyszájú műkörmös, fintorgós eladókat csak egy hétre kéne ilyen rendszerbe rakni, máris nem lenne hiszti egy labda miatt.

helianthus 2010.06.11. 12:42:38

@shitgun: én elhiszem, hogy ez így van, de akkor is országos taplóság a földre dobálni a ruhát.
Aztán az ötödik pottyantás után, hogy fog kinézni pl. a világos ruha? Vagy ezekbe a boltokba külön cipőt húznak és nem kerül be sár?

2010.06.11. 12:53:17

@helianthus: ez az egyik véglet, a másik meg a tahó eladó, akinek büdös munka felszedni egy labdát, miután otthagyott az anyuka 10 rongyot. Meg a vevőleszaró, trécselő eladók, a kis összegű vásárlásra fintorgó eladók, a bunkó, modortalan eladók, a nem tudok visszaadni menj el váltsd fel a pénzed típusú eladók. A kettő között kéne lenni valahol.

PamPalini 2010.06.11. 13:01:31

Pénztáros, eladó, kiszolgáló legyen mindig udvarias, ez tiszta sor. Egyes jobb helyeken leszarják ha nem teszel vissza valamit a pontos helyére (eladók munkájába belefér) és tolerálják a gyereket. Szóval e tekintetben még igazat is adnék az anyukának...

De! Meg kellene érteni, hogy nem minden üzlet hozzáállása ilyen! A C&A egy ruházati üzlet nem? Vagyis nem játékbolt, nem IKEA, nem gyerekmegőrző!

Épp ezért az anyuka is egy suttyó, látta játszani a gyereket, nem szólt rá, labdát nem kereste meg, elnézést nem kért (csak amikor már lebaszták)

Legfőképp pedig: Mi ez a nagy vetítés??? Anyuka polgári foglalkozása mozigépész talán?

"Persze a labda már elég használt volt, gondolom hogy más gyerek is használta már ugyanigy"
"és továbbra is tetszik neki a labda, hát megvesszük"

Lófaszt akarták megvenni! Ki hiszi el, hogy megvesznek egy használt kopott labdát? Tényleg vicces, hogy azok a kedves vásárlók, akik hagyják, hogy a gyerek randalírozzon, legtöbb esetben NEM VESZIK MEG a gyerek által használatba vett játékot.

De még ha meg is veszik azt, ami megtetszik a kölöknek: ha már használ, eltör, elkoptat valamit nem az elbaszott darabot fogják megvenni, hanem keresnek helyette egy jobb állapotban levőt. Nem egyszer láttam már példát rá!

Volt olyan is, hogy a gyerek végigmotorozta a játékmotorral az egész hipermarketet, a szülők a pénztárnál vették el tőle, hogy "nem visszük el, van már otthon ilyen három".

Hát basszák meg az ilyenek!

2010.06.11. 13:17:41

@IHateTV: Te is biztos a Tescoban vagy eladó. Ha én bemegyek valahova, azzal a céllal, hogy a pénzemet költsem, akkor nyalják ki a seggemet, persze nem játszom el én sem az úrhatnám polgárt, de elvárom az udvariasságot, a figyelmet, a figyelmességet. Egy elgurult labdát visszatenni nehogymár akkora hiszti legyen. Itthon még mindig nem jutott el oda a kereskedelem szemlélete, hogy az eladó van a vevőért, és nem fordítva. Sajnos nem fejlődött ki itthon egészséges vásárlói öntudat, miszerint ahol bunkók, nemtörődömök, oda nem megyünk többet, még ha olcsó, akkor se. Mert így az az üzlet tönkremenne a bunkóságba, tehát motivált lenne az eladó az eladásban. Így viszont eladó-kiskirály(nők) diktatúrája van az üzletek többségében.

helianthus 2010.06.11. 13:20:52

@shitgun: persze, neked is igazságod van ebben.
Bár én még nem sok helyen voltam, ahol ilyennel találkoztam, néha betévedek egy-két butikba, ahol esetleg ilyenek vannak, de onnan szépen ki is fordulok egy viszláttal.

Staki 2010.06.11. 13:24:10

Az anyuka neveljen,az eladó kussoljon.
Ha derogál neki elpakolni a vásárló után akkor tanuljon tovább,és szerezzen magának olyan munkát,ahol nem kell emberekkel foglalkozni.
Az üzlet vezetőségének alapbol,szürnie kellene az ilyen "vásárlóbarát"alkalmazottakat,és maximum hátul a raktárba foglalkoztatni őket.
természetesen a labdát illett volna a szülőnek megkeresni,és visszatenni a helyére.

PamPalini 2010.06.11. 14:30:57

@shitgun: Nem, nem vagyok eladó sehol.

Oké, igazad van, az eladótól elvárható, hogy visszategye.

Viszont a vevőtől meg elvárható, hogy viselkedjen. A gyereke is.

Az a gond, hogy az eladókkal és a vásárlókkal is baj van.

Az eladók nem mindig fogadnak hangos köszönéssel, széles mosollyal, maximális segítőkészséggel, türelemmel és odaadással. Ezzel igencsak változtatni kellene, ezzel egyetértek. Az sem kifogás, hogy szar a fizetésük, ezt vállalták, ebben nyújtsák a maximumot.

Viszont a vásárlók is túlzásba viszik az öntudatosságot néha. Sokszor láttam, hogy a vásárló bemegy a boltba, akkor sem köszön vissza, ha odaköszöntek neki, belső szabályokat leszarják (pl ki van írva, hogy x db ruhát lehet egyszerre próbálni) és kötekednek, spray-t kifújják, kajába beleesznek stb.

Konklúzió? Nem az eladókkal és nem a vásárlókkal van baj, hanem az egész társadalom mentalitása szar és ez egyes egyedek viselkedésére igencsak rányomja a bélyegét

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 14:44:25

@IHateTV: Igen, igen, igen. (Tisztelet a kivételnek.)

vakvarju 2010.06.11. 17:26:02

Nem értem, hogy a kedves anyuka, miért van felháborodva, ha véletlenül rászólnak a bevásárlóközpontban, hogy ugyan a kedvenc kis gyerekét miért állítja bele a bevásárlókocsiba cipőstől. És az anyukák ilyenkor is nagyon önérzetesen tudnak viselkedni. Bizony, az önérzet nagyon fontos dolog!

ZöldszemM2 2010.06.11. 18:09:44

@Alexianus:
nem ártana ha te is lesántulnál !
még megtörténhet !

BaszomAlássan 2010.06.11. 18:36:33

Hülye picsa. Legalább értelmesen írtad volna le , hogy mi a fasz bajod van.
Neveletlen kisköcsög a bunkó anyjával
bemegy a boltba aztán meg neki áll feljebb. (ettől persze még a kasszás is egy bunkó paréj )

Xezs 2010.06.11. 18:45:27

"mien"
"minnél"
"ahoz"

Aki nem tud normálisan írni, az ne panaszkodjon már. Amúgy meg alap hogy nem hagyjuk magunk után a szarunkat. Még egy üzletben sem.

Megdobbent 2010.06.11. 19:12:37

Nem vett ez a jofej anyuka korabban kemenysajtot egy mikroblogger bulira, aminek a processzálása kozben sajnalatos modon az elado hibazott?

Oistenem haljanak mar ki az ilyen idegesito picsak iziben, sokat javulna a tarsadalmunk.

Valahogy emlekszem meg olyan idokre, amikor a gyerek egyszeruen a szuloi jelenlet hatasara nem piszkalta, rongalta mas tulajdonat... Biztos nagyon nehez volt, ha kb. 8 millio ember igy nevelkedett.

beachball 2010.06.11. 19:50:55

Nem tudom, valahogy nálunk is megszokott, ahogy bármennyire is tetszik a gyereknek az áru, addig nem játszik vele, amíg:
1, ki nem fizettem
2,nem vagyunk arra alkalmas helyen.
Nálunk nem szokás túrórudit zabálni fizetés előtt, meg kiflicsücsköt csócsálni a boltban, meg beleülni szaros-homokos cipővel a bevásárlókocsiba.
Attól kiváltképpen kiakadok, amikor a kisgyermekeknek való autó alakú bevásálókocsi belseje olyan, mintha beleokádtak volna,mert Bubukának azonnal kell kiflit/rudit/csokit/rágót zabálni, böfizni, köpni a kocsiban,mert nekije leke van és ha nem kapja meg azonnnyal a tokikát, akkoj sérül nekije a lekije.

beachball 2010.06.11. 19:52:27

Bevásárlókocsi-témában volt, aki nekemjött, mondván, hogy mit zavar,úgyis csomagolva teszem a kaját a kocsiba,nem?
Ja, persze, így már nem is zavar, ha felvágottamat csomagolva teszem a tbc-s köpetes csuka után a kocsiba.

beachball 2010.06.11. 19:54:01

@vakvarju: Aztán anyuka csodálkozik, amikor a gyerök szája szélin karfiol nő, mert előtte szintén önérzetes anyu önérzetes kölke álldogállt a kocsiban.

Sulopest 2010.06.11. 22:50:39

Sajnos a sok kismama és egyéb állatfaj (főleg babakocsival) azt hiszi nekik jogaik vannak mert Ők... De azt elfelejtik, hogy azt a gyereket közben nevelni is kellene, nem csak díszként végigvonulni a kölökkel esetleg közösségbe és nem csak plázákba vinni hanem olyan helyre (pl. játszótér) ahol le tudja vezetni a feszültségét.

Hosegawa 2010.06.11. 23:56:03

Totál igazat adok neked anyám, gyerekkel vagy, én meg pénztáros, hát sok mindent elnézünk, meg nézzünk is el, de azért pár dolog:

- Te gyereked, te csináltad, nem én. Enyémért én felelek, a tiédért te!!!

- Másodállásban gyermekfelvigyázó vagyok, mentem én már cba -ba 3 kisgyerekkel, érdekes módon nálam sosem borítják fel a boltot, illedelmesen kérnek 1-1 csokit és tudják, hogy boltban vannak.

- Amit a te gyereked ver le, azt tedd vissza te, ennyi azt hiszem belefér. Ha gyerekkel nagyon nehéz ez, akkor hagyd otthon.

- Amikor a bolt téved, akkor a vevő is szarik magasról a kifogásainkra, hát akkor mi is ezt mondjuk "nem a mi bajunk, oldd meg!"

- Panaszkönyv nem létezik, a vásárlók könyve pedig a termékek minőségi és vevőszolgálati kérdésekben nem eldöntött vagy nem végleges észrevételek feljegyzésére, vagy: az eladók kiszolgálási stílusának DYCSÉRETÉRE való, gondolom dicséretet még nem sokat írtál, mert ha valaki kinyalja a seggeteket azt ti alapnak veszitek.

- És most az amitől elpattan az agyam: 10 ezer forintba azt hiszed bazdmeg, hogy belefér.
Tévedsz!
Számoljunk! Akkor ha 100 ezerért várásolok, akkor én már egy egész polcsort széjjel' baszhatok???

Ébredjél már fel Ludmilla!

- Amúgy rühellem azokat akik hazaárulozzák a másikat, de jelentsük ki kerek perec: aki válság idején vásárlók könyvébe ír, az egy három/hármas!

Elmész a boltba, a gyereked szétbassza a boltot mert még anyának sem vagy jó, majd felnyomod a honfitársad egy külföldi cégnél.

Megkérdezted a pénztárosnénit hogy miért ilyen morcos, vagy az ő gondjai magasról le vannak szarva?

Válaszolok: a néni a hozzád hasonlóak miatt ilyen, tessék megenni amit főztél!

Amúgy abszolút együttérzek veled a kisgyerek miatt, biztos aranyos lehet a kis vasgyúró örökmozgó.

Azért kérlek gondold át... -.-

Hosegawa 2010.06.11. 23:58:39

JAJJ!

És valamit kihagytam, elnézést "bazdmeg"!

A bolt nem játszótér mucikám!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.12. 00:17:24

Ajándékkártyát ajándékozni fantáziatlanság
Mé nem adod oda a pént-nesze bö meg vegyé rajta a mit akarsz-
ha találsz az utcán egy százast, még többet is vehetsz

Xezs 2010.06.12. 03:18:16

@beachball: Na mondjuk az autó alakú bevásárlókocsitól kapok még hányingert. A bolt nem játszótér, minek kecsegtetjük a gyereket mégis ezzel?

Ugyanígy gusztustalan a mekdonálc mindenféle játékos gyerekcsalogató bizbaszos miliője. Döntsük már el, hogy gyorsétterem vagy játszótér.

apuc 2010.06.12. 06:10:03

Vihar a biliben-csak hogy stílszerűen gyerekes legyek én is.

Mennyi ideje van a poszt tolójának!

apuc 2010.06.12. 06:13:02

@vilyola: Rájött nincs is gyereke, a polcról vette le- valaki de már más is játszott előtte vele..
>)

apuc 2010.06.12. 06:24:53

@ghck: Az is hozzátartozik hogy itt bazdmeg mindenki csak annyit akar fizetni a munkáért amennyit muszáj.
Ezért a sok bunkó mint eladó.
Így természetesen mindenki csak annyit akar dolgozni amennyit nagyon muszáj.
Getnek-gatunk szindróma von Hofi..

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.12. 07:11:36

Roveena-Roveena, te szopatni jársz ide?

Megveszem tőled pl. a szekrényedet, a teszveszen keresztül persze,
aztán amikor szállitjuk el, távozás közben felrugom tv-t, a gyerek hintalovát , amik nem törnek el és már koszosak, te hogy viszonyulnál hozzá

Bazmeg, megvettem 100-ért a szar szekrényedet, mit akarsz még, CBA ajándékutalványt?

ÉrtEDE?

TünciS 2010.06.12. 09:32:26

@IHateTV: Szia!

Nos a vásárló azért megy be a boltba mert szüksége van a termékekre nem azért hogy az eladó szolgáltasson neki jó kedvet mosolyt és jobbá tegye a napját.

Az eladók nem mindig fogadnak hangos köszönéssel, széles mosollyal, maximális segítőkészséggel, türelemmel és odaadással. Ezzel igencsak változtatni kellene, ezzel egyetértek. Az sem kifogás, hogy szar a fizetésük, ezt vállalták, ebben nyújtsák a maximumot.

Érdekes ha én hangosan köszönve megyek be egy üzletbe biztosan kapok egy kedves mosolyt az eladóktól.Lehet azért mert EMBER számba veszem őket!!
Meg kellene tanuljuk hogy ők is emberek érzésekkel, problémákkal és van hogy a mi rossz hangulatunk őket is negatívan befolyásolja.
Néha képzeljük magukat az ő helyükbe.. igen ezt vállalták de régen azért nem az eladót szapultuk a boltban mert a férjünk elitta a fizetését...Vagy a gyerek megbukott félévkor..
Legyünk mi is emberségesebbek mi vásárlók.

Amúgy igen én a pult másik oldalán állok, mint boltvezető egyben eladó is. :-)

Xezs 2010.06.12. 11:23:48

@TünciS: Teljesen egyetértek veled. Sajnos kifejlődött egy olyan embertípus, aki szándékosan fennhordja az orrát és elvárja, hogy ha belép egy üzlethelyiségbe, foglalják imába a nevét mert ő a nagybetűs VÁSÁRLÓ és imigyen egyfajta istenséggé válik. Legalábbis őszerinte.

Lehet vásárolni szolidan is és nagyképűen is, szerintem az előbbit kellene gyakorolni sok embernek és akkor nem lenne baj.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.12. 12:45:08

@cicmen:Kicsit nézd meg jobban, ott kimaradt egy space.

Zolikaa 2010.06.12. 13:09:33

És ha a gyerek egy laza mozdulattal leborít 5-6 üveg whiskit a polcról a labdával? Ki fogja kifizetni??

Ne haragudj de ha ezt az én boltomban játszod el ki sem szolgállak hanem kizavarlak a boltból kölyköstül!!!!

Paddy 2010.06.12. 13:13:51

Jó lenne ha a sok beképzelt "öntudatos" vásárló felébredne és felfogná: AZ ELADÓ IS EMBER. Úgy fog hozzád viszonyúlni, ahogyan te viszonyulsz hozzá. Ha szépen beszélsz vele, ő is úgy fog veled.
Miért kell lenézni őket? Úgyanúgy azért melózik ott, mint te: hogy megéljen.
Gondolj bele a helyébe: Keres havi nettó 70-75 ezret és napi 10 barom küldi el az anyjába. Ezt te szó nélkül tűrnéd?! Ha igen akkor várd el tőlünk eladóktól is.

Üdv.: Egy volt SPARos

krisgege 2010.06.12. 16:43:22

Törzsvásárlók vagyunk egy Bács Kiskun megyei városban lévő hipermarketben. 6 éve vásárolunk itt, de az utóbbi időben komolyan fontolóra vettük, hogy máshol fogjuk a pénzünket elkölteni. Kissé idegesítő, hogy hosszasan várakozni kell egyes kiszolgálóhelyeken, mert az ott dolgozóknak 3-4 munkakört kell ellátniuk egy azon munkaidőben. Ez láthatóan nem az eladók hibája, hanem az adott vezetőségé. A kapkodás, a mindenhol megfelelni akarás miatt nagy nyomás nehezedik rájuk, ami a vásárlókhoz való hozzáállásukon is érezhető. Sok esetben jobban teszi az ember, ha nem kérdez, hanem gyorsan bevásárol és megy.Jobb is, ha nem beszélgetsz eladókkal, mert mindig valaki hallgatózik, árulkodik a vezetőség felé. Ennek természetesen következményei vannak.(számon kérik rajtuk: miért beszélgetsz azzal és azzal a vásárlóval?)
Ezenkívül nem biztos, hogy egy felvágottas pultban higiénikus a felszeletelt szalámi, amiből néha nincs is gusztusom vásárolni.
Szóval vannak dolgok, amin nem ártana változtatni.

Üdv: Egy MÉG SPAR-os vásárló

avatartalan 2010.06.12. 19:57:50

bazd+ kedves posztoló először tanulj meg fogalmazni,mert ez siralmas...amúgy igazad van

Paddy 2010.06.13. 01:12:55

@krisgege: Ezek sajnos minden Spar üzletre igazak, mivel a cég így próbál spórolni, egy ember három helyen. Ez pedig iszonyú kapkodást és magas hiba százalékot eredményez, ami pedig további elbocsátást, és itt jön a bibi! Az elbocsátott személy helyére nem vesz fel újat mert mi a sz@rnak, mikor beugarhat a helyére más is. Így lesz egy 720 négyzet méteres áruház személyzete 10 fő,a zöldséges pedig pénztáros, pék és hentes is. Ezzel meg mindent lehet csinálni, csak színvonalas kiszolgálást nem.

A véleményem az, hogy a spar önmaga alatt vágja a fát: egyre színvonaltalabb lesz, ez pedig az ősi magyar szokásnak hála: a vezetők amit lehet eltesznek.... saját zsebre. Az áruházaknak meg marad a mocsok, a hetente bedöglő pénztárgép, a leszakadó raktár ajtó, és az agyon hajszolt,frusztrált 10fő.

Paddy 2010.06.13. 01:16:32

Gyakori az is hogy szerencsétlen eladónak kajaszünetében kell beugrania a pult-kassza mögé, vagy elsem jut odáig. Gondolj bele dél van, te mindjárt másodszor/harmadszor eszel, ő meg még csak reggelit vagy azt sem evett.

Kicsit több megértést kérünk feléjük.

Na nem a Spar felé, hanem az eladók felé.

Hosegawa 2010.06.13. 10:45:42

Ne is mondjátok.

Nekem napi 8 és fél órát fizetnek ki, de sosem dolgozok kevesebbet 10-12 óránál.
És nem voltam még tíz percnél hosszabb kajaszüneten, esetleg plusz egy cigi áruátvétel közben belefér (mondja a főnök)

És akkor úgy bánik velünk a vásárlók egy része mintha egymilliót keresnék, aztán múlt hónapban utaltak 72-t úgy, hogy a fél hónapot végigéjszakáztam.

Xezs 2010.06.13. 12:54:08

Nem irigyellek titeket, az biztos. De mi az, hogy nem fizetnek túlórapénzt? Munkavédelmisekhez nem fordultatok még?

Profi hozzászóló 2010.06.13. 19:56:45

1. idióta volt
2. nem értette mi a baj
3. panaszkönyvelt indokolatlanul
4. mocsok a helyesírása

Hosegawa 2010.06.13. 23:35:13

Hát párszor amikor kijöttek rutinra, próbáltunk hozzájuk odamenni, de mindig az volt a válasz, hogy bizonyítanunk kéne, még a tanuvallomások is kevesek, mert papírok kellenek.

Egyszer még a főnökünk ment oda, neki is ezt mondták.

A tecsó ugye teli van olyan kamerákkal, hogy olvasod az újságodat a tecsó közepén, és az operátor aki esetleg figyel téged, elolvassa a monitorrol az apróbetűs részt az újságban.
Ilyen kameráink vannak vazze, és a munkaügyi felügyelet azt mondta, bírói végzés kell ahhoz, hogy megnézzék a kamerákat.

Na mivel ez a mennyiségű ingyen munka már bűncselekmény, ha feljelentést tennék, a rendőrségnek a felvételeket le kéne foglalnia bizonyítékként, de akkor sem fogja megtenni bírói végzés nélkül, amit fél év szerezni, 3 hónap után meg törlődnek legkésőbb a kazették.

Ugye milyen bonyolult? :)

BlackCaty 2010.06.15. 09:59:06

Sikeres ember már nem leszel, ha gyereked van! És ez a csodálatos helyesírás... (de ... viszont, mien - ez kiütötte a biztosítékot, de azért processzál..) és ezt fogja tanulni a gyerek is :S

DW73 2010.06.15. 13:14:16

@Gerw: És mi van, ha elmajszol egy fél kiflit a gyerek? Gondolom neked nincs, szerencsétlen.

Xezs 2010.06.16. 10:52:07

@DW73: Szerintem taplóság olyan árut fogyasztani amit még nem fizettél ki. Hivatalosan a bolti áru addig nem a tied, amíg nem fizetsz érte. Ha meg nem a tied akkor nincs jogalapod fogyasztani.

Na meg felmerül a kérdés hogy milyen türelmetlen, elkényeztetett gyerek lesz abból, amelyik nem tanulja meg mit jelent az, hogy később.

Firuse 2010.06.16. 12:15:50

Kicsit eldurrant az agyam, ahogy a hibákkal teli beszámolót olvastam.
Mindkét oldalról lehet lapulni.

Egy eladó, vagy pénztáros sem kiabálhat ilyen stílusban a vevő után, mert nem illik. Azon túl, hogy udvariatlan, még kínos és megszégyenítő is. Ha pedig egyszer kinyitotta a száját, ne tagadja le, hogy mit mondott és ne próbálja meg kikerülni a következményeket. Tessék felelősséget vállalni a tetteinkért.

De ez nem smasszerkedés, hanem figyelmeztetés, ha már anyukád nem tanította meg neked a bolti szabályokat.
Ha valamit leveszel a polcról, de mégsem kell, akkor ugyanoda tedd vissza. Ha a gyereked elhagyja azt amit levett és játszott vele, keresd meg és tedd vissza. Te vagy az anyja, a te feladatod, főként, mert ezt a kölyködnek is meg kell tanulnia.
Nem tudom, te hogy viselnéd, ha a férjed hazamegy és a mosatlan edények közül kivenne egy pörkölteset és berakná a tiszta edények közé. Vagy odatojna a nappali közepére, amit te felsöpörtél és felmostál.
Végül is otthon vagy, most ő a pénzkereső és ha már úgyis takarítottál, egy kis plusz meló nem árt meg.
Tanulj meg viselkedni bazd meg! És baromira kiborít, hogy egy neveletlen picsa vagy, aki felháborodni tud, de elismerni, hogy hibázott, azt nem.

Zuzimama 2010.06.16. 20:01:18

Van pár iskolám, de basszus mondja már meg valaki, hogy mi a frászkarika az, hogy processzált? Vagy processált? Vagy mi?

kispestipeti 2010.06.18. 10:46:41

miért kell ennyire felkapni a vizet? gyereket nevelni kell,(pl. nem csak avval játszadozunk, ami a miénk, vagy odaadják nekünk, roszz, aki rosszra gondol!) és akkor nem lesz neveletlen (dekulturált,stb.) pénztáros belőle.
aki kiveri a szezont a fazonnal az únszimpatikus?

csahos 2010.06.19. 00:13:09

Balkáni market. Nagyon jó!
Én félévente betévedek a vecsésibe,
és megkérdezem magamtól mit is keresek már megint itt?

találjatokkivalamit 2010.06.21. 21:30:58

Ez mind szép. De, ha bemegyek az üzletbe, akkor nem az eladónak kell köszönteni engem? Mert mindig azzal érvelnek, hogy ahová belépünk ott nekünk üdvözölni a már ott lévőket. Ez így rendben is van, de ha jól tudom akkor a boltokra ez az "illemszabály" nem érvényes. Már csak praktikus okokból sem. Ha előre köszön az eladó az számomra azt jelenti, hogy észrevett és foglalkozik majd velem. Amúgy a poszttoló szarjon sünt! A kereskedelemben megalázóan alacsony bérek vannak...

Barbi123 2010.09.01. 20:43:11

@Firuse:
Arról nem beszélve, hogy a boltnak komoly kárt tudsz okozni ilyennel,ha nincsenek egyedileg beárazva a termékek. Ár a közelben sem, bírság 1db 50 eFt. 5 ilyen vásárló 250 e ft
gondolj bele
süti beállítások módosítása