Tékozló Homár

Nem létező vasúti kocsiba árult jegyeket a MÁV

2010.06.11. 09:54 | szily | komment

Itt egy egészen friss, ropgós, ma reggeli sztori: a Homár kollégája, Kati, a Tenkes Intercityvel utazott, amiről, ki tudja, miért, lehagytak egy kocsit, hatvan jegyet viszont eladtak rá, majd egymás ölébe zsúfolták az átkozódó utasokat. Alant Kati helyszínről küldött beszámolója.


A ma reggeli Tenkes IC-vel (7.45-kor indult) utazom a Keletiből: indulás előtt derült ki, hogy nem állították ki az egyik (20-as számú) kocsit, itt reklamáltak az utasok. Mire az ügyeletre beszólt a vonat személyzete, már 60 jegyet eladtak rá. Itt állt például egy egész osztály a székek között, akik direkt lefoglalták a nem létező fél kocsit, meg egy néni is kiabált a peronon, hogy izzad az idegességtől. Vagy 20 perc múlva leültették őket, meg megnyugtatták, hogy sajnos nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, aki meg nem kapott helyet, az visszakérheti a 400 ft-os pótjegyet. Így kicsit zsúfoltabb az utazás

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.11. 10:58:01

@yippyupp: De hisz nincs is csonka hazánban érdemleges alagút! Nem vagyok én bika, hogy 3-5 másodperc alatt végezzek...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 11:02:22

@Kitalátor feljegyzetei: Egy japán és egy francia utazik a vonaton. Jön egy alagút, sötétség, nagy verekedés hangjai. Amikor kivilágosodik, a francia a földön van. A japán megszólal
-Ez a japán karate.
Következő alagút, sötétség, egy csattanás. Kivilágosodik, a japán vérző fejjel a földön, megszólal a francia
-Ez meg a franciakulcs.

ODIV 2010.06.11. 11:03:31

A Budapest-Pécs intercityken teljesen általános dolog, hogy kiadják a normál IC kocsira a helyjegyet, aztán ráakasztanak egy olyan vagont, amiben nincsenek bizonyos számok. Például a fülkés vagonokban csak 16, 26, 36, stb a legmagasabb szám, tehát 10ből 4 helyjegyhez nem létezik ülés. Ezt minden héten többször is eljátszák.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 11:08:32

@ODIV: És akkor egy csomó ülés marad a végén, amire nincs helyjegy, vagy egyszerűen csak 60% annyi ülés van a vagonban?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 11:11:25

@Sün‼: A kisnyuszit oktatja az apja bakni. Felállít négy nyuszilányt, és megmutatja:
- 1, 2, 3, 4, így kell, fiam. Most te csináld!
Az ifjú nyuszi nekigyűrkőzik:
- 1, 2, 3, 4, 5, bocs papa!

ODIV 2010.06.11. 11:11:48

@atpijkamo/Hosszú magánhangzó takarékossági felelős: a matekkal hadilábon állhatsz.

Kiadnak mondjuk 10-100ig helyjegyet, de nem létezik a 17,18,19,20, 27,28,29,30...
szerinted mennyi szabad hely marad?

yippyupp 2010.06.11. 11:12:28

@Kitalátor feljegyzetei: azért valamire jut időd
Parasztbácsi utazik a vonaton. Melléül egy parfümtől bűzlő nő.
- Mi ez a szag? - így a parasztbácsi.
- Macskahereparfüm, 100 Ft milliliterje - válaszolja a nő.
Kis idő múlva beérnek az alagútba, parasztbácsi elereszti magát. Kiérnek az alagútból megkérdezi a nő:
- Mi volt az a szag az alagútban?
- Tarkabab, 500 Ft kilója.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 11:16:46

@yippyupp: Egy angol, egy francia egy székely és egy madame utazik a vonaton. Egyszer csak beérnek egy sötét alagútba, amikor a madame iszonyatosat fingik. Roppant kellemetlen helyzet, a madame feszeng, szégyelli magát, de az angol, mint úriember megpróbálja menteni a menthetőt:
- Elnézést kérek, tegnap biztosan romlott steak-et ettem, többet nem fordul elő.
Megint beérnek egy sötét alagútba, a madame megint fingik, most a francia próbálkozik a helyzet mentésével:
- Elnézést kérek, tegnap biztosan romlott volt a csiga.
Mennek tovább, a székely ki akar menni friss levegőt szívni és nézelődni a vonatablakból. Fogja a botját, a kabátját, de az ajtóból még visszaszól:
- Osztán ha a kishőgy megin elszarná magát, akkor az én vótam.

Rosszindulatú Vászka 2010.06.11. 11:19:05

@atpijkamo/Hosszú magánhangzó takarékossági felelős: ül a kupéban egy francia, egy angol, meg egy ír, egy hölgy a szemrevaló rontanivaló fijatal lányával. Beérnek az algótba, cuppanás, saller, majd kiérnek.
- Biztos valamejik megcsókolta alánymat és ő felpofozta . gondolja a hölgy.
- Biztos véletelenül az anyámat csókolta meg és ő felpofozta - gondolja a lány.
- Biztos a francia megcsókolta a lányt és véletlenül engem pofozott fel - véli az angol.
- Biztos az angol megcsókolta alányt de az felpofozta - gondojja a gall.
- Hehe, megcsókoltam a kezem és felpofoztam az angolt, de jól esett - örül magában az ír.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.11. 11:21:23

@Sün‼: logikus lenne, ha egy jegyet adnának az ülőhely sorszámával. nemde?
@yippyupp: @atpijkamo/Hosszú magánhangzó takarékossági felelős: :D

IC-vel utazni ősi román szokás!

potha 2010.06.11. 11:21:32

"egy néni is kiabált a peronon, hogy izzad az idegességtől"

EPIC :D

Szendwich 2010.06.11. 11:24:13

Ilyen esettünk volt nekünk is. Megvettük a pótjegyeket Miskolcon. Beállt az IC, a 21-es kocsiba szólt a jegyünk, persze 20-as kocsi volt az utolsó...
Az étkező kocsiban utaztunk, ahol a pincér pöccsel is összetűzésbe kerültünk. Mert a hozott anyagot nem lehet fogyasztani abban a kocsiban, szerinte. Mi meg mutattuk a pótjegyet, hogyha felcsatolja a vagont ahova szól a jegyünk akkor majd ott fogyasztunk. Nem találtunk közös nevező, mi megittuk a saját sörünket, aztán vettünk a katinkocsiból is, de az pisa meleg volt.

eml 2010.06.11. 11:25:45

@atpijkamo/Hosszú magánhangzó takarékossági felelős: @Kitalátor feljegyzetei:

Együtt utazik a kupéban egy francia, egy skót, és egy angol anya a lányával. Alagút, sötét marad a fülke. Cuppanás, csattanás.

Ki mire gondol?
A lány:
- Hülye pasik, hát nem az anyámat találták meg!
Az anya:
- Lám-lám jól neveltem a lányomat, hogy rendreutasította azt a pimasz disznót, akármelyik is volt.
A francia:
- A hülye skót! Azt én kapom a sallert miatta.
A skót:
- Hehe, megpusziltam a kezemet és letekertem egyet a franciának!

Rosszindulatú Vászka 2010.06.11. 11:26:23

Két góbé ül a vonaton. Debrecen határába mexólal az egyik:
- De jó szagú ez friss tehéntrágya. Ez köll a földnek.
- Ez biza, aki elég levesös - monnya a másik Szolnoknál.
Mire az első Pesten:
- Azé csak jobban tellik az idő, ha beszélget az ember.

Béjla 2010.06.11. 11:26:59

Mi is ugyanígy jártunk, amikor a Pünkösd előtti szombaton utaztunk Nyíregyházára Szolnokról a Bereg IC-vel. Elővételben már szerdán megvettem a jegyeket. Akkor a 21-es kocsi hiányzott a szerelvényből. Felszállás után a 22-es kocsi utasaitól tudtuk meg, hogy az 1. osztályon is leülhetünk ha találunk helyet. Volt néhány ülőhely, de 2 kisgyermekkel nem akartunk négyen ötfelé ülni. Így visszamentünk az étkezőkocsiba, ahol leültünk egy asztal köré. Ott viszont csak akkor maradhattunk, ha kötelezően fogyasztunk. Így még 1 helyjegy áráért ittunk 1 pocsék kávét és egy üres teát, mert a cukor és a citromlé olyan kiöntőben volt, amit még gumikesztyűben sem fogtam volna meg.
A jegyeinket kitettük az asztalra. A kalauz ott járt-kelt mellettünk, de egyszer sem kérte el őket. Már bíztam benne, hogy nem kezelik és így majd hazaérve Szolnokra visszaváltom őket, de Debrecenben kalauzcsere volt és az új ellenőr lekezelte a jegyeket. Mikor sérelmeztük neki, hogy a hiányzó kocsiba szól a jegyünk, flegmán csak annyit mondott "Végülis ülnek nem?" Ja még 1 helyjegy árú kötelező fogyasztásért. Erre pedig azt válaszolta, hogy "Büfése válogatja, kell-e fogyasztani"
Folyt...

epres négercsók 2010.06.11. 11:28:58

Óh, köszönöm, hogy ebből poszt lett, mert a pécsi IC-ken ez rendszeres.
Legutóbb úgy csinálták, hogy eladták a jegyeket, ám nem számoltak vele, hogy nem egyterű, hanem szlovák kupés kocsik érkeznek, amikről köztudott, hogy minden kupéban 1-től 6-ig vannak a számozott ülések, így akik pl. az 57,58, 59, 60-as ülésre kaptak jegyet, azok így jártak. Egy dühös bácsi kultúráltan oda is szólt a kaller néninek, hogy úgy különben nemlétező helyekre adták ki, a kaller meg süketnek tettette magát, és nem válaszolt semmit. És ez már a sokadik eset. Különösen gáz ez hétvégén, mert pénteken és vasárnap csak úgy lehet leülni ezeken a vonatokon, ha az ember legalább 2-3 nappal előtte megváltja a jegyet, mert így sincs elég hely.

Jah, és azt tudtátok, hogy új szabályozás van, miszerint a késésnél nem adják vissza a helyjegy árát, hanem a Keletibe kell külön kimenni reklamálni, és majd ők mérlegelik, hogy a teljes jegyár nemtomhány százalékát visszaadják... Azt hittem, felrobbanok, amikor szolid 40 perces késésnél, vasárnap este 9-kor, tíz perc telefonálás után ezt benyögte a pénztáros néni... Menjek ki 24 órán belül a Keletibe... A máv is elmehet a ...-ba.

Rosszindulatú Vászka 2010.06.11. 11:30:10

@eml: hejesírásellenőrzés nélkül gyorsabb gépelni :)

yippyupp 2010.06.11. 11:32:36

@Béjla: folytsd már légyszi, tök jó írás

Béjla 2010.06.11. 11:35:16

Folyt..
Nem hagyott nyugodni a dolog és Nyíregyházára megérkezésünk után felhívtam a MÁV-Direct-et. Ott az ügyfeles a MÁV szabályzatából kiderítette, hogy nemcsak a helyjegy árát kérhetnénk vissza, hanem annak 5-szörösét kapnánk kártérítésként, HA a jegyellenőr kiállított volna egy igazolást, hogy nem tudtunk a megfelelő helyre leülni.
Ezen igazolás hiányában maximum csak panaszt tehetünk az ellenőrre, mert nem a szabályzat szerint járt el és nem állította ki nekünk igazolást.

Úgy látszik nem egyszeri, hanem ismétlődő eset a hiányzó kocsi.
Ezért okulásul minden leendő károsultnak, ha így jártok, kérjétek az igazolást a kalauztól.

Rosszindulatú Vászka 2010.06.11. 11:35:31

A vonatokon még ojan szabadonpottyantós vécé van? Mikor fiatalabb koromba párszor vonatoztam, nem mertem használni.

yippyupp 2010.06.11. 11:37:38

@Rosszindulatú Vászka: én imádtam bámulni a likon, érdekesebb volt mint a windows háttér

Béjla 2010.06.11. 11:42:15

@Rosszindulatú Vászka: Sajnos a WC-t nem tudom milyen, mert zárva voltak. Az 1. osztályú kocsiban pedig foglalt volt. Szerencsére odafele nem volt késés és a lurkók kibírták Nyíregyházáig.

Rosszindulatú Vászka 2010.06.11. 11:42:55

@yippyupp: a gőzöst szerettem, az szép nagyvas volt. Eccer mentünk táborba és egy kispajtásuk kanyarba kirókázott az ablakon. Nem röhögött rajtan mindenki, pl. az a srác aki az orcájába kapta a savasferedőt.

Jelzem gyerekkoromba voltak gongyaim az idegen vécékkel alaphangon is.

yippyupp 2010.06.11. 11:45:48

@Rosszindulatú Vászka: : D idegen wc - mint alien toilette? űrgyíklotyó? lelki szemeim előtt megjelent atpijkamo, amint nagyban kopipésztel nekünk egy wécéswiccet, remélem, nem okoz csalódást

yippyupp 2010.06.11. 11:47:02

Sünike meg betárazta már a pontosidőt

yippyupp 2010.06.11. 11:48:03

én pedig felkutyagolok a harangtoronyba kongázni

Rosszindulatú Vászka 2010.06.11. 11:49:13

@yippyupp: télleg, a vonaton nem mertem ráülni - nem csak az állaga miatt - féltem, hogy kiesek. Még a padlóréseken is lehetett látni a futó síntalpakat. Meg láttam valami filmet, amibe kígyó mászott ki a fajanszból.

yippyupp 2010.06.11. 11:51:15

@Rosszindulatú Vászka: na köszi, többet én sem merek mostmár, marad a házsarok

Rosszindulatú Vászka 2010.06.11. 11:53:25

@yippyupp: a városiaknak. Mert falun a földbűl sokminden tud ám kibújni. Meg mászik, ugrik repül is sokminden.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 11:56:18

@yippyupp: Megrendelésre nem megy.

WC falán: Ne ide nézz, a vicc a kezedben van.

JohnHenry 2010.06.11. 11:56:57

Keleti pu. - Keszthely, 35 fok árnyékban, légkondi nem működik, légkondi miatt bolhafasznyi ablakok, amik nem nyilnak, Keszthelyen álljak sorba a pénztárnál és visszakapok 2-300 forintot (2 éves sztori).

yippyupp 2010.06.11. 11:57:14

@Rosszindulatú Vászka: erről a nyüzsiről jut eszembe, ha az űrgyíkok farka letörik, akkor nekik is visszanő?

Rosszindulatú Vászka 2010.06.11. 12:00:24

@yippyupp: azt nemtom, mer mikor legutóbb teleportáltam és elvittek az ufók törölték a releváns emlékeimet.

Ti már gondoltaok rá, hogy a legtöbb póstás meg vasutas valójában földönkívüli, mint a MIB2-ben? Eléggé életszerű volt az a rész.

Rosszindulatú Vászka 2010.06.11. 12:01:34

BIM-BAM BIM-BAM BIM-BAM BIM-BAM BIM-BAM BIM-BAM BIM-BAM BIM-BAM BIM-BAM BIM-BAM BIM-BAM BIM-BAM

yippyupp 2010.06.11. 12:01:36

@atpijkamo/Hosszú magánhangzó takarékossági felelős: basszus, nem is láttam az új posztit, és milyen vicc vártot? még ilyet...

belekotyogok 2010.06.11. 12:02:27

@Rosszindulatú Vászka: körülbelül ugyanazok a vonatok járnak most is, attól eltekintve, hogy már egy ablakon sincs az a lehúzós sötétítő, a helyzet nem változott. tehát még most is a sínekre szarsz...
persze hogy a pirosvonatokon mi a helyzet, azt nem tudom.
Hm, egy ilyen Bp-Záhony utat éljen túl Bear Grylls :D

Rosszindulatú Vászka 2010.06.11. 12:11:02

@belekotyogok: Butapesrtől Esztergom fele elég patent új piros vonatok vannak. A Nyugatiba ami megy az döbbenet. Kosz, mocsok, fura embercsoprtok. Ellembe van bicaj tároló.

SarahConnor 2010.06.11. 12:11:28

Már nem azért, de hetente többször járok MÁVval, és megszámlálhatatlanul sok ilyen esetem volt már! Volt egy időszak, mikor csaknem hetente! Beültem egy másik kocsiba, mivel a jegyemen szereplő nem létezett, és jött a jegyellenőr, leellenőrzött és minősíthetetlen hangnemben beszólt, hogy nekem másik kocsiban a helyem. Mire közöltem vele, hogy ha megtalálja azt a számú kocsit (tán a 23-as volt), akkor örömmel, de én bizony nem találtam, akármennyit szaladgáltam le-fel a vonat mellett a peronon két bőrönddel. Erre hebegett valamit, és elment, hogy ő megkeresi, és megmutatja (cinikusan megnyomta ezt a szót). Persze nem láttam viszont :)

Szóval az esetnél és gyakoriságánál még bosszantóbb, hogy mindezt hogyan kezelik, és milyen az ügyhöz való hozzáállásuk, meg az ügyfélkezelés (de szép szó). Nem arról van szó, hogy "nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb", frászt. Egyik kéz sem tudja azt sem, hogy ő maga mit csinál, pláne hogy a másik...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.11. 12:11:31

@yippyupp: Arról nem is szólva, hogy az olyanok, akik megérnének pár hét ajtócsapkodást, már nem rajtam keresnek fogást.
A múltkor Pestről hazafelé jövet egy olyan ült szembe velem, gyönyörű Cavintonkék* szemekkel. Azt nem mondom, hogy nem törtek fel bennem pajzán indulatok, de azonnal vissza is kapcsolt az agyam.
Rendesen meg sem mertem nézni, féltem, hogy már attól ikerterhes lesz...

belekotyogok 2010.06.11. 12:17:57

@Rosszindulatú Vászka: ja, egyszer én is utaztam olyannal, mert félreértettem a hangosbemondót, Monor helyett Szolnokot hallottam.
Nagyon rohantam rá és roppant megkönnyebbülten rogytam le a légkondis ülésbe, tiszta szerencse, hogy fejem felett kijelző volt, hogy Monor, így tudtam korrigálni a Kökin, ezalatt a pár perc alatt nem volt érkezésem feltérképezni a vécét.

Peetee 2010.06.11. 12:18:29

Mit szólna hozzá az ilyen MÁV-os gyökér, aki jóváhagyta, hogy a 20as kocsi nem kell, ha egy étteremben leadja a rendelést, békésen várakozik, majd visszajön a pincér 40perccel később és közli.
Sajnos nem áll módunkban most ételeket készíteni, de ha kitölt 3 nyomtatványt és várakozik még 30 percet, akkor 400Ft-ot visszakap az üdítők árából!!!!

KB. ugyanez a szituáció.

De a nyílt lábszártörését sem műteném meg az ilyen gyökér naplopó sz@r alaknak, amilyenből van még ~15.000a MÁV-nál. A Többi 15.000 úgy ahogy dolgozik.......
Hmmm????

Kocsari Antal 2010.06.11. 12:18:40

Még annó szerződéses katona koromban fordult elő velem, hogy jöttem fel Pestre. A Siófok - Budapest IC-re vettem jegyet. A helyemen meg ült egy tag. Mondtam neki, hogy ácsi. Erre ugyanarra a napra, ugyanoda szóló jegyet mutatott.

Átballagtam a kantinos kocsiba, a málhazsákot bevágtam a sarokba, és leheveredtem szundítani. Jött a cincér. Különösebb vita nélkül megértette, hogy mi a stájsz, és hagyott aludni, így a Kelenföldi pu-ig durmoltam.

Egy másik alkalommal meg a légkondi nem működött a kocsiban. Azért jártam IC-vel, hogy ne kelljen együtt utaznom azokkal, akikkel nem akartam együtt utazni. Erre valahogy ebben a nem hűtött IC-ben, abban a kocsiban is megjelent egy ilyen csapat. Áttelepültem az első osztályra. Ott csak nagyjából 5-6 hely volt foglalt. Amikor jött a kaller, mondta, hogy ho-hó! Én meg mondtam neki, hogy amennyiben azon kocsiban, ahova a jegyem szól a kinti 38 foknál hűvösebbet csinál, beszüntetetti az abált szalonna és disznósajt evést olcsó sörrel, a dohányzást és az éneklést, akkor átmegyek. Nem vitázott.

Anti

Rosszindulatú Vászka 2010.06.11. 12:26:46

@belekotyogok: én még soha, mert nekem se jó irányba megy :(

yippyupp 2010.06.11. 12:31:25

@atpijkamo/Hosszú magánhangzó takarékossági felelős: ne nevess, rosszul írta, hogy támaszt úr bál szintetizátort

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 12:32:08

@Kitalátor feljegyzetei: "Cavinton ... Nefelejcsből"

Öregemberek beszélgetnek:
- Voltunk a nejemmel egy klinikán, ahol módszereket tanítottak, hogyan kell dolgokra visszaemlékezni.
- És siekeres volt az oktatás?
- Nagyon.
- Hogy hívták a klinikát?
- Hmmm… Mi is annak a kék tavaszi kis virágnak a neve?
- Ibolya?
- Igen, ez az… Ibolya, gyere be! Mi volt annak a klinikának a neve ahol voltunk?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 12:34:03

@yippyupp: Ma ilyen anagrammás napod van? Egyszer nekem is nagyon fájt a fejem...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 12:35:36

siekeres=siekeres

Ezt a blogmotort fogja elsőnek falhoz állítani a forradalom.

yippyupp 2010.06.11. 12:37:59

@atpijkamo/Hosszú magánhangzó takarékossági felelős: ez már csak ilyen hőgutás nap, ne borzold a hátadon a szőrt, így focivébé előtt, menj és vegyél inkább sőrt

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 12:39:21

@yippyupp: Ha az én nevemből csinálsz anagrammát, kapsz egy tábla virtuális tibicsokit.

Rosszindulatú Vászka 2010.06.11. 12:40:39

Orvosnál:
- Józsi, naccerű az ön nemi aktivitás ebben a korban. Hogy csinájja, ni a titka?
- Gázálarc
- ?
- Egyrészt nem látom a feleségem rusnya pofáját, másrészt nem érzem a bűzös lehelletét, ha meg a légzőnyílást is befogom, úgy vonaglik, mint egy 16 éves.

fotoros móka (törölt) 2010.06.11. 12:46:57

Örüljön az ember, hogy jár egyáltalán valami még.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 12:49:31

@yippyupp: Jár a csoki. Mogyorós jó lesz?

|_|_|o|_|_|_|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|_|o|_|_|O|_|
|_|_|O|_|_|_|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|O|_|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|_|_|o|_|_|_|

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 12:50:40

@yippyupp: A melegben kicsit elfeformálódott. De az íze az ugyanaz.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 12:52:37

elfeformálódott=eldeformálódott
Mint a betűim.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 12:54:40

@Rosszindulatú Vászka: Egy férfinak már nagyon elege van a ronda felesegéből, ad neki százezer forintot, és elküldi a plasztikai sebészetre. Az orvos ránéz a nőre, és azt mondja:
- Asszonyom, a maga esete teljesen reménytelen. Itt egy gázálarc, azt viselje!
A nő megfogadja a tanácsot, boldogan megy haza.
- Hogy tetszik? - kérdezi a férjétől.
- Asszony, megbolondultál? Hagyod, hogy százezer forintért csak a szemöldöködet csipkedjék ki?!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 12:58:07

@atpijkamo/Hosszú magánhangzó takarékossági felelős: A vonaton ül egy pár, meg egy ember. A nő kimegy, az másik hozzáfordul a párjához.
- Önnek nagyon ronda a felesége. Én plasztikai sebész vagyok, százezer forintért átszabom.
- Viccel? Éppen viszem a vadászhoz, tízezerért lelövi.

Rosszindulatú Vászka 2010.06.11. 12:58:42

kakaóvaj-e kicsapdott rajta?

Secnir 2010.06.11. 14:39:00

@atpijkamo/Hosszú magánhangzó takarékossági felelős:
japok amit (csinálnak az szörnyű)
amit kapoj (atyt nem kötyönöd meg)
mika pjato (mika hackinnen öccse)
o mit kapja? (tibicsokit)

yippyupp 2010.06.11. 14:43:55

@Secnir: ooooOOOO, körberágtam a mogyikat, megérdemled mindet

Secnir 2010.06.11. 14:47:56

a kopja tim (klán wowban)

de már télleg nincs több...

yippyupp 2010.06.11. 14:51:38

@Secnir: mogyi sincs, szotyi jó lesz? () () ()

AlulírottFentemlített 2010.06.11. 15:08:06

Ha mindez oroszországban történt volna, akkor sokkal egyszerűbb lenne a helyzet.
Mert csak betelefonálsz (majdnem, mint svédbe) az eltünt vonatok minisztériumába és küldenek egy gyezsurnaját aki addig és úgy fog kényeztetni, hogy Bánki Péter is elfelejti megkérdezni a mozdonyvezető nevét, pozícióját!

Secnir 2010.06.11. 15:11:02

pyup pyip (a vulkán vietnamiul)
pippp yuy (hivom a csirkét és megcsipi az ujjamat)

yippyupp 2010.06.11. 15:43:10

@Secnir: az már volt, hogy kicsibe, ne száll be a kocsiba?
recs ni (öreg székely alatt összetörik a lóca)

Secnir 2010.06.11. 15:47:02

@yippyupp:
cirnes (cirnes cice héj hové lett a véj)

HomarFan (törölt) 2010.06.11. 17:04:58

Utolsó?

Sanyi 2010.06.11. 17:28:35

Magyarország helyét sóval bevetni... Szlovák alternatíva is jó, víz van elég, kis só és kész a tenger...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 17:35:57

@yippyupp: Ti most már anagrammaiul beszéltek? Mert egy szavadat sem értem.

Teve tuvudsz ivígy beveszévélnivi?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 17:37:43

@Sanyi: A szlovákok után a szerbek is építenek egy gátat a Dunára. Meg a Tiszára is. És csak várják, hogy feltöltődjön.

yippyupp 2010.06.11. 18:27:27

@atpijkamo: Én hülye vagyok, de azt mondom, hogy: tudok, csak nem szeretek. azaz reszketek anagrammiánosul

Xezs 2010.06.11. 18:51:51

Én sosem értettem hogy mi értelme van a helyjegy árának részének vagy egészének a visszatérítésének. A legdrágább helyjegy is kb. 1000 Ft, most 500 Ft-tól nem nyugszik meg az aki szarul utazott 2-3 órán át. Szerintem a legtöbben magasról szarnak erre a visszaváltásra.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.11. 19:54:56

@atpijkamo:
három bika áll a hegytetőn és lenn a völgyben ott vannak a tehenek..a fiatal bika azt mondja úú mindjárt leszaladok és elkapom mindet....a középkorú azt mondja...fiatalság bolondság..szépen lesétálok aztán amelyik megvár az meglesz...erre az öreg bika:ááá fiatalság bolondság amelyik akar valamit az majd feljön...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.11. 20:45:57

@donfuligjimmy: ... Erre a dédapabika: - Fussunk, ezek jönnek!

yippyupp 2010.06.11. 22:44:35

@atpijkamo: Én hülye vagyok, de azt mondom, hogy: koma, te vagy a legviccesebb cicus, akit valhalla felkergettem a fára

v2peti 2010.06.11. 23:27:18

Ha nincs helyed, akkor a helyjegy 5-szöröse jár vissza (hacsak nem módosult most a szabályzat)!!! Ezt "le kell verni" a MÁV-on!!!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.12. 00:18:42

@yippyupp: Ezek konzervek.

Egyszer láttam télen... nagy, friss hó volt... Hirtelen lihegést hallottam. Feltűnt két nagy kutya, aztán előttük két kutyahosszal megláttam egy macskát. Teljes erővel és csönben rohantak. Én még nem láttam macskát úgy vágtatni. Felszaladt a mellettem levő fára. A kutyák látható csalódással nézték. Nem sokon múlott. Barátságos kutyák voltak, jó mókának tartották. De én meg a macska nem.

gonosz1hal 2010.06.14. 10:11:45

Ez velem úgy történt meg - szintén a Tenkes intercity-n - két évvel ezelőtt, hogy babakocsival, 11 hónapos gyerekkel kellett végigmennem az egész szerelvényen, olyan folyosókon, ahol a babakocsi véletlen sem fér el keresztbe. Mindezt azért, mert egy vasutas a végén, ahol a számozás szerint logikusan a kocsinak lennie kellett volna, azt találta ondani, hogy az a másik oldalon van.

Átverekedtem magam az egészen, eljutottam az első osztályig, aminek a végén már csak a mozdony volt. Ezek után rámjött a sikító lábrázás, leültem az elsőn.

Jött a kaller (már ment a vonat), kérte a jegyeket, odaadtam neki. Azt mesélte, hogy rossz helyen ülök, menjek vissza, mert ez az első osztály. Mondtam neki, hogy én innen addig el nem mozdulok, amíg ő vissza nem tér és meg nem mutatja, hogy hol is van az én helyem.

Elment, visszajött, majd azt mondta, hogy nem azt a kocsit csatolták tévedésből, amit kellett volna, így 20-30 utasnak nincs meg a helye. "De nem baj" - mondta, - "a leghátsó vagonban bárhol helyet foglalhatok".

Mondtam neki, hogy felejtős a dolog, én itt maradok. Azt mondta, akkor meg fog büntetni, mert ez az első osztály. Mondtam, büntessen. Kérte a személyimet. Mondtam neki, hogy nem adom. Mondta, hogy rendőrt hív. Mondtam, hogy hívjon csak. Izgalmas utunk lesz. Ekkor idegesen elfutott, mivel a környéken már többen csúnyán néztek rá (nemtom, miért).

Vissza se jött. Pedig érdekes lett volna, ahogy egy rendőrrel együtt lehajítanak a 11 hónapos gyerekkel arról a vonatról, amire helyjegyem van, csak helyem nincs.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.15. 09:28:17

@gonosz1hal: Két éve? Bőven akadt volna olyan rendőr. Főleg, ha magyarul szólalsz meg...
süti beállítások módosítása