Tékozló Homár

Mi az úristent ittam meg? - a Pepsi mikrobiológusa válaszol

2010.06.17. 07:55 | ge | 86 komment

Tavaly már találkoztunk egy Pepsi-kristályvíz sztorival, akkor kevésbé volt megnyugtató a végkifejlet. Most viszont egy korrekt panaszkezeléssel szépített az ügyfélszolgálat, ahová snm telefonált be, mert gyanúsan darabos volt a megivott ásványvize.

rendezvényen kaptam fel egy üvegpalackos, 0,33-as szénsavas Margitszigeti Kristályvizet, szomjamat oltandó. A szénsav mintha hibádzott volna belőle, de egyrészt ki számolja a buborékokat, másrészt nem vizsgálgattam én olyan nagyon a címkét sem, szomjas voltam, na.

pár perccel később lepődtem meg igazán, amikor a korty vízzel apró valamidarabkák is jöttek a számba. némi vizsgálódás után egyértelművé vált, hogy a vízből kispórolták a buborékot, cserébe valami kolloid törmelék ülepedett le az üveg alján.

nosza, felhívtam a gyártó pepsi ügyfélszolgálatát, ahol első nekifutásra olyan szokásos felelgetést sikerült lefolytatnom a telefon túlvégén lévő hölggyel.

(Q:"Engem csak az érdekel, hogy mi az úristent ittam meg" A: "Hát én azt honnan tudjam")

Némi szerencsétlenkedés után azonban sikerült megfelelő modellt találni a kérdésem megválaszolására, a hölgy javaslatára reklamációval éltem, kaptam valami ígéretet, hogy majd kivizsgálják. Gondolatban hozzátettem, na persze.

Én lepődtem meg a legjobban, amikor a Pepsi mikrobiológusaként bemutatkozó újabb hölgy keresett telefonon pár napon belül. Időpontot egyeztettünk, majd a bejelentéstől számított kb. negyedik munkanapon kocsival a lakásomig jött, a maradék darabkás vizet kivizsgálásra elvitte, cserébe itthagyott 24 vadiúj kristályvizet és 12 vérnarancsos üdítőt.

A kivizsgálás eredményéről ugyan még nem kaptam hírt, de a mikrobiológus hölgy azt mondta, valószínűleg a cateringcég tárolta rosszul (napfényben, melegben, mittomén) a vizet, semmi veszélyes nincs benne. Nyugodt szívvel elhiszem neki, elvégre nem cápa volt abban a palack vízben, a cateringesek pedig az ételről is hazudtak (a burgonya mirelit, a jércének nevezett csirke egyidős lehetett az öcsémmel és meg mernék esküdni rá, hogy citromos párolás helyett csak rálöttyintették a citromlevet). Mondjuk, ha a következő napok folyamán mérgezésben elhunyok, akkor vissza az egész.

A következő húzásokért szeretnék pirospontot adni a Pepsinek:
- az ügyfélszolgálaton minimális volt a húzódozás, de csak mert nem volt a kérdésemre adekvát corporate policy
- semmi nyugtát vagy hasonlót nem kértek, pedig ha akarnak, ezen tényleg lehetett volna szívózni: nekik is elmondtam, a vizet nem én vettem, én csak megittam
- nagyon gyorsan intézkedtek
- kifejezetten szép mértékű ellentételezést kaptam
- korábban soha nem beszéltem mikrobiológussal.

üdv, snm

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Énbagoly 2010.06.17. 08:00:39

ez a gyanúsan darabos ásványvíz duma. :)

Andreana1982 2010.06.17. 08:02:09

nocsak, mindenki alszik?
10 perce várom az első kommentet :-9

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.17. 08:02:21

na mi van, nem elsőztök? lefoglal titeket a szarbáksz?

Énbagoly 2010.06.17. 08:04:01

szerintem a legjobb az a rész benne, hogy a posztoló végre beszélhetett egy mikrobiológussal. :)

Katarina 2010.06.17. 08:10:34

Öröm ilyen történeteket olvasni, pláne korán reggel! A Pepsi korrekt volt - már meseszerűen az -, megértem a posztoló örömét.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2010.06.17. 08:10:50

biztos én vagyok a suttyó, de ez meg mit jelent? --> "de csak mert nem volt a kérdésemre adekvát corporate policy"

2010.06.17. 08:11:14

Én is beszélni akarok egy mikrobiológussal!

MIKROBIOLÓGUST MINDENKINEK!

hurkada 2010.06.17. 08:14:48

A mikrobioklógus az egy nagyon picike kis biológus?

2010.06.17. 08:15:21

Corporate policy: Cég által már előre adott válasz, ami benne van egy gépben, és a robothölgy kiolvassa.

Az adekvát egyértelműt jelent.

Vegyél idegen szavak szótárát, és tanuld meg.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2010.06.17. 08:15:29

Eltűnik a boltok polcairól a Margitszigeti Kristályvíz, mivel a Pepsi Co. érdekeltségi körébe tartozó Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt. (FÁÜ Zrt.) januártól nem a Margitszigetről, hanem a pest megyei albertirsai lelőhelyről palackozza az általa forgalmazott ásványvizet.

A cég megtartja a "Kristályvíz" márkanevet, ám mivel a lelőhely megváltozott, így márciustól újrapozícionálják a márkát - mondta el a kreativ.online című kommunikációs portálnak nyilatkozva Berényi Attila, a FÁÜ marketingigazgatója.

A margitszigeti palackozás megszüntetésének oka egyrészt az, hogy a piacon megváltoztak a fogyasztói igények: a kereslet elmozdult az alacsonyabb ásványi anyag tartalmú vizek iránt. Másrészt pedig az új helyen kedvezőbb költségek mellett lehet előállítani a terméket - ismertette Berényi Attila.

A vizpiac.hu internetes oldalon az olvasható, hogy a margitszigeti üzem bezárása 31 dolgozót érint, akiket a régi, számukra előnyösebb kollektív szerződés feltételei szerint bocsátottak el.

hurkada 2010.06.17. 08:16:33

Az ital valószínűleg kristályvíz granuáltumból készült. A szürkésfehér lerakódás nem befolyásolja a termék élvezeti értékét.:)

subbazoo 2010.06.17. 08:18:10

mostanában már porból készül a víz is.

Egyéves Önkéntes 2010.06.17. 08:25:14

neszvíz volt szerintem is.

RaveAcE 2010.06.17. 08:26:02

El kell sózni a csipeket, a hini oltást már nem veszi a kutya sem.

Egyéves Önkéntes 2010.06.17. 08:26:38

@Helioport: de talán jobb lenne magyarul leírni, amire van magyar szó.
Do you cut it?

Fuxika 2010.06.17. 08:30:02

A MIKROBIOLÓGUSOK semmi mással nem foglalkoznak, mint a mikrók élővilágával.
Életcéljuk kolóniák megfigyelése a mikrohullámközegben, illetve az élet formáinak felfedezése.

JELMONDATUK:

Hogyan kerül a mikróba egy mikróba?

ddd.dino 2010.06.17. 08:31:54

@Helioport: Jól mondod, a mikrobiológus egy aprócska biológus. :-)))))))))
A mikroprofesszor pedig egy apró kockafejű tudós, aki a PC-ben ül, és abakusszal számolja a Call of Duty ballisztikai pályáit! :-)))))

Amúgy érdekes felfogás bocsánatos bűnnek tartani, hogy egy multi ügfélszolgálatának nincs adekvát corporate policy-ja vásárlói minőségi kifogás kezelésére. Akkor mégis miért üzemeltetnek ügyfélszolgálatot? Azt várják, hogy az elégedett ügyfelek telefonálnak, mondván közi, ez finom volt?

rohamoscsiga 2010.06.17. 08:32:41

Hmmm ezt lehet majd kiprobalom hogy kiteszem a napra hosszabb időre...

yippyupp 2010.06.17. 08:34:26

elromlott a svájci victorinox bubikivonó gép... kivonták a céndizoxigént, valamivel pótolni kellett gyorsan, amíg szerelték a gépet. gondolom beleköptek

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.17. 08:36:16

A rosszul tárolt víztől elvesztek a nagybetűi. De még levélírás közben meggyógyult.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.17. 08:37:49

@yippyupp: A víz egy részét dihidrogén-oxidra cserélték.

Egyéves Önkéntes 2010.06.17. 08:39:31

Én tavaly a bangladesi sztárbákszban voltam mikrobiológus gyakornok.
Mindent rendben találtam.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.17. 08:41:49

@ddd.dino: "Akkor mégis miért üzemeltetnek ügyfélszolgálatot? Azt várják, hogy az elégedett ügyfelek telefonálnak, mondván közi, ez finom volt?"

Hát ez az átka annak, ha valaki hibátlan terméket készít.

Nem is igen tudom, hogy cukros- vagy cukrozatlan víz készítését hogyan lehet elrontani.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2010.06.17. 08:44:56

Lehet, hogy a fehér valami az kristály volt?

Fegyvernek_Látszó_Tárgy 2010.06.17. 08:45:40

Mivel ezzel (is) foglalkozom: a ZÁSVÁNYVÍZBÜL mivel ZÁSVÁNY van benne, az ki is csapódhat. Ha melegen, napon stb tárolják, ez fokozottan igaz. Viszont üvegpalackból nem kellene a szénbubinak eltűnni, az csak a PET palackon át diffundál ki. Vagyis hogy hogyan volt lezárva vagy beletették e stb az a rejtély... Mondjuk ez a jobbik eset, már sikerült buggyant sörbe innom, na az a sssszar...

tyb 2010.06.17. 08:46:30

Én másik ásványvízzel jártam ugyanígy, miután több hónapig állt a szekrényben, bár nem volt felbontva. A hatos csomag mindegyikének az alján úszott valami apró szemcsés dolog. Nem tudom, hogy eredetileg is benne volt, vagy csak a hosszas tárolás után került bele.

yippyupp 2010.06.17. 08:46:52

a pepsi hivatalosan bejelentette, hogy ezentúl vuvuzella-szűrőt fog használni, így előzve meg a fehér trutymót

szemi90 2010.06.17. 08:47:23

@purga: Tényleg suttyó vagy. :)
Az ügyfélszolgálatos robotnak minden ügyfél által feltett kérdésre a meghatározott folyamatot kell elindítania. A 'mit ittam meg?' kérdésre semmi nem volt definiálva. Látható, hogy a 'panaszbejelentés' szóra máris rátalált a helyes útra.

bpo478 2010.06.17. 08:47:56

ásványvizet csak őstermelőtől!

Tomasz_a_gozmozdony 2010.06.17. 08:50:34

Mikrobiologust csak ostermelotol!

Xezs 2010.06.17. 08:50:46

A sör is darabos lesz nem megfelelő tárolás mellett?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.17. 08:51:30

@Xezs: Attól függ, mit nevezel tárolásnak. Ha csak sört iszom, akkor is szarok.

yippyupp 2010.06.17. 08:52:05

@Xezs: ha túl sokáig tárolod, mondjuk a lejárat után +5-6 hó, utána megiszod, szerintem darabosan jön ki belőled

Fegyvernek_Látszó_Tárgy 2010.06.17. 08:52:30

@Xezs: Ja. Múltkor nem megfelelően tároltam, leesett a polcról is tiszta darabos lett, még bele is léptem :(

BBG76 2010.06.17. 08:53:02

Tanulság: rendezvényen sose kapj fel olyan vizet, amibe más már beleivott.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.17. 08:55:10

@tyb: "eredetileg is benne volt, vagy csak a hosszas tárolás után került bele."

Az alján keresztül fölszívta a szekrényt.

tyb 2010.06.17. 08:59:17

@atpijkamo: Erre nem is gondoltam. Ezután fellógatva tárolom.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.17. 09:00:23

@Helioport: Vegyen a poszt toló, és fordítsa le a jó édes anyanyelvünkre, amit ír. Vagy legalább ne fordítsa amarikaira.
@tyb: A múltkor nyitottam ki egy kb. 20 éves, félliteres üveges Borsodi ásványvizet (azóta gyógyvízzé minősítették, de üvegbe sajnos nem töltik). Semmi baja sem volt, nem ült ki abból semmi, pedig az nem holmi palackozott esővíz, hanem ~3600mg/l oldott ásványi anyagot tartalmaz. Valódi melegben valódi sópótlásra a kapható legjobb. Az Apenta sem lenne rossz, ha nem lenne benne annyi fluorid, de erről pár kohász tudna mesélni...

helianthus 2010.06.17. 09:10:02

ezmiez? cateringcég (a céget még értem)

S2Firestar 2010.06.17. 09:12:58

Hát ez két dolog is lehetett. A napfénytől hajlamos kioldódni egy s más vagy a vízből, vagy a palackból (vagy mindkettőből). Ha a palack fala elhomályosodott, akkor az a ludas...

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.17. 09:15:34

engem az érdekelne,hogy ha télen bennfelejtek egy üveg vizet a kocsiban,az megfagy és miután kienged televan ilyen olyan nyákos bizbaszokkal..
felettébb érdekelne.ja és mentes víz mindig és már majdnem minden márkával előfordult

szusza13 2010.06.17. 09:17:48

hogy mikre rá nem érnek egyesek...

mortalwombat 2010.06.17. 09:24:20

Egyszerű: Instant vízpor maradványa. Veszel egy zacskó instant vízport, vizet adsz hozzá és kész a víz. Mit nem lehet ezen érteni? Nem oldódtak fel rendesen az instant vízpor granulátumai. Mikrobiológus szép volt-e?

Kandras 2010.06.17. 09:27:33

Kiváncsi vagyok a szerencsétlen pepsi ma hány olyan telefont fog kapni, hogy "darabkák voltak az ásványvizemben, erre a címre hozzák a jutalom piát!" :D

vendel_mofo 2010.06.17. 09:38:38

Nem kell ásványvizet inni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.17. 09:44:33

Vizet csak őstermelőtől!

Drakula a poszt tolónak, jó kis írás vót!
"a jércének nevezett csirke egyidős lehetett az öcsémmel"
Ez különösen ütött!

ringer 2010.06.17. 09:46:08

Természetesen a Margitszigeti nem azért szűnik meg, mert a piac az alacsonyabb ásványi anyag tartalmú vizek felé tendál. Aki sok Margitszigetit fogyasztott 5-10 évvel ezelőtt, az jól tudja, hogy a Margitszigeti azért volt piacvezető márka, mert a viszonylag magas ásványi anyag tartalom mellé tiszta ízvilág párosult. Az utóbbit viszont sikerült tönkretenni, ma már olyan rossz íze van ennek a víznek, hogy még fröccsnek sem jó.

2010.06.17. 09:55:21

a nagymenők már makrobiológus használnak.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.17. 09:57:00

@telekino: Először menetest olvastam... Mitől mentes a zavaros vized?

telekino · http://globalicum.blog.hu/ 2010.06.17. 10:07:13

@Kitalátor feljegyzetei: nemtom,de már többször is előfordult télen :-) megfagyott a kocsiban ,miután kiengedett elég ocsmányul nézett ki
hogy mentes(szénsavmentes)csak azé közöltem,nehogy valaki asziggye hogy a bubik fagytak meg :-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.17. 10:08:58

A víz nem egészséges!
Abban dugnak a halak!

Oldm4n 2010.06.17. 10:10:14

Hogy mi volt benne - hülye kérdés, Margitszigeti Kristályvíz, világos, hogy Margitsziget volt benne... ha csontszerűnek látszott, akkor esetleg egy Margit. Nem tudom, mit nem értesz. :))

Ütős írás, felvidított. KÖszi.

P75 2010.06.17. 10:13:27

Nem ertem, miert baj, ha a kristalyvizben kristaly van :-))

BiaStrom 2010.06.17. 10:35:51

Én jó 15 éve jártam így, citromsűrítménnyel. Romlott volt, lepedék úszkált benne. Betelefonáltam, kérték olvassam le a vonalkódot illetve a számsort+azonosítót a palackról. Pár nap múlva kihozott házhoz, 12 palackot a területi képviselőjük....

Sevy 2010.06.17. 10:50:25

Mikrobiológus?:D Persze....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.17. 10:51:38

@Sün‼: Kolléga Úr! A halak valójában nem is dugnak. Viszon tényleg a vízben szarnak...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.17. 10:55:27

@Sevy:
Nem mikrobiológus, hanem mikroblogger!

@Kitalátor feljegyzetei:
Ennyire behatóan nem foglalkoztam a kérdéssel.
Mindenesetre ivásra nem való a víz, hanem fürdésre!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.17. 11:31:50

@Sevy: Én viszont ismerek (sajnos csak látásból) egy hidrobiológust. Kb. H-kategóriás* mellei vannak...

(*HuB+! Ekkora nincs is!)

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.06.17. 12:22:24

A kolloid az nagyon apro, szabad szemmel nem is latod a szemcseket, max a fenytorese lesz mas a folyadeknak tole. Mondj inkább alluviális üledéket:D

subbazoo 2010.06.17. 12:44:26

ezek szerint ha kikukázok 1 üres ásványvizes palackot, megtöltöm, szórok az aljára valamit, akkor pár nap múlva kapok sok ajándékot ingyér?
vagy Palkovicsnét kellene hívnom Batz papucsban? :)

É2I 2010.06.17. 13:12:05

Á, csak simán kiültek az ásványok napozni.

zépont 2010.06.17. 13:54:09

@BKV figyelő.hu: Ez a Berényi Attila az, aki a Barátok Köztben szerepel és nem tudom miből van pénze, és a Nórát d..ja?

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.06.17. 16:29:59

@BKV figyelő.hu: albertirsai ásványvíz?
@ancsurka-pancsurka: nem dugja, csak a miklóst szívatja azzal, hogy úgy tesz mintha szeretné. inkább a timikét molesztálja.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2010.06.17. 16:38:31

Mikrobiológust csak fűszoknyás, svéd őstermelőtől!

töklámpa 2010.06.17. 20:22:57

@Helioport:
Itt van előttem a Bakos Ferenc-féle Idegen szavak és kifejezések szótára.
Az adekvát benne van, :) de a corporate és a policy nincs. :(
Lehet hogy az a bibi, hogy 1974-es kiadás?

töklámpa 2010.06.17. 20:25:44

Hahóóóóó!

Elveszett a kommentem.

ergerberger 2010.06.17. 21:11:01

"- korábban soha nem beszéltem mikrobiológussal."

Milyen magas volt a mikrobiológus?
Igaz, hogy a mikrobiológus egy nagyon alacsony növésű biológus?

Megdobbent 2010.06.17. 21:31:53

A mikrobiologusok mindennapjait mikroblogjukon tudjuk kovetni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.18. 07:58:38

Na ez egy korrekt panaszkezelés, gyerekek.
Mondjuk egy mikrocápának lehet jobban örült volna a postoló, mert azért fizettek volna bárhol :D

Egyébként attól még meredek, hogy melegben kicsapódik a valami az ásványvízből...

Simán el tudom képzelni, ahogy a laborban efölött is tanakodnak, hogy mi a franc van a vízben :D

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.06.18. 13:48:01

odamentem a pulthoz, ásványvizet ivandó. ittam ásványvizet, szomjamat oltandó. oltottam a szomjamat, dehidratáltságom csökkentendő. csökkent dehidratáltságom, egészségemet megőrizendő. megőriztem egészségem, élettartamom meghosszabbítandó. meghosszabbodott az élettartamom, temetésem időpontját késleltetendő.
posztot írtam a homárra, véleményemet elmondatandó.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.06.18. 14:35:19

Én ismerek egy mikroboilógust: tök olyan, mint egy normál biológus, csak kisebb.

Sir Butcher · http://survivedev.blog.hu/ 2010.06.18. 21:38:52

Csak nekem tűnik fel, de a posztolók úgy 10%-a (nem, nem számoltam fel, egyéni vélemény alapján saccoltam) ezt vette ki a sztoriból, hogy hogyan lehet kicsalni némi ingyen vizet? O.o Magyarország, én így szeretlek. De akkor is maradok!

Sajtkukac 2010.06.19. 19:45:37

Na, ilyen ötletekért nem kell messzire menni, csak a sarki moziig: Volt az a Demi Moore-os film, a Sztriptíz, amiben a néger csávó azzal foglalkozott, hogy a joghurtba csótányt dugdosott, hogy majd feljelenti a gyártót, sok pénzre perelve. Aztán meg valaki jóízűen megette a preparált joghurtjait.
Valami ilyesmi történhetett itt is...

Mille38 2010.06.20. 10:42:19

@Helioport: Az adekvát szó "megfelelőt", a "lényeget tükrőzőt" jelent.
De végre valaki helyesen írta le, "l" nélkül :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.20. 13:04:44

@Mille38: Hova szokták tenni az l-let?

ladekvát
aldekvát
adlekvát
adelkvát
adeklvát
adekvlát
adekvált
adekvátl
???

szepi79 2010.06.21. 12:55:55

@atpijkamo: adekváLt. igy irják helytelenül helyesen.

weirdo 2010.06.21. 14:52:22

A Pepsi korrekt, nekem egyszer el volt törve a kezem, az asszony épp terhes volt és a 2 vagy 6 darabos multipack füle leszakadt (már a sokadik alkalom volt). Elrobbant az agyam, írtam, hogy b@xx@ meg a jó anyját, aki kitalálta, de mellé persze odaírtam a szomorú kedvem okát is. Pár nap múlva hívtak, hogy ok-ok, de nem ismerik ám a jóember anyját...
süti beállítások módosítása