Tékozló Homár

Re: Cipőragasztással vádolja a bolt a palimadár vásárlót

2010.06.21. 10:30 | ge | 43 komment

A 3 hét alatt széteső huszonezres cipő problémája is megoldódni látszik, bár az ügyfél nem teljesen elégedett, hiszen túl sok idegeskedésbe, időpocsékolásba és utazásba került neki mindez.

Utánajártam a dolgoknak. Beszéltem a fogyasztóvédelemmel, békéltető testülettel + ugye megírtam ide a Homárra a posztot. Miután felvilágosítottak, hogy mit is lehet tenni, gondoltam bemegyek a boltba még utoljára és beszélek az üzletvezetővel, hogy tisztában van-e a történtekkel. Szerencsére benn találtam az üzletvezető hölgyet. Elpanaszoltam neki, hogy mik történtek és kiváncsian vártam a javaslatát.

 

Meglepetésemre a vezető hölgy teljesen kulturáltan (normálisan), udvariasan, emberszámba véve hallgatta meg a mondandómat (nem úgy, mint előtte a mogorva, lekezelő eladó hölgy). Ő sem értette, hogy miért van ráírva a szakvéleményre hogy kijavítva, mikor a cipőt nem tudták megjavítani (vagy nem akarták, mert állítólag mi megragasztottuk).

A lényeg, hogy annyit mondott beszél a területi vezetővel és 1-2 napon belül felhív az üggyel kapcsolatban. A hét elején (06.15.) érkezik a hívás, hogy le tudjuk vásárolni az összeget, vagy visszaadják a pénzt. Hmmmm. Nem értem, miért kellett eddig húzni a dolgot, mikor meglehetett volna oldani ezt már az első alkalommal. No mindegy.

Mai napon (06.19.) ismételten beutaztunk (vidékről 30 km) visszakértük a pénzt, és vettünk a gyereknek egy másik boltban egy másfajta cipőt. Veszteség: idegeskedés, időpocsékolás, kb. 180km utazás, és a tudat, hogy egy 22e Ft-os cipő 3 hét alatt szétmegy.

Dehát ez egy fogyasztói társadalom, ahol a termékek életciklusa mindössze hetek vagy hónapok kérdése. Egy biztos, abban a boltban soha többet semmit.
 
Szerencsére Happy End!
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr Gregory House 2010.06.21. 10:31:54

Jó reggelt, jó szurkolást!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.21. 10:45:47

Eső.
Sűrű.
"A 3 hét alatt széteső huszonezres cipő problémája is megoldódni látszik"
Lófaust!
Mi kerül a nagykerben 500Ft-os kínai szarban huszonezer forintba? Új bilit kell venni a kínai óvodába?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.21. 10:52:24

@EÖ:
Helyesen:
BZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ
BZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ
BZZZZZZZZZZ BZZZZZZZZZZZZZZ

Régi magyar népdal, modern hangszerrel kísérve.

Amúgy akkor ez most BÜ poszt?
Cipőt a cipőboltból!

Abszorpciós diverzifikáció (törölt) 2010.06.21. 10:53:38

ÓÓÓnemigaz má megin nem sikerült:(::(:(:(:((((((((((((((((((((((((((((((8

É2I 2010.06.21. 10:55:52

@Abszorpciós diverzifikáció: Csak olyan kóbor húsz percet késtél :)

Egyéves Önkéntes 2010.06.21. 10:56:12

@Sün‼: fordítva raktam fel a vuvzelaszűrőt a tévére, úgyhogy kép nincs, csak a zömmügés jön át

Sulopest 2010.06.21. 10:57:14

Amennyi esze van a poszt tolójának biztos a Játékosok Szobájába ment vásárolni...

penelop 2010.06.21. 10:59:51

Örülhetnél, legalább ezegyszer emberszámba vettek..

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.21. 11:03:03

@EÖ:
Az gáz!
Fordítsd tetejével lefelé az egész készüléket!
Akkor megfordul a hang is.

Egyéves Önkéntes 2010.06.21. 11:04:22

@Sün‼: megpróbáltam, de akkor meg az olaszok nyernek
és a svéd szurkolók fűszoknyája a nyakukba lóg

dr. Aullah 2010.06.21. 11:12:23

Azért elég szomorú, hogy csak akkor történik valami, ha nyilvánosságra kerül a dolog :S

@Sün‼: Ez megvolt? www.youtube.com/watch?v=7B2LPxggvqY&feature=player_embedded

:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.21. 11:13:44

@EÖ:
Ez nem probléma!
De mi lesz ilyen esetben a brazilok végbéltermékével?
Akkor is kiállítják?
Ezt tényleg nem tudhatjuk.

yippyupp 2010.06.21. 11:36:49

@Sün‼: fonott wc-ben lehet megtekinteni

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.21. 11:41:02

@yippyupp:
Nem kaptam meg a cuccot!
Elküldted-e?

BZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ
BZZZZZZZZZZZZZZ BZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ

salapapa · http://salapapa.hu 2010.06.21. 11:42:11

gyereknek cipőt? max acélból, az nem megy szét! 8-)
és még ragasztani sem tudod, mert megláccik rajta. :D

yippyupp 2010.06.21. 11:42:17

@Sün‼: ja elküldtem, indán üzibe, azóta már van új, csak vár a kiadó elfogadására az első

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.21. 11:48:56

A nap keleten kel, a szar cipőt meg visszaveszi a bolt. Így kell működnie a világnak.

yippyupp 2010.06.21. 11:50:00

@atpijkamo: Az ég kék, a víz nedves, a nők titkoloznak.

j311 2010.06.21. 11:57:10

30 km nem vidék. Napi 50-et autózom és el sem hagyom Budapestet...

yippyupp 2010.06.21. 12:01:03

@Sün‼: : ) én meg várom a budiposztban, meglett Krumpli blogbejegyzése?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.21. 12:03:50

@yippyupp: A nőknek szaladj neki mégegyszer! Kapsz hozzá egy ékezetet a vésztartalékból: '

Én meg megjavítom a Napot.
nap=Nap

yippyupp 2010.06.21. 12:04:38

@atpijkamo: rád való tekintettel díszkvalifikáltam a hosszú í-t

yippyupp 2010.06.21. 12:08:00

@atpijkamo: títkoloznak, na, te lingvisztikai imposztor

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.21. 12:08:18

@j311: És ha elkészül a 0-ás körgyűrű, akkor nem lesz felső korlát.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.21. 12:11:40

@yippyupp: Te... te... te... szógyilkos!

Tulajdonképpen minden hozzászólásban el kell helyezni egy hibát, hogy a Zindex színvonalához fölnőjünk.

yippyupp 2010.06.21. 12:38:27

@Sün‼: de jó. Krumpli már küldte is a következőt, holnapra.

Rák Attantam 2010.06.21. 13:17:12

Na igen, így jár az ember, ha temetkezési kelléket vásárol... Legközelebb meg kell említeni, hogy feltámadáshoz lesz, és akkor a tartósabb kivitelt kapjátok.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.21. 14:14:56

és vettünk a gyereknek egy másik boltban egy másfajta cipőt.

Várjuk az uj panaszkodós posztot
a máshol vett másfajtacipő +ragasztásáról!

Anno, a cipő orrát kivágták és lehetett tovább hordani
igaz, csak 130Ft ba kerül, nem 18,000-be

j311 2010.06.21. 15:54:44

@atpijkamo: Miért? Csak a nulláson lehet körbe-körbe menni Bp-en? :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.21. 16:16:04

@yippyupp: "Az ég kék, a víz nedves, a nők titkoloznak."
Nem. Az ég kék, a víz titokzatos, a nők nedvesek...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.21. 16:23:38

@j311: Stirlitz meglátja stoppolni Müllert az útszélen. Elvigyorodik és megállás nélkül továbbhajt. Aztán megint Müller stoppol az útszélen, megint továbbhajt. A tizedik alkalommal elkerekedik a szeme: - Körforgalom - gondolja Stirlitz.

(---Flúgos Buszos---) 2010.06.23. 13:07:13

5000 Ft- kell venni cipőt,és akkor nem szarsz be,hogyha tönkre megy.

Érdekes,nekem nem megy széjjel a cipő pár hét alatt,kell neki egy év,de én legalább használom,és úgy megy tönkre,télen nem csizmát kell venni,hanem egy biciklit,és akkor nem kell a latyakban sétálgatni.

Ha meg ilyen gazdagok,hogy 20 000 Ft felett vesz csimmát,akkor vegyen autót a gyereknek sofőrrel együtt.
süti beállítások módosítása