Levélírónkat és családját kétszer zavarták el az okmányirodából azzal, hogy nem tudják megcsinálni a gyerekek útlevelét, pedig mind a kétszer megtehették volna. De az ügyintézők kényük-kedvük szerint értelmezik a tövényeket és szabályozásokat. Létezik az okmányirodáknál durvább szívatóhely ebben az országban?
Tortenetunk szinhelye ezuttal a XI. keruleti Okmanyiroda, ahol kiserletet tettunk kulfoldon szuletett es ott is elo gyerekeink magyar utleveleinek meghosszabbitasara. Mindeddig ezt a lakohely szerinti orszag magyar nagykovetsege intezte, de amiota az utlevelek biometrikus adatokat is tartalmaznak, azota kovetsegen keresztul csak egy evre adnak utlevelet, egyebkent csak itthon lehet a szokasos ot eves idotartamra kerni, termeszetesen kizarolag szemelyesen.
Elso kiserletunk idopontja meg 2009 nyara volt.
Elore idopontot kerve, a honlaprol gondosan megtudakolt dokumentumokat felvonultatva jelentunk meg mind a negyen es elore orultunk annak, hogy utleveleink sorszama egymast koveto lesz a kovetkezo ot evben.
Azonban az egyik asztalnal az ugyintezo holgy keresztkerdest tett fel: Hol vannak a gyerekek szuletesi anyakonyvi kivonatai?
Gyanutlanul valaszoltam neki: Ez nem szerepelt a honlapon felsorolt dokumentumok kozott.
A valasz: Igen, rossz a honlap.
Ekkor rohamos oregedesem egy pillanat alatt a nyugdijkorhatar kozelebe juttatott.
A felnottek kerelmet bevettek, a gyerekeket nem. Ezen kozben a hatterben jol hallhatoan jegyezte meg az ugyunk felett konziliumot ulo holgyek egyike a masiknak: Dehat csak hosszabbitas, itt vannak a regi utlevelek, vegulis meg lehetne csinalni …
Elkullogtunk.
Ma delelott, egy ev elteltevel ujabb kiserletet tettunk ugyanazon a magassagon, immaron felszerelkezve a szuletesi anyakonyvi kivonatokkal is.
Ment is minden, mint a karikacsapas.
Egeszen addig a pillanatig, amikor a szokasos konzilium kialakulasat kovetoen a rangidosnek, vagy akar vezetonek is tuno holgy, mikozben eppen kezeben tartotta a gyerekek magyar anyakonyvi kivonatat es magyar utlevelet, minden elozetes figyelmeztetes nelkul abszurd dramaeloadasba nem kezdett, kijelentven:
Ezek a gyerekek nem is magyar allampolgarok.
Biologiai eletkorom ekkor lepte at a nyugdijkorhatart.
Ezt mar nem lehetett uberelni.
Elkullogtunk tehat ismet.
Azota megtudtuk, hogy a holgynek mindehhez nem volt joga, egyszeruen arrol van szo, hogy a gyerekeknek nincs szemelyi szamuk, de nem is kell, hogy legyen nekik es valojaban semmifele ujabb nyilvantartasba nem kell oket venni.
Ket het mulvara kaptunk ujabb idopontot a Kozponti Okmanyirodaba, valamint municiot arra az esetre, ha onnan is le akarnanak pattintani bennunket.
Addig is kitartoan probaljuk magyarazni a gyerekeinknek, hogy mindez nem az ugyfel megalazasa, a vele valo packazas, az idejenek semmibevetele, hanem csak affele colour locale, ami nelkul a mi hazank nem is volna igazan izgalmas.
Jo delutant mindenkinek!
Eric_Cartman 2010.06.25. 11:45:33
Dr Gregory House 2010.06.25. 11:47:07
Ez már hétvégi?
Eric_Cartman 2010.06.25. 11:47:27
Eric_Cartman 2010.06.25. 11:49:16
Az emberi ostobaság elképesztő. Lófejálarc.... japersze.
2010.06.25. 11:49:44
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.25. 11:53:10
Eric_Cartman 2010.06.25. 11:56:17
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.25. 11:57:10
Megoldható ofkorsz!
Parancsolj kérlekszépen nincsmit!
Eric_Cartman 2010.06.25. 11:57:49
Eric_Cartman 2010.06.25. 12:00:01
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.25. 12:02:01
Mint szűzlány az első koncert előtt (vidéken dugás)?
Amúgy faszányos lett!
Drakula!
on
Ha nem magyar állampógárjenő valaki, akkor miért kell neki magyar útlevél?
Most ezen agyalok...
Eric_Cartman 2010.06.25. 12:03:13
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.06.25. 12:05:48
Mi volt benne a hiba?
Szvsz (vidéken: BTW) tök jó vót!
CsL 2010.06.25. 12:07:45
Eric_Cartman 2010.06.25. 12:12:08
(Alt - 130 pl.) próbáld ki, csodákra képes. Mindezt lehet élőszóban is.
Willie 2010.06.25. 12:12:24
yippyupp 2010.06.25. 12:13:13
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.25. 12:13:59
Homárt tuggya zaklatni, de elöre tájékozódni azt nem. Nos tehát: ugyintezes.magyarorszag.hu/ugyek/410010/Utazasi_okmanyok20091202.html?ugy=maganutlev20100128.html#topicissue
Lakóhelyhez nem kell ragaszkodni, bármely (országos illetékességű) okmányirodában meg lehet ejteni.
Fésüt és törülközőt (Pesten thörölközőt) vigyetek, ha nem akartok csapzott zsírgombócokról fényképet!
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.25. 12:15:35
yippyupp 2010.06.25. 12:16:19
helianthus 2010.06.25. 12:16:32
Nem?
Rosszindulatú Vászka 2010.06.25. 12:17:25
Amúgy meg hétvégi posztnak gyenge, jöhet a következő.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.25. 12:19:18
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.25. 12:19:44
- Minden egyedik gyerek kínai. Mi négyen vagyunk, Lacika, Évike, Zolika és a kis Chen. Szerintem Zolika az.
yippyupp 2010.06.25. 12:24:40
eml 2010.06.25. 12:24:43
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.25. 12:25:48
- Azt mondják, a világon minden negyedik gyerek kínai. Mi négyen vagyunk, Lacika, Évike, Zolika és a kis Csen. Szerintem Zolika az.
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.25. 12:27:21
yippyupp 2010.06.25. 12:28:28
bpo478 2010.06.25. 12:33:06
Harlequin 2010.06.25. 12:34:59
upci 2010.06.25. 12:35:07
a mieink is bénák, idegenben (Bp-ieknek vidéken :D) a kedvesemnek 5 perec alatt elintézték a jogosítvány-hosszabbítást időpont kérés nélkül (csak úgy beballagott, ha már ott járt) amire itt 1 hónapos várakozási idő volt... respect!
salapapa · http://salapapa.hu 2010.06.25. 12:35:36
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.25. 12:36:13
Hati_x 2010.06.25. 12:36:19
mert ezt az egész dolgot olyan higgadtan kezelte szegény posztoló, hogy erről csak az a vicc jut eszembe, hogy: vadász, vadász te ****ni jársz ide.
Manci néni, a szomszéd 2010.06.25. 12:36:31
Rosszindulatú Vászka 2010.06.25. 12:38:43
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.25. 12:40:39
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.25. 12:42:54
upci 2010.06.25. 12:45:21
Manci néni, a szomszéd 2010.06.25. 12:45:55
yippyupp 2010.06.25. 12:49:26
Fuxika 2010.06.25. 12:51:52
Akinek nincs ujja. annak nincs újjlenyomata.
Egyébként meg ha átmegy szomszédba, akkor a régi lenyomatot cserélje le újlenyomatra.
Novum argumentum.
Fuxika 2010.06.25. 12:54:21
Ehhez több kelleen mint hétmilliárd, mivel uyge meghalnak meg születnek az emberek. Ez olyan mint a politika: MSZMP-FIDESZ-MSZMP-FIDESZ-MSZMP-MSZSMP-FIDESZ-FIDESZ-világuralom-V.H.-Új rend- VH
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.25. 12:55:58
Direkt úgy mentem a debreceni ocsmány osztályra, hogy szabin legyen a szomszédom, és ne találkozzak az osztályvezetővel (évfolyamtársam volt).
Kedd:
- Csókolom, le szeretném adni a vállalkozóimat, egyelőre ideiglenesen.
- Sajnos csak így nem lehet, előtte az ügyfélkapun keresztül kell kitölteni az adatlapot, és ha küldünk e-mailt, sorszám nélkül lehet jönni. Sorszámkiadással és várakozással 3 perc.
Szerda: ÁNyK letöltése, debreceni változásbejelentő letöltése, némi anyázás, mert az ABEV2006-on nem jelenik meg, telefon 189, nem is az kell, hanem ABEV Java. Megjelenik, kitöltöm, feltöltöm. 20 perc a kínlódással együtt.
Csütörtök: E-mail megjön, kinyomtatom (nem is kellett volna), séta az okmányosmedvékhez, viszem a vállalkozóit.
- Csókolom, meggyüttem, hoztam a vállalkozóit!
- Emilt küldtünk?
- Hogyne!
- Adja ide, megnézem az adatokat!
Elveszi, hátraviszi, megnézi, hozza az aláírt igazolást.
- Tessék parancsolni!
- Azt nem szoktam, de köszönöm szépen!
Bájolgással 2 perc.
Ámítógépes töketlenkedéssel 25 perc az életemből.
BÜ BÜ BÜ BÜ BÜ BÜ BÜ!!!!
Legalább fél napra számítottam, vittem sütit, meg aprót a kávéautomatához...
ozur 2010.06.25. 13:02:26
Vörös Szonja, a tetovált lány 2010.06.25. 13:02:27
33 év után az anyámnak "új" neve lett (külföldi).
nem érdekelte őket holmi honosított házassági és születési kivonatok, ami alapján az enyém is készült.
A Gépben (igen, így nagy G-vel) nem az van, a papírok a hibásak (nyilván '77-ben más MTA-szabályok szerint honosítottak cirill karaktereket, nem tudom).
Hiába mondtam, hogy az a rossz, ami a Szent Gépben van, sőt, nyelvtudás birtokában próbáltal igazolni, hogy a papírokon ejtés szerint, helyesen vannak a karakterek, nem számított.
Úgyhogy ha most hivatalból kérik anyám nevét, elő kell venni a személyim, és az újat felolvasni (biztos nem fognak rám furcsán nézni), mert még nem barátkoztam meg, vagy dafke! nem jegyeztem meg.
De siralmas.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.25. 13:02:42
+?
mágneskártyával mentetek-e az okm.irodába?
Nem? Akkormeg?
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.25. 13:04:26
Ezmiezmiért?
Sorsoláson vesz részt az utlevélszám?
akárki lehetek:-) 2010.06.25. 13:06:19
1 eset biometrikus azonosításra:
Barátom tűzszerészparancsnok volt és '94-ben egy baleset folytán elvesztette mindkét alkarját. Vízumhosszabbítás ügyében eszmecserét folytatott az ámerókai nagykövetséggel (2003-ban történt a beszélgetés, akkor még kellett vízum). Feltételként szabták az ujjlenyomatot, közölte, hogy az neki nincsen. Mondták az baj, majd megkérdezték, miért nincs, elmesélte. A válaszuk az volt, hogy ne is reménykedjen, mivel ő a robbanóanyagok szakértője. Erre ő beismerte, hogy ő az ész, a fia állítja össze a bombát és a szadista felesége fogja felrobbantani. Ezután befejezték a társalgást és mégsem látogatja meg kint élő nővérét.
Ennyi bocs.
upci 2010.06.25. 13:06:41
1,5 óra volt az ügyintézés, amiből 45 perc úgy telt el, hogy a kopogásomra nem jött ki senki, mivel üres volt az iroda... majdhogynem az épület is... vééééégre jött a hölgyike nyitni, mondom Önhöz jöttem, ügyfélkapun kértem időpontot. Micsodaaa? Ügyfélkapuuuun? Jó gyorsan megkukkolta a négyzetrácsos spirálfüzetét... nem voltam benne, pechemre. Nagy kegyesen behívott, elvette a papírokat, odaadta a csekket, aztán további soksok percet ültem ott, miután a csekket feladtam és sorra kerültem újra. NO RESPECT! Soha többet oda...
gelsystem 2010.06.25. 13:07:42
.
EDE megy-e a kékszalagra-a, vagy nem-e???
kékszalag-e még egyáltalán-e az-e?????
.
szógálati közlemény:
hugyos-kártyák nálam átvehetőek....csippeltek, korlátlan-regisztráciYO mentes használat garantált!!!
plusszos alkalmazottaknak felár!, hacsak nem hozol este 7 után friss zsömlét, avagy kiflit!:)
AlulírottFentemlített 2010.06.25. 13:11:06
Fel vagyok háborodva!
Miért kellett új posztot kirakni?
Amennyiben a Plusból lett Sparokban kibírják az ott dolgozók a mágneskártyás pisilést, nekünk sem kottyant volna meg, ha a tegnapi poszt lett volna a hétvégi!
Így hogyan legyünk szolidárisak?
on:
Okmánybélyeget csakis őstermelőtől!
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.25. 13:13:42
Pfff, gyereknevelés!
Nemhogy az életre készitetted volna fel
bemutatva egy kis helyszini anyázást, asztalborogatást, ajtóletépést
aztán az összes iratot visszaküldeni egy téglára kötve,az ablakon
Nagyseggű főnöknöt külön sunázni hangosan, miután tagadta hogy a gyerekek magyarok!
Ezek szerint a feleségedet ,mintegy, lekurvázta.
A gyerekek a te példádat fogják követni és etetik/táplálják az ilyen szemét bürökráciát
Don't feed the bürökrácia!
Orvenyhivo 2010.06.25. 13:14:04
Bemegyek, kérdezik, hol a születési anyakönyvi kivonat. De hát az nem volt a honlapon... Szerencsém, hogy ugyanabban a kerületben születtem, ahol most is lakom, meg ahová bementem az okmányirodába, úgyhogy mondták, várjak, elő tudják keríteni. Plusz háromnegyed óra, de megvolt.
Találkoztam ott volt gimnáziumi osztálytárssal, egy évben, hónapban születtünk, csak ő Miskolcon. Nos, ő most jött vissza az anyakönyvi kivonattal, előző nap hazaküldték, rajta nem tudtak segíteni.
De hogy még mindig rosszul van fenn, hogy milyen iratok kellenek...
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.25. 13:20:42
Percre pontosan szólitottak névszerint jogsi hosszabbitásnál a központiban
Hogy tovább "dicsérjem" őket:
rójon le X forint illetéket!
viszem a bélyeget
Áááá, menjen le fizesse be postán csekkel
Minden rendben, megyek vissza
Höhö!
Ez a maga háziorvosa? kérdi az orvosi papirra pillantva
Merthogy hozzak egy igazolást,hogy az ott az én háziorvosom
Majdnem elmentem! Aztán jobban ránézek az orvosi papirra ott a pecsét dr.X.X háziorvos
Bazmeg, mondom/magamban/ miez ha nem az?
Irja le egy papirra, hogy büntetőjogilag kijelenti dr.akárki a háziorvosa
Leirtam egy üres papirra és rendben ment már minden
:)
Sün!! Lenne egy körlátogatás az okmányirodákban is, ha ráérsz
Egyéves Önkéntes 2010.06.25. 13:21:51
Egyéves Önkéntes 2010.06.25. 13:24:47
upci 2010.06.25. 13:29:38
BTW tudomásom szerint az is mindegy, hogy az alkalmasságit kivel csináltatod... a zuram a züzemorvossal csináltatta :) méghogy igazolást arról, ki a háziorvosom.. szívlapátot rájuk!
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.25. 13:47:47
upci 2010.06.25. 13:50:21
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.25. 13:53:17
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.25. 13:55:17
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.25. 13:58:12
Ezt mutodassd az okmányos burokratának,letagadja
Üzembentartói bejegyzést szerettem volna haver autójára
Egyik fizetendő tétel, az átirási klts. fele!
Rákerestem a jogszabályra, CSAK a 25%
Megemelkedő kötelező miatt elálltam tőle, de visszamentem az okmányba és mutattam a kinyomtatott jogszabályt
Nem érdekes,nála 50%van a Gépben!
Azért ha létrejött volna, nem hagyom annyiban a dolgot.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.25. 13:59:37
Nekem ne linkelj, elég link vagy te nekem
:))
Én utánajárok mindennek a neten
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.25. 14:02:07
Igazábol miért linkelted be?
morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.06.25. 14:09:50
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.06.25. 14:21:36
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.06.25. 14:27:24
:D
Sütit? Ugyanmá' kérem. Rendelni kell hagymás-babos pizzát (vidéken: Piedone kedvence) csak, hogy érezzék a törődést :D
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.25. 14:38:06
Bejáratnál gép, mert nem reggeltem ügyfélkapunk teljesen irreleváns időpontok vannak, gondoltam várok. Szóval nyomom a gépet, hogy gépjármű vezetői nyújtása.
Gép nem csinál semmit. Nyomom még 1x. B+ most látom, hogy a gomb nem világít. Megnyomom gépjármű egyéb, mert az igen. Nah, köpi a papírt. Jön egy kislány, az is nyom, annak sem ad sorszámot, mondom nyomjon egyebet, kiégett a lámpa a gombban, az nem ad számot. Nyom, majd egyszer csak megint világít a hosszabbítás gomb. Na b+ nyomhatunk megint...
Amúgy ez volt az össz. kellemetlenség kb. 15 perc alatt megvoltunk várakozással, fotóval, kitöltéssel mindennel.
Ügyfélkapun asszem 1,5 hónap múlva lett volna időpontom... aki lefoglalja az időpontokat ok nélkül azt bejaánlanám ikersün szülésre szívesen...
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.25. 14:46:39
VITTEM!
Az volt a hulye kifogása mait irtam, hogy aki adta az a háziorvosom-e
Annak ellenére hogy a pecséten rajta volt, hogy dr.Y.X. HÁIORVOS
Erre mit szóltál volna neki?
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.06.25. 14:50:15
Ha V.kerre gondolsz, elmondom mi van.
Szándékosan nem lehet a neten időpontot foglalni, hogy más kerületekböl ne menjenek oda
Én is téptem papirt és szóvá tettem a vezetőnek
Ő mondta ezt.
Andy Sipowicz 2010.06.25. 14:58:44
Poszt ota washingtoni konzul elmagyarazta erthetoen, keruletiek nem is foglalkozhatnanak kulfoldon elovel, csak a Kozponto Okmanyiroda.
Andy Sipowicz 2010.06.25. 15:01:04
Andy Sipowicz 2010.06.25. 15:04:47
Hidegveremet az iden is elveszitettem, de gyermekeim anyja ledofott a tekintetevel, onnantol visszavonultam es neman fogalmazni kezdtem magamban a posztot.
Andy Sipowicz 2010.06.25. 15:06:21
A palacsintaban levo sz@rra a kovetkezo asztalnal derult feny.
Andy Sipowicz 2010.06.25. 15:07:43
Andy Sipowicz 2010.06.25. 15:10:03
Andy Sipowicz 2010.06.25. 15:12:14
Andy Sipowicz 2010.06.25. 15:14:45
Manci néni, a szomszéd 2010.06.25. 15:36:33
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.25. 15:43:05
Türelem, le jön az...
Már az anyaméhben megvan az ujjlenyomat. (Akkor még újlenyomat.)
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.06.25. 15:50:53
Újpest, de az okmányirodákkal általános tapasztalatom ez: próbáltam még a dunakeszi és 18. kerületiben is.
Amúgy fejlődést vettem észre a nyilvántartásukban: 13 év után észrevették, hogy a gépjárművemet eladtam miután a súlyadót több önkormányzat is (!!!) kiküldte melyet követően én meg az adásvételit faxoltam, emaileztem, személyesen bemutattam, másolatot elküldtem ajánlott tértivevényes levélben minden évben (de volt, hogy évente 2x, de nem minden alkalommal minden módon)
Pedig idén már arra gondoltam, hogy valami vezetővel iratok egy jegyzőkönyvet, hogy halálra spammelem őket és többé ne küldjék ki a csekket.
Ja, az indoklás az volt, hogy a vásárlóm eladta ismeretlen személynek 4 napon belül és az illető nem íratta át. Tök jó, hogy nem ütött el vele valakit, vagy használta rablásban, mert akkor is tuti engem batztak volna meg.
Sir Zet 2010.06.25. 16:47:35
Azóta már szerencsére az új lakcímkártyával sikerült rendben elintézni a dolgot...
Disznó Úr 2010.06.25. 17:04:27
Meggyőződésem, hogy a közigazgatás szociális foglalkoztatóként működik, írástudatlan, retardált emberek gyűjtőhelyeként, akiknél felvételi követelmény a zsigeri ellenszenv a külvilág iránt. Fontos még, hogy a szikrája se legyen meg annak az érzésnek, hogy ha valamit el lehet intézni, intézzük is el, így mindenkinek jobb.
Viszont, a közigazgatási tisztségek betöltésénél a kiírások olyan képességeket, képzettséget várnak el még a portásnak jelentkezőtől is, hogy igazán kíváncsi vagyok: vajon hol vannak ezek a szuperemberek.
Igazán felüdülés olyan tisztviselővel találkozni, aki azt teszi ami a dolga. Ilyenkor az embert jó alattvalóként eltöltheti a hála és köszönet érzése.
DePassant 2010.06.25. 18:14:34
Megdobbent 2010.06.25. 18:17:25
Cserebe az utlevel remesen ronda es merev anyagu, olyan konkretan 2 napos szar szinu.
Egyebkent ha aposztolo gyerekei, akik kulfoldiek (? sperma postan ment ?), es nem eu kulfoldiek, akkor telleg macera lehet, mert azert nem adogatjuk csak ugy mindenkinek, kizarolag 2 tipus kaphat magyar utlevelet:
- Boldog
- Boldogtalan
(Adamas-tol loptam...)
Andy Sipowicz 2010.06.25. 18:32:23
Andy Sipowicz 2010.06.25. 18:33:43
Megdobbent 2010.06.25. 18:36:54
De hogy az ordogbe nincs szemelyi szamuk? :o
brutuska 2010.06.25. 19:19:43
Andy Sipowicz 2010.06.25. 19:34:34
Andy Sipowicz 2010.06.25. 19:45:40
Altalanos kozelitesnek erzekelem az arra valo hajlandosagot, hogy a nem szokvanyos problemaval jelentkezo ugyfelet zavarjuk el, akkor nem kell vele tovabb foglalkozni es hatha nem jon vissza.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.25. 21:20:52
ps. az okmanyirodaban is kell pisilesnel, kv-zasnal cigizesnel magnesezni?
eml 2010.06.25. 21:28:59
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.25. 21:36:42
a dogozoknak mar kell?
eml 2010.06.25. 21:40:45
Bár amikor olyanokat hallok, hogy 40 percig kávéznak, akkor helyeselném.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.25. 21:46:43
de miert?
a hiperben kell, irodaban nem?
maskeppen pisilnek?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.25. 21:49:06
10 perc hugya volt 12 perc xaras
15 perc kv-zas
15 perc traccsolas
na ez kerem 52 perc, mivel itt nem oraber van bent maradsz meg 52 percig es elintezel meg 2 atkat, vagy felporszivozol
Megdobbent 2010.06.25. 21:55:34
Viszont szemelyiszamot csak kene szereznetek, egy csomo mindenhez meg mindig kell, pl. szavazaskor kifejezetten jol jon, meg aztan fura allampolgarsag, ha nincs meg ez a fontos azonosito...
Kavar-kavar, magyar modra :)
Ha viszont schengeni orszagban vannak, akkor csak poenbol is erdemes utlevelet szerezni, hidd el jobban fog mutatni a falra szogezve, mint egy agressziv yeti koponyaja, sokkal komolyabb sportertek :)
Mylady 2010.06.25. 21:58:56
Szerintem nem foglalják azt le, nem azért nincs időpont.
Nálunk (9.ker) legalábbis úgy működik, hogy neten időpontot foglalni kedd 10-12 közé lehet, de általában nincs hely. 4 hétre előre látod, utána azt irja ki, korán van még.
Ha telefonon próbálkozol, 6-8 hetes a várólista.
Egyébként meg odamész nyitásra, húzol egy sorszámot és kivárod, mig sorra kerülsz. Télen intéztem lakcimbejelentést. 8 óra párperckor a 6-os sorszámot húztam. 8.10-kor elfogyott az összes sorszám aznapra (konkrétan 13-14 darab) (délig volt ügyintézés) Én negyed 11-kor kerültem sorra. Egy lakcimbejelentés max 5 perc. A többi időben Mancika pisilni volt. Meg kávézott. Meg trécselt.
Ha nem muszáj a lakcim szerintibe menni (pl jogositvány), a 11. kerületbe szoktam menni, ott lehet online foglalni időpontot, eddig (2x voltam) be is tartották. És nagyon kedvesek, segitőkészek. És hiper-szuper, kulturált hely.
Meséltem nekik a 9. kerületi tapasztalataimat, azt mondták, tudják, sokan panaszkodnak.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.25. 22:01:27
en idomben nem kellett
igaz az komennyizmus volt allitolag
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.25. 22:04:17
tenyleg nem fogom keresni, mert tudom van aki vagja
please
eml 2010.06.25. 22:06:17
" hiperben kell, irodaban nem?
maskeppen pisilnek?"
Hiper - magánszektor
Okmányiroda - Nem magán
Megdobbent 2010.06.25. 22:07:32
Gyanitom, hogy a skacoknak nincs szemelyije es/vagy jogositvanya (magyar), szoval ilyenkor jon a szuletesi anyakonyvi, mint aduasz.
Ha elhagyod valamidet, akkor is kell, mert nem hiszik, hogy jol allitottak ki ok maguk par eve :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.25. 22:14:19
tehat az adofizetok penzen ingyen hugyalunk
ertem
a multiknak meg meg adokedvezmenyt is adunk
ertem
magyaran dogozzanak a multisok, igy jartak
a tobbiek meg.....
de hogy nektek ez igy OK? az a magas
@Megdobbent:
OK nekem is az a normalis, a regi meg meg egy fenykepes biztos ami zicher
ez a lakcimkartya is baromsag amugy innen nezve
hat az a lakcimem ami a jogsimon rajta van
eml 2010.06.25. 22:19:19
OK a francokat.
Azu is túlzás hogy egy 2 perces pisiért le kell húzni a kártyát, de az is túlzás, hogy egy hivatalban 40 perces egészségügyi sétákat tesznek a dolgozók.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.25. 22:32:34
hat ezt pengetem
dolgoztam hivatalban
pont APEH
inkabb semmit se mondok, mert jo volt
most nagyon milliardosnak dolgozok es kell is melozni de brunyalni kimehetsz, meg cigizni is ha ugy aggya
en nem mer en eldobtam 10 eve hala egnek
A Tyne folyó déli partja 2010.06.25. 22:37:36
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.25. 23:15:48
me' nincx rajta?
es akkor szemelyi se kell
a ketto egyutt az
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.25. 23:18:48
tenyleg nem ertem
akinek nincs jogsija az kap egy ID-t cimmel fotoval
jonapot
akinek van az egy jogsit cimmel fotoval
joreggelt
ahhoz meg hogy elerd hogy rairjak a cimedet, ugyanaz kell kb, mint a lakcimkartyahoz
jo, szuletesit nem kernek
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.25. 23:24:48
tenyleg miert nincs rajta a jogsin a lakcim?
ez erdekelne megint
nezem is a jogsimat
nev
cim
class, szoval B vagy miresident yes
keszult xxxxxxx
lejar xxxxx /ez mindig x ev es a szuletesnapod
sex: M
magassag szeme szine hajaszine
szuletesnap
fenykep alairas
meg mindenfele hologramok, meg kodok, mittudomen
namost ez mer nem eleg egy azonositashoz?
OK esetenkent egy masik fenykepes
Willie 2010.06.25. 23:42:30
Megdobbent 2010.06.26. 00:13:39
Kovacs elvtars tesz egy torvenyjavaslatot, hogy dejolenne a biometrikus utlevel, mert az olyan cool.
Keresztulveri a tobbi elvtarson (azok majd reszesednek kovacs elvtars barati kft-jebol bosegesen), es hopp mar torveny is.
Ekkor indul az atlathato es MAGYAR sajatossaggal biro un. palyazat kiiras, merugye az torvenyes.
Innen harom eset van:
1) Kovacs elvtars barati kft-je diktalja a felteleket, tehat mondjuk a sajat beszerzendo gepsora parametereit adja meg kovacs elvtarsnak, ez alapjan keszul egy olyan palyazati anyag, amin csak a barati kft tud megfelelni. - nyertek
2) Van tobb palyazo is, de kovacs elvtars tudja a beadott palyazatok ismerveit, igy informalja a barati kft-t, akik megfelelo parameterben ala/fele igernek a legjobbnak - nyertek
3) Mivel ertekhatarhoz kotott a kotelezo palyaztatas, ezert kovacs elvtars ugy intezi, hogy legyen 5-6 db, 10 ft-al a kotelezo hatar alatti megrendeles, igy nem kell palyaztatni, kovacs elvtars barati kft-je mar megint nyert.
Ezutan veled (illetve velem, ha te nem itt adozol) megfizettetik mind a barati kft gepsorait, ezaltal kovacs elvtarsat es a ra szavazokat is megfizetjuk boseggel, aztan illetekben meg tobbet juttatunk (mi adofizetok) ennek a bagazsnak.
Jah, es hogy szukseg van-e egy szar 5 ft-os bovli finger-scanner altal letrehozott szarra egy 2 Ft-os RF chipben? Nincs. nem is lesz soha.
De kovacs elvtars, az o kollegai, es a barati kft-je remekul megel par milliard adoforintbol, koszonik szepen.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.26. 00:19:03
hogy bejussal az USA-ba
arra 2 lehetosged van
vagy azt mondjak OK
vagy azt hogy NO
vizum elott vizum utan
mindenkor
hogy letelepednel arra 1, ami az enyem volt megnosulsz
vagy eselyed van feltalani az atombombat illetve olimpiai bajnok uszo vagy
szoval rajta
a fanyalgok kedveert hozzateszem, szerelembol nosultem
remelem mary is/
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.26. 00:24:19
de en is egy barom vagyok, mer felmegyek az NS-re es szabados gabor kijelenti, az egesz FIFA abban erdekelt hogy amerika tovabb jusson
mert akkor megy fel a gdp
es ezek ujsagirok
es ez Blatter alma
hat beszarok
ennyi hulyet
ja es hozzateszi az nem blatter alma ha nincs afrikai:)))))))))))))
valami ghanaval jatszunk
el kene donteni mirol almodik blatter
hat kesz
a sinkovics a masik barom
EEEEEEEESSSSSSS
Ok a regiek
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.26. 00:26:47
csak 1 logikus valaszt kerek
az nem valasz hogy nincs jogsija, az gyerek, akkor bemegy vele az apja
en vagyok az apja itt a jogsim a szemelyim
ha ma'r ennyire kecesege a rendszer
Megdobbent 2010.06.26. 00:49:42
De ugy csak viccelsz azzal, hogy erteni akarod ezt az orszagot? :(
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.26. 00:56:04
nekem egy amerikai jogsi eleg volt hogy elvegyem Maryt
itt amerikaban
es most jar le a jogsim, beviszem es kicsereleik egy uj femnykepet csinalnak az igaz
lecet
Megdobbent 2010.06.26. 01:18:20
Vagy tenyleg elfelejtetted, honnan kerultel oda?
ne maaaaaaar :>
Megdobbent 2010.06.26. 01:24:03
Elolap:
www.tiszavasvari.hu/files/hirek/Kepek/jogsi1.JPG
Hatlap:
www.tiszavasvari.hu/files/hirek/Kepek/jogsi2.JPG
- Rafert volna minden szukseges adat?
- Ra bizony!
- Tul logikus es egyszeru volna?
- Igen, sot esszeru is.
- Melyik orszagban vagyunk ezzel az okmannyal?
- Magyarorszagon.
- Van meg kerdes?
- ... :(
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.26. 01:36:15
azt azert el kell mondani
szerintem sokkal egyszerubb es gyorsabb
de ha csak egy hajszalnyi is hianyzik
az eletben nem cserelnek
jogositvany kesziteshez kell
amerikai ID
utlevel
vagy tokom tudja mi, leginkabb SSN
es akkor hurra
kulfoldinek zoldkartya es ssn es rajta
nosulni most mar egyszerubb es gyorsabb mint jogsit szerezni
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.26. 01:41:05
bemegy
megmutatod a lejart jogsidat
bemondod az ssn-edet
ess 10 perc mulva meg van az uj
fotozassalegyutt
azert ha sokan vannak itt is varni kell
kie lehet fogni hogy egy oraba is benne van
Megdobbent 2010.06.26. 01:58:29
- Elmesz a korzeti orvoshoz, hogy vizsgaljon meg, adjon alkalmassagit.
- Foglalsz helyet magadnak okmanyirodaban
- A foglalasig hatralevo par hetben elokeszited a szukseges cuccot (regi jogsi, szemelyi/utlevel, LAKCIMKARTYA, vagypersze ezek hianyaban szul. anyak. kiv.)
- Bemesz, lefotoz a neni, es a kezdbe ad egy CSEKK-et, amivel elszaladsz (nem viccelek!) egy kulon epuletben (nalam pl. egy 4 savos ut tuloldalan) levo postaba, es befizeted.
- A feladovevennyel visszarohansz a nenihez (addig a sor rad var, hogy visszaerj a postarol)
- Odaadod a neninek a csekk feladovevenyet, kapsz cserebe egy A4-es lapot az adataiddal es a friss fotod mono lezeres megjelenesevel, alairod, hogy minden oke, odaadod a neninek.
- Kapsz a nenitol egy peldanyt az A4-esbol, ezt hordod magadnal addig, amig POSTAN (3 nap - 2 het) meg nem jon a jogositvanyod.
Ha a postan nem loptak el, nem dobtak be mashoz, akkor kesz is vagy.
Welcome to the most exotic country of United Europe ;)
Réka · http://blog.rekafoto.com/ 2010.06.26. 02:00:41
Nem is útlevél kellett (ezt szerencsére a svéd rendőrség intézi, fakszni nélkül), hanem egy még kényesebb okmány: a születési anyakönyvi kivonatom.
Telefonon beszéltem a kolozsvári okmányirodával, elmagyaráztam, hogy külföldről mennék haza kiváltani az okmányt, mikor mehetnék, mit vigyek? Elmondták, kedvesen, még időpontot is adtak, hogy ne kelljen várakoznom. A születési anyakönyvi kivonatot elvileg 2-3 munkanap alatt kotorják elő, de mivel előre egyeztettünk, az ottlétem napjára készítettek egy példányt.
A megbeszélt napon és időpontban a hivatalba fáradtam. A pár lej okmánybélyeg kifizetése után a (nagyon kedves, román) hivatalnoknő a kezembe nyomta az előre elkészített kivonatot és mehettem Isten hírével.
Jéééé, Románia...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.26. 02:06:08
hozza kelltennem az elso floridai jogositvanyom tok illehaliskent is 2 orat tartott egy magyar jogositvannyal
ma mar a kulfoldieknek nem szorjak, en nem tudom, mit kernek de aki nem amerikai annak kulon irodaja van
amerikaikent leulsz
hat varni itt is kell, hol nem
aztan szolitanak, leulsz a foto ele
odadadod a lartyad a 25 dollarert
aztan 10 perc mulva kezedben a plasztik
de hangsulyozom, csak ha amerikai vagy
regen ment kulfoldieknek is
ma mar nem
azok ma mar egyaltalan nem kapnak leginkabb
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.26. 02:15:58
ja es meg illegaliskent siman 3-4 hat alatt elinteztem postan keresztul/new-york/ a magyar utlavel hosszabbitasomat/
kellett hozza valami penz/illetek/
egy nyomtatvany/
meg egy kozjegyzo aki alairta en vagyok en
/ a kozjegyzonek meg kellett az utlevelem meg meg egy fenykepes igazolvanyom/
tenyleg lehajtottam 6 het alatt
es a magyar kovetseg perfekt volt
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.26. 02:20:01
ha valaki kikerul teszem azt kulkepvisletre
360 fokot fordul
/mondana a muvelt gorog/
d e tnyleh barmikor felhivtam kovetseget gondolkodnom kellett magyarul beszelnek vagy amerikaiul/
korrektek es perfektek
Megdobbent 2010.06.26. 02:21:43
@hagyma:
Haha!!!!!!
Szoval Magyarorszag szarra verte ertelmetlen burokraciaban mind az USA-t, mind Romaniat!
Nah, erre lepjetek, es merje valaki mondani, hogy nem kulonleges orszag!
:)))
Jajj, ha tudnatok, ilyenkor mennyire szegyellem magam a orszagunk partfuggetlen vezetese miatt es ugy altalaban az ostoba semmirekellosegunk miatt :/
eml 2010.06.26. 02:24:00
Egy hónapja se hogy hosszabbítottam, úgyhogy kiegészíteném:
- Amennyiben régi (rózsaszín) jogsit hosszabbítasz, az még nincs benne a gépben, ezért fel kell hívni telefonon az ügyintézőnek a Belügyminisztérium Nyilvántartó akárkit, de ő csak 16 óráig veszi fel a telefont, tehát én mehettem vissza 5 nap múlva, amikor a munkám is lehetővé tette, illetve 16 óra előtt oda is értem.
Ott a BM-ben elmegy olyankor a néni valami páncélterembe, majd 10 perc! múlva visszadiktálja azokat az adatokat, amik a jogsin vannak (száma, név, érvényes, kategóriák stb..)
Nekem nem küldték ki postán, hanem 3 hét múlva kellett érte bemenni.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.26. 02:30:58
megegyszer mondom ultem mar ott 1-2 orat de azzal joottem ki a kezmeben amivel akartam es az nem a farkam volt
@eml:
bemegyek
sorszamot huzok
varok
ga sokan vannak akkor itt is varok, hat ez van
van hogy 13 perc de volt 2 ora
de mikor kijovok minden el van intezve amiert mentem
/ ha meg can hozza minden amit fent emlyeyyem az a 2 kartya
az meg altalaban meg van
az ssn meg a jogsi
hejj szepidok meg szpt 11 elott az elso amerikai jogsimat 6 ora alatt tudhattam magameva elmeleti es gtakorlati vizsgaval egyutt
10-kor bementem a magyarrak es 4-kor kijottem az amerikai plasztikkal
mondjuk az elmeeti vizsgan jokat rohognetek
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.26. 02:35:35
mar nem emlekszem ra
valami 25-bol otot hibazhatsz
de a jedvencem az volt ha ejszaka az orszahut mellett hualogolsz.....
stb
a helyes valasz feher poloba legyel lehetoleg
nem hittem el de a masik 2 opcio meg lehetetlenebb volt
es ez egy fogos kerdes volt
foleg nekem
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.26. 02:40:54
es amellet hogy OK a valasz
kerestem a fonfor;atot
mivan ha nincs is feher polom
eszembe jutott, ha 3 villamos keresztezu a troli utjat akkor balrol bekanyarodhatsz-e egyiranyu utzaba, ahol a megkulonboztetesu kelzest alkalmazo villanyszerelot keruli ki a tuzolto es nincs felfestes, de a buszsav elott jobbkezes utca jon,,,,,
ez ezen elveznek
hala egnek itt nincs jobb kezes utca ha meg valaki szirenazik ugy allok felr mint a szel, ha ,eg all az osszes savot atkaltom
feher poloban
Megdobbent 2010.06.26. 02:58:20
Eszerint mar elokerestek az angol urlapokat :>>>
eml 2010.06.26. 03:06:06
Nálunk éppen hajnal 3 óra van, és a feleségem kicsit kiakadt, mert hangosan röhögtem a KRESZ feladványaidon. Ő nem tartott most téged viccesnek. Azt mondta, miután vázoltam neki, hogy te hol élsz, hogy te is ébreszd fel egyszer Mary-t ottani helyi idő szerint hajnal 3-kor.
Most visszafeküdt, de mérges rám. Pedig miatta ülök itt, mert töltöm le a kedvenc sorozatát.
Megdobbent 2010.06.26. 03:07:42
Megdobbent 2010.06.26. 03:10:15
Na mondok neninek: csokolom, ha kartyaval fizetek, ugye nem kell elmennem az ut masik oldalan a postara?
- Nem, a kartyaval helyben fizethet!
- Akkor szeretnek kartyaval fizetni.
- Hehehe, nincs terminalunk, csak matricakat kuldott a kozpont. De amugy sem lenne hozza vonalunk, mert csak 2 van, es az egyiken a fax log.
:))))
eml 2010.06.26. 03:14:43
Végzem az adminisztrációt.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.26. 03:51:58
nem
en mar computeren toltottam ki, de nem tudtam angolul igy hasznalhattam szotart ezert a fiam mellem ulhetett segiteni
@eml:
voltak fogos kerdesek is
a fenyszorot mikor kapcsolja fel
6 utan
8 utan
vagy ha sotet van
mar tisztan emlekzem 25 kerdes volt 5 hinaig elmehettel es meg eszembe jutott
ha 4 stop tabla van ki mehet at elsonek?
az is kerdes bolt menni a spidlimit
ja meg hogymeg lehet-e fordulni autopalyan
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.26. 03:54:55
nem
en mar computeren toltottam ki, de nem tudtam angolul igy hasznalhattam szotart ezert a fiam mellem ulhetett segiteni
@eml:
voltak fogos kerdesek is
a fenyszorot mikor kapcsolja fel
6 utan
8 utan
vagy ha sotet van
mar tisztan emlekzem 25 kerdes volt 5 hinaig elmehettel es meg eszembe jutott
ha 4 stop tabla van ki mehet at elsonek?
az is kerdes bolt menni a spidlimit
ja meg hogymeg lehet-e fordulni autopalyan
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.26. 03:57:57
mingya kovetem
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.26. 03:58:18
mingya kovetem
romesz 2010.06.26. 05:25:29
Megdobbent 2010.06.26. 07:09:09
@hagyma: Aham, hatbizony a modern idok... Bar volt ez a The wire c. (szerintem kurvaszar) sorozat, ott direkt azt sulykoltak, hogy nincs a rendorsegen computer, minden rendor irogeppel gepeli a kis jelenteseit, persze igy 2000 utan joval :)
Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.06.26. 09:40:38
Máig sem tudom, hogy most hányan vagyok egymagam.
A másik ügyben viszont kifejezetten szívatásban volt részünk. Az egyik autónknál elírták a teljesítményét egy nullával. Rákérdeztünk, hogy milyen listából csinálták a törzsadatokat a számítógépben? Valószínűsíthető, hogy gyári adatok alapján készülhetett, akkor viszont megállapítható, hogy az adott típus milyen teljesítménnyel rendelkezik.
Erre a válasz az volt, hogy nekünk kell bizonyítani az autó teljesítményét.
Holt mák, hogy van szerviz könyvünk is az autóhoz, mert a kis hölgy kérte, mutassuk be, akkor majd átvezeti az adatokat.
Ilyen helyzetben tényleg szívesen ráborítaná az asztalt az ember, de maradjunk a civilizáció talaján, bevittük neki. Kimásolta, majd a géppel kiállított forgalmiba kézzel belejavította a hölgyemény a valós teljesítményét az autónak.
Erre persze azért volt szükség, mert több tízezer forinttal kellett volna több adót fizetni.
De ezzel még nincs vége. Mert újabb hölgyeményhez küldtek azzal, hogy a megállapított adóra vonatkozó határozatot visszavonhassák.
Hölgyike nem ért rá, mert ügyfélnek álcázott barátnőjével trécselt, alaposan belemerülve a családi és baráti ügyek megtárgyalásába.
Ilyen előzmények után, immár igen morcos képet vághattam, mert kb. 10 perc múlva csak szétrebbent ez az összeszokott pletyka társaság. Elképzelhető, ha nem vertem volna őket szemmel, akkor tán a munkaidejük végéig csak kihúzták volna így valahogy, mert milyen unalmas, hogy azok a rohadt ügyfelek zavarják őket elmélyült szórakozásukban.
Amúgy szerintem listájuk van arról, hogy a jól felkészült ügyfeleket miként lehet szívatni.
Ha Á-t mondasz, akkor ők B-t. Bármivel kezded, jó, ha tudod, dolgozni nem akarnak. Ha szívatnak, elkotródsz, nem kell dolgozni.
Egy vigasztal, talán, most, hogy a fejük felett lóg az, hogy a közszférából több tízezres nagyságban lehet elbocsátás, talán az okosabbja csipkedni fogja magát, hogy pozitív fényben feltűnve megtarthassa az állását.
Mondom ez az okosabbjára vonatkozik, de mégis nagy a valószínűsége, hogy a butábbak maradnak meg. Úgyhogy megint csak mi fogunk szívni.
juhaszcs 2010.06.26. 11:15:54
Állitsad már át magyarra a billentyűzetet mert sünt szaratok veled!
A Tyne folyó déli partja 2010.06.26. 12:57:36
A Tyne folyó déli partja 2010.06.26. 13:02:35
a kedvedért előkerestem a magyar jogsim (angol nincs, tesómnakvan, de nincs itthon)
van rajta:
vezetéknév
keresztnév
szül. idő és hely
két dátum, asszem az, h. mikor újítottam, meg a lejárat
egy szám
aláírás
a másik oldalon, h. b, h. eredetileg mikor szerezem, anyja neve, meg az állampolgárság.
a hozzáadott tokon, h. baleset esetén ki értesítendő. ennyi.
akárki lehetek:-) 2010.06.26. 13:04:35
Tévedsz! Rá van írva, hogy személyazonosításra meddig érvényes, így azonosításra is jó. Igaz kell hozzá lakcímkártya is, de akinek a plasztik személyije van annak úgyis ott van vele.
Nekem még régi bordó személyim van:-)
A Tyne folyó déli partja 2010.06.26. 13:05:37
itt is elfogadják sok helyen, mivel személyi nincs, ezért kénytelenek mindenféle alternatív dokumentummal szórakozni.
A Tyne folyó déli partja 2010.06.26. 13:07:36
magyar jogsi angolra kicseerélése úgy ment, h. el kellett küldeni a magyart, befizetni némi pénzt, és jött az angol. lakcímváltozánsál ugyanez,a pénz nélkül.
A Tyne folyó déli partja 2010.06.26. 13:11:46
A Tyne folyó déli partja 2010.06.26. 13:16:40
mert az angolok baromira nem sokták tudni,h. a kártyás személyi jó útlevél helyett, folyton útlevelet követelnek. de még olan helyen is azt írják a papírra, ahol hivatalból tudják. én meg veszekszem az ügyintézőkkel. arra persze egyik se képes, h. tán utánanézzen, h.igazam van.
akárki lehetek:-) 2010.06.26. 13:22:20
Muszály nekik, ahova nem kell lakcímkártya ott a jogsit szoktam odaadni (pl OTP Bank), és még nem volt vele problémám.
Sőt egyszer igazoltatott a rendőr és kérte a személyim (a jogsi már a kezében volt),
mondtam már ott tartja a kezében. Mondta akkor lakcímkártyát adjak, én meg odaadtam a személyim.
A Tyne folyó déli partja 2010.06.26. 13:25:19
akárki lehetek:-) 2010.06.26. 13:33:59
Hát nem tudom! Az unokahúgom 1,5 évig Brightonban dolgozott és tanult, sose kérték az útlevelét, nem is volt érvényes neki.
Passz
A Tyne folyó déli partja 2010.06.26. 13:52:19
Andy Sipowicz 2010.06.26. 14:22:57
Tegnap esti kupaktanacs eredmenye: kerunk nekik szemelyi szamot, hatha kesobb itt akarnak majd elni egyszer, ne akkor kelljen.
Nem Schengen, USA, oda is nemsoka meglesz utlevel, angol mar van, ugyhogy magyar nem letkerdes, csakhat ez a hazank, meg ha a hazankat ezen szandekunk abszolut hidegen hagyja is.
Andy Sipowicz 2010.06.26. 14:31:46
A Tyne folyó déli partja 2010.06.26. 14:37:00
a másikhoz: mert a sok marha nem képes felfogni, h. vannak, akik külföldön élnek,és még az is lehet, h. a)nem otthoni gépről neteznek, és a könyvtári, munkahelyi gépen NEM szabad megváltoztatni a billentyűzetkiosztást.
b) szimplán azt szokták meg, mert mndjuk munkában is azt használják. pl. én is, plusz még az is hozzátesz, h. angol billentyűzeten írok, átállítva magyar kiosztásra, de matricák nélkül, viszont szerencsére tudok gépelni. úgyhogy, tudom, hol vannak a betűk, nem kell ráírni. viszont a benti gép meg nyilván UK, úgyhogy keverem is néha...
amúgy, aki nem tudja értelmezni az ékezetnélküli írásokat, az sürgősen kezdje el az agyát tornáztatni, nem olyan nehéz azokat megérteni...
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.26. 15:03:48
Itt az a szokás.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.06.26. 15:07:24
De ha nem tudsz gépelni, akkor is maximum 5 perc memorizálni 9 ékezetes betűhelyet. Elég a kisbetűket, a nagybetűk ugyanott vannak legtöbbször.
(Na jó, aki szervizt és a mindiget nem tudja helyesen memorizálni és hosszú í-vel írja, annak a 9 ékezetes betű helyének megjegyzése is gondot okozhat...)
akárki lehetek:-) 2010.06.26. 15:09:56
Csak azért kedves uram, mert it mindenki tegez mindenkit, de ha jól tudom a jueszé-ben is.
Ettől függetlenül elég furkó volt @juhaszcs: beszólása
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.26. 15:10:00
en mar oreg vagyok nekem az utolsot 8 evre adtak
gondolom be kell majd vandorolnom, de ha nem nem
a sima/ elveszett, stb./ az megy net-en es kikuldik az ujat
akárki lehetek:-) 2010.06.26. 15:12:50
Elbaxtam! "itt" a helyes
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.26. 15:17:14
nincs rendorkovsi computer nelkul
@Animacs:
itt van az ertetlensegem
miert nem lehet ezt ugy egyutt?
a jogsi kel autovezeteshez ezert rateszem a lakcimet is, meg amit irtam es akkor eleg egy kartya
valahol olvastam " ne csak a hamburgert vegyuk mar at amerikatol"
A Tyne folyó déli partja 2010.06.26. 20:25:25
Megdobbent 2010.06.26. 20:39:18
@Andy Sipowicz: Tenyleg hajra, de ha az USA-ban elnek, aligha hiszem, hogy ide akarnanak jonni, ennel meg Bangladesh is jobb, ha izgalomra vagynak. Viszont sportemberseguket bizonyitjak, ha csakazertis kiharcoljak, komolyan trofea-erteke van :)
@hagyma: Hat perszehogy van mindenutt, ezert nem ertem, hogy a fasz HBO-s sorozat miert sulykolja ilyen vehemensen. na most komolyan, 2003-ban ott irtak irogepen(!!!) a jelentesuket, hat annyira abszurd volt mar. Na mind1, csakhat muszaj voltam szidalmazni kicsit itt is, olyan geci rossz volt :)
Jah, es ha tudnad ugy igazan mi van ezzel a lakcimkartyaval:
Azt helyben nyomtatjak el laminaljak az okmanyirodaban (altalaban ferde, meg csunya), mig minden mast postan kuldenek vagy napokkal kesobb kapod meg az okmanyirodaban, mert rendes biztonsagi azonositokkal van ellatva. Szoval egy nevetseges szar az egesz, de nyilvan konnyu kitalalni, hogy valaki jol jar ezzel, mert: nyomtatjak az alapjat, szoftver, speci laminator, foliaellato... Itt parlamenti szinten van, volt es lesz a mutyizas, a lenyeg, hogy az orszag ne menjen elore, es a szavazoknak ne legyen jo. 20 eve 3 kormany bizonyitotta es bizonyitja folyamatosan.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.27. 06:50:58
ezt azert qrwara nem ertem
amerikai allampolgar
angol utelvellel
es akar magyart
hm
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.27. 06:54:42
mar 2003-ban is volt minden egyes rendorkocsiban is
nem irodaban....
Andy Sipowicz 2010.06.27. 10:09:26
A Tyne folyó déli partja 2010.06.27. 12:09:42
mégis honnan a francból szerezzen be egy másikat, mikor az egyetlen kiállító hivatal nem pótolja, és ők hagyták el, miután megérkezett hozzájuk?
A Tyne folyó déli partja 2010.06.27. 12:11:40
A Tyne folyó déli partja 2010.06.27. 12:14:59
Marr 2010.06.27. 15:00:56
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.27. 15:29:28
namost ha angol utlevele van akkor angol, vagy meginkabb brit allampolgar
allitolag lesz amerikai is, ahhoz amerikai allampolgarnak kell lenni, tehat ketos allampolgar lesz, de ugy bogozom ki magyarorszagon szuletett es mivel igenylitek a magyart igy magyar allampolgar is
hat jol van letezik tobbes allampolgarsag
van aki belyeget gyujt...........
/amugy arra kivancsi lennek, hogy lesz amerikai utlevele/
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.27. 15:35:23
az utlevel utazashoz kell, nem magyarsagtudathoz
ha netalan egyszer hazakoltozok megis, aminek eselye kozel a nullahoz, mert itt a csaladom, de sose lehet tudni, akkor majd esetleg csinaltatok az amerikai melle magyart is,bar felesleges
a hazatelepulsenek meg van a sora
/de ne aggodjon senki, otthon nem kapok nyugdijat, megha haza is mennek:)/
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.27. 15:45:39
/tovabbra sem ertem ez miert utlevelkerdes/
amerikaban attol amerikai leszel ha itt szuletsz
es termeszetesen ha az egyik szulo amerikai akkor kerheted akarhol szulettel
minden mas esetben, hacsak nem hazasodsz igen nehez hozzajutni
/ namost nekem amerikai utlevelem van, oda megyek vele ahova akarok/ ugyanugy mint a magyarral mehetnek, az is van csak mar lejart, ha akarom meghosszabitom holnap, csak nem ertem, miert kene? az utlevel utazashoz kell, de ezt mar mondtam:)/
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.27. 16:32:55
elolvastam megegyszer a storyt
csak egyet mondj meg meg
tulajdonkeppen mileyn allampolgarsaggal birnak?
Andy Sipowicz 2010.06.27. 16:59:14
Andy Sipowicz 2010.06.27. 17:00:53
Andy Sipowicz 2010.06.27. 17:02:08
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.27. 17:11:37
hat nem voltal eleg vilagos
ertem angol es magyar
OK
"azutan hogy zold kartyat kaptunk volna"??????????
mivan?
zold kartya nelkul eltek itt es amerikaiak lesztek 5 ev utan
muhhhhhhahhhhahhhhahhha
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.27. 17:13:07
zavaros vagy
Andy Sipowicz 2010.06.27. 18:05:41
Andy Sipowicz 2010.06.27. 18:09:06
Az On itteni munkassagat tekintve az a velemenyem, hogy le lehetne am szallni a magas lorol, mert barmennyire hihetetlen, de leteznek Onnel okosabb emberek is
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.27. 18:12:22
Andy Sipowicz 2010.06.27. 18:25:48
raindog ¤ 2010.06.27. 18:35:20
Andy Sipowicz 2010.06.27. 18:49:43
Oszinten erdekel az On velemenye, kulonosen akkor, ha nem ert egyet velem.
Lekotelezne, ha megosztana velem a gondolatait.
Elore is nagyon szepen koszonom.
A Tyne folyó déli partja 2010.06.27. 19:13:07
A Tyne folyó déli partja 2010.06.27. 19:14:20
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.27. 19:31:25
neked sejtelmed sincs az itteni munkassagomrol
de az meg az en dolgom mit hiszek el neked
az azert erdekelne hogy Te es a csaladod hogy jutott zoldkartyahoz es ha a gyerkeidnek evek ota annyira kellene a magyar utlevel miert nem repulnek haza
@Animacs:
persze hogy kapnek, de amerikatol
persze orszagonkent valtozik az allampolgarsag megszerzese
van ahol nem eleg odaszuletni
romesz 2010.06.27. 19:32:33
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.27. 19:32:55
szinte serto
csak hogy tudja
romesz 2010.06.27. 19:34:19
Andy Sipowicz 2010.06.27. 19:41:19
Bar, ha jol emlekszem, akkor abban maradtunk, hogy hagyjuk, vagy megsem?
Tudja, ez az a szo, amit On haggyuknak ismer.
Andy Sipowicz 2010.06.27. 19:43:58
Ami a munkassagat illeti, az ugy latom egy kaptafara mozog: bekapcsolodik egy eszmecserebe es mindenkit kioktat arrol, hogy az On lakohelyeul szolgalo orszagban milyen remekul mukodik minden.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.27. 19:44:24
dogojjek meg romesz en ebbol az egesz tortenetbol egy szot nem ertek
valaki magyar kimegy angliaba
nem tudom, hogy lesz angol, de az lesz
ott szuletnek gyerekek, azok britek lesznek nem kerdes
kijonnek amerikaba es zoldkartyat kapnak, majd a szulok hazamennek magyarorszagra es onnan akarnak magyar utlevelet az itt elo gyerekeknek
hat biztos van ilyen
csak nekem magas, valoszinu valoban a szellemi kepessegeimmel van a problema
Andy Sipowicz 2010.06.27. 19:48:24
I hereby declare, on oath, that I absolutely and entirely renounce and abjure all allegiance and fidelity to any foreign prince, potentate, state or sovereignty, of whom or which I have heretofore been a subject or citizen ...
Tehat az elozo utlevele(ke)t visszaadni, azokrol lemondani nem kell.
Andy Sipowicz 2010.06.27. 19:49:30
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.27. 19:50:21
egyaltalan nem derult ki hogy ott voltak
ha magyar allampolgarok es ott voltak akkor meg vegkepp nem ertem
orulok hogy olvasol engem
bar csak minden remekul mukodne
meg sosem oktattam senkit, neha megirom itt hogy megy
van ami sokkal szarabbul mint otthon
egy munkahelyi elhelyezkedes 1 honap
az egeszsegugyi biztositas mellett fizetni kell mindenert
stb stb
amugy ha en egy ilyen mondatot leirtam volna barmelyik topikban hogy:
"Nem Schengen, USA, oda is nemsoka meglesz utlevel"
engem itt megkoveztek volna
raindog ¤ 2010.06.27. 19:51:25
Andy Sipowicz 2010.06.27. 20:03:24
Andy Sipowicz 2010.06.27. 20:07:01
Magyarorszagon szulettem, a munkam miatt elkoltoztem egy masik orszagba, kesobb egy harmadikba, de ekozben vegig magyarnak vallom magam es azt szeretnem, ha a gyerekeim is azok lennenek es ok is magyarnak valljak magukat.
Szepen kerem, vilagitsa meg nekem mindennek az erthetetlenseget.
A Tyne folyó déli partja 2010.06.27. 20:09:13
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.27. 20:09:17
az en kerdesem egyszeru volt es most is az
hogy lehet amerikaban zoldkartyahoz jutni?
A Tyne folyó déli partja 2010.06.27. 20:14:43
raindog ¤ 2010.06.27. 20:15:06
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.27. 20:15:26
foleg egy felig amerikaitol
itt is magazodsz?
nahat a neten sem kell
bar felolem, saknos elmentem melozni igy magasroptu eszmecserenknek itt vege szakad
sok sikert az utlevelekhez egymas utani sorszammal
A Tyne folyó déli partja 2010.06.27. 20:26:12
If the child's parent has become settled in the United Kingdom or becomes a British citizen, the child will have an entitlement to register as a British citizen.
entitlement to register az nem egészen automatikus.
aztán.
The child will have an entitlement to register under section 1(4) of the British Nationality Act 1981 if they were born in the United Kingdom on or after 1 January 1983 and lived in there for the first ten years of their life. Applications under this section of the British Nationality Act 1981 should be made using application form T. You should read can I register as a British citizen if I was born in the United Kingdom on or after 1 January 1983 and lived there up to the age of 10 for details on the requirements you need to meet.
Andy Sipowicz 2010.06.27. 20:28:55
Csak a pontossag kedveert ismetlem meg, hogy Amerikaban elek ugyan, de magyar vagyok, csak eppen ott lakom es dolgozom. Ettol meg nem valtottam hazat.
Es pontosan, ott is magazodom, nem fogadom el a parttalan keresztnevezest Az en nevem Mr. Sipowicz es az asztalos megszolitasa altalam pedig Mr. Pettinger.
Amugy pedig jo munkat!
Andy Sipowicz 2010.06.27. 20:31:06
A szulok statusza alapjan a gyerekek ott szuletven mar automatikusan angol allampolgarok lettek.
Andy Sipowicz 2010.06.27. 20:33:18
A Tyne folyó déli partja 2010.06.27. 20:34:27
raindog ¤ 2010.06.27. 20:38:25
A Tyne folyó déli partja 2010.06.27. 20:56:06
Megdobbent 2010.06.27. 21:41:21
Szal itt nem biznak sajat magukban, ott megg elhagyjak azt, amit soha nem is akarnak potolni.
Nem mondom, tenylegesen eredeti mindketto :)
A Tyne folyó déli partja 2010.06.27. 22:30:28
Andy Sipowicz 2010.06.27. 22:36:16
Andy Sipowicz 2010.06.27. 22:38:50
Attol egyebkent, hogy valamit sokan csinalnak, az meg nem biztos, hogy helyes.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.28. 05:32:42
igen, elfogadom mert 4 uy cab munkavizum, tanulo vagy hazassag
meg e bicnisz szoba johet de mocskos sok penzt kell felmutatni
es meg a lepcsohazi gondolar ami mar a kocsiban jutott eszembe, mondod ajnarpzpm amerikat, amellett hogy caloban szeretek itt elni es egy fogyasztoi forum
kereskedelem vendeglayas szolgaltatas ugyintezes
ba ezekben nagysagrendekkel jobb az USA
igy a tenyek tunhetnek ajnarozasnak
de ezek yenyek
egyebSt en is magyar vagyok es ezt mindig el is mondom hol eltem ezelott ha kerdezik ha nem bar altalaban az akcentusom miatt mindig
megkerdezik
hat igy
Andy Sipowicz 2010.06.28. 07:12:29
Sajnalom, de egyetlen fillert sem kellett felmutatni.
Valoban kivancsiak voltak viszont az uzleti tervre a kovetkezo harom evben es a hosszabbitasok alkalmaval mindig be kellett mutatni az uj amerikai vallalat fejlodeset is, tehat a perspektivat biraltak el.
A tobbivel nem szallok vitaba, igy van, habar en nagyon nehezen, csak evek alatt szoktam meg a szamomra hihetetlen udvariatlansagukat, akkor is csak azert, mert rajottem, hogy egymassal is ilyenek, nem csak nekem tartogatjak a faragatlan bunkosagot.
Remelem jol telt a muszak?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.28. 09:07:35
remek volt
hat nem tudom merre laksz...
/az uzleti vizunot naganszemelyre gondoltam amugy/
de kereskedelemben es vendeglatasban nem lehet osszehasonlitani a 2 orszagot
bunko vendeg van
de bunko elado vagy pince nincs
vagy ha megis akkor 5 perc mulva fire
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.06.28. 09:09:59
hagy ne kelljen az ezereves autopalyas viccet
thx
de ha neked jo szembe menni
banom en?
na 3 ora
leteszem a
a mindent
Körömcsiga 2010.06.28. 10:52:04
Ennyi. Ha nem honlapot turkálsz, hanem megkérdezel egy ott dolgozó embert, akkor eredményesebb lettél volna. Anyakönyvi kivonat egyébként minden személyes kományhoz kell....
Körömcsiga 2010.06.28. 10:55:09
Csigorin 2010.06.28. 13:21:10
akárki lehetek:-) 2010.06.28. 13:22:02
@Andy Sipowicz: Lehet, hogy Ön, Maga, Te annyira fontos, intelligens, magasan iskolázott, nélkülözhetetlen személyiség, hogy még Teller Edénél is nagyobb ember. Ugyanis Ő több mint 50 év távollét után is gyönyörűen beszélt magyarul és TEGEZŐDÖTT. De hát akkor Ön, Maga Te szerinted egy bunkó volt ugye? Ne játssza meg kedves uram az eszét onnan, jöjjön ide, éljen itt, adózzon itt, ha annyira magyar, és akkor reklamálhat, és kioktathat mindenkit ügyintézésről, illemről, bármiről. Amíg csak az eszét játszani jár ide addig jobb, ha hallgat a nagy magyarságtudatáról. Felháborító, hogy olyanok reklamálnak, akik több, mint tíz éve nem itt élnek, dolgoznak és adóznak, de reklamálni tudnak. Mi itt élünk, dolgozunk, adózunk és mégis van annyi eszünk, hogy tudjuk: csak egy telefon megtudni a tutit. A billentyűzetet átállítani MAGYARRA elsőre kb 1,5 perc, utána oda-vissza váltani 5 másodperc, ha annyira MAGYAR, ezt nem képes megtenni? csak helyesírásilag is kioktatni másokat?
HA ANNYIRA MAGYAR, JÖJJÖN HAZA, ÉLJEN ITT, DOLGOZZON ITT, ADÓZZON ITT, és akkor mindenki sajnálni fogja, ha nem sikerül simán intézni az útlevelet.
Most jól kidühöngtem magam!
Andy Sipowicz 2010.06.28. 14:12:19
Miutan fogalmam nincs arrol, hogy ismetlesektol hemzsego tiradajat mivel zuditottam magamra, ezert inkabb csak szimplan
Minden jot kivanok!
Andy Sipowicz 2010.06.28. 14:15:16
Az igazat megvallva meglep a kerdes, mert egyetlen sajat nevet nem latok a hosszaszolok kozott.
Andy Sipowicz 2010.06.28. 14:16:32
Andy Sipowicz 2010.06.28. 14:21:00
Igerem legkozelebb telefonalni fogok, sot, inkabb odamegyek eloszor megkerdezni mindent, mielott aztan elmegyek meg egyszer ugyet intezni.
akárki lehetek:-) 2010.06.28. 14:34:12
"Miutan fogalmam nincs arrol, hogy ismetlesektol hemzsego tiradajat mivel zuditottam magamra"
Csupán a nagy magyarkodásával, meg helyesírásoktatásával, meg, hogy ott flottul megy minden, ennek ellenére idejár panaszkodni.
"Egyszeruen csak azert, mert amikor nehany honapja a sajat nevemen irtam, az olyan gyulolethullamot generalt, amit nem akartam meg egyszer vallalni."
Lehet, hogy akkor is egy ilyen antipatikus posztot írt?
akárki lehetek:-) 2010.06.28. 14:36:17
Amúgy meg, ha itt regisztrált, midenkinek tud akár e-mail-t is küldeni.
Tehát nem névtelen a dolog.
Andy Sipowicz 2010.06.28. 14:47:42
Bar sem a targyhoz nem tartozik, sem Onnek nincs hozza koze, de dolgozni jarok haza, az evnek nagyjabol a felet itthon toltom es, hogy most mar igazan legyen oka duhongeni, megkockaztatom azt is, hogy a szemelyes fogyasztasom soran befizetett AFA-n keresztul jelentos adokat fizetek be itt (is).
Le vagyok sujtva attol, hogy a posztot antipatikusnak talalja, en ilyenkor nem olvasom tovabb, dehat nem lehetunk mindannyian egyformak.
Azt szinten sajatosnak talalom, hogy urasagod a tegezodeshez koti a "nagyemberseget", de nagy nehezen ezt is tulelem majd.
Andy Sipowicz 2010.06.28. 14:49:31
akárki lehetek:-) 2010.06.28. 15:06:59
Igaza van, nem a poszt az antipatikus, hanem a hozzászólásai.
Nem ahhoz kötöm, de észrevehetné, hogy nem attól lesz valaki ember, tegeződik vagy magázódik. A stílus az ami ezt meghatározza. Sót, magázódva sokkal jobban meg lehet valakit sérteni, alázni, esetleg elküldeni melegebb éghajlatra.
Az e-mail cím problémájára nem tudok mit mondani, de egy icipici fáradtsággal meg lehet tudni, milyen név rövidítése az.
Andy Sipowicz 2010.06.28. 15:16:48
Kerem, ne hagyja figyelmen kivul, hogy a hozzaszolasaim egytol egyig valaszok. Valaszolok azoknak, akik megszolitanak. Engedelmevel pontosan ugyanabban a stilusban, mint amilyenben engem megszolitanak. Csak azert, mert nem szoktam senkinek adosa maradni.
Egyetlen hozzaszolast nem fog talalni, amiben valakire frocsogni kezdenek. Ugyanakkor a tamadasokra valaszolni fogok.
Ha rejtvenyt szeretnek fejteni, akkor veszek Fulest. Ha meg faradozni szeretnek, akkor raulok az evezogepre. Elfogadom azt, hogy mindenki alneven ir, ha akkor hadd tegyem en is.
Arra kerem, fogadja el, hogy nem szeretek tegezodni es cserebe en elfogadom, hogy On a magazodassal szemben erez ugyanigy. Es ettol meg mindketten emberek vagyunk - legalabbis szerintem.
nudlee 2010.06.28. 16:28:04
Ha mégis úgy érzi, kell, tekintse ezt afféle kedvtelésből, hobbiból intézett emléknek és mindjárt kevésbé fog bosszankodni a procedúrán :)
akárki lehetek:-) 2010.06.28. 17:35:50
Látszik, nem érti a tegeződés-magázódás problémát.
A neten, a hivatalos ügyintézést kivéve (ugyanis akármilyen elmaradott ország vagyunk a nagy USA-hoz képest, lehetséges itt is), mindenki tegez mindenkit. Egyszerűen ez a szokás.
A magázás semmivel sem tart távolabb, vagy hoz közelebb senkit senkihez, és még a tisztelet jele sem igazán lehet. Én az ország egyik legjobb cégénél dolgozom és a legalacsonyabb beosztású dolgozó és a vezérigazgató is tegezi a másikat. Így is lehet tisztelni a másik embert. Sőt mivel a vezérigazgató aránylag fiatal, megtiszteltetésnek veszi, ha az idősebbet tegezheti. Na ez a nagyság, nem pedig az, ha sznobériából mindenkit magázok, mint régen a grófék, meg az uraságék. Manapság egy ilyen közösségben, mint a net inkább lenéző, ha valaki nem veszi figyelembe a szokásokat, mint USA-t megjárt ember gondolom a jogban is hallott már a szokásjogról. Amennyiben nem, akkor nagyon tudom sajnálni.
Az adózásról csak annyit, én is fizetek ÁFA-t a fogyasztásom után, de elhiheti, hogy a többi adóval együtt sokkal többet, mint az aki csak fogyasztani jön ide. Pl. fizet eü hozzájárulást, vagy csak elvárja, mint magyar állampolgár, amikor itthon tartózkodik a családjával, hogy haladéktalanul, és ingyen lássák el? Ugyanis aki itt él és dolgozik vagy dolgozott (munkanélküli, nyugdíjas) az fizet és fizetett.
Tudom most majd az következik, hogy dolgozott itt eleget, ez lehet igaz, de tíz éve nem itt dolgozik, ha meg hazajön akkor fogyaszt, mint egy turista. Akkor nekik ugyanannyi joguk van , mint Önnek, Magának, Neked.
A Tyne folyó déli partja 2010.06.28. 19:59:53
A Tyne folyó déli partja 2010.06.28. 20:03:53
egyébként meg, sokkal egyszerűbb. plusz, nem kell kínlódni, mint anno tinikoromban,h. most kit, hogyan is szólítsak meg.
meg nem lesznek ilyen vicces esetek, mint mikor haverom (akkor kb. 30) úgy társalgott a huszonéves eladócsajjal, h. ő ( a haverom) tegezte, a csaj meg visszafele magázta...
A Tyne folyó déli partja 2010.06.28. 20:07:22
ez kb. olyan, mint mikor én az egyik vizsgára kaptam kettő darab levelet, h. mikor lesz (a második volt a megerősítés, .igen, akkor), és vizsgára menve kiderült,h. előző nap megbeszélték, h. egy órával előrébb hozzák. hát köszi. és akkor: miért nem telefonáltak? (akik előre hozták, nekik volt órájuk még előző nap). ha két levelet is kapok, h. mikor van, akkor minek telefonáljak még harmadszorra is, h. de akkor tényleg akkor van-e?
Andy Sipowicz 2010.06.28. 21:12:15
Andy Sipowicz 2010.06.28. 21:19:59
Ezert ha orvosi ellatasra szorulok, akkor kifizetem.
A fogyasztasba szivesebben nem bonyolodnek bele, meg esetleg oda jutnank, hogy kenytelen lennek feltetelezni, hogy az altalam egy evben fogyasztasi adoban kifizetett osszeg nagysagrendileg netan veri az On brutto jovedelmet - ha mar mindenaron kotozkodni akarnek.
Ami a tegezest illeti, sajnalom, hogy az on kompromisszumkeszsegenek hatarerteke zerus, ugyhogy kenytelen lesz beletorodni, hogy en nem tegezodom, meg akkor sem, ha ez Onnek nem tetszik.
Ugy veszem eszre, hogy On az en reszvetelem nelkul is kepes arra, hogy parbeszedet folytasson velem, hiszen remekul elore kozli, hogy en mikor mire mit fogok valaszolni, ugyhogy akkor en ezuton kivanok Onnek tovabbi jo szorakozast/duhongest - ahogy tetszik.
Andy Sipowicz 2010.06.28. 21:23:00
akárki lehetek:-) 2010.06.29. 10:16:12
Az hogy nem várja el az ingyenes ellátást, az szép Öntől, Magától, Tőled.
Ilyen kimagasló anyagi hátérrel undorító is lenne.
A jövedelmek feszegetését tényleg hagyjuk, mert itt ismét megnyilvánult kedves, antipatikus mivolta, miközben fogalma sincs ki vagyok, de egy ekkora úriemberhez képest valószínűleg csak egy büdös proli lehetek.
A kompromisszumkészségem sem nyilvánvaló Önnek, Magának, Neked, mert még azt sem vette észre, hogy nem tegezem.
Szerintem csak egy nagyembert játszó valakivel van dolgunk, aki idejön előadni magát, mert valószínűleg más nem veszi komolyan, és itt legalább foglalkoznak vele. Itt is ki szeretne magaslani a tömegből, de ezt nem igazán szimpatikus módon teszi.
Tudnék ajánlani személyiségeket akiktől lehetne tanulni.
Andy Sipowicz 2010.06.29. 11:45:36
En egyetlen szoval sem allitottam, hogy On egy budos proli lenne, de ha ragaszkodik hozza, akkor keszseggel egytertek.
Konnyes a szemem, hogy ilyen rossz a benyomasa rolam, mikozben ugyanugy fogalma sincs arrol, hogy ki vagyok, mint nekem arrol, hogy On kicsoda.
Nagyon kerem, ajanljon nekem szemelyisegeket, ugy szeretnek meg tanulni, mert idaig nem tettem eleget!
Ha valoban eszmecseret szeretne folytatni, akkor kuldtem Onnek uzenetet az e-mail cimemmel.
Ha csak belem akart rugni meg egyet, akkor nosza, rajta!
akárki lehetek:-) 2010.06.29. 12:45:23
Andy Sipowicz 2010.06.29. 12:54:36
akárki lehetek:-) 2010.06.29. 13:05:24
Passz
Andy Sipowicz 2010.06.29. 13:09:40
anarch 2010.07.01. 11:03:40
Idezet:
születési anyakönyvi kivonat, házassági anyakönyvi kivonat - ha érvényes személyazonosításra alkalmas okmánnyal a kérelmező nem rendelkezik, vagy ha a személyiadat- és lakcímnyilvántartás adatai nem egyeznek a bemutatott okmány vagy okirat adataival
Mivel kulfoldon el: nincs magyar szemelyi igazolvanya (ld. idezet), az utlevelet leadja, tehat a szuletesi anyakonyvi kell. Hiba az posztolonal.
Idezet-2:
magyar állampolgárságot igazoló okirat - külföldön élő kérelmező esetében, ha érvényes állampolgárság igazolására alkalmas okmánnyal (személyazonosító igazolvány, útlevél) a kérelmező nem rendelkezik, kivéve, ha még érvényes, de elvesztett, eltulajdonított vagy megsemmisült útlevele helyett igényel újat, vagy ha adatait a polgárok személy adatainak és lakcímének nyilvántartása külföldön élő magyar állampolgárként tartalmazza
Az allampolgarsagot a meg ervenyes utlevellel tudja igazolni (ez nem derult ki szamomra, hogy meg ervenyes volt-e): hiba az ugyintezoben. Ha nem volt ervenyes akkor szemszam kell ahogy az ugyintezo kerte, ezt is irjak az oldalukon (ld. idezet-2).
Andy Sipowicz 2010.07.01. 20:58:34
1. Ervenyes, szemelyazonositasra alkalmas okmany - erre maga a meghosszabbitando utlevel is megfelel nemdebar?
2. Ervenyes volt meg mindketto a tavalyi elso probalkozaskor.
Kiegeszites: tavaly a szulok szinten meghosszabbitando utleveleit minden tovabbi nelkul bevettek es meg is hosszabbitottak - szul.akvi.kivonatok nelkul is, ehhez csak a gyerekek eseteben ragaszkodtak.
Gyanu: bar nem mondtak, de talan a kivonatokbol kivantak megallapitani, hogy valoban a ket szulovel allnak-e szemben, nehogy hianyozzek az egyik ver szerinti szulo hozzajarulasa.
ksbrck 2010.10.04. 18:38:41
lgt99 2010.11.25. 22:44:15