Tékozló Homár

A Samsonite garanciája repülésre nem vonatkozik

2010.07.05. 01:21 | szily | 62 komment

Talán kevésbé közismert tény, hogy a híres Samsonite bőröndöket csak hajón, vonaton és autóúton érdemes használni, buszon és repülőn nem, akkor ugyanis nem érvényes a garancia. J. hiába csomagoltatta fóliába Ferihegyen a vadonatúj Samsonite-ját, az Kambodzsáig szétment, miközben a vele utazó, régebbi gyártású, be sem csomagolt társának semmi baja sem lett. J. dühöng, mert úgy érzi, a bőröndöket eladó Reálszisztéma végig hárított, ahelyett, hogy adott volna egy másik példányt.


Vásároltam a Reálszisztéma Kft. –nél 2 db  Samsonite bőröndöt.

Az egyik bőrönddel 2010 február 7-én Kambodzsába utaztam. A bőröndöt feladása előtt a Ferihegyi Repülőtéren a fóliával becsomagoltattam. Amikor megérkezve a szállodában levettem róla a fóliát csodálkozva láttam, hogy a bőrönd a csomagolás ellenére  sérült, a szegőzése körbe kirojtosodott, elszakadozott.

Miután hazaérkeztem,  elvittem a sérült bőröndöt a Reálszisztéma Kft. Rendszer Shop Westend Szaküzletébe, ahol a böröndöt átvették és továbbították a Samsonite-Hungária Bőrönd Kft. szervízközpontjába, ahol  a Samsonite termékekre a garanciát biztosítják.

A Samsonite Europa Szervízközpont elutasította a garanciális javításra vagy cserére irányuló kérésemet avval az indokkal, hogy a ” gondatlan helytelen használat okozta meghibásodásra a garancia nem érvényes. Ugyancsak nem terjed ki a garancia az autóbuszos és légiközlekedés során károsodott bőröndökre és táskákra. Szervízközpontunkban elvégzett alapos átvizsgálás azt mutatja, hogy az anyagon lévő szakadás nyilvánvalóan nem esetleges anyag vagy gyártási hiba következménye. Emiatt cégünknek a kárért nem áll módjában felelősséget vállalni.”

Nagyon furcsának találom, hogy egy böröndöket gyártó cég garanciája „önkényesen”nem terjed ki az autóbuszos és légiközlekedés során keletkezett károkra!!! A gardrob szekrényben keletkezett károkra kiterjed? Leginkább azért a böröndért vállalnak felelősséget, amit a kedves utas nem használ? Tanúkkal tudom igazolni, hogy az új, becsomagolt bőröndöm megsérült, a 15 éves réginek, ami szintén velem volt, semmi baja nem történt, mert annak még kiváló volt a minősége ellentétben az újjal.

Az új bőrönd anyag- és gyártási hibás, és ezért a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Budapesti Békéltető Testületénél   kértem ennek szakértővel való kivizsgálását.

A Polgári Törvénykönyv szerint: 

Ptk. 306. § (1) Hibás teljesítés esetén a jogosultKifogás szerzodés hibás teljesítése esetén|3Kijavítás szerzodés hibás teljesítése esetén|3

a) elsősorban - választása szerint - kijavítást vagy kicserélést követelhet,

b) ha sem kijavításra, sem kicserélésre nincs joga, vagy ha a kötelezett a kijavítást, illetve a kicserélést nem vállalta, vagy e kötelezettségének a (2) bekezdésben írt feltételekkel nem tud eleget tenni - választása szerint - megfelelő árleszállítást igényelhet vagy elállhat a szerződéstől.

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Budapesti Békéltető Testülete 2010 május 11-én tartott meghallgatásán a Reálszisztéma Kft. nem jelent meg, és levélben közölte, hogy   „a kitűzött meghallgatáson egyéb kötelezettségek miatt sajnos nem áll módunkban megjelenni. ……… az eljáró tanács döntését kötelezésként nem fogadjuk el.”

 A meghallgatáson a Budapesti Békéltető Testület az alábbi a j á n l á s t tette:

„A VÁLLALKOZÁS A HATÁROZAT KÉZHEZVÉTELÉTŐL SZÁMÍTOTT 15 NAPON BELÜL A FOGYASZTÓVAL EGYÜTTMŰKÖDVE KÉRJEN FEL EGY FÜGGETLEN SZAKÉRTŐT A HIBA OKÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSÁRA ÉS A SZAKÉRTŐ VÉLEMÉNYÉNEK FIGYELEMBE VÉTELÉVEL RENDEZZE A JOIGVITÁT.”

A Testület i n d o k l á s á b  a n előadta:

„Ptk. 305/A§ (2) bekezdése szerint „Fogyasztói szerződés esetén az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő hat hónapon belül felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog természetével vagy a hiba jellegével összeegyezhetetlen.  A felek ettől eltérő megállapodása semmis.”

Ez alapján a vállalkozást terheli a vásárlástól számított hat hónapon belül annak bizonyítása, hogy a vásárolt termék nem volt anyag és gyártási hibás. Mennyiben ezt nem teszi meg, a Ptk. fent idézett rendelkezése értelmében vélelmezni kell, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában megvolt.

Az eljáró tanács figyelmezteti a vállalkozást, hogy a Fgytv. 36§ (1) bekezdése alapján, ha a tanács ajánlásának nem tesz eleget, a békéltető testület – a fogyasztó nevének megjelölése nélkül  jogosult a jogvita tartalmának rövid leírását és az eljárás eredményét – legkorábban az ajánlásnak a vállalkozás részére történt kézbesítésétől számított hatvan nap elteltével – nyilvánosságra hozni.

Azóta eltelt  hat hét, a vállalkozás, azaz a Reálszisztéma Kft. nem keresett meg, hogy a  nálam lévő bőröndöt elvigye egy pártatlan szakértőhöz.

Én úgy találom, egy magyar cég a Ptk.-val ellentétben nem jelentheti ki, hogy a bőrönd rendeltetésszerű használatára nem terjed ki  az általa adott 3 év garancia, és a hibás teljesítéséből eredő felelősséget önhatalmúan nem  terhelheti át a légi közlekedési vállalatra, akinél a fóliával becsomagolt bőrönd megsérült, a régi, még bőrrel szegett 15 éves bőrönd viszont   csomagolás nélkül hibátlanul érkezett meg.  

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fakoffer 2010.07.05. 01:27:48

Ez már a hétvégi poszt?

Mr.Brooks 2010.07.05. 01:30:54

:)
"...hogy egy böröndöket gyártó cég garanciája „önkényesen”nem terjed ki az autóbuszos és légiközlekedés során keletkezett károkra!!!"

Hát ez kétértelmű így, véleményem szerint. Amire Te gondolsz, az a biztosítás, amit viszont jó lett volna ha kötsz a bőröndökre.
Most hogyha megsérült a bőrönd, függetlenül hogy nem Te okoztad, attól még nem a cégnek kell vállalnia a felelősséget.

eml 2010.07.05. 01:38:34

Most akkor mire kell használni egy bőröndöt? 3 db egymáson már TV állvány?

Mordent 2010.07.05. 01:49:58

Szerintem egyértelmű, hogy a Samsonite-Hungária Bőrönd Kft. kötelessége lenne megjavíttatni, illetve kicserélni az utazóbőröndöt... nem is értem, mit hittek, mire készül egy utazóbőrönd? Szerintem utazásra, ez valahogy még a nevében is benne van...:D Úgy tűnik nincsenek tisztában azzal, mit gyártanak.
De ezek szerint úgy látszik ebben az országban mindent lehet... ezt merték volna megtenni pl. Amerikában... az ottani céget már bezárhatták volna.

Megdobbent 2010.07.05. 02:02:28

De miert nem mrs szemszonajtnal kert cseret a joember, akit kamodzsaba szolitott az elet? Biztos leallnek vitazni egy nemzetkozi ceg termeket ertekesito kis lufival :)

Remelem azert nem volt nagy gond kambodzsaban, ott csak 1 rossz koffer tud bebaszni a relaxnek :>

PabloVercetti 2010.07.05. 02:37:49

érdekes, hogy a jogerős ítéleteket nem lehet végrehajtatni. ez pl. a közösköltség tartozásoknál is hasonló.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.05. 03:13:30

be kellj vallja, meke, eletemben nem volt borondom, igy nem tudok hozzaszolni

Megdobbent 2010.07.05. 03:13:55

Ertem maugy az allaspontot. Az ember ugye tud jarni, tehat viheti a koffert. Nem tud repulni, tehat a koffer ott megserul. Nem tud 60-120-al menni, tehat ott sem oke a koffer. Gyalogtempo, kezbentartva. Ja, hogy miert? Mert csillio penzbe kerul, de legalabb hupikek ;>

Nekem bezzeg van egy 25 eves lengyel hatizsakom, minden repulozest, vonatozast bir a mai napig :>

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.05. 03:21:24

@Megdobbent: nekem is az van 15 eve vettem, mikor jottem ki
az igaz qrwa draga volt
valami 20 ezer
de mukodik
igaz csak akkor hasznalom ha koltozunk

galagabo 2010.07.05. 03:52:46

A Realszisztemával én is megjártam. Szintén Samsonite táska... hozzáadott Samsonite lakattal. Az úticélt elérve (repülővel) a szállodában döbbenten nézem, hogy a lakatot mintha elvágták vagy elfűrészelték volna. Szerettem volna hazaútra is lezárni a bőröndöt (akkortájt dúlt a felháborodás a Ferihegy körül a számtalan lopás miatt). Vettem hát ott egy olcsóbbat. Hazaérve bementem én is a Reálszisztéma üzletbe, ahol fintorogva átvették a lakatot, majd egy hét múlva szóltak, hogy megjött a szervizük válasza. Eszerint én magam fűrészeltem le, ez látható, nem eltört a lakat, tehát nem csere. Mondtam a hölgynek, nem tartom életszerűnek, hogy a lezártan feladott csomagomat (akár a kulcs elvesztése mellett is) a kézipoggyászomban magammal vitt fűrésszel (security!!!) nyissam ki a szállodában.
Nem értették...

galagabo 2010.07.05. 03:53:33

A Realszisztemával én is megjártam. Szintén Samsonite táska... hozzáadott Samsonite lakattal. Az úticélt elérve (repülővel) a szállodában döbbenten nézem, hogy a lakatot mintha elvágták vagy elfűrészelték volna. Szerettem volna hazaútra is lezárni a bőröndöt (akkortájt dúlt a felháborodás a Ferihegy körül a számtalan lopás miatt). Vettem hát ott egy olcsóbbat. Hazaérve bementem én is a Reálszisztéma üzletbe, ahol fintorogva átvették a lakatot, majd egy hét múlva szóltak, hogy megjött a szervizük válasza. Eszerint én magam fűrészeltem le, ez látható, nem eltört a lakat, tehát nem csere. Mondtam a hölgynek, nem tartom életszerűnek, hogy a lezártan feladott csomagomat (akár a kulcs elvesztése mellett is) a kézipoggyászomban magammal vitt fűrésszel (security!!!) nyissam ki a szállodában.
Nem értették...

Megdobbent 2010.07.05. 06:31:20

@galagabo: Jelzem a felhaborodas meg mindig dul, lopnak azok mindent, ami konnyu helyen van, gondolom a foliazokkal kesobb risztolnak, igy mindket rem szimpatikus bagazs jol jar a penzunkbol.

Mazsarorszag....

P75 2010.07.05. 06:33:25

a legitarsasagnal kell(ett volna) reklamalni, ok a felelosek tudniillik, es szo nelkul javitjak/cserelik.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2010.07.05. 06:43:53

@Mr.Brooks: Ha lefoliaztatta, akkor gondolom kotott hozza U......s biztositast.

Realszisztemat kerulni, szemelyes tapasztalat.

@Megdobbent: Ja basszus, multkor Becs fele feladattak az utassal a kezipogyasznak szant csomagjat, a gep ajtajanal. Vegigneztuk, ahogy berakjak a csomagterbe. Becsben visszakapta rogton kiszallaskor, mert a nagy sietsegben benne hagyta a tarcajat, kezipogyasznak volt szanva ugye. Navazze, tarca benne, kartyak benne de az osszes kp. hianyzott. A szeme lattara loptak ki a penzt.

Matteo79 2010.07.05. 07:05:07

A posztíró megtestesíti a hülyeség szorgalommal párosult esetét.
Mi a franctól lenne garanciális eset ha helytelenül kezelték a bőröndöt a reptéren? (márpedig ott dobálják ugye)
Nekem egyszerű noname bőröndjeim vannak és bírják a gyűrődést, mert strapabírónak látszót vettem.
Go to reptér ennyi.

esef 2010.07.05. 07:16:44

Nálunk is van a családban Samsonite bőrönd. A fél világot bejárta már, de egy-két kopáson kívül semmi baja. Ja, hogy ez még a minőségi évjáratok közül való... (~'85)

elwood 2010.07.05. 07:27:39

repülni nem varrott, hanem keményfedelű bőröndöd kell vinni.

a személyzet úgy dobálja, hogy rossz nézni. külföldön is.

lehet reménykedni garanciában, fóliában, de egyszerűbb ha veszel egy sima kemény műanyag bőröndöt.

dr. Aullah 2010.07.05. 07:27:59

Most nem azért, de a bőröndöket mire hasnáljuk? Utazás! Repülő vagy busz, nem? Szóval arra, amire kéne használni, nem lehet, mert nincs garancia. SZARJON SÜNT A MOCSKOS ÜZLET!

@nális coitus 2010.07.05. 07:56:09

Ez a legfontosabb rész, a lényeg: "2010 február 7-én Kambodzsába utaztam"

Host 2010.07.05. 08:00:56

Én megpendíteném, hogy ha nem lesznek jó fiúk írok, felveszem a kapcsolatot külfölddel. Hátha elég lesz. Az anyacég sztem másképp intézkedni.

Gerw 2010.07.05. 08:14:51

-1 vevő kedves Reálszisztéma Kft, héten kell vegyek 2 bőröndöt de ügyelni fogok ne az Önök terméke legyen véletlenül, köszi postoló, hogy figyelmeztettél egy hiéna cégre.

Marr 2010.07.05. 08:22:54

de jó, hogy végül teszkós bőröndöt vettem 5 éve. megjárta ferihegyet tucatszor, de bírja.
ja és még nem is loptak belőle annyira ronda. (ismerőseimtől loptak csomót pár hónapja is, válogassátok meg, mi megy a feladandóba.)

parapali 2010.07.05. 08:34:26

HÁÁÁÁÁT? Szerintem ha a böröndöt a reptéren befóliáztatod akkor ott kellene reklamálni(késő)??
Nem nagyon utazgatom,de úgy emlékszem a fóliázásnál azért fizetsz egy elég komoly összeget hogy amikor megérkezel akkor az sértetlen maradjon?Ha tévedek elnézést kérek!

gftamas 2010.07.05. 08:34:35

Tanulság: utazó bőrönddel nem szabad utazni! :) Egyszer pár éve vettem egy gumicsizmát. Adtak hozzá használati utasítást, amiben az állt: mérsékelten vízálló és ha vízben használom, akkor nem vállal azért felelősséget a gyártó. :)

upci 2010.07.05. 08:38:36

Egyértelműen nem saját használatból eredő kár, a zippzár elromlása kb. az lenne. A reptéri személyzet hibája, tessék a repteret zaklatni.
Amúgy meg tényleg, a szar kinézetű bőröndöket nem kukkolják át olyan gyakran, ha drágára telik, biztos van benne valami érdekes :)
@Marr: én is tescosat vettem, nem bírt egy utat sem, még jó , hogy a faternak szánt portugál bort betettem a kézipoggyászba :D

BBG76 2010.07.05. 08:41:52

Úgy tudom, a légitársaságok által gallyra vágott bőröndökre a világ egyetlen gyártója sem tud garanciát adni, mert egész egyszerűen tönkremenne.

Nekem EASTPAK-om van, 30 éves garancia, tényleg elnyűhetetlen, imádom is, de a légitársaságokra nem lehet garanciális.

Piszok Alfréd 2010.07.05. 10:03:29

Nem a Samsonite sara, a repülőtéren kell jegyzőkönyveztetni és a légitársaság kifizeti. A Samsonite nem tehet róla, hogy a rakodómunkások összetörik a bőröndöt.

szépjuhászné 2010.07.05. 10:20:17

@Piszok Alfréd: Ne röhögtess már, ha egy bőrönd nem bírja a rendeltetésszerű használatot, az szar. Ha már az első úton tönkremegy egy kis dobálástól, ugyan mér nem garanciaprobléma? Más: a lányomék vettek a Metroban egy bőröndszettet (4 db), amiből a legnagyobbnak leszakadt a füle. Visszavitték, hogy mi a teendő. Pénzt szó nélkül visszaadták. Amikor megkérdezték, visszahozzák-e a másik hármat is, azt mondták ne, mert a reklamációhoz elég a sérült darab. Így maradt 3 bőröndjük.

labi 2010.07.05. 10:27:32

Hmmm, én úgy hallottam, hogy ha magára hagyott bőröndöt a tűzszerészek robotja nyolcszor keresztüllövi, arra sem vonatkozik a gyártó garanciája.
Felháborító. :)

Na de most komolyan, ha a csomagkezelés során dobálják, ütik, vágjáj, rálépnek, megharapják, ír szteptáncot járnak rajta azért miért a gyártó lenne a felelős?
Reptéren lehetett volna reklamálni jól.

Xezs 2010.07.05. 10:28:34

Azért kíváncsi vagyok arra, hogy az autóbusz miért is olyan veszélyes eszköz, hogy az azon való szállításra nincs garancia. Részegek a sofőrök (láttunk már ilyet) vagy miért?

Xezs 2010.07.05. 10:30:34

@upci: Az jó régen lehetett, mert folyadékot már nem igazán engednek fel kézipoggyászként.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.05. 10:51:56

Az volt már, hogy bőröndöt csak őstermelőtől!?

Dolce Vita 2010.07.05. 11:04:34

ha koztudott, hogy a reptereken hogyan bannak a borondokkel, akkor a gyartonak arra a terhelesre kene mereteznie a borondot. egyebkent csak disztargyat csinalt.
mivel sok cegnek ez sikerul is, nehezen veszi be az ember gyomra, hogy egy samsonite (pfujj!) ezzel nem bir megbirkozni. szoval, szerintem reszben jogos a luzer panasza, hogy ennel azert jobb anyagra szamit az ember ezert a penzert. a realszisztema dupla-tripla arait figyelembe veve meg sokkal jobb garancialis ugyintezesuknek kene legyen.
barmi, amit ott arulnak feleert megkaphato a neten.

bldo 2010.07.05. 12:10:35

Ehhez szerintem semmi köze a gyártónak. Ha a posta összetöri a csomagomat, amiben teszem azt egy XYZ márkájú fényképezőgép volt, akkor az XYZ-nél reklamálok? Nem, a postánál fogom verni az asztalt, mert XYZ-nél kiröhögnek (jogosan).

hehehehe 2010.07.05. 13:30:45

Évekkel ezelőtt nekem is volt garanciális problémám egy Samsonite hátizsákkal a Realszisztémánál. 1 hét után leszakadt a mobil tartó pántja, de nem mondták, hogy nem rendeltetésszerű használat, mert bele tettem a mobilom:) Bevittem, leadtam, 1 hónapig kuss, aztán kiderült hogy eltűnt a táska a javítás ideje alatt, így sűrű bocsánat kérések közepette kaptam egy újat :)
Happy end! :)

Halalosbobita 2010.07.05. 13:59:21

Másfél éve vettem egy Samsonite bőröndöt és havi 2-3, sok esetben több átszállásos úton nyúztam. A cipzár megadta magát pár hónapja, garanciában cserélték két hét alatt. A szegőzése nekem is megfáradt, de szerintem ez benne van a pakliban. Ha rögtön az első úton így járnék és nagyon pattoghatnékom lenne, a légitársaságnál próbálkoznék, mert ez szerintem nem garanciális probléma. Persze a hibát is látni kéne.

biobiom 2010.07.05. 14:19:14

A Samsonite borondoket direkt arra tesztelik hogy birjak az extrem, ertsd pl dobalasos igenybeveteleket. Regen egy ismerosom a nagykernel dolgozott es tole tudom hogy a tesztelesi fazisban szo szerint jo magasbol (a konkret magassagra mar nem emlekszem sajna) kb 2-3 meterrol sokfele szogben leejtik betonra. Ha a borondnek barmi baja lesz akkor nem ment at. Nyilvan nem minden esetben el ez a fajta vedelem, mivel ha valaki pl egy karddal probalja megbontani... Jelen helyzetben viszont tenyleg a legitarsasag volt a ludas elsokent. Nem is ertem hogy a user hogyhogy nem ott kezdte, ha meg igen akkor miert hagyta magat lerazni.

PuruttyaIrto (törölt) 2010.07.05. 14:51:32

Most már értitek mi az a reál-szisztéma?

Az egy olyan szsiztéma, amiben Te fizetsz, az eladó meg jól jár.

mandel 2010.07.05. 15:04:02

@BBG76: isztpekék gyártanak bőröndöt? :O nemtudtam. :)

évekkel ezelőtt vett előrelátó édesanyám madaras teszkoban igy-ugy leárazott bőröndöket állati olcsón, azóta vagy tucatszor voltak ferihegyen, és soha semmi bajuk nem lett.
btw számszonájt jó, a reptér a hibás.

Gubics 2010.07.05. 15:04:44

A Polgári Törvénykönyv szerint:

Ptk. 306. § (1) Hibás teljesítés esetén a jogosultKifogás szerzodés hibás teljesítése esetén|3Kijavítás szerzodés hibás teljesítése esetén|3

a) elsősorban - választása szerint - kijavítást vagy kicserélést követelhet,

b) ha sem kijavításra, sem kicserélésre nincs joga, vagy ha a kötelezett a kijavítást, illetve a kicserélést nem vállalta, vagy e kötelezettségének a (2) bekezdésben írt feltételekkel nem tud eleget tenni - választása szerint - megfelelő árleszállítást igényelhet vagy elállhat a szerződéstől.

jóember mielőtt paragrafusokat másolgatsz ki a polgári törvénykönyvből,
legyél már tisztában a hibás teljesítés fogalmával!!!
az ilyen postoktól lesz szar ez a blog sajna

Manci néni, a szomszéd 2010.07.05. 15:27:48

Én utoljára Drezdába utaztam repüllővel még '85-ben, két nagy nejlonzacskóval mentem ki, amit kézipoggyászként felvihettem a repüllőre :)

Nem azért, mintha nem lett volna bőröndöm, csak nem akartam hogy eltűnnyön.

Pistie 2010.07.05. 15:34:01

Szerintem most igaza van a gyártónak.

"Ez alapján a vállalkozást terheli a vásárlástól számított hat hónapon belül annak bizonyítása, hogy a vásárolt termék nem volt anyag és gyártási hibás." (Budapesti Békéltető TestületPtk. 305/A§ (2) bekezdése szerint)

"Szervízközpontunkban elvégzett alapos átvizsgálás azt mutatja, hogy az anyagon lévő szakadás nyilvánvalóan nem esetleges anyag vagy gyártási hiba következménye. Emiatt cégünknek a kárért nem áll módjában felelősséget vállalni" (válasz)

Mellesleg, ilyen esetben egyébként sem a gyártó a hibás. Hülyén is nézne ki, hogy ők legyártanak egy bőröndöt, azt a reptéri munkások rommá törik (mert ahogy pakolnak, abban nincs köszönet), aztán még a gyártó javítsa ki.

Ilyen esetben leszállás után, ahogy a hibát érzékelted, azonnal még ott a csomagfelvételnél oda kell menni a megfelelő helyre (sérült poggyász) és ott jelezni. Ők szépen felveszik a jegyzőkönyvet, eldöntik, hogy javítható, vagy cserés-e a darab, és intézkednek.

Démonmac1 2010.07.05. 16:05:05

A reptéri csomagkezelő alkalmazottak, ütik verik a böröndöket.
Úgyhogy a cégnek igaza van, a kártérítést a reptértől kell kérni.

Piszok Alfréd 2010.07.05. 17:10:14

@szépjuhászné: ahogy a munkások bánnak a bőröndökkel, az messze nem rendeltetésszerű használat, sajnos, hogy vágnák le a kezüket

Sylba 2010.07.05. 17:29:55

Egyik észrevétel, hogy ezek a Samsonite táskák úgy 20 ezer forinttól kezdődnek a csillagos ég a böröndök max ára ( én 100 e körül is láttam :) Annyiért meg kapsz böröndöt máshol is, sőt többet is.

Nekem ( reklám helye) Travelite böröndőm van ( ez egy német böröndgyűrtó cég terméke, amiért rendszeresen németnek néznek :)) Ez a bőrőnd középkategóriás azaz kb 5-15 ft között mozog, tehát több is kijön és amikor elveszett a lakathoz a kulcs, simán blokk ellenében másik lakatot adtak.

Nekem mindkét börönd 5 éve van meg, több ezer kilómétert megtettek, kirándultunk repültünk vele, és igazából féltem is amikor mentem mert rémhíreket hallottam, de szerencsére jól bírta a gyürődést, és lekopogom semmi baja nem volt egyik bőrőndnek sem.

A poszt írójának én is azt tudom üzenni, hogy bármi baj van a csomaggal érkezési reptéren kell jelezni, nem árt ha van biztosítás is, és ilyenkor lehet tenni bármit is. Viszont valljuk be egy multiban vásárolt börönd (pl madaras tesko és társaiban vett olcso börönd) is ha első út során kirojtosodik ( amit nem értem hogy miért meg hogyan ) akkor kerülje jó messzire el a reálos boltokat. :))

Sylba 2010.07.05. 17:32:28

ui: úgy lett semmi baja a böröndnek, hogy mindig figyelem a repüléskor, hogyan dobálják egymásra böröndöket és úgy kibírt több repülőutat.

Répalaki Edömér 2010.07.05. 19:16:33

Az nem értem, hogy ha mindenki tudja, hogy miként bánnak a reptéri csomagmozgatók az utasok bőröndjeivel, akkor miért nem gyártanak hegesztett kazánlemezből vagy dupla falú traktor külsőből (felfújható) változatokat. Soha többé nem lenne sérült poggyász(tartalom) és a fosztogatók is hamar lebuknának. Elvégre hegesztőpajzsban, láng- vagy plazmavágóval pakolni elég feltűnő, míg a gumisban lehetne (túlnyomás alatt) a pénzeszsákokba rejtett robbanós biztonsági festékpatronhoz hasonló lötty, ami nem rendeltetés szerű nyitáskor "ejakulálna"...

Sylba 2010.07.05. 19:45:24

@Répalaki Edömér: Nehéz lenne és olyan súlykeretek lennének ami miatt nagyon drága lenne a csomag szállítása. és így tovább. Sajnos tuti módszer nincsen rá, egy biztos mindegy hogy itthon vagy vagy külföldön dobálják a böröndöt. :S

Dr. Körömlakk ® 2010.07.05. 21:11:26

én egyszer vettem egy borotvahabot, az volt ráírva, arcra,-szembe ne kerüljön. néhány év múlva a dizájncenterben is bemutatták.

kanizsai gyökerek (törölt) 2010.07.05. 22:03:22

nem olvastam végig. DE! közvetlen környezetemben történt tavaly egy "bőröndtönkremenés". samsonite volt az is. az ember vett egy új bőröndöt és a légitársaság (konkrétan a wizzair) a számla bemutatása után fizetett. 65 ropit.

Goldmann&Sachs 2010.07.06. 00:32:59

Az egyértelmű, hogy megérkezésedkor kellett volna a légitársaságnál panaszt tenned, viszont! A Samsonite is elmehet a búsba! Ha ennyitől tönkre megy a híres termékük, akkor minek forgatnak le olyan spotokat, amikor aligátor szájában köt ki a kuffer vagy épp egy 24 tonnás hajt át rajta, beledöngölve azt az aszfaltba? Persze bőrönd mindkét esetben sértetlen marad! Hülyítsenek mást csilliárdokért!

szépjuhászné 2010.07.06. 20:22:05

@Piszok Alfréd: Akkor hogy van az, hogy a névtelen, akciósan vett bőröndök simán kibírnak több év nyúzást. A férjem 91-ben vett Németországban a Lidl-ben (v. valamekyik hasonlóban) egy akciós kemény bőröndöt kb. 10 márkáért. 1 évig járt vele havonta repülővel, vittük mindenfelé és még egyben van.

gande 2010.07.07. 02:09:59

1.
a légitársaság felel a megrongált kofferért.

2.
a samsonite garanciájának semmi köze a törvényes garanciához.

3.
a garancia a rendeltetésszerű használatra vonatkozik - hogy egy bőrönd esetében hol a határ, azon lehetne vitatkozni.

4.
ha külön fóliáztattad, akkor még plusz biztosításod is van a poggyászra rongálás esetén, őket is igénybe vehetted volna.

nekem több mint 20 éve van egy kemény-falú samsoniteom, amelyik bejárta a fél világot, kemény strapáknak volt kitéve és most kezdi megadni magát. talán javítani is lehetne, de én inkább lecseréltem.

Beaver100 2010.07.07. 02:36:02

Mindig csak olcso borondott kell vasarolni mert ugy is tonkre b@sszak a rakodok a reptereken, amit alltalaban minden masodik utazas utan kiszoktam csereltetni a legitarsasaggal (szo nelkul adjak az ujjat)Jokat szoktam rohogni amikor latom Ferihegyen az uj-gazdagokat akik kioltozve draga boronddel indulnak megmutatni mekkora nagymenok is lettek.csak eszosztaskent ajanlom-:kulonosen hosszu tengerentuli utra kenyelmes laza oltozek kell meg nyamvadt olcso borond mert mind a ketto a tulaj is meg a borond is nagyon meg fogja szenvedni az utat.

zozo6296 2010.07.07. 22:08:47

add1. mi az hogy megsérültetik a bőröndöt rakodás közben??????????
Megáll az eszem! Majd a rakodókat baxxák egyszer ezért a földhöz. Ilyet,komolyan.....
add2. Samsonite: hát sünjenek szart. Másik: emléxik valaki a volános-samsonite táskás posztra? Kiesett a busz csomagtartójából a táska! Valaki belinkeli?

OCG 2010.07.08. 00:31:27

A Samsonite egy nagy szar.. Pár éve vásároltam tőlük egy ernyőt, kimentem a bolt elé, kinyitottam és hopp..eltört az egyik rögzítője..visszavittem, hogy most vettem 2 perce, nagy fintorogva kicserélték..kb 1 hétig bírta, megint eltört az egyik merevítője.. Írtam egy e-mailt a magyar, egyet az angol címükre, semmi válasz.. Azóta semmit nem veszek amin ez a név van...World proof...HáHáHá

Mordent 2010.07.08. 20:32:40

@P75: Egyik barátomnak most törték ki a bőrönd kerekét Ferihegyen... nos tényleg szó nélkül kezelték az ügyet. Csak nem történt semmilyen felelősségrevonás, sem az ügy megoldása.

2010.07.09. 18:40:54

Nem olvastam el, mert hosszu, de miert nem a repteren jelentetted be a serult borondot, akkor megjavitjak vagy kicserelik a repulotarsasag penzen...

fda 2017.06.27. 22:48:16

Nekem egyszer sérült meg a repülőn egy táskám. Leszállás után szóvá tettem, számla ellenében kifizettek egy újat. Ennyi. Mi köze ennek a jótálláshoz, ami gyártási hibák utólagos kezelésére való?
süti beállítások módosítása