Tékozló Homár

Zacskós vizet fognak osztani Pécelen?

2010.07.13. 17:55 | jackyll | 136 komment

Ágnes posztapokaliptikus állapotokkal szembesült Pécelen, ahol tegnap óta megint vízkorlátozás lépett életbe. A csapból alig szivárog valami, és fel kell jelenteni az illegálisan kertet locsoló szomszédokat. Ja, és a legjobb, hogy állítólag zacskós vizet fognak majd osztani. Fotót!

Nemrég költöztem Pécel bájos városkájába, nem gyenge összeget kifizetve az önkormányzatnak az építkezés kapcsán. Első meglepetésként döbbenten fogadtam, hogy a víz köbméter díja a pesti árakat is übereli, de felháborodásom tárgyát mégsem ez képezi. Hónapról hónapra lelkesen fizettem a vízdíjat, míg az első napsütéses nyári vasárnap, 6 hét szakadó eső után, az udvaron álldogálva megütötte fülemet a hangosbemondóból kedvesen szólongató hang, miszerint ha locsolni merek, 30 rúgóra bűntetnek, hiszen víztilalom van. 2 órával később, már a mosdót se lehetett lehúzni, zuhanyzásról nem is álmodhattunk.

Meglehetősen nyugodt természettel áldott meg az ég, hát gondoltam, sebaj, egy napot kibírok. Másnap jött a rosszidő, lett is víz. Igen ám, de múlt héten visszatért a nyár. 2 nappal később ismét csak csordogált a víz, immár 4. napja. Gondoltam most már jelzem a vízműnek, hogy ez cseppet se esik jól, a következőket tapasztaltam:


A péceli Vízműnek nem lehet panaszt küldeni, egyszerűen megoldották, visszapattan a levél. Nem gond, az önkormányzathoz fordultam, hozzájuk tartozik. A kedves mélyen tisztelt jegyző Úr az alábbi megoldási javaslatokkal szolgált, ahelyett, hogy fúrnának még néhány kutat, ami megoldaná a vízhiányt:

1. azért ilyen drága a víz, mert nagyon jó minőségű, jeleztük, hogy ok, de nem folyik a csapból
2. nézzek szét hogy ki locsol és jelentsem fel
3. majd fognak zacskós vizet osztani, felkészültek rá

Ezek után kérdem én, hogy várják hogy bármi megváltozzon, ha az a megoldás hogy egymást jelentsék fel az emberek, ha a kifizetett vizet használni akarják? Az alapdíjat természetesen vízhasználat nélkül is számlázzák lelkesen, a kert, meg a virágok dögöljenek ki, lábat se tudunk mosni, nemhogy mást, de kit izgat mindez. Ezúton szeretném elkérni a Jegyző és Polgármester Úr címét, szeretném postázni a számláimat és szívélyes üdvözletemet elküldeni.
 
Köszönettel,
 
Ágnes

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosszindulatú Vászka 2010.07.13. 20:47:01

@horex: ó, a nosztalgia édesch mocsara, konfigszisz meg autóekzec bat :)))

K0vasz 2010.07.13. 20:50:01

Az ivást még meg lehet oldani csapvíz nélkül, na de a fürdés már neccesebb... mondjuk izgi lehet zacskós vízzel fürödni:D

K0vasz 2010.07.13. 20:51:35

Esetleg köttesd ki a vezetékes vizet, ha már úgyse jó semmire. Úgy hallottam, kb. 15.000-ért kimennek leplombálni.

geniusgenie 2010.07.13. 20:59:42

Kell az ékezet gyerekek!
Pl. a "költői szárnyalás" kifejezésben hiányuk meglehetősen értelemzavaró.

steven seagull 2010.07.13. 21:08:08

ilyenek ezek a gyüttmentek. beköltöznek, aztán pofáznak..

Kapitány_1 2010.07.13. 21:23:31

Kell az ékezet, mert különben kidobhatjuk az árvíztűrő tükörfúrógépet...
Pécel meg Kecel mellett van.
Itt meg +32°C este 8kor.)
Ja, van eladó vizem, én 800-ért adok Neked /m3 ab werk.;)

Floody 2010.07.13. 21:24:56

Ugyanez van Inárcson is, este 7 és fél 9 közt alig van nyomás, igaz itt nem hallottam még korlátozásról :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.13. 21:33:22

@Kapitány_1:
ab werk.;) "
Esetleg "franco Pécel border, EUR palette?
:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.13. 21:48:02

@atpijkamo:
ha a kozvetlen 4 szomszedhoz csengetsz be akkor Oket kell megkerdezni hangoskodtok-e szombat ejjel, erre azt hiszzem elkuldenek a...
ha szomszed szomszedjat/ es az tokeletesen en vagyok/ es egy vadudegen erdeklodik a szomszedomrol
na azt is elkuldom a....

ha meg valaki megrendel egy szolgaltatast es fizet az elvarhatja, hogy meg is kapja, nyaron is
ha ehhez vizmuvet kell fejleszteni tegyek azr, ezekbol a vizszamlakbol futna
vagy allitsnak olyan globust vagy mit

Rosszindulatú Vászka 2010.07.13. 21:56:01

@hagyma: te miota lax kinn? Itt meg mindeg pont ugy mukodik a vizmuvek, mint a komenizmusba. Oreg a halozat es nincs penzuk felujitani. Ellembe, a rencervaltas kornyeken sok szakaszt elattak kabatgombert a dolgozoknak, uzemeltessek ok. Aszittek nagy biznic. Mosmeg szivnak vele. Egymasba dugott betoncsoveken megy a viz, ha magas a talajviz es tulnyomas van, franko, csak tobb hipo kell bele, ha meg alacsony a nyomas a csovekbe, akkor szivarog elfele, Ezert vannak fennakadasok a szolgaltatsaba. Egy kozepes hidroglobusz meg keevs haztartast tud kiszolgalni. Ja es poston meg azer franko meg olcso a viz, mer kiemelt ovezet, a dunavizre telepitett csaposkutakbol isznak meg furosnek, ezert nem lehet epitkezni a szentendrei szigeten, harmad pest onnan kapja a vizet.

korxi 2010.07.13. 21:56:14

@hagyma: "vagy allitsnak olyan globust vagy mit"

értelmes csávó vagy te

CJKrisz 2010.07.13. 22:10:45

"ha locsolni merek, 30 rúgóra büntetnek, hiszen víztilalom van"
Kútból locsolok, van e bármi semmiköze hozzá akárkinek is? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.13. 22:16:50

@Rosszindulatú Vászka:
hat nem biztos, hogy egesz Pecelen problema, amugy sem lehet olyan nagy
itt nem tudom mennyi a vizdij mert sajat hazam meg sosem volt, a rentben meg benne van a viz
@korxi:
bizony az, de mindenhez nem ertek
hidroglobuszt pl meg csak kocsibol lattam annak idejen
igaz a noverem 80 korul a vizmunel volt muszaki rajzolo

korxi 2010.07.13. 22:19:58

@hagyma: "bizony az, de mindenhez nem ertek"

Én sem, de amihez nem, abba nem is pofázok bele úgy mintha értenék.

Cifu78 2010.07.13. 22:21:16

A poszthoz annyit, hogy érdeklődni kell, mikor fejlesztik a vízhálózatot. Valószínűleg magasabb részen lakhat a posztoló, ott jelentkezik elsőre a vízhiány. Amúgy meg furcsa, hogy csak zacskós vizet osztanak. Anno mintha még lajtos kocsi is létezett volna, ha ilyen probléma volt.

Megoldás? Első körben az, hogy utána kell érdeklődni építés előtt az ilyesminek. Jó barátom ott járta meg például, hogy a "közművesített" telken nincs csatorna. A közeljövőben nem is lesz. Városi embernek kicsit nehéz megszokni, hogy szippantós kocsit kell időről időre kirendelni, és megtanulni a nehezebb módon mivel is jár az, ha megtelik az emésztő...

Második körben pedig tényleg a kútfúrás a megoldás. Sajnos az előbbi egyfelől drága mulatság is lehet, másfelől pedig ugye az ilyen kút vizét kicsit nehéz a lakás vízrendszerébe juttatni, tehát például fürdéshez nem használható (olyan könnyen). Megoldás? Esővízgyűjtő, és a kertben egy zuhanyzó felállítása, ami ebből a vízből van táplálva.

@Rosszindulatú Vászka: "...gyüttment..."

Szívet melengető a falusi (vidéki) szójárás, kíváncsi lennék hányan tudják a jelentését első blikkre. ^^

bagamoyo 2010.07.13. 22:21:38

KÚT-FÚ-RÓ

Lassan mondom: kút-fú-ró

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.07.13. 22:23:00

Én pesti vagyok, de sose zavart ha nem volt víz. Van kút, több köbméteres esővízgyűjtő leásva a földbe, locsolni nem volt gond kánikulában sem. Inni nem iszunk vizet, talán a medencébe szoktuk megnyitni a csapot, ha cseréljük a vizet. Mindenki óvja a környezetét, igyatok bort, locsoljatok esővízzel, és ne fürödjetek, két hét alatt már kopik.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.13. 22:27:13

@Megdobbent: "en 1984 ota irok szamitogepen ekezet nelkul"

Lassan tanulsz öcsi, én sokkal hamarabb megtanultam az ékezetek használatát. Kényelmesebb persze ékezet nélkül írni, de megadom ezt az udvariasságot azoknak, akik elolvassák amit írtam. Nem nagy ügy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.13. 22:34:40

@korxi:
azt Te csak hiszed
peldaul nem ismersz es pofazol itt nekem
de hogy megertsd csak neked csak most korulirom
minden milyen uton de vizhes kell juttatni
nem tudom T hogy " pofaznal" ha nyaranta osszessegeben nem tudnal furdeni
bar lehet igenyed se lenne ra a stilusodbol adodoan

/ ja akik meg a kutasasrol beszeltek, a postolo nem akar kutat asni, ugy gondolta vimuveknek kene, ha mar a hydroglobus nem megoldas pedig jo otlet volt/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.13. 22:49:13

@Cifu78:
hat a vizgyujto tenyleg jo,de foleg locsolasra
azert tisztalkodasra nem keritenek sort a kertben-udvaron

Rosszindulatú Vászka 2010.07.13. 22:51:44

@Cifu78: van a gyüttment, aki csak úgy fogja magát, és beköltözik. Annak a sarjai harmad-ötödiziglen a telepesek. Miattuk fogy el a kenyér meg a tej szombat reggel a népbótba, meg miattuk nincs víz ijenkor :)

@hagyma: az a baj a globusszal, hogy vagy begyűjtik a szinesfémérdekeltek amíg dolgozol, meg engedéj kéne hozzá. Az a zacskós vizes meg lajtos kocsis nálink is jáccik néha, az a rögvaló, hogy a palackos víz sok nyugisnak luxus. Lehet miatta tüntetni. Nekem ingázónak az olcsóbb ázsváűnyvíz 50 HUF/2 liter, itt a faluba alegolcsóbb 1,5 literes 80-100 HUF. Ja és ásvűnyvízből nem lehet főzni. Csak sört.

morden2 2010.07.13. 23:01:28

Halkan jegyzem meg a sok szakkommentátornak, hogy Pécel mintegy 200-300 méterre (!!) van Szeretett Fővárosunktól

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.13. 23:01:42

@Rosszindulatú Vászka:
en arra nagyra gondoltam a faluban
azt azert nem gyujtik be

korxi 2010.07.13. 23:02:29

@hagyma:
figyelj. az van az Ágnes postoló linkjében, amit vagy nem olvastál, vagy nem értettél, hogy 6:00 és 22.00 óra között nem lehet öntözni, kocsit mosni.öntözni is lehet viszont 22:00 órától, fürödni meg korlátozás nélkül. ez van odaírva. erről szól ez az egész.
remélem így körülírva már érted, mert egyre inkább összevissza beszélsz.
biztos pofáznék ha nyaranta összességében nem tudnék fürdeni, de ezt a hülyeséget honnan szedted elő?
mármint, hol olvastál arról hogy nyaranta, vagy akár jelen pillanatban Pécelen, nem lehet fürdeni?
hogy keverted ezt ide?
tehát nem csak azokat a szavakat írd le, amik éppen eszedbe jutnak, hanem próbálj kapcsolódni is a témához. törekedj arra, hogy amit írsz, az ne mondjon ellent tényszerű dolgoknak.

Karipapa01 2010.07.13. 23:03:40

Kedves Posztoló! Ha nem néztél volna még utánna, tedd meg, mert ha hiszed-ha nem vannak még helyek a világon, ahol nagyon kevés a víz és nagyon drága (pl. szahara) és vannak helyek ahol akármennyit elvihetnél, talán még fizetnének is érte (pl. Felsőzsolca). Te választod ki, hogy mit szeretnél! Most azért panaszkodsz, mert bután választottál?

vizsla_barat 2010.07.13. 23:03:46

furass egy nortonkutat. aruld te a vizet a szomszedoknak felaron:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.13. 23:05:10

@morden2:
ha ide csak szakkomentator irhatna akkor ez lenne a Magus blogja

akkor lehet pestrol kapjak a vizet?
tisztazni kell Pecel vizgyujtoteruletet valamint csatornazasi, vizellatasi felepiteset
ha most nem ken mennem dolgozni beleasnam magam a dolgokba, de igy ratok hagyom

Rosszindulatú Vászka 2010.07.13. 23:05:57

@morden2: közigazgatásilag, meg kékbuszilag. Sok ipartelepen át.

@hagyma: az mar ipari cucc, mikor viztisztito berendezes sincs, akkor globusz sem lesz. Jelzem minkfelenk azert volt aramszunet szilveszter hajnalba, mert loptak valakik a kabelt meg az olajat a kis falunk egyetlen transzformator allomasabol. El kell ismerni, bator juzerek voltak, mikor mindne fogyaszto mukodik es megis probalkoztak.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.13. 23:10:33

2 órával később, már a mosdót se lehetett lehúzni, zuhanyzásról nem is álmodhattunk.

de múlt héten visszatért a nyár. 2 nappal később ismét csak csordogált a víz, immár 4. napja. Gondoltam most már jelzem a stb.

az hogy vizhianyos idoszakban nem lehet locsolni az termeszetes
foleg mikor a paraszt 1 oraig mossa a kocsijat meg nevelgeti a pazsitot
locsolasra ossze kell gyukteni az esovizet eleg egy hordo az eresz ala

Rosszindulatú Vászka 2010.07.13. 23:13:45

@hagyma: hordos esoviz most nem jaccik, par nap alatt bealgasodik es bekopik a szunyogok. Most az arviz meg a kanikula miatt rohadas sok a szunyog. Ciszterna kell meg furt kut, de az is penzbe kerul. Nem kevesbe.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.13. 23:17:42

@Rosszindulatú Vászka:
a kivaszott paradicsom locsolasara gondoltam nem furdesre
veztekes vizem es csatornam van ne furjak mar meg kutat is
de ha van penzuk

Hungaro Sapiens 2010.07.13. 23:26:36

Fenntartható fejlődésről még nem hallott a kedves levélíró? A víz bizony korlátos erőforrás, biztosan kellemetlen vele szembesülni.

Tessék csak feljelenteni, aki ilyenkor öntöz vagy kocsit mos! Nem a bejelentő a szemét ilyenkor, hanem aki nagy ívben tesz a közösségre.

Rosszindulatú Vászka 2010.07.13. 23:34:20

@hagyma: amugy a kutfuras is cselendzs, nem mindenhol leheccseges. Egyébként meg par eve kiszamoltam, patent hobbi a kiskert, meg a sajat paradicsom, de anyagilag totalkar, nem eri meg. legalabbis a mi eghajlatunkon. Mert vagy itthon palantazok, futott hejsegbe tavasszal, vagy veszek palantat, az sem van ingyen satobbi. Es augusztus kozepe-vege terem eccerre, akkor lerohad az egesz egy sunyi jegeso miatt, mint tavaj, addig meg csak bongeszni lehet egy-ket szemet a vacsihoz.

upci 2010.07.13. 23:44:44

hát azért egy konyhakert locsolásához egy hordónyi, de akár 5 hordónyi víz is kevés ilyen kánikulában... a kút az igazi, már ahol van rá lehetőség, az sem olcsó mulaccság a mai fizetéshez mérten...
nem beszélve arról, h pl. akinek a szomszédunkban van kútja, azoknál mindenhol feljött a pincében a talajvíz, az sem leányálom! nekünk nincs, így megúsztuk 5 cm vízzel 2x3 napon keresztül
1ik szomszéd, akinek a pincéje már kútként funkcionál, napi több mint 6000 l vizet nyomat ki nagyétvágyú szivattyúval a májusi eső óta... na én onnan locsolok :D

Rosszindulatú Vászka 2010.07.13. 23:55:34

Jelzem, micsoda balladai fordulat itten.

Ágnes asszony mosna, mosna,
de elakatt a víznek árja,
hiába tiporja a patakmedret,
a lepedő csak peroslik baccameg.

baliquez 2010.07.13. 23:59:39

Ezt tessék megnézni ügyesen aztán jól kiderül belőle a minden: www.tagtele.com/videos/voir/37552

Ha nem szolgáltat a Vízmű akkor fel kell gyújtani, simán belefér a polgári engedetlenségbe, tekintve hogy a víz elengedhetetlen feltétele az életnek.

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.07.14. 00:09:14

hidroform a fürdőbe, kút a kertbe.
Amúgy meg a víz alapvető szükséglet, amit kötelessége az országnak az itt lakóknak szolgáltatni!

hey-ho 2010.07.14. 00:10:34

@atpijkamo:
Összeszedhetnéd magad, mielőtt játszod a tudálékos okostojást.
"kétségbe vannak esbe ha utólag kiderül"

"De ésszerű körültekintéssel nem dugom direkt hurokba a fejem." ésszerű?

"Mit kapapál maga barom"

zozo6296 2010.07.14. 00:36:20

Pécel város de mindegy.
2008-ban is probléma volt ez. Valahogy rábukkantam ilyen fórumokra, hogy a víz az nincsen Pécelen, hát ha nekem sikerül utánanéznem akkor aki odaköltözik miért nem tud google-ba beírni hogy pécel fórum és akkor olvashat róla h xar a nyomás Pécelen. Amúgy ha jól emlkéxem akkor a vasúthoz képest északra xar a nyomás.

Dr. Rodney 2010.07.14. 00:36:49

Úgy látszik még mindig luxus ékezetes betűket használni. Angol billentyűm van, mégse okoz gondot magyarul írni.

Ленина · http://szanalmas.hu 2010.07.14. 01:23:35

Magyar-e vagy? Ja nem Péceli...

"30 rúgóra bűntetnek"
helyesen: 30 rugóra büntetnek

"2 órával később, már a mosdót se lehetett lehúzni,"
helyesen: ne szarj a mosdóba, és akkor nem lesz szükség rá, hogy lehúzd..

ssss

pakesz (törölt) 2010.07.14. 01:34:49

@Lewyke: hulyeseget miert mondasz???
alapveto szukseglet ja, cigoknal szepen meg is engedik hogy orankent 5 litert ki tudjanak engedni mert az pont eleg ivasra, mert az ami a minimalis kotelezo :)

Tünde87 2010.07.14. 01:50:06

Hordó víz tetejére kis étolaj, megfullad a szúnyoglárva.

pakesz (törölt) 2010.07.14. 02:00:58

volt ilyen amugy Erden is nem gond, elobb utobb felbovitik, de ha mas nem tudja a szarat a lefolyobol lemosni akkor igenis vezessek be hogy a tobbi ne locsolgassa a fuvet oraszamra

Szűcslaci 2010.07.14. 04:38:57

ez a nagy globális igazságszolgáltatás: a sok trendi agglomeráció-lakó kapja be, remélem, hogy elfogy a vizük, áramuk, a szar eldugítja a csatornáikat, ahogy ők maguk a városba vezető utakat nap, mint nap. Kár, hogy az őslakosok is szívnak miattuk. Takarodjon vissza mind oda, ahol eddig élt és megszűnnek a problémák.

doxi2 (törölt) 2010.07.14. 06:58:16

hogy mennyi hülye van. a helyesírás-ellenőrző miatt a lényegig nem jut el.minden szart kitalálnak, csak ne kelljen szembenézni a valósággal

Egyéves Önkéntes 2010.07.14. 07:05:08

"hogy a víz köbméter díja a pesti árakat is übereli"

Úristen! Vidéken is élnek emberek! És fizetnek a vízért! Fel vagyok háborodva!

zépont 2010.07.14. 07:09:54

@Megdobbent: De most akkor mi is az az 5. és hogy hol van Pécel? Nekem ez nem mond semmit.
Én csak azt tudom, hogy a nagymamám mondta egyszer régen: nem messze van ide Pécel, ott verik a pinát léccel.

EvilHedgehog 2010.07.14. 07:12:40

"hogy a víz köbméter díja a pesti árakat is übereli"

Az agglomerációban (Budapest) például mindig is überelte a Budapesti vízdíjat. Nomeg még jópár helyen az országban.

Picitures doktor 2010.07.14. 07:14:52

@Megdobbent: nem Pecel,PÉCEL...és van valami léc a megoldásban asszem

Egyéves Önkéntes 2010.07.14. 07:18:11

@EÖ: a másik posztba! :)

@Tünde87: az agglomerációban kiröhögik, aki nem extraszűz olivaolajat tesz a hordóba.
méghogy étolaj! :)

Harlequin 2010.07.14. 07:19:25

A mosdót honnan akarta lehúzni? Polcon tartja?

_B_ 2010.07.14. 07:23:48

"hogy a víz köbméter díja a pesti árakat is übereli"

Na ezen beszartam:)
Pajtás vágod mennyiért van a vezetékes víz pl Veszprém megyében?
1000Ft/köbméter (csatornadíjjal)

Na ehhez képest a budapesti víz ingyé van asszem 600Ft körül

EvilHedgehog 2010.07.14. 07:40:11

@EÖ: Olvasztott vaj is jó. Lehetőleg még forrón..

Egyéves Önkéntes 2010.07.14. 07:42:50

@EvilHedgehog: előtte csipetnyi zsályát megfuttatni benne, nehogy vadparasztnak nézzenek a szomszédok!

Kentetsu 2010.07.14. 08:48:55

Van ilyen hely máshol is a világon...nem tudom mit pattog a hölgy.
Vízóra gondolom van, annyit fizet amennyit használ ..!!!
Ami pedig a vízhiányt illeti, tessék hozzászokni, mert csak rosszabb lesz.
A víz kincs és nem pedig kötelező anyag..
Huh, de felb@sztam magam..a nyafogós úristenit neki..

Kentetsu 2010.07.14. 08:51:41

@Lewyke: Alapvető szükséglet. De ha nincs akkor sincs, ha kötelező szolgáltatni.. marha..már bocs

Pomogács 2010.07.14. 08:56:47

@Megdobbent: Pécel ott van, ahol a pinát verik léccel. Egyébként a posztoló által írt probléma Pécelen finoman szólva nem újkeletű (laktam ott, rokonom most is lakik, akit gyakran látogatok). Ezzel azt akarom mondani, hogy ha akarták volna, megoldották volna az utóbbi 10-20 évben, de az önkormányzat szarik rá, hogy Ágnes és a többi szerencsétlen lakó nem tud fürdeni, locsolni. Pécel több szempontból is iszonyú bunkó hely, úgyhogy Ágnes, lesz még részed kellemetlenségben, sajnos.

Hümüzhümümüz 2010.07.14. 08:59:59

Ágikám. Lehet úgy érzed, hogy Pécel közigazgatásilag Kubához tartozik, megértelek, hogy ez neked most fáj, meg büdös vagy és hasonlók, de ez bevett szokás nyáron. Nem csak Pécelen.

Megoldást jelenthet, ha fúrt kúttal rendelkezel. Házba be nem vezetheted, de locsoláshoz, medencéhez kiváló!
Aztán, ha feljelent a szomszéd, jól a képükbe nevethetsz, hogy: bebebebeee, nekem fúrt kutam vaaaan! :D

TROLLFORGATÓ!!!!!!!!!44négy | problem? · http://akinemmekintosthasznalazbuzi.blog.hu 2010.07.14. 09:03:10

"már a mosdót se lehetett lehúzni"

Mi a WC-be szarunk, nem is jutott eszembe, hogy a mosdóba is lehet :)

olsen79 2010.07.14. 09:14:09

Péceli vagyok.
Az a probléma, hogy kb. 2000-3000 ezer új lakás épült városunkban az elmúlt 6-8 évben, miközben a lakosság 12.000-ről kb. 16-17 ezerre emelkedett. Az ebből származó plusz bevételeket (területértékesítés) az Önkormányzat felélte, s semmiféle fejlesztést (pl. új kutak fúrása) nem hajtott végre. Ennek következtében Pécel egyes magasabban fekvő részein a melegebb időszakban egyáltalán nem folyik víz a csapokból.
A víz ára 1000Ft/m3 felett van, ami szerintem igen drága, főleg úgy, hogy semmiféle fejlesztés nem történt az elmúlt években. Ráadásul a gerinchálózat is öreg, gyakoriak a csőtörések is. Pécel legmélyebben fekvő részein szinte kanalazni lehet a homokot a csapvízből...

Hümüzhümümüz 2010.07.14. 09:21:56

@olsen79:

Ősszel válasszatok új polgármestert! :)

Ártatlan Méz Előd 2010.07.14. 09:33:25

@Megdobbent: Én is öreg róka vagyok a szakmában.. De mostanra már sikerült megtanulnom azt a néhány plusz karaktert..

Waldez 2010.07.14. 09:40:05

A populaciot fel akarjak tolni 20-25k-ra, ebbol igen sok penz aramlik majd be foleg a szantok belterulette nyilvanitasa altal.
A vizmuhalozatnak az egyik legnagyobb csapast az jelentette, hogy Pecel city legbovizubb kutjara raepitettek egy Penny Marketet. Uzletileg elonyos dontesnek bizonyult. A teruletet dragan eladtak, a viz ara meg megugrott, dupla haszon.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.14. 10:01:34

Összefoglalásként akkor megállapíthatjuk, hogy Ágnes asszony vízhiány miatt nem tudja mosni, tehát büdös neki, ezért (és amiért a mosdóba szarik) léccel verik a pináját (pestieknek: ánuszrózsáját)?
Pfuj, milyen emberek vannak!

Bumbyka 2010.07.14. 10:06:41

Pécelen lakom, alacsonyabb fekvésű területen, ezért mindig van víz.

A sok betelepülő, akik többnyire a magasabban fekvő részeken lévő lakóparkokban vettek szép házakat, tényleg szembesülhetnek hasonló gondokkal.

Ez viszont nem új keletű probléma, a péceliek tudják hogy azért drága a víz stb. mert a jelenlegi kapacitás jelentősen meghaladja az igényeket, és fejlesztés nélkül nem oldható meg a ivóvíz biztosítása.

A fejlesztés, bővítés pedig pénzbe kerül, amit nem csak a betelepülőknek kell megfizetni, hanem a hozzám hasonló "őslakosoknak" is.

harmasbusz 2010.07.14. 10:22:45

Sajnos valós a probléma. A vízdíj az országos dobogós helyért indulhat, 3 Km-rel arrébb Bp-en 35%-kal alacsonyabb a díj.
Valóban nincs víz 2-3 nap hőség után a magasabb helyeken, évek óta. Sajnos Pécel annak ellenére, hogy több száz család költözött ki Budapestről (ahogy mi is), ugyanaz a koszos falu benyomását keltő város maradt, ami volt. Fejlesztés nincs, sajnos ez igaz a vízműveken kívül másra is. A Vízmű vezetője egyébként legjobb tudásom szerint egy másik közeli községből érkezett, ahol hűtlen kezelés gyanúja miatt küldték el, és eljárás is zajlik ellene. Csak még nem zárult le.
Ezt vegyük pletykának, ahogy azt is, hogy a polgármester feleségéé a legnagyobb ingatlanközvetítő a városban, ehhez persze lényeges adalék, hogy az Önk. 3-4M-ért adta el a telkeit, amit a forgalmazók 6,5-7,5M-ért adtak el néhány héttel később.
Nem lényegtelen az sem, hogy évek óta gyakorlat a vízdíjhátralékok rendezése akár családonként 4-700.000 (!) összegben -ez belső info, elég komoly a feszültség emiatt a szakma (szociális) és a döntéshozók között, de ez ugye sok szavazat a szükséges időben.
Mindezzel együtt a múltkor pont hallottam egy beszélgetést az Önk.-ban, soromra várva (hogy t.i. egy késve leadott igazolás miatt ne vonják meg végleg a kommunális adó-kedvezményemet), amelyben teljes egyetértés alakult ki a felek közt az ügyben, hogy "a bunkó pestiek ugrálnak", nagy az arcuk stb.
Azt gondolom, hogy a poszt írója is a bunkó pestiek közé tartozik velem együtt, akik fenntartjuk adónkkal, vásárlásainkkal Pécel városát. A mi pénzünkből adakoznak, a mi pénzünket költik, osztják vissza, miközben a város csődközeli helyzetbe került a vezetés alkalmatlansága, motiválatlansága és egyéb dolgok miatt. Nem lenne baj, ha ide is elérne a most vizsgálódó politikai akarat...

harmasbusz 2010.07.14. 10:26:11

@olsen79: Teljesen igazad van, csak az a furcsa, hogy mindig újraválasztjá(to)k a jelenlegi vezetést. Nem személyeskedés, és elnézést is érte, de a kiköltözők biztos mást választanának. Mi az oka ennek szted?

Bumbyka 2010.07.14. 10:31:42

@harmasbusz: már bocsánat, de születésem óta péceli vagyok, és az elmúlt ciklusokban igencsak változott a vezetés színezete, olykor még cikluson belül is.

Ráadásul most MSZP-FIDESz "koalíció" vezeti a várost.

Jelen probléma pedig évtizedek óta fent áll, függetlenül a vezetés politikai színezetére. Ez ügyben minden pártkatona vagy civilnek nevezett képviselő a semmitevést tartotta a legjobb megoldásnak.

P.T 2010.07.14. 10:32:11

A mi falunk egy homokhátságon fekszik, full homoktalaj mindenhol. Mondanom sem kell hogy itt korlátlan vizet kiengedhetsz elszívja. Az emésztőt sem kell szippantani mert elszívódik. Ha nem locsolsz akkor olyan lesz az udvar mint a homokozó a lakótelep közepén. A palánták néha kidőlnek ha kifújja alóluk a szél a talajt. Szó szerint olyan itt mint egy sivatagban lennénk. Itt Mo. közepén vagyunk, szóval hiszek Mo. elsivatagosodásában. Most is sivatag van nálunk.

Vízkorlátozás a mi falunkban is volt minden nyáron. A hivatalnak külön emberei kocsikáztak a faluban, ahol ment a locsoló oda becsöngettek és szépen megnézték hogy kútról megy-e vagy sem. Lementek a vízóraaknába, ha ment a locsoló és pörgette az órát akkor 20 rugó volt még annó a bünti. De azóta megválasztottunk egy sikeres polgármestert aki nem lop annyit és felépítettek egy hidroglóbuszt.Azóta igaz nincs vízkorlátozás, de nyomásprobléma az viszont igen de az is csak a nagy hőhullámokkor. De fürdeni akkor is lehet.
Most is estefele érezni hogy nyomás az már minimális de fürdeni nyugodtan meglehet. Ez max annak szívás akinek átfolyós a vízmelegítője (az átfolyó víz mennyiségére kapcsol) tehát ha kicsi a nyomás lassabban jön át rajta a víz és így nem kapcsol be a melegítő tehát van víz csak nem melegít rajta.

Bár melegíteni felesleges rajta, a hidroglóbuszon (egy nagy fém tartály) nincs hőszigetelés tehát igencsak langyos víz jön.

Na de most irigykedni fogtok: 250 Ft /m3 a vízdíj a faluban!! Igaz még nincs csatornázva, a víz nincs tisztítva és nem titkolják hogy eléggé magas a nitrát és vastartalma stb a víznek, a habosító betét állandóan eldugul a mosogató csapján a fémforgácstól, kavicstól és homokszemcsétől stb tehát eléggé szennyezett, és mivelhogy magas a víz hőmérséklete ( 30, 35 fok) ezért a bacik is szaporodnak benne így néha fehér a sok klórtól.
Tehát igen szar ízű.

De azért nem mindegy hogy 1000Ft/m3, vagy 250 Ft/m3 (bruttóba) a víz.
És ha nincs áramszünet (ami elég gyakran van) akkor vizünk is van. Inkább a szar víz olcsóért, vagy egy kicsit jobb de megfizethetetlen.

A kút a megoldás az igaz! De milliónyi engedély ami meg drága.
De ha feketén fúrod akkor is drága.
Nem mindegy milyen a talaj. Ha kavicsos, stb nehezebb fúrni, máris horroráron fúrathatod a kutat, sőt az ilyet már a mekk mesterek nem si tudják megcsinálni.
Itt nálunk a homoktalaj miatt könnyű a fúrás így olcsóbb is. De ugye itt a második dolog: milyen mélyen van a víz. Mert a kút árát a feketén és a fehéren kútfúró is általában méterenként határozza meg. Itt nekünk 20 métertől van víz ami elfogadható minőségű. Locsolásra, fürdésre jó, de nem iható. Ismerősnek ( Cegléd környéki tanya) hihetetlen de pont olyan helyen lakik ahol nincs "vízér". Persze ez régebben volt aszálykor. Lefúrtak 80 méter mélyre és a vízhozam nem volt elég egy zuhanyzásra sem. Persze ugye ugyanúgy ki kellett perkálnia az ismerős feketén kútfúrónak évekkel ezelőtt is nagyon baráti áron a 200 ezer Ft-ot. Ez nagyon baráti, egy 80 méteres kútnál szerintem piaci áron 800 ezer Ft lenne.

A kútfúrás 5 ezer Ft/métertől kezdődik, de akár 18 ezret is elkérhetnek érte.

Kiszámolhatjátok akkor mennyibe kerülhet egy 10 méteres kút amivel az emésztők vizét szívhatjátok vissza akkor is ha csak 5 ezer/méter kézi fúrással.

AZtán ha kijönnek valami fúrógéppel a kemény talajhoz, lefúrnak kitudja meddig (ez mindig lutri, a szomszéd kútja mélysége sem mindig jelenti azt hogy nekünk is annyi lesz) és ha még le is fúrnak és nem lesz víz, vagy lesz víz de megfelelő vízhozam nem lesz, vagy víz van de a minősége mindig nem jó akkor ugye szopás. + ha még fel is jelentenek illegális kútfúrásért...

Na és ha megvan a kutad akkor ki is kell szívni valamivel a vizet... ha kiperkáltad a jó mély kutad akkor ha nagyon mély nem elég a teszkós házi vízmű.. mélykút szivattyú kell (20 ezertől a "gazdaságos kategória..) hogy fel is tudd hozni a vizet.

Aztán ha ez megvan akkor a kb ezer wattos szivattyúd óránként 50 Ft-ot megeszik áramból ha locsolsz.

De 1000Ft/m3 árú vezetékes víz mellett ez megtérül.

Ahol én lakom még egymás szomszédságában sem ugyanolyanok a kutak paraméterei. Amíg nekem 20 méter mély a kutam, pont sikerült egy "vízeret" eltalálni addig a szomszédnak 42 méter mélyen sikerült ugyanazt a vízminőséget és vízhozamot megtalálni.

De ahol 1000Ft/m3 ott gondolom nem lehet 10 méter mélységben vizet találni. De létezik olyan hely is de ott általában nincs gond a vízellátással.

Kawaii Koneko 2010.07.14. 10:33:31

én is betelepülő vagyok Pécelre.Már másfél évvel ezelőtt olvastam a vízproblémákról(bazi drága,nyáron nincs).Nálunk még van,pedig dombtetőn lakunk(remélem este is lesz:-D),de a minőségtől nem vagyok elájulva.Fehér bizbaszok úszkálnak néha a pohárban.
Ja,vicces volt mikor december 25-én nem volt víz.Bolt zárva,ásványvíz egy üveggel( mosogatás felejtős volt).Nagyon szerettem a vízműveket akkor.

hatesz 2010.07.14. 10:50:06

...még lába(zato)t sem tudtunk mosni.
Mibü? Kisnyugdijjbó nem tellik...

Mi az a "30 rúgó" büntetés? Odamegy a 30 rúgó és büntetésképp a poszt tolót mindegyik seggberúgja?:)

Amugy az esövizet fel lehet fogni hordókban, locsolásra kiválló...

p4t 2010.07.14. 11:06:22

@Bumbyka: Én is itt lakom. De érdekelne, miért én fizetem meg, hogy fejleszteni tudjon? Miért nem oldja meg máshogyan? Mi a bitosíték arra ha megvan a fejlesztés, majd csökkenni fog a víz ára? Semmi.@harmasbusz: Eddig az összes megválasztott csak a saját zsebével törődött, mint a nagy politikában. Mostani annyira nem.

p4t 2010.07.14. 11:12:30

Ja és ez már tényleg régi gond itt. Viszont fejlesztés volt, mert régebben ahol én lakom pont fordítva volt. Most van mindig, régebben többször nem.

FGSuperman 2010.07.14. 11:21:03

"2 órával később, már a mosdót se lehetett lehúzni"

ez mekkora
talán nem a csapba kéne szarni:-)

P.T 2010.07.14. 11:41:17

Na most volt egy 5 perces áramszünet. Mire visszajött az áram addigra abszolút nem volt víz.

justin case 2010.07.14. 11:44:28

Pándon már volt búcsú, Pécelen még nem, Szeret engem egy kis lány, Ő engemet nem...

harmasbusz 2010.07.14. 12:02:58

@FGSuperman: az a helyzet hogy ha 2 utcával feljebb laknék (ahol haverom is lakik) tényleg gond lenne, persze nem a mosdóban :(
A kiköltözőknél 2-3 gyerek van, nem tudnak mosdani, wc-t lehúzni, zuhanyozni a 35 fokban... utána este amikor megjön a víznyomás, először a levegő érkezik, és tekeri az órát ugyanúgy ahogy a víz. Ekkor lehet wc-t lehúzni 3-4-5 adag cuccal. Poen?

fonaktamas 2010.07.14. 16:34:12

900 Ft/m3 vízdíj mellett sunyi arcátlanság, hogy nem fejleszt a vízmű. Az a 600 liter esővíz, ami esőzés után nálunk összegyűlt, egy hét alatt 'ellocsolódik'. Ráadásul kutat fúratni drága mulatság, mivel ha dombon lakik szegény péceli, minimum 150-200m-re le kell fúrni, és nincs garantálva, hogy 2-3 év után nem fog kiapadni a víznyerő réteg).

brainstorm23 2010.07.14. 18:48:54

Néhány hónapja költöztem Pécelre és valóban arcátlanságnak tartom azt, hogy egy alapvető szolgáltatást nem tudnak biztosítani úgy, hogy a víz m3 ára 1000 Ft. Teljes mértékben egyetértek a posztolóval, hisz a mi házunkban is alig-alig folydogál víz este 8-9 óra után ugyanis a ház egy domb tetőn van. Akik a kutas megoldást javasolták jó ötlet van is kút csak nincs benne víz legalábbis nálunk :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.14. 19:03:40

Miért jó a kerekes kút?
Oda tolod, ahova akarod.

Lebok 2010.07.14. 21:26:56

Jaj istenem! Mit rinyázol már te??? Itt lakom már 21 éve, és minden évben van vízkorlátozás.... Feljelented aki locsol? Ember látszik még csak most költöztél ide, a rendőröket mindenki ismeri kb. Úgy hogy erről letehetsz! Bírd ki és kész! Fürödj korábban és készíts elő vizet v.miben ha hosszú dologra mész a WC-re. Én se örülök ennek az egésznek, de józan paraszti ésszel kijátszható.

Lebok 2010.07.14. 21:28:37

Jah és nem 30.000Ft a büntetés hanem 50!!

pakesz (törölt) 2010.07.15. 01:54:03

@Lebok: de megis mi a jo megoldas?
amikor valaki latja hogy nem tud furodni mert masik 3 lent locsolja a gyepet?

szolni azert lehet nem? szoval ejszaka nincsen korlatozas locsolja akkor, de mi van ha a gorenye lustabb mint hogy ejjel locsoljon? akkor szepen meghunyaszkodik az ember es ejjel felzavarja a gyerekeit hogy akkor furodjenek?

otirt 2010.07.15. 08:12:42

@_B_:

Ez így igaz!!!

B-A-Z megyében is e körül mozog 1 köbméter víz ára (csatornadíjjal együtt). Ehhez képest bármely Budapest környéki ár üdítő.

Egyébként hú de nagy fejlesztés kellene Pécelen.

Nem a kitermelt vízmennyiséggel van ott gond (szükség esetén Budapest felől - a Fővárosi Vízművektől - kaphat vizet), hanem a közműhálózattal, ugyanis hiányzik két nyomásfokozó gömbtartály (közmisert nevén hidroglóbusz).

DaM 2010.07.15. 10:01:42

Kedves Ágnes,

Olyan helyen nem telepszünk le, ahol nem szereztünk jó előre infót. Nekem van péceli kollégám, ebben az évben ez már a 2. vízkorlátozás. És igen, ügyfélszolgálatra nem költenek. Meg fejlesztésekre sem. Készülj fel, az építkezés során még be lehet tervezni a pincébe egy víztartályt. Ott szükséged is lesz reá. Vagy építsd fel a házat és add el olyannak, aki nem ismerős arrafelé. Ja, a gyerekeidnek sem fogsz programot találni náluk, úgyhogy majd hordod őket pl. a fővárosba.

Azért ne add fel, tudomásom szerint a víznyomásnak is megvan a kötelező minimum értéke. Ha nem éri el megfelelő időtartamig, akkor bizony (persze saját energiáid felhasználásával) verheted a tamtamot, hogy hoci vissza a pénzemet, kötsögök.

Sok sikert!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.15. 17:22:30

@otirt:
engem ezert lehulyeztek
hat mi van mar itt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.15. 17:25:07

@DaM:
en kepes voltam kijonni amerikaba
mondjuk infom volt a tv-bol
meg volt 100 dollarom
ezz nem arc
csak annyira tudja mindenki a tutit
persze, van penzem ki a akarok szabadulni a fovarosbol es hopp a homlokomra csapok meg kell kerdezni a pecelieket van -e viz nyaron
hat igen ez eletszeru

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.15. 17:29:12

ja meg a szomszedokat is meg kell kerdezni zajos-e a masik szomszed
aztan ki kell deriteni mi van a kabeltevevel, amit addig negyszer eladnak, buzi-e a polgarmester, van-e kozvilagitas, este 10 utan van-e peksutemeny, benzinkut nyitva-e es ha igen kik jarnak oda
33-4 ev egy magannyomozo es vasarolhatnal pecelen telket, de kell egy magannyomozo meg mert a magannyomozo a szomszed sogora is lehet
hat igy kell hazat, telket venni

brainstorm23 2010.07.15. 18:15:14

@Lebok: Örülök, hogy mindenki ismeri a rendőröket és agyba főbe locsol kijátssza a korlátozást a hülyének lásd jómagam meg nincs vize valóban ez egy gyönyörű hozzáállás ezért tart itt az ország, mert mindenki sz@rik a másikra... Érdekes a tegnapi napon, amikor már a híradóban is a vízkorlátozás volt a téma és a pénzbüntetés hirtelen este volt víznyomás csoda :O

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.16. 06:43:39

@korxi: azy irja a blikk felrobbant egy hidroglobus ami 10000 ember vizellataat biztositotta
akkor miert is voltam hulye?
ez kifejezetten nyomasnovelonek van kitalalva
rajottem okosabb vagyok mint hittem
haha

Silenzio 2010.07.17. 15:50:09

Van még egy lehetőség. 16 hengeres építkezési monstrummal ledózerolni a vízművet meg a polgármesteri hivatalt. Az mindent megold. :P
süti beállítások módosítása