The fospumpa is rising! Szilárd a füves univerzum legpechesebb embere. Nem szívni, nyírni akart pedig szegény, méghozzá igényesen, ezért egy akcióban is 76 ezer forintos modellt választott a Bricostore-ból. A boltban külön a lelkére kötötték, hogy 5 üzemóra után cseréljen olajat, vagy tönkremegy a gép. Eltelt az 5 óra és jött a döbbenet: a motoron nem volt olajleeresztő szelep. Egyszerűen hiányzott. A dolgot a boltban sem értették. Aztán kiderült, hogy a gyártó AL-KO Hungary ugyanabba a modelljének bizonyos példányaiba véletlenszerűen rossz, vagyis olajleeresztő nélküli motorokat szerel be. Az óriási poén, tessék hengergőzni a földön: a motort gyártó cég javaslata az, hogy az Ordasul Megszopatott Vevő vásároljon egy vákuumpumpát és szívogassa ki azzal az olajat, vagy állítsa fejre a készüléket és rázza ki belőle, esetleg vigye évente szakszervizbe, mint egy autót. Móka és kacagás lentebb.
Az alábbi dologban szeretném a segítséged és az olvasók segítségét kérni. Szerintetek nyugodjak bele a történtekbe, mint naív ügyfél, vagy van kiút?
Idén nyáron egy fűnyírót szerettem volna vásárolni. A vásárlás előtt gondosan áttanulmányoztam az egyes gyártók kínálatát, valamint a szakmai fórumokon is utána olvastam a lehetséges típusoknak. Sikerült is a választás, egy AL-KO Silver Comfort 46BR típus mellett döntöttem, ezt a fűnyírót nagyon sokan dícsérték.
Célirányosan el is indultam a csömöri Bricostore áruházba, ahol éppen 76000 Ft-os áron akciós volt ez a típus. Tudom, most többen azt gondolják, hogy sikeres ember nem lehet, aki ennyit költ egy fűnyíróra, amikor már 30-40e Ft körül is meg lehet ezt úszni, de próbáltam olyan típust választani, ami mind funkcióiban, mind pedig megbízhatóságában jó lehet, úgy gondoltam 15-20 évig biztosan ezt a gépet fogom használni.
Az áruházban kedvesek voltak, az eladók felvilágosítottak, hogy kérhetek beüzemelést is, további 2500 Ft-ért, ami a fűnyíró "összeszerelését", valamint olajjal való feltöltését jelenti. Ezt a szolgáltatást is kértem, majd boldogan mentem haza füvet nyírni. A beüzemelés során felhívták a figyelmem, hogy mivel még "bejáratós" motorról van szó, az első 5 üzemóra után mindenképpen szükség lesz egy olajcserére (ez a későbbiekben még fontos infó lesz), de semmi gond, ezt magam is el tudom otthon végezni, ehhez nem szükséges szakszerviz.
Eltelt 2 hónap, és az első 5 óra fűnyírás. Úgy gondoltam itt az ideje az olajcserének. Elő a kézikönyv, és próbáltam a fűnyíró alján, a kés mellett megkeresni az olajleeresztő csavart. Hát nem találtam. Ahol ugyanis a kézikönyv szerint kellene lennie az olajleeresztőnek, ott nem volt semmi. Visszamentem segítségért a Bricostore-ba, majd ők is széttárták a kezüket, mert bizony ők sem tudták, hogy hol kell leengedni a motorból az olajat. Előhoztak az áruházból egy másik ugyanilyen típusú darabot, azon rendesen ott volt a megfelelő helyen az olajleeresztő csavar. Szerintük a motor gyártása során felejtették le az olajleeresztőt, de mivel az áruház csak 3 napon belül tudná cserélni a terméket, ezért az AL-KO Hungary Kft-hez kellene fordulnom, de megnyugtattak, mivel ez a hiba nagyban befolyásolja a fűnyíró működését, szinte biztos, hogy egy új fűnyírót fogok kapni. Hát nem.
A kálvária ekkor kezdődött csak igazán. Ahhoz, hogy az AL-KO-s cserét elintézzem, előtte egy hivatalos márkaszervízbe kellett vinnem a gépet. A szervízben szintén megdöbbenve néztek a fűnyíró alá, és közölték, hogy ők még ilyet nem láttak, mert ez egy nagyon megbízható motor, de emiatt ne nagyon számítsak a fűnyíró cseréjére, hiszen működik, csak éppen az olajat nem tudom lecserélni benne. Mintha egy egy szezonban használható, eldobható fűnyírót vettem volna ismétlem 76000 Ft-ért.
Felhívtam az AL-KO Magyarországot, ahol közölték, hogy valóban létfontosságú az olaj leeresztése és cseréje, de mivel ők csak a fűnyírót gyártják, a motor egy külső cégtől érkezik, ezért a motor beszállítójával kellene felvennem a kapcsolatot. Meg is adták a Briggs motorok magyarországi képviseletének, a Horoscoop Kft. telefonszámát, majd közölték, hogy további lehetőségként esetleg azt tudnák elképzelni, ha vásárolnék egy vákummal segítségével működő leszívó pumpát (ősi homározók kedvéért PUNEPÁT, remélem jól idéztem ezt a klasszikus kifejezést, ami most újra előjött), de ez nem biztos, hogy jó megoldás, a leeresztő csavar jobb lenne.
Hívtam a motor beszállítót. Ők a motorszám alapján beazonosították, hogy miről is van szó, valóban ennek a motornak nincs leeresztője, az AL-KO többféle motorral is szállítja ezt a típust. De akkor miért írták a kézikönyvben, hogy hol kell leengedni az olajat. Ők azt javasolták, hogy évente vigyem szakszervízbe, olajcserére a fűnyírót, mint egy autót, valamint ők is jöttek a már említett "punepás" megoldással, valamint utolsó esélykén még azt is elképzelhetőnek találták, hogy nemes egyszerűséggel öntsem ki ott az olajat, ahol beöntöttem. A kézikönyv, és az összes fórum kiemeli, hogy a fűnyírót így megdönteni nem szabad, mivel az a motor meghibásodását okozza, a forgalmazó szerint viszont ha nincs más megoldás, ezt így kell.
Visszahívtam az AL-KO-t, és megindult a végtelen ciklus, az egymásra mutogatás. Most van egy fűnyíróm, amin jó esetben kipumpálva tudok csak olajat cserélni. Az AL-KO nagy kegyesen felajánlotta, hogy kedvezményes áron megvásárolhatom tőlük a tisztító készletet.
Amit nem értek, hogy hogyan fordulhat az elő, hogy ugyanazon a cikkszámon, ugyanazon a név alatt, ugyanannyiért egy áruházban két különböző terméket értékesítenek, de amikor kiderül, hogy az egyik használata, karbantartása körülményesebb, cserélni már nem akarnak, csak szükség megoldásokat ajánlanak fel. Abban igazuk van, hogy valóban működik így is a gép, de az egyik esetben házilag is könnyedén elvégezhető az évenkénti karbantartás, míg az én esetemben csak szakszervizben, vagy a bizonytalan pumpálás segítségével. Ha ezek után meghibásodik a motor, még rá is foghatják, hogy a nem szakszerű olajcsere következtében történt mindez.
Várom ötleteiteket, ti mit tennétek? Én már kezdem feladni.
Várom esetleg az AL-KO hivatalos válaszát is, bár a cserében már tényleg nem bízok.
Üdv,
Szilárd
egy elkeseredett fűnyíró tulajdonos
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.21. 10:19:00
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 10:20:42
cicmen (törölt) 2010.07.21. 10:20:48
cicmen (törölt) 2010.07.21. 10:21:53
cicmen (törölt) 2010.07.21. 10:22:54
Megszivatott!
cicmen (törölt) 2010.07.21. 10:25:28
Tökmindegy honnan folyik ki az olaj, csak kint legyen!
Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.07.21. 10:26:15
Ha kínait vett volna, Kínába kellene levelezgetnie?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.21. 10:26:20
ulnek rajta es rodeoznak
miamiban a szomszed gyerek nyirta 5 dollaret
sikeres-e vagyok?
/ja hatarozottan szolitsd fel oket, ahol vetted, hogy csereljek ki izibe, mert nem lehet rendeltetesszeruen haznalni, ez olyan mintha az akarnak, hogy a kocsimbol lopozzam ki az olajat/
cicmen (törölt) 2010.07.21. 10:27:31
XtROpA 2010.07.21. 10:28:53
...xtem jobban járt volna vele a poxt-toló...kb 50K-val olcsóbb és meg is lehet enni..:D
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.21. 10:31:01
B) www.kosarmagazin.hu/, www.nfh.hu/
C) Tibi bácsinak fél liter pálinkával beadva, fúr rá egy menetes lyukat, belecsavar egy olyan csavart, amibe beleragasztott egy neomidium mágnest.
cicmen (törölt) 2010.07.21. 10:31:17
PierP. 2010.07.21. 10:33:24
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.21. 10:33:57
juhaszvik 2010.07.21. 10:34:42
egyszer még régen filmet néztem egy ismerősömmel egy crt monitoron, de valamiért a lejátszó program csak fejjel lefelé volt hajlandó megjeleníteni, és akkoriban még annyira sem értettem a számítógépes programokhoz, mint most, ezért azt a megoldást választottuk, hogy fejre fordítottuk a monitort. ennek köszönhetően sikerült szép rózsaszín és neonzöld színeket elővarázsolni a képernyőre, melyek nem igazán jellemezték előtte a filmet. ergo: senki ne tegyen ilyet! :)
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 10:36:26
@cicmen: a kecske mókás állat, még a drótkerítést is megeszi, ellemben a földig lergág minden növényet, viszont alattomos, sunyi, makacs állat. És meg se lehet enni, mint a birkát.
Szilárd!
Ha a gépkönyv, meg a forgalmazó 5 üzemóránkéni olajcserét ír elő, ellemben a gyártó évenkénti olajcserét, akkor valaki hazudik.
Félre Beszélő 2010.07.21. 10:36:37
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.21. 10:37:17
a'merikaban a kicserelese 5 percet vett volna igenybe
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 10:37:59
"The fospumpa is rising!"
Ez szép lövés vót!
Csak n-nel írandó, ha elfelejtetted volna.
Fos-puN-pa!
2010.07.21. 10:38:17
Gonoszfóka 2010.07.21. 10:38:30
cicmen (törölt) 2010.07.21. 10:38:50
Félre Beszélő 2010.07.21. 10:38:50
De azt ellenőrizd mindenképpen, hogy azon van-e olajleeresztő!!!
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.21. 10:39:20
B+! Ettél már te 15 éves kost?
2010.07.21. 10:39:45
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.21. 10:41:17
Szerintem is jobb választás a birka a fűnyírásra, mint a kecske. Kettőt kell venni, hogy szaporodjon is. Ha szerzel hozzájuk egy border collie-t, akkor nem is kell kerítés, és füttyszóval irányíthatod. Jobb mint egy távirányítós modellautó, és elem se kell bele.
napalm 2010.07.21. 10:41:44
úgymond a belépő árkategória a fos kategóriából.
nézz meg egy 200-300e-es honda fűnyírót, azon sincs olajleeresztő nyílás, ahol beöntöd, ott is ereszted le.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.21. 10:42:50
az 5 ora csak a bejaratasra vonatkozik
utana eleg evente, bar nem ertem miert nem uzemorat adnak meg
aze' ez a punpas megoldas, ez ut egy 75 ezres gepnel
napalm 2010.07.21. 10:43:18
genitális terpesz · http://erotikus.blog.hu 2010.07.21. 10:43:40
"a birkaszarnál büdösebb szar nem van, elembe vonzza a döglegyeket meg kullancsokat."
Ízlés kérdése, de a birkagubics kellemes parfőm a macskaszarhoz képest,
az meg ténykérdés, hogy a kullancsot az ürülék legalább annyira nem érdekli, mint az eszkimót a jégkocka automata.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.21. 10:43:58
Szilárd_78 2010.07.21. 10:45:15
EvilHedgehog 2010.07.21. 10:45:41
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.21. 10:46:15
lebvel minden erintettnek
elsosorban a kereskedonek
csere vagy vissza a penzt
vagy kenytelen leszek mas eszkozokhoz folyamodni
/azt nem tudom mihez de eleg ijjesztoen hangzik/
ne hagyd annyiban, mondd meg a katalogisban volt rajta olajleereszto es becsaptak
stb.
mortalwombat 2010.07.21. 10:46:51
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 10:48:31
@Szilárd_78: akkor marad a pumpa+szerviz kombó, vagy hiszti a cserére. Évente ecceri szerviz nem akora gáz.
napalm 2010.07.21. 10:48:34
benzin leenged, karburátorból kijáratod a benyát, aztán már borogathatod is.
évente egyszer ki lehet bírni, ősszel meg amúgy is üres tankkal kell elraknod téli álomra.
tavasszal meg kezdheted olajcserével.
cicmen (törölt) 2010.07.21. 10:50:51
Ezt nem mondták a link f.szok mi?
Azt a szervizt kerüld el!
The Fireman 2010.07.21. 10:51:20
napalm 2010.07.21. 10:51:25
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 10:52:39
Lájkolom a biofűnyírót (vidéken: birka)!
</FOSPUNEPA>
Szilárd_78 2010.07.21. 10:53:25
cicmen (törölt) 2010.07.21. 10:53:38
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.21. 10:54:35
Azért az autót nem borítja fel egy markosabb ember.
De jó is lenne, az ülések közül kihulló tízforintosokból meg is lenne az olajcsere ára. Én a személyimet találtam így meg egyszer.
napalm 2010.07.21. 10:55:59
Secnir 2010.07.21. 10:56:19
Szilárd elmegy a Totalcarhoz, ahol elviszik a fűnyírót Kareszhoz.
Karesz fejére tolja a sapkáját, rágyújt, majd lemegy az aknába. Winkler és Szilárd az akna fölé állnak a fűnyíróval, majd felemelik.
Karesz hümmög vakarja a fejét, káromkodik, majd olajat cserél röpke négy óra alatt.
Szilárd leáll az aknáról és mindenki happy.
erről videót kérek.
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.21. 10:57:31
Xezs 2010.07.21. 10:58:10
@juhaszvik: Az valami kontakthibás monitor lehetett, normális esetben semmi baja nem kéne hogy legyen felfordított állapotban.
raves · http://mindennapramese.blog.hu 2010.07.21. 10:58:55
cicmen (törölt) 2010.07.21. 10:59:18
Secnir 2010.07.21. 11:00:49
" Fejreállítani pedig azért nem szabad, mert a benzin befolyik a motorba ill. a levegőszűrőbe."
akkor először ereszd le a benzint.
ja, hogy olyan csap sincs rajta?
ahhoz oldalt kell fordítani.
tehát először oldalt fordítva kiereszteni a benzint, majd a feje tetejére állítva az olajat.
és akkor szidod magad, hogy miért nem vettél elektronyosat...
cicmen (törölt) 2010.07.21. 11:03:34
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.07.21. 11:05:15
Még mindig jobb, mintha a tampon.
Szilárd_78 2010.07.21. 11:07:23
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.21. 11:08:46
cicmen (törölt) 2010.07.21. 11:10:57
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.21. 11:11:36
megmondod nekem az olajLEERESZTOS KELLL!!!!!!!!!
ertitek-e?
KELL
vagy a penzem
ha nem kezdd a panaszkonyvvel es regeld el meg hova fogsz irni
es nem baj ha kirohognek majd nem fognak kesobb
esef 2010.07.21. 11:12:41
A posztoló az áruházzal és az AL-Ko-val van szerződéses kapcsolatban, köze nincs a motor gyártójához/forgalmazójához.
P75 2010.07.21. 11:12:46
Menj be a Bricostore-ba, kérjél cserét, ha nem adnak, indokolják meg, Te pedig írjál a Fogyasztóvédelemnek. Te nem az AL-KO-nak és mégkevésbé a Briggs-nek fizettél, semmi dolgod velük. Bicoéknak könnyebb így, mert semmi kedvük utánajárni és konfrontálódni a beszállítóval is és a vevővel is, pedig ez (is) lenne a dolguk.
esef 2010.07.21. 11:14:04
P75 2010.07.21. 11:14:10
cicmen (törölt) 2010.07.21. 11:16:55
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 11:17:28
esef 2010.07.21. 11:17:29
akikaztmondjákni 2010.07.21. 11:19:34
Rázogassad öcsém!:D
AMugy meg én is a birkákra szavazok.
É2I 2010.07.21. 11:20:27
De ettől még az én fűnyírómon sincs :(
@Secnir: Hogy cibálhasd a vellany vezetéket. Illetve elnyírhasd, bogozhasd, anyázhasd. Jó is az :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.21. 11:20:52
az teljesen mindegy
a lenyeg neki olajleeresztos KELL
tehat csere
van more half kvesson?
akikaztmondjákni 2010.07.21. 11:21:28
akikaztmondjákni 2010.07.21. 11:22:25
noproblem 2010.07.21. 11:22:26
esef 2010.07.21. 11:23:11
Meg a zaldiból a díjnyertes modellt... :D
cicmen (törölt) 2010.07.21. 11:23:13
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 11:23:36
Szerintem is a birka a nyerő!
Ingyen nyírja a füvet, megfelelő beállítottság fennforgása esetén szexre is jó!
fazzoletti 2010.07.21. 11:24:24
Tanultam az esetből, többet a Bricoból nem veszek semmit.
esef 2010.07.21. 11:25:32
Persze, biztos cserélik...
Az n+1-ik olajcsere után amikor a júzer átmosná a rendszert, hogy az olajsár és a szutyok kijöjjön, akkor mi van?
cicmen (törölt) 2010.07.21. 11:25:53
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 11:26:57
Rákérdezek: A bátor maszturbátor?
esef 2010.07.21. 11:27:20
akikaztmondjákni 2010.07.21. 11:27:52
PITTA 2010.07.21. 11:27:56
cicmen (törölt) 2010.07.21. 11:28:26
Juhász számolja a birkáit!
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 11:29:34
OkoskaTo:rp 2010.07.21. 11:31:03
É2I 2010.07.21. 11:31:53
@fazzoletti: Ajajj, ilyen akcióból már halt meg ember pár éve itt Mo-on. Igaz az egy házi tákolású fűnyíró volt.
Lehet nem ártana bevizsgáltatni azt a terméket.
Egyébként egy vakondtúrásnál legrosszabb esetben csak le kéne fulladnia. Nem pedig letekerni, leszakítani a forgó alkatrészt.
Agent_Gibbs 2010.07.21. 11:32:27
Az olajnívón betolják, a cserélendő olajat pedig leszívja. Az egész egy fél órás művelet, úgy hogy az ember még meg is reggelizett közben. Szóval, olajjal együtt max. 2-3000 Ft. Garanciális gépen, meg amúgy is garancia megvonással jár, ha valaki otthon barkácsolja.
Fejre állítás nem javasolt, mert az olaj felfolyik a dugattyú teteje fölé és nem lehet berántani utána, csak ha gyertya ki, és ki van lőve az olaj ami a dugó felett van...
Xezs 2010.07.21. 11:32:41
napalm 2010.07.21. 11:33:22
sorja ne kerüljön belülre mert az életbe nem szeded ki!
ampelmann 2010.07.21. 11:35:59
szerintem funyirot csak lidlben!
Agent_Gibbs 2010.07.21. 11:36:12
esef 2010.07.21. 11:36:43
Dehogynem. Félbe kell vágni a blokkot és akkor simán kijön a sorja is... :D
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 11:37:25
Nem.
Melyiket?
@cicmen:
Oppárdón!
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.21. 11:38:53
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.21. 11:41:22
csak idoigenyes
akikaztmondjákni 2010.07.21. 11:41:55
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.21. 11:43:39
varvizib 2010.07.21. 11:44:12
Ha nem kap új fűnyírót a régi helyett, akkor a helyében a fogyasztóvédelemhez (illetve illetékes hatóságokhoz) fordulnék / jogi útra terelném az ügyet.
A gyártó - szerintem - nem ajánlhat a fogyasztónak olyan módszereket amellyel a fogyasztó hátrányba kerülne azokkal szemben, akiknek normálisan legyártott készülék jutott. Hisz egyértelműen a gyártó hibája miatt nem lehet rendeltetésszerűen használni az eszközt.
Normális országokban (nem abszurdisztánban) szerintem ilyenkor maga a gyártó hívja vissza a piacról a hibás készülékeket (hogy megelőzze a presztizs veszteséget) és a hibás darabokat kérdés nélkül cserélné! Milyen pofátlanság, hogy még neki áll feljebb és a vevőt túráztatja!
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 11:47:44
Nem.
Nem fertőzöm magam tv-vel.
A nyúlnak van olyannya.
Ő se hiszem, hogy látta.
Intim betétekről szokott mesélni.
De mióta a medve őt használta intimbetétnek, azóta már azokról se.
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 11:49:05
akikaztmondjákni 2010.07.21. 11:49:12
szita szita péntek 2010.07.21. 11:49:13
"A szavatossággal az eladó felelősséget vállal azért, hogy az eladáskor hibátlan terméket adott át a vevőnek, tehát nincs olyan rejlett hibája, amely csak későbbi fog kiderülni ... Egy termék akkor minősül hibásnak, ha a vásárlás időpontjában nem felel meg a jogszabályban előírt tulajdonságoknak; nem rendelkezik az azonos fajtájú termékre jellemző minősséggel ... nem rendelkezik a termék leírásában, illetve mintában szereplő tulajdonságokkal; vagy nem lehet arra a célra használni, amit a vevő elképzelt, és amivel a forgalmazó is egyetértett. Szavatosság kiterjed a hibás összeszerelésre, valamint arra az esetre is, ha a vevő a használati útmutató hibája miatt rosszul szereli össze a terméket. ... A fogyasztók a hiba felfedezése után minél hamarabb kötelesek érvényesíteni szavatossági igényeiket, illetve ha menthető okból erre nem képesek, legfeljebb két hónapon belül. A vásárlástól számított két éven túl azonban nem érvényesíthető szavatossági igény. Nem mindegy azonban, hogy mikor észleli a vásárló a termék hibáját. A vásárlást követő hatodik hónap végéig jelentkező hiba esetén a forgalmazónak kell bizonyítania, hogy a hiba a vásárlás időpontjában nem volt a termékben. A hat hónap leteltével azonban vevőnek kell bizonyítania, hogy a hiba vásárláskor is létezett. ... A fogyasztó igényét a forgalmazóval, jótállás esetén a szakszervizzel szemben is érvényesítheti."
(tudatosvasarlo.hu/cikk/jotallas-szavatossag-termekfelelosseg)
heldentor 2010.07.21. 11:50:38
Egyébként 70-80 rugóért már vehetsz normális szerkezetet is nem ilyen al-ko féle hulladékot.
szita szita péntek 2010.07.21. 11:51:46
"A szavatossággal az eladó felelősséget vállal azért, hogy az eladáskor hibátlan terméket adott át a vevőnek, tehát nincs olyan rejlett hibája, amely csak későbbi fog kiderülni. ... Egy termék akkor minősül hibásnak, ha a vásárlás időpontjában nem felel meg a jogszabályban előírt tulajdonságoknak; nem rendelkezik az azonos fajtájú termékre jellemző minősséggel; alkalmatlan ugyanazokra a célokra, melyre azonos fajtájú terméket rendszerint használnak; nem rendelkezik a termék leírásában, illetve mintában szereplő tulajdonságokkal; vagy nem lehet arra a célra használni, amit a vevő elképzelt, és amivel a forgalmazó is egyetértett."
(tudatosvasarlo.hu/cikk/jotallas-szavatossag-termekfelelosseg)
varvizib 2010.07.21. 11:53:47
- Álljon fejre, akkor ki tud jönni az ami bement. Igaz, nem tesz jót ha sokáig a feje tetejére áll, de más módot nem látok.
- Jöjjön el időnként a kórházba, és akkor műtéttel eltávolítjuk azt ami beragadt, persze az ön költségére.
Esetleg mondhatná ezt is:
- Ahhoz, hogy önt kezelni tudjam, szükséges lenne, hogy lássam pontosan mit is evett. Menjen vissza az étterembe ahol az ebédjét fogyasztotta, és járjon utána hogy az ön rendelését ki készítette és milyen alapanyagokból.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 12:00:00
napalm 2010.07.21. 12:00:16
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 12:01:06
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 12:01:09
PITTA 2010.07.21. 12:03:15
lopimpáló 2010.07.21. 12:03:34
Bazmeg ha 10 évig skodád volt és utána veszel egy toyotát akkor sem mész be a szalonba hogy a skodán máshol volt az ablaktörlő folyadék tartálya és neked ezt nem mondták.
brand_boy 2010.07.21. 12:03:49
A csavar miatt a motor elveszett,
A motor miatt a fűnyíró elveszett,
A fűnyíró miatt az ember elveszett,
Az ember miatt, a csata elveszett.
A csata miatt az ország elveszett.
Máskor verd be jól az olaj-leeresztő csavart !
tuono 2010.07.21. 12:04:38
2' AL-KO(hol)t felégetni besózni
3' Horoszkópot felégetni besózni
Na megyek sós csirkét ebédelni, remélem nem égett oda... :)
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 12:06:28
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 12:06:37
Nekem nincs fűnyíróm.
Egyszer a nyúltól akartam kölcsönkérni.
De mire odaértem, csak annyit mondtam neki:
Tudod mit, nyúl?
B+ a fűnyíródat!
Na azóta se kértem tőle.
Amúgy lájkolom ám a fűnyírót.
Másképpen fogalmazva:
I ♥ fűnyíró!
A fűnyírás melléktermékéből lesz a fűszoknya bizonyos vidékeken.
napalm 2010.07.21. 12:07:07
Irgumburgum 2010.07.21. 12:09:07
szita szita péntek 2010.07.21. 12:10:30
P75 2010.07.21. 12:12:07
esef 2010.07.21. 12:12:23
labi 2010.07.21. 12:12:58
Áh, az én honda motoros fűkaszámon sincs olajleersztő csavar. Oldalra döntve kiöntős. Ráadásul drágább is volt ennél. :)
karolyist 2010.07.21. 12:13:21
Mindenből csak átlagosat, szigorú szabály!
Öreg Sam 2010.07.21. 12:16:28
Én egy kecskeméti cégtől veszem a második fűnyirómat 10 év alatt,second hand Németországból,60 cm vágószélesség,önjáró,fűgyüjtős,4 ütemű.
Az első 28,a második 32 ezer volt,és fél hektárt gyötrök velük.
homár molla 2010.07.21. 12:16:59
isti77 2010.07.21. 12:17:31
Ahogy látom, a posztíró még nem gyakorlott fűnyírásban, vagy a karbantartást mindig mással végezteti el, ahogy itt a beüzemelést is.
Bennem ugyanis azonnal felmerült volna az a nem mellékes kérdés, hogy ha nem lehet megdönteni, fel-vagy oldalra fordítani a gépet, akkor ugyan hogy férek hozzá a késhez, ha élezni kell? Mert néha bizony kell.
Tehát ha ez igaz, akkor ennek a gépnek a hosszú távú használhatósága immár két ok miatt is kétséges, azaz a rendeltetési célnak nem felel meg (hacsak nem eldobható fűnyíróként hozták forgalomba), tehát a vásárlástól ennek alapján már el lehet állni a teljes garanciaidő alatt.
ouroboros 2010.07.21. 12:17:50
isti77 2010.07.21. 12:19:32
AutosVilli 2010.07.21. 12:21:19
Tisztelt Bricostore.
xxxx év hó napján xxx áruházukban vásárolt fünyirót ,a garanciális feltételek alapján,
(melyet a készülék vásárlásakor kötelezően nyújtanak új termék esetén a törvényben előirt minimum 1év-re),
a rendeltetés szerü üzemeltetéshez szükséges karbantartást jelen esetben
a karbantartási füzet és az önökálltalt ,egy telefonbeszélgetés során is mint kötelező olajcserét házilag nem lehet megvalósitani plussz a fogyasztónak megterhelő költség nélkül,
melybe természetesen a hozzá való motorolaj árát nem számolom bele.
A vásárlás során,amikor önök és én köztem létrejött egy fogyasztói szerződés,
nem tájékoztattak arról a tényről,hogy a garanciális feltételek maradéktalan teljesülése érdekében,
nekem vagy szakszervizbe kell olajat cserélnem,vagy külön összegért az olajcsere megvalósitásához szükséges eszközt kell vásárolnom.
Mivel fentebb leirt olajcsere nem végrehajtható irreálisan magas összeg plussz beruházása nélkül,
igy a fogyasztói szerződés közöttünk ,az önök hibájából eredendően,felmondom.
Kérem az xxx termék árát,vagy kicserélését olyan hasonló termékre ami megfelel a garanciális feltételek betartásához szükséges felszereltségell,
jelen esetben olaj leeresztő lehetőséggel, a törvényi garanciális feltételek a fogyastztóranézve szabályozásnak megfelelően.
A törvényi szabájozás alapján amennyibben ügyemben nem történik érdemi cselekmény,úgy az illetékes helyi biróságra,igényt nyújtokbe cégükellen,
a fogysztóvédelmi törvény idevágó rendelkezése alapján a fogyasztó kárára elkövetett anyagi veszteség okozása,
illetve kezdeményezem a fogyasztóvédelmi fövelügyeletnél a birság kiszabatását a vásárló súlyos megtévesztése esete miatt. üdv:xy
szita szita péntek 2010.07.21. 12:22:08
labi 2010.07.21. 12:23:09
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 12:24:00
kpityu2 2010.07.21. 12:29:18
szita szita péntek 2010.07.21. 12:29:22
gftamas 2010.07.21. 12:30:27
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.21. 12:33:15
anarch 2010.07.21. 12:34:22
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 12:36:19
páter Bundagh 2010.07.21. 12:36:49
Láttam itt rongyrázást "fos kategória alja, vegyél 2-300 -ért jobbat", meg mesterhez futkosást.
Pedig egyik sem kell, egyrészt aki fűnyírót vesz annak tán van valami családi ház jelleggű birtoka, abban meg férfiember létére kell hogy legyen szerszámoskamra. Fúró, menetmetsző, ezek együtt sem kerülnek 10-nél többe. Persze nem egy esetre kell számolni az árával.
Másik, én ötödik nyár óta nyüstölöm a teszkó nóném műanyagházas 26 ezer forintos fűnyírómat. A súlya miatt könnyű cibálni, fúrtam bele olajleeresztőt is, meg házra belülről felkentem egy kis üvegszüövetes műgyantát, ettől még könnyebb lett és még erősebb. A kést hegesztővel odapöttyintettem a tengelyhez, az onnan le nem jön magától, az évenkénti élezést meg flexszel megoldom.
Aki nem akar fúrkálni, az ne rohannnyon fogyasztóként újabb pumpát venni, hanem gyógyszertárban vegyen egy 20 millis fecskendőt, rá egy 20 centis szilikoncsövecskét és már szívhatttya is, 10-15 szívás megdöntés nélkül és kinn is van a használt olaj.
Harlequin 2010.07.21. 12:38:03
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 12:38:18
A fospunepa innen ered-e:
homar.blog.hu/2006/01/10/fizetos_vecek_a_fogyasztasi_templomokban#comments
szita szita péntek 2010.07.21. 12:39:16
Gabor73 2010.07.21. 12:39:16
2. Adjanak egy papírt arról, hogy ha fejreállítja a motort, nem lesz baja. Szilárd ekkor kiönti az olajat a létező egyetlen nyíláson. A motor vagy elromlik, vagy nem. Ha nem romlik el, akkor használja egészséggel, ha igen, a papír kíséretében visszavinni, és cserét kérni.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.21. 12:39:51
A sok kötsög homározó biztos adott már hulye tippeket
Ne hallgass rájuk
Itt egy vákumpumpa és ha leszivtad az olajat diszkréten másra is használhatod mindkettőtök örömére
kereskedoportal.hu/shop_kat.php?shopid=4&k=37
Harlequin 2010.07.21. 12:40:40
páter Bundagh 2010.07.21. 12:41:56
É2I 2010.07.21. 12:42:29
Tuskóban vettem, de csak azért mert két évnyi garit vállaltak rá. Nem akarták visszavenni mondván cseréjem ki. Másik nem volt, akkor mondom pénz vissza és viszlát. Azt nem vigyem szakszervizbe.
Aham, majd ha meszet ettem....
Szó-szót követett, de én nyertem. A visszakapott pénzecském máshol költöttem el. ;)
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.21. 12:42:58
km megkötés nincs?
pakesz (törölt) 2010.07.21. 12:42:58
eleg ocska forumokat olvastal kisapam!!!
csak az nem szabad hogy a GYUJTOGYERTYA olajban legyen, a tobbinek nem szamit
de en a briggs & stratton -os motoroskapamat alllandoan megdontottem amikor olajat kellett leengedni belole, csak nem a gyujtogyertya fele!!!
azert ha olyan nagy penz neked a 76e Ft, akkor azert ezt az infot kerdezd meg mastol :)))
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 12:43:29
1 db önbecsülés
1 db gajra kendácsolt fányíró
1 db teszkós (ez külön poszt) garja vágott fúró
1 db zárójelentsé a baleseti sebészetről
2010.07.21. 12:44:48
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 12:46:17
2010.07.21. 12:47:07
Hümüzhümümüz 2010.07.21. 12:47:48
A jótállási jegy hátsó oldalán is rajta van ez, de a fogyasztóvédelem honlapján is leinfózhatod.
Lényeg az, hogy menj el a Bricoba, vidd a nyírót és verd ki a balhét, kérj panaszkönyvet és helyezz kilátásba egy szívlapáttal történő testápolást is az áruház igazgatójának.
páter Bundagh 2010.07.21. 12:49:05
De -azaz ellenben-, itt az ALAP az az hogy a júzernek magának kell megoldani az olajcserét, méghozzá legalább egy évtizeden keresztül és elvileg arra keresnénk megoldást.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.21. 12:49:30
Oszt hányas menetet furnál és milyen menetemelkedéssel?
parapali 2010.07.21. 12:50:58
Sanyi 2010.07.21. 12:51:23
páter Bundagh 2010.07.21. 12:54:15
Osztán arról ne is beszéljünk (nem is tom mennyi észre vallana) hogy az ilyen motorblokk kifúrás rutin (mondhatni milliószám az elmút évtizedekben) történés, csak téged eddig még elkerült.
Almaspite 2010.07.21. 12:54:19
labi 2010.07.21. 12:55:09
Hát, azért négyütemű motoroknál is megoldották már, hogy dönthető legyen és a kenése is megmaradjon... Ráadásul nem is mostanában.
Bár nem állítom hogy ezt a fűnyírók is tudják, ugyanis fingom sincs hogy milyen a kenésük. :)
psr6 2010.07.21. 12:56:01
scheerti · http://scheerti.blog.hu 2010.07.21. 12:57:00
Működés közben nem célszerű felborogatni, mert nem lesz kenés. Vagy ha mindenképp eldönti, akkor lehetőleg ne a kipufogó felé, mert ha az tele lesz olajjal, akkor füstöl, mint a barom.
A kést nem kell sűrűn élezni, és pláne nem végig, ahogy a sok paraszt csinálja flex-szel.
pjotr007 2010.07.21. 13:01:11
A másik véglet meg a ki a tescos szemetet ajánlja, mert neki is működött, viszont a többi 90%-nak meg beszarik szinte azonnal.
Palkovics Ede 2010.07.21. 13:02:00
benya = benzin? mert akkor:
genya = genzin
szenya = szenzin
ave 2010.07.21. 13:02:30
Kevesse ismerem a kerdeses funyirot, de egy olajleereszto csavar beepitese nem olyan nagy feladat, bar ketsegtelen, szet kell szedni a gepet.
En kipumpalnam az olajat.
TottaKár 2010.07.21. 13:06:47
mi volt a válasz?
el lehet innen menni máshova
értem én, de ezek a BUNKÓ nyugati turristákk se jönnek má annyian mint nyócvanba pedig sok a pénzük
na vajon miért?
Jozsó_ 2010.07.21. 13:08:51
Pont azért tudják megcsinálni ezt egy vásárlóval, mert az ilyen történetek ellenére még mindig bemegy ugyanebbe a boltba egy rakás ember és még mindig vesznek egy csomó fűnyírót.
Ha nem tennék, akkor az ilyen kóklerek szépen tönkre mennének, és csak azok maradnának, akik sűrű hajlongás közepette már tolnák is neked ki a másik gépet, ha az éppen nincs, akkor egy kicsit drágábbat felár nélkül.
Persze mindez csak egy ideális világban történhetne meg...
szita szita péntek 2010.07.21. 13:09:47
parapali 2010.07.21. 13:10:46
És ha egy antiszerelő tipusú ember veszi meg ezt a gépet( én pl):-) akkor nekem mit tudnál javasolni!????:D:D
Netuddki. 2010.07.21. 13:11:32
Azzal simán 3 évig elnyírogattad volna a füvet. Aztán újabb 35ezerért vettél volna újat a régit meg 5-10-ért eladtad volna.
Ár/érték arányban is jobban jöttél volna ki. ;)
páter Bundagh 2010.07.21. 13:12:32
Tehát ha a "teszkós szar" kilenven százaléka beszarna szinte azonnal, akkor egyrészt megszűnne az adott termék gyártóstul, majd a kereskedő is becsukhatna mert senki sem menne oda. Olyan egyszerű ez mint a birkaiskola.
Aki meg tovább fújja hogy egy párszáz nm-es kiskertet (emlékeztetőül: 2 hónap alatt jött össze az 5 óra üzemidő) hiperszuper (rongyrázósan drága) cuccal kell végignyírni, mert csak azzal lehet, hát tegye.
Vászka, te valami fáklya lehetsz itt, világtsd meg nekem kérlek hogy hol van ma olyan szagértő bizoccság amely meg tudná állapítani egy frissen nyírott gyepről hogy ötéves teszkós szarral-e nyírták, avagy valami puccos árú márkázott vassal-e.
Leonard Zelig 2010.07.21. 13:13:03
Netuddki. 2010.07.21. 13:15:15
Ezek szerint a szakik is csak lesnének mint a borgyu... Aztán megnézhetted volna hogyan (nem) cserélnek benne olajat. Persze fizettél volna mintha kicserélték volna...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.21. 13:15:51
jonnek minden heten es nem kell olajat cserelni
parapali 2010.07.21. 13:16:26
ha 15 ezerért vette volna akkor is gondjai lennének:D
!+Leonard Zelig! de az 1.760.000 már rádió is van benne:D
Joc 2010.07.21. 13:16:39
Ez egy olyan hiba, ami a rendeltetésszerű használatot akadályozza. Szerintem sima ügy.
total eclipse (törölt) 2010.07.21. 13:17:07
nem vagyok egy fűnyirózseni, de szerintem egy kört a fogyasztóvédőknél megér (nekem pozitiv tapasztalatom volt velük). ne dőlj be, nem Neked kell rohangálni a gyártóhoz...
legyél pasi és állj a sarkadra!
TottaKár 2010.07.21. 13:17:18
rendeltem náluk hó elején 5 doboz "Venezia" fantázianevű járólapot
felhívtak a megállapodott idő után 1 héttel hogy nem tudják szállítani mert nincs raktáron ( LOL ) - nyilván ez 3 hát alatt derülki
aztán amikor mondtam h nekem ez a fajta kell és ne ajánlgassanak másikat akkor azt mondták másik áruházból áthozatják a belső körfuvarral
ujabb két hét telt el, megyeb be h hol a taposó? (P)árbeszéd:
Eladó: nem jött meg
Én: miért?
Eladó: nem érkezett meg?
Én: mi az oka, megnéztétek a gépen h OTT van
Eladó: van de nem jött meg
Én: miért nem?
Eladó: Az áruházaink közötti belső konfliktus miatt.
LOL?
safranek 2010.07.21. 13:19:32
Egyébként olyan nincs, hogy neked kell az alkatrészgyártóhoz menned. Az az AL-KO dolga lenne.
Netuddki. 2010.07.21. 13:19:44
Én pl. egy 30ezres "vacakkal" nyírom amibe ráadásul 51cm-es kés kell nem kis pöcs 46cm.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.21. 13:21:03
Bazmeg!
Ha az uj akármilyen autódon nem találod a leeresztőt, mifaszt csinálsz
Jársz 200ezret az olajjal majd fejrebillented az autót
Nem , nem találta, hanem NEM VOLT, úgy nem találta!
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 13:22:58
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.21. 13:25:39
Igaz!
Igy van egyes hegyi lófajtáknál is
Van amelyik nek az első két lába rövidebb,azt csakhegynek felfelé lehethasználni
Lefeléjövet olyan lovat kell a szekérbe fogni, aminek az első lába a hosszabb vagy a hátsó a rövidebb
A töbi variációt nem sorolom most fel helyhiány miatt
pakesz (törölt) 2010.07.21. 13:29:56
funyirot ami olyan 100e alatt van, nem szabad meg 15% -os dontessel SEM huzamosabb ideig hasznalni!!!
nekunk valamilyen kis kocsog obi/pariker/baumax ujonnan felvett mondta pont ezt hogy hat az auto is emelkedon megy nem? erre valami mas miatt nem vettuk meg, es legkozelebb egy idosebb szaki mondta mashol, hogy ez az autos hasonlat egy butasag
penelop 2010.07.21. 13:34:31
@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):
Sün! A tegnapi biznisz felőlem OK, ha a feltételeid megfelelnek.Csakisakkor!
Kártyáidat stireltem!!!
Platinát rendelek a RÓKÁNAK ! Folyton háborgat.
De ki végzi majd el rajta e felemelő béavatkozást?
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.21. 13:34:42
Aztán tanulhat kinaiul és utazhat valami noném csarterrel Kinába, aztán ottragad mert a nonem ut.iroda tönkrement
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 13:37:39
pakesz (törölt) 2010.07.21. 13:38:43
a motorosok biztosan elmondtak volna hogy hogyan kell!!! elvegre olyat elegge nehez elkepzelni hogy lehagytak rola, csak az van hogy masik motort raktak bele, es arra meg biztosan a leirasban nem a csavarjuk le a csavart szerepel hanem a megdontes!!!
gugli: briggs motor olajcsere
www.makita.hu/_user/browser/File/magyar/EUM430.pdf
"Ha a motor teteje felől akarja leeresztani az olajat, tartsa a gyújtógyertyát Y oldalával felfelé.
Ha egy racsni és egy négyszögletes toldat [ segítségével eltávolítjuk az olajleeresztő dugót Z, a
motor aljából ereszthetjuk le az olajat."
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 13:39:20
Óóó, csak tudnám, mi volt a bicnic lényege...
A rókának-e?
Melyik az?
Honnan jött?
Hova megy?
Megannyi frusztráló kérdés!
szita szita péntek 2010.07.21. 13:40:17
- 3 napos cseregarancia: Ha a cucc, amit vettél nem jó, de akár csak akkor is, ha nem olyan jó, mint gondoltad (pld. nem tetszenek a videokamera által visszaadott színek) a vásárlás helyén eredeti csomagolásával, számlájával visszaadható, levásárolható, avagy készpénzre váltható. Ez nem egy lehetőség, hanem a kereskedő kötelessége.
- Garancia: Ez vagy jár a termékhez, vagy nem. Ha jól tudom 10 eFt alatt nem kötelező. A garanciális idő változó. Ha az adott időben elromlik a cucc, akkor javítás, vagy csere. Itt is a kereskedőnél kell kopogtatni. A cipőkre pld. általában NINCS garancia, csak a köznyelv összekeveri a jótállással - mert az van. Nem tudom pld., hogy garancia érvényesítésnél a nem rendeltetésszerű használat egyáltalán szóba jöhet-e? (AZ extrém esetek kivételével persze.)
- Szavatosság: Ez arra vonatkozik, hogy a termék a vásárlás pillanatában az elvárható minőségű, hiba mentes volt. Egy cipős példával élve: belátható időn belül nem foszlik szerteszéjjel egyszerűen azért, mert a felhasznált anyagok gyenge minőségűek. A jótállás úgy tudom mindenre jár és két éves az időtartama. Az első hat hónap különleges: ekkor a gyártónak kell bizonyítania, hogy a terméke nem volt hibás. Hat hónap múltán a bizonyítási teher megfordul és a vevőnek kell bizonyítania, hogy hibás volt. Ezekben az esetekben is a kereskedőnél (és nem a gyárnál) kell kopogtatni. A jótállás érvényesítése nem szabadon választott, hanem kötelező feladatuk.
(Jelen esetben mint fentebb már írtam a szavatosságra kell hivatkozni, hisz a termék nem felel meg a leírásban foglalt karbantartási feltételeknek)
pakesz (törölt) 2010.07.21. 13:40:22
páter Bundagh 2010.07.21. 13:40:46
Szóval beláthatod hogy némi ellentmondást véltem felfedezni.
penelop 2010.07.21. 13:43:55
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 13:44:17
Kazimír 2010.07.21. 13:47:46
Munkagépeknél üzemóra. Még az önjáró fajtánál is (ld.:traktor)
Egyébként is, honnan tudja a szegény gyártó, hogy te 5km-t tolsz óránként, vagy 273-at..
Bambulnijó 2010.07.21. 13:48:32
www.nfh.hu/
briggs@stratton 2010.07.21. 13:51:10
Jogosan reklamálsz, de ok nélkül!
Az olajat ereszd le a beöntőnyíláson nyugodtan. Arra figyelj, hogy hogy SOHA ne a légszűrő felé dönts a gépet, hanem a másik irányba! Olajcsere és tisztítás alkalmával egyaránt, és nem lesz gond. Nekem is Briggs motoros gépem van betöltőő és leeresztő csavarral, mégis csak a betőltőt használom leeresztésre is, mert a leeresztő begyógyul a nagy melegtől, meg a mocsoktól. Egyébiránt kész öröm olyan embert látni, aki tiszteli a gépet és megadja neki, ami jár (szezononkénti olajcsere) és akor tényleg 15 évig nyomhatod, mint Forrest Gump a focipályán. A buzi forgalmazók és kereskedők bekaphtaják! Legyetek tökik oljosak!
páter Bundagh 2010.07.21. 13:55:19
tdammit 2010.07.21. 13:59:16
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 14:04:28
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 14:12:38
Ezek szerint te vagy a póvermélmen?
Giraffa 2010.07.21. 14:17:07
Ha márciustól októberig hetente egyszer nyírom a füvet, akkor az 8 hónap az legyen 40 hét. Az évi mondjuk 40 óra használat. (ennél nagyobb fűterület nyírására már traktort vesz az ember)
Erre vállalnak 1 év garanciát az átlaggyártótól. Ezt valszeg olajcsere nélkül is kibírja. :D
Pittykapitány 2010.07.21. 14:17:37
Aztat nem úgy mondják menőül hogy pówa?
giantoctopus 2010.07.21. 14:18:41
Gépkocsifőfékmunkahengerkiegyenlítőtartálytömítés 2010.07.21. 14:26:44
Toljad addig neki mig beszarik a motor, utána garanciába vissza.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 14:32:13
Lehetséges.
Akk´r jisoraz:
Ezek szerint te vagy a pówamélmenn?
Xezs 2010.07.21. 14:32:53
Xezs 2010.07.21. 14:38:03
Egyéves Önkéntes 2010.07.21. 14:38:54
fedélzeti kompót 2010.07.21. 14:41:09
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 14:45:00
Egyéves Önkéntes 2010.07.21. 14:45:55
gonosztojás (törölt) 2010.07.21. 14:47:13
Oszt passz.
Mászkálna franc mindenfele amikor kb félórai munkával örökre megoldom a problémát.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 14:50:19
lh3.ggpht.com/_UTITxJmaQoc/R5dBekf5PKI/AAAAAAAAAG0/QZwSgS0xVR8/s640/Bio%20f%C5%B1ny%C3%ADr%C3%B3.JPG
Xezs 2010.07.21. 14:50:44
Xezs 2010.07.21. 14:52:32
MIndjárt megfordítom nektek a CRT-met aztán csinálok egy képet.
Az oké hogy a Föld 2 féltekéjén eltérő a mágneses mező és másfajta csöveket árulnak a kettőn de nehogy már egy megfordítástól ne legyen jó a kép.
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 14:55:30
Xezs 2010.07.21. 14:55:58
ave 2010.07.21. 14:56:20
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.21. 14:57:42
Egyéves Önkéntes 2010.07.21. 14:58:35
az ötödik ilyen után (ez kábé két percen belül volt) bennem is elszakadt valami és a finoman a földhöz érintettem a végét, erre kettétört.
bementem, asszony kérdi mi van?
mutatom az ablakból a kukát, belőle elegánsan kilógott a szegélyvágó két vége
és erre a szarra 3 év garanciát adtak
én állat, spóroltam :D
Egyéves Önkéntes 2010.07.21. 14:59:44
bekbórd! 2010.07.21. 15:00:53
Én már láttam döglött kecskét koporsó helyett bográcsban :D
Deneware. 2010.07.21. 15:03:55
Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.07.21. 15:06:46
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 15:06:55
tangerine71 2010.07.21. 15:09:40
Nem is kell megfordítani, elég hanyattdönteni. Ha elég sokáig úgy hagyod, akkor olyan is marad visszaállítva is. Én a TV-vel jártam igy annó, mikor felvittem a padlásra tetőantenna-állításhoz, és hanyattdöntöttem, hogy lássam fentről.
Végül hókuszpók-tekerccsel lehetett csak normalizálni a színeket
tangerine71 2010.07.21. 15:11:29
13-as menet? Szereted a különleges méreteket? :D
Én még olyat nem láttam.
tangerine71 2010.07.21. 15:13:20
Sőt, még másra is jó lehet.
Kérdezz meg egy nomád juhászt. :)
Fedup Sári 2010.07.21. 15:13:39
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.21. 15:14:02
Smacika 2010.07.21. 15:14:44
Persze, ha úgy használnám, hogy ki van lazítva a csavar, tuti, hogy 12 másodperc alatt kifolyna belőle a trutty.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.21. 15:15:16
dekás dezső 2010.07.21. 15:15:29
Sárgakiskacsa 2010.07.21. 15:15:38
Xezs 2010.07.21. 15:15:57
Én csak oldalrabillentettem most de bőven elég volt a rondaságból :) Vissza is döntöttem gyorsan.
De mondom, a kb. 20 évvel ezelőtti monitorok nem foglalkoztak ilyesmivel ezért is mertem nagyokoskodni. Anno a Prince of Persia-val játszottunk és abban van egy méreg ami megfordítja a képet. Na mi meg a monitort fordítottuk meg és szidtuk a játék készítőjét :)
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 15:19:41
Én a félcollosat javasolnám.
Az nagyobb cselendzs!
t0thl 2010.07.21. 15:24:04
Nekem csak 30 ezres van. Kb. 4 éve használom, sosem cseréltem az olajat, nem is írta a kézikönyv.
Majd ha elromlik veszek egy másikat.
De nem fog, bírják ezek. Egy pár év még biztosan benne van.
A helyzet az, hogy a kézikönyvek általában nem stimmelnek. Rengeteg fajta motor van (egy márkán belül is), rengeteg fajta vázon, cserálgetik az apróságokat a gyártók ahogy nem szégyellik.
Az összeszerelési kézikönyv sem stimmel általában, nem ott mennek a bowdenek, más fajtájúak a kezelőszervek stb., de aki abból az 5 alkatrészből nem tud összerakni egy fűnyírót az nem is férfi.
Az olajzást meg lehet oldani úgy, hogy ferdén is tudjon dolgozni a 4 ütemű fűnyíró, vannak is ilyenek.
Két ütemű gépek általában a magas fordulatot és kis súlyt igénylő berendezések, ennek nincs köze a fűnyíráshoz.
Egy fűnyíró legyen 4 ütemű, az vígan pöfög, és tartósabb valamint igénytelenebb mint a sivító fűkaszák és motoros fűrészek.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 15:24:23
páter Bundagh 2010.07.21. 15:25:30
Próbáltam "ironikusan tömöríteni", tehát felkenek egy kis műgyantát meg üvegszövetet, akkor még mindig könnyebb lesz mint a fémvázas fűnyírók, viszont nagyságrenddel erősebb mint eredendően. Elnézést, akkor így pontos.
Másik kérdés felmerülhet, miért jó a műanyagvázas nyíró? Mert pölö a nejem az évek során telerakta a pázsitot évelő díszmindenfélével, a pázsitból szlalompálya lett - ez fizikai nehézségeket okoz, és megnézném azt aki a 10 kilós teszkós kisördög helyett önjáró 20-30 kilós vasakkal kezdene ott füvet nyírni, persze fáradhatatlanul és békés nyugalommal.
tangerine71 2010.07.21. 15:26:52
Azon biztosan gyorsan kifolyna az a fél lityi olaj. :D Még az autókon sincs akkora.
De az legalább szabvány méret, kérdés, hogy elbírná-e az olajtekenő falvastagsága. (Nem)
t0thl 2010.07.21. 15:27:07
Jelen sorok félkegyelmű írója valaha úgy gondolta, hogy jó ötlet hanyatt fordítani a fűnyírót, hogy a sarkokba tömörült nedves fűcsomókat el tudja távolítani......
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.07.21. 15:27:55
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 15:33:15
Hát amennyire én emléxem fél coll kb 12,7 mm.
De ezt itt az erdőben nem nagyon szokták használni, ezért aztán nem biztos.
ghck 2010.07.21. 15:34:15
Na úgyhogy kb. egy hónapja cseréltem olajat, a rendes leeresztőcsavaron keresztül, de ezúttal nem volt a csavarra szükség..
Lényeg a lényeg, a motor megy, leeresztőcsavarom van, és most már tudom, hogy nem szabad fejreállítani a gépet.
Csak kár, hogy ezt nem ebből a posztból tanultam meg...
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 15:37:35
Vagy van leeresztőcsavar benne?
Donor 2010.07.21. 15:40:47
Kezdődik ott, hogy te a brikostorból vetted, neked annyi a dolgod, hogy beviszed, és 30 napon belűl megkapod a működő változatot. Az hogy cserélik, kifúrják a leeresztő csavar helyét, vagy szivattyút adnak hozzá azt már ők döntik el.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.21. 15:45:19
tangerine71 2010.07.21. 15:48:08
Az igaz, hogy 1/2 coll az 12.7 mm, viszont a fél collos menet sokkal nagyobb. Ahhoz 19 mm-es lyukat kéne fúrni, és még abba plusz a a menetet. Lásd itt: www.perfor.hu/hu/menetmeret.htm
(A G gázmenetes táblázatot nézd)
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 15:48:57
Fehér tintát használtam, ezért ilyen fakó.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.21. 15:49:40
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 15:51:58
Hát izé, én meg a Withworth menetről méláztam.
Mégiscsak egy fűnyíróval állunk szembe, nem egy gázkazánnal.
De legyen 19 mm-es az a lyuk, rajtam ne múljon.
Gyorsabb lesz az olajcsere.
parapali 2010.07.21. 15:53:31
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 15:55:17
@páter Bundagh: szabad szerényen megjegyeznem, hogy most aztán a saját dugádba dőltél? Sztem egyezzünk ki döntetlenbe :)
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 15:57:53
Olajcsere lefolytatásához?
Még ilyent!
Azt is mondhatnám: hasztamannyana!
tangerine71 2010.07.21. 16:00:45
Na jó, hacsak úgy nem. :)
Ha nem hangsúlyozod, ki, hogy W, akkor akkor az alapértelmezés az G. Legalábbis nálunk nem nagyon jellemző a withworth menet.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 16:02:28
Hát a nyúl fűnyírójában pl csupa olyan menetes csavar van.
Csak azért mondottam volt.
szita szita péntek 2010.07.21. 16:03:34
"Az esetek több mint 99%-ában négyütemű motorral szerelt géppel találkozunk. ... Ezen motorok többsége hobbi motor. ... Természetesen ipari felhasználóknak ez kevés. Sok profi felhasználó mégis ezt választja. Ezeknél a motoroknál nagyon kell figyelni a dőlésszögre. Árokpartot, meredek rézsűt ne vágjunk, mert a motor olajozási rendszere ilyen körülmények között nem látja el a feladatát. ...
Kétütemű motorok. Szinte mindenhol használható. Amíg a motor megkapja a megfelelő üzemanyagot, addig megy. Már csak kevés cég gyártja. Alkalmasak profi felhasználóknak is. Az áruk: Kemény százezrekbe kerülnek. Rendkívül igénytelen gépek, a legmostohább körülmények között is helyt állnak."
(www.profi-kertgep.hu/index.php?o=cikkek&p=17)
Szóval valahogy így gondolom én is. Nekem van a ház előtt egy széééép kis vízelvezető árok. A "tologatós" fűnyíróm nem szereti, mer' az a fránya négy ütem ugye. Ha kétütemű lenne nem lenne ilyen gondom. A kis elektromos fűkaszák kevesek hozzá, rendes vállas motoros fűkaszát meg csak ezért nem akarok venni. Úgyhogy szívok.
tokomtelevan 2010.07.21. 16:03:42
Ennek számláját elteszed és úgy vigyázol rá, mint a szemed fényére.
Szólsz nekem, 5 perc alatt megfingatom a motorját végleg.
Visszaviszed a szervizbe, asztalt borogatsz, s egy idő után kicserélik a fűnyíródat.
A számla azért kell, hogy bizonyíthasd, hogy Te maximális gondossággal jártál el, ha netán olajcsere elmaradására hivatkoznának.
tangerine71 2010.07.21. 16:04:20
tokomtelevan 2010.07.21. 16:06:20
tangerine71 2010.07.21. 16:08:02
Na jó, akkor te nyertél. :)
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 16:08:26
tokomtelevan 2010.07.21. 16:14:32
Majd olyan plakátba csomagolom, amin Viktor pofázmánya virít.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 16:15:09
Jójó, de mit?
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 16:16:03
Akkor a kalapács is az lenne?
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 16:17:00
ginseng777 2010.07.21. 16:18:21
A legtöbb benzines fűnyírón nics olaj leeresztő nyílás, mivel a fűnyírót az autóval ellentétben meg tudjuk kézzel fordítani. :) Egyszerűen megfordítja és ahol az olajat bele kell önteni ott kiönti. Ne legyetek már ekkora bénák!
Üdv! Ginseng
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 16:20:29
A sima talicskára gondolsz, vagy a székletes verzióra?
Én kalapáccsal + vésővel oldok meg mindent.
Ezek alapján bűnt követtem volna el?
JéééézusMáááária!
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 16:22:37
Kedves Ginseng!
Nem az a baj, hogy nincs lik, hanem, hogy a gépkönyv a garancia feltételéül szabja a használatát, pedig nincs.
Ne legyél már ennyire béna, tanujj meg értelmezve olvasni.
Üdbv, Vászka
tokomtelevan 2010.07.21. 16:23:46
30 kg, fogás meg elég szarul esik rajta.
Kasza, vagy sarló, bár azt meg meg kell tanulni használni, időnként kiverni, stb.
Viszont olaj és benzin helyett csak sört fogyaszt. (Ez az igazi bio termék)
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 16:27:31
tangerine71 2010.07.21. 16:28:48
Egy fospuNepát? :))
pakesz (törölt) 2010.07.21. 16:29:44
akkor kellene a pontos tipusa es meg lehetne nezni...
amugy a gari az azt koti ki csak hogy le legyen cserelve nem?
pakesz (törölt) 2010.07.21. 16:32:12
a posztolo meg egy sejhaj!
ha ezt igy elmondtak neki, es irasban oda is adtak volna igaza lenne!!!
de eppen hogy ezt nem montak, hanem azt mondhattak hogy nem lent tudja leereszteni :)
amugy meg ennyi szerencsetlenkedes ami itt tortent gondolom a szervizesek is poenra vettek, hogy szornyulkodtek :)))
shithappens! 2010.07.21. 16:32:44
ginseng777 2010.07.21. 16:33:16
Egyszerűen megfordítod és kész. Ezek elég egyszerű motorok, amik elmennek a világ végéig. Nem kell aggódni. Az enyémet már 6 éve használom. MInden évben fejeállít, olajat kiönt, olajt beönt. Az enyém MTD. Sztem ne aggódj! Annyi idegeskedést utánajárást nem ér az egész.
Üdv!
Ginseng777
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.21. 16:37:10
csak john 2010.07.21. 16:48:34
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 16:52:07
Üdv, Vászka
pakesz (törölt) 2010.07.21. 16:59:55
illetve azt az allitolagos garanciavesztesi fenyegetest hogyha nem lent engedi ki akkor gari vesztessel jar?
pakesz (törölt) 2010.07.21. 17:02:01
veny 2010.07.21. 17:08:04
Szóval küldözgetést nem elfogadni, asztalt rájuk tolni mosolyogva.
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 17:15:14
pakesz (törölt) 2010.07.21. 17:19:05
alko es briggs 78e akcios az nem eleg adat
Rosszindulatú Vászka 2010.07.21. 17:25:55
Idén nyáron egy fűnyírót szerettem volna vásárolni. A vásárlás előtt gondosan áttanulmányoztam az egyes gyártók kínálatát, valamint a szakmai fórumokon is utána olvastam a lehetséges típusoknak. Sikerült is a választás, egy AL-KO Silver Comfort 46BR típus mellett döntöttem, ezt a fűnyírót nagyon sokan dícsérték.
Célirányosan el is indultam a csömöri Bricostore áruházba, ahol éppen 76000 Ft-os áron akciós volt ez a típus. Tudom, most többen azt gondolják, hogy sikeres ember nem lehet, aki ennyit költ egy fűnyíróra, amikor már 30-40e Ft körül is meg lehet ezt úszni, de próbáltam olyan típust választani, ami mind funkcióiban, mind pedig megbízhatóságában jó lehet, úgy gondoltam 15-20 évig biztosan ezt a gépet fogom használni.
Az áruházban kedvesek voltak, az eladók felvilágosítottak, hogy kérhetek beüzemelést is, további 2500 Ft-ért, ami a fűnyíró "összeszerelését", valamint olajjal való feltöltését jelenti. Ezt a szolgáltatást is kértem, majd boldogan mentem haza füvet nyírni. A beüzemelés során felhívták a figyelmem, hogy mivel még "bejáratós" motorról van szó, az első 5 üzemóra után mindenképpen szükség lesz egy olajcserére (ez a későbbiekben még fontos infó lesz), de semmi gond, ezt magam is el tudom otthon végezni, ehhez nem szükséges szakszerviz.
Eltelt 2 hónap, és az első 5 óra fűnyírás. Úgy gondoltam itt az ideje az olajcserének. Elő a kézikönyv, és próbáltam a fűnyíró alján, a kés mellett megkeresni az olajleeresztő csavart. Hát nem találtam. Ahol ugyanis a kézikönyv szerint kellene lennie az olajleeresztőnek, ott nem volt semmi. Visszamentem segítségért a Bricostore-ba, majd ők is széttárták a kezüket, mert bizony ők sem tudták, hogy hol kell leengedni a motorból az olajat. Előhoztak az áruházból egy másik ugyanilyen típusú darabot, azon rendesen ott volt a megfelelő helyen az olajleeresztő csavar. Szerintük a motor gyártása során felejtették le az olajleeresztőt, de mivel az áruház csak 3 napon belül tudná cserélni a terméket, ezért az AL-KO Hungary Kft-hez kellene fordulnom, de megnyugtattak, mivel ez a hiba nagyban befolyásolja a fűnyíró működését, szinte biztos, hogy egy új fűnyírót fogok kapni. Hát nem.
A kálvária ekkor kezdődött csak igazán. Ahhoz, hogy az AL-KO-s cserét elintézzem, előtte egy hivatalos márkaszervízbe kellett vinnem a gépet. A szervízben szintén megdöbbenve néztek a fűnyíró alá, és közölték, hogy ők még ilyet nem láttak, mert ez egy nagyon megbízható motor, de emiatt ne nagyon számítsak a fűnyíró cseréjére, hiszen működik, csak éppen az olajat nem tudom lecserélni benne. Mintha egy egy szezonban használható, eldobható fűnyírót vettem volna ismétlem 76000 Ft-ért.
Felhívtam az AL-KO Magyarországot, ahol közölték, hogy valóban létfontosságú az olaj leeresztése és cseréje, de mivel ők csak a fűnyírót gyártják, a motor egy külső cégtől érkezik, ezért a motor beszállítójával kellene felvennem a kapcsolatot. Meg is adták a Briggs motorok magyarországi képviseletének, a Horoscoop Kft. telefonszámát, majd közölték, hogy további lehetőségként esetleg azt tudnák elképzelni, ha vásárolnék egy vákummal segítségével működő leszívó pumpát (ősi homározók kedvéért PUNEPÁT, remélem jól idéztem ezt a klasszikus kifejezést, ami most újra előjött), de ez nem biztos, hogy jó megoldás, a leeresztő csavar jobb lenne.
Hívtam a motor beszállítót. Ők a motorszám alapján beazonosították, hogy miről is van szó, valóban ennek a motornak nincs leeresztője, az AL-KO többféle motorral is szállítja ezt a típust. De akkor miért írták a kézikönyvben, hogy hol kell leengedni az olajat. Ők azt javasolták, hogy évente vigyem szakszervízbe, olajcserére a fűnyírót, mint egy autót, valamint ők is jöttek a már említett "punepás" megoldással, valamint utolsó esélykén még azt is elképzelhetőnek találták, hogy nemes egyszerűséggel öntsem ki ott az olajat, ahol beöntöttem. A kézikönyv, és az összes fórum kiemeli, hogy a fűnyírót így megdönteni nem szabad, mivel az a motor meghibásodását okozza, a forgalmazó szerint viszont ha nincs más megoldás, ezt így kell.
Visszahívtam az AL-KO-t, és megindult a végtelen ciklus, az egymásra mutogatás. Most van egy fűnyíróm, amin jó esetben kipumpálva tudok csak olajat cserélni. Az AL-KO nagy kegyesen felajánlotta, hogy kedvezményes áron megvásárolhatom tőlük a tisztító készletet.
Amit nem értek, hogy hogyan fordulhat az elő, hogy ugyanazon a cikkszámon, ugyanazon a név alatt, ugyanannyiért egy áruházban két különböző terméket értékesítenek, de amikor kiderül, hogy az egyik használata, karbantartása körülményesebb, cserélni már nem akarnak, csak szükség megoldásokat ajánlanak fel. Abban igazuk van, hogy valóban működik így is a gép, de az egyik esetben házilag is könnyedén elvégezhető az évenkénti karbantartás, míg az én esetemben csak szakszervizben, vagy a bizonytalan pumpálás segítségével. Ha ezek után meghibásodik a motor, még rá is foghatják, hogy a nem szakszerű olajcsere következtében történt mindez.
Várom ötleteiteket, ti mit tennétek? Én már kezdem feladni.
Várom esetleg az AL-KO hivatalos válaszát is, bár a cserében már tényleg nem bízok.
Csirke72 2010.07.21. 17:28:04
Olcsó husnak hig a leve. Ennyi pénzért normális tartós fünyirot nem kapsz.Na és ALKO-t meg had ne soroljam ki vesz.
Ilyen alapon TIKOTimot is vehettél volna:)
Jómagam 2 éve vettem 1 Husqana-t, 7LE(vajójában motorozni is lehetne vele, ha volna rajta kormány), bivaly erös, csendes és rendes szervizfüzettel rendelkezi...500 Euro azaz 120 Misi:)
Amugy 50-ért is kapsz tisztességeset, tartosat: 3,5LE 50ccm-es Briggs & Station
Jelen problémád orvoslása a gyártónak visszaküldeni az ö költségére, mivel te gyári hibás, mint az autóknál a visszahívás:)
Mi közlöd van neked a gyáró hibájától:)
Ez legyen a Brico gondja és 1 szavuk sem lehet, mert innentöl kezdve a fünyirot nem tudod rendeltetésszerüen használni és igy ugrik a garancia is:)
pakesz (törölt) 2010.07.21. 17:31:31
Ex: 12H702-0505-01
098902-0101-01
Please enter Model, Type and Trim with dashes.
Johny the mocsok 2010.07.21. 17:50:41
Én is most akarok fűnyírót venni, én is az AL-Ko-kat nézegettem, de ezután akkor sem veszek ilyen gyártmányt, ha brutálisan leárazzék. Ja, s a mocskos Bricoban sem fogom megvenni, egyébként ők adték el, nekik kéne kicserélniük, s tovább veszekedni a beszállítóval.
Minden esetre jelent fel őket a fogyasztóvédelemnél!
Szilárd_78 2010.07.21. 17:50:49
A motor kódja: 9T502 0124 B1 10020851
(2010. februári gyártás, Briggs 450)
A fűnyíró típusa: AL-KO Silver Comfort 46 BR.
Az leírva sehol nem volt, hogy garivesztéssel jár, ha nem lent engedem ki, csupán csak kicsit bonyolultabb, mert egyrészt a fogása sem az igazi, másrészt nem mindegy, hogy hogy van megdöntve. Tehát telefonon és a szervízben az AL-KO-sok azt mondták, hogy ne öntsem így ki, a Briggs forgalmazó volt, aki a borogatást javasolta. Az egyedüli probléma az, hogy nem csak ezzel a motorral, hanem a csavaros leeresztős változattal is gyártják ugyanezt a gépet (és ugyanúgy Briggs 450-es motornak hívják azt is), ugyanezen a néven, ugyanezen a cikkszámon, és ugyanennyiért eladva. Tehát vásárláskor nem tudod, hogy melyik változatból veszel.
Külön érdekesség, hogy a fűnyíróra 3 év garancia vonatkozik (ez szerepel a dobozán is), de kibontva, illetve a garanciajegyet áttanulmányozva kiderül, hogy a motorra már csak 1 év, mondván, hogy más cég terméke, holott egy összeszerelt egységről van szó. Ez is csak a vásárlás után derül ki természetesen.
konigjanos 2010.07.21. 18:16:03
eladja...
carlo74 2010.07.21. 18:17:09
carlo74 2010.07.21. 18:18:14
szevasztok mindketten.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.07.21. 18:30:47
Éjjen, saját fospunepám még úgysem volt!
Mikor kapom?
@carlo74:
Skizo?
RaveAcE 2010.07.21. 19:49:46
Inkább, mint a folytonos szívás.
asdf 2010.07.21. 20:09:31
TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.07.21. 20:31:20
Bemész, viszed a fűnyírót, megmondod, hogy ez nem jó, a törvény őket kötelezi jótállásra, szavatosságra, meg kell oldaniuk neked okozott kényelmetlenség nélkül. Ha sokáig nem tudsz fűt vágni mert ez húzódik, elhajtottak az kellemetlenség.
Elvben mivel nehéz, meg tömegközlekedéssel nem szállítható, nekik kellett volna kijönnöd, de te jó fej vagy behoztad.
Szabályos jegyzőkönyvhöz ragaszkodsz, és beírnád a vásárlók könyvébe, hogy múltkor elküldtek, és ezzel költséged volt az ügyintézéssel, amit szeretnéd, ha megtérítenének. Mert ugye PTK ezt írja. De ha 30 percen belül van megoldás, eltekintesz a kártéraítéssel és még fel sem jelented őket.
Szabálysértési eljárás kezdeményezését (feljelentés) is kilátásba helyzetel, valamint Békéltető Testületet, stb.
És "ha nem sikerül kicserélni, nincs neked okozott jelentős kényelmetlenség nélkül gyors megoldás" akkor jön a szerződéstől elállást (pénzt vissza) + az egyéb kárigényed érvényesítése.
Ha pattog, hogy a fogyasztóvédelemmel nem érsz el semmit, akkor érdemes megjegyeni nekik:
1. Ők viszont fizetnek szép bírságot ami nekik drága. Azzal érsz el valamit, hogy olcsóbb nekik maguktól betartani a törvényt.
2. A békéltető testület határozata ugye nekik jó eséllyel rossz reklám lesz.
3. Te - vagy a jogi biztsoítód - természetesen kész vagy polgári peres eljárásban is érvényesíteni az ígényeidet, de akkor ugye már perköltséget is fizetnek.
Hamar lesz rá megoldás...
TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.07.21. 20:31:20
Bemész, viszed a fűnyírót, megmondod, hogy ez nem jó, a törvény őket kötelezi jótállásra, szavatosságra, meg kell oldaniuk neked okozott kényelmetlenség nélkül. Ha sokáig nem tudsz fűt vágni mert ez húzódik, elhajtottak az kellemetlenség.
Elvben mivel nehéz, meg tömegközlekedéssel nem szállítható, nekik kellett volna kijönnöd, de te jó fej vagy behoztad.
Szabályos jegyzőkönyvhöz ragaszkodsz, és beírnád a vásárlók könyvébe, hogy múltkor elküldtek, és ezzel költséged volt az ügyintézéssel, amit szeretnéd, ha megtérítenének. Mert ugye PTK ezt írja. De ha 30 percen belül van megoldás, eltekintesz a kártéraítéssel és még fel sem jelented őket.
Szabálysértési eljárás kezdeményezését (feljelentés) is kilátásba helyzetel, valamint Békéltető Testületet, stb.
És "ha nem sikerül kicserélni, nincs neked okozott jelentős kényelmetlenség nélkül gyors megoldás" akkor jön a szerződéstől elállást (pénzt vissza) + az egyéb kárigényed érvényesítése.
Ha pattog, hogy a fogyasztóvédelemmel nem érsz el semmit, akkor érdemes megjegyeni nekik:
1. Ők viszont fizetnek szép bírságot ami nekik drága. Azzal érsz el valamit, hogy olcsóbb nekik maguktól betartani a törvényt.
2. A békéltető testület határozata ugye nekik jó eséllyel rossz reklám lesz.
3. Te - vagy a jogi biztsoítód - természetesen kész vagy polgári peres eljárásban is érvényesíteni az ígényeidet, de akkor ugye már perköltséget is fizetnek.
Hamar lesz rá megoldás...
Galván_Tivadar 2010.07.21. 20:34:43
Galván_Tivadar 2010.07.21. 20:40:14
Megdobbent 2010.07.21. 20:49:15
Egyebkent szerintem (is?) a vrikonak kell jotallnia az altala forgalmazott es anki kifizetett termekert. EU bazdmeg, ideig-oraig!
Cherokee wa-hia 2010.07.21. 20:51:04
Ha nem fúrja meg, az olajcsere elmaradása miatt ugrik a garancia...
Ha elmeséli hogy fejre fordította a motort, akkor szakszerűtlen kezelés miatt ugrik a garancia...
Ezért használok Honda motoros gépeket...
Honda RC 51 2010.07.21. 20:54:13
zsoci 2010.07.21. 21:01:37
nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2010.07.21. 21:08:57
1; fúrd ki, dud bé dugóval.
2; menj vissza, fájtolj
3; igyál egy sört
Honda RC 51 2010.07.21. 21:10:31
www.hondapowerequipment.com/pdf/manuals/31VH7V10.pdf
Mindezt csak azert irtam hogy meg lehet oldani a problemat. Tudom hogy ki kellene cserelniuk a gepet de mivel nem fogjak es szervizbe hordani is koltseges itt a megoldas.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.21. 21:27:05
es meg hazudik is, mert a motorra mar nincs garancia
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.21. 21:44:01
TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2010.07.21. 22:37:21
Ezen felül a Békéltető Testület eljárása ugye ingyenes, nem vesz el egy csomó időt, mégis jó támpontot ad arra, mi lesz a bíróságon.
Namost: Innen 4 lehetőségük van.
1. cserélnek, visszadják a pénzt: max a fűnyíró árát bukják, de elég nagyok, hogy leverjék a beszállítón.
2. nem cserélnek rögtön, hamar lesz bírság, és a Békéltető Testület kimondja "cseréljetek", ez után cserélnek, immár drágább kicsit a story.
3. nem cserélnek, békéltető testületi határozat után sem, a sorozatos jogsértések kapcsán ugye a hatóságok is több bírsággal szopatják őket. Ellenben megjelenik a Hivatalos közlemény, hogy törvényt sértettek. Pontos, már kipróbált jogi érvelés birtokában mész a bíróságra. Fizetési meghagyás már drágább nekik, de ekkor fizetnek.
4. Leszarják a fizetési meghagyást, jogerőre emelkedik, végrehajtási eljárás jön, azt is fizethetik. Vagy ellentmondanak, ugye innen jön a polgári per, de ez már nekik nagyon drága, és kb 99% eséllyel vesztik el.
5. Jó magyar kereskedői szokás szerint felszámolásos történetbe menekülnek.
Te melyiket választanád?
De ugye melyik helyzetet mennyire verik le az alkalmazotton.
De ugye az alkalmazottnak sem jó, ha egy hivatalos jegyzőkönyvbe valótlant ír arról hova kell fordulnod a panaszoddal, és ebből eljárás lesz.
IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.07.21. 22:52:41
Már csak azért sem, mert minden normális gyártó, ha mást nem 10-15 perc alatt egy szervízben fúrna gyorsan egy olajleeresztő furatot.
FrundsbergW201 2010.07.21. 22:56:36
Shinjuku 2010.07.21. 22:57:48
amatőr 2010.07.21. 23:03:12
Kell lennie valahol nagyon apró betűkkel nagyon eldugva valami hasonló egy mondatnak:
"A műszaki fejlesztés érdekében végzett változtatások jogát fenntartjuk."
Ez épp a szórólapjukon volt, de a leírásban vagy a garancalevélen is szokott lenni ilyesmi. Ettől kezdve az az egy csavar ide-vagy oda... ők le vannak védve: "...kedves vásárló, fejlesztés történt, mivel ha van leeresztő csavar, az kitekeredhet, elfolyik az olaj, tönkremegy a motor"
Dancso 2010.07.21. 23:13:45
fospunpa 2010.07.21. 23:36:26
bounty123 2010.07.21. 23:42:43
2010.07.22. 01:07:07
Nem cél már a 15-20 évnyi használat, de könyörgöm, hamár megvesz valamit az ember horror áron, legalább 1-2-3 év öröme legyen már benne. Nem kell ezerféle szart gyártani, egy néhányat, de azt jól!
Zsola777 2010.07.22. 02:01:19
Az autószalonban is elküldenek mondjuk a termosztát gyártójához, hogy levelezd le velük a problémádat!?
Szilárd, nagyon sajnálom, ez lúzer dolog volt!
Megoldás: ha nem cserélik, a környéken ragaszd ki, hogy ingyen (vagy igazán jutányos áron) kölcsönadod nagy terület nyírására a gépet, így pár hét vagy hónap alatt tönkremegy. Lehet garanciában cserélni. Jobbat a pereskedésen kívül nem tudok. A fejleményekről azért értesíts minket! ;)
neurotikk! (törölt) 2010.07.22. 03:59:48
Nem mintha mar eleve az aruhaznak kellett volna melyseges meghajlasok es seggpuszik mellett ajandek talpmasszazs mellett lecserelnie az egeszet ahogy van fel pillanat alatt, de sajna magyarisztanban az a szokas, aki elad, az elkuld a francba, ahelyett hogy o intezne el a hibas arut amit beszervezett, van kepe hasznot huzni es elkuldeni a rakba.
De ez a masodik lepcso, na ez mar vegleg faszkorbacs.
Johogynem Japanban gyartottak Ausztral alkatreszekbol kubai melosok alaszkai szerszamokkal, aztan neked kelljen visszanyomoznod nemzetkozileg vajh, hol tortent a hiba.
Az aruhaz egyertelmuen nem azt adta el amit mondott, hibas a keszulek (hisz mutattak jot), intezzek el ok.
Te toluk vettel hibas keszuleket, te veluk vagy kapcsolatban, a beszallitoi lancukat kezeljek ok. Slussz.
Hibas a cucc. Atvertek. Ennyi. Oldjak meg vagy adjak vissza a penzt.
Itt eszembe jutott a KHB, asszem ez volt a bank. Cimboram akart felvenni a szamlajarol penzt amihez alairasi minta kellett vagy mi, csak az egy masik bankfiokban volt, aztan mondtak kerje ki a masik fioktol. Nem am ok, felhivjak egymast, ooo, nem! Erre elszallt az agya es kozolte veluk, a szervezest intezzek el maguk, a szerzodesen nem az all, XY fiokban van a penze, hanem a KHB-nal. Ez egy KHB? Az. Akkor legyszi, ide a penzem. Ha en kikerek valamit az XY fiokbol, az az osszes penzem lesz, mert megszuntetem. Szoval hogy a hatterben hogy intezik, maguk dolga. (vegul elinteztek)
Ilyen 'lelkesen eladok aztan mutogatok masra mint akinek koze nincs az egeszhez' ez szamtalan van. Tipikus fasz magyar kereskedo hozzaallas.
neurotikk! (törölt) 2010.07.22. 03:59:56
Nem mintha mar eleve az aruhaznak kellett volna melyseges meghajlasok es seggpuszik mellett ajandek talpmasszazs mellett lecserelnie az egeszet ahogy van fel pillanat alatt, de sajna magyarisztanban az a szokas, aki elad, az elkuld a francba, ahelyett hogy o intezne el a hibas arut amit beszervezett, van kepe hasznot huzni es elkuldeni a rakba.
De ez a masodik lepcso, na ez mar vegleg faszkorbacs.
Johogynem Japanban gyartottak Ausztral alkatreszekbol kubai melosok alaszkai szerszamokkal, aztan neked kelljen visszanyomoznod nemzetkozileg vajh, hol tortent a hiba.
Az aruhaz egyertelmuen nem azt adta el amit mondott, hibas a keszulek (hisz mutattak jot), intezzek el ok.
Te toluk vettel hibas keszuleket, te veluk vagy kapcsolatban, a beszallitoi lancukat kezeljek ok. Slussz.
Hibas a cucc. Atvertek. Ennyi. Oldjak meg vagy adjak vissza a penzt.
Itt eszembe jutott a KHB, asszem ez volt a bank. Cimboram akart felvenni a szamlajarol penzt amihez alairasi minta kellett vagy mi, csak az egy masik bankfiokban volt, aztan mondtak kerje ki a masik fioktol. Nem am ok, felhivjak egymast, ooo, nem! Erre elszallt az agya es kozolte veluk, a szervezest intezzek el maguk, a szerzodesen nem az all, XY fiokban van a penze, hanem a KHB-nal. Ez egy KHB? Az. Akkor legyszi, ide a penzem. Ha en kikerek valamit az XY fiokbol, az az osszes penzem lesz, mert megszuntetem. Szoval hogy a hatterben hogy intezik, maguk dolga. (vegul elinteztek)
Ilyen 'lelkesen eladok aztan mutogatok masra mint akinek koze nincs az egeszhez' ez szamtalan van. Tipikus fasz magyar kereskedo hozzaallas.
horex · http://horex.uw.hu/ 2010.07.22. 07:28:40
A vevőröl se feledkezzunk el!
Tipikus magyar vevő, aki meg is fogadja az eladú tanácsát és végigjárja a golgotát
staropramen 2010.07.22. 07:56:35
Tavalyelőtt anyósom részére vásároltam egy elektromos fűnyírót, hogy a 20 m2 füvéhez ne kelljen hetente kivonulnom.A ketyere el sem indult.Mikor visszavittem egy kedves ügyfélszolgálatos leányzó kerek-perec közölte, hogy elveszítettem a garanciát, mert biztosan nem töltöttem fel olajjal.Csendben megkértem mutatná meg, hogy hol kellett volna beleönteni.
csak nagy sokára a kertosztályosok győzködésére volt hajlandó elhinni, hogí elektromos nyűnyíróba nem kell olaj.
2010.07.22. 08:58:08
Úgy látszik a benzines fűnyírónál ez az ultimat duma, ha meghibásodik. Bár a 21 században minden termékre van már 1-5 év garancia, de kitörölhetjük vele a p*csánkat.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.07.22. 09:05:02
reklámügynök 2010.07.22. 09:13:06
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.07.22. 09:59:10
na a zert nem art ha van benne egy kicsi
mar a garancia miatt
egeybSt atlatok a szitan
anyos- elektromos funyiro....
2010.07.22. 11:09:54
Hogy mi a megoldás:
AZ IZRAELI CSAPATOK AZONNALI KIVONÁSI LIBANONBÓL!
- by markosnádas
Egyéves Önkéntes 2010.07.22. 13:00:37
tc 2010.07.24. 00:20:14
Yllian 2010.07.25. 10:30:38
tangerine71 2010.07.26. 08:18:05
Tessék választhatsz. :)
www.plastikreprodukt.hu/termekek/wc_pumpa.jpg
Tullamore Dew 2010.08.18. 21:58:54
robertocrack 2010.09.21. 08:39:26
nikkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk 2013.05.21. 09:51:09
Mikor áll a motor és olajat engednél le belőle ofkorz nem para az oldalra döntés. Normál használat mellett, mondjuk domboldalon felfele, lefele, oldalazva nyírva viszont nem fogják komázni a négyüteműek, mert részben vagy egészben megszűnik a kenésük...
Szemi Alsafejri 2015.06.30. 02:13:27
GingirLy 2024.01.24. 19:33:25