Tékozló Homár

Már a napsütésért is fizetni kell

2010.08.02. 13:54 | jackyll | 483 komment

Zoli azt figyelte meg, hogy panellakása egyik lekapcsolt radiátorán a költségmegosztó meleg időben hőleadást mér, amit aztán természetesen kiszámláznak neki:

Én székesfehérvároi vagyok, egy panelházban bérelek egy lakást már sokadik éve. Ez egy "panelprogramban" felújított ház, új nyílászárókkal, új radiátorokkal és költségmegosztókkal. A problémám pedig sehol nem talált megértő fülekre, így sem a Techem Kft.-nél, ahol a költségmegosztók leolvasását és elszámolását végzik, sem pedig a fogyasztóvédőknél, ahol "érdemi vizsgálat nélkül" elutasították a panaszomat, amely a következő:

Immár második éve nem használjuk a radiátorokat a fűtési idényben, azaz alul és felül is el vannak zárva, mivel nekünk tökéletesen megfelel a 20-23 fokos hőmérséklet, amit a csövek és a fürdőszobában levő mérővel nem felszerelt radiátor ad. Mindezért a teljes fűtés 60%-át fizetjük. Azonban az egyik mérő mégiscsak rendszeresen mér valamit, tavaly 7 egységet idén viszont 61 egységet mutatott. Nem egy nagy összeg az elszámolásban, ~2-3000 Ft lehet, de hát mégiscsak.

Mivel ez az egy radiátor van napos helyen - történetesen az erkélyt elválasztó műanyag falon -, ezért én arra a következtetésre jutottam, hogy a nap melegét méri. Mégpedig úgy, hogy a délutáni napsütés felmelegíti a függöny és a fal közötti levegőt, az pedig a radiátort. Hogy miből vontam le ezt a következtetést? Abból, hogy tavaly már a fűtési idény kezdete előtt 3 egységet mutatott a radiátor és a fűtési idény után is mért még pár egységet, ugyanis minden héten feljegyeztem a mérők állását. (A Techem Kft. válasza erre az volt, hogy tudnak a problémáról, arról viszont fogalmuk sincs, hogy mi okozza ezt, de ne foglalkozzak pár egységgel. Modom, oké. Idén nem is figyeltem a mérőket, ezért meglepetésként ért, hogy az egyik mérő 61 egységet mutat.)

Hogy mitől lett idén 61 egység? Attól, hogy eladtuk az erkélyen tárolt hűtőszekrényünket, ami tavaly még eltakarta az ablak egy részét, és most akadálytalanul süthet be a nap a szobába.

A Techem Kft. simán lepattintott, hogy ők bevizsgálják a mérőt, de ha azt jónak találják, akkor nekem kell fizetnem a kiszállást. Hiába mondtam én, hogy nem a mérővel van gondom, hanem magával a mérési módszerükkel, ők csak ugyanazt a sablon szöveget szajkózzák. Mivel az NFH is lepattintott, így maradt a Homár, mint utolsó reményem, talán itt választ kapok a kérdésemre, hogy hová fordulhatok az igazam (és a pénzem) védelmében?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

(---Flúgos Buszos---) 2010.08.02. 13:55:23

Enyém lesz a csíkos napernyő!!!!!!!!!!!!

juhaszvik 2010.08.02. 13:57:05

első után köpönyeg és második

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.02. 13:58:03

@juhaszvik:
Mondanék rá egy rimet, de udvarias vagyok
:)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 13:59:12

"eladtuk az erkélyen tárolt hűtőszekrényünket, ami tavaly még eltakarta az ablak egy részét"

Tegyél oda egy furnérlapot. És/vagy csomagold be a fűtőtestet alufóliába. Lehet még olyan falra ragasztható fóliás szivacsot kapni, aminek az eredeti rendeltetetése, hogy a fűtőtest ne a külső falat fűtse.

(---Flúgos Buszos---) 2010.08.02. 13:59:41

Apa,ezt bekell nyelni,ezt be kell kalkulálni.

Tudod,most mennyi a balhé,hogy te nem fizetsz a fűtésért,mert a többiek fűtenek helyetted télen???

szita szita péntek 2010.08.02. 14:00:48

Nem vagyok panellakó, így nem értek félszavakból. Az viszont biztos, hogy pusztán a csövek nem fűtik fel télen a lakást 20 fokra... Hősünk annak köszönheti az otthon melegét, hogy a szomszédai fűtenek! Viszont ezt a 60%-os fizetés dolgot már teljesen nem értem. Talán épp ennek a kiegyensúlyozására szolgál?

juhaszvik 2010.08.02. 14:01:48

lényegében összefoglalva az előzőeket:
1. pénz elment!
2. takard le a fűtőtestet!
3. a megspórolt 40%-ból juttass valamennyit a szomszédoknak!

(---Flúgos Buszos---) 2010.08.02. 14:03:23

@juhaszvik: REklamál,de közben még így is nyerőben van,hogy bukja ezt a 2300 Ft-ot.

Hegyirablo 2010.08.02. 14:03:43

Azt tudja valaki, hogy székesfehérvároi merre van?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.02. 14:06:34

Ez bizony fogas kérdés

Nedvesedett a fal a wc-ben, ahol szabadon ment a vicső csöpögött is
Mia franc ez? Kis sustorgást is hallottam, gondoltam a feletti lakónak erezt valahol a csapja
Hát nem!
A tartály úszócsapja nem zárt rendesen
lassan folymatosan ment a viz, ez mint tudott, a levegőböl hőt von el, a viz kicsapódik, még a falban is
Azért tekernek a hidegvizre is filcszalagot

Tévedek, ha ez a hőleadás mérő nem más, mint melegvizmérő vizóra?
Én a csapokat vizsgálnám meg,hogy tényleg elzárnak-e

vidéki suzukis 2010.08.02. 14:07:00

A magadfajta szarrágók miatt fizetnek a szomszédaid többet, mert ők fűtenek helyetted. De még ezt is sokallod.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.02. 14:11:13

@szita szita péntek:
Ha a szomszédai lekapcsolnának, őneki fel kellene tekerni a fűtést, akkor meg a szomszédok irkálnának a Homárra
,hogy meleg van pedig lezártuk .....
Kigyó a farkát :)

Félre Beszélő 2010.08.02. 14:11:28

Ez a 'Ha nem szóltál volna, bölcs maradtál volna" tipikus esete.

Ne lopd a meleget Teeee!

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.08.02. 14:13:32

örülj, hogy a levegőért nem kell fizetned. nem érdemli meg a panelos tüdőd!
;)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.02. 14:14:42

@Hegyirablo:
Tihanyi GPS szerint:
fehervaru rea meneh hodu utu rea

elwood 2010.08.02. 14:21:50

jégakkut az órára akkor neked fizetnek.

az ötletért 10% elég lesz

Rosszindulatú Vászka 2010.08.02. 14:22:56

@Hegyirablo: noaszongya, hogy: ingyen van a lakásban 23 fok, akkor tuti Svédország.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2010.08.02. 14:23:54

A szomszédai melegén élősködik és még ő ír panaszos levelet a Homárnak. Hát ez beszarás...

Törjünk be hozzá és lehelgessük, grillezzük a hőegységmérőjét, vagy mi a faszát.

mrzigi 2010.08.02. 14:24:02

Na igen, pont a hozzád hasonszőrűek miatt nincs értelme az egyedi fűtésmérésnek!

Abba belegondoltál mellesleg, hogy a 2 fokot az alattad és melletted lakók adják össze ... amit neked kellene továbbadni a feletted lakónak, de mivel te sóher vagy a feletted lakó is fűthet extra, mert padlóhűtése van MIATTAD.

Amíg 21 fok alá lehet állítani, addig nem kell ilyen mérős ÁTVERÉS.

Na, milyen érzés tolvajnak lenni ?

Őslakos 2010.08.02. 14:26:05

Én nem lennék büszke arra, hogy a szomszédaimmal fűttetem a lakást.
A költségmegosztónak az a lényege, hogy mindenkinél méri, és egyszerre olvassák le. GYK: A felső és alsó szomszédodnál is méri a 60 egységet nyáron.

Eric_Cartman 2010.08.02. 14:30:42

Buheráld meg a szennyvízvezetéket, hogy a felső szomszéd klotyója a tiedbe ürítsen, így még vizet sem kell fizetned a wc után. Ha a szomszéd szarik, akkor kellemetlenebb, szimpla huggyozás után pont jó neked.

juhaszvik 2010.08.02. 14:32:28

Az még nem annyira gond, ha nem működtetik a fűtést (mivel ezért van a szabályzó, hogy az ember maga dönthessen erről), sőt ez dicsérendő is a hőtakarékosság jegyében. de minimum illik ezt megbeszélni a szomszédokkal, és kárpótolni őket.
ha a megegyezés születik erről, akkor akár természetben is, hiszen az is hőt fejleszt :)

médinhángöri 2010.08.02. 14:32:54

Most mé vagytok ilyenek, nekem soha semmi bajom se volt a napsütéses panellakásokkal...

Koholmány 2010.08.02. 14:33:41

A kedves posztoló nem tanulta meg gyerekkorában, hogy az élősködés és a panaszkodás nem fér össze egymással..

MosoMasa 2010.08.02. 14:42:12

"....arról viszont fogalmuk sincs, hogy mi okozza ezt, de ne foglalkozzak pár egységgel."
Hát akkor ők se foglalkozzanak vele, mikor azt a pár egységet nem fizetik be!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.02. 14:47:33

@horex: Nem, nem az, hanem egyfajta spéci párolgás-mérő. A radiátor és a levegő hőkülönbsége alapján mérne elvileg. Gyakorlatilag pontatlan vackok, de mivel egyformák, éves viszonylatban alkalmasak egy épületen belül a lakások fűtési költségeinek a megosztására, sokkal pontosabban, mint a négyzetméter- (köbméter-)arányos módszer, mert valamelyest mégis mutatják a hőmérsékletet.
Az olyan paraziták, mint a poszt toló, különböző árnyékoló és hőszigetelő eljárásokkal, meg vizes ruhák ráteregetésével igyekeznek meghamisítani a mérést, több-kevesebb sikerrel.
Bízzunk benne, hogy a termoparazita a közeljövőben minden szomszédos lakás lakói irányában gyakorolhatja a toleranciát!
Hogy menjen minden szomszédjában élőben a Győzike-show!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.02. 14:49:21

@Eric_Cartman: Az ilyenek szokták a szomszéd azonos lukba illesztett konnektoráról üzemeltetni krokodilcsipesszel a fagyasztószekrényt?

Kand Úr 2010.08.02. 14:50:40

van olyan ember aki nyáron fűt a panelban?! családi házban élek, utoljára májusban folt bekapcsolva a fűtés. nyáron mi hűteni szoktunk, klímával

Walaki01 2010.08.02. 14:55:44

Az nem gond,hogy a többi (alattad,feletted,melletted )lakó fűti a lakásod és fizet miattad több fűtési költséget?Ugyanis ők melegítik azokat a falakat és födémeket,amik szomszédosak a lakásoddal.Azon kívül a fővezetékek (strangok) is fűtenek,tehát a ház többi lakójának ez is hővesztesség,ezzel viszont a szolgáltatót károsítod meg.Örülj,hogy nem ver rád a szolgáltató,vagy a lakóközösség egy jóképű pert.

juhaszvik 2010.08.02. 14:59:00

a történettől függetlenül érdekelne, hogy ez egyedi eset, vagy sok ezer ember, akinek szintén éri a napsütés a radiátorát, kapott hasonló számlát?

Jokkura 2010.08.02. 15:02:42

HA a üzemkívüli hűtő árnyékolta a műanyag falat és emiatt nem melegedett a radiátor,akkor monst miért nem tesz oda valamit? Ehhez akkora és kell?Húzzon elé egy 12 YTONG falat és közé kőzetgyapotot.Vagy kapja ki azt a szar műanyag vackot és építsen egy tiszteséges anyagból parapetet.Útálom a műanyag nyílászárónak nevezett allergiát okozó ,cianid,formaldehid gázokokat kibocsájtó valamiket.Tűző napsütásben meg még jobban öregszik a műa. és hamarabb kezdi eregti a ártalmas vegyületeit.

Dr. Körömlakk ® 2010.08.02. 15:04:42

@vidéki suzukis: nem szarrágás... én sem fűtök, de nem sutyiba, hanem mert a lakás hőmérséklete fűtés nélkül is elég. ezt nem kéri a té panellakó, hanem így alakult. kész. ezt sem elősegíteni, sem meggátolni nem lehet. viszont ha már így van, akkor illik tudni, hogy valóban a környező lakások fűtése miatt van az ő lakásában jó hőmérséklet, és bizony az is valami. amiért illik fizetni. kevesebbet, de illik...

Metal_Storm 2010.08.02. 15:06:14

A posztoló örüljön annak, hogy még nem kapott egy jó SZÉPHŐ Zrt. vizsgálatot, miszerint hamisítja az eredményeket, vagy megpiszkálta a mérőműszereket. Ezt követően pedig kap egy szép álltalánydíjas számlát.

Mindig tudtam imádni azokat, akik ilyenekkel játszanak. Régen én is laktam olyan helyen, ahol hőmennyiség mérő volt a fogyasztás mérésére. Nálunk azzal játszottak, hogy azokban az intervallumokban, amikor a fajlagos költség kicsi volt eszement mennyiséget számoltak el, amikor pedig húzós lett volna nekik, szinte nullát. Sajnos azt nem lehetett a közgyűlésen elintézni, hogy fűtésszezononként kelljen kiállítani a számlát...

Szóval örüljön a kedves posztoló, hogy ennyivel megússza.

Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 15:10:31

@Walaki01: Én is fehérvári vagyok és nekem meg tavaly +40 ezresembe került a szellőztetés, mert nálunk is felszereltek ilyen bizbaszokat. Csak azt nem mondták, hogy hiába tekerem csillag állásba a radiátor tekerőjét, az bizony átengedi a melegvizet ha szellőztetek.

A panellakásokban az 5. emelettől felfelé különben rohadt meleg tud lenni mert a meleg az ugye felfelé száll. Nem tudom pontosan, hogy 60 századlék vagy több vagy kevesebb, de tényleg, ha fűtesz ha nem, azt mindenképp ki kell fizetni, pontosan azért mert a csövek meg nálunk is a fürdőszobába a radiátor azok melegek és nincs rajtuk mérőóra bizbasz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.02. 15:15:28

hat en is laktam panelba, de ogy egy elcseszett furdoszabai radiator nem ad januarban 23 fokot az tuti
az 15-18 meg a szomszedok erdeme mint mondtak volt felettem
es meg ezek utan besirni 2000 Ft-ert......
a hutto is azert volt az erkeleyen mert ott nem fogyaszt a konyhaban meg minuszok voltak egesz telen
szar lehet telikabatban tv-t nezni
ha van
mert sokat fogyaszt

Inter Face 2010.08.02. 15:15:42

Panelnek is megvannak az előnyei ,ha minimális is.A szomszéd fűt helyettem módszer pl. ilyen.De ne reklamáljon azért senki hogy pontatlan a mérőeszköz hiszen mindenkié ugyanolyan pontatlan és lehet manipulálni.Végülis ez olyan mintha a földszinti lakó reklamálna hogy ő soha nem használta még a liftet mégis fizetni kell érte.A közös ló esete...,ha ingyen adnák sem laknék panelben.Kiadnám bérbe,vagy eladnám azonnal:D

ebenbry (törölt) 2010.08.02. 15:20:03

Én már korszerűsítettem a nyílászárókat, a falakat meg nemsokára bevonják azzal a hungarocelles szarral, de télen így is elég meleg van már a lakásban, ha egy kicsit is fűtünk.
A szomszédban lakó nő meg sír, hogy ők kétszer annyit fizetnek miattunk (LOL), mert mi nem fűtünk egy konyhát (aminek a fala közös az ő egyik szobájával), meg egy szobát, ahol nem is tartózkodunk.
Ráadásul a vénasszony otthon van mindig, fűt, mint az állat, mi meg nap közben nem vagyunk otthon, nehogy már az ő kedvéért fűtsem az üres lakást.

Ne akarjuk már megszabni másnak, hogy ennyit fűt! Miért beszélnek itt meleg lopásról egyesek? Tiszta agyrém.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.02. 15:23:24

@ebenbry:
de ha a venasszonuy nem futene
neked is kene
igen igen megteheted.de a szomszedaidnak szopas

Metal_Storm 2010.08.02. 15:25:21

@ebenbry: a posztoló saját bevallása szerint csak olyan fűtőtestet használ, amin nincs hőmennyiség mérő. Azon valószínű, hogy orrán száján tolja a meleget. A szomszéd meg igenis fűt helyette is. Csak abból gondolom ezt a szomszédos dolgot, mert elköltöztek mellőlünk egyszer, és egy telet üresen, fűtetlenül állt a lakás. Nekünk kb 10%-kal többet kellett fűteni. Nem azért, mert hidegebb volt a tél.

ebenbry (törölt) 2010.08.02. 15:26:49

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: azért ez nem ugyanaz, mint az áramlopás

Ha nem vagyok otthon napközben, mert dolgozok, akkor engedjék már meg nekem a kedves nyugdíjas, otthon ülő szomszédok, hogy ne fűtsem a lakásomat a kedvükért.

Sőt, ha elutazok télen 2 hétre külföldre, akkor se fűtök.
Amúgy a fűtetlen lakás is egy légkamra a fűtött lakás mellett, ami messze melegebb, mintha egy puszta fal lenne a helyén. Szóval még jól is jár, hogy a szomszédja vagyok.

A logikád alapján az utca embere is termoparazita, mert kap egy tized fokkal melegebb levegőt, amikor elmegy az ablakod előtt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.02. 15:27:16

mi legkondival futunk-hutunk es bizony volt egy tel mikor a 2 mellettem es 1 alattam levo elkoltozott es uresen alltak a lakasok
dupla volt a villanszamlam
nem mintha nem szarnam le, hogy 40 vagy 80 dollar de igy volt
es a padlo meg igy sem volt eepen meleg
de itt a tem az a 2-3000 FT
tessek bemeretni
vag visszarakni a huttot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.02. 15:29:01

@ebenbry:
ez nem lopas, csak a szomszednak nem orom
ez ilyen

2010.08.02. 15:30:32

Egyszerű fizika.
Ha a fűtésmérőt légmentesen leragasztod, akkor a benne lévő párolgó folyadék csak addig párolog, amíg az általad kialakított mikrotér telített nem lesz. Utána a folyadék fázisból kilépő molekulák száma megegyezik a gőz fázisból folyadék fázisba kerülőkével.
Vagyis minimálisra csökken a párolgás.

De naív az aki azt hiszi, hogy a mérés alapján fizet.

norbert79 2010.08.02. 15:31:52

Fehérváriként én is csak annyit mondanék, hogy Széphő:
Ha nem fizet valaki, akkor annak a költségeit ráveri az összes többi fogyasztóra. Közben ráenged egy pert a nem fizetőre, ott visszanyeri a pénzt, de a lakosoknak már nem fizet vissza, ergo kétszer sarcol, egyszer tuti jogtalanul.
Jah, s még egy cifra dolog:
Amikor szó volt arról, hogy a fűtésért, meg a meleg vízért elvileg majd kevesebbet kell fizetni mit csinált a Széphő? Miután nem tudta elhitetni a várossal, hogy még nekünk drágább lesz minden fogta, s felcseszte az alapdíjat a kétszeresére. Jah s apró megjegyzés, hogy a kedves polgármester fiacskája is a Széphőnél dolgozik, így esélytelen bármilyen hatással lenni a kedves szolgáltatóra.

ebenbry (törölt) 2010.08.02. 15:32:43

@hagyma: és ha beszólnék a szomszéd vénasszonynak, hogy ne tessék már annyira fűteni, mert meleg jön át a 10 négyzetméteres konyhafalon és az minket zavar, arra mit szólna?

Nekem elég télen a 21-22 fok, nem szeretem a száraz meleget, mert fulladok, köhögök tőle.

Ez nem parazita viselkedés, egyszerűen mások az igényeink.
---
A poszthoz: fürdőszobai radiátorokon nem szoktak hőmegosztót alkalmazni, ezért teljesen érthető, hogy azzal fűt, a szomszédai is nyilván így tesznek.

WhoTheHell 2010.08.02. 15:33:22

Nálunk ez a következő képen van megoldva.
Leolvassák a mérőt a fűtési szezon végén és a következő elején is. Így nem fizeted a különbözetet meg mert azt nem számlázzák ki. A plusz leolvasás fix díjas azt persze a társasház fizeti azaz mi de az valami 200-400 Ft.
És ez le van írva a tájékoztatóba tehát nem titok.

Másik megoldás tegyél valami a radiátorra. Pl egy szép subát. Nem ne izgulj attól nem lesz melege.

ebenbry (törölt) 2010.08.02. 15:37:32

@hagyma: nekem sem öröm, hogy a felettem lakó kölyke zajong, vagy hogy a házban lakó egyetemisták buliznak minden héten háromszor, meg az se, hogy az öregasszony a szomszédban minden nap hagymás alapon főz valamit, tipikus büdös magyaros kaját.
Akinek nem tetszik a panel, az költözzön el családi házba, ahol van 4 oldalról puszta fal és fűtsön kedvére.

Az, akinek a lakása a sarkon van, az meg az utcát fűti, és? Így járt.

kavinton 2010.08.02. 15:39:52

Nálam is ez a helyzet. Annyival megspékelve, hogy több mint fél évig üres volt a lakás radiátor lezárva, de mégis mutatkozott rajta fogyasztás. Techem rendszer panellakásban központi fűtés mellett. Ja és most fogok csak beköltözni. 4000ft a különbözet. Itt is az a bizonyos radiátor napfényes helyen van erkély és a szoba közti részen. Én azt találtam ki, hogy szigetelést fogok beépíteni a kettő közé.

ex-dr. vuk 2010.08.02. 15:41:04

Posztirokam.
Az ugye megvan, hogy azt habar "hopmennyisegmeronek" is csufoljak, valojaban koltsegmegoszto, ahogy irtad is. Tehat az alapjan oszlik el egy FIX koltseg, amit a hazra ravernek (amig hazankent mernek a teljes hazba bemeno es kimeno ho alapjan.
Namost ugyanezt, amit nalad, a szomszedban is meri a mero, tehat emiatt te nem fizetsz tobbet..

upci 2010.08.02. 15:43:55

@Inter Face:
"ha ingyen adnák sem laknék panelben.Kiadnám bérbe,vagy eladnám azonnal:D "

ottapont...

Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 15:45:05

Egyébként én meg letojom a szomszédaimat! A szomszédom egy idióta, az alattam és fölöttem lakók meg konkrétan bunkók.

És ha idén is rátesznek +40-et a fűtésemre, akkor ősztől én is el fogom zárni a radiátorokat vagy leszereltetem őket a picsába. A hetedik emeleten lakok és nem fogok azért fűteni meg szellőztetni, hogy a szomszédaimnak jobb legyen.

Azért megkérdezem az itt lopással vádaskodókat, hogy mégis mitől lopás ez? Attól, hogy a posztoló nem akar olyasmiért fizetni, amit nem vesz igénybe, mert nincs szüksége rá? Pontosan ezért találták ki azokat a bizbaszokat, hogy mindenki annyit fizessen, amennyit elhasznál. Én meg pontosan 40 darab ezressel többet fizettem a nagy semmiért.

norbert79 2010.08.02. 15:47:04

@Manci néni, a szomszéd: Fehérváriként, Széphő miatt szívóként, panelben lakóként teljesen meg tudlak érteni, s teljesen egyetértek.

hafu 2010.08.02. 15:57:38

Azt ne felejtsék el a kommentelők, hogy nem csak a posztolónak párolog a mérőórája nyáron, hanem az összes többi lakónak is az adott tömbben. Ennek semmi köze ahhoz, hogy télen ki hány fokosra fűti a lakását. Ez szimplán fizika. Nyáron meleg van, tehát párolog. Halottam olyanról is, aki leszereli és a fagyasztóba rakja az órát, az ellenőrzés idejére meg visszaszereli.
Egy két szobás lakásban 3db ilyen mérőóra van, radiátoronként 1.
Lehet számolni, hogy a sok kicsi sokra megy elven egy 40 lakásos blokkban mennyi extraprofitra tesz szert a mérőórák pontatlanság miatt a távhőszolgáltató. Vajon miért van az, hogy mindenhova ezt a típust építik be és amikor egyénileg bemész hozzájuk érdeklődni, hogy át állhatsz-e saját költségeden egy digitális pontosabb órára, ami a radiátoron átfolyó melegvíz alapján számláz, akkor lepattintanak és azt mondják, ha megcsináltatod sem fogadják el. Mi már próbáltunk átállni, nem rajtunk múlt...

Egyéves Önkéntes 2010.08.02. 16:04:23

Na akkor:

A fűtési időszak elején és végén leolvassák a hőmennyiségmérőt, a két értéket egymásból kivonva kiszámolják, hogy a ház elfogyasztott 1234 GJ hőenergiát.
Ez az egész ház fogyasztása, ezt kéne valahogy, de lehetőleg minél igazságosabban szétosztani a lakók között.
Szét lehet osztani a lakás nagysága lapján (légköbméter), de ez nem annyira igazságos, mert ha szabályozható a lakásokon belül a fűtés, akkor az is annyit fizet, aki spórol, meg az is aki nem, feltéve, hogy ugyanakkora a két lakás.
Aztán szét lehet osztani úgy, hogy valamiféleképpen arányosítják a lakás hőfelhasználást a többi lakáséhoz. Erre szolgál ez a párolgós bizbasz, ami alapján a példában szereplő 1234 GJ-t szétosztják.
Egyrészt a párolgás elenyésző az egész fűtési időszakhoz képest, másrészt pedig mindenkinél párolog. Ez a módszer sem tökéletes, de jelenleg nincs ennél egyszerűbb-olcsóbb-jobb.
Nagyon fontos, hogy a vonalegység csak arányosít, a több vonalegység nem jelent szükségképpen nagyobb távhőszámlát.

Ooorsi 2010.08.02. 16:04:33

Én is fehérvári, költségelosztós panelban lakó vagyok. A lakás teljes hőszigetelése megtörtént, hungarocel, meg nyílászáró csere, és mi sem fűtünk, mert nálunk is 25° van télen. Hozzáteszem, hogy a 7.-en lakunk, egy saroklakásban, ami azt jelenti, hogy a nappali 2 falát és a hálószoba egyik falát nem fűti nekünk senki.
Menjek körbe a szomszédokhoz, hogy 1, légyszi ne fűtsetek már annyira mert kurva melegünk van, 2, hogy mi is fűthessünk, és ugyanannyit fizessünk? nemár.

yippyupp 2010.08.02. 16:05:33

meleget csak az aldiból volt már?

Egyéves Önkéntes 2010.08.02. 16:06:01

@hafu: de hogy tesz szert extraprofitra?

egyrészt ez nem mérőóra, másrészt mindegy mit mutat, a ház a lépcsőházi főmérő által elfogyasztott mennyiség után fizet...

Rosszindulatú Vászka 2010.08.02. 16:10:01

Bolondok ezek a városiak. Egymás feje fölött laknak, télen az uccát is fűtik, éccaka meg kivilágíccsák az uccát is.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.02. 16:12:06

@ebenbry: Valóban nem ugyanaz, mint a szomszédtól történő áramlopás, inkább olyan, mint a pincevilágítás áramát lopni a villanykörte helyére becsavart spéci konnektorral, és úgy üzemeltetni pl. a fagyasztót. Amit több embertől lopunk, az a szocialista erkölcs szerint nem lopás...
Aki tömblakásban lakik, az nem értem, mi a ph-t pattog és zsugoriskodik. A többség áron alul, szarért-húgyért vette meg egykori tanácsi lakását, minden évben külön jogszabályhalmaz támogatja őket, kifizetik nekik a fűtéskorszerűsítést- és a hőszigetelést, a távfűtés révén még CO-mérgezéstől sem kell tartaniuk, nemhogy fát vágni, hamuzni, kormolni, és nem fizetik meg a luxus árát. Lopják egymástól a hőt, a lábtörlőt, a pincéből a krumplit, a lépcsőházból a virágot és az áramot, összemarakodnak, ha az ajtón kívül 2-3 négyzetmétert néha fel kellene takarítani, mindent megtesznek, hogy a falunyi lakosságból ne kelljen senkiknek havat lapátolni, járdát söpörni.
De természetesen fizetni sem akarnak érte. Semmiért. Nekik az jár...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.02. 16:13:53

Ja, hogy ott is Techem? Az kellemes...

De amúgy ez tényleg gáz. Elég sokat laktam fűtésmérős lakásban, ott is néha 1-2 egységet ugrott nyáron a fűtésmérő.

Viszont! A mérő elvileg nem mér nyáron, ill. szeptemberben vagy októberben nullázza magát, nem?

norbert79 2010.08.02. 16:15:44

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Barátom, megértem érveidet, csak el nem fogadom. Ami meg a lopást illeti: Széphő milyen alapon veri rá az összes többi lakóra a melegvíz díjat, s fűtést, ha az adott lakó nem fizet, s hogy van az kérem szépen, hogy ezt a pénzt mégegyszer behajtja még a bíróságon is. Illetve hogy van az, hogy elvileg simán 2000 Ft-al kevesebbet kellene fizessek állami döntés alapján, s a kedves szolgáltató megduplázza az alapdíjat úgy, hogy este 10 után nincs melegvíz, csak az épület tetején lévő tartályból lévő meleg vizet engedhetem ki, ami azon a szinten ahol én lakok több köbméternyi víz előzetes kiengedésével járna éjfél körül, úgy, hogy este 10 után is ugyanazt a melegvíz díjat fizetem a hideg vízért.
Akkor megkérdezem ismét: Ki lop itt kitől?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.02. 16:15:59

Egyébként, meg le kell takarni a mérőt.
A Techem meg kapja be.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.02. 16:17:04

@Rosszindulatú Vászka: A mozgásérzékelős köz- és lépcsőház-világítás ugyanis sértené a panelpatkányok és tőlük esetenként alig megkülönböztethető színes fémgyűjtő bodzaszedők emberi jogait...

yippyupp 2010.08.02. 16:17:53

@ColT: pár csepp folyékony nitrogén is megteszi, a t-1000es is beállt tőle mint a cövek

Michael Collins 2010.08.02. 16:23:43

@ebenbry: Én ugyan pécsi vagyok, de nálunk minden radiátoron ott van a párologrtatós biszbasz. Csak egy élelmiszer mérnök vagyok, de szerintem, ha akár egy radiátorról is lehagyják a mérőt, már nem lehet pontosan számolni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.02. 16:23:50

@norbert79: Egyszerű a válasz: mindenki lop mindenkitől, ez is az egyik valódi célja a ketreces emberistállók létesítésének. Könnyen manipulálható, erkölcsi tartás nélküli bérrabszolgák és fogyasztók kinevelése. Külön kasztot alkotnak azok a tömegek, akiket szocioparazitaként tartanak a városokban, fenyegetve egyrészt a közéjük keveredéssel, másrészt meg erőszakos bűnöző életmódjuk miatt általuk a minimálbérből és kis nyugdíjból élő tömegeket. Utóbbiak sajnos(?!) legtöbbször nem is jelentenek külön etnikumot...

Egyéves Önkéntes 2010.08.02. 16:24:23

@EÖ: bár kihagytad azt, aki kiszakít pár négyzetmétert a közösből az ablak alatt és paradicsomot nevel rajta! :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.02. 16:29:38

@ColT: @Michael Collins: Nem mérő, költségmegosztó. Létezik hőmennyiség-mérő is, akár lakásonként/radiátoronként is fel lehetne szerelni, de egyrészt qrwa drága, másrészt szintén manipulálható, harmadrészt nem is jelentene sokkal objektívebb költségmegoszlást.
Valamivel "igazságosabb" lenne a lakások légköbmétere és a levegő jól mérhető hőtartalma alapján történő költségmegosztás, de akkor meg még sokkal büdösebb lenne mindenütt, és újra Morbus Hungaricus lenne a tüdőbaj...

Michael Collins 2010.08.02. 16:29:40

Ezeket a párologtatót mérőket túl töltik! Nálam általában június elején cserélik, de a fűtési szezon kezdetén még a nulla fölött szokott lennei a folyadék szint!

Michael Collins 2010.08.02. 16:31:36

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Azt azért fenn tartom, ha egy fűtési pont kimarad bármilyen mérési, megfigyelési kőrből, akkor bukik az obijektívitás!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.02. 16:34:26

@EÖ: Az olyanokat már szeretem! Ott sem parlagfű nő. Mondjuk a falusi életforma elemeinek bevonását csak határok között tudom támogatni, az ominózus miskolci eljárás a lifttel a nyolcadikra felvitt és csillárkampón bontott-nyúzott ló példája kissé már erős...
A sok reklamáló távfűtött majd akkor lesz szarban, ha tönkremegy a szolgáltatójuk, a hősugárzóktól kiégnek a villanyvezetékek, és dughatják ki itt is a dobkályhák füstcsöveit (mint alig 15-20 éve Romániában) az ablakokon, falakon...

Michael Collins 2010.08.02. 16:34:32

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Egyébként az evaporatív biszbasz is mér! Azt méri, idő egység alatt (egy év) mennyi folyadék párolog el a kis csövecskéből. Aztán ez alapján lehet szétosztano a lépcsőház hőmennyiségmérője által mért fűtési energia költségeit.

Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 16:34:49

Nálunk digitális bizbasz van a radiátorokon. Én nem látok rajta semmi olyat, ami párologni tudna...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.02. 16:35:13

@Rosszindulatú Vászka:
Sőőőt,amilyen hülyék,nyáron is fűtik az utcát és más köztereket
Az udvarunkban emelkedett a hő, mert beindultak a klimák, ha elmegyek pár bolt mellett,dől a klimábol a meleg
nem beszélve a hűtők/vidéken fridzsider/ is melegitik a levegőt
Mindezt lekapcsolnák nem lennének ilyen hőhullámok

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.02. 16:36:23

@Manci néni, a szomszéd:
Akkor az bimetálos,az nem párolog,mint régóta tuggyuk
:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.02. 16:38:23

@Michael Collins: Az objektivitás még anélkül is túl komoly jelző. Egy már-már objektív mérési rendszertől alighanem olcsóbb lenne passzív házzá szigetelni az emberketreceket. Akkor viszont a tovább ingerszegényedő környezet jelentene újabb mentális problémákat...

Michael Collins 2010.08.02. 16:38:30

@horex: Elpárolog az is, csak atombomba kell hozzá :).

norbert79 2010.08.02. 16:38:40

@Manci néni, a szomszéd: Ezekkel én régebben az Ányos Pál utca környékén találkoztam, vagy a Mancz János utcai panelokban. Ezek még a 90-es években kerültek fel, vagy a 2000 elején, 2004-től már csak digitálisat tesznek fel tudtommal.
Talán még társasházakban lehet vele találkozni.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.02. 16:39:52

@horex: meg fojton falkában közlekednek, tele van velük az ucca, meg a tér, meg a metró meg a villamos is. Én nem is értem, de az urbánus népeknek valahogy lételeme a sorbanállás.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.02. 16:43:42

@yippyupp: Hát igen :)

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: OK, költségmegosztó.
Az a lényeg, hogy ha ésszel használja az ember, akkor jobb, mintha nincs.
Ha elmész otthonról, radiátor leteker.
Ha kinyitod az ablakot, radiátor leteker.
Ha besüt a nap, raidátor le, fűtsön a napocska.
Na persze ha a Nap a radiátorra süt, az gáz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.02. 16:44:46

@norbert79: Ja, nálunk digitálisos van.
Amúgy itt gyártották őket Pécsett.
Azok a megfelelő időszakban (nyár) nem mérnek.

Michael Collins 2010.08.02. 16:46:32

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A túlzásba vitt fal és nyílászáró szigetelés a falak belső oldalán és a fal és a szigetelés közötti penészedéséhez vezethet, illetve ELMÉLETILEG fulladásos halálhoz. Ha a lépcsőháznak van egy korrekt hőmennyiség mérője, akkor az evaporatív mérőkkel megfelelő pontosággal lehet szét osztani a költségeket. A hivatalosan megállapított korrekciós tényezők (pl. 4. emeleti sarki lakás esetén) úgyis pontatlanabbak, mint ezek a kis biszbaszok.
Nálunk kb. 5 éve működik a rendszer és senkinek sincs panasza rá. Persze ez egy 4 emeletes ház, 10 emelet esetén nem tudom, mennyire vállik be.

Skin 2010.08.02. 16:46:40

Ajánlom a következőt: nekem is ilyen tapasztalataim vannak, hogy nyáron, amikor egyáltalán nem fűtünk, akkor is mér az óra. Nem eszeveszetten sokat, de mégis látható. Ezt úgy oldom meg, hogy a nagyon forró napokon, amikor betűz a nap, hideg vízes törölközőt teszek a mérőórára, amit 3-4 óránként cserélek. Amióta ezt csinálom, nem mozdul előre a mérő. Télen is kipróbáltam, és akkor is lehet csökkenteni a mérőóra működését. :) Én 12E Ft-os általánnyal kezdtem, a júniusi leolvasás után már csak 6E-t fogok fizetni. Mondjuk hozzá kell tenni, hogy a mostani télen 1 hét volt a nagyon hideg periódus. A többi időben pedig átlagban a 3-asra volt tekerve a szabályozó szelep.

Michael Collins 2010.08.02. 16:52:13

Érdekes lenne kiszámámolni, hogy egy ilyen törölközős hűtés mennyibe kerül!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.02. 16:52:35

@Michael Collins: A passzív házak NEM penészednek. Légcsere is van.
@Skin: Büszke lehetsz magadra! Tudod milyen sokat adnak egy lépcsőkorlátért Veres Janiék?

Michael Collins 2010.08.02. 16:54:36

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Bocs, akkor rosszul értelmeztem a passzív fogalmát :). Mit jelent?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.02. 16:57:16

Ha ma nulla fok van és holnap kétszer olyan hideg várható, hány fok lesz holnap?

norbert79 2010.08.02. 16:57:18

@Manci néni, a szomszéd: Nekem is. Csak ezek után, majd a következő fűtési szezon után, néha, havonta egyszer-egyszer majd ránézek, hogy módosul e a kijelző. Amúgy ha már így egymásra találtunk, nektek kijött már a fűtési számla? Lassan itt a következő fűtési szezon, de még az előző sem lett elszámolva.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.02. 16:59:20

@Skin:
A vízfogyasztásod meg nő :)

Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 17:00:54

@norbert79: Még nem jött, de nem is nagyon hiányzik :( Előre félek, hogy megint +40-et rámvernek, bár idén nem szellőztettem annyit mint tavaly.

Egyébként tavaly is valamikor augusztus közepe felé jött meg, ha jól emlékszem.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 17:03:40

@Michael Collins: A passzívház olyan épület, amelyben a kényelmes hőmérsékletet biztosítása (ISO 7730) megoldható kizárólag a levegő frissen tartásához (DIN 1946) megmozgatott légtömeg utánfűtésével vagy utánhűtésével, további levegő visszaforgatása nélkül.

hu.wikipedia.org/wiki/Passz%C3%ADvh%C3%A1z

norbert79 2010.08.02. 17:05:58

@Manci néni, a szomszéd: Köszönöm az infót! Akkor izgulhatok én is, pedig szinte nem is fűtöttünk, mert szerencsére középső lakásban lakom, minden oldalról kaptuk a meleget, így is többet, mint szerettünk volna.
Nagyon kíváncsi leszek a számlára.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 17:09:03

@Michael Collins: "ELMÉLETILEG fulladásos halálhoz"

Gyakorlatilag megfulladt egy egész német család, mikor egy kicsit szivárgott a gáz, de annyira lecsökkentették a légcserét, hogy még a levélbedobó nyílást is leragasztották. Szegény percíz németek!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.02. 17:09:49

@Michael Collins: Indexre egyszerűsítve olyan épületet, amelynek a hőszigetelése és a szellőztetése úgy van megoldva, hogy a benne lévő emberek és (esetünkben háztartási) gépek által leadott hő gyakorlatilag komfortos klímára melegíti a levegőt és a falakat, padlókat, plafonokat. A falak (stb.) harmatpontja tervezetten kialakított, a szellőztető berendezések hőcserélősök, azaz télen hidegen megy ki a használt levegő és melegen jön be a friss. Bővebben és valamivel szakszerűbben: hu.wikipedia.org/wiki/Passz%C3%ADvh%C3%A1z
Valahol már vasúti pályaudvar is elérte a minősítést.

yippyupp 2010.08.02. 17:10:04

@ColT: bár lehet, az csak filmes trikk volt. már hollywoodban sem bízhat az ember. bár ezt hagyma biztos máshogy látja közelebbről
@atpijkamo: viccescica, megkomolyodtál? wikilink? vagy csak viccnek szántad?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 17:11:57

@yippyupp: "megkomolyodtál?"

Ezzel a legritkább esetben szoktak megvádolni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.02. 17:11:58

@atpijkamo: Csonka hazánkban is tucatszámra halnak meg emberek évente CO-mérgezésben, amikor a (leggyakrabban nyílt égésterű gáz-)fűtőberendezések nem jutnak elegendő oxigénhez.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.02. 17:15:06

@horex: Nekem az tetszik a legjobban, amikor bent a boltban ontják a forró levegőt a hűtő- és fagyasztó tárolók, a klíma meg ezerrel nyomja a hideget, az áramszolgáltató meg élvezi. Egy-két havi számlából megoldható lenne a hőcserélők kirakása az épületből - ahol technikailag és építészetileg lehetséges.

yippyupp 2010.08.02. 17:16:08

@atpijkamo: akkor megnyugodtam, biztos a meleg ártott meg a zagyamnak

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.08.02. 17:48:28

az ilyen nyári trükköket úgy lehetne elkerülni, hogy kihajítjuk a radiátort meg a mérő biszbaszt az ablakon. akkor biztos nem fog felmelegedni semmi, amiért pénzt kérnek.

beachball 2010.08.02. 17:56:45

Kitalátor, amikor így egyátlagban leparaziázol pár milla panelban lakót, végigfut az agyadon, hogy talán nincs igazad?
Nem értem, valahogy nekem mindig fura,amikor valaki ilyen fellebezhetetlenül magabiztosan hiszi, hogy a panelban lakók egytől egyig seggtúró tolvajok, akik azért élnek ott, mert akarattalan mónikasó-rajongók.
Kérlek,szívesen megmutatnék neked néhány panellakást, talán szebb,igényesebb ,mint mások háza.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.02. 18:06:44

@atpijkamo:
Jó,jó alakul csak én nem Celsius-ban gondoltam hanem Reomuerben
de akár Kelvin vagy Fahrenheit is lehetne
Celsiusban könyű,az svéd
Azé látom gondolkocc
:)

indapass90210 2010.08.02. 18:16:05

Basszátok meg, ahogy a kommenteket olvasom, inkább legyek rákos, mint csóró...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.02. 18:17:33

@yippyupp: Hm, valójában csak berúgott a nitrogéntől.

beachball 2010.08.02. 18:43:18

Dövan, gratula.Majd visszatérünk rá, ha bejött a kívánságod,jó?
Komolyan nem hiszem el, hogy ekkora f..ságot írt valaki.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 18:53:46

@horex: "Azé látom gondolkocc"

Hozzátartozik a munkaköri leírásomhoz.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.02. 18:57:40

@atpijkamo: Jó lenne, ha egyesek (vagy többesek) legalább hobbiból csinálnák...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.08.02. 19:08:50

helyes, erről szól a kapitalizmus, és a magántulajdon

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.02. 19:45:15

@Don Bandi: Nem, ott a szolgáltató fizet ha a napsütéssel melegíted a vizüket.

netrunner71 2010.08.02. 19:54:31

@Manci néni, a szomszéd:

Nem mondták. Ez jó.
De azt azért elmondták, hogy mire való a termosztát a radiátoron?
Igen, arra, hogy szabályozza a helyiség hőmérsékletét. Ha ráengeded a -10 fokos levegőt akkor azt érzékeli, hogy hideg a szoba. És láss csodát: kinyit.

A panelban azért van melegebb a felső szinteken mert felső elosztású a fűtés rendszer, azaz a hőközpontból előbb felmegy a tizedikre és onnan halad lefelé a radiátorokba. Ezért van az, hogy a tizediken sokkal kisebb a radiátor mint az elsőn. Ezt az eltérést kompenzálják az un. svájci módszerrel kiszámított faktor számokkal és korrekciókkal ami alapján (plusz az előző éves fogyasztási szokásod)megkapod a szorzó számodat.

netrunner71 2010.08.02. 19:57:32

A termosztátos szelepek pedig nem elzáró szerelvények, csupán szabályzásra valók.
Ez azt jelenti, hogy egy gyárilag beállított értéken kinyit és temperáló fűtést biztosít a lakásban.
Persze, ha alulra beépítenek egy csapot akkor lezárható a radiátor.

netrunner71 2010.08.02. 20:08:35

@EÖ:

Fogalmakat tisztázzunk: nem hőmennyiség mérő hanem költség osztó
Ez már nem párologtató, hanem digitális

Acmee 2010.08.02. 20:13:45

Lábjegyzetként a lazán, ész nélkül vagdalózó kommentek alá:

A költségosztóval felszerelt lakásoknál a hőmenny. NAGYOBB részét légköbm. (oder egyéb elsz. egys. alapján) osztják fel, KISEBB részét pedig a költségosztók (vidéken: kőccségosztó') szerint osztják el, kompenzálandó a saroklakásokat, valamint az alsó, felső és a köztes emeleti lakások helyzetéből adódó erős különbségeket! Ergo a fűtés számlád NAGYOBB részét akkor sem tudod megspórolni, ha lekapod a rédiétört...

A "mi" szolgáltatónknál ez az arány 65-35%, ha még érvényben van az a rendszer.

neurotikk! (törölt) 2010.08.02. 20:13:51

@hüjehalyó:
Idiota.
A kikapcsolt radiatorokra is fizet 60%-ot.
Igazabol nem vagy idiota. Csak funkcionalis analfabeta.

Azon tul hogy semmi igazad, a temahoz sem ugatsz. Ami az lenne, hogyan mukodik a meres.
Idiota!

roadrunner 2010.08.02. 20:35:49

Jaj ti panelprolik ......
Sirtok es csak sirtok

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.08.02. 20:37:34

2-3 ezer Forint miatt kiverbi a hisztit.

Ez nalam kimeriti a szarrago fogalmat.

Répalaki Edömér 2010.08.02. 20:46:08

Én ugyan soha nem laktam panelban, de arra még senki nem gondolt, hogy ha télen rendeznék lakótelepi lakásokban a Love Parade-ot, akkor magától bemenne az utcáról a meleg a házba és nem kellene annyit fűteni?
Persze arra vigyázni kell, hogy senki ne hajoljon le leolvasni a párologtatós költségmegosztót, mert könnyen meghőmérőzhetik, egy rutin hőfogyasztás ellenőrzés keretében...

gmsb 2010.08.02. 20:52:39

Magam is fehérvári vagyok, de én olyan lakásban élek, ahol hőmennyiségmérő van beépítve. Sajnos szélső pecóban lakunk, ezért három homlokzatunk kontaktol a környezettel. Alsó szomszédom nem él a lakásban, ezért ott csak éppen fagyveszély ellen temperálnak, az eggyetlen közvetlen szomszédom meg akkora fasszopó, hogy írd és mond, télen képes három pulcsiban gubasztani a kéglijébe. El lehet képzelni, hogy mennyit fűtünk ahoz, hogy 19-20 fok legyen a lakásba. Ja és azt mindet én fizetem, pedig amikor megvettük a hédert, kifizettük a 8 centis szigetelést is -nem olcsón- mégis kétszer annyit fizetek mint egy közbenső lakásban lakó.
Arányaiban a költségmegosztó még így is jobb megoldás mivel lehet, hogy a paraszt nem fűt, de a szomszédjától kapott hő nála is párologtatja a bizbaszt, így neki is fizetni kell.
A költségmegosztónak a nevében is benne van, hogy megosztó. Tehát a működése ugy néz ki, hogy az elhasznált és központilag lemért fűtésmennyiséget, elosztják a bizbaszokból elpárolgott egységek összegével, így megkapják az egy egységere (bizbasz egység) jutó költséget. Ha Te összesen 10 egységet használtál, akkor ennek az összegnek a tízszeresét fogod fizetni. Egyszerű ez mint egy pofon.
Összeségében szerintem ez pont a csöves, más kárára spóroló parasztok miatt jó megoldás.Az én drága szomszédom fizetett a télen 11.000 Ft fűtést, én meg 24.000 ft-ot, akkor mi a jobb, az egyedi mérő, vagy a költségmegosztó?

ZöldszemM 2010.08.02. 20:55:56

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Azért nem olyan sokan ! évente 3-4 fő. Viszont a vízfultak száma már most 80 fölötti

labi 2010.08.02. 20:56:37

Amikor panelpatkány voltam, elkövettem azt a hibát, hogy kicseréltem ablakokat-ajtókat. A termosztátokat 22 fokra állítottam, mert én azt szerettem volna. A szomszédok felfűtöttek 25-re úgy, hogy nem ment semmi fűtés nálam.

Ha lett volna egyedi mérőm akkor csalógeci lettem volna-e, hogy nem tekerem fel a fűtést minimum 28 fokra hogy én is beszálljak egymás fűtésébe? :)

Amúgy egyedi mérő nem volt, így is fizettem azt a kurvasokat, mint a szomszédaim, akik az utcát fűtötték és imádtak rongymelegben élni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.02. 21:00:16

@netrunner71: Igen, és akinek ilyen nincs, annak nem túl jó.
Mi alapból albérlet és lakásnézéskor kizáó oknak tekintettük, ha nincs elzáró.

flimo13 2010.08.02. 21:02:24

@Metal_Storm: ha költségmérő nincs rajta, akkor szabályzó sincs. Ilyen nálunk például a kádba épített fűtőtest, amit pedig nagyon szívesen elzárnék pl a karácsony-szilveszteri időszakra.

Perillustris 2010.08.02. 21:12:47

Ennyi képmutató kommentelőt... Pajtásom új(abb)építésű társasházban lakik, felette, alatta, mellette is laknak, azaz körbefűtik rendesen. Egyedi, cirkós fűtés van, csak a melegvíz miatt megy, fűtésre még nem kellett használni, mert a min. hőmérséklet így is 20-23 fok (és neki ez bőven elég). A legdurvább télen sem volt még több a gázszámlája 4 ezer forintnál (44 nm2 a lakás). Most akkor ő tolvaj, és fűtenie kéne, vagy a körülötte lakóknak adjon 2-3 ezret havonta, kárpótlásul?

indapass90210 2010.08.02. 21:14:16

@Acmee: "a költségosztók (vidéken: kőccségosztó') "

Melyik vidéken? Ahol anyádék laknak?

netrunner71 2010.08.02. 21:15:48

@gmsb:

Ne haragudj de amit írtál... az egész egy értelmetlen hablaty.
Az elején hőmennyiségmérőről írsz, utána költségosztóról.
Nem akarok sokat okoskodni ezért csak néhány gondolat:
Az egész elosztási rendszer a hazánkban (is) elfogadott úgynevezett Svájci elszámolási módszerre épül.
A hőközpontban van egy hőmennyiség mérő amely pontosan méri a befogadott hő mennyiségét.
Számítása: webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:yOmFLvxny5oJ:www.epitoipari-kap.sulinet.hu/egyeb/H%C5%91tan.doc+h%C5%91mennyis%C3%A9g+sz%C3%A1m%C3%ADt%C3%A1s&cd=2&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-a

A lakásokban a költségosztók arányszám megállapítására szolgálnak.
Minden lakáshoz tartozik egy szorzó szám amelyet a faktorszámból, a korrekcióból és az előző éves fogyasztási átlagból számítanak ki.

A faktorszám az adott radiátor hőleadási képessége (mérete) alapján készül. (nagyobb radiátor a kelleténél nagyobb fakt. szám)

Korrekciós szám: ez érdekesebb, itt az olyan lakások kapnak kedvezőbb korrekciót akik pl három homlokzati fallal is rendelkeznek, tehát az adott hőmérséklet eléréséhez többet kellene fűteniük, mint egy közbülső lakásnak.

A harmadikat nem magyarázom, olyan mint az elektromos éves elszámolás.
Sokat fogyasztottál tavaly, idén az átalányod magasabb, ha idén kevesebbet fogyasztasz, alacsonyabb lesz a jövő évben a havi számlád.
Aztán vagy ráfizetsz a leolvasás után vagy visszakapsz.

Ja, mivel az épületnek vannak nem mért hőveszteségei is ezért az albetéteknek nem csak a saját fogyasztásukat kell fizetni, hanem pl a lépcsőház fűtését is.
Ezt légköbméter alapján osztják el. Ez így korrekt.
Nálunk ez az arány 30% tehát 70%-ban a tényleges fogyasztásunkat fizetjük.

A rendszer nem tökéletes de messze igazságosabb, mint ha teljes egészében légköbméter alapján fizetnénk.

hagymásbab 2010.08.02. 21:16:14

Hello Posztoló!

Elkezdtem olvasni, hátha kaptál normális választ, de ennyi barmot egy rakáson még nem láttam (bocs' a néhány normális embertől)!!!
Szóval: sajnos nem tudsz tenni ellene, évekig kínlódtunk ugyanezzel, sőt kiderült, hogy ezek a mérők ahol vannak (sok-sok helyen az országban!) pont így "működnek".
Próbáld meg hűvösen tartani valahogy!
Egyetlen ellenszere.
Mi már megszabadultunk tőlük szerencsére (nem egyeztünk bele a több 10 ezres lakásonkénti megvételről újra + 10 év szerződéstől a céggel, melyből aztán kilépni nem lehet).
Néhány év tapasztalata azt mutatja, hogy nagyon jól jártunk! Sokkal kevesebbet fizetünk, mint ezekkel a mérőkkel. Nem is panaszkodik senki azóta. Bizony megszűnt az ok, amiért a becsületes lakók frászt kaptak a számla láttán: akinek volt komplett (!!) radiátor garnitúrája leolvasás előtti cserére, akik értettek a buheráláshoz, leszedéshez...nos azok sem panaszkodnak.
Szerencsés vagy, hogy elég a csövek hőmérséklete, szigetelt házban így is van. Nálunk volt anno, aki leszedette a radiátort engedéllyel, így mérő sem volt rajta, Így 60%-nál is kevesebbet fizetett.
Szóval szigeteld le valahogy az eszközt a nap melege ellen!!
Ne foglalkozz a rosszindulatú, primitív beszólásokkal...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.02. 21:16:50

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:
meg az de nyaron hetente jegyzeteli a lezart radiator allasat:)
mert megsuti a nap
az eladott hutto miatt\/ ha ma'r lehet a posztolot/

Egyéves Önkéntes 2010.08.02. 21:17:20

@Manci néni, a szomszéd: az is ugyanaz, csak drágább :)

@netrunner71: szerintem én jól írtam.
@Skin: ez azért korrekt, mert így a többiek fizetik ki a te fűtésed egy részét.
ez persze része a panelfolklórnak.
@horex: ez nem is idióta kérdés, mint gondolnád, ugyanis a hőmérsékletkülönséget, ha százalékban szeretnéd kifejezni, akkor kelvinban kell számolni.
tehát a 2o C fokos víz nem kétszer olyan meleg, mint a 10 C fokos.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.02. 21:24:45

@EÖ: ez pontosan igy van
a 10 C fokos viz egeszen pontosan 3 cm hideg

netrunner71 2010.08.02. 21:24:49

@EÖ:

ÁÁÁÁÁÁ!!!!

A kelvin és a celsius fok közözött egyenes arányosság van!

0 K = -273 C
10 K = -263 C
és így tovább...
273 K = 0 C
283 K = 10 C

Ha celsiusban méred akkor a delta T (hőmérséklet különbség) a példádban 10 fok.
Kelvinben is annyi.

Secnir 2010.08.02. 21:24:58

HÚÚÚÚH!

már megijedtem egy fél pillanatra, mikor olvastam a címet:

"Már a napsütésért is fizetni kell"

majdnem elindultam a tetőre leszereleni a napkollektort, aztán végigolvastam a cikket..
...gyorsan be is húztam két sört a nagy ijedelemre...

hagymásbab 2010.08.02. 21:25:07

@hagyma: nem lehetsz ennyire instabil, ember!
A poszt nem a 2000 Ft-ról szól!
De ha arról szólna, akkor arról szólna.
Honnan tudod, hogy kinek mi a sok vagy kevés?! Egyetemistának pl. akár k...va sok is lehet...

Magóg napján (törölt) 2010.08.02. 21:26:32

Nálunk meg leszigetelték a panelt kivülről. Mi sosem fűtünk, mert a falakon keresztül fűt a szomszéd.
Az így ingyen kapott hőt méri a cucc a radiátoron és fizetünk. Szerintem elmehetnek bS pcsba.

netrunner71 2010.08.02. 21:29:10

@Magóg napján:

Az FKO egyszer méri a radiátor hőmérsékletét egyszer pedig a helyiség hőmérsékletét.
A kettő közötti hőmérséklet különbség alapján méri az egységeket.
Ha a szobád meleg akkor a radiátorod (ha nem fűtesz) is olyan meleg, mint a levegő a szobádban tehát nincs delta T.

Magóg napján (törölt) 2010.08.02. 21:30:53

Esetleg valami hűtöszekrény buherálj a radiátorra.

Magóg napján (törölt) 2010.08.02. 21:32:08

Nálunk cak egy párolgós izé van... nem ér ez csak meleget.

netrunner71 2010.08.02. 21:36:20

@Magóg napján:
Sajnos a párologtatós felett eljárt az idő, pályázzatok korszerűsítésre melynek keretén belül lecserélhetitek digitálisra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.02. 21:37:05

@hagymásbab:
en total stabil vagyok, sot Mary meg a pennyt is felveszi a foldrol ha talal
de nehezen tudom elkepzelni, hogy nyaron hetente irjam a lezart radiator egysegeit
engedd meg nekem, hogy rohogjek ezen
ettol fuggetlenul ha eleg a melegvizes cso, meg a furdoszoba es 2000 FT eluszik a semmibe telente
az azert bosszanto
valahogy le kell arnyekolni a radiatort
kulonosen a fal es a fuggony kozott

netrunner71 2010.08.02. 21:38:09

Ez egy kicsit száraz lesz de érthető.
Mindent a költségosztásról és a Svájci módszerről:
portal.d-eg.hu/content/view/782/

gmsb 2010.08.02. 21:39:15

@netrunner71: Elképzelhető, hogy hablaty amit írtam, én a saját példámat (HŐMENNYISÉGMÉRŐ: Vízórához hasonló, előremenő, és visszetérő hőszondával ellátott eszköz) próbáltam összehasonlítani a költségmegosztós megoldásal. Írásodból kitűnik, hogy nem vagy egy hülye gyerek, nem értem mit nem értettél rajta.

indapass90210 2010.08.02. 21:43:03

@Magóg napján: ez azért van, mert fillérbaszó panelproletár vagy, aki így akar spórolni. A szomszédnak azért kell többet fűtenie, mert a te ingyen kapott tanácsi lakásodat is fűti. Még szép is lenne, ha mindig a másikon lenne csak a szopóálac! Szégyelld magad, hogy ezen vagy kiakadva!

Borenbukk 2010.08.02. 21:43:23

@hagymásbab: Ez viszonylag keveset valtoztat azon, hogy ebben a rendszerben ha sumakolsz a koltsegosztoval, akkor a tobbi lakotol lopsz, a szolgaltato ugyanis mindenkeppen az epulet homennyisegmerojen mert mennyiseget szamlazza ki. Amennyivel te kevesebbet fizetsz, a tobbiek annyival tobbet fognak.

netrunner71 2010.08.02. 21:45:34

@gmsb:

Hm... Úgy tűnik, hogy elnézést kell kérnem, nem olvastam elég figyelmesen.
Visszaolvastam.
Nos, nálatok ha hőmennyiség mérő van és a másik lakások fogyasztását is ilyen műszer alapján számolják akkor hiányos a rendszer ha a korrekciót nem veszi figyelembe.
Neked több hőt kell elfogyasztanod mert nagyobb a hőveszteséged.
Igen, itt igazad van, egy egyszerű FKO megtenné, ha a rendszert helyesen üzemeltetik.

Még egyszer bocs.

gmsb 2010.08.02. 21:47:02

Amíg egyesek a másik kárára akarnak sporolni, addig nem is lesz mindenki által elfogadható mérési módszer.
Szép magyar betegség ez megint.

gmsb 2010.08.02. 21:48:41

@netrunner71: Tisztelem az olyan embereket,akik elismerik ha hibáztak.
Minden tiszteletem a Tiéd.
Nincs harag!

hagymásbab 2010.08.02. 21:50:04

@hagyma: Szerintem a srác azért jegyzetelt, hogy végére járjon a dolognak...különben pont olyan a cég, mint a válaszuk a jelzett problémára.
Értem a dühét, amit jogosnak ítélek!
Az ember ne fizessen már egy fillért se a semmiért. Ráadásul rengeteg embernek van mérője országosan, a sok kicsi meg sok profit is lehet, mint tudjuk.
Hiszem a stabilitásod, mert látom tudsz normálisan is a dologhoz állni :-)

netrunner71 2010.08.02. 21:51:17

@gmsb:
:-)

Nem esett nehezemre. Azért kösz.

Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 21:52:23

@Dövan: Ezzel azért nem értek egyet! Például az alattam lakónak nem tök mindegy, hogy az én lakásomat fűti vagy a tetőt? Mert lakhatna a legfelső emeleten is. A fölöttem lakónak is tökmindegy, hogy én mennyit fűtök, ha 20 foknál több van a lakásban. Nem? A mellettem lakó is lakhatna az én helyemen, a sarkon, és akkor három helyről kapná a hideget (+1, mert a lépcsőházat sem fűtik).

@Borenbukk: Drágám, amit nem fűt el, azt a központ se méri!

hagymásbab 2010.08.02. 21:54:08

@Borenbukk: Olvass el még1x szerintem!
+ nálunk házközponti a fűtés szerencsére nem ez rettenetes hőmicsoda.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.02. 21:56:53

@hagymásbab: Ja, nekem az volt az arcletépés perce, amikor lakógyűlésen ilyet mond az egyik lakó, hogy a lépcsőházom minek nyílásszárócsere.

Azért b+ mert a közös költségből van fizetve a fűtése + mert az ő lakása is arrafele hűl...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.02. 21:57:22

@hagymásbab: hidd el nekem teljesen stabil ember vagyok
szamomra a problema tul van dimenzionalva
mindenki annyit fut amennyit akar

azert az erdekes, ha tudja mi az oka az egysegnovekedesnek
/a hutto eladasa az erkelyrol/
akkor talan tehet ellene valamit
mielott a fogyasztovedelemhez fordul
en se orulnek ha napsutes miatt megcsardzsolnanak 10 dollarra
tennek fel reluxat
ja az amugyis van:)
vihar a biliben
a problema onnan keletkezett, hogy eladtak a huttot\
bocs de nekem monthy pythonos filingem van
ajem sorry

Borenbukk 2010.08.02. 21:58:02

@Manci néni, a szomszéd: Nenem! Ha a koltsegosztoval sumakol az nem "nem futes". Ha tenyleg nem fut, akkor a szomszedai futik, de ezt az elszamolasi rendszer legalabb reszben kompenzalja.

hagymásbab 2010.08.02. 21:58:44

@netrunner71: Jó ötlet, de a digitálisunk is mért napsütésre...amíg volt.

Borenbukk 2010.08.02. 22:01:38

@ColT: Nalunk a szennyviztisztito elindulasakor volt olyan, aki azt mondta, o nem hajlando fizetni a tisztitasert, o nem kerte, hogy a szennyvizet tisztitsak. Nekem az volt az elso otletem, hogy akkor nala is kene hagyni.

hagymásbab 2010.08.02. 22:03:20

@ColT: Ilyen arc nálunk is volt! :-)

pakesz (törölt) 2010.08.02. 22:03:48

na csak a cimig jutottam el...
ez mi is?
KÖLTSÉGELOSZTÓ

mi az amit csinal?
elosztja a koltseget
nehez ezt felfogni?
kiszamlazni azt a haznak fogjak a hazban levo oran lemert homennyiseget es ezt a haz fogja a koltsegmegosztok alapjan leosztani

amugy masnak is sut ra a nap...

hagymásbab 2010.08.02. 22:05:43

@hagyma: álláspontod respektálva!
Akkor is jogtalan a filléres hasznuk is!
-kb. ennyiben különbözünk véleményileg.:-)

netrunner71 2010.08.02. 22:06:09

@hagymásbab:

520 lakást üzemeltetésén dolgozom, közel 2000 költségosztónk van.
Két épület, két különböző cég felügyeli a rendszert. ( Techem, Kéki Hőtechnika)
Hat éve működnek az FKO készülékek eddig nem volt panasz arra, hogy a nap melegétől számoltak volna.

Azt már elképzelhetőbbnek tartom, hogy egy egy nyári karbantartás után a szolgáltató primer köréből töltik fel a hálózatot (amely értelemszerűen meleg víz) és ilyenkor bizony a radiátorok ha rövid időre is de melegebbek lesznek mint a szoba hőmérséklete.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.02. 22:06:42

@hagymásbab: @Borenbukk: Akad pár széles látókörű egyén.

@pakesz: Nekem pl. sehol nem sütütt rá.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.02. 22:10:40

@hagymásbab:
a semmiert senki ne fizessen
respect to
de neha kell a posztolot ekezni
ez hagyomany
raadasul most meg is erdemli:)
az ugy piti
szerelje le a radiatort bassza ki az utcara
oszt jonapot

pakesz (törölt) 2010.08.02. 22:10:54

vegigolvasvan:

a Tisztelt Tarsashaz ugy dontott hogy ezt hasznalja
megszavaztak
kell rarakni egy alufoliat az visszaveri a meleget, akar az ablakra is...

amugy 61 egyseg az tenyleg kurva sok, most ez 61 millimeter? vagy ez mar digitalis? szomszednal mennyit mutat? penzbe ez mennyi? tisztelt delikvensnek ha 3szor kivesz szabit meg ugy is megeri ?

Egyéves Önkéntes 2010.08.02. 22:11:04

@netrunner71: dehülyevagy

a 110 fokos vas nem tíz százalékkal melegebb, mint a 100 fokos

mivel a skála nullpontja el van tolva az abszulút nullából, így a különbözetek és a százalékok matematikailag nem korrektek.
mint például ha a 150 cm-es magaságot vennénk nullának, és akkor a 170 cm magas (új skála szerint 20 cm magas) egyed kétszer olyan magas lenne, mint a 160 cm magas (új skála szerint 10 cm magas.
ami nyilván nem igaz.
azaz a 20 C fokos (293K) víz nem kétszer olyan meleg, mint a 10 C fokos (283K).

Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 22:12:04

@Borenbukk: Tegyük fel, hogy nem sumákol, télleg nem fűt. De akkor sem a szomszédai tartják melegen a lakását, hanem a rengeteg átmenő cső plusz a füdőszobába levő (nálunk például el sem zárható) radiátor. El tudod te képzelni milyen vastag csövek mennek az én lakásomban? Saccra megvannak legalább 5 centi vastagok. És ezért is fizetni kell bizony kemény sok-sok ezer forintokat!

Most már biztos vagyok benne, hogy én is el fogom zárni alul is a radiátorokat (csak előtte el kell pakolni előlük egy csomó mindent), és kíváncsi leszek jövőre mennyit kell fizetnem. Mert itt a házban én senkit nem hallottam, hogy visszakapott volna pénzt.

Ja télleg, ez hogy is van? Most esett le! Mert minálunk úgy van a fűtés, hogy a széphő minden hónapban leolvassa a központot és az alapján küldik mindenkinek a számlát. Aztán augusztusra meg kiszámolják az eltérést.

Namost! Ha egyszer ki van fizetve a fűtés teljesen, akkor hogy van az, hogy mindenkinek még rá kell fizetnie +40-50 ezreket? He? Mert mondom, olyat nem hallottam a házban hogy valakinek visszaadtak volna.

hagymásbab 2010.08.02. 22:12:38

@netrunner71: Tökre elfogadom, amit írsz, mert én más területnek vagyok szakértője.
Tulajdonképpen ez a folyamatos, napsütésre szezonon kívüli mérése a készüléknek volt az utolsó csepp a pohárban (a csalók mellett, akiknek szintén nem tetszett), hogy megvagyunk nélküle végre.

indapass90210 2010.08.02. 22:13:11

@Manci néni, a szomszéd: nem, itt rendszerben kell gondolkodni, ezért nem mindegy, hogy ki mennyit fűt. Aki középen lakik, de lezárja a radiátort, annak nyilvánvalóan a szomszédok dobják össze a meleget, és nyilván más a befektetett energia ha melletted egy 23 fokos lakás van, mintha egy -23 fokos környezet.

pakesz (törölt) 2010.08.02. 22:13:22

@ColT: jaaajjjjjjjjjjjjjjjj

koltegeloszto == panel == ugyanolyan lakasok
talan lehet hogy a fele a lakasnak masmilyen de lenyegtelen, mindegyiknek akinek olyan lakasa van rasut, vagy (mint nalad!!!) senkinek nem olyan alakasa, viszont szar ugy eszaki tajolasu lakaban lakni
de ugye neked ColT van ugye koltsegalosztod?

alufliat az ablakra, es kesz...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.02. 22:15:12

@ColT:
tarsashazbann ezek a gondok mindig megvoltak
ki takaritson
hola fsz-en mindenki atmegy az piszkosabb
ki tegye ki a kaukat
fent melegebb van, de mi van ha nem megy alift
stb stb stb
felenk hala egnek az emeletes hazakat uzemelteti valaki
nem a mi gindunk
Louisvilleben 28 emeletesben laktunk
most kellemes erdei kornyezeteben 4 lakasos egyedi legkondival
alattam senki nem lakik
felettem 1 no
tehat hutes-futes nekem 8
se a hideg se a meleg nem jon le

Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 22:18:21

@Dövan: Kettővel a tied fölött írtam az én elméletemet.

A másik dolog meg hol láttál te télen -23 fokot? Globális van vagy micsoda, nem? Hát télen már hó sem esik, mert elolvad mire a földre érne. Idén is hány napig volt hó? Összesen nem volt egy hétig. Mondjuk ez annyiból jó, hogy eddig se vettem a 26 éves trabantomra (kék színű) téli gumit és ezután se fog kelleni rá.

Egyéves Önkéntes 2010.08.02. 22:20:28

@Manci néni, a szomszéd: nyári gumival nyomod télen a trabival?
bátor-e vagy?

hagymásbab 2010.08.02. 22:22:35

@hagyma: Hagyma, hagyma, látod...már értem, miért röhögsz az itthoni 2000-en.
Neked jó, de ne legyen már szar senkinek.
Ok?
Mivel látom, tényleg rendes vagy :-),ezért, no!

korxi 2010.08.02. 22:22:38

@Manci néni, a szomszéd: "De akkor sem a szomszédai tartják melegen a lakását, hanem a rengeteg átmenő cső"
És a rengeteg cső hőleadásából eredő számlát szerinted ki fizeti? A vöröskereszt?

"hogy van az, hogy mindenkinek még rá kell fizetnie +40-50 ezreket? He? Mert mondom, olyat nem hallottam a házban hogy valakinek visszaadtak volna."

Amennyit pluszba be kell fizetni, annyit más visszakap. Menj be hőszolgáltatátó pénztárához,most elszámolási időszak van, tehát mondjuk holnap. kb 15-20 fős sort fogsz látni. Na mint gondolsz mire várnak?

hagymásbab 2010.08.02. 22:24:05

@EÖ: "bátor-e vagy?"
Hangos nyerítésem hirtelen meg is van mára! :-D

Doubledeceker 2010.08.02. 22:24:49

Én téglaházban lakom, de ez is távfűtéses költségosztóval szerelt.

Nálam 22-23 fok van, deúgy, hogy minden radiátor 1-2-es fokozaton van,

Nincs is ezel semmi gond, bár néha halom a nyanyákat, hogy jaj baz, alig van 28 fok a lakásban, és az érelmeszesedéssel milyen kevés.

Na meg egy csomó téglaproli füstől ha kell ha nem, szóval gondolom ők sem bírják a rendes normál hőmérsékletet.

Én személy szerint jobban örülnék rendes hőmennyiségmérnőnek, de gondolom a házban sokan felsírnának.

Na mindegy, ezért kell kertesházat venni, aol különben az ember simá fizethet 50.000 Ft is gázra, de az csak az ővé.

Fogalmam sincs mit akartam már kihozni, de én is megtanultam, hogy még a társasház is szopó közös lónak nem feltétlenül turós a hátulja, de mostmár kétlem, hogy Bp-n van normális lakóközösség, írom ezt úgy, hogy egy kultúrált helyen lakom egy 4 emeletes társasáhzban.

Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 22:25:57

@EÖ: Most úgy csinálsz mint ha te a szocializmusban a wartburgodra vettél volna! Itt faluhelyen (szfvár) ha hajnalban esik hó, azt reggelre eltakarítják. Nem úgy mint pesten... Aztán utána egész nap lehet nyomni a trabinak. Mondjuk én itt a városba nem szoktam 40-nél többel menni nyáron se, úgyis meg kell állni minden lámpánál. Itt a lámpák 80-as zöldhullámra vannak beállítva, az meg azért már durva lenne, főleg egy trabitól. Autópályán, ott igen, szoktam menni 80-al! :)

Doubledeceker 2010.08.02. 22:26:46

Ja igen azt akartam még írni, hogy az elhelyezkedés szerinti kompenzációnak sem sok értelmét látom, hiszen az eltérő helyen lévő lakások ára is más, földszint 2. 3.-ik más, a felső emelet megint más.

Szóval ha én direkt egy ideállisabb helyen lévő kecót vettem, hol érdek engem, hogy a szómszéd rommáfűti az utcát.

Nincs igazság na, mert ez még cirkóval is előáll.

Angeleye 2010.08.02. 22:29:27

@netrunner71:
Én úgy tanultam, bár régen, hogy a felsőbb szinteken a kürtőhatás miatt van melegebb.
A fűtési rendszerek pedig nem kizárólag felső elosztásuak lehetnek. De lehet, hogy rosszul emlékszem.

Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 22:31:15

@korxi: "És a rengeteg cső hőleadásából eredő számlát szerinted ki fizeti? A vöröskereszt?"

Ha jól emlékszem télleg úgy 60 századlék körül van az, amit mindenképp ki kell fizetni. Magyarán ha a mérőbizbaszok mind nullát mutatnak, az nem azt jelenti, hogy neked nulla forintot kell fizetned! Nem-nem! Jó sokat kell fizetned azért is, hogy nem alsógatyában félmeztelen nézed a meccset a tévében.

Egyéves Önkéntes 2010.08.02. 22:31:40

@Manci néni, a szomszéd: de remélem, az autópályán nem szembe mész 80-al? :D

netrunner71 2010.08.02. 22:32:24

@EÖ: :-)

A 110 C fokos vasnál a 110 CELSIUS fokos vas 10%-kal melegebb. Ha celsiusban nézed. Ez nyilván nem igaz ha kelvinben számolsz.

Hétköznapi felfogásban mindenki celsiusban számol, ezért tényleg értelmetlen a "ha ma nulla fok van..." kezdetű kérdés.

Hőtanban ezért számolunk kelvin fokban mert ott nincs mínusz érték. Celsiusban egy csomó feladat értelmetlen lenne.
De ezt te is tudod.

Én csak azt mondtam, hogy ha valaminek a hőmérsékletét tíz fokkal emeled akkor az kelvinben is, celsiusban is 10 fok, tehát a delta T ugyan annyi.

Manci néni, a szomszéd 2010.08.02. 22:33:43

@EÖ: Én nem, csak az a sok hülye! :)

netrunner71 2010.08.02. 22:34:34

@Angeleye:

Jól emlékszel, nem csak felső elosztású fűtés létezik.
De az egycsöves lakótelepi fűtések mind felső elosztású nyitott rendszerek.

Itt nem valósul meg a kürtő hatás úgy, mint egy kéményben.

Doubledeceker 2010.08.02. 22:34:55

"ogy nem alsógatyában félmeztelen nézed a meccset a tévében."

Ja hát a fejekben is gond van, a cocializmusban megszoktuk, a jó életet, sajnos.

Mondom mindeki rinyál, hogy hideg van, miközben döglök meg a melegtől. És más melegét nekem is fizetni kell.

Aztán itt van az ablakcserebere...

Így nem sok értelme van anak sem.

Egyéves Önkéntes 2010.08.02. 22:38:11

@netrunner71: értsd meg, hogy nem.
és ne adj olyat a számba, amit nem mondtam.
azt nyilván én is tudom, hogy a C és K skála lineáris.
de aki szerint a 2 fokos víz kétszer olyan meleg, mint az 1 fokos, az fizikai analfabéta, már megbocsáss.
egy másképpen megválasztott skálától nem lesz duplája a hőtartalom.

@Manci néni, a szomszéd:
akkor megnyugodtam.
mindenesetre a kék trabikat fehérváron ezentúl télen nagyobb ívben kerülöm ki. :)

netrunner71 2010.08.02. 22:42:29

@EÖ: :-)

Elbeszélünk egymás mellett. Késő van már. Én nem állítottam sehol, hogy kétszer olyan meleg lesz, duplája lesz a hőtartalom.

Egyéves Önkéntes 2010.08.02. 22:46:40

@netrunner71: "A 110 C fokos vasnál a 110 CELSIUS fokos vas 10%-kal melegebb. Ha celsiusban nézed. Ez nyilván nem igaz ha kelvinben számolsz."

Bár elgépelted, de itt explicite amellett érvelsz.

és a kelvin FOKért nálunk UV járt. :)

mégegyszer: a 110 fokos vas (kő, vonatjegy, tejbegríz, stb.) NEM 10 %-kal melegebb, mint a 100 fokos ugyanaz.

netrunner71 2010.08.02. 22:49:28

@EÖ: FOK... Jólvan na. Becsúszott. De csak egyszer ám!

pakesz (törölt) 2010.08.02. 23:51:46

a cim: "Már a napsütésért is fizetni kell"

azzal nincsen gond hogyha nem vagy ott akkor fizetsz a szemetert pl?
vagy ha nem vagy ott, akkor nem is piszkolod a lepcsohazat? minek fizetni a kozos koltseget?

amugy az hogy felfutik a melletted levok a lakasodat te meg nem futesz mert soher goreny vagy az egy dolog, de annak is van koltsege...

vagy akinek ez nem tetszik az menjen csaladi hazba, aztan nyugodtan hutse le a lakasat is akkor amikor kint tartosan -10C fok van aztan tavasszal meg csodalkozoon ra, hogy elfagyott neki mindene

ave 2010.08.03. 00:02:14

Koltsegmegoszto bakker, nem futesmero.
Egyebkent eleg egyszeru. A futesszezon elott es utan kell leolvasni a kutyuket es kesz...

budospillango 2010.08.03. 00:06:47

Egyszerubb lenne, ha osszefognank s meg kene hirdetni pofatlanul ,hogy valaki fejlesszen egy disz berendezest ,amit a mero melle rakhatsz s manipulalhatod a mert ertekeket,mint annak idejen a magnes a villanyorahoz. A csalokat is meg lehet lopni. Lopjuk meg, ha ok is meglopnak. 2000 ft az tobb napi pektermek. Nem vagyok szarrago ,de azert kicsit mar sok, hogy az adozottad is adozik s a kifizetett utan is fizetned kell,mi a fa* lehet meg.

Akihabara 2010.08.03. 01:06:07

@hagyma: Mekkora az a lakas hogy 80 dolcsi a villanyszamlad? :)

privateer 2010.08.03. 01:08:58

Esetleg hőtükör a nap ellen?

Szörny 2010.08.03. 02:02:14

Hol van egy olyan blog, ahol a Homár idióta, primitív kommentelőit lehet bepanaszolni?
Nekiesnek a posztolónak, hogy lopja a hőt, mikor leírta, hogy 60%-ot leállított radiátorral is fizetniük kell. Csak 40% megy a mérős radiátor alapján. Az is le van írva, hogy a lakásban 20-23 fok van, aki pedig egy icipici fizikát tanult, az tudja, hogy a környező lakásokban ennél több kellene legyen ahhoz, hogy azok fűtsék őt. És aki 23 foknál többet tart otthon, az megérdemli, hogy lopják tőle a hőt. Aztán az is nyilvánvaló, hogy a posztolónak azzal a 61 egységgel van a baja, amit már lemért a mérő, nem azzal, hogy a jövőben hogyan árnyékolja a radiátort. De azért okoskodik, kioktat, anyázik, ötletel mindenki pedig gyakorlatilag funkcionális analfabéták.

pakesz (törölt) 2010.08.03. 02:17:20

@Nandi29: "Én személy szerint jobban örülnék rendes hőmennyiségmérnőnek, de gondolom a házban sokan felsírnának."

ne oruljel annak!!!
az olyan 100 ropi
persze ha a radiatorcsovek fuggolegesen mennek akkor vagy annyiszor vagy atepites...
ez a koltsegeloszto meg a legjobb megoldas...
ujepitesueknel mar homennyisegmero van, de ott a szigeteles is normalis...

Megdobbent 2010.08.03. 02:35:17

Baszni az egeszre, elo a muemleki KIS FASZENESsel es maris helyreall a vilag!

CTamás · http://www.joegeszseget.hu/ 2010.08.03. 06:01:07

nem hiszem el, hogy erre képesek számlázni!!!!

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.03. 07:02:37

Létezik olyan kretén aki azt képzeli, hogy a homár olvasóitól vagy szerkesztőitől érdemi választ kap bármilyen problémára? Csak sajnálni tudom az illetőt.

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.08.03. 07:03:39

@Szörny: hehh... Most látom csak, hogy másnak is feltűnt. :D

cso zsi 2010.08.03. 07:57:08

No. A fikázásokat (jogos-jogtalan, mindegy) elolvastam, és mégis a posztíró pártján kell, hogy álljak.
Tapasztalatból.
Apáméknál május-június környékén szerelték fel ezeket a mérőket, nem panel, de hasonló jellegű házban.
Fűtés még nem volt, de a mérők az elmúlt pár hétben megindultak a hőségtől, és/vagy a rájuk tűző naptól.

Egyéves Önkéntes 2010.08.03. 08:34:56

@netrunner71: egy életre elástad most magad! :)

ménemengedbe 2010.08.03. 08:46:35

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

kikérem magamnak.
elég szomorú, hogy a panelokban jobbára a csőcselék maradt, de hidd el, laknak ott szépszámmal normálisak is, de mivel ők csendben vannak, nem óbégatnak az utcán, nem dobálnak csikket a járdára, nem sivítanak a gyerekeik a játszótéren, stb... ők nem tűnnek fel. ma, amikor egy vidéki panellakás is 8-12 mFt, annyira nem ugrálhatnak az emberek, hacsaknem bankárok, vagy a szülők nem tolják a zsét a zsebükbe.
normális lakóhely lehetne a panel is, csak az a jópár tirpák gyökér ezt a képet alakítja ki az ottlakókról... sajnos. de ne általánosíts.

Doubledeceker 2010.08.03. 09:03:45

@cso zsi:

De ki nem szarja le, hogy megy a melegtől, ez nem "mér", ez csak arányosítás alapja lesz, és mivel gondolom minden lakásban meleg van nyáron hasonlóan megy az egység.

Persze ez sem ilyen egyszerű, mert én nyomatom a klímát is, így nálam nyáron nem szalad az egység.....

Asidotus 2010.08.03. 09:11:54

Normális körülmények között a lakás árának ezt valahol kompenzálnia kell.
Értelem szerűen, egy tömb közepén lévő, körbefűtött otthonért akár 1 millióval is többet el lehet kérni, mint egy szélső lakásért. És az egy misi mindjárt havi 7-8000 Ft lakáshitelt jelent.

cicmen (törölt) 2010.08.03. 09:12:41

@netrunner71: A termosztátos szelepek is elzárhatók teljesen.
Egyébként érdeklődéssel olvastam a posztot és a kommenteket, mert hozzám is most szereltek fel mérőket. Én azóta rájuk se néztem. Egy biztos viszont, mégpedig az hogy a nap nem tud rájuk sütni és boritékolnám azt is, hogy sehol sem mert a radiátort az ablak alá szerelik mindig, kevés esettől eltekintve. És hogy ne maradjon ki a szokásos debil magyarázatom se,a nap által küldött és megmért hőmennyiséget, illetve annak árát nyilván az egyházaknak utalják, mert mi más lenne igazságos. Ez esetben ne mulaszd el megjelölni kedvenc felekezeted technikai számát. Ha ateista vagy rábasztál!

Breki77 (törölt) 2010.08.03. 09:13:09

Sajnálom szegény postírót. Tényleg szar lehet a csótányok szintjén élni. Panelt bérelni... Szar ügy.

Manci néni, a szomszéd 2010.08.03. 09:13:52

@Nandi29: Na, azért nem mindegy hogy 0/1000-ed vagy 60/1060-ad részt kell fizetned! Feltételeztem most, hogy mindenkinél belemér +60-at.

cicmen (törölt) 2010.08.03. 09:16:53

@Breki77: Panelt bérelni... Szar ügy
Annál már csak az szarabb, ha tiéd a panel.

Manci néni, a szomszéd 2010.08.03. 09:20:44

@Breki77: Olvasva a hozzászólásaidat 40 éves létedre igazán szégyelhetnéd magad!

Ajánlom mindenki figyelmébe, katt a Breki77-re, majd az Aktivitásra.

Dr. Körömlakk ® 2010.08.03. 09:28:49

@Breki77: szar lehet csótánynak lenne(d)

Gastroger 2010.08.03. 09:38:50

A költségmegosztó már csak azért is jó, mert ha nem vagy otthon letekered, különben télen is fenn hagynád csutkán, hogy mire hazaérsz, jó meleg legyen.
Szóval energiát spórolsz. A szomszéd azért annyira nem tud befűteni... Illetve ha ő otthon van, akkor normális, hogy többet is fizet. Ezért költségmegosztó. Azzal, hogy csutkára állítja radiátort, és Téged is valamelyest fűt, annak csak örülhetsz, de ne reklamálj.
Amúgy a költségek kiszámításánál, - nálunk legalább is- figyelembe veszik a lakás elhelyezését (emelet, sarok, középső), fekvését, meg mittudomén még mit, a mutatott értéken, a radiátor nagyságán, és a m2-en kíbül.
Ja, és a fürdőszobában is fel van szerelve, annak semmi értelme, hogy egyiken van, másikon nincs.
Az, hogy nyáron felmelegszik, az szerintem a feletted lakónak is ugyanúgy probléma, arányaiban nem olyan nagy a diffi ami a nyári melegedésből adódik..
A lényege szvsz, nem az a 2-3ezer forint plusz mínusz, hanem az, hogy ha nem vagy otthon letekered.

Manci néni, a szomszéd 2010.08.03. 09:41:48

@Dr. Körömlakk ® - SZIA!: Breki - mint a neve is mutatja - egy varangyosbéka :)

Egyéves Önkéntes 2010.08.03. 09:43:59

@Gastroger: az a baj, hogy a kompenzációt elméletileg csak a társasház (lakók) egyetértésével lehet alkalmazni.
és egyetértésre pedig ritkán kerül sor, mert senki nem akar a saját kárára másokat kompenzálni.

@Nűnű: igen, de akkor nem lehet miért hisztizni.

Pami68 2010.08.03. 09:44:17

Én szintén panelban lakom. Nem lopom senkitől a meleget (lapostetős panel, utolsó, felső emeleti lakás). Több mint egy évig üresen állt a lakásunk, lezárt radiátorokkal, és ennek ellenére 17.000.-ft fűtés díjat számláznak le "átalány" címszóval, mert szerintük ezen időszak alatt ennyi volt a radiátoraink _mért!!!_ fogyasztása. Tehát NEM arra fizettetik velünk, hogy rendelkezésre állás, meg nyári kütyü-mütyü, hanem a mérőjük tényleges fogyasztást mért mind a 4 radiátorunknál. Ebből a szempontból pech, hogy déli fekvésű mind a négy ablakunk, telibe kapjuk a napot szinte minden órájában a nappali időszaknak. Párom vízsszerelő, a radiátorok 100%, hogy nem szivárognak át. A Főtávot ez nem érdekelte. Fontolgatom magam is, hogy valamilyen hivatalos útra tereljem a dolgot, mert azért ne akarjanak már fizettetni olyanért, ami nem is volt!
Szóval nem kell lopni senkitől sem, hogy az a kütyü olyat mérjen, ami nem igaz!!!

Dr. Körömlakk ® 2010.08.03. 09:48:02

@Manci néni, a szomszéd:
egyszer olyan szívesen megnézném a kommentelőket szerte a neten... mert az derül ki, hogy a széleskörű kommentelhető postokat, blogokat, mittoménmiket csak tökéletes testű, hibátlan ízlésű, tisztességesen havi 500 000.- forintot hazavivő, háromdiplomás, adakozó, öregnénit az úton átsegítő, érzékeny, de macsó/dögösbige, kölnit fingó, übertisztességes, talpraesett, sosemhibázó, családszerető, nemszemetelő, sportoló (stb.) kommenteli.
mint ez is itt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 09:59:21

@ménemengedbe: Én eddig csak normális és szorgalmas tirpákokkal találkoztam. Nem értem, hogy miért általánosítgatsz itt!

Doubledeceker 2010.08.03. 09:59:29

Az Isten bassza már meg.

Olyan egyszerűek némelyek, hogy azt már nem bírom cérnával, ezerszer leírták fentebb, hogy a költségosztó alapján csak egy része számítódik a tényleges fizetendő díjank.

Azaz, ha összes radiátor csutkára lezárod még akkor is kell fizetni kb 60%-ot, de ezt társasháza válogatja.

Senki nem karja megérteni, mindeki csak kevesebbet akar fizetni.

Nagyon durva.......

Bár páran fent leírták, hogyan is működik, tehát van még remény.

Aztán veritek magatokat itt a mért egységekkel. DE nem a mért egységekért fizetsz, hanem az alapján osztják fel a házban felmerült fűtési költség 30-40 %-át, a többit fixen dobják szét lakásokra szabva.

Tehát max 30-40%-ot lehet vele sporolni.

Na és ebből következik, hogy ha nyáron mér az szart sem jelent, mert más lakásban is mér nyáron, és majd ebből jön az arányosítás év végén. De nagyjából hasonló feltételek mellett, mindenütt kattog előre nyáron is az egység tehát ez végül ki is esik.

Ja nehéz megérteni. Néha tényleg azt gondolom, hogy ilyen helyeken már csak a csöcslék lakik, és aki a korpa közé keveredik megeszik a disznók.

Most vettem egy téglaházban lakást, tök normálisak a szomszédok még senkivel nem volt vitám, de olyan mértékben prolik néha, hogy máris a kertesház vásárláson töröm a fejem.

Doubledeceker 2010.08.03. 10:00:30

@Dr. Körömlakk ® - SZIA!:

Az a durva, hogy tényleg vannak ilyen emberek is, de úgysem hinnéd el, még akkor sem ha személyes találkozná vele.

Goompah 2010.08.03. 10:01:54

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "Az olyan paraziták, mint a poszt toló, különböző árnyékoló és hőszigetelő eljárásokkal, meg vizes ruhák ráteregetésével igyekeznek meghamisítani a mérést, több-kevesebb sikerrel."

Hol is írja a posztoló, hogy bármi módon hamisítja a mérést? Nomen est omen, a nicked nagyon illik ide: kitalálsz valamit, aztán a saját agyszüleményedre alapozva rágalmazol másokat.

Goompah 2010.08.03. 10:10:22

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ez elég nehéz lenne, mivel nálunk nincs költségmegosztó mérés.

De a hozzászólásodból kiderül, hogy nagyon jól ismered a mindeféle méréshamisító eljárásokat. Hiszek is neked, hogy ezek működnek, bizonyára saját tapasztalatból beszélsz.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.03. 10:10:45

@Manci néni, a szomszéd:
És? Nem mindegy mit posztol?
Akit +sért majd Lküldi a francba és annyi

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.03. 10:12:41

@Dr. Körömlakk ® - SZIA!:
Mit mongyak? IJenek vagyunk!
/bocs hogy kiMLtem/

Dr. Körömlakk ® 2010.08.03. 10:12:53

@Nandi29: hogyne hinném el. csak ilyennel még nem találkoztam.

Dr. Körömlakk ® 2010.08.03. 10:13:58

@horex: én még csakcsak, de mááás???? :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.03. 10:16:46

@Nandi29:
"tök normálisak a szomszédok még senkivel nem volt vitám, de olyan mértékben prolik néha"

Majd ha melléd költözik egy "család" akkor prolizzál
:)

Doubledeceker 2010.08.03. 10:18:00

@Dr. Körömlakk ® - SZIA!:

Hát ez legyen a Te problámád. Pedig vannak ilyen arcok.....

Egyet ismerek.

Amúgy undorító ez a neten lehazudjuk az csillagot az égről mentalitás, de szerncsére nem mindeki ilyen talán 10-ből kettő nem. Csak annak a kettőnek sem fogsz hinni....

GatyaPityu 2010.08.03. 10:20:33

Csak az első néhány kommentbe olvastam bele, de azt kell mondjam itt néhány el vannak tévedve.
A szabályozható fűtésnek éppen az a lényege, hogy ha az ember nem akar 25 C fokot a lakásban, akkor alacsonyabb fokozatra állíthassa a radiátort és ezzel pénzt spórol meg, plusz védi a környezetet. Hihetetlen, micsoda primitív bunkó és egyúttal tudatlan emberek kommentelgetnek ide azzal, hogy ez a "szemét" post író meglopja, megkárosítja a szomszédait! Senki sem kötelezi a szomszédokat, hogy nekik "csutkán" kell csúcsra járatni a saját radiátoraikat, nekik sincs megtiltva, hogy a levélíróhoz hasonlóan ők is spóroljanak, alacsonyabb fokozatra kapcsolják a radiátorokat. Ez eszébe sem jutott egyik hörgő-morgó hozzászólónak sem, ugye?

Az a legnagyobb baj, hogy még mindig nagyon sok olyan panel lakás van mint amilyen a barátnőmé is, ahol egyáltalán nincs semmilyen mérő-szabályzó rendszer, még egy nyomorult csap sem, csak bemegy egy cső és kijön egy cső a radiátorból. Télen a legnagyobb mínuszok idején meg muszáj megnyitni az ablakot, mert a fűtést annyira csúcsra járatja a szolgálató, hogy lakásból 27-28 C fokos hőség van. Nesze neked energiatakarékosság, környezetvédelem. Itt ezen a topic-on meg van néhány ostoba f*sz, aki mindenféle hazug, aljas beszólással illeti, lopással vádolja meg azt, aki próbál környezettudatosan élni és spórolni. Szánalmas.

Egyéves Önkéntes 2010.08.03. 10:20:59

@Nandi29: bizonyos városok bizonyos lépcsőházaiban egy része úgy számítódik, ahogy te mondod
még bizonyosabb városok még bizonyosabb lépcsőházaiban pedig vannak tisztán légteres és tisztán költségosztós elszámolások is.

Goompah 2010.08.03. 10:21:01

@Nandi29: "Senki nem karja megérteni, mindeki csak kevesebbet akar fizetni."

Na igen, én csak röhögök a hirdetéseken, amelyeken feltüntetik, XY mennyit takarított meg a fűtésen. Arról persze nem szól a reklám, másoknak mennyivel lett több.

A lkás házon belüli elhelyezkedése alapján történő kompenzáció meg elég necces dolog. Egyedi fűtésű házaknál sem kap kompenzációt az, akinek a lakását nagyobb külső falfelület határolja. Nem azt állítom persze, hogy igazságtalan lenne a kompenzáció, csak azt, hogy két oldala van a dolognak. Úgy is lehet nézni, hogy aki a ház szélén lévő lakást vásárolt, az kissé kisebb értékű lakást vett.

Dr. Körömlakk ® 2010.08.03. 10:21:33

@Nandi29: hát legyen. de hogy az az egy sem fingik parfümöt, azt hótziher. tehát nekem van igazam.
amúgysem hiszek abban, hogy létezik hibátlan ember. ugyanis a hibátlanság is relatív fogalom, tehát na.
@horex: igaz igaz, megkövetés esete forog fenn...
amúgymeg ha valaki aszonnya, hogy ő ilyen, akkor máris dől az elmélet, mert egy felfuvalkodott hólyag. kivéve mi, mer tudjuk, hogy szerények is vagyunk a hibátlanságunk ellenére. :)

konrada 2010.08.03. 10:22:32

@Pami68:

Tereljed! Mutassad be a lakásodban szétfagyott csöveket ábrázoló képeket, az alattad lakó beázás-felújítási számláit, és tuti megnyered a pert.

Mert egyébként gondban leszel, hiszen azzal, hogy lenyilatkoztad azt, hogy nem te f.ngtad tele, és a meterológiai intézetből nem tudsz vinni olyan igazolást, hogy azon a télen nem volt tartósan minuszban a hőmérő,
nem tudod bebizonyítani, hogy a te lakásod nem volt fűtve a ház rendszeréből.

Doubledeceker 2010.08.03. 10:25:08

@horex:

Te csak Magyar népek laknak a házban, de némelyek a bejárat mellé szartják a kutyát, van aki a lépcsőházban is rágyújt, mert nem bírja ki az Istenbarma, amíg kijút az utcára, ledobják a felsőbb szintekről a csikket.

És ez egy jó ház szép környéken, milyen lehet egy igazi proli szar?

Arról nem is beszélve, hogy a szelektívhulladékgyüjtő környéke, úgy néz ki, mint egy szemét telep.

Ja az egyik friss lakó, kibaszott a szelektív huadékgyüjtő mellé legalább 25 sittes zsákot.

Én meg mit szoptam annó, hogy megtaláljam hová lehet elvinni.

Mocskos állatok az emberek na, nincs mit tenni, nem gondolnak bele semmibe.

Oda szaratja a bejárat mellé a kutyát, miközben szemben van egy kibaszott nagy park, vihetné oda is, de hát az messze van. Mi a fazsnak tart egyáltalán kutyát??????

És mondom ez nem egy elbaszott panel, ez egy jó helyen lévő tégla társasház.

Mondjuk vannak tök normálisak is, de némelyek egyszerűek, mint a tök.

A legjobban ez a szelektív hulladékgyüjtő basz fel, egyszerűen nem érik fel ésszel.

Na meg van lomtalanítás, normális ember gyüjti a lomot a pincéjében, vagy elviszi egy hulladékudvarba, de nem ezek az állatok kibasszák a szelektív mellé, hálistenek elviszik.

DE, hogy lehetnek ennyire mocskos igénytelen állatok.

Ki kellene festeni a lépcsőházat, de szerintem csak egy lét családnak tűnik fel, hogy koszos a többieknek jó így is.

Ja és persze, a parkolót azért meg lehet nézni, kocsira fútja......

Egyéves Önkéntes 2010.08.03. 10:26:06

@Atro: oké, de kinek kéne helyetted illetve a barátnőd helyett megcsinálni a házban normálisra a fűtést???

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 10:27:13

@Goompah: Képzeld, még a tömegpusztító fegyverek készítéséről is vannak releváns ismereteim, sőt, minimális költséggel akár egész panelházakat, sőt lakótelepeket is is el tudnék népteleníteni, osztán mégse teszem. Sőt, ha hatékony és szenvedésmentes fogyókúra-receptem nincs is (aki a honlapod nyitó képén van, bizonyára örülne neki) de több bevált macskairtó eljárást is ismerek...

GatyaPityu 2010.08.03. 10:29:50

Amúgy - tudom, sajnos sokan nem engedhetik meg maguknak - ezért a legjobb dolog a saját családi ház, mert ott mindenki annyit fizet, amennyit használ, és nem kell senkihez sem alkalmazkodni. A panelok meg tele vannak prolikkal (ez az igazság, kár szépíteni rajta - bár hozzáteszem, tisztelet a kivételnek!), mert egy másik panelos ismerősömnél is mindig ahányszor előkerül a közgyűlésen a teljes körű felújítás kérdése mindig akad néhány ember, aki megvétózza, megakadályozza, ami persze plusz költséget jelentene a ház életében, de hasznos, takarékos és nem utolsósorban némileg értéknövelő beruházás lehet a ház számára, de ugye ezt maunikasón szocializálódott ostoba proli nem fogja fel, neki csak annyi jön le, hogy többet kell fizetni és emiatt kevesebb sört guríthat le a sarki IV. osztályú késdobáló kocsmában, kevesebb cigit vehet az éjjelnappaliban.

Doubledeceker 2010.08.03. 10:31:37

@Dr. Körömlakk ® - SZIA!:

Ja igazad vagyon, ráadásul a jóság, meg az emberség kérédse is napról napra változik, úgy értem lehet egyik nap segítek valakin, de másnap simán pofánvághatok egy pofátlan taxist (mondjuk így nehéz pofánvágni).....

Szóval abszolút jó nem igen van, de ha lenne is kinek kellene az. DE azért vannak kicsit normálisabbak és kevésbé normálisak.

konrada 2010.08.03. 10:33:26

@Goompah:

Kisebb értékű??

Ez hülyeség. Ezeket a házakat annak idején komplex rendszerként építették, nem csoportosan áló családi házaknak, hanem társasházi lakásoknak.

Mivel az építésénél nem volt szempont az, hogy pár hülye majd nem akar fizetni a fűtésért, ezért a lakások értékesítése idején nem volt indexálva, mennyivel olcsóbb, illetve drágább egy lakás azzal, hogy a tulajdonosának hány szomszédja helyett kell majd fűtést fizetni, ezért nem volt kompenzálva a 2 lakás árának különbsége sem.

Aki nem akar a közösségben terheket vállalni, az minek költözik oda?? Ha azért, hogy a szomszédai majd helyette megteszik, úgy menjen a .....

Goompah 2010.08.03. 10:34:28

@Atro: Abszolút igazságos megoldás nincs. Aki a nagyobb meleget szereti (pl. idősek), az óhatatlanul egyben a szomszédnak is fűt, így van ez egyedi fűtés esetén is.

A saját lakásom téglaházban van, egyedi gázfűtéssel (jelenleg egy panelt bérlünk, mert igaz, hogy panel, de jobb környéken van és közelebb a munkahelyhez), és pár éve volt olyan, hogy majdnem egy egész évet vidéken dolgoztam, még hétvégeken sem mentem haza. Ezért egész télen gyújtólángon mentek a konvektorok, csak 13-14 fok körül kapcsoltak be, ennyi is volt a lakásban egész télen.

Érdekes módon mégsem jutott eszébe senkinek azt állítani, hogy loptam a szomszédoktól a meleget. Vicces is lett volna, mert a szomszédok még így is jobban jártak, mint ha az én lakásom helyett a külső hideg ment volna be hozzájuk a flon át.

GatyaPityu 2010.08.03. 10:35:17

@EÖ:
Pont ezt írtam az előbb, csak lehet, hogy akkor még nem jelent meg, hogy a rekonstrukció megvalósításához, ha jól tudom, a lakók 4/5-ének kell hozzájárulnia, de ami túl nagy feltétel, ennyi normális, értelmes ember sosincs egyszerre egy panelházban, tehát néhány ember, aki a fején hordja a seggét, mindig megakadályozza a felújítást.
Persze azért vannak kivételek, itt Pesten is látni felújított, hőszigetelt panelokat (pld. "faluház" Óbudán a 3. kerületben)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 10:43:27

Ez a poszt engem kísértetiesen emlékeztet a tegnapira...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 10:45:05

@yippyupp: A debreceni Aldikban egyik eladó sem tűnik ránézésre melegnek...

Goompah 2010.08.03. 10:47:09

@konrada: "Kisebb értékű?? Ez hülyeség."

Talán nem tűnt fel neked, de nem alacsonyabb árú, hanem kisebb értékű lakásról írtam. Ami nem hülyeség, mert a rosszabb hőszigetelésúű lakás/ház bizony kisebb értékű, kérdezz meg egy építészt vagy ingatlanost. Az ár és az érték nincs mindig összhangban.

"Ezeket a házakat annak idején komplex rendszerként építették"

Aha, komplex rendeszerként. Nyilván a komplex rendszer komplexen betervezett tulajdonsága volt az is, hogy a felső emeleteken csak az ablak nyitásával lehet elviselhető hőmérsékletet teremteni. Na de iróniát félre, nem komplex, hanem igénytelenül, az akkor még igen olcsó földgáz miatt energiapazarlóan tervezett fűtési rendszerekről és minimális hőszigeteléssel ellátott házakról van szó.

Na de akkor mit mondasz a téglaépítésű, egyedi fűtésű, soklakásos házakról? Amelyek esetleg még a 19. század vége felé épültek... Azok is komplex rendszerként épültek? És ott senki nem kompenzálja a házak szélén lévő lakások tulajdonosait - annak ellenére, hogy ez a lakások eladási vagy vételárában nem tükröződik.

Doubledeceker 2010.08.03. 10:47:36

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Á te még nem jártál arra, van ott egy magas szöke srác, a múltkor gyanúsan kacsingatot, azóta nem tudok rendesn ülni....

Gastroger 2010.08.03. 10:53:30

@EÖ: Nálunk egy külön cég méri, olvassa le, értékeli, osztja fel. Persze ez is költség, de pár száz forint/lakás/év, és nincs vita.
Asszem legalábbis, mert párszor voltam csak lakógyűlésen :), a nyílászáró cserét villámgyorsan leszavazták, a legfontosabb kérdés az volt, hogy a nénik kardvirágot, vagy muskátlit ültessenek a ház elé, illetve, hogy a zinternetet ne vezessük be a házba, mert az sugároz, a hatodikon Palkovicsné hangosan kopog a batz papucsában, Géza bácsi erkélyen szárítja a noppos pulóvert, és a szösz az alatt levő erkélyére hullik, illetve egyértelműen (egy ellenvetéssel) megszavazták, hogy a panel előtt a kertben bográtschozni Tilos !

Ezek mennek.

Goompah 2010.08.03. 10:56:18

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "Képzeld, még a tömegpusztító fegyverek készítéséről is vannak releváns ismereteim, sőt, minimális költséggel akár egész panelházakat, sőt lakótelepeket is is el tudnék népteleníteni, osztán mégse teszem."

Ne gondold, hogy ezzel egyedül vagy. Manapság már igen sokan - akár én is - képesek lennének vegyi fegyvereket vagy akár nagy hatóerejű robbanószereket előállítani, és itt nem is feltétlenül ANFO-ra gondolok, bár Oklahoma példája mutatja, milyen hatásos tud lenni. EM-fegyverről már nem is beszélve, ahhoz sem kell hasadóanyag.

Mindettől függetlenül igen hálás vagyok neked, hogy mérhetetlen jóságodban még nem pusztítottad el a fél emberiséget...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 10:56:23

@beachball: Én is éltem panelban. Két év után sikerült kimenekülnünk belőle, pedig az egy irigyelt, akkor "szövetkezeti" ház volt, és nem "tanácsi", mint a szomszéd épületek. Utána 6 lakásos, gázfűtéses tégla társasház, majd sorház, most meg családi ház...
Tudod: evolúció.
A legkényelmesebb a társasház volt, de csak azért, mert a délnyugati fekvésű panelben télen-nyáron megfőttünk, és félévente az az 1-1 hónap járda- és udvartakarítás még jól is esett az ilyen parasztoknak, mint én. Télen a havat legtöbbször így is én takarítottam el, pedig mindig megvolt a felelős rá. Annyi szabad időm volt, hogy kis híján Amway-ügynök/biztosítóvigéc lettem másodállásban. Bezzeg most soha nem tudjuk befejezni a munkát otthon, a házban és körülötte, csak félbe hagyni...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 10:58:50

@Goompah: Sőt, csalódást fogok okozni: még a szolgáltatóktól sem lopok, sem gázt, sem vizet, sem áramot, sem kábeltévét, sem internetet...

Egyéves Önkéntes 2010.08.03. 10:59:53

@Gastroger: valamiért a panelosok tudnak a legjobban sírni.
mindig azzal jönnek, hogy ők a "kisemberek" akivel senki nem foglalkozik.
Érdekes módon a falusi emberek mégse kapnak széntámogatást meg tüzifatámogatást. pedig sokan közülük sokkal szegényebbek, mint a panelosok.

Megtörtént eset volt Tatán, hogy a faszi megvette a panelt, amiben lakott másfélmillió forintért utána pedig habzott a szája, hogy őt becsapták, mert a lakás le van lakva, szar a műszaki állapota. Pedig ő lakta le, mert 20 éve ő lakik benne.

Van olyan öregasszony, aki betelefonál az önkormányzathoz, hogy valaki menjen ki égőt cserélni, mert kiégett a konyhában.
ebben nőtt fel, jött az ikávé ha baj volt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 11:00:46

@Nandi29: Melyikben? A Mikepércsi útnál, vagy a Cora mellett?

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.08.03. 11:01:09

"Mivel az NFH is lepattintott"

Na, én itt sírtam el magamat. Minek vannak, ha nem ezért? Menjenek kapálni!

Ráadásul gondolom, hogy ez nem kevés embert érint, és ez a kis "hibácska" szép hasznot hajt a cégnek.

Doubledeceker 2010.08.03. 11:02:46

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Fogalmam sincs egész életemben még csak egyszer jártam Debrecenben.

De a rossz tapasztalatok miatt (fájó ülés) nem igen megyek oda vissza többé....

:D

Doubledeceker 2010.08.03. 11:04:36

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):

Ez nem hajt hasznot senkinek, ezerszer leírták feljebb.

A ház által elfogyasztott öszes hőteljesítményt fizetitek, amit a hőközpontban lévő OMH által hitelesített mérőberendezés mér.

A szir szarok a radiátoron csak a keletkezett költség elosztásában játszik szerepet.

Nehéz ezt megérteni, egyszerűbb azt szajkozni, hogy kurva bankok, kurva szolgáltatók.....

Édes faszom!

Doubledeceker 2010.08.03. 11:06:28

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

" Sőt, csalódást fogok okozni: még a szolgáltatóktól sem lopok, sem gázt, sem vizet, sem áramot, sem kábeltévét, sem internetet..."

Á te nem is élsz, vagy ahhoz a kisebbséghez tartozol, amihez én is, lassan meg kell húznunk magunkat. De én akkor sem lopok, ha a szomszédaim emiatt karóba húznak...

Egyéves Önkéntes 2010.08.03. 11:07:20

@Nandi29: jaja!
nem tudom miről van szó, de a kurva szolgáltató biztos meglop! :D

(mondjuk azért ennek is van alapja)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 11:07:21

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): Igen, ez komoly probléma, hogy a fogyasztóvédelmi hatóságok nem alkalmaznak pszichiátereket, pszichológusokat kötelező jelleggel. Az ÁNTSz-eknél 8-10 éve még napirenden volt a dolog, minden területi intézetnél jól jött volna egy-egy tiszti elmefőorvos és két-három ügyfélszolgálatot is támogató pszichológus, de azóta egyfolytában létszámtopp/leépítés van...

cicmen (törölt) 2010.08.03. 11:09:01

@Goompah: Nomen est omen, a nicked nagyon illik ide: kitalálsz valamit, aztán a saját agyszüleményedre alapozva rágalmazol másokat.
Ja! Ez ilyen!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 11:12:14

@Nandi29: Azt a fájdalmat nem is az ALDIban szerezted, hanem vagy sok-sok éve a Sámsoni úton abban a mozdonyos panzióban, vagy az utóbbi években a Huszár Gál utcai "kék" műintézményben.

Vagy a szabadban...

Doubledeceker 2010.08.03. 11:12:47

@EÖ:

Nem tudom, én laktam már legalább 10 bérelt kecóban, egyetlen egyszer sem éreztem, hogy át lennék baszva.

Szóval aki állandóan rinyál, hogy ez sok az sok, az valamit nem jól csinál.

Most például az új kecomban nem sikerült 100 KW fölé vinni a havi fogyasztást (4800 Ft), ennyi az átalányom, de már előrébb vagyok a befizetéssel. Ja, hogy nem ég mindenütt a 100 W-os égő éjjel nappal, nem tolom a Plazmán a Mao'nikát. Hát én vagyok a hülye. Na meg persze mindent kompkat fénycsőre cseréltem, igaz most elkapott a gépszíj, mert elkesztem LED-es fényforrásokat venni.

Oda kell figyelni kicsit nem mindig bégetni, hogy mekkora szopó az összes szolgáltató.

Ennek ellenére az árképzésük tényleg kissé felháborító, de amúgy alapvetően nem genyák.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 11:13:33

@cicmen: Mi van cicuskáim? Egymásra találtatok?
Lesz itt miákolás, ha nem kapunk új posztot!

Doubledeceker 2010.08.03. 11:13:59

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Szép hely lehet ez a Debrecen, ha érdekelnének ezek a forró dolgok meg is látogatnám, de én nem követem a divatot, így maradok a puncinál.

Goompah 2010.08.03. 11:14:37

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Alapjában véve nem okozol csalódást, én is e téren magamból szoktam kiindulni: mivel én nem lopok, másról sem feltételezem a lopást.

Te ki(k)ből szoktál kiindulni, amikor másokat rágalmazol?

cicmen (törölt) 2010.08.03. 11:15:57

@Nandi29: Édes faszom!
Na! Cukros vagy? :)

cicmen (törölt) 2010.08.03. 11:17:43

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hát most mondd meg! Poszt az ilyen? @Nandi29: Édes faszom!
Na! Cukros vagy? :)

konrada 2010.08.03. 11:17:55

@Goompah:

Jó, ezt értem, hogy most kisebb értékű, de ettől nekem, aki a komplex rendszerként kiépítése idején vásároltam, miért kéne kifizetnem a velem egyidőben, ugyanannyiért értékesített lakás tulajdonosa helyett az ő fűtését????

A slendriánsággal megint egyetértek, de ez még nem jelenti azt, hogy a belső válaszfalakat nem hőszigetelve épített, más lakásokon átmenő csövekkel kialakított, ház egészére tervezett hőrendszerű házat ne komplex rendszerűnek tartsák.

Nem akarok most neked kiselőadást tartani arról, mi a különbség a beton és a tégla között a szigetelésben, illetve arról, mekkora a hőveszteség a szabadon futó csövek esetén.

A tégla házakban, mivel a tégla teherhordó képessége alacsonyabb - a porózusabb szerkezete miatt, ami miatt jobban szigetel - a betonnál, így azokból vastagabb közfal is szükséges -így lényegesen kisebb a hőátadás 2 lakás közt. Ezzel ezért nem is foglalkoztak a 19. században. Viszont a 1960-as években ezt már kötelezően tanították, ez a komplexivítás egyik oldala.

Az egyéni fűtés akkoriban pontszerű volt, így másnak hőátadással jelentkező veszteséggel csak a kémények környékén kellett számolni, míg, a paneleknél ezt a hőátadást a fűtési rendszerbe beleszámolták, ezért futnak szigeteletlen csövek a lakásokon belül, melyek össztérfogata a lakáson belül sokszor meghaladja a radiátorokban lévő vízét. Magyarán: a cső hasonlóan fontos része a fűtésnek, mint a radiátor.

No ezért nem lehet összehasonlítani egy egyedi fűtésű téglaházat egy panellel és ezért hülyeség azt hinni, hogy azzal kiválthatja valaki a fűtésköltséget, ha lezárja a radiátort.

cicmen (törölt) 2010.08.03. 11:19:08

Bocs, de ez a blogmotor is.....

Goompah 2010.08.03. 11:20:18

@Nandi29: "elkesztem LED-es fényforrásokat venni."

Szerintem maradj még a fénycsöveknél (nem a kompaktoknál, azoknak sokkal rosszabb a fényhasznosításuk), elektronikus gyújtással. A LED-ek fényhasznosítása még nem éri el a fénycsövekét, viszont azok fényárama is csökken az idővel, csak ezt nem kötik a vásárló orrára.

Amúgy jó neked, nálunk csak a számítógép elfogyaszt havi 57kWh-t. Igaz, éjjel-nappal megy.

Ooorsi 2010.08.03. 11:20:19

A rinyálás rohadtul nem panel-kérdés.
Aki rinyálni akar, az fog a saját házában is, meg a csilli-villi újépítésű társasházában is.
Igénytelen faszok meg minden utcában vannak, nem kell ahhoz sem panellakónak lenni.

Doubledeceker 2010.08.03. 11:23:56

@Goompah:

Olvastam, hogy a Ledek fényárama, 8-10.000 óránként csökken 10-15%-ot, amúgy normális helyen leírják.

Nekem bevált a LED, normális katalógusokban van olyan hogy WAT/ Lumen, amiben a LED (csak az igényesek és igen borsos árúak) sokkalta jobbak is lehetnek.

Normál fénycső meg nem kell, azért manapság már a design is számít valamit.

Doubledeceker 2010.08.03. 11:25:44

@Ooorsi:

Na ja de a kertesházban lakó embernek nincs kihez fordulnia a rinyálásával, így mégha hajlandóságot is érezne, akkor is kussol inkább.

A rinyálás igenis társasáhzi, paneli szokás. Ezek a népek így szocializálódtak.....

Amúgy meg egy kertesházba sokkal több is lehet a fűtés, mint egy panelban. Aztán ne feledjük az összes többi magasabb költséget, a fenntartás költségeit, az állandó munkát a ház körül.

Gastroger 2010.08.03. 11:26:34

@Nandi29: Azt viszont el tudom képzelni, hogy néhol nem a szolgáltató bassza át a lakókat, hanem a közös képviselő... Meg az a 10% lakó, aki jár a lakógyűlésre, és hangosan siránkozik, meg megszavaz mindent.
Előbbi példára pld., hogy melyik vállalkozó csinálja a kaputelefont, kazánkarbantartás, stb.. Utóbbira, hogy a 3+2 félszobások szerint az ú.n. alapdíjak (vízóra, kazánüzemeltetés stb.) közös áram, ne m2 vagy lakó arányosan, hanem lakásonként egységesen legyen felosztva. Ott sem kis pénzek terhelhetik meg a 40m2 -es lakást aránytalanul.
Tudom, saját példa. Panelproli vagyok. :)
De ez van, elfogadta a közgyűlés, magas a rezsi, de nem rinyálok; ennyi a panel, ezzel jár. Majd ha lesz pénzem elköltözöm családi házba.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 11:28:39

@EÖ: csak hogy nehogy azt hidd, olyan elrugaszkodott a gondolat/ aszokasos oreg nenit nem kommentelem, mert en tisztelem az idoseket a fizikai gyengesegukkel az agyermeszesedesukkel es sokszor a maganyukkal egyutt/
szoval en 15 eve itt elek es itt ugye berlem a lakasokat
teljesen normalis ha valami elromlik akkor az irodabaa szolok be, legyen az hutto, mosogatogep vagy villanytuzhely
akar meg egocsereert is beszolhatnek, sot ha magamtol cserelnem benyujthatnam a blokkot ho elejen es akkor $ 2-vel kevesebbet fizetnek
en berlo vagyok, rzom az ingatlan allagat de minden karbantartas felujitas a berbeado dolga
ezs ez nem IKV

meg egy gondolat
ha en lennek a gore minden kozuzemi ceg nonprofit lenne
vz villany gaz, sot meg a MOL is
kozlekedesbenn nem megoldhato, mert azok a vilagon mindenhol minuszban vannak
sot meg egy bankon is elgondolkoznek, ami kizarolag a penzugyi egyensulyara torekszik nem a haszonra
es ez nem kommunizmus

Rosszindulatú Vászka 2010.08.03. 11:30:32

Mekkora fles, hogy sok kartács szemében a panellakó az egy irtani való undormányos betegség. Sőt, a 21-ik század eredendő bűnöse. Mókás.

konrada 2010.08.03. 11:30:39

@konrada:

Ja és ezért van rendben az, ha a költséget egy kiinduló hőmérséklethez képest osztják el pluszban, vagy minuszban, és nem egy átfolyásmérés alapján. Hiszen a komplex rendszer miatt kikapcsolt radiátornál is egy középső lakásban elfogadható meleg van, így részesül a fűtésből, meg a költségéből, míg az átfolyásmérő esetén a szomszéd fizeti ki ezt.

...viszont akinek kevés a megállapodásban egyeztetett hőmérséklet (vagy sok) az fizessen többet (vagy kevesebbet), mert ez esetben mégsem a -10 (pl) fokhoz képest fizeti ki a különbözetet.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.08.03. 11:30:56

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "Igen, ez komoly probléma, hogy a fogyasztóvédelmi hatóságok nem alkalmaznak pszichiátereket, pszichológusokat kötelező jelleggel."

Ezt nem annyira értem. Szerintem már az is hatalmas előrelépés lenne, ha foglalkoznának pl. ezzel a problémával.
Mert azért, valljuk be, kissé abszurd, hogy valaki fizet a napsütésért...

@Nandi29: "A szir szarok a radiátoron csak a keletkezett költség elosztásában játszik szerepet.

Nehéz ezt megérteni, egyszerűbb azt szajkozni, hogy kurva bankok, kurva szolgáltatók.....

Édes faszom!"

Ja, akkor csak a fogyasztó jár rosszul. Igazad van, akkor minden rendben van. Mer' azt ugye ki nem szarja le...
Édes faszom!

Goompah 2010.08.03. 11:32:15

@konrada: Te a kisebb értékről tett állításomat azzal az érvvel nevezted hülyeségnek, hogy ezek a házak komplex rendszerként épültek. Azt a tényt, hogy a főtéscsövek is sok hőt adnak le, és hogy ezt beszámítják a fűtés tervezésébe, nem is vontam kétségbe, ez valóban komplex tervezésre utal. De ezek a házak nem is ezért veszítenek sok energiát, hanem a külső falak rossz szigetelése miatt, ami nem része a komplex tervezésnek - max. egy elb@szott tervezésnek. Tehát az épület szélén lévő lakások nem a komplex tervezés, hanem a rossz külső szigetelés miatt kisebb értékűek. Ezért nem érv a komplex tervezésre való hivatkozásod.

"Jó, ezt értem, hogy most kisebb értékű, de ettől nekem, aki a komplex rendszerként kiépítése idején vásároltam, miért kéne kifizetnem a velem egyidőben, ugyanannyiért értékesített lakás tulajdonosa helyett az ő fűtését????"

Nem a szomszéd fűtésköltségét fizeted, hanem a te lakásod nagyobb hőveszteségét, amit a nagyobb felületű külső falakon ad le - már ha szélső lakásban laksz, mert én erről az esetről írtam korábban. Az irreleváns, hogy anno annyi volt az ára, mint a többié. Mindig előfordul, hogy valaki jobb vásárt csinál, valaki meg rosszabbat. Erre hivatkozva nem lehet másoktól kompenzációt kérni, mert akkor mehetne bárki az eladóhoz és évekre visszamenően követelhetné, hogy adja vissza a vételár x százalékát, mert a szomszéd lakást olcsóbban vették. Illetve lehet, ha a ház megszavazza, és azt sem állítom, hogy igazságtalan lenne. De semmiképpen nem olyasmi, ami JÁR.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.03. 11:32:33

@hagyma: igazabol neked vagy egy kibucban lenne a hejed, vagy valami sariaval terhelt muszlim közösségben, de akkor meg baszhatnad a vinersnicclit :)))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 11:34:52

@Goompah:
1. Senkit nem rágalmaztam meg, azt pontosan te tetted velem (Goompah · cicaoldal.uw.hu 2010.08.03. 10:10:22 "a hozzászólásodból kiderül, hogy nagyon jól ismered a mindeféle méréshamisító eljárásokat. Hiszek is neked, hogy ezek működnek, bizonyára saját tapasztalatból beszélsz.").
2. Régebben hatósági dolgozóként rendszeresen jártam panaszkivizsgálásokra, és ott nemcsak a szakterületemhez tartozó jelenségeket hallottam és tapasztaltam.
3. Maga az internet is tele van lopási módszerek leírásával (régebben spam formájában is kaptam ilyen "tippeket", valódi, általam is ismert feladóktól, akik persze nem tudták, hogy ők küldték).
4. Kocsmába nem járok ugyan (se pénzem nincs rá, se gusztusom hozzá), de néha elég eltolni a bringát egy kocsmaajtó előtt egy ilyen "továbbképzéshez".
5. Az első diplomadolgozatomat mérési eljárások összehasonlításából írtam. Az 1m/s alatti légsebesség-mérési eljárások meglehetősen sok tudományterülethez kapcsolódnak.
6. Nekem csak egy macskám van, illetve az is az egész családé, úgyhogy kénytelen vagyok emberekkel beszélgetni...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 11:36:51

@Goompah: ne takarozzunk mar allandoan az idosekkel, eppenhogy zommel sporolosabbakmert ra vannak kenyszerulve
pl a kisbabasok is melegebben elnek
stb

Doubledeceker 2010.08.03. 11:37:13

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):

Igen azt látom, hogy nem érted, és nem is akarod megérteni.

Senki nem fizhet a napsűtésért. Nyáron nincs felhasznált hőmennyiség.

Á mindegy szerintem képtelen vagy megérteni.

A szolgáltató ebből semmit nem profitál, maximum az lehet, hogy akinek süti a nap a párologtatós bizbazát, az többet fizet, mint akinek nem. Szoval a szolgáltató nem jár jobban, maximum az egyik lakó szív a másik örömére.

De mivel általában ezek minden lakásban hasonlóan működnek, nem lesz különbség.

Olvasd el feljebb le lett írva hogyan működik a dolog, de ha nem vagy lusta a google-t is megküldheted vele.

A szolgáltató nem jár jobban, így a fogyasztóvédelemnek semmi köze a dologhoz.

Rinya, rinya és rinya. Probáld megérteni kérlek, de most komolyan.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 11:37:26

@cicmen: Az általános felmelegedés tünetei itt is kezdenek jelentkezni...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 11:39:07

@Rosszindulatú Vászka:
nem hiszem
egy esszeru emberkozpontu tarsdalomban
ettol meg magyarorszag ameikanal is messzebb van tetszik nem tetszik

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 11:41:45

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): "Mert azért, valljuk be, kissé abszurd, hogy valaki fizet a napsütésért..."
Mi bajod van a nyaralással?

Rosszindulatú Vászka 2010.08.03. 11:42:42

@hagyma: ojan itt sohasenem lesz, a magyarokba genetikailag bele van programozva a beketlenseg.

Ooorsi 2010.08.03. 11:43:29

@Nandi29: hogyne rinyálnának már?! jézusom, falugyűlés, önkormányzat, mivel van tele?
Ugyanúgy megvannak vidéken, kertvárosi övezetekben is, akik nem akarják a csatornázást, mint a panelban, akik nem akarják a fűtés korszerűsítést.

Akkoris merő oktondiságra vall, és kikérem magamnak, hogy prolinak és rinyálásra szocializálódottnak nevezz Te engem, csak azért, mert nem loptam össze annyi bodzát, hogy a szülői panellakásból egyből egy kacsalábon forgó kibaszott erdő közepén lévő palotát vásároljak a kis összekuporgatottból.

Gondolkodjatok már!

Gastroger 2010.08.03. 11:44:49

Azért a fizetni az ingyen napsütés után kérdésre is lehetne azt mondani, hogy a nyugati, vagy déli lakóknak kevesebbet kell fűteni, mert a nap azért besüt az ablakon, északi lakókat meg fújja a szél, így igen, a díjszámításnál figyelembe kell venni az éves napsütéses órák számát, meg az átlagos szélsebességet és irányt...
Persze ez hülyeség...

Persze, hogy a napsütés miatt párolgó fiszfasz fűtést "jelez", és mér, de ha nem süt oda a nap, csak meleg van, akkor nem párolog, vagy nem mér? És akinek légkondija van, az kevesebbet fizet? Vagy ez így hogy?

2010.08.03. 11:47:21

@upci: nem értelek. A panel pont ugyanolyan mint a társasház. Miért is jobb egy körgangos málló vakolatú száz éve fel nem újított szarban lakni ?
Egyáltalán a városi életmód, az egymás szájában lakás, lakóparkok...mind szarok.
Tanyán, jó messze mindenkitől, az az igazi, ott nem kell alkalmazkodni.

Doubledeceker 2010.08.03. 11:47:28

@Ooorsi:

Ha feljebb megnézed én is társasházban élek, ami tégla, de ettől a lakóközösség egy része még frankón zakkant.

És valóban én sem loptam rá a pénzt, hanem félretettem megsporoltam.

És most amikor kaptam a 35.000 Ft-os fütési számlákat, még csak a szemem sem rebbent ez ennyi, annál is inkább mivel vidéken kertesházban nőttem fel, tudom milyen szénnel fűteni, és később azt is tudtam mennyi a gázszámla. Azt is tudom, milyen amikor elromlik a cirkó, a keringető szivattyú, és így tovább.

A panelban nevelkedett emberek sokkal kevesebbet tudnak a gyakorltai dolgokról. Lásd égő cserés felvetés.

Ez nem baj, ez csak egy jelenség, és természetesen nem mindekire igaz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 11:47:29

@Akihabara:
2 szoba 2 fyrdo nappali konyha
/a vicc az hogy tegnap voly a hiradoban, hogy reklamalt a nep, hogy dupla lett az aramszamla/vidken villany/
a szolgaltato aszonta, mert me;eg volt
de az ugyet vizsgaljak
a nep aszongya, ennyire nem volt meleg
volt aki komplenoly a tv-ben hogy nem tud kajat venni a dupla aram-/videken villany/szamla miatt
es bazmeg telleg dupla volt
na majd beszamolok a fejlemenyekrol
@Rosszindulatú Vászka:
szinte mindenhol igaz ez de lehet jobban karbantartani

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.03. 11:48:53

@Rosszindulatú Vászka:
Panellako nugger, pláne ha még az utcára is kimerészkedik, vagy reggel 8 körül próbál bkvzni,amikor a csimótát viszi a pocaklakós a suliba

Rosszindulatú Vászka 2010.08.03. 11:51:46

@hagyma: itt az alapokkal kell kezdeni megint. Mert pl.: a sok proli csak hisztizik, hogy sok a szemet az uccan de keves a kuka, holott, ha nem dobalna el a szemetet, meg ennyi kuka senem kellene stb.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: a busmanok.

Goompah 2010.08.03. 11:54:53

@hagyma: Az idősebbek csak példa volt, ott állt a "pl.". Nem az idősebb a lényeg, hanem az, aki a melegebbet szereti. Csodálom, hogy ez neked nem jött le.

Ooorsi 2010.08.03. 11:55:30

@Nandi29: de komolyan, szerinted a panelban nálunk ki cseréli az izzót? ki szereli a wc-t?
És lány létemre tapétázni, mázolni, vakolni is tudok!
Jó, a konektor szerelésnek nem állok neki, de ezt családiban sem tenném

konrada 2010.08.03. 11:56:12

@Goompah:

Nézd, nem egy malomban örlünk.

Te arról írsz, hogy egyedi fűtés esetén a szélső lakás értékcsökkentő tényező, mert azt többet kell fűtened.

És ez igaz.

Én meg arról, hogy panellakásnál a rendszert egységként építették, és beleszámolták a szigetelésbe a szomszédlakást is, ezért nem értékcsökkentő tényező, hiszen a fűtésrendszer lakásra jutó részköltségét kell kifizetni, nem pedig a lakásonként elhasznált hőenergiát.

Igaz, van aki durván bele akar nyúlni a rendszerbe és egyediként számolni a közös fűtést, lehetőleg úgy, hogy neki ne kelljen fizetni.

...és persze régebbi építésű paneleknél igaz lehet az, hogy az elavult, elöregedő rendszer nem tud befűteni minden lakást és ott ez értékcsökkentő tényező. De ahol jól van megtervezve, kivitelezve, ott ez nem lehet szempont.

Goompah 2010.08.03. 11:59:16

@Gastroger: Ha nem süt rá közvetlenül a nap, akkor kevesebbet mér. Az meg már habitus kérdése, ki mennyi plusztól akad ki.

Az is tény, hogy akinek a lakásába többet süt be a nap, annak kevesebbet kell fűtenie. Na de nincs ez így már évszázadok óta? Mégis csak a krakélerek problémáznak rajta, és senkinek nem jut eszébe, hogy az árnyékosabb lakása fűtésére kompenzációt követeljen.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.03. 11:59:37

@Nandi29:
Én megforditom neked a dolgokat
Norml házban van takaritó, leszarom milyen kosz van, takariccson
Ha a lakók tartják rendben a házat, elveszti a munkáját

Műanyagpalackokat kifizetteti velem a gyártó, nehogymár az én gondom legyen külön gyűjteni
Üvegpalack ugyanez, nem beszélve, hogy a gyártó rendeli a palackokat a gyárbol, hiába gyűjtöm össze
Ha mégis, az valakinek anyagi haszon az én munkámbol

K.költség fizetve, festesse ki a házat a k.képviselő
Miért én?

25zsák sittet nyilván a vállalkozo hagyta ott, aki a lakónál melózott,
Szólni kell,vagy visszarakni a lakása elé
Persze a normális az lenne ha a kukás simán elvinné,ugyis odakerül ha a konténeres viszi el

Anno, a kutyám a parkban szart, hacsak nem kemény hasmenése volt
Aztán egyszer valami parkőrszerű szolt hogy mit gondolok
Ha én összetakaritom a kutyám dolgát, munkanélkül marad maga

Miért kellene nekem bármit, más után megcsinálni, pláne amiért adóban, vagy más módon fizetek?

Rosszindulatú Vászka 2010.08.03. 12:00:41

Remekül szórakozok itten ismét, kösz mindenkinek :)))

Azért hatalmas poén itten, hogy a fensőbbségtudat meg a prolizhatnékolás emnnyire burjánzik. Elképesztő, hogy a téglások leprolizzák a panelosokat, őket mind meg a kertesházasok. Ez kábé annyira fajsújos, mint a biciglis-autós, bömösös-buzukis hirig.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 12:02:25

@Goompah:
nekem csak a jon le szinte mindenhol/ nem nalad/
hogy otthon meglehetosen utaljak a nyuggereket
/de a ciganyokat. a zsidokat. a hajletalanokat, a romanokat, a totokat, franciakat s nemeteket is, nem beszelve a digokrol es a gorog vendeglosrol.
namost ezek kozul mindent ertek csak a nyuggeresezt nem
mert mindenkinek van nagyannya es mindenki lesz nyugger ha meg nem murdel korabban

Doubledeceker 2010.08.03. 12:02:51

@Ooorsi:

Írtam, hogy vannak kivételek, de sajnos az átlag panelosokra igaz, hogy egyáltalán nem gyakorlatiasak, itt a cégnél is vannak vidéki kertes házas droidok, meg panelos budapesti droidok.

Hát a panelos srácok nehezen találják meg a szerszámok megfelő részét.

Sajnos ez ilyen, szocializáció nem tehetnek róla. De ha soha nem látták a fatert füvet nyírni, fát metszheni, kerítést festeni, tetőt javítani, és így tovább, honnan tudnák.

Mondem ezek csak általánosítások. De látni kell, hogy a panelban lakók egy része igen is egyszerű. Ez tény, nem szretem nem szretem kérdése a dolog.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 12:03:43

@Rosszindulatú Vászka: bazmeg nincs is mar proli
van egtaltalan meg gyar otthon?

Goompah 2010.08.03. 12:06:01

@Kulics: "A panel pont ugyanolyan mint a társasház. Miért is jobb egy körgangos málló vakolatú száz éve fel nem újított szarban lakni ?"

Azért, mert akkor elmondhatja, hogy ő nem panelproli. És micsoda jó érzés, ha ezzel többnek érzi magát másnál, igaz?

Ez előtt a bérelt panel előtt épp olyant béreltünk, amiről te írsz. Mit is mondjak, ez a panel - igaz, a lakók is többnyire normálisak, nincs elszórt szemét és hasonlók - sokkal kellemesebb. A fűtése is jóval olcsóbb, nincs 4 méteres belmagasság. Nincs utcazaj, nincs falszomszéd, ahonnan zaj jönne át (csak a konyhafal közös), a lakás meg nagyságrenddel világosabb, ami nekem igen fontos. Persze lehet, csak én vagyok igénytelen. ;)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 12:09:14

@Nandi29: mint ahogy anem panelban lakok egyresze is egyszeru
lsd,,,

khm
mutatok en neked akkora tajparasztot falusi csaladi hazban hogy mar az ovodaban szappan volt a jele finom utalasfelekeppen

Doubledeceker 2010.08.03. 12:09:37

@horex:

Ó te is az a fajta vagy, akinek csak jogai vannak, köteleségei nincsenek?????

Szép.

Takarítónő nálunk is van, ez rendben is van, nem is vitatott.

"Műanyagpalackokat kifizetteti velem a gyártó, nehogymár az én gondom legyen külön gyűjteni
Üvegpalack ugyanez, nem beszélve, hogy a gyártó rendeli a palackokat a gyárbol, hiába gyűjtöm össze
Ha mégis, az valakinek anyagi haszon az én munkámbol"

Nekem ez nem esik nehezemre, és szerintem parasztság nagy ívben szarni a környezetre, de izlés dolga.

"Persze a normális az lenne ha a kukás simán elvinné,ugyis odakerül ha a konténeres viszi el"

Miért lenne ez normális?????

Ez egy szolgáltatás fizetél érte nem??

Vége már a szocializmusnak. Én a KFK helyében nem vittem volna el, vagy ha igen ráterheltem volna a társasházra, de azt meg nem lehet megtenni jogilag.

Emberek már volt ám rendszerváltás.

"Anno, a kutyám a parkban szart, hacsak nem kemény hasmenése volt
Aztán egyszer valami parkőrszerű szolt hogy mit gondolok
Ha én összetakaritom a kutyám dolgát, munkanélkül marad maga"

Hát ha kutyát tartasz annk össze kell szedni a szarát, ez már ilyen dolog. Tudod ha van kerted, akkor otthon is neked kell a kutya piszkát felszedni.

Mennyi ilyen ember van, jogaid vannak kötelességeid nuku.

Bocsánat lehet tévedek, nem ismerlek, de ez a kép jött le.

Tudod én is fizetek adót, ráadásul a Magyar átlag 3-4x esét, de ettől még vannak köteleségeim.

És tudod nekem is volt sittes zsákom egy csomó hivtam hozzá egy autót, ennyi így máködik ez.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.03. 12:09:44

@hagyma: van. A prolizás amúgy az előző kormányváltás előjátékaként kezdett újra divatba jönni. Lsd.: panelproli. Mostanság itten az "igénytelen" szinonímája lett, pl.: az a tahó, aki képes foghagymaport használni az ételhez, frissen szétnyomott friss gerezd hejett (vigyázat, a foghagymát szecskázni is prolis).

U.i.: bocs, hogy ékezeteztem, de miután nyelvelek, nem akarnák férreérthető lenni :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 12:18:16

@Rosszindulatú Vászka: sot egyalyalan fokhagymat enni is tilos
;atod nandi is a magyar atlag negyszereset fizeti adoba
tuti nem eszik zuzaporkoltet kuktabol nokedlivel

Rosszindulatú Vászka 2010.08.03. 12:20:25

@hagyma: na erre szokja mondani a sajat nagyszerusegetol bebodult hun polgar, hogy megteheti, meg hogy igenyes.

Ide is megerkezett a juppifiling kis kesessel.

Doubledeceker 2010.08.03. 12:23:13

@hagyma:

Zúzapörköltet nem , mert nem komálom, viszont szertem a zsíros rendes magyar kaját.

Azért mert rendesen fizetek adót, még nem vagyok egy sznob geci, csak nem szeretem az igénytelenséget. (kutya összevisszaszaratás, dohányzás a lépcsőházban, csikk szétdobálás, és így tovább.)

Jó az a zúzapörkölt egyáltalán?

Én a babgúlyást szretem, így ha felülök a tűzhelyre, hóvégén vissza is tudom pörgetni a gázórát.....

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.03. 12:24:23

@Nandi29:
de ez a kép jött le"

Majdnem igazad van, de a majdnem sokat takar
Sok mindenért fizettem, mig adóztam.
A kukaelszállitásért a k.költségbe fizetek szemétdijat
Miért ne férne ebbe a sitt is?
Persze, ha valahol melóztam és annyi sitt lett én is konténert hivtam
Egy hely volt ahol azt mondta a tulaj majd ő elsuvassza a kukába apránként

Vannak dolgozók, akik arra vannak alkalmazva, hogy bizonyos dolgokat elvégezzenek fizetésért
Ezeket a munkákat ne lőcsöljék rám
Ennyi!
Nem szórom el nagyon a csikkeket, fáradt olajat viszont lehuzom a wc-n
se közel-távol átvevő, stb.

Rosszindulatú Vászka 2010.08.03. 12:27:58

@horex: azér te is érzed, hogy emnnyire gáz, ugye?

cicmen (törölt) 2010.08.03. 12:30:12

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Az isten b.sszon meg! :) Kinyitottam a cicaoldalt és csalódtam! Miért kellett ezt a béna picsát ideraknod? Ha rokonod, vagy te vagy akkor persze bocsikácska.

Doubledeceker 2010.08.03. 12:30:29

" fáradt olajat viszont lehuzom a wc-n
se közel-távol átvevő, stb."

Jajjjjjjjjjjj!!!

A legtöbb kúton átveszik, és le lehet adni a hulladék udvaroban is.

Ez igényesség kérdése, csak kicsit kellene mindekinek odafigyelni, ez általában nem is pénz kérdés.

"Miért ne férne ebbe a sitt is?"

Mert a sitet máshová viszik és más a díjszabása. A sit nem való kommunális szemétbe. És te, illetve a társasház nem is erre szerződött.

Azért mert az ember mellett nem áll ott egy rendőr mindig, még érdemes betartani a szabályokat, ettől fogunk egyszer jobb világban élni.

Legalább nem dobod el a csikket ez is valami, de azért lásd be van még hová fejlődni.

És az adóban nem ezelért a dolgokért fizetsz.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 12:32:56

@hagyma: "mindenki lesz nyugger ha meg nem murdel korabban"
Erről van nagyba' szó! Az én korosztályomban pl. a várható élettartam egy évvel kevesebb, mint a valószínűsíthető nyugdíjkorhatár...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 12:33:15

@Nandi29:
jo bizony de Mary nem szereti
nekem nincs valasztasi lehetosegem adougyben
ha nem rendesen fizetem lecsuknak
/es nem ilyen AFA visszatgenyleskroles hamis sazmlakrol beszelek, egyszeruen ha nem fizetem be rendesen/

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 12:35:05

@cicmen: Én raktam ide??? Ő kezdett el kötekedni, b+! Mondjuk, ha saját a nyitó kép, megértem...

Doubledeceker 2010.08.03. 12:35:57

@hagyma:

Te egy rendes országban élsz, sajnos én nem.....

Rosszindulatú Vászka 2010.08.03. 12:39:03

@hagyma: kuss, ti meg veritek a negereket :)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 12:39:59

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
hat a ferfiak varhato elettartama otthon emlekeim szerint 70 ev
a noka kicsit tobb
@horex:
bazmeg ha en lehuznam a klotyon a motorolajat, vagy betennem a kontenerbe
esetleg kanalisba ontenem
szetfizetnem a gatyam
mondjuk kanalsba meg a felmosovizet sem lehet onteni
de azt a klotyoba lehet

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.03. 12:42:39

@Rosszindulatú Vászka:
foghagymát szecskázni is prolis"
Nolám, csak rámtapintottál
:)
Ha leirom, hogy kanállal eszem a pörköltöt és szeretem ha az ubisalátában vágott foKhagyma, sört üvegböl szeretem
proli-e vagyok?

Ha tudnád a b.nőm ezt hogy utálja.
Viszont mire ő beegyensúlyozza a tányér nokedlit, addig én rég jóllaktam. :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.03. 12:45:44

@hagyma:
Láccik rátokférne egy rencerváltás
:)
Bp.Belváros, sehol egy b.kút ahol átvennék
Egyszer adtam le akksit, azt is csak jó távol vették át, de huzták a pofájukat ott is.

Persze nem mondom,hogy nincs igazad!

cicmen (törölt) 2010.08.03. 12:46:03

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: HÁÁÁÁÁDEFASZVAGYOK! Mosnézemcsak hogy mi ez. A nyitókép után viszont nagyon jó!

Goompah 2010.08.03. 12:47:20

@Nandi29: "Mondem ezek csak általánosítások. De látni kell, hogy a panelban lakók egy része igen is egyszerű. Ez tény, nem szretem nem szretem kérdése a dolog."

Meg a nem panelban lakók egy része is egyszerű, nem? Avagy mekkora mintára alapozod azt az állításodat, hogy a penelban lakók nehezebben találják meg a szerszám megfelelő részét? Kérlek, számokkal is támaszd alá a kijelentésedet: a minta nagysága, az eredmény relevanciája, a variancia, stb. Mert enélkül csak előítéletesnek tűnsz.

@konrada: "Te arról írsz, hogy egyedi fűtés esetén a szélső lakás értékcsökkentő tényező, mert azt többet kell fűtened."

Azt írtam, hogy panelházban is értékcsökkentő tényező, ha a lakás szélső elhelyezkedésű. Azt sehol nem írtam, hogy értékcsökkentő tényező lenne a lakások közötti gyengébb szigetelés.

Doubledeceker 2010.08.03. 12:49:49

@Goompah:

Te én nem akarok ebbe belemenni, ha azt írom a cigányok nem tudnak beilleszkedni, ebbe is belekötsz?

Ezt látjuk nap, mint nap, az okát is leírtam.

Ez van, ha neked más tapasztalataid vannak, akkor neked jó.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 12:50:06

@Rosszindulatú Vászka:
bazmeg mar az elnok is fekete
mar Ok vernek minket
@horex:
na azt nem mondtam hogy azt a 3 liter olajat nem ontottem bissza es helyeztem el egy kontenerbe,,,
de nem szabadott volna
de csak egyszer vot
moasma' mindig viszem olajcserere, de 15 eve csoro voltam

Goompah 2010.08.03. 12:51:16

@Nandi29: Maradjunk abban, hogy az állításodat nem tudod adatokkal alátámasztani. Köszönöm. :)

cicmen (törölt) 2010.08.03. 12:52:22

@horex: Aztán a levest iszod e? Mert azt meg az én barátnőm nem szereti. A nők csak bénáznak a kajával.

konrada 2010.08.03. 12:53:22

@Goompah:

Jó, legyen. Biztosan akad annyi hülye, aki képes többet fizetni azért, hogy minden falánál zörögjön valami szomszéd és ez emelhet az árakon. (De hogy ez kinek érték??;-))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 12:54:23

@hagyma: most rajottem milyen jot mondtam
ez az
peldalozunk itt nyugattal meg minden
de aki csoro az sumakol ahol tud
mert igy tud megelni
havi 4000 dollaros fizetessel en sem fekszek a kocsi ala olajat cserelni
de volt miko 1500 volt
okos-e vagyokl?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 12:54:44

@hagyma: Ja, Budán. Meg az ebben az évben születetteknél. Nálunk, '62-eseknél nem egészen 64 év, a nyugdíjkorhatárunk meg talán minden modellben 65 év.

Doubledeceker 2010.08.03. 12:57:35

@Goompah:

Így van ez csak egy megérzés, ha úgy tetszik előitélet, lehet néha téves.

.lll. 2010.08.03. 12:57:44

hol az iwiw válogatás?

Goompah 2010.08.03. 12:58:17

@cicmen: Mert te biztos Arnold Schwarzenegger, Sean Connery és George Clooney legjobb tulajdonságaiból vagy összegyúrva, mi? :P

Doubledeceker 2010.08.03. 12:58:39

@Goompah:

Így van ez csak egy megérzés, ha úgy tetszik előitélet, lehet néha téves.

Egyéves Önkéntes 2010.08.03. 12:58:56

@hagyma: de te bérelsz egy lakást szőröstől-bőröstül a banya meg a sajátjában lakik. apró, ám lényeges különbség.

amit írtál, az tényleg nem kommunizmus, sokkal inkább idiotizmus :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 13:00:31

@Goompah: Van benne egy kis Bruce Willis is, csak erősebb fejszőrzettel...

Doubledeceker 2010.08.03. 13:01:40

@hagyma:

Ezzel csak részben tudok egyet érteni, mert a csoróság nem jár együtt az igénytelenséggel.

Aztán a csoró ismerősöm aki lopja az áramot, mert állítólag nem tudja fizetni, egy számára igencsak dárga autóval jár kell.

Szóval érthetetlen ez. Annyit kell fogyasztani, mindenből, amit ki tudsz fizetni.

Okha valaki 80.000-ból vergődik, és éppen nem hal éhen az egy másik kategória, persze akkor kutya sem kell, cigi sem, sőt kocsi sem.

Az nem megy, hogy úgy probálunk megélni, hogy sumákolunk, pláne mert csak mások kárára lehet.

Amíg ez a felfogás nem változik meg (40 éve legalább) addig nem jutunk sehová.

Goompah 2010.08.03. 13:01:41

@Nandi29: "Így van ez csak egy megérzés, ha úgy tetszik előitélet, lehet néha téves."

Hm, az előbb - Micimackóval szólva - határozottan állítottad, hogy ez tény, tény, tény:

"Írtam, hogy vannak kivételek, de sajnos az átlag panelosokra igaz, hogy egyáltalán nem gyakorlatiasak...."

"Hát a panelos srácok nehezen találják meg a szerszámok megfelő részét."

"De látni kell, hogy a panelban lakók egy része igen is egyszerű. Ez tény, nem szretem nem szretem kérdése a dolog."

Na de mindegy, biztos nem gondoltad át elég alaposan, mással is megesik.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 13:02:18

@Nandi29: Az előítéletek a megismerési folyamat kihagyhatatlan szakaszai. Szerintem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 13:03:32

@EÖ:
szerinted
es lehet nem minfih van neked ihazaf
ez tudom hihetetlen
azt nem irtad hogy a "banya" nahuanad maybe, a sajatjaban lakik
lehetne berlemeny is mint pl az en 70 eves banyam/edesanyam masneven/
ha a bany a sajatjaban lakik nem hiszem hogy felhivja "tanacshazat" de ha igen az fura hogy lehallgatod a "banya" telefonbeszelgetesit
es most figyelj
ha itt egy banyanak segitsegre van szuksege
teszem azt egocsere
segitenek neki
vagy a szomszed, vagy a szocialis munkas vagy a posta, sot akar a polgarmesteri hivatal is
biztos mindenki idiota

cicmen (törölt) 2010.08.03. 13:05:48

Már a napsütésért is fizetni kell!
Igen barátaim, ez lesz a vége! Az csak a kezdet, hogy a nap által felmelegített költségmegosztó műszer miatt lehúznak, de mindenkit színképelemzéses módszerrel meg fognak vizsgálni és a bőrszín után is beszedik a naphasználati adót. Természetesen a szoláriumigazolást, illetve a roma önkormányzatok által kiadott mentesítő bizonyítványt figyelembe veszik!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 13:05:57

arrebb csuszott a klavi
"azt nem irtad, hogy a banya, aki nagyanyad is lehetne. a sajatjaban lakik"
idezet tolem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 13:08:49

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
megneztem a statisztikat
mondjuk nem varoszreszre lebontva
otthon 70 folott
itt 75
en nem tudom melyikbe tartozom
az elso 35 szamit vagy a masodik?
feszengeto kerdesek

cicmen (törölt) 2010.08.03. 13:09:56

@Goompah: Te vagy? Rettentően sajnálom. de tényleg! Én csak ezt a faszkirály kitalátort akartam baszkurálni! Dehogy vagyok összegyúrva! Idős kopszodó, alacsony molett emberke vagyok. Mégegyszer elnézést és a képek és videók nagyon tetszettek!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 13:12:18

@EÖ:
nem de nem kapok csalan teat
egyszeruen incs
es nekem mindig jot tett
amerikabol a csalantea, a haraszt meg a lamgos gianyzik
base jovore tuti megyunk
/4 eve mondom, de jovore tutti, capo de tutti capi/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 13:14:43

na meg valaki kozolje hogy az eluteseim miatt reggel7-kor be vagyok rugva es akkor teljes lesz a napom

mi van az uj poszttal??????????
ez a hulye raduator 2000 forintert eleg unalmas

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 13:19:42

@hagyma: Te Hagyma! Itt az összes bányának segítségre lenne szüksége!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.03. 13:20:55

@cicmen: basszus a szerevr terrort, pedig mindig kopizom a dumám

Inni a levest, az is proli szokás?
Jó proli holtig tanul

A kenyér tunkolást is emlitsük meg, bááár ha villára szurják, már kicsit sznobosabb
:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 13:21:32

@Nandi29:
a baj az, hogy vannak emberek aki nem tudnak annyit kifizetni amennyi a megelhetesulhez kell
nem tudnak
erted?
nem

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 13:22:30

@hagyma: Amit néztél, az a 2010-es várható élettartam, az az idén születőkre vonatkozik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 13:22:58

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
azt azert nem ertem, hol vannak a banyak gyerekei es unokai

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 13:24:09

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
jovan
en 61-es vagyok
akkor mondd meg mnikor doglunk meg, mert akkor mar nem veszek tartostejet

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 13:37:42

@hagyma: Csalántea-igényeddel igazán zaklathatnád naponta egyszer (más-más e-mail-címről, amelyeket átirányítasz pl. a csalantea@gmail.com-ra) az összes drogéria- és élelmiszer-hálózatot, mintegy megemlítve nekik, hogy valami Herbária nevű magyar cég készíti...
Alapanyag van, és hátha akkor sokan átszoknának a segélyváró tökvakarásról a csalánszedésre...
Haraszt alatt nem tudom, mit értesz, páfrány- és zsurlófélék ott is élnek, és az ország egy részén ugyanúgy nevezett erdei avar is van ott a lombos fák alatt. Lángos receptet meg tudok küldeni (ha az asszony leírja végre), ha van ott liszt* és valami emberbe való (nem földimogyoró) étolaj, élesztő és só, akkor Te is tudsz csinálni. A fokhagyma hozzá legtöbbször itt is kínai...
De azé' gyertek!

*Torontóban, tésztagyúráshoz, csigacsináláshoz két heti munkával talált egy kilátogató rokon asszony lisztet és nem ketreces tojást (meg a leveshez és egyéb ételekhez kapirgálós tyúkot, hízott libát, kalocsai paprikát stb). Valami Samu bácsi kóser boltocskájában, ahol még nyelvi nehézsége sem volt, mert az öreg éppúgy értett magyarul, mint ruszinul...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.03. 13:39:19

Kezdek gyűjteni egy "hagyma összes"-t
:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 13:40:00

@hagyma: A '65-öt kell megérnünk, mert utána nagyon komoly esély van még vagy 10-15 életévre - ha szedjük a vérnyomáscsökkentőt és nem szedünk össze addig sok félreb.-sal valami Chlamidia-fertőzést...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 13:41:51

Régebben a blogmotor egyszerre csak egy kommentet nyelt le...

cicmen (törölt) 2010.08.03. 13:45:02

@horex: Nyithatnánk egy tékozló hagyma blogot?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 13:46:48

Unom itt magam egyedül. Sértődjön már meg valaki!

Gastroger 2010.08.03. 13:48:07

Na, így 380 komment felé, ha az AOL minden egyes komment után 10 Ft.-ot fizetne a napsütétes radiátor tulajának, már ippeg pénzénél lenne. :)
De amíg elolvassa mondjuk munkaidőben a poszter, az egy óra, akkor mondjuk az az órabére már behozta a napkollektoros fűtésszámlát, vagy mi a panasz, már nem is tudom. :)

Doubledeceker 2010.08.03. 13:49:08

"a baj az, hogy vannak emberek aki nem tudnak annyit kifizetni amennyi a megelhetesulhez kell
nem tudnak
erted?
nem"

És akkor az a megoldás, hogy elopják a közösből.

Hogy a sitett kibasszák az utcára.

Érdekes vilgá lesz ez itt, egyre inkább félek itt mradni Magyar honban, mert pénz az nuku a népek zsebébem, ezért egymást szopatják, de úgy orba szájba.

És nem is látják, hogy ez nem kiút, maximum meghosszabítja a gyötrődést.

Nem tudom kifizetni a villanyt nem használom, csak kurva keveset, vízre is igaz, na a távfűtés az pont szopó.

És hogy van az, hogy az összes ember, aki sír a TV-ben is, hogy nincs kenyére se, mindig dohányzik.

Alanyi jogon jár a cigi??????

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 13:49:41

@cicmen: Tőlem...
Te, figyelj már!
Túl ismerős nekem az a macska. Mintha az apáméké lenne. Ismerjük egymást?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 13:50:10

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
a haverom banyasz volt pecsen az Uranban
egerben azt hivjak harasztnak amibe behonyolik a toltott kaposzta tolteleket
talan savanyitott kaposztalevel?

cicmen (törölt) 2010.08.03. 13:51:02

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:Unom itt magam egyedül. Sértődjön már meg valaki!
Te tróger! Nevezd meg a segédeidet!

yippyupp 2010.08.03. 13:51:46

ma nincs új a nap alatt? vagy felette egy új poszt. ez már a hétvégi volt már?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 13:52:28

@Nandi29:
nem
ez nem helyes magatartas
de vannak emberek akik cigiznek es piaznak es szegenyek
es sumakolnak
pl bejelentes nelkul dolgoznak heti 3-szor komuvesnel
ez igy nem jo
de az elet furabb a szarnal

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 13:52:47

@Nandi29: "Alanyi jogon "egy fél, egy sör, egy doboz cigi meg egy kétszázas az automatába" minden felnőttnek (11 éves kor felettinek) "jár".
Ha máshogy nem, inkább éheznek a gyerekek, pláne, ha a védelmükre kirendelnek egy csomó rendőrt...

Gastroger 2010.08.03. 13:53:09

@cicmen: Én? Segédeim? Kézilányok vannak csak. De ügyes a kezük... :)

cicmen (törölt) 2010.08.03. 13:53:24

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Te, figyelj már!
Túl ismerős nekem az a macska. Mintha az apáméké lenne. Ismerjük egymást?
Hát remélem, hogy nem az apád vagyok! :)

2010.08.03. 13:55:34

@Goompah: egyetértek. nem az épület anyaga a lényeg, hanem a hely, fekvés, lakóközösség... sok minden más. De hogy tégla vagy beton... na ne mááár.

cicmen (törölt) 2010.08.03. 13:55:46

@Gastroger: Jajj! Nem önre értettem gastroger úr! Ámbár az ügyeskezű kézilányok esetleg érdekelnének!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 13:55:57

@Nandi29:
ja
es sok embert tudok aki vegig dolgozta az eletet
de kemenyen am
csak a rendszervaltas tonkrebaszta oket
megoregedtek, nem kellenek sehova, sokszor a csaladjuknak sem
a nyugdij meg lofasz
mert ami eleg volt 78-ban az nem eleg 2010-ben
mondjuk arrol a korosztalyrol beszelek aki ujjaepitette Magyarorszagot a haboru tan
es jonapot

Doubledeceker 2010.08.03. 13:57:59

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Szép, ez de ezek miatt az emberek miatt kell meghúzni magunkat, és nem emelhetünk szót ez ellen, nem prolizhatunk, már jaj ez nem pc ám.....

Na ez a szar dönti a világot romba. Nyugateurópában kezdi kicsapni az ilyesfajta mentalitás a biztosítékot, remélem nálunk is eljutunk egyzser ide.

A szegény embert segíteni kell, ez nem vitás, de nem sörrel és cigivel. Valamelyik vidéki polgármester lépte meg az az "aljas raszista dolgot", hogy a segélyből előbb a közüzemi számlák kerülnek kifizetésre, aztán, ami marad az a családé.....

cicmen (törölt) 2010.08.03. 13:59:24

@yippyupp: Szia kuty! Egy kis velőscsontot esetleg?

Doubledeceker 2010.08.03. 14:00:50

@hagyma:

Ott van én anyai nagymamám is, világ életében dolgozott, és a nyugdíja valami 68.000 Ft, ügyeskedik belőle nehezen de megél, szüleim támogatják, de nem fogadja el.

Na most ha ebből 15.000 elfüstőlne, meg elina másik 10.000 valóban nem lenne elég.

Persze ez így is lófasz, de talán úgy lehet mondani tisztes szegénységben él. Becsülettel, és soha nem sunákol.

yippyupp 2010.08.03. 14:01:05

@cicmen: jöhet, de csak görög módra felszolgálva, galambokat hessegetve. különben megsértődöm, és örülhetsz :)

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.08.03. 14:01:21

Hu, micsoda flame megy itt, a mérőm 661 egységet jelez.. kinek számlázzam?
>.<

Doubledeceker 2010.08.03. 14:01:53

Csak azt akarom mondai, hogy ne kifogásokat kerüsünk a sumákoknak...

de persze megértem, akinek kurvára nincs, de itt nem csak ilyenekről van szó, sokaknak a saját hülyesége miatt nincs.

Gastroger 2010.08.03. 14:02:27

@cicmen: Köszönjük rendelését, hamarosan jelentkeznek. Csak a radiátornak nem szabad nekidönteni őket, mert nekiáll veszettül ketyegni a költségmegosztó, aztán elszalad a fűtésszámla. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 14:04:33

@Nandi29:
najo ne mennyunk vele szociologiai tanulmanyokba egy fogyasztovedelmi blogon
konnyu Malborot szivva egy pohar wiskey mellet a hutoben Heinekennel elmondani a tutit

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 14:05:38

es mindenki tegyen 3 huttot az erkelyre
es nem lesznek egysegek

cicmen (törölt) 2010.08.03. 14:07:35

@Gastroger: Örömmel vettem visszaigazolását. Megnyugtatólag hat számomra a közlése, hogy még a költségmegosztót is felhergelik. Ebből arra következtetek, hogy tüzes sunájúak. Feltétlenül számíthat megjelenésemre! Cicmen.

Doubledeceker 2010.08.03. 14:07:53

@hagyma:

Igazad van, de iszom (illetve csak ritkán akkor viszont sokat), és nem is dohányzom.

Dohányozni kötelező-e?????

Dohányoztam én is, de végleg letettem.

Amúgy tudod te mennyibe kerül egy hűtő??????

És azért továbbra is fenntartom, hogy az egyenes gerinc nem pénz kérdése. Sajnálom, hogy ezt egyesek nem képesek belátni.

trémiki · http://butamondo.blog.hu 2010.08.03. 14:08:06

ne törődj vele rabszolga, nem azért lett meleg a radiátor hanem valaki így imádkozott. Mikor válik már szét az állam és a hitoktatás?

yippyupp 2010.08.03. 14:08:22

@hagyma: nálam HB München van, mondjam a tutit?

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2010.08.03. 14:08:56

Iden fog duhongeni a sáskavirus!! Mindenki meghal, a tobbiek megsebesulnek, kiveve, ha haromezer forintert beoltalak fizsoval, es ezt a levelet kuldd el mindenkinek kulonben jonnek a pomogacsok!! Ezt meg az antiochiai retkeslabu baratok inditottak el szajrololvasassal, es eddig 1000000x megkerulte mar ez a lanc a foldet, hosszaban. Ne szakitsd meg, kulonben kifogy a mez a boltban!! Radiatorra merot ne tegyel, vagy ha tettel vedd le, torold meg malnaizu jegkasaval es tedd vissza forditva, es latad hogy ez jo. Ekozben 30 konyok sugaru korben ne legyen kopasz ember, mert azt is elviszi az imadkozosaskainfluenza.
Amen.

Doubledeceker 2010.08.03. 14:09:17

@yippyupp:

Te érted a dörgést, az egy jó karakteres sör, nem olyan selymes könnyed szar mint a Heineken.....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 14:10:31

@cicmen: Momentán egyedül vagyok, még Sün!! is elment döfönyészni...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 14:13:54

@Nandi29:
az egyenes gerinc nem penz kerdese
a szegenyseg meg nagy ur
a huttot eleg lomtalanitaskor felszedni csak arnyekositasra kell
en 15 eve nem dohannyzom, par sort megiszok hetente akar 20-at is kidozobozo light
ket szo ellen viszont harcolok orokkon orokke
/ a parom es a nyugger es ennek a formacioi
/ biztos vagy benne ha egy faluszeli valyoghazba szuletsz 6-ik gyerekkent akkor is 4 + adot fizetsz ma?
naugye
@yippyupp:
mondjad

yippyupp 2010.08.03. 14:14:47

@Nandi29: @hagyma: nandi elmondta a tutit : )

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 14:16:24

@yippyupp:
johnny walkerrel meg heinekkennel
nehany offsor ceggel
naturlich

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 14:17:33

fe kene mar rugdosni Maryt a reggeli vegett

Doubledeceker 2010.08.03. 14:18:03

@hagyma:

"iztos vagy benne ha egy faluszeli valyoghazba szuletsz 6-ik gyerekkent akkor is 4 + adot fizetsz ma?"

Már ott megette az egészet a fene, hogy 6-ik gyereknek meg sem szabadna születni, ha csak kolonc lesz a társadalom nyakán.

Tudod 80 millióval nő a Föld lakossága minden éveben? Tuti kell ez, nem inkább a minőségre kellene a hangsúlyt fektetni?

Ok, ez nagyon messze megy.

Amúgy falú szélén születtem (ok kisváros, na jó nem is olyan kicsi... :D), a szülökön múlott sok minden.

Azért mert valaki nyomorból jött, és így nem tudta vinni valamire, feljogosítja arra, hogy másokon élöskődjön, akár figyelmenkivül hagyva a társadalmi együttélés szabályait.

Mondjuk ez egy olyan súlyos probléma, amely lassan az egész "fejlett" világot romba dönti.

Gondolok itt azon hatalamas seregekere, akik a jólét megteremtéséből nem, vagy nem igen akrják kienni a részüket, de a javakból igen.

Gastroger 2010.08.03. 14:19:51

Na most mégegyszer végigolvastam a levelet.
A posztolót így 400 felé már lehet?

- A fűtési időszak végétől minden héten felirogatta a megosztó állását? Hááát.. Nekem is van, de én rá se nézek. Lehet, mert igénytelen panelproli vagyok?
- A radiátor valóban nem ment. Node ! A csöveken keresztül azért csak bejött a lakásba némi meleg! Azt ki fizeti ki? Lehet a számlálóberendezés rájött a turpisságra.
- Meg kellene vizsgálni a fűtéscső / légkömbéter m/m3 arányszámot, és azzal is korrigálni a többi lakóval egyeztetve.
- Aki fűt, annak a hőtágulás következtében nagyobb radiátorai lesznek, ergo nagyobb felületen ad le hőt, mint a mért érték alapján adhatna.
- Hány fok lenne, ha nem menne a fürdőszobai radiátor, amin nincs mérőóra??? Az megy éjjel nappal csutkán, a konyhában meg (panel) általány konyhai gáz, így a sütő meg befűti a konyhát.
-Egy óra, vagy számláló vagymijafasz a néha rásütő nap miatt éves szinten kb. 2000 Ft. kiadás.(Redőny? Függöny?) Mennyi lenne a plusz, ha lenne költségmérő a fürdőszobai radiátoron???

Na, így szerintem jogtalan a panasz. Az baj, hogy a nap felmelegíti a szobát, meg a radiátort (a nap már csak ilyen) és azért fizetni kell, de a fürdőszobai szauna nem baj, hogy ingyér van???

Akor ezt most így hogy??

yippyupp 2010.08.03. 14:20:03

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: egyáltalán nem, amíg csak te élvezed a röptüket
@hagyma: keltsed, nehogy már neked kelljen kimenni a sörért

Doubledeceker 2010.08.03. 14:20:54

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Én az érsekcsanádira gondoltam, de a monoki is belendült.

Kár, hogy ezek a dolgok nem alkotmányosak.

Én el tudom képzelni, hogy a mai szar gazdasági helyzetben (pláne, ha itt írok, ahelyett, hogy a munkámat görgetném) én is beszopom egyszer, de én azt mondom igen kell segíteni az eleseteket, de cserébe el is lehet sőt kell várni valamit.

cicmen (törölt) 2010.08.03. 14:23:27

@yippyupp: Neked készítek galambgyrossal töltött velőscupákot! Jó lesz, vagy esetleg mást szeretnél?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 14:23:58

@Nandi29:
a koloncnal hagytam abba
az ertekiteletunk jelentosen kulonbozik
a gyermeK Isten ajandeka
sosem kolomc

yippyupp 2010.08.03. 14:25:16

megette a cacikit a blogmotor

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 14:25:54

@yippyupp:
van a huttoben de meg korainak tartom
vacsora utan szeretek szurcsolgetni 1--ot\
raadasul ma meg vezetnem is kell
nem is keveset
adok meg neki 1 orat

cicmen (törölt) 2010.08.03. 14:28:33

@yippyupp: Most néztem a spájzot! Caciki nincs, csak cicakuki!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 14:28:33

@Nandi29: Speciel csonka hazánk nem a túlnépesedés irányába halad...

yippyupp 2010.08.03. 14:29:03

@hagyma: hát nem kell meginni, csak hozass vele a poén kedvéért. meghogy tudja ki az úr a házban

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 14:29:50

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
sot fogy
na megyek az uj posztba mig Mary fel nem ebred

yippyupp 2010.08.03. 14:30:05

@cicmen: macskapöcse, az jó erős. nyomjad bele, majd izzadok egy kicsit

Doubledeceker 2010.08.03. 14:31:47

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Ez igaz, és gondolod, ha 6 gyerek jön egy családba, amelyek egy része az éretségiig sem jut el, majd kihúzza a szarból az országot vagy mélyebre löki???

@hagyma:

Isten ajándéka, vagy két ember tudatos döntése, én úgy tudom, ajándékba még csak egyetlen ember kapott kölköt az Istentől, sajnos azonban ott is nevelési hibák csúsztak be, mert később szamártolvaj lett belőle.

Igen mások az értékitéleteink, mert te arról beszélsz, hogy van amikor a sumákolás elfogadható és érthető védhető.

Én meg azt mondom, hogy ez a legalja mindennek, persze elképzelhető ilyen élethelyzet, csak nem ez az általános, így nem menthetünk fel ez alapján tömegeket.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 14:32:19

@yippyupp: szerinted nem tudja?
itt konzercativ csaladban/ foleg KY-bol/ ferfiuralom van
hehe

O egy chicken
meg en nevelem ki belole
en marha

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 14:32:41

@Nandi29: Miért ne lennének? Már a jelenlegi családtámogatás deklarált célja is a gyermeknevelés egészséges és biztonságos feltételeihez való állami, azaz közösségi hozzájárulás. Attól egy purdé sem lesz egészségesebb, és nem lesz biztonságosabb a fűtetlen putri, ha apjuk-anyjuk piásan dohányzik...

Doubledeceker 2010.08.03. 14:33:30

@hagyma:

Igen fogy, de a mennyiség nem annyira fontos, mint a minpség.

Értsük már meg, hogy a csomó jóakaró de semmihez nem értő ember nem tud segíteni az országon, legfeljebb újabb segélyezetek lesznek belőlük....

Szomorú de ez van.

yippyupp 2010.08.03. 14:36:11

@hagyma: gyüttök majd haza úgyis, majd itt megismeri a magyarok istenét

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 14:40:27

@Nandi29: Jelen posványába csonka hazánkat leginkább a diplomás pénzügyi értelmiség lökte. Mivel jelenlegi területünk kiválóan alkalmas 12-14 millió ember eltartására, félő, hogy a hiányzó tömeg ugyancsak nem munkához szocializálódott, de magyarul sem értő népcsoportokból fog kikerülni. Ugyancsak komoly esély van hazánk tovább csonkítására, ha az EU országaiból ide deportálják a cigányokat és csinálnak nekik is itt egy maffiavezérelt bélyegállamot.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.08.03. 14:43:59

@Nandi29:
biztos vagy benne hogy megmaradnal haa a minoseg szamit????
es ha ugy gondolod igen
helyezd magad at masik orszagba
de ne gondold ugy
egy 10 gyermekes edesanya is lehet nagyobb minoseg mint a 43 diplomas nagyon okos bagyok
csak a trend erre tart
most

Doubledeceker 2010.08.03. 14:46:21

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Egyetértek ezért is írtam, hogy szerintem jobb 2-3 kölök, éretségivel, jó szakmával, esetleg diplomával, mint 6 koldús szegény purdé.

Ezért nem érthetek egyet azzal, hogy a gyerek Isten ajándéka, mert nem Isten tartja el, hanem mi. És nem ISten tanítatja, hanem mi.

Így a felelőség is a miénk.

Az eszetlen népszaporulat, még soha nem vezetett eredményre.

Hogy mi taszította romlásba az országot, az már képtelenség felsorolni, de tény, hogy a nagytudásuak is segítettek.....

Doubledeceker 2010.08.03. 14:49:09

@hagyma:

De én nem állítottam az ellenkezőjét.

Bocsánat valami félreértés van.

10 gyereket megszülni nem érdem, a disznó is képes erre.

10 életképes, a saját lábán megállni tudó becsületes embert nevelni az a teljesítmény, enélkül csak szaporodás az egész.

Nem tarom többre magam egyetlen anyánál sem, viszont csak azt veszem anyaszámba, aki nem csak szül, vagy csúnyábban elik, mint egy tehén.

Szerintem ezek a jelentős különbésgek.

Isten adja, odáig, hogy megszüli a nő, de nekünk embereknek kell odatenni magunkat, hogy ember legyen belőle.....

Pont ez a rész hiányzik sok embernél.

Amúgy meg Isten is jobban odatehetné magát, minek neki egy csomó félnótás?

2010.08.03. 14:50:01

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "EU országaiból ide deportálják a cigányokat "
Ezzel menj a hírtévéhez meg a kurucinfóra. ott örülnek az ilyen állatságoknak.

De szar ez a homár mostanában :(
le is lépek innen.

Doubledeceker 2010.08.03. 14:50:34

@hagyma:

Egyébként, ha nem maradnék meg, akkor így jártam. Ha nem tudok valamit hozzátenni a világ folyásához, akkor miért is vagyok itt, mire fel élek a Földön????

Erre van válasz? Mitől vagyok ilyen esetben több, mint egy állat.

Goompah 2010.08.03. 14:59:55

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Soha nem értettem azokat az embereket, akik nekiállnak csepülni a cigányokat - bármilyen kódolt kifejezést használnak is a cigány szó helyett.

Deportálni, elűzni, kiirtani, sterilizálni úgysem tudod őket, 800 ezer képzetlen munkaerőre sincs szükség. Akkor viszont egyedüliként marad a tanulásra ösztönzés, bármi áron.

Persze könnyebb a szájkarate, amit te is művelsz.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 15:02:34

@hagyma: Több 8-10-12 gyerekes diplomás édesanyát ismerek. Van, aki munkahelyen is dolgozik, de az is , aki "csak" a gyerekeiből nevelt embert, mesterembert vagy (leendő) diplomást, de mindegyik több nemzeti értéket állított elő, mint egy túlfizetett meddő menedzserpicsa...

Doubledeceker 2010.08.03. 15:03:03

"Deportálni, elűzni, kiirtani, sterilizálni úgysem tudod őket, 800 ezer képzetlen munkaerőre sincs szükség. Akkor viszont egyedüliként marad a tanulásra ösztönzés, bármi áron."

Reméljük új kormányunk nekilendül a projektnek, de erőszakkal hogyan lehet őket felemelni, ha nincs meg bennük a hajlandóság????

Valamit tenni kellene, de senki nem tudja mit, és ahogy látom ez már nem is pénz kérédés.

cicmen (törölt) 2010.08.03. 15:14:55

@Goompah: Hú de trendi médiairányvonalú hozzáállás! Kódolt! Na itt a nem kódolt! Ismerek néhány cigányt és el lehet velük lenni.... Addig, amig nincsenek többen, nem te vagy az erősebb,rád vannak utalva, bírod a primitivítást, nagytestű kutyával vagy, és még sorolhatnám! Különben nem vagyok vevő a pofájukra! Ha te ezt vitatod, tehetünk egy próbát! Sétélj 10 percet az általam kijelölt utcában! Ha nem rabolnak ki, nem vernek meg, (vagy b.sznak) még csak be sem szól egy purdé, te győztél!

Goompah 2010.08.03. 15:16:17

@Nandi29: A mostani felnőtt generációkkal már nincs mit tenni (bár köztük is vannak sokan rendes emberek, de ők nem is okoznak problémát), ezek az emberek reménytelenek. A társadalom fogja eltartani őket egy remélhetően minél olcsóbb, alacsonyabb szinten. Tetszik vagy nem, nincs más lehetőség.

A cigány gyerekek oktatására kell költeni! Egy művelt, képzett, új cigánygenerációban (persze lumpenek köztük is lesznek, ahogy a magyarok között is vannak bőven) a születési arány is jóval alacsonyabb lesz, ezzel talán még egy elfogadható szinten stabilizálható a számarányuk. Minden más megközelítés csak tovább ront a helyzeten, és növeli a jövőbeli számarányukat.

cicmen (törölt) 2010.08.03. 15:17:54

@cicmen: Ja! Mária Terézia tiltotta meg a vadászatukat, ergo azóta próbálják beilleszteni őket! Szerinted hogy most itt tart a dolog még mindig, az mit jelent?

Goompah 2010.08.03. 15:24:13

@cicmen: Nevezheted médiairányúnak, kódoltnak meg PC-nek vagy bárminek. Azt sem tagadom, sőt magam is tapasztaltam, hogy vannak az általad leírt utcák, sőt kerületek és helységek, lásd pl. szegény Szögi Lajos szomorú sorsát.

Én pragmatista vagyok. Látom, mi az, amit nem lehet megcsinálni (kiirtás, sterilizálás stb.), ebből következtetek arra, mit lehet, mi a célravezető.

Azt szoktam mondani, hogy a legnagyobb cigánygyűlölőnek is az lenne az érdeke, hogy "felemeljük" a cigányságot - nem piára költött segéllyel, nem agyontámogatott közmunkákkal, hanem oktatással. Nem az irántuk érzett szeretetből, hanem a saját jól felfogott érdekünkből. Ha nem ezt tesszük, 30-50 éven belül nagyon ráfaragunk. Vagy az utódaink.

(A mostani felnőtt generációról meg az imént megírtam a véleményemet.)

cicmen (törölt) 2010.08.03. 15:24:33

Amugy fűtésből cigányok?
Ahol füst van, ott meleg is van!
(ősi cigány mondás)

Doubledeceker 2010.08.03. 15:28:09

@Goompah:

Ezeket a szavakat szertném én már hallani a parlamentben is.

Valaki felrúghatná a PC mocskát, és kiállhatna az igazság mellett.

Hovatovább egyébként ez lenne a cigányság érdeke is, de valahogy ők sem akarják látni, azt hiszik tán, hogy a hiénázás hosszú távon is megy????

Goompah 2010.08.03. 15:30:56

@cicmen: Csak nem egyetértesz a trendi, médiairányú, kódolt hozzáállásommal? Meglepő. :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 15:37:02

@Goompah:
"Persze könnyebb a szájkarate, amit te is művelsz."

- Hány cigány házban voltál?
(Volt nem egy olyan nap, hogy én száztól is többen.)

- Hány parcellát osztottál ki nekik?
(Sajnos pontosan már nem emlékszem, de száztól többet, és a felét még 25 évvel később is művelték.)
- Hány foglalkozást, előadást tartottál nekik?
(Nem gyűjtöttem össze, de jóval 10 fölött, nem beszélve a gyakorlatilag szinte csak cigánygyerekeknek tartott kisegítő iskolai rendhagyó órákról.)

- Hány cigányt segítettél munkához?
(10-ről 200-ra sikerült - nem kis részben az én munkám és néhány függelemsértésem árán felfejleszteni a közhasznú munkások létszámát, több, mint a fele bizony cigány volt. Ja: és értelmes, hasznos munkákat kaptak. Egyszer még egy kvázi-közbeszerzési eljárással is úgy ügyeskedtem, hogy azt a munkát csak cigány vállalkozók kaphatták meg.)

- Hány pályázatot segítettél megírni?
(Azt sem dokumentáltam, teljes mértékben csak egyet, de utána éveken át évente 2-3 darabot, amíg saját lábra nem állt az a közösség ebben is.)

- Hány cigány barátod volt/van életedben?
A kisgyerekkori cigány barátaim nevére már nem is igazán emlékszem, arra igen, hogy éveken át játszottam együtt (titokban) Rakacán eggyel (kikapott volna otthon, ha megtudják, hogy "parasztokkal" barátkozik), aztán Szendrőládról az a csávó, ha jól emlékszem, Anti, akivel együtt voltunk elsőáldozók és utána évekig tartottuk a kapcsolatot, meg az a két vajda, akivel együtt dolgoztam éveken át. Osztálytársam érdekes módon csak négy volt összesen, Szilvi férjhez ment ötödikben, Lajos, a prímásivadék sokkal gazdagabb volt mint mi, és nem barátkozott velünk, Zsiga eléggé magának való és verekedős volt, Attila meg jóval idősebb (és erősebb) volt, ráadásul valódi kleptomániás, nem bántott minket, sőt, a ceruzáinkat is visszaadta, ha kértük, de az utóbbi kettővel nem igazán volt közös témánk. A katonaságnál Pisti jó barátom volt, Csaba már nem annyira, Karcsit meg utáltam én is, mint a szart. Ő csak a többi exsittessel jött ki jól, velük volt közös témája. A sors fintora, hogy egyedül őt láttam leszerelés óta, de nagyon örültem, hogy nem ismer fel a vonaton a részeg dögös színi cigány. Pistit kerestem is egyszer, elköltözött Polgárról, mert a magyar felesége otthagyta, amíg katona volt. Összeállt egy másik cigánnyal.)

cicmen (törölt) 2010.08.03. 15:38:52

@Goompah: Nem teljesen, de mindketten imádjuk a macskákat! :)
De ha nem vetnél meg egy öregedő alacsony, kopaszodó molett férfit, akkor össze is házaodhatnánk!

cicmen (törölt) 2010.08.03. 15:45:24

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Elkeserítő történetek! Lapozzunk, mert ez nem vidám! Hogy vannak a tüskéid cimbora!

cicmen (törölt) 2010.08.03. 15:47:11

A blogmotorról mostmár szeretném azt hallani, hogy jót, vagy semmit! Ezt ugye mindenki érti?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 15:48:06

@Goompah: A cigány szülők értékrendje ellen nem lehet eredményesen oktatni, nevelni. Amíg a kancigányok fényesre gyúrva jönnek ki a sittről, nem szürkén, beesett szemmel, amíg a börtönkoszt hivatalos normatívája többszöröse a kórházinak, amíg bevihetik a gyerekek elől elvett-elspórolt fehérjét és cigit, amíg nem kell megdolgozni a sitten még az odahaza elérhetetlen luxusért sem, amíg a börtönbüntetés mellett nem kötelezik az áldozat kárának a megtérítésére a bűnözőket is, addig nem a csöndes, szerény, dolgozó cigányember lesz a példaképe a gyerekeknek, hanem az ilyen rendőrgyilkos Zolik. Meg a "kamatos-pénzes" politikai királycsinálók...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 15:50:31

@cicmen: Ó, dehogy nem vidám, eltekintve V. Pisti sorsától! Róla később még azt hallottam, hogy egy másik városban politikai pályára lépett (csak benne van a bűnöző hajlam...) és talált magának egy rendes rányit.

Pami68 2010.08.03. 16:01:05

@konrada:

Figyelj már értetlenkém! Nehogy már fizettessenek olyanért, amit nem veszek igénybe!!! Azelőtt azt nyomták, hogy a fűtés mérővel majd annyit fizetek, amennyit ténylegesen fogyasztok. Nagy nehezen belement mindenki. Hittünk. Aztán vazze itt a fogyasztás-fizetés egyensúlytalansága. Kamu dumával megetetik a népet, mi benyaljuk, mert hát ugye húzós a panel fűtési számlája, és zsupsz, benne is vagy a csőben, mert átvertek!

Aztán meg miért kéne szétfagyott csöveket bemutatnom? Mellettem mindkét oldalon laknak, alattam szintén, fölöttem meg senki, mert ott a tető.
A telken sem fagy be semmilyen cső Te nagyon okos, pedig ott aztán semmilyen fűtés nincs télen, mert csak nyáron használjuk.
Szóval nem kell a süket kamu-rizsa tőled. Azt már megkaptuk annó amikor rádumáltak minket erre a mérősdi játékra.

És hogy megnyugodj, az alattam lakó sem ázott be ettől. Miért is ázna be?

Panelban laksz egyáltalán? Fizetsz Te egyáltalán ilyen jellegű rezsiket, hogy ekkora hülyeségeket írsz, vagy csak játszod a _kioktató nagyfiú vagyok_ stílust pelenkával a seggeden?

Egyéves Önkéntes 2010.08.03. 16:04:08

@Pami68: hát ha a Bahamákon van telked, ott tényleg nem fagy be a víz télen a csőbe.

Ezt megerősítem.

Pami68 2010.08.03. 16:08:31

@EÖ:
Mogyoródon van. Ha az neked Bahama, akkor ott van:)És nem fagy be.

Goompah 2010.08.03. 16:11:37

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

"Hány cigány házban voltál?"

Elég sokban, talán egy tucatnyiban. De nekem nem ez volt a munkám.

"Hány parcellát osztottál ki nekik?"

Egyet sem. Te talán a saját földedet osztottad ki nekik? Ha igen, akkor minden megbecsülésem a tiéd. Ha nem, akkor viszont csak a munkádat végezted, amiért fizetést kaptál. Erre azért kár ennyire felvágni.

"Hány foglalkozást, előadást tartottál nekik?"

Nem tanár vagyok, a munkám során olyasmit csinálok, amihez értek.

"Hány cigányt segítettél munkához?"

Nincs saját vállalatom, így egyet sem. Te a saját cégednél adtál nekik munkát? Ha igen, akkor minden megbecsülésem a tiéd. Ha nem, akkor viszont csak a munkádat végezted, amiért fizetést kaptál. Erre azért kár ennyire felvágni.

"Egyszer még egy kvázi-közbeszerzési eljárással is úgy ügyeskedtem, hogy azt a munkát csak cigány vállalkozók kaphatták meg.)"

Erre nem lennék büszke, ezzel törvényt sértettél.

"Hány pályázatot segítettél megírni?"

Egyet sem, nekem nem ez a munkám. Neked a jelek szerint ez volt, ezért kaptad a fizetésedet. Az meg ugye mindenképp alap, hogy jól végezd a munkádat, nem?

"Hány cigány barátod volt/van életedben?"

Elég sok. Közülül kettő sok évig tartó kapcsolat volt.

Na de én nem vagyok sem cigánybarát, sem cigánygyűlölő, mindig az embert nézem. Azt persze megbecsülöm, ha valaki a hátrányos származása ellenére rendes ember lett.

@cicmen: Hát, én nagyon szeretem a cicákat, az biztos. De ez csak szükséges, de nem elégséges feltétel egy házassághoz. :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 16:15:40

@Pami68: "Azelőtt azt nyomták, hogy a fűtés mérővel majd annyit fizetek, amennyit ténylegesen fogyasztok."
Hazudtak. "Na és?" (H. Gyula) Igazán megszokhattad volna...

"Nagy nehezen belement mindenki. Hittünk."
Hiba volt. V.ö. 1. parancs! Segítettetek magatokat becsapni.

Goompah 2010.08.03. 16:20:34

@Pami68: "Azelőtt azt nyomták, hogy a fűtés mérővel majd annyit fizetek, amennyit ténylegesen fogyasztok."

A falakon át a folyosóról, a szomszédból átjövő meleget is ténylegesen fogyasztod. A lezárt radiátor mellett az áthaladó csőből jövő meleget is.

Ettől persze még félrevezető volt a duma, de senki nem csapott be.

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

"A cigány szülők értékrendje ellen nem lehet eredményesen oktatni, nevelni."

Nem mondanám, hogy nem lehet, de biztos nehéz. Na de van más lehetőségünk?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 16:24:23

@Goompah: A felsoroltak negyede sem volt munkaköri kötelezettségem,. és én is kitérhettem volna azok elől, mint a többiek. A "törvénysértésre" kifejezetten büszke vagyok, egy olyan terület rendbetételéről van szó, amit korábban évtizedekig elhanyagoltak. A lakossági visszajelzések dupla örömről szóltak, egyrészt, hogy eltűnt az a szégyenfolt, másrészt meg végre láttak cigányokat valóban dolgozni...

@cicmen: Áldásom rátok! Csak jelzem, hogy remekül tudok összeadni. Szerintem Hagymát hívjátok meg az egyik tanúnak, hátha hoz egy kis dellárt...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 16:30:34

@Goompah: Van, csak nem olcsó és nem jár azonnali eredménnyel "azonnali kielégüléssel". Két modell már bizonyított: az egyik a Dr. Seres Géza néhai nagylétai körorvos, szemész és fogász nevéhez a "Tiszta udvar - rendes ház" mozgalom mellett ugyancsak köthető rendszeres cigány "olvasótáborok", a másik meg az egykori BAZ-Megyei Pártbizottság és a Megyei Tanács által menedzselt "Rakaca-program", bár az utóbbi hosszú távú eredményeit a rendszerváltást megelőző gazdasági összeomlás, munkanélküliség alaposan lerontotta.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.03. 16:53:01

@Nandi29:
Dohányoztam én is, de végleg letettem."

Mennyímá' innen!

Most jött egy rég nem látott komálósom
Az is abbahagyta.
"Nehogymá' hulye legyek és megöljem magam, amikor jelentkeznek a gondok"
És azt mondja, nem is kivánja

Én meg minden ciginél tényleg káromolom magam és nem tudom abbahagyni

Secnir 2010.08.03. 16:53:33

b+, kicsit nem figyelek, és egyből mi folyik itt?

mi ez a burkolt cigányozás?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.03. 16:56:12

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
bevihetik a gyerekek elől elvett-elspórolt fehérjét ...."

Érdekes , a satnya cigánygyerekböl is benga cigány lesz
Hogy van ez, akkor?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.03. 16:58:04

@Secnir:
Mennyímá' hol lvasol te ilyet?
Kevered a homart a szittyamagyar kuruccal
Rossz ablakot olvasol
:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 17:00:15

@horex: Segítek, ha kell, én ~15 év után szoktam le a napi 1 doboz Szimfóniáról.

@Secnir: Ki burkolt itt és mit?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.08.03. 17:04:13

@horex: Nem mindegyikből. Sokukból lesz satnya, görbe rokkantnyugdíjas 18-20 éves korára. A lányok meg nem véletlenül lesznek többségükben vénasszonyok 35-40 éves korukra. Nem genetikai okból, a szegénységből való kilépés náluk is meghosszabbítja a szexuálisan is aktív élettartamot, viszont a dohányzás akkor is kicserzi korán a bőrüket. Állítólag mindenhol.

Goompah 2010.08.03. 17:36:39

@cicmen: Nincs azzal semmi gond, én sem vagyok Nádszál kisasszony.

cicmen (törölt) 2010.08.03. 18:18:13

@Goompah: Akkor ez meg van! Na most, nekem a fejem kopasz, tehát remélem, hogy neked meg a ....Egyébiránt nem vagyok egy adonisz, de a parókásvirslim marha hosszú. Ez szerintem jobb mint egy hozomány! Te mit tudsz felmutatni?

cicmen (törölt) 2010.08.03. 18:24:39

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ezt kommentelted? Erre nem birok azonnal válaszolni, remélem megérted. Megyek fejtörni! :)

Techem Kft. 2010.08.03. 19:03:55

Tisztelt Fogyasztó!

Internetes bejegyzésében azzal kapcsolatos panaszát fejtette ki, miszerint az Önök lakásában található egyik radiátor esetében zárt szelepállás (www.miho.hu/mail/newsletter/7/1_320x240.jpg) mellett is regisztrált fogyasztást a fűtési költségmegosztó. Természetesen szerencsésebb lenne a bejelentésben szereplő tények, körülmények pontosabb ismerete, azonban így is igyekszünk felvetésére korrekt tájékoztatást, választ adni:

A kérdés jobb érthetősége érdekében kiemelek néhány fontos tényezőt az elektronikus fűtési költségmegosztók működésével kapcsolatban:

• A költségmegosztó (www.techem.hu/hu/termekek/keszulekek/koltsegmegosztok/radios/index.phtml) mérési elvéből következően mérés csak akkor történik, ha a fűtőtest hőmérséklete magasabb a környezeténél – ebben az esetben a melegebb test (a radiátor) hőt ad le a hidegebbnek (a környezetének). Ez természetesen azt is jelenti, hogy egy 30 °C-os – kezünkhöz képest hűvös – radiátor mérhető mennyiségű energiát ad át nála hidegebb környezetének. (Külső hőforrás (napsütés, sütő …) esetén ugyan meleg lehet a radiátor, de nem melegebb a környezeténél, azaz nem történik regisztrálás.)

• A készülék által mutatott fogyasztási érték a fűtőtest hőleadásával arányos. A hőleadás a radiátor paraméterein (például típusán, méretén) túl függ a fűtés időtartamától valamint a fűtővíz és a szobalevegő hőmérsékletétől, pontosabban azok különbségétől (Δt). Az előző pont figyelembe vételével megállapítható, hogy egy 30 °C-os (testhőmérsékletünkhöz képest „hideg”) fűtőtest esetében 20 °C-os szobahőmérsékletet feltételezve a fűtővíz, illetve a szobalevegő hőmérsékletkülönbsége (Δt)=10 °C azaz (mivel a radiátor 10°C-kal melegebb a környezeténél) joggal történik regisztrálás.

• A költségmegosztó naptár funkciót is tartalmaz, így képes megkülönböztetni a nyári- és téli (fűtési) időszakot. Az első pontban elmondottakon túl (ami szerint a mérés alapfeltétele, hogy a fűtőtest melegebb legyen környezeténél) a nyári hónapokban egy további feltétel is adódik: mérés nyáron csak akkor történhet, ha a fűtőtest hőmérséklete meghaladja a 40°C-ot. Ebben az esetben, ha este a levegő hőmérséklete lehűl (ami sokkal gyorsabban hűl le mint a radiátorban lévő víz) akkor a radiátor melegebb lesz a környezeténél és hőt ad le, amit a készülék ténylegesen érzékel és számol.

Felvetésére, miszerint tapasztalata szerint zárt szelep mellett is mért a költségmegosztó, az előzőekben leírtak egyértelmű választ adnak: amennyiben valóban nem magasabb a radiátor hőmérséklete a környezeténél, akkor a költségmegosztó nem regisztrál. Hogy ennek ellenére zárt szelepállás mellett miért mérhetnek a költségmegosztók nullától eltérő értékeket, arra több magyarázat is lehet:

• A magasabb hőmérsékletű csővezetékek nincsenek termikusan elszigetelve a fűtőtestektől (tehát fűtési időszakban, zárt szelepállás mellet is a forró csővezeték melegíti a vele közvetlenül érintkező szelepet és a fűtőtestet annak bekötési pontjánál), így azok hővezetés segítségével magasabb hőmérsékletre melegedhetnek környezetüknél. Ez a hatás a költségmegosztóval mérhető fogyasztást eredményezhet.

• Tényleges fogyasztás és mérés eredhet a termosztatikus szelep – alacsonyabb hőmérsékleten természetszerűleg jelentkező – átengedéséből, aminek hatását fokozza egy nem megfelelő szellőztetési szokás, illetve a termosztát eltakarása. Szellőztetések idejére a termosztatikus szelepfejet mindig állítsák „csillag” állásra. Itt kell leszögezni, hogy a termosztatikus szelepfej „csillag” állása nem azt jelenti, hogy az adott radiátor teljesen le van zárva! A „csillag” állás egy fagyvédelmi funkciót takar, mely azt jelenti, hogy nem engedi egy bizonyos határ alá csökkenni az adott helyiség hőmérsékletét (8 °C-os – vagy annál alacsonyabb – szobahőmérséklet esetén a legkisebb, azaz „csillag” állásnál is folyik be a radiátorba fűtővíz). Ezért lehetséges az, hogy a teljes fűtésidényben „lezárt” radiátorra felszerelt mérőkészülék is mutathat fogyasztást. Ugyanis egy szellőztetés esetén a szoba hőmérséklete 8 °C alá süllyedhet, akár csak pár percre is, és a precíz mérőkészülék az ekkor a radiátorba befolyó fűtővíz hatását már megméri.

• A magyarországi panelházakban gyakorta alkalmazott egycsöves fűtési rendszerek esetében gyakran előfordul, hogy zárt szelepállás mellett is jelentkezik egy spontán visszaáramlás, úgynevezett recirkuláció. Ennek során az alsó radiátorkötésen, csövön keresztül folyamatosan kis mennyiségű forróvíz jut a radiátortestbe, ahol kisebb sűrűsége folytán felfelé áramlik, miközben az alacsonyabb hőmérsékletű víz lefelé. A fűtővíz itt leírt keveredésének következményeként a radiátor hőmérséklete természetesen magasabb a környező levegő hőmérsékleténél. E jelenség eredményeképpen mutatkozik – e „kényszerfűtést” nem kívánó lakó szempontjából sajnálatosan – a költségmegosztón regisztrált fogyasztás. A visszaáramlás megszüntethető oly módon, hogy nem csak a radiátorszelepet, hanem az alsó bekötésnél beépített golyóscsapot is elzárják.

A leírtak alapján tehát elképzelhető az Ön által jelzett fogyasztás regisztrálása. Annak érdekében, hogy ne csupán ennek elvi lehetőségeit vizsgálhassuk, célszerű lenne elvégezni a készülék helyszíni ellenőrzését. Mivel a fogyasztási értékek egy évre visszamenőleg havi rendszerességgel is rögzítésre kerülnek a költségmegosztóban, könnyen ellenőrizhető, hogy mely hónap(ok)ban lépett fel a kérdéses fogyasztás. A bejegyzésében Ön is említette a helyszíni ellenőrzés lehetőségét, azonban – tekintettel arra, hogy ez csak abban az esetben költségmentes, ha valós készülékhibát tapasztalunk – azt nem kívánta igénybe venni.

Társaságunk igyekszik mindent elvárhatót megtenni ügyfelei elégedettségéért, ezért annak érdekében, hogy a kérdést megnyugtatóan rendezhessük, kérjük biztosítsa a költségmegosztó helyszíni ellenőrzését számunkra – mivel ez most a mi kérésünkre történik, természetesen díjmentesen.

A vizsgálat során meg tudjuk állapítani, hogy a kérdéses fogyasztás mely hónapokban keletkezett, illetőleg azt is, hogy a készülék idén nyáron mért-e és ha igen, akkor melyik hónapban és mennyit.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a termosztatikus fejet és a költségmegosztót még a nyári időszakban se takarják le, mivel az így kialakuló hőmérsékleti viszonyok miatt valóban előfordulhat az Ön által is tapasztalt mérés.

A Techem Kft. Magyarországon összesen mintegy 300 ezer elektronikus költségmegosztó berendezést szerelt fel eddig, ezeknek kevesebb, mint 1%-ánál fordult elő probléma, ezek is szélsőséges körülmények között (pl. ha a fűtőtestet extrém erősségű napsütés éri, és ennek következtében annak hőmérséklete meghaladja a 40°C-ot, amelynek a radiátorok ablakok alatti elhelyezkedése miatt egyébként nagyon kicsi a valószínűsége.)

Abban az esetben, amennyiben a fűtési költségmegosztó olyan esetben regisztrál fogyasztást, amikor valós fűtési tevékenység nem történik (pl. nyári időszak) a Techem Kft. azt javasolja, hogy amennyiben a mért mennyiség meghaladja a 30 egységet (mely esetben a fogyasztásnak már minimálisan érzékelhető hatása lenne az éves fűtési költségre) akkor a kedves fogyasztók ezt jelezzék a Techem-Kft.-nek, aki megvizsgálja a készüléket. Amennyiben kiderül, hogy a fogyasztás a berendezés hibája miatt következett be, a Techem Kft. elengedi a kiszállási díjat, illetve az adott esetben mért fogyasztási értékkel csökkenti az éves összfogyasztás mennyiségét.

Amennyiben a leírtakkal kapcsolatban kérdése merülne fel, készséggel állok rendelkezésére.

A készülék ellenőrzés időpontjának egyeztetése céljából, kérjük a panasszal élő kedves fogyasztót, hogy a következő telefonszámon jelentkezzen:

Techem Kft. Szerviz központ
06 1 439 0455

Tisztelettel:
Techem Kft.

Tófalvi György
ügyvezető igazgató

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.03. 19:05:18

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Ebben nem lehet segiteni
B,nőm mondta, gyere le/Balaton/ kiszolgállak, csak hagyd abba
Az az életritmus, a teljes semmittevés viszont nem nekem való
Persze kifogás mindig van

A rohadt akarető ami nincs, pedig már vizsgáltam magam, mi az ami idegessé tesz ha elfogy a cigi és mi jó benne
Semmi nem jó már,annyit szivok

Még csak nem is fáj, mint néhány kábszer megvonás
Áhhh

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.03. 19:10:50

Azért érdemes lenne a fűtőkozpontnak jelezni ezt a posztot
Hátha valaki válaszol

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.03. 19:49:26

@horex: "Azért érdemes lenne a fűtőkozpontnak jelezni ezt a posztot"

Nem tőlem tudod, de ezzel kezdte: "A Techem Kft. simán lepattintott"

És az NFH is kilőve.

Doubledeceker 2010.08.03. 20:19:45

@Techem Kft.:

Le a kalappal!

Ha már naptár funkció is van a szerkezetben, akkor csak egy kis módosítás lenne, hogy nyáron egyáltalán ne mérjen, úgy értem persze csak júni, júli, és agusztusban ne, mert ki tudja a többi hónapban lehet tényleg kell fűteni.

Vagy megntcsak nyáron akár lehetne 50 fokos is a küszöbérték, estleg a delta T kellene nagyobbr venni.

A lényeg, hogy nyáron ne mérjen már, mert felborzolja a kedélyeket, pláne, ha valaki rögötn azt gondolja, hogy a szolgáltató ezzel kaszál.

Bp. Tahi-ban nem Önök vannak?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.08.04. 18:31:57

@Techem Kft.:

Nah, így kell ezt csinálni. Bár családi házban lakom, mindig is foglalkoztatott az a perverzió, hogy mi történik, ha a fogyasztásmérőt "beburkolom" és pl. egy gyertyával 60°C-os környezeti hőmérsékletet hozok létre.

Ha a radiátor fűtővize 40-60fokos, akkor vajon visszafelé/semmit fog mérni, esetleg regisztrálja a meleg környezeti hőmérsékletet és a leolvasó legközelebb a gyertyát a fenekem alá helyezi el ? :)

WhoTheHell 2010.08.05. 12:49:14

@Techem Kft.: 1. "Külső hőforrás (napsütés, sütő …) esetén ugyan meleg lehet a radiátor, de nem melegebb a környezeténél, azaz nem történik regisztrálás."

2. Ebben az esetben, ha este a levegő hőmérséklete lehűl (ami sokkal gyorsabban hűl le mint a radiátorban lévő víz) akkor a radiátor melegebb lesz a környezeténél és hőt ad le, amit a készülék ténylegesen érzékel és számol.

3. "pl. ha a fűtőtestet extrém erősségű napsütés éri, és ennek következtében annak hőmérséklete meghaladja a 40°C-ot"

Nos csak én érzek itt némi ellentmondást? Tehát volt egy külső hőforrás és melegebb lett a radiátor mint a környezete.

Továbbá bár a legtöbb dologban igaza van az állítólagos Techemesnek de mi az, hogy egy radiátor amire rásüt a nap nem lehet melegebb mint a környezete? Próbált már nyári 30 fokban napra kitett fémlemezt megfogni? Biztos az is csak 30 fokos és csak valami misztikus hatásnál fogva süti meg a kezem. Nem pedig azért mert elnyeli a hullámokat és attól jól felmelegszik 80 fokra. Jó, ha közelebb megyek érzem, hogy melegebb van de nem süt meg. Ha meg megfogom hát fáj. És akkor most a 3-as pont szerint amúgy nem is delta t-t mér? Értem én miről van szó csak pontosan kéne leírni. Meg az igazat. Igen ha rásüt a nap beszívtad. Erre keresd meg az előző hozzászólásom, hogy kettős leolvasással ez megoldható.

puncipöcögtető 2010.08.06. 05:25:02

"Próbált már nyári 30 fokban napra kitett fémlemezt megfogni? Biztos az is csak 30 fokos és csak valami misztikus hatásnál fogva süti meg a kezem."

vazz, jártál te annak idején fizia órára, vagy csak MELEGEDNI mentél be?

Más: nálunk itt télen 20 fok szokott lenni max. Tessék felöltözni, mert 25 fokban üldögélni pazarlás. (Majd ha még drágább lesz az energia, majd rájön mindenki.)

Acmee 2010.08.28. 01:30:07

@Dövan:

Igen, pontosan...

modoros.blog.hu/2010/08/26/a_sertodott_videki

(magam is vidékről származom, sajnos úgyfest, hogy tovább bírtam türelemmel az észosztási sorban...)
süti beállítások módosítása