Tékozló Homár

Átszámozás után tovább árulják az ócska csiszológépet

2010.08.24. 13:36 | szily | 63 komment

Baumaxot lehet rekeszteni barkácsáruházban pár ezresért vett ócska kéziszerszámokról szóló sztorikkal. Sanyi - oly sokunkhoz hasonlóan - persze nem tudott ellenállni egy 5 ezer forintos csiszolónak, amiért nagy felismerés lett a jutalma. Tanulságos levelezés alant:
 


3 hónapja vásároltunk akciósan egy csiszoló gépet, ami akkor fél áron volt. A gépre 3 év garancia is járt. Gondoltuk milyen jó vétel, a hülyének is megéri. Vásárlás után kb. 1,5 hónapig hozzá sem nyúltunk, mivel csúszott a felújítás, így nem volt mit csiszolni. Ekkor kerítésléceket kezdtünk vele csiszolni, de a gép az ötvenedik léc után megadta magát. Persze szerviz lett a dologból, ahol közölték, hogy azonnali csere, mert javíthatatlan. Kiállították a cserepapírt, amivel irány a Baumax. Ott cserélték volna is, ha a gyártó közben nem szüntette volna meg a gépet. Pontosabban a gép létezik, csak a típus száma már közben más lett. (Ezt a műszakis eladó mondta!) Arra pedig nem lehet cserélni... Így az elpusztult gép vásárlási értékét beszámították az új gép árába, ami időközben már több mint dupla annyiba került. Kicsit felháborítónak tartom, hogy adnak egy adott termékre 3 év garanciát, majd már 3 hónap múlva sem lehet érvényesíteni azt, mert a gyártó megszüntette. Ami helyette van pedig több mint dupla annyiba kerül. Ekkor visszamentünk a szervizhez, ahol közölték, hogy ők tehetetlenek. A gép javíthatatlan. Nem hivatalosan pedig ezt közölte: Rendkívül sok a panasz ezekre a típusú gépekre, a gyártó pedig úgy trükközik, hogy a típusszámokat cserélgeti.

Sajnos, ezt is meg lehet csinálni Magyarországon. Félreértés ne essék, nem vág földhöz a csiszológép ára, de mi van ha egy 200000 tv-nél történik mindez? :(

Üdv. Sanyi

Rákérdeztünk ezután Sanyinál, hogy pontosan melyik gépről beszélünk, ezt válaszolta:

Sajnos a régi tönkre ment gépnek nem tudom a típusszámát, mivel le kellett adnom a Baumaxnál. A számláján pedig csak annyi szerepel hogy OK excenters. Az új gép szintén OK márkájú, a típusszáma pedig RS 420 MX. A régi gép egyébként akciósan kereken 5000ft volt. Az új pedig 11900. Ebből vonták le az ötezer ft-ot (a régi gép árát). Maga a gép egyébként kinézetre teljesen olyan mint a régebbi volt. Csak a kódsor nem stimmel állítólag. Na meg 6900ft-ot még fizetnem is kellett. :(
 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neménvótam 2010.08.24. 13:57:05

Kettőt kellett volna venni rögtön 10 ezerért.

pete_r 2010.08.24. 13:59:13

OFF Tudom, hogy nem illik szidni a postolót, de az OK nem márka. Ötezerért sem. Ha utánam dobják, visszadobom. Ha szerszámot akarok venni, akkor jót veszek, rendes árért. ON
Annak a cégnek, aki ilyet csinál, kijár a fogyasztóvédelem fokozott figyelme, bírsággal nyomatékosítva.
És egy felizgatott farfekvéses sün is.

Jokkura 2010.08.24. 13:59:20

Örök tanulság:10 000.- alatti géppel nem tervezünk komolyabb munkát.Hanem nézegtjük,simogatjuk,vitrinbe tesszük stb.Ill. egyszeri használat után --lehetőleg minél gyorsabban-- visszavisszük és kicseréltetjük...és megint van egy új ,szép ,nézegetni való gépünk :)

little honey 2010.08.24. 14:01:24

Nincsen azzal a géppel gond: egy 5.000-Ft-os géppnek ennyi az élettartama. 100 Ft/léc. Az vegyen ilyet, aki keveset használja (és az is számít, hogy egyszerre mennyit). Barkács minőség barkács áron.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.08.24. 14:08:20

barkácsoló, barkácsoló ... te szopni jársz ide

@pete_r: "...Ha utánam dobják, visszadobom..." azért ezt megnézném :D

basszus, már a homár sem a régi. Hát hol vagytok ELSŐZŐK?!

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.08.24. 14:09:24

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: vagy az aldiból, esetleg fűszoknyás lányoktól legvégső esetben őstermelőtől ;)

Secnir 2010.08.24. 14:14:16

ötven kerítéslécet bajumaxos barkácsgéppel csiszolni (és gondolom volt még hátra még ötven)?

gratulálok sanyinak.
az ilyen vesz egy darab csiszolóvásznat, és csodálkozik, hogy kopik. meg eltűnik a csiszolóréteg.
azt a faszé' nem viszi vissza?

te sanyi! rossz otthon nálatok a csap is! kifolyik belőle a víz!

Xmas 2010.08.24. 14:19:34

A kedves postíró kifejezetten buta. Ha már egyszer meggyőződött róla, hogy ez a típus egy szemét, és visszakapja az árát, akkor miért költi bele egy ugyanolyan szemétbe és még fizet is mellé?

Ha egy pici esze van, akkor tanul a hibájából, és másodjára nem vesz ugyanolyan rosszat...

elwood 2010.08.24. 14:20:57

a cserepapírra ha nem tudnak ugyanolyat adni akkor a pénzt kéne visszaadni.

ha csak 600 000 Ft-os gép van akkor ráfizetsz 595 000 FFt-ot és elhozod ?

Nekem az jött le, hogy a Baumax érvényesítette a garanciát és beszámította, a kérdés, hogy pénzt is adott-e volna ?

Anti Anyag (törölt) 2010.08.24. 14:22:35

Azt a gépet valószínűleg 3000-ért adta a gyártó, csak a Baumax "akcióban" felemelte 5000-re.

fagzal 2010.08.24. 14:25:17

Nem értem.

Kötelező nekik adni másikat, ami "ekvivalens". Ha nem tud, mert már nincs, akkor visszaadja az árát - tkp. ez történt ha jól értem.

Egy 200k-s TV-nél nem lett volna gond, mert kaptál volna másikat annyi pénzből. Az olcsó dolgok ilyenek, az ember reménykedik, hogy jól jár, aztán néha nem.

Ninjaboy 2010.08.24. 14:26:06

10-12 körül Skil, Black&Decker és nagyon picit többért Bosch és Einhell is van. Az Ok egy kalap szar, kínai dzsunka átcsomagolva, hogy márkásnak nézzen ki.

2010.08.24. 14:26:17

Lehet, hogy suletlen a kerdes, de ha annakidejen felaron 5000 Ft-ot fizettem egy gepert, ami aztan tonkrement es most ujat akarnak nekem adni (a 11900 Ft) a kulonbozet kifizetesevel, akkor nem csak 1900 Ft kellene fizetnem?
Az eredeti termekar ugyanis 10000 Ft volt, hiszen a cucc felaron volt 5000 Ft.
Egyoldalrol ertem, hogy az altalam atadott osszeget akarjak beszamitani, de nem tudom az ebben az esetben mennyit szamit. Tenyleg a reszemre okozott kar (5000 Ft) szamit ilyenkor vagy a lecserelendo termek erteke (10000 Ft)? Az akcio, az nem a ceg sajat maganugye?

wm_fan 2010.08.24. 14:31:19

Gyerekek, nem a gépen, az árán, stb van a hangsúly...
Pénzt vissza nem fizettek, és mivel még 30db lécet kell még csiszolni, nem akartam 25000ft-ot költeni Bosch, vagy 45000ft-ot Makita excenteres csiszolóra. Úgy sem lesz többet semmire használva. Most is csak a legfinomabb csiszolókoronggal van egy kicsit átcsiszolva, hogy tükör sima legyen. Kb 1 lécet 1 percig csiszoltam. Lehet hülye vagyok, mert azt gondoltam, hogy egy gagyi gép is csak kibír 1-1.5 óra munkát...

ex-dr. vuk 2010.08.24. 14:43:34

Luuuuuzer

Nem vagy koteles mas tipust (plane rafizetessel) megvenni.
Vagy kicserelik egy masikra, vagy visszaadjak a penzt. A felajanlott mas tipus NEM VAGY KOTELES ELFOGADNI akkor sem, ha nem kell rafizetned. Egyedul az ugyanolyan tipust kotelesseged elfogadni, mint csere.

Pepin bácsi 2010.08.24. 14:44:31

Haver szombaton kölcsön adta a füsttel működő csiszológépét. Kijött belőle a füst oszt má' nem is működött. Mond lyuk ő 1500 ft-ért vette, valami hasonló csúcsmárka volt. Nem bánkódott miatta különösebben, bedobta a másik öt hasonlóan szar masinája mellé egy baumaxos (!!!!) szatyorba.
Ja, csiszológépet csak az aldiból !

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.24. 14:50:19

Nem akarom ekézni a poszttolot, csak ennyit irok
Sanyi-Sanyi!

VAsárnap jártam egy ilyen "társ.áruházban", akciós gépek és az ealdó bőszen magyarázott egy sanyiak, hogy még pótakkumulátor is van a csomagban
Az is ilyen 5000-es csavarbehajtó volt

Anno egy melóra kellett volna egy +csavarbehajtó, hogy a segitő is dolgozhasson
Fél óra mulva lemerült, az eegy napig szabályszerűen töltöt akksi
Ki akarták cserélni, mert cseregaarncia volt
A vége pénz-vissza lett, pedig 2500 volt csak
A dühöngést és az időt sajnáltam az akcióra
Ha egy melót kibir, már megérte volna ennyiért

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.24. 14:54:06

@fagzal:
ami "ekvivalens".
Mé van idézőjelben?

_ng_ 2010.08.24. 14:54:32

Ha nem tudják cserélni, kötelesek visszaadni a pénzt. A maradék 30 lécet meg lecsiszolhattad volna kézzel.

mortalwombat 2010.08.24. 14:56:47

Anno 2490 jó magyar forintért vettem egy "eldobható" ütvefúrót, mert sürgős fúrnivalóm támadt hétvégén. Megvettem, imádkoztam, hogy azt a 10 lyukat kibírja, azután megpörgetem a fejem fölött és elhajítom. Azóta eltelt 5 év, meg 20-30 üzemóra. Szerintem gyári hibás lett kínában, mert még mindig működik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.24. 15:01:24

"Rendkívül sok a panasz ezekre a típusú gépekre, a gyártó pedig úgy trükközik, hogy a típusszámokat cserélgeti."
Olé, új magyar fogasztóátverési mód, és ráadásul nem is áruház-szinten? Ügyes ötlet... :S

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.08.24. 15:03:16

Nem is tudtam, hogy a vadászt Sanyinak hívják.
Nade mi az az excenter?
Régi focicsatár?

zsirfeka68 2010.08.24. 15:13:29

A gép árát vissza kellett volna adniuk! Fogyasztóvédelmi törvény. Elállás a szerződéstől cím alatt. A másik dolog,én 7.5 évig voltam szervizes-vevőszolgálatos egy barkács multinál. Hozzánk jöttek kipróbálni a gépeket,elektromost,benzinest. Mindíg megkérdeztük,milyen munkára lesz a gép,ha láttuk,hogy gagyit vesz. Legtöbbször rá tudtuk beszélni a márkásabbra,elmagyarázva nekik mindent. Ilyen kinai masinát csak akkor szabad venni,ha évente párszor kell pl: fűnyírókést élezni,csavarhúzót javítani. Erre jók.A szénkefés motorokat amúgy sem szabad 5-10 percnél tovább használni,mert elégnek a hőtől,kosztól..... Bocsi a szófolyásért.....

Kicsi Kacsa 2010.08.24. 15:13:46

@ColT: Ugyanez van az egyetemen is. Gyerek (khm) újrakezdte az egyetemet, mondták neki, hogy az eddig tanultak vizsgaeredményei megtarthatók a másik társ szakon. Gyerek örült, aztán kiderült, hogy vagy a tantárgyat nevezték át, vagy a kódszámát, mindenesetre egyik vizsgázott anyagát sem írhatta jóvá.

joetaylor 2010.08.24. 15:24:21

Az iskolában a tanszékvezető dönt a felmentésről, én tavaly a nagyon sok éves dolgaimra kaptam meg a felmentéseket. Annak nem változott semmilyen száma mert nem volt neki.

Kicsi Kacsa 2010.08.24. 15:31:46

@joetaylor: A gyerek "csak" 6 éve koptatja az egyetemi padokat. Az első három év után mondták neki, hogy próbálja meg újrakezdeni másik rokon szakon (harmadik szigorlaton is elhasalt). Térképészet cartográfia lett, nem írhatta jóvá. A többit kapásból nem tudom, erre emlékszem konkrétan.

cicacsiga 2010.08.24. 15:34:10

Nekem a lidlben kapható parkside gépek nagyon bejönnek, pedig nyüstölöm őket rendesen...

Teccikérteni? 2010.08.24. 15:37:35

@cicacsiga: Elírtad. Az Aldi, nem lidli.

isti77 2010.08.24. 15:40:36

10.000 Ft alatti műszaki cikkre van garancia (nemcsak szavatosság)? Ráadásul 3 év? Érdekes. Mondjuk, ha már adnak, akkor tartani is kellene hozzá magukat.

Az, hogy megszűnt a típus, arról nem tehet a forgalmazó, ha egyszer nincs többé ugyanolyan, akkor nincs. Csak azt nem értem, hogy miért nem a pénzvisszafizetést választotta a posztíró. Választhatta volna, senki nem kötelezheti, hogy vásárolja le az árát. Ha másként tájékoztatták, akkor átvágták.

drowmage 2010.08.24. 15:56:17

@Nigab: Fótósóp. Egész biztos fótósóp. :)))
Nekem egy ismerősöm mesélte, hogy egyszer leesett a Szásenykáék által összerakott ütvefúrója kb. 4 emelet magasból. Leballagott érte, megsiratta. S lőn csoda, jobb volt, mint újkorában. Összerázódott.

drowmage 2010.08.24. 15:57:18

Ablogmotorhaljonmeg!!!

ghck 2010.08.24. 16:05:05

Szerintem javítani is köteles, ugyanis a forgalmazó 8 évig köteles alkatrész-utánpótlást biztosítani a forgalmazott gépekhez. Ha nem tudja javítani, cserélje ugyanolyanra. Ha nem tudja ugyanolyanra cserélni, cserélje jobbra! A pénz visszafizetés nem opció (sokszor), ugyanis nekem nem pénz kell, hanem gép, ezért is vettem azt (in the first place)!

A pénz visszafizetése azt jelenti, hogy a bolt eláll a szerződéstől, és az eredeti állapotot állítja vissza, de erre semmi jogalapja nincsen! Ilyet csak akkor tehet, ha a fogyasztó ezt elfogadja!

Én tehát valószínűleg kértem volna a cserét (ráfizetés nélkül) a "jobbik", vagyis drágábbik gépre. Ha nem adják, akkor vásárlók könyve. Csókolom.

ghck 2010.08.24. 16:09:50

@drowmage: "Ablogmotorhaljonmeg!!! "
I second that!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.24. 16:15:49

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):
Láccik döfönyélni vótál!
Már rég nem divat szétoffolni a posztot
Ez nem csetcsatorna

Járt itt néhány troll és Lmondta a frankót
Naa

mqqq 2010.08.24. 16:31:05

@vuk_ összefoglalta a lényeget. A csere egy LEHETŐSÉG, amivel a kereskedő szeret élni, hogy olcsóbban megússza. Ha garanciaidő alatt a termék nem javítható, akkor a kereskedő köteles kicserélni ugyanolyanra. Ha nincs készleten, akkor a termék árát, ha a vevő is úgy akarja, le lehet vásárolni (még csak nem is feltétlenül ugyanolyan cuccra), de ha nem akarja, akkor kötelesek visszaadni az árát.

cometneni 2010.08.24. 16:36:54

kémiaórán tanultam valaha ekvivalens kötésről. itt nem evidens-et akart írni a posztoló?

cometneni 2010.08.24. 16:38:06

kémiaórán tanultam valaha ekvivalens kötésről. itt nem evidens-et akart írni a posztoló?

cometneni 2010.08.24. 16:39:39

bocs. a blogmotor, ugyebár... biztos kínai ez is.

cometneni 2010.08.24. 16:41:25

Bár ha azt írta volna, hogy egyenértékű...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.24. 16:42:32

@cometneni:
ekvivalens, ugyanolyan, egyenlő
Jó, csak minek az idézőjel

Kémiában nyilvan hasonlót jelent

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.08.24. 16:46:31

Milyen fles! Ötezres csiszolóért 6900 Ft-ot kipengetni!

Na, mindenki mindent elmondott már, jöhet az új poszt!

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.24. 16:52:14

@atpijkamo:
Ötezres csiszolóért 6900 Ft-ot kipengetni!"

Vissazolvasnál mennyi lett végül a gép?
3+2=4 ?

cometneni 2010.08.24. 17:08:11

@horex: Közben rájöttem. :-)

elwood 2010.08.24. 17:19:23

@cometneni: már tényleg olyan régen volt a kovalens kötés, vagy ez vicc akart lenni ?

hatesz 2010.08.24. 17:32:24

@Kicsi Kacsa: "...A gyerek "csak" 6 éve koptatja az egyetemi padokat..."
Na akkor öt kellene a maradék 30 lécre ráültetni, lecsiszolná a hátsójával pikpakk.

ne most 2010.08.24. 20:40:04

Lássuk be 5000Ft-ért nem várható intézményes garancia hálózat, mégis ezt a géped vetted meg, mert olcsó.

lukit 2010.08.25. 07:05:22

Hát igen, nem az a kérdés, hogy ennyi pénzért mit kapni, hanem hogy eltöketlenkedte, amikor levásárolta és nem követelte vissza a pénzét. Talán legközelebbre megtanulja.

----------------

A minőségi kifogások rendezése során is gyakran előfordul, hogy a kereskedő azzal a feltétellel veszi vissza a hibás árut, ha annak értékét a vevő az üzletben levásárolja. Nagyon fontos tudni, hogy a Ptk. mind a jótállási, mind a szavatossági időn belül történő igényrendezés alapján csak kijavításra, cserére, árleszállításra és - a szerződéstől történő elállás esetében - a vételár visszafizetésére ad lehetőséget. Természetesen a panasz gyors és hatékony rendezése érdekében a vevő által is elfogadott levásárlásra is sor kerülhet (pl. a hibás cipő helyett egy másikat kapunk a kereskedőtől), de az eladó nem ragaszkodhat ehhez a megoldáshoz, ha a vevő ettől elzárkózik. (A gyakorlat azt mutatja, hogy a vevők az esetek döntő többségében "belemennek" ebbe a lehetőségbe, egyrészt azért, mert nem ismerik a jogaikat, másrészt azért mert - jogosan - attól tartanak, hogy jelentősen megnehezül a vita rendezése, ha nem fogadják el a kereskedő ajánlatát.)

ugyintezes.magyarorszag.hu/ugyek/410007/Vasarloi_jogok20091202.html?ugy=levasar20100128.html

lionking 2010.08.25. 07:19:39

Nem feltétlen szar..
Én annó vettem 2500 !! ft-ért csiszolót, azzal a felkiáltással, ha csak az ablakokat sikerül mind lecsiszolni vele és utána eldobom, már akkor is jól jártam. Na az még most is megy- azaz menne, mert eltört egy fém füle ami a csiszolópapírt szorítja rá. De addig kb 10ezer alkalommal lett ki és behajtva a leszorító tehát nem a 20-ik után adta meg magát.
Aztán ugyanígy az occó sorozatból vettem még párat, na azok nemigen élték meg az öregkort, volt ami a 3-ik csiszolásnál megadta magát.
AZ elég hamar volt így én kaptam ugyanolyan cserét. :)
Sajna persze arra nagyon vigyáznak a gyártók, hogy még véletlenül se stimmeljen egyetlen alkatrész sem, így nem tudtam a fémfülét átszerelni a másikra aminek eltört.
Munkához persze nekem is Bosch, meg Hilti van...

Xezs 2010.08.25. 10:28:53

"csiszoló gépet"

"fél áron"

Már az első mondatban két helyesírási hiba. Az igen.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.08.25. 23:16:51

Én egy fúrót vettem 2400-ért aminek a kapcsolója kontakthibás. Itthon nem megy, Baumaxban működik. 3 napon belül voltam, csere gépet szerettem volna.

Nagyon-nagyon csúnyákat mondtam az ázsiai munkásemberekre...

Hazamentem, kivettem belőle a szénkefét. Na, így már nekik sem forgott :) De nem tudták kicserélni, mert nem volt abból a típusból már így nekem is a drágábbat kellett megvennem, az 5000 volt. Pillanatnyilag nem működik, azt hiszem széthullott a bele, de legalább amit akartam ki tudtam fúrni.

Ezzel szemben a Tescoban vettem egy fúrókalapácsot 3 éve monolit födémet bontani - sokat dolgoztam vele és még mindig működik. Szóval aki olcsót akar venni kifoghatja, de jobb, ha rögtön 2-3darabot vesz belőle. Ja, és a körfűrészük, akkus csavarhúzójuk is jó.

Xezs 2010.08.25. 23:26:30

Mikor én fúrót vettem akkor azt mondtam hogy egyszer élünk, és lecsaptam a BOSCH-ra. Téglát tökéletesen fúr, betonba kisebb lyukakra is jó, ha meg nagyobb betonfúrás van akkor kikölcsönzök egy HILTI-t. Ezekkel az olcsó szarokkal pont az ilyen kínlódás miatt nem is próbálkoztam.

Brigi \"B. A.\" főnöke 2010.08.28. 00:07:06

Ámerikába' ez úgy megy, hogy ha már nem gyártják az adott típust, akkor is újra összeszerelik a gyártósort (Kínában), és legyártanak belőle egy darabot, és a futár elhozza (Kínából), ráadásul olyan gyorsan, hogy közben csak egy ingyenkávét kell meginnod.

Evil Dick 2010.08.31. 05:24:07

Én már csak egyet kérdeznék: kisgépkölcsönző nem opció? Ha már tényleg csak egy röpke melóra kell, és ezért nem akarsz kék Boschra vagy Makitára költeni.

stukov1 2010.09.03. 16:55:13

Helo!
A múltkor (kb. 1 hete) vettem a praktikerben egy elektromos szerszámgépet (multimaster szerűség).
A garanciapapír kitöltésekor az eladó azt mondta, hogy 3 napon túli problémával a szervízhez fordulhatok!
Na, ez megütötte a fülem! Én úgy tudom, hogy az eladóval vagyok szerződésben, a szervízelést majd ők intézik ahogy akarják. Rá is kérdeztem, hogy szvsz nem így van. Erre nagy mogorván elémdobott egy papírhalmot, hogy ez a fogyasztóvédelmi ***, olvassam el.
Nem értem rá mert siettem, de neki van igaza? Azóta sem néztem meg a törvényt.

A cucc egyébként jó!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.03. 18:21:46

@stukov1: A szervizben nincsen víz, mert akkor minden megrozsdásodna.

Hát ha a szerviz boldogan megjavítja, és nincs a világ végén, akkor mindegy.

Sok szerencsét a cucchoz. Ujjadra vigyázz!

stukov1 2010.09.07. 15:19:49

Hu, vaze! Anyám magyartanár:)

senser 2011.01.30. 12:43:51

A fentieket olvasva a tanulság: Ismerd meg a "márkákat", hogy tudd hol a határ.
Ami szóba jöhet az az Einhell, Parkside. Fémház, acél alkatrész. Mind kettőből van gépem. Olcsó és megbízható. Einhell kézifúrót 10 éve nyúzok 18 - 22 mm fúrokkal. Parkside dekopirt most vettem. Már a súllya is azt bizonyítja jó licenszt vásároltak. Precíz kivitel (nincsenek öntéshibák), a gumirozott részek nem dipol-gumi. Aránylag halk üresjárás. 730 W -os és 3 fokozatú vágó-lap állítás (finomvágás) Van egy kis Bosch fílingje (annak nem örülök) 11 000 Ft a LIDL -ben. A kivitel ipari jelleget sugal.

nemiss 2012.02.22. 16:07:36

Az olcsó gépekre rá van írva, hogy ALKALMI HASZNÁLATRA. (1-2 alkalom ;) )

Tapasztalataim:
-Csavarbehajtó= ceruza elm-"aksi" (nem tudtam feltölteni)
-FÚrógép= 1db 5cm mély luk (leégett)
-Flex=50cm 0,5mm-es lemez
-Dekopír= 5m és eltörött a talp
Flytassam?

Régen 4 flexet használtam egyszerre!Ütöttek vertek a korongok, ezért kellett több, hogy bekopjon és ne kelljen csrélgetni.
Aztán véletlenül vettem egy márkásat. ÖT PERCIG, csak avval foglalkoztam, hogy beindítsam, és leállítsam. (Nem hittem el, hogy létezik ilyen gép!!!)
Azóta több mint 800 üzemórát tettem bele, 4-év alatt (kőcsiszolás-stb + 2 szénkefe) Még mindig ugyan olyan, mint amikor megvettem!!! És CSAK!!! 35.000ft-ért :D
Barátom 15 éve használ egy hasonló gépet (szolídabban) az is működik.

Az OLCSÓ GÉPEK: Dewalt és Makita,

(Az "olcsó" Metabó az árához képest szarminőségü)

AZ "FILLÉRES" GÉP A LEGDRÁGÁBB!
süti beállítások módosítása