Tékozló Homár

Ingyen repjegy a Citibanktól (frissítve)

2010.09.02. 12:52 | jackyll | 71 komment

A Citibank és a Malév közös hitelkártya-Dunakártya ajánlata túl jól hangzott, hogy igaz legyen. És bár tényleg igaz volt, azaz adtak volna európai repjegyet a számla mellé, Szöcskének sikerült megszegnie egy apróbetűs feltételt, ami csak a szállásfoglalás után derült ki:

UPDATE 09/07: A Malév és a bank külön engedélyével mégis repülhet az ismerős.

Sajnos elég gyakran hivogatnak telefonon, hogy kössek mindenféle bankoknál hitelkártya szerződést, idén nyár elejéig azonban sikerült ellenállnom. Most azt ajánlotta egy hölgy, hogy ha az általa képviselt banknál hitelkártya számlát nyitok, akkor kapok ajándékba 1 db malévos repülőjegyet, szóljak a barátaimnak is, utazzunk együtt, tök jó buli lesz. Gyanakvóan próbáltam a hölgyből kiszedni a buktatókat és az interneten is átfutottam az ajánlatot, mibe is fog ez nekem kerülni valójában. A hölgy állította, hgy mindössze 3200 Ft az első éves kártyadíj, és egy éven belül nem mondhatjuk fel, mert akkor lenne 7500 Ft-os megszűntetési díj, de a 2. évben már megszűntethetjük a számlát, ha nem tetszik. Bele is ugrottunk néhány barátommal ebbe a csodás lehetőségbe.
 

Miután megkaptuk a kártyát kiderült, hogy a 3200-on felül még van havi 250 Ft díj is, amiről a hölgy "elfelejtett" tájékoztatni. Egye fene, belefér. Jobban átgondolva a dolgot rájöttünk, hogy ha a 365. napon mondjuk fel, akkor van 7500-as bünti, a 366. napon viszont már le fogják vonni a 2. éves 6400 Ft-os díjat is, dehát egye fene, ha a kártyát használjuk malév dunaclub pontokat gyűjthetünk, amiből majd újabb repülőjegyeket vásárolhatunk (mondjuk egy átlag európai uticélhoz 8-10 milliós kártyaforgalom kellene, de ettől most tekintsünk el.) Szóval ott járunk, hogy kb. 10 ezerből megússzuk az utazást, még mindig egész jó a helyzet.
 
Ekkor megpróbáltunk repülőjegyet foglalni. Kiderült, hogy már alig valahová utazhatunk, mert mások megelőztek, oda is inkább december-január-februrában (persze karácsony-szilveszter kivételével). Sikerült kiválasztani egy uticélt, úgy tűnt minden rendben megy, másnap megkaptuk a malévtól emailben az elektronikus jegyeket, lefoglaltuk és kifizettük a szállást is, nehogy még a végén csövezni kelljen. Ez volt kb. 2 hete, és ma jött egy kedves telefon a malévtól: az utasok közül egyikünknek a citibank visszautasította a foglalását (az rejtély, hogy miért több, mint 2 héttel a jegy kiküldése után történt ez meg).

Citi ügyfélszolgálattól sikerült megtudni, hogy egyikünk nem jogosult az akcióban részvételre, ugyanis már van vagy volt a banknál hitelkártyája. Nofene, érdekes, hogy ő nem is tud róla. Sajnos igazuk lett: a munkahelyétől kapott pár éve egy ugyanettől a banktól hitelkártyát, amit kizárólag külföldi céges utazásokon használhat, a szerződő a munkahelye, nem pedig ő, mint magánszemély. Nem nagyon értem, hogy ennek mi köze ahhoz, hogy most egy privát hitelkártya szerződést kötött, dehát ez a szabály.
 
Most választhatunk, hogy
- itthonhagyjuk,
- veszünk neki 56 000 Ft-ért ugyanarra a járatra jegyet,
- lemondjuk az egészet, így bukjuk a már kifizetett szállás árának egy részét.
 
Azt hiszem azt választjuk, hogy megszűntetünk minden kapcsolatot ezzel a kedves bankkal, ami hitelkártya szerződéseken kívül normál bankszámlát is jelent, és felhívjuk minél több ismerősünk figyelmét arra, hogy óvatosan bánjanak a kedvező ajánlatokkal...
 
Mégegy apróság a végére: ha már megvan a kártya, és külföldi vásárlások alkalmával 4x annyi dunaclub pontot kapok, miért ne vásárolnék ezzel, majd utána átutalom a pénzt, hátha mégis összejön valamikor mégegy repülőjegy.  Sajnos ennek is komoly ára van: ahhoz vagyok szokva, hogy bankkártyás fizetésnél általában kicsivel kedvezőbb az árfolyam, mint pénzváltókban valutavásárláskor.


Kedvenc hitelkártyámra ez azonban nem igaz. Bár a külföldi vásárlás díjmentes, sikerült 293 Ft-os HUF/EUR árfolyamon átváltaniuk a pénzem, pedig ugyanazon a napon pénzváltóban (országos hálózat, nem egy török valutázó a keletinél) 286-ért kaphattam Eurót.  Szóval ismét jól jártam, főleg, hogy a saját bankkártyámon is rendelkezésre állt volna az összeg, amivel kb. 10Ft-al jobb árfolyamon fizethettem volna.
 
Tulajdonképpen csakis én vagyok a hibás, mert nem olvasok el minden apróbetűst, sőt nem nézem meg vásárlás előtt az árfolyamokat, de azért egy picit az ügynökre is haragszom, akinek odaszegeztem a kérdést, hogy mibe fog ez nekem kerülni, Ő pedig őszintén a szemembe nézve belehazudta, hogy csupán a 3200 Ft-os kártyadíj, majd 1 év után lemondhatom, ha nem tetszik. Helyette most úgy néz ki, hogy fejenként bő 10 ezerért itthon maradunk, mert így buktuk a legkevesebbet.
 
Ennyit szerettem volna elpanaszolni, ha gondoljátok, tegyétek ki.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosszindulatú Vászka 2010.09.02. 12:55:21

Elsőzni ősi székej szokásozni ősi román szokás. Azazhogy kapufa.

Secnir 2010.09.02. 13:01:07

szitibank?

az valami városi bank városiaknak?

PuruttyaIrto (törölt) 2010.09.02. 13:01:13

Engem is győzködnek haverok régóta, hogy mennyire megéri, de hát nem hülye a Citibank sem, hogy olyat adjon ingyen amit más nem, így ha máshol nem akkor a szarabb árfolyamokon, szarabb betéti kamatokon, rejtett költségeken fogja bekaszírozni nehogycsak a repülőjegy árát, de még sokkal többet is, gennyes módon!

Secnir 2010.09.02. 13:03:06

különben normális ember, amikor reklámot lát, az
INGYEN
0%
AKCIÓ
AJÁNDÉK
BÓNUSZ

szavakkal rendelkezőeket automatikusan figyelmen kívül hagyja. aki belelép, nos, az belelép.

ulpinus 2010.09.02. 13:03:16

újszülötteknek:
mindig az a legdrágább, ami ingyen van...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.02. 13:04:23

Mit érdemel az az amber, aki repülőjegy vétel helyett hitelkártya szerződést köt?

Ha kell a hitelkártya, akkor örülj a repjegynek! Ha nem kell, akkor ne cigánykodj!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.02. 13:12:54

Aki hitelkártyával vált eurót, az egyéb aljasságokra is képes!

Mialee 2010.09.02. 13:13:59

Hitelkartyat meg ostermelotol vagy Aldibol se!

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.09.02. 13:16:29

@Mialee: kizárólag fűszoknyás lányoktól!

Kicsi Kacsa 2010.09.02. 13:16:46

Ha úgy hajítanák hozzám a hitelkártyát, akkor se kellene. Inkább spórolok pár hónapig, ha nagyon meg akarnék venni valamit, mint utólag nyögjem a tartozást és a kamatait.

Mitévő Légy 2010.09.02. 13:17:29

ilyennel még tudnak szivatni embereket?

tygger 2010.09.02. 13:21:41

citibank konverziós "árlistája" a legdrágább. évek óta.

én is akartam egy ilyet, de írtak, hogy elutasították a kérelmet. kb 2 hónap után, sokáig tartott, indoklás nuku.

de különben azt se higgyétek, hogy a többi bankkal középárfolyamon vásároltok. lófaszt. középárfolyamon zárolnak, hogy azt hidd, milyen jól jársz, a könyvelésnél meg a középnél átlag öt forinttal rosszabb konverziós árfolyamot használják. ez mindenkinél más, nemrég nézelődtem és a raiffeisené tűntek a legjobbnak (nem reklám, én erstés vagyok)

gondolkoztam is, hogy ezt a gyakorlatot egyéni beadványban megtámadom a pszáfnél, így vannak olyanok, hogy a külfödi szállás kifizetéséről kapott smsben szereplő összeg és a bekönyvelt tétel köszönőviszonyban sincs egymással

csipa 2010.09.02. 13:22:07

@Kicsi Kacsa: jobb helyeken a hitelkartyara 50 napig nincs kamat

HetedikEnVagyok 2010.09.02. 13:22:36

Egyszer kerültem hasonló szituba. Ideadták a kb 12 oldalnyi 8-as betümérettel írt szerződést. Mondtam válaszul, én maximum 1 oldalnyi 12-es betűmérettel írt szerződést fogok aláírni. Nem köttetett meg az üzlet. Én nem bántam meg....

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.09.02. 13:27:29

@tygger: ez a másik. ödönnél számlát nyitni ősi román (vagy székely?) szokás.

Mialee 2010.09.02. 13:27:44

Neztem vmi amcsi musort, csod szelen allo csaladok anyagi helyzetet probaltak meg rendbe rakni benne.
Volt egy hazaspar kisgyerekkel, alig akartam elhinni, de voltak olyan gyokerek, hogy hitelkartyara vegyenek hazat. Kopni-nyelni nem tudtam.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.02. 13:32:37

Na ezért nincs a svédeknél hitelkártya.
Ott fűszoknyás lányok hozzák a hitelt kápéban...

Kicsi Kacsa 2010.09.02. 13:33:35

@csipa: na látod, még ezt se tudtam, mert nincs hitelkártyám. De nem kis lesz. Malévvel meg nem akarok utazni, félek a repüléstől. Inkább vonattal, az kényelmesebb. Mármint külföldre.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.09.02. 13:34:01

@donfuligjimmy: pl. netbankos hozzáférést intéztem a számlához. kettőt. az egyik paraméterei megérkeztek 2 hét múlva, a másik +1 hét. Természetesen nincs magyarázat a miértre. Ahogy az sem derült ki, hogy amit aláírtam kartont a számlavezető fiókban, az miért nem jutott el a központig 6 hónap alatt. Ennek örömére egy olyan személy aláírása volt a rencerben, akinek már nem volt köze a céghez. Szerencsére nem volt belőle gond, de ez nem a bankon múlt.

tygger 2010.09.02. 13:36:05

@Kicsi Kacsa: annyira unalmas ez a nekem sose lesz hitelkártyám, mert jajmilesz. okosan használva kurva jó dolog, persze aki képtelen tűrtőztetni magát, annak nem.

nekem meg vonatozzon a tököm akár frankfurtig is. de biztos jó dolog.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.02. 13:39:18

@tygger:
Jó utat kívánok neki!
Tudod már, mikor indul?

tygger 2010.09.02. 13:41:43

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): ezek a kommentek se túl viccesek, amúgy idén már nem megy sehova, mert nincs több szabija

Rosszindulatú Vászka 2010.09.02. 13:42:30

Ez kicsit nekem ojan csinált hisztis műbalhé. Azért arra szokott emlékezni az ember, hogy mijen kártyái vannak-voltak.

Sir Zet 2010.09.02. 13:48:55

Engem egy áruházban támadott le egy csaj ezzel a Citibank-Malév cuccal, hosszas gondolkodás után alá is írtam a szerződést, de aztán pár hét múlva visszamondtam az egészet, mert éreztem, hogy úgyis valahol át lennék b...va.

CBF 2010.09.02. 13:50:27

Ezzel a csak 3200 Ft-ba kerül szöveggel engem is megetettek, aláírtam a papírokat Ferihegyen, mert megbíztam bennük, nem sok időnk volt a repcsi indulásig. Aztán mikor volt időm és átolvastam a papírokat, rájöttem, hogy hazudott a nő és mikor hazajöttünk, telefonon lemondtam erről a "kiváltságról". Ezúton is üdvözlöm a bankos hölgyet, remélem rövid pályafutása lesz/volt, mert a kártya lemondásakor elmondtam, hogy hazudott, bár az is lehet, hogy ez van neki utasításba adva, akkor meg részvétem, hogy ilyen melót talált csak.

szocske_ 2010.09.02. 13:53:42

@Rosszindulatú Vászka:
két dolog:
1. ha a munkahelyeden kapsz egy kártyát, hogy majd ha külföldre mész ezzel fizess, mert akkor a cég állja, és mondjuk évente 2-szer használod, aztán munkahelyet váltasz, kártya nincs többé, akkor neked eszedbe jutna pár év múlva, hogy jé, mintha az citibank hitelkártya lett volna, és bár a munkahely fizette, biztos kizár engem az akcióból?

2. Lehet, hogy a leírásból nem jött le, de nem az a fő probléma, hogy nem jogosult a jegyre. Ez biztosan benne volt a feltételekben, nem figyeltünk, így jártunk.
A nagyobb gond az, hogy kiküldték a rep.jegyeket, majd 2 hét után felhívtak, hogy bocs, egyet inkább törlünk. Ha a rep.jegyek kiküldése előtt szólnak, hogy helló, neked nem jár, akkor nyilván nem foglalunk szállást sem, és legalább csak hitelkártyánk lenne feleslegesen, lefoglalózott szállásunk nem.

elwood 2010.09.02. 13:59:23

úgy tíz éve a BB még ú.n. kártyaárfolyamon váltotta a külföldi vásárlást ami jobb volt mint a középárfolyam. úgy vettem ki pénzt kint az automatából, hogy kezelési költséggel együtt is jobb volt. nem tudom ma hogy megy.

a Citi viszont aranyárban méri a valutát, a kártyáját csak itthon szabad használni.

az ingyenes kártyájuk viszont tényleg ingyenes, itthonra megéri, aki nem hiszi, nem érdekel, elég ha nekem van ingyen

szocske_ 2010.09.02. 14:04:11

@elwood: az tényleg ingyenes, csak a netbank ne lenne olyan körülményes, + éjjel erősen korlátozottan használható

nitro1 2010.09.02. 14:05:21

@szocske_: Miért, este alszanak a szerverek? :-) Vagy a rendszergazdák? :-))

szocske_ 2010.09.02. 14:07:59

@CBF: Nem hiszem, hogy kirúgnák. Ahogy látom nem csak a mi ügyintézőnk füllentette, hogy 3200 minden költség.
Ha pedig minden ügyintéző ugyanazt füllenti, akkor az nem egyéni ötlet ügyfélszerzésre, hanem pl. képzés eredménye...

elwood 2010.09.02. 14:09:04

@szocske_: éjjel én alszom, vagy ha mégsem akkor sem netbankolok.
de ha így van, nem szép dolog. bár gondolom minden patchelés meg config éjjel megy, gondolván, hogy úgysem használják.

szocske_ 2010.09.02. 14:10:27

@nitro1: ez még nem derült ki, de utalni csak akkor tudsz, ha hozzáadsz egy kontaktot, és azt sms hitelesíted.
Este 21:00 után viszont nem lehet kontaktot aktiválni, mert karbantartás van. De a vicc, hogy ezt nem írja ki a rendszer, csak vmi szöveget, hogy sikertelen az aktiválás, aztán a 30 perces telefonálás után megmondja az ügyfélszolga telefonon, hogy bocs, majd nappal próbálkozz. Ez külön hálás pl., ha át szeretnél utalni vmit, mielőtt másnap kora reggel külföldre utazol :)
Viszont annyi gond volt már a netbankkal, hogy már fejből tudjuk a kódot, amivel embert tudunk szerezni a vonal végére. Én is. Pedig nekem nincs is náluk folyószámlám :)

elwood 2010.09.02. 14:12:27

a Citi azt is csinálja, hogy itt európa közepén praktikusan dollárelszámolású kártyákat használ, ezért az eurós vásárlásnál kétszeres konverzió van.
amely készeres konverziót persze nem lehet ellenőrizni, csak a szürreális végeredményt.

szocske_ 2010.09.02. 14:12:57

@elwood: najó, de minden nap 21:00-tól nemtudom meddig??
Más bankoknál nem kell patchelni?
CIBnél pl. nem csak rögzíteni tudom az átutalást, de bankon belül azonnal teljesül is, éjjelnappal.

Egyébként a fenti kontakt felvételi példámnál durvábbakat lehet olvasni az index citibank fórumán.
Ott olyasmira panaszkodnak, hogy éjjel utalt, már meglévő kontaktnak, jött a válasz, hogy minden ok, majd másnapra törlődött az utalás, a túloldal meg hiába várt a pénzre.
Mondjuk legalább a pénz visszakerült az eredeti számlára, az durvább lenne, ha ott keringene valahol a számítógépek közötti térben

elwood 2010.09.02. 14:19:22

@szocske_: ha látnád az informatikai rendszerét akármelyik banknak ... csak párnacihában tartanád a pénzt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.02. 14:42:00

hat aki hitelkartya akcio miatt szervez utat kufoldre.....
aztan 56 ezer forint miatt az egeszet visszamondja...
menjetek a ferto tohoz bringaval

/nem vagyunk gazdagok, de ha nyaralni akarunk, akkor megnezzuk hova, mi fer bele es ugy es utana keresunk olcsobb repjegyet, vagy megyunk kocsival./

nagyonhulyevagyok 2010.09.02. 14:42:02

A mai napig nem értem, miért jó a hitelkártya. Persze jönnek az érvek (kamat, kényelem, stb.), hogy úgy általában MENNYIRE megéri.

F*szt.

Csak szívás van vele meg macera, éves szinten a kapható "kamat" helyett annak többszörösét bezsebelik rajtad.

Egy sima debit kártya (számomra) ugyan olyan előnyökkel jár, de persze lehet hogy naiv vagyok és tudatlan.

nagyonhulyevagyok 2010.09.02. 14:45:50

... vagy csak nem költök többet, mint ameddig a nadrágszáram ér

2010.09.02. 14:53:02

Szerintem a bank korrekt volt, volt repjegy? igen.
Az egyik társnak volt már kártya? Igen.
A többi 4 ingyen kapta.
Az hogy a haver nélkül nem akartak utazni, magánügy.
Az átlváltás bankonként nagyon eltérő lehet, a sziti köztudottan rosszul vált.

CBF 2010.09.02. 15:32:43

@Frengi: Te olyan ismerős vagy valahonnan, ááá megvan, te voltál ott Ferihegyen a citibank standnál! Köszi a lehetőséget, nem kérjük!

szocske_ 2010.09.02. 15:37:32

@Frengi: te sem érted a lényeget:
mind a 4-en megkaptuk a jegyet. Ezután lefoglalóztuk a szállást, 4 főre.
Majd 2 héttel később visszavonták az egyik jegyet. Ezzel van problémám, nem azzal, hogy nem volt jogosult.
Ha rögtön az elején azt mondják, hogy valakinek nem jár, akkor nem foglaltunk volna szállást.

szocske_ 2010.09.02. 15:40:49

@hagyma: itt nem az a kérdés, hogy ki tudok-e fizetni + 56 ezret.
Az a probléma, hogy a bank/malév utólag meggondolta magát. Ismétlem: ahelyett, hogy azt mondták volna, hogy nem jogosult, inkább kiküldték a repülőjegyet, majd 2 hét után visszavonták.

Akos1985 2010.09.02. 15:42:16

Egy apró megjegyzésem lenne az ügyhöz.
A menyasszonyom ezen a nyáron dolgozott az ominózus banknál, mint telemarketinges (ügynök). Őket egy központilag kioktatják a bank múltjáról, illetve milyen csomagok vannak náluk. Arra, hogy milyen apró betűs részek és milyen díjak terhelik az ügyfelet arról nem tájékoztatják őket. Sőt tovább megyek, ha kikerültek onnan, akkor a felettesük/csoport vezetőjük, ha elvégezték ezt a fejtágításnak mondott valamit, akkor sem tájékoztatják őket ezekről.
Sőt párom bőrén tapasztalva az ügynököket ösztönzik arra, hogy előre megmondott jobb színben tüntessék fel a kínált dolgot.
A bérezésük még egy munkaügyi bíróságot is megérne, mert olyanok is az őket foglalkoztató alcégeik. Kapásból két céget tudnék mondani, ami egy könyviteli átvizsgáláskor megbuknának, mert munkabért minden esetben jutaléknak fogják fel... ami nem is kicsit vitatott, de nem megyek bele ebbe, mert mindenki tudja mi a különbség a kettő között...

elwood 2010.09.02. 16:31:45

@nagyonhulyevagyok: a hitelkártyával pont annyi szívás van mint a debitkártyával.

ha olyan hitelkártyát váltasz ki ami visszatérít 1%-ot, akkor nagyon valószínű hogy az éves 6000-s költséget is simán visszakapod.

viszont baromi kényelmes, nem kell nézegetned mennyi pénz van a számládon, ha hónap végén mész vásárolni, kifutsz-e vagy nem

SÜN 2010.09.02. 17:55:19

egyik rokonom is élt a lehetőséggel, elutazott, nyaralt, hazajött, minden rendben volt.

Megdobbent 2010.09.02. 18:37:54

Namostaztan elmentem szemelyesen egy ALDI-ba. De hat emberek, mivel nincs totave kituzom, csak egy halvany felmosolyt kaptam, igy most picit frusztralt lettem :(((

Nekem totave ALDI-ja zoldebb, amugymeg penzugyileg szerintem legkevesbe az a perdonto, hogy kapok-e egy repjegyet...

Jah, es nem is lattam kulinbseget, hogy ALDI vagy LIDL, ahol jarok, pedig frankon ALDI volt, de valasztek, es a markak ugyanazok.

Udv: Egy lekonyult ALDI vasarlo :/

retro.84 (törölt) · http://netmaffia.forum.st 2010.09.02. 19:06:02

@szocske_: csakhogy ezt a Malév nem tudta hogy nem illetékes az egyik személy csak miután a citi szólt,szóval a Malév nem tudta ezt jelezni mert ő is később tudta meg bocs.
Egy Malévos

szocske_ 2010.09.02. 21:04:20

@hdmovie: Ha a malév nem tudta, akkor hibásan járt el, mert tudnia kellett volna. Ugyanis jegyrendeléskor telefonon azt mondták, hogy azonnal küldik a foglalást, a jegyeket azonban csak azután, miután a citivel ellenőrizték a jogosultságot.
5 perccel a telefonbeszélgetés után jött a foglalásról a mail, a jegyek viszont csak másnap.
Szerinted nem jogosan feltételeztem, hogy 1 nap alatt ellenőrizték a banknál a jogosultságot?
Várnom kellett volna a szállásfoglalással 2 vagy több hetet, hogy hátha visszavonják a rep.jegyeket???

Asidotus 2010.09.02. 21:12:00

Haverom is hallott erről az akcióról, gondolta, ingyé' kirepül Ciprusra, ahol egy ő haverja meg ingyé intézett volna szállást neki. Csakhogy a srác havi 138 ezer Ft-os fizetése nem volt elég, és a Citibank nem adott neki hitelkártyát. Ettől szegény nagyon fel volt dúlva, de így most lehet, hogy mégsem járt olyan rosszul ...

_John_Doe_ 2010.09.02. 22:43:26

@elwood:
akinek hónap végén nézegetnie kell, hogy van-e még pénz a számláján, az tutira ne használjon hitelkártyát.
Inkább kezdjen el spórolni, tegyen félre egy vészhelyzeti pénzt, és ha minden kötél szakad, azt használja.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2010.09.03. 06:14:59

10 éve vagyok ügyfél, amióta kijött a Citi-MA hitelkártya, használom. SOha semmi gond, korrekt, maximálisan segítőkész ügyfélszolgálat, 0 Ft os bankszámla. Mi kell még?

tygger 2010.09.03. 09:39:11

@Judge: például egy kis szolgáltatás, az. a 0 ft-os számla jó, de csak magyarországon, a kártyával ahogy korábban kiderült, nem éri meg külföldön vásárolni. a pénzfelvétel még rosszabb, arra valutaárfolyamot alkalmaznak, 10 ft-tal a bankközi ár felett, így csak akkor éri meg a külföldi ingyenes pénzfelvétel, ha kis összeget veszel fel. egyébként váltsál itthon, mert bukó lesz.

fos a netbank, 2010-ben nevetséges, hogy nem tudom kinyomtatni egy átutalás bizonylatát, mert nincs ilyen funkció.

az meg egyenesen felháborító, hogy van ugyan sms szolgáltatás a számla és kártyamozgásokról, de egy kurva egyenleg nincs az üzenetben, hogy akkor most mennyi pénz is van a számlán.

és egyébként a 0 ft-os számlához csak egy évig ingyenes az sms szolgáltatás, utána 400 ft/hó, szóval igazából ez sincs ingyen.

hirtelen ennyi.

elwood 2010.09.03. 10:03:21

@_John_Doe_: ha van pénzed, félreteszed, lekötöd, befekteted.

a számlán lévő egyenleget ekkor is figyelni kell, ha nincs hitelkeret a számlához, vagy egy hitelkártyád.

Nyúl_Béla 2010.09.03. 10:32:45

Ilyen átvágós ügyfélszerzésben a Citi a legnagyobb.
A fentin kívül van még az a trükkjük amikor különböző áruházakban, t-mobile ügyfélszolgálaton stb. ott áll egy emberük aki nem árulja el, hogy a Citi nevében beszél, hanem azt nyomja, hogy egy papír kitöltésével lehet kapni X forint kedvezményt. Majd amikor az ember rábólint, előkap egy Citi-s szerződést.

A másik amikor különböző cégek belső számait hivogatják végig, hogy "az X cég és a Citibank együttműködése miatt" lehet olcsóbban hitelkártyát vagy bármit igényelni. Mindezt úgy, hogy az érintett cég még csak nem is tud róla , hogy hivogatják a dolgozóit.

Jó Estét 2010.09.03. 10:39:52

a posztolo a hulye! kovetkezo

dirtbag 2010.09.03. 16:02:37

"...ha a kártyát használjuk malév dunaclub pontokat gyűjthetünk, amiből majd újabb repülőjegyeket vásárolhatunk (mondjuk egy átlag európai uticélhoz 8-10 milliós kártyaforgalom kellene..."

nem, nem, a malévos apróbetűt is olvasd még el. nekem ugyanis kb fél év alatt megvan ez a kártyforgalmam (ne tartsátok vissza a szitkozódást, kibírom), de az nem elég. ezek a pontok csak akkor érnek valamit, ha egyébként malévos jegyeket is veszek nagy mennyiségben, méghozzá nem diszkontáron, hanem rendesen. szóval az említett kártyaforgalom sokszorosa az elmúlt 5 évben nem volt elég egyetlen repülőjegyre sem. a malévos rész tehát viccnek is rossz. viszont a kártya citibankos része teljesen jól működik, azt nem bántam meg...

trota.mundos 2010.09.03. 16:17:22

tavaly nyáron regisztráltam erre a hitelkártyára. elolvastam, megértettem, használtam, utaztam. egy év alatt összejött annyi pont, hogy el tudjak utazni a malév legtávolabbi desztinációiba. nem kell hozzá 8-10 milliós kártyaforgalom, elsősorban az ilyen-olyan bónuszpontokból jött össze (belépési bónusz, havi bónusz, külföldi bónusz, stb.) ez mondjuk az aranykártya, az ezüstkártyával még jövőre sem lenne meg a 2. repjegy.

a külföldi vásárlásról: ez engem is eléggé zavart, úgyh megkérdeztem, h mégis hogyan lehet az, h 15 perc eltéréssel vásároltam, mégis teljesen más euro-árfolyamot számoltak. úgy csinálja a citi, hogy vásárláskor azonnal átkonvertálja USD-be (bravo), majd amikor az eladóhely benyújtja neki az igényét, az aznapi USD-HUF árfolyamot számolt összeget vonják a kártyáról. tehát elméletileg akár jobb is lehetne, erre is volt nekem példa. de kevesebbszer :)

mindent összevetve a hitelkártya nagyon jó dolog, ha elolvasod, átgondolod és ésszel használod. ennyi

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.05. 12:06:32

Arrol mesélj, milyen volt a buli a haverokkal a repülőn! Fanta is volt?

flimo13 2010.09.05. 21:23:18

Tehát kötöttél egy amúgy neked nem kellő hitelkártyát, hogy 3200+3000+6400 forintért elmehess egy akciós időpontban egy akciós helyre? Ember, ugyan ezt egy random fapadossal olcsóbban megtehetted volna..

szocske_ 2010.09.07. 16:18:41

Sziasztok!

Fejlemény az ügyben: az imént hívott a malév, hogy a citi és a malév külön engedélyével mégis utazhat az ismerősöm.

Ezek szerint van ereje a reklamációnak, a nyilvánosságnak, esetleg a pszafnek.

Írok erről egy update mailt a homárnak is, hiszen úgy kerek és korrekt a történet, ha ez is megjelenik.

SzaSza0909 2010.09.08. 10:50:40

A Citibank reptéri ügynökgárdája elég hazudós. Nekem azt mondta a kiscsaj az arcomba, hogy csak Ferihegyen lehet igényelni a kártyát a beszállókártya fénymásolásával, máshogy nem (persze hogy lehet, mint utólag kiderült, csak nyilván hajtanak a jutalékra).

Lerepülöm, aztán kártya vissza, bekaphassák.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.09.08. 11:39:24

Ferihegyen nekem is hablatyolt valamit a marketinges. Közöltem vele, hogy tudom, hogy jó a Citi, de az ilyen "most azonnal dönts és nyersz" típusú ajánlatoktól igen mérges leszek, szivattak már meg hasonlóval. Nem sziti specifikus, MINDEN ügynök el akar adni és utána már nem vagy fontos, beszéljünk akár porszívó, biztosítás, teleshop, time share vagy más "perverzióról".

Adott prospektust, végigolvastam, mikor visszajöttünk a leszedtem a bővebb tájékoztatót is, és simán lejött, hogy nem szeretetszolgálat, haszon van rajta nekik is, és nem azért kell csináltatni HK-t hogy majd azzal repkedek, hanem ha kell HK, akkor most egyet repcsizhetek.

De a kampány az jó, hiszen a Ti példátokban is lám 4*56ezer =224000 áll a házhoz szemben 4*3200+12*4*250+4*7500=54800

Azaz a különbség 169200Ft - egy kissé hangosabb buli ára a csapatnak. Más kérdés, hogy egy időben válaszott lastminute úttal a különbség felét is emg lehet takarítani.
Persze, nem volt szép, hogy nem tudták rögtön, hogy az egyik cimbora volt ügyfél, de hát gondolom írták az apróbetűben, hogy csak újakra,az átnézés meg manuális, sok idő, pláne nyaralási csúcsforgalomban. Oké, az is világos, hogy ha a cég a kezes, alkalmazott a tulaj az egy bonyolultabb helyzet.

Továbbá mindenki gondolja át egy nyaralás egy cimbora nélkül megér-e ennyit. Illetve a repjegyet törölték, az volt a névre szóló, a szállás nem, mi tartana vissza attól, hogy egy másik cimborát "szervezz be" ?

Fehérvarjú 2010.09.08. 11:51:56

Üdv mindenkinek.

Nekem egy éve van ezüst Citi-Malév kártyám. Igénylésnél nem volt semmi gond, pedig csak 120-as a fizum. Ingyen repjegy foglalása is simán ment.

Külföldi fizetésre nem sokat használtam, de nem árt odafigyelni majd akkor a jövőben. Vésztartaléknak viszont nem rossz.

Itthon viszont havonta költök vele, és nem milliókat. Tankolni, vásárolni, számlákat fizetni szoktam vele. Kb. havi 30-80 között költök.

Egyéb költségek akkor adódnak, ha pl. fedezetbiztosítás, utazásbiztosítás van rajta, kp-t veszel fel vele, vagy nem törleszted időben a felhasznált egyenleget.

Egy év alatt eddig kétszer volt olyan akció, hogy megfelelő költekezés esetén jóváírnak a számládon egy kisebb összeget. Nekem ebből eddig 16e Ft jött össze ami bőven fedezte az éves kártyadíjakat és egyebeket.

Most egy év alatt gyűlt megint össze egy ingyen oda-vissza jegy, igaz csak 500 mérföldön belül, turista osztályon. Ez 15e pontot takar.
www.malev.hu/dunaclub/pontfelhasznalas/malev-jaratokon

Szóval a lényeg: egy kis alaposság és odafigyelés nem árt, de nekem bejött.

(REKLÁM VÉGE :)

DW73 2010.09.14. 13:26:44

@tygger: Így van. Ne használj gáztűzhelyt se, mert felrobbanhat, ha nem jól használod.

zum trucc 2012.04.17. 22:02:15

Kiváltottuk a kártyát, elutaztunk, visszaváltottuk a kártyát. Nem könnyen, de ingyíen.
A repjegy vagy 3000 forintra jött ki.
Szerintem hülye ez a Citibank.

imotka 2013.01.02. 14:05:33

Sziasztok!
Nekem is Citibank-Malév kártyám volt és Fehérvarjúhoz hasonlóan én is kihasználtam minden előnyét.

Sajnos a Malév csődje miatt már annyira nem érte meg, de felajánlották a Citi Life hitelkártyát utána nekem.
Anno egyből kaptam rá +5000 Ft-ot ajándékba, és most is sikerül mindig pozitívan kijönnöm a kártyával.
Okosan kell használni!

Ha ez sikerül, akkor több ezer forintot megtakaríthatsz vele, szal Citibankkal én is jól jártam ;)
Nézzek meg, ha gondoljátok: www.citibank.hu/gcb/Lakossagi_ugyfelek/hungary/Hitelkartya/citilife_world_master_hitelkartya.htm
süti beállítások módosítása