Tékozló Homár

A lajhár hétszer gyorsabb a Telenornál

2010.09.03. 12:12 | erminavet | 105 komment

Az történt, hogy Csehországban, vonatozgatás közben elvesztettem a telefonomat. Kellemetlen, új és drága telefon volt. Mindenki el tudja képzelni, milyen bajokkal jár ez, engem a legjobban az zavar, hogy még netbankolni se tudok, mert sms-ben jön a jelszó.

Múlt pénteken történt, szerencsére szombaton tudtam írni egy levelet a szállodából, hogy tiltsák le. Céges, flottás telefon, nagy és kiemelt ügyfelei vagyunk a Telenornak, ennek a korszerű telekommunikációs multinak. Ezért nem kell bemenni egy üzletbe, ahol állítólag percek alatt megcsinálnák az új SIM-kártyát ugyanazzal a telefonszámmal, hanem kihozzák nekünk.

Az ezzel foglalkozó munkatársunk hétfőn megrendelte az új kártyát. Szerdán megsürgette. Ma, pénteken még mindig nincs itt. Most hétfőre ígérik. Vagyis a törökbálinti (Pannon út 1., ezen külön röhögtem) székhelyű Telenornak legalább egy hét kell ahhoz, hogy Óbudára elhozzon egy 1,8 négyzetcentis kártyácskát. Ez olyan 0,13 km/h-s átlagsebesség. Tulajdonképpen szép a cégtől, hogy működnek a telefonjai.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2010.09.03. 12:23:37

@enamel: Egyébként tényleg nem nagyon szerettem, de azért a semminél sokkal jobban lehetett használni.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.03. 12:25:43

@erminavet: Van egy olcsó samsungom, ami szintén kellemetlen volt, úgyhogy kétszer kapcsoltam be, azóta áll egy virágvázában. Ha kell, dupla áron átadom.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.03. 12:25:57

"netbankolni se tudok, mert sms-ben jön a jelszó."

A Budapest Bank e-mail-ben is elküldi.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.03. 12:27:10

@enamel: "azóta áll egy virágvázában"

Szerintem már belepte a moszat. Vidd el kimoszatni.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.03. 12:27:42

@erminavet: Különben ha feleannyi kezdeményezőkészség lenne bennetek, mint egy éticsigában, bemennél, és kivernéd belőlük az új simet. Fél óra alatt meglenne.

Mitévő Légy 2010.09.03. 12:28:39

kellemetlen, új és drága volt? most majd vehetsz egy kellemes, használt és olcsót telót.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.03. 12:30:18

@atpijkamo: Üres váza. Elég hülyén is néz ki benne. De utálom, mert touchscreenes. Az első három percben nyomkodtam meg húzkodtam, és örültem neki hogy berreg, meg tök jól néz ki közben. Aztán megpróbáltam használni és kiderült, hogy azt nem nagyon lehet.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.09.03. 12:30:43

"Céges, flottás telefon, nagy és kiemelt ügyfelei vagyunk a Telenornak"
muhahahahha! erre nem verném magam! bementél volna, már másnap lett volna kártyád, csak hát a VIP ügyfélség, veszett lustasággal párosul általában, utána meg siránkozással..

ezért nem leszek sehol VIP, olyan mintha fekete audit vennék :D

<<----ide lőjetek! :D

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.03. 12:33:10

@RosszQtya: És fekete szemüvegben vezetnéd, fehér bottal keresgélve a fékpedált.

ouroboros 2010.09.03. 12:34:10

annak idején, gyermekkoromban, elgondolkodtam hogy ha van televizio, akkor kell lennie üresvizionak is.
az ilyen posztokat (postázásokat?) olvasva rájöttem, hogy van a telefon mintájára üresfon is.
a telenor is átnevezhetné már magát üresnorra.
tudom, macera. új logo, miazmás.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.03. 12:34:16

@Énbagoly: Ez a hétvégi. Edd amíg látod, ki tudja, mikor kapsz megint.

Énbagoly 2010.09.03. 12:34:18

Oké, posztoló, kezdő vagy, de ezt azért nem kellett volna. Akkor már inkább zabáljunk tovább.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.03. 12:35:52

@RosszQtya: "a VIP ügyfélség"

Az olyan, hogy van egy ember aki a kapcsolattartó, és jóban van a szolgáltató megfelelő alkalmazottjával, és futtában elintéznek neki mindent.

Fotosopp.

Énbagoly 2010.09.03. 12:36:51

@enamel: á, elleszek én más tésztán is...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.03. 12:38:25

@enamel: Vízszintmérő? Egy filctollal skálázd be.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.03. 12:39:44

@atpijkamo: Kiemelt flottás üsgyfél vesz egy új kártyás telefont és átregisztrálja a banknál az új sim-kártyát. Utána kiveszi, és csak bankoláskor teszi be telefonba.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.03. 12:41:33

@enamel: A csengőjét egy relére kötve remek távirányítható bomba gyújtószerkezetet lehet csinálni belőle...

fruitella 2010.09.03. 12:42:49

@atpijkamo: Nem. Szégyenükben eladták magukat, úgysincs itt már magyar kézben semmi. Hogy nézett az ki, hogy ők meg még...?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.03. 12:43:48

@enamel: Az alábbi történet a Koppenhágai Egyetemen egyik fizika vizsgáján történt.

Feladat:
"Írja le, hogy egy barométer segítségével miként mérhető meg egy felhőkarcoló magassága!"

Az egyik hallgató a következőt válaszolta: "Fogsz egy hosszú zsinórt, rákötöd a barométer tetejére, majd a barométert a felhőkarcoló tetejéről lelógatod a földig. A zsinór hosszúságának és a barométer magasságának összege megegyezik a felhőkarcoló magasságával."

Ez a magyarázat azonban a vizsgáztatót meglehetősen feldühítette, így a diákot megbuktatta. A diák nem hagyta magát, mivel szerinte a válasz abszolút helyes volt. Az egyetem vezetősége így kijelölt egy független bírát, aki megállapította, hogy a válasz valóban helyes volt, de nem tükrözött semmiféle fizikai ismeretet.

A probléma megoldására behívatta magához a hallgatót, és hat percet adott neki arra, hogy szóban bebizonyítsa, birtokában van a kellő fizikai ismereteknek. A diák öt percig némán ült, ráncolta a homlokát, gondolkodott. Mikor a vizsgabiztos figyelmeztette, hogy vészesen fogy az idő, a diák azt válaszolta, annyi megoldás jutott eszébe, hogy nem is tudja, melyiket válassza.

Végül aztán belekezdett: "Nos, az első ötletem az, hogy megfogjuk a barométert, felmegyünk a felhőkarcoló tetejére, és ledobjuk onnan. Megmérjük, mennyi idő alatt ér földet, majd a kérdéses magasságot kiszámítjuk a 'H = 0.5g x t négyzet' képlettel. Viszont ez a módszer nem túl szerencsés a barométer szempontjából.

A másik lehetőség akkor jöhet szóba, ha süt a Nap. Megmérjük a barométer magasságát, és az árnyékát is. Ezután megmérjük a felhőkarcoló árnyékának hosszát, és aránypárok segítségével kiszámíthatjuk a magasságát is.

De ha nagyon tudományosak akarunk lenni, akkor egy rövid zsinórt kötve a barométerre, ingaként használhatjuk azt. A földön és a tetőn megmérve a gravitációs erot, a 'T = 2 pi * négyzetgyök(1 / g)' képlettel kiszámíthatjuk a kért magasság értékét.

Ha esetleg a felhőkarcolón van tűzlétra, akkor megmérhetjük, hogy a barométer hosszánál hányszor magasabb, majd a barométert megmérve egyszerű szorzással megkapjuk a kívánt eredményt.

De ha Ön az unalmas, bevett módszerre kíváncsi, akkor a barométert a légnyomás mérésére használva, a földön és a tetőn mérhető nyomás különbözetéből is megállapítható a felhőkarcoló magassága. Egy millibar légnyomás különbség egy láb magasságnak felel meg.

De mivel itt az egyetemen mindig arra buzdítanak bennünket, hogy próbáljunk eredeti módszereket kidolgozni, ezért kétségtelenül az a legjobb megoldás a felhőkarcoló magasságának megállapítására, ha a hónunk alá csapjuk a barométert, bekopogunk a portáshoz, és azt mondjuk neki: 'Ha megmondod, milyen magas ez az épület, neked adom ezt a szép új barométert'."

A történet csattanója, hogy ezt a renitens diákot Niels Bohr-nak hívták, és a mai napig ő az egyetlen fizikai Nobel-díjas dán.

.lll. 2010.09.03. 12:44:03

még jó,hogy nem belső mongóliába vonatozott

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.03. 12:44:56

@fruitella: "eladták magukat"

???

Kinek? Mikor? (Mindenről lemaradok, ha nem olvasom a Zindexet.)

kancellar 2010.09.03. 12:48:26

Én most boldog ügyfél sztorit hozok telenortól:
Utánunk dobtak két meglévő előfizetés mellé két feltöltő kártyásat 2490 Ft lebeszélhetőséggel és két 10 forintos telefonnal, a kétszer 10 forintot meg el se kérték és nemkellett a meglévő előfizetésre hűségidőt vállalni.
Ergo kaptunk tőlük ingyé két telefont és kétszer 2490 Ft lebeszélgethetőséget.

fruitella 2010.09.03. 12:49:20

@atpijkamo: Ide ni:

Telenor Group
Oslo - Fornebu
Telenor ASA
Snarøyveien 30
N-1331 Fornebu, Norway
+47 810 77 000
+47 678 90 000
www.telenor.com/

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.03. 12:49:49

@fruitella: Szerintem a magyar gárda babákat valami magyar kézben lévő dolog árulja. Különben közben rájöttem, honnan voltak ismerősek. Szomszéd vénasszonynál teli volt a vitrin ilyen népviseletes babákkal, azoknak volt ilyen szép, szabályos gömb alakú vízfejük. Ez ugyanaz a modell, csak átöltöztették. Biztos örökölt valaki egy vagonnal, és nem tudott mit csinálni vele.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.03. 12:51:35

@atpijkamo: Minek olvasnád, jövőre úgyis világvége. Addig egyél egyet a mongoloknál, és válts telenorra.

Rav Antal 2010.09.03. 12:51:48

Le kell iratkozni a hírlevelükről. Egy frappánsan megfogalmazott leiratkozás csodákra képes.

Darth Revan 2010.09.03. 12:52:11

Mi nem vagyunk VIP ugyfelek, de ha uj telefon vagy SIM kartya kellett, par oran belul kikuldtek futarral. Ha pedig ennel is surgosebben kellett, szepen elsetaltam a legkozelebbi markaboltig (kb. 15 perc gyalog) es maris birtokba vehettuk.

fruitella 2010.09.03. 12:53:12

Azt észrevette-e valaki, hogy mi van írva az oldal url-jébe?
meg_a_lajharnal_is_gyorsabb_a_telenor

Gyorsabb, mi? :DDD
A lajhár 250 m/h sebességgel kúszik.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.03. 12:54:27

@Rav Antal: Én egyszer visszaküldtem egy anyádat a ravatlon című üzenetet a tééknek. Kaptam egy ilyet, hogy "köszönjük válaszát, Ön feliratkozott sms játékunkra. Az első sms díja nemtudomhányszáz forint, a további sms-ek szinténkurvasokba kerülnek." Ők számokat írtak, de nem emlékszem, és ez volt a lényege.

fruitella 2010.09.03. 12:57:16

@atpijkamo: Biztos az, akinek oka volt rá. Ennyire azért nem izgat(hat) a dolog...

fruitella 2010.09.03. 12:59:14

@enamel: Ezek a szomszédnénik... mindig gyanúsak.

Rav Antal 2010.09.03. 12:59:43

@enamel: Erre a sablonválasz:

Köszönjük megrendelését. Az Ön által rendelt 3 db szemfedelet a regisztrációban szereplő címre elküldtük. Üdvözlettel: Rav Antal és Tsa Bt.

Rosszindulatú Vászka 2010.09.03. 13:02:53

Vonatozgatás? Nem-e burkolt tuggyukmizés?

A kallertől elkérte a neve pozícióját?

A végén azon a matekozáson ülön besírtam. Remélem jön majd picsogni.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.03. 13:03:06

@fruitella: Aranyvirág! Nem adták el azt, csak átnevezték. A tulajdonos mindig is a Telenor volt.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.03. 13:07:05

@Rav Antal: Nem is lenne rossz. Ha megjönne, elhasználnám nyári paplannak. A számlára meg ráírnám, hogy isten fizesse meg.

@atpijkamo: A marhái. Most lehetnének a Nemzeti Telefontársaság.

fruitella 2010.09.03. 13:13:40

@atpijkamo: Ó, akkor itt valaki hazudik: "A Pannon 2003 óta a Telenor tulajdonában van, 2006 februárja óta a kék Telenor logót használja arculatában."

De sebaj, jót mulattunk. :)

elwood 2010.09.03. 13:16:21

a Telenor nem svéd, ha svéd lenne fűszoknyás lányok hoznák a pótkártyát.

Az óvodafon délben bejelentve du. 5-re kiküldte.

dr. _mmm_ 2010.09.03. 13:36:09

Na most kicsit meg fogom védeni a telenort!

És is dolgoztam olyan cégnek, akinek 200+ előfizetése volt. Ha bármi ilyen bajunk volt, egy email vagy telefon a kapcsolattartónak, és még aznap vagy letette valamelyik üzletben az én nevemre, vagy aznap vagy másnap kihozta! Mindig igazodott az ÉN igényeimhez.

Szóval Nálatok esetleg jól picsán kéne rúgni akinek ez a feladata.. mert lehet Ő is szarik az egészre!

bugkiller 2010.09.03. 13:46:14

Khm...
Ha a céged kiemelt, vagy executive ügyfél (nem én találtam ki ezt az idióta megnevezést), akkor KELL, hogy legyen egy kapcsolattartó nálatok. Szólsz neki, szalad egyet bármelyik pannonos dílerhez, és máris kezedben az új sim. Kb. egy óra alatt elnitézhető. Ha vagy annyira lúzer, hogy magad próbálod intézni (ami egyébként nem is megy, ha nem te vagy a megjelölt kontakt), tényleg eltelhet néhány nap, mire rádöbbensz, hogy bizony segítséget kell kérned.
Kérdezz, akkor okosodsz.
:)

Rosszindulatú Vászka 2010.09.03. 13:50:43

Nagy cég lehet, ha nem csicskáztat, hanem szeméjesen inzézkedik.

bugkiller 2010.09.03. 13:50:59

Upsz.
Közben leesett nekem is, hogy a kapcsolattartó volt a balfasz.
F@szkorbács neki, szerintem rúgasd ki.

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2010.09.03. 13:51:47

@bugkiller: Te meg próbáld meg elolvasni, mielőtt beszólsz. Pontosan az történt, amit leírsz, így tart (talán) egy hétbe.

bugkiller 2010.09.03. 13:58:34

@erminavet: Elolvasva, értelmezve, immár kicsit alaposabban.
De akkor is tartom azt, hogy csere SIM-et NEM a központi support-tól kérünk faxon/emailben, hanem a kapcsolattartó igenis caplasson be valamelyik, kókadt hajócsavaros boltba, és intézze el maga, pláne ha sürgős.
Ha a megjegyzésed a lelúzerezésedre vonatkozott, abban igazad van, bocsi.
Btw. ha a céges kontaktotok nem tud érdemben intézkedni, szívesen vállalom én is az ilyen ügyintézést, most is ezt csinálom.
Peace.
:)

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.09.03. 14:04:06

ezt igazi lajhárral és telenorral kísérletezték ki? honnan tudjuk, hogy a telenor 800 méteren nem fut-e jobb időt a lajhárnál? és mi 7x gyorsabb benne, a sebessége vagy a gyorsulása? megannyi aggasztó kérdés...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.09.03. 14:07:02

@atpijkamo: régi sztori, ismerem. még mindig jól tudok szórakozni rajta. (a bme-n tapasztaltam, hogy a tanárok nem szeretik, ha egy diák valamit jobban tud)

GGG77 2010.09.03. 14:13:19

A kapcsolattartón múlik minden. Mi a T-nél vagyunk és sírunk a korábbi csaj után, aki elment a cégtől. A mostani tragikus.

Fortresse 2010.09.03. 14:18:49

@atpijkamo:
Én meg azt olvastam, hogy két Niels Bohr is volt (apa és fia) mindketten megkapták a fizikai Nobel-díjat (1922-ben és 1975-ben) és mindketten dánok voltak.

De a történet élvezeti értékéből ez semmit sem csökkentett. :))

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.03. 14:19:58

@Don Bandi: "régi sztori, ismerem"

Látod fentebb, hogy nem kell feltétlenül újszülöttnek lenni, hogy valakinek új legyen. Mindig elmosolyodom, ha találkozok ezzel a történettel.

"a bme-n tapasztaltam, hogy a tanárok nem szeretik, ha egy diák valamit jobban tud"

Ez talán nem BME-s sajátosság. :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.03. 14:21:18

@Fortresse: "mindketten megkapták a fizikai Nobel-díjat (1922-ben és 1975-ben) és mindketten dánok voltak."

Ez talán behatárolja a történet megírásának idejét.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.03. 14:25:06

@bugkiller: "kókadt hajócsavaros"

Hajócsavar??? Azt hittem, intim betét.

Vagy pisis betét. Csak a reklámokon a pisit kék színnel szokták ábrázolni. Mikor Japánban először jelentek meg az eldobhatópelenka-hirdetések, a fiatal anyák megrohanták az orvosokat, mert az ő csemetéjük nem kéket pisil.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2010.09.03. 14:47:04

Ha bemégy bármelyik Pannon(telenor) kirendeltségre, 5 perc alatt kicserélik helyben.
Nekem legalábbis megtették.
Szóval ahelyett, hogy a seggén ül valaki és játsza az eszét emaileket írogatva, egy kicsit sétálni kellett volna.

BéLóg 2010.09.03. 15:05:34

@atpijkamo: Amerikában pedig valamelyik nagyváros teljes áramszünete alatt akadtak akik telefonáltak a 911-nek, hogy rengeteg világító pöttyöt látnak az égen ésazmegmi?
(A sztori eredetije valamelyik fényszennyezésmentes nemzeti park kialakításáról szóló cikkben volt.)

vértintanyúl 2010.09.03. 15:07:54

a Bohr-okról igaz, amit a Fortresse írott. De a legnagyobb baj, hogy ez már valószínűleg a hétvégi lesz.

erminavet · http://kotottpalya.blog.hu/ 2010.09.03. 15:07:55

@bugkiller: nem vagyok én akkora ember, hogy más menjen helyettem boltba, és nem vagyunk olyan gazdag cég, hogy a kapcsolattartónak ez legyen az egyetlen dolga, hanem még sok más dolga is van, szóval nem fogom leküldeni. ha tudtam volna, hogy eddig tart, nyilván elintézem hétfőn, de ezen a héten ügyeletes vagyok, nincs sok időm.

ziza133 2010.09.03. 15:16:27

@enamel: "De utálom, mert touchscreenes. Az első három percben nyomkodtam meg húzkodtam, és örültem neki hogy berreg, meg tök jól néz ki közben. Aztán megpróbáltam használni és kiderült, hogy azt nem nagyon lehet. "

Szerintem balfasz vagy

mediacapic 2010.09.03. 15:21:15

Sajnos az ügyfélközpontúságot, híresen kerülik... Talán ez is az oka, h ennyire lamaradt a T-től... pedig ott is van baj gazdagon...

bugkiller 2010.09.03. 15:26:28

@erminavet: legközelebb, ha szólsz, egy óra alatt megoldom neked. Nos? ;)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.03. 15:50:16

@ziza133: "Szerintem balfasz vagy"

Szerintem balfasz vagy.

Különböző érzékenységű érintőképernyők vannak. Én örülnék, ha az enyém olyan használható lenne, mint az ifoné, de annyit azért nem adnék érte. A mostanit éppen tudom használni, annyiba is került. (Igazán nem is használom, csak tartalék, meg szórakozás.) El tudok képzelni még szarabbat, amit nem használnék semmiképp. Neki biztos olyan van.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.03. 15:57:36

@vértintanyúl: "a legnagyobb baj, hogy ez már valószínűleg a hétvégi lesz."

Valószínűleg nem, mert már jó pár órája kint van a hugyos hétvégi.

Szeretném, hogy ne a hugyos legyen a hétvégi. De ha jönne még egy szaros, akkor inkább a hugyos legyen.

igazságos 2010.09.03. 16:53:01

@atpijkamo: Ja.

Nem értem, miért nem vigyázott jobban a telefonjára.

Megoldás: Be lehet fáradni egy Telenor üzletbe, ahol azonnal megkaphatod a kártyádat. Ja, hogy még ehhez is lusta, akkor meg magára vessen. Lúzer.

Mellesleg mit ismétlitek egymás kijelentéseit? Mindketten azok vagytok.

Én megvagyok érintőképernyő nélkül is. Ehhez mit szóltok? Nem kell nekem szupertelefon, mert minek, attól boldogabb nem leszek, csak többet húznak le rólam.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.03. 17:28:43

@igazságos: "Ja."

Ezt tőled nagy bóknak veszem.

"Nem értem, miért nem vigyázott jobban a telefonjára."

Most mi van? Te még soha semmit nem vesztettél el?

"megkaphatod a kártyádat. Ja, hogy még ehhez is lusta"

Dehát a VIP-VIP-VIP ügyfélnek kiviszik!

"Mellesleg mit ismétlitek egymás kijelentéseit? Mindketten azok vagytok."

ziza133 enamel-re mondta, én ziza133-ra. Te kivel akarsz összeveszni?

"Nem kell nekem szupertelefon, mert minek, attól boldogabb nem leszek, csak többet húznak le rólam."

Nekem se kellett. De a Voda húszezerért dobta utánam, van benne egy GPS, teljes világtérképpel, régóta fájt egy fogam egy GPS-re, most megvan, már megérte. Plusz tudok vele wifi hotspotból ingyér telefonálni, akárhonnan ingyér internetezni. Nem kell napi rendszerességgel, de néha jól jön.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.03. 18:10:27

Utálom ezt a gagyi blogmotort!!! Csak azért se írom le mégegyszer.

igazságos 2010.09.03. 18:21:55

@atpijkamo: Tudod, ha annyira értékes mobil, meg céges, meg fontos, meg új akkor jobban figyelek rá, mint egy sima telefonra.

Nem akarok összeveszni veletek, de mindketten azok vagytok, ez tény.

Ezt a "Szerintem balfasz vagy." ismétlésre mondtam. :D

Lehet, ha annyira fontos neki a mobil, akkor járjon jobban utána, akár menjen is be egy üzletbe, akár már a harmadik napon, nem várni tovább a sült galambra, különben csak rinyálásnak hangzik, amit írt.

Der Beste 2010.09.03. 18:28:18

Ha annyira fontos az a kurva telefon, akkor esetleg jobban kellene rá vigyázni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.03. 19:18:02

elmondjam miert tart itt az orszag?
-csehorszagban vonatozgatunk es elhaggyuk az uj ceges telefont
-a ceges telefon azert kell, hogy NET bankoljak magamnak
-a cegnel 1 wember a telefonokkal foglalkozik
-ez az egy ember nem kepes elemnni es kerni egy masik SIM=et
-aki elhagyja az se kepes elmaszni, dolgoztatja azt akinek ezaltal rabolja a munkaidejet
- qrwa fontos lehet a posztolo es a ceges-flottas telefonja ha mar 1 hete el van nelkule
- a 0.13-as atlagsebessegu lajhart is ubereli
szoval ezrt tart itt
az orszag...
meg sem merem kerdezni , az uj es draga telefont ki kell-e fizetni a cegnek, vagy legalabb biztositas volt-e ra?
mert tudom a valszt

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.09.03. 20:19:06

@hagyma:
- mar irta, hogy az ember nem csak a telokkal foglalkozik
-szoval menj vissza a kommentre es nyomj ra egy szerkeszt gombot :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.03. 20:54:23

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
hat ezert mondtam, akkor meg rabolja az idejet, ahelyett hogy felemelne a csontos segget es elmenne a botba
/bocs edit, ez valami filmbol ragadt ram, marmint a csontos segg, de azert felemelheted/
szolok Marynek inkabb

Der Beste 2010.09.03. 21:32:52

@hagyma: Maximálisan igazad van, valóban ezért tart itt ez az ország, viccen kívül.

zamiere (törölt) 2010.09.03. 21:35:31

A telenor hétszer gyorsabb a lájkolós/kommuniti megosztós buttonos/jávaszkriptes inklúdos homárnál.

igazságos 2010.09.03. 21:55:31

@atpijkamo: Tudom. Az érzés kölcsönös. :D

@hagyma:
- qrwa fontos lehet a posztolo es a ceges-flottas telefonja ha mar 1 hete el van nelkule

-a ceges telefon azert kell, hogy NET bankoljak magamnak

Nem, nem azért kell neki, hanem ha internetről akar internet bankolni, átutalni, arra a számra küldik az sms kódot. Érted? Ebben tehát nincs igazad

Nahát, végre valaki leírta a lényeget.

igazságos 2010.09.03. 21:57:56

A qrwa fontos dologban maximálisan igazad van

Meg hát, elvileg ki kéne hozni a cégtől a kártyát egy nap alatt, de ha már olyan jól elvan nélküle egy hete, akkor miért reklamál? Miért nem mondja az emberének, hogy ugyan, szaladjál már le a sarokra a telenorba, oszt kérjél már egy új simet. Vagy lemegy maga. Hát, tényleg csontos segge lehet, igazad van, hagyma.
Nem ám várni napokat, ha úgyis olyaaan, de olyaaan fontos.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.09.03. 21:59:22

@igazságos:
nem hiszem hogy a pragai vonaton a ceg bankugyleteit intezte volna
@Der Beste:
komolyan is gondoltam

Megdobbent 2010.09.03. 23:29:11

Naja, akkor mondok en is egy ilyen harmatgyenget, ha amr most ennek van szezonja.

Szal a simkartyat rakotottek egy ilyen kek propellerre, egy VIP CEGES kapcsolattarto az erkelyen iranyba fujta, csakhat esett az eso, igy aztan :(((

2010.09.04. 18:33:59

Ez egy hülye magyar bankos szokás, hogy SMS-ben jön a kód a netbankhoz.
A Post Banknál is van ilyen lehetőség, de én maradok a jól bevált TAN listánál, azt nem hagyom el, és lehet fénymásolni.

esef 2010.09.04. 19:37:29

@erminavet:
Ügyfélkártyával bemenni, soron kívül 10 perc alatt megvan a kártyapótlás... Oda és visszaúttal együtt 30 perc az Index-székházból...

juhaszcs 2010.09.05. 10:53:02

Megfogtam a lajháromat letettem a föltre és közben hívást kezdeményeztem a telenoros készülékemről.
A lajhárt előbb felvették,tehát a lajhár valóban gyorsabb mint a telenor!

juhaszcs 2010.09.05. 10:56:12

földre tettem :-)))

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.05. 13:07:49

Ha már Pannon
A napokban annyit beszéltem az öreg Nokiámon/nem tud exrákat/ hogy lemerült és kikapcsolt
Törtőre rá, de csak sippantott egyet és sötét képernyő
Már majdnem elsirtam magam, mikor eszembe jött,hogy sokáig kell nyomni a kikapcs gombot és akkor kéri a pin-t.
Nem volt kikapcsolva vagy 6éve
Hülye Pannon ,nem hoyg egy sűlyesztett billenőkapcsolót rakot volna rá
выкл-вкл felirattal
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.05. 13:12:26

@hagyma:
Nálunk fontosch emberek vanak, nemmint az USA-ban és a gazdság szárnyall
Ha egy magáncég megengedheti hogy tartson egy embert a tel. ügyintézésére,tartson
Ha a telenor felkinálja hogy házhoz küldi a sim-t akkor emelje fel a csontos seggét és hozza oda, azért van a flotta
Nehogymár én menjek érte, hisz közvetve fizet érte a cég
A posztoló meg arra használhatja a telefont egy kertösszegig amire akarja

Van még mit mutatnunk az USA-nak

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.05. 16:48:31

@hagyma: És tulajdonképpen hol tart az ország? Oké, "itt". De az merre van mégis?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.05. 16:52:06

@igazságos: Te tényleg ennyire ilyen vagy, vagy megjátszod? Mert ha játszod, akkor valami zseniálisan...

"Tudod, ha annyira értékes mobil, meg céges, meg fontos, meg új akkor jobban figyelek rá, mint egy sima telefonra. "

Mindenféle telefonra nagyon vigyázunk, mert teli van telefonszámokkal, amik ha elvesznek, az baj. Ettől függetlenül néha elvesznek, olyankor megfogadjuk, hogy a következőhöz veszünk papírosregisztert is, aztán elfelejtjük.
Mondjuk az érdekelne, hogy vigyázol "jobban" valamire. Folyton fogod?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.05. 17:07:44

@enamel: "a következőhöz veszünk papírosregisztert is"

Az enyimhez van kábel és progi az adatok letöltéséhez. Havonta mentem. Mint ahogy mentek más fontos adatot is a számítógépemről. Mások nem így csinálják?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.05. 17:18:31

@atpijkamo: Mások nem tudom, én vagy lusta vagyok megcsinálni, vagy elfelejtem, vagy megcsinálom, de a gép megy szét, szóval valami mindig van. Papír a legbiztosabb, de ahhoz szintén lusta vagyok.
Marad a reménykedés, hogy úgysem lopják el. És tényleg nem, inkább az volt jellemző egy időben, hogy elővettem, leraktam valahova, és ott hagytam.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.05. 18:04:16

@enamel: "Marad a reménykedés"

Ami leggtöbbször bejön. Ha meg nem, akkor marad a hajaknak tépkedése.

Autópályán a biztonsági övet is bekötöm. Pedig reménykedek, hogy nem lesz rá szükség, meg kényelmetlen is.

Xezs 2010.09.05. 22:18:28

@Frengi: Magyar bankos szokás? Mert más országban nincs ilyen?

@enamel: Nehogymár két kattintásra plusz egy biztonsági másolatkészítésre lusta legyél.

mohopasi 2010.09.06. 10:49:26

Akko telefonájj a lajhárral. Headset-nek is betudható, remekül kapaszkodik. Mondjuk tudid melyik része lesz a minkorofn.... :-DDDD
süti beállítások módosítása