Tékozló Homár

Az ember, akinek kutyák visítanak a szomszédjában

2010.09.21. 00:25 | szily | komment

Harapós macska, önszórakoztató kutya, a magát Egy nyugodt, csendes életre vágyó Pest környékinek nevező olvasónk jól ráfaragott, hogy kiköltözött a nyugodt agglomerációba. Sajnos még nem árulta el, hogy pontosan hová. De az biztos, hogy egy vonyító állatsereglet mellé, és az önkormányzat nem védi meg. Mit lehet tenni ilyen esetben, az erőszakos megoldásokat természetesen nem számítva? Akinek ötlete van, segítsen a fertőző macska áldozatának!


2010. tavaszán telefonon jelentettem be először a helyi Önkormányzatnak, (a későbbiekben még legalább három alkalommal) hogy a szomszédunkban 3 kutyát és kb. 9 macskát tartanak. A kutyák éjjel-nappal visítanak (ugatásnak nem lehet nevezni, amit művelnek) és a kerítésünket is tönkre teszik. Az eredeti kerítést egy nádkerítéssel egészítettük ki, hogy legalább ne lássanak át. Ennek csak az lett az eredménye, hogy felugrálnak rá és azt is kiszakítják. A saját kertünkben nem tudunk semmit csinálni, mert ha közelítünk a kerítéshez, őrjöngenek. Nyáron nem tudunk nyitott ablaknál aludni, mert szinte minden éjjel a kutyák visítozására ébredünk fel. Minden indok nélkül, a saját szórakoztatásukra és egymás ingerlésére örökké ugatnak. Sem pihenni, sem a kertben dolgozni nem lehet tőlük. Férjem, aki szívbeteg és anyukám (84 éves) szinte egész nap otthon vannak és este sokszor arra megyek haza a munkából, hogy teljesen ki vannak borulva a kutyáktól.
Sajnos a gazdája semmit nem tesz ez ellen, hiába kértük, hogy oldja meg a problémát. Közölte, hogy ez a dolguk.
 
Az is nagyon sok gondot okoz, hogy a mi kutyánk több betegséget is összeszedett már a szomszéd kutyáitól, (a gyógykezelése nem kevés idegeskedésbe és pénzbe került) ugyanis a veszettség elleni oltáson kívül, semmiféle más oltással nem rendelkeznek. Koszosak, büdösek, betegségeket terjesztenek. Az etetésen kívül nem foglalkoznak velük, az egész udvar többnyire tele van kutyaszarral. Azt hiszem, hogy ez nem igazán a felelős állattartásról szól és jó lenne a gazdájukat arra is rákényszeríteni, hogy kulturált, normális körülmények között tartsa az állatokat!!! Bár erre nem sok esélyt látok.
 
Egy helyi rendelet szerint kettőnél több kutyát egyébként is csak a szomszéd engedélyével lehet tartani. Úgy gondolom, hogy nekik egy is túl sok! Tőlünk egyébként nem kértek semmiféle engedélyt.
 
A macskákkal a Polgármesteri Hivatal szerint nem lehet semmit kezdeni – ahogy az előadó mondta, fogyóeszköz -, pedig azok is átjárnak és tönkreteszik a kertet, amit ennek ellenére, próbálunk rendben tartani. Az már csak hab a tortán, hogy idén tavasszal az egyik macska, amelyik átjött, úgy megkarmolta és harapta a kezem, hogy meg kellett műteni. A betegállomány anyagilag is megterhelte a családot és a jobb kezem azóta sem tökéletes, nem tudom rendesen használni, a munkában is elég sok problémát okoz. Biztos, hogy fertőzést terjesztett, különben a kezem nem gyulladt volna be, annak ellenére, hogy azonnal orvoshoz fordultam.
 
Az Önkormányzattól hiába kértem bármiféle intézkedést, a helyzet változatlan. Állítólag közterület felügyelők voltak a helyszínen és legutoljára a múlt héten arra tettek ígéretet, hogy az egyik kutyát a hétvégén elviszik. Ezzel persze a probléma nem oldódna meg, de természetesen egyik kutyát sem vitték sehova.
Hova lehet fordulni ilyen esetben? Az Önkormányzat semmit nem tesz, holott rendelet van a kutyatartás szabályozására. Már gondoltam, hogy csendháborítás miatt feljelentem őket, de mi történik? Maximum pénzbüntetés, aztán minden marad a régiben. A macskák ugyanúgy átjának, a kutyák ugyanúgy visítanak. Még jó, hogy azért költöztünk ki Bp-ről, hogy nyugodt, csendes környezetben éljünk! Hát hajrá! Várom az ötleteket!
 
Egy nyugodt, csendes életre vágyó Pest környéki



 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cicmen (törölt) 2010.09.21. 15:56:35

514 komment! Az komoly! A többség off, de szarni rá!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.21. 15:56:37

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Japánoknál egyébként mennyire szokás, hogy senseinek szólítanak valakit, közben meg szidják az édes jó drága anyját? Vagy ezt még meg kéne tanulniuk tőlünk?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.09.21. 15:57:06

@cicmen:
Pinu apunak nuku, de azért a koszfészket kitakaríttatta?
Rendes asszonka lehetett!
Sok szomszéddal találkoztál a dokinál?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.21. 15:59:19

@cicmen: szarni hát. (516)
Nélkülünk úgyis megdöglene a homár. A horoszkópom szerint rendkívül csábító vagyok a héten. Aki csábulást érez, szóljon, és idejében orrbanyomom.

cicmen (törölt) 2010.09.21. 16:01:15

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:Kenjiro Yoshigasaki írása (fordította: Klebercz Orsolya
Köszönöm neked és Klebercz Orsolyának!
Az a lényeg, hogy tényleg kemény faszinak nézett ki, én is az vagyok, de még visszaütni sem lett volna nagyon jogom, se meggyőződésem.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.21. 16:02:27

@cicmen: Te is sensei vagy?
Különben miért nem? Dugtad a feleségét, onnantól jóformán családtagnak számítasz.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.21. 16:04:08

@enamel: Kérem közölje hozzá a nemét, korát, pozícióját és méreteit! (Japánul egyetlen mondatocskát tudok, de az itt nem releváns.)
@cicmen: Ha nem a tantóbácsitól kapta a szomszédasszony, akkor kitől?

cicmen (törölt) 2010.09.21. 16:04:14

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Nem csak ott gyüjtött a tündérke. Egyébként nagyon baba volt nem sok gondja volt a pasizással.

kaktusztea 2010.09.21. 16:05:12

A sós puska szerintem egy jó kompromisszum.
Nem öli/nyomorítja meg, de baromira fáj, egy idő után már nem mer vonyítani, vagy átmenni.

cicmen (törölt) 2010.09.21. 16:05:49

@enamel: Tényleg! Nézek egy fekete övet a ruhásszekrényben!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.21. 16:07:24

@cicmen: Kemény pasiknak általában a szarvuk is kemény. Senseieknek az is fekete. :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.21. 16:09:34

@cicmen: D. Dávid is így kezdte, aztán amikor már csak egy kicsi hiányzott a fűtéscsőig, egy széket meg tolt neki a Provident?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.21. 16:09:55

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: És ha letámad pár blogszűz? Ludmillától speciel én is félek.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.21. 16:15:07

@enamel: Speciális óvszerprogramom van: átlátszó szemeteszsák a monitoron. Egy középkorú férfit egyébként sem egyszerű megerőszakolni (néha még akkor sem, ha ő is akarja)...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.21. 16:18:39

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Minden csak lelkesedés meg jóakarat kérdése, hidd el. Ha valakiben megvan az a jóakarattya, akkor még akármi is lehet.

cicmen (törölt) 2010.09.21. 16:18:39

@enamel: Ludmillád egy külön kategória.
Az az a nő akiről az a vicc szól, hogy: Uram! Ha maga a férjem lenne, mérget itatnék magával!
Asszonyom! Ha maga a feleségem lenne, meginnám!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.21. 16:25:00

@cicmen: Hát.. majd csak kupálódik. Itt jó társaságban van, meg szeressük. Asszem.

Sanyi 2010.09.21. 16:41:56

@enamel: Az tortenik amit te akarsz... Aha, mert te a torveny folott allsz, tobb vagy mint egy ember. Na, az ilyenek miatt all ugy az orszag. Amugy meg, 110kg 180cm es 140-nel nyomok fekve meg 12x20-akat huzodszkodok bemelegitesnek. Szerinted hanyan kotnek belem per evtized?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.21. 16:47:45

@Sanyi: Sanyikám, kicsi csillagom, veled sem leszek kedvesebb, mint valamelyik barommal pár sorral feljebb. Kocc le.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.21. 16:57:02

@Sanyi: Befogod a pofádat egyedül is hülyegyerek, vagy segítsek? :)

cicmen (törölt) 2010.09.21. 16:58:57

Én meg a vasasban hintáztam több évig!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.21. 17:00:35

@cicmen: Ha ő lenne az egyetlen, én már egész boldog is lennék.

igazságos 2010.09.21. 17:13:55

Nem értem, aki Pesten nem talál nyugalmat, az miből gondolja, hogy vidéken majd fog?

A szomszéd előbb lakott ott, mint a posztoló, de azt sem értem, hogy mielőtt költözik valahova, nem nézi meg, hogy hol fog lakni? Csak feltűnt volna ennyi kutya és az ugatásuk.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.21. 17:36:35

548 komment??
Mi ez, komment-cunami egy ilyen témában?
Nem tudom követni a lényeget
Ha kivenném a sok offot maradna az a három amit én tettem

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.21. 17:40:28

@horex: A lényege; vannak akik utálják a kutyákat, mások szeretik a kutyákat és az embereket utálják inkább, ugyanez macskára, és itt vagyok én, aki mindenkit utálok.

cicmen (törölt) 2010.09.21. 17:41:55

@horex: Nem tudom követni a lényeget

Ugatnak a kutyák!

cicmen (törölt) 2010.09.21. 17:43:38

@enamel: Nem te vagy az agressziv kismalac?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.21. 17:46:53

@cicmen: Én most a frusztrált nagy marha vagyok... látom.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.21. 18:10:47

+jeygezném n szeretem a kutyákat + a gazdanőjüket
Kellemes emlékem van az egyikröl
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.21. 18:16:43

@enamel:
Igen, otthon volt a kutya is
/az egy külön sztori volt egy alkalommal :)/

cicmen (törölt) 2010.09.21. 18:22:25

@horex: Meg kellett várni amig elalszik a kutya?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.21. 18:23:18

@horex: A kutyásat azt éjfél előtt ne meséld el, addig lehet hogy kiskorúak is olvassák.

cicmen (törölt) 2010.09.21. 18:29:27

@enamel: Miért? A kutya is megvolt neki?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.21. 18:34:02

@cicmen:
Éppenhogy felébredt a kutya, egy rotweiler.
Haver volt a kutya, mert komázta nagyon az én szuka dogomat, de fel akartam rázni a csajt, hogy megyek, zárja be az ajtót
Kivülröl nem lehetett becsukni.

Mit mondjak, nem kevesett ittunk az est folyamán, csajt nem lehetett életre rázni sehogy, a kutyának meg ez nem tetszett
Hagytam nyitva az ajtót, gondoltam, ilyen kutya mellett ugysem rabolják ki
:)

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.09.21. 18:48:23

@enamel:
Höhö,ezt is Lyól látod
Volt,hogy a kutyámra rájött az "őrület"
és szuka létére rámászott a rotira hátukrol
Roti lemerevedett teljesen meglepetésében
:))

Layosh 2010.09.21. 20:54:41

Baszki, Pesten a kocsogok ordibálnak, falun meg a kutyák. Mi a gond?

Inter Face 2010.09.21. 22:24:09

Vidéken nekem a szabadon lofráló kicsapott kutyákból volt elegem,kijöttek a nyitott kapun vagy a rossz kerítésen és támadtak mint az őrültek ,mivel kiterjesztették a területüket az egész utcára.Gazdájukat ez sosem érdekelte ,beszélni velük semmi értelme nem volt,mert agyatlan tuskó volt mind.Viszont elérték hogy a saját kutyámat sztrítfájterré képezték ki ,annyiszor kellett megvédenie magát és engem mikor sétálni vittem.A macskatámadásról itt sokan írják nagyokosan ,hogy kamu.Mivel én vittem kórházba egy ismerősömet akinek többször műteni kellett a karját, mert egy pillanat alatt összeharapdálta, kaszabolta egy nála megőrzésben lévő macska ,és így is örökre látszani fognak a hegek a karján, én elhiszem a történetet..Bár valószínűleg sarokba próbálta szorítani a posztíró a támadó macsekot.

Xezs 2010.09.21. 23:08:19

Faterom szomszédja is idióta, igaz ott nem a kutyával van baj hanem a gazdájával.

Fater megoldotta a dolgot, lebaszott végig 2m magas palakerítést, meg néha mikor olyan kedve van a kerítés felé fordítja a hifit és nyom nekik egy kis thrash metalt.

Mert így szép az élet :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.22. 09:09:36

@enamel: A lehető legmagasabb körök is képviselve vannak benne...

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.09.22. 09:16:21

Budapest, elit külváros. Szomszédunk (szerencsére már elköltöztek)nagy állatkedvelő volt. Olyannyira, hogy tartott disznót, csirkét, libát, kacsát...

Disznók hajnali fél őt tájékán óljukat döngetve követelték a kaját. Trágyájuk folyékony levét... kivezették az utcára, hogy ott folyjon el a felesleg...

Csirkéket a padláson tartotta, a ganyét a mi telkünkre néző padlásajtón kisöpörve távolította el, úgy, hogy a java hozzánk került...

Libák mérgesen sziszegtek, ha csak a kerítésünk felé mertünk nézni...

A kutyájuk állandóan menekülni akart tőlük, még úgy is, hogy láncra verték. Egyszer arra értünk haza, hogy a kutya láncostól lóg a kerítésen, majdnem a végét járta, úgy felakasztotta magát... természetesen mi szabadítottuk ki, nem a gazdája...

Ha élt valaki japán kakas szomszédságában az tudja, hogy ez a fajta nem csak a hajnalt jelzi a kukorékolásával, hanem egész nap be nem áll a szája... pici babánkat nem tudtuk a kertbe kivinni, hogy ott szundikáljon, mert kokaska állandóan felverte álmából...

Ami aztán teljesen kiverte a biztosítékot nálunk, hogy amikor ennél a szomszédnál családnál is emberszaporulat következett be, a szomszéd szóvá tette, hogy az egyetlen állatunk, egy befogadott keverékkutya, miért ugat... zavarja a kicsit a pihenésében...

Na, erre már közöltük velük, hogy a kutyának ez a dolga és békéljen meg a helyzettel, mert a napi 1-2 vakkantása közel sem olyan zavaró, mint az általuk tartott állatkert...

Szerencsére elköltöztek... és másokat boldogítanak a népes állattartásukkal...
itt azért az önkormányzat is besegített, mert nem csak bennünket zavart... az állatokon kívül a rengeteg légy, bűz, mocsok... mindez egy frekventált helyen, mely autóval a belvárostól kb. 10 percre van (természetesen nem csúcsforgalomban)...

Ehhez képest 2-3 kutya és pár macska... szinte semmiség... majd elmúlik...vagy ki...

Oranje!!! 2010.09.22. 10:13:21

index.hu/belfold/2010/09/11/allatrendorseg_keresi_az_allatkinzokat_diosdon/

Ha jól tudom, ők oktatják is a helyes állattartást, bár azt nem tudom, meddig terjed a hatáskörük (földrajzilag).

De egy emailt szerintem érdemes küldeni. Külföldön működik.

2010.09.22. 10:47:04

@Gromek: konkrétan ahol volt ez ? utca ?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.22. 11:13:14

@Kulics: Szerintem nem itt:
(Továbbított levél)

"Sziasztok,

leírom Nektek, mi történt velem és édesanyámmal szombat délután fényes
nappal, hogy lássátok, milyenek ma a közállapotok, és Ti is
vigyázzatok a jövõben.

Szombat délután megtámadtak a cigányok engem és Anyát, mikor a
Kika-ból sétáltunk hazafelé, gyakorlatilag pár utcányira a lakástól.
Testvéremnek vettünk új bútorokat, Apu és testvérem így egy nagy
Kika-s teherautóval mentek haza, mi pedig pár aprósággal gyalog, ez
egy 15-20 perces séta,amit már többször megtettem, és szerintem egy
viszonylag biztonságos helyen.

Mi nyugisan sétáltunk hazafelé, a Lehet útról befordultunk a Hun
utcára (most már tudom a nevét), ahol már amúgy sokszor elmentem, és
nem tartom beszélyesnek egyáltalán Ott kezdõdnek a panelek, egy nagy
parokoló, az egész üres hétvégén.
Tipikus Olaszliszka eset történt velünk is: 5-6 cigány gyerek (5-8
évesek) biciklivel direkt nekünk jöttek, mivel én a fal mellett
voltam, Anyu lábának. Azt, aki ráment Anyu lábára, Anyu a vállánál
fogva megpróbálta odébb tolni, gyakrolatilag a gyerek meg se érezte,
és száguldottak tovább a bicajjal. Persze elkezdtek olyan
ocsmányságokat kiabálni, amit itt nem is idézek.
Mi nyugodtan mentünk tovább, hiszen semmit nem tettünk. Amikor a
panelek elõtt parkolón vágtunk át, tehát már vagy 100 méterrel feljebb
is voltunk, a gyerekek visszafele jöttek, és ordítoztak nekünk tovább,
mi vmit visszaválaszoltuznnk, hogy "Tanuljatok meg viselkedni", de még
mindig nem gyanakodtunk.
A gyerekek befordultak a Hun utcából nyíló egy utcába, és ez lett a
vesztünk, ui. hívták a családot.

A parkolót elhagyva egy parknak nevezhetõ füves részen sétáltunk
tovább. Egyszer csak nagy orditozást hallottunk ("Megverted a
gyerekem!"), és ahogy visszafdordultunk, láttuk, hogy egy bevadult
cigány nõ és két kigyúrt férfi fut utánunk. Mi annyit
visszakiabáltunk, hogy "Nem vertük meg!", megfordultunk, és mentünk
volna tovább. Éreztem már, hogy veszélyben lehetünk, de egyszerûen nem
hittem el,hogy ebbõl bármi lehet, gondoltam, max ott kiabálnak velünk
egyet. Alig léptünk párat, utolértek minket.

A nõ anyát hátulról lerántotta a földre, és elhezdte ütni a fejét.
Egyértelmûen nyakra és fejre ment. Kis dulakodás után felé került, és
fojtogatni kezdte.
Én egy pillanatra szinte sokkot kaptam, hogy ez történik. El kezdtem
segítségért kiabálni, de senki nem járt arra. Aztán hátulról próbáltam
lecibálni a nõt Anyuról, de gyakorlatilag egy ütéssel leterített a
földre. Olyan állati erõ volt benne, amit még nem éreztem. Volt még
pár gyenge próbálkozásom, de nem tudtam vele felvenni a versenyt.
Szerencsére Anyu is viszonylag erõs, feszítette a nyakát, ellenálltt.
De így is: a nõ gyakorlatilag letépte róla a pólóját és mivel nem
tudta megfojtani, véresre karmolta a nyakát, mellkasát. A fejét is
ütötte, de ott szerencsére csak egy nagy púp lett, viszont több
marokra való haját kitépte.
A két cigány férfi csak állt mellettünk, és röhögtek. Pár perc ilyen
dulakodás után vmilyen oknál fogva, talán látták, hogy elég volt már,
megunták a balhét, nem tudom, végül lecibálták a nõt Anyuról. Ketten
tudták leszedni, a nõ még mindig olyan erõvel tépte volna Anyut. Aztán
gyorsan húztak visszafelé.

Mi ahogy felálltunk, és összeszedtük a cuccunkat, szinte sokkban
voltunk. Borzalmas volt látni, hogy verik, fojtogatják az anyámat, és
még csak segíteni se nagyon tudtam. Rögtön hívtam a rendõrséget, aztán
tesómat. A rendõrség becsületére legyen mondva, nagyon hamar kiértek,
egyidõben Apuékkal. A rendõrök mondták, hoigy pattanjunk be, és
megkeressük õket. Befordultunk az utcára, ahol a biciklis esemény
történt, most is ott volt vagy 3 gyerek közülük. Kipattantunk, a
rendõrök (2 fõ) közrefogták a gyerekeket, akik persze már tekertek
volna haza értesíteni a pereputtyot, de nem engedték el õket,
letetették velük a bicajt, majd odavezettek minket a házukhoz. Csata
utca 4. senki ne menjen még a környékre se. Mondanom se kell, az a
régi,m 3 emeletes ház tele volt cigánnyal,akik ott ordítozni kezdtek
és kivonultak, de a rendõrök miatt szerencsére nem támadtak. Nem
idézem itt, milyen ocsmányságokat mondtak nekünk, és vádaskodtak, hogy
megvertük a gyereket. Amikor a rendõrök megkértek minket,hogy mondjuk
el, mi történt, és elkezdtük, hogy "cigány gyerekek" biciklivel nekünk
jöttek, persze rögtön ordítozak, hogy rasszisták vagyunk, mert õk
romák. (Pedig a "cigány" szó az Õ saját nyelvükön a saját nevük;de hát
a liberális sajtó és politika segítségével arra már kiokultak, hogy
mindig rasszizmusra kell hivatkozni..)
A rendõrök amúgy már ismerték õket, az egyik férfinak pl. már priusza is volt.
Közben Apu a teherautóval ott maradt a biciklis események helyszínén,
és mive la rendõrök velünk voltak, néhány cigány odament és
megtámadták, mielõtt be tudta volna csapni a kocsiajtót, de
szerencsére sikerült õket leszerelni (Apu elengedte az ajtót, így az
rájuk csapódott, így Õ gyorsan visszarántotta és el tudott menni a
kocsival.)
Miután lecsillapodtak a kedélyek, és tudták õket igazoltatni, stb, a
rendõrök elmondták, hogyan tudunk feljelentést tenni, stb. Kihívták a
mentõket, persze, itt már beijedtek a cigányok, odajöttek, hogy
kifizetik a kárt, csak ne tegyünk feljelentést, ill. burkoltan
megfenyegettek, hogy "közel lakunk egymáshoz, jobb ha nem tesszük"
(ezt nyilván abból következtették,hogy gyalog mentünk haza némi
cuccal).
De feljelentést teszünk, ez az egyetlen módja, hogy gátat szabjunk
annak, hogy õk erõszakoskodnak, provokálnak. Remélem, a 3 csapás
törvénnyel összegyûlik nekik most vagy késõbb annyi, hogy börtönbe
kerüljenek. Megjegyzem: a rendõrökkel is olyan tiszteletlenül és
ocsmányul beszéltek, hogy elképesztõ, semmi tisztelet, félelem nincs
bennük.

Anyu kórházba került, mivel nyaki gerincsérve van (3 is), és megint
iszonyatosan szédül,stb. Kedden engedik ki. Akkor nem érezte, de most
már sántít is. A haja azóta is hullik.
Nekem nem lett nagy bajom, a bal ábszáram bekékült, ill. az egyik
csuklóm fáj, de nem komoly.
LAssan kezdünk magunkhoz térni a sokkból, és azon gondolkodunk, mit
lehet tenni, pláne, hogy én és testvérem ott is lakunk.

Félni nem fogok Tõlük. Egy darabig nem megyek arra a környékre (ezzel
meg is fenyegettek), de azt se hagyom, hogy megfélemlítsenek, hiszen
ez a céljuk. És nem fogom hagyni, hogy tiszteletlenek legyenek velem,
vagy másokkal, idõs emberekkel (Anyu 56 éves) hülye kis 5 éves
kölykök; mert az nem élet, ha félelemmel kell járni az utcán és
hagyni,hogy megalázzanak bántsanak, szidjanak minket.

Szóval el kezdek olyan küzdõsportot, hogy meg tudjam védeni magam és
másokat, ill. mivel amúgy is lakást nézek, olyan helyet keresek, ahol
ezek nincsenek (bár Pesten kevés az ilyen). A mentõsök és a rendõrök
történetei alapján ma már bárhol, bármikor, ok nélkül támadnak csupán
heccbõl és hogy az erejükkel megfélemlítsék az embereket, a helyzet
szerintük hónapról hónapra romlik.

Amit még tehetek, és fogom is, hogy ahol lehet, elmondom, ami történt.
Eddig is tudtam, mi zajlik az országban (sõt,ahogy hallom, a román
cigányoknak is ez -gyerekek- az egyik módszerük), de amíg az ember nem
éli ezt át személyesen, nem hiszi el/éli át igazán.

Remélem, a kormány valóban tesz azért, hogy javuljon a közbizonság
jelentõsen, de ez lassú folyamat lesz. Ismerve,hogy hogy a cigányok
hogy szaporodnak, sajnos a jövõben szerintem be kell arra rendezkedni,
hogy jobban figyeljünk a biztonságunkra és meg tudjuk védeni magunkat.
Ti is figyeljetek, tanuljatok a történetembõl.

Üdv,
Zita"

Szarazkoro 2010.09.22. 12:09:01

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Gaz. Kerdes: miert koltoznek ciganyputri melle?
Ha mar oda koltoznek akkor onvedelmi eszkozok kistatyoban tartasa javasolt.

2010.09.22. 12:27:58

@Szarazkoro: rossz a kérdésed, felmented vele a támadókat és az áldozatot hozod ki hibásnak.
A valódi kérdés: miért támadják meg a cigányok az ártatlan járókelőket ?

Mondjuk a cigány költözik melléd, akkor remélem máshogy látod majd a kérdést.

England win The Ashes! 2010.09.22. 12:31:25

@Szarazkoro: A kérdés is gáz: nem igazán tudsz olyan helyet mondani Bp-n (kivéve talán XII. ker., ott meg mezei ember nem igazán engedheti meg magának a lakásvásárlást), ahol ne lenne 500 m-es körzetben min. egy putri.

2010.09.22. 12:39:26

@Dr Jozef Vengloš: nem kell putri. A XII. ker elegáns társasházában sok sok DR. között olyan pszichopaták élnek, hogy éjjel 3-4-ig üvöltve verik egymást a lakásban. Sok éve.
Cím a szerkesztőségben.

England win The Ashes! 2010.09.22. 12:46:32

@Kulics: Az se piskóta.

Amúgy pár éve egy ismerősöm említette, hogy manapság már nem a Rózsadomb meg a Pasarét a menő gazdagéknál, hanem azok az utcák, ahová még nem jár a békávé sem. Ő a János Zsigmond utcát (meg még egy utcát, elfelejtettem, melyiket) említette. Azt mondja azért, mert olyan hely nem jó a pénzeseknek, ahol a pórnép átutazik.

2010.09.22. 13:13:56

@Dr Jozef Vengloš: ez mindig nyilvánvaló volt. Egyszer sétáltam egy ilyen zsákutcában tavasszal és minden háznál kinn voltak a tulajok pücskörésztek a kertjükben. Odajöttek többen is hogy "Segíthetek?" azzal a hangsúllyal amivel éreztetik veled, hogy takaroggyá innen ez a mi területünk... csak ezt nem ebben a formában mondták. Teljes döbbenet részemről.

England win The Ashes! 2010.09.22. 13:59:28

@Kulics: Pár év diákként egy kiadóvállalatnál melózgattam a nyáron. Egy alkalommal azzal bíztak meg egy srácot meg engem, hogy Hűvösvölgy környékén (kaptunk pontos térképet a területről) írjuk össze, hogy a házaknál van-e az utcán postáláda. Állítólag azért kellett nekik, mert ők maguk kézbesítették az általuk forgalmazott lapokat (ha volt más oka is, nem érdekelt minket). Név nélkül, csupán utca és házszám szerint húztuk a strigulákat. Egyszer csak az egyik utca hirtelen véget ér, előttünk egy takaros kis kúria. Nézem a térképet, nem stimmel. Az utca a rajzon jóval hosszabb. Nézzük a bp-i térképet, ott is ez van. Folytatjuk a melót. Aztán kb. fél óra múlva, mikor már más utcákban nyomultunk, észrevettük a hiányzó utcarészletet. A talány megfejtése: egy újgazdag köcsög az utca kellős közepére építkezett! Mert megteheti! Jelzem, az utca egyik végén sem jeleztek zsákutcát.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.22. 14:12:55

@Kulics: Laktunk mi is egy ilyesmi utcában, csak az kettő volt, két darab, a végén összekötött egyirányú "hurok". Az előző tulajék egyszer úgy utaztak el két hétre külföldre, hogy az ajtóban hagyták a kulcsot. Annyi történt közben, hogy Imre bá' kihúzta, és bevitte nekik az ebédlőasztalra...
Ha valaki keresett minket, amíg nem voltunk otthon, Juliska néni rendszámmal és személyleírással is szolgált, ha nem ismerte név szerint az illetőt.
Mondjuk betörések így is előfordultak a környéken, főleg az utca elején, de általában hamar el is kapták a tetteseket.
Nem volt az olyan rossz.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.22. 14:35:16

@Dr Jozef Vengloš: Az ilyen sommás ítéletek mögött legtöbbször sárga irigység és szervi rasszizmus rejlik...
Tudok ilyesmit Debrecenben is (Jámbor Lajos utca). Viszonylag új beépítésű terület, korábban a Lahner utcához tartozó telkeket darabolták, utcanyitásokkal. Egy(néhány) tulajdonos úgy döntött, hogy annyiért nem adja. Én is láttam olyan térképet, ahol az út be volt rajzolva.
Mondjuk olyat is (pl. Ukrajnában), amelyiken autópálya/autóút volt feltüntetve, és csak a helyszínen derült ki, hogy még az útalap sincs kész egyes szakaszokon, de azok mellett 20-50 km murvás utakon el lehetett menni...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.22. 14:58:50

@Szarazkoro: 15-20 perces gyalogút azért nem közvetlen szomszédság. Csak nálunk nincsenek terelőfalak, mint a tótoknál. Még...

Szarazkoro 2010.09.22. 16:11:32

@Kulics: Dehogy mentem fel oket. Mocskos nepseg, primitiv bagazs. Az osszes bunozo cigot ki kellene vagni ebbol az orszagbol, menjenek vissza oda ahonnak az orgeannyuk jott.

@Dr Jozef Vengloš: tessek kikoltozni Pestrol, pl Vac elegge jo hely es Tasnadi elintezte a cigokat ugy h mind elkoltozott/lapit, es aki megmaradt az se vetemedik a cseresznyelopasnal tobbre :)) Olcsobb is mint Budipest es csak 1/2 ora kocsival v ua vonattal.

2010.09.22. 16:47:16

@Szarazkoro: szerintem ne legyünk rasszisták: az összes bűnöző lumpen mennyen innen, nem csak a cigányok.

Vác - Bp fél óra? Reggel vagy munkaidő végén fél óra alatt még Bpestről se érsz ki nem hogy Vácra érnél. Esetleg hétköznap hajnali 3 órakor igazad van, egyébként inkább másfél óra az a távolság autóval. :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.22. 16:56:28

@Kulics: "szerintem ne legyünk rasszisták: az összes bűnöző lumpen mennyen innen, nem csak a cigányok."

Szerintem se. Mondd azt, hogy az összes bűnöző lumpen mennyen innen. (Honnan? Hova?) Ezzel belefoglatad a bűnöző cigányokat, és nem a nem azokat.

Nem sok értelme van általánosítani, mert rögtön megbántasz olyanokat is akiket nem akartál. Mondjuk azt mondod, hogy mindeni aki szép és okos egyben híú is, rögtön megbántanál engem, pedig egyáltalán nem vagyok hiú.

Megy a kisbéka az úton, lát két táblát. Az egyik balra mutat "szépek", a másik jobbra "okosok" felirattal. Megszólal a kisbéka:
- Most szakadjak ketté?

Xezs 2010.09.22. 17:09:46

A kérdés egyébként az, hogy vajon miért csak gazdagék figyelnek oda egymásra? Az átlagember miért nem figyeli a környezetét, miért nem próbálja szűrni a lumpen elemeket? A legtöbb panellakó még ki is nyitja a csövesnek a panelház ajtaját, hogy aztán az odaszarjon meg hugyozzon a lépcsőfordulóba. Kis öntudat kéne az emberekbe.

@atpijkamo: Na hát egy egészséges lelkivilágú ember (mint én) pont leszarja hogy épp kit bánt meg. Aki mimóza az menjen Kenyába.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.22. 18:35:34

@Xezs: A panelprolikban lehet hogy akad még valami könyörület meg jóérzés, hogy a csöves se dögöljön már meg kint, vagy fagyjon le a lába, csak hogy nekem ne kelljen elviselni a látványát. Mármint a többiben. Mert bennem pl. nincs.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.22. 18:39:02

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Nekem ez választási propagandának tűnik, de lehet hogy tévedek.

Szarazkoro 2010.09.22. 19:34:37

@Kulics: Nah azt nem hiszem, jártam már meg sokx hidd el, plafon az 1 óra.

Szarazkoro 2010.09.22. 19:37:07

@atpijkamo: nem bántok meg senkit mert nincs cigó ismerősöm. Nem is lesz!!

Szarazkoro 2010.09.22. 19:38:42

Blogmotor elnyelte a kommentemet!
Műköggy!!!! (A 700át neki!!)

Szarazkoro 2010.09.22. 19:39:44

Ehheee visszaböfizte! 6ásos volt a fenyegetés XD

Szarazkoro 2010.09.22. 19:41:31

600.-ik Én magam legyek :)

Xezs 2010.09.22. 21:06:52

@enamel: Nem hiszem hogy könyörület, inkább közöny. Legalábbis én nem tudom elhinni hogy bárkinek lejátszódna egy olyan a fejében hogy: -Hm, itt ez a csöves, beengedem, hadd aludjon a lépcsőfordulóban, hadd szarjon meg hugyozzon oda hogy ha reggel munkába megyek akkor elokádjam magam a szagtól.

A könyörületesség nem ez.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.22. 21:20:04

@Xezs: Igen, a szarást meg a hugyozást nem kalkulálják bele... na de ha rájön a szarás, hova szarjon? Ha kimegy, nem tud visszajönni.

És sosem értettem, mi alapján várjuk el valakitől, akinél az útszéli rühes kutyát, meg a szemeteskukát is többre tartjuk, hogy tisztelje a magántulajdont. Azzal együtt a többségük tényleg tiszteli, mert egyelőre nincsenek csapatosan támadó csövesbandák.

Xezs 2010.09.22. 23:24:36

@enamel: Mondjuk olyan alapon hogy társadalomban élnek, ezáltal vállalva a törvényben leírt társadalmi kötelezettségeket?

Csövestől függetlenül aki nem tiszteli a magántulajdont az menjen olyan országba ahol az nem létezik vagy nincs rá törvény.

Az együttélésnek vannak minimális szabályai, közülük egy az hogy nem szarsz meg hugyozol oda ahova nem kéne.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.09.23. 00:47:37

@Xezs: Nem, nem, nem érted... Ők már nem élnek EGYÜTT. Senkivel, legfeljebb egymással. A társadalomban sem hiszem, hogy nagyon benne lennének, legalábbis a társadalom nem szeret róluk tudomást venni.

England win The Ashes! 2010.09.23. 00:58:46

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:

Nem nevezném irigységnek, mert meg vagyok elégedve azzal, amim van, de értem a kommented lényegét.

Ebben az esetben nem az a szitu, amit te említesz, mert az utca mindkét vége egy-egy másik utcába torkollik, a környező házak kb. olyan 15-20 évesek voltak, a térképen (klasszikus bp-i szétnyitható, asszem akkoriban olyan 3 éves volt) világosan be volt rajzolva, szóval nem egy újonnan nyílt utca volt. Arra gyanakszom, hogy a tulaj megvett két telket, ami szemközt volt egymással, és egybekerítette. Amin erősen elcsodálkoztam, az az volt, hogy hogy a bánatba kapott emgedélyt az építkezésre.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2010.09.23. 09:17:41

@Kulics:

A Föld nevű bolygón. Európa - Magyarország - Budapest - Dél-Buda.

Újgazdagék előszeretettel költöznek ide mostanában, bár a mi családunk az "őslakosokhoz" tartozik.

Ez is rohamosan változik, mert egyre több patinás, szép épületet adnak el az idős régiek, mert a fenntartásra már nem elég a pénzük... s épülnek a "paloták".

Kérdem én: ilyenkor hol van az adóhivatal? Több 100 milliós házak épültek, na ezek gazdái nem tartanak állatot, ott vannak erre ők maguk... mert a pénz nem jár együtt az intelligenciával... időnként azon tanakodunk, hogy ezek miért nem vesznek maguknak egy tanyát - a puszta közepén - akkor nem kellene senkire tekintettel lenniük, mert szomszédaik sem lennének... a pénzükből pedig bőven telne rá... a kacsalábon forgó palotájuk, 4 (külföldi rendszámos) luxus autójuk tanúsítja..., amúgy ők valahonnan tirpákiából származnak.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.23. 09:23:41

@enamel: Még magasabb! (Lehet, hogy az idézet egy választási propaganda-levél volt, de a jelenség sajnos "ciklusokon átívelő". Igazán az fertőzte el a közéletet, hogy a liberálbolsevik kormányerők okszerű, átgondolt szociálpolitika és területfejlesztési koncepciók hiányában tűzoltásként gyakorlatilag újra engedélyezték a szabadrablást. A szovjet hordáktól jóval nagyobb létszámú, helyben élő és maradó populációnak, beindítva ezzel a kasztosodásukat. Valami miatt érdeke a pest-belvárosi és budai "véleményformáló" és túl gyakran uralkodó elitnek, hogy legyenek páriák is az országban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.09.23. 09:34:45

@Dr Jozef Vengloš: Te meg nem gondolkodtál el azon, miért van ott a három pont.
@Gromek: Itt Debrecen környékén már évek óta "divat", hogy a hirtelen meggazdagodott emberkék kiköltöznek az Erdőspusztákra. Nem azért, hogy ők ne zavarjanak másokat. Épített itt olyan kastélytelepet pl. egy cigány (mondjuk úgy helytelenül, hogy) "impresszárió", ahol a lovászok(!) lakásaiba több volt kollégám szívesen kiköltözött volna, családostól. Nem kellettek, az egészségügyi főiskolán nem tanulták kellő mélységben a lóápolást...

Xezs 2010.09.23. 12:39:42

@enamel: Én értem hogy szociálisan nem élnek együtt másokkal, de fizikailag igen. És ez számít, semmi más.

Xezs 2010.09.23. 12:56:02

@Gromek: "a pénz nem jár együtt az intelligenciával"

Lehet kicsit nagyképű leszek, de én azt mondom hogy az emberek nagy többsége kibaszott hülye és paraszt. És ez minden anyagi helyzetű társadalmi körben ugyanígy van. A panellakók is mesélhetnének, hogy hány paraszt szomszédjuk van, de egy középrétegnek épült társasházi lakó is elmondhatna hasonló történeteket.

Engem ma pl. egy szakadt Ladás akart elütni a zebrán (én szabályos voltam és még bőven féktávolságon kívül voltam mikor leléptem) aztán mikor már átértem láttam hogy nagyon rázza az öklét. Ő biztos hogy nem újgazdag volt, ettől függetlenül egy büdös bunkó.

dr.Psy 2010.09.24. 19:12:40

Pfijha, gondolom a macska általi harapás úgy történt, hogy kint sétált emberünk a kertben, amikor a macska hirtelen, lesből rávetődött, mint egy velociraptor és megharapta a kezét, közben mancsocskáival kapaszkodott (mert nyílván az ember sétált, és mozgó járművön kapaszkodni kell), és eme kapaszkodás következményeként keletkezett a karmolás...

Valójában gondolom az történt, hogy emberünk észrevette, hogy az átosonkodott élőlényt, gondolta most majd jól megtanítja ki a király, megpróbálta megfogni (idegen macskát normális ember nem markol meg, mert 18 körme van és veszélyes) hogy átbassza a helyére, és a cica védekezett.

Xezs 2010.09.24. 21:25:07

@dr.Psy: De most már megtanulta, hogy idegen macskát csakis vasvillával segítünk át a saját portájára :)

dr. HáziMacska 2010.09.25. 16:22:41

Akarhogy is, posztolo, uzenem a szomszednak, adok 20K-t azert a macskaert, ami onkent tamadt emberre! Ha raadasul szaporodokepes, 30-at is!
Kimondottan orzo-vego macskakat akarok kitenyeszteni, mert a pitbull mar nem meno.

emzéperiksz 2010.09.25. 23:16:31

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ez nekem is eszembe jutott. Normális macska fél az idegentől, pláne ha barátságtalan. Van annyi esze, hogy az ember nagyobb, és ő húzza a rövidebbet, ha neki ugrik. Szóval a sztori sántít erősen. A posztoló szerintem bántotta a macskát, és az önvédelemből harapott meg karmolt.

Gettóblaszter 2010.09.27. 11:59:45

Kutya-macska probléma megoldásai gonosz embereknél:
1. Légpuska (pult alóli gyári rugóval természetesen, nem ilyen legyöngített szarok) Macska általában kezelés után mehet a kukába egyszerre, a kutya ált. nem, de az tuti, hogy nem jön arra többet.
2. Számszeríj (boltban óccsó, elég erős, de ha van egy kis affinitásod hozzá, otthon is elkészíthető féderből /odabasz/) Itt kutya-macska mindegy, bármelyik mehet a kukába.

Természetesen én egyik megoldást sem javaslom, senkit nem bíztatok erre, soha nem próbáltam, és nem is akarom, mert az állatkínzás törvénybe ütköző cselekedet. Csak hallottam, hogy vannak akik ilyeneket csinálnak, gondoltam leírom okulásképpen.
süti beállítások módosítása