Tékozló Homár

Borravalóakadémia: a felszolgálási díj nem azonos a borravalóval?

2010.10.19. 08:58 | szily | 623 komment

Én olyan "bele a vaktengerbe" típusú rák vagyok, nem gondolkozom sokat, a számlára nyomtatott 10-12 százalékos felszolgálási díjat is világ életemben elfogadtam a borravaló kimosakodott szinonimájának. Ennek megfelelően ahol ilyet láttam a számlán, ott annyit adtam, amennyi a számla végösszege volt, ahol meg nem, ott kábé a tizedével többet. Egy néhai pincértanonc most azt mondja, hamis alapokra építkeztem egész felnőtt életemben, merthogy kétféle jogcímen is tejelni kell. Azóta gyötör a bizonytalanság: én voltam ilyen hülye, vagy ez egy olyan dolog, amit csak a pincérek szeretnének nagyon? Reveláció alant:

re: Irtó kínos, falmelléki lehúzás a Gundeltől

Úgy gondolom, hogy a kellő tájékoztatás jegyében illendő, hogy a másik fél is meghallgatassék. Jelezném, én se nem a posztban szereplő pincérnő nem vagyok, se nem aktív vendéglátóipari dolgozó. Ellenben úgy érzem, némi kiigazításra van szükség, mert a kommentelők (akik lehetnek későb majd vendégek) súlyos tárgyi tévedésekben vannk.

Az alapvető probléma, hogy keverik a felszolgálási díjat a borravalóval. Holott a kettő nagyon nem ugyanaz.
A felszolgálási díj, az a pincér munkabére, külön jelezve a számlán. Ennek mikéntjéről lehet vitázni, de szerintem nem érdemes. Személy szerint jobban örülök ennek, tudom, hogy mennyi az annyi, mint sem hogy az étel, ital árába van beépítve, ki tudja mennyiért, milyen mértékben. Ezt fizetni kell. Úgy, ahogy mindenki megkapja a fizetését, úgy a felszolgáló is szeretné a sajátját. Uram bocsá', ezért ne ítéljük már el. Akinek ez nem tetszik, az ne menjen étterembe. Egyen otthon, talponállóban, gyorsétteremben, de nem kötelező étteremben enni. Ha pedig betér, akkor ne csodálkozzon, hogy mások is bérből élnek, és fizetésért dolgoznak.
A másik dolog viszont amivel keverik, az a borravaló. Ezt azért adja az ember, ha a pincér (vagy más szolgáltatóipari ember) munkájával annyira elégedett, hogy külön akarja díjazni. Magyarul pénzben fejezi ki a köszönömöt.

Szóval aki étterembe megy, az legyen szíves legközelebb nem csodálkozni ezeken. Köszönöm.

üdvözlettel:
egy néhai pincértanonc

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.19. 16:41:57

@ZöldszemM:
Mégsem sírom vissza azokat az időket !! "

Abba az időben és jellemzően inni jártam a kocsmákba/éttermekbe

Bizony visszasirom azokat az időket, de nem a Martini/sör befstek áráért
:))

drazsé 2010.10.19. 16:43:51

@Birca Maxval:

olvasd el a törvényt, egy jó nagy faszság

@Kentaur67:

az ideális esetre vonatkozott
(nem, nem rugaszkodott el annyira a valóságtól: láttam ötszörös árkülönbésget is - kávé - de a 2-3 szoros az bizony állt mindenütt)

csapol 2010.10.19. 16:44:18

És azt ki garantálja, hogy ez nem egy extra-profit? Hogy nincs az árrésbe beépítve titokban? Ellenőrizhetetlen és egyben összehasonlítani is nehezebb. Mint a bankoknál, amíg nem volt THM.

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2010.10.19. 16:47:16

@Kentaur67:

Nem kell Magyarországnál fejlettebb helyeket felhozni példának. Én pillanatnyilag az EU legszegényebb tagállamában, a sötét Balkánon vagyok.

Itt a borravaló abszolút extrának számít. A pincér visszaad automatikusan, nem vár, hogy "mennyiből adjak vissza?" (na ez is egy magyar kitaláció, ami sehol máshol nincs!) a pimaszság maximum az, hogy az apró érmét nem adja oda, de ez sem jellemző.

Jobb helyen meg hozza vissza az összes visszajárót, beleértve a legapróbb érmét (1 sztotinka az kb. 1,3 forint), majd nem vár, hogy mi lesz. Ha valaki borravalót akar adni, akkor vagy az asztalon hagyja, vagy a pincér kezébe teszi. A legolcsóbb helyeken is így van.

Taxiban maximum az érméket nem kéri vissza az ember, a taxis sem szokta ezeket visszaadni, de ha látja, hogy az utas nem szál ki, hanem vár, akkor előkotorja az apró érméket is.

Fodrásznál ugyanaz. Az emberek 90 %-a nem ad semmit. Fodrász nem is számít rá.

Pedig errefelé egyébként bizony számtalan lehúzós trükk van.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2010.10.19. 16:49:19

A megoldás: át kell alakítani az éttermeket mint a wasabit, futószalagon jön az abrak, nem köll felszolgáló, ma már tényleg felesleges állás, semmit nem tesz hozzá a "vacsoraélményhez"!
Futószalagnak nem kell felszolg díj, sok léhűtő meg elmehet pl.Kolontárra lapátolni

Stock 2010.10.19. 16:52:12

@Gyermekláncfűrész: bazz, te tényleg nem érted?
a villanyszámla opcionális!
vagy fogyasztok, vagy nem...
nem a tévém, mosógépem ára alapján számolják ki a KW árát!

gande 2010.10.19. 16:53:36

@Turbék:

sajnos igazad van.

viszont akkor a vendéglős beépíti majd a futószallagmozgásdíjat

de az is lehet, hogy majd külön pénzt kérnek, hogy meleg a leves (levesforralásidíj). mert hát a leves magában nem tartalmazza a leves hőmérsékletét....

csapol 2010.10.19. 16:55:03

Amúgy meg vannak pincérek, akik eleve rossz pályát választottak. Meg lehet érezni egy pincéren, hogy kedvvel, akarattal csinálja, amit csinál. Egy ilyen embernek több borravalót is adnak. És szerintem nem ők panaszkodnak, hanem a kelletlen, apró-csörgető, harmadszorra reagáló "muszáj" pincérek.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2010.10.19. 16:57:39

@drazsé:
Egyébként ha jól körülnézel ez a trend: olcsó, menüt is kínáló kis étkezdék/kifőzdék nyílnak sorra itt a környéken.(NagyLajosKrt.vége)
Mi is 1 ilyenbe járunk ebédelni, 1db menü=800Ft, 2db=1600FT, és nincs felszolgálási meg pincérhajzselé-díj...
Ja, és nagyon jó a kaja!!!!!!!!!!!

gande 2010.10.19. 16:57:52

különben az egész engem arra a lenyúlásra emlékezet, amikor a balcsin a büfében kiírtak, hogy málnaszörp ennyimegennyi és akkor ahhoz hozzászámolta poharat..... én már anno is mondtam a büfésnek, hogy akkor pohár nélkül kérnék 3 deci málnát......

Stock 2010.10.19. 16:58:01

@drazsé: a parasztit nem vitatom, a józan egyértelműen kizárható! :)

te sztem direkt kötekszel, mert már leérveltünk minden fronton, mégis kötöd a pincért a rabláshoz! ;)

nem vagyol te vendéglátós?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.19. 16:58:21

@enamel:
Üdv. futottam egy fél fölösleges utat meló miatt, kár volt
De ne offoljunk mer még rádszól valaki
:)

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.19. 17:00:08

Ez szőrszálhasogatás.Mondom:ha nem futja rá ne menjetek étterembe,én sem utazom minden hétvégén Hawaiira,ahol tuti lehúznának,mint hülye turistát...

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2010.10.19. 17:02:14

@gande:
vagy esetleg a "futószalag-karbantartási díjat találják majd ki...

csapol 2010.10.19. 17:06:53

@Cuppanj a végére!: Azért egy étterem nem luxus cucc. Van aki csak enni jár oda.
Kivéve egy luxus étterem.

drazsé 2010.10.19. 17:10:54

@Turbék:

nincs rá se pénz se igény (mert azért nem létszükséglet ám a pincér!)
kaja legyen jó, olcsó, hely tiszta, slussz

a felszolgálós vacsora bizony drága mulatság kategória

gande 2010.10.19. 17:11:23

@Cuppanj a végére!:

te elvagy tévedve.
itt nem arról szól a történet, hogy futja-e vagy nem. ne vendéglős döntse már el, hogy nekem futja-e 10%-al többet fizetni. írja ki, hogy mennyi az annyi és akkor majd én eldöntöm, hogy hajlandó vagyok-e annyit fizetni.

ugyanúgy, mint rossmanban se a kasszás csajszi döntse el, hogy kérem-e a visszajáró 5 forintot.

drazsé 2010.10.19. 17:12:10

@gande:

és megint csak: ha kiírta, hogy annyi, és te nem kívánod igénybe venni a poharat, akkor töltse csak ki a saját poharadba

sipos 2010.10.19. 17:12:21

lónak a pudvás rongybatekert f...át. Ha van szerv. díj, nincs jatt, ez alap.

gande 2010.10.19. 17:14:09

@Turbék:

vagy "vendéglehúzásdíj" .... ezt azoknál alkalmaznám, akik mindent kifizetnek, ami a számlára kerül, mert hogy "nem akarok csórónak tűnni"....

drazsé 2010.10.19. 17:14:48

@Stock:

nem találkoztam egyetlen oylan érvvel sem, azon kívül, hogy itthon bizony szarul működik

azt pedig sajnálom, de nem tudom elfogadni - az alapján a fél országot rég el keleltt volna dózerolni

nem, nem vagyok vendéglátós:)

gande 2010.10.19. 17:15:45

@drazsé: és szerinted miért szűnt meg?

Blage 2010.10.19. 17:16:08

Gyerekek,gyerekek!Nem leszünk így jóban!!!

Akkor fel kell hogy világosítsam itt a sok kommentelőt!
Igen!!!Igaza van nagyon sok embernek,hogy a magyar vendéglátásból elege van.Majd egyszer elmagyarázom részletesen hogy mi a probléma.De addig is,hogy legyen valami fogalmatok arról hogy mi történik ma magyarországon ebben a szegmensben:
ALAPVETŐ PROBLÉMA!!!!!!!!!!!!!!!!

Magyarországon az étterem tulajdonosok vagy bérlők 80%-a jólmenő bádogos,szabó,boxoló,strici,kamionos,zőccséges,autószerelő!!!Aki úgy gondolta ehhez is ért!!!!!

Elmagyarázom mi egy pincér dolga.
Úgy,hogy ti is értsétek.
Odamegy hozzád,üdvözöl,felveszi a rendelést,kiviszi az ételt italt,jó étvágyat kiván,leszedi a csetrest,kiviszi a számlát,köszön.

EXTRÁK!!!!!!!!!!!!!!

Elveszi a kabátod,kihúzza a széket,öledbe teszi a szájkendőt,vizet tölt,bort tölt folyamatosan figyelve poharad,ajánl,magyaráz,de nem oktat, ételről,italról,hozzávalókról szokásokról,az adott étel,származásáról,helyes fogyasztásáról ha speciális helyen jársz,
folyamatos igazi mosoly,tökéletes kiszolgálás.

NA EZÉRT PARASZTOK FIZETNI KELL!!!ÉS ITT NEM LÚZERSÉGRŐL VAN SZÓ!!!
CSAK SZIMPLÁN ELÉGETTSÉGRŐL.

orient 2010.10.19. 17:16:19

@orient: most veszem észre, hogy értelmet nyert a borravaló kifejezés nálam.

Ahelyett hogy balfék szar éttermekben hagynám, a borravalót tényleg borra költöm. Jó borokra! :)))

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.10.19. 17:18:59

Már elnézést, de a pincér nem a főnökétől kapja a fizetését? Vagy én, a vendég alkalmazom őt a vacsora idejére?
Rendben. Ezen az elven a szülőktől kérünk "napi sajátosnevelésiigényűgyerekután járó-tanítási-házifeladatmegíratási-cipőkötési-kabátgombolási-rászólási díjat", természetesen fizetésen felüli juttatásként. Úgy legalább tudom, mennyi az annyi.
Tűzoltók kérhetnek: "oltási-létramászási-sérültetautóbólkivágási-macskátfáróllehozási díjat".
A boltosok "kenyérvágási-felvágottszeletelési-árukipakolási-árazási-felmosási-vevőkiszolgálási díjat".
És így tovább. Csak hogy tudjuk, mi mennyi. Égnek áll a hajam.

drazsé 2010.10.19. 17:19:37

@gande:

mert mindenki ment szépen a poharával? :)

tudom, hogy adja magát a párhuzam, és mint Turbék is írta, a kis kifőzdék népszerűek..

sipos 2010.10.19. 17:20:55

@Blage: elégettség, mi? :)))

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.10.19. 17:21:07

@Blage: Paraszt a te kedves anyukád. Csak tippelek.

Egyébként: mi az az elégeTTség? Felgyújtanak, aztán fizessek az elégettségemért? Vagy hogy érted? l.o.l.

Stock 2010.10.19. 17:24:53

@drazsé: pedig ezt a hazai-olasz vonalat csak te erölteted.. :)

volt ott sok érv csak egyikre se reagáltál!

Fapuma (törölt) 2010.10.19. 17:25:49

@egy néhai pincértanonc

Azóta is ezen a szaron pörgök, öcsém te akkora hülye fasz vagy, hogy no még. Remélem el is hiszed azt a szart amit írtál...
Szerencsére külföldön élek és nem kell ilyen patkányokkal egy levegőt szívnom. Szánalmas gyökér vagy, hogy a fizetésedet a vendégek lenyúlásából várod és nem a munkaadódtól.

Blage 2010.10.19. 17:29:04

@morrisal_:

Nem,anyukám nem paraszt.
Te viszont biztos az vagy,aki nem igazán tudja mi is az az etikett.A bundáskenyeret tuti hogy késsel villával eszed.....parasztom.:-)))

Blage 2010.10.19. 17:31:18

a dett kimaradt....bocs:-)))

venszivar 2010.10.19. 17:41:45

@Fapuma: Te biztos Kubai "vagy".Nos itt mióta szocializmus volt,majd mióta kapitalizmus lett,nos azóta kevés az alkalmazottak mindenkori bére.Menjünk utánad Nigériába vagy Kubába ?? De ne légy feszült !!Tanácsot várok nem lebaszást.Azt én is tudok nyomni,ez csak vicc volt.......

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.19. 17:47:34

@gande: Te vagy eltévedve.A kasszás csajszik többször basznak át,mint a pincérek!
De ha a pincér rendesen kiszolgál,kinyalja a seggem,megérdemli a jattot.
Az árak korrekt feltüntetésének igényében egyetértünk.

kispestipeti 2010.10.19. 17:51:51

@ZöldszemM: kipróbáltam, és ahol voltam, az NAGYON SIKERESEN működött. Ezért írtam, amit írtam. Ja, hogy az nem kis hazánkban volt? Az legyen az én szerencsém.
Megismétlem, hogy mindenki megértse; nem kell mutyizni, vendéget ki-bepróbálni, himi-humi, piti cselekkel becsapni. Tudom, számos más dolgon is múlik a sikeres vendéglátás, de valahogy mégis sokkal de sokkal többen próbálkoznak vele, mint mondjuk cipésznek menni, vagy vízvezetéket szerelni, de mondhatnám az asztalost, kárpitost, lakatost, stb. Embereket etetni, itatni akkor is a legnagyobb tutiságok közé tartozik. A vendég mindig (túl)fizet. Ha elégedett, ha nem jattol mint a gép és könnyű becsapni. csak itt a fórumozók olyan okosak, hogy így megmondják a tutit. Ettől függetlenül nem vitatom, hogy egy nagyon nehéz szakma a vendéglátás. Én nem akarom azokat bántani, kritizálni, akik MINDIG korrektül csinálják. Csak hát annyi rossz tapasztalt van, lásd a fenti hozzászólásokat.

Fapuma (törölt) 2010.10.19. 17:57:28

@venszivar: ja, jót nevettem.

Tudod, nálunk itt Kubában ez úgy van, hogy aki alkalmaz, tudod ő a munkaadód, kikalkulálja az ételek árait /persze minden cukornádból és dohányból készül/ és beleszövi a te majdani fizetésedet.

Ennek következtében nem kell téveszméket keltenie a vendégekben, sem pedig a hülye fasz tanoncokban.

Nálunk Havannában sok a vénszivar, ugorj át ide te is, otthon fogod érezni magad. :)

Kentaur67 2010.10.19. 18:00:05

@Blage: Nem, nem kell. Lehet, és majd én eldöntöm, hogy akarok-e adni vagy nem.

Miért kellene? Ha látsz olyat az árlapon, hogy kötelező borravaló, akkor ok. Egyébként meg látsz, az a szerviz-díj. Viszont szervizdíj után aztán már abszolut nem jár a borravaló. (Előtte sem, mivel adható.)

Ez. kb. ugyanaz, amikor az orvos elvárja a hálapénzt.

Mindössze agybeteg, rosszul berögzült magyar szokásokról van szó. Amit ha valakinek ahhoz van kedve, tartson be, de senki nem követelőzzön, senki ne gondolja, főleg ne írja le, hogy kell. És senki ne oktasson ki másokat arról, hogy KELL.
Egyetlen egy valamit kell(ene), de azt nagyon: befogni a követelőzős, lepcses pofáját az ügyben érintetteknek, és olyan szintű szolgáltatást nyújtani, amely után a vendég gondolodás nélkül és jó érzéssel adja oda az extra pénzt, mert úgy érzi, valamit, az alapokon túli plusszt kapott, neki ez megérte.

És ez abszolut nem a sóherságról szól.

Csak egy rövid sztori:
Valamikor 2002-2003 környékén kedvenc városomban, Barcelonában jártam, és a városban csavarogva sikerült eljutnom egy kieső, túristák által nem nagyon látogatott térre. Öreg házak mindenfelé, fiatalok szórakoztak, zenét hallgatak a téren, öregek a falak mentén a padokon, és mivel már kezdtem éhen halni, örömmel fedeztem láttam, hogy egy kis vendéglő a tér sarkában.
Bementem, kicsit furcsán néztek rám, látszott, itt mindenki ismeri egymást, éppen egy Barca meccset néztek a tévében, én leültem egy asztalhoz. Öreg apóka kihozta az étlapot, kiválasztottam egy steaknek tűnö valamit rengeteg zöldséggel és krumplival (az étlap képekkel illusztrált volt, a jelek szerint azért nem én voltam az egyetlen turista arrafelé), öreg el, coca ki, öreg el, 15 perc meccsnézés, aztán megjelent apóka…

és kihozta a világ legjobb steakjét.

Életemben nem ettem még ilyen finomat, pedig a tálra mellé pakolt cuccok egy részének a nevét sem tudtam. Fizettem, majd némi mutogatás és egy vendég segítségével (az apó még nálam is rosszabbul beszélt angolul) megkérdeztem, hogy hol a szakács. Bementünk hozzá és a tálak között sürgölődő fiatal srácnak odaadtam egy 10 euróst, és elmondtam neki, hogy életemben nem ettem még ilyen jót.

Ennyi. Nem kell követelőzni, hanem minőséget kell nyújtani.

Gastroger 2010.10.19. 18:03:52

Én már kezdek belefáradni, ezermilliószór leírtam. A degradált expincértanonc lehettem volna, vélemény alapján fasznak ennyi komment.

Bízok abban, hogy a szelekció, az internet majd segít ebben.

Voltam szar étteremben, többet nem megyek. Ha lehúzás-szagú, többet nem megyek. Ha a pincér egy faszkalap, nem megyek. Ha szar a kaja, nem megyek.

Hogy mennyit fizetek (a kötelezőn felül) azt én döntöm el. Alapból jár a 10%. Viszont ha valaki bukott: oda be nem teszem a lábam / nem kap borravalót / ha szar a hely, kaja, átbasznak, és szervízdíj is van, akkor nem ajánlom senkinek.

Volt itt egy komment, hogy de mi itt Ausztriában vagy hol a faszomban, a vendég előtt vágjuk fel a csirkét, meg ilyenek. És ezért van felszolgálási díj.
Meg a lófaszt. Azért van, mert ez a pincér dolga, ilyen az étterem jellege, vagy a séf, vagy a főnök, vagy a főpincér így akarja.
Az, hogy nekem úgy teszi le elém a levest, hogy a hónalja belelóg a számba, a mit ajánlana kérdésre, a vicces másik éttermet mondja, ha megkérdem, hogy a Saissex de Fleux Bárány, töltött-e, vagy külön van a körítés, nekem ne rohangáljon be a konyhába, hogy mindjárt megkérdezem, vagy nemtudom.
Amúgy mosolyogjon, legyen korrekt, figyeljen az asztalra, ne várakoztasson, VAGY mondjuk, ha valaki fél órával utánam jött, és előbb megkapja a kajáját (oké, hogy technikailag az előbb megvan, de nekem bassza a csőrőm), akkor hozzon egy tál pogácsát, egy kis pálinkát, meg szószt, hogy a ház ajándéka, vagy valami.

Teccenek érteni???

A fasz bele ebbe a közétkeztetétes, meg nekem jár, meg fizess paraszt, ha eszel gondolkodásba.
Vendéglátás. Szép magyar szó van rá. E szerint kellene eljárni.

Szervízdíj. Ja, bazmeg, akkor amíg eszem egy olajcserét ejts meg a kocsimon, mert én fizetlek.

lionking 2010.10.19. 18:03:54

Elnézést ha szóismétlek, de nem olvastam végig 564 hozzászólást...

Megmondaná azt a volt felszolgáló posztoló, hogy mennyivel több munkája van egy 1500 ft-os étel kivitele és egy 3700 ft-os étel kivitele között?
A rizikófaktor, ha leejtené, akkor a drágább esett le?
Merthogy ha ez munkadíj, akkor a k.. anyját aki kitalálta. Teljesen jogszerűtlen hogy a drágább ételt többért szolgálja ki valaki. Mivel a felszolgálási díjat a végösszeg százalékában adják meg-számolják ki.
Ha és amennyiben valósan szeretnének elszámolni, akkor vagy a tételenkénti összeg lenne a reális és elvárható, vagy egy fix összeg, mivel továbbra is tartom, hogy köze nincs hozzá a pincérnek, hogy azon a pár tányéron mi a bánatot visz ki, és az mennyibe kerül.
Aljas lehúzás az egész dögöljön meg aki kitalálta... és persze a megfelelő eljárás, ha a büdös életbe vendég oda be nem teszi a lábát.

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2010.10.19. 18:06:31

@Kentaur67:

"Mindössze agybeteg, rosszul berögzült magyar szokásokról van szó."

Így igaz. Se nyugaton nincs így, se keleten. Előbb írtam a bolgár példát.

Gastroger 2010.10.19. 18:09:36

Még valami. Akinek nem inge ne vegye gatyára.

Azért a vendégkörnek is illik viselkedni egy étteremben. Tiszteljük meg egymást, a pincér sem droid, hanem ember. Lehet vele beszélgetni, mi a napi specialitás, mit jelent a séf kedvence, stb.

Nem úgy fizetünk, hogy oda se nézünk, csak csettintünk, és elóbégatjuk magunkat, hogy fizetnénk. A pincér sem csicska, ő lát (a tulajon keresztül) vendégül.

Hála istennek, nem kevés étteremben fordultam már meg. De nagyon kevés helyen csalódtam, lehet, hogy nem ízlett, lehet, hogy kevés volt, lehet, hogy túlárazott, de akkor se borravaló, se semmi.

A fintorgóknak, hogy ez a "fizetése". Egyrészt a lófaszt. Másrészt meg ha nem jó a kiszolgálás, és borravalót sem kap, akkor többet oda nem megyek, és baszhatják a felszolgálási díjukat is. Nemhogy a jattot.

venszivar 2010.10.19. 18:10:28

@Fapuma: Mennék,de rinyálok a hosszú úttól.Különben igazad van.Mi lesz,ha elhuny Fidel ?? Talán azt még megérem.Megyek tekerek egy "saját" szivart,igaz ez jamaikai cucc........

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.19. 18:14:50

@Birca Maxval: Biztos ordenáré fényűzésben élek,de Nessebar környékén volt szerencsém pár hete járni és bizony elvárják a borravalót minden étteremben.
A luxusszállodában viszont tényleg nem adtam jattot,minden az árban foglaltatott all inclusive.
Az utazási irodák a prospektusaikban mindenhol feltüntetik az adott helyre jellemző szokásos borravaló mértékét.
Olyat még soha nem láttam,hogy "itt nem szokás a jatt".

Kentaur67 2010.10.19. 18:19:59

@Birca Maxval:

Látom, nem csak a nol.hu-n értünk egyet.
Üdv: Spartacus

venszivar 2010.10.19. 18:21:51

@Cuppanj a végére!: Ajánlom Neked CSECSENFÖLDET .Ott ha szerencséd lesz te kapsz pakkot vagy jattot , már nem is emlékszem pontosan,de próbáld ki.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.19. 18:23:35

Annak meg külön levágnám a fejét,aki Barcelonában vagy bárhol becsörtet a konyhába és pénzt dugdos a szakács kezébe.
Kizárólag higiéniai okok miatt.
:)

maxval bircaman balcán · http://www.bircahang.org 2010.10.19. 18:23:40

@Cuppanj a végére!:

Nem pont Neszébárban, hanem Szozópolban voltam augusztusban, de semmi ilyet nem tapasztaltam.

Kentaur67 2010.10.19. 18:38:00

@Cuppanj a végére!:

Senki nem vágta le a fejem. Egyébként megsúgnám, hogy Nyugat-Európában fele ennyi közegészségügyi / önkormányzati / zajrendeleti / egyéb működési szabály van, mint Magyarországon. Valahogy mégis működik a dolog.

Másrészről értelemszerűen letettem a pénzt az edények mellé, mert a srác egyik kezében egy bazi nagy villa (ha jól emlékszem), a másikban meg egy serpenyő volt, amit egyfolytában rázogatott, még a beszélgetésünk alatt is.

Egyébként ha ilyen fejlevágós ütletrohamaid vannak, talán gyakorlásként kezd magadon.

Már a nicked is mutatja, hogy egy arrogáns, szellemileg alulvezérelt droidhoz van szerencsétlenségünk, és az ilyen produkciókkal csak erősíted ezen benyomásunkat.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.10.19. 18:55:26

"Ha pedig betér, akkor ne csodálkozzon, hogy mások is bérből élnek, és fizetésért dolgoznak."
remélem a mekibe, a tescoban, urambocsá BKV bérlet fizetésénél is mindig adsz borravalót, hiszen nekik is vannak bérköltségeik!

ehhh te barom -.-"

Bandi a hegyről 2010.10.19. 19:02:12

Annak idején a vámosnak piát vagy cigit kellett adni, hogy átengedje a cseszlovák tornacipőt, a zsiguli féltengelyért kifizettük a maszeknál a "feketepiaci" árat mert hivatalosan nem lehetett kapni és még sorolhatjuk. Tehát lehúztak, de tudtunkkal és beleegyezésünkkel. Ma viszont a hatóságok, bankok, szolgáltatók (igen, a vendéglátósok is) mindenféle álca mögé bújva zsebelnek ki, majd cinikusan a képünkbe röhögnek az apróbetűiket villogtatva. Arra mikor jönnek rá, hogy az ember szívesen fizet ki bármit, ha úgy érzi, hogy amit kapott a pénzéért, az megérte?

Bandi a hegyről 2010.10.19. 19:04:19

cseHszlovák, Zsiguli a grammarnazik kedvéért

igazságos 2010.10.19. 19:06:56

@Blage: Ne parasztozzatok, azok becsületesen dolgozó emberek!

Tudnád, hogy milyen kemény munka az, ahhoz képest a gyárban állva gürizés semmi!

Aki parasztozik, KAPJA BE!

Amit a paraszt termel, azt zabáljátok fel!

...Ahoj... 2010.10.19. 19:51:55

Barátom, a szakács, a takarító, a mosogató és a szalvétahajtogató bére jó hogy már nem jelenik meg a számlámon. Vagy ők nem bérből élnek? Milyen hülye post ez már, agyamat eldobom.

Oké nem megyek étterembe, akkor ti meg mehettek az utcára.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.19. 20:02:44

@igazságos: Ez butaság, szépségem. Hogy vannak a melleid? Izé, úgy értem, TE. :D

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.19. 20:10:41

@Birca Maxval: Először úgy olvastam, hogy Szopólóban voltál...

gande 2010.10.19. 20:10:43

@Cuppanj a végére!:

engem ugyan nem. próbálkozás folyamatosan van, csak általában észreveszem.

gande 2010.10.19. 20:17:51

@Gastroger:

teljesen igazad van, én is hasonlóan látom, hasonlóan cselekszem.

a legnagyobb gond ott van, hogy olyan emberek dolgoznak a szolgáltatási szektorban, akiknek problémájuk van a "szolgáltatás" fogalmával.

Gastroger 2010.10.19. 20:38:37

@gande: Köszönöm így van.
Ha egyzer éttermet nyitok, ott én mint tulaj nem unott szakközepes diáklányokat fogok alkalmazni (volt rá példa!) , akik azonkívül, hogy csurgatom a nálam kis a tinikre a tünci kis miniszoknyában.. Nem vén kiégett negyedosztályú alkesz felszolgálókat..
És ha úgy látom, ha egyik NEM a vendég érdekét nézi, az mehet a picsába.

Apró példa, egy másik poszton már írtam.
Hévíz, étterem:
- kérnék egy "piroslábasos tyúkhúslevest" (az étlap szerint tyúkhúsleves gazdagon)- a pincér szól:
- ööö.. Az egy komoly adag levesből, inkább azt ajánlanám, hogy egyet rendeljenek, és két tányért hozok.
És igaza volt.

Jól járt a bót?
NEM. Mert nem két, hanem egy adag levest rendeltünk. 1300 Ft.-ért. (példa)
Jól járt a bolt?
Igen, mert amíg ott voltunk többször is ott fogyasztottunk, 10-20-30e Ft-ért, és + Jatt.

Szóval "thats what I call vendéglátás". :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.19. 20:48:56

@Gastroger: Szerintem droid. Vagy még annyi sem. Végezze a dolgát, és észre se vegyem.

(Szerinted elég lesz ez a megjegyzés még kétszáz komcsihoz? :DD )

Gastroger 2010.10.19. 21:10:09

@enamel: provokálod a népet? :)
Nekem KELL a pincér.
Bocsánat. Nekem kell a Felszolgáló, a Vendéglátóipari egységből.
Tudjon ajánlani, mondja meg, hogy "na azt ma nem ajánlom", de őszintén, vagy "van friss szürkemarhánk, isteni", esetleg, "most kaptunk a halászoktól süllőt, még mozog".
Szóval, ha kamu is... de egy pincér adja el magát, az éttermet, és adja el azt, hogy nekem kibaszott nagy gusztusom legyen megenni amit rendelek.
Mindenki jól jár.
A tulaj, hogy ott eszek, viszem a hírét. A pincér, hogy jattolok. Én, hogy úgy érzem jót ettem.
Néha a séf és a pincér közti kommunikáció (vagy legalábbis annak illúziója sokat segíthet).

gande 2010.10.19. 21:18:16

@Gastroger:

na igen.

annyit hozzátennék, hogy találkoztam nagyon jó egyetemista kiszolgálókkal is (külföldön/pub-ban. számomra alapvetően a hozzáállás a döntő és kevésbé, hogy most jobbról vagy balról veszi el a tányért. érezzem azt, hogy szívesen lát, hogy szívesen szolgál ki.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.19. 21:40:54

@igazságos:
most ebedeltem, eloetelnek
shrimpet /kis rozsaszin rak/ ettem koktelszosszal
utana egy kis vadmalacleves
majd salmon/lazac/ rizzsel es brokkolival
desszertnek gyumolcssalata, banan, ananasz, kiwi

melyiket termelitek?

en banquieten dolgozom, ot termeszetes a felszolgalasi dij, benne is van a szerzodesben
ez nem erdes
roomservicenel is egyertelmu
/ mindket esetben adnak jattot is altalaban
ettermekben nem igazan alkalmazzak, ott 15-20 szazalek az iranyado borravalo es altalaban oda is adjak, mert egyreszt a pincerek alapbol kedvesek, a penz vegett, masreszt 3 dollart keresnek orankent
es ezt tudja mindenki
es altalaban orszagonkent vannak elteresek

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.19. 22:38:50

@hagyma: No itt képen is verne a pincér, ha megkérdeznéd tőle, hogy mondja már meg, maga mennyit keres? Meg mindenki.
Magyar sajátosság, hogy a vesekőről meg a prosztatarákról elcsevegünk a vadidegennek a buszmegállóban, de ha sokéves ismeretség után óvatosan rákérdezel a másik fizetésére, na akkor örcsiharcsi.

Mécsvilág 2010.10.19. 23:06:19

Nem reklám, de menjetek el a veszprémi TAPÓ királyi fogadóba! Nincs lehúzás, hihetetlen változatos és nagyon finom ételek, italok, plusz meglepi a kaja előtt a piritós és a vaddisznótöpörtyűs zsír, kis tégelyben ízlésesen, nagyon sokféle magyar (!!!) pálinka és bor, hihetetlen udvarias kiszolgálás, Mátyás korabeli, reneszánsz berendezés és normális, elfogadható, nem túlzó árak!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.10.19. 23:17:51

@enamel: itt sem kerdezik meg
tudjak
itt minden pincer 3 dollart keres
/ jo most vonatkoztassunk el a lakajoktol, meg ahol 3000 dollar egy phar bor
ehat emberi ettermekben, szallodak ettermeben pubokban stb.
esetleg 3.25
mennyi tip-set csinal az mar az O dolga
ha ugyes, aranyos szep es okos, akkor sokat
ha kocsog akkor nem

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.19. 23:22:45

@Mécsvilág: Mármint hosszú faasztalok meg lócák, disznóhólyag az ablakon, meg moslékosdézsa a sarokban? Mert a reneszánsz fogadóberendezés kb ennyit jelentett..

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.19. 23:23:59

@Gastroger: Dehogyis! Olyan vagyok én?

@hagyma: ahol 3000 dollár egy pohár bor, oda szerintem már nem enni járnak. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.19. 23:27:10

@enamel: + néha egy kis friss szalma, hogy aludni is legyen min.

Judea · http://roleplay.blog.hu 2010.10.19. 23:56:59

Jól mondja a posztoló a szervízdíj a bére, tehát ki van fizetve. Ne akarjon kétszer pénzt kapni amiért csak egyszer jár. Én sem kapok borravalót, bármilyen kedves vagyok. Mindenki sírhatna a többi szakmában is.

szmissz.dzson (törölt) 2010.10.20. 10:04:51

sehol sem láttam még ilyet egyetlen számlán sem, hogy "felszolgálási díj (az a őincér órabére): 850 Ft."

de neked nem is adnék borravalót, mert te nem felszolgáló vagy, hanem PINCÉR.

Necsesszki 2010.10.20. 10:11:49

1.Étteremben kajálni : csacsi....
2.Utána sirni hogy mennyi a számla : ratyi
3.Az egész ország : gagyi.....

krüger 2010.10.20. 10:44:13

@igazságos: Teljesen jogos. Faluban nőttem fel, parasztok között. Nagyon keményen dolgozó, becsületes, jó humorú és barátságos embereket ismertem meg, a magyar paraszt inkább példakép kellene, hogy legyen, mint szitokszó.

kajakra 2010.10.20. 13:53:43

lényeget már leírták mér van ez így:

"Magyarországon az étterem tulajdonosok vagy bérlők 80%-a jólmenő bádogos,szabó,boxoló,strici,kamionos,zőccséges,autószerelő!!!Aki úgy gondolta ehhez is ért!!!!!"

Vkat118 2010.10.20. 16:38:52

Bolond ez az ember! Én alkalmazom a pincért vagy az étteremtulajdonos? Na, meg is dőlt az elmélet.

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.10.20. 19:15:42

@Kentaur67: No lám,csak igazam volt azzal a fejlevágással,kedves személyeskedő taigetosz-szökevény.
Ha már a neveknél tartunk,rögtön kiviláglik a Kentaur az írásodból.Csakhogy fordítva: ember test ló fejjel és aggyal.
:)

flimo13 2010.10.20. 19:52:19

Ha külön számolják el, akkor önkéntesen kérhető szolgáltatásnak kéne lennie. A fodrász se számol külön ollókopási, villanyszámla és hajvágás díjat. A vendégnek ahhoz semmi köze, hogy oldja meg a pincér és a tulaj maga között a fizetést. Kerüljön 12%-al többe az étel, leszarom, hogy abból mennyi a pincéré, ne jelezzék külön, mint ahogy az se érdekel, mennyi volt az ételből a gáz, és mennyi lesz a mosogatás költsége. Ja hogy így a konkurencia alá lehet szabni az árakat? Ezért megérdemelt a faszkorbács az ánuszba bele.

kotla85 · http://jajdelatombazmeg.freeblog.hu/ 2010.10.21. 07:45:13

érdekes, hogy mindig kikérik maguknak a szolgáltatóiparban dolgozók azt a bizonyos tíz százalék borravalót. röhejes, hogy esek már a "felszolgálási díjat" is számlázzák, vagy külön díjat számolnak fel a pizzás dobozért, ha házhoz rendelünk. kérem szépen, ezeket szépen bele kell építeni az árakba, ne nevettessék már ki az embert (ugyanis amíg nem látom a doboz árát, nem gondolkodom rajta, hogy azért is én fizettem, és mégis megkapja a pizzás bácsi érte a pénzet). ennyi erővel az abc-ben is beírhatná a pénztáros, hogy másfél percen keresztül húzta be a párizsit a vevőnek. sőt, én is felszámolhatnék 5 forintot azért a hívásért a tudakozóban, amikor megmondom az ügyfélnek a máv direkt számát. csakhogy a munkabéremet már tartalmazza a hívás díja, hoppá! az a fodrász/pizzafutár/felszolgáló pedig menjen a sóhivatalba, aki az 1000-3000 forintos órabére után még azt várja(!), hogy az ügyfél azért fizessen, mert ő "hajlandó volt" kiszolgálni. mindezt persze feketén, úgy, hogy nem is adózik utána, és utána azon röhög, hogy megint lehúzott valakit. ha annyira el leszek ájulva egy szolgáltatástól, akkor majd adok 5 százalék borravalót. mentsen meg mindenki minket azoktól, akik goncimanó módon beleköpködnek az ember ételébe, és akik kiírják az étterem vécéjébe, hogy úgy mocskoljuk össze a vécét, hogy ugyanaz a kéz fogja feltakarítani, ami az ételt szolgálja fel. majd ha tanár leszek, kérjek pistike anyukájától 100 forintot azért, mert a 45 percből 5 percet vele foglalkoztam?

FGSuperman 2010.10.21. 13:14:25

befosok

a felszolgálási díj kb arra jó, hogy ne tudj csak 8%-os borravalót adni
meg arra, hogy a főnök kezébe kerüljön és ne a pincérek zsebébe - majd a góré oszt belőle a pincéreknek, akik a legtöbb helyen úgyis ott qrják át a tulajokat ahol tudják

nekem például tetszik a felszolgálási díj megjelenése a számlán - ezzel megszűnik az adózás nélküli borravaló intézménye

a tulaj meg ne minimálbérre fizesse a pincért

varvizib 2010.10.24. 11:49:58

Amikor én a zöldségesnél veszek 1 kiló sárgarépát meg fél kiló szőlőt, nem vagyok kiváncsi arra, hogy egyébként mennyi a zöldséges bére, és mennyi a helyiség bérleti díja és arra sem, hogy a tulajdonosnak hogy alakul a nyeresége.

Egy étteremnél ha szervizdíjat látok, az számomra azt jelenti, hogy fix összeget kérnek, aminek már része a borravaló is. Ha ezzel nem ért egyet az étterem, akkor legyen annyi eszük, hogy az ételek árába belekalkulálják azt, így rám bízzák, hogy adok-e többet, mint a kiszabott ár.

És nem érdekel a pincér fizetése, meg az sem, hogy a tulajnak és a szakácsnak mennyi pénz marad a zsebében. Ezeket majd az étterem tulajdonosa rendezi, nem rám tartozik.

zöldbagoly 2010.10.24. 17:21:17

ma már semmi sem marad titokban.
a legjobb reklám a szájhagyomány.
és ez független mindentől.
a szervizdijtól is.

Nedudgi - Dörrög Zultán 2010.10.25. 09:32:24

ja-ja, és a szakács, a konyhai segéd, stb munkabére miért nincs külön feltüntetve? Miért csak a pincér van kiemelve, a többiek bére mégis az étel/ital árában van?
Persze...

Esetleg Edit 2010.10.25. 11:48:30

Nálunk is van szervízdíj, 10%.
Ebből fizetünk mindenféle járulékot, adót, Így a jelzett összeg kb 50%-a marad meg.
Ehhez még hozzátartozik, hogy a pincéren kívül a bakterig mindenki kap belőle, nagyjából 90 felé oszlik
Tehát minden 180 Ft szervízdíjból 1 Ft az adott pincéré.
Ez nem panasz, csak info.

NoOne 2010.10.25. 15:57:32

Már nem volt türelmem végigolvasni mindent, tehát, ha volt már, akkor majd' talán eszem valami puhára főtt sünt (vagy ilyesmi).
A lényeg, hogy ha az étlapon ki van írva, hogy az ételek, italok stb. árába a felszolgálási díj, zenés felár meg mittomén' még még mi nincs kalkulálva, egyébként meg ennyit és ennyit számítunk fel, akkor jó. Még jobb, ha ugyanez (ált. az bejáraton kívül elhelyezett étel- és itallapon) kifüggesztve is olvasható, nem beszélve pl. a honlapról stb., de legkésőbb az asztalhoz ületetést megelőzően vagy közveltelnül utána is elmondhatják. Ha mindezt nem hozzák _előre_ (a rendelés előtt) a vendég tudomására, akkor ez bizony a "felszolgálási díjat" kötelező borravalónak minősíti, és eszerint kezelendő. A kedves "néhai pincértanonc" még nyugodtan visszaülhet a padba még egy kicsit, hogy a tisztességes/etikus vendéglátásról is tanuljon valamit. Amit leírtam nem ma kitalált gyakorlat (a honlapi tájékoztatást kivéve).

gande 2010.10.25. 16:23:29

@Esetleg Edit:

mi köze van a vendégnek ahhoz, hogy a bevételből ki mennyit kap?

ha rendelek egy rántott húst, akkor miért nincs jelezve, hogy mennyit kapott az állattenyésztő, a vágóhíd, mennyi a tojás, a krumpli, az áramszolgáltatói díj stb.????

különben meg érdekelne, hogy mit szólna a kedves vendéglátós, ha pl. a honlapjuk alapján odautazok, meglátom hogy 10-12% felár, közlöm, hogy k9szi akkor ebből nem kérek, viszont az útiköltségemet és az időmet térítse meg?

spring 2010.10.25. 21:43:07

Ezt egy külföldi írta magyar tapasztalatairól:
The next person I want to talk about is a particular waiter in a particular restaurant on a particular street near the university.
This waiter from when we arrived at the restaurant had rushed us and his mannerisms were very unwelcoming. He tuted when we told him we weren’t ready to order and when one of our party was hesitant when ordering he actually walked away only to come back two minutes later, he did this not in a professional hospitable way rather a rude way. Throughout the dinner he came taking plates when some people were finished rather than when all of us had finished, as is the correct etiquette. To Summarise he was unhelpful, rude and probably the worst waiter I have ever encountered. We didn’t even get a chance to not tip him as service was automatically included in the bill. I’d like to say that it was a once off experience but unfortunately the majority of waiters I have delt with in the past 7 weeks have been unhelpful and rude, not all but the majority. I hope that this is just a city thing and isn’t countywide. I have mentioned this to Hungarians and it seems that generally waiters are rude to everyone, foreigners and Hungarians alike. This is odd as it’s an industry where they depend on their tips and therefore should pride themselves on being hospitable. Again I must state that this is the majority of waiters and not all.

gande 2010.10.27. 02:14:51

@spring:

nem csodálkozom. :(

remélem ezt elküldte (vagy akár te) a vendéglátósok szövetségének és a fogyasztóvédelemnek is, persze megnevezve a vendéglátóipari egységet.

lacalaca · http://cydonia.blog.hu 2010.11.04. 04:26:31

"A felszolgálási díj, az a pincér munkabére, külön jelezve a számlán."

És a konyhában ingyen dolgoznak? Vagy akit nem lát a vendég, annak be lehet építeni a fizetését az árakba? És miért vagyok boldogabb, hogy tudom, hogy 10-12%-a a számlámnak arra megy el, hogy abból éljen meg a pincér, akivel esetleg rohadtul nem voltam megelégedve?

Pláne hogy a vendégenként bontott számla viszont fehér holló, hogy társaságban elköltött vacsora könnyed fejszámolással záruljon. De a pincér bérét azt kiírják, PLUSZ matekozz rá borravalót. De akkor először levonjam a szervízdíjat, mert ugye az a pincér rendes fizetése, akkor marad annyi, ahhoz adok még pár százalékot mert nem öntött nyakon a levessel... Hát nem.

Még egy külföldi példa: Dánia. Drága hely, egy sztenderd főétel átszámítva 3-5000 Ft. Fizetéskor viszont azonnal adják a visszajárót, feltéve hogy nem eleve a kártyaleolvasót hozzák az embernek. Erről ennyit.

hópapa · http://siorultek.blog.hu 2010.12.26. 06:25:32

Sajnos én elég gyakran érzem azt egy-egy itthoni vendéglőben, hogy az egész vacsorám alatt egy macska-egér játékot kell játszanom a személyzettel.
Ők azon agyalnak, hogy hogy lehessen spórolni rajtam, hogy hogy lehet minél több lét leszakítani rólam, miközben nekem meg arra kell figyelnem, hogy hol qrják át a fejemet, milyen számlát dugnak az orrom alá, és hogyan menekülhetnék meg innen minél kisebb csalódásokkal.
Nem jól van ez így, mert így elvész a "vendéglátás"-kifejezés igazi értelme.
Én akár még hajlandó lennék elfogadni ezt a két extra tételt (feslz. díj + borravaló) is egy vacsoránál, de előbbit építsék be a kajaárakba (mint ahogyan azt az én eddigi főnökeim is beépítették, bármilyen munkaterületen is dolgoztam), az utóbbinak az adása pedig hadd legyen már az én szuverén jogom, sértődés nélkül.
És nem, a borravalóval nem csak a pincér munkáját minősítem, hanem a xar, 700 Ft-os, kávéscsészében szervírozott, agyonsózott, vegetás, "Húsleves gazdagon" című lötty készítőjét, mennyiségi meghatározóját, és természetesen az ehhez a lenyúláshoz asszisztáló pincért is, aki sajnos nem mindig tehet arról, hogy egy nagy büdös, kapzsi köcsög a főnöke.
Vagy akkor szedjük szét 3-ba a borravalót: szakács-pincér-főnök.
Mindenki kapja meg a magáét, érdemei szerint, nem?

fityMa 2011.05.13. 09:47:01

@Fapuma:

Kedves Faszpuma!

Szerintem te vagy kurva szánalmas!
Kétségtelen, hogy nem túl rózsás a helyzet, s lehet, hogy vannak pincérek, akik le akarják nyúlni a vendéget, de azért ez nem ilyen egyszerű.

Azt, hogy felszolgálási díjat felszámolnak, én is gáznak tartom, de nem valószínű, hogy ez a pincér ötlete, hanem sokkal inkább az üzlet tulajdonosáé vagy üzletvezetőé.

Sajnos az otthoni vendéglátó helyeken kurva sok tulaj s üzletvezető erre alapozik. Hangyafasznyi alapfizetést (vagy még azt se) kapnak a pincérek, mert a feljebbvalók abból indulnak ki, hogy úgyis egy halom jattot összeszednek, s legyen az a fizetésük! Így nem kell csodálkozni, ha van olyan pincér, aki a pofátlanság határáig simán elmegy.

A gyönyörű szép mondást gondolom te is ismered: "Fejétől bűzlik a hal."

S ez bizony ide is kitűnően illik.

fityMa 2011.05.13. 09:48:46

@morrisal_:

Sajnos nem mindig a főnökétől kapja!! Hihetetlen, de így van!! :(

Sok vezető a jattra alapozik, s sokszor még alapfizetést is baszik adni. Bizony!

fityMa 2011.05.13. 10:11:56

@hagyma:

Te hova valósi vagy, hogy te már "shrimpet" eszel, s nem garnélarákot ill. "salmont" a lazac helyett?

Ja, hogy te nem is a rendezvényosztályon (esetlegen banketten) dolgozol, hanem a "banquieten", ami mellesleg "banquet", s te nem is szobaszervízt csinálsz, hanem "room service"-t!

Gratulálok! Nagyon módi!!

fityMa 2011.05.13. 10:23:34

@FGSuperman:

De semmi garancia nincs arra, hogy azt a felszolgálók meg is kapják!

Balint Gyuri bacsi 2011.07.06. 05:40:56

A felszolgalasi dij nevezetu dologra a pincertanonc magyarazata azert nem helyenvalo mert nem nekem kell kifizetni az o munkaberet hanem a vendeglosnek akivel szerzodesben all. Ezen logikaval johet a mosogatasi dij (hisz a mosogato sem ingyen dolgozik es neki is jar a munkaber, aztan johet a takaritasi dij, stb...)
Velem szemben csak a vendeglo all egysegfrontot alkotva. Ez igy logikus. vendeg-vendeglo. ES NEM vendeg-pincer-vendeglo, vagy vendeg=pincer-vendeglo-mosogato.

Ez egy pofatlan lehuzas amikor a pincer beret a vendegre akarjak haritani aremeles helyett. Ilyen helyekre nem megyek be.
MO-n a korso sor az 0,5 liter es nem 4 deci, a feles az feles, a kisfroccs szodaval keszul, es en akkor adok borravalot ha elegedett voltam a kiszolgalassal.
süti beállítások módosítása