Tékozló Homár

Készül a Nemzeti Együttműködés Multi Level Marketing Rendszere

2010.10.20. 01:02 | szily | komment

Stefó küldte el egy induló vállalkozás linkjét, amelyik nagyjából a multi level marketing beszervezős-jutalékos rendszerének megfelelően tervez alapvető élelmiszereket árulni. Ez nem lenne önmagában akkora durranás, ha nem lenne ellenállhatatlanul vicces, ahogy a klasszikus sémát, az orbánista korszellemnek megfelelően, a "magyar", a "magyar emberek" és hasonló hívószavak segítségével igyekszik NER-kompatibilissé tenni a jó ütemérzékű vállakozó. Íme a remek marketingszöveg, hajtás után meg Stefó levele.

Én egy magyar rendszerben dolgozom, magyar embereken segítek nap mint nap, a mai gazdasági helyzetben ha valakinek tudok segíteni azzal, hogy munkát adok neki, hogy olcsóbb élelmiszerhez tudom juttatni, és ezzel még Én is keresek egy komolyabb pénzt az mindenkinek jó, ez a lehetőség Ön előtt is nyitott!! Magyar rendszer,a jutalék magyar embereknél marad, magyar termelőket próbálunk a rendszerbe szervezni, így a gazdaságnak is próbálunk segíteni!
Várom a Hozzám hasonlóan gondolkodó embereket CSATLAKOZZATOK hozzám!!
Hiszem hogy sok nehéz helyzetben lévő családnak tudunk segíteni,ha összefogunk hogy minél hamarabb minél több ember tudjon erről a lehetőségről!!!Várom a hozzá(m)szólásaitokat!



Stefó pedig ezt írta:

Egyik linkgyűjteményembe ajánlották a következő linket.
Nagyon megörültem, hogy ezután végre már MLM rendszerben is lehet élelmiszert értékesíteni. Már alig várom, hogy minden ismerősömet beszervezhessem és a napi tej, kenyér esetleg sajt vásárlásaikból meggazdagodhassak, azaz kifordíthassam a világot a sarkaiból!

A honlap (egész) tartalma:


(...)

Az oldal létrehozója gondolom egy, már beszervezett tag, remélem az MLM-mel jobban elboldogul, mint a helyesírással!

Tisztelettel:
Stefó

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Xezs 2010.10.20. 13:33:54

@ZX: Sok olyan normális munkahely van ahol megfizetik a munkát. Ne sugalld azt, hogy az mlm-en kívül sehol sem fizetik meg mert nem igaz.

Gastroger 2010.10.20. 13:33:57

@enamel: elgurult a fogalmazásgátlóm...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 13:34:58

@ColT: Nekem egy ismim panaszkodott a múltkor, hogy miért olyan köcsögök vele az emberek, holott ő mindenkinek egész életében csak segített, ahol tudott. Namost még egy olyan mindenkit lehúzós, szarból is pénzt csinálni meg kihasználni akarós, pofátlan embert nem ismerek, mint ő, pedig nem egyet ismerek.

Az emberek néha nem veszik észre magukat.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 13:39:04

@Gastroger: De tényleg, ezt hogy lehet nyomni napi x órában dopping nélkül? :))

Gastroger 2010.10.20. 13:40:00

@enamel: meg kekszet eszek hozzá. Sós kocka alakú Albert kekszet, jó vastagon megkenve desznyózsírral, egy tükörtojással a tetején, és ánizspálinkával, azaz ouzoval leöblítve.

Gastroger 2010.10.20. 13:43:37

@enamel: szily bértollnoka vagyok. Hoz néha cserébe pár domolykót, megsütjük egy kis babérral, vagy bográtschban. Ja, és nekem már nem kell dolgoznom, mert jó beosztottakat (csúnya szó, inkább munkatársakat) választottam, meg okosan osztottam le a munkát, így alig valami maradt, csak a karitatív kreatív tevékenység. MLM saját módra. :)

ZX 2010.10.20. 13:44:01

@Xezs: @Gastroger: Ahhaha. Kérdezek valamit. Van 100 féle bolt. akkor minek jött még ide az Aldi meg a Lidl meg f... mtudja ki? Mégis jól megélnek. Nah akkor az 50+1-ik terméknek is van létjogosultsága. Nem a vevő rohangál, hanem az eladó (ha van esze) viszi az árut a vevőhöz. Ez egy szolgáltatás, mint mikor az internetről rendelsz. Arra sem mondod, hogy milyen hülyeség, a boltnak miért éri meg?
Annyival nem drágábbak a termékek, sőt. De ebbe ne menjünk bele ez relatív.
Gatroger, amit le írtál abban egy hangyányi igazság van, de tényleg csk annyi. Akinek meg erre rámegy a barátsága az magára vessen, mert egy idióta (mindkét fél).
A beszervezés arány 3-5%. Igen, ha boldog bodogtalant meginvitálsz, pedig tudod róla, hogy milyen. Ha én elkezdeném, tudnám kik azok akiket soha, de soha nem akarnék az üzletben tudni. Sokat kell dolgozni. Ez tény. Viszont a jelenlegi munkahelyemen is, és még jó, hogy nem banánnal fizetnek.

ZX 2010.10.20. 13:46:31

@enamel: Miért nem normál? Gagyit árulnak drágán, a dolgozók meg szarért-húgyért dolgoznak 2-3 ember helyett, mert nem vesznek fel több embert.
Ki beszélt erőszakos tukmálásról? aki így csinálja az egy fasz. Nem a rendszer.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.20. 13:46:53

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):
Hol van még 3 óra?
Majd ha pontosan bemondod aSzt is

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.20. 13:47:24

@ZX: Semmi az a lényege, hogy nem hagyhatnak üresen piacot. ha itt csak tesco lenne, akkor csak oda járnának az emberek. És ugyebár verseny van, hogy a túlfogyasztást fenn lehessen tartani, mert növekedni KELL. Csak azt nem tudja senki, hogy hova.

Ami valaha kapitalizmus, és szabadverseny volt, az már egy eszetlen, és légből kapott pénzekből (hitelválság) működő,pénzközpontú, háttérből irányított értelmetlenség lett.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 13:48:04

@ZX: "Nem a vevő rohangál, hanem az eladó (ha van esze) viszi az árut a vevőhöz. "

Ezt hívják plázának, nem? Szerintem annyival drágábbak, ár-érték arányra nézve meg sokkal drágábbak.

A barátságok igenis rámennek erre, ha nem fogod fel hogy miért, akkor te vagy az idióta.

Még egyszer mondom: EZ NEM MUNKA.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.20. 13:48:31

@ZX: Szerintem ne erőltesd ezt a dolgot, mert úgy lenne hiteles, ha magad is csinálnád, és működne...

ZX 2010.10.20. 13:48:33

@ColT: "Herótom van azoktól is, akik gyak. nem csinálnak semmit, és azt hiszik, hogy az munka."

Pl. Pszichomókus? Ügyvéd? Bankár? :D:D

@Xezs: Igen van. Csak én még nem találtam meg. :P :D:D

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 13:50:00

@ZX: A tesco egyáltalán nem csak gagyit árul, vannak prémium termékeik is. Nem csak sajátmárkásből, hanem mindenből. A dolgozók béréhez nekem, mint vásárlónak semmi közöm. A kaisers meg a match is szarérthúgyért dolgoztatja őket. Érdekes módon mégsem rínak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.20. 13:55:54

@ZX: Ennek a háromnak kell szakértelem ahhoz, amit csinál.
Általában egy munkánk van valami eredménye.
Egy jó pszichomókus segít az embereken.

Egy bankár valószínű, hogy egy aljas csaló :D Tiszteséges ember nem nagyon lehet itthon gazdag.

Ügyvéd pedig megtanulta a jogrendet, és jól tudja alkalmazni.

Egyik sem abból él, hogy csak úgy embereket ismer, és "szervez be".

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 13:56:12

@ZX: Ilyen hozzállással nem is fogod. Először is legyél kevésbé agresszív, meg kevésbé erőszakos. Aztán tanulj valamit, hogy felismerd, hogy az ügyvéd meg a pszichológus nem "semmit" csinál.

Aztán mondogasd magadnak, hogy "kedves vagyok, jó fej vagyok, nem leszek faszkalap senkivel". És közben mosogasd langyos vízben a nemi szervedet.

ZX 2010.10.20. 13:59:17

Na jó, feladtam, mert nem értitek, hogy ez is egy értékesítési fajta, ahol te vagy a bolt. Az meg, hogy mi drága mi nem... nézzétek meg az árgépet, hogy pl. egy gáztűzhely 59900 máshol meg tök ugyanaz 99900 Na! fikázzátok a Tesco eladóit is, hogy az nem munka, mert ők is kereskedők. ha bemegyek a Deichmannba, veszek egy cipőt, akkor az eladó mindig rám akar tukmálni mindenféle +dolgot. Most akkor ne mebjek oda se többet?

ZX 2010.10.20. 14:02:00

@ColT: már megint a faszom beszervezés. NEM ERRŐL SZÓL vazze.

@enamel: Te vagy az aki mindenkit fikáz. Én vagyok agresszív? Én nem írkálok neked ilyeneket. Szóval vegyél vissza. Csak próbáltam értelmesen elmagyarázni valamit, de ahhoz érteni is kellene mit írok.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 14:03:29

@ZX: Értem. Igazad van, lehet hogy az ivarszerved felemlegetése erős volt. Elnézésedet kérem, ha megbántottalak akármilyen módon.
Viszont ha nem érzed magad agresszívnak, akkor egy önismereti tréning is rád férne. :)

Gastroger 2010.10.20. 14:03:40

Tartozom egy vallomással.

Van Lyoness kártyám.

Úgy került hozzám, hogy egy kisboltba (hazai kiskereskedők támogatása, juhhéjj!!!) szoktam az apróbb cseprőbb napi bevásárlásomat intézni. (Tej, kenyér, 2 paprika, meg finom házi húsárujuk van). Azt egyszer kérdezték, hog nem akarok-e ilyen kártát, mert 1% visszajár. Jah, akkor legyen, mindegy. Valami ezervalahány száz forint volt, azóta ott lapul a pénztárcámba.

Két dologra jó. Ha olyan helyen vásárolok, ahol szerződött partner, akkor 1%-ot jóváírnak, de a rükk annyi, hogy csa akkor utalják, ha összegyűlt 3000 Ft. Már kétszer összejött. :) Szóval már nem vagyok negatívban. Nem úgy mint szerencsétle bepalizott ismerősöm, aki valami 600.000 Ft.-ért valami felsőbb osztályba léphetett, de azóta se nagyon látom, hogy gazdagodna. Sőt, kényszeresen kereste a Lyoness üzleteket, egyszer elmentem vele vásárolni, 8 helyre mentünk mire vettünk egy zacskó valamit, mert lyoness. Igaz, hogy szerintem pont nem a legolcsóbb helyen vásároltunk, meg elautózott 80 kilómétert...

Ami a másik fő előny. Amikor elkezdődött ez meg a másik baromság, a Szcientinet, jöttek ám a "van egy üzleti ajálatom"- szövegekkel, mondom neki, hogy gazdagodjak meg a költekezéseimből? jajaja !
akkor csak lazán meglengetem a kártyát, hogy bocs de már tag vagyok. Ha nem ugyanaz, hanem valami másik, akkor azt szoktam mondani, hogy oké, de egy efltétellel, te kifizeted helyettem a belépési költséget (ugyanmár, ekkora nagy üzletnél, az a párezer ft..?), a másik, hogy te meg belépsz alám lyonessbe, és te s beszervezel magad alá pár embert.

(Amúgy nem is tudom, hogy kellene beléptetni, mert annyira nem érdekel).

Nem szoktak utána ilyenekkel zaklatni.
Egy ezres befektetést megért. :)

ZX 2010.10.20. 14:06:27

@ColT: Jah a személyes ismeretségemben van olyan aki Amway-jel foglalkozik, és nem szegény. És nem basz át senkit, meg nem erőszakos, soha nem is volt ilyen, mert nem ez a stílusa. Csak úgy mellesleg. Szóval akkor biztos ő is egy rothadt csaló, mert M.o-n nem lehet tisztességesen meggazdagodni, ja és biztos nem is dolgozik, mert ez nem munka.

Gastroger 2010.10.20. 14:11:02

@ZX: De munka, sőt rohadt keserves munka. Annyira, hogy én nem is csinálnám. Nem azért mert büdös a munka, hanem mert nem akarok visszaélni azzal, hogy ismerősnek adok el terméket, a saját hasznomra. És ez még a kisebbik baj, a nagyobb, hogy mindez némi pszichológia nyomásra történik. Nem erőszakosan veszik, persze nem, de mondjuk én vagyok a főnöke. Én vagyok a szomszéd, tőlem szokta kölcsönkérni a bringát, ha elutazik engem kér meg, hogy etessem meg a kutyáját. Lehet, hogy neki nem is kellene ilyen. Ne szánalomból keressek, a becsöngetős ügynöki munka, meg nekem nem fekszik. Nem mondom, hogy nem munka, csak szerintem szarabb mint a bkv ellenőré.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 14:11:17

@Gastroger: Jólvan cseszdmeg, felfedeztem benned a Homár Zsenijét. Taníts Mester!! :DD

persicsbalint 2010.10.20. 14:13:10

@ámbátor: A Co-op pedig az egyetlen igazi magyar Együttműködés lesz!

ZX 2010.10.20. 14:17:37

@Gastroger: Na itt a probléma. Miért kell érzelmet belevinni?
Keddves Géza. Én ezzel foglalkozom. Ez atermék, ezt tudja. ha érdekel és jónak találod akkor tőlem vehetsz. ha nem akkor sem sértődök meg, csak gondoltam szólok. Ennyi no érzelem.
Lehet keservesen is csinálni, de mi értelme? Én azértnem kezdtem el, mert az ismerősi körömben elég kevés a rátermett ember. De az ismerősi köröm az évek alatt folyamatosan bővül, szóval semmi sem kizárt. Viszont akit említettem, ő jó ismerősi körrel volt, és nem keservesen érte el amit elért, ráadásul nem másokon élősködik, mert az ő üzlettársai is szép eredményeket mutatnak fel. Ennyi.

Gastroger 2010.10.20. 14:23:49

Füvet például már régóta csak multi levelben lehet venni. Még szerencse, hogy nem élek vele, így oda sem sikerült bejutnom. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 14:25:59

@Gastroger: Pedig ott tényleg könnyű meggazdagodni. Vagy kapsz meleg cellát teljes ellátással. Nem is értem, a hajlékonyok miért nem bizniszelnek mind ilyennel.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.20. 14:26:38

@ZX:
A havi 150ezres és mégtöbb "év sikeres mlm-ese" az pont az ilyen néphulyitő
bepalizós toborzókon szok megjelenni

Tudom, az üdülőjog nem mlm, az a lehuzás másik formája, mint a "kÜlgyön 5000fT aminisztrációs dijat és biztos öné az 5,5millió"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.20. 14:29:24

@Gastroger: Tényleg :D

@ZX: Hűha, mustad az iwiw lapját, mert el nem hiszem :D Az Amway volt az első ilyen szar, amivel megkerestek minket a 90-es évek elején :D

A Tuskóban meg nem az eladók szabják az árakat. Amúgy ha olvasol Homárt, a Tesco az egyik legtöbbet ekézett cég.

Viszont én legalább dolgoztam a Tacskóban. Azt nem kívánom senkinek.
Vissza se mennék soha.

ZX 2010.10.20. 14:30:03

@horex: Bocs, bocs tudom miről beszéltek.
Az Amway-en belül volt egy csoport még régebben, akik úgy hívták magukat Network 21. Na igen, ők egy erőszakos nyomulós faszkalap banda voltak. Sajnos a letarolós lehúzós modszerük miatt kb. az össz forgalom 80%-a volt a kezükben. Találjátok ki mi lett velük?
Igen, ma már nem léteznek, vagy alig pár % a piaci részesedésük. Így már értem, bocs, hogy csak most esett le.

ZX 2010.10.20. 14:31:45

@ColT: "A Tuskóban meg nem az eladók szabják az árakat." Miért melyik MLM rendszerben szabják az eladók?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.20. 14:33:28

@enamel:
Elnézésedet kérem, ha megbántottalak akármilyen módon."

Ajjjjvé!! Mi van e-mögött ha enamel elnézést kér?
Inkább hulyézz le az egyértelmű és gyerünk tovább
Igy állandóan a hátam mögé kellene nézni
:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.20. 14:41:37

@ZX: Egyikben sem, az igaz. Nem is ez a gáz vele.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 14:47:02

@horex: Én mindig elnézést kérek, ha hibásnak érzem magamat. Ez azért van, mert udvarias vagyok, meg jó fej. :DDD

Téged minek hülyézzelek le, tündérmócsing? De ha ezt akarod: HÜLYEEEEEE. :D

ZX 2010.10.20. 14:52:46

@ColT: Hát mi?
Elmagyarázom érthetően, leegyszerűsítve, hogy ideférjen.
Úgyanúgy mint egy nagyáruháznál, minél többet rendelsz, annál nagyonbb árkedvezményt kapsz, amit nem a termék árából vonnak le, hanem jutalék formájában adnak oda. Azért,mert a csoportforgalmat együtt kezeli a rendszer, miután te egyedül az életben nem adsz el 3 raklap mondjuk L.O.C.-t. Az egyes emberek a forgalomkülönbözet után járó jutalákot kapják, tehát senki nem húz le senkit, mindenki megkapja a saját forgalma után járó jutalékot. Így aztán előfordulhat az is, hogy a te szponzorod lófaszt sem kap, mert nem dolgozott semmit. Ergo, nem az keres sokat aki korábban lépett be, hanem aki felemeli a seggét és dolgozik. Neked pedig pontosan ezért az érdeked, hogy az alattad levők is sikeresek legyenek, mert különben te sem leszel az. Ez a lényeg.
Hogy ezt emberek hogyan basszák el, az az ő dolguk.

Eric_Cartman 2010.10.20. 14:53:44

@ZX: "Na jó, feladtam, mert nem értitek, hogy ez is egy értékesítési fajta, ahol te vagy a bolt."

Na ez a legnagyobb baj. "Nem értjük..." Amikor jön a 8 általánosával a sales manager és sajnálkozva vigyorog rám, hogy "ha nem értem és nem akarok magamnak jót", akkor hagyjuk. Én is vigyorgok rá, hogy "én meg közgazdász vagyok, te majom, pont leszarlak."
Nincs ezzel baj, hagyni kell a népeket.
Megszűnt a Mónika, kell vmi elfoglaltság délutánra.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 14:55:54

@Eric_Cartman: Ez azért van, mert te nem csinálsz semmit. Legyél inkább bankár, akkor több pénzért nem csinálhatnád. :DD

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.20. 14:56:37

@enamel:
Na , ez a tiszta beszéd
Ha elnézést kérsz, akkor attol tartok terelsz és nem tudom honnan jön a "pofon"
:)

Naaa, léptem 1 időre, rohatt melónézés megint, oszt a kliens a fejéhez kap ha mondok egy ócsó árat
:)
Tegnap is futottam egy felesleges kört

Gastroger 2010.10.20. 14:56:52

@enamel: mekkora üzlet. Nos így kellene felszámolni a hajléktalan kérdést, a koldulást.
Mivel ők az utcán élnek (napközben), így a Hajlék Nélkül, vagy Fedél Fölött, vagy Hegedüs a Háztetőn, vagymi, nem jut eszembe című köz(tér)életi kiadványuk helyet fűvet árulhatnának, beszervezhetnek újabb viszonteladókat, az elszámolás egyszerű, amennyivel drágábban tudod passzolni a különbözet a tied. Amúgy is inkább az alkoholszármazékokra vannak kihegyezve, így a fű megmaradna a rendszerben.
Könnyű megtalálni őket, a vidéki hajléktalanok, illetve a hátrányos helyzetű falvak kisebbségi hátrányos helyzetűei meg mezőgazdasági kisvállalkozás keretében, kötélalapanyag-haszonnövény (kender) termesztésbe kezdhetnének.
Aztán lennen aranykenderleveles termesztő, Hollandia tanulmányút, miegymás.

ZX 2010.10.20. 15:03:33

@Eric_Cartman: Hehe. Az a vicc, hogy közgazdász végzettségem van.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.10.20. 15:03:33

@Eric_Cartman:
A Mónika meg,de éppen tegnap láttam az uj néphulyitést
A celebek felváltva baszatták meg egymást villanypásztorral,nyakig vizesen

Nem akarok senkinek bajt, de hallottam halálesetröl villanypásztor esetén és az nem a marha volt
Persze a 3 főceleb az a birkozó/szumos, a balaljkás Dániel, és a Majka

Hát ha ez kell a népnek!
Már nem tudok hova elkapcsolni, rtl főzőcske 20adik vonalbeli celebekkel
Discovery-DoQ ismétel 100x

Itt is csak offoltok :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 15:10:55

Amit nem értek, hogy miért nem lehet paprikáskrumplit rendelni sehonnan? Kivéve az indiai kajáldákat, de az nem az igazi.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.20. 15:11:54

Vallja be mindenki, hogy közgazdász-e!?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 15:12:31

@horex: Múlt héten néztem egy főzőműsort tíz percig, meg valami másikat is... utána kikapcsoltam, mert éreztem, hogy szó szerint rohad széjjel az agyam.
Nem értem, hogy bírják ezt emberek naphosszat. Bár kínzásnak isteni lenne.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.20. 15:19:34

@enamel:
Nem történik semmi.
Makszimum rövidebb kommenteket írsz.
Vagy zölddel írod.

ZX 2010.10.20. 15:32:15

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Akkor a krumplora szórd rá a pirospaprikát és kész is a parikás krumpli :D

AlulírottFentemlített 2010.10.20. 15:36:20

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):
Én aztán be nem vallom!
Nem elég, hogy kibújtam a nicknevem mögül és hangosan nizzzztem az irodában?

Gastroger 2010.10.20. 15:37:10

MLM- amiket ismerek, vagy halottam róla

Amway- a legrégebbi. Én is voltam még a legelején bemutatón (állásajánlat volt, de már akkor sem hittem benne), megnézettek velünk egy vhs agyonmásolt videókazit, még német nyelven (abban volt az eine pumpe L.O.C., közben az animátor próbálta közvetítetni. Igen, elsőre drágának hallatszik egy fogkeféért 3000 Ft.- de ez fél évig elegendő! Hát mondom, mekkora nagy baszom tubus az, hordóba rakják, vagy mi, aztán kiderült, hogy koncentrátum. Aztán csak úgy röpködtek a szorzók, hogy 30x koncentrátum, meg ezmegaz. Naja, majd pipettával adagolom a fogkefémre. Meg koncentrátummal mosok fogat, hogyne. Amúgy itt a beszervezősdin volt a hangsúly. Nem tartottam életszerűnek, hogy férfi létemre mosogatók előnyeit ecseteljem, mondom én ehhez nem értek.

- Avon /Orifon - erről írtam, ebből az maradt meg, hogy az MLM értékesítés során közvtlenül tanácsokkal láthatjuk el az ismerőseinket, na, mivel nem vagyok kozmetikus, ez is ugrott. Ja meg akkor az volt a szöveg, hogy inőségi termékek, sokkal olcsóbban, mintha boltban venném meg, mert így nincs rajta reklám, meg egyéb költség. Mondjuk postán küldik le, meg azóta tévéreklámot is láttam, nemkeveset, meg van havi színes brossúra... No mindegy.
Ofifon meg a "nem permetezzük le a dezodorjainkkal kóbor kutyákat", állatbarát szöveget is bevetette. De ezek még nem erőszakosak.

- Scienet, Lyoness / Pénzügyi szektor /Befektetés: beszervezős, piramis, illatva az a jóváírás (1%), az általábn olyan szerződött partnernél van, ahol eleve drágább, több mint 1%-al. Előbbi be is bukott, ugye. Volt valami osztrák bankos dolog is, hogy befizettél, és beszerveztél, akkor egy csomó pénzt kaptál. Közgazdaságilag nem tudom már hogy jött ki, valami csúsztatással.

- Zepter: átlagos edények kurva drágán. Elvileg a kukta technológia remakje. Voltunk egyszer bemutatón, étteremben, és ecsetelték, hogy tök jó, mert piramist lehet építeni, és felteszed beszórod a hozzávalókat, és otthagyod. A hal párolódik, a felett meg a gőzben megsül a kalács. Az, hogy halíze lesz, azt mondjuk nem mondták. - Az előadás jó volt, mert kicsit késett a főinstruktor, így addig bedobtunk pár sört, meg jégert, így előadás közben már beszólogattunk, hogy az meg milyen főzés, hogy közben meg se kostólhatom, nem keverhetek egyet, nem fűszerezgethetem, ahelyett hülye tornyokat kell építeni. Az elkészült egészséges leves vízizű volt, a főétel meg steril íztelen nulla.

-Élelmiszer, táplálékkiegészítő, stb. (Forever Living, Calivita, Rain- Nutria stb.): Mindegyik valami csodálatos felfedezés, egészségünk érdekében, amerikai tudósok publikációinak fénymásolt változata a hatásosságról.
Összetevők egyedülálló, ami azt jelenti, hogy az Aloe Vera, C vitamin, meg bifidizuk, olyan arányban vannak keverve, ahogy máshol nem. Kb. mintha egy plusz pezsgőtablettát, meg egy centrum kapszulát elmorszolnék, és beleaknám valami izotóniás sportitalba (joghurtba) + 2 csepp ehinácia, 1 kanál méz + piros szőlőlé (extra flavonioid!! A rák ellenszere!!) .
Van benn vitamin, meg minden, egészséges. Az összetevők alapján ugyanilyen tartalmú lötty/ kapszula is bármelyik teszkóból, DM-ből, Müllerből összekutyulható. Olyan úgysincs benn, ami nem engedélyezett, ha meg van, akkor hagyjuk... Általában van benne valami titkos össszetvő, vagy egyedülálló, ami maga a csodaszer. Yuccapálmán nőtt brazil licsikivonat, meg aloea vera koncentrátum. ami hatását tekintve kb. ugyanaz mint a csalántea, vagy Ilcsi néni kozmetikuma, amit galagonyagyökérből, meg békanyálból kuruzsolt össze holdtöltekor a néni. Amúgy is magyar embernek magyar gyógynövényt. Az aloe vera az inka ital, a csalántea meg méginkább. akaraom mondani méginkább magyar. Amúgy is azért nő az ott, hogy helyben gyógyítson, a mi éghajlatunkon, a helyi (gyógy)növényeket fogyaszuk, azokkal vagyunk harmóniába. (Kamilla, csipkebogyó, stb.)

Egyéb baromságok: Volt az a Bálinger féle szemüveg, azon mekkorát röhögtem, az üveg helyén egy fekete plexi volt, kiluggatva, mint valami tésztaszűrő, és javítja a látást. Hát akkor az ofotértbe', ménem kapni?

Gastroger 2010.10.20. 15:38:21

@enamel: próbáld úgy, hogy serpenyős rostélyos, az az úri neve. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.10.20. 15:40:01

@enamel:
Meg nem eszi, makkszimum kipotyog a csőréből.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 15:41:39

@Gastroger: "Volt az a Bálinger féle szemüveg, azon mekkorát röhögtem, az üveg helyén egy fekete plexi volt, kiluggatva, mint valami tésztaszűrő, és javítja a látást. Hát akkor az ofotértbe', ménem kapni? "

Rosszul mondták, az nem a látást, hanem az idegeket javítja. Ha valami olyan látsz, ami feltehetőleg nem tetszik, nem nézed meg jobban, és nem baszod magad fel rajta. Azaz nyugodtabb és boldogabb leszel.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 15:43:30

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Nem hangzik túl jól:D

@Gastroger: Á, már találtam krumplit, szerintem héjában sült krumpli lesz vajjal. Majd szórok rá valami fűszart.

Gastroger 2010.10.20. 15:44:16

@Gastroger: Tele van hibákkal, szokatlan az új billentyűzet, meg gyorsan kell gépelnem, mert gyorsan jönnek a gondolatok, így néha tévesztek. :)
Az elején az pld. fogkrém, nem fogkefe, stb..
De majd értelmezitek, ízlés szerint. :)

Gastroger 2010.10.20. 15:47:20

@enamel: jelentem most is egy Bálinger Féle szemüvegben tolom itt a gép előtt, azért vagyok ilyen higgadt. De idegeimmel azért biztos van valami kis gond. :)

Gastroger 2010.10.20. 15:48:23

@enamel: ne vajjal, hanem csakis disznózsírral, és ánizzsal, és szezámmaggal szórd meg. :)

ZX 2010.10.20. 15:57:10

@Gastroger: 1200 Ft-ba kerül a fogkrém, tehát már akkor sem lehetett 3.000 Na azt használok speciel, és bizony olcsóbbra jön ki mint a boltiak, arról nem beszélve, hogy 3 hónap után vettem egy boltit és majdnem kihánytam olyan íze volt, annyira megszoktam ezt.
Amúgy ahol dolgozok az a cég is Lyoness is tag, (igaz 3 év alatt 2-en használták volna a kártyát,) de a törvény miatt ugyanannyi az ár mint akinek nincs kártyája. mondjuk ezek a kártyák nem MLM rendszerűek.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 15:57:29

@Gastroger: Zsír talán akad, pár darab disznó is fagyasztva, de ánizs.. Esetleg vaníliáscukrot tudok rárakni. :D

Gastroger 2010.10.20. 15:58:46

Eccer Fater hivatalos volt vendégségbe, valami rokon rokonya, puccos család. Öltönyben voltak, bájos mosolygás, minden. Kicsit gyanús volt, de mondák neki, Lacibácsi, nem humorizálni, lófaszozni, felkészülni, mert kicsit olyan sznob család. Mindegy, a kaja jó lesz.
Megérkezett a házigazda az asztalhoz ilyen kis kerámiastampókkal, meg egy palackkal. Na, akkor ebéd előtt egy kis fimomság, jót tesz a szívnek is, kacsintott apura. (Volt az öregnek egy kis rendetlenkedés a motornál akkoriban). Nagy örömmel kiöntötte a kis feles adagokat, a háziasszony, is boldogan, szinte zihálva tartotta a kis poharát.
- no, mégsem olyan rossz fejek- gondolta apu- egy stampó pálesz, vagy konyak, jó fog esni.
Eészségünkre- Egs- Csirió- koccingatás.
Az öreg gallér mögé küldte, aztán mivel kissé furán nézett, megkérdezték tőle büszke mosollyal, hogy - Na milyen?
- Érdekes... de mi ez?
- A Forever Health Aloa Natural Products legújabb itala. Majd megmutatom a katalógust !

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 15:59:22

@ZX: Azt nem azért hánytad ki, mert bolti, hanem mert minden fogkrémváltásnál ez van. Van kettő-három féle, ami neked személy szerint kellemes, a többi pocsék.

Én pl a sensodűnést majdnem úgy dobtam ki, ahogy megvettem, használhatatlanul szar volt.

ZX 2010.10.20. 16:05:55

@enamel: Elképzelhető, de mindenesetre nem kísérletezek. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 16:07:48

@ZX: Asszonyra rásóztak valamelyik nap 6000 forintos körömpolírozót. Nálatok az mennyi?

ZX 2010.10.20. 16:10:12

@enamel: nálunk? Én nem árulok semmit. :D
Max. utakat.
Nem tudom. De így első hallásra elég drága. Aztán ki tudja?

ZX 2010.10.20. 16:21:50

@enamel: Ja, hogy csak beugratós volt. :D Ahhaha.

ZX 2010.10.20. 16:27:47

@enamel: Ez egyébként olyan mint a körömreszelő? Mármint kinézetre? Nem vagyok nő, úgyhogy csak tippelek. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 16:33:18

@ZX: Nem, kinézetre olyan kb, mint egy tégla.

ZX 2010.10.20. 16:37:22

@enamel: Jajj, akkor asszem tudom mi a túró az. :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 16:45:57

@ZX: És mi az? Én nem tudom. Megnéztem, közöltem vele hogy hülye volt, és azóta nem mutatja meg, mert bedurcizott.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.10.20. 17:18:32

@Gastroger: "Volt az a Bálinger féle szemüveg, azon mekkorát röhögtem, az üveg helyén egy fekete plexi volt, kiluggatva, mint valami tésztaszűrő, és javítja a látást."

Ez nem rossz ötlet. A kamera obskurán alapszik. Akármilyen rossz a szemed, éles képet ad. Kipróbáltam, mindent élesen láttam, de négy darabban. Na, nem olyan borzasztó. Vannak olyanok, akiknek a rendes szemüveg már nem használ, nekik nagyon jó.

Gastroger 2010.10.20. 17:29:11

@atpijkamo: Régen meg a gyerekeknek a szemüveg egyik felét leragasztották leukloplasztal (szemtengelyferdülés esetén, vagy mi?).
Azt vissza kéne hozni, Gastroger Féle szemüveg, mert volt olyan, hogy haverokkal sörözés után meccset akartam nézni, és a megengedetnél kétszer több ember futkozott a pályán.
Ha az egyik szememet becsuktam, akkor visszaált a kép, és az eredeti létszám.
Mondjuk ez általában azzal járt, hogy "pihentetésképpen" a másikat is lecsuktam, innen aztán nemcsak a kép, hanem hamarosan minden megszűnt.

Gastroger 2010.10.20. 18:24:43

@enamel: Bocs visszaolvasva derült ki, hogy vessző, és fogalmazási problémáim vannak.
Szóval haverokkal söröztünk, majd hazamentem, és a tévében akartam meccset nézni, elnyúlva a kanapén. :)

Bár az lenne a durva, ha a kocsmában aludtam volna be, az jobb sztori lenne. :) (Mint Subbán a mai cikkben, a részeg faszi, aki egy fél kiló párizsival akarta igazolni magát:))
De annyira nem volt vészes.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 18:51:56

@Gastroger: Jobban megnézve feltűnt. Akkor te öregszel. :D

Gastroger 2010.10.20. 20:23:30

@enamel: isze te értelmezted félre. :)
Bár az én zagyvaságaim alapján. Ja öregszel. Ahogy én is.
De jól áll nekünk. Úgy értem az öregedés. :)

Gastroger 2010.10.20. 21:37:23

@enamel: Új poszt az Offeren ! :)

igazságos 2010.10.20. 21:37:38

De utálom az ilyeneket. Mégis mennyi ostoba bedől nekik. Uncsi már a téma.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.20. 21:41:58

@Xezs: Nem ez az, amikor ringlispílt vesz a falujának? :) Hatalmas egyébként.

Xezs 2010.10.21. 00:55:21

@enamel: De bizony, az. Aztán meg álló nap ott tivornyáztak a ringlispíren :)

Persze metálrészegen.

koga1 2010.10.21. 18:05:33

@ZX: teljesen igazad van, de úgysem tudsz senkit meggyőzni, de nem is kell... :)

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.21. 18:29:19

@koga1: Itt nem. Addig örülj, amíg valahol, valakit igen. Utána muszáj lesz valami tisztességes munkát keresned.

koga1 2010.10.21. 20:51:43

@enamel: tisztességes munka: gimnáziumban tanítottam 4 évig, majd a kommunikációs terület felé léptem "tovább" (tanulás, munka) 4 év- erre ráment az egészségem és a családom (14 óra napi munka).

mindig tisztességesen dolgoztam, és fogok is.

Xezs 2010.10.21. 23:57:19

@koga1: Az mondjuk már a te hibád, hogy nem találtad meg az egészéges egyensúlyt munka és magánélet között.

Sleziii (törölt) 2010.10.22. 11:12:59

Visszaoszt 56%-ot? Miből? A kiskerárból vagy a nagykerárból? Nem mindegy. Mert ha a kiskerárból akkor még megéri egy pár szintig, de utána már tök mindegy lesz, hogy teszkó vagy emelemdiszkont.
Meg ha ennyit visszaoszt akkor szállítást hogyan oldja meg? Mert most elviszi a viszonteladónak az árut, így meg 3 kg kenyérrel futkoshat... több kilométer, több benzin.
Komolytalan az egész, mint ahogy a honlapja is az.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.10.22. 18:31:51

@Xezs: Ugyanezt akartam írni. Csak máshogy. De a te megfogalmazásod kedvesebb, jóval.

csak Norrisz! 2010.10.23. 20:53:26

"Ez nem lenne önmagában akkora durranás, ha nem lenne ellenállhatatlanul vicces, ahogy a klasszikus sémát, az orbánista korszellemnek megfelelően, a "magyar", a "magyar emberek" és hasonló hívószavak segítségével igyekszik NER-kompatibilissé tenni a jó ütemérzékű vállakozó."

Orbánista korszellem? Ezek a hivószavak nem tájidegenek, max. libsi idegenek.
Bocs, de ritka hülyeségeket írsz, homár.

DW73 2010.10.26. 12:55:55

@elwood: Akkor nem vinnyogtál, amikor a MNYP-ak eltapsolták a pénzed. Vadbarom.
süti beállítások módosítása