Tékozló Homár

Halál után nincs E-ON-kedvezmény

2010.10.28. 17:11 | jackyll | 693 komment

Warnika nem érti, az E-ON miért a felhasználó nevéhez és nem a szolgáltatási címhez köti a folyamatossági igényét:

Az E-ON áramszolgáltató elindított egy bónuszkedvezményt, ami arról szól, hogy aki idén eddig pontosan fizette be a számláját (és elég nagyvonalúan ezt a szabályzatban úgy határozták  meg, hogy fizetési határidő + 8 nap), majd regisztrál az online ügyfélszolgálaton az 1 évig 10%-kal olcsóbban kaphatja az áramot.

Első vicc: online ügyfélszolgálat. Email címmel kell regisztrálni, ami szerintem a nyugdíjas korosztálynál nem gyakori, hogy van. Mindegy, kreáltam egyet nagymamámnak, regisztráltam az ügyfélszolgálaton, majd feliratkoztam a bónusz programra. Ekkor jött a rendszer üzenet:  Ez a fogyasztási hely nem jogosult Bónusz Kedvezményre, mert a szolgáltatás nem volt folyamatos 2010. január 1-jétől.
 

Leesett, hogy az a probléma, hogy nagypapám halála miatt kegyeleti okokból átírattuk a szolgáltatást a mamám nevére (több hónapos herce-hurca árán), ezzel a lendülettel új fogyasztói számot is kapott. Igaz, hogy a szolgáltatás folyamatos, hogy amióta E-ON létezik ők az előfizetők, pontosan befizetve minden számlát, hogy új előfizető nem került a képbe, nem adtuk el a házat, nem költözött be senki, csak a név változott, de új fogyasztói szám az van.

Azonnal írtam az ügyfélszolgálatnak reklamációt, ahol elvileg 8 napon belül fognak jelentkezni. Ezután ma felhívtam őket, és elmondtam szóban is, mire az ügyintéző közölte, hogy habár teljes mértékben egyetért velem de legyek kedves az online ügyfélszolgálatnak írni, mert ebben csak ők dönthetnek.

Kíváncsian várom a folytatást!

Üdv,
Warnika

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.lll. 2010.11.03. 19:15:47

@Dr. Körömlakk ®:

heló csajé!
a csicsekből ki ne hagyjatok!:D

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.03. 19:18:33

@lófő: Domolykózz egyet Ludmillával. A múltkor egész rátok izgultam.

PsychoCica Dö Ríl. 2010.11.03. 19:22:14

@enamel: azért szép volt nem? Hogy becsitult mindenki :)

Dr. Körömlakk ® 2010.11.03. 19:25:33

@lófő: szevasz mr. domolykó! beszéjjed meg az igasságossal, hogy kűggyék Néked is, én nem terjeszthetem, mer az tisztesstelen vóna. hát. amúgy mindenféle idegelcsicset megoszték Veled, de hát tudod... minket a csecs összeköt.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.03. 19:25:54

@homár admin1: Jaja, van érzéked a drámai hatáskeltéshez.

Segíts agitálni a lófejet, látni akarom álló brével, ahogy megmássza Ludmit.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.03. 19:27:23

@lófő: No nem önmagadban azért. De mondtamán az asszony is, hogy pervcsi vagyok.

igazságos 2010.11.03. 19:31:46

@Dr. Körömlakk ®: nem, lófőnek, meg több jelentkezőnek már nem küldök. Neked is csak azért, mert jó a viszonyunk (egyelőre). :D Tudni kell építeni az imázsodat. enamelnek üzenem, hogy ő frisset fog kapni. De figyelitek, hogy be vannak ájulva a Velveten, meg a Borsonline-től az ELTE-s nagymellű csajtól. Aki azt mondja, hogy a csajnál nem a kinézet a fontos, az hazudik. A munkahelyről is azt küldik el elsőként, aki az eszével került be, mert senki nem tartja neki a hátát.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.03. 19:39:11

@igazságos: Ludmillám édesem, döntöttem veled kapcsolatban. Te zseni vagy. Annak kell lenned, mert élő ember ilyen, nemdirekt, nem tud lenni.

Dr. Körömlakk ® 2010.11.03. 19:43:03

@igazságos: megtisztelve érzem magam. osz mikor jön az a kép?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.03. 19:48:51

@Don Bandi: Holnap lesz új poszt. Elérte a baromkodás a haccázat.

Rosszindulatú Vászka 2010.11.03. 19:53:59

@Dr. Körömlakk ®: én kűgygek neked? Hátha nem emléxel a kígyúrt testemre.

Dr. Körömlakk ® 2010.11.03. 20:08:47

@Rosszindulatú Vászka: emlékszek, meg képem is van, bár ottan meg vótál fáradva, ellemben eggy leopárduc mintás tangássat szívesen vennék :)

.lll. 2010.11.03. 20:09:47

@enamel:

másszon meg téged a tapír:D

igazságos 2010.11.03. 20:33:31

@Dr. Körömlakk ®: lehet, péntekre tudom csak küldeni, mert holnap utazok Budapestre, s nem leszek otthon, meg internetközelben. Igyekszem minél előbb. De én mindig megtartom a szavam, mint azt tapasztalhattátok már. Sajnos ma már megyek húzni a lóbőrt.

@enamel: Hát, ha te mondod. :)
@lófő: Ne bántsátok szegény tapírt, olyan cuki állat.

Mylady 2010.11.03. 21:28:32

Mi van, bezárt a homár???

Sallalíz · http://globalicum.blog.hu/ 2010.11.03. 22:14:11

@enamel: szerintem a ludmillad nem erti, egyszerubben magyarazd el neki:)

zozo6296 2010.11.03. 22:39:51

Szerintem nézzünk meg egy pár régi posztot, mondjuk a szimpatikus témákat. Ott vannak a címkék, tessék-lássék.

zozo6296 2010.11.03. 23:33:40

@atpijkamo: aha. És most tényleg végetért egy barátság?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.03. 23:35:25

@zozo6296: "És most tényleg végetért egy barátság?"

Nemtom. Talán. Ez is egy kérdés.

Megdobbent 2010.11.04. 00:01:23

Ma-ma-ma a madar az asz!

zozo6296 2010.11.04. 00:10:51

@Megdobbent: madar.slowblog.com/media/blogs/madar/osziszel_meret.jpg
Ezt a képet és magyarázatát sikerült már korábban megtalálnom. Rohadtul nem értettem, hogy mit jelent, egy évig ezen baxakodtam aztán megértetette a képaláírás hogy az [szél], mondom bazdmeg. Egy világ dűlt össze bennem. Amúgy is szoktam a boltba járni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.11.04. 00:59:42

Micsoda idők, ennyire rend van az országban
Hová kesz a világ, már wgy jó poszt sincs
Najóccakát!

ugyhogy 2010.11.04. 01:43:14

Ez mar a hetvegi poszt? Melyik het vegi?

Beaver100 2010.11.04. 01:55:55

A kis felcsuti naapoleon orban betiltotta a Homart

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.04. 03:38:34

"Halál után nincs E-ON-kedvezmény"
De hogy post sem?!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.04. 03:52:16

@ColT:
be kell perelni a homart
jut erszembe ma hanyattestem a szekemmel
ilyen irodai, itthonra a computerhez
eltort
meg is halhattam volna
Mary meg rohogott
legkozelebb aldibol veszek szeket
holnap
es tuti lecserelem a samsungot sonyra

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.04. 04:06:42

@ColT:
be kell perelni a homart
jut erszembe ma hanyattestem a szekemmel
ilyen irodai, itthonra a computerhez
eltort
meg is halhattam volna
Mary meg rohogott
legkozelebb aldibol veszek szeket
holnap
es tuti lecserelem a samsungot sonyra

Megdobbent 2010.11.04. 05:30:24

@zozo6296: A madarblog elott en ennek csak a forditottjat lattam, amikor a sale-t akartak leirni, de a szel sikerult nekik :> Gondolom azon a nem szandekoson felbuzdulva csinaltak meg ezt a nagyeszu kreativok. Mondjuk engem is sokkolt ;>

cicmen (törölt) 2010.11.04. 08:01:48

@hagyma: meg is halhattam volna
Mary meg rohogott
Aranyos asszonyka!
Let, hogy ő vett ki néhány csavart a székből hogy kicsit feldobja az unalmas napjaitokat!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2010.11.04. 08:20:00

@cicmen: (@hagyma: ) Vagy ő az életbiztosításának a kedvezményezettje...

Egyébiránt mi van itt??? Minden rák szabin van, vagy az őszi szünetben lebénították mindet a "csimoták"?
Ez már az évvégi?

Rosszindulatú Vászka 2010.11.04. 08:27:41

@hagyma: a zugügyvéden volt egy pöcsköszörű, aki perelni akart egy fórumot, mer kibaszták onnan. Fles.

cicmen (törölt) 2010.11.04. 08:34:59

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:Majd egyszer nézz egy tapírcsődör alá...
De jó arc vagy! Az egyik féleszű Kiszel Tüncis képpel riogat, te meg most jössz a tapírcsődörrel?
Ja! Ha már az állati szerveknél tartunk, akkor kívánnék egy bálnafaszt a homár seggébe.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2010.11.04. 09:30:50

ezmiez?
ez a poszt kísértetiesen hasonlít a múlthetire.
eddig ~500 comment után jött új poszt. változott vmi? 1000 comment a limit? vagy ez már az évvégi?

É2I 2010.11.04. 10:53:10

Ez kész. Őszi szünet van?

PsychoCica Dö Ríl. 2010.11.04. 10:57:07

Kedves Kommentelők!

Köszönjük észrevételeiteket. Azokra reagálva elkezdjük törölgetni a kommenteket visszamenőleg. Kisvártatva tudtok itt ismét elsőzni.

Jó szórakozást és több releválást!

Köszönjük,
Homár Admin Team

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.04. 10:57:52

@É2I:
Talált, süllyed.
Szily domolykózni tanítja a csimotákat.

Egyéves Önkéntes 2010.11.04. 11:10:52

Bevallom őszintén, hogy nekem a tegnapi poszt jobban tetszett, mint ez.

É2I 2010.11.04. 11:12:09

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): De legalább az Eszti böffenthetne valamit, nem hiszem, hogy valami pocaklakós, szaros pelenkás sztorija ne lenne. És már amúgy is lejárt a csimota másodperces őrzése. :P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.04. 11:20:03

@É2I: Szerintm önállóságra szoktatnak bennünket.
Javaslom, hogy valaki rakjon ki egy posztot magunknak.

É2I 2010.11.04. 11:21:42

Legalább a blogmotor még mindig szar :D

É2I 2010.11.04. 11:26:04

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Az megy a szubkultúrán, egy pár volt motorossal, de már oda se járok, mert lájtos.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.04. 11:28:01

Itt van például egy mai posztnak való:

"Ferihegyen az őrök fogdossák a légiutas-kísérők nemi szerveit, tapogatják a harisnyás lábakat, a pilóták fenekébe nyúlkálnak, és közben beszólogatnak."

Megnyugtató tudni, hogy a pilóták ánuszvizsgálaton vesznek rész szolgálat előtt.

É2I 2010.11.04. 11:31:44

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Jó is lenne, kár hogy nem lehet hozzászólni. Szerintem ott is elérne párszázat a kommentszám.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.04. 11:34:10

@É2I:
Az tutiziher!
De mint azt tudjuk, csak a semmitmondó cickekhez lehet arrafelé véleményt nyilvánítani.

cicmen (törölt) 2010.11.04. 11:54:42

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):
Az ánusz környékén nem árt az óvatosság!
Egyébként ez a kisfilm tükrözi a homár teljesítményét is, azaz hosszú várakozás és nagy erőlködés után mi is ilyesmit kapunk! Na cső! Lépek dolgozni!
Jó szórakozást!
videa.hu/videok/vicces/leszarta-a-dokit-doki-idiota-kabare-srcrVVZ6qo9nEsdg

Secnir 2010.11.04. 12:19:53

véresre unatkozom magam.
tartsunk gyűlést a homár-székház előtt?
manapság az nagy divat, minden napra jut egy...

Rosszindulatú Vászka 2010.11.04. 12:22:15

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): láttam már ojan légiutaskísérőt, akinek én is szerettem volna fogdosni a nemi szerveit. Mi ebbe hír?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.04. 12:33:54

@Rosszindulatú Vászka:
Szerintem ebben az a hír, hogy utána nem lehet döfönyézni, mert indul a gép.
Ezért a légiutas-kísérőknek erősen felajzott állapotban kell elmagyarázni az oxigénmaszk használatát.

Rosszindulatú Vászka 2010.11.04. 12:38:40

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): mér kéne a légiutaskísérőknek elmagyarázni az okszigénmaszk használatát? Sztem tuggyák aztat jól.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.04. 12:44:40

@Rosszindulatú Vászka:
Ezek már okkult tudományok, amikhez én vajmi keveset értek.

Rosszindulatú Vászka 2010.11.04. 12:52:58

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): nézd meg a Harcosok klubját és megtudod. Amúgy meg ebenguba. Sokezer méteren eltörik a repcsi a maszk csak dekoráció.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.04. 12:56:22

@Rosszindulatú Vászka:
Ezért járok mindig tengeralattjáróval.
Nem tud lezuhanni.

Gastroger 2010.11.04. 12:58:15

Ez már a hétvégi?

Nincs kedvem időm, a kommenteket végogolvasni, valaki összefoglalná, hogy a posztoló a hülye?

Köszönettel,

Gastroger

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.04. 13:15:02

@Gastroger: a posztolot kegyeleti okokbol nem lehet ekezni

Gastroger 2010.11.04. 13:24:03

@hagyma: értem. De nem Warnika adta át a lelkét az örökkévalóságnak, hanem szegény, istennyugosztalja nagypapa.

Bár én azt nem értem, hogy "nagypapám halála miatt kegyeleti okokból átírattuk a szolgáltatást"

..mert különben nem irattuk volna át, csak nagypapa, mint örök E-ON rajongó, végrendelétben kérte, hogy halála után legyen átíratva a szolgáltatás, melynek az E-On egy részvétnyilvánító távírat, és egy sírcsokor küldésével kegyeleti okokból eleget is tett.
Csak azt a kurva 10%-ot nem bírják jóváírni.
Vagy mivanmost?

Eric_Cartman 2010.11.04. 13:25:12

Jó nagy hüje vagy te homár. Elfelejtetted a jelszavadat a hétvégi nagy partizásban, mi ? Be kell menni az adatbázisba és ott megadni egy újat. Domojkó v. akármi. Bénagyurka...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2010.11.04. 13:43:21

@Gastroger: sokkal kellemesebb azt olvasni egy villanyszamlan, hogy
ozv. Kovacs Belane
mint hogy
Kovacs Bela
ez 10 %-ba kerult

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.11.04. 14:01:09

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő):
De lenn tud maradni a viz alatt
Kurszk ,Komszomolec, Scorpion, Tresher, stb.
Szoval csak vigyázni, a legbiSztosabb
a bkv

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.04. 14:06:45

@horex:
Ezért viszek magammal mindig punepát.
Ha gond van, csak fújok bele egy kis levegőt, és mehet tovább.

Egyéves Önkéntes 2010.11.04. 14:07:04

Nincs valami hír, hogy mit csinált ma Angelina és Brad?
belebetegszem, ha nem tudom meg!

Gastroger 2010.11.04. 14:12:45

@hagyma: nemtom. Én beköltözni lakásba, ahol korábban tesóm lak. EON számla évekig jön tesóm nevére kifizet.
Mondom, a tisztesség kedvéért szólók már az EON-nak, hogy változtassák meg a nevet a rendszerben. (Amúgy értelemszerűen csak a keresztnevet kellett, hely, cím, stb. azonos).

Kábé 26ezer Forint vót. 0 hátralákkal.

(óraállás, meg elszámolás, meg általány, meg arányosítás- persze úgy, hogy az utolsó leolvasástól a drágább díj- ügyfélszolgálat lekurvaanyazása, de bizonyíték híjján, meg áram köll perkálás).

Azóta megvárom az első fizetési felszólítást, akkor fizetek. Asszem nem leszek 10%-os ügyfél. Vagymiazisten ez.

Gastroger 2010.11.04. 14:18:18

Bár van Boldog Ügyfél tapasztalatom is.

Eccer lolvadt a villanyóra. Márhogy reggel nem volt áram, na mondom mijafaz, kislattyogok a bacc papucsomba az elosztóhóz, hát a kismegszakító olyan arcot vágot mint a sikolymaszk.

Mondom ÜF-nek, itten kurvára gyün az áram, mert nálam elolvasztotta a szerkezet felét.

Másnap napközben kijöttek, lecserélték. Azóta jó. 0 Ft. Igaz, nem a lakáson belül van.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.04. 14:26:28

@EÖ:
Tudtam!
A híres operaénekes és karosszérialakatos.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.04. 14:27:08

@EÖ: Ebből milyen jó hülye név lenne; Orsós Magnólia. Pölö.

Egyéves Önkéntes 2010.11.04. 14:29:32

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): igen, de nem karosszéria, hanem gyors- és géplakatos!

@enamel: szerintem nyitott kapukat döngetsz :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.04. 14:33:22

@hagyma: Be kell perelni a gravitációt! Mi az, hogy elesel, ha nem tart semmi! :D

Caprica99 2010.11.04. 14:34:45

@Rosszindulatú Vászka: melyik poszt?
Végignéztem augusztus végéig az irományokat, de nem találtam!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.04. 14:37:02

@EÖ:
Az ütvefúró-köszörülő szomszédja?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.04. 14:45:35

@EÖ: Van ilyen? Nohát. Mondjuk a Kolompár Lusziéla Dzsennifertől egy fokkal jobb.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.04. 14:49:47

@EÖ: Az veszélyes.
Mondjuk nem szeretem a Gyűrűkúrdát.

Gastroger 2010.11.04. 14:52:51

Tudom lerágott csont a villanyszolgáltatói számla összetétele, de amíg nincs új poszt, addig pár gondolat. Mivel kísértetisesen hasonlít egy balatoni étterem szezonon kívüli külföldi vendégeknek kiadott számlájához, pár gondolatot megér. Mégha már volt is.

-Mit fogyasztunk?
-Na, te Benőke, a harmadik sorban?
-Áramot.
- Áramot, úgy van. Mi a mértékegysége?
- kWh, azaz kilóvattóra!
- Helyes. Mit fogyasztunk még?
- Rendszerátirányítási díjat!
- Úgyvan. Miért fizetünk rendszerátírányítási díjat?
- Mert idekerül valamilyen útonmódón az áram. Azaz a logisztikai szolgáltatás díja, gondolom én.
- Helyes. Azaz gyári árat fizetünk (abwerk, EXW), de tudjuk-e, hogy milyen úton módon jut el a villamosenergia hozzánk? Neeem. Nézzük tovább.Elosztói forgalmi díj, 735 forintért, mit jelent. Na ki tudja?
- Ejjon Benő vagyok, és az elosztó(elosztó hálózat)
indokolt mûködési és tõkeköltségeire nyújt fedezetet.
- Helyes fiam. Fedezetet nyújt, azaz tőkemegtakaritás. Amennyiben ez plusszos, a fogyasztó visszakapja a pénzét?
- Neeemm... mert.. Ott van az elosztói veszteségdíj, ami az elosztó hálózaton elismert hálózati veszteség
pótlásához szükséges villamos energia beszerzésének
indokolt költségének fedezete.
- Értem én. Ejjon Benő. Akkor én fizetem a fedezetet, és ha túllépjük, akkor a veszteséget is.
- Így van. De ott van még a kiegyensúlyozási díj is, ami az elõre megadott profiltól való eltérés kiegyenlítésének
indokolt költségeire nyújt fedezetet.
- Benő fiam.
- Igen?
- Adtam én meg neked előre profilt?
- Hát egy pofont kaptam, de ...
- Akkor nekem ne számolgassál ilyeneket léccives. Azt mond meg, mi az a szénipari szerkezetátalakítási támogatás.
- Az az erőművek támogatásának díja. Hogy tessék több olyan áramot használni, ami megújuló.
- Én fiam? Bazmeg mi közöm nektek az erőmüvetekhez??? Alakítsátok át ti. Majd, ha levonjátok a számlából azt, hogy takarékos izzókat vettem, akkor ti is számlázhattok ilyen fasságokat.
De még a végén. Mi az a Kedv. áru energia ellátás. Ezen mindig megörülök, mert mondom, naaaa véégre, kapok kedvezményes áramot. De ez is plusz tétel.
- Hát az az, hogy valami törvényben meghatározott embereknek kedvezményes árú villanyt ad a cég. Gondolom, egykori eonosok, meg jómunkásemberek, villanyszerelők, óccsóbér kapják a villanyt, azt kell itten kifizetni.
- Az oké, hogy olcsóbban kapják a cégtől. Mert ugye a cég alkalmazottai voltak, meg minden, hát jár dolgozói kedvezmény. Ez mindenhol előfordul.
DE mi a fasznak nekem kell megfizetni ezt a gáláns dolgot?
- Benőkém. Még egy kérdés.
- Igen?
- Tulajdonos vagyok a cégben?
- Sajnos nem, merthogy a profitból sem teccik részesülni.
- Akkor a faszom tervezhetelen kiadásiakból, a jóléti terveikről, az egyéb fedezeteikről miért én gondoskodom.
Benőkém. Én ezek szerint vagy felügyelő bizottsági tag vagyok, de minimum tulajdonos.
- Najóóó, de azt nem lehet írni a számlára, hogy áramdíj: 28,60 / kWh óra, és mindent tartalmaz, leszállított DDP ár, mert akkor már mindenki beleköpne, hogy drága, így meg, egyéb díjakkal az áram nem annyira drága, meg mink is jól járunk.
- Elmentek ti a jó kurva anyátokba. Hugyozzatok bele a konnektorba.

Gastroger 2010.11.04. 15:01:34

Jó, oké gyenge lett, de nem szerkesztgettem, csak írtam.

De talán érződik a mondanivaló. :)

Caprica99 2010.11.04. 15:20:25

@Rosszindulatú Vászka: Köszi!
Ilyen sokáig nem mentem vissza!

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.04. 15:22:33

@Caprica99: Gáz poszt. Hülye a posztoló, hülye a moderátor aki nem tud szöveget értelmezni (a legtöbb ilyen), ettől már csak a hozzászólók hülyébbek. Az első ötöt olvastam el, de az is sok(k) volt.

.lll. 2010.11.04. 15:25:40

hé bambák,feltámadt szilcsy
süti beállítások módosítása