Tékozló Homár

Fáj, hogy az IKEA Pakisztánba gyűjt

2010.11.08. 10:48 | jackyll | 69 komment

Jobban teszik a multik, ha önként átadják minden vagyonukat a hazai rászorulóknak, mert ha egyszer elindul a vasvillás menet, tuti nem ússzák meg. Például itt van Krisztina, aki szerint az évente megsegélyezett magyar árvízkárosultaknak kellene adományokat gyűjteni, nem pedig a 20 millió pakisztáninak, akik önhibájukon kívül szopták ki ezt az évet. Egyáltalán nem értem, miért nem költözik el az ártérről, aki egyszercsak váratlanul szembesült adott folyó kiöntésével, illetve miért a házat kell évente újraépíteni egyszeri gátépítés helyett. Magyarország:

Mindössze azért írok, hogy mindenki érezze mennyire együttéreznek a egyes közkedveltnek mondható cégek a mi kis országunkkal. Itt van pl. a kék-sárga vállalat a maga szociális érzkenységével. Na meg ott az árvíz Pakisztánban. Mivel a PR igen fontos dolog, a kérdéses kék-sárga hazai cégnél pedig szemmel láthatóan zombik dolgoznak, tegyük össze a kettőt és hírlevélben tudassuk a Magyarokkal, hogy igen, ha itt vásárolsz akkor azzal a pakisztáni népet segíted és jajj de jó lesz neked, azonnal megváltod a lelki békéd (na jó, nem szó szerint). Mindeközben itthon az ország egyik fele a magyar árvízkárosultaknak gyűjt, a másik fele az iszapkárosultaknak.
 

Éljen. Nem sajnálom tőlük a pénzt, segíteni is kell, de úgy érzem, hogy egy szociálisan érzékeny cégnek talán a célország környezeti katasztrofájára kellene inkább koncentrálnia mert ez a gyűjtés sokkal inkább fáj mint használ (mondjuk úgy, hogy arculköpés?).

Kép lejjebb, a szép kék háttérrel.

Üdv,
Krisztina

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Píter 2010.11.08. 10:55:26

First! Hol a kép? Képet akarunk! Egyébként meg tényleg bunkóság, minden országban vmi helyi célért kéne gyűjteniük, bár lehet itthon az összeg minimális lenne.

rezsöatya 2010.11.08. 11:12:45

@Píter: ott van lejjebb! A béka segge alatt. Azért nem látszik.

Sokorai_Atala 2010.11.08. 11:12:54

Sajnos az Unió is azonnal ad mindenféle távoli országban történt bajhoz támogatást, de ide nem akart, mert ez nem környezeti csapás. Aha.
Az Ikea-ban meg eddig sem vásároltam, és ettől sem jött meg a kedvem:)

rezsöatya 2010.11.08. 11:18:38

"Az IKEA az elmúlt hetekben több millió vödröt, takarót, lepedőt, napelemes lámpát, és puha játékállatokat küldött segítségképpen."
www.ikea.com/ms/hu_HU/about_ikea/our_responsibility/ikea_social_initiative/Pakistan_unicef20100928.html

Na! Pakisztánnak már van több millió puha játékállatkája! Meg vödre is.

rezsöatya 2010.11.08. 11:22:57

"...szükség van a Te támogatásodra is. Adománya létfontosságú ivóvizet, ételt és védőoltásokat biztosíthat a gyerekeknek."
Most tegeződünk? Magázódunk? Kopipészttel támogatunk?

Mille38 2010.11.08. 11:23:14

Ezért nem jut ez az ország egyről kettőre. Pakisztán most úgy néz ki, mintha 3 Magyarország pusztult volna el olyan árvízben, amelyben egyetlen multi mulasztásainak (értsd: profitéhségének) kérdése sem vethető fel. Azt senki sem akadályozza meg, hogy Krisztina és mások magyar károsultaknak adják az adományt, az IKEA csak kért, hogy ne feledkezzünk meg azokról, akiknek még ennyi esélye sincs. Mi itt folyton panaszkodunk, holott a 7 milliárd felső 10-15 %-ban van az életszínvonalunk így is. Mondom ezt úgy, hogy dolgoztam vidéki roma-programban, jártam már sok falu cigánysorán, láttam a szegénységüket.

Rezsőatya: a vödör esetleg jól jön vízhordáshoz (nem hinném, hogy homokozóvödörről van szó) - bár akinek folyik a csapból az ivóvíz, nem szokta elgondolni, hogy Afrika női lakossága átlagosan napi 5 km-t gyalogol vízért. A fitnesz klub még nem üzlet arrafelé.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.08. 11:27:57

"Egyáltalán nem értem, miért nem költözik el az ártérről, aki egyszercsak váratlanul szembesült adott folyó kiöntésével, illetve miért a házat kell évente újraépíteni egyszeri gátépítés helyett. Magyarország:"

Valamilyen szinten egyet tudok érteni, azaz a másik, hogy ha ár nem támogatja az állam az elköltözést, akkor miért nem tesz valami mederkotrás, vagy gátépítés-szerűséget.

De az is tuti, hogy ha nekem egyszer bejönne a folyó az ajtón, akkor húznék el, ahogy lehet onnan.

A posthoz.
1. senkinek semmit köze, hogy az IKEA kit támogat, nem is magyar cég.
2. OK hogy adunk a pakisztániaknak, de szerintem is inkább adjanak a gazdagabb országok, mivel nekünk megvan a magunk baja... :(
3. ettől függetlenül lehet külföldieknek is gyűjteni, mindenki arra ad, amire akar.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.08. 11:30:24

@Mille38: Fitnesszklub meg csak azért van, mert a sok lusta disznó utál gyalogolni, de nem akar elhízni, ezért még fizet is azért, hogy a napi testmozgás helyett valamit mozoghasson.

Én pl. kurvára nem sportolok, mert a munkám az 12 óra rohangászásból áll, és nem érek rá nagyon kajálni közben.

Persze elgondolkodtató, hogy fitnesszklub helyett, ha az ember gyalogol, illetve fizikai munkát is végez, akkor az emnnyiben jobb, amellett, hogy olcsóbb.

rezsöatya 2010.11.08. 11:33:38

@Mille38: nem tudom, hogy jön ide Afrika. Pakisztán egy kissé arréb leledzik.

RaveAcE 2010.11.08. 11:33:42

@ColT: Csak az a baj ezzel, h a Zikeja reklám céllal támogat, különben nem hirdetné. Mo.-n viszon nem fog több vásárlót szerezni azzal, h Pakisztánba küldi az adományokat.

Sokorai_Atala 2010.11.08. 12:07:35

@ColT: valóban nincs közünk hozzá, hogy mit támogat, de ezzel reklámozza, magát tehát ő akarja, hogy legyen közünk hozzá, tehát lesz közünk hozzá:)

Walmer 2010.11.08. 12:11:46

a posztíró kimeríti az ostoba kurva fogalmát.
1.) ha annyira sajnálja az iszaposokat, meg az árvízkárosultakat, akkor nem hiszem, hogy bárki megtiltja neki, hogy nagyobb összeget adományozzon nekik.
2.) ha adakozok, akkor majd eldöntöm kinek. aki meg nem adakozik és beszól annak meg a jó édes....
3.) az IKEA egy multi. Ennek a Multinak a központjában (stockholm, malmö, uppsala, tököm tudja) eldöntötték, hogy IKEA, mint olyan, most segíteni fogja a pakisztániakat. Ott ugyanis sokkal nagyobb a gáz, mint Kolontáron, ami ugye egy légyszar sem a világ katasztrófák sújtotta térképén.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.11.08. 12:29:41

@RaveAcE: Mindenkinek a saját baja hogy mire külti a pénzét... Ha reklámra, hát arra...

@Sokorai_Atala: Jájj :D

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 12:35:52

@Sokorai_Atala: Talán az Únijó is úgy van vele, mint jackyll, meg én, meg még néhányan az országban. Hogy ha az ártérben lakók önkéntesen szopóágra rendezgettek be, vagy az a passziójuk, hogy évente új házuk legyen ahelyett hogy elköltöznének, vagy azt a kurva gátat csinálnák meg tisztességesen, akkor finanszírozzák már ezt saját erőből.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2010.11.08. 12:40:45

"Kép lejjebb, a szép kék háttérrel."

Már kerestem az asztal alatt is, de nem lelem.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 12:48:53

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): Előbb volt itt egy síreklám, annak kék volt a háttere, de témobillá változott.

rezsöatya 2010.11.08. 12:57:00

@Sün‼ (vuvuzela-őstermelő): te Sün! én meg a delet nem lelem. Melyik posztban harangoztál?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.08. 13:23:14

A bangladesieknek kéne kiköltözniük az ártérről.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 13:32:47

@atpijkamo: Tulajdonképpen a bangladesieknek ide kéne költözniük. Akkor lenne sok új honpolgár, és szeretett királyunknak nem kéne az igazmagor honleányok puncijában turkállani.

Bár valahol megértem. :D

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.11.08. 13:36:35

@enamel: És akkor lenne új probléma, a bangladesi rasszizmus, és a bangladesibűnözés.

--

- Főúr, bangladesipecsenyét kérhetek?
- Lehet, de akkor nem lesz bangladesizene.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 13:38:31

@atpijkamo: Jah, a mostani kisebbségi önkormányzatok meg mind beperelnének, hogy nekik kevesebb pénz jut, és nem érzik a törődést sem, ami milyen hátrányos megkülönböztetés. :)

magil 2010.11.08. 13:42:18

@RaveAcE: Engem megszerezne (ha nem is vásárolnék eleve ott)

Géza, kék az ég! 2010.11.08. 14:03:30

Szegény kis pakik, segíteni kell rajtuk, elfogyott a pénzük mikor termelték a kábítószert és gyártották az atombpmbát.

Rajta, gyűjtsünk mi is nekik!

Frucsasz 2010.11.08. 14:04:47

A célországban (itt: Magyarország) nincs környezeti katasztrófa, maximum környezeti analfabétizmus. A folyóknak ártere van. Akkor is van, ha te nem szeretnéd, hogy legyen. Az ártéri területeket sz.ért-h.gyért meg lehetett venni, pont azért, mert ártér. Értsd: oda önt ki áradáskor a folyó. Aki ártérre építkezik, az 1. tudatlan-műveletlen 2. hülye 3. felelőtlen(és-vagy kapcsolat).Egyik sem a természet hibája, így nem hiszem, hogy az én pénzemből bárkinek a butaságát, tudatlanságát vagy nemtörődömségét finanszírozni kéne.
Aki meg kiad építési engedélyt olyan területre, ami veszélyeztetett ( mert pl ártér vagy a közelben van egy bazi nagy tározó), az szintén felelős az okozott károkért.

morrisal_ · www.plafoncsapszeg-gyalu.com 2010.11.08. 14:23:06

@Mille38: Teljesen egyetértek. Nem olvasom tovább a kommenteket, de tuti, hogy egy valaki legalább már lehurrogott az értelmes és objektív hozzáállásodért. Ha nem, akkor majd fog.

papucsbojt 2010.11.08. 14:23:26

Sose ertem, hogy miert faj valakinek a mas jotekonysaga...

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 14:32:45

@Géza, kék az ég!: Ez mindenképpen illendő, ha már magyar találmányokat gyártanak, nem? :)

Sokorai_Atala 2010.11.08. 14:36:11

@enamel: hát én most a vörösiszapra gondoltam konkrétan

Der Beste 2010.11.08. 14:50:48

A posztoló a hülye.
Szerintem az IKEA sem szól bele, hogy Krisztina kinek gyűjt, akkor Krisztina miért tesz ilyet?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 15:00:08

@Sokorai_Atala: Jah értem. Arról tényleg nem tehetnek. Akkor igazad van.

Kifordított kacagány 2010.11.08. 15:37:07

@Frucsasz: azért ez az ártér kérdés nem ilyen egyszerű. ennyi erővel ne építkezzen senki víz közelébe, mert az mind ártér. a folyókat szabályozzák és bizonyos kereteken belül ez elegendő is. bizonyos esetekben meg nem. pl az idén számtalan olyan települést is elöntött a víz, ahol ilyent még soha nem láttak. persze lehet mondani, hogy a hülyék miért építkeztek árterületre, az sokkal egyszerűbb. ígérem, ha a duna egyszer kiönt és elárasztja fél budapestet, én is azt fogom mondani.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 15:53:10

@Kifordított kacagány: Igen, meg ott is volt, ahol minden évben van. Érdekes módon onnan sem költözött ki szinte senki.

Géza, kék az ég! 2010.11.08. 15:57:08

@enamel: Nem tom...

Valahogy nem bírok sajnálni olyanokat, akiknek atomra telik de nem bírnak rendet tenni saját országukban.

Akkor már inkább a devecseri lomisokat támogassuk :D Szegínyek, nem gyün á vévő...

Sokorai_Atala 2010.11.08. 15:58:13

@enamel: ráadásul nem is mindig van engedély, és ha ez sem tűnik fel, a biztosító sem köt oda. Na itt elgondolkodnék. Persze olcsó a telek meg iylesmi, de olcsó valóban???

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 16:01:45

@Géza, kék az ég!: "Valahogy nem bírok sajnálni olyanokat, akiknek atomra telik de nem bírnak rendet tenni saját országukban."

Ezt azt hiszem, nem mi vagyunk azok, akiknek meg kéne jegyezni.:)

@Sokorai_Atala: Persze hogy olcsó. Nem a saját pénzükből építik újra. Rittyentesz egy nagyobbacska putrit, pár hónapot valahogy átvészelsz benne, vagy laksz máshol addig, aztán ha elvitte a víz, benyújtod a kárigényed a kacsalábonforgó palottád után.

Mialee 2010.11.08. 16:10:46

@enamel: "Érdekes módon onnan sem költözött ki szinte senki. "

Persze, mert "egesz eletet ott elte le"
Sose ertem, miert jobb nekik szentimentalisan evenkent ladikkal menekulni, mint nyugodtan elni egy uj de biztonsagos helyen.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 16:14:06

@Mialee: Akkor ez a megoldás. Az ember nehezen hagyja el azt a helyet, ahol elment tőle az esze. :)

one_away 2010.11.08. 16:26:15

@Géza, kék az ég!: tényleg, az árvíz olyan, hogy kiválogatja az atombombagyártókat és kábszertermelőket és csak azok életét cseszi el.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.11.08. 17:42:29

Több mint 9 millió gyerek - azért ezt ízlelgesd, a kormányváltás pedig nem fülkeforradalommal zajlik, hanem katonai puccsal néha, szóval megértem hogy zavar, de szerintem semmi rossz nincs abban hogy egy nemzetközi cég egy EKKORA horderejű ügyben gyűjt. A problémát nem értem. Bízom benne hogy az IKEA a hazai katasztrófákra is áldoz. De miért ne segítene akár rajtunk keresztül sok millió hajléktalanná vált gyereken? Tényleg nem értem.

quadrocs 2010.11.08. 17:58:47

multi - marketing - bullshit - droidok

Bízni lehet abban, hogy a hazai alultáplált, árvízkárosult stb. gyerekeknek is gyűjtenek, de a valóság szerintem még véletlenül sem ez. A magyar droidokat nem érdekli mi van itthon, csak az számít, hogy az ISTENEIK mit mondanak nekik - ha a Hobbitokat kell támogatni akkor azokat támogatják. Észre sem veszik, hogy mi folyik körülöttük.

Kifordított kacagány 2010.11.08. 18:11:44

@enamel: ez sem egészen így működik. ha megnézed az elmúlt évek csapadékmennyiségét, akkor talán feltűnik, hogy az utóbbi tízegynéhány év alatt ez a mennyiség kb megnégyszereződött a korábbi értékekhez képest. nem csak nálunk, a környező országokban is. mivel kicsi országunk pont egy vízgyűjtőhely, szépen ide folyik össze minden. azt akit minden évben kiönt az árvíz régebben nem öntött ki, jól megvolt az 50-100-150 éves házában anélkül, hogy azt a víz elmosta volna, pedig már akkor is tömésfalból volt a háza. mostanában meg sok a víz és állandóan szív vele. eladni meg nem tudja, másikat meg nem tud venni, mert nincs miből. szerinted mit csináljon? tehet ő róla, hogy azoknak akik megsegítik az egyik évben jobb üzlet minden évben segélyeket gyűjteni? persze biztos vannak olyanok is akik nem akarják elhagyni önként a házukat ami minden évben a fejükre dől, de gondolom ők vannak kevesebben.

@Géza, kék az ég!:
atomra nekünk is telik, de rendet rakni még itt sem nagyon sikerült, pedig sokkal kisebb helyen van kupi.
abba meg már ne is menjünk bele, hogy ha nem tellene nekik atomra, akkor később semmire sem tellene, még rendrakásra sem, mert valami mondvacsinált indokkal megjelenne a nagytestvér ott is és rendet rakna a saját szájíze szerint merő harácsolási szándéktól hajtva.

Xezs 2010.11.08. 18:42:08

@Kifordított kacagány: Én nem vagyok vízügyi szakember, úgyhogy lehet hülyeséget tudok, de tudtommal az árterület az egy előre behatárolt terület ami nem feltétlenül létezik a folyó teljes szakaszán.

Szerintem Budapest területén nincsen ártér, magyarul úgy van kiképezve a meder, hogy ha túl sok víz zúdul lefele, az máshol térjen ki a mederből és ne Budapesten.

Az ártérre való építkezés épp ezért vall hülyeségre, mert azok a területek konkrétan kiömlésre vannak kijelölve. Ott maximum imádkozni lehet, hogy ne legyen áradás.

Xezs 2010.11.08. 18:44:39

@Kifordított kacagány: Ö, mivan? Van atombombánk? Ez nekem új.

Atomreaktorunk van, de az teljesen más tészta, ráadásul bevételt termel.

Bocs hogy kétszer is basztatlak csak te írtál olyat amire reagálási kényszerem lett.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 19:05:48

@Kifordított kacagány: Például költözzön albérletbe, és dolgozzon. Vagy akkor őneki mije marad? Ennyi erővel minden hajléktalan ajvékolhatna, hogy adjanak már neki lakást, mert valaha valahol lakott.
Vegye tudomásul hogy így járt, és lépjen tovább. Mások is megteszik. Jah hogy ez így könnyebb? Az. Akkor meg vegye el amit kap, és fogja be.

Kifordított kacagány 2010.11.08. 19:09:40

@Xezs: én sem vagyok vízügyi szakember, de azt látom, hogy ezeket a területeket az elmúlt évtizedekben feltöltötték, vagy beépítették. a folyókat korlátok közé szorították, majd szépen elhanyagolták a medertisztítást/szabályozást is. a mai ártér, ahova gond nélkül folyhat a víz, már csak töredéke annak, ami akár csak 100 évvel ezelőtt volt. a folyamatos esőzések pedig most bebizonyítják, hogy ez kevés. ugye azt te sem gondolod komolyan, hogy egész falvak épülnek csak úgy egy láp kellős közepére csak azért mert olcsó a telek, megkockáztatva azt, hogy minden évben elönti őket az áradás? valamikor azokat a területeket is feltöltötték valami szabályozási terv keretein belül és csak később építettek rá házakat, mikor már nem az ártér része volt. egészen eddig.

atombombánk nincs, de lehetne, a technológia adott. hivatalosan ők sem atombombával kísérleteznek, hanem energetikai fejlődéssel. csakhogy ha már tudnak reaktort építeni, akkor bombát is és ha már bombát tudnak építeni akkor atomnagyhatalom lesznek és nem lehet őket lerohanni csak úgy valami kitalált fantazmagóriával, hogy elszedjék az olajukat, mint ahogy a szomszédaikkal tették. a nagytestvérnek savanyú a szőlő, ezért ágál ellenük annyira. vagy te azt gondolod lenne bárki ezen a világon aki önként belevágna egy atomháborúba? ugyan.
mellesleg ha mi csinálnák atombombát, nagy ívben szarna rá mindenki, mert nincs semmi olyanunk, amit ne adnánk oda önként és dalolva valami jó kis stikli keretein belül.

Kifordított kacagány 2010.11.08. 19:20:13

@enamel: gondolom roppant jól járna, ha elköltözne albérletbe a szomszédba, majd onnan is kimosná a víz. ha meg csapatostól ellepnék a környező településeket, annak meg az ott lakók örülnének nagyon. egyébként miből gondolod, hogy nem dolgoznak?
ha nem építenék újjá a házát, amiért feltehetően egész életében dolgozott, akkor ő is hajléktalan lenne és máshol próbálna szerencsét. csakhogy újjá építik neki, mert az nagyon nagy üzlet. ő meg él a lehetőséggel, mert nem tehet mást, ha nem akar földönfutó lenni.
könnyű ám a meleg, fűtött lakásból másokat arra buzdítani, hogy legyenek hajléktalanok. arra is kíváncsi lennék, hogy ha valamilyen okból te veszítenéd el mindenedet, amit adott esetben akár 30-40-50 év melóval szereztél és válnál földönfutóvá, mennyire állna félre a szád és örülnél bármilyen kis segítségnek.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 19:52:42

@Kifordított kacagány: Nem, nem a szomszédba költözzön. Hanem mondjuk Bp-re, hogy azon se kelljen ajvékolni, hogy nem tud hol dolgozni a szegény ártatlan.
Ez a topic nem rólam szól, egyrészt mert semmi közöd a privát dolgaimhoz, másrészt meg mert én senkitől nem koldulok. 50 éves koromig eleve nem valószínű, hogy élni fogok, ugyanis mi most annyit dolgozunk, amennyit a te drágalátos szerencsétlen árva földönfutóid a büdös életben nemhogy nem csináltak, de elképzelni sem bírtak. Meg most sem.
Te meg nyugodtan vinnyogj csak velük. Csak ne nekem, mert én leszarom. :)

Kifordított kacagány 2010.11.08. 20:37:12

@enamel: bp-en is egész biztosan örülnének még néhány ezer hajléktalannak meg ugyanennyi új munkáskéznek, akiknek valahogy sikerült elhelyezkedniük. bár, hogy az első fizetésükig hol élnek, azt még elmondhatnád nekik, csak hogy ne hülyén haljanak meg.
lehet, hogy most épp nem rólad van szó, de ez csupán helyrajzi kérdés, mert még veled is előfordulhat, hogy földönfutóvá válsz. a világ amiben élünk könnyen osztogatja az ilyesmit, bármennyire is okosnak hiszed magad. pedig okos az nem vagy, legfeljebb az empátia hiányzik belőled.
ami pedig azok munkáját illeti, akiket elöntött az ár, talán ne te ítéld meg, hogy mennyit dolgoztak. gyanítom az alatt a rövid idő alatt amíg az árral küzdöttek többet tettek, mint aminek te a töredékét akár csak el tudnád viselni. de persze ezt sem nekem sem neked nem tisztünk eldönteni.
arról sem tehetnek, hogy te egy idegbeteg stresszes környezetben vagy kénytelen végigdolgozni az életedet, ami vélhetően még hatvan előtt a sírba tesz. ez az ő munkájuk minőségét és mennyiségét semmilyen formában nem degradálja és nem helyezi a te munkád alá, bármennyire is szeretnéd a saját tevékenységedet felértékelni.

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2010.11.08. 20:48:45

@Kifordított kacagány: Ezt itt most befejeztük, nincs kedvem hozzád tovább:)

Megdobbent 2010.11.08. 20:58:30

"tudassuk a Magyarokkal"

Kriszta bazdmeg, egyreszt tanulj meg magyarul, te suta picsa, masreszt meg a fasznak nem a MAGYAR NEMZETI ASZTALOSIPARI NONPROFITNAL vered el a multinal megkeresett penzed?

O te szittya te. Orulok, hogy elsz.

Xezs 2010.11.08. 21:03:33

@Kifordított kacagány: "te sem gondolod komolyan, hogy egész falvak épülnek csak úgy egy láp kellős közepére csak azért mert olcsó a telek"

Eddigi életem során annyi cifra dolgot láttam már, hogy simán elhiszem, hogy van ilyen. Tudod az emberi emlékezet nagyon is véges (nézd csak meg pl. a politikát - a politikusok bűnei mindig gyorsan elfelejtődnek, talán Gyurcsány volt kivétel ezalól) és simán elhiszem, hogy pár évig még észben tartották hogy az ártér, aztán jöttek az utódok meg a betelepülők aztán szép lassan azok is elfelejtették hogy ártér, akik régen még tudták.

Atombombánk meg tudtommal elég nehezen lehetne, mert bár nem vagyok atomfizikus de tudomásom szerint a paksi atomerőmű olyan rendszerű, ami nem termel olyan izotópot (azt hiszem hogy 231-es Uránt) amiből atombombát lehetne csinálni. Nagyon sokféle reaktor van ugyanis. Ráadásul ahhoz, hogy sok hasadóanyagod legyen, nem elég egy reaktor, hanem több kell, különben évtizedekig malmozhatsz, mire összejön legalább egy adag kritikus tömeg.

És akkor még nem beszéltem a mindenféle szabályozásról, ellenőrzésről, szóval nekünk sosem lehetne atomunk, ebben egyezzünk meg.

Xezs 2010.11.08. 21:06:36

Az enamel kontra kancigány vitáról meg annyit, hogy akinek volt lakásbiztosítása, annak fizet a biztosító, akinek meg nem volt, annak... nos annak mi is jár? Ja, nagy büdös lófasz. Könnyű beleszarni mindenbe, utána meg ajvékolni, hogy jaj húzzatok ki a szarból mert hülyeségekre költöttem a pénzem.

Xezs 2010.11.08. 21:08:27

@Megdobbent: Pontosan mi is a bajod az idézett résszel? Nekem is van vele bajom de szerintem nem ugyanaz mint neked.

Xezs 2010.11.08. 23:00:30

@Xezs: *Nem 231-es hanem 235-ös

qqcqqc 2010.11.09. 06:32:12

@Xezs: van Budapesten is ártér, úgy hívják Római part. az ott épült házak bizony nem lakóházak (olyat ott nem lehet építeni), hanem üdülő. biztosítást nem köthetsz rá, de rohadt drága.

Géza, kék az ég! 2010.11.09. 08:36:42

@one_away:
Nem erre gondoltam. A kis pakik ugyanúgy árvízvédelemre IS költhettek volna pölö, de nekik inkább atom kell, nem baj, ha nyomorog a túlnyomó többség.
No, akik így gondolkodnak és nem is akarnak ezen változtatni, azokat nem támogatnám szívesen.

@Kifordított kacagány: nem tudok róla, hogy atomfegyverünk lenne - Paks nem az, az max kockázati tényező.
Nem tudom, mit tenne a Nagy Testvér, de a pakik bizony erősen fegyverkeznek, jól rá is fáztak, mert hiába a nagy arzenál, ha éhen halnak.

Most sajnáljam őket ezért? Dehogyis...

NewWay 2010.11.09. 11:34:23

Szerintem jogos a posztoló felháborodása.

Nem mondom, hogy ne gyűjtsön az IKEA a pakisztániaknak, de jellemző, hogy az Unió se adott segélyt, és az IKEA felől is akár megdögölhetnek a devecseri károsultak.

Bezzeg a pakisztániak!

Az is jellemző, hogy Magyarország pár éve elengedett vagy 30 milliárd Forint adósságot -- Iraknak!

Annak az Iraknak, aki azt a 30 milliárdot röhögve vissza tudná fizetni, a sok kitermelt olajból.

De nem, mi gazdagok vagyunk, nekünk nem kell 30 milliárd Forint!

garnéla mák 2010.11.09. 12:15:43

fáj ez a turbomagyarkodás. itthon nem osztok segélyt, ezért fizetem az adót rendesen, ellentétben 2 millió magyarral, akik azért bőszent tartják a markukat, ha pl. árvíz van. ha külföldön történik vmi katasztrófa - függetlenül attól, h ki a felelős (ez is milyen tipikus már, előbb kezdünk el bűnbakot keresni, mint segíteni) -, oda rendszeresen adományozok. demagóg vagyok, vállalom, de legalább vannak elveim.

Kifordított kacagány 2010.11.09. 13:10:42

@Xezs: nyilván néhány száz éve még csónakkal közlekedtek ott, majd feltöltődött/feltöltötték/akármi és mivel nem árasztotta el a víz egy jó ideig, építkezni is kezdtek rá. ez aztán párszáz évig jó volt, csak most nem az. nem feltétlen kell okolni azt, aki még nem is élt akkor amikor az a terület még árterület volt. valószínűleg az ő életében, meg talán még a szülei életében sem volt az.
mint említetted az emberi emlékezet rövid és egész biztosan nem ölel fel emberöltőket. ezért választunk meg újra levitézlett hülye politikusokat, ezért háborúzunk és ezért építkezünk néha olyan helyre ami később esetleg rossz ötletnek tűnhet. pl kicsiny városom helyén régen mocsár volt, amerre a szem csak ellátott. most már nem az. még az ár sem öntött el minket, de azt állítani, hogy soha nem is fog, az ostobaság lenne. viszont azt állítani, hogy ez a 25e ember aki itt lakik merő spúrságból vásárolt itt ingatlant, az ugyanolyan ostobaság lenne.

az atombombához megvan a tudásunk és az alapanyagunk is. innentől kezdve már csak szándék kérdése ipart építeni köré. de mint említettem mi amúgy sem mennénk vele sokra.

biztosító: neked mikor fizetett komolyabb összeget a lakásbiztosításod? esetleg ismersz olyant aki a biztosítási összegből másik lakást tudott venni?

@Géza, kék az ég!: viszont le se rohanják őket és ez is valami.
mi is egy csomó felesleges dolog helyett költhettünk volna árvízvédelemre, meg veszélyes hulladék tárolásra. pl azt a sok pénzt is erre költhettük volna amiből a nato tagságunkat pénzeljük, meg amiből a katonáink afganisztánban parádéznak, de mi inkább katonásdira költöttünk. csak hogy legyen némi párhuzam. azt hiszem nem nekünk kellene bírálni az ő költekezési szokásaikat, valahogy nem érzem azt, hogy bármi alapunk lenne rá a rendszeres árvízproblémáink, meg a vörösiszap-problémánk mellett.

Géza, kék az ég! 2010.11.09. 18:16:10

@Kifordított kacagány:

Szerinted van valaki, aki lerohanná őket?
Abban igazad van, hogy mi tényleg megspórolhattunk volna egy rakás pénzt, amiből árvízvédelemre is jutott volna: pl. nem választunk elkúrós maszop-kormányt, akik csak ígérik a gátakat, de lenyúlják az árát.
Ezzel nem leszek népszerű itt az orbánfóbiások háziblogján, bár bebizonyosodott, hogy nem értenek semmihez a lopáson kívül.

Hát ki bíráljon itthon, ha nem mi? :D
Ha neked egyszer elromlott az autód, akkor már nincs jogod kritizálni a műszaki hiba miatt balesetező másik sofőrt?

Xezs 2010.11.09. 19:10:12

@qqcqqc: Na, akkor mégiscsak van Bp-n is ártér. Viszont ha azokat a házakat elmossa, akkor ne sírjon senki.

@Kifordított kacagány: Akkor is nemtörődömség árterületre építkezni. Egy vízügyi szakember simán megmondja, hogy egy terület az-e vagy sem. Persze tudom, hogy senki sem vásárol úgy házat, hogy vízügyi szakemberhez fordul, de attól ez még lehet rossz gyakorlat.

Alapanyagunk meg nincs az atombombához, ebben egyezzünk meg. Az hogy van egy atomerőművünk, még nem jelent semmi olyasmit amit te írsz.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2010.11.09. 19:13:20

Drága tezsvíreim, abban szerintem mindenki egyetért velem, hogy amelyik országnak van pénze atomfegyverkezeni, az semmiféle segílyt ne kapjon, még akkor sem, ha ők is tezsvírek, igaz, muzulmánok.

Kifordított kacagány 2010.11.16. 01:54:09

@Géza, kék az ég!: nem lenne példa nélkül való eset. gondolom nem véletlenül durciznak azok akiknek nem teccik, hogy nem tehetik.
persze bírálni mindenkinek lehet és mindenki szereti csinálni, csak éppen erkölcsi alapja nem nagyon van. még egy ön és közveszélyes autóból sem.

@Xezs:
mint említettem egész városok épültek árterületre. ha pedig megkérdezel egy vízügyi szakembert, az vagy azt mondja, hogy nem árterület, vagy azt, hogy árterület, vagy azt, hogy attól függ mekkora eső esik. a lényeg az, hogy ha egy terület vagy 100 évig nem kerül víz alá, arról elég kevés vízügyi szakember fogja azt mondani, hogy ne építkezz oda.
pl szeged árterületre épült, már olyan is volt, hogy elöntötte a víz, de a te olvasatodban az a majd 170e ember az mind olcsójános aki képes volt árterületre építkezni csak mert olcsó volt a telek. még azt is kiharcolták, hogy megyeszékhely legyenek, pedig a napjaik meg vannak számlálva.

maradjunk annyiban, hogy az erőműhöz és a bombához is 235-ös izotópra van szükség, csak a dúsítási arány nem mindegy, az meg csak technológia kérdése, amit meg lehet építeni mert még az sem tér el attól amivel az erőműhöz dúsítanak. többek közt ezért nem lehetett tudni, hogy pakisztán mit tervez előállítani. ha engem kérdezel, most sem lehet tudni, mert csak nemzetközi becslések és tutimegmondások vannak, mert egyeseknek nem tetszik, hogy a geci arabok majd meg tudják védeni az érdekeiket. nem nagyon örülök neki én sem, de meg tudom érteni az álláspontjukat. ettől még nem lesznek ők sem rosszabb emberek mint a világ másik felén élők akik nyíltan építgetik a bombáikat. azok meg akik földönfutóvá váltak közülük még annyira sem.
én személy szerint nem rohantam adakozni neki, de azzal sincs semmi bajom, ha az ikea azt teszi. ezt bírálni éppen olyan lenne, mint ha valaki azért nem adakozna a hazai problémáinkra, mert eddig minden kormányunk azzal volt elfoglalva, hogy szétlopja az országunkat és minél jobban kizsigereljen minket és az ilyen életképtelen birka banda nem érdemli meg a segítséget. az ottani károsultak nem valószínű, hogy okozói a kormányuk ténykedésének, mint ahogy az itteni károsultak sem okozói a saját kormányunk tevékenységének. bár itt elvileg legalább választhatnának másikat is.

bozs 2010.12.07. 16:04:24

Gyűjtsetek az árvíz-, és az iszap-károsultaknak, és vásároljatok egymástól svéd bútorokat. Így (majdnem) mindenki jól jár! ;) www.svedbutor.hu

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.12.08. 09:57:24

@Bodzaszedő Manager: de szerinted a gyerekek atom fegyverkeznek akik éheznek vagy mi??? értem hogy a rezsim velük zsarolja a fejlett országokat, de akkor sem az ártatlanok büntetése a cél...
süti beállítások módosítása