Szezonális visszatérő posztunk következik a téli bakancsról, ami nem bírja a telet:
Szegeden a Napfény parkba élmény kivillamosozni még hóesésben is, ezt is tettem gyanútlanul a tavalyi év december 16-án. Korábban telefonon megrendelt cipőm megérkezéséről az eladó Deichmann Cipőkereskedelmi Kft-től sms-értesítést kaptam, a lábbelit fennakadás nélkül át is vettem. Hogy milyen termékről is van szó? Egy kifejezetten dögös téli cipőről, amely Gallus márkájú – a gyártó szlogenje ’A Brand with tradition’. Hogy a tradíciók jók vagy sem, erről nem vagyok meggyőzve, de a vásárláskor szinte biztos voltam abban, hogy 15 rongyért egy megbízható téli cipőt kapok, amit nem egy télen át fogok használni. A történelem persze rámcáfolt, a cipőről féltenyérnyi felületeken szinte teljesen lekopott a festék, túlzó eufemizmussal élve ’patinás’. Eufemizmus nélkül úgy néz ki, mintha a kutya szájából téptem volna ki, járdaszigetet építettem volna benne majd szétrúgtam volna vele pár tucat tábortüzet. Tradíciók ide vagy oda, három hét használatot követően nem ezt vártam.
Ilyenkor ami jön, az ugye a visszavitel, blokkal, dobozban, zacskóban, jegyzőkönyv felvétel, ahogy a nagykönyvben meg van írva (január 11.). A nem mellesleg készséges és segítőkész üzletvezető hölgy ragaszkodott a cipő bevizsgálásához, mondván ezzel a márkával nem fordul elő hiba. Átbeszéltem vele a dolgot és biztosított a szimpátiájáról. A terméket vásárlás után impregnáltam, nem kezeltem semmiféle veszélyes vegyi anyaggal, az üzletvezető is egyetértett velem abban, hogy egy téli cipőnek többet kell bírnia ennél, és habár a bevizsgálás kötelező, valószínűleg visszakapom vagy levásárolhatom a pénzem. Naivan és optimistán rendeltem is egy új modellt, nyugodt is maradtam egészen január 21-ig…
…amikor megérkezett a hivatalos válasz, hogy a panaszomat elutasították. A lábbeli az én nem megfelelő kezelésem miatt lett ilyen festékhibás – szerintük. Ami még izgalmasabb, hogy feketén-fehéren a bevizsgálást végző Hoffer Minőségügyi Szakértő Bt által írt szerelmes levél úgy fogalmaz, hogy „…a felsőrész bőranyagának száraz és nedves színtartósága megfelelő”, egy pár egyéb okos megállapítás mellett. Kedves olvasók, Önök is így gondolják? A cipőt persze visszaadták, hogy kenjem a fejemre.
Szeretném kérni a Kedves Ízeltlábút, hogy a nyilvánosság erejével lépjünk fel a probléma ellen. Az olvasókat figyelmeztetni szeretném, hogy a fentiek alapos mérlegelésének függvényében vegyenek téli cipőt a Deichmann-ban. Az esetemben a lehetséges negatív fejlemények lehetnek: a forgalmazó bizonygatni kezdi, hogy én bizony kénsavval kezelem a drágán vásárolt cipőimet, illetve elkezd engem szorongatni hitelrontással vádolva. Nem félek.
Persze a felsózott havat igazából egyik cipő sem bírja, sőt, az állatok sem szeretik. Kérjük ne tegyen ilyet, szórjon inkább homokot.
Dr Gregory House 2011.01.27. 14:08:02
Félre Beszélő 2011.01.27. 14:14:22
Félre Beszélő 2011.01.27. 14:17:24
Egyébként meg vegyél tűzoltó csizmát, azzal szétrúghatod a tábortüzet is és a só se árt neki annyira.
hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.01.27. 14:19:08
Kzsolt 2011.01.27. 14:20:17
Csak a papírt veszik mellé máshonnan.
hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.01.27. 14:23:22
2011.01.27. 14:25:25
hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.01.27. 14:29:23
www.aldi-hungary.hu/hu/html/offers/2867_21757.htm
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.01.27. 14:34:29
Kzsolt 2011.01.27. 14:34:56
Messidor 2011.01.27. 14:40:23
A kínai-harmadannyiba kerülő-gagyik sokkal tovább bírják!
Der Beste 2011.01.27. 14:41:40
laci_52 (törölt) 2011.01.27. 14:45:08
É2I 2011.01.27. 14:49:59
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.01.27. 14:50:39
Jogos!
Az őstermelők sokkal olcsóbban adják.
A_Harlem_Fekete_Führere 2011.01.27. 14:54:10
metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2011.01.27. 14:59:30
Rival · http://www.rivalcomp.hu 2011.01.27. 15:03:31
gftamas 2011.01.27. 15:04:26
imittto 2011.01.27. 15:09:10
kaosz 2011.01.27. 15:10:14
www.reno.de/herren/stiefel_stiefeletten/f-1--------/stiefel_dunkelbraun/dunkelbraun/17306-41.html ilyesmiről beszélek, hogy érthető legyen a dolog. És még ha egész nap a város jártam akkor se fülledt bele a lábam úgy, mint ahogy azt a hagyományos bakancsba tenné.
imittto 2011.01.27. 15:11:29
imittto 2011.01.27. 15:15:06
ghck 2011.01.27. 15:26:50
Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2011.01.27. 15:36:48
brand_boy 2011.01.27. 15:43:48
Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.01.27. 16:08:57
@brand_boy: Ez így van, a régi túrabakancsom úgy ment szét, hogy az izzadtság belölről szétette a bélés bőrt, és a fűző fül belső felét. Azóta rájöttem, hogy télre a túrabakancs való, meg egy váltás cipő a munkahelyre. Most épp egy kb. 15 ezres, Vibram talpú decathlonosban nyomom a telet, és nagyon elégdett vagyok vele.
Lángharcos 2011.01.27. 16:17:36
Deichmantól vett bakancs másnapra felhasadó orral. 2 hónappal később pedig válik le a fém kampó, amibe a cipőfűzőt kell húzni.
Balhézni velük nincs kedvem, többé nem megyek hozzájuk, és mindenkinek mondom, ha kérdik, hogy szart árulnak.
Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.01.27. 16:26:47
Géza, kék az ég! 2011.01.27. 16:47:01
Jól kell megválasztani, mit és hol, mennyiért veszel meg.
Deuce Bigalow 2011.01.27. 17:00:50
qwertzu 2011.01.27. 17:16:49
Mondjuk nekem szó nélkül visszaadták a pénzt, de az tényleg védhetetlen volt.
juhaszcs 2011.01.27. 17:25:35
Szarjon ilyen cipőt mindenki aki megveszi!
Sünnel töltve!:-))
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.27. 18:35:12
a;mberek, itt arrol van nagybaszo, hogy a srac vett egy bakkkancsot 15 rugoert es 3 het utan igy nez ki + eszuk agaban sincs kicserelni
nem akarok mindig a'merikazni, de hat itt elek
5 perc alatt kicsereltetnem ha megvan a blokkja 5, ha allnak elottem a sorban
a kerdes annyi lenne cserelem, mast veszek az arabol, a penzt kerem?
utana szorakozik egymassal a bolt meg a gyarto
az a maganugyuk
teny, en sem tudom, mit lehet ilyenkor tenni?
nehogy mart a panaszomat valami noname bt biralja el
regen volt valami allami ceg ami dontott/ meg az atkosban/ na azok is inkabb az allami bolt fele huztak, de megsem bt. ami a boltnak ad igazat 100-bol99-szer
Secnir 2011.01.27. 19:18:01
minden télen azt használom, a talpa már kicsit kopik.
asszem kéne venni egy másikat.
England win The Ashes! 2011.01.27. 19:20:51
De hogy a Deichmannt se szidjam: albérleti lakótársam ott vett egy teniszcipőre hasonlító acélorrú lábbelit, az sem akarja megadni magát. Ki érti ezt?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.27. 19:37:41
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.27. 19:39:10
Píter 2011.01.27. 20:52:18
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.27. 21:13:50
ez lehet
de azert azt nehez elvarni, hogy
labbelinket kizarolag szarazon, vagy szuzhoban hasznalhatja, mert a so leveszi a szinet
vagy ha igen ra kell irni
sozott hoban nem hordhato
Mylady 2011.01.27. 22:17:34
Nekem is volt ilyen, hasonló árban, csak az még pluszban fel is szívja a vizet, mint a szivacs. Legalábbis a ballábas. A másik picit jobb, de cipőnek az sem használható.
Secnir 2011.01.27. 22:29:18
hát
csajozni már rég nem járok, asszony tökön is szúrna.
ha a surranó szépen ki van bokszolva és fényezve, farmer lelóg a szárán, akkor simán elmegy egy bőrcipőnek. a kutya sem nézi.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.27. 22:46:49
de fiatalon igyekeztunk kovetni a divatot
nekem alfoldi bakkancsom volt pl
a surrano most nem jatszik, de lehet 10 ev mulva megint fog
/ a kutya nem nezi, de a felszedni szant csaj esetleg megis:)/
de a lenyeg, kerjek el a receptet a magyar honvedsegtol, mer', az az anyag, amibol a surcit csinaltak tuti kibirt 8-10 vonulast telen-nyaron
/gyk. 10 vonulas az minimum 15 ev/
homar-fan 2011.01.27. 23:36:59
Nézz utána, vidd vissza, KÜLDJÉK A KERMIBE, mert te a haver BT-jének előre lezsírozott "szakvéleményét" nem vagy köteles elfogadni.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.27. 23:58:51
Megdobbent 2011.01.28. 04:03:19
Layosh 2011.01.28. 08:19:16
Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2011.01.28. 09:50:36
mohopasi 2011.01.28. 09:51:50
Josi01 2011.01.28. 10:02:10
Sajnos igen. (ettől még lehet haver)
www.fogyasztovedelem.hu/Varia_x/Vizsgalo_intezetek.pdf
De lehetőség van saját költségen másik szakvéleményt kérni, és birósághoz fordulni.
De ez drága és hosszadalmas.
PITTA 2011.01.28. 10:46:45
Egyébként kisgyermekesek mesélték, hogy azért jó a Deichmannban vásárolni, mert a gyerek mire kinőné a cipőt, úgyis leszakad a lábáról és akkor be lehet cserélni nagyobbra... :-)
KecskeDotyi 2011.01.28. 11:35:35
Én nemrég találtam a turiban egyet, kemény 2000 Ft-t kértek érte. És 2000-ből most évekre van cipőm télre :P
DE egy jó bakancsra sose sajnáltam a 20-25 ezret. A többi cipő felőlem lehet 2 hónapra tervezve, de egy bakancsnak bírnia kell a strapát, legyen az séta, kirándulás, túra, koncert, akármi.
Sir Zet 2011.01.28. 15:17:26
Waka · http://blogkocsma.blog.hu/ 2011.01.28. 16:21:09
Én Farmer márkájú munkavédelmi célra gyártott bakancsot hordok 3 éve, a világon semmi baja nincs, ráadásul elég tűrhető a kinézete is. (Nincs szegecs a felsőrészében, mint a régi melósbakancsoknak)
Waka · http://blogkocsma.blog.hu/ 2011.01.28. 16:22:23
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.28. 21:25:23
valami olasz
VicZian cikizte is rendesen
nekem szerencsem volt a seregben, egy nagyon jol bejaratott surcit fogtam ki
bar en nem loptam el mint secnir
miota itt elek nem kell bakkancs, mert mindenhova kocsival megyek
ha tetszik , he nem, nincs busz
plane metro
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.28. 21:49:07
de csak divatbol
sose vegyel el amerikai not, kulonosen Kentuckybol ne!!!
ez fontosh!!!
sattis 2011.01.28. 23:32:21
hellego 2011.01.31. 10:59:05
Alapjában véve nagyon szeretem, mert kívül-belül jó minőségű bőről van. De a legutóbbi vásárláskor vett cipőm foszlik a varrásánál, és a színével is hasonló képen jártam. De miután már a télen a gyerekemnek vásárolt cipő a második napon kiszakadt és a fent nevezett minőség ellenőrző BT-től hasonló választ kaptam (majd, hogy nem kioktattak, hogy a cipőt nem megfelelően használta a gyerek, /kb. 2 Km-t gyalogolt/) ezért már nem is ki kísérelem meg a cipő reklamálását... Ennyit a régebben tényleg jó minőségű cipőket árusító bolthálózatról....
Öcsielvtárs 2011.01.31. 12:35:10
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.01.31. 12:50:50
Még nem mertem betörni (a lábamat benne), de kétségem sincs affelől, hogy a bakancs még tábortűz-szétrugás, járdasziget-bontás meg sólében tocsogás után sem lesz rosszabb állapotban.
Sőt, ha jönnek a zombik felveszem, és majd akkor veszem le, amikor felépítettem benne az új civilizációt.
theutat villám 2011.01.31. 14:19:00
Fuxika 2011.01.31. 14:37:48
Szóval változtass szakmát, és nem lesz ilyen gondod.
Bodzaszedő Manager (törölt) 2011.01.31. 14:46:31
Hívjátok Adolf Eichmann-t!
2011.01.31. 20:23:02
Nekem egy ilyenem van, és bátran ajánlom másnak is. Sajnos nem kezeltem jól, ezért most már kicsit viseltes. És sajnos erősen megkopott a talpa. De egy tizenegy-két éves bakancsnak elnézem. :) Figyelmeztetek viszont mindenkit, hogy ez nem futócipő, azaz jó nehéz, mivel megvan benne az anyag. Ja, és kis hazánkba nem hozza be az importőr, csak a divat-gagyi-cat-eket. csak tudnám miért...
Giraffa 2011.02.01. 14:33:57
Visszavittem, ahol 1 hét alatt javították. Mikor egy hónap múlva ismét levált, már lejárt a garancia...
A javítás után csak a javítás idejével hosszabbodott meg a garanciális idő. (1 héttel). Gratulálok, ügyes taktika.
Többet nem veszek ott cipőt.
EG0 2011.02.01. 14:49:15
- "van neve az üzletnek"
Mármint a Deichmannak? Ne már..
- cipőből csakis márkásat. (És napszemüvegből. Másból meg nem.) Körültekintéssel fél-harmad áron is beszerezhetőek márkás, új cipők(körültekintés: karácsony után vagy nyár végén, sok utánajárás árán).
Akinek nincs ideje, annak viszont van pénze, vagy valamit rosszul csinál.
Nekem az összes cipőm márkás, de majdnem mindet olcsóbban vettem a posztolónál és nincs is velük gondom.
(Ja, nem, vettem noname de valódi bőr alkalmi cipőt is, csakhogy töredék áron.)
- A "Brand with tradition" szöveget a marketingesek írták rá. Ez teljesen független a terméktől. Úgy értem, hogy vagy igaz, vagy nem, és ennél többet nem mondhatsz el róla.
EBL 2011.02.01. 16:08:21
Miért kéne megolvasztani a havat??? A lényeg a csúszásmentesítés lenne, amire a homok tökéletesen alkalmas. + Nem teszi tönkre a cipőtöket meg a kocsitok fényezését. De ha már mindenképpen olvasztani akarunk, akkor ott a Kalcium klorid, a zeolit, meg még vagy fél tucat jégmentesítő, ami környezet és cipőbarát.
Juszt 2011.02.01. 17:40:54
Juszt 2011.02.01. 17:44:00
A javítást vagy kicserélést a vásárló dönti el. Ami neki jobban tetszik. Nem a bolt mondja meg, hogy azt már pedig javítják.
Juszt 2011.02.01. 17:46:33
Rubin17 2011.03.10. 19:45:50
Ezt akkor erzi az ember a legjobban ha atmegy mondjuk az Adidashoz.
glóriásgörkorisangyal 2011.12.16. 12:57:39
Ati77 2013.11.09. 18:48:08
Hozzáteszem, már előre tudtam, amikor olvastam a jegyzőkönyvben, hogy nem lesz független a bevizsgáló cég.
"Véletlenül" nem a TÜV SÜD Kermi-nek vagy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak küldték, hanem egy BT-nek.
Rákerestem a Google-ban, és ez jött be első találatnak...
1 hónapos bevizsgálás után visszaadták a 9990 Ft-os, hordhatatlan Land Rover "márkájú" bakancsot. Kaptam hozzá egy A4-es lapot címekkel, hogy fordulhatok más helyekre is, ha nem értek egyet a döntésükkel (Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, Budapest Főváros Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség és Budapesti Békéltető Testület).
Szóval a Deichmann-t messziről kerüljétek, ha jót akartok magatoknak.
A mostani reklámszlogenjük:
"100 éves tapasztalat az európai cipős piacon"
Gondolom száz éve még nem Ázsiából behozott hulladékokat árultak.
A lényeg nem is ez, hanem amit jelent náluk: 100 év alatt kitanultuk, hogyan lehet a "kedves" vásárlót megsz@patni.
Egyébként össze-vissza hazudoznak az alkalmazottaik. Az egyik képes volt az állítani, hogy ritkán, havonta egyszer van csak panasz náluk.
Múltkor -amikor ott jártam a panaszom miatt- egy kisgyerekes anyával szúrtak ki előttem. A gyerek tette tönkre a cipő talpát az alkalmazott szerint (az egyiken volt két keresztirányú, 2-3 cm-es, vékony repedés a sarkához közel), de ajánlotta a kivizsgálást, aminek viszont a költségét a vevőre terhelik, amennyiben a Hoffer BT. szerint is a gyerek a hibás. Továbbá mind a két cipő orráról levált a gumirész. Végül annak a megragasztását kérte a családanya. Mondta, hogy neki 3 gyereke van, cipőre van szüksége, nem kivizsgálásra.
Most meg két panaszos volt közvetlenül előttem.
Ezután mondta a vevőszolgálati asszisztens, hogy havonta, ha egyszer van panasz. Közöltem vele, hogy ez nagyon nem igaz, mert ezeket tapasztaltam.
Erre azzal jött, hogyha minden panaszt elfogadnának akkor csődbe mennének.
??????????????????
Hozzátettem, hogy én is a kereskedelemben voltam, tudom hogy több száz százalékos haszonkulccsal dolgozik a cég.
Ezeket "megállapították:
amikor beadtam a boltban: "külső kéregrészen karcolt sérüléssel érkezett"
a "szakértő" BT pedig: "Mindkét cipő belső kéregrészén, a felsőrészen horzsolás látható Az elváltozást - mely használati eredetű- a lábbelit érő külső mechanikai hatás okozta"
Konkrétan már nincs rajta ez az általuk megállapított sérülés, ugyanis én csodákra vagyok képes. Na jó, az előbb kicsit túloztam. Egyszer felvettem, és utaztam benne BKV buszon, ott valamelyik gumialkatrész foghatta meg. Most elővettem egy radírt, és eltávolítottam a "sérülést"
A panaszommal viszont nem foglalkoztak, ami az volt, hogy a bokaszalagomat nyomja a bakancs, amikor fellépek valamire (pl. busz lépcsőjére).
"utcai hordott állapotban nem áll módunkban cipőt cserélni" Ezt szajkózzák.
Könyörgöm, a boltban vagy itthon hogyan teszteltem volna ezt le.
Vagy, ha veszek egy bármilyen sportcipőt, annál is csak használat közben derülhetnek ki ilyen problémák.
Legyen az focicipő, teniszcipő, kosárlabda, kézilabda...
Futócipőnél még megtehetem, hogy elkezdek benne körbe-körbe futni az eladótérben, de lehet, hogy az se tetszene nekik.
A lényeg, hogy ne menjetek oda, ha nem akartok saját magatokkal kiszúrni.
Ati77 2013.11.09. 18:52:43
Ati77 2013.11.09. 19:29:45
Ezt: "Hordhatatlan, gyárilag hibás cipőt 3 munkanapon belül nem cseréltek. Nem megfelelő magatartás csere esetén!"
A válasz vastag betűs része: "Felhívjuk figyelmét, hogy cégünknél a lábbelik méretprobléma miatti cseréjére..."
Én viszont egy szót sem írtam méretproblémáról.
Egyébként később több méretet is felpróbáltam belőle, mind rossz volt.