Tékozló Homár

Nem bírta a Deichmann-cipő a havat

2011.01.27. 14:06 | jackyll | komment

Szezonális visszatérő posztunk következik a téli bakancsról, ami nem bírja a telet:

Szegeden a Napfény parkba élmény kivillamosozni még hóesésben is, ezt is tettem gyanútlanul a tavalyi év december 16-án. Korábban telefonon megrendelt cipőm megérkezéséről az eladó Deichmann Cipőkereskedelmi Kft-től sms-értesítést kaptam, a lábbelit fennakadás nélkül át is vettem. Hogy milyen termékről is van szó? Egy kifejezetten dögös téli cipőről, amely Gallus márkájú – a gyártó szlogenje ’A Brand with tradition’. Hogy a tradíciók jók vagy sem, erről nem vagyok meggyőzve, de a vásárláskor szinte biztos voltam abban, hogy 15 rongyért egy megbízható téli cipőt kapok, amit nem egy télen át fogok használni. A történelem persze rámcáfolt, a cipőről féltenyérnyi felületeken szinte teljesen lekopott a festék, túlzó eufemizmussal élve ’patinás’. Eufemizmus nélkül úgy néz ki, mintha a kutya szájából téptem volna ki, járdaszigetet építettem volna benne majd szétrúgtam volna vele pár tucat tábortüzet. Tradíciók ide vagy oda, három hét használatot követően nem ezt vártam.

Ilyenkor ami jön, az ugye a visszavitel, blokkal, dobozban, zacskóban, jegyzőkönyv felvétel, ahogy a nagykönyvben meg van írva (január 11.). A nem mellesleg készséges és segítőkész üzletvezető hölgy ragaszkodott a cipő bevizsgálásához, mondván ezzel a márkával nem fordul elő hiba. Átbeszéltem vele a dolgot és biztosított a szimpátiájáról. A terméket vásárlás után impregnáltam, nem kezeltem semmiféle veszélyes vegyi anyaggal, az üzletvezető is egyetértett velem abban, hogy egy téli cipőnek többet kell bírnia ennél, és habár a bevizsgálás kötelező, valószínűleg visszakapom vagy levásárolhatom a pénzem. Naivan és optimistán rendeltem is egy új modellt, nyugodt is maradtam egészen január 21-ig…


…amikor megérkezett a hivatalos válasz, hogy a panaszomat elutasították. A lábbeli az én nem megfelelő kezelésem miatt lett ilyen festékhibás – szerintük. Ami még izgalmasabb, hogy feketén-fehéren a bevizsgálást végző Hoffer Minőségügyi Szakértő Bt által írt szerelmes levél úgy fogalmaz, hogy „…a felsőrész bőranyagának száraz és nedves színtartósága megfelelő”, egy pár egyéb okos megállapítás mellett. Kedves olvasók, Önök is így gondolják? A cipőt persze visszaadták, hogy kenjem a fejemre.

Szeretném kérni a Kedves Ízeltlábút, hogy a nyilvánosság erejével lépjünk fel a probléma ellen. Az olvasókat figyelmeztetni szeretném, hogy a fentiek alapos mérlegelésének függvényében vegyenek téli cipőt a Deichmann-ban. Az esetemben a lehetséges negatív fejlemények lehetnek: a forgalmazó bizonygatni kezdi, hogy én bizony kénsavval kezelem a drágán vásárolt cipőimet, illetve elkezd engem szorongatni hitelrontással vádolva. Nem félek.
 

Persze a felsózott havat igazából egyik cipő sem bírja, sőt, az állatok sem szeretik. Kérjük ne tegyen ilyet, szórjon inkább homokot.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr Gregory House 2011.01.27. 14:08:02

Mi van? Mindenki hógolyózik?

Félre Beszélő 2011.01.27. 14:14:22

Szerintem ezt a cipőt te a kutyád szájába adtad, majd a szájából tépted ki, ezután pedig járdaszigetet építettél benne és végül szétrúgtál pár tábortüzet. Ennyi.

Félre Beszélő 2011.01.27. 14:17:24

Örülj neki, hogy nem a lábad bőre néz így ki, mert a sót azt is megviselné...

Egyébként meg vegyél tűzoltó csizmát, azzal szétrúghatod a tábortüzet is és a só se árt neki annyira.

Kzsolt 2011.01.27. 14:20:17

Mégis mit vártál? Azt hitted, hogy mert van neve az üzletnek normális cipőt kapsz ennyiért? Ugyanazt a kínai vackot árulják mint amit a józsin vehetsz, lehet, hogy ők is onnan veszik.
Csak a papírt veszik mellé máshonnan.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.01.27. 14:23:22

elmegy Devecserbe vörösiszapot lapátolni, aztán meg a Deichmannt cseszteti, hogy szar a cipő...

2011.01.27. 14:25:25

Menj át az"aranyfolyó"-ba,ott 4,5e ért van olyan/a két tépőzáras/,amit a 13 éves fiam már 2.télen rágat a kutyával,iskolai tábortűz-szétrugásra és egyéb ilyesmire használ.Szerintem jövőre is szebb lenne még,mint a Tied most,de kicsi,így kidobós.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.01.27. 14:34:29

Én is biztosítom poszttolót a makszimális szimpátiámról!

Kzsolt 2011.01.27. 14:34:56

Én a Gyömrői úti piacon egy magas szárú hasított bőr bakancsot vettem 4.000 ért, picit sokalltam érte a pénzt, de végül megvettem és bírja... 4 éve már... egyszer vettem 10 ezer fölött cipőt 2 éve már. Ez egy Nike és velúr és ez is strapabíró ám... ebben melózok, és télen is sokat hordom. Havat is ebben szoktam lapátolni. Nem akar még szét menni. Nem tudom, de nekem még eszembe nem jutott se Deichmann-ba se Humanicba cipőt venni. Akkor már piac, ott ugyanazt kapod.

Messidor 2011.01.27. 14:40:23

@Kzsolt: Én meg jó pár éve a Reno-ban vettem jó drágán egy olasz szandált,kb 2 hónapig bírta,javították,aztán még 2 hónapig,utána meg ősz lett,következő évre lejárt a garancia.
A kínai-harmadannyiba kerülő-gagyik sokkal tovább bírják!

Der Beste 2011.01.27. 14:41:40

Nem tudom, mit lehetne tenni.

laci_52 (törölt) 2011.01.27. 14:45:08

Mi az, hogy nem bírja a telet? Nem is ázott be!

É2I 2011.01.27. 14:49:59

Festesd be egy öreg suszterral feketére, oszt' deichmann meg lecidázhat.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.01.27. 14:50:39

@Kzsolt:
Jogos!
Az őstermelők sokkal olcsóbban adják.

A_Harlem_Fekete_Führere 2011.01.27. 14:54:10

Nekem a Deichmann szó nélkül cserélt vagy 5 párat, amik szintén a telet, esőt vagy csak szimplán a hordást nem bírták. Csak meguntam hogy 2 havonta rohangálok hozzájuk. Úgyhogy soha többet.

metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2011.01.27. 14:59:30

a homoktól nem olvad el a hó, a sótól igen.

Rival · http://www.rivalcomp.hu 2011.01.27. 15:03:31

Én már nem tudom, hogy hol vettem a cipőmet, mert olyan régen volt. Columbia, ráadásul kevesebbe is került, ha jól emlékszem. Bőr (hogy védjük a fákat). Évek óta ebben járok, minden nap, télen-nyáron. Jól néz ki, és még mindig szinte olyan, mint új korában... ha télen sós lesz, lemosom, volt-nincs... igaz, a talpbetét már kirohadt, de raktam bele újat... és a talpa is már kopott, de a lábam sem büdös... :D

gftamas 2011.01.27. 15:04:26

2 éve vettünk a gyereknek egy gumicsizmát horgászáshoz. Otthon néztem meg a ráragasztott címkét, ami szerint "mérsékelten vízálló". :) No comment.

imittto 2011.01.27. 15:09:10

Egyszer egy hasonló műintézményben akartam venni cipőt, a pénztáros fizetés előtt felhívta rá a figyelmünket hogy nem vízálló. Ezt az egyébként vízálló cipő dobozára rá is ragasztották, kis cetli formájában. Kérdeztük hogy akkor melyik címke az igazi, ő meg mondta hogy valószínűleg nem fog beázni, a címke azért kell mert így nem könnyebb nem cserélni gariba...nem kértük :(

kaosz 2011.01.27. 15:10:14

Én a RENO-ban vásároltam bakancsot télire, nagyjából ugyanezért az összegért. Elegem volta Deichmann tortúrákból. Jó, mondjuk túrabakancs jellegű a dolog...de remekül bírja a telet, a patám még nem fázott benne, nem ázott át a cuccos, nem szakad el, nem vált el a ragasztás, nem lyukadt ki a talpa...stb... stb...pedig életemben nem hallottam még bama márkájú cipőről.
www.reno.de/herren/stiefel_stiefeletten/f-1--------/stiefel_dunkelbraun/dunkelbraun/17306-41.html ilyesmiről beszélek, hogy érthető legyen a dolog. És még ha egész nap a város jártam akkor se fülledt bele a lábam úgy, mint ahogy azt a hagyományos bakancsba tenné.

imittto 2011.01.27. 15:11:29

eltűnt a kommentem...még egyszer nem írom le végig. Lényeg hogy ezt a mérsékelten vízálló címkét érdeklődtük meg az eladótól, mivel az eredeti dobozon vízálló szerepelt. Ő meg mondta hogy a garanciális ügyintézéshez kell nekik...így nem kértük.

imittto 2011.01.27. 15:15:06

most megvan az előző is...pedig frissítettem...hülye blogmotor

ghck 2011.01.27. 15:26:50

ugyanilyen cipőm van. Ez már a második tél, amit viselem. 2009 tavaszán vettem a Deichmannban 8e-ért... Kicsit kopik nekem is, de nem így... Úgyhogy nekem gyanús.. A cipő jó.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2011.01.27. 15:36:48

@ghck: a cipő jó. a só rossz. a fölösleges házi kezelés is rossz.

brand_boy 2011.01.27. 15:43:48

A jó cipőt arról lehet megismerni, hogy belülről rohad szét, de csak nagyon hossz idő után. Szóval olyan, mint a kapitalizmus !

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.01.27. 16:08:57

Nekünk a gyerekek deichmannos gumicsizmája(!) ázott be. Viszont szó nélkül vissaadták a pénzt. Nekem épp az a tapasztalatom az ilyen nagy láncokkal (Deichmann, Reno, Humanic), hogy nem szarzanak a garanciális problémákkal. Igaz, nem is akkor viszem be, amikor már cafatokban van, hanem az első hibánál, amikor egyébként még viszonylag jól néz ki a cipő. Még sosem volt problémám.
@brand_boy: Ez így van, a régi túrabakancsom úgy ment szét, hogy az izzadtság belölről szétette a bélés bőrt, és a fűző fül belső felét. Azóta rájöttem, hogy télre a túrabakancs való, meg egy váltás cipő a munkahelyre. Most épp egy kb. 15 ezres, Vibram talpú decathlonosban nyomom a telet, és nagyon elégdett vagyok vele.

Lángharcos 2011.01.27. 16:17:36

Nálam:

Deichmantól vett bakancs másnapra felhasadó orral. 2 hónappal később pedig válik le a fém kampó, amibe a cipőfűzőt kell húzni.

Balhézni velük nincs kedvem, többé nem megyek hozzájuk, és mindenkinek mondom, ha kérdik, hogy szart árulnak.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.01.27. 16:26:47

@Lángharcos: Jó neked! Nekem sajnos nem fussa arra, hogy egy szar cipőt lazán beejtsek a kukába, én bizony vissza szoktam vinni. És ettől még mondhatom, hogy szart árulnak... :-)

Géza, kék az ég! 2011.01.27. 16:47:01

Höhö, az én cipőm nem "’A Brand with tradition’" inkább "without", egy kicsit olcsóbb (nem sokkal) de nem is így néz ki.

Jól kell megválasztani, mit és hol, mennyiért veszel meg.

Deuce Bigalow 2011.01.27. 17:00:50

én is így jártam egy tavalyi téli csizmával, csak az bírt 1,5 hónapot (bár közel sem hordta minden nap), viszont elengedett a ragasztás, és beázott (gyak. szétnyílt a csizma talpa). az eladó megnézte, azt mondta szerinte tuti levásárolhatom, vagy cash back, ezzel szemben az üzletvezető ragaszkodott ahhoz, hogy megjavítsák. ez tavaly volt, most u.itt tartok + kb. ugyanígy néz ki a színe, mint ennek. fogtam és kib@sztam a pitsába, igaz kb., fele ennyibe került csak. de többet nem valószínű, hogy náluk veszek akár egy cipőfűző pertlit is...

qwertzu 2011.01.27. 17:16:49

Hát a deichman az kb. ennyit tud. Ha nem akarsz elegánsan öltözködni, akkor vegyél egy túracipőt/bakancsot pl a Decatlonban.

Mondjuk nekem szó nélkül visszaadták a pénzt, de az tényleg védhetetlen volt.

juhaszcs 2011.01.27. 17:25:35

Anyám ilyen ocsmány cipőt hogy a francba lehet egyáltalán megvenni?:-))
Szarjon ilyen cipőt mindenki aki megveszi!
Sünnel töltve!:-))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.27. 18:35:12

tudtam, hiogy 70 szazalekban az lesz, hogy de en a kinain negyedennyuiert vettem faszabbat es mar 5 eve keverem vele a betont stb.
a;mberek, itt arrol van nagybaszo, hogy a srac vett egy bakkkancsot 15 rugoert es 3 het utan igy nez ki + eszuk agaban sincs kicserelni
nem akarok mindig a'merikazni, de hat itt elek
5 perc alatt kicsereltetnem ha megvan a blokkja 5, ha allnak elottem a sorban
a kerdes annyi lenne cserelem, mast veszek az arabol, a penzt kerem?
utana szorakozik egymassal a bolt meg a gyarto
az a maganugyuk
teny, en sem tudom, mit lehet ilyenkor tenni?
nehogy mart a panaszomat valami noname bt biralja el
regen volt valami allami ceg ami dontott/ meg az atkosban/ na azok is inkabb az allami bolt fele huztak, de megsem bt. ami a boltnak ad igazat 100-bol99-szer

Secnir 2011.01.27. 19:18:01

surranóm, mikor leszereltem, 'hazajött' velem. rendszeresen bokszolom.
minden télen azt használom, a talpa már kicsit kopik.
asszem kéne venni egy másikat.

England win The Ashes! 2011.01.27. 19:20:51

Második télen nyüstölöm a Karrimor bakancsomat (cca. 9000 Ft-nak megfelelő pénzért vettem), bírja a nyüves.
De hogy a Deichmannt se szidjam: albérleti lakótársam ott vett egy teniszcipőre hasonlító acélorrú lábbelit, az sem akarja megadni magát. Ki érti ezt?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.27. 19:37:41

@Secnir: bazmeg, de mar nem csajozni jarsz benne hanem maximum a teheneszetbe tejert:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.27. 19:39:10

arrol nem nbeszelve, hogy nagy valoszinuseggel megloptad a Magyar Nephadsereget, fogadjunk, hogy gyakorloban szuretelsz

Píter 2011.01.27. 20:52:18

Én nyáron vettem egy szabadidő cipőt náluk. Uccsó leértékelt darab volt. Pár nap után az egyik, majd a másik orra is szétjött. Visszavittem egy tök másik városban található boltjukba,ahol az eladó megnézte a cipőt és szó nélkül levásárolhattam az árát. Nekem eddig rossz tapasztalatom nem volt velük. A képen látható cipő egyébként úgy néz ki, mintha egy párszor (tiltott) utcai sózott pocsolyában megfürdött volna, majd a vélhetően gyenge festés ezt nem bírta.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.27. 21:13:50

@Píter:
ez lehet
de azert azt nehez elvarni, hogy
labbelinket kizarolag szarazon, vagy szuzhoban hasznalhatja, mert a so leveszi a szinet
vagy ha igen ra kell irni
sozott hoban nem hordhato

Mylady 2011.01.27. 22:17:34

Én tudom a megoldást: a cipő "száraz télre" való.
Nekem is volt ilyen, hasonló árban, csak az még pluszban fel is szívja a vizet, mint a szivacs. Legalábbis a ballábas. A másik picit jobb, de cipőnek az sem használható.

Secnir 2011.01.27. 22:29:18

@hagyma:
hát
csajozni már rég nem járok, asszony tökön is szúrna.
ha a surranó szépen ki van bokszolva és fényezve, farmer lelóg a szárán, akkor simán elmegy egy bőrcipőnek. a kutya sem nézi.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.27. 22:46:49

@Secnir: hat engem is Mary
de fiatalon igyekeztunk kovetni a divatot
nekem alfoldi bakkancsom volt pl
a surrano most nem jatszik, de lehet 10 ev mulva megint fog

/ a kutya nem nezi, de a felszedni szant csaj esetleg megis:)/
de a lenyeg, kerjek el a receptet a magyar honvedsegtol, mer', az az anyag, amibol a surcit csinaltak tuti kibirt 8-10 vonulast telen-nyaron
/gyk. 10 vonulas az minimum 15 ev/

homar-fan 2011.01.27. 23:36:59

A Hoffer Minőségügyi Szakértő Bt vajon hivatalos minőségellenőrző szerv?! Mert szerintem nem...

Nézz utána, vidd vissza, KÜLDJÉK A KERMIBE, mert te a haver BT-jének előre lezsírozott "szakvéleményét" nem vagy köteles elfogadni.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.27. 23:58:51

@homar-fan: erre igyekeztem a magam modjan celozni

Megdobbent 2011.01.28. 04:03:19

@Mylady: Ahaha, abbol az eresztesbol nekem is jutott :> Frankon allo helyben szivja fel, otthon padlora meg ki. De ezt a telet meg kihuzom vele, aztan februar vegen felgyujtom :)))

Layosh 2011.01.28. 08:19:16

Értsétek már meg, hogy a Deichmann-ban és a Humanic-ban vásárolt cipők max 6 hónapra vannak tervezve, többet nekem még soha nem bírtak ki. Szóval cipőt csak őstermelőtől (vagy az Aldiból).

mohopasi 2011.01.28. 09:51:50

Deichmannos cipővel még nekem sem volt jó tapasztalatom. Van egy fajta papucsuk pl, ami tök jó otthonra, kényelmes, meg nem csúszkál a talpa meg ilyenek, de a felsőrész nem bír többet 6-8 hónapnál. Egy darabig hordtam vissza, csereberélték, aztán én untam meg az egészet, és vettem egy rendeset :)

Josi01 2011.01.28. 10:02:10

@homar-fan:

Sajnos igen. (ettől még lehet haver)
www.fogyasztovedelem.hu/Varia_x/Vizsgalo_intezetek.pdf
De lehetőség van saját költségen másik szakvéleményt kérni, és birósághoz fordulni.
De ez drága és hosszadalmas.

PITTA 2011.01.28. 10:46:45

Én is vittem már vissza cipőt a Deichmannba, az üzletvezetővel meg tudtuk beszélni hogy levásárolhatom az árát.
Egyébként kisgyermekesek mesélték, hogy azért jó a Deichmannban vásárolni, mert a gyerek mire kinőné a cipőt, úgyis leszakad a lábáról és akkor be lehet cserélni nagyobbra... :-)

KecskeDotyi 2011.01.28. 11:35:35

Ezért kell rááldozni 20ezret egy bakancsra, és mondjuk Dr. Martenstől venni. Nála is van acélmentes, nagyon szép cipő.
Én nemrég találtam a turiban egyet, kemény 2000 Ft-t kértek érte. És 2000-ből most évekre van cipőm télre :P
DE egy jó bakancsra sose sajnáltam a 20-25 ezret. A többi cipő felőlem lehet 2 hónapra tervezve, de egy bakancsnak bírnia kell a strapát, legyen az séta, kirándulás, túra, koncert, akármi.

Sir Zet 2011.01.28. 15:17:26

Hmm, november körül én is ilyen Gallus bakancsot vettem, szintén 15 rugóért, csak feketét. Egyelőre még nincs vele bajom, pedig volt hó és latyak rendesen. Remélhetőleg csak a poszttoló volt peches, és nem minden Gallus csuka ilyen szar.

Waka · http://blogkocsma.blog.hu/ 2011.01.28. 16:21:09

@hagyma: Sajna a "surranót" (65/85 M bakancs) már évek óta nem gyártják, Haix nyári és korábban Tisza, majd a gyár megszűnése óta szintén Haix "téli" bakancs van a honvédségnél. Hát én utcára nem venném fel, ráadásul 30 e felett van az ára.
Én Farmer márkájú munkavédelmi célra gyártott bakancsot hordok 3 éve, a világon semmi baja nincs, ráadásul elég tűrhető a kinézete is. (Nincs szegecs a felsőrészében, mint a régi melósbakancsoknak)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.28. 21:25:23

@Waka: az alsohoz kicsit hasonlo volt nekem is meg Vacon, de az 20 eve is volt 20 rugo, Gyorgyivel vettuk a Duna Plazaban
valami olasz
VicZian cikizte is rendesen
nekem szerencsem volt a seregben, egy nagyon jol bejaratott surcit fogtam ki
bar en nem loptam el mint secnir

miota itt elek nem kell bakkancs, mert mindenhova kocsival megyek
ha tetszik , he nem, nincs busz
plane metro

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.01.28. 21:49:07

Marynek aze' van bakkancsa
de csak divatbol
sose vegyel el amerikai not, kulonosen Kentuckybol ne!!!
ez fontosh!!!

sattis 2011.01.28. 23:32:21

Én a Deichmannban veszem a cipőt, egy bizonyos márkát Falcon nevezetű, van mindenféle (szandál, magasszárú, félcipő), négy éve vettem az elsőt és még nem ment tönkre egy sem. úgyhogy cipőt csak a Falcontól. én is adok rá + 1 év garanciát :-)))))

hellego 2011.01.31. 10:59:05

Én is vettem egy ilyen márkájú cipőt.
Alapjában véve nagyon szeretem, mert kívül-belül jó minőségű bőről van. De a legutóbbi vásárláskor vett cipőm foszlik a varrásánál, és a színével is hasonló képen jártam. De miután már a télen a gyerekemnek vásárolt cipő a második napon kiszakadt és a fent nevezett minőség ellenőrző BT-től hasonló választ kaptam (majd, hogy nem kioktattak, hogy a cipőt nem megfelelően használta a gyerek, /kb. 2 Km-t gyalogolt/) ezért már nem is ki kísérelem meg a cipő reklamálását... Ennyit a régebben tényleg jó minőségű cipőket árusító bolthálózatról....

Öcsielvtárs 2011.01.31. 12:35:10

A fenti bolthálózat egyik üzletében szó nélkül cserélték árában másikra a - szerintem - hibás cipőt. Ránéztek, igazat adtak, választottam másikat. Nekem nem gond, hogy 4-5 havonta kapok egy új cipőt...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.01.31. 12:50:50

Vettem 3660 Ft-ért egy SCARPA túrabakancsot, azért ennyi, mert grammja 1 Ft volt aznap a túrkálóban. A gyár szerint 30 éves.

Még nem mertem betörni (a lábamat benne), de kétségem sincs affelől, hogy a bakancs még tábortűz-szétrugás, járdasziget-bontás meg sólében tocsogás után sem lesz rosszabb állapotban.

Sőt, ha jönnek a zombik felveszem, és majd akkor veszem le, amikor felépítettem benne az új civilizációt.

Fuxika 2011.01.31. 14:37:48

Nekem a nővérem vett egy nagyon csinos magassarkú cipőt 6 éve, télen-nyáron abban dolgozik, és olyan mintha új lenne. Igaz, hogy ő a lakásán fogad férfiakat azért, hogy a fehérmájúságát gazdasági alapokra helyezvén, a Pereto optimum felé vive ezen vágyát boldogabbá tegye az emberiség egy részét, és saját maga is jó körülmények közt élhessen.
Szóval változtass szakmát, és nem lesz ilyen gondod.

Bodzaszedő Manager (törölt) 2011.01.31. 14:46:31

Nem jól dolgozik Deichmann?
Hívjátok Adolf Eichmann-t!

2011.01.31. 20:23:02

www.altrec.com/caterpillar/mens-alaska-soft-toe-workboot?sku_id=774386&cm_mmc=Mercent-_-NexTag-_-Caterpillar-_-67677-774386&mr:referralID=b64ea1c3-2d6a-11e0-ad8e-001b2166c62d
Nekem egy ilyenem van, és bátran ajánlom másnak is. Sajnos nem kezeltem jól, ezért most már kicsit viseltes. És sajnos erősen megkopott a talpa. De egy tizenegy-két éves bakancsnak elnézem. :) Figyelmeztetek viszont mindenkit, hogy ez nem futócipő, azaz jó nehéz, mivel megvan benne az anyag. Ja, és kis hazánkba nem hozza be az importőr, csak a divat-gagyi-cat-eket. csak tudnám miért...

Giraffa 2011.02.01. 14:33:57

Deichmann: tavaly nyáron vásárolt, sportos nyári férficipőm orra pár hónap használat után levált a talpától.

Visszavittem, ahol 1 hét alatt javították. Mikor egy hónap múlva ismét levált, már lejárt a garancia...

A javítás után csak a javítás idejével hosszabbodott meg a garanciális idő. (1 héttel). Gratulálok, ügyes taktika.
Többet nem veszek ott cipőt.

EG0 2011.02.01. 14:49:15

Magvas gondolataim a témában:
- "van neve az üzletnek"
Mármint a Deichmannak? Ne már..

- cipőből csakis márkásat. (És napszemüvegből. Másból meg nem.) Körültekintéssel fél-harmad áron is beszerezhetőek márkás, új cipők(körültekintés: karácsony után vagy nyár végén, sok utánajárás árán).
Akinek nincs ideje, annak viszont van pénze, vagy valamit rosszul csinál.

Nekem az összes cipőm márkás, de majdnem mindet olcsóbban vettem a posztolónál és nincs is velük gondom.
(Ja, nem, vettem noname de valódi bőr alkalmi cipőt is, csakhogy töredék áron.)

- A "Brand with tradition" szöveget a marketingesek írták rá. Ez teljesen független a terméktől. Úgy értem, hogy vagy igaz, vagy nem, és ennél többet nem mondhatsz el róla.

EBL 2011.02.01. 16:08:21

"a homoktól nem olvad el a hó, a sótól igen."

Miért kéne megolvasztani a havat??? A lényeg a csúszásmentesítés lenne, amire a homok tökéletesen alkalmas. + Nem teszi tönkre a cipőtöket meg a kocsitok fényezését. De ha már mindenképpen olvasztani akarunk, akkor ott a Kalcium klorid, a zeolit, meg még vagy fél tucat jégmentesítő, ami környezet és cipőbarát.

Juszt 2011.02.01. 17:40:54

A Hoffer Bt egy független elismert szakvizsgáló szerv. Mi a Pumából küldtünk oda cipőket. 10ből 2 re mondta azt, hogy a vásárló hibája. Igazából elképzelhető hogy ebben a Deichmann keze van. Érdemes ezzel kapcsolatos fogyasztóvédelmi szabályokat elolvasni. STb, perrel és fogyasztóvédelemmel fenyegetőzni, vásárlók könyvébe beírni azonnal. Ezek után általában már a vásárlónak szokott igazat adni az eladó/üzletvezető. Érdemes egyébként az ilyen dolgokat peresíteni. Nekem egy női Vagabond csizmával volt ilyen bajom, csak szerencsére a bolt elég sokat hibázott, én meg jól felkészült voltam jogilag, így hát pénz vissza lett belőle egyből. ÜV meg vörösödött. Mellesleg egy 40 rongyos bőr csizma volt, ami EGY alkalom után kifehéredett az orra. Ezek után próbálták megmondani hogy én voltam a béna :) Nem jött össze.

Juszt 2011.02.01. 17:44:00

@Giraffa: Giraffa 2011.02.01. 14:33:57

A javítást vagy kicserélést a vásárló dönti el. Ami neki jobban tetszik. Nem a bolt mondja meg, hogy azt már pedig javítják.

Juszt 2011.02.01. 17:46:33

@kermi: Nekem is egy 20 rongyos "divat gagyi CAT-em" van. 3 éve 1 cérna sem lóg ki belőle. Soha nem fázott benne a lábam,nyáron is abban dolgoztam külföldön. Tényleg semmi baja, velúr, de eddig kezelést még nem látott de így is tökéletes. Nyarat és az Őszt követően szinte felüdülés télen belelépni, és érezni hogy végre egy cipőnek van talpa, van benne anyag, és nem csak egy darab műanyagon járkálsz. Bátran ajánlom.

Rubin17 2011.03.10. 19:45:50

A Deichmannban ciponek kinezo targyakat arulnak.
Ezt akkor erzi az ember a legjobban ha atmegy mondjuk az Adidashoz.

glóriásgörkorisangyal 2011.12.16. 12:57:39

Az lehetett a hiba, hogy használat előtt nem fújta le a kedves ügyfél wdnegyvennel.....

Ati77 2013.11.09. 18:48:08

Ez a "független" kivizsgáló BT, durván elfogult volt nálam is a Deichmann felé.
Hozzáteszem, már előre tudtam, amikor olvastam a jegyzőkönyvben, hogy nem lesz független a bevizsgáló cég.

"Véletlenül" nem a TÜV SÜD Kermi-nek vagy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnak küldték, hanem egy BT-nek.
Rákerestem a Google-ban, és ez jött be első találatnak...

1 hónapos bevizsgálás után visszaadták a 9990 Ft-os, hordhatatlan Land Rover "márkájú" bakancsot. Kaptam hozzá egy A4-es lapot címekkel, hogy fordulhatok más helyekre is, ha nem értek egyet a döntésükkel (Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, Budapest Főváros Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség és Budapesti Békéltető Testület).

Szóval a Deichmann-t messziről kerüljétek, ha jót akartok magatoknak.

A mostani reklámszlogenjük:
"100 éves tapasztalat az európai cipős piacon"
Gondolom száz éve még nem Ázsiából behozott hulladékokat árultak.
A lényeg nem is ez, hanem amit jelent náluk: 100 év alatt kitanultuk, hogyan lehet a "kedves" vásárlót megsz@patni.

Egyébként össze-vissza hazudoznak az alkalmazottaik. Az egyik képes volt az állítani, hogy ritkán, havonta egyszer van csak panasz náluk.

Múltkor -amikor ott jártam a panaszom miatt- egy kisgyerekes anyával szúrtak ki előttem. A gyerek tette tönkre a cipő talpát az alkalmazott szerint (az egyiken volt két keresztirányú, 2-3 cm-es, vékony repedés a sarkához közel), de ajánlotta a kivizsgálást, aminek viszont a költségét a vevőre terhelik, amennyiben a Hoffer BT. szerint is a gyerek a hibás. Továbbá mind a két cipő orráról levált a gumirész. Végül annak a megragasztását kérte a családanya. Mondta, hogy neki 3 gyereke van, cipőre van szüksége, nem kivizsgálásra.

Most meg két panaszos volt közvetlenül előttem.
Ezután mondta a vevőszolgálati asszisztens, hogy havonta, ha egyszer van panasz. Közöltem vele, hogy ez nagyon nem igaz, mert ezeket tapasztaltam.
Erre azzal jött, hogyha minden panaszt elfogadnának akkor csődbe mennének.
??????????????????

Hozzátettem, hogy én is a kereskedelemben voltam, tudom hogy több száz százalékos haszonkulccsal dolgozik a cég.

Ezeket "megállapították:
amikor beadtam a boltban: "külső kéregrészen karcolt sérüléssel érkezett"

a "szakértő" BT pedig: "Mindkét cipő belső kéregrészén, a felsőrészen horzsolás látható Az elváltozást - mely használati eredetű- a lábbelit érő külső mechanikai hatás okozta"

Konkrétan már nincs rajta ez az általuk megállapított sérülés, ugyanis én csodákra vagyok képes. Na jó, az előbb kicsit túloztam. Egyszer felvettem, és utaztam benne BKV buszon, ott valamelyik gumialkatrész foghatta meg. Most elővettem egy radírt, és eltávolítottam a "sérülést"

A panaszommal viszont nem foglalkoztak, ami az volt, hogy a bokaszalagomat nyomja a bakancs, amikor fellépek valamire (pl. busz lépcsőjére).

"utcai hordott állapotban nem áll módunkban cipőt cserélni" Ezt szajkózzák.
Könyörgöm, a boltban vagy itthon hogyan teszteltem volna ezt le.
Vagy, ha veszek egy bármilyen sportcipőt, annál is csak használat közben derülhetnek ki ilyen problémák.
Legyen az focicipő, teniszcipő, kosárlabda, kézilabda...
Futócipőnél még megtehetem, hogy elkezdek benne körbe-körbe futni az eladótérben, de lehet, hogy az se tetszene nekik.

A lényeg, hogy ne menjetek oda, ha nem akartok saját magatokkal kiszúrni.

Ati77 2013.11.09. 19:29:45

Továbbá természetesen a Vásárlók könyvébe is írtam.
Ezt: "Hordhatatlan, gyárilag hibás cipőt 3 munkanapon belül nem cseréltek. Nem megfelelő magatartás csere esetén!"

A válasz vastag betűs része: "Felhívjuk figyelmét, hogy cégünknél a lábbelik méretprobléma miatti cseréjére..."

Én viszont egy szót sem írtam méretproblémáról.

Egyébként később több méretet is felpróbáltam belőle, mind rossz volt.
süti beállítások módosítása