Tékozló Homár

Használhatatlanok a kajajegykártyák

2011.02.09. 11:42 | jackyll | komment

Január óta "működik" az új kártyás kajajegy, amit azonban olvasónk észrevétele alapján szinte sehol nem tudnak kezelni. A projektre tavaly októberben alakult Multi-Pay Zrt. honlapján is arra panaszkodtak január végén, hogy 14 megkérdezett ételfutár közül egy igérte a közeljövőben a kártya bevezetését. A cég szerint még tesztelik a rendszert, úgyhogy addig várjuk olvasóink receptjeit, mit lehet kifőzni 5 gramm műanyagból!

Csodálkozom, hogy a saját honlapjuk kivételével még nem ütötte fel a fejét az interneten ez az esemény. Szeretném ha a Homár jól fenékbe csattogtatná ezt a bandát. Kitalálták múlt évben, hogy megszüntetik az étkezési utalványt és kártya lesz helyette. Nem tudom hányféle szolgáltató csapott le erre az új üzleti lehetőségre, de csak ma legalább kétféle ilyen kártyát láttam. Nevezett cég (Multi-pay) kártyájából jutott nekem és még sokezer szerencsétlennek. A kártyával SEHOL nem lehet vásárolni jelenleg.

A különféle cikkek tanúsága szerint 12.000 elfogadóhely van (érdemes rákeresni), amiből egy szó sem igaz. A cég honlapján egy darab elfogadóhely sincsen feltüntetve, az elfogadóhelyek fórumtémájánál tegnapi dátummal azt írják, hogy még tesztelik a rendszert. Én voltam ma egy üzletben, amely a mi cégünk honlapján közzétett elfogadóhelylistán szerepel és mikor elővettem a kártyát úgy néztek rám, mint a marslakóra, aki meteoritdarabbal akart fizetni.

Nagyon érdekelne, hogy ez a jellemzően magyar történet ki(k)nek a lelkén szárad és hogy tervezik kárpótolni azokat, akiknek a kártyájukra utalt keretösszeg nélkülözhetetlen része a havi költségvetésnek. Talán a hónap végjén rágják majd a kártya csücskét a családjukkal együtt?

Üdvözlettel: Kártyás Alfréd
 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cicmen (törölt) 2011.02.09. 11:49:14

Igen! Nagyon rossz az ízük!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.09. 11:50:03

Nem lehetett volna inkább ELŐRE téjékozódni, mint utólag tajtékozni?

cicmen (törölt) 2011.02.09. 11:50:46

Miért magyar történet? Emese álmában szerepel?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.09. 12:02:00

Kövérek vagytok. így kaptok központilag támogatott fogyókúrát. A haladó szinten már kajajegy sem lesz.

metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2011.02.09. 12:03:40

a januári munkádért már februárban enni akarsz?
a kajamegmentő miniszteri biztosasszony megvédte a magyar ebédeket!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.09. 12:04:22

@metalheart: "a kajamegmentő miniszteri biztosasszony"

A kiflievő?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.09. 12:17:47

A posztoló lophatna szalámit. Vagy minden kajajegyes lophatna valamit. Persze csak figyelemfelkeltésből, utána megtérítenék a kárt.

Secnir 2011.02.09. 12:33:15

@atpijkamo:
konkrétan? Selmeczi Lockhead Kiflicsücsök Nagykövetkergető Nyugdíjvédő Gabriella

ha már volt egy Waszlawik Petőfi Szabadcsapat Gazember Ulmannmónika Lászlónk...

Magam_a_Mondomét! 2011.02.09. 12:46:46

Azt mondja SIKERES indulás!
El sem tudom képzelni, milyen volna egy sikertelen!
Borzongató ez a siker!

--- idézet---

Jól startolt a Multi-Pay!

A sikeres indulást követően februártól újabb boltokkal bővülhet az elfogadó-hálózat, országosan 12 ezer ponton lehet fizetni a cafeteria felhasználását lényegesen leegyszerűsítő plasztikkal. Többek között elfogadják a Co-op Hungary Zrt. üzletei, valamint tárgyalások folynak a BKV-vel, az Auchan szupermarket hálózattal és a szintén országos lefedettségű drogérialánc, a Drogerie Markt (DM) is érdeklődik a rendszer iránt.

ODIV 2011.02.09. 12:52:17

A 12ezer elfogadóhelyből 8ezer patika, mivel ez nem csak ételutalvány, hanem a teljes cafeteria-portfóliót lefedi. Így egy szép csúsztatással lett az egészségpénztári elfogadóhelyekkel felturbózva 12ezer a szám.

igazi hős 2011.02.09. 13:04:53

Tavaly decemberben egy HR-s fejtágítón részt vett egy minisztériumi ember és teljes erőből agitált a kártya mellett (legyen része a kafetériának), de nem volt "teljesen sikeres". Gyorsan visszakérdeztek párat, pl. hogy adózik, hol lehet használni, milyen mértékben adható, milyen költségei vannak az elfogadóhelyen és hasonló konkrétunok. Egy választ sem sikerült a jóembernek adnia, így épp hogy nem röhögték ki.

BAR0KKER 2011.02.09. 13:08:12

@igazi hős: Én egy olyan embert láttam majdnem egy éve agitálni a kártya mellett, aki ezt a rendszert eladja... nem tudott meggyőzni ő se...
Ez az egész kafeteria-rendszer nevetséges és szánalmas. Pénzt akarunk a munkánkért és nem ilyen megalázó baromságokat... főleg nem így...

GiveltAway 2011.02.09. 13:10:32

Nekem Pannon Tikett ételutalványos kártyám van. Ebédemet általában azzal fizetem és Tesco, Auchan is elfogadja.

Rákerestem, ezzel én a kevésbé szivatottak között vagyok:
Elfogadóhely keresés Feldolgozás folyamatban...
Találatok száma: 5906

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2011.02.09. 13:10:50

@BAR0KKER: Addig örülj, amíg nem részvényopciót kapsz a munkádért.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.09. 13:24:10

@Secnir: A selmeci erős érv a női politikusok ellen.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2011.02.09. 13:31:04

hagyján, a papír alapú kajajegy sem az igazi.

10 perc alatt megeszem a 12500 Ft-os tömböt, de bizisten 2 zsemlével jobban megtömöm a belem, mint azzal.

Xezs 2011.02.09. 13:39:44

A Ticket Restaurantnak már régóta van kártyája, de senkit sem érdekel. Úgyhogy marad a papír alapú kajajegy, amiből törvény miatt nem adhatnak vissza, így vagy jegy+kp kombóval fizet az ember, vagy mindig otthagy 10-20 Ft-okat.

Xezs 2011.02.09. 13:41:21

@BAR0KKER: Számomra egyáltalán nem megalázó kajajegyet kapni a fizetésem mellé, úgyhogy az én nevemben ne beszélj.

Sokorai_Atala 2011.02.09. 13:46:41

Én ebédet kapok a munkahelyemen, és bizony sokkal jobb az íze, mint egy műanyagkártyának:)

AlulírottFentemlített 2011.02.09. 14:01:04

A mi cégünknél nincs semmilyen kafetéria.
Cserébe viszont a béreink a béka segge alatt vannak :-(

Na, de nem baj, mert 2014 a gyarapodás éve lesz :-)

Secnir 2011.02.09. 14:11:32

@atpijkamo:
a kinézete pedig erős érv a női nem ellen.
a tájékozottsága pedig erős érv a mónikasó ellen.

elwood 2011.02.09. 14:18:09

Ez Multi-pay már a nevében multi, az imperialisták rabigáját terjeszti ki a forradalmi munkásparaszt dolgozókra.

elwood 2011.02.09. 14:24:36

"Talán a hónap végjén rágják majd a kártya csücskét a családjukkal együtt?"

azt a sarkát rágják amin nincs mágnescsík. mert ha mégis telepítik a leolvasót akkor nem fogja elfogadni a megrágott csíkokat

szkeptick 2011.02.09. 14:25:14

Minek is kell a plasztik?
A papír utalványt szét lehet osztani a családban....
És a plasztikot?

igazságos 2011.02.09. 14:35:47

@szkeptick: Én se értem, minek az egész kártyás kajautalvány. Felesleges költség, valaki megint jól jár, aki leszerződött velük, gyártásra. Papírt nyomtatni kellett csak, és kész.

@AlulírottFentemlített: Álmodban? A gyarapodás csak a politikusoknak és a félmillió forint feletti keresőknek szól. Csórók kizárva.

NTonee 2011.02.09. 14:42:47

Miért kell idegbajt kapni? Türelem!
Az OTP Cafeteria kártya is így indult. Bután bámult rá mindenki, és közölte, hogy fogalma sincs, mi az. Sok helyen a pénztáros le is tagadta, hogy ők ilyet elfogadnak. Aztán eltelt 1-2 hónap és minden multi minden dolgozója tudja már, mit kell csinálni vele. Ha mégsem, akkor én elmondom neki.
Nem kell azonnal asztalt verni. Ráadásul neked is van szád és elmeséled a pénztárosnak mit kell csinálnia.

2011.02.09. 14:45:59

Ilyen a jó kis magyar valóságunk: a kártyacég jól megkorrumpálta a kifizetőket, hogy minél előbb menjen a pénz nekik, de az elfogadóhelyek még nincsenek készen. Jellemző tipikus magyar történet.
Ezért tart itt az ország.

juhaszvik 2011.02.09. 14:46:10

valóban jó kérdés, hogy milyen irányból jött az igény ennek kiépítésére. ugyanis a papíralapú megoldás mind a felhasználó szempontjából (tovább adható, már elterjedt) mind az eladó szempontjából (nem kell még egy berendezést beépítenie a rendszerbe) előnyösebb.

a posztoló pedig elég pongyolán fogalmaz: "Kitalálták múlt évben, hogy megszüntetik az étkezési utalványt és kártya lesz helyette." - kik találták ki, hol és mikor? (meg persze mi a neve pozíciója?) ugyanis felelőtlenség (és csalás)hamis információkkal eladni egy szolgáltatást, de az is felelőtlenség, ha valaki ellenőrizetlenül bevezeti az alkalmazottai számára (posztoló cége).

"Szeretném ha a Homár jól fenékbe csattogtatná ezt a bandát." valamiért én nyelvművelés szempontjából a fenéken csattogtatást tartanám megfelelőnek, bár lehet, hogy csak nem vagyok elég perverz :)

2011.02.09. 14:47:04

@igazságos: aki havi félmillió alatt keres az nem sikeres ember :)

2011.02.09. 14:48:51

@juhaszvik: a papír alapú kajajegyben a pénz nem dolgozik, de ha a kifizető a kártyatársaságnak utalja a pénzt akkor az felhasználásig őnála kamatozik. Itt a lényeg ! A kártyabiznisz milliárdos üzlet.

gabest1 2011.02.09. 14:51:11

Ha valamilyen árúcikket jegyre kezdenek el adni, az nekem bűzlik. Következő lépés a kizárólagosság.

AlulírottFentemlített 2011.02.09. 14:55:22

@igazságos:
Nem álmodozom.
Sőt évértékelő mesékben sem hiszek :-)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.02.09. 15:00:15

@Secnir: Igen, a női nemmel sok baj van. A női igennel azért kevesebb.

@szkeptick: A plasztik előnye, hogy a gyerekeid nem tudják úgy elhordani a mekkdonálcba, mint a papír alapút, amiből mindig le lehet tépni egy bigmekk menüre valót.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.02.09. 15:10:34

Az volt már, hogy a valamikor '80-as években bevezetett "húspénz" legújabb reinkarnációja helyett inkább több fizetést adnának?

igazságos 2011.02.09. 15:12:37

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: arról nem is szólva, hogy már a KAJAJEGY UTÁN IS ADÓZUNK. Akkor mi értelme az egésznek? Ha több fizetést adnak, akkor ugyanúgy levonják az adót, mintha így kapod, utalványban. Nem?

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.09. 15:13:47

@igazságos: Gondolom egyesek jól járnak vele, és az őnekik jó. Amúgy szia, hogy vannak a melleid?

papugaja 2011.02.09. 15:15:40

Miért nem elég EGY kártya mindenre?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.02.09. 15:17:22

@papugaja: Egy kártya mind fölött, egy kártya kegyetlen... Ez kell neked?

metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2011.02.09. 15:23:49

@papugaja: elég unalmas az a kártyjáték, ahol mindenkinek csak egy lapja van. én egyszer próbáltam egy lánnyal, aki kisebbet húz, levesz egy ruhadarabot, de nem ment bele.

igazi hős 2011.02.09. 15:27:07

@papugaja: Arra gondolsz, hogy egy tökfilkó mindenre elég, feltéve hogy legalább miniszter lesz?

@igazságos: Nem minden adózik ugyanannyit: más SZJA és TB van a különböző kafetéria elemkre.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.02.09. 15:42:34

Tiszta jó, hogy nem is hallottam ilyenről.
Mondjukaz sem meglepő, hogy bevezették, aztán mégsem... nehogy elfelejtsük, hol lakunk.

Der Beste 2011.02.09. 15:46:46

Basszus, én azt hittem, hogy a kártyás kajajegy csak városi legenda!

vuvuvu2 2011.02.09. 16:03:29

lehet szidni a multipay-t, azonban szvsz nem ők a ludasak hanem azok a buta és hozzá nem értő emberek a posztoló munkahelyén akik anélkül kötöttek szerződést a multipay-yel, hogy meggyőződtek volna arról, hogy a munkavállalók használni is fogják tudni. ez egy súlyos szakmai hiba, de hát nem csoda, úgy tűnik cafeteriához meg juttatásokhoz mindenki ért... vagy mégsem? (egy ilyen dologba sosem szabad az elsők közt belépni, csak azután ha már kiépült a rendszer és van referencia.)

Xezs 2011.02.09. 16:03:35

@igazságos: Szerintem hosszútávon sokkal olcsóbb a plasztik, mint az a rengeteg papírjegy, amit csak egyszer lehet felhasználni, utána újranyomják.

Xezs 2011.02.09. 16:04:53

@juhaszvik: Én mint felhasználó egyáltalán nem tartom előnyösnek a papír alapú kajajegyet. Azért amit fentebb írtam: nem adhatnak belőle vissza, így mindig agyalni kell, hogy mennyi készpénzt adsz hozzá, vagy mennyit buksz be.

Artie 2011.02.09. 16:39:37

@Secnir: a Velorex kimaradt.:)

borisz 2011.02.09. 17:23:21

@BAR0KKER: ez is pénz, nem? semmivel sem kevésbé pénz, mint a bankkártyára utalt bitek tömege

mohopasi 2011.02.09. 17:29:37

Szerintem Tibinknél is ilyen kártya volt... Egyébként nem értem én ezeket az elöljáróinkat. Miért nem jönnek már végre rá, hogy valamit akkor kell bevezetni, amikor KÉSZ VAN!

szegedhy 2011.02.09. 17:34:13

@ODIV: Nincs 8 ezer patika kis hazánkban!

BAR0KKER 2011.02.09. 17:39:37

@Xezs, remélem egyszer én leszek a főnököd, úgy éljek, az egészet melegétel-utalványban fogod kapni :D

BAR0KKER 2011.02.09. 17:43:18

@borisz: Ha már itt tartunk, nem szeretem és soha nem is használom a kártyát, a készpénzt szeretem egyedül, semmi mást. Az bevált, a többi - legalábbis nálam - leszerepelt sajnos.

És NEM, nem pénz. A pénz az, amivel fizetni tudok az országban mindenhol kb. és vissza is adnak belőle és nem szemétkednek azért, mert a direkt 295 Forintos cuccért SE hagyhatom ott a 300as kajajegyet, merthogy neki vissza KELL(ENE) adnia, de ebből nem tud és ezért az egész tranzakció nem működik. Magyarul, ha nincs pénzed, csak ilyened, akkor póruljársz. Vagy, ha jó fejek (érted!!!!) akkor hagyhatsz ott nekik borravalót, mert nem adnak vissza.

Ez neked pénz?

Figyi, legyél a beosztottam és ilyenben kapod az összes pénzedet, jó lesz?

moris 2011.02.09. 17:43:28

Tavaly ilyenkor hasonló bukta volt a Cafeteria Card, vagy mi kártyákkal is.
Vagy rosszul emlékszem ?

ODIV 2011.02.09. 17:45:48

@szegedhy: bocs, nem patika, hanem egészségpénztári elfogadóhely. Ugyanis a Hervis-ben, wellness szállókban is elfogadják a kártyát.

ODIV 2011.02.09. 17:47:17

@Xezs: képzeld el amikor kaját rendelsz a munkahelyre, kijön a futár és a kezébe nyomod a plasztikot. Én nem várnám meg amíg lepofoz...

Jannni 2011.02.09. 17:56:31

Érdekes, az senkinek sem jutott eszébe, hogy ezzel így követhető, ki eszik szalonnát hagymával, ki libamájat, bioturmixot, szódát vagy irish sört. Az is kideríthető, hogy sátorozni indulsz, vagy a kastélyszállóba... folytassam? -szóval van ám okosság a kártyában is, csak ki kell hozzá próbálni az adatkapcsolást.

exlex 2011.02.09. 17:59:23

Sokaknak elrontja az adócsaló bizniszét a kártya. Például nem lehet majd a Tesco-ban háztartási cikkeket, meg cigarettát érte venni meleg kajajeggyel.
Gondolom ezért van ez a nagy felhajtás és rinyálás a homáron.

Jannni 2011.02.09. 18:04:33

Én már láttam személyesen egy delikvenst a tuskóban, hogy kb. 20 cm. magas (legalább kb.100 db)utalvány tömbökkel fizetett.....

enamel (törölt) · http://trollparadicsom.blog.hu 2011.02.09. 18:56:36

@Jannni: Szerintem túl sokat kombinálsz. Ki a fenét érdekelné, hogy te hová mégy? Különben ezt a kastélyszállót nem értem miből következtetnék ki, veszel suvikszot a makkoscipőhöz?

hurmazs 2011.02.09. 19:16:08

A kajajegyből elsősorban nem a törvény miatt nem ad vissza a kereskedő,hanem a kb. 9-10%-os költség miatt.Vagyis ha adok 100 ft-ot vissza ,olyan mintha 10 ft-ot
kidobnék az ablakon.

Caprica99 2011.02.09. 19:54:53

@atpijkamo: mondjuk ezt mondd az idióta munkáltatónak, aki készpénznek vette, hogy ez neki milyen jó és egyszerű lesz - így kajajegy és üdülési csekk HELYETT ezt a klassz kis működésképtelen kártyát adja a munkavállalóinak!

Te azt képzeled, hogy ez szabadon választott?

Caprica99 2011.02.09. 19:57:08

@Xezs: csaxólok!
Olyan, hogy Ticket Restaurant már régesrég nincsen!
Edenred a neve....

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.09. 20:00:43

@Caprica99: Annak mondom. Illetve a panaszos mondja amunkáltatójának, beszéljék meg, mi legyen.

Caprica99 2011.02.09. 20:01:35

@exlex: akkor olvasd már el mégegyszer a posztot, te nagyokos!
A rinyálás azért van, mert NEM lehet vele SEHOL fizetni, ergo kapja szerencsétlen, de minek!

Érted már vagy betűzzem?

Caprica99 2011.02.09. 20:04:54

@atpijkamo: mondjuk, a hozzászólásodból nem az jött le, amit most írtál, de mindegy.
Sajna, vannak főnökök, akik minél nagyobb baromságot csinálnak, annál konokabbul ragaszkodnak tévképzetükhöz (az enyém is ilyen! :(( )

Caprica99 2011.02.09. 20:05:55

@atpijkamo: mondjuk, a hozzászólásodból nem az jött le, amit most írtál, de mindegy.
Sajna, vannak főnökök, akik minél nagyobb baromságot csinálnak, annál konokabbul ragaszkodnak tévképzetükhöz (az enyém is ilyen! :(( )

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.09. 20:08:16

@Caprica99: Az ember bizonyos határok között megválasztja a saját főnökét.

Xezs 2011.02.09. 20:11:50

@BAR0KKER: Hülyegyerek, én nem azt mondtam, hogy szeretném, ha az egész fizetésemet abban kapnám, hanem azt, hogy én örülök annak, hogy kiegészítik a fizetésemet.

@Caprica99: A kibocsátó cég neve valóban Edenred, de ha megnézed a kajajegyet, annak továbbra is Ticket Restaurant a fantázianave.

@ODIV: Képzeld el, hogy nem balkáni állapotok közt élünk, és a futárnál van mobil kártyaolvasó.

ODIV 2011.02.09. 20:19:53

@Xezs: elképzeltem, de ezzel szemben a valóság az, hogy a futár beszól nekem, hogy legközelebb ne készpénzes fizetést válasszak a netpincéren, ha utalvánnyal akarok fizetni, mert nem fogadhatja el.
Mivel 2011-ben a piacvezető Netpincér nem tudja normálisan átküldeni az adatokat a cégnek. A kinyomtatott számlán a futár kezében készpénz, a rendelésem visszaigazolóján utalvány volt.
Amikor még ez sem működik, szerinted majd minden kis kifőzde futárja mobil kártyaolvasóval rohangál... Na ne viccelj

Xezs 2011.02.09. 20:29:16

@ODIV: A Netpincér tényleg érdekes módon küldi át a dolgokat, nálunk rendszeresen egy olyan adatot küld át a pizzériának, amit már kb. 2 éve átírtunk a Netpincéren keresztül :)

Azért tudom, mert a számlán látom és mindig röhögök hogy ami oda van írva az 2 éve volt úgy :)

Megdobbent 2011.02.09. 20:48:33

En csak annyit mondok - es az erto homar kozonseg egyontetuen bolint egy melyet a kepernyok es lcd baszasok elott - CSIPKARTYA!!!!

Secnir 2011.02.09. 21:34:53

@Artie:
igaz, régen volt, feledékeny v'ok már...

Mylady 2011.02.09. 22:19:01

@Caprica99: Most megnéztem a január utolsó napjaiban kapott tömböt: Ticket Restaurant van a bal felső sarkába írva.
És Edenred a jobbalsóba.
Ebből minimum véleményes, hogy hogy hívják.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.09. 22:56:42

@Secnir: a velorexet kihagytad,, azt is felvette

igazságos 2011.02.09. 22:57:31

@Jannni: Ja, következő lépés az lesz, hogy a főnököm rám fog szólni, ne zabáljak már annyit, mert megnézte, a kártyámmal mennyi kaját vásároltam. :D

Amúgy már elegem van belőle, hogy lépten-nyomon mindenki kártyát akar rám tukmálni. Tescós klubkártya, akinek nincs, arra csúnyán néznek, akkor Super Shop kártya, Smart kártya, ha tankolni akar, és még a jó ég tudja, mi. Ráadásul az a poén, hogy olyan feltételeket adnak meg, amiért nem is érdemes gyűjteni a pontokat, de nem számít, csak legyen kártyám.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.09. 23:03:01

hogy ezt a selmeci ugyet nem unjatok,m a gyereke kezebe adott egy kiflit amit a cassanal ki is fizetett volna, nem az ajtonal kaptak el tavozoban
itt hetkoznapi eset
kv-t is adnak nehany helyen es eleg a poharat a kocsiban hagyni es a penztarnal fizetni
a szalami az gazosabb ugy

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.09. 23:12:25

nekem olyan kartyam van, hogy barhol tudok vele zabat venni

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.09. 23:14:26

meg sort is
ezt a kajautalvanyt en sem ertem
jobban megeri a cegnek,, hogy azzal fizet?

Birkesz 2011.02.10. 00:38:13

@hagyma: igen, jobban megéri neki. Meg elvileg a munkavállalónka is, mert összeállíthat olyan kafeteria protfóliót, hogy kevesebbet adózik, mint ha simán készpénzben kapja meg az összeget. Más kérdés, hogy sok helyen nincs választási lehetőség: erre szerződött a cég, ezt kapod és kész.

Xezs 2011.02.10. 00:49:25

LOL én most néztem utána ennek a Selmeci-féle kifliügynek, bár minek tettem, mert kb. annyi a hírértéke mint egy marék molylepke csacsogásának. Van akit ez az ügy tényleg foglalkoztat?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.02.10. 01:50:15

@Xezs: Én már zabáltam meg csoki boltban, de a papírját kifizettem a pénztárnál. Ha politikus lennék, eszembe se jutna. Csak ennyi.

Megdobbent 2011.02.10. 03:05:28

@Xezs:
@hagyma:

Igy igaz sracok, elvegre az, hogy egy politikust, kormanytagot azon ernek, hogy kiflit zabal suttyomban egy hipermarketben, aztan letagadja, az tenyleg megengedheto. A ti orszagotokban is smafu, es mindennapos?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.10. 04:04:27

@Megdobbent: ha nem mondja be a kasszanal, hogy volt egy plussz kifli, akkor lehjet szolnak erte, bar azt hiszem ilyen tetelnel maximum/ nagyon maximum csak megjegyeznek, hogy elfelejtette
/ amugy mind a 2 orszag az enyem, halmozom:)/
en is bonmtottam mar ki vizet, mert szomjas voltam, a flakont uresen is le lehet huzni a penztarnal

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.02.10. 05:01:06

Megdobbent: ha nem mondja be a kasszanal, hogy volt egy plussz kifli, akkor lehjet szolnak erte, bar azt hiszem ilyen tetelnel maximum/ nagyon maximum csak megjegyeznek, hogy elfelejtette
/ amugy mind a 2 orszag az enyem, halmozom:)/
en is bonmtottam mar ki vizet, mert szomjas voltam, a flakont uresen is le lehet huzni a penztarnal

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.10. 07:42:35

:) én kp fizetem ki magamnak, amit szépen elköltök a piacon.
ott amúgysem fogadná el a parasztbácsi, tehát én jártam jól.
ajánlhatom a többi kártyásnak is, hogy kérje mint fizut? :P

igazi hős 2011.02.10. 08:34:15

@salapapa: Persze hogy ajánlhatod, csak kibaszás. Mert akkor havi 18000 helyett 10000 fog kapni. Mert a főnöke nem fogja lenyelni azokat a terheket, amik a kajajegyen nincsenek, de a fizetésen vannak. (Ha legálisan fizetsz magadnak és nem evás vagy, akkor te is jól járnál vele, de ez csak rád tartozik.)
Pont azoknak segítség a kajajegy, akiknek számít az a havi párezer forint. Nyilván csak akkor, ha van hol beváltani, nem úgy mint ezt a kapkodva megcsinált bohócságot. Persze ezen is jól járt egy haver, különben nem erőltették volna ennyire.

papugaja 2011.02.10. 09:27:03

@hagyma:
Legjobban persze az utalványkibocsátó cégeknek éri meg, akik esetenként tetemes kezelési/szállítási költséget számítanak fel. Kisebb tételben rendelő cégek esetén ez simán elérheti a 10-15 %-ot.
A másik nettó bevételük, a fel nem használt (pl. fiókban felejtett) utalványokból eredő, becslések szerint éves szinten milliárdos nagyságrendű haszon.

Érdekelne, hogy miért nincs ebben a bizniszben állami szereplő, aki legalább az állami, önkormányzati szektort ki tudná szolgálni a multik helyett.

Pittykapitány 2011.02.10. 09:59:05

Százelső!

Én inkább tépkedem tovább a Ticket Restaurant utalványom.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.10. 10:10:08

@igazi hős: igazad lenne, DE!
1989óta dolgozom a maszekvilágban. 1996óta saját cégem van. hidd el, tudom miről beszélsz...
de azt azért remélem elismered, hogy egy megkapott de csak játékkártyának sem használható valami nagyobb kicseszés, mintha a főnöke adna neki adózás után 10ropit?
monggyuk ajtónyitáshoz sok esetben jó...

különben ahogy írod is, valóban adhatnék magamnak kayautalványt de azzal hol fizetek, melyik piacon?
aki ismer (itt a homáron is) tudja: nem járok multikhoz, csak piacon vásárolok.
nem viccből írtam fentebb amit. :)

Inter Face 2011.02.10. 10:13:22

Már ez a játékpénzrendszer is undorító,hogy az ember a kemény munkájáért nem pénzt kap amit arra költ amire akar,hanem mint a jegyrendszerben ilyenolyan papírfecniket amit csak arra költhet amit meghatároztak neki..Persze értem én hogy ez adózás szempontjából jobb a cégeknek,nem is velük van a gond,de aki ezt a törvényt hozta azt csuknám börtönbe és etetném kajajeggyel és vízzel.Ez meg ,hogy kártyás lesz az külön kibaxás.Felesleges költségekbe verik a boltokat.A futárok meg külön mobilterminált fognak hordani sokszázezerért? Persze ezzel csak a kártyakibocsátó kaszál jól,valószínűleg kormányközeli senkiházi brancs az egész.

Inter Face 2011.02.10. 10:18:22

Sok helyen megveszik pénzért ezt a szarpapirt szerencsére .Persze illegális de kit érdekel? 10% haszonért.Még mindig jobb 18ezer kajajegyet odaadni 16800ft-ért mint 10ezret kapni.Ebből legalább ott vásárolsz ahol akarsz és számlát is be lehet fizetni vele.

Inter Face 2011.02.10. 10:19:59

16200ft ért elirtam,még mielőtt valaki beleköt :D

2011.02.10. 10:40:28

@papugaja: nagyon nagy túlzásban vagy... még az 1%-ot se éri el a jutalékuk, csak úgy érné meg, hogy nagy tömegben csinálják, amikor ez nem sikerül, akkor bebuknak mint a cafeteria card is. az otp kártyával nem lehet konkurrálni.

igazságos 2011.02.10. 10:43:50

@Xezs: Van! Ilyen tolvajnépség ne pofázzon nekem arról, hogy szélesen mosolyogva, mint az Aldis eladók, adjam oda a magánnyugdíjamat. Ez olyan, mint kecskére bízni a káposztát.

@enamel:
Cartman: Ezek kicsinálták (megölték) Kennyt!
Kyle: Szemetek!
az eredeti beszólás, ezt variálják.

igazi hős 2011.02.10. 10:57:49

@salapapa: Nem mondtam, hogy mindenkinek jó, a kafetériát úgy illene összeállítani, hogy minden dolgozó választhasson belőle értelmeset. Ha mindenki két sarokra lakik amunkahelytől, akkor nem fognak BKV bérletet kérni.
De ahogy látom, egész kis falukból is bejárnak az emberek a legközelebbi Tescóba havonta legalább egyszer, ott meg elfogadják. Te meg odaadhatod a gyerekeidnek, mert Mekiben is elfogadják :-)

igazi hős 2011.02.10. 10:59:17

@igazságos: Stan mondja és Kyle válaszol.

igazi hős 2011.02.10. 11:04:24

@Kulics: Az elfogadóhelynek kerül sokba a kajajegy, amikor visszaváltja, legalábbis a kis forgalmú cégeknek biztosan. Erről írt papugaja, nem arról, hogy mennyibe kerül maga a kibocsátás.

papugaja 2011.02.10. 11:14:32

@Kulics:
Hogy a jutalék mennyi, azt nem tudom, de a járulékos költségeket véletlenül pontosan ismerem. Egy kis cégnek fajlagosan tekintve horror.

VOGL 2011.02.10. 12:07:11

Adjunk hitelkártyát mindenkinek, legalább szegény bankok ne éhezzenek!

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.10. 12:51:17

@igazi hős: akkor egyenesítek: eleve a kafeteria ellen vagyok. ha pl el szeretnénk menni az állatkertbe ott is elfogadják? vagy autótmosatni, vagy...
kétlem...
a kp-vel ott és akkor fizetek ahol és amikor akarok. nem értem, miért kell ilyen-olyan kiskapukat nyitni, hogy 1-1 ilyet kibocsátó cég és azok kapcsolódó sleppje éljen meg abból, amiért én dolgoztam meg?

ráadásul a gyerekeim is tudják, hogy Mc-ben nem eszünk műanyagot. épp most a napokban mesélte a nagyfiam, hogy éjjel bulikor megéheztek és lementek egy bódéhoz, ahol akkora szenyát nyomott a gyerek kezébe 700Ft-ért az ember, hogy a madárétkűnek még a legnagyobb jóindulattal sem mondható fiam luffra ette magát vele és a többiek ha kisebb szenyákkal is, de jóllaktak.
ahogy anno szerettem, ma annyira rühellem a Mc-t.
ja! ott, a bódéban biztosan nem fogadják el a jegyet. :)

@Inter Face: valami ilyesmire gondolnÁk én is...

@enamel: noés? úgyis felkel! :D

igazi hős 2011.02.10. 14:20:21

@salapapa: Az a cél vezette a törvéynalkotót, hogy
- segítse a vállalaton belül az alacsonyabb keresetűeket (hisz fix összeg az alacsonyabb bérhez képest magasabb juttatás),
- inkább bizonyos célokat részesítsen előnyben (magyarországi nyaralás, helyi tömegközlekedés, kultúra, sport).
Mindegyik méltányolható erőfeszítés (és nem kiskapu), de nem kötelező. Minden cég mondhatja, hogy nem az alacsonyabb közterhet jelentő kafetériaelemeket preferálja, hanem a bruttó fizetést.
Az meg hogy mire nem jó, viszonylag lényegtelen. A legtöbb ember a fizetése 5-10%-nyi kafetériát kap, szóval van 90-95% állatkertre (bár arra szerintem pont jó), autómosóra, bármire. A gond akkor van, ha ezt az 5-10%-ot nem tudja értelmesen elkölteni (mint te, de szerintem elég egyedül vagy ezzel), vagy technikailag akadályozzák (mint a posztolót).
Egyébként számoljuk egy kicsit. A munkadónak mindegy mit ad, hiszen mindenképpen X forintot szán a dolgozóra, a dolgozó kaphat Y (kb. X*0,5) forintot készhez, vagy Z (kb. X*0,8) forintot utalványban. Mivel az utalvány költsége (t%) növeli az árat, amit a dolgozóval valószínűleg megfizettetnek, ezért 100 ft helyett 100+t forintot ad. Na, mikor járt jobban a dolgozó?
Abban viszont egyetértünk, hogy magas a költség, lassú az adminisztráció és más baja is van a rendszernek, pl. túl sok féle utalvány van a piacon.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.10. 15:15:39

@igazi hős: ez szép volt.
de merthogy ez nem a komolyfórum, így röviden csak ennyit kérdeznék:
mi lenne, ha megfelelő lenne az adótartalom és nem lehúzás lenne mind a cégek, mind a dolgozók felé az egész országban?
én bennevagyok az egyre jobban terjedő cserekereskedelemben (bartel) is ha az megfelel a másik félnek vagy ezáltal mindketten jobban járunk.
nem kell semmiféle utalvány, csak megélhetés mindőnk részére.
csak hát ugye nem vagyunk egyformák...

igazi hős 2011.02.10. 15:55:39

@salapapa: "mi lenne, ha megfelelő lenne az adótartalom" Itthon? Abszurd kérdésekre nem tudok választ adni. Erre külön személyzetet tartunk a Parlamentben, nem? :-)

BAR0KKER 2011.02.10. 16:17:06

@Xezs: Kis butám, én csak fölajánlottam a lehetőséget :D
Nem jó? :D
Én jobban szeretek pénzért dolgozni, ha úgy gondolja a munkáltatóm, hogy megérek X összeget, akkor tegye bele a markomba szépen az X összeget és ennyi.

Az, hogy X mínusz melegkajajegy jön - az X a méregdrága számlavezetési meg egyéb díjjal terhelt, kötelezően megnyitott bankszámlára, a kajajegy meg persze logikusan hónap végén, hogy máshogy - nekem nem igazán felel meg, de ha te ilyen kis birka vagy, hogy még tapsolsz is az ilyennek, akkor te jó munkaerő lehetsz. Bégetni is szoktál? :)

BAR0KKER 2011.02.10. 16:21:38

@ODIV: Felejtsük már el ezt a kártyásdit... a legtöbb helyen nincs és valszeg rengeteg évig nem is lesz.. kis árusoknál, néniknél, akiktől veszem a kajám nagy részét, nincs ilyen szar. És nem is kell, fölösleges.

igazi hős 2011.02.10. 16:29:59

@BAR0KKER: Ha te X-et érsz a munkáltatódnak, akkor abból 50%-ot kapsz meg fizetésként, 80%-át óvatos adócsalóként, illetve 80%-ot a jobb kafetériaelemekben. Az utóbbi kettő között nem kérdés a választás (feltéve, hogy a főnököd üli le, ha lebuktok), de a 2 legális között sokak megéri a bonyolultabb út. Azok, akiknek hó végén számít 8000 forint.
Egyébként hol dolgozol? Mert a legtöbb embernek a fizetést (is, nemcsak a kajajegyet) utólag adják...

BAR0KKER 2011.02.10. 16:34:33

@igazi hős: Állami hivatalban dolgozom (ezen a héten pont nem) és sehogy nem jön ki 8 ezerre havonta a melegkajapénzem, közben kézhez kapok 100 alatti összeget...
Annak meg drukkolok, hogy lebukjon a "főnököm", de az maga az állam, amit meg a szavazópolgárok által oda delegált általam igazán nagyra becsült politikusok irányítanak. Itt térnék vissza rád, föltéve, ha szavaztál :)

igazi hős 2011.02.10. 17:05:16

@BAR0KKER: Úgy tűnik, te nem a kajajeggyel vagy elégedetlen, hanem a fizetéseddel. Én '94-ben hagytam ott a kényelmes szektort, pedig ma már 250 körül lenne a bruttóm :-)
(Egyébként szavaztam mint eddig minden alkalommal. És egyelőre nem bántam meg.)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.10. 17:27:46

@igazi hős: jó. akkor megkérdezem Gallát... 8-) :)

Fenchurch68 2011.02.10. 18:24:39

Nem vagyok sem nyelvtannáci, sem nyelvtanbolsevik, de könyörgöm: barteR, és nem barteL. (Mármint ha a közvetlen árucserén alapuló kereskedelmi ügyletre gondolt az illető.)

Xezs 2011.02.10. 19:25:39

@salapapa: Nem csak Mekiben lehet kajajeggyel kajálni, hanem minden normális kajáldában, plusz ha jól tudom, Tescoban is el lehet költeni.

@BAR0KKER: Te hülyegyerek, nekem normális fizetésem van, és EZEN FELÜL kapok kajajegyet. Nem értem mit nem értesz. Ez a kajajegy egy plusz lehetőség a cégeknek és neked. A cég kevesebbet adózik, te pedig célzott támogatást kapsz. Enni úgyis kell, nem? Akkor nem tökmindegy, hogy miből eszel, Forintból vagy kajajegyből? Tudod mit, add nekem a kajajegyedet ha ennyire nem kell.

Komolyan nem értem, csúnyán néznek rád, ha jeggyel fizetsz vagy mi a picsa van?

Xezs 2011.02.10. 19:27:22

@igazi hős: 250 bruttó? Versenyszférában ez kezdőfizetésnek számít.

igazi hős 2011.02.10. 21:55:55

@Xezs: Erősen függ, attól mit csinálsz, egy áruházi eladó is a versenyszférában dolgozik. De valóban nem véletlen, hogy az idézet mondatban szerepel egy "lenne" szócska. :-)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.11. 01:12:59

@Xezs: szerintem fuss neki mégeccer az írásaimnak, ha válaszra méltatsz!
így elég hülyén jön ki...

SOSEM JÁROK TECSÓBA ÉS HASONLÓ SZAROKBA!

így talán megérted.
különbenmeg kérlek, fizess egyszer a Lancelotban vagy a Trófeában kayajeggyel! :DDD

segítek megérteni:
homar.blog.hu/2011/02/09/hasznalhatatlanok_a_cafeteria_kartyak/fullcommentlist/1#c12517418
illetve:
homar.blog.hu/2011/02/09/hasznalhatatlanok_a_cafeteria_kartyak/fullcommentlist/1#c12515402

BAR0KKER 2011.02.11. 13:02:25

@Xezs: Komolyan nem érted, hogy én fizetést szeretnék és nem mindenféle olyan juttatást, amit meghatározott helyeken lehet meghatározott módon adni pénz helyett? Pl nem adnak vissza stb.
Ezt nagyon nehéz fölfogni?
Akkor sajnállak.

BAR0KKER 2011.02.11. 13:12:27

@igazi hős: Nagy nyomozó vagy, valóban probléma a fizetés, de maga az elv, hogy munkáért ilyen szirszarokat adnak, elfogadhatatlan és megalázó.
Ha 250-em lenne, főleg tisztán kézbe havonta, akkor a kajajegyeimet elosztanám a szegények között.
Ha már itt tartunk, úgy hiszem a melegkaja az a műfaj, amit a szerencsétleneknek kellene adni segély gyanánt, hogy lehetőleg ne cigire költsék. Én, aki dolgozom és nem tarhálok az államtól, fölháborítónak tartom, hogy
- számontartják, hogy hol, mikor, mit vettem, mennyért (lehetőség van rá)
- korlátozzák azt, hogy mit vehetek
- mivel nem adnak vissza belőle, így (és amúgy is) pofavágás van, majdnem annyira utálják sok helyütt a kajajegyet, mint a sznob bankkártyásokat
- lejárati ideje van, amire külön figyelni kell, azért a pénznél jóval ritkább, hogy lejár egy címlet és nem lehet fölhasználni, ez is baszottul megalázó, de ha valaki ezzel akar kötekedni, akkor ahelyett, hogy itt oltogat baromságokkal, meg játsza a bazári majmot, inkább beszéljünk meg egy helyet és időpontot, átadom neki a kajajegyemet pénzért és aztán boldogan költheti a megfelelő helyeken, a megfelelő ideig a megfelelő dolgokra stb.

igazi hős 2011.02.11. 16:10:17

@BAR0KKER: 1. Képzeld az én időmben mi már ruhapénzt kaptunk (meg BKV bérletet), de a vasutasok még megkapták a munkaruhát. Érted, milyen megalázó dolog, ruhát kaptak. Azzal pedig nem lehet a boltban semmit venni. Sőt még a cipőméretét is felírták. (Különben nem passzolt volna a bakancs.) Iszonyat, micsoda korlátozás. Apósom meg nem is tiltakozott, hanem elfogadta. Látod milyen emberek vannak?
2. Ha a segélyesek kapnak melegételt (inkább mint pénzt cigire) azt helyesnek tartod, ha te, akkor azt megalázónak. Hát te tudod.
3. "sznob bankkártyások" Akarsz róla beszélni?

Hozzá Szóló 2011.02.11. 17:45:37

@igazi hős:

Ma is jár még a ruhapénz? Én úgy tudom, a közszolgáknak nem kellett elszámolni eddig a ruhapénzzel, ami járt nekik, csak fölvették és pénzben kapták... most nem tudom, hogy hogy van, de egykét éve, vagy nemtom mikor, amikor még volt, akkor így ment, odaadták nekik pénzben és ennyi.

ui. a bankkártyás rágóvásárlók, akik még áfás számlát is kérnek a 10Ft-os golyórágóról, szerintem egy jó téma, Barokker beszélhetne róla, meg sokan mások is, csatlakoznék, lehet, hogy neked is van egykét jó sztorid, csak amióta komolynak érzed magad a kártyád miatt, már ez a "normális" :D

Xezs 2011.02.11. 19:03:13

@salapapa: Most ezt úgy írod, mintha kötelező lenne itt minden kommentet elolvasnom, meg kötelező lenne tudnom hogy egy kb. 2 hónapja felbukkant fórumtársnak milyen szokásai vannak. De itt lehetnél akár évek óta is, tökmindegy, mert nem jegyzem meg, hogy ki kicsoda itt és nem is ez a lényeg szerintem.

Arról meg nem tehetek, hogy az úri belednek nem felel meg a multis kaja.

@BAR0KKER: Te meg mit nem értesz azon, hogy van X összegű fizetésed, amit kialkudtál magadnak, és EZEN FELÜL kapsz még kajajegyet? Én értem hogy mit mondasz, hogy a kajajegy helyett is pénzt akarsz kapni, de ez kb. olyan igény mintha azt mondanád hogy mától kétszeresét kéred annak, amennyit most kapsz. Megjegyzem, van olyan munkakör, ahol ezt ki lehet jelenteni és meg is kapja az illető. Úgyhogy ha nagyon azt az összeget akarod megkapni Forintban, amit most kajajegyben kapsz, vagy szólj a főnöknek, vagy akkor menj olyan helyre, ahol megadják. De ha ezek egyikét sem teszed meg, mert az már derogál, akkor meg üldögélj csendben és örülj annak, amit kapsz.

Xezs 2011.02.11. 19:07:31

@BAR0KKER: lol már a bankkártya is sznobság

te megrekedtél valami 30 évvel ezelőtti szinten :)

amúgy akkor ordenáré baromságokat írsz hogy rezeg bele az internet. nekem pl. sosem húzta senki sem a száját a kajajegyre, nem tudom mit kell itt ferdíteni.

igazi hős 2011.02.11. 21:30:54

@Hozzá Szóló: Írtam, hogy '94-ben jöttem el az állam kebeléről, akkor még járt és kellett számlát vinni róla. MÁV meg ruhát adott akkoriban.

Semmilyen kártya miatt nem érzem magam komolynak, sőt elég komolytalannak, különben nem itt firkálgatnék, hanem valami frakcióülésén hümmögnék bölcsen.

Xezs 2011.02.11. 22:26:57

@igazi hős: Régebben a honvédségnél és a rendőrségnél is volt olyan, hogy ruhapénz, nem tudom hogy van-e még. A katonaságnak volt konkrétan saját üzlete, a KRB ahol kedvezményesen lehetett vásárolni nem is annyira rossz ruhákat.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.12. 11:50:18

@Xezs: nem. igazad van. de álmomban nem gondoltam volna, hogy 10 bejegyzéssel feletted is lusta vagy olvasni!
de komolyan mondom, az ilyen teféle kihaénnem típusú másokat magasról leszaró büdös görények miatt tart itt az ország.
rühedék! :P

Xezs 2011.02.12. 13:54:53

@salapapa: Hagyjuk már ezt a sokat hallott és elcsépelt, egyben nevetséges "ezérttartittezazország" típusú hőbörgést.

Imádom mikor mindig mindenki a másikra mutogat, hogy ezért tartunk itt. Ööö, egyébként meg hol is tartunk? Mindig csak az van hogy "itt".

Szerintem hagyjuk abba a szardobálást, ez nem vezet sehova.

Ha legközelebb tévedek valamiben veled szemben akkor megírod neutrális hangnemben, én meg megpróbálom 120 komment közül jobban kiválogatni a lényeget. Megfelel?

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.13. 01:40:54

@Xezs: pedig tényleg ezért. a rengeteg nemtörődöm, soxor egocentrikus egyed aki szarba sem veszi, hogy mit ír/mond a másik, csak beböffent (vagy tesz) saját szemellenzős nézete szerint.
nincs úri belem, imádom a szalonnát, pacalt, csirkelábat és egyéb az "uraknak" gusztustalan ételt. annyiban vagyok válogatós, hogy megpróbálom a szemét fogyasztását a lehető legminimálisabbra csökkenteni, mégha így többet is kell fizetnem a piacon. szeretnék kipurcanásom után szépen lebomlani, nem műanyag babaként végezni.

az pedig ha téged nem érdekel a környezeted mégha az virtuális is, ez téged minősít. én odafigyelek -legalábbis megpróbálok- mindenre, mindenkire. amikor nagyritkán tévedek, elnézést kérek támadás vagy pikírtkedés helyett.
dehát... nem lehetünk egyformák...

"tévedésed" pedig nem volt, csak figyelmetlenséged melyre amikor felhívtam a figyelmedet nem megfelelően reagáltad le, ezért kicsit kifakadtam. ennyi és nem több. hogy ezt hova teszed el az emlékkönyvedbe, az a te dolgod.

Xezs 2011.02.13. 02:48:45

@salapapa: Ok, végszóként még annyit, hogy ha majd elfórumozgatsz még úgy 1-2 évet akkor te is ugyanolyan felületesen fogsz kommenteket olvasni mint én. Egy idő után egyszerűen erre áll rá az ember agya, mert ez teljesen más, mint az élőszó. Élőszóban mindenre figyelek, némely kivételtől eltekintve :)

De tudod mit, ne legyen igazam :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.14. 01:19:04

@Xezs: hát... nemis tudom... annyit mondok, hogy nincs. :)

1997ben kezdtem IRCzni, '98-99ben regiztem az rtl-en... amikor lezárták a fórumot, én vezettem a hozzászláslistát. 8-)
ma is emlékszem majd' mindenkire és bár ma már csak felületesen, de közel az összes elolvasott hozzászólásra. (amit nem gyakorolsz, ismételsz az részleteiben feledésbe merülhet)
akik ismernek tudják ezt és ha szükséges engem kérdeznek.
ez jó amikor vissza kell emlékeznem mert szívesen segítek bármikor bárkinek, de szar is mert minden esetleges vitám ugyanígy bennem marad felejtethetetlenül.
volt, hogy azonos nicet kevertem másik fórumon olvasottal de ez szerintem belefér.

nem mellékesen a munkám megköveteli a pontosságot, a felületesség soktíz, esetleg többszázezrembe kerülne. így hát... mexoktam hogy figyelek mindenre.

szóval kérlek, adj még pár évtizedet, hogy felületes legyek! :)

BAR0KKER 2011.02.14. 09:39:25

@Xezs:

ja, nyilván rosszul látok, amikor a fölgyülemlő sorban sokan arra néznek csúnyán, aki a bankkártyájával idétlenkedik és egy rágót is kártyával vesz meg, gombokat nyomkod, ahelyett, hogy odaadná a huszast, aztán szevasz.
De nyugodtan játszd csak az eszedet a kártyával, főleg minden kis pénz kifizetésekor. Nagyon modernnek fogsz látszani :)

Ja és persze kis hülyém, mindig mellettem álltál, amikor melegkajajeggyel fizettem, így aztán tudod, hogy mikor volt szájhúzás és mikor nem.
Hát hogyne.
Persze.

BAR0KKER 2011.02.14. 09:43:57

@Xezs:

"Te meg mit nem értesz azon, hogy van X összegű fizetésed, amit kialkudtál magadnak, és EZEN FELÜL kapsz még kajajegyet?"

Kialkudtam magamnak?
Nem alkudtam én semmit. Fizetés van, mindenki számára ismert összegek, állam által garantált - ahogy azt annak idején mondták és én meg elhittem. Az állam foglalkoztat. Ha éppen nem szabadságon vagyok persze...
A "kialkudás" tehát annyi, hogy én beleegyezem abba, hogy ezeket fogom kapni és ennyit és ilyen formában. Elárulom, hogy eredetileg mindenre költhető hidegkajautalványt kaptunk, ami annak idején nem számított annyira, mert akkor még egy csomó egyéb juttatás volt (ugyebár kialkudás ugyebár hmmm) amik azóta - bár az állam garantálta ezeket, törvényben - MEGSZŰNTEK.

"Én értem hogy mit mondasz, hogy a kajajegy helyett is pénzt akarsz kapni, de ez kb. olyan igény mintha azt mondanád hogy mától kétszeresét kéred annak, amennyit most kapsz."

Azt szeretném kapni, ami ígérve lett és egy fillérrel se többet. Így érthető?

"Megjegyzem, van olyan munkakör, ahol ezt ki lehet jelenteni és meg is kapja az illető. Úgyhogy ha nagyon azt az összeget akarod megkapni Forintban, amit most kajajegyben kapsz, vagy szólj a főnöknek, vagy akkor menj olyan helyre, ahol megadják."

Ja, kösz. Majd megyek, ha tudok.

"De ha ezek egyikét sem teszed meg, mert az már derogál, akkor meg üldögélj csendben és örülj annak, amit kapsz."

Nem, nem örülök csöndben, mert nem örülök annak, hogy átvernek. Nem örülök, hogy törvényi garancia van valamire, ami végig hazugság. Tetszik érteni.

Xezs 2011.02.14. 09:55:25

@salapapa: A munkát ne keverd ide, az teljesen más tészta. Ott én sem felületeskedek. Szintek vannak, na :) Egy fórum a legalja szint.

@BAR0KKER: Az lehet, hogy 1-2 sorbanálló csúnyán néz a bankkártyásokra, de az az ő szegénységi bizonyítványuk, és le kell szarni. Fizess nyugodtan kártyával, nem fognak meglincselni. Én nem azért használom a kártyát mert hűdenagysznobság (ezt max 20 évvel ezelőtt lehetett volna mondani) hanem mert utálom a készpénzt. Ez a kijelentésed olyan, mintha arra mondanánk, hogy sznobság, hogy valakinek van otthon internete, vagy az utcán mobiltelefonál. Hát nem sznobság egyik sem. A mai kor teljes jogú találmányai, a bankkártyával együtt.

Az meg, hogy valaki húzta neked a száját a kajajegyre csak azt minősíti, aki a száját húzta. Szard le az ilyen hülyéket. Ja és a kajajegyet tudtommal már költheted akármire, akár hidegkajára is. Nincs már külön hideg meg melegételutalvány.

A törvényi garanciáról meg illene tudni, hogy az maximum addig él, amíg valaki meg nem változtatja, vagy nem lesz kormányváltás. Viszont cserébe az állami szektorban vajmi kevés verseny van, így viszonylag stabilak a munkahelyek a versenyszférához képest.

De tényleg, mindenféle rosszindulat nélkül mondom, hogy ha nem felel meg az állami szféra, tessék onnan elhúzni.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.02.14. 12:17:43

@Xezs: számomra a legalja az MSN. nincs is a gépemen.
ha érted mire célzok... 8-)

BAR0KKERnek írt válaszodat pedig lényegében osztom. kivétel, amikor ott szerencsétlenkedik az ember hogy ebből ennyit, abból annyit, akkor ezt most számoljuk át mert összekevertük...
az azért felér egy agyvérzéssel amikor az ember sietne.

BAR0KKER 2011.02.14. 15:32:01

@Xezs:

Bocs, amikor szöszmötölés megy a kártyával egy szaros rágó miatt, de a kártyás még áfás számlát is kér, akkor én is igen csúnyán nézek, mert megvan rá az okom. No de nem kötelező érteni, elmondhatom én ezt sokszor, úgyis tudod, mi van, úgyis látod, sőt, szerintem át is szoktad élni, nyilván te vagy az a kurvajófej, aki ilyenkor véletlenül se néz hátra, ha meg igen, akkor is leszarja, mit lát.
Fizess csak bankkártyával, nyugodtan, minden kis mütyürre, sok barátod lesz, hajrá. Csak szólok, hogy még nem hülyült meg mindenki, pl mögötted a sorban. Bocs.

És akkor menjünk tovább. Igen, sznobságnak tartom, amikor valaki föltűnően mobilozik, ezért is lett a neve eleinte gizdafon, bunkofon, mert nagyrészt így használták. Ma már sok embernek van mobilja, de mivel sok a tahó paraszt, ezért még sokan valóban úgy használják, ahogy mondod, sznob módon.
De hát, akit nem érdekel a maga mögött általa földuzzasztott sor, azt nem érdekli az se, hogy valaki pl a trolin ordít a telefonjába, holott több, mint illetlenség. Ezt érezni kell amúgy, így leírva nem ér semmit. Ha nem érzed - szerintem nem - akkor úgyis mindegy :(

Az internet egy hasznos dolog, épp most is használom. Nem tartok vele föl senkit. És nem kötelez senki, hogy ezt tegyem. Nem is értem, ez hogy jött elő.

A melegkajautalványra meleg kaját adnak tudtommal. De lehet, hogy tévedek?
Szájhúzás van, pizzafutárnál próbálj már elsütni kajajegyet! De tényleg, nézd már meg a fejét!
A másik, hogy a boltokban nem adnak vissza. Háromszázas és ötszázas címletnél engem zavar, hogy nem adnak vissza, főleg, amikor nincs készpénzem.
Az külön jópofaság, amikor 295 Ft-os meg 495Ft-os cuccnál nem hagyhatom ott az egész utalványt, mert nekik az nem jó... álltam már boltban elég sokszor kezemben a melegkajajeggyel, mert nem volt nálam más (De abból volt több ezer Ft) és azt számoltuk a boltossal, hogy hogy jöhet ki egészre a pénz... én nem szeretem megizzasztani a boltosokat, ha nem muszáj és főleg nem szeretem, ha nő a sor mögöttem.

BAR0KKER 2011.02.14. 15:35:57

"A törvényi garanciáról meg illene tudni, hogy az maximum addig él, amíg valaki meg nem változtatja, vagy nem lesz kormányváltás."

Most az a legszebb, hogy épp azok változtatnak és röhögnek a pofánkba, akik életbe léptették nagyrészt :(

"Viszont cserébe az állami szektorban vajmi kevés verseny van, így viszonylag stabilak a munkahelyek a versenyszférához képest."

Nem tudom, hol van kevés verseny, én konkrétan a helyemen nem ezt érzem, főleg nem az utóbbi időben.

"De tényleg, mindenféle rosszindulat nélkül mondom, hogy ha nem felel meg az állami szféra, tessék onnan elhúzni."

Mindenféle rosszindulat nélkül mondták már nekem, hogy el lehet húzni ebből az országból. Tök igaz ez az érvelés: ezután szoktam abbahagyni a vitát azzal, aki ilyet mond. Nem azért, mert megsértődtem, hisz nincs mögötte rosszindulat.
De ez egy végső érv és innentől, nincs mit mondanom.
Úgyhogy, veled is befejeztem.

Jusson eszedbe, ha bármikor bármi bajod van és esetleg hozzám fordulnál: el lehet húzni.

Xezs 2011.02.14. 18:29:32

@salapapa: IRC után nehéz elfogadni az MSN-t, aláírom. Sokáig nekem sem ment. Ma már van a gépemen, de nem azért, mert annyira rajongok érte. Sőt, durván le van butítva.

Az "ebből annyit, abból annyit" jelenség meg igazából kártyafüggetlen, készpénzes vevő is tud szerencsétlenkedni ezzel. De gondolom nem is ezért írtad.

@BAR0KKER: Sunyi dolognak tartom, hogy idekevered Gyurcsányt. Ő egy ország helyzetéről (és a népről) beszélt, én meg a munkaerőpiacról (és annak szereplőiről). A kettő köszönővisznyban sincs egymással, ráadásul a kontextus is teljesen más. Fényévnyire más. Most gondold már el, ha én elmegyek egy minimálbéres melóhelyre, majd elkezdem verni az asztalt, hogy ide nekem az 500 bruttót, szerinted nem röhögnek ki? Akkor érdemes erőlködni, vagy inkább le kell lépni onnan? Na, szerinted? 10 millió Ft-os kérdés.

Azt nem fogod fel, hogy én nem a saját véleményemet mondom el a munkaerőpiacról, hanem azt, hogy az hogyan működik. És vitatkozhatsz itt velem, mert ez így van és kész. De menj el, dolgozz még pár helyen, hogy higgy nekem. Mindenki magának kaparja ki a gesztenyét, senki nem fogja helyetted. Sem a főnököd, sem az anyukád, senki. Csak te tehetsz valamit önmagadért. Egyetlen esetben jogos a panaszod: ha valamilyen törvényi kötelezettségét nem tartja be a munkáltató veled szemben.

Nem tartozik ide a törvény megváltoztatása, hiszen ha megváltozik, akkor már az újat kell betartani és nem a régit.

Aztán még mindig lovagolsz a rágó témán, aminek nem is látom semmi értelmét, mert elég ritka, hogy valaki csak egy rágót vegyen kártyával. Ha ez megnyugtat, én sosem tettem. De tegyük fel, hogy meg akarom tenni. Mi tiltja?

Törvény? Banki szabályzat? Illemszabály? Egyik sem. De tegyük fel, szerinted valamelyik tiltja. Akkor áruld már el légyszives, hogy hány Ft az a minimum, amit kártyával már kifizethetek? 1000 Ft? 2000? És ha nincs nálam pénz, akkor te elvárod, hogy menjek automatához és ott vegyek ki pénzt? És ha nincs automata a közelben? És ha van készpénzfelvételi díj (nekem mondjuk pont nincs)?

Nem tudom, honnan vetted a fejedbe, hogy a kártyás fizetés sokkal lassabb, mint a készpénzes. Én nem egy készpénzest láttam, aki képes volt annyit szarakodni, mint 2 kártyás együttvéve. De ígérem neked, legközelebbi kártyás fizetésemnél mérek egy időt stopperrel. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz több 15-20 másodpercnél.

És hogy megnyugodj, vannak barátaim. Azt meg magasról leszarom, ha a sorban valakinek nem tetszik a bankkártyám, nem a sorból válogatok barátokat magamnak. Megsúgom egyébként, hogy a sorban mögöttem 10-ből 8 fog kártyával fizetni, úgyhogy maximum 2 hozzád hasonló intoleráns barom lesz, aki beszól a kártyára. De eddig senki sem szólt és még csúnyán sem nézett. Milyen érdekes ez, ugye?

Sunyi dolognak tartom továbbá azt is, hogy összemosod az utcán való telefonálást az utcán való BUNKÓ telefonálással. A kettő kurvára nem ugyanaz. Vagy neked sosem csörög utcán a telód, vagy ha igen, nem veszed fel? Fogd már fel, hogy utcán is lehet normálisan telefonálni és én erről ugattam de te egyből jössz a bunkókkal, mintha egy szót is szóltam volna erről.

Aztán, kajajegy. Nincs már olyan, hogy melegételutalvány. A hideg- és a melegutalvány már egy és ugyanaz. Látom nagyon követed a híreket. Pizzafutár csúnyán néz rád a kajajegy miatt? Nem vagy te egy kicsit paranoid? Érdekes hogy rám még sosem nézett csúnyán. Talán mert ÉN nem nézek rá csúnyán? Nem lehet, hogy veled van a baj? Boltban nem adnak vissza a jegyből? Hát baszod, egy 5 Ft-ot csak ott tudsz hagyni, nem? Ha meg nincs nálad készpénz akkor fizess kártyával. Ja, hogy az bunkóság meg sznobság, értem. Az már eszedbe se jut, hogy lehet VEGYESEN is fizetni kajajeggyel és készpénzzel vagy urambocsá (istenkáromlás!) bankkártyával. Nyilván egy embernél mindig csak egyfajta fizetőeszköz van.

Faszért vitatkozok én ilyen analfabétával, aki szándékosan félreért és félremagyaráz mindent és mondvacsinált indokokkal szól le bizonyos modernkori találmányokat.

És nyugodj meg, ha hozzád kell fordulnom valami miatt, akkor hozzád fordulok. Ha pedig mondvacsinált okokkal elzavarsz, megyek a főnöködhöz, meglátjuk ő mit szól majd a hozzáállásodhoz.

És függetlenül a hozzáállásodtól, ha te jössz hozzám, én mindent meg fogok tenni neked, ami munkaköri kötelességem. Mert ennek semmi köze ahhoz, amit itt elpofáztam neked a munkaerőpiac működéséről.

igazi hős 2011.02.14. 20:30:31

@BAR0KKER: "Nem tudom, hol van kevés verseny, én konkrétan a helyemen nem ezt érzem, főleg nem az utóbbi időben." Hoppá, talán még is lesz valami ebből az országból? (A kérdés természetesen költői, csak mérhetetlen naivitásomról tanúskodik.)

gt_ 2012.03.05. 19:48:57

Biztos forrásból tudom (amúgy meg bárki utánanézhet), hogy a törvénybe az utolsó pillanatban becsempészték azt a kitételt, hogy cafetéria kártyát csak pénzintézet(!) adhat ki. Nyilván azért, mert a Multi-pay adta a legjobb feltételekklel a megoldást (ővék pl. a bizonyított új pillér egészségpénztár is).
Szerintem sokat elárul, hogy a készülődés időszakában a második helyen az OTP állt...
süti beállítások módosítása