BB szerint 21. század ide vagy oda, töretlen a szedd magad-mozgalom sikere a Volánnál, ha a buszok aljába önként dobált csomagokról van szó. Lopásnál igyekeznek bután nézni, senki nem illetékes, hátha feladja naiv ügyfél a keresést:
Az oldalukon már korábban megjelent történethez nagyon hasonló történt velem a napokban. 2011. február 27-én a Nógrád Volán Zrt. Salgótarjánból induló, Budapest irányába közlekedő járatára szálltam fel, illetve a táskámat a csomagtérben elhelyeztem. A budapesti végállomáson vettem észre, hogy a csomagom eltűnt. Erről azonnal értesítettem a gépjárművezetőt, aki ugyancsak megvizsgálta a csomagteret, és ő sem találta azt. A sofőr kérdésemre nem tudta elmondani, hogy ilyenkor mi a teendő (mint utóbb kiderült, hogy például jegyzőkönyvet lenne köteles felvenni), sőt állítólag főnökének telefonálva, az sem tudott érdemleges válasszal szolgálni.
Ezután elkezdődött a telefonálgatás a Volán felé. Többször is azt a választ kaptam, hogy: "Én ebben nem tudok segíteni/nem vagyok illetékes, hívjam fel XY-t." Végül sikerült abban megállapodni, hogy írjam le egy emailben hogy mi történt, és majd kivizsgálják az esetet. Jelenleg ott tart az ügy, hogy már egy hete elküldtem ezt a bizonyos levelet, de eddig még egy sablon visszaigazoló levelet sem kaptam, hogy egyáltalán megkapták azt.
Áttanulmányozva a Volán társaságok utazási feltételeit nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a Volán nem járt el kellő körültekintéssel az ügyben, hiszen ezek szerint kötelesek lennének a csomagot megjelölni, és poggyászszelvénnyt adni, illetve a csomag berakását is kiadását (a jegy ellenében) is nekik kellene elvégezni. Itt megjegyezném, hogy a két év alatt, amióta heti rendszerességgel megteszem a Salgótarján-Budapest útvonalat, egyetlen alkalommal sem tapasztaltam olyat, hogy a sofőr csomagot helyezett el volna, vagy éppen csomagjegyet adott volna bárkinek is, sőt arról sem tudtam, hogy ilyen létezik. Mindezek ellenére lehetséges, hogy arra fognak hivatkozni, hogy ha nem volt csomagjegy, nem tudnak mit tenni, főleg nem kártérítést megítélni.
Ezek alapján mindenki gondolja át, akit érint, hogy a továbbiakban a csomagtérbe kívánja-e tenni a csomagját.
Az utolsó 100 komment: