Tékozló Homár

Bukott biznisznél is számlázza a jutalékot a Vatera

2011.03.23. 11:55 | jackyll | komment

Zoli sajnos még azelőtt sikeresnek értékelte órája eladását a Vaterán, hogy a vevő vissszahozta volna, ő pedig visszaadta neki a pénzt. A Vatera ettől függetlenül igényt tart a jutalékra:

Meghirdettem egy órát 35 ezer forintért. Licitált is rá valaki, később átvette a terméket. Rögtön az átvétel után én sikeresnek értékeltem az adásvételt Vaterán. Még aznap jelentkezett a vevő, hogy nem a termékleírásnak megfelelő órát kapta. Kénytelen voltam visszaadni neki a pénzt ő pedig az órát adta vissza. Minderről hivatalos átadás-átvételi jegyzőkönyvet készítettünk. Időközben ezt jeleztem a Vaterának is, hogy nehogy kiszámlázzanak nekem olyanért jutalékot, ami nem történt meg. Átküldtem nekik a jegyzőkönyvet is és következő választ kaptam:


Köszönjük visszajelzését!

A sikeres visszajelzést követően az adott tranzakció sikerességét illetően a
Vatera utólagos reklamációt nem fogad el.

A Vatera kiszámlázza azoknak a (sikeresen véget ért) aukcióknak a sikerdíjait,
amelyekre az eladó sikeres visszajelzést adott. A sikerdíj alapja a leütési
érték. A Vatera az eladó visszajelzése alapján a sikeres aukciók sikerdíjait a
visszajelzést követő 24 órán belül számolja el és terheli a Felhasználó
egyenlegére. Ezt utólag törölni nem áll módunkban.

Megértését köszönjük!


Nem tudom ez mennyire törvényes, de hogy nem etikus az biztos! Nem hiszem, hogy én voltam az egyedüli eset akit így lehúzott a Vatera azért, mert az értékelést nem lehet módosítani a rendszerükben. Perelni nem fogok, mert nem éri meg, viszont szeretném ha a Vatera felhasználók megtudnák, hogy milyen is valójában ez a cég. És végül egy jó tanács: SOHA NE ÉRTÉKELJ SEMMIT SE VATERÁN!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cicmen (törölt) 2011.03.23. 12:00:58

És ezért legyen átkozott a vatera mutera! :) Első ?

Leadfoot 2011.03.23. 12:02:52

Legalábbis érdemes várni egy kicsit az értékeléssel...

cicmen (törölt) 2011.03.23. 12:03:09

Sikerdíj?
Tocsik Manci személyesen?

bagolybagoly 2011.03.23. 12:07:17

Nem a leírásnak megfelelő órát adta el?
Milyen etikus viselkedésre számít?
Átverte a vevőt is, meg az értékesítési csatornán is valótlant állított.
Klassz, hogy megírja ide is.

Lakatos Gábor · http://asimov.blog.hu 2011.03.23. 12:10:04

Basszus...
Kedves Posztot toló! Olvastad a Vatera szabályzatát, amikor regisztráltál? Ha nem, miért használod? Ha meg igen, akkor miért nem tudod, hogy a Vatera így működik? Hányan jeleznék az üzemeltetőknek a tranzakció sikertelenségét, csak azért, hogy ne kelljen a díjat befizetni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.23. 12:15:54

Végülis nekik mi közük hozzá, hogy relamált-e az ügyfél? A szolgáltatást használtad, viszont ők azért nem vállalnak felelősséget, hogy a vevőnek tetszik-e a cucc.

Ha a szabályzatban benne lenne, hogy reklamáció esetén visszaadják a jutalékot, akkor oké... de így, mit keres itt ez a post?

Koholmány 2011.03.23. 12:15:55

Ennyi erővel minden adás-vétel után írok papírt azt' kész.
Nooormáááliiis?

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.03.23. 12:16:15

A Vatera nem tehet arról,hogy te nem a leirásban szereplő órát adtad el sikeresen a vevőnek. A cég segitett neked az értékesitésben-ez meg is történt- magad jelezted a rendszernek, ezért jár nekik a sikerdij. Az más kérdés, hogy Te megtévesztetted a vásárlót és joggal élt a reklamációval.
Nálunk ezt ugy hivják,TANULÓPÉNZ.
ui: ha én most a Vatera helyébe lennék, beperelnélek hitelrontásárt,és kitiltanálak !!

Dr Gregory House 2011.03.23. 12:23:42

Dél elmúlt. Hol van Sün?

Remol 2011.03.23. 12:24:51

huh, most mit fog kapni a post toló, hogy a sok kínaiutánzatbóvlit árulva nem tetszett a vevőnek a termék...

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.03.23. 12:29:55

Szoval uj poszt, ezért nem beszékgettem velem a másikban
:)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.03.23. 12:31:38

"Még aznap jelentkezett a vevő, hogy nem a termékleírásnak megfelelő órát kapta. Kénytelen voltam visszaadni neki a pénzt ő pedig az órát adta vissza."

már nemcsak a nagy multik csinálnak ilyet hanem a "kicsik" is?
SZÉGYEN!
én biztosan a kifizetett összeg minimum dupláját kérném vissza. ha másként nem megy, a viperám segedelmével. 8-)

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.03.23. 12:33:18

Előre értékelni a vevőt????
Benyaltad!
Viszont sünt a Vatera seggébe, mert hivatkozik mindig a ptk-ra, az meg érvényes akkor itt is
A vicc az, ha szivózol és igazad van, simán kirúg vagy korlátoz, oszt annyi.
Tapasztalat

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.03.23. 12:34:53

@salapapa:
Mivel a Vatera az egyik legnagyobb multi Mo-gon, mivel megvette a teszveszt is, igy 1eduralkodó lett ezen a piacon
Ott a szoftver és dolgozik helyette

zsiráffff (törölt) 2011.03.23. 12:36:14

ReadTheFuckingManual, aztán majd legközelebb tudja a posztoló hogy merre hány óra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.23. 12:37:46

;rdekelne, hogy vette at es miert nem volt jo neki
amugy nem kereskedem es kocsin kivul nem veszek hasznaltat
es nem adok el
de ez nem ide tartozik
szoval szemelyesen vette at?
mert ha igen akkor le kell vonni tole a vetera dijat mert az O hibaja
/kellett volna/

Van 2011.03.23. 12:39:20

ezért kell megvárni, hogy a vevő értékeljen előbb

salapapa · http://salapapa.hu 2011.03.23. 12:39:37

@horex: de én nem a vaterát nevelném meg, hanem az eladót, aki nem a a termékleírásnak megfelelő órát adta! :P

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.03.23. 12:44:06

@salapapa:
OK igaz, de a vatera is igazodhatna a ptk trv-jeihez ha már hivatkozik rá

egy adózó 2011.03.23. 12:48:49

Már elég régóta vaterázok,és állandóan cseszegetnek az értékeléssel!Pontosan az ilyen helyzetek miatt kivárok amíg lehet.
Ezt tanácsolom neked is,illetve ha mégis előfordul ,hogy értékelés után visszaveszed az árut,akkor a költségeidet vond le,vagy felezzétek meg!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.23. 13:02:54

@egy adózó:
na ezt mondtam en is
visszaveszem ha kifizeted a veterat
ha nem nem
lecet

dr. saint555 2011.03.23. 13:24:16

A vatera már évek óta egy kalap ...... .
Mi sokan leléptünk már onnan régen. Ugyanannyi terméket adunk el az ingyenes apróhirdetési oldalak segítségével, mint előtte a vatera nevű székletkupac oldalain. Nem mert egy becsületes jutalékot nem tartottunk volna nekik jogosnak. Hanem mert orrba - szájba átvertek, keresztbe tettek nekünk. Ha reklamálunk, semmitmondó sablonüzenetek jöttek válaszként tőlük. Legtöbb ilyen válasz témája köszönőviszonyban sem volt a feltett kérdéssel. Én személyszerint majd' 500, náluk megkötött sikeres üzlet után hagytam ott őket. Mert folyamatsoan hülyének néztek. Csak ezt tudom tanácsolni mindenkinek, aki nem szeret orálisan kényeztetni egy ilyen semmitérő "internetes piacteret".

dbeata 2011.03.23. 13:53:14

Ügyesen megkerülte a vatera. Sikerdíj, érted, és nem eladási jutalék.

Tron65 2011.03.23. 14:05:56

Nemtudom, ki hogy van vele, de én mindig a vevőtől várom az első visszajelzést.
Ha Ő OKézott, akkor majd énis.

Kőváry Orsolya · www.irodatunder.hu 2011.03.23. 14:24:14

Lehet értékelést módosítani. Csak írni kell egy e-mailt.

dr. Aullah 2011.03.23. 14:27:02

Lehet már a poszt tolót? Lehet? Ugye lehet?

dr. _mmm_ 2011.03.23. 14:29:04

nemsokára lesz íbéj itthon is.. na majd akkor vatera szépen kikapcsolhatja a szervereit..

Megint Valaki 2011.03.23. 14:31:31

Nemszabad elfelejteni, hogy hol élünk. A posztoló meg még ki is lesz rakva ha egy ügyfszolgos drónnak ezek után sikerül beazonosítania.

2011.03.23. 14:32:02

Ha lehetne utólag módosítani, akkor milyen egyszerű lenne ezt tennie mindenkinek. És így elcsalható a jutalék.
Ebbe is belegondolt a posztoló. Ő most így járt, sajnáljuk, de nem a vatera hibája.

Egyéves Önkéntes 2011.03.23. 14:35:44

Kullcsár Atila Álami Hálózaton Értékesítő Válalat

2011.03.23. 14:37:40

@woodooman: mintha azt nem emberek üzemeltetnék, mintha ott nem csak a pénz/profit lenne a fontos, mintha ott nem lenne béna ügyfélszolgálat és sokkal magasabb jutalék mint a vateránál.
De örüljünk az újabb amerikai "gyarmatosításnak".

2011.03.23. 14:41:51

40 napod van értékelni. ilyen kifogással (átadás-átvételi jegyzőkönyv)bárki élhetne.
ha vállaltál visszavásárlási vagy cseregaranciát, akkor azt az időt mindenképpen ki kell várni.
így jártál...

Pittykapitány 2011.03.23. 15:08:48

@Mr. Gorsky.: Már megbocsáss, hogy belepofa, de hejesen: "Hállózaton".

www.gyarixenon.hu · http://www.gyarixenon.hu 2011.03.23. 15:30:51

Én már számtalanszor megszívtam a vaterával, amióta pár éve egy másik tetű cég üzemelteti. A régi cég tulajdonos mérhetetlenül korrekt volt, ezek nem. Bármilyen kérdést felteszek nekik, mindig egy sablon választ kapok, mintha a falnak beszélnék. Mikor ezt kétszer szóvá tettem, végre kaptam egy sablon/személyes kombó választ, amit nem teljesen tudtam értelmezni. az EBAY-t próbálják másolni, de megdöbbentően szarul csinálják. Most már csak vásárolok a Vaterán, de értékesíteni többet nem fogok.

apetrus · https://szoloink.hu/szolok 2011.03.23. 15:30:59

Árulj legközelebb egy apróhirdetős oldalon. Vagy ha már aukciós oldalnál tartunk a Zsibvásáron. Ott nem szednek jutalékot. :)

Martinicske 2011.03.23. 15:36:54

Az tény, hogy a vaterának hiába ír bárki bármit, sablonlevél vissza, aztán szevasz. Egyszerűen nem lehet velük kommunikálni érdemben. Ezt nem írják bele a felhasználói feltételeikbe, hogy nincs valódi ügyfélszolgálat.

Az is tény, hogy ez az értékeléses dolog egy elég elcseszett. Ha valaki nem értékel akkor egy idő után belépés után nem engednek semmit csinálni. A másik félnek meg néha egy hónap múlva jut eszébe...

vaterabecsapott 2011.03.23. 15:53:42

@Als:
eBay levelezéskor az ügyintéző mindig aláírja a nevét, telefonon is lehet velük beszélni, és kedvesek! Legalábbis a német eBay-esekkel nagyon jók a tapasztalataim. Ezzel szemben a Vatera csapata az ismeretlenségbe burkolózik és borzasztóan felháborító hangnemben leveleznek, telefonszám pedig sehol nincs feltüntetve. Engem éppen a napokban csaptak be azzal, hogy az éppen futó egy szem aukcióm 0-ra állított újraregisztrálását természetesen újraindították, és azt állítják, hogy bizonyítékuk van arra, hogy nem 0-án állt a szám, hanem az újraindításon.
(Persze azt sem árulták el melyik számon állt az1-,2-, vagy a 3-ason). Van állítólag erről egy nyilvántartásuk, de nem hajlandóak hiteles másolatot küldeni. Úgyhogy most még levelezünk, de ha nem jutunk dűlőre én a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséghez fordulok és minden egyéb fórumot felhasználok annak terjesztésére, hogy a Vatera csapata tisztességtelenül bánik az ügyfeleivel. Nem szeretem, ha teljesen hülyének néznek. Pláne rongyos 500 forintért. Mással is előfordult már ilyen eset?

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.03.23. 16:06:33

@saint555:
Ugyanannyi terméket adunk el az ingyenes apróhirdetési oldalak segítségével"

Ne tulozz! Átmentem korábbaningyenes oldalra, alig adtam el valamit, venni meg pláne alig

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.03.23. 16:07:38

@vaterabecsapott:
és kedvesek!"

Az a shop.aldi.de ügyintézője lehet

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.03.23. 16:10:15

@vaterabecsapott:
Hasonló
Valamiért nem 3 hétre indult az aukció, hanem alapon 11 napra
A válasz szerint én voltam a hulye

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.03.23. 16:11:25

@Martinicske:
Na, ilyenkor nyomok egy semlegest+ rendben

www.gyarixenon.hu · http://www.gyarixenon.hu 2011.03.23. 16:35:37

@vaterabecsapott: Hello, 6 éve használom az EBAY-t, soha nem volt az ügyfélszolgálattal kapcsolatban negatív tapasztalatom. Pedig sajnos az utóbbi időben egyre többet kell velük érintkeznem, mert egyre több német eladó ver át tudatosan, de ez egy másik történet. A vaterát nem hogy nem szeretem, a fosszar levélváltások miatt a bicska nyílik kia zsebemben, szabályosan meggyűlöltem őket.
Az ingyenes oldalak is megérnek egy misét (pl. racing-bazar.hu): Hirdetés viszonylag rövid leírással, fotóval: szép állapotú fényszóró eladó. Felhívom, hogy a fotón látszik egy orbitális karc. Eladó: "igen van rajta karc. Használt!" Sok telefonáló zsebét kopasztják az ilyen parasztok, ha az eladó termékről részletes leírást adnának. De ez is egy másik történet. :)

lolperec 2011.03.23. 16:37:41

A Vatera egy mocsadék társaság Teszveszestül.
mit vársz egy monopolhelyzetben lévő társaságtól?
és hol van ilyenkor a versenyhivatal?

vaterabecsapott 2011.03.23. 16:49:14

@horex:
Gondoltam, hogy nem vagyok egyedül!

vaterabecsapott 2011.03.23. 16:54:32

@Als: Hello, egyébként egyáltalán nem értem, hogy miért lehetséges Magyarországon, hogy egy cég a teljes ismeretlenségbe burkolózhasson, még telefonszámuk sincs! (Csak fax, de ugye az is csak egy gép.)

SÜN 2011.03.23. 18:04:33

magyarul megpróbáltad átbaszni a vevőt és még te vagy felháborodva, hogy ki kell köhögni 325 ftot az amúgy világ szégyene legaljasabb legszemetebb vaterának?!

Flugos furgonos 2011.03.23. 18:24:21

Nekem Tesz-veszen volt gondom, befizettem a jutalékot majd volt egy 13Ft-os eladásom aminek 1 forint volt a jutaléka. Év végi zárás miatt kiszámlázták az 1 forintot, leveleztem velük hogy nem mondják komolyan, ezt az összeget, de azt a választ kaptam, ha nem fizetem be átadják adosságbehajtó cégnek. Nem tudom mit kezdett volna a cég 1 Ft-os követeléssel, de nem vártam meg, befizettem és soha többet sem vatera, sem tesz-vesz. Viszont azota sok üzletem volt a Zsibvásáron.

GaborB0 2011.03.23. 21:22:30

na igen, zsibvásár erősen kezd feljönni...

2009 márciusában bevezették a feltöltési jutalékot. én is akkor léptem le, mint még párezer eladó... pedig több, mint hat éve árultam ott vackaimat, ~hétezer sikeres biznisz volt mögöttem, és több, mint kétszázezret fizettem ki jutaléknak. bár mókás volt, amikor jött egy levél valami behajtótól 22 forint tartozásról + 2700 ft mittoménmilyen díjról. probléma leír üfsznek, sablonszöveg jön. 22 ft átutal számlájukra, behajtót meg b*szogassák ők, vagy pereljenek be. természetesen nem lett semmi belőle...

az utóbbi két évben 504 sikeres bizniszem volt zsibin. érdekes módon modok, tulaj képesek normális hangnemben válaszolni, és nem csak sablon szöveget küldözgetni. bár inkább érdemes fórumba írni a problémát, mint levelezgetni velük. pláne teljesen ingyenes... ne kérdezzétek, hogy miből élnek.

egyszerüen 2011.03.24. 08:53:39

A vaterát én is ott hagytam.
Eladtam pár terméket, majd ugye a jutalékot befizettem, és 1 évre rá kaptam azt hogy tartozom. Elfaxoltam a bizonylatokat, azt mondták ok, és mégis eladták egy behajtocégnek a 3500 Ft-os tartozásomat. Ami nem volt tartozás mert ki lett fizetve. Behajtocégnek ujra faxoltam, de semmi
Aztán hagytam a francba , mondom majd beperelnek és ott kiderül.
Nem igazán értem az egészet, de ök tudják , gondolom ez az üzletpolitika. Azota ebay-en játszom:D Érdekes ott semmi gondom nincsen, még amcsiből és hongkong-bol is megjön a cucc

Julius-002 2011.03.24. 08:57:06

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?:
A vatera helyében te perelnél? Meg szopnád rendesen. A vatera nem hivatkozhat olyan házi szabályra, amely a hatályos magyar joggal nincs szinkronban. A post szerint a vatera jogalap nélkül gazdagodott, igy azt a pénzt köteles visszatériteni.
Te meg még perelnél. Birge..

MosoMasa 2011.03.24. 10:01:15

Milyen bukott biznisz?
Be lett jelölve koma, hogy sikeres, akkor miről beszélsz?
Jaaa, hogy vissszakoz volt? És? Ha erre mindenki írogatna ilyen papírokat, hogy mégsem jött létre - közben meg ugye mégis-, akkor hol lenne a jutaléka a vaterának?

Koma, el kell olvasni a szabályzatot, oszt ennyi. Vállalj már egy kis kockázatot te is.

dr. saint555 2011.03.24. 10:05:08

@vaterabecsapott:
"Ne tulozz! Átmentem korábbaningyenes oldalra, alig adtam el valamit, venni meg pláne alig."

Ha lomot árulsz, ne csodálkozz. Nem a vatera jutalék megsprólása miatt tettem, de életem legjobb döntése volt, amikor otthagytam ezt a hulladék társaságot. Azt bánom, hogy előtte bő egy évig hagytam magam szopatni általuk és a náluk töltött pár év alatt sosem ügyeskedtem az értékelésekkel, mint azt sokan tették. Ha valamit eladtam, vagy vettem, becsületesen sikeresnek értékeltem. Akkor is, ha az ellen oldalról kértek az ellenkezőjére. Ha jól rémlik, valami 140.000-t hagytam náluk. Cserébe ha nagy ritkán gondom akadt, le se szartak. Ha ezt szóvá tettem, kaptam egy a felhozott témához hozzá se szagoló mondandójú sablonszöveget válaszként. Lebeszélni róluk senkit nem akarok. Mindenki próbálja ki a kis átveréses ügyeskedéseiket és ha szereti ha szopatják, akkor maradjon náluk. Ennyi.

labi 2011.03.24. 10:08:14

No, hát legközelebb nem Rolexkéntkell meghírdetni a kínai hétzenés kvarcórát, és akkor nem lesz baj.

dr. saint555 2011.03.24. 10:11:17

@Julius-002:
Tudod azért van (illetve kellene legyen) kis különbség 2 felhasználó között. Egyik egy 5 értékeléses, ebből 5 nem sikeresenek jelölt aukciót maga mögött tudó lúzer.
A másik pedig egy több éves ügyfél, aki több százezret hagyott ott már a vateránál és a történetében az adásvételeinek jó ha 5%-a lett nem sikeresre jelölve. Utóbbi hihető. Előbbi baromi nehezen.
A vatera baja, hogy mindkét usert egy szinten kezeli. Nem ketten hagytuk ott már őket az utóbbiak közül és nem is mi voltunk az utolsók. Az előbbiek viszont ma is virágoznak ott. Hajrá vatera. Belőlük majd tuti megéltek.

Kicknick 2011.03.24. 10:40:59

@Julius-002: jogalap nélkül? Posztoló ezt írta : "sikeresnek értékeltem az adásvételt Vaterán."
Van jogalap? Akkor meg?

GatyaPityu 2011.03.24. 11:39:27

És mit tud tenni a vatera, ha az illető nem fizeti be a pénzt? Törli a regisztrációját? :)

Én a használt hűtőnket adtam el a vaterán, és bár az üzlettel nem volt gond, de nekem nem jött be ez a vaterázás. Nem is használtam azóta se!

GatyaPityu 2011.03.24. 11:47:53

@Flugos furgonos:
1 azaz egy Ft-ot hogyan lehet befizetni?? A kerekítés szabályai szerint az nulla forint.

grrrrrrx 2011.03.24. 12:31:14

Kb 3 éve Vaterázok és eBay-ezek is. A Vatera már többször ba****tt, ideiglenesen letiltott késedelmes jutalékfizetés miatt ( 100 - 200 ft ).
Az eBayon vettem egy cuccot valakitől akinek 60 pozitívja volt - a termék soha nem érkezett meg, de a vétel ár igen . Az eBay visszafizette.... Egy kis különbség.

DW73 2011.03.24. 13:56:04

Azért a vaterán milyen szinten dönget a fekete kereskedés és ez nem zavarja az Apehet?

para_noir 2011.03.24. 14:41:42

Mondent értek, azt kivéve, hogy ki a halál használja a vaterát, meg a hasonló ultragagyi oldalakat? Mi lehet venni? Használt szemét vackokat, szürkeimportos, garanciátlan vackokat, ruhákat, amiket nem tudsz felpróbálni. Ráadásul licitálgatni, várni napokat, heteket (ha nekem kell valami, kifizetem, és adják ide azonnal, nem jövő hónapban), az eladók jó része levesz, remeghetsz a posta/szállítás miatt, tele van csalóval, ócska üzérekkel, és rohadtul nem olcsóbbak annyival a cuccok, hogy megérje a nyomkodás, parázás, szemétkedés. Barátnőm szokott lógni rajta, időnként vesz ezt-azt, nagyrésze gebaszos, kezd már leszokni róla. Az egész netes licitelgetős marhaság úgy szar ahogy van, prolik játszótere, akik földhöz verik a seggüket, mert 10%-kal olcsóbban vehették meg a használt Devergo kabátot. Szánalom.

mohopasi 2011.03.24. 14:45:46

Gondolom nem kevesen próbálkoztak ilyen-olyan címszavakkal elsumákolni a fizetést, azért csinálják így. Lehet a cuccra adott gar vagy csereidőpontig nem kell értékelni, aztán passz.

Julius-002 2011.03.24. 17:26:58

@Kicknick: Nincs jogalap. A sikerdijat a valós sikerekért, tehát a reális üzletek megkötéséért szedheti a vatera. Ha a tranzakció bármilyen okból meghiúsul, akkor a vatera vissza kell szolgáltassa a kiszámlázott és kifizetett sikerdijat.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.03.25. 00:42:55

@Atro: Átutalással simán. Csak nagyobb lesz a tranzakció költsége, mint maga az átutalt összeg :)

Kerámia_53 2011.03.25. 07:48:12

Kár, hogy nem írta meg hősünk, hogy mi a vaterás azonosítója - egy ilyen simlis hazugtól nehogy véletlenül is vásárolni akarjak! A pofátlanság netovábbja, hogy átveri a vevőit és még ő nyáladzik!!!

Fuxika 2011.03.25. 11:43:59

Vater A
Mutter B
Én AB!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.25. 12:26:55

@DW73: Nem, mert megszűnt. A NAV viszont figyelget, figyelget, aztán egyszer majd lecsap...
@Fuxika: Gyereked meg "O". Elcserélték, és ezt csak 19 éves korában tudod meg...

Flugos furgonos 2011.03.26. 11:50:38

@Atro: Banki átutalásnál még müködik a forint, ha csekket kértem volna akkor 0 Ft-os csekk jött vonla viszont akkor kiszámlázzák a csekk, és a posta költségeket is.

KoK 2011.03.26. 15:46:17

Naigen, a jogszerűség és az etika a vatera esetében... én egy autós rádiót ütöttem le - sajnos. A termékleírásban az szerepelt, hogy új autót vásároltak, ezt pedig egy évvel korábban rakták be a régibe és most kiszedték. Az új autóban viszont benne volt. Megkaptam a rádiót egy levéllel (melyet az eladó lánya írt), hogy TOTÁLKÁROSRA tört autóból szedték ki - ezt utóbb persze egy telbeszélgetés alkalmával az eladó "félreértésként" jelölte és esze ágában nem volt visszavenni, mert biztos én rontottam el. Naja. Biztos nem tudok olvasni. És hamisítottam aláírással egy levelet. És direkt tönkretettem, hogy idegelhessem magam rajta. Külsérelmi nyom nem látszik a rádión, de nem működik és szervíz szerint nem javítható. Vateránál panaszkodtam, mossák kezeik, ennyi. Ennyit róluk.

Mocsár 2011.03.26. 22:25:47

2011-ben még van, aki ezt a szar vaterát használja? Ebay, bazdmeg!

Chuck rendet tesz 2011.03.29. 11:51:00

@Eugenie Danglars: Teljesen igazad van. Már mikor indult a vatera mondtam, hogy szarnak sem jó, csak az átbaszásokra. És amint a posztból is látszik, ha nem az eladó basz át, akkor átbasz maga a vatera.

Bár gondolom, hogy az ebay,paypal használatához kéne valami alap angol tudás (vagyis már az sem ebay.hu). De hát magyarisztánba mit várunk?!

BaLee 2011.03.30. 16:18:12

Küldtem ennél sokkal érdekesebb vaterás storyt ahol a vatera szintén benyelte a feltöltési, listázási és kiemelési dijjakat tőlem, miközben egy idióta leütötte a licitet majd nem kívánta átvenni a terméket.

Persze az a story nem került ki.

toi 2011.04.02. 13:51:57

ebay, baszki!
nem ez a szar fapados lenyúlós vatera.

KCB 2011.07.03. 21:55:28

Először is a vevő nézze meg átvételkor mit is kap. Bárkivel előfordul (még a legnagyobb műszaki áruházakkal kapcsolatban is) hogy a termékleírás téves. Mivel szó nélkül visszavette, ezért nem tekinthető csalónak.
Másodszor a vatera a 2000es éveket idéző technikai szinnvonalú oltalával, idióta üzletszabályzatával, az adócsalókat támogató magatartásával és a minden minőségen aluli ügyfélszolgálatával elmehet a picsába.

Csak egy olyan nyomorék piacon tudott sikeres lenni mint a magyar. Nyugaton rég a levesben lenne. Minden panasz esetén írni kell a fogyasztó védelemnek, majd ők hivatalból eljárnak.

boli04 2012.02.28. 10:48:20

@horex: kétt nappal a számla ki küldése után,elutaltam az öszeget ami nem ért be ,vagy nem irták jová,szinte azzonal letiltottak,miközben az aukcioim a finisbe voltak,egy rohadt szemét banda a VATERA,azonnal át viszem az öszes termékemet a ZSIBVÁSÁRRA,ahol korrektek az eladóval,és vevövel egyaránt,és ezt javaslom az öszes eladónak aki nem türi tovább a vatera basáskodását!!!!!!!!!

Bandi-Szeged 2012.06.08. 20:51:10

@boli04: 2 nap után nem tiltanak ki, legalábbis nekem nem két nap volt hanem kb 1 hét, és közben 2x küldtek felszólítást. Nekem a vaterával nincs semmi bajom, pár éve használom már, és nem vertek át rajta sem eladók, sem a vatera. Azért tetszik, mert eddig bármit meghírdettem, az elkelt.
süti beállítások módosítása