Tékozló Homár

13 kg fagyasztott hús küldése postával = WINNING

2011.03.30. 14:59 | jackyll | 290 komment

Gabi történetéből kiderül, miért nem adunk fel romlandó terméket postán. Pedig még ünnepnap sem volt, csak egy hétvége csusszant a logisztikai központba érkezés és a kiszállítás között, de ennyi idő alatt a fagyasztott dög rothadásnak indult:

Az én édes jó anyám egy nagyon kedves asszony, úgyhogy feladott nekünk március 24-én egy csomagot vidékről, úgy 13 kg fagyasztott hússal. A csomagnak pénteken, azaz 25-én kellett volna megérkeznie. Nálunk közben csőtörés volt, úgyhogy olyan fél három körül hívtuk fel a postát: hol van a csomag? Hááát nem tudják. Némi telefonálgatás után kiderült, hogy a csomag a logisztikai központba került Budaörsre, késve. (Nagyon sajnálják, ez az ő hibájuk), és egész éjszaka ott is marad, legközelebb hétfőn szállítják ki.

Felvázoltuk a problémát, hogy annyira nem szeretnénk közel egy hetes romlott húst kapni, de elmennénk érte most azonnal. Azt sajnos nem lehet, mert halandó a lábát a logisztikai központba be nem teheti. De! felvették a panaszt, mivel a 13 kg hús nyilván megromlik közel egy hét alatt hűtés nélkül. És azt mondták, a feladónak kell kártérítést kérnie a postán. Mondtuk, hogy mi hétfőn előre láthatóan nem leszünk itthon. Ez nyilván azt jelenti, hogy nekünk kell majd bemenni érte valamikor, különben visszaküldik a feladónak, és még annak a költségét is a feladónak kell fizetni. Aztán én úgy döntöttem mégis itthon maradok hétfőn.

Délelőtt kihozták a csomagot, anyám pedig elment a postára, hogy kártérítést kérjen. Közölték vele, hogy nem a postán bontottuk ki a csomagot, úgyhogy a húst vissza kéne vinni oda. Még mindig az egy hetes romlott, bűzleni kezdő valamiről beszélünk... amúgy 30 napon belül kivizsgálják az ügyet. Tehát vagy bevisszük az egy hetes romlott kaját és odabasszuk a pultra, vagy itt tároljuk 30 napig, míg meg nem nézik?

Elvileg szombaton megpróbálták kiszállítani, de nyilván pont akkor volt rossz a csengő, ami egyébként pénteken és hétfőn is tökéletesen működött, a papírt pedig a kiszállítási kísérletről elvitte a cica. Jelenleg ott tartunk, hogy próbáljuk kiverni a postából a csomag értékét. Persze a romlott húst kidobtuk, mert féltünk, hogy a lakóknak nem fog tetszeni a szag, úgyhogy nem tudom, mit fogunk bemutatni a vizsgálat során. Magyar királyi posta... én így szeretlek.

Üdvözlettel,
Gabi

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.30. 15:02:10

Sikeres elsőző nem adat föl csütörtökön romlékony csomagot! Soha!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 15:05:49

Fagyasztott?
Húst?
Póóóstán?
Nóóórmális?

Én bevittem volna, már csak a hecc kedvéért is.

Az meg külön vicc, hogy a postás nem hagy semmi üzenetet. Aztán mondjuk a bíróság kézbesítettnek veszi a levelét. Mindennapi történet.

Leadfoot 2011.03.30. 15:07:31

@atpijkamo:

"Fagyasztott?
Húst?
Póóóstán?
Nóóórmális?"

Hát, nekem is ez jutott eszembe. Ebben a kombinációban (+csütörtök ugye) gyakorlatilag borítékolható a szopás.

hazank fia 2011.03.30. 15:13:15

Alternativ valtozat:

Póóóstan?
Hust?
Masnapra???

Amugy a 30 nap kivizsgalas nem arra vonatkozik, hogy majd ok 30 napon belul kimennek es megnezik, hanem, hogy ha bevitted, akkor ok 30 napon belul dontenek a sorsodrol.

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2011.03.30. 15:13:57

Ezt most biztos csak én nem értem, de tegyük fel, hogy szombatra megérkezik a csütörtökön feladott fagyasztott husi, az akkor is 2.5-3 nap. Mégis hogy nem romlik meg az a hús 3 nap alatt hűtés nélkül?
Értem én, hogy a posta késett, de mi volt az eredeti gondolat, amivel rendes kézbesítés mellett nem romlott volna meg a hús?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.30. 15:14:03

... majd én is azt mondom, hogy romlott húst kaptam, sőt, romlott kaviárt...

Rosszindulatú Vászka 2011.03.30. 15:19:34

HATALAMGOS POSZT!

Óriási!

Viszkis kaller, Pegazus Peti, Kékszallag Ede, Palkovicsné, Árkádos vécésnéni, le vagytok szerválva!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.30. 15:20:26

@Josephine B.: Ha rendesen be van csomagolva (10 centi vastag alufólizott hungarocell, azon belül alupigment fóliába csomagolva a hús), 3 nap alatt ki sem olvad 25 kiló, főleg, ha a dobozban az üres terek jégakkuval (= csomagolt sós víz) vannak kitöltve.

bl4ze 2011.03.30. 15:22:22

a feladó néni lehet, hogy kedves, de, hogy sík hülye az hótzicher :( húst feladni postán ááááááááááááááá :(

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.30. 15:25:54

@bl4ze: Simán lehet, csak nem 2 centi vastag metrós habszivacs-dobozban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.30. 15:28:27

Most látom, hogy félreolvastam, és csak 13 kiló. Mindegy, 2 kiló jégakkuval az is elment volna egy hétig is kiolvadás nélkül, ha...

Egyébként meg nem kidobni kellett volna, hanem bepácolni, és pár nap után vadasan/bodzaszedősen elkészíteni...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 15:29:28

Engem szeret a hentes, nem kell vidékről kérnem a húst. Bezzeg a multkor is, az előttem lévő bunkónak kéjes vigyor kíséretében darálta bele az izületeket.

SÜN 2011.03.30. 15:31:51

ki az az abberrált állat aki fagyasztott húst postával küld?!

cowkie 2011.03.30. 15:33:50

komolyan.. postan?

jackyll, a winning-el mit akartal mondani?

SÜN 2011.03.30. 15:34:47

szerintem ennél a húsos sztorinál sokkal nagyobb probléma, hogy a kedves mama nem a megfelelő gyógykezelést kapja az elmegyógyintézetben!

Jogging 2011.03.30. 15:37:23

Biztos, hogy csak kedves a mama? vagy az egész történet fotósopp?! Mindazonáltal ezt okvetlen ki kell próbálnom! Ki kér húst?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 15:37:35

Feladtam postán egy kristálycsillárt. Mondtam a kislánynak, hogy vigyázzanak rá, mert törékeny. Biztos épségben fog megérkezni. ... Vagy nem?

Feladtam a postán egy húszezresekkel tömött borítékot. Mondtam, hogy vigyázzanak rá, mert értékees küldmény... Vagy ajánlottan kellett volna?

A rolszrojszom kulcsát odaadtam gy hajléktalannak. Ha már úgyis ott álldogál, álljon félre vele, ha valaki ki akar jönni, tíz perc múlva jövök. Nehogy odaadja valakinek, mert a családi ezüst a hársó ülésen van...

Egy kecskére rábíztam egy fej káposztát. Olyan megbízhatónak látszott...

sztrelnyikov 2011.03.30. 15:41:22

Postán tök nem érdemes ilyet. Viszont olyat láttam, hogy mámé vidéken adott egy százast a volánbuszosnak és betette a vezetőfülkébe a szajrét, pesten meg jött érte a fia és leszedte a cuccot.

Sőt bécsi volánbuszról különb dolgokat is szednek le a pesten várók...

Régen amúgy mintha tilos is lett volna élelmiszert postán feladni?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.30. 15:45:48

@atpijkamo: Tévedni méltóztatsz. Eredetileg vakcina-szállításra gyártott, kb. 8 centi vastag sztirolhab-dobozban sem a hús, sem a készételek, sem a jégakkunak használt rostos ivólevek és ásványvizes palackok nem olvadtak ki teljesen a napon álló mikrobuszunkban, amikor Erdélyben nyaraltunk - pedig legalább naponta még nyitogattuk is - még egy hét múlva sem. Hétfőn hajnalban indultunk, és vasárnap még jeges ivóleveket vettem ki a dobozból. A jeges töltött káposzta alól és mellől.

cicmen (törölt) 2011.03.30. 15:45:55

Friss medvetalpat kell póóóstán küldeni! Annak jót tesz a rohasztás, érkezésre pont konyhakész! (Már ha hihetek a Winettouban leírtaknak)
Mielőtt esetleg valami kötözködő barom megtalálna, természetesen rohasztották a medvetalpat, nem postán küldték. Mármint a könyvben. A Winettouban.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.30. 15:48:25

@sztrelnyikov: Akkor miért volt "Romlékony" címke? Internetes (és talán házaló) kereskedelemben nem szabad élelmiszert árusítani.

cicmen (törölt) 2011.03.30. 15:48:48

@atpijkamo: Feladtam postán egy kristálycsillárt. Mondtam a kislánynak, hogy vigyázzanak rá,

Nekem meg küldhetnél egy korsó sört! Biztosan nem lötyög ki!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.30. 15:49:40

@cicmen: Könyvbe csomagolták és úgy rohasztották a postán a medvetalpat?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.30. 15:52:31

@cicmen: Apámnak a nagybátyja még a háború alatt vitt egyszer a vásárról nagyon finom "fagylajtot".
A kiskabátjának a zsebében. Nyáron.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.30. 15:55:26

@sztrelnyikov: No Te sem voltál kollégista! De katona sem.
Akkor bizonyára Te is kaptál volna olyan csomagokat, amelyekre az volt írva, hogy "Tartalom: Élelem", esetleg "Tartalom: Ruhanemű, élelem"

ZON 2011.03.30. 15:56:06

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Így akár Vlagyimir Iljicset is el lehetne küldeni egy országjáró túrára!
Nem? De!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 15:57:08

@cicmen: Naná hogy nem. Ráírom, hogy törékeny, meg a fölfelé nyíl jelet.

cicmen (törölt) 2011.03.30. 15:59:06

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: A kiskabátjának a zsebében. Nyáron.

Na ezek a nagy dolgok! Télen minden hülye meg tudja csinálni!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 15:59:45

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: "sztirolhab-dobozban"

Tudod mi lesz a sztirolhab-dobozodból a postai szállítás alatt? Sztirolhab-törmelék.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.30. 16:00:14

@atpijkamo: Poharat is ragassz rá!
@ZON: És kinek lenne gusztusa a hullája mellől ebédet tálalni?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 16:01:06

@sztrelnyikov: "százast a volánbuszosnak"

Az régen lehetett.

De pénzért most is elviszi a biciklit a mozdonyvezető.

vagodeszka 2011.03.30. 16:01:39

Ez de beteg... Legközelebb élő csirkét küld a nagyi vagy élő pontyot egy vödör vízben, esetleg kis tatár beef steaket?

cicmen (törölt) 2011.03.30. 16:02:18

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Én már várom, hogy impotens legyek és csak a sörnek élhessek!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 16:03:10

@atpijkamo: Hogyne, hogy megigyák.

Tanítónéni kap ajándékokat a gyerekektől. Az egyiktől egy kartondobozt, aminek a sarkából valami csöpög.
- Pezsgő? - kérdezi reménykedve, és megkóstolja.
- Nem. Kiskutya.

cicmen (törölt) 2011.03.30. 16:04:22

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: És kinek lenne gusztusa a hullája mellől ebédet tálalni?

Gondolom annak aki őrizgeti Kádár koponyáját!

Kicknick 2011.03.30. 16:05:13

A kedves papa mit szólt a dologhoz? Vagy ő volt a csomagban?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.30. 16:06:54

@atpijkamo: Pedig van több sima "hungarocell" (polisztirol) és valamivel kényesebb papírral (nem is páncélkarton, csak sima hullámpapír) kívül-belül bevont fedeles PUR-hab doboz, a teteje gyakorlatilag vékony nejlonzacskóba töltött félkemény habszivacs. Azóta is megvan, pedig babakocsi és szerszámosláda között utaztak a legtöbbet. A mikrobusz már nincs... :-(
Nyaraláson kívül befőttek dunsztolására és a fagyasztók leolvasztása, kitakarítása alatt átmeneti tárolásra szoktuk használni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.30. 16:09:02

@vagodeszka: Ma már nem vesz fel élő állatot a posta - csak kézbesítőnek...
@cicmen: Két féltégla jól irányzott gyors összeütésével egyedül és gyorsan is megoldható...

Pierr Kardán 2011.03.30. 16:09:25

Régen nekünk is mindent postán küldtek anyósomék, főként azért, mert apósom postás volt és évente vagy húsz 25 kg-os csomagot küldhetett ingyen.

Mindig minden csomag megérkezett 2 nap alatt, kivéve amikor frissen vágott tyúkot küldött a mama. Akkor még a Dózsa Gyögy útra kellett menni az elveszett csomagokat keresni, már az ajtóban érezni lehetett, hogy ott van az elveszett csomag. Ugyanis a romlott húsnak olyan penetráns szaga volt, hogy a postai alkalmazottak sírtak a büdöstől :-))

Fapofával megírtuk a papírokat az elveszett csomag átvételéről, aztán a csomagot kibontás nélkül bedobtuk a teremben lévő szemetesbe és kisétáltunk a helyiségből. Szerintem 10 másodperc alatt szedték ki a szemetesből és vitték 3 házzal odébb a kukába az elképesztően büdös csomagot :-))

cicmen (törölt) 2011.03.30. 16:11:19

Különben miért nem kérdeztek meg engem? Én ezt előre megmondtam volna nekik!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.30. 16:14:54

@Kicknick: Te sem gondolod komolyan, hogy 13 kilós volt összesen a papája.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.30. 16:15:07

"Magyar királyi posta... én így szeretlek."

Legközelebb romlandót nem küldeni postán. Amúgy husit lehet mindenhol kapni, sosem értettem ilyesmit, hogy pl. anyós is miért küld a lányával mindig banánt, amikor eljövünk tőlük. Mintha itt nem lenne Tesco.

Viszont a Posta megint hozta a szokott-szopott színvonalát, amiért egy méretes műfaszt érdemel az ánuszrózsájába.

Lombroso 2011.03.30. 16:15:19

A kockára fagyasztott húst postafiók címre kell küldeni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.30. 16:16:15

@atpijkamo: Albérlőm Volánnal szállíttat, igaz van ismeretsége is (utazik is velük :D ), 200Ft-ért hoznak el két kva nagy táska cuccot, ha nincsenek sokan a buszon...

gúnár 2011.03.30. 16:18:24

fagyasztott hús-postán-beszarok
a postán halmozottan jóképességűek dolgoznak, én még a frissen gyártott konzervet se bíznám rájuk :D

Megint Valaki 2011.03.30. 16:19:20

Nemsemmi a mama :D Az a poén, hogy ez megfelelő csomagolás mellett még csak nem is szabálytalan.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 16:19:35

@ColT: Buszt mennyiért hoznak?

Egy afriaki uralkodó gyereke itt tanult. Az apa akart neki rolszrojszt adni, de a gyerek azt mondta, itt busszal járnak az emberek. Erre küldött neki egy luxusbuszt.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.03.30. 16:20:22

Nagy az Isten állatkertje!! Azt megértem ,hogy mami nem olvas Homárt,de ,hogy a postoló még bizik a postában, őrület :)))

labi 2011.03.30. 16:21:39

legközelebb küldjön fácánt, azt úgyis érlelni kell.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.30. 16:21:40

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: Mostanában nekem is jó tapasztalataim vannak a Postával (ajánlott levelek...) , de az ördög nem alszik, és romlandót nem küldünk poftával...

Artie 2011.03.30. 16:24:41

Lehet, hogy én vagyok a debil, de szerintem a postaköltség közelében volt a hús értékének.

És akkor még nem beszéltem arról, hogy igencsak elmegyógyintézeti beutaló után kiált postán fagyasztott húst feladni.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2011.03.30. 16:25:34

mondjátok, hogy vicc, könyörgöm... a fagyasztott motyó már másnap is gáz, ha csak nem a NASA csomagolta Mars légkörbe...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 16:26:34

@ColT: "ismerem"

Egy afrikai uralkodónak nagyon megtetszett a tárgyalópartner titkárnője, és elkezdte fűzni, hogy legyen a felesége, háremének ékköve. Az szabadkozott, majd lehetetlen feltételeket támasztott.
- Én csak ahhoz megyek, aki ad nekem egy félkilós gyémántot.
- Én megszerezni - jött a választ.
A titkárnő zöldült.
- Csak akkoz, aki épít egy... [és itt jön másik lehetelen feltétel].
- Én megépíteni.
- Csak ahhoz megyek, akinek félméteres farka van.
A szerecsenkirály erre nagon izzadni kezdett, de végül kibökte:
- Én levágni.

fokaorr 2011.03.30. 16:26:37

ez mekkora sztori, kész

esetleg jégkrémet is adjanak fel!

Azért elgondolkodtató, mi lenne ha szándékosan rossz feladóval és címzettel feladnék mondjuk 3kiló halat... ott bolyongana a log. központban végítéletig? :))

Artie 2011.03.30. 16:28:04

@Artie: Megnéztem, nagyjából jól saccoltam, másnap kézbesítésre 8 darab ezres.

Bravó!

strandpapucs 2011.03.30. 16:28:38

kb 10 éve működik ez a rendszer fagyasztott cuccokkal, azóta párszor előfordult, hogy nem hallottam a csengőt, dobtak be értesítőt és el kellett érte menni. Végülis ilyen időintervallum alatt egy hiba bele is férne részükről... ami nonszensz a történetben, az az ötlet a posta részéről, hogy a közel egy hetes dögöt cipeljük körbe a városban. kinek jut eszébe ilyen? (amúgy csütörtökön feladni: epic fail.)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 16:29:29

@Artie: "a postaköltség közelében volt a hús értékének."

Bio-hazai-...

És van, ami megfizethetetlen.

Valódi szűz olivaolajat nem láttál még. Ami valóban az, azt nem lehet boltban kapni, csak maguknak csinálják a termelők, olyan ára lenne.

Artie 2011.03.30. 16:30:42

@atpijkamo: Hát valóban megérte ennyiért romlott húst gyártani belőle.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 16:33:10

Vannak olyan nyugati filmek, amiben a főhős az életét biztosító titkos videofelvételt feladja magának postán, hogy ne tudják elvenni tőle a maffiózók. Mekkora fles lenne ugyanez magyar filmben! Kisköcsög, postán adtad fel, HEHE, na most megdöglesz.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.03.30. 16:33:51

Élelmes ember becsomagol két tojást meg 8 kiló kukoricát. Mire kiviszi a postás, már vágható a csirke.

gergel 2011.03.30. 16:33:58

egy ló feje hány kiló lehet?

Thrasher 2011.03.30. 16:34:12

hát ebben a torténetben mindenki hülye

strandpapucs 2011.03.30. 16:34:20

a feladási költség 2 rugó körül volt amúgy (időgarantált csomag)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 16:34:59

@Artie: Most a feladás kori, vagy a kézbesítés kori értékére gondolsz? :))))

Feladok magamnak m.kir.postán egy hordó Brent olajat. Mire megkapom, aranyárban mérik...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 16:36:22

@gergel: "egy ló feje hány kiló lehet?"

Attól függ, milyen lóé. Egy kilóé úgy fél font.

Secnir 2011.03.30. 16:36:42

és azt hittem, hogy abban az országban, ahol gyűjtenek Esmerealda szemműtétjére, meg Isaura felszabadítására, ahol lehet 54.000.- forintossal fizetni, ott Jackson halála után egy fél évvel Jacko koncertre elmenni - nos, annál nincs lejjebb.
dövan, dövan, dövan!

hamár.
1. ha nem hozzák ki a fagyasztott húst pénteken a postán, mert lusták, én nem kerestem volna. Hétfőn lett volna nagy riadalom, amikor bemennek reggel dolgozni a jó meleg munkahelyre. Utána már csakazérsem vettem volna át.

2. anyukának rá kell írnia ilyenkor a kulcsszót, amitől gyakorlatilag aznap megkapja a kedves csemete:
ЧЕРНОБИЛ
és rak rá egy cirill betűs körbélyegzőt.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 16:37:25

@csodalampa: "Élelmes ember becsomagol két tojást meg 8 kiló kukoricát. Mire kiviszi a postás, már vágható a csirke."

:)))))

De minek a második tojás?

strandpapucs 2011.03.30. 16:38:51

@Secnir:

1.ha nem mész érte visszaküldik a feladónak és neki kell kifizetnie a szállítási költséget, ne aggódj erről tájékoztattak :D

2. legközelebb ráíratom :D

Köldökszösz (csodalampa) 2011.03.30. 16:39:44

@atpijkamo: Egy csirkéből mit lehet csinálni? :)
Meg addig sem unatkozik.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 16:41:47

Postavonaton van 220? Mert akkor feladom egy kisebb hűtőben, és ráírom, hogy dugják mindig be a legközelebbi konnektorba.

Vagy otthon bedugom, és jó hosszú kábelt adok hozzá.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 16:44:32

@csodalampa: "Meg addig sem unatkozik."

A csomag magyar kártyát ki ne hagyd. Ha meg az egyik tojás eltörik, akkor passziánszozik.

Rosszindulatú Vászka 2011.03.30. 16:45:09

Ha rendesen műxene a pósta, nem lenne ezzel semmi gond.

OnlinePénzkeresés · http://www.zseni.info 2011.03.30. 16:45:24

Rengeteg csomagot adok fel a postán és nagyon nagyon sok rossz tapasztalatom van sajnos:(

LiberAll 2011.03.30. 16:47:09

@atpijkamo: Kitaláltad a mini hűtő konténert :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 16:47:25

@Rosszindulatú Vászka: "Ha rendesen műxene a pósta"

Móngyál EGY állami intézményt, ami rndsen műxik!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 16:48:46

@LiberAll: Van itt ész!

Van még a kurblis, meg a napelemes. Ezeken még dolgozom...

WAdam 2011.03.30. 16:51:17

Feladtam egy disznót postán, de levágták a budaörsi logisztikai központban. Azért küldtek kóstolót a hurkából a kedves postások!!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 16:51:19

Ha mínusz 18 fokról felolvad 4 óra alatt, akkor lehűtöm mínusz 360 fokra, és 80 óra alatt olvad csak fel.

movhu 2011.03.30. 16:52:16

Csütörtökön feladni annak reményében, hogy megérkezik pénteken...

mohopasi 2011.03.30. 16:52:45

Van itt jófajta kis fagyim, maradt 3 gombóc. Kéri valaki? Holnap feladom postán... Wáááááááááááááá :DDD

WAdam 2011.03.30. 16:52:54

@atpijkamo: Hátha kakas és tyúk is kel ki, aztán egy egész baromfiudvart hoz ki a MPL.

Elsőőőőő!!! 2011.03.30. 16:55:09

Meséltem már, amikor anyám sima papírtartóban tojást küldött nekem postán?
Én azt hittem, nincs még egy ennyire hülye ember a földön.
Lehet, hogy a posztoló a testvérem???

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 16:55:10

@WAdam: "Feladtam egy disznót postán"

Feladtam egy fél disznót postán. Kihozta a postás, és exkuzálta magát, hogy megrongálódott a csomagolás, a másik felét még keresik.

- Sógor, kell egy fél disznó?
- Minek a'? Úgyis csak eldőlne az ólban.

Elszármazott 2011.03.30. 16:57:52

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: ennyi színhúst lehetett lefaragni róla...bőr nélkül...

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2011.03.30. 16:59:45

@ColT: Húst TESCO-ból? Akkor már inkább a két napig postai logisztikai központban érleltet kérem.

barbie83 2011.03.30. 17:02:47

A csomag tartalmának semmi köze a csomag késéséhez. Ha meg pontosan akarod kiszállíttatni, használj futárt.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 17:03:27

Először vala a sima levél. Az városon (mondjuk Budapest) belül megjött másnapra. Aztán kitalálták az okosok, hogy csinálnak Budaörsön egy központi elosztót. Onnantól nem volt levl ami másnapra megérkezzen, volt ami egy hétig utazott a szomszéd utcába. Aztán kitalálták az okosok, hogy lesz elsőbbségi levél, ami mégis csak odaér másnapra külön díjért. Másik úton megy, vagy mi a szösz? Aztán kitalálták az okosok, hogy ebben sincs olyan igazán nagy biznic, és eladták a Moszkva téri postapalotát bagóért és két gombért. Nyugdíjra már nincs gond. És hogy a nyomokat is eltüntessék, kitalálták, hogy átkeresztelik a Moszkvateret Szélkálmánderohadthosszúkimondaniéskülönbeniskiafaszazaszélkálmán nevű térre.

Dr Gregory House 2011.03.30. 17:04:49

„Jelenleg ott tartunk, hogy próbáljuk kiverni a postából a csomag értékét.” Inkább mást próbáljatok kiverni, biztos jobban fog sikerülni!

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 17:06:26

Ja. Ennedszer megfosztják sztálint a budapesti díszpolgárságától. Most már úgy meg lesz fosztva, hogy negatív díszpolgár lesz. A kommunistáknak ezután ötször kell díszpolgárrá választani zsinórban, hogy egyszer az legyen.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 17:07:30

@Dr Gregory House: Hát a postásból mit tudnak kiverni... Ja, majd akkor, ha a nyugdíjakat hozza.

cicmen (törölt) 2011.03.30. 17:07:38

@Secnir: Jackson halála után egy fél évvel Jacko koncertre elmenni -

Én voltam! Kicsit meghízott.

imittto 2011.03.30. 17:08:35

@sztrelnyikov: Mi így híradós kazettákat utaztattunk MTV regionális híradó és helyi TV között...évekig jól működött :D

Eric_Cartman 2011.03.30. 17:09:31

Tényleg csak jószándékból mondom, de a kedves mamáról is kellene rendelkeznie a választójogi törvénynek.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 17:24:34

Blogmoci teljesen feladta...

Ez már jobb nem lesz...

indapass90210 2011.03.30. 17:28:20

@Secnir: megjelentem a hátad mögött a késsel?

Dr. Körömlakk ® 2011.03.30. 17:31:21

én tejet akartam küldeni anyámnak, de mostmán meggondolom ezerszer. vagy az eredeti csomagolásba adom föl. úgy nem romlik meg akkor se, ha duzzasztóban marad véletlen.

cicmen (törölt) 2011.03.30. 17:32:25

@Eric_Cartman: Tényleg csak jószándékból mondom, de a kedves mamáról is kellene rendelkeznie a választójogi törvénynek.

Indítanád az SZDSZ színeiben?
Színes Disznóhúst Szeretők.

Dr. Körömlakk ® 2011.03.30. 17:34:10

@cicmen: együtt találták ki a kislányával sztem ezt a remake megoldást, hogy a husit a magyar posta szállíccsa majd ki.

cicmen (törölt) 2011.03.30. 17:34:43

@atpijkamo: Mi a baj a blogmotorral? Eddig csak egy kommentemet csórta el!

cicmen (törölt) 2011.03.30. 17:37:21

Pénteken? 13 kiló hús? Babonáról nem hallottak?

Dr. Körömlakk ® 2011.03.30. 17:38:00

de azért úgy elméláztam...
legközelebb olyan poszt lesz, hogy a kedves mama egy kacsát, 2 tyúkot, meg egy kisebb bornyút adott postára a gyerekeknek, és mind éhendöglend a posta hányavetisége miatt... elképzeltem, ahogy mennek a "csomagért", és ott van mazzagon a pár jószág élettelenül.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 17:45:51

@cicmen: Ma csak egyet? Jó neked.

Legalább működne, és elcsórna. De lassan már azt sem...

pukancs 2011.03.30. 17:54:31

Ez egy kibaszott FAKE történet

A fagyasztott hús laza 5 óra alatt kiolvad
még a márciusi hidegben is

esetleg egy jó hűtőtáskában kibír 10-et ESETLEG!

továbbá tudjátok mibe kerül 13 kiló feladása postán már másnapi kiszállítás esetén is?
ennyiből 20 kiló húst vesz baszki!

de aznapi esetén meg????
30-60e FT

www.posta.hu/kalkulator.ivy

EZ EGY FAKE STORY!!!

OnlinePénzkeresés · http://www.zseni.info 2011.03.30. 17:57:01

@atpijkamo: Ez most mi? Milyen rossz tapasztalatom van a postánál? Azt kérdezed? Pl: Térkivevény nem kapta meg az ember akinek postáztam, és még a mai napig sem kaptam vissza a pénzt!

Aztán törékeny: Ki kéne bontanom a postánál a törékeny csomagokat, a nő azt mondta hogy nem szükséges de én ragaszkodtam hozzá de azt mondta hogy ne húzzuk ezzel az időt! Mondom jó! Sajnos törötten kapta meg a címzett a csomagot :( de utólag én is hibás voltam hiszen kikellet volna bontanom!

Xezs 2011.03.30. 18:00:54

Lehet egyáltalán húst postán feladni?

Zuzimama 2011.03.30. 18:01:44

Gabi bakter ha ennyire lúzerek vagytok, hogy postán adtok fel húst (??????) akkor legalább ne posztoljátok már ki a saját hülységeteket.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 18:02:57

@OnlinePénzkeresés: Ja, csak simán megszívtad. Azt hittem, izgalmasabb.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 18:05:27

Az már volt, hogy húst postán nem adunk fel?

Xezs 2011.03.30. 18:09:46

Majd várjatok csak, mikor Kisbabér Tünde a kifogott domolykókat postázza szét nekünk hálából a sok jótanácsért, amit itt kapott tőlünk :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.30. 18:33:34

mondjuk az egesznek a lenyege csak annyi, hogy a Posta vallalt valamit 1 napos kezbesitessel es 4 nap lett belole
ha 1 nap alatt romlik meg akkor IJB es akkor hulyek
igy nem
ne feledjuk el,, hogy bojti idoszak van, ami Penteken duplan bojt, tehat ebben magasabb pozicioban levok keze is benne lehet

napipoca 2011.03.30. 18:40:05

Világos, nem akartak az unokának vonatjegyet venni.

mréveiller 2011.03.30. 18:47:40

nem a posta tehet arról hogy a posztoló hülye. húst postával? ember esze megáll

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 18:51:27

@ColT: Hogy lehet ilyen hülyeséget feltételezni? Mármint hogy odaérne. :))

Jokkura 2011.03.30. 18:58:57

@Secnir: A 2. pont nagyon jó.Most már ugyanezt el lehet játszani japán karakterekkel is (sajnos:( .)

barbie83 2011.03.30. 19:29:23

@pukancs: nekem 1550-re jött ki 25 kiló cucc

Jofiu 2011.03.30. 19:32:46

"30 napon belül kivizsgálják az ügyet"
Az a gyanum ebben az esetben ment volna az hamarabb is. : DD

Hust postan, szep. Eddig a turo rudi boritekban volt a slager, mostantol ez a listavezeto.

Jofiu 2011.03.30. 19:34:27

@Dr. Körömlakk ®:
Termeszetesen a borjut felbehajtottak annak ellenere, hogy ra volt irva, ezt nem szabad.

pukancs 2011.03.30. 19:46:11

@barbie83: beütöttem mondjuk Debrecen Gödöllő 15 kiló 6215 FT másnapra

azonnal 6010 Ft
WTF?!

beütöm Debrecen Gyöngyös(rövidebb táv) 15 kiló 6215 FT

azonnal 48010 FT
ki érti ezt?

Gastroger 2011.03.30. 20:14:24

Nem tudtam, hogy a hentesnél a fél malacokon miért van pecsétnyom, de ezek szerint neki is a posta szállítja.
A bélyeget meg biztos leszedte.

Anyukának meg üzenem, hogy legközelebb tessék jobban becsomagolni a fagyasztott húst. Például egy fagyasztószekrénybe, amihez egy folyamatosan működő aggregátort is hozzá lehet csomagolni.

aranypenz.blog.hu · http://aranypenz.blog.hu 2011.03.30. 20:19:10

@atpijkamo: Ezt a módszert a hírszerző/ellenálló stb hálózatok sokáig használták. Erről kapta a nevét az Inconnu Csoport:

hu.wikipedia.org/wiki/Inconnu_Csoport

csizáj 2011.03.30. 20:28:04

Mekkora paraszt már, fagyasztott húst postán :D

Tiszta gyökér az ilyen.

Winston Smith 2011.03.30. 20:36:13

Már az alapsztori is zseniális, de a kommenteken konkrétan beszartam.

nagybela2 2011.03.30. 20:36:32

@ColT: esetleg nem írországi malachusi, sem tászeres csirke volt benne.

Sajnos az időzítése rossz lehetett ennek az olcsó küldési módnak...

cicmen (törölt) 2011.03.30. 20:38:21

@aranypenz.blog.hu: Azonnal feladok magamnak 10 deka párizsit!

cicmen (törölt) 2011.03.30. 20:40:35

@Winston Smith: Már az alapsztori is zseniális,
Háááát kell hozzá "fantázia".

2011.03.30. 20:43:08

Magyarországi kis faluból németországi városba 2 kiló alatti csomag, 2800HUF, 20 nap szállítási idő. ez standard? Uebből a faluból Bp-re 1 hét... :)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2011.03.30. 20:47:18

Posztoló azt hiszi, a postások házhoz mennek megnézni, mi a bánata. Ebből kiindulva egyáltalán nem meglepő a húsfeladás.

johevi 2011.03.30. 20:51:29

És most komolyan azt hiszi, a posta a hülye?

Gyógyszerész 2011.03.30. 20:56:42

Bocs öreg, de aki 13 kg nyers húst felad postán normál csomagként az ne a postát szidja ha megromlik a hús.
A legjobb, hogy még fel is háborodsz rajta, hogy hülye voltál.

csizáj 2011.03.30. 20:56:53

Egyenek zöldséget. A drágajó paraszt nagymami meg vágjon tyúkot, és egyen zsírszalonnát mert az olyan jó paraszt.

Gastroger 2011.03.30. 21:01:55

Amúgy van ilyen matrica, mint a "Fragile", meg "This side up", meg ilyenek, hogy "Deep-freezing pork inside"?

Legközelebb kedves mama, darálja le a boci bélszínét, kis mustár, wörcseszter, bors, miegymás, mire odaér, már lehet is izzítani a kenyérpirítót, a tökéletesen beért tatárbífsztekre.

bájdövéj. Lehet itt okolni a postát, persze, de Gabi posztoló - valljuk be- lusta volt leutazni a mi kis magyarországunkon leutazni a mamához meglátogatni, bezzeg a hús, aaaaz jöhet. Tessék lemenni mamához egy finom vasárnapi húslevesre, meg rántott húsra, a csomagtartót meg telepakolni hússal, kolbásszal, hurkával.
Akkor már van jogosultsága...

Ahogy olvasom a posztot, Budapesti lehet a poszttoló, tehát anyuka max 300 km-re lakik. Na, most nyugdijas Mama, ingyen felutazhatott volna, ha a kedves lánya várja, vagy le is mehettek volna hozzá. A Budaörsi log központba nem derogál kimenni, de a potyahús az jöhet a mamától. Oszt itten teccik sírni, hogy + 20 fokban felenged a fagyasztott hús..

Hát nekem ez egy kicsit... hogyismongyammagának.. fura..

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 21:04:54

@aranypenz.blog.hu: Én úgy tudtam, bélyeg se kell rá, ingyen megy a feladónak.

Volt régen valamelyik országban olyan őrület, hogy egy címzettet rejtvényben adtak meg. Végül a postának elege lett a dologból, és újsághirdetésben tette közzé, hogy többet ilyen levelet nem kézbesítenek. Az utolsó levél, amit kivittek az volt, amelyikre a címzés helyére az újságcikket ragasztotta a feladó.

Gastroger 2011.03.30. 21:12:15

Teccet volna vasúton feladni.
Ha kiveszi a fél disznó első lábait, kézipoggyászként szállítható.

Barci 2011.03.30. 21:17:25

Egyik kedvencem:
- Nekem nem hoztatok semmi?! :(
- De, fagyit! :)....

doctorgoa 2011.03.30. 21:20:42

@Gyógyszerész: posta.hu/kepek/upload/2010-11/USZ_3mell_20101101.pdf

Idézném:

"4. Romlandó, nem fertőző biológiai anyagok
Azokat a biológiai anyagokat, melyek élő kórokozókat (baktérium, vírus) nem tartalmaznak vízhatlan belső tartályba és külső védőtartályba kell csomagolni. A belső tartályba, vagy a belső és a külső tartályok közé nedvszívó anyagot kell elhelyezni. A nedvszívó anyagnak olyan mennyiségűnek kell lennie, hogy törés esetén az egész folyadéktartalmat magába szívja. Egyébként mind a külső, mind a belső tartályok tartalmát úgy kell csomagolni, hogy el ne mozdulhassanak. Külön kell gondoskodni fagyasztásos szárítással és jeges csomagolással arról, hogy a magasabb hőmérsékletre érzékeny anyagok (pl. nyers hús) tartósítását biztosítsák"

Itt a posztoló a hibás, egyértelmű. Mondjuk szerintem a postán nyershús, mégha fagyasztva is, simán belefér a fertőző biológiai anyag kategóriába is, ugyanis kiolvad, és rohadásnak indul.

Semmi közöm a postához, de ha ott melóznék, és nálam egy ilyen csomag után reklamálnának, akkor amint megtalálnám a rothadó bűzölgő cuccost, biztos fejére borítanám a posztolónak.

protoplanetáris korong 2011.03.30. 21:29:43

Húst a magyar postán feladni? Eszem megáll, miket ki nem találnak. Legközelebb, ha ilyen elborult ötleted támad, akkor legalább valami futárcéggel küldesd el (pl gls), másnapra megvan házhoz olcsón.
De nem volt egy ismerős sem, aki elhozta volna, vagy annyira fontos volt, hogy nem bírtátok ki, amíg hazamentek?
Ennyi erővel anyu is felhozhatta volna.

Giraffa 2011.03.30. 21:39:14

Ha nem volt a csomagon megfelelő biohazard matrica (www.img.casual.hu/shops/1153/images/items/item_49801.jpg) lásd még Half Life :D

akkor még az ÁNTSZ is vizsgálódhat, meg persze a terrorelhárítók is, merthogy ez ugye biológiai fegyver... :D

Fuckup_with_marmelade 2011.03.30. 21:57:13

Banyek... ha nem látom nem hiszem el...

Ilyen egyszerűen nincs :)))))

Legközelebb valaki a felbélyegzett és laposra taposott négercsókja miatt fog reklamálni :)))))

Sir Zet 2011.03.30. 22:02:36

Hát mit ne mondjak, elég beteg ötlet húst postázni, de a magyar posta (direkt kicsivel) ettől függetlenül is egy utolsó szarházi, cucilista csökevény cég.

Bokortalan Hajléktalan 2011.03.30. 22:16:16

@Rosszindulatú Vászka: Rendesen működne, ha nem lehetne mínuszba menni a pannonnál! Egyébként belefingottam a markomba és mexagoltam. Baccpapucsban flangáltam és ingyen szartam az Árkádban fospunepa nélkül.

ultramega o.k. 2011.03.30. 22:35:01

@pukancs: ne ütögessél semmit. Start plusz csomag, 20 kg-ig, 1990 Ft. 1 munkanapos szállítási garancia (a feladást követő napon ott van, akár szombaton is).

Gastroger 2011.03.30. 22:37:11

@Bokortalan Hajléktalan: Nekem Ede küldött postán Kék Szalag szeletet (Cordon Bluet), meg halászlét bográtschban.
Ideért időben, mert Horálki hozta ki, elmondott pár viccet a noppos pulóverében, de nem ijedtem meg.

Manci néni, a szomszéd 2011.03.30. 22:41:35

Postával egy szöget se, mert vagy berozsdásodik vagy átkerül egy másik dimenzióba.

petix 2011.03.30. 22:50:21

papírt feladni félek néha postán, pedig az pótolható...nemhogy húst...

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2011.03.30. 23:15:25

A te édes jó anyádnak is annyi esze van, mint a drága jó fiacskájának, hogy postán küld 13 kg fagyasztott húst, baszod!

Peti80 2011.03.30. 23:22:30

Egy ideig gondolkoztam rajta, hogy mit lenne a húsnál is nagyobb idiótaság postán feladni. 15 perc alatt semmi más nem jutott eszembe. Feladom.

cicmen (törölt) 2011.03.30. 23:27:16

@Peti80: Dehhogy nincs! A lángoló palacsinta!

cicmen (törölt) 2011.03.30. 23:30:30

Egy jó blogmotort ha lehetne!

Peti80 2011.03.30. 23:31:00

De, megvan, mondjuk mi lenne ha a posztoló minden nap postán adná fel a gyerekét az óvodába?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 23:32:21

@cicmen: Nem kell jó. Elég, ha csak kicsit szar.

EBL 2011.03.30. 23:33:26

@pukancs:
"A fagyasztott hús laza 5 óra alatt kiolvad"

Ez erősen függ a mennyiségtől, a csomagolástól, a külső és a kezdeti hőmérséklettől. Lazán megoldható, hogy 2 nap alatt se olvadjon ki.

"továbbá tudjátok mibe kerül 13 kiló feladása postán már másnapi kiszállítás esetén is?"

1990 Ft.

"ennyiből 20 kiló húst vesz baszki!"

Hol?

"de aznapi esetén meg????
30-60e FT"

Inkább kb 6-8000.

Amúgy pedig:

"Start plusz csomag
1 munkanapos garantált kézbesítési idejű belföldi csomagszolgáltatásunk."

A hangsúly a garantált szón van.

Sznómen 2011.03.30. 23:41:03

aki postán élelmiszert, ráadásul romlandó HÚST küld - gondolok a itt a kedves poszt-toló édesanyjára - nem normális. nagy az isten állatkertje erre mindig rájövök...

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 23:44:16

@Peti80: "semmi más nem jutott eszembe"

Pedig, elhangzott már: fagyi.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.30. 23:47:46

@Manci néni, a szomszéd: Mit csinál posta két ötkilós vasgolyóval? - Az egyiket összetöri, a másikat elveszti.

Viktus 2011.03.30. 23:56:05

Na ne ilyen lények vannak fagyasztott húst küldözgetnek a magyar postával :D:D:D:D:D

cicmen (törölt) 2011.03.30. 23:58:14

@atpijkamo: Szerintem hóembert és kártyavárat sem érdemes küldeni postán.

lutria 2011.03.31. 00:05:27

Pár éve dolgoztam a postán csomagkézbesítőként,már akkor is tilos volt romlandó élelmiszert feladni,de az ügyfelek valahogy mégiscsak megtalálják a kiskaput hogy lehet megdumálni a postáskisasszonyt.Valamiért úgy gondolják hogy a posta hűtőkamionnal szállítja a csomagokat,a raktárakban meg ipari hűtőben tartja őket,vagy mi?
Hát nem,ha valaki vidéken napközben feladja a husit(akár fagyaszva is)akkor az este 6-7ig a posta raktárában fog szottyadni,majd kamionra rakják,azután átszállítják egy elosztóközpontba majd éjjel tovább a célváros postai központjába majd reggel 7-8ó-kor kiosztják a kézbesítőnek aki berakja a VW transporterbe ami napon akár 30-40+°C-ra is felmelegszik,azután ha a cím a járat végén lakik akkor valamikor délután már meg is kaphatja a cupákot.Persze ez a leggyorsabb időgarantált csomag útja volt,aki a legolcsóbbat választja az magára vessen,de az biztos hogy nem egy hűtőházban fog parkolni a csomag a 3 napos határig.A leggyorsabb az MPL szolgáltatás lehet de az még drágább és ott sincs hűtőkocsi és nem furikáznak 1-1 csomaggal,ott is összevárnak annyit amennyivel megéri elindulni.

tszelnok 2011.03.31. 00:27:43

Fagyasztott tevehúst Egyiptomból a jelenlegi olajárak mellett nem érdemes feladni. Leírom, még mielőtt valaki próbálkozna.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.31. 00:45:37

@cicmen: Fából faragott hóembert, és összecsukott kártyavárat viszont igen.

Megdobbent 2011.03.31. 03:56:41

Bezzeg a kora '90-es evekben :) Az ember becipelt egy akkora dobozt, amiben egy huTTo vagy egy KISFASZENES is elfert siman, es aszonta, hogy ez egy level. ok meg aszontak, hogy oke, akkor levelfeladaskent regisztraljuk. Kb. fele volt a csomagnak es duplagyorsan celbaert :)

Megdobbent 2011.03.31. 03:59:18

Gabi edesanyjat innen is csokoltatom, semmi gond nincs vele, csak kihagyta a csomagbol a szarazjeget. Erre majd gondol maskor, esetleg hiv egy belfoldi gyorsfuvarozot, az elmegy hozza hazhoz es mar viszi is, szerintem nem sokkal tobbert, mint a posta soknaposan :)

Mister Gumpy 2011.03.31. 05:58:32

@atpijkamo: Te, van nálam itt egy fölös fizikai Nobel-díj, kéred?

Da Moon Iz Black (Saigo O Wasamono) 2011.03.31. 06:59:42

kedves Gabi,

köszönjük a szőke nős viccet!

én már tudom ki a hülye, de nem mondom meg :)

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.31. 07:27:07

@ColT: Én bárkitől elfogadnék egy murcielagot.
Pedig itt is lehet kapni felénk.
Postán is küldheti.

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.31. 07:40:27

@protoplanetáris korong: ez semmi.
hallottam, hogy mások kis papírdarabokat küldenek postával.

Kutyuu 2011.03.31. 07:52:40

Valaki már idézte az üzletszabályzatot, annak is "Romlandó, nem fertőző biológiai anyagok". Ott van, hogy milyen módon lehet feladni...

Viszont erre a "
11. Élő és élettelen állatok, állati testből származó váladékok és anyagok"
pont vontkozik, ami egyértelműen fogalmaz:

A levél és postacsomag küldemények nem tartalmazhatnak élő vagy élettelen
állatokat, állati testből származó váladékokat és anyagokat (pl.: ürüléket), kivéve: az
értéknyilvánítás nélküli levél küldeményeket, melyekben küldhetők méhek, piócák és
selyemhernyók, valamint a kártékony rovarok élősdijei és pusztítói, melyek e rovarok
vizsgálatára szolgálnak és amelyeket hivatalosan elismert intézetek küldenek
egymásnak."

Úgyhogy a T.posztoló ne nagyon reménykedjen, a panaszát egy fűkettes telefonos ügyfélszolgálatosnak 20 másodperc alatt el kellett volna bírálnia.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy vajon garantált volt-e a kézbesítés másnapra, vagy sima postacsomag volt, ami jön, amikor jön...

Egyéves Önkéntes 2011.03.31. 08:13:30

@atpijkamo: igen, fekete lyukként a Lófej-ködben

Beren 2011.03.31. 08:28:45

Srácok! Szomorú, hogy a kommentelők jó részének nincs és sosem volt vidéki nagymamája, anyukája, anyósa, bárkije:
"Jaj, mit esztek tik ott a városban? Reggel sütöttem pár fasírtot (6 kg), csomagoltam hozzá egy kis uborkát (négy 5 literes üveg), hogy ne éhezzetek már. Ott úgysem lehet ilyen jó hazait enni. Elég volt az ebéd, alig ettél valamit? Ez a négy csirkecomb igazán vékonyka volt, vegyél még egy kicsit. Jövő héten a Jóskáék ölnek, akkor küldök kóstolót. Olyan soványak vagytok, esztek tik ott rendesen? Még egy kis almáspitét is elteszek, jó lesz az majd otthon meglátjátok."
Tündériek mind, de ilyenek. Szerintem szegény anyukának fáj a legjobban, hogy a hús, amit küldött megromlott és ki kellett dobni.

bgp 2011.03.31. 08:47:21

Ezt megszívta a feladó és a címzett. Szerintem a Postának jár a kártérités amiért romlandó cuccot próbáltak velük kiküldetni. Lehet, hogy már feladáskor beköpték a legyek.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.03.31. 08:53:54

@Beren: A vidéki nagymama megléte nem befolyásolja azt, hogy romlandó cuccot nem küldünk Postával. Nem arra való és kész! Lehet árut küldeni úgy, hogy 2-8 °C között kell tárolni, de hogy a magyar királyi posta tud-e ilyet, azt nem tudom. Küldje valami futárszolgálattal.
Más: A sűrgősségi levél mitől megy gyorsabban, ha pl. ugyanonnan indul, és ugyanoda megy. Mit csinálnak vele, amitől "gyorsabb" lesz. És miért nem csinálják ezt minden levéllel?

Mokrivtsák Pónika (törölt) 2011.03.31. 09:06:00

Nekem az amszterdami nagymamám küldött negyed kiló petrezselymet. Annak semmi baja nem lett. El is szívtuk. Izé......

Beefboneknock (törölt) 2011.03.31. 09:12:08

nem tudom mennyi cikknek kell még megjelennie ahhoz , hogy az emberek semmit ne szállítsanak a magyar postával

cicmen (törölt) 2011.03.31. 09:12:29

@atpijkamo: Te! Van egy ilyen balett is nem? Fából faragott hóember, vagy ilyesmi....

cicmen (törölt) 2011.03.31. 09:15:12

@bgp: Szerintem a Postának jár a kártérités

Na azért ezt már ne!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.31. 09:17:53

@Kutyuu: Nem. Inkább a "4. Romlandó, nem fertőző biológiai anyagok
Azokat a biológiai anyagokat, melyek élő kórokozókat (baktérium, vírus) nem
tartalmaznak vízhatlan belső tartályba és külső védőtartályba kell csomagolni. A
belső tartályba, vagy a belső és a külső tartályok közé nedvszívó anyagot kell
elhelyezni. A nedvszívó anyagnak olyan mennyiségűnek kell lennie, hogy törés
esetén az egész folyadéktartalmat magába szívja. Egyébként mind a külső, mind a
belső tartályok tartalmát úgy kell csomagolni, hogy el ne mozdulhassanak. Külön kell
gondoskodni fagyasztásos szárítással és jeges csomagolással arról, hogy a
magasabb hőmérsékletre érzékeny anyagok (pl. nyers hús) tartósítását biztosítsák."
Mondjuk ez alapján is kenhetik a hajukra a romlott húst. Pár kiló szárazjég hozzáadásával még a tolvaj postás is odafagyott volna hozzá...

@Beren: A másik ok, ami miatt a "Tesco mindenütt van" elv gyakorló tévednek az az, hogy ugyan tragikusan kis mértékben, de még mindig van háztáji- (részben bio-)állattartás és növénytermesztés, tehát teljesen más minőséget jelent az a hús, mint az az egy hétig utaztatott, amerikai génpiszkált tápon, hollandok szlovákiai telepein felnevelt, nálunk levágott állatok, Budaörsre, Törökbálintra stb. és onnan szétszállított, időnként ecetes vízzel átmosott, nem is olyan büdös, de legalább ízetlen húsa.

kacce 2011.03.31. 09:21:36

Nem tudom, mit hitt a levélíró, hogy ki fog itt vele közösséget vállalni a Magyar Posta szidásában ebben az esetben? Muhaha. A Postáról sok rosszat el lehet mondani, na de 13 kiló fagyasztott húst feladni és utána reklamálni, hogy nem érkezett meg másnapra?
Elmentek otthonról???
Jesszus.

Rosszindulatú Vászka 2011.03.31. 09:23:05

Annyira zsenánt, hogy ez a remek poszt anyázásba fulladt.

Az vesse az első követ poszt tolóra, akinek nincs Annya és nem fél, hogy pofánvágom.

Ezt kérem jegyzőkönyvbe venni.

Az Anyákkal, akikből rendszerint csak egy van gyakran adódnak életszerűen degenerációs és globalizációs, valamint kultúrális és világképbeli attakok. Farmerba élt vasalnak, barátainkat élesen kritizájják, szilárd meggyőződésük, hogy minket éheztetnek rosszhiszemű Nejeink, ajjas módon kényeztetik direkt félrenevelve sarjainkat, zenei ízlésünket meg egyenesen az Ördögtől valónak tarcsák, továbbá rögvest púleveret kell húznunk, ha fáznak. De hát így megy ez.

Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.
(2Móz 20,12)

cicmen (törölt) 2011.03.31. 09:25:06

Gondolom Gabika már megírta a mamának, hogy mi történt a hússal!
Az meg válaszolt! Ez következik.
Kedves Gabikám!
Szomorúan olvastam, hogy a hús, amit küldtem megromlott! Ez a betyár posta!
Remélem jól vagytok és a három fagyasztott kacsát is megkaptátok!
Csókol nagyanyád!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.31. 09:25:49

@Rosszindulatú Vászka: Szerintem a posztolót dobálhatjuk, de az anyját hagyjuk békén. Nem ő írt hülyeségeket.

Egyéves Önkéntes 2011.03.31. 09:29:27

@Rosszindulatú Vászka:

Az postán fagyott állatnak testét ne küldend,
mert az emberek hülyének néznek vala.
(1Ján.14.17)

cicmen (törölt) 2011.03.31. 09:40:27

@Rosszindulatú Vászka: Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.
(2Móz 20,12)

Te figyu! Én ezt a húsz óra tizenkettes kommentet nem találom!

Egyéves Önkéntes 2011.03.31. 09:41:58

@cicmen: az ilyenekért a pokol.blog.hu-ra jutsz.

Ugyandehogy (törölt) 2011.03.31. 09:46:24

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
"fagyasztásos szárítással és jeges csomagolással"

azért az a liofilizált ÉS fagyasztott hús mindent visz....

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.31. 09:47:46

@Babette_: A Posta jogászhordáiban is elveszett néhány Lőrincze Lajos, de a Kelemen Annák felülkerekedtek...

cicmen (törölt) 2011.03.31. 09:53:36

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Hát a két személy közül én is az Annácska előadásaira járnék be!

zati 2011.03.31. 09:55:13

Gyerekek, ez valami vicc lehet!
Ebből egy jó magyar filmvígjáték készülhetne.
Én átérzem a posztolók problémáit, és általában nekik adok igazat (bár nem mennek vele semmire, sem bíró, sem fogyasztóvédelmis nem vagyok).

De ilyen hülye ember márpedig nem létezik!
Bakker:
1. Romlandó árut postán nem küldünk. Tiltja a józan ész és az üzletszabályzat.
2. Ha (bármilyen úton)hozzájutunk kiolvadt fagyasztott áruhoz, azt TILOS visszafagyasztani. Mikrobiológiai okokból.
3. Ha bármit postára adunk, nem feltételezhetjük, hogy azt mélyhűtő-kocsiban tárolják és szállítják, és nem is érkezik meg egy órán belül.
Ez esetben BIZTOS, hogy kiolvad akkor is, ha nem romlik meg (pl. másnapi érkezésnél).

És akkor a nap kínzó kérdése: Mekkora a család, hogy 13 kg húst kézbesítéskor azonnal feldolgoznának és megennének???
Ha oroszlánokat tartanak, azoknak viszont nem gond, ha kicsit szagos-kicsit zöld...

De komolyan: előfordulhat, hogy nekik kell kártérítést fizetni. Én tuti perelném a Postát, ha egy csomagom másé miatt dögszagú lével összefolyatva érkezne.
3.

csoko20 2011.03.31. 09:56:06

Kedves Gabi!

Ha már basztál anyádat meglátogatni és úgy felcuccolni, akkor ne a postát okold.

Ha meg éhesek voltatok akkor a pizzafutárt hívd a postás helyett!

Ja és a 13 kg húsit csak úgy kidobtátok a közös konténerbe? Vagy dögkút, veszélyes hulladék-lerakó?

Rosszindulatú Vászka 2011.03.31. 09:57:56

@EÖ: sőt, ezért akár posztra is feszíttethetik :)

cicmen (törölt) 2011.03.31. 09:59:58

@zati: Ebből egy jó magyar filmvígjáték készülhetne

Üvegpostás!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.03.31. 10:07:31

EZen a héten Angliába adtam fel levelet, sürgős lett volna. A nőci rátett egy elsőbbségi matricát a levélre. Mondom neki, hogy a légi posta megszünt, mire ő. Ez az. Kérdem, mikor érkezik meg? Ő. 3-4 nap.Én, csodálkozóan: de hiszen repülővel 1 óra az út! Ő, felháborodottan: csak nem képzeli, hogy a leveléért indítunk egy repülőt. Én, belátva, hogy igaza van, megkérdem: Gyorsabb lehetőség nincs.
Ő válaszolt: VAN, DE NEHOGY MÁR MEGKÉRDEZZE, HOGY MENNYIBE KERÜL, MERT FOGALMAM SINCS. Na, itt feladtam.

tollas 2011.03.31. 10:07:50

Legközelebb fagyival kéne próbálkozni.
Kétgombócossal.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.03.31. 10:08:50

@batgirl: Bocs, de a kérdőjeleket lehagytam:))))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.31. 10:09:45

@Rosszindulatú Vászka: De amelyik mégis, ráadásul kétszer, az meg megb@$$za a konyhaasztalon a gazdasszonyt. Közben meg megbüdösödik a hús.

KAR-TON-HAL 2011.03.31. 10:14:25

Szeretjük a MP-t. Olyan megbízható.
Azért megjegyzem, hogy a játékszabályokban mintha le lenne fektetve, hogy romlandó árut nem adhatunk fel. Aki meg felvette a csomagot, az is megér egy misét. Vagy kettőt, mert a másodikat utána...

Rosszindulatú Vászka 2011.03.31. 10:15:36

@batgirl: igaza volt. Kérdezősködni a tudakozótól kell. Nehogymár megmongya, mit akarsz! Ha annyira sürgős, használd a kattogót, vagy a légkébeleset, vagy ímélezz, vagy mittomén.

Csabi. 2011.03.31. 10:17:15

13 kiló hús?? és a köret időben megérkezett?:)))

KAR-TON-HAL 2011.03.31. 10:19:22

@Csabi.:
Nem, mert levest adott fel a mami, de kocsonya érkezett helyette. Ezért is reklamáltak.

párnalárva 2011.03.31. 10:21:29

Aki nyers hust postan kuldozget az barmit megerdemel. Ilyen faszsagot meg eletemben nem hallottam.

Bellagio 2011.03.31. 10:24:31

@csoko20:

Te szerencsetlen primitiv balfasz, orvos latott mar?

Fuxika 2011.03.31. 10:26:42

Két rendőr beszélget:
- Mi az ott nálad?
- Termosz.
- És az mire jó?
- A hideget hidegen, a meleget melegen tartja.
- Aha! És mi van benne?
- Húsleves meg fagyi :-)

párnalárva 2011.03.31. 10:29:24

Legkozelebb a nyers polipot ajanlanam postazni. Annak megrohadva isteni illata van. Mindent visz!
Na mar persze csak azoknak akik anyukaja tengerparton lakik.

Démonmac1 2011.03.31. 10:31:21

Aztán van e feladószelvény? Mert nekem ez az egész átkozottul fotóshopgyanus.
Minnyá április egy egyébként..:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.03.31. 10:32:32

@Rosszindulatú Vászka: Nem volt más megoldás, de hidd el jó ez így. Sokat tanultam abból. 1. A régi légiposta azonos a mai elsőbbségivel.
2. A mai időkben sem indítanak repülőt az én levelemnek.
3.A postás kisasszony, nem azért van , hogy tudja a postai díjakat.
4. Aki postára jár az okos ember nem lehet.
5. és az én k...a anyámat.

KAR-TON-HAL 2011.03.31. 10:33:06

@Démonmac1:
Akkor majd diliseket fogunk postázni, romló-félben lévő állapotban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.03.31. 10:34:36

@Démonmac1: NA jó, okoskodni én is tudok most már! Majd legközelebb, de azért megérte, mert így legalább tudom, hogy mit nem várhatok el a postától.

Siloah 2011.03.31. 10:34:42

Csak néhány gondolat egy postástól:

Üzletszabályzat alapján elvileg lehetne romlandó húst feladni, az más kérdés hogy "épeszű" ember nem teszi. Még futárszolgálattal is simán megromlik mire kiviszik.
Viszont a megfelelő csomagolásról gondoskodni kell, amit elvileg a kedves csomagfelvevőnek ellenőriznie kell, és ha nem megfelelő, nem veheti fel a küldeményt.
Igen az időgarantált csomag lehet egy vagy két munkanapos garanciájú, de a szombati kézbesítésért külön fizenti kell. Ha ezzel adták fel akkor kártérítésnek járnia kell, mivel késedelmesen kapták meg a csomagot.
Mivel nagymamáról beszélünk, és vidék ráadásul, szerintem ez sima postacsomag lehetett (törvény szerint 80 %-ban a feladást követő első illetve 95 %-ban a harmadik munkanapon belül kell megérkeznie). Ha ezzel adták fel kártérítésre ne nagyon számítsanak, szerintem el fogják utasítani "nem megfelelő csomagolás" címszóval.

Az elsőbbségi leveleket külön kezelik, azokért naponta többször jön a járat ami elviszi Budaörse. A sima levél pedig estig ott marad a postán.

Fontos levelet csak ajánlva szabad feladni, ha elveszne akkor lehet kártérítést kérni. (Mivel gépek dolgozzák fel a leveleket, sajnos néha "homokszem kerül a gépezetbe".)

Ui: Postásokat nem szidni, vannak köztünk normálisak is :)

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.31. 10:39:24

@Siloah: "Az elsőbbségi leveleket külön kezelik, azokért naponta többször jön a járat ami elviszi Budaörse. A sima levél pedig estig ott marad a postán."

Ha este 8-kor adom fel elsőbbséggel, akkor másnap kiviszik. Ha simán adom fel reggel, akkor napokig kering, mire odér.

"Postásokat nem szidni, vannak köztünk normálisak is"

Nyilván. Mi természetesen csak a nemnormálisakat szidjuk. :)

Démonmac1 2011.03.31. 10:42:02

@batgirl: Ha valami surgos azzal kell kezdeni:)

Sokat megyek egyébként postára, javarészt a kozponti elosztójuk a hibás (hogy vinné el őket az ordog)
Sima levél feladva, kiérkezés 1 naptól, akár 2 hét is lehet.

Ekkora csomagot feladni szvsz igen nagy butaság (pláne hogy még romlandó is:)
Viszont remek urban legend lehet belőle:)

Kicknick 2011.03.31. 10:43:07

Múltkor gondolkodtam azon, hogy miként lehetne kibacni az ellenségeimmel.
Persze név nélkül, mert ugye kinek kell a bosszú.
Hát most megjött az ihlet. Köszönet a posztolónak.

Démonmac1 2011.03.31. 10:43:34

A feladószelvényt szeretném azért látni:)

2011.03.31. 10:48:07

@WAdam: Levágták a disznót? Ott dolgozik Nicole Kidman ? :)

Siloah 2011.03.31. 10:49:42

@atpijkamo:
Ha este 8-kor adom fel elsőbbséggel, akkor másnap kiviszik. Ha simán adom fel reggel, akkor napokig kering, mire odér.

Hát erre is megvan magyarázat, de az már titok.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.31. 10:51:05

A "postánhústnemadunkfel" kommenteket ignorálom, a többi baromi jó. Még! Még! Még!

2011.03.31. 10:51:29

@atpijkamo: azt tudod, hogy volt a postának egy bazinagy épülete a tesco mellett, de azt persze nem lehetett használni log.központnak. Pont ott kellett újat építeni, ahol a Rogán Antal fideszbajnok éppen pár hónappal azelőtt vette meg bagóért a telket az ipari park mellett és akkor így őtőle lehessen megvenni horror áron. Áááá korrupció az fel se merül.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.03.31. 10:52:59

@lutria:
Üdv.

a raktárakban meg ipari hűtőben tartja őket,vagy mi?"
Akkor a forrón feladott tányér levesemet miért hidegen kapta meg a cimzett?
Naa?

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.31. 10:58:40

@Kulics: Az rendben van, hogy Kínában talán még a nálunkénál is nagyobb a korrupció. De ott legalább néha valakit kivégeznek érte.

Démonmac1 2011.03.31. 11:02:39

@atpijkamo: "atpijkamo · www.deciki.blog.hu/ 2011.03.31. 10:58:40
@Kulics: Az rendben van, hogy Kínában talán még a nálunkénál is nagyobb a korrupció. De ott legalább néha valakit kivégeznek érte. "

érdekes az fel sem merul benned, hogy azzal is vissza lehet élni, aztán amikor ártatlan vagy, akkor csak a kovetkezo életben reménykedhetsz.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.03.31. 11:03:44

De hogy dicsérjem is a Postát, annak ellenére hogy az elsőbbségi , meg nemelsőbbségi leveleket hozzátok példának

Idáig 2x adtam fel csomagot ami másnapra délelött megérkezett, semmi elsőbbségi és annak ellenére hogy vas volt benne nemtörött el és nemrozsdált meg
Igaz, az utóbbi csomagban rozsdamentes volt

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.31. 11:05:15

@Démonmac1: De azért nagy a visszatartó ereje.

Vagy azt is csinálhatjuk, hogy senkit semmiért nem ítélünk el, hisz sose biztos, hogy igazságos ítéletet hoznak.

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.31. 11:06:25

Összetörlek, mint postás a CD-mellékletet!

Démonmac1 2011.03.31. 11:06:47

@atpijkamo: Semekkora visszatartó ereje nincs. Drogot csempészni is tilos, aztán mégis rengetegen járnak pórul.

Démonmac1 2011.03.31. 11:07:59

És még egy dolog, Kinában sokkal tobb olyan ember van, akinek nincs vesztenivalója (teljesen más életfelfogás és stilus, amit még a vallások is megbonyolítanak)

AlulírottFentemlített 2011.03.31. 11:09:59

Nyilas Misinek hibátlanul megjött a csomagja.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.03.31. 11:10:10

Aszongya a poszttoló
"Nálunk közben csőtörés volt"

Erröl lehet tudni valamit?
Szerelő aki szétbaszta a falat és soha nem jött vissza,tutajon közlekedik a család, ott lebeg a 13kg disznó is a vizen stb.
Érdekesebb posztot lehetett volna tolni róla

cicmen (törölt) 2011.03.31. 11:10:42

@horex: Én meg a bécsiszeletről nem tudtam lekaparni a bélyeget és most sűrűn járok vécére!

Démonmac1 2011.03.31. 11:47:20

@cicmen: körbe is lehet azt rágni, sőt, ha csak a paníron van, akkor ki lehet enni alóla a húst

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.03.31. 11:47:42

@Démonmac1: Na most nézd meg, mi lenne, ha nem kapnának érte 10 éveket.

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.03.31. 11:53:20

@AlulírottFentemlített:
A Királyi Magyar Posta, ugye!
Csak az a +tévesztő suviksz ne lett volna benne

főboszorka45 2011.03.31. 12:15:11

Székről leestem))))
azt hittem, már semmi nem lep meg a nagyanyám viselt dolgai után... Ez tőle is kitelt volna anno... szegény...
Egy sztorit azért elmesélek...Volt egy fürdőszoba hengerünk. ( ez olyan állatfajta, mint a villanybojler, csak alumíniumból van és füstjárat a közepén, mert alul van egy direkt erre a célra készített olaj vagy szeneskályha...) Szóval az eset vagy 40 éve történt.
Ez a henger kilyukadt. Nagyanyám is megtudta, a fater még nem tudta akkor ( egyébként volt az Epokitt, mint két komponensű ragasztó, azzal lehetett volna megragasztani-ma van még valahol? Aki tud róla, szóljon)
Nagyanyám majd megoldja... Következőképpen... Elővett együveg szilvalekvárt ( sajátfőzés) ami, mint tudjuk szintén kiváló ragasztóanyag, csk éppen +hőre lágyuló") ezzel kente be a lyukat és körülötte.Jó is volt, míg be nem gyújtottunk a kályhába és fel nem melegedett a víz... Arról nem beszélve, hogy éktelen büdös volt, az égett szilvalekvár....
Huszonéves fiamnak elmeséltem, könnye potyogott....

főboszorka45 2011.03.31. 12:17:54

Ja! Amúgy az elsőbbségivel küldött levél 3 nap múlva ér oda, a simán meg ott van másnap. Miért preferűlja a posta, Mert jóval drágább az elsőbbségi....

cicmen (törölt) 2011.03.31. 12:26:18

@főboszorka45: Hőre keményedő szilvalekvárt kellett volna használni!
És az defekt javítására is jó!
Egyébként a népi gyógymódok hatásosak szoktak lenni! Mesélték, hogy a defektes biciklit mivel nem volt ragasztó, úgy tették mozgásképessé, hogy teletömték a gumit szénával!

lesifotos_szh 2011.03.31. 12:35:31

Na, erről a postásról tessék példát venni, mai a történet:
www.nyugat.hu/tartalom/cikk/rablasi_kiserlet_szombathely

Nem sír, nem rí, hanem kip*ázza a rablókat. :)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.31. 13:41:32

@főboszorka45: A szilvalekvár hőre keményedik - kivéve, ha vízben oldják. A cserépkályhától a pálinkafőző edényig sok mindent lehet vele beragasztani, akár fürdőkályhát is, csak az első hevítésig ne legyen benne víz.
A száradó-, sőt az odakozmáló szilvalekvárnak illata van, ha büdös volt, az akkor piaci/bolti hamisítvány volt, cukorból, savóporból, szójából és zselatinból, szilva aroma és ciánhidrogén felhasználásával. Nem "Szatmár fekete aranya".

lesifotos_szh 2011.03.31. 13:47:56

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Meg, sőt, az egyiknek a tarkójára tetoválta a Magyar Posta logóját, hogy örökre emlékezzen a rabló erre az esetre, amikor a tükörbe néz.

Oké, hogy az illető nem látja a saját tarkóját, de a postás olyan izgatott volt, hogy erre ott és akkor nem gondolt.

lesifotos_szh 2011.03.31. 14:41:48

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
Sajnos számokat nem tud tetoválni a postás, ezért az ABC megfelelő karaktereivel helyettesítette őket.

lesifotos_szh 2011.03.31. 14:43:02

Eltűnt az előző hsz...

Nem MPL/88, mivel számokat nem tud tetoválni, így az ABC megfelelő karaktereivel helyettesítette őket.

lesifotos_szh 2011.03.31. 14:44:14

B+... erre meg megjelent az előző is. Bocs.
Érdekes, ezt meg nem tudom küldeni, mert két komment között várnom kell néhány percet. Az előbb miért nem kellett? :O

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.31. 14:49:32

@lesifotos_szh: A kérdés nem ez, hanem az, hogy milyen színnel tetovált...

lesifotos_szh 2011.03.31. 15:18:08

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger:
A postásoknál csak zöld színű tetoválótinta van és 1/30-os tű.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.03.31. 15:21:22

@lesifotos_szh: A tűk méretezését nem ismerem, de a zöld tinta jól látszik barna alapon is...

Jofiu 2011.03.31. 17:32:01

@Beren:
Hat nekem van.
Anyammal a viszony egy idoben nagyon huvos volt, mert a sokszorosan ismetelt (erzesre 100x) erveles utan is meg el akarta vitetni velem azt a 3 kilo nyers krumplit amire szerinte okvetlenul szuksegem volt a helyes taplalkozashoz a kollegiumban es ami kulonben is unikum pesten. Azert volt huvos mert csunyan visszaszolatam az erzesem szerint 100x-i hiabavalo magyarazas utan.
A vonatutra szandekolt +2kg almarol (+2kg az osszes tobbi plusz x kg-on felul amit a normal uzletmenet megkovetelt es ami a tibeti sherpaknak is kihivas) mar nem is beszelek.
Szerencsere az nem jutott eszebe, hogy friss kostolot kuldjon postan a koleszos cimemre. Tojast is csak velem akart felutaztatni.

Mylady 2011.03.31. 20:26:38

@Jofiu: Ismerős :) Budapesten nincs bolt. Sem piac. Olyan különleges, vidéki specialitásokat, mint a krumpli, az alma, vagy a répa, seholsem lehet kapni. Ha mégis, akkor legalább 25x annyiba kerül, mintha vidéken vennénk (nem, nem a saját kiskertben termelt zöldség-gyümölcsről van szó!). Arról nem is beszélve, hogy 12 darab franciakrémest akkor sem tudok elfogyasztani 1 napon belül, ha nem eszem meg a másik 6féle sütit és 5 féle 3adagos kaját, amit csomagolt.
És a fő érv: nem kell cipelni, hiszen a vonat viszi. (Aha, bőven elég az átszállásnál, meg a pályaudvartól hazáig vonszolni...)

Xezs 2011.03.31. 20:30:05

@Jofiu: Ismerős helyzet.

Mondjuk a rekord az az volt, mikor még gyerekkoromban anyámmal kimentünk almát szedni szedd magad akcióban és családostul hazacipeltünk circa 30 kg almát, "hátmertolcsó" felkiáltással. A 30-ból kb. 25 kg megrohadt, 5 kg-ot meg megettünk.

Persze mi gyerekek voltunk a hibásak, mert nem fogy az alma.

Xezs 2011.03.31. 20:34:02

@Mylady: "nem kell cipelni, hiszen a vonat viszi"

Ahahaha, ez a legütősebb érv :))) Ezt már én is kaptam meg anyámtól, mikor még (már) nem egy városban éltünk.

Úristen, hányszor vesztem össze anyámmal, mert ordítva kellett tudomására hoznom, hogy NEM KELL, MERT VAN.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.01. 08:52:14

Az anyai - feltétlen - szeretet megnyilvánulásának adandó lehetőség meg le van szarva?

Agyalap 2011.04.01. 13:12:15

Ki az a nagyon hülye, aki húst ad fel postán?

Agyalap 2011.04.01. 13:14:38

@Agyalap: Ja és 13 kilót - meg persze fel is van háborodva?

pjotr_75 2011.04.01. 13:31:30

Ha az üzletszabályzatnak nem is felel meg a romlandó árú postán történő szállítása, szerintem remek ötletet adott arra vonatkozóan, ha az embernek éppen tele a tőke a "magyarposta" szerencsétlenkedéseivel.
Most már tudom mit tennék legközelebb ha "dézsmált"/törött csomagot kapnék - feladok 13kg fagyasztott húst valami nem létező címre, nem létező feladó-adatokkal, aztán küldözgessék a büdös, rothadó csomagot egyik telephelyről a másikra, míg el nem szöknek a kukacok.

lutria 2011.04.01. 17:02:07

Azért is csodálkozom egy kicsit ezeken a romlandó élelmiszer küldéseken mert amikor pl.télen a -10°C-ban a hóvihar/ónoseső elszakítja a vezetékeket,már pár óra múlva is arról panaszkodnak a megkérdezett háziasszonyok hogy rögtön tönkremegy a telipakolt hűtőládában a -20-30°C-on kővé fagyasztott hús(vajon mennyi idő alatt enged ki 1/2 m3 fagyott husi egy hőszigetelt ládában?)-lehet hogy pont a hozzájuk hasonló több évtizedes szakács és házi húsfeldolgozási tapasztalattal bírók adnak fel tiszta lelkiismerettel többnapos,jó esetben minimum szobahőmérsékleten történő utazásra élelmiszert.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.01. 22:13:32

@Beren: vidámsággal töltöttek el soraid. Nagymamám akit nagyon szerettem épp ilyen volt. :)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.01. 22:20:58

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: hogy néz ki egy kiálló pohár egy küldeményen? :o

horex · http://horex.uw.hu/ 2011.04.02. 12:58:43

@Beren:
Ismerős a szitu, mi iskaptunk disznóvágásbol még a rákosista átkosban,mindig megérkezett

Anyám hiresen jő káposztával töltött ecetespaprikát rakott el mindig
A 80-as éveken mentem autóval Németbe régen disszidált barátomhoz
Anyám beerőszakolta az autóba,hogyhát "mindig szerette ezt a Pali és ott biztos nincs ilyen"

Tényleg örült neki a barátom

kolbaszbol a kerites 2011.04.02. 14:40:33

@batgirl: Nem gáz. Amikor a mi saját Ál(l)amfőnk nem tud írni, akkor a kérdőjelek hiánya egyáltalán nem jelenthet már gondot. Mi odaértettük. :D

kolbaszbol a kerites 2011.04.02. 15:25:56

Azért szülőket szidni, mert jót akarnak, szerintem nem helyén való
Biztosan mindenkinek akadnak olyan történetei, amiben rájuk akarták tukmálni a finom hazait.
Pusztán azért mert szeretnek bennünket.
Azt hiszem, hogy ez egy nagyon szép gesztus, még akkor is, ha néha kicsit kényelmetlen.
Maradjunk inkább a postánál, és a húsnál.

Édesanyám postán dolgozik, látott már ezt-azt.
Neki is ingyen volt a feladás, húst és egyéb romlandód mégsem küldött sosem. Azt mindig mi hozzuk el tőle, vonaton, mert nagy segítség, hogy otthon olcsó, itt meg k.drága.

A postáról már nem egyszer volt szó, hogy a logisztikai központban nem droidok, hanem tanulók dolgoznak, akik néhány napon túl nem sokat töltenek el ott. Pont lesz.rva azt, hogy melyik levél melyik elosztóba kerül.

Nekem tűnt már el elsőbbségi levelem is, amire kártérítést kaptunk ugyan, de a benne lévő információk nagyon fontosak lettek volna. Pótolhatatlan.

Viszont ha ott dekkol az elosztóban napokat a hús, már tudom, hogyan lehet az ő idejüket is megkeseríteni.
Feladó: anyus
Címzett: Budaörs, logisztikai központ.
:D:D:D

Mint egy nyári napon BKV tömött busz csövesekkel... rulez :D

Mandrake83 2011.04.02. 16:04:09

Jézusom, 13 kg húst feladni postán, ekkora parasztok nem lehettek...

Ezek a homárosok évről évre debilebbek...

Mylady 2011.04.03. 19:14:27

@Xezs: Egyszer a szüleim vettek egy kb 20 kilós láda epret. Hármunknak. 2-3 nap alatt meg kellett enni, hogy ne rohadjon meg. Végig azt hallgattuk, hogy egyétek már az epret, mert ránkrohad.
Megettük. 20 kilót. Hárman.
Az eredmény: az egész testem egy nagy összefüggő kiütés lett, a szám kb tízszeresére dagadt, és orvosi javaslatra pár évre hanyagolnom kellett mindent, aminek köze van az eperhez.
Megérte.

Xezs 2011.04.03. 23:44:37

@Mylady: A szerető szülők már csak ilyenek :)

20 kiló bazmeg... Hihetetlen!

2011.04.04. 15:32:40

@kolbaszbol a kerites: "Azt hiszem, hogy ez egy nagyon szép gesztus"
Nem. Ez egy végtelenül ostoba és erőszakos gesztus, csak a szülő a saját egóját veszi figyelembe, pont a gyerek érdekeit nem nézi. Rá se hallgat, hogy neki az nem kell, élje meg ő azt a frusztrációt, hogy a szülői szeretetből rátukmálsz kaját ő dobja ki a kukába.
Ez ostobaság és a szülő önzése, hogy csak őbenne legyen meg a jó érzés hogy ad valamit a gyerekének. De értelmetlenül.

Az volt már, hogy húst nem adunk fel postán ?

salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.04. 16:32:52

@Mylady: mi is 3an vagyunk és énis ládával veszem ha már olyan árban van (nem éri el a hatezret a ládányi), nem darabra. természetesen egyből kettőt, mert ha szeretnék én is enni akkor kell. szerintem valami bogár lehet a családom. eperevőbogár. nemtoom... :D
nagyon várom, hogy eljöjjön már az idei szezon... még 1-2 hét, csak nehéz kivárni.

idei első... csak pár szemet vettem 1500Ft/kilós áron. o_O
static.fotoalbum.hu/picturezoom/2011/02-26/salapapa/eper_151036.JPG

tavaly később jött az első adag:
static.fotoalbum.hu/picturezoom/2010/04-17/salapapa/eper_003_162222.JPG

most, hogy megnézegettem az epres képeimet, elindult a nyálelválasztásom...

Xezs 2011.04.04. 20:52:01

@salapapa: Az egér és a távkapcsoló a kötelező díszítés?

Mylady 2011.04.04. 21:15:14

@Kulics: Ezt de szépen megfogalmaztad!
Teljesen hasonlóan gondolom én is.

És közben hány meg hány emberrel vívtam már harcot azért, mert szerintük nem értékelem eléggé a szülői gondoskodást...

Csak sajnos én még emlékszem azokra az időkre, amikor anyám néhényhavonta csomagot küldött a kollégiumba, hogy mutassa, mennyire gondoskodik rólam. Csak éppen telepakolta édességgel, ráadásul csupa olyannal, amit nem én szeretek, hanem valamelyik tesóm. De hát ugye ennyi (3) gyereknél követhetetlen, ki mit szeret.
Azt a csalódás leírhatatlan, amikor csóró egyetemista reménykedve -hogy ezen a héten valami értelmeset/hazait is fog enni- kinyitja az otthonról kapott 10 kg-s csomagot és tele van keksszel, cukorkával meg csokoládéval, aminek nagyrészét kénytelen szétosztogatni, mert utálja vagy éppen nem akar elhízni...

Mylady 2011.04.04. 21:16:33

@salapapa: Én mondjuk a málnát jobban szeretem, főleg, hogy annak nem árt a fagyasztás/kiolvasztás, így télen is nagymennyiségben fogyasztható :)

Xezs 2011.04.04. 21:21:25

@Mylady: Létezik ez a fajta szülői magatartás. Szerintem az a lényege, hogy a szülő ezzel nyugtatja meg magát, hogy ő nagyon jó és gondoskodó szülő.

Nincs annál rosszabb, mikor olyan kaját kapsz amit nem szeretsz, vagy olyan mennyiséget, amit nem fogsz megenni, mert rádrohad.

A kaját pedig a legtöbb ember nem szereti kidobni, de van hogy muszáj.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.04. 23:10:42

@Xezs: mondhatnám igen, de ez blődség. inkább ott volt és nem csináltam rendet. nem művészfotó, hanem pillanatkép.

különben létezik olyan szülői magatartás is, hogyha valamit szeret a család akkor azt akárhonnanis de előkeríti és viszi nekik.
semmi nem kötelező. ha nem fogyna el, akkor nem vennék én sem ennyit. én sem szeretem a kaját kidobni. pár éve, amikor nem nagyon érdekelt mi mennyibe került akkorsem, pláne most...

@Mylady: óóó, az eper nincs fagyasztva. inkább légvártot készít belőle a Zasszony. már ha senki sincs odahaza, különben valahogy elvész.
volt, hogy megvettem a 2 rekeszt és mire hazaértem (14km városban), az egyiknek közel fele hiányzott. :D
különben mindenféle piros gyümi jöhet nálunk. alig várom, hogy valami finom dinnye jöjjön, szeretném meglepni vele az asszonyt. imádja.
süti beállítások módosítása