Shy apró nézeteltérésbe került az UNION Biztosítóval. Bár a szilveszter előtt felrobbant kandalló megsemmisítette házukat, a biztosító genyózik, a kárnak csak töredékét akarja kifizetni. Logikájuk szerint januárban újra lehetett volna építeni mindent, így hiába volt lakhatatlan az épület, még a szomszédban kivett ház költségét is el akarják síbolni:
A történetünk valahol ott kezdődik, amikor december végén felrobbant a kandallónk lerombolva a fél házunkat. Mivel vidéken (Csobánkán) lakunk 5 percen belül volt hol laknunk, és a falunk lakói, a barátaink, sőt az internetes közösség is mellénk állt. Mindenki segíteni akart, így amikor elindult a megszokott procedúra a biztosítóval nem gondoltuk, hogy az UNION Biztosító segítőkész hozzáállása alapvetően képmutatás. A kiküldött független szakértő kedves volt, figyelmes és hozzáértő, meg is lepődtünk rajta, nem ezt vártuk. Megnyugtatott bennünket, hogy gyorsan átfut egy ilyen ügy és hamar pénzünkhöz jutunk. Persze nem így lett. Egy megismételt szakértői látogatás és egy hozzá nem értő igazságügyi szakértői szemle után mondvacsinált indokokkal negyedelték a kifizetendőket.
A kártérítés összegét most nem vitatnám, majd azt az ügyvédek elintézik egymás között, de van egy tétel ahol tetten érhető a biztosítói matek nagyszerűsége. A biztosításom egyik opciója szerint 400 ezer forintig az UNION fizeti a lakhatásom költségeit, ha nem lakható a házam. Mi két hónapot laktunk a szomszédban 60 + 35 rezsiért, erről szerződést is benyújtottunk. A házunkat a tűzoltóság, az önkormányzat és írásban mindkét szakértő lakhatatlannak ítélte. Néhány hónap várakozás után megkérdeztük a biztosítót, hogy mikor fizeti ki a 190 ezer forintunkat, amire azt a választ kaptuk, hogy már átutalták a számunkra megítélt 47 500 forintot! Hogy miért ennyit? Mert a szakértő szerint egy hónap elég a házunk felújítására. Értem én…, de ha azt számolom, hogy a december 30. történt eseményhez képest február 24-én fizetett először előleget a biztosító, s hogy a tél közepén nem lehet elkezdeni egy ilyen felújítást simán kijön akár három hónap is.
További kérdéseinkre konkrét választ nem adott a biztosító, sőt megjegyezte a kedves ügyintéző, hogy mit akarunk, úgyis ügyvédhez fordultunk. Azt, hiszen nem szeretem, ha egy biztosító csak akkor tud számolni, amikor beszedi a díjakat, s hirtelen elfelejti az alapműveleteket is, ha fizetni kell. Válaszokat Union Biztosító jeligére várunk mihamarabb, mivel mindenről eddig egy sort sem voltak hajlandóak küldeni, csak az ügyintéző zagyva magyarázatai indokolják a megrövidítésünket.
Nem értem miért néz hülyének az UNION Biztosító? Hogyan működik a kártérítési matek és mit tehetek ellene?
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.04.18. 10:56:18
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.18. 11:00:19
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.04.18. 11:01:46
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.18. 11:03:43
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.04.18. 11:04:04
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.18. 11:04:49
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.04.18. 11:05:12
Mind!
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.18. 11:06:27
kit érdekel a post:)) blogmotor Mükogggy
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.04.18. 11:09:30
Ezentúl csak a kommentek negyede kerül megjelenítésre.
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.18. 11:09:32
a postolo meg perelje be amit akar :)))
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.04.18. 11:10:08
Na jó, most igen.
De minek mennek el???
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.18. 11:11:27
néha a blogmotor is élvez :)))
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.04.18. 11:12:00
sevcsik 2011.04.18. 11:14:16
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.18. 11:16:39
"Mi két hónapot laktunk a szomszédban 60 + 35 rezsiért, erről szerződést is benyújtottunk"
nálam ez a kettő üti egymást, hé szomszéd kell lóvé??? a kutya sem venné ki a házad majd csinálunk róla papirt :)))
pcmci 2011.04.18. 11:17:08
salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.18. 11:20:18
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.04.18. 11:21:37
É2I 2011.04.18. 11:25:07
De lehetne egy független szakértői véleményt is kérni, hogy mennyi idő a helyreállítás.
Sajnálatos egyébként, hogy a biztosítók nagy többsége hasonló taktikát folytat.
Eugéne Tribulet 2011.04.18. 11:27:01
Secnir 2011.04.18. 11:34:18
eh.
a biztosító, ha akart volna, keményen nekiállhatott volna kifogást keresni.
miért robbant föl, engedélyeztetve volt-e, helyesen használtak, vagy a hidegre való tekintettel PB-gázzal fűtötték, stb.
de ez amit műzel, sünér' kiált...
salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.18. 11:51:01
van egy poénos esetem. biztosító. Aegon.
ugye ha évente kötvényt váltasz, lényegesen olcsóbb lesz a biztosítási díj. hogy ez miért éri meg nekik, sosem bírtam felfogni. de ugye a pénzem ellensége nem vagyok, így kötöm évente át (vagymiccsinálok).
tavaly (2010) augusztus végén kapok levelet, hogy tartozom a kötelezőmmel. ejnyenno! mindig utalom az összeget, elmentett űrlapon írom át hogy 2010_1, 2010_2, 2010_3.
elmentünk nyárolni, majd hazatérvén szeptember közepén odalefonálok, hogy mi a probléma? minden hasonló beszélgetést évek óta felveszek, így azt is tudom kivel, mikor, miről, mennyit beszéltünk és szükség esetén pontosan tudom idézni a szavait. volt ez így most is.
mondja hölmegyén, hogy rossz azonosítót használok. kérdemén OK, de akkor hogy lehet, hogy az első s második negyedévvel nem volt probléma? hümmög, de ragaszkodik hozzá, hogy én hibáztam.
telefonálás közben bank online, számlaszám szerint terhelés rendez, xml ment. küld. közben telefonban vagyunk. megérkezik. látja. ő ezt nem érti, az ő rendszerük szerint nekem egy másik azonosítót kellene írnom. itt egy "halk" nyerítés hallaccik tőlem.
átírom, utalom. pár nap mulva érdeklődöm, megkapták, rendezve a díjam.
vállat vonok, nekem nyóc. lényeg, hogy meglegyen a kötelezőm.
év végén újra átkötés. megfelelő rublikába megfelelő számsor, kötelező utal.
januárban nem utaltam, viszont egyik napon (12-e) írnak levelet melyet 13-án fel is adnak, hogy csökkent a kötelezőm. még jó, hogy nem utaltam mert akkor ugyi túlfizettem volna őket. 14-ei keltezéssel kapok felszólítást, amit 15-én adnak fel, hogy tartozom!
nem mellékes, hogy mindezt megkaptam február 9-én. nno, gondoltam ezt megreklamálom.
persze válasz nuku.
aztán februárban annak is legvégén kapok levelet, hogy ejnyebejnye, mi lenne ha utalnék? 03.02-e az utolsó határidőm. 03.02-én 09:26kor utaltam.
március vége felé a lakásbiztosításommal kapcsolatban merültek fel problémák (egyet utalok, ugyanez épületnek ugyanezen részére pedig egy másik számúra meg jönnek a felszólítók!?!) mely szintén az Aegon nevezetűnél van, így hívtam őket. ezt ők nem értik...
én sem, de ha kár esetén úgysem fizetnek 2 biztosításra, akkor milyen jogon követelnek 2 díjat? felmerült a fogyasztóvédelem és a média lehetősége is.
azért rákérdeztem, az autómra megérkezett-e sikeresen a díj? válasz: nem, így díjnemfizetés miatt meg is szünt a kötelezőm.
nem kiabáltam... ugyanazzal a csajjal beszéltem, mint tavaly szeptemberben és bejátszottam a hangfelvételt a telefonba, melyen hallhatta a saját hangját és a számsort, amire ő maga mondta, hogy felejtsem el.
márpedig az ő rendszerük szerint MOST nekem arra kellene utalnom.
esküszöm, nem értem a biztosítókat!
bocsi a hosszú írásért
salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.18. 11:58:02
nekem amikor terepjárós szöszi fék nélkül belémrongyolt és beletolt egy mercibe így totalra törték az öreg de nagy becsben tartott és minden jóval felszerelt autómat, 180ezret adtak.
75ezerről volt 4hónapos xenon+beszerelés számlám, illetve a csatt előtt 3 hónappal volt váltó+kupplungtárcsa és szerkezetcserém 155ért. 2 hetesek voltak a gumijaim.
ez volt a Hungária. ma már csak röhögni tudok rajtuk. :)
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.04.18. 12:00:00
GZoli 2011.04.18. 12:05:41
England win The Ashes! 2011.04.18. 12:06:09
salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.18. 12:16:51
@Dr Jozef Vengloš: nem nagyon részletezném. jött nekem azzal, hogy a hangfelvételt még ők sem tartják meg, nekem pedig egyenesen tilos felvennem a beszélgetést és kérdezte, most épp veszem-e. mivel már jártam úgy hogy a valós igenléssel elbúcsúzott a szolgáltató, így most virtuálisan belenéztem szép kék szemeibe és azt hazudtam, nem. azonban ha anno nem veszem fel a beszélgetést, akkor most nem lenne semmi bizonyítékom és ők az én hülyeségemre hivatkozva jögösan követelhetnének büntidíjat az elmúlt és a mostani negyedévre a megszüntetés és újrakötés miatt.
így ezen tételtől most jóindulattal eltekintettek, én pedig jóindulattal nem viszem a fogyvédhez. :D
a gyilkos én leszek lassacskán. kezdek belefáradni, hogy állandóan szívatják a szolgáltatók az embereket.
Eric Kartmen apja pedig Jack Tenormann Scott apja.
mint az közismert! (jjjjááájj nee! én csak szóról szóra...) :D
England win The Ashes! 2011.04.18. 12:24:25
Rosszindulatú Vászka 2011.04.18. 12:26:05
salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.18. 12:44:32
hu.wikipedia.org/wiki/Eric_Cartman
2011.04.18. 13:16:35
salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.18. 13:21:58
"A szereplő Liane Cartman egyetlen gyermeke; a Cartman mama újabb sötét titka (1998) című epizódban jelentik ki, hogy Liane hermafrodita és biológiailag ő Cartman apja (Cartman biológia anyjának személye rejtély maradt).[1] Később a 14. évad 201 című részében (2010) ez a tény hamisnak bizonyult, mert kiderül, hogy igazából Liane a szereplő édesanyja, édesapja pedig a néhai Jack Tenormann, Scott Tenorman apja, a Denver Broncos egykori játékosa."
link feljebb. :)
England win The Ashes! 2011.04.18. 13:24:49
Kik építették a piramisokat? Talán a babilóniaiak? Vagy Barbrady rendőr? Netán a szamáriabeliek?
Ezen konkrétan fetrengve nyerítettem.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.18. 13:34:09
"Egy sor fing
Egy sor nád
Megint fing
Oszt' megin_nád"
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.04.18. 14:00:02
MANO55 2011.04.18. 14:05:26
miért üti?
Gondolom, a robbanás után kisegítették párnapra, és praktikus okokból később megállapodtak az adott összegben.
A tétel pedig mind két részről reális és méltányos is.
Különben érthetetlen a biztosító hozzáállása. Adott esetben talán törvénytelen is.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.18. 14:16:12
atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2011.04.18. 14:18:12
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.18. 14:19:00
labi 2011.04.18. 14:40:04
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.18. 14:53:52
de a biztositoval meg ugy kell banni, hogy negyszeresen szamolni fel, ami nem kezzel foghato
magyaran a szomszed 240 ezret kert 2 honapra nem 60-at
na,, ezt lehuzhatjak 1 honapra oszt jonapot
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.04.18. 14:54:13
Egy kis dinamitot kell a tűzre dobni.
labi 2011.04.18. 14:59:25
Na jó, nem ez a Mythbusters féle megoldás érdekel, hogy "ha csakazért sem robban fel, akkor tegyünk bele negyven rúd dinamitot"
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.04.18. 15:05:34
Hát biztos létezik bonyolultabb is.
Mondjuk bevezeti az ember a gázt a kandalló égésterébe.
De akkor várni kell egy kicsit.
Legegyszerűbb a dinamit, hidd el.
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.18. 15:09:47
Ja, ha fizettek volna...
A helyes ügyintézési eljárás itt látható:
napirajz.hu/archives/2011/03/29/ITT_MOGOTTEM/
Tomasz_a_gozmozdony 2011.04.18. 15:22:46
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.18. 15:31:29
Valójában egy rossz hatásfokú kazán (emiatt a "rossz hatásfok" miatt fűti fel a szobát), bazi nagy üvegajtóval. Némelyikre azt is ráírják, hogy zárt tágulási tartállyal, nyomott rendszerben is használható. Ez még nem lenne baj, de sajnos a tisztes csőszerelő ipar ipari tanulói szexuálisan viszonyultak a történelemtudományokhoz, és azt a picikét is b...tak megtanulni, amit lehetett volna. Ebből kifolyólag semmit nem mond nekik az a bájos "Made in Turkey" felirat az adatlapon (pl. 150 év megszállást, népirtást, stb.). Így elhiszik, ami rá van írva, rákötik direktben a vízteres kandallót a gázfűtés rendszerére (semmi nyitott vízkör + hőcserélő, esetleg hőcserélős nyitott puffertartály), amiben már van amúgy is egy 3-8 literes zárt tágulási tartály, tehát felesleges másik. Merthogy a szakmát sem tanulják meg eléggé, így nem számolnak a plusz közel 100 liter víz tágulásával.
Aztán a boldog (—> nyolc boldogság) tulaj egyszer csak úgy dönt, hogy nagyon hideg van, tehát jól megrakja a kandallóban a tüzet, pl. karácsony után dióhéjjal (az a legjobb kazánrobbantó) és száraz fenyőtűvel, és utána - ha túléli - csodálkozva néz ki a lyukon a kertbe. Pláne, ha nem túl jók a lejtési viszonyok, és elmegy az áram, és leáll a keringető szivattyú is.
(A poszt tolónak amúgy szerintem alighanem szerencséje volt a vályogfallal, mert egy jól bevasalt alapra jól megrakott, vasalt betonkoszorúval szilárdított, betonfödémes ház lehet, hogy a szomszédot is romba döntötte volna.)
Lehoz_Tamás 2011.04.18. 15:32:28
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.18. 15:33:38
sirmayer 2011.04.18. 15:34:55
Független kárszakértőként, ügyvéd bevonása nélkül is rendeznek kárt -a biztosítók ellen - a károsult érdekében!
Ők pontosan tudják, hogyan működik a "kártérítési matek" és hogyan kell kiverni a pénzt belőlük!!!!
Elérhetők, segítőkészek, profik és nagyon erélyesek! Biztosan adnak megoldást a szivatás ellen!!
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.04.18. 15:50:08
Vagy például.
Mondjuk ez is kényelmesebb megoldás, mint a vezetékes gázt odavezetni.
Ba´r egy jó slaggal viszonylag egyszerűen megoldható az is.
Kérdés: melyik durran nagyobbat?
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.18. 16:20:48
(Amógy mi ez a "Ba´r" Héber-e vagy?
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.18. 16:22:26
Rosszindulatú Vászka 2011.04.18. 17:20:42
U.i.: remélem kiderül valamejik újabb részben, hogy mégis nekem volt igazam és akkor nemtelem bosszút állok :)
Spanish VVax 2011.04.18. 17:26:24
salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.18. 17:49:16
ezen felül tiltott film a hádzönháúk meg a magyar vándor. 8-)
@Rosszindulatú Vászka: semmi baj. velem is megesik NÉHA. ;)
max bosszút ülsz. vagy fexel. vagymi. mert akkoris elő fogok valamit kotorni valahonnan! :D
Rosszindulatú Vászka 2011.04.18. 18:22:00
@salapapa: ez a harc sem a végső, szal ne aluggy nyugottan :P
Lord Protector 2011.04.18. 18:22:51
Január 1-én leégett a fél házunk, jól kezdődött az új év! Elektromos zárlat volt. Generalinal van a lakásbiztosításunk, a legnagyobb csomag(Házörző Prémium). Amikor bejelentettem a kár, gondoltam, hogy kemény menet lesz. A biztosító kárszakértői nem tudom, hogy hogyan vannak kiképzve, de amit mi tapasztaltunk az az arrogancia. Hihetetlenül lekezelő módon bánt eddig velünk a biztosító. Nincs párbeszéd, úgy kell vadászni a kárszakértőket, hogy mondjanak már valamit. A kezdeti szívélyességnek már nyoma sincs. Tisztában vagyok vele, hogy milyenek a biztosítók, nem voltak illuzióim. A mi házunk is lakhatatlan. Albérletben lakunk. "Jó ez a biztosítás", mert minden utólag fog kifizetni ha nem lett volna egy kicsi tartalékunk, akkor leshettünk volna. Se szó se beszéd valami átszervezés folytán az eredetileg kirendelt kárszakértőnket "átszervezték". Kaptunk helyette egy másikat. Felhívhattak volna, hogy mi történt, vagy küldhettek volna egy e-mailt, de semmi. Nekünk kellett nyomozni, hogy kihez kerültünk. A második kifejezetten arrogáns és lekezelő volt. Folyamatosan érzetette, hogy Ő van hatalmi pozicíóban. A legnagyobb felháborodást az váltotta ki belőlünk, hogy azt mondta az élő állatainkra, hogy "az érték nézőpont kérdése". Itt elszakadt a cérna és panaszt tettünk, kértünk másik kárszakértőt. A tűzeset óta csak papírtologatás megy a biztosítónál. Az építész véleményét csak bíróságon támadhatjuk meg. Szinte meg sem hallgatott minket a kárfelvételnél, csak sztorizgatott, meg leszólta, hogy milyen házunk van. Statikai vizsgálatot nem csinált csak szemrevételezett. Amikor jeleztük a kárszakértő felé,aggályainkat foggal körömmel védte az öreget. Mivel jelzálog van a házon, így az otp engedélye is kell a kifizetéshez. Ők dolgoznak rendesen, jönnek mennek a levelek, folyamatban van az egyeztetés.
Nagyon remélem, hogy ebben a hónapban már sikerül lezárni az ügyet, mert már unom. Maximálisan elégedetlenek vagyunk a Generalival! Soha többet nem választom semmilyen területen a Generalit!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.04.18. 19:23:57
azonkivul hatosagnak kepzelik magukat
nem ertik, ha senkit nem erne kar, akkor egyaltalan nem kellene biztosito
na emiatt aztan ha kar van ugy csinalnak mintha belerokkannanak egy gyors es normalis kifizetesbe es igyekeznek a minimum ala szoritani azt
hat ez igy mukodik
a bankok es a balnavadaszok mellett a legszemetebb tarsasag
GaborB0 2011.04.18. 19:59:05
kamionos normális volt, zsaru helyszinel, minden megvolt, irány biztosító. elismerték, hogy totálkár, de: az autó aktuális állapotban lévő értékét hajlandóak kifizetni! ami kemény 190 ezer huf. az autó fél éves volt, természetesen részletre, bank meg küldött egy öt és fél milliós csekket. (autó értéke 3.7) asztalcsapkodás, üvöltözés, a 5.5ből először lett 3.2, ügyvéddel megjelenés után 1.6, polgári per első tárgyalása után 0 hufban megegyezés. ez tartott 3 évig...
GaborB0 2011.04.18. 20:02:18
pengusz 2011.04.18. 20:13:38
salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.18. 20:41:59
az én álmaimat nemsok dolog tudja megzargatni. szelektív hallásom van az autóm rinyálójára meg a VIP telefoncsörgésre. ezen felül már csak a feleségem hangja ami felkelt. nyugodt ember vagyok tiszta lelkiismerettel, így nem vagyok sem félős, sem ijedős. ;)
de ha harc, hát legyen! kösd fel a tangádat! :P
horex · http://horex.uw.hu/ 2011.04.18. 20:43:45
Jó ismerős, IV.em. bérház, gázrobbanás
Mivel elutazott, biztositó probálta bizonyitani hogy önrobbantás, később meg biztos volt másnak is kulcsa, persze volt, azok robbantották fel
kb. másfél év után fizettek, de a jogerős határozatot is felülvizsgálatra akarta adni, rendőrség elhajtotta a biztositót
Természetes minden személyes papir bennéget, cég is oda volt bejelentve.
TAJ nélkül el se látta az orvos, önkormi nem hitte el hogy ő lakott ott, pénze nem volt semmire, hogy papirokat kiváltson
Ne tudjátok meg azt a herce-hurcát, mire a végére került és felépült a lakása
Megdobbent 2011.04.18. 21:45:03
2011.04.18. 21:50:57
salapapa · http://salapapa.hu 2011.04.18. 22:06:57
imjustkidding 2011.04.18. 22:18:48
pruntyike 2011.04.19. 03:01:28
Egyéves Önkéntes 2011.04.19. 07:13:41
Rosszindulatú Vászka 2011.04.19. 08:12:03
Egyéves Önkéntes 2011.04.19. 08:16:46
Rosszindulatú Vászka 2011.04.19. 08:27:27
Egyéves Önkéntes 2011.04.19. 08:28:57
Rosszindulatú Vászka 2011.04.19. 08:36:58
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.19. 08:50:52
Rosszindulatú Vászka 2011.04.19. 09:00:08
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.19. 09:03:41
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.19. 09:07:35
Én inkább bankot szeretek robbantani...
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.04.19. 09:08:52
Ja tényleg, akkor lehet, hoyg amit gyerekkoromban zabáltam nagyanyámnál, az mind bio volt?
(Főleg a málna, mert arra a kutya rá se nézett, csak termett :D )
Fú de trendy gyerekkorom volt, baszcsiiii :D
Rosszindulatú Vászka 2011.04.19. 09:15:40
Monnyuk a málnába azt utálom, mikor annyira bió, hogy nem veszem észre a rajta napozó bogárt. Attól a zér kicsit romlik az ízélmény.
A kedvencem a meggy befőzésbe, mikor beáztatom a kimagozott gyümölcst kicsit, hogy a kukucok felússzanak a felszínre.
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.19. 09:18:44
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.04.19. 09:42:59
cicmen (törölt) 2011.04.19. 10:22:48
cicmen (törölt) 2011.04.19. 10:25:47
Viszont nem kell egyenként szedegetni, csak megujjazni a kacsát és már jön is az eper dögivel! (brrrrr!)
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.04.19. 10:26:52
Mi?
cicmen (törölt) 2011.04.19. 10:53:52
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.19. 10:56:22
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.04.19. 11:16:11
Háppersze.
Tegnap.
Pont így nézett ki.
De hogy mindennap felrobbanjon egy...
Nem értem.
cicmen (törölt) 2011.04.19. 11:44:06
Szerintem sorba vannak kötve.
horex · http://horex.uw.hu/ 2011.04.19. 12:11:25
Az egyik legdrágább kévé csészéje 15,000Ft
Valami D.Amerikai állat megeszi a gyümölcsöt, kiszarja a magot,azt összegyűjtik, pörkölik és főzik kávénak
Nem sznobság, főleg csavargyári dolgozók fogyasszák reggelente, cikória helyett
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.19. 12:59:15
Egyéves Önkéntes 2011.04.19. 13:18:22
elwood 2011.04.19. 15:39:36
Hatkor keltünk. Kitisztítottuk az újságpapírt, ettünk egy darab száraz
kenyérhéjat. Napi tizennégy órát dolgoztunk a malomban heti hat pennyért.
Utána hazamentünk, és apu addig vert minket a szíjával, amíg el nem aludtunk.
labi 2011.04.19. 16:15:28
Akkor nincs izgalom, nekem nem vizes. Ha túlhevítem akkor nem alakul át gőzmozdonnyá, max lecsöppen az olvadt fém a padlóra...
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.04.19. 16:23:43
A kandalló lehet, hogy nem megy szét, de a kémény kitisztul, és egy darabig neked sem kell a szemöldöködet szedegetni.
j311 2011.04.19. 23:17:35
Jó szomszéd. Ezt inkább biztosítási csalásnak nevezném. Legalábbis én személy szerint meg vagyok győződve róla, hogy legfeljebb a rezsit fizette ki a poszt toló.
Százával látni ilyet, csak jellemzően autó bérlésre. Amikor az összetört autó helyett fantombérel egy másikat a károsult és megpróbál a biztosítóból kihúzni egy kis extra jövedelmet.
elender1 2011.04.20. 05:39:16
labi 2011.04.20. 09:14:56
Minek a pszáfnál plusz kört futni? Egyszerűen továbbítja a levelet a biztosítónak, a biztosító válaszol neked és nekik, majd a pszáf hozzáteszi a végére hogy ha nem tetszik neked a válasz, akkor fordulj bírósághoz.
Egyedi értékvitás esetekkel nem foglalkozik, így ebben az esetben nem sok teteje van.
labi 2011.04.20. 09:17:28
Remek ötlet, az ember egyben spórolja meg a kéményseprőt és a kozmetikust.
Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.04.24. 11:32:52
Kolb Ace 2011.04.26. 00:59:49
A matek meg úgy működik hogy sokan nem reklamálnak, elfogadják hogy megszopták. Aki meg reklamál, annak szó nélkül fizet a bizti. A nyereség a lúzereken van, akik basznak kiállni az igazukért.
Haverom ugyanezt játsza szomszéd által felgyújtott lakással, csak ott céges ügyvéd levelezget a biztosítóval, már 1. körben majdnem pénzüknél vannak.
labi 2011.04.26. 11:12:09
Ha valóban "sufnituningos" a kandalló (tehát mondjuk szabálytalan "nem kell ide szaki majd én megcsinálom" beszerelés miatt lett belőle gőzmozdony) akkor az is csoda hogy egyáltalán bármit is fizettek.
Egyéves Önkéntes 2011.04.26. 12:57:38
Juzer 2011.04.29. 23:55:29
Ismerősömnek most mosogatógép bekötés miatti csőtöréses beázásra AEGON fizetett rendesen.
Nem minddel kell küzdeni.
Unionnal viszont én is szívtam, magánnyomozót küldtek rám, önbetöréssel gyanusítottak, majd hogy megkentem a rendőrt.
Indítottam az ügyvédet becsületsértési perrel, illetve, hogy vagy feljelent most a rendőrrel együtt (megvesztegetésben min 2en vagyunk) vagy fizessen.
Másnap jött a hír hogy fizetnek. 6 hónappal az eset után...