Tékozló Homár

Eltérítik az óvodásokat a XIII. kerületben

2011.06.01. 09:23 | jackyll | komment

Gábor egy egész elképesztő korrupciós eljárást fedezett fel az utolsó MSZP-s fellegvárban, a XIII. kerületben. Óvodába jelentkező gyermekükek lakásuktól 2,5 kilométerre lévő intézménybe deportálták, miután valaki ceruzával ráírta a jelentkezési lapjára, hogy abba az óvodába szeretne menni. Kinek áll ez érdekében, és egyáltalán mi értelme van?

Párom a 13. kerületben a lakhelyünk szerint területileg illetékes óvodába kérte kisfiunk felvételét- ez eddig rendben is lenne. Az eredményhírdetésnél szomorúan tapasztaltuk, hogy fiunkat átirányították egy 2,5 km-re lévő óvodába. Csodálkoztunk, mert másik fél tucat óvoda lett volna közelebb és a környékünkön lakó hasonló korú gyerekek közül mi voltunk az egyedüliek akik így jártak.

Párom bement magyarázatot kérni a történtekre. A válasz: a jelentkezési lapra ceruzával - ismeretlen kézírással rá volt írva: jelentkezését ebbe- és ebbe az óvodába kérte. Valaki módosította a jelentkezést önkényesen - ceruzával, hogy könnyen eltüntethető legyen. Célját elérte, hiszen az elbírálás ezen ceruzás firkálmány alapján történt.

Az egy dolog, hogy okirat hamisítás történt - vagy lehet, hogy már nem történt, épp kiradírozták már a jóindulatú megjegyzést? - de elgondolkoztató az óvodai rendszer iratkezelésének módja, szabályossága. Ha bárki bármit írhat a felvételi iratokra, akkor ez így nincs jól.

Nem tudom, hogy más kerületekben, településeken is így működik-e a rendszer, de a 13. kerületben érdemes lenne átnézni ezeket a folyamatokat és kevesebb esélyt adni a "jóindulatú (ceruzás) megjegyzéseknek". Csak remélni merem, hogy az államigazgatás más területein - ennél komolyabban szabályozott az iratkezelés...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.06.01. 09:30:15

Valaki betelefonált, és ezt kérte. Teljesítették. Van akinek semmi se jó.

j311 2011.06.01. 09:35:43

A rendőrök ceruzával írják a jelentéseiket. Ehhez képest egy óvodai ceruzás balhé kb. semmi.

É2I 2011.06.01. 09:37:49

Inkább valaki tényleg átkérte volna a gyerekét csak a kenőpénz átvétele után az óvónő rossz kartonra írta.
Így most van két elégedetlen szülő páros. Sejtem a másik jobban szívja a fogát, mert ő még fizetett is a luftért.
De 2,5 km ekkora gebasz lenne? El vagytok kényelmesedve.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.06.01. 09:38:43

ja, nem tom ugyanazon oviról van-e szó, de itt nálunk indul 2 sima, meg 2 angolos (fizetős) kiscsoport, mondanom sem kell h a rendes kiscsoportba több tucat gyerek nem fért be, hanem elküldték máshova

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.06.01. 09:58:35

A határozatot meg kell fellebbezni, ha nálatok is olyan színvonalú a kiadmány, mint mifelénk, ezzel nem lehet gond. (nincs ügyintéző, sőt, rendelkező-indokló rész, nincs téjékoztatás a jogorvoslatról, vagy annak mellőzéséről, ami amúgy is csak akkor mellőzhető, ha a kérelmednek maradéktalanul helyt adnak stb...)

Ragaszkodni kell az első helyen megjelölt intézményhez (főleg ha a felvétel olyanba történt, amelyik sokadik helyen sem szerepelt a jelentkezési lapon). Gondolom, indokló rész hiányában azt sem írták be, hogy a körzetes óvodából miért is irányították át a gyereket.

A végén az önkormányzatnál megnézik, hogy hány fellebbezés volt, ezek hova akarnak menni, aztán ha nem 10-en mennének egy oviba, akkor átteszik a gyereket. Egyrészt nem rosszindulatúak ők sem, egy óvodai felvételen bárkivel összerúgni a port felesleges (könnyebb helyt adni), harmadrészt nyuszik is ahhoz, hogy ezt másodfokra tegyék (ahol meg a formai hibák miatt már magyarázkodni kéne, nem is beszélve a furcsa átirányításról...) Magyarul minden arra mutat, hogy a kisebb ellenállás felé mozduljanak el, és a gyereket betegyék oda, ahova kértétek.

Megyeszékhelyi óvodánknál ez így ment.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.06.01. 09:59:18

Budaházy 2 éve van előzetesben (tehát jogilag is ártatlan). Az ügyész valami ceruzás hangfelvételre hivatkozik. Úgyhogy, aki a pósztot tolta, még jól is járt.

2011.06.01. 09:59:34

Az iskola, óvoda az Életre nevel. Mi itt ebben az országban ilyen korrupt, hazug világot élünk. Én a posztoló helyében hálás lennék az óvodának, hogy ilyen korán már elkezdik a szemléletes, életre nevelést.

Rosszindulatú Vászka 2011.06.01. 10:00:12

Néhány észrevétel:

"Óvodába jelentkező gyermekükek lakásuktól 2,5 kilométerre lévő intézménybe deportálták"

Ez mostan netnikázás, miszerint tuggyukmizés? Vagy csak bugzik Dzsekil úr szótára? Vagy esetleg a maszoposokat fasisztázzák? Talányos.

"Párom a 13. kerületben a lakhelyünk szerint területileg..."

Isten, Haza, Család basszameg, miazhogy párom? Tessék házasodni, nemzeni sarjat, ahogy köll egy ijen pógári országba, nemám törvénytelen és erkölcstelen mezalianszokba bonyolódni!

"...átirányították egy 2,5 km-re lévő óvodába..."

Lehet, hogy a párja sarjáért aggodó nemtimki máshol él, de minkfelénk 2500 méter nem lekűzdhetetlen távolság.

"... a jelentkezési lapra ceruzával..."

Ha Gagarinnak és Leonovnak jó volt a ceruza a kozmoszba, tán egy kutyaszaros butapesti kerület lakóinak is megfelel. hát nem? De.

"Az egy dolog, hogy okirat hamisítás történt..."

Egy óvodai jelentkezési lap mióta okirat?

"Csak remélni merem, hogy az államigazgatás más területein - ennél komolyabban szabályozott az iratkezelés..."

Ez érdektelen, lényegtelen, nem a tárgyhoz tartozik és rosszindulaú feltételezésen alapul, tiltakozok és követelem hogy töröjjék a jegyzőkönyvbűl!

2011.06.01. 10:12:26

Ejjj de ismeros tortenet... es amugy igen, nagy gondot tud jelenteni 2.5 km, kulonosen ha tomegkozlekedessel es csak atszallassal megkozelitheto - vagy felkelsz 6-kor, hogy odaerjen idoben a gyerek is az oviba, meg te is a munkahelyedre. Vagy autozol, ami kevesse optimalis, koltsegszempontbol. Bringaval se lehet mindig jarni, telen es esoben kifejezetten maceras...

A vicces, hogy az en gyerekemet is atiranyitottak, nem biztos hogy annyira gaz lenne (kozel azonos tavolsag), de erdekes, hogy a felesegemnek TEGNAP kiadott papir junius 2.-i datumot visel. Idoorveny lehet.

különvélemény 2011.06.01. 10:13:19

"De 2,5 km ekkora gebasz lenne? El vagytok kényelmesedve."
"Lehet, hogy a párja sarjáért aggodó nemtimki máshol él, de minkfelénk 2500 méter nem lekűzdhetetlen távolság."

Akinek ruppót nem ér a szabadideje, mert amúgy is alekoszt nézne a tévében, annak nyilván nem számít az a napi 1 óra kiesés.

Harlequin 2011.06.01. 10:15:26

Az amerikai űrhajósok kezdetben nem tudtak írni az űrben, mivel a golyóstollból súlytalanságban nem jött ki a tinta. A NASA súlyos dollármilliókért kifejlesztett egy túlnyomásos tollat, amivel ír gravitáció nélkül, fejjel lefele és szinte minden felületen és minden előforduló hőmérsékleten, míg a szovjetek inkább ceruzát használtak…

Csillaggyermek 2011.06.01. 10:17:35

@Rosszindulatú Vászka:
"Az okirat az eljárásjogokban olyan bizonyítási eszköz, amely a benne foglalt tények, adatok, nyilatkozatok, körülmények, cselekmények valóságát bizonyítja"
Tehát ez is az.

cicmen (törölt) 2011.06.01. 10:20:32

Örüljön hogy nem valami csepeli óvoda címét írták a lapra!

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.06.01. 10:21:28

Nem árt egy kis séta,ebben az elkövéredő világban:)) Okirat ???? a posztoló sem tudja miket beszél, s lehet radirozni és helyesbitést kérni, mekkora dráma,beszarás:))))

cicmen (törölt) 2011.06.01. 10:24:07

@atpijkamo: Napgépet fel, kőteknót be és ezerrel a kétésfélkilóméteres oviba!
Nem baj ez! A gyerek legalább nézelődik út közben!

Rosszindulatú Vászka 2011.06.01. 10:24:13

@különvélemény: ha neked 5000 méter lekűzdéséhez 60 perc kell, akkor nem vagy sikeres ember. Továbbá, ha neked a sarjad ellátásához szükséges idő fecsérlés, ne szaporoggy, még lemaradsz valami fontos eseményről.

Továbbá a lakehj közvetlen közelébe telepített óvodai ellátás nem jár, csak jut.

@Harlequin: ez egy érdekes törrténet, csak hozzá tartozik, hogy az oxigéndús légben, nagy nyomáson és sújtalanságban a grafitceruza-papír kombó fokozottan tűz és robanásveszéjes.

@Csillaggyermek: akkor bocs, tudomásul vettem és értettem és kösz. Bár még nem vagyoktejjesen meggyőzve.

cicmen (törölt) 2011.06.01. 10:29:56

@Harlequin: A NASA súlyos dollármilliókért kifejlesztett egy túlnyomásos tollat, amivel ír gravitáció nélkül, fejjel lefele és szinte minden felületen és minden előforduló hőmérsékleten, míg a szovjetek inkább ceruzát használtak…

Az amerikaiak feltalálták az űrtollat!
A szovjetek meg az ürceruzát. Ugyanolyan mint a földi, csak ez az űrben van.

É2I 2011.06.01. 10:30:35

@különvélemény: Ja az autókájában meg hármat ül dugóban. Hagyjuk már a demagógiát. Ha annyira fontos az az egy óra, lecsípi másból.
Még az lenne a kérdésem; ki az az alekosz?

Leadfoot 2011.06.01. 10:34:43

Okirathamisítás...

A múltkor valaki rámdudált, mert nem vettem észre, hogy zöldre váltott a lámpa.
Ez szexuális zaklatás volt, de az is lehet, hogy gyilkossági kísérlet.

cicmen (törölt) 2011.06.01. 10:35:52

@É2I: Még az lenne a kérdésem; ki az az alekosz?

A kreténség istene a görög mitológiában!
Dionüszosz és egy teve frigyéből származik!

Rosszindulatú Vászka 2011.06.01. 10:37:07

@É2I: láccik nem vagyol férfi :(

Az Aleko egy régesrégi szoci autómárka volt, még amíg a vasfüggöny virágzott és a komenizmus még magától rohadott, vélhetően ennek becézett formája az "alekosz" a hazánkba menekült görög komcsik körében. Vagy még az lehet, hogy ebbe a bötűspórolós világba nevezik így a bepőiszkolódott Alekó típusú szgk-kat a belvárosba.

cicmen (törölt) 2011.06.01. 10:40:05

@Leadfoot: Ez legalábbis audioterrorizmus.

.lll. 2011.06.01. 10:45:39

a posztolónak igaza van,fellebbezzen,aki meg arról regél ,hogy semmiség 5 km-t hordozni oviba naponta a gyereket,autó nélkül,úgy melóba is kell járni,annak főzzön benkődániel,naponta

különvélemény 2011.06.01. 10:55:38

@Rosszindulatú Vászka:
"the average human walking speed is about 5 kilometres per hour (km/h)"

Nem megy a matek?
De a logika sem nagyon, ha 2 opció közül ami ugyanarra az eredményre vezet, de az egyik egy órával hosszabb, neked mindegy a választás.

zsiráffff (törölt) 2011.06.01. 10:57:33

Nem a távolság a lényeg, hanem hogy útba esik-e az óvoda vagy sem. Én is az alapján (is) választottam sulit, hogy a lakásom és a munkahelyem felé menet útbaessen. Nem mindenki taxizik az iskolába, óvodába, a pórnép bizony metrózik, buszozik. Két átszállás szakadó esőben október közepén 10 fokban két fáradt gyerekkel nem olyan vicces. ja meg a szatyrok...

posztoló pedig lebbezzen fel az illetékes elvtársaknál a döntés ellen, sztem menni fog.

cicmen (törölt) 2011.06.01. 11:00:12

@atpijkamo: Valaki betelefonált, és ezt kérte.

Ha valaki betelefonál és Darvas Ivántól a Várj reám című számot kéri, akkor azt írják rá? :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.06.01. 11:03:15

@cicmen: Hát valami ilyesmi.

Én azt kombinálom, hogy másik gyerek szülője kérte, csak rossz lapra írták.

zsiráffff (törölt) 2011.06.01. 11:03:42

@cicmen: és még azt is ráírják, hogy Rózsi mama Dorozsmáról és Béla papa Jászkaszafaszáról sok boldog születésnapot és minden jót kíván.

kergesedolelek 2011.06.01. 11:05:54

Kedves barátom négy és fél éves kislányát három éves kora óta szeretnék a helyi óvodába járatni, sorozatosan elutasítják arra hivatkozva, hogy nincs hely miközben érdekes módon más gyermekeket pedig felvesznek. Lehet, hogy az a gond, hogy betelepülők az adott városba és nincs ismeretség.

Rokonom kisfiát, a hozzájuk legközelebb lévő óvodába nem akarták felvenni szintén arra hivatkozással, hogy nincs, hely megvan a maximum 25 fős létszám. Hosszú utánajárásra végül sikerült elintézni és furcsa módon a létszám így is csak 23.

Elég sok anomália van itt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.06.01. 11:07:31

@Rosszindulatú Vászka: "miazhogy párom?"

Most az egyszer nincs igazad. A "párom" teljesen jó megnevezés életem párjára. Lehet, hogy össze vannak házasodva, lehet, hogy nem, ebből nem derül ki. Kinek mi köze hozzá.

cicmen (törölt) 2011.06.01. 11:07:47

@atpijkamo:
-Tessék! Danubius rádió!
-Jó napot kívánok! Fél órája találtam a Váci utcában egy irattárcát, benne 2000 dollárral 1200 euróval, 40000 forinttal és
Gál Lajos nevére szóló iratokkal. Neki küldeném a következő számot!

cicmen (törölt) 2011.06.01. 11:12:01

@atpijkamo: A "párom" teljesen jó megnevezés életem párjára.

Jó ám! Mondjuk én mindig hozzáteszem a bemutatásnál hogy jelenlegi. Utána csúnyán néz!

Rosszindulatú Vászka 2011.06.01. 11:21:48

@különvélemény: azt az antimagyarista kirkszkrakszírásot nemtommiaz, ellenbe azt bizton tudom matekolás nélkül is, hogy számos megoldás létezik korunkra, hogy ne tartson egy ewgész órát egy 5000 méteres túra, mint a kerék feltalálása ill. és vagy a ló domesztikálása előtt. Továbbá nem feltétlenül az a legkényelmesebb óvodamegoldás, ami a legközelebb esik az álalndó lakhejhez.

@atpijkamo: ez kedves volt tőled nekem, de nem értek egyet. A párom az minőségileg inkább hasonlít a barátnőm, meg szeretőm és partnerem szavakhoz. Sztem. Leginkább zaavróan modoros és műlaza, továbbá érzékelek benne egy csipet nyegle tiszteletlenséget is. Nem állítom határozottan, hogy nem az én hibám.

2011.06.01. 11:22:58

@cicmen: azért mielőtt túlragozzátok ezt a sztorit, jobb, ha tudjátok, hogy kitalálció az egész, egy humoros történet, de semmi köze a valósághoz. Hogy úgy mondjam nem egy OKIRAT :)

2011.06.01. 11:26:28

@cicmen: jó a humorod ma. Tényleg ! :)

Rosszindulatú Vászka 2011.06.01. 11:26:35

@cicmen: nem, nem és nem! Nemnsemsoha!

A pár, illetve a párom van sipista szakszó.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.06.01. 11:35:03

@Rosszindulatú Vászka: Nem derül ki belőle, hogy házastársi kötelék van-e. Nem valószínűsíthető. Éppen ez benne a jó.

Modoros? Attól függ, kinek a szájából hallod. Én nemmodoros emberek szájából szoktam hallani, és nem hangzik modorosnak. Dobd a modoros barátaidat, és ne nézz tévét.

Rosszindulatú Vászka 2011.06.01. 11:39:24

@atpijkamo: olvassad vissza első kommentemet ezügybe. Éppen ezaz, hogy ellenzem a törvénytelen és erkölcstelen kapcsolatokat. Is.

"Nem derül ki belőle, hogy házastársi kötelék van-e. Nem valószínűsíthető. Éppen ez benne a jó." - hát ez nem jó. A hazugság bűn. Ha meg szégyenli, akkor lapíccson. Nincs ez így rendbe sehogysenem.

Modoros barátaim nincsenek. Csak egy barátom van, de azt is utálom.

A tévébe még sohasenem hallottam, hogy "párom", csak mikor a Korda Gyuri bácsi mongya, de az más.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.06.01. 11:42:05

@Rosszindulatú Vászka: :)))

Eddig mindig zavaróan egyetértettem veled. Most helyrebillent a világnézetem.

zsiráffff (törölt) 2011.06.01. 11:44:44

@Rosszindulatú Vászka: hí de szigorú vagy máma... papnak tanulsz? csak csöndben kérdezem :)

Rosszindulatú Vászka 2011.06.01. 11:51:27

@atpijkamo: csikóéveid tiporod még csak, ráérsz megvilágosodni, semmi gond :)

@Aki a zsiráfotszereti: szimpatikus állás, de vannak ojan megkötései, emik ügyében erős hátrámyba vagyok :(

De azt azér tudom, hogy keskeny az ösvény, hogy a Megváltó tollaival fitogtassak.

Nemtom mér, de a "párom" szó indokolatlan használata kifejezetten zseníroz.

cicmen (törölt) 2011.06.01. 11:57:49

a környékünkön lakó hasonló korú gyerekek közül mi voltunk az egyedüliek akik így jártak.

Ha a gyereked nem verte volna el a homokozóban az önkormányzatos Jucika kisfiát, vihetnéd te is oda!

É2I 2011.06.01. 12:14:16

@Rosszindulatú Vászka: De gondolom egy z betűvel kiegészítve a r után, már nem ennyire irritál.

Rosszindulatú Vászka 2011.06.01. 12:19:27

@É2I: hát inkább, mint rö betű hejett egy té.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2011.06.01. 12:48:30

@kergesedolelek: Van olyan gyerek, aki egy ebédet eszik, de a létszámba kettőnek számít, ők a speciális nevelési igényű gyerekek.

Azzal együtt gyanús, hogy olajozni, kenni kell a gépezetet, hogy jól működjön. :(

mohopasi 2011.06.01. 13:27:08

Alulról valahogy hiányzik az aláírás... Nem fideszes képviselő a posztoló? Vagy mi az oka, hogy egy ilyen politikától teljesen távolálló posztba is sikerül belekeverni az mszp-t? Tudom, hogy ők mindennek az oka, és így is van, a tavaszi fagykárokat is ők csinálták, de ha úgyis tudja mindeki minek...?

D.S.K. 2011.06.01. 14:04:03

Na kérem, hasonló törénetem van: becsülettel kitöltöttük a jelentkezési lapot (ez az jelenti, nem trükköztünk azzal, hogy már szétköltöztünk, meg dolgozni kell menni, meg nehéz anyagi helyzet, stbb...), a gyereket nem is vették fel. Bementem érdeklődni, óvodavezető gyakorlatilag elküldött, mondta, írjak fellebbezést. Megírtam, bevittem, jót röhögtek, mert annyira fényeztem őket. Persze nem vették fel a gyereket, a jegyző átirányította egy másik intézménybe. Ennyi.
Érdekes módon, az óvodavezető hozta fel magától azt a témát, hogy hozzájuk olyan gyerekek járnak, akiknek a szüleik dolgoznak, vagy elváltak. Én több olyanról is tudok abban az óvodában, akiknek az anyjuk otthon van a kistesóval, nem is az óvoda körzetéhez tartoznak, és nem is váltak el. Hiába, becsületesen még óvodai elhelyezést sem lehet kapni.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.06.01. 14:45:47

@cicmen: Hogy szigorúan ontopik, illetve onposzt legyek: ez egy kzökeletű tévedés, úgyis mint UL. A közönséges ceruza az űrben nem használható, mert ha kitörik a hegye, és elkezd szana meg széjjel röpködni, az az álmoskönyvek szerint sok jót nem jelent, különös tekintettel a grafit vezetési tulajdonságára. El tudok képzelni fém pálcát és alu lemezt, mint fapados megoldást, de a grafitos ceruza tuti nem játszik.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.06.01. 14:53:39

@Rosszindulatú Vászka: Próbáltál már óvodás korú gyerekkel 2,5 km megtenni? Ha gyalog kell, akkor az nem fél óra. Nekem kábé a felét kell (1,3 km), ha elmegy a busz az orrunk előtt, na az pont annyi. Persz kitéphetem a gyerek karját, és húzhatom, de akkor nem lesz az a kimondottan boldog gyerekkora.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.06.01. 14:57:34

Namost vegulis atkerult kozelebbi ovodaba?
Vagy vege a sztorinak es a ceruzas kidolgozas miatt maradt a messzi ovi?

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.06.01. 15:13:15

@Rosszindulatú Vászka: vaze, te hüjébb vagy hejből mint más nekifutásból :D :D

Cica30 2011.06.01. 15:32:26

@Rosszindulatú Vászka:
A feleséget, férjet nem lehet PÁROMnak hívni?

zsiráffff (törölt) 2011.06.01. 15:41:22

@Cica30: lehet, ha pédául nem tudod a nevét :)

Nagypapa dicsekszik a többieknek:
- Képzeljétek! Eddig olyan feledékeny voltam, hogy a saját nevemre sem emlékeztem, de találtam egy jó pszichiátert. Jártam hozzá, és teljesen meggyógyultam.
- Hát ez fantasztikus! Én is elmennék hozzá. Hogy hívják?
- Na… Várjál már. Na… Itt van a nyelvemen. Te, hogy is hívják azt a virágot… Na, olyan lila, tavasszal nyílik és jó illata van.
- Ibolya?
- Az az – vágja rá az öreg, majd hátraszól a feleségének.
- Te, Ibolya! Hogy is hívják a pszichiátert?

Cica30 2011.06.01. 15:51:32

@Aki a zsiráfotszereti:
Jó a vicc!!!
Én is páromnak hívom életem PÁRJÁT! Pedig tudom a nevét! Sokkal szebben hangzik, mint a férjem vagy uram!

becsoccsent 2011.06.01. 17:26:50

segitsetek mar, megkentem a dontnokoket, hogy egy masik oviba keruljon a gyerek, aztan megis oda vettek fel, ahova nem akartuk vegul.

irok is belole egy homarposztot asszem.

becsoccsent 2011.06.01. 17:29:07

@D.S.K.: ez igy van. ha igazat mondasz, nem veszik fel a gyereket. hazudni kell, mar az ovi is erre szocializal ( igen, a kicsiket is ). az JO ovono igen nagy kincs!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.01. 18:23:53

@Csokis: ez nem tevedes, ez egy jol hangzo osregi urban legend

Sokorai_Atala 2011.06.01. 19:06:07

Az én gyerekeimet is elutasította a 40 m-re lévő óvoda helyhiány miatt, és kb 1,5 km-re kellett vinni. De! Kersztülmentünk egy piacon, nagyon jó gondozók voltak és kb fele volt a létszám. Amikor felvették volna őket abba az óvodába, a hova tartoztunk (persze protekcióval - ahova tartoztunk:)) már maradtunk a régiben és a piac összes eladója, kofája haver lett, gyakorlatilag nem kellett vacsorát vennem, annyi mindent nyomtak a kezükbe, az élményről nem is beszélve. Csak azért írom, hátha jobban jár Gábor és a gyerek a messzebb lévő óvodával.

Mylady 2011.06.01. 19:55:08

@jackyll: azért az ugye megvan, hogy mit is jelent _pontosan_ a deportálás szó?

Anti Anyag (törölt) 2011.06.01. 21:00:56

@Rosszindulatú Vászka: Te biztos, hogy nem pesten laksz,

Itt van olyan, hogy egy óra.

Megdobbent 2011.06.01. 21:28:14

Kemeny idoket elunk, de a ner megkoveteli a nyenyi szellemet a kdnp jovahagyasaval. Lehet, hogy egyhazi ovodat kapott a gyerek, akkor legalabb az elmultnyocev komenyistai nem pedzegetik a kis lurkot.

lapointe 2011.06.01. 23:59:05

Az óvodai felvételiknél nagyon sok maszatolás van.Körzetes gyerek dolgozó szülei tövig rágják a körmüket, bekerül-e a gyerek, közben érdekes módon felveszik a GYES-en lévő nő fiát a kiscsoportba, a középső csemetét bölcsibe (közben anyuka minden nap megszegve a házirendet,1/210-re ér be, mert nem tudott szegény időre elkészülni), nem körzetes gyereket.Olyan óvodáról is tudok, ahol más kerületből is bekerültek, ( igaz, itt volt az ovinak alapítványa, amibe önkéntesen havonta be lehetett fizetni néhány ezer forintot), de a szegényes kinézetü anyukát helyhiányra hivatkozva elhajtották.Harcoljatok, ne adjátok fel!Kérjél időpontot a jegyzőnél, kérdezd meg, valóban jogosult kölyköket vettek-e fel.Plusz ez a ceruzás lábjegyzet se tűnik jogszerűnek...2,5 km kisgyerekkel szerintem baromi szívás, nem kellene a dolgozó anyákat büntetni.Szerintem határozott fellépéssel ez az ügy elintézhető.

666E 2011.06.02. 01:42:27

Ez a vászka valóban nevéhez méltón kommenttel, de abban egyet kell értenem, hogy a "párom"-kifejezés szörnyű valami.
Mondják inkább, hogy feleségem, barátnőm, csajom, stb. Hisz párom-ozni többnyire inkább a környezettudatos homokosok szoktak hím létükre rózsaszín ingekben, hisz e kifejezés használatával társuk neme jótékony homályban marad. Szem előtt marad a konfrontáció kölcsönös elkerülésére való törekvés mindkét részről, hisz a kifejezésben benne foglalatik, egyfajta intés, ami a figyelmes hallgatóban tudatosítja, hogy igen, beszélgető pártnere társas kapcsolatban él, de ennél bővebben jobb inkább nem firtatni a dolgot.

Kolb Ace 2011.06.04. 19:21:09

@Attila64:

A Budaházy egy mocskos hazaáruló, ott fog megrohadni a sitten hazaárulásért, terrorizmusért. Bizonyítottan bűnös, de jobb neki az előzetesben, annak jobb a népnevelő hatása, több a seggbekúrás, csicskáztatás mint a végleges helyén.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.06.05. 06:25:26

@Kolb Ace: Ha-ha-ha!

Felszívtad a vizet, nem kicsit, nagyon?

Erről van szó, mégcsak nem is bizonyítottan bűnös, sőt, nagyon úgy alakul, hogy semmi bizonyíték nincs ellene, csak egy ilyen-olyan szájhőstől egy hangfelvétel (ilyet bárki tud csinálni, arról szól, amiről akarom), valamint egy lelkileg az előzetesben meggyötört vádlott "őszinte" vallomása, melyet később vissza is vont.

A "nagy magyar terrorcselekmény" egyébként nagyjából egy megpörkölődött lábtörlő. Ja, meg az utóbbi 3 év összes megoldatlan bűnügye, hogy végre meglegyen a "tettes".

A frusztrációd pedig kezelhető!

sopszkasalata 2011.06.07. 23:46:10

@Cica30: Párja a debreceni kolbásznak van.

anyicinka 2011.06.08. 08:58:45

szia,

a területileg illetékes (mint ahogy neve is jelzi) köteles felvenni a gyereket! amikor megkapod az elutasító határozatot, szépen beballagsz az önkormányzathoz és panaszt teszel.
első körben viszont: barátnőm is hasonlóan járt, az oviba közölte a vezetőnővel, hogy most akkor ő be fog menni az önkormányzathoz és panaszt tesz rájuk stb., mégpedig azért mert első körben azon gyerekeket kell, hogy felvegyék, akiknek állandó lakcíme szerint odatartoznak, majd utána jöhetnek a tartózkodási címesek és aztán mindenki más. érdekes módon egyből lett hely a gyereknek.... úgyhogy csak keményen! ilyen világot élünk. sajnos... :(
süti beállítások módosítása