Tékozló Homár

Eltűnik az egyenleg a Sziget fesztiválkártyájáról

2011.06.22. 11:15 | jackyll | 53 komment

Sajátos mikropayment rendszert vezet be a Sziget. Idén már három fesztiváljukon (Volt, Balatons Sound és Sziget) lesz kizárólagos fizetőeszköz a házi gyártású fesztiválkártya. Ez elsősorban arra jó, hogy ne tudjanak lopni tőlük az alkalmazottak. Illetve a kocsmák/giroszosok se nagyon fognak tudnak trükközni, minthogy lesz egy halom virtuális zsetonjuk, amit könnyen öszevethetnek a Szigettől elvileg kizárólagosan vásárolt javakkal, és ha nem egyezik, egyszerűen nem váltják be nekik.

De persze hivatalosan a fesztiválozóknak lesz jó, mert nem fogják hajnalonként részegen szétszórni a sárban az összeragadt papírpénzeiket. Viszont ha a fesztiválok végeztével, részegen hazafelé tántorogva, szétizzadva, esetleg huggyáázva nincs kedvük végigállni egy ugyanolyan vagy még durvább sort, mint amikor bejöttek, bebukják a maradék zsetont. Merthogy a következő fesztiválon, bár ugyanolyan kártyák lesznek, ami rajta volt, az már nem lesz pénz:

Egy Fesztiválkártya érvényes mind a 4 fesztiválon, azonban az egyes fesztiválokon feltöltött egyenlegek nem átvihetőek. Tehát ha a Budai Gourmet-n használtad a kártyát és maradt rajta pénz, azt pl. a VOLT-on már nem tudod levásárolni – a kártyát újra feltöltve azonban ismét használhatod fizetésre.

A Homár külföldi fesztivál után még soha sehol nem váltott vissza kupont, zsetont vagy aluminiumkrajcárt. Vélhetően az emberek nagy többsége se fogja, ahogy azt a néhai Homár tapasztalta a Budai Gourmet hepajon. Az így összecsúszó párszáz millió forintot bizonyára majd szétosztják a csaposok és az egyéb rászorulók között. Akkor már csak a robotcsapost kell bevezetni, és akkor lehet, hogy tényleg gyorsabb lesz a kiszolgálás.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. _mmm_ 2011.06.22. 11:21:59

Nem értem a vendéglátosóknak miért éri meg még ez a szarozás .. ugy leveszik / átbasszák öket a sziget szervezői hogy öröm nézni.
Ahogy én tudom:
-csak a sziget érdekeltségébe tartozó "nagykertől" lehet alapanyagot venni
- ezzel az elektronikus fizetéssel mégjobban leveszik.. és már borravaló sem lesz (mert ugyan ki fog egy százast vagy kettőt keresgetni amikor ijjen csudi módszerrel fizet..)
mellesleg soha nem voltam szigeten.. és nem is szándékozok menni.

igazságos 2011.06.22. 11:32:57

Ki van ez találva, kérem szépen.

Volt ismerősöm, aki dolgozott a szigeten, egy büfében, vettem egy kólát hatszázért, visszaadott kétezer forintot. Mit bánta ő.

Na, ezt akarják elkerülni, tudják, hogy trükköznek.

Egyébként kedvenc sztorim az volt, hogy az egyik felszolgáló visszaadta a pénztárcát, az elhagyó holland gyereknek (tele vagy ezer euróval), aki meghívta, hogy válasszon bármelyik piát (nem kell mondani, legdrágábbat választotta), majd lelépett, otthagyván a megtalálót, aki meg fizethetett.

zsiráffff (törölt) 2011.06.22. 11:34:37

@igazságos: Tízezresből vagy ezresből? Mer az nem mindegy.

Főúr1127 (törölt) 2011.06.22. 11:36:39

@woodooman:
Nekik nem is éri meg. De rákényszerítik őket, mert tudják, hogy a szigeten még ezzel a rendszerrel is busás haszonnal adhatnak el szinte bármit, így bele fognak menni.

Persze így kisebb lesz a haszon a bizniszen, de szerintem azért a sziget kereskedőit még mindig nem kell félteni.

A felhasználó persze beszopja, mert ha feltölti a kártyáját az egyiken akkor a pénze a kettő közt elfogy (ha a posztot jól értelmezem), gondolom a különbség a metapayes fiúk/lányok zsebébe vándorol...

juhaszvik 2011.06.22. 11:37:55

nem vagyok nagy fesztiválszakértő, de milyen közös halmaza van mondjuk a Balaton sound-nak és a Volt fesztiválnak?

Amúgy szimplán lehúzás, ha nem viszik át a pénzt az egyik buliról a másikra.
más kérdés, hogy megtehetik-e jogilag. valami jogi aggályt érzek ezzel kapcsolatban, de aztán lehet tévedek.

dr. _mmm_ 2011.06.22. 11:42:18

Utána kéne nézni pontosan.. de ha x fesztiválon feltöltöd a pénzed.. és nem használod el.. akkor a végén jogosan követelheted a pénzed visszafizetését. És -szerintem- kizárt dolog hogy a fesztivál végén egy pár órát nyitva lévő pénztári ablak erre törvényileg megfelelő lenne. Mivel pénzügyi tevékenység, ezt már nem lehet egy jól kitalált ÁSzF-el levédeni. Ez már PSzÁF-hez tartozik.

zsiráffff (törölt) 2011.06.22. 11:46:06

@woodooman: sztem lehet. A kártya felhasználója tudomásul veszi, hogy a fel nem használt összeg vissztérítésére nincs lehetőség. A feltöltött egyenleg csakis a bizbasz fesztiválon használható fel. Apró betű, fehér alapon világossárgával és kész.

mohopasi 2011.06.22. 11:47:01

Hátha így végre nyereséges lesz a sziget.

Dr. Kix 2011.06.22. 11:50:59

Jövőre fabatkával és halpikkellyel kell majd fizetni.

cemeteryman 2011.06.22. 11:52:53

Csak a VOLT Fesztiválon tizenöt feltöltőpont (egyben visszaváltópont) fog üzemelni a rendezvény idején non-stop, így a kártyára bármikor fel lehet tölteni bármekkora összeget (de legfeljebb 240 000.- Ft-ot), ugyanígy bármikor vissza is lehet váltani a rajta maradt egyenleget (tehát nem csak a fesztivál vagy az adott nap végén vagy hajnalban).

The Good Boy 2011.06.22. 11:58:54

na most, ha mondjuk jürgen a kelet-berlini sutyerák a harmadik nap este fél óra sorban állás után megkapja a kikért 3 jégert meg 4 kisfröccsöt, de a pultos közli vele, hogy keine geld, mert lefogyott a kredit a kártyáján, akkor mit fog csinálni?
a:/ elbotorkál 2 ezrelékes alkohol szinttel a legközelebbi pénz feltöltőhelyre, ahol sorban áll még egy fél óráig, hogy aztán újra kiállja a sorát a piás pultnál, vagy
b:/ elővesz egy 20 ájrós papirost a tárcájából és mosolyogva fizeti a löttyöt

szerintem a kocsmárosok ezekre a z esetekre lesznek kiélezve, aztán gerendai oszthat, szorozhat, hogy mi mennyi, legfeljebb a kocsmáros azt modnja, hogy loptak a pultosai

Róka-Rudi 2011.06.22. 11:59:49

Nem tudjátok, mennyi az idő?

igazságos 2011.06.22. 12:04:02

@Róka-Rudi: Dél elmúlt. SÜN alszik. Vagy csak befújták WD40-nel és nem tud írni?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.22. 12:05:43

@Róka-Rudi:
Elmúlt dél.
Már megint lóg az alvállalkozóm.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.22. 12:07:28

Nekem az lenne a kérdésem, hogy lehet-e ezzel minuszba menni?
Le lehet-e húzni a pultos farpofái között?

Ilyen lényeges kérdésekre nem ad választ a poszt!

zsiráffff (törölt) 2011.06.22. 12:10:09

@Sün‼: lehet,de csak 2500-ig.

amúgy a zalvállakozód nem lóg, csak most nekem dolgozik. keni a mozdonyt órabérbe, meg dinót etet. aszonta, reggel mán rá fog érni hat után, mer akkor ér haza a szigetrül.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.06.22. 12:10:47

Fesztiválkártyát csak az Aldiból,vagy az ukránoktól!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.06.22. 12:15:44

Az vót mán, hogy aki a szigeten vásárol az sikeres ember nem lehet? A köcsög combkar biztonságiak szeme láttára le kell húzni a töményt, oszt bemenni. Ha meg vizet vinne be valaki ( vizet, bammeg fesztiválra?????) azt odakötözi a combjához. Ha az erős,ám kevésbé okos biztonsági látja,hogy dudorodik valami a gatyában, csak nagyképűen vigyorogni kell.:)
A sok taknyos német, meg betépett holland meg hol nem szarik rá, hogy a kártyán marad 2590 forint?

kunfirmenbuchnummer 2011.06.22. 12:33:28

aki már legalább kettő ilyen nagy fesztiválra elmegy, az sikeres ember lehet, ergo nem lesz szüksége a kártyán marad fillérekre

Eric_Cartman 2011.06.22. 12:40:27

Huggyá ázva az 2 szó.
Örülj, hogy mínuszba nem lehet vele menni.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.06.22. 12:54:34

Ha elfogyott a pénz, gyertek a CIB Bankba!

zsiráffff (törölt) 2011.06.22. 12:56:53

@Sün‼: öt lityó benzint, vagy egy pár cipőt ócsóbótba. illezve akciós wd40-et is.

@Eric_Cartman: köszi. úgy olvastam hugyozva, de mostmár értem

zsiráffff (törölt) 2011.06.22. 13:09:37

@Sün‼: sztem lehet a kártyára hugyozni, aza biztos.

te Sün, nem lehetne a kétórát beharangozni? csak mer akkor mék haza, aztán olyan jól esne.

zsiráffff (törölt) 2011.06.22. 13:18:34

@Sün‼: hát temetéskor is szoktak ha kettőkor van, nem?

na mindegy, maj' szólok az alvállakozónak hogy fejezze abba a dinóolajozást, oszt húzzon ide harangolni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.22. 13:31:23

@Aki a zsiráfotszereti:
Mé' nem délben mész haza?
Sokkal egyszerűbb lenne...

Eric_Cartman 2011.06.22. 13:38:50

@Aki a zsiráfotszereti: Tényleg megtévesztő, először én is úgy olvastam a huggyáázva-t, hogy "35 üveg Univer-lekvár". De szerencsére még idejében kapcsoltam.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.06.22. 13:41:21

@Eric_Cartman:
Én meg CIB Bankot olvastam helyette, de lefújtam WD40-nel a monitort, oszt úgy már világos volt!

Eric_Cartman 2011.06.22. 13:41:28

@Sün‼: Ha közlöd a neved és a pontos beosztásod, akkor lehet. Ez a Gerendai is csak addig hepciáskodik, amíg szembe nem találja magát valami ügyvezetővel. Pimf.

Eric_Cartman 2011.06.22. 13:43:46

@Sün‼: ez a wd40 de kimaradt nekem, majd pótolom. Múlt héten ráléptem egy rokonodra, nem mesélte?

zsiráffff (törölt) 2011.06.22. 13:43:50

@Sün‼: hallod-e Sün, te ügyvéd vagy? :):) mehetnék délbe is, de akkor a főnököm kezdene harangozni ....

bekbórd! 2011.06.22. 14:25:11

mermosmi? nem lehet kp. fizetni a kocsmába???
ez nagyon életszerű, biztos beválik :D
mondjuk így a következő fesztiválról már ki lehetne szűrni a legnagyobb alkeszeket.

666E 2011.06.22. 14:38:24

szétosztják a csaposok között?
SOHA. ez teljességgel kizártnak tartom, annyira nem jó fejek akik ezt kitalálták, hát akkor mi lenne benne az üzlet? (már a többszázezres6milliós kártyagyártáson kívül persze)
587578569268üö987673ü567%, hogy a szervezők teszik zsebre a zsét, a csaposok semmit nem fognak látni ebből a pénzből az tuti.
Amúgy meg csalni így is lehet, simán be lehet ütni egy drágább piát és így az kerül levonásra, vagy egyszerűen hiába 300ért van KIÍRVA az ásványvíz, a kártya 400-at von le stb..
De akár kamu indokkal le is tilthatják az egészet és akkor indulhat a fesztiválozó VS bürokrácia című végtelen harc.
És még csak utána sem számolhatsz, hiszem csak egy kártyád van, nem tudod végignyálazni a papírpénzeid.

Azt nem tudom, hogy mi történik akkor ha elveszik vagy ellopják a kártyát..

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.06.22. 14:40:55

@Aki a zsiráfotszereti:
"mehetnék délbe is, de akkor a főnököm kezdene harangozni .... "

Nem csak ütni, mint ahogy a harang szokta a delet ?

Erről jut eszembe volt a katonaságnál egy alacsony srác, kb. 140cm úgy hívtuk Kisherceg. Kapott barna színű katonai alsónadrágot (azért, hogy ne látszódjon amikor befosunk az ellenségtől) de legalább 5XL méretben. Amikor megtalálta melyik egyáltalán a szára és felvette nnna neki harangozott a.. lába is benne ! :)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2011.06.22. 17:05:08

Lesznek ilyen egyenleglekérdező lófaszkák? Mert ha igen, akkor odarendszeresítenék egyet a báromba, befordított kijelzővel, hogy rendeléskor lássam a droid likviditási problémás-e!

gertb76 2011.06.22. 20:23:29

ti meg vagytok lepődve rajta, hogy a Gerendai lopni akar? én annyira nem

SALE Kálmán 2011.06.22. 21:33:11

Valaki vezesse már le nekem, miért érdekes a fiataloknak seggrészegen állat módjára a sárban fetrengeni?

SALE Kálmán 2011.06.22. 21:34:29

@Sün‼: Nem mehet túl jól a bolt, ha lassan több mint egy hete rugózol egy tetves sütőn:)

Lexington90 2011.06.22. 21:39:30

Azt a kereskedőt, akit rajtakapnak készpénz elfogadásán, komoly bírsággal büntetik! Szóval ez az elméletetek is bedőlt...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.06.22. 22:11:19

annyi az egesz, hogy lehet ragozni, hogy jo a vevonek , meg tokom tudja kinek, de tenyallas, hogy a legjobb a kartyakibocsajtonak
nekem eleg lenne csak a rajta hagyott penz
ugyes

bboldii11-2011 2011.06.22. 23:20:22

Engem csak a dolog könyveléstechnikája érdekel. A bentmaradó zsé az rendkívüli bevétel, vagy mi a bánat? Nyugdta, számla?

Oli Garha 2011.06.22. 23:45:05

@SALE Kálmán: a 21 33kor feltett kérdésedre én is várom a választ

Megdobbent 2011.06.22. 23:45:44

@boldii: az mar gerendaie, vesz rajta uj mislent. A feltolteskor biztos kimegy egy nyugta az egeszrol, es jonapot -, hogy onnantol mi lesz a baszompont sorsa, az senkit nem erdekel.

Megdobbent 2011.06.22. 23:50:07

@Oli Garha: egyszer-ketszer meg jo, aki mnden evben kijar ezert, az mar telleg furcsa. Egy ilyen osszeroffenesre kb. 100 eve en is kitoltam az arcom (akkor meg sziget sem volt). Sator, por, valami tavacska, frissien hypeolt kispal es a borz. Berugtam, pogoztam, megrugdostak, behuztam magam a satorba, reggelre mindenkit szarravertek a punkok, cigi, pia. Nekem ennyi kb. eleg volt, kivetkozik magabol az ember fia, lemegy kandisznoba es elvan 2-3 napig.

Aztan haza, civilizacio, es kesz. Soha tobbet nem mentem semmi ilyenre. De amire emlekszem, az jonak tunik :> Megegyszer: a kora '90-es evekrol beszelek :)

Oli Garha 2011.06.23. 23:35:14

@Megdobbent: köszönöm a kimerítő választ most már értem
vagyis nem értem :-)

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2011.06.24. 10:45:29

Aki kimegy erre a szarra, meg is érdemli, hogy lehúzzák. A kocsmák a piát is csak tőlük vehetik, aranyáron.

mqqq 2011.06.26. 11:26:14

Nem tudom mifaszért kell minden új és hasznos dologra sikítozni. Hogy a szervezők és a kereskedők ezt a játszmát miként futják le, az az ő dolguk, egy boltosnak se kötelező ott lenni, ha nem érné meg így is, akárhogy is, akkor nem is lenne ott a fesztiválon.

Viszont a látogatóknak ez igenis jó. Ha pl elveszíted, letilthatod és az új kártyára rárakják az egyenleged. Ez a készpénzről hol mondható el?

Tény, hogy nem lehet átvinni egyik fesztről a másikra, de ez a probléma rohadt kevés embert érint, konkrétan az indexes újságírókat talán, akik munka helyett amúgy is a sárban dagonyáznak és vállalhatatlanra isszák magukat, nem csoda hogy lázadnak.

Van rá megoldás, majd kevesebb sajtós jegyet kaptok.
süti beállítások módosítása