Tékozló Homár

Nem engedték be a Sziklakórházba a Múzeumok Éjszakáján (frissítve)

2011.06.27. 00:39 | jackyll | 192 komment

Barbarának nem sikerült bejutnia pénteken a Múzeumok Éjszakáján a Sziklakórházba, hiába utazott emiatt Veszprémből. Bár elvileg hajnali fél 3-ig tartott a heppening, a személyzet 1 órakor elálmosodott és bezárt. UPDATE 16:00 A többi múzeummal szemben, ahol fél 3-ig tartott a heppening, a Sziklakórházban hivatalosan csak éjfélig engedtek be látogatókat. Ettől függetlenül a múzeum igazgatója felajánlott egy jegyet kárpótlásul:

Elnézést kérek az email tárgy mezője miatt, de ennél találóbb kifejezés nem jutott eszembe. Tegnap volt ugyebár a Múzeumok Éjszakája, ahol tényleg szó szerint kibasztak az egyik résztvevő múzeumból, a Sziklakórházból.

Történt ugyanis, hogy este 10 órakor a Sziklakórház utcájának (Lovas utca) kb. a felénél kígyózott a kb. 500 méteres sor. A bejáratnál a tümmedt, bunkó, tenyeres- talpas, ápolónőnek öltözött kolléganő közölte, hogy van 10 percünk, hogy beálljunk a sorba és akkor még hajnali 1-re bejuthatunk talán, de nem garantálja, hogy mindenki be fog tudni kerülni, aki a sorban áll. Ugyanis 10 percenként mehetett le 35 fő. Ugyanekkor egy másik ápolónőnek öltözött hölgyike fennhangon árulta a jegyeket. Mondtam is, hogy veszünk mi akár teljes áron is, ha már Veszprémből csak ezért eljöttünk, de azt mondták, hogy nem tudják garantálni, ha veszünk jegyet, akkor sem, hogy bekerülünk...

Hát erre, mivel a múzeumok (többesszámban) éjszakája volt, és nem sorban állással akartuk tölteni, ráadásul még úgy is bizonytalanul, elmentünk a Csodák Palotájába és a Terror házába. Mindkét helyen óriási tömeg volt, mégis BEENGEDTEK, mindent megtudtunk nézni, az emberek nagyon kultúráltak és toleránsak voltak egymással szemben.

Hajnali 1-re visszamentünk a Sziklakórházba, megnézni, hogy mi a helyzet. Az ajtó nyitva volt, így egy másik házaspárral együtt bementünk. Mondták, hogy éjfélkor lement az utolsó csoport és hogy ennyi volt, menjünk vissza másnap, de csak az ott vásárolt jeggyel tudunk másnap bemenni. Mondtuk, hogy Veszprémből azért nem jövünk vissza másnap. Erre a nagy darab, tümmedt, paraszt ápolónőnek öltözött nő otromba és goromba hangnemben kiabált velünk, szó szerint ezt mondta: "Szeretnénk végre hazamenni. Viszont látásra." És ezzel a lendülettel majdnem rácsukta a nehéz vaskaput a másik házaspárra. Kritikán aluli volt az eset.

Kérdem én, hogy minek hirdetik a Juventus rádióban egész héten és egyáltalán miért vesznek részt a rendezvényen, ha nincsen rá kapacitásuk? Vagy miért nem csinálnak bejelentkezést interneten vagy telefonon? Így nem menne oda senki több száz km- ről, hogy megnézze őket... És kérdem még azt is, hogy ha én a munkahelyemen így látnám el az ügyfélszolgálatot, mint a tümmedt ápolónő, akkor nem baszna- e ki a vezetőség két perc alatt? Már bocsánat, de ki a faszomat érdekli, hogy haza akar menni? Egy ügyfélszolgálaton elfogadhatatlan, hogy az ügyintéző, vagy recepciós a saját érdekeit hangoztassa a látogató vagy vevő előtt... Kiborított nagyon az eset és nagyon mérges vagyok még most is. Óriásit csalódtam a Sziklakórházban. Azt gondoltam, hogy a vezetőségnek van annyi esze, hogy a marketing nem csak a rádióhirdetésből áll, hanem kapacitás is kell az ígéretek megvalósításához és normális személyzet, nem bunkó, tenyeres- talpas...

A Sziklakórház igazgatója a benézett nyitvatartás ellenére egy jegyet ajánlott fel a poszt szerzőjének:

A tisztelt panaszosnak, még ha nem is tartom jogosnak a panaszát, felajánlok 1 db ingyenes belépőjegyet, melyet átvehet a helyszínen, ha igazolta a blog gazdájának segítségével, hogy ő írta a posztot. Ez csak egyedi alkalom, mielőtt mindenki szidni kezd minket – hogy a posztoló is inkább Európát sírja vissza.

Kollégáim hajnal 3–ra végeztek egyébként, mert még el is kell pakolni, miután mindenki elment. Másnap reggel pedig kezdték a munkát újra. Megjegyzem, hogy szinte minden hónapban van "mindenki diák" kedvezményünk. 1500 Ft a jegy akkor. A múzéj felnőtt jegye 1400 Ft. És nincs akkora tumultus.

A sor pedig azért akkora, mert mi kezdettől betartjuk az előírásokat, és nem engedünk be több embert az engedélyezettnél mindenki biztonsága érdekében.

További szép napot mindenkinek.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KecskeDotyi 2011.06.27. 11:49:00

Aki képes ennyiszer elmondani, hogy tümmedt, annak olyan pofont adnék, hogy a sziklafal adná a másikat. Rohaggyáel Barbika!

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.06.27. 11:55:39

@Tucsok84:
Hát lehet úgy mentek, hogy Veszprém-Paks-Debrecen-Miskolc-Budapest. Na úgy már több száz kilométer.

zsiráffff (törölt) 2011.06.27. 11:56:43

Csoffadt, kalafitty, nyiffantós, cuppadt, kushadt,bikfitty, töppedt,nyircantós.

Dr_utcai_arcos 2011.06.27. 12:04:55

"Történt ugyanis, hogy este 10 órakor a Sziklakórház utcájának (Lovas utca) kb. a felénél kígyózott a kb. 500 méteres sor." = fillérbaszók?Jöhet az oltás...

Gastroger 2011.06.27. 12:13:10

"A bejáratnál a tümmedt, bunkó, tenyeres- talpas, ápolónőnek öltözött kolléganő "

.. öltözött kolléganő.." Akkor most megtudtuk, hogy Barbara ott dolgozott, és egyik munkatársa bunkó, tenyeres-talpas, ápolónőnek öltözött.

Akkor ez a Munkahelyi Terror Háza blogba való.

Erről jut eszembe, az a szép mondás, hogyaszongya:
"A dohányosok korábban halnak, később rájának és polipnak öltöztek farsangkor. "

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.06.27. 12:43:36

Az a tümmedt-töppedt mopposodott mindenét! :)

Sajnos utálom a tömeget, így nem járok csordában ilyen helyekre, de biztos van egy különleges élmény, ami miatt az ilyen estén különleges lehet. Elsősorban gyerekeknek gondolom.

Múltkor műszaki áruházban is megkértem a vevőszolgálatot, hogy ha úgyis oda kell mennem, legyen szíves nézze meg van-e cucc a raktáron és ha igen szóljon a kollégának, hogy írja ki. Kb. 2 perc volt a vásárlás (beleértve a kipróbálást és a megtekintést is, bár nyilván lehetne neten is vásárolni ilyesmit). A többi kedves vásárló meg a polcok között próbálta vadászni az eladót, aztán céltalanul bolyongott, hogy mit is kell csinálnia...

Kifordított kacagány 2011.06.27. 12:44:47

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: rezsóról beszéltünk, nem rezsőről, de nem várok tőle utódot, ezt több szempontból is nehéz lenne kivitelezni

Kifordított kacagány 2011.06.27. 12:49:23

@Tucsok84: én pl többszáz km-re lakom onnan. egész pontosan kettőszázra, ami azért már több.

Kifordított kacagány 2011.06.27. 12:53:23

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: műszaki áruházba azért megy az ember, hogy megbámulja és megtapogassa a termékeket. ha telefonon rendeli, akkor már minek elmenni érte?

Jemi 2011.06.27. 12:54:32

én a múzeumok éjszakája előtti napon nem tudtam karszalagot venni a nemzeti múzeumban, mert bár a múzeum 6kor zár, de szerintük a pénztár fél6kor.(és fél6kor voltam ott)
elmondtam, hogy mit szeretnék, de az sem hatotta meg őket.
én meg elmondtam, hogy akkor nyilván nem kell nekik a bevétel, megveszem akkor máshol.

Sancee 2011.06.27. 13:16:13

Lusta vagyok mind a 100 hozzászólást végigolvasni, percig nem vonom kétségbe hogy előfordulhat az esetlegesen nem megfelelő hangnem a vezetőség részéről, én csak mellékelném a hivatalos jegyzéket:

Múzeumok Éjszakája program
2011.06.24. 18:00 - 24:00
(tárlatvezetés)

ez egyébként még most is olvasható a múzeumok éjszakája hivatalos oldalán az adott attrakcióra.

2011.06.27. 13:19:17

@EÖ: annak rendhagyó a többesszáma: Vögel.. a poszthoz ennyit tudok hozzáfűzni.

Egyéves Önkéntes 2011.06.27. 13:21:57

@Kulics: ezt is nagyra értékeljük. :)

Sziklakórház 2011.06.27. 13:27:25

A Sziklakórház igazgatója vagyok.

A tisztelt panaszosnak, még ha nem is tartom jogosnak a panaszát, felajánlok 1 db ingyenes belépőjegyet, melyet átvehet a helyszínen, ha igazolta a blog gazdájának segítségével, hogy ő írta a posztot. Elérhetőség: info@sziklakorhaz.hu

Ez csak egyedi alkalom, mielőtt mindenki szidni kezd minket – hogy a posztoló is inkább Európát sírja vissza.

Kollégáim hajnal 3–ra végeztek egyébként, mert még el is kell pakolni, miután mindenki elment. Másnap reggel pedig kezdték a munkát újra. Megjegyzem, hogy szinte minden hónapban van "mindenki diák" kedvezményünk. 1500 Ft a jegy akkor. A múzéj felnőtt jegye 1400 Ft. És nincs akkora tumultus.

A sor pedig azért akkora, mert mi kezdettől betartjuk az előírásokat, és nem engedünk be több embert az engedélyezettnél mindenki biztonsága érdekében.

További szép napot mindenkinek.

Egyéves Önkéntes 2011.06.27. 13:29:12

Nem igaz! Én vagyok a Sziklakólház igazgatója!
És Blian is én vagyok! a názáleti!

GGG77 2011.06.27. 13:37:40

Az biztos, hogy egy olyan szűkös helyre, mint a Sziklakórház nem egy ilyen alkalommal mennék.

Mondjuk kb 27-28 éves korom óta irtózom az ilyen tömegrendezvényektől. A csúcs, a legnagyobb hányinger a Fürdők Éjszakája, azt még az ellenségeimnek se kívánom.

zsiráffff (törölt) 2011.06.27. 13:38:02

@EÖ: :D:D:D

Na, mi a neved, zsidó?
Brian, Uram.
Blájen? Hmmm...
Nem, nem, uram, Brájen.
Ho ho ho hóó! Önélzetes a kis latol!
Hogy micsoda?
Latol!
Igen, az, uram!
Nem, nem! Önélzet, bátolság, vagy inkább melészség!

Jerky_Master 2011.06.27. 13:46:35

Autóból láttam: Szépművészeti Múzeum előtt kígyózó, de mondom, KÍGYÓZÓ és végeláthatatlan sor.
Mondom, köszi, múzeumok éjszakája, ebből nem kérek. Valaki megint elkúrt vmit.

Sancee 2011.06.27. 13:57:25

@Jerky_Master: Nincs itt semmi elkúrva. Olcsóbb mint általában, meg hírverése is van, de attól még mint múzeum, fix befogadóképességgel egyszerre. Én inkább kifizetem a normál árat pont emiatt.

GGG77 2011.06.27. 14:00:49

Azért nem csodálom, hogy a személyzet egy-egy tagja kiakad.
Jön a sok kretén, aki 6 óra alatt akar 6 helyre elmenni, pedig ott lenne az év másik 50 hétvégéje, amikor kényelmesen megnézhetne egy-egy tárlatot. :)

ZON 2011.06.27. 14:09:08

Máma már nem tümmed tovább...

(ehh) 2011.06.27. 14:30:01

aki múzeumok éjszakájára jár, rendes ember nem lehet, punktum

Sziklakórház 2011.06.27. 14:44:40

Igent tisztelt blog–gazda.

Az alábbi információ hamis, valótlan és rossz színben tünteti fel a múzeumot, valamint nem a posztoló, hanem az Ön kommentárja:

"Barbarának nem sikerült bejutnia pénteken a Múzeumok Éjszakáján a Sziklakórházba, hiába utazott emiatt Veszprémből. Bár elvileg hajnali fél 3-ig tartott a heppening, a személyzet 1 órakor elálmosodott és bezárt"

A közlés hamis, a Sziklakórház a programban kiírtaknak megfelelően éjfélig és nem fél 3–ig volt nyitva és így nem kárhoztatható, hogy nem enged be senkit nyitvatartási időn túl. A publikusan terjesztett információ kimeríti a Ptk.78.§ (2) bekezdését, mely a jóhírnév védelméről szól.
Kommentárja, amit a poszthoz fűzött, azt vélelmezi, hogy a fogyasztókat megtévesztette a Sziklakórház, valamint nem tartotta be a Múzeumok Éjszakája rendezvény szabályait, mely alkalmas lenne a jövőbeni programokból való kizárásra.

Megtévesztő továbbá a cím, ugyanis be sem engedték az illetőt, így "kidobni" sem lehetett.

Kérem ezért blogjában a cím és a kommentár megváltoztatását aszerint, hogy "Nyitvatartási időn túl nem engedték be a Sziklakórházba"

Köszönettel
Sziklakórház Múzeum

penelope garcia 2011.06.27. 14:45:59

Tümmedt.
Jó szó. Köszönöm.

Jerky_Master 2011.06.27. 14:47:08

@GGG77: jó, de qrvadrágák a normál jegyárak.

penelope garcia 2011.06.27. 14:48:26

@Sziklakórház:

Ejnye. PTK-val fenyegetőzni egy szimpla "Elnézést kérünk a kellemetlenségekért" helyett?
Hol tetszik élni, kezicsókolom?

Alf (törölt) 2011.06.27. 14:58:50

T@penelope garcia: a múltban, hol máshol, mit vársz egy múzeumtól?

Démonmac1 2011.06.27. 15:00:56

Olyat láttam már, hogy posztot eltávolítottak innen, és még az írmagját is kiirtotték. Bizarr füredi vendégszeretet Edéstül, pedig micsoda pörgős topic volt..:)
Az MTE.hu nak kell írni.

naughty 2011.06.27. 15:01:06

Vki azt írta, hogy a tömegben hömpölygés miatt járnak az emberek múzeumok éjszakájára.. mondjuk speciel néhány éve az Aquincumban voltunk és fáklyás idegenvezetés és görög kort idéző játékok voltak. Azt hiszem, normál esetben 2 múzeum fér bele a programba, de tény, hogy azok a helyszínek, amik rendelkeznek szabad "térrel" azok izgalmassá varázsolhatóak. Én pl. Párizsban többször is voltam a Rodin múzeumban "normál körülmények között - és mikor múzeumok éjszakáján elmentünk "kincsvadászatra" bányászsisakban kislámpással a szobrok között a parkban, annak volt vmi varázsa. szóval, sztem ez nem csak "tömegkultúra és sznobizmus", akadnak romantikus idióták is sztem. Ha nem anyagi megfontolásból - hogy spórolj a belépőkön- hanem az éjszakai élmény és a programok miatt megy vki, azt hiszem, azért több pluszt kap, mint egy közönséges múzeumlátogatáson.

Sziklakórház 2011.06.27. 15:07:20

@penelope garcia:
Kedves Penelope,

1. A Ptk említése nem "fenyegetés", ahogy az sem, hogy "ne lopj" stb.

2. Nézd meg a "Sziklakórház 2011.06.27. 13:27:25" posztot.

3. Ha a Google–n a sziklakórházra keresve előkelő helyen hozza ki ezt a valótlan tartalmú posztot, akkor kár éri a múzeumot, ugye egyetértünk?

Minden jót.

SALE Kálmán 2011.06.27. 15:11:02

@Sziklakórház: Te most hihetetlenül gyorsan elbasztad az eddig veled szimpatizáló közhangulatot. Ezt tudod, ugye?

Sziklakórház 2011.06.27. 15:23:41

@SALE Kálmán:

Kedves Kálmán,

Sajnos a blogon lévő "közhangulat" viszonylag kevéssé érdekel ahhoz a milliós látogatószámhoz képest, amit a Google kereső produkál az ostoba blogbejegyzéssel. A Homárt üzemeltető Index tagja az MTE (Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületének), valamint alkalmazza (elvileg) az etikai szabályzatát. Tudom, hogy ezek nem hangzanak túl izgalmasnak, de ahogy az eredeti posztoló egy "társadalmi norma" alapján kérte számon, miért nem lehet bemenni, úgy talán ez elvárható a tartalomszolgáltatótól is. Különösen, hogy itt írott norma szerepel. "Hangulatodat" megértem, hiszen a net nem szereti a "normákat", de azt hiszem, minket is meg lehet érteni.

Kösz.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.06.27. 15:42:17

@Kifordított kacagány:
Azért, mert előszeretettel raknak karcos, hiányos, megrendelttől eltérő, ad absurdum: nem működő műszaki cikket a csomagba.

Ha pedig kisebb méretű berendezésről van szó akkor az egyéni szállítás miatt.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.27. 15:44:39

@Sziklakórház:
ad 1.: Egy két forrásból eredő jelentős kisebbség (sok helyen új többség) számára fenyegetés. Nem hallottál még a baloldali LHCsTK mozgalomról?
ad 3.: Hol van ez a mosógépszerelőtől, a mosógépjavítótól vagy Bánki Pétertől! Edéről ne is beszéljünk, mert az tilos!

Jemi 2011.06.27. 15:54:02

naughty: pontosan igazad van, én is azért járok múzeumok éjszakájára, mert a kisebb múzeumoknak nagyon érdekes és izgalmas programjaik vannak.
a nagy múzeumok programját meg sem nézem a programfüzetben.

mézgaúr 2011.06.27. 16:00:54

"A bejáratnál a tümmedt, bunkó, tenyeres- talpas, ápolónőnek öltözött kolléganő közölte, hogy van 10 percünk, hogy beálljunk a sorba és akkor még hajnali 1-re bejuthatunk talán, de nem garantálja, hogy mindenki be fog tudni kerülni, aki a sorban áll." - minek mentél akkor vissza, b.zmeg? :DDDDDDDD

SALE Kálmán 2011.06.27. 16:14:54

@Sziklakórház: Kedves Gábor, elmesélem neked hogy működik az internet. Van a gugli, amivel akármire rá tudsz keresni. Erre bizonyos portálok, mint pl az index, rá vannak cuppanva. Ha te nagy arccal itt jól megmondod a frankót, akkor nem csak az én, és a blog hangulata kerül képbe, hanem mindenki másé is, aki ma, vagy később bármikor (persze csak a homár fennállása azaz h.f.i.a.) elolvassa ezt.

Múzeumokból én a kommerszebbeket szeretem (mng, szépművészeti, műcsarnok, stb.), de lehet hogy van vagy lesz itt olyan, akit érdekel ez a fajta lomtár is. Aztán ez majd jól kihat a forgalmadra.

Összefoglalva, jelen pillanatban pontosan azt intézed el magadnak, amitől rettegsz, és ami miatt számon kéred a homárt. Ez a magaslati műarisztokratikus lófasz meg, amit éppen előadsz, finoman szólva is röhejes.

ui.; A net alapvető normák alapján szerveződik, de ezt nem kötelező, és nem is kell mindenkinek ismerni. :)

SALE Kálmán 2011.06.27. 16:17:43

@Sziklakórház: Jah két jótanács, ha már hülye vagy;
1. ha a vendég elégedetlen, te lenyeled a büszkeségedet, és elnézést kérsz. Ha ő volt a hülye, akkor is. Mert ezt várjuk el egy szolgáltatótól, hogy jó vagy nem jó, arról most nem nyitok vitát.

2. Tessen esztétikus ápolónőjelmezes néniket alkalmazni a bejáratnál. A tümmedt nénit meg eldugni egy tank mögé.

SALE Kálmán 2011.06.27. 16:21:59

(3. Egyébként igazad van, de mivel tahó voltál, ez semmit sem számít. Üdvözöllek a való világban, ahol te egy szolgáltató vagy. Próbálj meg ez alapján működni. )

lobster thermidor 2011.06.27. 16:36:28

Javaslatom így utólag, MÚZEUMBA kellett volna menni! Van abból is néhány azon a környéken.
Mert bizony elég perverz alak az, aki azért utazik Budapestre Veszprémből, hogy a Múzeumok Éjszakáján a Sziklakórházat nézze meg.
Én 20 évig laktam a kórház fölötti házban a Tóth Árpád sétányon, de soha még csak eszembe sem jutott, hogy ezt a förmedvényt megnézzem.

SALE Kálmán 2011.06.27. 16:43:05

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Szerintem cuki kis szó. Majd figyeld meg, pár nap, és jobban megy majd mint a védénegyven. A mondént meg biztosan lehagyja.

Don Quixote de la Ferko 2011.06.27. 16:43:59

@SALE Kálmán:

Jogos. Tahó volt.

Szerintem is felháborító, hogy felajánlott egy jegyet, és megkérte a blogot, hogy ne tüntesse fel rossz hírben hamis állítások közlésével.

Pedig viselkedhetett volna hozzád hasonlóan kulturált módon is.

-------------
Vajon csak én vagyok az egyetlen, aki rajtad röhög, nem veled?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.27. 16:52:23

Kedves @Sziklakórház: A @SALE Kálmán: nevű hőgy tanácsait magasról tiszteld le ("sose vitatkozz (...)"), és ha odamegy undorkodni, küldd le a titkos hasadékon a Dunába, Barbibabával együtt!

SALE Kálmán 2011.06.27. 16:56:53

@luciferko: Biztos nem az egyetlen vagy, de hidd el, a többség nem így van vele.
Tudod van egy kínai mondás, amit nem tudok szó szerint idézni, de olyasmi a lényege, hogy a legtöbb dolog a megfogalmazáson múlik. Ha a te drága jó édesanyád neked minden nap úgy lökte volna oda az ételt, hogy "neszezabájjbazmeg", belőled egy személyiségzavaros, felrúgni való kis görcs lett volna. Pont mint most. Tehát kéretik ezért reklamálni a kedves mamánál.

Gáborunk meg tanulja meg, mivel jár igazgatónak lenni. Mielőtt még méltatlanná válik. No.

SALE Kálmán 2011.06.27. 16:58:37

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Pedig szerintem tökre igazam van. Valld be, hogy csak a tirpákokér állod a bosszút. :DDDD

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.27. 17:01:55

@SALE Kálmán: Semmi közöm hozzájuk, egyet-kettőt ha ismerek személyesen, de sokat láttam.
@luciferko: Haggyad, Imre!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.27. 17:03:16

@SALE Kálmán: Mindegyik, bár kiveszőben lévő szakma, sőt hivatás.

SALE Kálmán 2011.06.27. 17:03:25

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Te románt is sokat láttál állítólag, aztán azokat is kevered összevissza. :)

SALE Kálmán 2011.06.27. 17:05:56

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Az veled a baj tündérke, hogy hiába dohogsz, nem tudsz bele valódi rosszindulatot vinni. Úgyhogy így csak egy cuki morgó öregúr maradsz, akire nem lehet haragudni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.06.27. 17:08:14

@SALE Kálmán: Ó, kombinált hasadó retrográd ontogenezissel apámig vissza tudok én is egyszerűsödni...

penelope garcia 2011.06.27. 17:50:57

@Sziklakórház:

Nagyon ügyes.
Látom, fogalmad sincsen a helyes üzleti kommunikációról.
KURVÁRA MINDEGY ugyanis, hogy ki mit ír rólad, ha képes vagy fejet hajtani az ügyfél előtt. NEM SZÁMÍT, kinek van igaza. Te szolgáltatsz, NEKED fontos, hogy jó vélemények legyenek rólad a köztudatban, tehát nem követhetsz el olyan lámaságot, hogy Ptk-t citálsz.
Szabad, sőt, kell idejönnöd, megszólalnod. De ha azon kívül, hogy "elnézést a félreértésért, és remélem, legközelebb fogadhatjuk a kedves érdeklődőt" bármi egyebet idekensz - na AZ A ROSSZ REKLÁM.
Teccik érteni?

SALE Kálmán 2011.06.27. 17:55:57

@penelope garcia: Szerintem nem érti. És láthatólag nincsen egyedül.
Vigyázz, nehogy rajtad is röhögjenek majd, ugyanott ahol rajtam. :)

Gastroger 2011.06.27. 17:57:07

A hiteles és hivatalos tájékoztatással nem is lenne baj: minta ahogy ahogy a kommentelők osztották is a posztert, hogy ÉJFÉLIG volt nyitva.
Ez a "ha csöndben maradtál volna, bölcs maradtál volna"- esete.
PTk.-val riogatni- epic fail, itt már elbaszódott a renomé.
Beszólni a komentelőknek, akik eddig "védték" - megfizethetetlen.

Amúgy ez meg már miez?
"1500 Ft a jegy akkor. A múzéj felnőtt jegye 1400 Ft. És nincs akkora tumultus."

Tőmondat. Mi az a múzéj? Ha a mindenki diákjegy 1500, akkor mi az 1400?
Másod osztályú tárlatvezetés?

Gastroger 2011.06.27. 17:58:35

És miért csak EGY jegy?
Egyszer élünk, mégegy doboz gyufát.. ?

penelope garcia 2011.06.27. 17:58:52

@SALE Kálmán:

Nos, nekem hulla mindegy. Egyik is, másik is.

Gastroger 2011.06.27. 18:16:00

Kedves Barbara!

A múzeumok éjszakája 12.00-ig tartott a Sziklakórházban, az utolsó csoport 1 óra után érkezett fel a vájatból. A biztonsági előírások betartása miatt nem mehetett le egyszerre mind az 500 kígyózó fő, mert akkor át kellett volna adni a múzeumi besorolásunkat, szereződni az OEP-el, és a sérülteket helyben ellátva, valódi kórházként kellett volna funkcionálnunk.
A bejáratnál lévő négy órás műszakra bejelentett jegyszedő néniknek sem tetszett, hogy ápolónőnek öltöztetve hülyét csináltunk belőlük, de hiába próbáltam felvenni Marc Dorcell-al a kapcsolatot, hogy a Hot & Busty Nurses 13. szereplőgárdáját szeretném alkalmazni, nem sikerült ezen -nekem is igen kedvemre való- elképzelés. A nénik ez úton is sajnálatukat fejezik ki, és elnézésüket kérik, hogy kövérek, tenyeres-talpasok, és tümmedtek.
Kedves Barbara, azzal a véleményével, hogy "de mi Veszprémből jöttünk, csak nem képzeli, hogy.." sajnálatos módon nem tudtunk segíteni, a másik pár aki Önökkel jött, Budapesti volt, akkor őket mi jogon utasítottuk volna el. Amúgy nem szerepelt a tájékoztatóban, hogy "kivéve vidékieknek".
Ezúton kérek elnézést a történtekért, nem tehetünk a jelentős látogatóról, de ezek szerint mint látja érdemes megtekinteni kiállításunkat, normál nyitvatartási időben, normál jegyárak mellett is, nyugodtan végigsétálva a tárlatot, nem csak letudni, mint egy betervezett "itt még nem voltunk" látványosság. Ennek érdekében felajánlunk Önöknek 2 darab ingyenes sziklajegyet, sőt, hívják meg barátaikat is, így 4 jegyet tudunk az okozott kellemetlenségért felajánlani. Amennyiben a tenyeres talpas tümmedt nénik elvették a kedvét az egésztől, és nem mennének (megértem) ez úton felajánlom a poszt legjobb kommentelőjének, Gastrogernek.
Köszönöm megértését, és elnézést a történtekért.

A Szikla Kórház.

Gastroger 2011.06.27. 18:17:58

Na én valami ilyesmit vártam.
De felajánlom a Sziklakórháznak a Control+C, Control+V-t, ja de előtte futtasson F7-et, én lusta vótam. :)

SALE Kálmán 2011.06.27. 18:35:06

@Gastroger: Szerintem azóta a tümmedt nénikkel tervezgetik, hogy hogyan tudnák ők azokat a köcsög vendégeket jól megleckéztetni, akik kíváncsiak lettek volna rájuk.

Hajnali 1 az hajnali egy, de nem hiszem hogy év közben túl nagy forgalmuk lenne.

Gastroger 2011.06.27. 19:05:17

@SALE Kálmán: Mondjuk a Zigazgató Úr, rájöhetett volna, hogy a negatív reklám is reklám, illetve az még jobb reklám, hogy a poszter hülyét csinálva magából ide írogat zöldségeket.
Bevallom, én még sosem voltam a Sziklakórházban, de kezdek rá kíváncsi lenni... :)))
(Várom is a 4 db tiszteletjegyemet, tárlatvezetéssel, befekvéssel, kacsástúl, intravénás morfiumustul).

Ja, vidéki vónék én is, de a Múzeumok éjszakáján, ha 8 helyet egyszerre akarok meglátogatni, nem megyek sehova se oda, hogy "no de én vidékről jöttem". (Hacsak nincs bennem egypár atmoszféra maligán). :)))

Gastroger 2011.06.27. 19:06:35

Bájdövéj, hogyan lehet valakiből Sziklakórház igazgató? Ha nagy leszek, az szeretnék lenni.

De komolyan! Érdekelne, hogyan lehet elnyerni ezt a posztot.

SALE Kálmán 2011.06.27. 19:09:09

@Gastroger: Ha nagyon akarod, egy ingyen házikatéterezést el tudok neked intézni. Akár rózsadombit is. :)

SALE Kálmán 2011.06.27. 19:25:28

@SALE Kálmán: Pedig ennyi papírral már lehetne egy kicsit okosabb is. Nem értem én ezt.

Gastroger 2011.06.27. 19:30:16

@SALE Kálmán: Ugye most csak hülyéskedsz, hogy ő a Sziklakórház igazgatója?

Vagy magánkézben van, és ő a tulaj? Mert akkor "oké"..

SALE Kálmán 2011.06.27. 19:35:13

@Gastroger: Nem tudom, a google őt írja. Lecsekkoltam tv interjúban is, ott kicsit gyűröttebb feje volt, de határozottan ez az a faszi.
A tévében nem volt bunkó. :)

Gastroger 2011.06.27. 19:35:46

@SALE Kálmán:
"stratégiai tanácsadó": - no itten már kaptunk tanácsot, nem kell idegyünni, posztot olvasgatni, milliós a látogatottság. Illetve, 1 db ingyenjegy. Inkább válságmenedzser, mint stratégiai..

"Kutatási területe az információtechnológia": akkor tudhatná, hogy egy blogon, nem haragítjuk magunkra a kommentelőket.

"Ösztöndíjjal dolgozott Spanyolországban, Japánban és az USA-ban is.":
Kifija borja?

És a slusszpoén:
www.sziklakorhaz.hu/szikla_hu.html
Azt a kurva ocsmány honlapot, a szürke kitöltetlen felület, a kezelhetetlen háttér, a 80-as évek dizájnja...
Egy ekkora majjer ugyanmár figyeljen erre.. Nem vagyok programozó, nem mondom, hogy "jobbat csinálok", de BÁNTJA a szemem, komolyan..

SALE Kálmán 2011.06.27. 19:36:40

@SALE Kálmán: Most lehet hogy miattam tilcsák majd be a netet, mert minden tahó közszógárul ki lehet deríteni 2 perc alatt, hogy kicsoda. :((

Nem kéne ezért méltatlanná válnia neki, vagy mi most a divat arra?

SALE Kálmán 2011.06.27. 19:37:42

@Gastroger: ""Ösztöndíjjal dolgozott Spanyolországban, Japánban és az USA-ban is.":
Kifija borja? "

A vonásai alapján nekem egyértelmű, de ebben a nagy demokrációban ami az utóbbi időben keletkezett, nem merem leírni.

Gastroger 2011.06.27. 19:41:03

@SALE Kálmán: itten nálunk vidéken az illent szőllűkarúval meghajkurásszák, ha méltatlan. Aztán tüppedhet magába'

SALE Kálmán 2011.06.27. 19:45:39

@Gastroger: Majdnen a billentyűbe öntöttem a kávét baszdki. :D

Lehet amúgy, hogy itt figyel valamelyik sarokban. Ha holnap benne lesz a hírekben, hogy új igazgatót neveztek ki, akkor megütötte a guta:)

Gastroger 2011.06.27. 19:46:48

@SALE Kálmán: Szalaji Ancsa figyel téged is?
Én komolyan azt hittem, hogy egy 70 éves történelem szakos nyugdíjas professzor bácsi, vagy ex-orvos docens háborús veterán az igazgatója ennek az egésznek, csak szegény mellreszívta a kritikát, és itt hepciáskodik szegény öreg.

Tatai Gábornak nincsen ázsiai típusú szeme, ha a kínai kapcsolatokra gondolsz.. (t'om nem arra)...
De majd ő lesz, a Magyar-Kínai Népi Demokratikus Ellenállóforradalom Kiállítás igazgatója, és a Kulturális Kínai Kapcsolatok Keleti Kuratoriumának Képviselője.
Remélem.

Gastroger 2011.06.27. 19:50:03

Ismertem egy bácsit, ő volt egy múzeumban a teremőr. Az öreg mindent tudott a kiállított darabokról, elmesélte történetüket, bármi kérdésre vágta a választ.
Aztán jött a váltás, és rendszergazda, kormányzati informatikai tanácsadó, és a szabadforrású programok szakértő hivatalának elnöke lett.
Hihető?

SALE Kálmán 2011.06.27. 19:55:20

@Gastroger: Itt? Bármi. :)

Alapjában véve egyébként nem is ez lenne baj. Még az sem, hogy a papas egy kommunikációs nulla.
De legalább lenne annyi esze, hogy ilyenkor befogja, és nem neki áll feljebb. Vagy ha nem tudja mit kell csinálni, tartson rá egy embert. A többséggel vele születik a képesség az emberi viselkedésre, és onnantól csak egy lépés emez....

Megdobbent 2011.06.27. 19:58:44

Ha viszont 3-ig pakoltak a tummedtek, igazan bevihettek volna azt a 3-4 embert, segitettek volna pakolni es valodi szocreal elmennyel gazdagodtak volna, hiszen hallgatni egy tummedt neni pakolas alatti monologjat egyszeruen priceless :>

SALE Kálmán 2011.06.27. 20:02:18

@Megdobbent: Ugyehogy? :)

Gáborom édesem, várjuk a bocsánatkérésedet.

Gastroger 2011.06.27. 20:02:33

@SALE Kálmán: "Minden esetre azért a telefonbeszélgetéseket salommal kezdünk, hogy ők is megértsék. ;)"

Ezen behaltam :DDDD

Figyi, neki nem számít, hogy van itt pár ember "akik kihasználják az internet névtelenségét", és pocskondiázzák.
Hisz megmondta:
"Sajnos a blogon lévő "közhangulat" viszonylag kevéssé érdekel ahhoz a milliós látogatószámhoz képest, amit a Google kereső produkál az ostoba blogbejegyzéssel."

Lefordítom (szerintem):
Leszarom, hogy mi a véleményetek noname faszok, az zavar, hogy a gugliban előkelő helyet foglal el a véleményetek.

Abba nem tetszett Gábornak belegondolni, hogy alapvetően, a posztert ekézte mindenki, nem a múzeumot.
Még jól is kijöhetett volna (lásd fenti példalevelem: tények +bocsánatkérés + gáláns felajánlás.). Nem itt keménykedni. Tudhatná, hogy az ilyet bedarálja a suttyó köznép. Mint én.

SALE Kálmán 2011.06.27. 20:09:26

@Gastroger: Hát, majd visszatörlik, ahogy szokták, aztán lehet elővadászni a tárolt változatból.

Itt most nem te voltál a suttyó. Hanem én, mert kezdjük helyett kezdünket írtam. :DDD ;)

Te, amúgy ez marhavicces, ahogy újabban elnézem ezeket a "közeli" fickókat, olyan defektek vannak a két fülük között, hogy csak paffulok. Alapvetően nem lenne probléma, hogy ha ezekre nem lennének fontos viszonylag dolgok bízva. De vannak. És hát így?... Ez gáz azért.

equinox777 2011.06.27. 20:39:19

Tudjátok itt látszik igazán hogy aki fikázza a sziklakórházat,sem háttér infója,sem normális ítélőképessége nincs.
Meg az az igazság hogy valójában még sosem dolgoztatok egy huzamban 18 órát,teljes nyomás alatt,mert ezek a srácok azt tették,és másnap reggel ugyanúgy felkeltek,és csinálták tovább a dolgukat....
Lehet hogy ők szolgáltatnak,de azt hiszem mindenkinek megvan az a bizonyos tűrőhatár,amit nálunk általában mindenki túllép,mert a többség még az információ kis részét sem képes értelmezni.
Éjfélig,pont.Nem tovább,de szerintem próbálkozzatok zárás után bejutni mondjuk egy Media Marktba,lehet még egy bilincs is elkattan...

Aki pedig azt hiszi hogy mindig a vevőnek van igaza,az még nem dolgozott kereskedelemben :)

SALE Kálmán 2011.06.27. 20:39:27

... Fenti kis eszmecserénket ajánlom a blogot olvasó anyukáknak, "mit is tesz a gyerek félrenevelése" címmel.

Jó éjszakát! (és ne álmodjatok tümmedt nénikkel)

Megdobbent 2011.06.27. 22:10:34

@Sziklakórház: "3. Ha a Google–n a sziklakórházra keresve előkelő helyen hozza ki ezt a valótlan tartalmú posztot, akkor kár éri a múzeumot, ugye egyetértünk?"

De nem am. Milyen alapon gondolod, hogy neked egyedul seggnyalos talalataid lehetnek egy internetes kereson? Valahol leszerzodtel az emberekkel, hogy addig jarnak, amig a google dicser teged?

Eddig hireteket sem hallottam, de ha te ott vezeto vagy, akkor tenyleg kerulendo a hely. Segitek picit a google-nak:

SZIKLAKORHAZ = NEM MENO

Esakkor ptk-t ide a fejemre :>>>

equinox777 2011.06.27. 22:29:27

@Megdobbent: Azért mert te itt töltöd el a kis életed,és nem a való életben,arról már sajnos nem én tehetek....

SALE Kálmán 2011.06.27. 23:04:04

@equinox777: Azért még egy nicket regisztrálni csak hogy megvédhesd a saját hülyeségedet, messze több mint szánalmas.

Ugye ezzel tisztában vagy? :)

SALE Kálmán 2011.06.27. 23:07:21

@Megdobbent: Úgy mondjad, hogy diszlájk, hogy a tinik is értsék. :D

Megdobbent 2011.06.28. 00:27:13

@SALE Kálmán: ezek most telleg szopni jarnak ide, hogy a nevetseges es szar sziklakorhazuk meg jobb helyezest erjen el a guglin? :))))))))

equinox777 2011.06.28. 08:42:20

@Megdobbent:Hogy te mekkora király vagy,4106 komment,térdre borulok előtted,nem vettem észre hogy egy igazi nettahóval van dolgom...

Tudod vannak emberek akik nem csak szapulni tudnak mint fenséged,de téged az élet sajnos sanyarúvá,és megtörté tett :)

Szidhatsz engem,szidhatod a kórházat,de veled ellentétben engem nem hat meg a véleményed.

Elfogadom,még ha a fogalmazás módod nem éppen elfogadható :)

Kálmánnak pedig: Azt hiszem ezért vannak ezek a blogok hogy a nyamvadt kis véleményem megvédhessem....,még ha ez szerinted szánalmas is,hisz ti mindent annyival jobban tudtok,és csináltok :)
További jó szidalmazást...

Démonmac1 2011.06.28. 10:09:58

A negatív reklám is reklám, azthiszem nemsokára megyek megnézem ezt a helyet:)
(kiváncsi vagyok arra a tümmedt dolgozóra is:)

szinuszcsomó 2011.06.28. 11:40:17

@SALE Kálmán:
Hogy te mekkora egy Cloaca Maxima vagy! Nem okádsz, ha belenézel a tükörbe?

Ahoj- 2011.06.28. 13:46:14

Engem meg nem engedtek be kedvezményes páros jeggyel a haverommal, hiába mondtam nekik hogy buzik vagyunk azokra nem érvényes a kedvezmény :(((

mohopasi 2011.06.28. 14:59:21

múzeumok éjszakáján múzeumba menni súrolja az őrültség határát. De a mazoizmusét mindenképpen.

Circus 2011.06.28. 20:04:37

Azzal együtt, hogy én is visszafordultam az ötszáz méteres sor miatt aznap éjjel, és egyetértek azzal, aki picit sutának érzi a posztolót, engedtessék azért meg, hogy megértsem a másik felet is.

Mindenki gondoljon bele, milyen érzés lehet, ha valaki a nevével szórakozva elkezd terjeszteni róla valami bődületeset. Nem kell, hogy igaz legyen, sőt, csak jó bulvár módjára nagyot szóljon. Próbálja mondjuk eladni a lakását, erre finoman csótányos, büdös, stb-nek jelöli valaki, és erre rácuppan egy nagyforgalmú netes szolgáltatás.

Ezen felül egyetértek equinox777-tel annyiban, hogy "Aki pedig azt hiszi hogy mindig a vevőnek van igaza,az még nem dolgozott kereskedelemben :)".
Mondjak példát? Ha mikróban szárítja a macskát, aztán bepereli a forgalmazót/gyártót? Ha elesik a saját gyerekében, de a boltot pereli be - és nyer? Ja, egyelőre csak amerikai példák, de ide jutunk ha ennyire másoljuk. Nem, a HÜLYE vevő nem király.

De persze én vagyok a hülye, mert megfogadtam, hogy ide sokáig be se nézek.

kitfisto 2011.06.29. 21:51:00

tavaly valahogy mindenki belefert a latogatasba, ugyanis tavaly en is ket orat alltam a sorban, 1-re ertunk oda az elejere es beengedtek.

Grimmpeace 2011.07.01. 15:57:51

Még egy tümmedt, tenyerestalpas posztoló, akinek a pofája hamarabb jár, minthogy vette volna a fáradtságot, és utánanéz a nyitva tartásnak.
süti beállítások módosítása