Tékozló Homár

A CIB új lízingszerződése

2011.07.05. 09:28 | jackyll | 59 komment

A CIB válaszából kiderül, hogy nem ők akarták az új lízingszerződéseket, hanem egy jogvita miatt kényszerültek erre, és az ügyfeleknek lesz jó. Sajnos a kondíciók még nem véglegesek, de legyenek türelemmel, talán a behajtó megérkezése előtt kiderülnek:

A Tékozló Homáron ma 12:12-kor megjelent, „CIB: új lízingszerződés vagy kivonjuk a forgalomból az autót” című bejegyzéssel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást szeretnénk adni az Önök olvasóinak: Sajnáljuk, hogy a CIB Bank Zrt. és a Planet Leasing Zrt. közötti jogvita kellemetlenséget okozott olvasójuk és más lízingbevevők számára. Kétségtelen, az értesítő levelek nem hívták fel a címzettek figyelmét egy igen fontos tényre: elsődleges célunk, hogy a lízingdíjat pontosan (ahogy írták, „takkra”) törlesztő ügyfeleknek a lízingelt autóra kedvező átfinanszírozási konstrukciót kínáljunk fel. Ennek részleteit munkatársaink még véglegesítik, a kondíciókról hamarosan tájékoztatjuk a CIB Bankkal együttműködő érintett ügyfeleket.

Mindazonáltal a lízing egy olyan konstrukció, amelyben a lízingtárgy, jelen esetben a gépjármű tulajdonosa a futamidő végéig nem az ügyfél (a lízingbevevő), hanem a lízingbeadó. A CIB Bank Zrt., ahogy ezt a korábbi tájékoztató levélben is jeleztük, vételi jogának jogszerű gyakorlásával megszerezte egyes gépjárművek tulajdonjogát a Planet Leasing Zrt-től.


Álláspontunk szerint, a lízingbeadó, vagyis a Planet Leasing Zrt. nem a viszontfinanszírozási szerződés szellemében járt el, ezért a CIB Bank Zrt. jogszerűen szerezhetett tulajdonjogot egyes lízingelt gépjárművek felett.

A CIB Bank ügyfelei, betétesei – köztük a CIB-nél folyószámlát vezető magánszemélyek – érdekeit csak úgy védheti meg, ha kintlévőségei és veszteségei minimalizálása érdekében él a biztosítékaival, ami jelen esetben a vételi jog gyakorlását jelentette.

Hadd ismételjük meg: megértjük, hogy a lízingbeadó és a CIB Bank közötti jogvita kellemetlenséget okoz olvasójuknak, illetve más érintett lízingbevevőknek. Bankunk munkatársai épp ezért azon vannak, hogy mielőbb megoldást kínálhassunk a CIB Bankkal együttműködő érintetteknek egy számukra is kedvező formában.

Tisztelettel,

CIB Bank
Kommunikáció

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.07.05. 09:39:03

kedves, hogy így kommunikálnak normálisan (mármint a homáron).
Reméljük tényleg kiderül az új lízingszerződés időben, mielőtt a "takkra" fizető rendes ügyfél karját elkezdi csavargatni a behajtó...

dr. _mmm_ 2011.07.05. 09:40:35

Basszátokmeg.. azért még lehetne normálisan kommunikálni az ügyfelekkel nem? Hamár belőlük éltek!

Soha nem voltam a CIB ügyfele.. de olyan sok negatívat olvasni róluk, hogy nem is leszek.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.07.05. 09:42:57

Hovatovább nyaralási szezonban kézhezvételtől számított 8 napon belüli reakció nem igazán életszerű.

Értem én, hogy a lízingbeadó a tulajdonos, de valljuk be: a bank sem lenne túl boldog ha a nyakán marad N+1db 3-5 éves (akár görényszagú) autó.

Azért írtam szagot, mert ha pl. szándékos rongálásban gondolkodik a kedves ügyfél ugye a kaszkó önrészét eleve bukja, szóval nem érdemes az a mentalitás amit az előzőben többen javasoltak.

mohopasi 2011.07.05. 09:50:29

Mondtam már, hogy bankkal csak annyit szabad érintkezni, amit feltétlenül muszáj? Hitel, lízing autóra pl nem muszáj.

É2I 2011.07.05. 09:54:47

Nem először a részleteket kellett volna kidolgozni először? Majd azt közölni a ügyféllel? Nem pedig azonnal a frászt hozni rá.
Szolgáltattok hoppáré, nem pedig hatóság vagytok.

Illetékbélyeges elvtárs 2011.07.05. 10:09:59

Aha, szóval az eredeti poszt toló fizeti a lízingdíjat, amiből a CIB-nek meg a közvetítő Planet Leasingnek is zsíros falatok jutnak. Ha a Planet Leasing kiesik a körből, CIB ugyanannyi törlesztőből még többet kap meg. Ehhez képest a CIBesek azzal szarakodnak, hogy véglegesítsék a kedvező átfinanszírozási konstrukciót. Ja, nagyon életszerű, biztos azt számolgatják, mennyivel kisebb törlesztőt fizethet az autós a közvetítő cég kiesése után, mi?

Gastroger 2011.07.05. 10:16:05

Aláírás: CIB Bank, Kommunikáció. Szép, mondhatom. Az első levélnél hol voltatok??

- elfelejtettük leírni a lényeget. (A többi sallang, még egy bocs, és
lezéárhatták volna a levelet).
Amúgy ez is kamu, mert a korábbi posztban, ott a levél: "kérjük 8 napon belül átadni, " vastagbetüvel kiemelve.
Majd utána, némi magyarázat, hogy amennyiben nem ért egyet, akkor keressen meg Ön minket.
Én is eéőször beparáztam volna, ha takkra fizetek, hogy akkor most mi van, aztán nem kicsit leszek ideges.
Bezzeg előtte tudtak érdeklődni ŐK telefonon, hogy mikor mosatta az autóját, és hény bár van a gumiba, de vagy 8 napon belül leadja, vagy 8 napon belül FELKERESI őket.

- A másik céggel most elszámolási gondjaink vannak, mondjuk ennek semmi köze az ügyfélnek, de ezúton is szeretnénk egy kis nyomást gyakorolni rájuk. Ja, és öcsi, a kocsid már a mienk.

A lényeg megismétlése: inkább a partner lejáratása (ami biztos jogos, de a posztolónak mi köze hozzá), de egy bocs nincsen megismételve..

Kommunikáció..

- Csak úgy garantálhatjuk a biztonságodat, ha a miénk a kocsid tulajdonjoga, valami banki ballasztal beburkolva.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.05. 10:20:23

1. megfenyegetni
2. autót visszavenni
3. új szerződést kötni
4. új kondíciókat közölni

???

NEM!

1. új kondíciókat közölni
2. új szerződést kötni
és ha nem szerződik, és nem adja vissza az autót, akkor
3. megfenyegetni
4. autót visszavenni

bekbórd! 2011.07.05. 10:20:27

a behajtókkal való fenyegetőzésből valahogy nem az jön le az ügyfélnek, hogy a javát akarják. balettcipőkkel kéne bebaszkodni a bank ablakát, hátha abból tanulnának jó modort.

Gastroger 2011.07.05. 10:28:07

@Illetékbélyeges elvtárs: Azt számolgatják, hogy a lízingcég felszívódása utáni kintlevőségük, és a közvetlen lízbnigből származó plusz bevételük hogyan legyen arányban egymással. Azaz mennyit tudnak a posztoló nyakára ráterhelni a Planet elmaradásaiból.

yxcvbnma 2011.07.05. 10:29:35

Basszus, a részletek még nincsenek kidolgozva, de az ember alól - biztos ami biztos- kirántanák a kocsit. Vagyis adjam le a kocsit, majd várjak türelmesen amíg méltóztatnak valamit mondani, addig meg oldjam meg gyalog a közlekedésemet.

Végülis, általában akik kocsit lízingelnek, azok hobbiból tartják az eszközt, nem azért hogy használják.

Megértem én, hogy birtokon belülre akar kerülni, meg a bank tulajdonosainak érdekeit védik, de azért a játékszabályokat tartsuk már be. Vagy én is hivatkozzak arra, miután kiraboltam 4~5 CIB bankot, hogy én csak a sajátom, meg kiccsaládom érdekeit tartottam szem előtt, és álláspontom szerint jogszerűen vettem ki pénzt a bankokból ezzel a módszerrel?

A bank is a jogaival van tisztában, hogy a kocsi az övé. (Márha az övé, mert ez csak az ő álláspontjuk, a Planetnek kicsit eltérő az álláspontja. Talán ezt is le kellene tisztázni, mielőtt az ügyfél b*szogatjuk, akinek ehhez semmi köze.) De a lízingbevevőnek is vannak jogai, hogy a lízingdíjat ha fizeti, akkor használhatja lízingtárgyat! HELLO kedves CIB tessék erre is figyelni!

Aztán majd csodálkoznak, hogy senki nem akarja majd az "átfinanszirozási" konstrukciójukat, sőt heveny k_anyázásba torkollik bármilyen ajánlatuk?

De legalább már látjuk azt, hogy a CIB képes normális hangvételű levelet is írni, bár ehhez kellett egy homár poszt. Ez még szerintem kevés, más "amúgy szemét" cégek egy homár cikk hatására olyan fényes seggkinyalást szoktak az ügyfélnek adni, hogy ihaj. A CIB meg egy nagyjából normális hangvételű (bár tartalmilag még mindig semmirevaló) levelet. Gratulálok!

Gastroger 2011.07.05. 10:37:38

@bekbórd!:
A bank "kommunikációja", Balettcipő szituban.

Tisztelt Vendégünk!

Ez úton tájékoztatjuk, hogy miután átadta bankkártyáját fizetésre, nem blokkot, hanem levelet küldünk.
Mivel a tonhalbeszállítóval elszámolási vitáink vannank, így mivel ön tonhalat fogyasztott és a fogyasztás közben változtak a kondíciós feltételek, így étlapon szereplő áraink is, felhívjuk szíves figyelmét, hogy bankkártyáját befagyaztottuk.
Sajnos a rendelésnél erről valóban nem tájékoztattuk, de éttermünk folymatos működésének folytatása érdekében ezt kellett tennünk.
A pontos tonhal ár kiszámítás alatt van, addig is szíves türelmét kérjük.

Mindamellet felhívjuk szíves figyelmét, hogy az Ön által elfogyasztott tonhal fentiek alapján cégünk tulajdonát képezi, addig felhívjuk figyelmét, hogy addig a mellékhelyiség használata, a tonhal esetlegesen a Fővárosi Csatornázási Művek felé "kiterhelése", azaz harmadik jogi személy bevonása, nem lehetséges.
Hamarosan értesíti pincérünk a fizetendő árról.

Köszönjük,

padödö étterem.

2011.07.05. 10:40:25

Aki ezt a levelet kitalálta, megszövegezte, elolvasta és aláírta... na azok mindegyikét egy normális országban másnap kirúgták volna. Így nem lehet kommunikálni az ügyféllel. Megbuktak, elégtelen, vár a kőbánya uraim, hölgyeim.

Gastroger 2011.07.05. 10:45:10

Ez meg már milyen:

"Mindazonáltal a lízing egy olyan konstrukció, amelyben a lízingtárgy, jelen esetben a gépjármű tulajdonosa a futamidő végéig nem az ügyfél (a lízingbevevő), hanem a lízingbeadó."

Kedves CIB Bank, köszönöm a kioktató tankönyvi anyagot a lízingről. Feltételezhetően tudatában voltam amikor kötöttem.

"A CIB Bank Zrt., (..) vételi jogának jogszerű gyakorlásával megszerezte egyes gépjárművek tulajdonjogát a Planet Leasing Zrt-től."

Magyarul: Mostmár mi diktálunk a kocsid a miénk cimbi, örülj, ha kb ugyanannyit fizetsz majd.

"a lízingelt autóra kedvező átfinanszírozási konstrukciót kínáljunk fel. Ennek részleteit munkatársaink még véglegesítik, a kondíciókról hamarosan tájékoztatjuk "
Hát barátom, az, hogy majd többet fizetsz, az azért van, mert tönkre ment a másik cég, mi meg számoltuk itt a kockázatelemzést, meg bevételt, és hát látod, nem csoda, ha tönkrement az a nmásik fasz cég, ha ilyen alacsony volt a lízingdíj. Mi egy sokkal kedvezőbb, azaz magasabb konstrukcióval védjük partnereink érdekét.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.05. 10:53:20

"Mostmár mi diktálunk"

Ez így van.

"Mi egy sokkal kedvezőbb, azaz magasabb konstrukcióval védjük partnereink érdekét."

Vagy jobban vagy rosszabbul jár a delikvens. Ha rossz a konstrukció, akkor egyszerűen nem szerződik. A CIB sem örül a nyakán maradt használt autónak, talán megerőltetik magukat.

Az egy szopás, hogy úgy gondolta az ember szerződéskötéskor, hogy a végén megkapja a kocsit. De ezt a rizikót bevállalta akkor.

Gastroger 2011.07.05. 10:58:01

@Kulics: egyetértek.
Nem szokásom kimondani, de a posztolónak van igaza.

Első levél vastagbetüvel: 8 NAPON BELÜL LEDNI (még a hely is meghatározva). Apróbetüvel, amennyiben a gépjárművet tovább kívánja használni (naná bazmeg, nem ő tartozik- burkolt fenyegetés), akkor adja meg elérhetőségét, és munkatársaink kapcsolatba lépnek Önnel.
Kelt: Június 21.

Nem tudom a homár eddig elvesztette-e a levelet, de 8 nap lejárt. De tegyük fel, hogy aznap megkapta:
"a kondíciókról hamarosan tájékoztatjuk"
És ezt nem írták meg az ügyfélnek, hanem felkerült ide július 5.-én.

Fasza kis kommunikáció.

Stratégia:
- mivel vannak tartozók is a Planet Leasingnél, először gyorsan begyüjteni az összes kocsit. Aki egyszer is két napot csúszott a fizetéssel talán leadja, mert beszarik.
- A Planet Leasnignél jelentős az elmaradás, valahogy vissza kell hozni a pénzt, új szerződésen még törjük a fejünket, de először is, gyorsan vissza mindent.
- Reklamáció esetén majd írunk egy ügyes levelet, hogy sorry, megfeledkeztünk egy kis apróságról (a lényegről).

Stratégialig helytálló, lehetett volna annyi eszük, hogy 2 féle levél megy: A planetleasinges tartozóknak, akik talán összecsinálják magukat, és tényleg leadják. A jól fizetőknek, akik a banknak sem lennének rossz ügyfelek, csak elbaszták.

A posztoló helyében megkérdezném, hogy van-e lehetőségem más leasing cégre váltásra, vagy kizárólag a CIB Bankkal szerződhetek, ami kimeríti a tiszteségtelen piaci verseny fogalmát. (nem ott van a számlám, szarabb az összeg, stb.)

Gastroger 2011.07.05. 11:02:06

8 napon belül leadni, vagy a kondíciókról hamarosan tájékoztatjuk.

Ez azt jelenti, hogy 8 napig csikorgathatod a fogad, hogy mikor lesz új konstrukció, vagy ha 8 napig nem adod le automatikusan elfogadtad (a drágább) konstrukciót?

Gastroger 2011.07.05. 11:12:08

Amúgy meg nem faszaloghatsz a Bankkal.

Hogy

Tisztelt CIB Bank Rt.!

Vállakozásom üzleti tervének létrehozásával előre kalkulált összegben szerepelt a líznigdíj. Ennek kiszámításra és az évi mérlegem bár tartalmazott némi kockázati tényezőt, azt nem egy szerződésben lefektett, főleg banki, tételkre kalkuláltam. Remélem sikerül alacsonyabb díjat megállapítani. Amenniyben nem, mint szerződő fél kérném szíveskedjék megküldeni a kockázatelemzést 3 évre visszamenő mérleget, üzleti tervet, eredménykimutatást, hogy a szerződés "mint a felek egybehangó jogi akarata" létrejöjjön.

Nem, erre sincs ám szükség, KOMMUNIKÁCIÓS osztály leírta:
"mielőbb megoldást kínálhassunk a CIB Bankkal együttműködő érintetteknek "

na ebben az esetben te már nam vagy együttműködő, hanem akadékoskodó.

Nanemá 2011.07.05. 11:18:29

Ez a CIB levél - az előzmények ismeretében - egyszerüen gyalázat. Ezért alapos segbe-/kirugást érdemelne az elkövető "CIB Bank Kommunikáció" nevű "úr(hölgy)". Ezek komolyan nem is érzik, hogy mennyire gusztustalan az, amit művelnek? Most már komolyan el kell gondolkoznom azon, hogy melyik bankba vigyem át az autóvásárlásra gyüjtögetett pénzemet, mielőtt még - a CIB Bank érdekeire hivatkozva - esetleg eszükbe jut önkényesen befagyasztani a számlámat.
Jó lenne, ha végre rájönnének a magyarországi "bankárok" is, hogy:
1. A bank nem hatóság, az ügyfél nem alattvaló
2. A bank nem tesz szivességet, ha megőrzi a betett pénzünket, de még akkor se, ha hitelt ad
3. Ha beteszem a pénzem a bankba - akármilyen kamatra is - garantáltan a bank nyer többet rajta, vagy ha hitelt veszünk fel,a bank vaskos uzsorakamatot számol. Mindkét esetben belőlünk él, tehát illene egy kicsit leszálniuk a magas lóról, és némi alázatot gyakorolniuk.

Agyalap 2011.07.05. 11:24:06

Nesze semmi fogd meg jól. Ez a "kommunikáció" egy darabka sz@r a CIB palacsintájában.
Tessék leírni a lényeget egyszerűen: több pénzt akarunk behajtani, ezért vagy fizetsz, vagy visszavesszük az autót.
Sőt nem is: visszavesszük az auttót, és ha többet fizetsz, talán visszakapod.

Nem létezik, hogy ezt megtehetik. A megkötött szerződést ne tépjük már egyszerre széjjel...

Gastroger 2011.07.05. 11:24:12

A vicc az egészben, hogy a Planet Leasinges szerződésben valahol biztos ott van kisbetűvel (A bank nyomására), hogy amennyiben a leasingbe adó fél bármilyen szerződéses kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a CIB bank hivatott eljárni a lízingtulajdonos finanszírozási ügyének rendezésben.

Tehát szerintem jogilag biztos, hogy helytáll, CIb is bebiztosította magát, posztoló meg szívhat. Szerencsés esetbe jól jár.

(Amúgy CIB Bank, miért adna alacsonyabb konstrukciót, amikor tulajdonjoga van? Magasabbat is adhat, ha a lizingszerződés ide vonatzkozó része alapján- márpedig tulajdonos, így megteheti- magasabbat ajánl fel. Ha ügyfélnek nem tetszik, leadhatja a mellékelt telephelyen.)

Faszkorbács.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.07.05. 11:29:24

Igen, a Homártól megijedtek. De miért nem lehetett volna egy udvarias levelet küldeni, és nem behajtóval fenyegetőzni eredetileg???

Gastroger 2011.07.05. 11:32:55

@Agyalap: Nem, csak mint mondtam biztos van valami kitétel a Líingcég szerződésében, hogy amennyiben.. akkor a CIB. Ezek után a CIB akkora összeget határoz meg, amit akar.

Ha nem tetszik: ott a szerződés,(vagy nincs) esetleg PP eljárásban követelheted vissza a különbözetet a Planet Leasingtől. Aki ugye a CIB-nek sem fizet, nemhogy neked fogna...

Ki van ez találva. Jóhogy kötbért nem számláztak a posztolóra, a Planet Leasinges elmaradások után. Nem lennék meglepve...

Szarfaszú bankok.

Gastroger 2011.07.05. 11:35:10

@Jani haverja: Mert akkor az elmaradt, vagy 2 nap fizetésű tartozásos ügyfelek nem rosáltak volna be. És nem adták volna le 8 napon belül az autót.

Megírták:
A CIB Bank (..) érdekeit csak úgy védheti meg, ha kintlévőségei és veszteségei minimalizálása érdekében él a biztosítékaival

Nanemá 2011.07.05. 11:37:31

@Jani haverja: Megijedtek a Homártól? Egy fenét. Csupán egy apró bosszúság, borstörés az orruk alá, amire már muszáj volt valami válaszfélét ideböffenteniük. Persze szó sincs benne bocsánatkérésről, az elkövetett hiba elismeréséről, illetve olyan válaszról, ami alkalmas lenne az érintettek megnyugtatására. Ez így csak bullshit.

Gastroger 2011.07.05. 11:46:59

@Gastroger: Ja, ez benn is van a levélben, bocs.
"A CIB Bank Zrt., (...) vételi jogának jogszerű gyakorlásával megszerezte egyes gépjárművek tulajdonjogát a Planet Leasing Zrt-től.

Szóval ő a tulaj. Ő diktál barátom, azaz:
Add le 8 napon belül (!!omg!!), vagy várj míg kidolgozzuk a konstrukciót (????? wtf???)

Várom a poszter, illetve a CIB Bank közleményét, hogy vajon hogyan sikerült kidolgozni a konstrukciót. Június 21.-i a levél, és a válasz is: "CIB (...)ma megjelent cikk")

Eltelt a 8 nap. Hol a kocsi, és menniyvel lett olcsóbb a líznigdíj.
Ha megvan, és olcsóbb, akkor eljárás, és "kommunikációs" hibák után hamu a fejemre.

Nanemá 2011.07.05. 11:51:36

@Gastroger: "Ha megvan, és olcsóbb, akkor eljárás, és "kommunikációs" hibák után hamu a fejemre." Kár lenne bepiszkolnod magad. Az olcsóbb lizingdíjjal a CIB legfeljebb csak szépítene, de az eljárása, illetve a kommunikációja ettől függetlenül még botrányos.

Nanemá 2011.07.05. 12:01:42

@atpijkamo:
"1. megfenyegetni
2. autót visszavenni
3. új szerződést kötni
4. új kondíciókat közölni

???

NEM!

1. új kondíciókat közölni
2. új szerződést kötni
és ha nem szerződik, és nem adja vissza az autót, akkor
3. megfenyegetni
4. autót visszavenni"

Bravo, @atpijkamo! Sikerült úgy dióhéjban összefoglalnod a lényeget, hogy abból még a CIB v1.0 Információs droidjának is leeshet(ne), hogy hol hibáztak.

Nanemá 2011.07.05. 12:07:57

@atpijkamo:
"1. megfenyegetni
2. autót visszavenni
3. új szerződést kötni
4. új kondíciókat közölni

???

NEM!

1. új kondíciókat közölni
2. új szerződést kötni
és ha nem szerződik, és nem adja vissza az autót, akkor
3. megfenyegetni
4. autót visszavenni"

Bravo, atpijkamo! Sikerült úgy összefoglalnod a lényeget, hogy ebből még a CIB v1.0 Információs droidjának is leeshet(ne), hogy hol hibázták el!

Tényleg, panaszlevél a PSZÁF felé megvolt már?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.05. 12:10:18

@Nanemá: "panaszlevél a PSZÁF felé"

Nehogy már egy névelírás miatt az ovónénihez rohangáljon sírva!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.05. 12:15:34

@Nanemá: "panaszlevél a PSZÁF felé"

Volt már, hogy a pszáf segített konkrét esetben?

(Ezt egyszer már írtam, de a gagyi blogmoci kicenzúrázta.)

isti77 2011.07.05. 12:15:42

Minek ír hivatalos levelet az, aki még a nevét sem vállalja?

Nanemá 2011.07.05. 12:22:28

@isti77: Miért, te adnád a nevedet egy ilyen förmedvényhez? :o)

Nanemá 2011.07.05. 12:24:04

@atpijkamo: Lehet, hogy a PSZÁF sem segítene, de legalább az újabb adag bors lenne a CIB orra alá. De ki tudja - esetleg járna mellé némi bírság is.

2011.07.05. 15:19:53

@Gastroger: "van-e lehetőségem más leasing cégre váltásra"
Ez felesleges kérdés. Az autó a cib tulajdona. Más cég nem rendelkezhet ezzel.
A lízing lényege, hogy a lízingbevevő fizet és használja a kocsit. De tulajdonilag semmi köze hozzá, addig amíg a végén a maradványérték ki nem fizeti. Akkor lesz az övé.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.07.05. 15:30:36

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: kedves?????
MI a t*k*m kedves?! Az, hogy elsőre ezzel nyitnak:
"...felszólítanak, hogy az autót 8 napon belül adjam át a GR8 Auctions ..."
"...amennyiben a felszólításnak nem teszek eleget, ''Bankunk a gépjármű forgalomból történő ideiglenes kivonása, valamint a gépjármű visszavétele iránt lesz kénytelen intézkedni.''..."

Amúgy a CIB megszoptatott engem is, igaz más téren. És minden volt, csak diszkrét nem. Az ügyféllel a bank ne kedves legyen, hanem korrekt. Ez pedig minden, csak nem az.
Faszkorbács a cibnek.
A forradalom másodikként őket fogja a falhoz állítani (nem mondom meg ki az első, mer' elvisznek engem is meg a homárt is domolykózni :P)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.05. 15:32:55

@donfuligjimmy: "már találkoztam okos nővel"

Most mit okosozod? Mondd egyszerűen, hogy ronda.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.07.05. 15:33:02

@atpijkamo: má' mé' ne lehetne? Én már találkoztam okos nővel is. Az után én már bármit el tudok képzelni. Még az is, hogy a pszáf segít :D

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.07.05. 15:34:57

ez a blogmoci egy fo$. Kapok egy emilt, hogy válasz jött a kommentemre, erre itt meg semmi.
BLOGMOCIA*RVANYÁDMÚKOGGYHOGYROHADNÁ'EL!

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.07.05. 15:38:57

@atpijkamo: ezt most hogy? :O
de hogy érdemben válaszoljak. Nem. Okos, és nem ronda ... sőt :P

tuono 2011.07.05. 16:28:09

1; Ez magyarázkodás mit sem változtat azon a bicskanyitogató stílusú "add a kocsid, vagy elvesszük" levélen. Talán értelmesebben kellene megfogalmazni a jövőben, segítek, ügyfélbarát módon!
2; A naív ügyfél továbbra sem áll jogviszonyban a CIB-bel, így az egész történet számára egy jó kis átverésnek is tűnhet akár.
3; "Álláspontunk szerint, a lízingbeadó, vagyis a Planet Leasing Zrt. nem a viszontfinanszírozási szerződés szellemében járt el, ezért a CIB Bank Zrt. jogszerűen szerezhetett tulajdonjogot egyes lízingelt gépjárművek felett."
A Planet álláspontja szerint meg nyilván nekik van igazuk, ezért alakult ki a JOGVITA, amit majd leboxolnak egymás között. Ehhez naív ügyfélnek továbbra sincs semmi köze és törleszt a szerződésen szereplő cég felé. Ha a bíróság CIB-nek ítél kedvezően, na majd akkor kérhetnek mindenfélét az átvett ügyféltől. Szerintem!

Anti Anyag (törölt) 2011.07.05. 16:30:42

"CIB Bank, kommunikáció"

Na ezen beszartam:)))))

Legalább titkolnák el.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.07.05. 16:51:24

@Anti Anyag: relax, titkolóznak ők, attól nem kell félned :D
Szerencsére itt most kibújt a szög a zsákból, így próbálják menteni ami menthető. Csak elkéstek vele. A hozzáállásukkal van baj. Miszerint azt hiszik, hogy az ügyfél van értük. És mindig meglepődnek, amikor azzal szembesülnek, hogy nem. Ők vannak az ügyfélért. Ugyanis az Ügyfél fogja a pénzét, és átviszi másik bankba. Ők meg kitolhatnak magukból egy farfekvéses sün családot.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.05. 17:12:10

@Anti Anyag: >>"CIB Bank, kommunikáció"
Na ezen beszartam<<

Aha. :))) Az elsőt a "CIB Bank, pénzügy" fogalmazta.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.05. 17:14:56

@tuono: "Ehhez naív ügyfélnek továbbra sincs semmi köze és törleszt a szerződésen szereplő cég felé. Ha a bíróság CIB-nek ítél kedvezően, na majd akkor kérhetnek mindenfélét az átvett ügyféltől."

Az van birtokon belül, akinél a törzskönyv van. Láttam nem egy autót évekig állva rohadni ilyen jogvita miatt.

főboszorka45 2011.07.05. 18:49:22

Levélkét tértivevénnyel kaptad legalább?

Ha nem, akkor mindenki le van szarva, ki bizonyítja, hogy megkaptad és nem ette meg a szomszéd kutyája?

Szóval több sebből is vérzik a dolog...

Balint Gyuri bacsi 2011.07.05. 19:11:02

Aki ezt a levelet fogalmazta vagy telefonalt annak az anyukaja nem mondta kiskoraban, h legyen udvarias es szereny?
A cib nevu szolgaltatonal nincs belso oktatas ahol az emberekkel valo helyes (ertsd: barati/egyuttmukodo) viselkedesi modot bemutatjak?
Ezeknek az embereknek nincs anyukajuk aki rajuk szol ilyenkor, hogy ez nagyon csunya es antiszocialis viselkedes?

Csak tahokat vesznek ide fel akik a rendorsegtol, apeh-tol atigazolnanak?

Magus-A6 V6 TDI 2011.07.05. 20:05:36

Nekem is Planet Leasing szerződésen volt, szerencsére időben, és hatalmas bukóval kiszálltam belőle 175CHF-en, szemét egy cég. A kereskedő Planet M1 Törökbálint, csak úgy adta el akkor az autót ha a PL finanszírozza!!

az a másik eb 2011.07.06. 13:16:28

Azt a cirkuszt... Érdemes volt beengedni az országba ezt a sok hulladék bankot. Nemrég járt le az autóhitelem, annyira pitiánerek, még a jelzálog bejegyzés törlését is velem fizettették ki. A másik kedvencem a rajfejsze bank, visszahívó sms-ekkel bombáznak, gondolom nincs 20 forintjuk arra, hogy a saját ügyfeleikkel kommunikáljanak.

borntokick 2011.07.07. 17:49:44

csak egy bibi van! a mai napig nem tudta a CIB igazolni, hogy ő a tulajdonos!!! Jelenleg még a Lízing cég van bejegyezve az autókra mint tulajdonos... és, ha valóban a CIB a tulajdonos, akkor miért nincs tisztában azzal, hogy az "ügyfelei" miként is állnak a befizetéssel? és miért kell nekik új szerződés? és erről miért ilyen módon kell "tájékoztatni az "ügyfeleket"? És akkor miért indult PSZÁF vizsgálat? És miért került bírósági szakaszba a jogviszony tisztázása? És egyáltalán mit is akarnak?

borntokick 2011.07.07. 18:17:20

A levél fordítása:
CIB: "Kétségtelen, az értesítő levelek nem hívták fel a címzettek figyelmét egy igen fontos tényre: elsődleges célunk, hogy a lízingdíjat pontosan (ahogy írták, „takkra”) törlesztő ügyfeleknek a lízingelt autóra kedvező átfinanszírozási konstrukciót kínáljunk fel. Ennek részleteit munkatársaink még véglegesítik, a kondíciókról hamarosan tájékoztatjuk a CIB Bankkal együttműködő érintett ügyfeleket."
Jelentése: Megpróbáltuk, nem jött be. A kedvező átfinanszírozás fogalma szubijektív és közgazgaságtanilag értelmezhetetlen. Bár fingunk sincs róla, hogy miként fogjuk véghez vinni, de majd csak lesz valahogy.
CIB: "Mindazonáltal a lízing egy olyan konstrukció, amelyben a lízingtárgy, jelen esetben a gépjármű tulajdonosa a futamidő végéig nem az ügyfél (a lízingbevevő), hanem a lízingbeadó. A CIB Bank Zrt., ahogy ezt a korábbi tájékoztató levélben is jeleztük, vételi jogának jogszerű gyakorlásával megszerezte egyes gépjárművek tulajdonjogát a Planet Leasing Zrt-től."
Értelmezés: Bár, a Lizing mint konstrukció helyesen van definiálva, azonban bibis. a lényeg, hogy a tulajdonviszony a LIZINGBE ADÓNÁL van és nem a REFINANSZÍROZÓNÁL!!! tehát amíg hivatalos dokumentumokkal ezen jogviszonyváltozást a CIB nem tudja igazolni (hiteltérdemlően) addig nem testesül meg a tulajdonviszony. A szerződés ugyanis a Lizingelő és Lizingbe vevő között köttetett és nem a refinanszírozóval. Ha, pedig valóban a CIB-hez kerültek a tulajdoni viszonyok, akkor erről az ügyfelet úgy kellett (volna) tájékoztatni, hogy felajánlják neki a tulajdon megszerzésének jogát...azaz kifizettetik vele az autót. Aztán az már csak hab a tortán, hogy miért nincs tisztában a bank (ha már tulajdonviszonyt szerzett) a kötelezettségeivel. Ugyan is ebben az esetben nem csak a tulajdonviszonyt szerezte meg, hanem a vele járó kötelezettségeket. Ebben az esetben, pedig a Lízing-szerződéseket és a szerződések ide vonatkozó szabályait).
Szóval lehetne még boncolgatni, de az tény: jelenleg a bank borzasztó nagy hibát követett el. Csak megjegyzem, hogy mivel kétes és aggályos a jogviszony tisztázása, ha kiderül, hogy a pénzintézet nem megfelelően járt el, egy kollektív per indítása is lehetséges a CIB ellen. A kártérítés, pedig jelentős lehet, hisz a CIB kilátásba helyezte, hogy "kivonatja" a forgalomból az autókat. Ezzel viszont jogtalanul személyi szabadságot és a szabad mozgásban való akadályoztatás bűntettét valósítja meg. Ebben az esetben akkor kollektív felelősség terheli és anyagi kártérítése mellett az alkotmány ide vonatkozó passzusát is sérti. Csókoltatom, hisz ez már akkora botrány lenne, mely egészen SanPaoloig repülhet.

thomas lieven 2011.07.08. 13:54:26

Ezzel a levéllel óriási öngólt lőtt a CIB Bank, mondhatni házhoz jött a lóphaszért a Homárhoz. Csak néhány apróság:

1. "Álláspontunk szerint (...) a CIB Bank Zrt. jogszerűen szerezhetett tulajdonjogot egyes lízingelt gépjárművek felett." - Kedves CIB Bank, ez így sajnos még kevés! Majd, ha a Planet Leasing álláspontja szerint IS, illetve - ha ők ezt vitatják (márpedig vitatják), és peres útra terelődik a jogvita -, a BÍRÓSÁG álláspontja szerint IS... - na, majd akkor lehet írogatni az ügyfeleknek, persze nem olyan stílusban, mint az első levélben.

2. "Ennek részleteit munkatársaink még véglegesítik..." Na számolgassunk csak! A felszólító levél június 21.-én ment ki, tehát az "együttműködő ügyfelek" legkésőbb június 29.-én már leadták autójukat. Kedves CIB Bank, és Önök még csak most vakaródznak az új szerződés részleteinek a kidolgozásán??? Közben meg halomra pusztulnak az emberek, mert az Önökkel együttműködő háziorvos nem tud kimenni a betegeihez?
3. "a lízingelt autóra kedvező átfinanszírozási konstrukciót kínálunk fel..." Kedves CIB Bank, és mi van akkor, ha a Planet-ügyfél a lízingszerződés megkötése óta eltelt 3-4 évben esetleg elveszítette a munkáját, tartalékaiból azonban gond nélkül fizeti a törlesztőrészleteket. Munkáltatói igazolás hiányában hogy kötnek vele több milliós értékre szóló új lízingszerződést?

svinjahond 2011.07.14. 13:58:51

Olyan, hogy elővásárlási jog simán megillette volna az ügyfelet egy olyan tárgyra, melynek vételárát tartósbérleti konstrukcióban (lízing!) évek óta törleszti! Miért nem ajánlotta fel a Bank az ügyfélnek, hogy a fennmaradó lízingdíj egy összegű befizetésével a fennálló szerződés nullásra futtatásával megtarthatja az autót? (esetleg, mivel önhibáján kívül került az ügyfél "szopóágra" mondjuk xx-havi KAMATMENTES részlettel becsöngetheti a tartozást, de ezzel gyakorlatilag megint ugyanott van, mintha egy másik lízingszerződést kötne.)
A forgalomból való kivonással fenyegetőzni, (vélt/vagy valós) erőfölénnyel visszaélni, egy harmadik (vétlen!) félnek kárt okozni egy fennálló jogvita okozta anyagi veszteség csökkentése végett: ŐSI ROMÁN SZOKÁS!
Tájékoztatnám a bankot, hogy ÖSSZES közvetlen, közvetett és járulékos költségemet, káromat, ami az ügyködésük kapcsán keletkezett, polgári peres eljárásban fogom behajtani rajtuk, továbbá - hogy érezzék a döntéseik személyi felelősségét - az intézkedéseik aláíróival szemben büntető feljelentést teszek a megfelelő törvényi tényállásra alapozva! (ez a minimum! miután én teljesítettem a szerződési kötelmeimet és mégis meg akarnak károsítani.)
A behajtó céget meg elküldeném a vérbe, hiszen én nem vagyok a bank közvetlen ügyfele, menjenek foglalni a lízingcéghez!

szamszaki 2011.08.02. 12:28:56

Csak idézet a PSZÁF honlapjáról:

annak aki nem tudja mi is az a ZÁRT VÉGŰ pénzügyi lízing ::

A pénzügyi lízing, amelynek keretében a lízingbeadó alapvetően finanszírozási szerepet tölt be, így a szerződés lejáratakor a lízingbevevő jellemzően él a szerződés által biztosított vételi jogával, és ezzel megszerzi a lízingelt vagyontárgy tulajdonjogát.

A pénzügyi lízing a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény szerint pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek minősül, melyet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) engedélyével pénzügyi vállalkozások nyújthatnak (Listájuk a Felügyelet honlapon a Piaci szereplők menüpontban található.)

A pénzügyi lízingen belül megkülönböztetjük a nyílt végű és a zárt végű pénzügyi lízinget. A két konstrukció között az a különbség, hogy a zárt végű pénzügyi lízingnél a tulajdonjog-átruházás a futamidő végén automatikus.

Üdvözlettel: egy ÜGYFÉL
süti beállítások módosítása