Tékozló Homár

Rendőrök mentették ki az Auchan fogságából (frissítve)

2011.07.21. 14:03 | jackyll | 334 komment

Yves horrorsztorija után Homár legyen a talpán, aki beteszi a lábát az aquincumi Auchanba. A pénztáros a helyszínen beismert hibájából kevesebb tejet számolt el, mint ami a kosárban volt, amit a biztonsági őrök a vásárló lopásának akartak elkönyvelni. Naiv ügyfél ehhez nem adta a nevét, úgyhogy több mint 2 óráig egy ablak nélküli lyukban tartották barátjával. A rémálomnak a rendőrség vetett véget:

2011. július 11-én délután az Aquincum Auchanban vásároltam barátommal több más termék között 3 karton tejet és 6 karton ásványvizet is. A pénztárnál ezeket a termékeket kivéve minden mást kipakoltunk a szalagra, majd megkérdeztük a pénztárost szükség van-e az összes karton kiemelésére vagy elég, hogyha a tejből 1db-ot és az ásványvízből egy kartont adunk oda. A válasz az volt, hogy elegendő. Az ásványvízből sikerült is lehúzni a 6 kartont, de sajnos a tejből nem, abból csak 1 db került blokkolásra. Ezt a hibát ekkor még nem vettük észre, azonban a pénztáros hölgy jelezte, hogy blokk ellenőrzésre fog sor kerülni, mert több, mint 5 kartont vásároltunk az ásványvízből. Ezután egy a kasszában található „pánikgombbal” odahívta a közelben tartózkodó biztonsági őrök egyikét. 

Én közben fizettem, bankkártyával, majd a megkapott blokkot átnyújtottam a biztonsági őrnek (melyet mellékelten küldök). Aki jelezte, hogy a blokkon hiba található, ugyanis a tejből nem húztak le megfelelő mennyiségűt, ezt a pénztárosnak is mondta, aki azonnal elismerte a hibáját, közölte, hogy elütötte a mennyiséget, mi pedig felajánlottuk a hiányzó mennyiség azonnal kifizetését.

Erre nem kaptunk lehetőséget, hanem arra kértek minket, hogy fáradjunk velük (ekkor már 2 biztonsági őr volt), hogy a hiba rögzítésre kerülhessen, ugyanis a pénztárost ezért felelősségre vonják. Természetesen nem egyeztünk bele, hiszen jó szándékú emberek lévén nem akartuk a pénztárost semmilyen szinten felelősségre vonatni, egyébként is szerettük volna a bevásárlásunkat minél gyorsabban lezárni.

Erre sem adtak lehetőséget, így elmentünk velük a biztonsági szolgálat egy kis fülkéjébe, a mellékhelységek közelében, ahol elkezdték rögzíteni az adataimat. Az adatokat rögzítő biztonsági őrnek ezzel nehézségei támadtak, többek között azért, mert még nem töltött ki ilyen dokumentumot, így segítettem neki, az értelemszerű kitöltésben, hogy minél gyorsabban az ügy végére járjunk.

Ekkor vettem észre, hogy a dokumentum fejlécében a következő cím áll „Szabálysértési eljárás” majd tételesen felsorolják a következőkben, hogy én mit, milyen mennységben, az áruház mely osztályáról TULAJDONÍTOTTAM EL. Ezt természetesen felháborítónak és valótlannak tartottam, hiszen a pénztáros hibázott, így ezt a dokumentumot nem voltam hajlandó sem aláírni, de sem hogy az adataimat rögzíteni nem engedtem, sem kitölteni a többi részt. A barátom pedig fogta a lapot és kettétépte, majd hívtuk a biztonsági őrök felettesét.

Arra, a kérdésre, hogy miért ezt a dokumentumot kell kitölteni, azt válaszolták, hogy ezt a parancsot kapták „felülről”. A biztonságiak egy felettest hívtak, aki természetesen nem mutatkozott be, beosztását sem tudtuk meg. Az úriember arra próbált rábeszélni, hogy rögzítsük az adatokat és írjuk, le hogy bűncselekmény történt, „ők úgysem tesznek feljelentést” és ha én ártatlannak érzem magam, akkor leírom, de legfeljebb a végére odaírom, hogy nem ismerem el a történteket. Ebbe természetesen nem egyeztem bele, hiszen NEM történt bűncselekmény, így nem lehettem bűnös sem, egyértelmű volt, hogy a pénztáros hibázott, amint azt korábban el is ismerte.

Felajánlottam, hogy vegyünk fel egy jegyzőkönyvet az esetről, melyhez örömmel adom az adataimat, és amelyben az esetet részletesen bemutatjuk. Erre nem kaptam lehetőséget, mert azt a választ kaptam, hogy nekik erre az esetre, csak ez az egyetlen formanyomtatvány áll rendelkezésükre, és nincs más.

Meg egyébként is, szerintük, ha a szabálysértéshez nem adom a nevem, mi a különbség, a jegyzőkönyvnél. A különbség az, hogy nem úgy rögzítenek, mint tolvajt! Ezt sajnos hiába bizonygattam nekik. Mivel nem tudtunk megegyezni, az úriember kijelentette, hogy akkor rendőrt kell hívniuk. Ebbe először nem egyeztem bele, mert nem értettem mi szükség van erre.

Le kell, hogy írjam, hogy ez a fülke, ahová elvezettek egy nagyjából 1 méter x 2 méter alapterületű, semmilyen levegőzési lehetőséggel nem rendelkező „szoba” volt, bekamerázva, egy darab ülőhellyel, ahol az egyik biztonsági őr ült. Én ekkor már zokogtam, de sem egy zsebkendőt nem adtak, sem elengedni nem engedtek el, hiszen 2 biztonsági őr állt az ajtóban, kérésemre kinyitották ugyan az ajtót, hogy legalább levegőt kapjak, és végül sikerült az egyik biztonsági őrtől az ülőhelyet is megkapnom, de a barátomnak ennyi sem jutott. A mellékhelységek közelsége miatt a nyitott ajtónál a wc-re igyekvők természetesen kíváncsian kandikálhattak be a szobába, hogy mi történik.

A vásárolt termékek, eközben, melynek nagy részét ebben a hőségben azonnal hűteni kellett volna, természetesen ott feküdtek a bevásárlókocsiban a pénztártól való távozás óta is, csak egy órával később, az én kérésemre rakták be hűtőbe.

Közben felmerült bennük az az irreális vád is, hogy mi „összejátszunk” a pénztárossal, mivel ilyenre volt már példa, ők ezt sem tartották kizártnak a mi esetünkben. Természetesen felmerült a kérdés, hogyha összejátszottunk volna a pénztárossal, az miért hívta azonnal oda biztonsági őrt?

Arra a kérésre, hogy a pénztárost hívják ide a kasszából, hogy beszélhessünk vele, nemleges választ adtak, és azt válaszolták, hogy az az ő ügyük, majd a pénztárost meghallgatják a műszak végén.

Közben telefonáltam édesapámnak, akitől szintén azt a megerősítést kaptam, hogy a dokumentumot semmiképp se töltsük ki. És kérjük, hogy a pénztárost hozzák oda. De erre nem kaptunk lehetőséget egyszer sem.

Hosszas huzavona után, melyben végig, különböző eszközökkel - többnyire megfélemlítéssel - arra próbáltak rávenni, hogy töltsem ki ezt a lapot, és amely alatt úgy kezeltek, mintha valóban eltulajdonítottam volna 35 karton tejet (áruházi tolvajként), végül a rendőrök kihívásában egyeztünk meg. Eközben érkezett a biztonsági szolgálat helyettese, aki kemény, fenyegető hangon közölte, hogy látja, hogy nem sikerült megegyezni (az én hibámból) így kihívták a rendőröket. Én ekkor már örültem, hiszen láttam, hogy ez az egyetlen kiút ebből az irreális, emberileg megalázó, és valószínűtlen helyzetből, melyben engem tetten ért áruházi tolvajnak kezelnek, aki még ráadásul ellenállást is tanúsít. Természetesen ő is megpróbált még többször is rávenni, hogy töltsem ki a lapot. Az ő felettese aznap már nem dolgozott, így vele nem volt szerencsénk találkozni.

Természetesen közöltem velük, hogy ők nem tarthatnak itt, erre azt a homályos választ kaptam, hogy valóban nem, de annak következményei lesznek. Egész végig, az alatt a több, mint két óra alatt, amíg a rendőrség kiért minimum két ember felügyelt minket, egy biztonsági őr volt a szobában (többnyire az ajtót állta el) és egy magát a biztonsági szolgálat helyettes vezetőjének nevező jól megtermett fiatalember. Mondanom sem kell, hogy 160 cm magas kb. 55 kilós huszonéves lány vagyok, (aki természetesen nem megélhetési tolvajnak néz ki) tehát egyértelmű, hogy erre szükség volt. Egy szó, mint száz, korlátoztak a személyes szabadságomban, több mint 2 órán keresztül és közönséges áruházi tolvajként bántak velem. Hála istennek a rendőrség kiérkezésekor azonnal realizálta a valódi helyzetet és pár kérdés és a személyes adataink ellenőrzése után „kiszabadítottak” az Auchan alkalmazottak fogságából. Mellékleten küldöm a két blokkot, az elsőt, melyről hiányzik 35 liter tej, és a másodikat, melyen kifizettük a hiányzó mennyiséget. Ezeken látható a két időpont eltelt idő, ami alatt a szobában tartottak.
 

UPDATE 07/22: Az Auchan elnézést kér és kárpótlást ígér naiv ügyfélnek:

Kedves Tékozló Homár és Kommentelők!

Az Auchan Magyarország Kft. ezúton is sajnálatát fejezi ki a július 11-én történt esettel kapcsolatban. A vállalat kárpótolni kívánja az érintett vásárlókat. Az Auchan kivizsgálta a lopás gyanújához kötődő esetet, megállapításra került, hogy az Óbudai áruház is több ponton hibázott az ügyben. Az Auchan Magyarország Kft. a kellemetlenségekért a panasszal élő vásárlók elnézését kéri, a kárpótlási egyeztetést az áruházlánc megkezdte.

Üdvözlettel,
Az óbudai Auchan áruház igazgatója

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lwcolors 2011.07.21. 23:07:48

Jó kis poszt, simán vannak ilyenek.
Megtörtént eset velem, Metroban 2008 nyaráról: akciós körfűrészt néztem volna, de nem volt, így üres kézzel mentem kifele. A pénztárak mögött szembetaláltam magam a biztonsági őrrel, aki minősíthetetlen hangnemben közli, hogy látták, hogy loptam, nem mehetek ki az üzletből, és menjek vele. Bepöccentem, egyből kikértem magamnak a dolgot, és nem mentem. Na és egyből bekapcsoltam a telefonon a videorögzítést és ezt közöltem is vele. Erre ő pöccent be és elkezdett lökdösni, meg ki akarta venni a kezemből a telefont (nem sikerült, erő és magassági fölényben voltam). Rendőrt hívtam telefonon, közöltem, hogy jogtalanul tartanak fogva és hogy a biztonsági őr nekem támadt. Na ettől az őr is lehiggadt. Rendőr szerencsére hamar jött, igazoltam magam, és kiraktam mindent a zsebeimből, persze kocsikulcs, tárca, némi apró meg egy darab pzs volt összesen, és megkérdeztem jó hangosan, hogy a rövidnadrágot és a pólót is levegyem-e, hátha abban van a körfűrész (még mindig a pénztárak mögött voltunk, lett volna közönségem, bár férfiként nem lettem volna olyan szép látvány, mint a posztoló), és azonnal feljelentettem az őrt (személyi szabadság korlátozásáért, és azért, mert megtámadott). Miután elment a rendőr, az őr követett és a parkolóban elmondott mindenféle baromnak. Erre csak azt mondtam neki, hogy kösz, ezt is felvettem (sajna nem jött nekem). Hazaérve otthonról elküldtem a két videót a biztonsági cégnek, hogy megegyezhetünk.
Némi alkudozás után 1m-el lettem gazdagabb, és egy feljelentéssel szegényebb (mert azt visszavontam) az őrt meg kirúgták és megfizettették vele az 1m-et.
Utána elgondolkodtam azon, hogy ebből kellene élni, kihullana a férgese...

Gastroger 2011.07.21. 23:15:13

@lwcolors: Az egy M az mi? (1m) ?
egy méter előny?
Római ezres?
Vagy egy milla?

jahogy neked ezután a biztonsági cég kicsengette az egymillát.

A fele meg ment a biztonsági őrnek?

'gyanmár..

Gastroger 2011.07.21. 23:20:18

@Gastroger: "és egy feljelentéssel szegényebb (mert azt visszavontam) "

Egy milla után (?) nagylelkűen.

Értem én, hogy szabadsági jogok, meg minden. "Utána elgondolkodtam azon, hogy ebből kellene élni,"
Hát abból a pénzből el lehet.

Jah, miért nem indítottál feljelentést? Peren kívül megegyeztetek.
Hogy ha nem kapsz zsét, felrakod a jutubra, mindenhova.

Hát ez meg egy másik kategória. A ló másik fele.

Gastroger 2011.07.21. 23:27:53

@lwcolors:

A "körfűrészt néztem".

Na azt ki tudta? Attól még egy egy 32GB SD kártya kb 30e Ft. meg beficcenhetett volna a rövidgatyesz zsebébe, ha mondjuk kameráról úgy ítélik meg, amire az Ork ugye enyhén allergiás.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.07.22. 01:32:55

természetesen.......
megragadt a fejemben a szó a sok ismétléstől.
érdekes a "helység" szó használata is egy ojjektumba'.

amúgy tényleg balfaszok a biztonságiőrök a Sztendrei úti madarastecsóba'.
eccer teszem be a lábam és hasonló sztori kezdődött velem is, csak én elegendően hangosan, hogy az egész ósan -talán még a pékek is- hallhatta felháborodásomat.
annyi a különbség, hogy venni akartam 3 karton (nem volt sok píz nálam) sió körtét és véletlenül (??) 4 kartonnal számláztak, én pedig szóvátettem a pénztárosnak hogy miért álljak be az 1 karton áráért a 18méteres sorba az infónál, amikor ő hibázott? nincs nekem ahhoz sem idegem, sem időm.
végül az üzlet akkori vezetője úgy oldotta meg, hogy kihozatott még 3 kartonnal. 1 amit már kifizettem és 1 ajándékba.
tartós cucc -gondoltam-, 1 karton 2-3 napig tart ki, így biztosan nem romlik meg.
elfogyott. de azóta max boleróért meg KV-ért látogatom meg nagynéha őket, vásárlójuk nem leszek továbbra sem.

azért kíváncsi lennék, milyen retorziók lesznek a túlbuzgómócsingok ellen? rohadt egy dolog ha feltartják az embert.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.07.22. 01:34:12

@salapapa: mielőtt belepökne Walaky: 2 ajándékba. boccs! :)

England win The Ashes! 2011.07.22. 01:56:11

@elwood: @nandika68: @rosszindulatú bértrollnok: @esztike7:

Ha esetleg Fehérváron járva elhaladtok a tejüzem előtt, hunyjátok le a szemeteket, nehogy meglássátok, milyen rendszámú tartálykocsik szállítják a tejet. :)

Rosszindulatú Vászka 2011.07.22. 07:30:25

@salapapa: ezt a matekpéldát nem értem. Sztem rossz a számológéped.

@hagyma: @Gastroger: csak irigykettek, hogy tik nem vagytok ijen zorkók, meg szemfülesek, meg sikeresek. Hát monnyátok tik is, itt mindent lehet. Én kétmillát kaptam, pedig le is rambóztam két őrt, az orkmemedzseret is megszégyenítettem, sőt a kupoldaszámlát is kifzettettem velük, mer miattuk kerültem idegállapotba. Na, én nyertem?

tocibacsi 2011.07.22. 08:13:29

@JunkieeeBoy: azt a vonalkódolvasó mindenedet, na ne mondjad már nekem, hogy egy teli bevásárlókocsinál előre megmondod, hogy mennyi lesz... Jó geci hozzáállás, de nem mindenkinek számít ez feltétlenül, nem törvényszerű, hogy centizni kell a bevásárlólistával. Lehet, hogy magyar viszonylatban a szerencsésebbek közé kell tartozni ehhez, de nem irreális, hogy valaki bemegy egy boltba és megveszi azt, ami kell. Esetleg kicsit többet is. És pont.

tocibacsi 2011.07.22. 08:15:37

@Rosszindulatú Vászka: "ezt a matekpéldát nem értem"
> szeritem levonta a 18 méterből a 4 kartont...

cuccmájnudli 2011.07.22. 08:38:30

Szörnyű, amit az óbudai auchan-ban művelnek a biztonságiak....Engem is hangosan utasitott,hogy rakjak ki mindent a táskámból..már a pénztárnál álltam, és fizettem, ,Minden a szalagra ki volt rakva!!A futószalagra kiboritottam a táskámtartalmát is!!!Semmit nem találtak!! A végén azt sem mondta modortalan, hangosan utasitó,hogy mit keres??-azt sem mondta, hogy miért tette??--Egy ötven feletti, rendezetten élő ember vagyok,aki hetente 2-szer megfordulok az auchan-ban a szokásos bevásárlásomra . Az ügy végeztével beirtam a panaszkönyve,-2 oldalt-Amikor átvette a hölgy,-/hogy nem tudjam meg ..ki is ő???/-cinikusan annyit mondott"2 oldalt irt??!"""majd átvette!-Egy hónap múlva T.Áruház főnöksége irt egy semmit-mondó választ, "Hogy Ők a vásárlók érdekeit védik, és nekik ezt kell tenni.Az áruházi lopások elszaporodása miatt!!!A válasz végén egy röpke megjegyzés"elnézés a történtekért,és a továbbiakban is a vásárlók között szeretnénk!"Hát én , ha be is megyek-az esetet sosem feljtem ,hogy mivel is jár?-ha az ember a"Multiknál vásárol!!!

Csigorin 2011.07.22. 08:41:06

Na akkor roviden. Tortent egy hiba. A hibaert valakinek felelni kell.
Posztoloek nem egyeztek bele hogy a penztaros feleljen erte, ezek utan csodalkoznak ha rajtuk akartak leverni?

cuccmájnudli 2011.07.22. 08:45:53

A panaszbejegyzést átvevő hölgy a "névjegyét" leforditotta, hogy ne tudjam elolvasni,hogy ki is Ő??.A nevét pedig olvashatalanul irta alá a panaszkönyvben!.-Csak ez a bejegyzésemből lemaradt!!-

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.07.22. 08:48:36

Ez a társadalom beteg. Ilyennek egy egészséges társadalomban nem szabad előfordulni. Én ezért megyek el Magyarországról, szerencsére most is távol vagyok ettől a mentalitástól mind km-ben, mind gondolkodásban.

Rosszindulatú Vászka 2011.07.22. 08:52:25

@Jani haverja: nikaszemeprimenó.

"Az Alfa-Kontakt Sh.p.k. 2011-ben alakult azzal a céllal, hogy az évszázadok óta tartó, történelmi alapokon nyugvó albán-magyar baráti kapcsolatot tovább erősítse, és modern világunk természeti illetve technika adottságait, lehetőségeit mindkét ország számára kölcsönösen, egymás javára fordítva kiaknázza és felhasználja, javítva ezáltal a két ország emberi, kultúrális, gazdasági kapcsolatát.

A cég neve predesztinál bennünket arra, hogy egy gyümölcsöző kapcsolat (kontakt) kezdődjön (alfa) el, és a két, földrajzilag nem is olyan távol lévő ország még közelebb kerüljön egymáshoz emberileg, kultúrájában, gazdaságilag, minden tekintetben.

Albánia a kövek és a vizek országa, honlapunk magyar nyelvű tartalmának menüsora is erre a tematikára épül."

Ez vicces, kösz :)))

helianthus 2011.07.22. 08:59:07

@egy atlag: azt azért nehezem bírom elképzelni, hogy három karton tejet akart lopni. Nehéz elrejteni, satöbbi. Szerintem ez a sztori valós lehet. Azt az egy lehetőséget leszámítva, hogy tényleg összejátszottak a pénztárossal, mert ilyen van, de ebben az esetben NEM hívott volna biztőrt a pénztáros ellenőrizni. Ez FONTOSCH momentum.

@ZON: höhöhö, ez jó! Majd figyelek rá a következő bevásárláskor!!! Ezek szerint 5x50 l virágföldet se vegyek, mert az meg az agráriumbiztonságot hozza veszélybe?

Manyecska 2011.07.22. 09:00:14

Pénzt kib...ni az asztalra és elvonulni!! :( Kár hogy nem vette fel mondjuk telefonnal a beszélgetést titokban. Vagy felvette?:)

KecskeDotyi 2011.07.22. 10:20:23

@punciuspilatus: El kellett volna verni a tulajdon édesanyámat, vagy mi az isten?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.22. 10:48:48

@helianthus: "tényleg összejátszottak a pénztárossal, mert ilyen van, de ebben az esetben NEM hívott volna biztőrt a pénztáros ellenőrizni."

Olyan ravaszak, hogy éppen kihívta az biztőrt ellenőrizni, mert azt várta, hogy a biztőr azt gondolj majd, hogy ha csalni akart volna, nyilván nem hívja ki.

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.07.22. 11:02:17

Az volt már : tessék mondani ez már a hétvégi? :)))

helianthus 2011.07.22. 11:15:38

@atpijkamo: hűha ez azért már nagyon nyakatekert egy kicsit, nem? ;)

England win The Ashes! 2011.07.22. 11:25:29

Amúgy az Yves nem férfinév? Következtetek erre Montand és Saint Laurent nemi identitásából, akik szintén eme nevet viselték életükben.

(Bár, a lengyelektől tudjuk, hogy Kopernikusz is nő volt...)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.07.22. 11:25:41

@salapapa: Én azt hittem, hogy a boleró az egy tánc.

England win The Ashes! 2011.07.22. 11:37:24

@KecskeDotyi: Terminátorként feltéped az ajtót, gyengéden félreemeled szülédet, aztán megrohamozod a tévémacit.
Vagy lepedőből kötelet fonsz, és alászállsz az erkélyről. Ha Vologya hasonlóképpen gondolkodott volna ama őszi napon, ma nem ismernénk a "tanulni a köbön" mondást.

2011.07.22. 11:38:28

@KecskeDotyi: Miért mi volt 2006-ban? A nagy auchan lázadás ?

Agyarország, én így szeretem 2011.07.22. 11:41:12

És még nem jelentetted fel őket?
Látom Te is ÍGY szereted ;)

England win The Ashes! 2011.07.22. 11:44:50

@Kulics: Nem. 2006. szept. 19-én katonai puccs volt Thaiföldön, oda készült a lelkem, de nem ért ki időben a reptérre.

www.origo.hu/nagyvilag/20060919vertelen.html

XCat 2011.07.22. 12:36:11

@Rosszindulatú Vászka: Miért? Benned volt az, csak vállad fel, ha kijön is. A sajátod, úgy hogy öleled a kebeledre, meg minden.

XCat 2011.07.22. 12:37:20

@Dr Jozef Vengloš: A katonai puccsok általában egészségtelenek.

Rosszindulatú Vászka 2011.07.22. 12:40:54

@CatMother: frissen még oké, de mikor elkezd pimpósodni, főleg, mikor keveredik a tubusos paprikáscsirketurmiksz maradékával, az már nem annyira finom.

Abban igazad lehet, hogy nagy móka, mikor az ember elkezd vadászni a többnapos mindenféle cseppecskékre és megpróbájja kitalálni, hogy mi volt az, hogy eperleves, vagy kakimelanzs vagy netántán perkeltzaft.

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.07.22. 12:47:11

2006 szept. 19.-én nem a fedettpályás lengoteke VB dontoje volt?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.22. 12:48:07

@helianthus: "nagyon nyakatekert egy kicsit"

Kicsit???

Nagyon nyakatekert nagyon egy nagyon.

Rosszindulatú Vászka 2011.07.22. 12:53:42

2006 szeptemberébe egy csomó izgalams dolog történt. Például volt egy részleges holdfoygatkozás, meg valami rejtéjes okbúl - tán ez si a földönkívüliek műve - jézuskrisztus szupersztár előadás a népstadionba.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.07.22. 13:20:07

@estrella negra: igen, az. és az italpor ugyanolyan elementáris erővel bír. :)

@tocibacsi: ne trollkoggy, inkább főzz valami jót! :P

@atpijkamo: ez elég hátulról mellbe! :D

@Rosszindulatú Vászka: és a legfontosabb, hogy akkor voltam 39éves!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.22. 13:21:59

@salapapa: De ha még ravaszabbak, akkor nem hívják ki a biztonsági őrt, mert tudják, hogy ha kihívnák, azt gondolná, hogy olyan ravaszak...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.07.22. 13:26:23

Van a börtönben egy halálraítélt, akit a következő héten valamelyik reggel kivégeznek. Azt mondja a börtön parancsnoka, hogy ha előző este előre megmondja, hogy másnap reggel ki fogják végezni, akkor szabadon engedik.

A hetedik nap, vasárnap nem végezhetik ki, mert szombat este biztosra fogja tudni, hogy vasárnap lesz a kivégzés, nincs több lehetőség.

A hatodik nap, szombaton nem végezhetik ki ugyanezért.

Az 5. 4. 3. 2. napokon se végezhetik ki ugyanezért.

Tehát rögtön az első nap, hétfőn kell kivégezni. De ezt is tudni fogja előző este.

Szóval egyik nap se jó.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.07.22. 13:27:37

@atpijkamo: uhhhh... mint a héberül tanuló zsiodó: NE TETÉZD! 8)

salapapa · http://salapapa.hu 2011.07.22. 13:29:08

@salapapa: nnna, már a fogalmazványolás sem megy! :S

szóval a héberül tanuló cigányt akartam mondani. :D

XCat 2011.07.22. 13:43:44

@salapapa: Jó az úgy. Kevés zsidó tanul héberül, inkább csak a rabbik. Amire te gondolsz, az az ivrit lesz.

titan 2011.07.22. 13:48:35

Ez valahogy emlékeztet arra, amikor ugyanebben az Ósanban a biztőr azt mondta, hogy a zsebemben levő Teszkós (szépen felirattal együtt) zseblámpát onnan loptam.
Egyébként asszem az a taktika, hogy ha valaki belépéskor gyanús, akkor azt végigkövetik, és ha bármi apró jel van, lecsapnak rá.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.07.22. 13:49:14

@CatMother: nemnemnem.. amire én gondoltam, az egy poén:

skinhead sétál a Duna partján, híd alatt az árnyékban ül egy cigány könyvvel a kezében. odamegy hozzá s kérdi:
- mit te csinál te cigány?!
- tanulok -jön a válasz.
- oszt mit nanulsz cigány?!
- héberül.
- ne tetézd, ne tetézd!

erre gondoltam nem kicsit röhögve, amikor elkezdted tovább bonyolítani a biztonságiőrös sztorit :)

Manyecska 2011.07.22. 13:50:05

@salapapa: szia, merrefelé van a Bolero ott? Sosem találom.., köszi a választ:)!!

salapapa · http://salapapa.hu 2011.07.22. 13:54:08

@Manyecska: szia!
utoljára az üdítők közt volt, de találkoztam már vele a KV-kakaósoron is.

Manyecska 2011.07.22. 14:14:03

@salapapa: ójaj!!:)) Köszönöm!
Egyébként mi a solymáriba járunk nincs sokkal messzebb és valahogy nyugisabb..

XCat 2011.07.22. 14:42:53

@Rosszindulatú Vászka: Szerintem jót tesz az emberállat lelkinek, főleg ha belegondolsz, hogy ezeket eddig a bőröd alatt tároltad.. elősegíti a keresztényi alázatot, és azt az elgondolást, hogy szar férgek vagyunk mindannyian.

Konklúzió: A súlytalanság JÓ!!!

@salapapa: Aha, értem, de a bonyolítós nem én voltam. Én nem feltételezek semmilyen az orkokról gondolatokat.

XCat 2011.07.22. 14:44:53

@CatMother: Illetve én nem feltételezek semmilyen orkról gondolkodást.

@salapapa: Nem tudom mi bajod, de ragadós.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.07.22. 14:47:55

@Manyecska: n.m. :)
én nem járok egyikbe sem mert nem szeretem a multikhoz vinni a pízemet. inkább kicsit veszem drágábban a piacon, de a hazai piacot szponzorálom.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.07.22. 14:50:25

@CatMother: boccs, nem figyeltem kinek írok.

ad3423324 2011.07.22. 15:31:33

160 cm, 55 kiló? elég dagadt lehetsz

nikka1960 2011.07.22. 16:32:14

Kedves Tékozló Homár és Kommentelők!

Az Auchan Magyarország Kft. ezúton is sajnálatát fejezi ki a július 11-én történt esettel kapcsolatban. A vállalat kárpótolni kívánja az érintett vásárlókat. Az Auchan kivizsgálta a lopás gyanújához kötődő esetet, megállapításra került, hogy az Óbudai áruház is több ponton hibázott az ügyben. Az Auchan Magyarország Kft. a kellemetlenségekért a panasszal élő vásárlók elnézését kéri, a kárpótlási egyeztetést az áruházlánc megkezdte.

Üdvözlettel,
Az óbudai Auchan áruház igazgatója

zünüke 2011.07.22. 16:33:47

Engem két éve tartottak fogva az Aréna Plázában a biztonsági őrök.A bűnöm annyi volt,hogy a bevásárlókocsit telepakolva,kimertem tolni a taxi megállóig.Jegyzőkönyv felvétel,három órás "kabinba való fogvatartás"feljelentés és a többi.Majd a kerületi önkormányzat szabálysértési csoportjához kellett szaladgálnom idézésekre.
Én is kértem,hogy hívják ki a rendörséget,nem tették.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2011.07.22. 17:24:08

@Gastroger:
Ne SPOILERezz már...XD
Továbbá, azért a véráramlása a Holdon és hogy egy pingpong labda tud-e pattogni a "mesterséges levegőban" azok között azért van különbség...

@tocibacsi:
Bocs, ezekszerint csak nekem megy ilyen szarul a szekér, hogy csak azt veszem meg, amire valóban szükségem van és aztis abból a pénzből, amit már megkerestem, nem pedig hitelre! (Tudom így már nem is lehetek sikeres, hogy nincs a TV-mre, kocsimra, hűtőmre hitel)

@ad3423324:
De most miért??? Eskü direkt beírtam ilyen TestTömegIndex számlálóba és átlagos értéket hozott ki!

@nikka1960:
Ja - örüljön, majd kiszúrják a szemét egy 2.000 Ft-os vásárlási utalvánnyal (képzelem mennyi kedve van újra odamenni...)

+1: Ma voltam az aquincumi Auchan-ban és arra lettem figyelmes, míg a postához álltam, hogy volt egy bevásárlókocsi, mely karton mennyiségben vett tejet és cukrot, hogy egy biztonsági őr leellenőrzte a számlát és mindent rendben talált... (úgyhogy ez a nagyobb mennyiség esetén lévő számlaellenőrzés beválltgyakorlatnak tűnik ott - gondolom okkal, a sok pénztárossal való összejátszás miatt!)

ggaborx 2011.07.22. 17:27:14

Olyan érdekes, hogy a múltkori IKEÁS posztnál szinte mindenki a vásárlót szídta, hogy milyen faszkalap amiért nem ugrik a biztiőr első szavára. Most, hogy a vásárló elsőre ugrott a kisszobába megint a vásárlót szídja a többség, hogy milyen idióta volt.

Nektek semmi sem jó? Döntsétek már el végre, hogy mit akartok!?

Harlequin 2011.07.22. 17:37:04

jó lett volna elkerülni a szó/mondat ismétlést "de erre nem kaptunk lehetőséget".

Rosszindulatú Vászka 2011.07.22. 18:40:05

Én ezeknek a rókalelkű multikokba nem hiszek. A múltkor is taavj meg a dinynetermelőket szivatolták. Naugye.

Sztem így aakrják odacsalogatni a tejesakrtonos vásárlókat és vérbosszút állni, a hullájukat meg eltűntetni. Tutifiksz.

Szal azt javaslom, hogy kórás, metrós, vagy teszkós utálványt kérjenek, vagy vigyenek magukkal erősítést.

Amúgy meg:

HOMÁR PÓVER RLZ!

Ha a Nejem genyózik velem lekközelebb, tuti írok a Homárnak, hogy itthon is rendet csinájjon!

j311 2011.07.22. 18:48:41

Ha nem loptál, akkor te hívd a rendőröket, azonnal, ott helyben a pénztárnál.
Ha egyedül vagy, akkor ne menj velük olyan helyre ahol csak nekik vannak/lesznek tanúik.
Erőszakkal úgysem vihetnek sehova és nem is mernek majd, ha már értesítve lett a rendőrség.

Ahoj- 2011.07.22. 19:45:20

Remélem kirúgják a túlbuzgó őrőket.

Balint Gyuri bacsi 2011.07.22. 20:01:40

Jujj! Es a kommentelo "uriembernek" aposztrofalja a biztonsagiak fonoket aki annyira paraszt, h meg be sem mutatkozik.
Ezert az egesz ugyert normalis helyen kirugnak az "uriembert" meg a toketlenkedo barmokat.

kokro 2011.07.22. 20:05:24

Kíváncsi lennék a vezetők kiválasztásának folyamatára. Van ismerősöm, akinek volt szerencséje alkalmazotti tesztet írni az osanban. A vezetők is átesnek ezen a tesztíráson? Mert ha igen, szégyenletes, hogy ilyen igazgató/biztonsági igazgató kerül be és saját kényük-kedvük szerint jelentenek fel embereket, vagy vonnak vissza feljelentéseket. De lehet, hogy csak egy ilyen nagy port kavart, megszellőztetett ügy esetében ilyednek meg és hirtelen bármit elkövetnek, hogy valamelyest jóvá tegyék a túlkapásokat. Melyekről valljuk be, az aquincumi osanban az elmúlt időben egyre többet hallani, olvasni. Talán vezető- (és ezzel együtt szemlélet) váltás volt ott az elmúlt 1-1,5 évben???
A város másik végén élek, 2-3 havonta szoktam csak arra járni és akkor beugrok. Szerény véleményem szerint a kezdetekben (de még olyan 3 évvel ezelőtt is) sokkal kedvesebbek, kellemesebbek voltak úgy az eladók, mint a biztonsági őrök.
Természetes, hogy cserélődik a társaság, de az nem lenne természetes, hogy ezzel együtt híguljon is. Miért nem éri meg a régi, jó dolgozókat megtartani? Tudnak erről valamit Franciaországban?

RaveAcE 2011.07.22. 20:14:23

@Ahoj-: Nem túlbuzgó, hanem bűnöző.
Haszonszerzés céljából zár be embereket? Az ilyen éttermeket simán bezáratják, a boltokat miért nem?

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.07.22. 20:44:36

Felajánlották 1 napi bevételüket? De rendesek!

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2011.07.22. 21:42:09

Na végigolvastam. Az egészen pontosan úgy lenne (ahogy a kolléga már fentebb a vagyonőrökre vonatkozó törvényből idézte), hogy bűncselekmény vagy szabálysértés esetén vissza lehet tartani az elkövetőt a rendőrök kiérkezéséig.
Az, hogy valaki kitol 3 karton tejet fizetés nélkül, finoman szólva is lopás gyanús. Elképzelhető persze, hogy tényleg 100 000 Ft-os végösszegű számláról van szó, ahol nem tűnt fel a pénztáros tévedése, de én se nagyon hinném el a vásárlónak, hogy egy, mondjuk 10 000 Ft körüli számlában nem tűnt fel az 5000 Ft eltérés. Lehet, hogy nem úgy ment be, hogy lopjon, de gondolta, ha már a pénztáros tévedett, legalább jól járt.
Szóval a hiba nem ott van, hogy a biztonsági őr feltételezte a szabálysértés elkövetését, és még nem is ott, hogy visszatartotta a feltételezett elkövetőt, hanem ott, hogy nem hívott rögtön rendőrt. Ugyanis a személyi szabadság időleges korlátozásának egyetlen jogszerű módja, ha azt a rendőri intézkedésig teszik.

Az elején írt valaki emberrablást is, de az teljes baromság. Annak megakadályozása, hogy valaki elhagyjon egy helyiséget (erőszak nélkül), a személyi szabadság megsértése nevű bűncselekmény alapesetének megvalósítására alkalmas.

Amúgy pedig általánosságban érdemes mindent feltenni a futószalagra. Mivel a lopás ún. célzatos bűncselekmény (idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa), ha az ember mindent feltesz a szalagra (de a pénztáros nem blokkol be valamit), egyértelműen kizárja azt, hogy a lopás bűncselekményének megvalósításához szükséges szándék meg lett volna.

Jelen esetben tehát a biztonsági őr nem tudhatta, hogy direkt maradt-e a kocsiban a tej, és direkt nem szerepel-e a számlán, vagy tévedésről van szó, tehát jogosan indította el az eljárást a szabálysértés kivizsgálására. A személyi szabadságtól megfosztás már nem volt jogos.

Tribeca · http://erthetojog.blog.hu 2011.07.22. 21:46:30

Ja és 2006-ban itthon ültem a TV előtt és néztem, hogy a sok barom szétveri, meg felgyújtja a belvárost.
Azon gondolkoztam, hogy azért csinálják-e mert
1. tényleg annyira primitívek, hogy azt hiszik, attól fog bármi változni, hogy vagyoni kárt okoznak, meg megfélemlítik az ott lakókat,
2. mert olyan emberek vannak ott, mint akik a focimeccsek után vernek szét mindent, mert ezt élvezik.

Erről eszembe jut a régi vicc:
Tüntetés van a városban, a fiatalok táblákkal felszerelkezve vonulnak az utcán. Egy idős bácsi hozzájuk csapódik és egyszer csak jó hangosan elkezd ordibálni: MENSTRUÁCIÓ, MENSTRUÁCIÓ!
Mire valaki odaszól neki: De Papa, ez nem menstruáció, demonstráció!
Papa: Mindegy nekem, csak a vér folyjon!

killercsiga 2011.07.23. 14:20:39

Tanulság: rögtön az elején rendőrt kellett volna hívni, miután a csaj rájött, hogy lopással vádolják.

Ehelyett ő maga tiltakozott a rendőrök kihívása ellen. Bajba került, és tetézte, gratulálok.

perzsa22 2011.07.24. 00:03:52

Kicsit védeném az Auchant is,ott dolgozóként, de nem óbudai Auchanosként!
Szégyenletes ami történt, feltételezve az író igazát. Magam sem gondolom, hogy pár karton tej lenne az évszázad biznisze, DE!
Gyakran van egy-egy olyan pénztáros, aki úgy bukik meg, ki tudja hányadik alkalomra, hogy az LCD monitorra zsemlét számláz be. Volt olyan több mint 100ezerFt-os kosár, aminek hosszú számlája volt, de a vége alig érte el az 1000 Ft-t!
Van amikor a kedves vásárló a kocsiban "felejt" termékeket a kartonos termékek alatt!
Erre találták ki a számla utólagos ellenőrzését. Akinek nincs takargatni valója -elméletileg- zökkenőmentesen túljut egy-két perc alatt.
Szeretnék mesélni az ivó és étkező vendégeinkről. Akik természetesnek veszik, hogy elfogyasszák a reggelijüket. Még mielőtt az etnikumra mutogatnánk kiemelném, hogy a pogácsafalók nemre, korra, bőrszínre, anyagi helyzetre tekintet nélküliek.
Őket egészíti ki a "profi" tolvajok hada.
Persze ezeket mindenki tudja. Azt azonban tudják-e, hogy összességében a 12 Auchan áruházban egy évben átlagosan 1,5 milliárd forint selejt. Ennek egyik fele a lejárt szavatosságú cikkek, másik a bontott, megkóstolt, elfogyasztott, kilopott termékek amik csomagolását bent megtaláljuk és levesszük a készletről és még ugyanennyi hiány keletkezik.
Tehát a vásárlóink mellett a tolvajaink megközelítőleg 2,25 milliárd forint kárt okoznak 1 évben!
Most páran biztos azt mondják, hogy megteheti a cég, de ma Magyarországon nincs egy olyan vállalt sem, aki nyugodtan kidobhat ennyit az ablakon!
Ez ellen küzdünk mi diszpécserek, azaz belső biztonságiak. Akikkel Önök találkoznak azok egy külsős biztonsági cég emberei. Sajnos nem az Auchan felvételizteti őket. Úgy is mondhatnám, hozott anyagból dolgozunk. Higgyék el, az érme két oldalán, még mindig mi állunk vesztésre.
Multizni sem érdemleges, mert egy család, azaz magánember kezében van a vállalat, akik ha megunják a veszteségeket, és kivonulnak több, mint 6000 főt küldenek az álláspiacra!

quadrocs 2011.07.24. 10:47:57

AUCHAN BOJKOTT! Mocsárlecsapoló, környezetkárosító banda!

kumming 2011.07.24. 11:31:02

@radio100jozsi: Ha nekem azt mondják fizess ennyit meg annyit, lesz@rom hogy mennyi a különbség minuszban. Az a pénztáros dolga. majd ha túl soknak tartom az összeget, akkor szólok.

Jim Raynor 2011.07.24. 23:09:15

@Josephine B.:
"Jelen esetben tehát a biztonsági őr nem tudhatta, hogy direkt maradt-e a kocsiban a tej, és direkt nem szerepel-e a számlán, vagy tévedésről van szó, tehát jogosan indította el az eljárást a szabálysértés kivizsgálására."

nem a faszt nem tudhatta, lásd a postot:

"Aki jelezte, hogy a blokkon hiba található, ugyanis a tejből nem húztak le megfelelő mennyiségűt, ezt a pénztárosnak is mondta, aki azonnal elismerte a hibáját, közölte, hogy elütötte a mennyiséget, mi pedig felajánlottuk a hiányzó mennyiség azonnal kifizetését. "

protoplanetáris korong 2011.07.24. 23:31:57

Érdekes, velem sose történik ilyen.
Biztosan azért, mert nem olyan fejem van, mint akit palira vehetnek. Legalábbis nem egy ósan szintű helyen.
Javaslom, legyen mindenki öntudatosabb. A határozottság nem egyenlő a proli taplósággal, de tudni kell szembeszállni az ilyen kihívásokkal :)

Manyecska 2011.07.25. 09:55:30

@salapapa: általában mi is:)..
Amúgy tegnap a tanszerek mellé még igazi gyereket is sikerült vásárolnunk a kalászi Koránban:)))..egyszerűen kiszaladt utánunk /kapu csipog/, na most azon gondolkoztam mi van ha nem tudom bizonyítani hogy nem a miénk..??:))?!..elég nehezen tudtuk levakarni magunkról:((..Ja, és a parkoló büféjének frappáns nevet adtak: "Anyám pitája"..:))))! Szóval erről ennyit!:)

T-5 2011.07.25. 10:39:27

Szarházi disznók, hát ki fog ezek után még odamenni vásárolni?? Röhej

Nanemá 2011.07.25. 12:15:55

@perzsa22: Gratulálok, végre va egy értelmes hozzászólás, ami a másik oldal szemszögéből is igyekszik tárgyilagosan elemezni a helyzetet. Azt azonban most sem értem, hogyha a vevő és a pénztáros összejátszva, zsemle árban akarja kimenekíteni a plazmaTV-t, akkor minek tenne be mellé még 5 karton tejet, amivel direkt magárarántja a szekust is?
Továbbá attól sem hatódok meg nagyon, hogy 6000 ember elvesztené az állását, ha az Auchan kivonulna. Ennél sokkal több kereskedelmi dolgozó került utcára, MIUTÁN az Auchan (és a többi multi) bejött. Nem az a lényeg, hány áruházlánc van a piacon. Nem az a lényeg, hogy ezek hány főt alkalmaznak. A lényeg a vásárlóerő. Ha az embereknek van (lenne) elegendő jövedelme, akkor ennek arányában mindig van (lesz) elegendő kereskedelmi vállalkozás és üzlet, a szükséges számú alkalmazottal. Tehát ha megfelelő az életszinvonal, akkor az a 6000 ember Auchan nélkül is talál munkát, de ha nincs az embereknél pénz, akkor az Auchan is kénytelen lesz a létszámot leépíteni. Egyébként gyanítom, hogy emelkedő életszinvonal mellett a lopás is kevesebb lenne. Na de miért nem magasabb az életszinvonal? Nagyon leegyszerűsítve: mert a multik kiszivattyúzzák az országból a lóvét.

2011.07.25. 14:04:26

nem kárpótolni kell, hanem a balfasz őröket kibaszni onnan és fatelepet őriztetni velük meg homokbányát!

Nanemá 2011.07.25. 14:47:40

@deneron: És ez menyiben segít az áldozaton? Na, ezért kell kárpótolni. Is.

2011.07.25. 15:01:29

@Nanemá: az áldozaton nem segít. abban segít, hogy ne legyen több áldozat.

ergbertegon 2011.07.25. 17:43:03

Függetlenül attól, hogy én is ósünbe járok inkább, döbbenet a vásárló alázása.
Megmondom konkrétan.: Sz@rt nem ér az ilyen biztonsági szolgálat. Kóvályognak ott 8 an a pénztáraknál. Ugyanmár.
Még húsz embert felvenni és bevágni őket bevásárló kosárral a sorok közé. Mint régen a Sugár-ban szegény kis nyugdíjas bácsi. Hányszor át....tam szegényt.:-) A pénztárakhoz pedig a kocsit és a pénztáros monitorát egyszerre vevő 25 FPS videós kamerákat. Lószar lesz ott nem lopás.

Dancsa 2011.07.26. 11:47:13

#1: Lopás gyanúja esetén -a vevő hozzájárulásával- a csomag átvizsgálható. Ha nem járul hozzá, a rendőrség kiérkezéséig feltartóztatható.

#2: kasszásként dolgozok... én sem szoktam kérni, hogy mind a 3 karton vizet rakja fel, egyet se kérek, mert van rá gyorskódom... a f*szom emelgessen 8 órában 9-12 kilós vizeket 500Ft/óráért... Azon kívül meg naponta több vevő próbálkozik... nem nagy tételekkel... leméri a fokhagymát (1200Ft/kg) vöröshagymának (2-300ft), leméri a kisebb cuccot, és rárakja a matricát a nagyobbra, fa vasalódeszka kódot ragaszt(3500) egy 14E forintos fém vasalódeszkára... naponta jönnek ilyen vevők...
Azt jön a mese, hogy véletlen ragasztott rá rossz matricát... nem tudta melyik alma (minden almán rajta a kis matrica), meg amikor zsinorban 3 lédig terméken rossz vonalkód van... nem hiszem, hogy nem szándékosan csinálta, amikor a mérlegben kép is van hozzá...

gyerek eszi a sajtos stanglit... kérdezem a szülőt, hogy akkor ugye össz 4 darab volt? jah igen... alapból tilos elfogyasztani bármit fizetés elött, ezt már pár évesen belémnevelték, de a bejáratnál ki is van írva, hogy befejezett lopásnak minősül.

titan 2011.07.26. 16:27:20

@perzsa22: a megoldás: megelőzés, nem utólagos szivatás. Ha a pénztáros beismeri, hogy tévedett, akkor bocsánatot kérni, beüttetni a maradékot, kifizettetni, és búcsút inteni, nem 2 órán át vegzálni, és olyasvalami elismeréséért nyaggatni, amit nem követett el. Becsületes vásárlóként meg hadd ne kelljen már aggódni a tolvajok okozta kár miatt. Egyébként a normális hozzáállású dolgozóknak mind respect.

svinjahond 2011.08.03. 02:40:25

@mrsomeonenoone: egy-két kisebb nüansznyi eltérést kivéve tökéletesen egyetértek a hozzászólással! Lényegre törő, alapos.
Kb. én is így tettem volna, a posztoló helyében. Amit a biztiőrök elkövettek, az bizony kétrendbeli személyi szabadság megsértése bűntett minősített esete, hiszen "hatósági eljárás színlelésével" valósították meg.

Albu 2011.08.04. 15:00:25

Hol vannak a blokkok?

kötötű 2011.08.08. 21:18:25

Te jó ég ?
Ha legalább tudnátok azt hogy a biztőr
csak felkérhet téged az intézkedésre,
és ha te nem vagy hajlandó...akkor
SEMMÍT nem tehet !!

svinjahond 2011.08.13. 10:32:57

@mrsomeonenoone: köszönöm a linket, elolvastam a cikket. A konkrét helyzetre alkalmazva, kb. ott a lényeges pont, hogy ha nincs takargatni valója a vásárlónak, akkor nyugodtan engedjen betekintést a vásárolt áruk közé, illetve mutassa meg a csomag(jai) tartalmát, a másik oldal pedig ne éljen vissza látszólagos - hatóságinak tűnő - fellépésével, kiváltképp testi kényszert nem alkalmazhat, kivéve ha megtámadja a vásárló. Nos, ezt kiprovokálni mennyire fair, az egy másik kérdés! A joghézagot azon a ponton érzem, ha pl. a vagyonőr felkéri a vásárlót, hogy mutassa a csomagokat, a vásárló ezt megtagadja, akkor milyen jogon akadályozza őt a biztonsági őr a távozásban? Szerintem, valami további technikai fejlesztésre volna szükség, hogy pl. egy kis kézi monitoron a "tolvajnak látszó" vásrló elé kéne tárni a pár perce az eladótérben elkövetett lopás (más tulajdonának elvétele!) videoját és ez alapján felkérni, hogy pakoljon ki és szíveskedjen megvárni a rendőrjárőr érkezését! Mert a jelenlegi vagyonőri hozzáállás eléggé necces: nekem pl. van egy volt középsulis osztálytársam, aki egy vidéki Tesco biztonsági főnöke volt és mesélte, hogy a biztiőrök zsebében volt egy kis távirányító, aminek a gombját megnyomva a legközelebbi pénztár lopásvédő kapuja beriasztott. Ekkor aztán az emberei odamentek, körbeállták a "tolvajt" és megkezdődött a műsor... Mondanom se kell, teljesen pofára/bőrszínre hagyatkozva nyomkodták a gombot, sőőt! ha valami jóseggű, nagymellű ribyt láttak, akkor jó eséllyel "szavaztak rá" a gombbal, hátha sikerül letapizni, vagy levetkőztetni a hátsó helyiségben. Az osztálytársam csak a jogi egyetem elvégzése alatt melózott ott, de pont az ilyen jogilag necces anomáliák miatt lépett le a Tescotól, pedig nem minimálbéren tengődött. Azt mondta, hogy szeretne még ebben az életben ügyvéd lenni, mint beleszaladni valamibe.
Amíg sima PMR-en kommunikáltak az őrök egymással, addig én is belehallgattam néha a rádióforgalmazásukba: ha nagyobb indomagyar csoport lépte át a bejáratot, akkor máris ment a riasztás, hogy: "Kapu, egyes, kékek érkeztek! Lagalább 8 kéket látok. Benn vannak! -Jó, köszi! Nyugtázom."

mrsomeonenoone 2011.08.15. 16:36:51

@LL73: A probléma a "tettenérés" definíciójával van szerintem, ami egy elég megfoghatatlan valami. Például a kapu csipogás tettenérés-e? Vagy csak a kamerafelvétel az? Vagy az ha az őr ott áll a sarkon mikor teszem el a szajrét? Ha nekem kéne megfogalmazom akkor én is nagy bajban lennék.

Ezek szerint meg kell kérdezzem, hogy az őr szerint most akkor tetten vagyok érve, vagy pusztán gyanús vagyok? És ennek függvényében vagy elhagyhatom szabadon a helyszínt vagy nem?

mrsomeonenoone 2011.08.15. 16:38:47

haha, nem müxik a válasz erre gomb...

sN.Sanyika32 2011.08.20. 19:46:24

Sziasztok!
Én több,mint két évig dolgoztam az Óbudai Auchanban,ezért -attól függetlenűl,hogy igaza van a levélírónak-néhány tapasztalatomat szeretném megosztani a kommentelőkkel.Kasszasori bizt.őr voltam az említett intézményben,ezért elég sokszor kerültem olyan helyzetbe,mint azok a biztonságiak,akikről a bejegyzés szól.
Ki gondolkozott el mondjuk azon,hogy miért kell a kasszásnak "pánikgombot"nyomnia nagyobb tételű vásárlás esetén?Én megmondom:azért,mert járnak "multikhoz"olyan viszonteladók,"kiskereskedők",akik attól függetlenűl,hogy orrba-szájba gyalázzák,a multicégektől szerzik be az árúkészletüket.És Ők nem csak a saját naiv vásárlóikat csapják be,de még az általuk szidott multikat is.Azzal,hogy kihsználják azt,hogy a multiknál olyan pénztárosok dolgoznak,mint az említett.Arról nem szól a pálma.hogy hány viszonteladó nem vette észre azt,hogy pont a felét,v,a felét sem fizeti annak az összegnek,ami a bevásárlókocsijában van.Én magam is legalább 15 esetet tapasztaltam,amikor a kedves vásárló mondjuk 120 ezer ft helyett csak 57 ezer forintot fizetett,és ez nem tünt fel neki....

Ajtony 2011.10.21. 08:10:09

@randomgenerator: közöd? - lehet, h fürdik benne

Ajtony 2011.10.21. 08:14:50

@Gastroger: irigy vagy
SD zárt vitrinben, ha kéred külön fizeted

-de jól felb...tad magad, h egymás után három hszt görcsöltél :-)

Ajtony 2011.10.21. 08:19:25

@salapapa: bent a sorok közt bepiáló, gyereket becsokiztató potrohos indo-magyaroknak meg nem mernek szólni.
Ötven kilós csinoskát bezzeg.....
:-)

Ajtony 2011.10.21. 08:23:04

@Rosszindulatú Vászka: hármat kaptam + hozattak mobil kupit, sezlonnal, madámmal
Ki nyert?
:-)))

Ajtony 2011.10.21. 08:25:43

@kötötű: magánterületen?
Erre ne vegyél mérget.
Ha rendőrt hívnak, egy civil is visszatarthat amíg kiérkezik a yard

salapapa · http://salapapa.hu 2011.10.22. 18:52:33

@Ajtony: hogy nevezheted azt a féregfajtát magyarnak? 8-)
süti beállítások módosítása