Tékozló Homár

Tömeges lopás a Palatinuson (frissítve)

2011.08.25. 14:15 | jackyll | 296 komment

Andráséknak sikerült elcsípniük a nyár egyik utolsó legmelegebb napját, amit nyilván a strandtolvajok sem hagytak ki. A Palatinusban egy sor öltözőszekrényt kipucoltak tegnap, de egyéb helyeken sem tétlenkedtek. A ruhák és az iratok végül meglettek, de a strand személyzete legalább fél órán át blokkolta a jegyzőkönyv felvételét és a bankkártyák/telefonok letiltását:

UPDATE 08/26: A strand vezetősége némileg árnyalt a képen, illetve elnézést kért és kárpótlásjegyeket ajánlott fel.

Még most, hogy tart a kánikula, úgy véltem, jeleznem kell a strandfürdőzésre indíttatást érző olvasóknak, hogy melyik az a hely, ahova semmiképpen se menjenek. Tegnap késő délután két barátommal kimentünk a Palatinus strandra, a Margitszigetre. A ruhákat és a nálunk lévő egyéb tárgyakat - pénztárcát, telefont, karórát, stb. - egy csomagban az öltözőszekrénybe tettük. A szekrényt a Palatinusban csak a személyzet nyithatja-zárhatja, miután a látogató megad egy tetszőleges számokból álló jeligét. Megadtuk, bezárattuk. Később többször visszanéztünk ezért-azért a szekrénybe, de mindig megvártuk, amíg a kabinos visszazárja.

Estefelé aztán, mikor menni készültünk, gyanúsan nagy hangoskodás fogadott minket az öltözőben. A mellettünk lévő sorban egy társaság panaszkodott a kabinosnak arra, hogy üresen találták a szekrényüket. Rögtön megnéztem a miénket: az is nyitva és üresen állt, ha leszámítjuk az egyikünk cipőjét, amit, ki tudja mi okból, ottfelejtettek. A legfurcsább volt, hogy a szekrényen feszegetés nyoma nem látszott, tehát úgy tűnt, hogy a szekrényt bizony kinyitották.

A totális és azonnali agyleolvadás átélése után leszaladtunk a fürdő "iroda" nevet viselő helyiségébe, ahol egy barátságtalan úriember fogadott minket. Láthatólag senki nem igazán akart az ügyünkkel foglalkozni, pedig nem mi voltunk az egyetlenek, akik ott álltak megfürödve - stílszerűen - egy szál fürdőruhában, kétségbeesve. Az úriember kb. 2-3 perc teljes tétlenkedés után kiparancsolt minket az irodából, kijelentve, hogy "majd foglalkoznak" az esettel. Kértük, hogy legalább hadd telefonáljunk oda a szolgáltatónknak, vagy a bankunknak a telefonkártyák és a bankkártyák letiltása végett, de erre abszolút nem voltak nyitottak, még csak annyit sem mondtak, hogy kihívják a rendőrséget.

A károsultak között egyébként egy külföldi hölgyet is láttunk, aki érthető módon egyáltalán nem értette, hogy mi történt; gyanítom, olyan országból jött, ahol a szolgáltatás szó nem az ügyfelek lehúzását jelenti. Azt, hogy mit kéne jelentenie, emelt hangon, de teljesen korrekt módon értésére adtam az irodában tartózkodó úriembernek, aki erre azon kívül semmit nem reagált, mint amit korábban is mondott (ti. hogy menjünk ki az irodából).

Mikor jó 20-25 perc elteltével egy másik alkalmazottnak köszönhetően végre kitölthettünk egy jegyzőkönyvet, valaki megtalálta a nevezett táskát valahol a strand előtt, így konstatálhattuk, hogy legalább az irataink és a ruháink megvannak, ha minden más el is tűnt. Közben jöttek sorban a további károsultak is. Olyat is hallottunk fél füllel - nem tudom, hogy igaz-e - hogy valakinek a kocsikulcsát, majd a kocsiját lopták el.

Az estét a Teve utcában töltöttük, ahol meglepve láttuk, hogy a panaszbejelentő ablak előtt kisebb sor áll: az előttünk állók kivétel nélkül valamelyik budapesti strandról jöttek.

A lopások - sajnos - megesnek, de ami a Palatinusban nagyon felháborított, az a biztonsági intézkedések, ill. az erre való törekvés teljes hiánya, és a baj megtörténtekor az ügyfélközpontúság semmibevétele. Az különösen fájt, hogy egy külföldi társaság ismét rossz élményeket fog magával vinni Budapestről. Ezért senkinek nem javaslom, akármilyen kánikula is van, hogy a Palatinus strandot válassza.

Üdvözlettel,
András

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Executioner1337 2011.08.25. 14:18:40

Már mikor elsőre megláttam a helyet, elkerültem messziről.

Rosszindulatú Vászka 2011.08.25. 14:24:04

"a nyár egyik utolsó legmelegebb napját" - ezt konkrétan nem értem.

Amúgy meg eléggé érdekes, hogy az állítólagosan őrzött szekrényeket kipakolják. Vagy nem is őrzi a kabinos, csak a benne tatrott holmik tulajdonosait szivatja?

Landy4x4 2011.08.25. 14:24:46

olimpiai pontszerzőhely megvan azért?

lomposfarkas 2011.08.25. 14:29:10

"A szekrényt a Palatinusban csak a személyzet nyithatja-zárhatja"
Aztán hirtelen eltűnik a szekrények tartalma.
Érdekes, nagyon érdekes...

É2I 2011.08.25. 14:30:53

Ezért nem viszek semmi értéket strandra, uszodába, csak ami feltétlenül kell. Pl a telefon nem ilyen, az otthon marad.
Egyébként érték megőrző nincs a Palatinuszban? (Nem tudom, azért kérdezem.)

Ja éppenséggel nem pont az irodás falazott, húzta az időt, hogy társai biztosan kellő távolságra kerüljenek, mielőtt kijön a yard?

Rosszindulatú Vászka 2011.08.25. 14:35:27

@É2I: vélhetően. Meg ugye onnan messze is van a jard, ottan kalasnyikovval is lődözhecc, akkor is napokig törpölnek, hogy merre meneküjjenek.

No de a szeméjzet többi tagjának segítőkészsége is megér egy kis makarenkói észosztásot.

@lomposfarkas: ez valóba hungarikum és a külhoni, meg a nálam is vidékibb barátok senem szokják érteni, hogy mi is az a bulipénztárcának nevezett dolog.

vidra84 2011.08.25. 14:37:44

ilyenkor a rendőrségen a kabinos és/vagy a Palatinus ellen tennék feljelentést, hiába próbálnának rábeszélni az ismeretlen tettesre. nem lehet kipakolni az összes szekrényt az őrzéssel megbízott közreműködése nélkül...

É2I 2011.08.25. 14:37:57

@lomposfarkas: Azt nem értem, hogyha van kabinos, hogy nem tűnt fel neki, hogy 1-2 személy rendszeresen ki-be sétál különböző pakkokkal, úgy hogy őt meg se keresik a kulcsért.
Egy megoldás van: fülig sáros.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.25. 14:42:03

"Az estét a Teve utcában töltöttük, ahol meglepve láttuk, hogy a panaszbejelentő ablak előtt kisebb sor áll:"

Miért meglepő ez? Gondolom a yard is olyan gyorsan dolgozik.

A fürdő személyzete meg kapja be; hogyan nyithatja ki bárki a szekrényeket, ha csak a kabinos tudja? Illetve ha, ezek szerint, mindig van ott valaki?

Mondjuk a postoló meg sztem örülhet, ha bármijét megtalálják... Ilyet piti pártízezer Forintos telefonokkal mit foglalkozik a hős sündőrség...

Ha meg elkapják az elkövetőt, akkor mi lesz? Megtéríteni nem tudja a kárt, max. ül egy kicsit.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.25. 14:43:33

@vidra84: @É2I: @Rosszindulatú Vászka: Hát ez nem kicsit bűzlik.

Két komment elküldése között várnod kell néhány percet!

elwood 2011.08.25. 14:43:53

"Az különösen fájt, hogy egy külföldi társaság ismét rossz élményeket fog magával vinni Budapestről."

nekem egy belföldi társaság rossz élményei ugyanúgy fájnának, annak ellenére is ha tudom hogy külföldiek nem tehetnek a mostani agyhalottak tombolásáról odafent, szemben a belföldiekkel

Robbantó 2011.08.25. 14:45:43

@vidra84: pont ezt akartam írni. Szopjon a kabinos a kurva annyát . Szopjon le minden dolgozó a Palatinusról !

Sátán meg a Jocó 2011.08.25. 14:45:49

@vidra84: nem, ilyenkor úgy kell bejelenteni, hogy a Palatinus főnöke Zagyva Gyula, a személyzet pedig csupa-csupa gárdistákból áll.

Mindjárt megjelenik a fél ügyosztály, hisz kis hazánkban ez a legégetőbb probléma, amire rögtön akad pénz, paripa, fegyver.

É2I 2011.08.25. 14:48:35

Szentendrén a Vizesnyolcasban van jó megoldás. (Gondolom máshol is, de járom az ország uszodáit, max nyaraláskor, uh. nem tudom.) A belépő karszíj nyitja zárja a szekrényt.
Egy konzolon lecsippantod, megmutatja melyik szekrény kaptad, majd nyitni is ez a metódus.
Nincs rajtuk zár, persze gondolom felfeszíteni fel lehetne azt is (lemez), de az már hangos művelet ki-be járkáló emberek közt.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.08.25. 14:51:10

Miként valaki megjegyezte, a kabinos vagy nyakig benne van, vagy minimum akkora fasz, mint ide Vlagyivosztok. Innentől én csak keresnék egy ügyvédet, aki -ugyan további pár ezresért- megfogalmazna egy levelet a Budapest Gyógyfürdői és Mialópikula Zrt-nek, és abban jelezném a dolgozójuk hanyag munkavégzése miatti kártérítési igényemet.

foto háber 2011.08.25. 14:51:52

@Sátán meg a Jocó: juj ez a posztolo elmebeteg nagyon nevetek

É2I 2011.08.25. 14:52:22

@É2I:
*de _nem_ járom

Amúgy az is egyértelmű, ha van kabinos "őrzés", akkor a Palatinus felelősségre vonható, számon kérhető. Legalább egy simlis kabinosnak új munkát kell találnia.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.08.25. 14:52:35

Még hogy csak a személyzet nyithatja... lefogadom, itt is az van, mint abban a csuda könyvtárban, hogy az első utcáról betévedő lomis ingyen laptopot nyer a fuvallatra fepattannó számzáras, hiperbiztonságos páncélszekrényből. És rá se szólnak kifelé menet, hogy befelé nem úgy jött.

Jokkura 2011.08.25. 14:53:34

Szar volt a nyár nagyobbik része ,nem lehet veszteséges strand alkalmazott,tehát meg kell oldani a bevétel kiesésést( saját zsebileg) .

De könnyen lehet,hogy 2-3 kulcs nyitja az összes szekrényt (vagy vezérkulcs) .

Egyébként senkinél az égegyadta világon nem volt telefon??? ,hogy kihívják a "pitizünk és olvadunk"-ot.
ja a nagy melegben ők nem jönnek ki mert nem fürödhetnek ingyér, csak a saját levükben.
A kabinos brigádot átadni a "szpecnáz"-nak 5 perc múlva minden tettes ismert lesz

Papundekli 2011.08.25. 14:53:56

Nem tudom, de szerintem bőven sáros aki a kódokat kezelte, ez belső munkára vall.

Jokkura 2011.08.25. 14:55:05

@É2I: ha jól emlékszem a Dagály és a Erzsébetligeti is lyen

Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.25. 14:55:34

lehet már a posztolót?

meleg van : egy poló egy gatya egy papucs pénz bérlet napolaj törölköző 1 telefon és mindig 1 ember őrizze amig a többi fürdik, nem kell a családi aranyat a standra hordani :))

Mighty 2011.08.25. 14:56:02

"A szekrényt a Palatinusban csak a személyzet nyithatja-zárhatja, miután a látogató megad egy tetszőleges számokból álló jeligét."

Ez komoly???? A kabinos meg a jeligét felírja egy papírfecnire, mert hogy fejben tartani nem tudja, az biztos. Ezt a papírfecnit, meg bárki ellophatja, beleleshet, akármi.

Egy ilyen szekrénybe csak a büdös zoknimat zárnám...

juhaszvik 2011.08.25. 14:58:35

ümmm, amennyiben valóban ez történt, akkor ez nem fogyasztóvédelmi eset, hanem ez komoly bűncselekmény, ahol a gyanú szerint a fűrdő üzemeltetői vagyok azok alkalmazottja(i) is sárosak.
ez simán lehetne egy indexes hír is.

juhaszvik 2011.08.25. 14:59:39

"vagy" nem "vagyok". nem elszólás :D

Sequoyah 2011.08.25. 15:02:09

Nincs szükségünk Columbora, hogy kitaláljuk ki a tettes, szóval ha nem csuknak le gyorsan onnan valakit, akkor az sokat elmond a (nemlétező)igazságszolgáltatásról.

zanzibear 2011.08.25. 15:06:37

@Mighty:
A jeligét tudtommal felkarcolja a kabin/szekrény vagy a kabin/szekrényajtó belső felén levő táblára,és nyitás után ott ellenőrzi, hogy a bemondott kód jó-e.
Legalábbis párszáz éve ez volt a módi :)

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.08.25. 15:07:44

Én is hallottam meglepoen hasonló sztorit már a Palatinuszról. Sértetlenul kinyitott kabin/szekrény, szóval nem ez az elso eset. A kabinos egyértelmuen benne van a dolgoban!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.25. 15:11:51

Esetleg nem kellett volna a helyszínre hívni a rődnerséget?

Da Real Knee Grow 2011.08.25. 15:12:04

Ezér kell egy lavor híg robbanófost hagyni a szekrényben egy felhergelt feketöves karatés törpe társaságában. HÁDZSIME KÁCI!!!!!!

Mighty 2011.08.25. 15:12:43

@zanzibear: Ebben az esetben talán még az alsógatyámat is betenném. Mást nem nagyon...

borso 2011.08.25. 15:12:43

egyértelmű hogy a kabinosok fosztogatnak valamiféle segédlettel, ezt máshogyan ilyen mennyiségben nem lehet. a palatinuszra normális ember nem jár, mert már a lumpenprolik és a nagy hangú piréz-norvég bodzaszedők mekkája régóta! legközelebb vigyél magaddal egy lakatpántot, 8 db 4x50-es csavart és egy csavarbehajtót. ha a tolvaj kabinos bezárta az ajtót, csavarozd fel a lakatpántot és csattints rá a lakatodat, igaz a behajtót viheted magaddal fürödni, de ha 1x használatos einhellt viszel 1599.-Ft-ért akkor nincs gond!

helianthus 2011.08.25. 15:19:25

@zanzibear: ez azt jelenti, hogy elrebeged a jeligét, kabinos kinyit, belső ajtót elolvas úgy, hogy ne tudj lesni közben, ha nem jó a rebegésed, akkor visszacsapja és közli, hogy nem nyertél, mondjál mást? LOL mekkora megoldás!!!!

bldo 2011.08.25. 15:22:00

@É2I: De igen, van értékmegőrző, nem is értem, hogy lehet valaki olyan felelőtlen, hogy az öltözőkabinban hagy bármilyen értéket.

Valószínűleg ki is van valahova írva (nem tudom, csak tippelek), hogy a kabinokban elhelyezett értékekért felelősséget nem vállalnak, így a strandot valószínűleg nem lehet megfingatni. A rend éber őrei meg x hónapnyi lébecolás után majd mindenkit értesítenek a nyomozás megszűntetéséről.

Démonmac1 2011.08.25. 15:22:57

Igen bosszantó történet, sok éve jártam a Palatinuson, de nagyon nem jött be (én hátizsákba tettem a cuccomat és bevittem, de ezzel is az a baj, hogy valakinek oriznie kell akkor)
semmilyen oltozoszekrénynek nemhiszek

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.25. 15:24:01

a 112 mindenhonnan ingyen hívható

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.25. 15:31:43

Nálunk a róka kulcs nélkül nyit minden ajtót!
Kód se kell neki.

Zuzus 2011.08.25. 15:32:20

@Rosszindulatú Vászka:
Komáromban uez, egy kulccsal több szekrény nyitható ... és ezt szerintem sokan tudják!:( fő a biztonság!

nyehehe 2011.08.25. 15:36:50

Egerszalók mellett (Demjéni Termál Völgy) így működik a kabin:
beteszed a cuccod egy nyitott(üres) szekrénybe.
Megjegyzed a szekrényajtó számát.
A kabinos becsukja (egy darab kulcs nyitja/csukja az összes szerkényt)
Amikor kimész, szólsz a kabinosnak, hogy melyik szekrény a tiéd. És kinyitja.
A saját szememmel láttam, hogy egy srác már a sokadikat nyittatta ki, mert elfelejtette, hogy melyik volt az övé.

Nem hittem el, hogy nincs tömeges visszaélés... de úgy látszik nincs, mert ez a béna rendszer üzemel már egy ideje.

damiel 2011.08.25. 15:37:48

Azt fontos tudni, hogy a Strandnak mindent ki kell fizetnie a Ptk. szerint, ami eltűnt és pl. az új bank- vagy SIM-kártya árát is (a történetben tudom, hogy ezek meglettek) elkérhetitek. Szerintem még a kellemetlenségekért is kérhettek kártérítést (nemvagyoni kár).

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.08.25. 15:46:29

@zanzibear: "A jeligét tudtommal felkarcolja a kabin/szekrény vagy a kabin/szekrényajtó belső felén levő táblára,és nyitás után ott ellenőrzi, hogy a bemondott kód jó-e."

Pontosan: Balázs Péter - Körmendi János: A jelszó
www.youtube.com/watch?v=ma34wIw4LXs

Nesebar 2011.08.25. 15:47:03

Mi a 26-os busszal mindig továbbmegyünk 2 megállót, mert ott nem ugrálnak a fejemre a gyerekek és tudunk normálisan napozni, úszni.
A Palára menőket meg sajnáljuk, főleg, amikor az úton áll már a sor...Loosers never die.

2011.08.25. 15:48:18

@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: most kivételesen NEM lehet a posztolót.
Ha valaki kocsival megy a strandra akkor mit csináljon a kulccsal ?
És ugyebár nem a károsultat kéne basztatni, hanem a tolvajnak levágni a kezét. Például az célravezetőbb lenne.

guerillero 2011.08.25. 15:49:54

A cikk olvasása után rendkívül felháborodva mi most a barátaimmal szervezzük a Facebookon, hogy a hétvégén kimegyünk a Palára teleszarni egy-két szekrényt meg kabint. Az értékek sajnos ettől nem fognak előkerülni, de némi elégtételt veszünk ezzel az ott dolgozókon.

bldo 2011.08.25. 15:50:04

@Kulics: Azért épeszű ember értéket az értékmegőrzőben tart. Szerintem. (Persze az sem 100%-os, ahogy semmi sem az, de egy fokkal csak jobb, mint az öltözőkabin.)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.08.25. 15:50:09

Azért jó ez a jelszámos rendszer, mert egy közelben ácsingózó versenyző simán felírhat 10-20 számot és akkor már csak szüretelni kell.

juhaszvik 2011.08.25. 15:53:35

@Sün‼: és ez a róka a haverod?

juhaszvik 2011.08.25. 15:54:49

@guerillero: tessék jól időzíteni a hashajtót, mert egy szimplán vicces, de nehezen vállalható történet is kikerekedhet belőle.

2011.08.25. 15:55:03

@estrella negra: ellopott telefonról is ? De az a tolvaj zsebében van. Vagy tudnom kéne ki a tolvaj és hol van vele a telefonom ? De akkor meg minek a rendőrség ha úgyis tudom? ehhh bonyolult ez ebben a melegben.

ihatemylife 2011.08.25. 15:55:36

na ezért nem járunk Pesti strandokra......Gárdonyba járunk évek óta....lehet hogy nincs csúszda..hullám-medence....de figyelnek egymásra az emberek..nem lopnak , sőt figyelnek egymás cuccaira...ja és nem utolsó sorban...abból a pénzből amiből az ember elmegy a palára.....vonat-strandbelépő....és még a kaja egy része is meg van.....

2011.08.25. 15:56:51

@blackdogone: azért valljuk be, ez tipikus balkáni megoldás: van öltözőszekrény /onnan lopnak/, meg külön értékmegőrző... egy fürdéshez komplett ügyviteli könyvelést is csináljon az ember ?
Persze értem mit mondasz, de ez így balkáni.

Harlequin 2011.08.25. 15:59:16

@blackdogone: Ja 2300forintért. Elmennek az anyjukpics@jara...
www.palatinus.byethost5.com/arak

Lacusru 2011.08.25. 16:00:07

Be kell mindent zárni a kocsi kesztyűtartójába... be csak a kocsikulcs jön és egy kis pénz. (az értékek otthon maradnak, kivétel strandolós teló, melyet a törölközőn lehet bátran hagyni, mert többe kerül hozzá egy töltő, mint a teló értéke)
A kocsikulcs meg vízálló szerencsére, bátran lehet vele fürödni :-)

Rosszindulatú Vászka 2011.08.25. 16:01:27

Már az elsőzés senema régi, visszajöttek a régi moderázós idők :(

Lacusru 2011.08.25. 16:02:25

@blackdogone: Az értékmegőrző legalább be van kamerázva. Ha mázlid van, kiszúrja a bizti őr a turpisságot, ha nincs, legalább a feljelentéshez jól jön a felvétel :-)

Perillustris 2011.08.25. 16:07:44

Soha nem mertem az oltozoszekrenyben hagyni erteket, csak a ruhat es a taskat. Sehol. A legtobb helyen 500 forint az ertekmegorzes, ennyit nekem meger a nyugalom. Onnan meg tenyleg csak a dolgozo aktiv kozremukodesevel tunhetne el barmi, amire tudtommal meg egyszer sem kerult sor.

bldo 2011.08.25. 16:08:57

@Harlequin: Nem tudom ez milyen oldal, de a hivatalos oldalon kemény 500 Ft-ot írnak az értékmegőrzőért. (www.budapestgyogyfurdoi.hu/hu/palatinus/arkalkulator)

Rosszindulatú Vászka 2011.08.25. 16:10:48

@Lacusru: fals. Egyrészt, ha ez a módszer tömeges lesz, akkor még a strandbelépőt is megspórojják a tetvesek, mert elég lesz a parkolóba a kocsikat felnyomni. Nem beszléve arról, hogy, ha a papírok a kocsiban vannak, még a biztosító sem fizet.

Másrészt meg csak fúl fapados kocsik kulcsa vízálló, a nyomógombos pittyegőséke meg nem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.25. 16:13:53

@Rosszindulatú Vászka:
Én nem látok üres komment helyet.
Milyen moderázós idők?

Rosszindulatú Vászka 2011.08.25. 16:15:12

@Sün‼: törölték az utóbbi posztok rátermett dobogós kommenyteit. Sunyattázás nem volt.

Démonmac1 2011.08.25. 16:18:26

Picit offosan a trollok bánatára, ha rajtam múlna az összes elsőző, második harmadikozó regjét törölném:) de sajnos..:o

xszolixxx 2011.08.25. 16:20:22

@É2I: A Dagályon is ilyen karórát adnak, amivel be lehet zárni az öltözőszekrényeket.
Csakhogy ilyen szekrényből van max 150db. Szóval egy hétvégi napon a nyitás után fél órával már csak a kulcsos krétával felírt számos szekrény van.

Danny89 2011.08.25. 16:21:23

Mi hétfőn voltunk, az akkori kabinos korrektnek tűnt. Ha valamit, főleg tömegesen onnan ellopnak, akkor tuti benne van az épp akkor szolgálatban lévő.

Kabbe (törölt) 2011.08.25. 16:23:45

Magyar, ne lopj!
Mo-on aki strandra vagy fürdőbe megy számítson rá, hogy meglopják.
A Gellértben zárt szekrényből loptak el minden pénzem a táskámból, majd utána még a kabinosnak állt feljebb. sztem a rendőröknek is csurran-cseppen ebből a buliból vmi.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.25. 16:24:26

@Rosszindulatú Vászka:
Az ki van csukva, mer' nem tudok róla.
Konkrétan melyik posztban láttál radírnyomot?

Rosszindulatú Vászka 2011.08.25. 16:26:42

@Sün‼: pl. itt. De beszéltem a picsológusommal, és aszonta basznirá. Ha nem hatna a tojokrán pirula, akkormeg konzultájjak Dr. Zwackkal.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.25. 16:38:10

@Rosszindulatú Vászka:
Szvsz a jackyll sose tenne ilyent.
Nem lehet, hogy a meleg miatt romlik a látásod?
Én pl mindjárt megyek is a patakpartra hűsölni.

G_P 2011.08.25. 16:54:41

Lehet, hogy buta vagyok, de kb 2003 óta nem járok budapesti strandra. Balaton vagy kád, ennyi.

Ennek oka, hogy a kétezres évek első felében észrevettem; hogy nagyon rossz lett a látogatóközönség, gyakori a kötözködés is, a nem olcsó belépőket figyelembe véve ez abszurd.

Rosszindulatú Vászka 2011.08.25. 16:55:24

@Sün‼: de. De a malévosba is eltúntek a dobogós kommentek, ez tutifiksz. No de ebenguba, így jártunk, majd lesz más játék.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.25. 16:56:11

@Kulics:
1.nyilvános telefonon is ingyenes
2.gondolom, ilyen esetben bárki kölcsönadja a mobilját egy segélyhívás erejéig
3.de ha a Palatinus irodájában ücsörgő droid nem engedi a telefon használatát, ráborítom az asztalt, az biztos

Dubito 2011.08.25. 16:56:32

A kabinos bácsi meg ez a krétázós-jelszavas csúcstechnológia igazi hungarikum, és a 21. században nagyon nevetséges.

A budapesti fürdők az ország szégyene. Azt a magunknak hazudott imidzset cáfolják ország-világ előtt, hogy szegények vagyunk ugyan, ám okosak, ügyesek, és szorgalmasak.

Ugyanis külföldinek-belföldinek az jön le, ha kilátogat egy fővárosi strandra, hogy a magyaroknak csodálatos kincseik vannak, remek adottságaik, de túl hülyék hozzá, hogy ezt hasznosítsák.

Jokkura 2011.08.25. 16:58:50

@Kulics: A Szigetre (elvileg) csak a Nagyszállóig mehetsz kocsival (és egy vagyonért parkolhatsz). Ha már úgyis kell BKV-zni akkor messzebb is is parkolhatsz,sőt a Palára nem is kell kocsival menni.

marosy 2011.08.25. 17:04:32

Sok a tolvaj ebben az országban, engem is megloptak. Ha kezem közé kerül egy ilyen, megdöglik.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.25. 17:05:04

Amikor ilyen öltözőszekrénnyel volt dolgom az élménybe' beleraktam a viseltes télizoknimat, surranót, nadrágot, pólót váltás gatyát.

Namármost, ha meglopnak akkor a tolvaj halálra röhögi magát ahogy a törölközőbe csavarva suhanok a havon a szállás irányába...

Amúgy a tuti az lenne, ha a szekrényen belül lenne egy colos cső: zárható (fém) táskába be a cuccot, számzáras lakattal meg lezárod. Ha valaki erővágóval/flexel mászkál, na azt meg meg kell verni kérdés nélkül.

Mondjuk fához is hozzá lehetne lakatolni, és akkor nem kell kabint se bérelni. Csak akkor a favágókat is fejbe kell kólintani, ha baltával jönnek úszni. Mondjuk kissé feltűnő egy felnőtt nyárfa kivágása és a flexelés is... :)

McKinney 2011.08.25. 17:06:11

dr bubo-ból a korrupciós epizód gőzfürdőjelenete megvolt? :)
Ott ellopták a fürdőből a gőzt...

É2I 2011.08.25. 17:07:37

Mondjuk a rend büszke őreinek lóf.szt a seggükbe, ha ilyenkor nem indítanak hivatalból kabinos faggatást. Már ha 2-3 feljelentés van, nem hogy hosszú sor.
Ha indítottak, nem szóltam, de van egy sanda gyanúm, hogy egyedileg "tettes ismeretlen" címkével zárják a jelentéseket 30 nap múlva.

répaverő 2011.08.25. 17:18:00

remélem,hogy legközelebb a strandolók 90%-át meglopják. :D
Vagy az összes szekrényt elviszik,és akkor a gyanútlan strandoló már nem csak a kabinosra gyanakodhat. :D
hanem az egész vezírigazgatóságra......:D

csodalámpa 2011.08.25. 17:20:37

eszembe nem jutna értéket (telefon, bankkártya, kocsikulcs) az öltözőszekrényben hagyni. Egyébként nem is ajánlott, mindenhol ki van írva, hogy nem vállalnak érte felelősséget, arra van az értékőrző, ami a Palatinuson is van. Te soha nem voltál strandon ezelőtt b+???

csodalámpa 2011.08.25. 17:24:39

@É2I: nagyon sok helyen így van, pl a Dagályban is (én oda járok strandolni/úszni). De azért ne bízz ebben a rendszerben se feltétel nélkül, nekem az egyik kabinosnéni szemléltette, hogy ha jó helyen ütöd meg a szekrényt, kellő erővel (nem kell szecskára zúzni, egy nyugger kabinosnéninek sem kihívás) simán kinyílik a szekrény...teszteltem, harmadszorra nekem is kinyílt proxy óra nélkül. Én mindig csak a ruhámat rakom be....

kopp 2011.08.25. 17:27:51

Na ja! Tegnap én is ott voltam, szerencsére nem használtam kabint, 1 kedves idős urat kértünk + a töröölközőnk mellett, h figyeljen kicsit, ha ott hagytuk őrizetlenül! Amúgy abszolút nem csodálkozom, 70%-a az "embereknek" kisebbség volt, hordákban vonultak fel, + is beszéltünk, h az életben nem megyünk többet! 8-10es bandákba verődve kőröztek, kigyúrt, kopasz, agyontetovált, segélyre szoruló srácok, mer, h nem melóból vették a jegyet, az tuti....!

kopp 2011.08.25. 17:29:13

Amúgy az tényleg vicces, h minek visz vki strandra telót, ha berakja a szekrénybe! :)

csodalámpa 2011.08.25. 17:30:57

@ihatemylife: a gárdonyi strand tényleg jó....idén voltam ott először egy verseny kapcsán, tetszett.

sbuci2 2011.08.25. 17:35:37

Senkiben nem merült fel, hogy az egyik kedves vendég nyitotta ki a szekrényeket, mi? Nyilván egy kulccsal működik az összes, ami persze jól működik addig, amíg valakinek nem lesz egy éppen ilyen kulcsa. Már látom a következő összeesküvés elméletet, miszerint az öltözős lemásolta a kulcsot, és a haverja pakolt ki :) Hát persze, egy strandon csak rabló gyilkosok dolgoznak. Akik mellesleg tök hülyék, hiszen egy egész sor szekrényt kipakolni, az nem is feltűnő :) Ha az én cuccaimat lopják el, én is fel lennék háborodva, de azért nem kell rögtön tolvajnak nevezni az összes ott dolgozót... Még valami: hogy miért nem tűnt fel az öltözősnek az, hogy kiloptak ennyi szekrényt? Talán mert 2 perc alatt ki lehet pakolni 20 szekrényt is - ahogy 10 másodperc alatt elkötnek egy riasztós, kormányzáras stbstb. autót is. Jó reggelt Magyarország!

0x1D 2011.08.25. 17:47:04

Hát nem kellene az értékeket a ruhatározóban hagyni. Erre való az értékmegőrző. Még jobb helyeken is ki van írva, hogy ezért nem vállalnak felelősséget. Nyilván nem kellene ilyesminek megtörténnie, de azért az 500 Ft-ért simán megéri biztonságban tudni és nyugodtan strandolhatsz...

É2I 2011.08.25. 17:52:00

@csodalámpa: Az akkor elég gáz, mert egy jó elektromágnest Lakatus Elemér 120 kilós, redős nyakú, megélhetési bodzaszedő senem nyit ki. Max összehajtogatja a 0,5-s vaslemez ajtót.

@sbuci2: De, de: egy jó öreg sperhakni mindig kerülhet elő. Ellenben az, hogy azt nem veszi észre kedves kabinosunk, hogy ugyan az a személy már az ötödik táskát cipeli kifele, enyhén szólva is megkérdőjelezhető.
Persze az simán benne van, hogy be van fenyítve, de az is bűnrészesség hellóka.

Uzi 2011.08.25. 17:54:43

@xszolixxx: Nekünk ilyen órával zárható szekrényből tüntek el a cuccaink (külsérelmi nyom nélkül). Müncheni strand volt...

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2011.08.25. 17:55:30

@Sün‼: Pedig tenyleg eltunt Vaszka ket elsozo posztja @Executioner1337:-elottrol. Akkor meg lattam, amikor csak 3 poszt volt.

É2I 2011.08.25. 18:00:22

@Uzi: Nos, biztos megvan ezeknek is az ellenszere, mint ahogy minden másnak :S Ahogy @csodalámpa: is írta :(

Uzi 2011.08.25. 18:05:07

@É2I: Értékmegőrző vagy vízálló tasak játszik azóta mindenhol...

qrisz 2011.08.25. 18:06:01

Kalányos Vinetú üldözött megélhetési 120 kilós 28 éves rokkantnyugdíjas lehetett, de jaj erről még beszélni sem szabad,különben náciveszélyt susognak a Szent István parkból,jajaj. Bátor rendőrségünk sem ér rá, biztos páncélba öltözött droidjaik igazoltatják a gárdistákat,meg a virágárus nénikéket. És aki ezen felháborodik az náci! náci! fasisztarasszistahorthystagárdistanácista.

Rosszindulatú Vászka 2011.08.25. 18:06:14

Azér az nem túl gemütlih, hogy az új évezredbe pont úgy kell strandolni Agyarországon, mint a 80-as évekbe, hogy valakinek mindég vigyázni kell a cuccokra, vagy minimálszerelésbe strandolni mennni, kulcs-telcsi-pénz meg ojan műanyag vízhatlan nyakbaakasztós szarban.

Bezzeg a svejci bícseken nem kell parázni.

Uzi 2011.08.25. 18:13:54

@Rosszindulatú Vászka: Én pont fordítva jártam mint látod, magyar strandról még nem tünt el semmim, csak németről :)
Mindenütt 0-nál nagyobb az esély lopásra.

Minerva12 2011.08.25. 18:18:58

Szereljenek fel egy rohadt kamerát, ami rögzíti a látottakat. Ha ezt nem teszi meg a Palatinus, meg is érdemelné, hogy holnaptól kongana az ürességtől.

É2I 2011.08.25. 18:20:07

@Rosszindulatú Vászka: Vászka bátyám, a 80'-as években én ilyenre nem emlékszem. akkor nem vonultak 8-10 fős csapatokban Vinetuk (sic!). Főleg nem 120 kilósok. volt 1-2 sunyi, lapos (jaja, mint az a bizonyos), 1-2 kigyúrtabb boxingoló. De még csak tetoválás is max a börtön-temető ököltetoválás szintjén mozgott.
Hogy arról ne is beszéljek, hogy a fakabátok odab.szták a gumikolbászt oszt' "tekintetesúr"ak lettek rögtön megszólításba.
Persze a végefele már voltak bátrabbak, de ugye azóta nagy a libéralizm(k)uss.

Prophet 2011.08.25. 18:23:19

Levágni a kezüket, vagy elküldeni őket a Falra.

nanemondd 2011.08.25. 18:23:33

Nem kell tobbet oda menni, hagyni kell tonkremenni a picsaba.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.08.25. 18:23:34

@Rosszindulatú Vászka: Ne basszants má', a malévosban tuti én elsőztem, mert azóta is arra verem, oszt' még mindig én vagyok. Nem lehet, hogy az zavart meg, hogy kifutott a százból a kommentek száma? Különben meg -ahogy Wágner úr mondaná- igyál egy jó hideg söröt, majd megjavul a látásod!

csodalámpa 2011.08.25. 18:28:50

@É2I: ehh, anno boldog büfészakos egyetemista koromban rendszeresen fosztogattuk a túrórudi automatát, mert kikisérleteztük (némi műszakis supporttal), milyen szögben kell megdönteni, hogy credit nélkül is adakozzon XD

milu vagyok:) 2011.08.25. 18:29:11

Én tegnap ott voltam, az én szekrényem utáni sort rámolták ki. A kinyitás sajnos nagyon egyszerű.

Az én sorom elejére érkezett utánam egy perccel egy 15 fős igazi zorall barnatestű bűnöző társaság, akik látva, hogy a kulcsos nem áll a szekrényük előtt a kulccsal hangos "szájba ba..om a ge..be a kö..ög csicskát" kiálltásokkal kezdték keresni a kulcsost, aki egy 40 kilós, 17 éves diákgyerek volt.

Mikor megérkezett a srác, 3 másodperc alatt leterrorizálták, majdnem elsírta magát, fenyegették, ordítottak vele, majd mutatták, hogy melyik szekrényeket nyissa ki, és itt jön a lényeg!

Kinyittattak vele 7-8 szekrényt, hogy a sajátjuk volt-e mind, azt nem tudhatjuk, de a gyerek a terror hatására mindenféle kontroll nélkül (biléta ellenőrzése a szekrényajtó belsejére írt számmal) nyitotta ki, amire rámutattak és menekült is, úgy kaptam el én is, de a bilétát tőlem se kérte.

Ilyen szimpatikus tűzrevaló gengszter brigádból legalább tizet számoltam a strandon, mindegyik 15-25 fős, lehet tippelni, miképp nyitottak ki kulccsal egy sor szekrényt.

A Palatinus elmehet amúgy a picsába, semmilyen szinten nincs megszervezve a biztonság, ez a fent említett 10-15 brigád uralta a terepet végig, egész medencerészeket foglaltak el, és "szórakoztak" a maguk barbár módján, verekedve, ordítozva, kólát a vízbe locsolva, szemetelve, stb... pfejj..

csodalámpa 2011.08.25. 18:32:03

@É2I: egyébként meg a tuti megoldás: le kell spannolni a kabinos nénivel/bácsival :) nekem még nem lopták el semmimet, sőt egyszer a pénztárcámat hagytam el a kispesti uszodában, azon imádkoztam, hogy legalább az igazolványok visszajussanak hozzám, aztán úgy kaptam vissza, hogy egy fillér nem hiányzott belőle - nem lopott belőle sem a megtaláló, sem a személyzet. Ilyen is van.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.08.25. 18:32:11

@Rosszindulatú Vászka:
Azért erre kitalálták az ingyenes értékmegőrzőt. Kocsikulcs, rat, nagy pénz betesz, csak a sörre való marad kint. Ha elfogyott, visszamész, és veszel ki pótlást. A kulcsot meg felkötöd a fürdőgatya madzagjára.

@Minerva12:
Asztat kérem nem lehet, mert a tolvajnak vannak ám személyiségi jogai, meg adatvédelmi ombúcman, meg mifene. Legfeljebb real-time lehet kamerázni, rögzíteni nem, de társtettes kabinos esetén az szart sem ér. (Illetve csak annyit, hogy a kamerást is be kell venni a buliba.)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.08.25. 18:35:13

@milu vagyok:): Oksa, akkor innen a Pala felőssége a dolog, elsőre fizessen kártérítést, másodikra alkalmazzon több őrt, nulladikra meg hívjon rendőrt. Nekem tök mindegy, hogy oldja meg, de a pénzemért gondtalan szórakozást akarok, nem gengsztereket.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.25. 18:44:57

Kamerázni öltözőben?
Ezt gondold át még egyszer.

josef josefa 2011.08.25. 18:45:37

Ott dolgozókat kell megkérdezni!!Vagy félnek,vagy jutalékot kapnak...

kopp 2011.08.25. 18:52:00

@milu vagyok:): Ennyi...! :(
Volt pár banda belőlük, az tuti, én is cimbikkel voltam, +fogadtuk, soha többet oda, inkább lemegyek Gárdonyba, fóra max, tisztaság, fehérség, nincs hering-feeling és sokkal tisztább is...! :)

igazságos 2011.08.25. 18:52:34

@lomposfarkas: csak nem gyanúsítgatás, BIZONYÍTÉKOK NÉLKÜL?

Hát, ha lopni kell, egyesek még saját anyjukat is ellopják, ha kell.

Rosszindulatú Vászka 2011.08.25. 18:57:18

@É2I: hát a telcsiket nem kellett félteni, az biztos. Ellenbe azok a pénztartó műanyagszarok akkor jöttek divatba. Csoportos lopásra nem emléxek én se.

@Csokis: ebbe meg az első kettő voltam, de mindegy. Majd csak akkor sírok, ha senki nem lássa.

Az értékmegőrző az jó dolog, csak nem minden strandon van.

igazságos 2011.08.25. 19:03:49

Amúgy strandra sose vinnék pénztárcát, az biztos. Nagyon kevés pénzzel mennék, meg olyan kocsival, amire ha ránézünk, a hülye se lopna el. XD

Sajnos nem lehet bízni senkiben és semmiben, pláne, ha saját értékeinkről van szó. Ezt én is megtanultam, saját káromból. Ha megyünk a strandra, akkor mindig valaki vigyáz az értékeinkre, azon áron is, hogy nem fürödhet azonnal.

Legközelebb, ha strandon az értékmegőrzőbe tennék valami, szépen kiírnám, hogy "HA BELENÉZEL, BENÉZTED, SEMMI ÉRTÉKES NINCS BENNE". Vagy raknék bele valami jó kis csapdát, befújnám WD40-nel az ajtót, hogy még én se tudjam kinyitni.

Anti Anyag (törölt) 2011.08.25. 19:06:20

Épp most akartam a Palára menni, de inkább kihagyom.

Gebedjenek meg, haljanak éhen és talán a következő személyzet nem ilyen lesz.

Anti Anyag (törölt) 2011.08.25. 19:12:39

@milu vagyok:): Ha ezt a bíróságon is tanúsítod és akad még egy ember, akkor a Pala fizet az összes kárért.

Ők meg majd lerendezik a kabinos gyerekkel.

Amúgy jellemző rájuk, hogy cigányok terrorizálják a kabinost, de a vezetőség leszarja.

Réfen sokat jártam a Palára, szar hely volt már akkor is, mint az összes többi Bp-i strand. A személyzetre gondolok.

Shinjuku 2011.08.25. 19:12:48

@estrella negra: A ladagyárban is kameráztak az öltözőben.

A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.08.25. 19:23:46

@Shinjuku:

Hát nem megeloztél?:)
Nekem is ez ugrott be egybol.:)

Königin 2011.08.25. 19:29:08

A problémát értem.
De strandra minek visz az ember telefont, bankkártyát stb.???
Én már régóta max. egy könyvet teszek be a legszakadtabb strandtáskámba, és a legolcsóbb ruhámat veszem fel... Pénz meg a belépőre, és max. egy ezres valami kajára.
Utoljára mi is épp Palatinuson voltunk, én szeretem azta strandot, de már be sem tettünk semmit a szekrénybe. Mert a rendszer is elég szar, utoljára fél órát vártam mire kinyitottáka szekrényt, egyetlen szerencsétlen lányka szaladgált nyitogatni, miközben folyamatosan jöttek a haza menő vendégek....

putyesz33 2011.08.25. 19:34:45

Én tegnap szintén ott voltam a strandon és engem is megloptak.
Én voltam a hülye, de nem is feltételeztem, hogy ez megtörténhet.
Én a pénztárcámban hagytam egy aranynyakláncot és a jegygyűrűmet az apró pénzekhez rakva. Majd a tárcám benne volt az övtáskámba, amit felakasztottam és a ruháim elé raktam. Továbbá ott volt a mobil telefonom is. Záráskor amikor mentem és kinyittattam a szekrényt, akkor láttam, hogy az övtáska a szekrény aljába le van rakva, rajta a pénztárcám szétnyitva. Mikor megnéztem a lánc nem volt ott csak a gyűrű.
Minden iratom és bankkártyám megvolt, továbbá a mobilom is. Tehát csak a lánc tünt el.

Ami nekem furcsa volt, hogy a szekrény vissza volt zárva kulccsal. Amikor szóltam, azt a választ kaptam, hogy nem tudnak mit csinálni.
Elég tapló módon az irodában felvették a jegyzőkönyvet, majd utánam jegyzőkönyvet vettek fel a diák sráccal is aki a kulcsokat kezelte. Természetesen a szülei is ott voltak már. Elég értetlenül ültem ott a lépcsőn a strand előtt, már senki nem volt ott. Aztán fogtam a telefonom és bejelentettem a rendőrségen, kijöttek, felvették az adatokat tőlem, majd bementek az irodába.

Csak az a kérdésem, hogy hogyan fogják kártalanítani a károsultakat?
Nekem egyébként az a feltételezésem, hogy a srác volt a hunyó, mert amikor én beraktam a láncot és a gyűrűt a szekrénybe, akkor senki nem volt ott, csak én és ő.

Egyébként melyik volt az a szekrénysor, amelyeket megloptak? Mely számúak voltak?

Szóval az is biztos, hogy életemben nem megyek oda többet az tuti!!!!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.08.25. 19:47:10

Azért ez felháborító, hogy ilyen esetek még mindig megtörténnek Budapesten.
Én amúgy külföldi - nem naptól barnult - társaságokra is gyanakodnék, de természetesen megvannak a saját ocsújaink is.
A Palatinuson legalább 10 éve nem jártam, szerintem nem is fogok menni a közeljövőben sem.
Csak azt kérdezem magamban, hogy mit ér a high-tech, a számzárak, a kamerák, ha nem szűnnek meg a lopások.

Dr. Eher 2011.08.25. 19:52:37

@ColT:

De ha kicsit kitágítanák a károsultak partvissal az ánuszát, akkor legközelebb leszokna a lopásról.

esztike7 (törölt) 2011.08.25. 19:53:51

Tegnap mi is ott voltunk. Hogy finoman fogalmazzak, a nyócker nagyja ott volt, mellettünk a fűben próbálták valakinek elvinni a cuccát, csak szerencsére időben ért oda. Mi felváltva őríztük anyukámmal. Hazafelé a Margit-hídon a hömpölygő józsefvárosi embertengerben többen verekedni akartak, a többség trágár volt és agresszív, az iszonyú "józsefvárosi" tömegben örültem, hogy haladunk, de többször éreztem szinte halálfélelmet, ugyanez az állapot volt a a 4-6-oson is, 3 gyerekkel szerettem volna leszállni a Nyugatinál, de egy kisebbségi úriember nem engedett. Direkt elállta az utat, és úgy mozgott, hogy ne tudjak leszállni. Csak ő tudja, miért. Udvariasan kértem, hogy engedjen le, erre meglökött, hátamon a másfél éves kislányommal, két kezem két végén két kisfiú, és azt kiabálta, hogy mit akarsz itt te a gyerekkel, minek akasrz leszállni, b... meg magyar g.ci. Ha ezek után még valakinek van kedve a Palatinusra járni... Mert nekem nincs, és nincs az a pénz, amiért még egyszer beteszem a lábam arra a strandra. Minket szerencsére nem raboltak ki.

Lacusru 2011.08.25. 19:54:05

@Rosszindulatú Vászka: Hát nem tudom, a Margitszigetre hogy mész be kocsival... leginkább sehogy. Ilyen alapon meg minden parkolóban álló autót felnyomhatnának!

A kocsi papírok manapság semmit sem számítanak... kiteheted a szélvédő mögé is! Maga a forgalmi semmit sem jelent a törzskártya nélkül, a biztosítónak meg bőven elég az :-)

Lacusru 2011.08.25. 19:57:37

A hotelek wellnws részlegei semmivel sem drágábbak, mint egy napi strandbelépő. Igaz, ott illik viselkedni is... és az etnikumot nem nagyon fogják beengedni, még ha 3millát visznek magukkal kp. akkor sem!
Ja és mindenütt van őrzött parkolóház is a fürdőhöz. Ráadásul egy 4-5csillagos helyen igényes berendezés van, működik minden és ismert a higiénia fogalma!

A prolik meg járjanak csak tovább a tömeges kacsaúsztatóba...

Lacusru 2011.08.25. 20:04:20

@igazságos: "Vagy raknék bele valami jó kis csapdát, befújnám WD40-nel az ajtót, hogy még én se tudjam kinyitni.+

WD-40??? Inkább csak örülnének neki, hogy hangtalanul, könnyedén nyílik a szekrényajtó... Te túliskolázott egyed!

Lacusru 2011.08.25. 20:06:52

@estrella negra: Pont hétfőn voltunk a Barlangfürdőben, Miskolcon. Dugig van rakva az öltöző kamerákkal... de minden sorban van 2kabin, ahova a szégyenlősök bebújhatnak öltözni, oda nem lát a kamera elvileg, igaz ott feltörni való szekrény sincs!

Megdobbent 2011.08.25. 20:18:25

Nah, legalabb mar tudom, hogy a pala mostanaban ciganylavor :) A kozelebe nem megyek, a strand uzemeltetoinek meg azt kivanom: igy eljek tovabb az eletuket, azokbol is eljenek meg. Gettostrand, hajra :>

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.25. 20:26:29

Szekrényzárásnál többféle lehetőség van az azonosításra, vagy ahogy a posztoló mondja egy tetszőleges számsort ad meg a fürdőző, nekem pl. a monogramomat kérte. Persze lehetett volna még biléta is, és az azon lévő számot írja fel, csak azokról elvesztek a kötelek, így nem lehet felkötni a fürdőgatyára.

A legbiztonságosabb a budapestiek közül a Dagály, mert ott proxyórával működik a szekrény, így nincs kabinos, aki visszaéljen, és csak azzal a proxyórával lehet kinyitni a szekrényt, amivel bezárták. Persze van mesterkulcs, tehát az esély megvan a lopásra.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.25. 20:34:38

@É2I: Dagályban abba a szekrénybe pakolsz, amelyikbe akarsz, záráskor párosítja a proxy órát a szekrényhez, utána már meg tudod nézni a csippantón, hogy melyiket zártad be (ez azért kell, mert ha nem írja ki a számot, akkor nem jól zártad be). Nyitásnál meg odaérinted, kinyílik, és törlődik a párosítás, utána már bármelyiket visszazárhatod. És hülyebiztos is, mert ha bezártál egy szekrényt, akkor nem enged ki a strandról.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.25. 20:37:07

@Peti817172M: Viszont más budapesti strandon még nem láttam ilyen. A Rómain és a csepelin szintén kabinosos-krétázós-bilétás rendszer van. Csillaghegyről, Pünkösdfürdőről, Paskálról és a gyógyfürdőkről nem tudok nyilatkozni.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.25. 20:38:23

De ha meg lemész a Velencei tóra szabadstrandra, ott végképp nem tudod hova tenni az értékeidet, igaz ott nem is lopnak.

proton1701 2011.08.25. 20:43:46

No ez azért van mert rengeteg cigány family jár a strandra és ugye mint tudjuk ők úgy gondolják , hogy minden az övék....Cummancs

négykarika 2011.08.25. 20:44:43

@esztike7: szégyen ez az egész...

"miért hagytuk, hogy így legyen?"

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.25. 20:57:35

Oszt Horvaaath Áládár hol van ilyenkor?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.25. 21:01:50

@Lacusru: Meg lehet találni a megoldást.
Csak a Palán valamiért nem akarják. Inkább nekiállnak sírni, mikor majd csak indiánok fognak odajárni.
Az lesz a király ha estére ellopják a csókától, amit napközbe' szajrézott.

Rosszindulatú Vászka 2011.08.25. 21:07:08

@estrella negra: tolvajtól lopni nem bűn, csak nehéz.

ubu1 2011.08.25. 21:08:05

Az a baj, hogy ezek a fürdők önkormányzati tulajdonban vannak. Így egyrészt senkinek sem érdeke ott rendet csinálni, másrészt a "nem megyünk oda és akkor csődbe megy" mentalitás sem ér semmit. Ugyanúgy rohadnak és ugyanúgy nem fognak soha csődbe menni, mint pl. a BKV sem. Legfeljebb nagyobb lesz a veszteség.

Jokkura 2011.08.25. 21:27:03

@esztike7: Végül is le tudtattok szállni?
van egy két trükk az ilyenekre,de nem szabad "lemerevedni" az egyik,hogy a saját fegyverüket fordítod ellenük.
Elkezdesz szirénázni,hogy meg akarta ütni valamelyik gyerekedet. Na most ha az anyuka szírénázik a gyerek el kezd bőgni és nincs az a romavédő szevezet aki ki tudja mosdatni a szarból a kis(nagy) barmot.
Én elég rabiátus vagyok,tehát valószínű hogy a sitten ülnék,többrendbeli szemkitolás tökletépés és egyéb alkalmazott finomságok elkövetése miatt

Megdobbent 2011.08.25. 21:29:19

@ubu1: egyszer ugyis vegleg befellegzik ezeknek a senki-tulajdona szarsagoknak. De hatha olvassa a kedves narancs polgarmester is ezt a klimas audijaban az ipad-en (amiket mi fizetunk neki) es ugy fogja gondolni, hogy "aztakurva, mekkora fasszopo geci vagyok en" :)

igazságos 2011.08.25. 21:29:54

@proton1701: egyszerű a megoldás: ÉPÍTESS MAGADNAK STRANDOT.

@estrella negra: Áládár? Mikor már Gjoni, Jose Armando de la Vega, meg Tonio nevek vannak, lányoknál Dzsennifer, Esmeralda.

SarahConnor 2011.08.25. 21:56:25

A Sóstó Strandon is annyian vannak már mint az oroszok. Proxyóra van a szekrényekhez, de én azért nem voltam tök nyugodt. Plusz az egyik nő elvesztette a vízben az órát és rohant az öltözőbe, nehogy kinyissák a szekrényét (mert egy monitor leolvassa és megmondja a hozzá tartozó szekrényszámot). Soha sehol semmi nincs biztonségban, a legjobb semmit nem vinni, vagy csak bóvlikat: gagyi telefont vészhelyzetre, stb, zenemasinákat is ajánlatos elfelejteni. Kocsikulcsról pedig vegyétek le a riszatót (azzal meg lehet tudni, melyik autó tartozik hozzá). A strandról úgysem hallod meg, ha riaszt.

É2I 2011.08.25. 22:02:11

Hű bazmeg, nem is gondoltam volna, hogy ekkora gettó ez a Palatinus :(
De az a vezetés is megdaszhatja az anyját, amelyik engedi, hogy ilyen randalírozások mehessenek.
Tisztel politikus uramék! Ideje lenne, hogy a TEK nevezetű formációt végre nem csak a politikai ellenfelek ellen, de a valós problémákra is befognák!
Na jó, elég lenne oda a lószar rugdosó banda is, persze nem két csenevész 18 éves. Mert ugye ki tudják számolni, hogy 8-10 banda egyenként 10-15 fővel igen csak megkajálja a fenti létszámot. Már ha meg nem dasszák őket.....
Egy szó, mint száz: k.rva gáz, hogy ez így működhet nem máshol, mint a székes fővárosunkban...

igazságos 2011.08.25. 22:10:22

@É2I: na látod, már megint tanultál valami hasznosat a Homáron. Egyből azt, hogy hová nem szabad menni, valamint a másik dolog, hogyan is menj strandra, mikre figyelj.

Na, ezért szeretek ide járni. Imádtam, hogy az előbb túliskolázott egyednek is hívtak, ez már fejlődés.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.25. 22:10:36

en eleve nem javaslok kanikulaban eggyetlen starndot sem, tomegnyomor, meleg, tessek husolni otthon a legkondiban, az egeszsegesebb, mint egy felig telehugyalt medence

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2011.08.25. 22:14:58

Én is Palatinus-károsult vagyok. Ma ellopták a kibaszott überfrankó Maui Jim napszemüvegemet a Palatinuson. Hogy rogyassza rá az eget a kegyelmes úristen az elkövetőre. Szerencsére az irattárca az értékmegőrzőben dekkolt.

Rosszindulatú Vászka 2011.08.25. 22:17:48

@hagyma: hát bizony, télen bezzeg pangás van, akkor kell strandra járni.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.08.25. 22:20:38

Pajtások! Az Infó Rádió holnapi Arénájában a Bp. Gyógyfürdői és Lófaszai Zrt. vezérét lehet kérdezni. e tartsátok magatokban a véleményeteket! :-) Itt a link a kérdezősködéshez:
inforadio.hu/arena/4082/

rendőr007 2011.08.25. 22:21:35

Már megint vagy norvég halászok,vagy japán turista csoport fosztogatott.
Arra ugye senki sem gondolt hogy a kisebbség megint természetesnek veszi,hogy elvehet mindent ami nem az övé.
Sajnos mi magyarok megint azzal vagyunk elfoglalva hogy jegyzőkönyv,meg mit szólnak majd a külföldiek.Ne mindig másokra figyeljünk,hanem saját magunkra.
Csak elmondom a strand személyzete,ez a biztonsági szolgálattól a kabinosig,nem tűnt fel hogy nyakig benne van?Másképp tömeges lopást hogy tudnának csinálni ezek a norvégek?

É2I 2011.08.25. 22:22:08

@igazságos: Ha visszaolvasol láthatod, hogy én mit viszek ilyen helyekre.
Csak engem most az b.szott fel, hogy többen is leírták, hogy ez egy ismert népszokás ott, ami felett bátran átsiklanak az illetékesek. Nem is tudom mi alapján.
Bezzeg, ha én kiejtem a számon azt, hogy cigány (igen cigány! magyarul így vagytok hívva, mint a román románnak, a szerb szerbnek stb.) már rasszista náci, mif.szom vagyok. És szalaggyunk ombuccmanhoz. És már rabosítanak is.
Na nem akarok a homáron polbloggolást csinálni, de már nekem is betelik néha a nyári hócipőm. :S

@hagyma: Én erre vettem egy gumi-medencét, oszt' b.ssza egymást a sok IQ negatív ott ahol akarja. Bár hozzá kell tennem uszodába járok, de szigorúan akkor, amikor a véglények nem.

igazságos 2011.08.25. 22:23:44

@Rosszindulatú Vászka: ja, meg nyáron ünnepelni a Karácsonyt, a Húsvétot meg ősszel, Karácsonyra se vegyél ajándékot, meg fát, majd január végén, az árleszállításkor.

@hagyma: Könyörgöm, hát szerencsétlen városiak hová menjenek, ha már unják a légkondit, meg drágállják a villanyszámlát. Mondjuk van még egy lehetőség, elmennek a plázába a napot lopni.

Mondjuk a félig telehugyalt, meg az agyonsminkelt nőről lefolyó gusztustalanságok valóban ártalmas dolgok.

Az volt már, milyen hülyeség fullosan kisminkelve strandra menni, kivétel nélkül mind idősebb nők ilyen látványa?

Hát még a nagy sörhas látványa, főleg ilyen kan ciggóknál, egyszerűen gyomorforgató, és még büszkék is magukra ezen személyek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.25. 22:25:18

@Lacusru: ha meg megis strandra megy az illeto, minek oda telefon?

igazságos 2011.08.25. 22:25:43

@É2I: meg tudlak érteni, most vittek el 19!!! tyúkot a szembeszomszédtól, éjjel. A rendőrök meg jól kiröhögték.

Valahol biztos jól belakomáztak.

Szóval, nekem ne magyarázd, mit lopnak, és mit tesznek azért, hogy ne lopjanak.

Sajnos, már felháborodni se érdemes, mert akkor is csak a meglopott személy jár rosszul, az ő idegrendszere megy tönkre.

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2011.08.25. 22:25:43

@Dr. Schwanzkopf Rudolf: És bocsánat,hogy kimondom, nem PC,de SZAROK rá: kibaszottul tele volt cigánnyal a strand.

É2I 2011.08.25. 22:33:28

@igazságos: Hát húzza a f..ra az összes köcsög rendőr a felmenőit, amelyik ezen röhög :(
Felháborodni nem, de lassan felfegyverkezni igen.
Na jó befejeztem, jó éjt!

qrisz 2011.08.25. 22:35:27

@esztike7: Részvétem. Igen ilyenkor nem visítanak a jogvédők a zsinagógában, meg az újlipótvárosi kávéházak teraszán moralizálva. A palatinusra is bevonulhatna a Gárda,vagy a Szebb Jövőt polgárőrség. Mocskos kokerók ne terrorizálják a magyarokat. Persze akkor tel-avivig visítana a kajmánmédia.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.25. 22:36:51

@Rosszindulatú Vászka: en jartam telen az egri nyitott uszodaba, meg hogolyoztunk is a medenceben, mert meg nem volt fedett
@É2I: en is csak oda, vagyis mar oda sem, lehet mar elfelejtettem uszni???@igazságos: en nem tudom hova menjenek, de szerintem forrosagban kimenni egy zsufolt strandra, az onkinzas
uszni nem lehet mert tomeg van, a napon forrosag van
ellopjak a cuccaidat
az arak horrorok
hat ha ez valakinek kikapcsolodas, akkor jo
nekem nem
gyerekkoprmba mi is jartunk az egrire, de apam nagyion utalta, letettuk a pledet, vettunk palacsintat es bementunk a vizbe
nagy kaland
azutan attertem az uszodai eletre
de en elfogadom, hogy valaki szeret strandolni, csak szoltam en utalok...
tengerparta sem jarunk
lehet csak az a baj nem birom a forrosagot, uszni meg inkabb uszodaban lehet
ja meg a kozos kadat sem kultivalom, a szomszedot sem hivom at ha csobbanok...
/mielott... az uszoda az mas vilag/

qrisz 2011.08.25. 22:40:25

@igazságos: tényleg és kolompár orbán a "kolor bán" meg a többi börtönvárományos sikkasztó vezetőjük. Őket mikor csukják le? Előzetesbe sincsenek. Ja,ők a védett faj?

igazságos 2011.08.25. 22:48:13

@hagyma: ezt mindenki maga dönti el, azt, hogy hogyan hűti magát nyáron, ilyen forróságban. 40 fok volt nálunk, ami nálatok 85-90 fahrenheit, azt hiszem.

A különbség az, hogy nálatok nem izzadsz le, száraz meleg van, míg nálunk ájulás kerülget ilyen melegben a nedves páratartalomtól.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.25. 22:50:43

@hagyma: Azért Halle Berry mellé beülnék a kádba, ha nagyon erőltetné.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.25. 22:50:59

@igazságos: en sorrwel hutok
erre a szaraz melegre ne fogadjal se floridaban sem north carolinaban...
/teljes mertekben mindenki oda megy kanikulaban ahova akar, ez nem kerdes/
mondjuk ha itt valahol kifosztanak a szekrenyemet, kijonne a rendorseg, meg egy ember miatt is

igazságos 2011.08.25. 22:51:51

@estrella negra: hát, ha tudnád, milyen hisztérika lesz utána, biztos meggondolnád.

Az éremnek két oldala van. :)

poluri 2011.08.25. 22:52:17

Tőlem utoljára egy balatoni strandon loptak pénzt 30 évvel ezelőtt. Szekrényben nem hagyok értéket, általában nem is használom. A strandon egyébként nem szoktam őrizni a cuccaimat, csak olyan dolgot viszek, amiért nem fájna különösebben a szívem. A legfontosabb dologról még senki sem írt: a lakáskulcs, ami nehezen hagyható otthon. A megoldás: semmiféle dokumentumot nem viszek magammal, amiből közvetlenül, vagy közvetetten megtudható a címem. Nem jó úgy hazaérkezni, hogy napközben az ellopott kulccsal kirámolták a lakást, mert a kulcs mellett ott volt a lakcímkártya. Ugyanez érvényes a kocsikulcsra is, ha nem jöhetnek rá, hogy melyik kocsié, nem tudják használni sem. A kocsinál a baj csak az, hogy a forgalmit nem igazán jó ötlet a kocsiban hagyni. Ha otthon hagyod, akkor pedig igazoltatáskor kerülhetsz bajba. nem mondhatod azt a yardnak, hogy bocsi, strandon voltam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.25. 22:52:46

@estrella negra: naja, biztos kadaznek en is par esetben, a szomszedom meg nagyon aranyos holgy de konkretan 80 eves....

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.25. 22:58:46

-Főúr, egy cigánypecsenyét!
-Hozom, kérem ...de akkor zene nem lesz.

É2I 2011.08.25. 23:00:12

@hagyma: Az egri strandról kifejezett jó élményeim vannak. Az uszodában nem voltam.
A strandot akkor bővítették egy úszómedencével és mivel úszó víz volt benne (értsd: nem pöcslógatós, pletykavíz) kiválóan lehetett benne _úszni_ :D. Nem most volt már essenem.

Martin25 2011.08.25. 23:01:24

A nyáron több alkalommal voltam a Palán. Tegnap is.... A megszokott 40-50 éves kulcsos emberek valamiért ezen a napon 16-17 éves fura arcú kölykök voltak akik még számot sem kértek a szekrények bezárásához. Az öltözőben kb 3 kulcsos dolgozik és olyan 7 szekrény köz volt megnyitva a nagy tömeg miatt. több dolgot nem értek.
1, a szekrényt csak annak nyitják ki aki a belűre felírt számot ismeri.
2, minden szekrényt ugyan az a kulcs nyit ki,
3, a 3 kulcsosból hogy a fenébe nem vette észre egyik sem hogy zsák számra hordják ki valakik a cuccot.
Egyáltalán ha esetleg valakinek lett volna hozzá kulcsa akkor is nehéz szekrényeket kifosztani hogy a személyzet ne vegye észre. Amilyen arcok voltak ott tegnap, könnyen kinézem belőlük hogy nyakig benne volt a személyzet is. Ebből és a Pala hozzáálásából kiindulva ezek után ki fog kimenni a palára?, ki fog bármit is az értékmegőrzőbe beadni. ennyi erővel onnan is eltűnhet. Aztán bizsonyítsd be hogy beadtál egy 300ezer forintos fényképezőgépet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.25. 23:03:32

most konkretan 88 F van es ma ide megyunk vacsorazni, mivel 3 eves hazasok vagyunk:)
http://lsh.lshunter.tv/*****.php?option=com_lsh&view=lsh&layout=webmaster&tmpl=component

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.25. 23:05:26

szoval Grove Park Inn, Sunset Terrace
hatalmas steaket fogok zabalni es nezzuk a naplementet:)

esztike7 (törölt) 2011.08.25. 23:06:14

@Jokkura: Le tudtunk szállni, nagy nehezen, utolsóként, az volt a szerencsénk, hogy a tömeg a piros ellenére ott mászkált a síneken, és ezért a villamos nem tudott elindulni. A baj másik része, hogy természetesen senki nem akadt, aki segített volna. Sőt, oda sem néztek. Ezért is olyan nagy arcok. Tudják, hogy nálunk nincs még igazi összetartás úgy, mint hasonló esetben náluk.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.25. 23:07:20

@É2I: nem volt rossz strand, neha atrohantunk az uszibol csak ugy, ma nem tudom milyen
a regi fedett elsullyedt, az ujban meg nem, voltam, a regi nyitott, a Barany az orok szerelem

poluri 2011.08.25. 23:13:20

A Palatinuson mindig is képviseltette magát a kisebbség, mert imádják a meleg vizet. Manapság három nagy csoport uralja a strand látképét: ők, a külföldiek és a lepukkantabb magyarok. Mellettük kevésbé feltűnőek, de azért még többségben vannak az átlag budapestiek.
Legutóbb egy magyar családdal egy olyan öreg jött be mérhetetlenül piszkos ruhában, akit a kiemelt aluljárókból öt perc alatt kitelepítettek volna. Fél óra múlva vidáman úszkált a mély vízben mellettem. Csak amiatt merek ezeken a strandokon fürdeni, mert bízom az alapos klórozásban. A Budapest környéki bányatavakban azt utálom, hogy oda viszi a nép a kutyák sz*ros seggét fürdetni. A lassú öntisztulásnak köszönhetően a nyár közepétől már hemzseg a víz kóli és egyéb baktériumoktól. (Ehhez egyébként még kutya sem kell, mert a partokon nincs WC és a bokrokból az eső bemossa a tavakba a fekáliát.) Szóval a bányatavak csak a nyár elején jók, amíg olyan hideg a vizük, hogy az emberek 98%-a nem megy bele.

Rosszindulatú Vászka 2011.08.25. 23:17:54

@poluri: egy haverom konkrétan az omszki tóba kapott vérhast, remek nyári program.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.25. 23:36:24

@Rosszindulatú Vászka: es atlagban evi 15-en fulladnak banyatavakba....

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.25. 23:46:24

@poluri:
Patakban kell fürdeni, nem bányatóban!

poluri 2011.08.25. 23:54:51

@Sün‼: Még sohasem fürödtem patakban, de szeretnék! Holnap kipróbálom a Rákost, vagy a Szilast:-)

Gáborom 2011.08.25. 23:55:05

Nem az omszki tóbaN? mármint a vérhast...

Még jó,hogy nem nudista strand a Pala.Fú, egy rakás pucér ember, mert kilpoták a ruhájukat.Muhahaha....

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.26. 00:03:06

@poluri:
Én mindig kimegyek a tisztásra, döfönyézni egyet a patakparton.
Nincs is annál jobb!

poluri 2011.08.26. 00:15:08

@Sün‼: Akkor nálad a patakban fürdés olyan, mint egyes vidékeken a fiatalok körében az éjszakai horgászat. Egyszer a szünidei barátnőmnek azt találtam mondani, hogy másnap éjszakai horgászatra megyek. Furcsán nézett rám. Kiderült, hogy az éjszakai horgászat a helyi zsargonban a csoportos döfönyézést jelenti.

poluri 2011.08.26. 00:36:56

@Sün‼: köszönöm a tanácsokat a patakban fürdésről. További segítségedre is számítok. Tehát kell egy patakpart, egy tisztás és egy döfönye. Ha mindez megvan, akkor hogyan tovább? Kell-e naptej, szalmakalap, lepkefogóháló, ilyenek?

vasgyuszi 2011.08.26. 00:55:42

@kopp: odafelé, meg hazafelé, esetleg???

R_Gábor 2011.08.26. 01:02:53

@estrella negra: "Kamerázni öltözőben?"
Igen. Persze csak akkor, ha az öltöző olyan, mint néhány wellness fürdőben: a kabinos rész koedukált, öltözni külön kicsi kabinokban lehet.

punciuspilatus 2011.08.26. 01:03:44

@Peti817172M: van kabinos a dagályban, mindent nyitó proxyval, vész esetére. karakán teremtés, kinézem belőle, hogy tolvajmájat eszik melegen :D

gfjfhj467676768 2011.08.26. 01:38:57

@Sün‼: patakban ne fürgyetek le mert ha fentebb sétáltok a medetr mellett mindog szok ott lenni döglött őzike vagy félig lerohadt buksijú kutyi

ezt én is csak utrólag tudtammeg túrázáskor több napos nagy pancsolások utén. még kis duzzasztót is építettünk perdig hogy jó legyen. osztán csak döglá volt

Megdobbent 2011.08.26. 03:34:38

@Sün‼: aztan ne lepodj meg, ha egy vihogo szilyt latva magadfelett seggbeharap 3 domolyko :>>>

Shinjuku 2011.08.26. 05:10:46

@hagyma: Hagymam... Iren mikor kopogtat nalatok? Mar bedeszkaztal, vagy ti eleg messze vagytok a parttol? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.26. 05:19:20

@Shinjuku: oh mi western north carolinaban vagyunk, nemigen jon el idaig, utoljara, olyan 6 eve az Ivan jott erre, az eleg huzos volt
de tuleltuk, sok sort es gyertyat kell venni meg konzervet, meg jeget

Shinjuku 2011.08.26. 05:22:46

@hagyma: Nekem attetettek a repjegyemet vasarnaprol szombatra NYC-be... Az idiotak, most odautazom egy nappal elobb katasztrofaturistanak. Mindenesetre viszek magammal zseblampat meg WD-40et is biztos ami ziher.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.26. 05:42:32

@Shinjuku: nezd, siman felmehet NY-ra, keredes miyen eros marad
ha nem veszes siman lehet kozlekedni es elni de repulni nem, jobban jarsz ha szombaton leszallsz , eppen a hiradot nezem, akar 3-al s bemehet NY-ba, de nagyon sokszor vissafordul az oceanra
19 millios varos, jo ha figyelnek ra, de WD 40-el nem lehet gondod

Rosszindulatú Vászka 2011.08.26. 06:59:48

@hagyma: ez badarság, mer hurrikánba is remekül lehet repülni, még szárnyak se kellenek, volt is egy ijena CSIMI-be, hogy szörfözni indult az arc, de felkapta a szél jó messzire és elütötte egy autó.

Nzoltan 2011.08.26. 07:35:37

A leggázabb cigánymaffiózó is magánál hordja a feszületet és az aznapi miniatúráját egy daruláncon a nyakába. Minek ide öltözőszekrény? Vinni kell a nagyit, aki megőrzi a kacatokat.:-)

Nzoltan 2011.08.26. 07:41:59

A @poluri: A karcagi fürdőben a legnagyobb medencét feketetengernek hívja a nép. Oda fehér ember nem teszi be a lábát. De nem is férne bele, mert az önkorminak hála szociális alapon olcsóé meg ingyen járnak be. Enélkül az élet elviselhetetlen lenne a kisebbségünk számára, nem élnék túl a holnapot.:-P
Soha ne értettem az ilyen álszociális juttatásokat. Csak a normális fezetős embert riasszák el, akiknek a száma bizony véről évre fogy.

Nzoltan 2011.08.26. 07:49:08

@putyesz33: Nem lehet valahogy leverni az üzemeltetőn a kárt? Egyébként profik lehettek, mert nem vittek semmi beazonosíthatót el. Én biztos perelnék, ha ki van írva, hogy örzött helyről van szó.

tlvajferi 2011.08.26. 08:12:28

a kedeves posztoló ügyfélközpontosságú hozzáállást vár el magyarországon, 2011-ben?
az elmúlt 50 és 20 év után?
röhögnöm kell
ez a sokat hangoztatott piacgazdaság :-)

azt sem értem, miért éri meglepetésként a kedves posztolót, hogy annak a bizonyos szorgos kisebbségnek a budapesti önkormányzat által átadott strandon ez megtörtént
a szociopata demszky és a tarhálós tarlós segítőbandája ugyanaz :-)

Újlaki 2011.08.26. 08:27:22

A strand vezetése teljes anyagi felelősséggel tartozik a kárért (az eltűnt cuccok, pénz, ékszer stb., a bankkártyáról levett vagy levásárolt összeg), beleértve a járulékos károkat (taxit kellett hívni, útközben ruhát kellett venni, telefonálás). A tolvajokkal, ha vannak egyáltalán, a strandnak kell foglalkoznia.

Az a baj, hogy ha a strand nem fizet, a követelést csak polgári peres úton lehet érvényesíteni; ez hosszú, költséges, és hiába van igazad, kétesélyes. Ilyenkor lenne hasznos, ha a károsultak közösen léphetnének fel.

Andrass9 · http://blogkocsma.blog.hu 2011.08.26. 08:40:48

@igazságos: Aha - es a WC-re is kulon kocsit tartasz.

cicmen (törölt) 2011.08.26. 08:47:17

@Rosszindulatú Vászka:

Bezzeg a svejci bícseken nem kell parázni

Mindenhol kell! Kivéve az Antarktiszt! Legalábbis nem hallottam, hogy eltűntek volna a pingvinek cuccai

zanzibear 2011.08.26. 09:00:44

@Újlaki:
Szerintem nem, ha a strandon volt értékmegőrző, és az értékek nem onnan tűntek el.
Ha értékmegőrzőbe nem tartozó dolgok tűntek el (ruha stb.), azért igen.

goldblum 2011.08.26. 09:05:46

@poluri: Ahogy végül rájöttél, nem kell kutya a szaros segghez. Sőt, a kutya kimegy a vízből h%gy%zni, sz%rni. Az emberek 99%-a nem.

seahawks 2011.08.26. 09:11:46

a rablók összejátszottak a személyzettel és vagy a főnökséggel a palatinusban.

oplenti 2011.08.26. 09:17:32

@igazságos: de miért nekem kellene mindenféle csórónaklátszomnelopjatoktőlem trükköket kitalálnom azért, hogy gondtalanul szórakozhassak? igenis b*ssza meg a cég, aki elkéri tőlem a pénzt, és hagyja, hogy megfosszanak az értékeimtől!!!

gro.cric0N 2011.08.26. 09:39:29

Palatinus.... ugyan kérem, az egy vicc
Már akkor meglopnak, amikor bemégy. Mekkora belépő és mi van érte? Nevetséges. És bent, milyen árak.... te jó ég.... mint valami nyugati minőségi éjjeli bár... közben egy szutyok szocreál hely

Montezuma 2011.08.26. 09:48:35

Nem csak a pesti strandokon lopnak... Kiskunmajsai termálfürdőben a törölközőmet lopták el. Bár nem tudom ki lehet az a féleszű idióta aki ellop egy törölközőt... Mindenesetre remélem, hogy a torkán akad.

Amúgy meg a tuti védelem:

www.demotivalo.net/view/27611/strandtorolkozo

Grg76 2011.08.26. 09:57:49

@Peti817172M: A Lukácsban is proxy órás rendszer van már. Igaz mivel az inkább gyógyfürdő oda nem jár mindenféle élőlény...

poluri 2011.08.26. 09:59:52

@goldblum: remélem ezzel nem igazolást keresel, vagy felmentést adsz a kutyásoknak? Fürdessék őket otthon a kádjukban, azt le lehet fertőtleníteni utána. Ha pedig vízbedobálósat akarnak játszani velük, akkor arra ott a Duna, abban senki emberfia sem fürdik Budapest térségében.

goldblum 2011.08.26. 10:05:03

@poluri: Nem, hanem azt mondom, hogy 100x inkább a kutyákkal fürdök, mint az emberekkel. Gondolj már bele egyszer. Nyilván nem a láncravert, éheztetett, bolhás, szerencsétlen bűnbak-kutyákkal mennek a tavakba pl. De ez is amolyan hungarikum, boldogabb országokban nem okoz ez ekkora gondot. Sőt.

poluri 2011.08.26. 10:13:07

@goldblum: remek ötletet adtál, amúgy is valami új bizniszben gondolkodtam. Nyitok egy fürdőt, ahol egy medencébe egyszerre csak egy ember, de több kutya mehet be. Az egykutyás fürdő 1000, a kétkutyás 2000 és így tovább. Ebből 200 Ft a jutalék az állatok gazdáinak. Szerinted vehetek fel hozzá munkahelyteremtő állami támogatást?

bldo 2011.08.26. 10:20:11

@Rosszindulatú Vászka: Ez a '80-as években egyszer velem is megtörtént. Pompásan mulattam, valóban.

metalheart · http://rocknmetal.blog.hu/ 2011.08.26. 10:34:58

Palára csak az, aki lopatni, szopatni akarja magát.

Májkül Szkatt 2011.08.26. 10:36:51

Csak a prolik járnak strandra! Aki fürödni akar, az menjen valamelyik tengerpartra, pl. a Riviérára.

goldblum 2011.08.26. 10:41:36

@poluri: nagyonis! Mellesleg ajánlom figyelmedbe a yout.-on rákeresni a "pooch plunge"kifejezésre.

juhaszvik 2011.08.26. 10:44:25

ez már az a bizonyos poszt? a tudjuk mi poszt? a poszt, amiről nem beszélünk?

vernarancs 2011.08.26. 10:47:03

A kabinost meg kell lincselni.

myname 2011.08.26. 10:52:10

Szerdán kettő körül kint a pénztárnál a sorban volt verekedés is :) Jöttek a rendőrök szép számmal, kb 15-en, 5-6 kocsival :)
Kár volt elmenniük, maradhattak vna estig is :))
Ha nem engedne telefonálni az irodás, megkértem vna egy épp távozót, akinek megvan mindene, h tőle hívjam a rendőrséget. De nem kódot kell megadni, hanem a szekrényed számát, és ami nálad van biléta, azzal igazolod, h az a tied. De ha a kabinostól lopták el a kulcsokat, és azzal nyitották ki, az is érdekes, hiszen ő, ők ott vannak egész nap, látniuk kellett vna...
Ill ha benne vtak, akkor bénák, hiszen ehhez nem kell sok ész, h kiderüljön :)
Még jó h a tömeg miatt nem mentem inkább be szerdán! :)

Egyéves Önkéntes 2011.08.26. 11:05:16

@Zuzus: most hogy ide írtad, már még többen tudják.
fő a biztonság!
LOL

Rock me Amadeus 2011.08.26. 11:05:25

Ezért vettem én felfújható medencét otthonra. Már kétszer megloptak strandon.

Egyéves Önkéntes 2011.08.26. 11:08:34

@Lacusru: akkor majd a kocsiból lopják ki! :)

Reap that ass (törölt) 2011.08.26. 11:09:19

Szép,de mit várunk, agyonajnározzuk a rómaiakat, mert nélkülünk éhen halnának.
Javallom, h pestmegyei strandokat vegyen igénybe aki akar.Pl:Dunaharszti vagy Bugyi, nem vész az ára, tiszta igényes és az utóbbin csúszdától kezdve minden Istenharagja van, árnyékos parkoló etc...

Miután tele lett a búrám, h a legmelegebb napokon nem jutok el vízpartra lett egy saját feszített víztükrösünk...minden forintot megért, pláne, h a kutyák is bejöhetnek velünk, a sok hülye miatt strandra nem lehet őket vinni...nem baj, lehet szívni egész nap a kutya/macska/ember szar+hányás és pissanat lágy "küvéjét" szállító mediterrán légáramlatot BP-n...

Lopás - 1 tettem érés, kisujj levágás
2 tetten érés, középső ujj
levágás
3 tettenérés AKASZTÁS!

Egyéves Önkéntes 2011.08.26. 11:14:46

Egyszerűen is megoldható hogy ne legyen nálad semmi érték, kocsival mész, a kocsiban átöltözöl és csak annyi pénzt viszel, ami pont kifutja a jegy árát. Persze hová teszem a kocsikulcsot, kérdezitek ti. Nyilván a kocsival hazamegyek, bezárom a garázsba és így már a kocsikulcsra sincs szükségem csak pontosan a buszjegy és a strandbelépő árára. Na de hová teszem a lakáskulcsot kérdezitek ti? Nyilván a kocsiba teszem. Kész passz ennyi.
Semmire nem kell vigyázni.

MajorRoboz 2011.08.26. 11:17:13

Ez vajon az érintett vezetőségekhez eljut?
Miért nem képesek nyilatkozatban reagálni ezekre?

bldo 2011.08.26. 11:24:14

Melyik egyébként az a *budapesti*, tömegközlekedéssel viszonylag egyszerűen megközelíthető strand, ahova érdemes menni?

Manyecska 2011.08.26. 11:24:45

Valószín azért kértek jeligét mert akkora már elfogyott a biléta, /ilyenkor szokás, most kérdeztem meg egy 20 éve fürdőben dolgozót/..na most ha valaki ott áll mögötte és hallja simán elviheti utána a cuccot, véleményem szerint. Innentől kezdve már bármi lehet:(( Javaslom az értékmegőrzőt!:(

2011.08.26. 11:24:53

@poluri:
A kutya segge úgy van kitalálva, hogy nem kell törölni mégsem büdös, próbáld ki a tiéddel az milyen utána

ave 2011.08.26. 11:28:44

En videki parasztkent csak lestem ezen a "kabinos" dolgon, amikor eloszor szembesultem vele.

Mekkora marhasag mar ezt a rendszert meg fenntartani a 21. szazadban??? 1954-ben biztos nem volt jobb megoldas, de most?

Egyéves Önkéntes 2011.08.26. 11:29:31

@astarta: ha majd a vesédet kanyarítják ki, mert az lesz a menő a feketepiacon, akkor majd azt kérdezed minek visz az ember vesét a piacra?
WTF?
alkalmazkodjon mindenki a bűnöző hordákhoz?
fasza világ lesz itt hamarosan, ha így zajlanak a dolgok továbbra is.

Manyecska 2011.08.26. 11:29:58

@ave: van chip-es rendszer is, mostanában kezdik bevezetni néhol!:)

Manyecska 2011.08.26. 11:32:31

@blackdogone: Római. De messze van. Tegnap és ma este is ott voltam/leszek:) Nem túl nagy strand de szép! Ne gyertek mert sokan leszünk:)))../kék bikiniben fogok integetni:)/

dan72 2011.08.26. 11:35:58

@zanzibear: Ami a jeligét illeti, ha én lennék a tolvaj, a négyszámjegyű jeligéket rögtön kiprobálnám az adott szekrényben talált bankkártyákkal. Hátha...

A Spanyol Inkvizíció 2011.08.26. 11:36:18

@É2I: a szomszédunkba költözött a városi volt rendőrkapitány, azt mondta, hogy gondolkozzak el azon, hogy külföldre költözök a családdal, mert itt pár éven belül megesznek bennünket a tudjukkik.
És sajnos neki elhiszem ezt, ő nem fotelbölcsész.

bőrmók 2011.08.26. 11:41:14

Föl kell mászni egy fára, és odaakasztani a cuccot. Aki meg ezt megalázónak érzi, az ne strandoljon :)

Manyecska 2011.08.26. 11:43:38

@hagyma: hát ja..! Én bebeszéltem magamnak hogy azért zavaros este a víz mert naptejes.. :)

bőrmók 2011.08.26. 11:45:51

@Manyecska: én régen csak simán felakasztottam egy faágra, működött is, de már nem lehet tudni, biztosra kell menni :)

A Spanyol Inkvizíció 2011.08.26. 11:47:24

@goldblum: ja tényleg. Ausztriában seggbe tolnak téged is meg a kutyádat is, ha beviszed olyan vízbe, ahol emberek vannak.
Előbb a többi fürdőző, utána a rendőr.
megjegyzem, teljesen jogosan.

bőrmók 2011.08.26. 11:48:26

@Assreaper: mondjuk én még mindig inkább a "rómaiakkal" fürdök együtt, mint a kutyáddal..

vernarancs 2011.08.26. 11:49:27

@Takony_fősámán: nem a cuccot hanem a kabinost meg rabolot kell oda folakasztani!

Egyéves Önkéntes 2011.08.26. 11:49:53

A múltkor amíg kinn fürödtem a kerti felfújható medencében, odabenn a feleségem meglopott.

SBSB 2011.08.26. 11:52:37

@A Spanyol Inkvizíció:
Én abban bízom, hogy lesz egy határ, amikor elkezdik őket ütni. Nem a nép, nem önjelölt rambók, hanem a hivatalos szervek. Sajnos már nagyon a vég kezdete előtt lesz. Lehet, hogy naiv vagyok. Már nem emlékszem, hogy ki volt, de a közelmúltban egy (volt?) rendőr fejes ezt nyilatkozta: ha kitör a gyalázat, nem fogják őket védeni, a fegyveres szervek irtani fogják őket. Persze, lehet, hogy csak egy édes álomban láttam ezt...

OFF: Tudom, jókor veszem észre, de jéé, van helyesírás ellenőrző a komment ablakban! Ehhez képest nem értem a sok hülyét. A piros hullámos vonal azt jelzi, hogy valami nem jó. Na mondjuk, ha fogalma nincs, hogy mi nem jó, akkor tök mindegy.

bőrmók 2011.08.26. 11:55:00

@vernarancs: nem egyszerűbb nem elmenni a palatinusra? Ott mindig is loptak.

Manyecska 2011.08.26. 11:58:06

@Takony_fősámán: apám a lábujjára kötözte a bilétát mondván onnan csak nem lopják már el:))))..két éve hunyt el szegény,.. de milyen sokat jártunk gyerekkoromban a Palára, szemben laktunk../régen, izé. Na jó nem olyan régen azért!/ Jó hogy kikerült ez a poszt mert 25 éve nem jártam már ott de valahogy már nem is olyan nagyon fontos!:))

prestig 2011.08.26. 12:08:18

Nem olvastam végig a hozzászólásokat, így nem tudom, volt-e már szó róla: ki van találva ( és a Szállodaszövetségnek, ahová a strandok is tartoznak) és be van mutatva egy eszköz, aminek a neve: mobilsafe. A lényege:a fürdőzők közé van beállítva egy olyan 96, két kulccsal működő értékmegőrző, amiben el tudja mindenki helyezni azokat az értékeit(kocsikulcs, pénztárca, iratok, fényképezőgép,stb)amit ugyan el kell vinnie a strandra, de jó volna, ha nem lopnák el. Az eszköz élőben működik a mezőkövesdi Zsóry, az abádszalóki és a balatonlellei szabadstrandokon, valamint Cipruson. Sajnos, a strandvezetők nagy részének hozzáállása hagy némi kivetnivalót..... Egyébként keresünk rá üzleti partnereket:deesce@gmail.com

Manyecska 2011.08.26. 12:08:30

Az volt már hogy strandra csak gyalog vagy az Aldiból..?:)

poluri 2011.08.26. 12:14:33

@EÖ: a Palatinuson viszont még a dolmányos varjak is lopnak. Képesek a vékonyabb műanyag zacskókat feltépni és kienni belőle a szendvicset. Sőt a múltkor egy mókus is gyanúsan vizsgálgatta a cuccainkat. Mennyivel izgalmasabb mint otthon! Lehet találgatni, Columbo hadnagyot játszani, hogy ki lehetett a tettes:-)

Manyecska 2011.08.26. 12:15:38

@prestig: árukiadó automatákat gyártunk! /pl.gyógyszer/..Abból biztos hogy ki is jön amit beletesznek:) Megnézem a honlapot!

poluri 2011.08.26. 12:15:43

@EÖ: a Palatinuson még a dolmányos varjak is lopnak. Képesek a vékonyabb műanyag zacskókat feltépni és kienni belőle a szendvicset. Sőt a múltkor egy mókus is gyanúsan vizsgálgatta a cuccainkat. Mennyivel izgalmasabb mint otthon, lehet találgatni, Columbo hadnagyot játszani, hogy ki lehetett a tettes:-)

This_is_Sparta (törölt) 2011.08.26. 12:15:56

Egyszerű! Nem kell elmenni az ilyen tróger, tolvaj bandával működő helyekre. Mert ugye azt nem gondolja senki, hogy a kabinos nem volt benne vastagon és az üzemeltető "intézkedését" hallva, még az sem kizárt, hogy nem vezetnek még feljebb a szálak!

De bocsánat, mit is beszélek!? Valószínűleg napszúrást kaphattam...!

bőrmók 2011.08.26. 12:16:12

@Manyecska: én apám a fürdőgatya madzagjára kötötte, és bele a gatyába :)

GRX 2011.08.26. 12:17:42

Aki Pesten strandra jár, sikeres ember nem lehet. Egyszer voltam a Paskálon, soha többet. Inkább lezuhanyozok félóránként, ha negyven fok van.

drover(fanyul társa) 2011.08.26. 12:18:36

Az ominózus napon és előtte tele volt a pala kerítésbérletes cigósuttyókkal. A napozók üdítőit egyszerűen felkapkodták, stb. Szóltunk a személyzetnek de le sem szarták. Féltek tőlük mint kiderült, hogy a meló után elverik őket.

Hajdú Peter 2011.08.26. 12:33:09

Ez nagyon durva, hogy egy ilyen frekventalt helyen levo strandon, cigany bandak terrorizaljak az embereket.
Az biztos, en akkor megyek a palatinusra, ha majd 20 mm-es nehez geppuskaval is engedik a belepest.

Stupido_Girl 2011.08.26. 12:36:56

Eddig ahányszor voltam, mindig csak 1 kabinos volt, és perceket kell rá várni, mire oda tud jönni. Addig másik blokkban van, nem láthatja mi történik a többiben. Ha éppen nem kell nyitni-zárni, akkor sem látja be az összes blokkot. Egy gyakorlott tolvajnak nem hinném, hogy kihívást jelentene a szekrények kinyitása.
Nem értem, miért nem lehet bekamerázni az öltözőt. Amúgy a strand rendszeres látogatója vagyok, de a legnagyobb atrocitás az volt, hogy valaki rám öntött egy pohár sört. Holnap is menni fogok, de asszem az értékmegörzőbe rakom ami odavaló.
Lakáskulcs + lakcímkártya, mire hazaér a delikvens, kirabolják a lakását :)

poluri 2011.08.26. 12:40:14

@GRX: akinek a gyerekei szeretnek csúszdázni, annak túl sok választása nem lehet. Az úgynevezett sikeres emberek valóban nem viszik strandra a gyerekeiket, de máshová sem, mert nem szánnak sok időt rájuk.

kida 2011.08.26. 12:47:45

sose kívánkoztam a Palatinusra... mondjuk én Csillaghegyen lakom :) szóval szar lehet az ilyan szitu, de az biztos, hogy ha rá nem is borítom az asztalt az "úriemberre", artikulátlan üvöltözés lett volna amíg nem kezd el intézkedni

Doktor Kotász 2011.08.26. 12:50:21

Egyértelműen a személyzet a tolvaj.
A strand üzemeltetőjének küldetnék egy kártérítési igényről szóló levelet közjegyzőstül. Ha nem reagál rá, akkor bíróságra beadvány, majd végrehajtás kérése.

Manyecska 2011.08.26. 12:51:09

@poluri: :) Nálunk én szeretek csúzdázni, mondjuk:)) Hétvégén viszont nincs az a pénz hogy kimenjek:)

GRX 2011.08.26. 12:52:05

@poluri: Már leírták a megoldást pár poszttal feljebb erre az esetre is: bármelyik gárdonyi-agárdi-velencefürdői strand, klórnélküli víz, csúszda, móka-kacagás, viszonylag normális publikum és alacsonyabb rétinéger-koncentráció. Költségeket tekintve sem hinném, hogy sokkal drágábban jönne ki, még a vonatjeggyel együtt sem. Igaz, hogy nem a négyeshatos visz ki, de a Déliből 45 perc alatt elérhető, ha csúszdázni akar a purgyé, ennyit kibír :-)
A sikeresek porontyai meg az otthoni kert medencéjében lubickolnak oszt rögtön is felejtik, hogy a papa vagy a bébisintér ül mellettük, de ennek mélyebb szociálpszichológiai elemzése itt nem téma szvsz :-)

Aztek68 2011.08.26. 12:59:07

@putyesz33:
Ha csak a fele igaz ezeknek (és mért ne lenne?), már akkor se megyek oda.

Amúgy ha diáksrác volt az öltözőnél, nem csodálkoznék, ha a gyerek semmiről se tudna, és csak kihasználta volna valami senior okostojás, aki ismeri a tutit, a dörgést, meg a titkos pótkulcsot. A diáksrác elviszi a balhét, és egy életre megtanulja a leckét, de sajna lehet, hogy tönkre is tették vele.

Strandot amúgy perelném, mint állat.

protoplanetáris korong 2011.08.26. 12:59:07

Ugyan már, kamu az egész történet. Szekrényeket kifosztó banda, bunkó, nemtörődöm alkalmazott, csalódott külföldi vendég stb.
Várjunk csak, mégsem, ez TIPIKUSAN magyar történet, nincs ebben semmi különös.

poluri 2011.08.26. 12:59:49

@Manyecska: Budapesten hétvége csak májusban jöhet számításba, főszezonban hétvégén utazás Aligára, vagy a Velencei tóra, ahogyan GRX is javasolta. Viszont ahová ott járni szoktunk, nincs csúszda. Aligán volt egy drótkötél lecsúszó, de miután valaki nadrágszíjjal próbálkozott, bezárták.

Piócás ember 2011.08.26. 13:04:02

Egész nyáron ment a rinya, a rossz időjárás miatt nincs látogató, mikor meg van, azokkal jól kibaszunk. Köszi. A felelősöket (értsd igazgatók, rendészek, kabinosok, tökömtuggya ki még) azonnal felfüggeszteni, kirúgni, a kárt rájuk verni.

m_and_m 2011.08.26. 13:04:03

@poluri: Szerinted minden strandra járó ember fertőtleníti magát mielőtt vízbe megy. Ugyanannyi kórokozó van jó néhányukon, mint a kutyákon. Pl: egy kis gomba innen-onnan, valamelyik testnyílás környékéről. (egyszer voltam a gunarasi gyógymedencébe, másnap már Canestennel kellett kenegetnem magam - pedig kutya nem volt a medencében)

Láttál már kutyát a vízbe piszkítani? Mert én embert igen és találkoztam szép nagy 'barnamackóval' délegyházán, ami a víz tetején lebegett. A gyerekek meg rendszeresen belehugyoznak, ezt mindenki tudja.

És ha már itt vagyunk. Pl. a Balatonba se szabad bevinni kutyát. Hogy miért? Senki se tudja. A kacsa, a hattyú és az összes többi állat évezredek óta ott él, oda jár inni (nem beszélve halakról, aki nem átallanak beledögleni a tóba).

Kicsit rossz a felfogás, hogy a kutyától kapod el a nyavalyákat a vízből.
Már csak a számuk miatt sem így van. Egy bányatóba egy átlagos hétvégi napon fürdik 2000 ember, míg ha szabadon lehetne bevinni a kutyát, akkor talán max. 10 úszkálna egy kicsit. Ráadásul egyik embernek sem kérik az oltási bizonyítványát, meg egyiktől se vesznek kenetet. Míg az a kutya, amelyiket a gazdája kiviszi a strandra elég nagy valószínűséggel rendszeresen kapja az oltásokat, rendszeresen orvosi ellenőrzéseken vesz részt amellett, hogy ápolt környezetben van. A kóbor kutyák meg nem szokták olvasgatni a tiltó táblákat és akkor mennek a vízbe, amikor akarnak.

Edigej 2011.08.26. 13:18:06

Kedves Hozzászólók!
Én vagyok a postban lévő levelet író András. Örülök, hogy ennyi hozzászólás született. Úgy tűnik, sokan az írjátok, hogy a strand csak azért teheti meg, hogy elsumákolja az ilyen lopásokat, mert a károsultak nem lépnek fel egységesen. Hát lépjünk fel akkor együtt! Én egészen addig fogom levelekkel bombázni a budapesti fürdők üzemeltetőjét, ameddig érdemben nem foglalkoznak a problémával, és örülnék neki, ha emögé folyamatosan egyre több embert tudnék állítani, pl. egy Facebook-csoport formájában. Vélemény?

Murderface 2011.08.26. 13:19:43

@Minerva12: "Szereljenek fel egy rohadt kamerát, ami rögzíti a látottakat."

@Stupido_Girl: "Nem értem, miért nem lehet bekamerázni az öltözőt."

Ne legyetek gyagyák, minek szereljenek fel olyat, hogy saját magukat buktassák le? :D
Ilyen tömeges kirámolást tanúk, bizonyítékok nélkül nyitvatartási időben külsősök nem tudnak véghez vinni (vagy ha meg van hozzá a szervezettségük, akkor nem a Palatinussal próbálkoznak, hanem teszemazt az MNB páncéltermével). Szerintem 99.9%, hogy legalább egy alkalmazott benne van a buliban.

poluri 2011.08.26. 13:28:13

@m_and_m: a természetes vizek jellemzője, hogy természetes biológiai hatások érik. A falkaszámra odahordott kutyák a természetes szintet messze meghaladó terhelést jelentenek. Nem véletlenül tiltott mind a kutyák, mind az emberek számára a bányatavakban a fürdés. A többségüknek lassú az öntisztulása és biológiailag veszélyesen szennyeződnek mind a túl nagy humán, mind a túl nagy kutya terheléstől. Ahogyan írtam, bányatavakban csak nyár elején, hideg vízben kockázatmentes fürödni mikrobiológiai szempontból, amíg a terhelés el nem éri a kritikus szintet. Ha a terhelés kisebb volna, például nem vinnének oda kutyákat, és az emberek is betartanák az egészségügyi szabályokat, akkor bányatavak vizének fürdésre alkalmassága kitarthatna akár nyár közepéig is.

Piócás ember 2011.08.26. 13:33:26

rothaggyakmeghaértem
a levél szekrényfeltörésekről született, miért kell belekeverni a témába a kutyák fürdetését?

mandarinkisasszony 2011.08.26. 13:39:06

A Sziget alatt ugyanígy fosztották végig a szekusok az értékmegőrzőket.
Vagy nem szabad kimenni a Palatinusra, vagy kimehetsz, de ne vigyél magaddal semmilyen értéket.
Amúgy hatalmas tarolás lehet az ottani kulcsosoknak, hogy kinyitják a szekrényt, te bemondod a belső ajtóra felírt számot, ő azt hazudja, hogy nem jó, nem stimmel, akármennyire is az van odaírva, visszacsukja, és már övé is a cucc. LOL! Persze csak vicc... De tényleg, nem mennék ilyen helyre, ahol ilyen kőkori módszerekkel intézik az értékmegőrzést!

poluri 2011.08.26. 13:42:02

@Piócás ember: ha nincs kedved végigolvasni a hozzászólásokat, akkor egy gyors útmutató, hogyan jutottunk el a kutyákig: palatinus látogató közönség elemzése - higiéniás összefüggések - összehasonlítás fürdési lehetőségek között Budapest térségében - bányatavak és azok kockázatai - kutyafürdetés hatása bányatavakban

Viktus 2011.08.26. 13:49:19

Na a megoldás rögtön ott állt az emberek előtt a kabinos srácot körbefogni elvinni medencéhez, és addig ki-be lógatni a lábánál fogva a vízbe amíg nem csacsogja el hova is lettek a cuccok.

Viktus 2011.08.26. 13:57:32

@Lacusru:

Na igen ... ramadan mellett fél öt után ráadásul fél áron lehet bemenni. Kultúrált karkötős szekrények stb.

ergerberger 2011.08.26. 14:06:05

@Manyecska: "apám a lábujjára kötözte a bilétát mondván onnan csak nem lopják már el:))))..két éve hunyt el szegény"

Milyen praktikus, akkor csak le kellett cserélni a bilétát egy lábcédulára.

tede 2011.08.26. 14:18:52

@Edigej: üdvözöllek Magyarországon. Méghogy valaki foglalkozzon egy lopással? Nálunk pár éve az összes épülő házat feltörték a környéken, egyiket a másik után nagyjából 2 hét leforgás alatt.
A nyomozás még el sem kezdődött az első esetben, amikor a betörők már a sokadik házat pakolták ki. Nem egy táskát meg pár iratot vittek el, hanem cirkót, le nem rakott parkettákat, radiátorokat, szanitereket, ami csak mozdítható volt.
A kiérkező szervek még arra sem voltak hajlandóak hogy a zsíros olajos ujjlenyomatot levegyék csak pár kattintás a fényképezőgéppel meg némi papírmunka aztán viszlát.
Egy idő múlva, már nem emlékszem mikor, de olyan 2,5-3 hónap lehetett, be kellett menjek és aláírni a bravúros nyomozás eredményét, hogy a tettes ismeretlen.
Másnap ugyanígy járt a szomszéd utcában épülő ház, aztán jött a többi, de természetesen nem állt össze senkinek, hogy itt egy szervezett banda szépen végigrabolta nagy nyugisan a környék összes épülő házát. Mi már csak későn szereztünk egymásról tudomást, különben megszerveztük volna az őrizetet, én biztosan.

Mégis mit vársz egy öltözői szekrény feltörése esetében?

Edigej 2011.08.26. 14:20:47

@tede: Röviden? Változást. Ami máshogy nem megy, csak ha kényszerítjük erre az illetékeseket. Ez esetben a fürdő üzemeltetőjét.
A te esetedben pedig a rendőrségre kell nyomást helyezni.

tomimann 2011.08.26. 14:21:49

@m_and_m: Egyetértek! Innen már csak néhány lépés, hogy írtsuk ki a kutyákat a macskáka, a parlagfüvet valamint az egyész bolygót mert ők okozzák az allergiát..

tede 2011.08.26. 14:24:37

@Edigej: értem, csak szkeptikus vagyok
túl sok ráfordított energia kéne, hogy ezeket a tehetetlenségtől vergődő szervezetek bármiről is meggyőzni

Edigej 2011.08.26. 14:28:33

@tede: Tudom, hogy sok energiát jelent, ezért kellene közösen fellépni.

Aki perelni szeretne:

471. § (1) A fürdők, kávéházak, éttermek, színházak és hasonló vállalatok, továbbá a ruhatárat üzemben tartók felelősségére a szálloda felelősségének szabályait a következő eltérésekkel kell alkalmazni:

a) a vállalat felelőssége csak az olyan dolgokra terjed ki, amelyeket a látogatók a vállalat helyiségeibe rendszerint magukkal szoktak vinni;

b) ha megfelelő hely áll a látogatók rendelkezésére dolgaik megőrzése céljából, a vállalat csak az itt elhelyezett dolgokban esett kárért tartozik felelősséggel.

(2) A felelősség e korlátozásai figyelmen kívül maradnak, ha a látogató bizonyítja, hogy a vállalat nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.

tomimann 2011.08.26. 14:30:13

@Edigej: Sajnos hazánkban nem érdeke a rendőrségnek ilyen ügyekkel bajlódni, túl sok papírmunka, kevés elismerés.

Poptaritop 2011.08.26. 14:41:31

@Stupido_Girl: "Nem értem, miért nem lehet bekamerázni az öltözőt."
Persze, hogy az őrök a felvételről nézegessék csúnyádat vagy a himbilimbid vagy amid van? hehehe ;)

Jemi 2011.08.26. 14:50:24

a palán az egész rendszer kritikán aluli, egy ekkora strandnak már rég nem így kéne müködnie..

Viktus 2011.08.26. 15:18:23

@drRoot:

Felétek a cuccok tárolására szolgáló szekrény előtt öltöznek a népek ? az is elég egyedi népszokás. Öltöző kabinok nem is foglalnak helyet?

Stupido_Girl 2011.08.26. 15:25:00

@drRoot: Erre nem gondoltam :), de mindent meg lehet oldani, pl. néhány öltözővel. A legtöbben úgyis úgy mennek, hogy rajtuk a fürdőruha.

m_and_m 2011.08.26. 15:28:11

@poluri: Mert falkaszám mennek kutyák? Ugyan már!
Nézz már körül! A lakásom mellett van egy kijelölt kutyafuttató. Oda járnak a város (vidéki nagyváros) nagy részéről kutyás sétáltatni. Falkaszám? Hát van, hogy 10-15 kutya is van ott. A város főterén, ahova meg az emberek mennek sétálni rendszeresen 1-200 ember van.
Ha engednék a kutyákat, hogy fürödjenek, akkor is jó ha lenne egy normálméretű balatoni strandon vagy 5 kutya, a 2-3000 emberre. Akkor ki terheli jobban a tavat?
Kutya? Nem szarik bele, nem pisil bele.
Ember? belepisil (némelyik beleszarik - bizony sajnos így van), belemossa a naptejet, napolajat, beleönti a megmelegedett sört, beledobja a kajamaradékot, nylonzacskót, pillepalackot, stb., stb.

Jobb ha úgy gondoljuk, mi megyünk vendégségbe a tóhoz, és nem nekünk kéne megszabni, hogy hogy is menjenek azok a dolgok, amik már előttünk is teljesen jól mentek!

m_and_m 2011.08.26. 15:30:06

@Piócás ember: Úgy, ahogy gyorsan eljutunk a cigányozáshoz, a zsidózáshoz, a maszopozáshoz és az orbánozháshoz.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 15:50:40

@blackdogone: Tömegközlekedéssel minden strand egyszerűen megközelíthető. Hogy hova érdemes menni, az már jó kérdés.

Palánál ott a 26-os
Rómainál a HÉV és a 34,106,134
Csillaghegynél a HÉV és a 160-as
Pünkösdfürdőnél a 34,134
Csepelinél a 71-es
Paskálnál a 77,82 trolik és a 3,62 villamos.
Dagálynál az 1-es vili és a 133-as busz.

Manyecska 2011.08.26. 16:08:18

@ergerberger: ..hülye. Már ezt is irigyled a szegény nyomorult magyartól?? :)

ki vagy te 2011.08.26. 17:05:45

@Edigej: Nézd meg a következő weboldalt: mobilsafe.eu lehet ez a megoldás?

Egyszarvu 2011.08.26. 20:59:06

Mi is aznap voltunk, meg ma is, és minden remek volt :)

Mint kiderült, nem minden úgy volt, ahogy a levél írója állítja, nem kell mindig mindent elhinni a hirtelen haragból megírt sztoriknak...

Dexter007 2011.08.26. 23:54:37

erkölcsileg züllött egész Bp.!
itt vidéken bármit kinn hagyhatsz, ha nincsenek cigányok a strand területén, akkor semmid sem tűnik el!

pelikán_józsef 2011.08.27. 07:46:51

@Egyszarvu: Ne bagatelizáld.
Nem tudom mi a végkifejlet, de tegnap délután a rómain nem tudtam szekrényt használni, mert a kabinos éppen nem találta a szekrények kulcsát.

Big-Boy1 2011.08.27. 08:05:22

Sajna Gárdonyban is lopnak mint a gép, én már emiatt oda sem járok, inkább a Balaton!

Poptaritop 2011.08.29. 07:53:13

@Viktus: Nem tudom a palatinusban mi a helyzet nem voltam még ott. De felénk bizony előfordul. Sőt nem csak felénk, hanem az országban nagyon sok helyen. Még nem láttál ilyet mi? Most nem az értéktárolóról beszélek hanem sima öltöző szekrényről. ;)

666E 2011.08.29. 13:37:39

erős a gyanúm, hogy mint oly sok szekrénysornál (legyen szó uszodai vagy iskolai szekrényekről), egy kulcs kb minden negyedik zárat nyitja. halál komoly!
és ezt páran úgy látszik kihasználták.

popocatepetl 2011.08.29. 19:27:28

@Big-Boy1: Mióta elhúztál a francba Gárdonyból, jelentősen csökkent a lopások száma. Szegény Balaton, most abba ugrálnak a sityakod alatt párolt és meghintáztatott bolhák.

Reap that ass (törölt) 2011.08.29. 21:45:50

@Takony_fősámán:
Szíved joga...
Az én kutyám legalább tiszta, engedelmes, nem lop meg, nem pissant és csokkant a vízbe...
Jah és a gyerekek (nem csak a sajátjaim), jól érzik magukat vele...

Én is nyugodtabb vagyok, mert ha valami gebasz van, akkor azonnal van visszajelzés és biztos fogódszkodó...

Nem mondok pl-kat, de eddig csak hasznom volt a kutyával fürdésből...a rómaikkal meg csak bajom, volt,vérre mennő bajom...kösz ha nem szükséges 1 faluban sem élek velük...szerencsés vagyok!

putyesz33 2011.09.06. 22:34:40

Kérdezném, hogy tud-e valaki valami fejleményt az augusztus 25-én elkövetett lopásokkal kapcsolatban?
A strand részéről történt-e valami pozitív lépés?
Vagy el kell kezdeni telefonálni és zaklatni őket, hogy igenis ők a hibásak és fizessék ki a kárt?

Imre82 2011.12.06. 11:17:32

Budapestiként mondom, hogy valóban pesten ez a divat. Tapasztalatból mondom, velem is előfordult már. Azóta csak vidékre vagy Balatonra járunk. Ott még ilyen nem fordult elő és remélem nem is fog!
süti beállítások módosítása