Tékozló Homár

Elnézést kér a Palatinus

2011.08.26. 16:36 | jackyll | komment

A tegnapi lopással kapcsolatban tisztáz néhány dolgot a Palatinus strand vezetősége, egyúttal kárpótlásjegyeket ajánlott fel naiv ügyfél csapatának.

Tisztelt Tékozló Homár! Az internet nagyon jó dolog, de a használatánál figyeljünk arra, hogy ne sértsünk meg másokat ok nélkül. Lehet ítéletet mondani emberekről, hivatalokról úgy, hogy a másik fél véleményére nem vagyunk kíváncsiak. Ezúton szeretném leírni az események sorozatát a Palatinus strand vezetősége nevében.

2011.08.24-én egy, a fürdőrészéről is elítélendő sajnálatos eseménysorozat történt. Záróra előtt az irodában jelezte egy vendég, hogy a férfi szekrényes öltözőben a szekrényéből eltűntek a ruhái. A szolgálatban lévő helyettes fürdővezető a csoportvezetőt és a megnevezett szekrénysorról a dolgozót lehívatta, közben jegyzőkönyvet vett fel az eseményről. Az interneten nyíltlevelet megfogalmazó 3 vendégünk szintén az irodába érkezett, érthetően feldúlva, hogy az ő szekrényüket is kirámolták. Az irodában egyszerre egy vendégnek tudott a helyettes fürdővezető jegyzőkönyvet felvenni, így a csoportvezető megkérte a fiatalembereket, hogy várjanak az iroda előtt. A vendég elmondása szerint is hangoskodva a vezető sértésével nem segítette elő semmiképp az ügye intézését.

Megint a fiatalember írására hagyatkozva a jegyzőkönyvet felvettük mind hármójuknak és tájékoztattuk a kivizsgálás, eljárás módjáról. Az általuk leírt kocsi kulcs illetve kocsi eltulajdonításáról nem kellett jegyzőkönyvet felvenni, mert nem volt ilyen bejelentés.
A külföldi vendégek türelmesek voltak és nem volt kifogásuk az ügyük intézésével kapcsolatban. A jegyzőkönyv felvétele közben kiderült, hogy az idős úr rossz szekrényszámot adott meg, és ezért nem találta a személyes tárgyait, de az általa ténylegesen elfoglalt szekrényben a ruhái és értéktárgyai hiánytalanul meglettek.

Mindkét meg nem történt esemény kvázi tényként való beállítása jelzi a levélíró elfogultságát. A jegyzőkönyvek felvétele után a helyettes fürdővezető jegyzőkönyvbe foglalta az eseményeket. A helyettes fürdővezető a szekrényeket megvizsgálta, az ajtókon és zárakon erőszakos kinyitásnak nyomát nem találta. Ezt követően jegyzőkönyveket a Gyógyfürdő Zrt. vezetésének továbbította. Azonnali intézkedésként az öltözőbe biztonsági szolgálatot állított.

Az Önöket ért kellemetlenségekért elnézésüket kérem, és bízom benne, hogy egy hatezer fős forgalomnál sokan tértek haza kellemes emlékekkel a Palatinusról. A tények rögzítésén túl ugyanakkor rendkívül sajnáljuk a történteket és ezért Önökön keresztül szeretnénk a levél írójának és a fent említett eset kapcsán valamennyi érintettnek felajánlani, a Palatinus strandra a 2011.évi strandszezon végéig, napi egyszeri, díjmentes belépés lehetőségét.

Budapest, 2011.08.26.
Palatinus Strand vezetőség

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Píter 2011.08.26. 21:17:12

Istenem, kit érdekel, hogy felvették azt a rohadt jegyzőkönyvet végül? Attól még sem az ellopott cuccaik nem lesznek meg, sem a káruk nem lesz megtérítve! Ők talán nyugodtan ülnének a hátsó felükön, ha mindenüket ellopták volna? Normálisak ezek? Ellpoják az ember pénzét, bankkártyáját stb. Ezek után ingyen jeggyel valószínüleg szívesen visszamegy oda?! Esetleg ezt a szánalmas őskori nyitogatós, számfelírogatós szekrény rendszert lekéne cserélni végre, a kárukat meg megtéríteni és utána esetleg lehet adni nekik ingyen jegyet, hogy saját maguk is meggyőződhessenek a fejlesztésről. Tipikus magyar balkáni szintű szolgáltatás és hozzáállás.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 21:23:26

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: kb. 2000 szekrény van az öltözőben, van női és férfi, az már 5000 meg kb. 500 kabin, amiben 2-3 ember is öltözhet egyszerre. És van aki nem használja az öltözőt.

Megdobbent 2011.08.26. 21:24:13

@hagyma: Ahaha, a minap kellet volna rendort hivnom, rutinosan nem hivok europai 112-t, mert az nem mukodik itt, de hivom a kozvetlen 107-et. Hat vazze, 2x15 percig automatat hallottam, hogy ha majd lesz rendor, akkor majd a beszelgetesunket rogzitik. Es igen, budapest fovarosban esett meg, egy normal hetkoznap 19 orakor.

Ehhez kepest egy par orvasa kesobbi nemhatosagi jegyzokony ebben az orszagban maga a csoda.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 21:27:47

@vuk_: Nem. Nem kapsz kulcsot. A kabinos nyitja, és ha a belülre felírt szám egyezik a bilétád számával, akkor valóban a tied a szekrény. Valszeg az öreg rossz számot mondott, és az pont a meglopott szekrénysorra esett, ami nyitva volt. A tolvaj meg nyilván letörli a belülre írt számot, ne bizonyíthassa a fürdőző, hogy az ő szekrénye volt.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 21:29:49

A legbiztonságosabb az lenne, ha nem zárható lenne, hanem lakatolható. Akkor saját lakatod ráteszed, és akkor csak flexszel nyitja ki a tolvaj, az meg azért elég feltűnő (nincs üresjárat az öltözőben, szal mindig akad egy vendég, aki meghallaná a flexelést)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 21:31:03

@Peti817172M: De valamiért a fürdők nem támogatják ezt a megoldást. Biztos azért, mert így nem tudnának lopni :) Más indokot nem tudok, hogy miért kell olyan rendszer, ahol a személyzet bármelyik szekrényt ki tudja nyitni.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 21:32:12

@Peti817172M: Amúgy a Városmajor utcai uszodában van lakatos rendszer. Ugyan adnak hozzá lakatot, de azt bevágod a szekrénybe, és rárakod a sajátodat.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.26. 21:38:49

Sőt berakhatsz egy tízmásodperces időzítővel ellátott kisebb robbanóeszközt is, amit egy hatjegyű számsorral lehet hatástalanítani.
Irány Európa!

Megdobbent 2011.08.26. 21:46:48

@estrella negra: ... esakkor majd ciganygyerekek potyognak az egbol? :>>>

Manci néni, a szomszéd 2011.08.26. 21:51:46

Na, már csak ez kellett!

Biztonsági őrök! Hihihííííííííííí!
Kecskére a káposztát.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.26. 22:11:10

@Megdobbent: Az lesz majd az igazi Lakatos-rendszer.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 22:26:51

Egyébként a kabinos részleg még rosszabb. Ott szakállas kulcs van, vagyis elég csak a kulcsra írt számot lelesni, mikor a néni bezárja, és utána bármelyik kulcsmásolónál vehet ugyanolyat.

A szekrényeseknél meg ha összeguberálnak pár cilinderes kulcsot, nagy az esélye, hogy valamelyik jó lesz. Pici eltérés esetén még működik a zár. Én például tudom nyitni-zárni a garázskulccsal a lépcsőházi ajtót, de fordítva már nem.

Anti Anyag (törölt) 2011.08.26. 22:29:24

@Píter: A jegyzőkönyvnek nagyon is van értelme, mert a kárukat a Palatinustól csak a jegyzőkönyv birtokában hajthatják be, ezzel a Palatinus elismeri, hogy kár keletkezett. A rendszer olyan, hogy a Palatinus egyértelműen felelőssé tehető, hiszen te nem tudod kinyitni a szekrényt, csak az ottani dolgozó. A Palatinus belső szabályzata ebben eléggé döntő és elég nyilvánvaló, hogy a dolgozó nem tartja be. (Sok a vendég, erőszakos cigánycsapat) tökmindegy, ez nem a vendég problémája.

Az már a Palatinus magánügye, hogy a kabinosok, cigánybandák rabolják a szekrényt, vagy boldog - boldogtalannak kinyitják.

A fürdőbelépőt én nem is fogadnám el, legfeljebb a kár megtérítése után, mert így a Palatimus érvelhet azzal, hogy kártalanított.

Az igazgató levele egy marhaság, maszatolás és az ügyfél gyöngyökkel való kártalanítása. Szinte kikéri magának ami egyértelműen az ő hibája.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.26. 22:31:22

@estrella negra: igyekszunk
@Megdobbent: en nem tudom itt hogy mukodne csak sejtem, meg sosem kellett hivnom, viszont volt hogy jottek hivatlanul:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.26. 22:44:21

@Peti817172M: vicces lesz, hogy lakattal jar mindenki:)
olvastam, hogy nehany boltba is le kell adnod a cuccod, ami alapjaban vicces, dehogy meg lakattal is jarjunk
@Anti Anyag: minden jegyzokonyvnek van ertelme, kiveve egy furdomesterhelyettes jegyzokonyvenek
lopas - buncselekmeny- rendorseg

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.26. 22:47:29

azt nem olvasom a valaszban, hogy a deputy furdomester, miutan felvette a jegyzokonyveit, feljelentest tett a rendorsegen
nem
adnak szabadjegyet....
buncselekmeny tortent, vagy legalabbis a posztolo azt allitja
ha a deputyfurdomester tudomasara jut, hogy a teruleten buncselekmeny kovettek el, koteles feljelentest tenni a hataskorrel es illetekesseggel biro rendorkapitanysagon/annak osztalyan/
hihhetetlen

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.27. 00:41:56

Én is átértékeltem a poszt hatására az életem.
Eddig nem mentem a Palatinusra.
Na, ezután se megyek.
A patakpart rulez!
Az értékeimet elásom a földbe.
Bár itt nem lopnak.
Ez mondjuk érdekes.

dr. Aullah 2011.08.27. 01:21:36

Én pont most akartam menni oda, az egész családdal. Egy hétre.
De ezek után? Soha. Inkább megyünk az aldiba, ott még fűszoknyás lányok is vannak.

Megdobbent 2011.08.27. 01:36:16

@hagyma: "hihhetetlen" --> magyar

Nalunk sajatos az elet, fulkeforradalmar nepseg a mienk (fasszal sem szavaztam zorbanra, igy csak karorvendhetnek - ha nem az en boromre is menne)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 01:39:28

@Aullah: Sőt!
''Piros körmű hurik rázogatják a pöcsödet.''

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 02:05:30

...asszem, 'birizgálják' volt inkább.

salapapa · http://salapapa.hu 2011.08.27. 03:04:32

:DDD

ez a pala olyan, mint a mizo.
még júniusban vettünk 4 tejet. kinyitáskor -bocsi, 3in1 milkát akartunk inni! :P- döbbenet: romlott. mási kibont: romlott. harmadik...
nnna? szabadon választott!
2 hete kaptunk engesztelésül egy 1000Ft-ot utalványt.
olyat röhögtem, mintha egy jó viccet hallottam volna!
persze lehet, hogy a MIZO ezt viccnek szánta.

Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.08.27. 07:20:34

"Azonnali intézkedésként az öltözőbe biztonsági szolgálatot állított."

A jellegzetes magyar hozzáállás. Megvárjuk, amíg megtörténik a baj, utána cselekszünk.

IP gyűjtögető 2011.08.27. 07:41:36

@istvan190200: Oh, bocsánat, hogy nem ismertelek fel rögtön! Éppen most jövök vissza házam legkisebb helyiségéből és hát otthagytam valamit. Minden megnyilvánulásodból látszik TE vagy az! ;)

A "Rasszista" szó használatához: nem tudsz megkülönböztetni egy eszkimót egy négertől? Mert tudod, te alulképzett, ezek a rasszok. Tehát az a rasszista (bocsánat a te körödben "rásszistá"), aki látja a különbséget. Aki meg nem annak legyenek indiai vendégdiákok a szomszédai.

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.27. 08:23:23

"A vendég elmondása szerint is hangoskodva a vezető sértésével nem segítette elő semmiképp az ügye intézését" = ha felháborodva anyázol, bosszúból nem leszünk olyan készségesek, mint másokkal?

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.27. 08:24:28

" az ajtókon és zárakon erőszakos kinyitásnak nyomát nem találta" = belső 'munka' volt?

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.27. 08:29:34

"az idős úr rossz szekrényszámot adott meg" = szekrényszámra kinyitják neki és bele is turkálhat, jelszó nélkül?

Ugyandehogy (törölt) 2011.08.27. 08:31:00

lennének még kérdéseim, de láthatóan nem SZOLGÁLTATÓ a hozzáállás...

Edigej 2011.08.27. 09:20:36

Tisztelt Vezetőség!

A jelzett homárposztban közölt levél írójaként engedjék meg, hogy kategorikusan elutasítsam - a saját és a jelzett két barátom nevében is - az ingyen strandbelépőt. Amint azt a jegyzőkönyvekben is jeleztük, nem erre, hanem az ellopott értéktárgyaink utáni kártérítésre tartunk igényt a Ptk. 471. § (2) alapján.
Egyben engedjék meg, hogy reagáljak néhány, a válaszlevélben szereplő állításra. Az irodába érkezve nem "kérés" hangzott el irányunkban, hanem először tétlenség fogadott minket, a segítőkészség teljes hiánya, a telefonok, bankkártyák ügyében megfogalmazott kérésünkre nem is reagáltak. Miután később visszamentünk az egyébként tárva-nyitva álló irodába, pedig egy "hé, hé, hé" szavakkal bevezetett, tegező formában megfogalmazott, emelt hangú utasítás hangzott el felénk (azt az információt ekkor sem kaptuk meg, hogy még jegyzőkönyvfelvétel folyik). Ezután emlékeztettem a csoportvezetőt arra, hogy szerintem mi lenne ilyenkor az elfogadható eljárás. Ami a jelzett két "tényként beállított" esetet illeti, én a levelemben azt írtam le, amit láttam-hallottam, külön kiemelve, hogy "nem tudom, hogy igaz-e". Tessék visszakeresni a sértett viszontválasz helyett, amely sértettséghez jelenleg önöknek van a legkevesebb alapjuk. Természetes, hogy "elfogult" vagyok, önök is az lennének, ha ellopták volna az értékeiket egy zárt, őrzött szekrényből.
De, ahogyan számos kommentelő kiemelte: a jegyzőkönyv felvétele körüli tények egyik vagy másik irányba történő minimális pontosítgatása nem fog magyarázatot adni arra, hogyan történhetett az, hogy "erőszakos kinyitás nyoma" nélkül eltűnhettek az értékeink egy bezárt öltözőszekrényből, illetve hogy hosszú távon hogyan tervezik a probléma megoldását. Ennek érdekében levéllel fogok fordulni a Budapest Gyógyfürdői Zrt.-hez, és szükség esetén más illetékes szervhez is.

üdvözlettel:

a fenti eset károsultja

Rosszindulatú Vászka 2011.08.27. 09:46:17

Eddig sem jártam a palára, ezután se fogok, de most már mégis más, mert eddig hiányzott az elhatározás.

Rosszindulatú Vászka 2011.08.27. 09:48:09

"Az internet nagyon jó dolog, de a használatánál figyeljünk arra, hogy ne sértsünk meg másokat ok nélkül."

Ez nagyon mókás mondat, erős a gyanum, hogy bekerül a homárszlengbe a karfiollevél és a kékszallag közé, de lehet, hogy a baccpapucs elé is akár.

t.netti 2011.08.27. 11:26:44

Sajnos semmire sem mennek a megkárosított fürdővendégek a jegyekkel... Szívesebben olvastam volna arról, hogy a jövőben milyen módon akadályozzák meg azt, hogy ilyen esetek egyáltalán megtörténjenek. Erre nem tért ki a kimosakodó és a problémát elbagatellizáló vezetőségi levél. Na, emiatt eszembe sem fog jutni, hogy kimenjek a családommal a Palára, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Megérte ez a nagy önérzeteskedés a fürdőnek?...

cewangpalmo 2011.08.27. 11:38:53

Sorstársi együttérzésem a Palatinus károsult vendégének. Én a Lukács fürdő törzsvendégeként estem áldozatul a fürdőben tavaly ősszel lezajlott lopássorozatoknak. Az öltözőszekrényeket a belépéshez is használatos óra nyitja ott, aminek elektromos kódjához kizárólag a Bp.Gyógyfürdői Zrt. arra felhatalmazott alkalmazottai tudnak hozzáférni. A lezárt szekrényben lélvő táskámban találjható pénztárcámból egyszerűen kilpotott valaki 30 000Ft-ot. (délelőtt vettem fel édesanyám temetési segélyét, ez különösen érzékenyen érintett). Este otthon vettem észre a pénz hiányát, visszamentem még nyitvatsartási időben. Fürdővezető mondta,hogy Ő este fél nyolckor nem hív rendőrt, mert a rendőr későn jönne, Ő meg haza akar menni. Ha akarom, hí, maradjak ott a biztonsági őrrel az éjszakában. Nem volt kedvem ehhez.Bizotnsági őrrel bementünk, az konstatálta, hogy külsérelmni nyom nincs. Igazgatóhelyettes közölte, hogy értékeket széfben lehelyezni kéretik. VAn belőle az egész fürdő területén 7db. 500/igénybevétel, a jegy árán felül. Leveleztem a fürdőigazgatósággal, vonatkozó törvényhelyekre hivatkozva, aztán belefáradtam. Rendőrségnél tett feljelentésem alkalmával a feljelentést felvevő rendőr elmondta, hogy milyen sokan (tucatszám) voltunk hasonló módopn megkárosítottak, és hotgy az elkövetés módszere egyértelműen belső szarkára utal. Soha nem volt külsérelmi nyom, és mindig hagytak valamennyi aprópénzt a kirabolt pénztárcákban a tolvajok.És mindenki nagyon sajnálta, és a nyomozás eredménytelenül zárult.Szurkolok magának, hogy több energiája legyen az eset végigviteléhez. LEhetetlennek tartom, hogy ne kötelezze semmi a fürdőigazgatóságot arra, hogy az általa lezárt (esetemben központi elektromos rendszerrel!!!) kabinokban lévő tárgyak hiánytalanul meglegyenek akabin kinyitása után is.Legalább maga ne adja fel!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 11:47:00

"A külföldi vendégek türelmesek voltak és nem volt kifogásuk az ügyük intézésével kapcsolatban."

VAgy csak leszarták őket.

Valamiért inkább a vendégek leírása tűnik életszerűnek. Mert mégis, mi van ebben a levélben? "Nem is így volt", ennyi.

Sztem amúgy a 3 károsult egybehangzó véleménye kicsit furcsa lesz majd.

Szóval a bocsánatkérésért is illene majd elnézést kérni :D

Egyébként kici óccó off :
kilatas.webuda.com/?q=node/189

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 11:48:30

@cewangpalmo: A tárgyak a szekrények nyitása után is megvoltak - csak ugye azután nem, hogy a tolvaj kinyitotta, és elvitte belőle, amit el akart :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 11:51:59

@Megdobbent: Ja, én amikor a legutóbbi balesetemhez hívtam ki őket, akkor ott értetlenkedtek, hogy ha nincs személyi sérülés, akkor minek jöjjenek ki. Helyszínelni? Biztosítani az amúgy veszélyes útszakaszt? Minek? :D

cewangpalmo 2011.08.27. 11:52:31

@ColT: Egy kis mosoly mindig jól jön..még kesernyésen is

cicmen (törölt) 2011.08.27. 12:05:17

szeretnénk a levél írójának és a fent említett eset kapcsán valamennyi érintettnek felajánlani, a Palatinus strandra a 2011.évi strandszezon végéig, napi egyszeri, díjmentes belépés lehetőségét.

Hagy menjen haza minden alkalommal fürdőgatyában! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 12:11:19

@cewangpalmo: Jaja :)

@cicmen: Mit akarsz, meglenne a napi ruhaadag, amit turkálóban értékesítve, a fürdő tulaja kiegészíthetnéé bevételét :D

cicmen (törölt) 2011.08.27. 12:11:35

@ColT: Ja, én amikor a legutóbbi balesetemhez hívtam ki őket,

Miért? Hány volt? Rendszeresen vannak baleseteid? Merre szoktál közlekedni? Már csak azért, hogy nehogy arra tévedjek! :)

cicmen (törölt) 2011.08.27. 12:13:37

@ColT: Ahha! :) A Pala mellett közvetlenül kilós ruha áruház. Gyanús mint a kínai büfé a sintértelep mellett. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 12:17:31

@cicmen: :D
- Volt egy vaddisznós, amikor 3 disznó folalta el előttem az utat, én estem ki egy beláthatatlan kanyarból... választhattam, hogy szakadék/szalagkorlát, disznó, vagy partoldal, aminek nekimegyek
- Egyszer belém jöttek oldalról, mert az idióta azt hitte, hogy a csillivilli új autó havon is tapad (megbüntettek, mert a rendőrnek úgy volt kényelmes, hogy engem vág meg, nem a másik felet)
- Egyszer egy bukkanó mögött, a fél utat elfoglva telefonálni megálló szőkenőbe trafáltam hátulról (megbüntettek)

A kilós áruház meg ja :)

.lll. 2011.08.27. 12:45:04

@ColT:

vaddisznót kár elütni,nem döglik meg a rohadék

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.08.27. 13:00:42

Én azt azért megjegyezném, hogy ez gyakorlatilag bárhol előfordulhat, az értékeink sajnos szinte sehol nincsenek biztonságban. Mivel nem tudok úszni, ezért jó 10-13 éve nem voltam strandon, napozni otthon is tudok a kertben Viszont arra tisztán emlékszem, hogy akkor kevesebb lopás volt, emlékszem, anno fel se merült bennünk ilyen, hogy egy zárt szekrényt kirámoljon valami rézbőrű a strandon.
Ez nagyon elszomorító, az ember már nem tud nyugodtan szórakozni, és pihenni!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 13:07:32

@lófő: De ha igen, és hazaviszed megenni, akkor meg is vágnak.

kiezalany 2011.08.27. 13:08:41

Hát, én eddig szerettem a Palát, de ha a vezetőség így áll hozzá dolgokhoz, akkor nem hiszem, hogy ezentúl is látogatni fogom. Ha ne adj' Isten, bármi károm keletkezne, nyilván én is ennyit várhatnék tőlük segítségnyújtás címszó alatt. Én is úgy gondolom, hogy a tipikus "nem is úgy volt" meg a "vendég a hülye" önérzeteskedés helyett inkább intézkedhettek volna emberi módon.
És nem azért, de a két poszt elolvasása után most már szinte biztos vagyok abban, hogy belső ügy volt. Ezért nem volt olyan fontos a "vezetőségnek" a mielőbbi alapos intézkedés.

Sajnálom a károsultat és ez az ingyenes belépő felajánlás az év vicce volt.

Jokkura 2011.08.27. 14:52:50

Rendőrségi hír: 8 strandlopás sorzatból (idén) 5 a budapest gyógyfürdő és hévezei zrt ( vagy mi a @ nevük) által üzemeltett intézményeiben történt.
És ide tartozik a Palatinus is ....nos ehhez már nem kell komment.
A hal ,a fej, és a bűz összeföggáseit ajánlom a zrt vezetőinek a figyelmébe.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 15:32:29

@cicmen: Valamint az is gyanúra adhat okot, ha a kórházi konyha a proszektúra mellett van, és gyakran adnak májat ebédre.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 16:07:12

@Jokkura: Strandlopás SOROZATBÓL. Érted, biztonsági intézkedések? Vagy akkor a fejesek szerint ott minden rendben? :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.27. 16:18:25

@ColT: ez sajnos 3 sajathibas baleset:(
mindenkinek jobb lesz ha loval jarsz

purehetero 2011.08.27. 17:13:56

Az első posztból csak a dolgozók lettek számomra gyanúsak, de ezen nemes felajánlás arról győzött meg, hogy az igazgató úr lehet a strand maffia főnöke is egyben. Az ingyenes jegyeket meg azért ajánlhatta fel a derék keresztapa, mert azóta már áttekintette a zsákmányt és felmérte, hogy ebben a három gyerekben van még üzlet.

Soha, de soha nem teszem ki a lábam erre a gengszter strandra és szerintem más se menjen, hacsak nem Száva a családneve.

Jokkura 2011.08.27. 17:21:05

@ColT: de már minek?? ha nem lett volna ilyen meleg ,akkor aug 21. bezártak volna. Volt egy szar nyár, a melós (alkalmazott) nem kapott elég fizút ,gondolta,hogy így az utolsó napokban ( és a főnőkség hallgatólagos "engedelmével"[??]) kiegészíti a nyári bevételt. Jövőre meg vagy mindenk elfelejti az egészet ,vagy kiadják gebinbe (most más a neve) és akkor maszek alapon "rendbe tehetik" és a megy a privátba.
A haver bizt.szolg. is jól jár , sok léhűtőnek lehet adni lehetőséget,hogy ott feszítsen.
Egy időben a Rómain kutyás(!) őrők cirkáltak a kerítésen belűl,hogy nem lehessen átmászni...( és ingyen tusolni:) )
A bodzaszedőket ,mert csak azok azért nem lehet be nem engedni,de sokkal jobban kellene figyelni az öltőzőket (is).
A 70 évek végén ha valaki(k) zavarták a strandólókat ,szépen a kabinosok ( nem volt bizt őr!), és esetleg a kihívott URH ( na az már nagy balhé volt) kivezette a stradról :) de nem is volt olyan,hogy neki állampolgári joga ott reniteskedni.

Én "csali"szekrémyeket, stb. csinálnék,amiről max 2 ember tud. A mai technika mellett nem is lehetetlen.( web kamera, GPS, nyomkövető) Aztán mikor megvan a szarka ,pellengére rakni a bejárat elé , a tűző napra minimum 6-8 órára.

Jokkura 2011.08.27. 17:25:12

@purehetero: Vagy Szkander bég :) és egy vörös , fekete sasas türölközővel megy.:)

megamenn 2011.08.27. 17:25:17

Ez...ez...ez már a hétvégi?

Jokkura 2011.08.27. 17:31:58

@cewangpalmo: nem akarlak megbántani,de ennyi pénzzel nem kellett volna uszudába/srtandra menni és szimpla öltőző szekrényben hagyni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 18:08:59

@hagyma: A 3 közül melyik a sajáthibás?

1. vaddisznó egy beláthatatlan kanyarban. Ja, az én hibám.
2. állok a kereszteződésben, tél van, hókása, idióta belém csúszik, mert nyomja mint a süket, az is az én hibám.
3. Butaszőke megáll a bukkanó teteje után, záróvonal, lakott területen kívül, úgy, hogy elfoglalja majd' az egész sávot. Kerüljem ki, úgy, hogy jönnek szembe is.
(Ha minden igaz, ezzel leginkább ő teremtette a balesetveszélyes helyzetet, ami szintén szabálysértés.)

Nyilván ezekből két esetben a rendőröknek egyszerűbb volt ráhúzni a "kiment elé" és a "relatív gyorshajtás"-t az egyik félre, mint gondolkodni. Ugyanis ha már kimennek valahova, büntetniük kell.

Megjegyzem, a 3. esetben ha én álltam volna meg valahol így, és arra jön a yard, tuti megvág, a szőkét meg majdnem megdícsérték.

@Jokkura: Nagyjából ennyi...

Rosszindulatú Vászka 2011.08.27. 18:31:25

@ColT: namost télleg csak kötexésképpen, de beláthatatlamn kanyarba nem szokunk ezerrel belerongyolni. Van ojan is, hogy relatív gyorshajtás. Ha meg nem volt kinn vadveszéj tábla, akkor az erdőgazdaság sara, ha volt kint, akkor számítanod kellett rá és a te hibád. Bukkanó dettó. Kereszteződésről kevés az információ.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.27. 18:35:42

1. valakinek hibasnak kell lenni, a vaddiszno meg nem lehet hibas...
nade jo nagylelku vagyok legyen 50-50
2. Te irtad, hogy teged hoztak ki hibasnak, nem ertem mitol kenyelmesebb a rendornek a nem hibast kihozni, amugy miert nem pereskedtel?/ en tuti nem hagytam volna, amugyis Te biztatsz mindenkit perre/
3. azt irja a KRESZ/ amugy tulajdonkeppen betarthatatlan/ olyan sebesseggel kell menni, hogy a belathato uton belul meg tudj allni, ha kell

hat legyen 2 es fel:)
/a vaddisznot megtarthattad? es a vadgazdaslkodasi tarsasag fizette a karodat?/

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 18:39:15

@ColT: Mindenesetre nem igazán életszerű, hogy te ácsorogsz valahol, belédrongyolnak oldalról, TÉGED megbüntetnek, és elintézed azzal, hogy hülye a rendőr.
Bár tényleg elég kevés az info.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 18:41:32

Valami okos ember mondta, hogy akivel állandóan idegenhibás baleset történik, az sürgősen adja vissza a jogosítványát.

MittuDomain 2011.08.27. 18:45:32

"és bízom benne, hogy egy hatezer fős forgalomnál sokan tértek haza kellemes emlékekkel a Palatinusról."

Itt pl. az strandigazgatóúr a nagy számok törvényével operál :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 18:49:15

Strandigazgató nem szok operálni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 18:52:31

@ColT: Azért remélem, a szőke picsa is kapott legalább egy Schantz-gallért.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 19:05:30

@Rosszindulatú Vászka: Nem kellett ezerrel rongyolni. Éjjel jár a disznó, nem is mentünk, csak a megengedettel, csak ugye a lámpa előre világít, nem oldalra. Vadveszély tábla meg mindenhol van.

@estrella negra: Nem kapott gallért, de még büntit se.

Abelémjönnek, és engem vágnak meg, meg azért, mert a baromja, amikor észrevett, besatuzott, ettől keresztbeállt a kocsija, belémcsúszott, de úgy, hogy odébbrakta az autóm (ezért nem lett nagy baja), és kitört a kereke a padkán :D
Ebből következik, hogy nyilván nem ment gyorsan :D
Viszont mivel nekem volt elsőbbségadás táblám (aminél megálltam) a rendőr inkább rámhúzta, hogy nem adtam elsőbbséget, meg bezsebelt egy tízezrest.
Lehetett volna pereskedni, de az autónak nem lett nagy baja, szóval inkább benyeltem, kasztnis olcsóbb volt. Meg okutam a korábbi tapasztaltokból, pereskedni max az időelbaszás miatt lett volna érdemes; a rendőri jelentésben ált. megbízik a bíró.

@hagyma: Na ez az, hogy betarthatatlan, és eiatt ráhúzzák mindenre.
Mrpedig, ugye, ha kimennek valahova, akkor büntetni kell a yardnek, ezt nem én találtam ki. Tehát azt büntetik, akit kevésbé macerás.

Amúgy az is benne van a KRESZ-ben, hogy nem szabad veszélyeztetni másokat... Az érdekes módon senkit nem zavart.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.27. 19:10:19

amygy ebben, a "szekrenyen nem talaltunk kulserelmi nyomokat" kicsit bujtatottan benne van, akar a posztolo is hazudhatott

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.27. 19:24:51

hehe , most vettem eszer, hogy mikor visszavittem a RCA hazimozit, bennhhagytam a inglourious basterds-et

valamelyik amerikai tuti megkapja visszacsomagolas utan:)
remelem ir a homarra

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 19:31:05

@hagyma: A Híradóban is volt a cucc, ott nem említették a külföldieket...

Dr. Körömlakk ® 2011.08.27. 20:03:52

nem olvastam el, kéne?
csak ámokfutni jöttem.

_____________ 2011.08.27. 20:29:22

@Dr. Körömlakk ®: Véraláfutni zsírabb.
Ilyen melegben természetesen csakis fedettpáJás heJszínen.

Dr. Körömlakk ® 2011.08.27. 20:33:44

@agresszív kismalac: cső malac :)
@_____________: én jobbszeretek ámok :) nyíltszínen ;)

Megdobbent 2011.08.27. 20:47:59

@hagyma: megnezik az ujracsomagolok, aztan majd visszakuldik neked :) Napersze, ha nagyon megbiznak benned, es ki sem csomagoljak, hogy felteglat adtal-e vagy technikat, akkor fel ev van ra max, aztan eloregszik a cucc, es megsemmisiti onmagat, a dvd/bluray-el egyutt :>

_____________ 2011.08.27. 21:01:58

@Dr. Körömlakk ®: Majd legközelebb, most húz az ágy...
Tehát csak odáig, de azt is sétatempóban. :)
Jóccakát!

Viktus 2011.08.28. 01:22:21

@istvan190200:

A valóság fáj mi ... érdekes módon egy bizonyos etnikummal mindenhol probléma van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.28. 06:52:35

@Megdobbent: epp csak kinyitottak a dobozt lattak rendben vaan, kerdeztek hogy jo-e, mondtam igen de fospunpa
szoval szerintem nem tesztelik, hogy mukodik-e csak visszamegy valami csomagoloba, vagy a gyarba, nem tudom
nekem tuti nem kuldik vissza, mert azt sem tudjak kie/volt/

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.28. 08:02:52

@Dr. Körömlakk ®: :D Ezt vártam :D

@hagyma: Esetleg simán ledarálják, mert olcsóbb, mint szórakozni vele... Környezetbarát kis társadalom :D

Rosszindulatú Vászka 2011.08.28. 09:14:32

@hagyma: kár érte, az egy nagyon fajin kis film. Jelzem szép gesztus tőled, bisztos örülni fog neki egy mésik jenki :)

De, hamár homár: aztat ígérték itten, hogy a sugárlemezes kiadáson rajta lesznek a mmozifilmbűl kimaratt jelentek, pl. Sosana párizsi kalandjai még a metrénylett előtt, de a hun kiadáson ezek nincsenek rajta, csak a teljes film Frederik Collerral A tiéden mik az eksztrák?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.28. 13:25:18

@ColT:hat sok-sok tekintetben kornyezetbaratabb mint hinned, vagy mint otthon..
amugy ha hibas lenne tuti ledaralnak, de igy azert nem
@Rosszindulatú Vászka: ezer eve lattam es amugy is orulok, hogy nem a pulp fictiont tettem be probakeppen...

Rosszindulatú Vászka 2011.08.28. 16:06:37

@hagyma: azér a borítóját megnézhetnéd, hogy válaszolni tuggyál nekem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.28. 18:58:29

@Rosszindulatú Vászka: OK
Bonus features:

Disc one
-Extended&Alternate Scenes
- Nation's Pride-the film within the film
- And more

Disc two

-RoundtableDiscussion with QT
--The Making if Nation's Parade
=-Quentin Tarantinos' Cametra Angel
-And More

Rosszindulatú Vászka 2011.08.28. 19:19:38

@hagyma: kösz, bár nem lettem okosabb :)
Sebaj, majd legúglizom.

Host 2011.08.29. 08:02:47

Ez már már kaffkai magasságú mondat:
"A jegyzőkönyvek felvétele után a helyettes fürdővezető jegyzőkönyvbe foglalta az eseményeket."

ichtus 2011.08.29. 08:07:50

Na ezzel ki lettünk segítve: szezon végén ingyen jegy és biztonsági szolgálat. Ezen a pár napon már nem nagy segítség... És mi lett a többi cuccal? Az rendben van, hogy a bácsinak a ruhái nem kellettek, de a többiek értékei? Külsérelmi nyom nélkül tűntek el?

Sokorai_Atala 2011.08.29. 09:35:09

Vajon a női öltözőben férfi őrök lesznek-e?::))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.29. 10:15:00

Most nincs időm a kommenteket végigbogarászni, lehet, hogy másban is felmerült már:
csak nem ily módon akarják a fürdő vezetői és dolgozói kirabolni a "kedves", ismert lakcímű vendégeit, amíg azok ingyen* lubickolnak?

_______________________
*Lófaszt!

2011.08.29. 10:21:19

@ed_atya: én azt hallottam hogy cigányok körbeállták a kabinost és rámutattak melyik szekrényt nyissa ki, az meg be volt szarva és kinyitotta nekik. Ennyi a történet.
Messze kerüljetek el minden helyet ahol ez az etnikum előfordul.

2011.08.29. 10:29:19

@estrella negra: biztos beláthatatlan kanyarban állt :)

blasiusii 2011.08.30. 00:24:10

Tipikus magyar hozzáállás: nem az a lényeg, hogy minden vendég elégedetten távozzon, sőt, visszatérjen, hanem, hogy "ááá, VANNAK, akik jól érezték magukat (FELTEHETŐLEG)!". Grat.

pöndörödő macskafülszőr 2011.08.30. 12:35:19

Terveztem menni a Palatinusra, de NEM fogok olyan helyen pénzt szórni, ahol a rohadt kabinos kirabol...

Kedves vezetőség! Majd akkor írjatok, ha kirúgtátok a kedves kis alkalmazottat...

zoldlevelu 2011.08.30. 12:58:02

Aki ott volt úgyis tudja az igazat, aki meg nem volt, annak a szava nem számít!
Sajnálom akit megkárosítottak!
Jártam a strandon többször is, soha nem tűnt el semmi értékem amit kivittem. Ja, lehet, hogy nem is vittem magammal, ha pedig vittem, akkor az értékmegőrzőbe tettem. Hmm.., ki tudja, lehet, hogy azért?
Valószínűleg, ha nem lenne ennyi pozitív változás a Palatinus strandon, ami vonzza a vendégeket, a kevésbé szívesen látott vendégek száma is kevesebb lenne.
Rosszindulatú emberek mindenhol vannak, miért pont egy strandon ne lennének!?
Egyébként meg nem kötelező strandra menni!
süti beállítások módosítása