A tegnapi lopással kapcsolatban tisztáz néhány dolgot a Palatinus strand vezetősége, egyúttal kárpótlásjegyeket ajánlott fel naiv ügyfél csapatának.
Tisztelt Tékozló Homár! Az internet nagyon jó dolog, de a használatánál figyeljünk arra, hogy ne sértsünk meg másokat ok nélkül. Lehet ítéletet mondani emberekről, hivatalokról úgy, hogy a másik fél véleményére nem vagyunk kíváncsiak. Ezúton szeretném leírni az események sorozatát a Palatinus strand vezetősége nevében.
2011.08.24-én egy, a fürdőrészéről is elítélendő sajnálatos eseménysorozat történt. Záróra előtt az irodában jelezte egy vendég, hogy a férfi szekrényes öltözőben a szekrényéből eltűntek a ruhái. A szolgálatban lévő helyettes fürdővezető a csoportvezetőt és a megnevezett szekrénysorról a dolgozót lehívatta, közben jegyzőkönyvet vett fel az eseményről. Az interneten nyíltlevelet megfogalmazó 3 vendégünk szintén az irodába érkezett, érthetően feldúlva, hogy az ő szekrényüket is kirámolták. Az irodában egyszerre egy vendégnek tudott a helyettes fürdővezető jegyzőkönyvet felvenni, így a csoportvezető megkérte a fiatalembereket, hogy várjanak az iroda előtt. A vendég elmondása szerint is hangoskodva a vezető sértésével nem segítette elő semmiképp az ügye intézését.
Megint a fiatalember írására hagyatkozva a jegyzőkönyvet felvettük mind hármójuknak és tájékoztattuk a kivizsgálás, eljárás módjáról. Az általuk leírt kocsi kulcs illetve kocsi eltulajdonításáról nem kellett jegyzőkönyvet felvenni, mert nem volt ilyen bejelentés.
A külföldi vendégek türelmesek voltak és nem volt kifogásuk az ügyük intézésével kapcsolatban. A jegyzőkönyv felvétele közben kiderült, hogy az idős úr rossz szekrényszámot adott meg, és ezért nem találta a személyes tárgyait, de az általa ténylegesen elfoglalt szekrényben a ruhái és értéktárgyai hiánytalanul meglettek.Mindkét meg nem történt esemény kvázi tényként való beállítása jelzi a levélíró elfogultságát. A jegyzőkönyvek felvétele után a helyettes fürdővezető jegyzőkönyvbe foglalta az eseményeket. A helyettes fürdővezető a szekrényeket megvizsgálta, az ajtókon és zárakon erőszakos kinyitásnak nyomát nem találta. Ezt követően jegyzőkönyveket a Gyógyfürdő Zrt. vezetésének továbbította. Azonnali intézkedésként az öltözőbe biztonsági szolgálatot állított.
Az Önöket ért kellemetlenségekért elnézésüket kérem, és bízom benne, hogy egy hatezer fős forgalomnál sokan tértek haza kellemes emlékekkel a Palatinusról. A tények rögzítésén túl ugyanakkor rendkívül sajnáljuk a történteket és ezért Önökön keresztül szeretnénk a levél írójának és a fent említett eset kapcsán valamennyi érintettnek felajánlani, a Palatinus strandra a 2011.évi strandszezon végéig, napi egyszeri, díjmentes belépés lehetőségét.
Budapest, 2011.08.26.
Palatinus Strand vezetőség
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2011.08.26. 16:38:19Szűrés
McZozo 2011.08.26. 16:41:52Szűrés
Dr Gregory House 2011.08.26. 16:50:55Szűrés
A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.08.26. 16:58:22Szűrés
Nem 2000 forintos ingyenjeggyel kell kiszúrni a károsult szemét, hanem a gusztustalan módon lopkodó kabinosokat kirúgni.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.26. 17:00:45Szűrés
Ajánlanám figyelmébe a t. Palatinus Vezetőségnek (wtf?) a poszthoz fűzött kommenteket.
Már ha jövőre nem egy brazil cserkésztábort kívánnak vezetni.
Vélem, hogy a posztot, és a kommenteket (inkl. a fürdő levelét) elolvasók igen kis százaléka fogja a jövőben a Palatinus szolgáltatásait igénybe venni.
ginlemon 2011.08.26. 17:05:59Szűrés
McZozo 2011.08.26. 17:08:29Szűrés
neked ugatok 2011.08.26. 17:09:39Szűrés
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.26. 17:11:45Szűrés
Most akkor 6ezerből mennyit lopnak? (jól gondolom, hogy nincs ennyi öltöző?)
Amúgy az egyik fél azt állítja, hogy jelentős időkésedelem után sikerült megírni a papírt, a másik meg azt, hogy ordibált a másik fél: nem lehet, hogy ok-okozat összefüggés van?
Megannyi kérdés!!!
bldo 2011.08.26. 17:17:51Szűrés
endre2714 2011.08.26. 17:19:52Szűrés
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.26. 17:32:54Szűrés
ed_atya 2011.08.26. 17:35:19Szűrés
akos147 2011.08.26. 17:36:23Szűrés
közödeszed 2011.08.26. 17:50:53Szűrés
..
miert nem hivtak rendort azonnal?
? 4-5 telo keszpenz ruha bankartya.. ott vagyunk 100 ezer kornyeken...mar ha van ertelme rendort hivni.., mert itt max a dolgozo leadta a havernak az infot hogy mi a "mindentnyito" kod aztan befeleztek a hasznot a "melo" utan..Nem akarok en gyanusitgatni meg ragalmazni senkit sem.. de igy a legegszerubb minden mas komplikalt..mar ha a igy tortent...
sajnalom ami a posztoloval tortent.. jogosan voltak idegesek, es nana hogy hangoskodtak...meg a penz hagyjan, vigyek koltsek gyogyszerre..de en a telom nelkul fel napig sem letezem..sajnos..
A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.08.26. 17:52:30Szűrés
Itt egy ingyen jegy oszt kussojjá`.
közödeszed 2011.08.26. 17:54:17Szűrés
Rosszindulatú Vászka 2011.08.26. 17:57:42Szűrés
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.26. 17:59:09Szűrés
És ezek után még ő rasszistáz le másokat.
Rosszindulatú Vászka 2011.08.26. 18:05:17Szűrés
.lll. 2011.08.26. 18:24:16Szűrés
közödeszed 2011.08.26. 18:35:56Szűrés
azt hiszem a rasszizmus kerdeserol nem nyitok vitat.Mint irtam korabban ez a blog nem melto erre, tessek a kurucinfon haverkodni.
Nincs bajom azzal ha valakinek a velemenye elter az enyemtol,sot vevo vagyok az ertelmes , normalis hangnemben lefolytatott eszmecserere.Meghajlok a nalam meltan okosabb, tapasztaltabb, muveltebb emberek tudasa elott es elismerem tisztelem azt. Nem nezek senkit hulyenek ha nem ad ra okot, nehanyan megtettek ,ezert aztan a kulturalt hangnemben torteno velemenycserere nem vagyok sem kepes sem hajlando. ennyire egyszeru.tema reszemrol lezarva megyek dolgozni.
ex-dr. vuk 2011.08.26. 18:37:20Szűrés
Tehat ez ugy megy, hogy odamesz, mondasz egy szamot es megkapod a kulcsat?
Mar ertem miert tuntek el a cuccok...
Anti Anyag (törölt) 2011.08.26. 18:39:22Szűrés
Mellesleg hasonló a Budavári sörfesztivál is, na ezért jó a net.
Rosszindulatú Vászka 2011.08.26. 18:43:33Szűrés
Nem látod? Ravasz homárolvasóknak idén strand ingyen :DDD
Anti Anyag (törölt) 2011.08.26. 18:44:59Szűrés
Már hogy a faszba gondolták, bezárt szekrényekből tűntek el a cuccok.
Vagy vigye mindenki a vízbe az óráját, lakáskulcsait és üljön rajta?
Inkább azt kellene kinyomozniuk, hogy a fenébe tűnnek el cuccok lezárt szekrényekből. Erre szakosodott cigányok? személyzet?
Na ezt kellene kinyomozniuk, mert addig a pala megbízhatatlan nálam és szerintem másnál is.
Anti Anyag (törölt) 2011.08.26. 18:47:17Szűrés
Én inkább megyek máshová.
Rosszindulatú Vászka 2011.08.26. 18:55:48Szűrés
Jelzem a jobb órák vízállóak.
Anti Anyag (törölt) 2011.08.26. 19:06:39Szűrés
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.26. 19:16:13Szűrés
Jó munkát.
Sasfióka 2011.08.26. 19:21:23Szűrés
megamenn 2011.08.26. 19:48:42Szűrés
A Palatinus a Zrt-eDE ?
Megdobbent 2011.08.26. 19:53:49Szűrés
Na bravo, Palatinus bazdmeg, huzd le magad.
Anti Anyag (törölt) 2011.08.26. 20:32:57Szűrés
Ha egy bezárt szekrényből ellopják a cuccodat, ráadásul másokét is, nagyon nincs miről beszélni. Ez gáz és a Palatinus vezetésének jó nagy hibája.
Nem a vendég találja ki a rendszert, nem ő teszi oda és ellenőrzi a személyzetet.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.26. 21:03:56Szűrés
a furdovezeto az hatosag??
beszarok
lopasnal rendort kell hivni es a furdovezeto/ ugyanugy nyilatkozik mint a karosult, nem jegyzokonyvet vesz fel
ilyet eletemben nem hallottam
Píter 2011.08.26. 21:17:12Szűrés
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.26. 21:19:40Szűrés
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 21:23:26Szűrés
Megdobbent 2011.08.26. 21:24:13Szűrés
Ehhez kepest egy par orvasa kesobbi nemhatosagi jegyzokony ebben az orszagban maga a csoda.
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 21:27:47Szűrés
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 21:29:49Szűrés
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 21:31:03Szűrés
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 21:32:12Szűrés
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.26. 21:38:49Szűrés
Irány Európa!
Megdobbent 2011.08.26. 21:46:48Szűrés
Manci néni, a szomszéd 2011.08.26. 21:51:46Szűrés
Biztonsági őrök! Hihihííííííííííí!
Kecskére a káposztát.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.26. 22:11:10Szűrés
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 22:26:51Szűrés
A szekrényeseknél meg ha összeguberálnak pár cilinderes kulcsot, nagy az esélye, hogy valamelyik jó lesz. Pici eltérés esetén még működik a zár. Én például tudom nyitni-zárni a garázskulccsal a lépcsőházi ajtót, de fordítva már nem.
Anti Anyag (törölt) 2011.08.26. 22:29:24Szűrés
Az már a Palatinus magánügye, hogy a kabinosok, cigánybandák rabolják a szekrényt, vagy boldog - boldogtalannak kinyitják.
A fürdőbelépőt én nem is fogadnám el, legfeljebb a kár megtérítése után, mert így a Palatimus érvelhet azzal, hogy kártalanított.
Az igazgató levele egy marhaság, maszatolás és az ügyfél gyöngyökkel való kártalanítása. Szinte kikéri magának ami egyértelműen az ő hibája.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.26. 22:31:22Szűrés
@Megdobbent: en nem tudom itt hogy mukodne csak sejtem, meg sosem kellett hivnom, viszont volt hogy jottek hivatlanul:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.26. 22:44:21Szűrés
olvastam, hogy nehany boltba is le kell adnod a cuccod, ami alapjaban vicces, dehogy meg lakattal is jarjunk
@Anti Anyag: minden jegyzokonyvnek van ertelme, kiveve egy furdomesterhelyettes jegyzokonyvenek
lopas - buncselekmeny- rendorseg
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.26. 22:47:29Szűrés
nem
adnak szabadjegyet....
buncselekmeny tortent, vagy legalabbis a posztolo azt allitja
ha a deputyfurdomester tudomasara jut, hogy a teruleten buncselekmeny kovettek el, koteles feljelentest tenni a hataskorrel es illetekesseggel biro rendorkapitanysagon/annak osztalyan/
hihhetetlen
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.27. 00:41:56Szűrés
Eddig nem mentem a Palatinusra.
Na, ezután se megyek.
A patakpart rulez!
Az értékeimet elásom a földbe.
Bár itt nem lopnak.
Ez mondjuk érdekes.
dr. Aullah 2011.08.27. 01:21:36Szűrés
De ezek után? Soha. Inkább megyünk az aldiba, ott még fűszoknyás lányok is vannak.
Megdobbent 2011.08.27. 01:36:16Szűrés
Nalunk sajatos az elet, fulkeforradalmar nepseg a mienk (fasszal sem szavaztam zorbanra, igy csak karorvendhetnek - ha nem az en boromre is menne)
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 01:39:28Szűrés
''Piros körmű hurik rázogatják a pöcsödet.''
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 01:40:33Szűrés
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 02:05:30Szűrés
salapapa · http://salapapa.hu 2011.08.27. 03:04:32Szűrés
ez a pala olyan, mint a mizo.
még júniusban vettünk 4 tejet. kinyitáskor -bocsi, 3in1 milkát akartunk inni! :P- döbbenet: romlott. mási kibont: romlott. harmadik...
nnna? szabadon választott!
2 hete kaptunk engesztelésül egy 1000Ft-ot utalványt.
olyat röhögtem, mintha egy jó viccet hallottam volna!
persze lehet, hogy a MIZO ezt viccnek szánta.
Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.08.27. 07:20:34Szűrés
A jellegzetes magyar hozzáállás. Megvárjuk, amíg megtörténik a baj, utána cselekszünk.
IP gyűjtögető 2011.08.27. 07:41:36Szűrés
A "Rasszista" szó használatához: nem tudsz megkülönböztetni egy eszkimót egy négertől? Mert tudod, te alulképzett, ezek a rasszok. Tehát az a rasszista (bocsánat a te körödben "rásszistá"), aki látja a különbséget. Aki meg nem annak legyenek indiai vendégdiákok a szomszédai.
Ugyandehogy (törölt) 2011.08.27. 08:23:23Szűrés
Ugyandehogy (törölt) 2011.08.27. 08:24:28Szűrés
Ugyandehogy (törölt) 2011.08.27. 08:29:34Szűrés
Ugyandehogy (törölt) 2011.08.27. 08:31:00Szűrés
Edigej 2011.08.27. 09:20:36Szűrés
A jelzett homárposztban közölt levél írójaként engedjék meg, hogy kategorikusan elutasítsam - a saját és a jelzett két barátom nevében is - az ingyen strandbelépőt. Amint azt a jegyzőkönyvekben is jeleztük, nem erre, hanem az ellopott értéktárgyaink utáni kártérítésre tartunk igényt a Ptk. 471. § (2) alapján.
Egyben engedjék meg, hogy reagáljak néhány, a válaszlevélben szereplő állításra. Az irodába érkezve nem "kérés" hangzott el irányunkban, hanem először tétlenség fogadott minket, a segítőkészség teljes hiánya, a telefonok, bankkártyák ügyében megfogalmazott kérésünkre nem is reagáltak. Miután később visszamentünk az egyébként tárva-nyitva álló irodába, pedig egy "hé, hé, hé" szavakkal bevezetett, tegező formában megfogalmazott, emelt hangú utasítás hangzott el felénk (azt az információt ekkor sem kaptuk meg, hogy még jegyzőkönyvfelvétel folyik). Ezután emlékeztettem a csoportvezetőt arra, hogy szerintem mi lenne ilyenkor az elfogadható eljárás. Ami a jelzett két "tényként beállított" esetet illeti, én a levelemben azt írtam le, amit láttam-hallottam, külön kiemelve, hogy "nem tudom, hogy igaz-e". Tessék visszakeresni a sértett viszontválasz helyett, amely sértettséghez jelenleg önöknek van a legkevesebb alapjuk. Természetes, hogy "elfogult" vagyok, önök is az lennének, ha ellopták volna az értékeiket egy zárt, őrzött szekrényből.
De, ahogyan számos kommentelő kiemelte: a jegyzőkönyv felvétele körüli tények egyik vagy másik irányba történő minimális pontosítgatása nem fog magyarázatot adni arra, hogyan történhetett az, hogy "erőszakos kinyitás nyoma" nélkül eltűnhettek az értékeink egy bezárt öltözőszekrényből, illetve hogy hosszú távon hogyan tervezik a probléma megoldását. Ennek érdekében levéllel fogok fordulni a Budapest Gyógyfürdői Zrt.-hez, és szükség esetén más illetékes szervhez is.
üdvözlettel:
a fenti eset károsultja
Rosszindulatú Vászka 2011.08.27. 09:46:17Szűrés
Rosszindulatú Vászka 2011.08.27. 09:48:09Szűrés
Ez nagyon mókás mondat, erős a gyanum, hogy bekerül a homárszlengbe a karfiollevél és a kékszallag közé, de lehet, hogy a baccpapucs elé is akár.
t.netti 2011.08.27. 11:26:44Szűrés
cewangpalmo 2011.08.27. 11:38:53Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 11:47:00Szűrés
VAgy csak leszarták őket.
Valamiért inkább a vendégek leírása tűnik életszerűnek. Mert mégis, mi van ebben a levélben? "Nem is így volt", ennyi.
Sztem amúgy a 3 károsult egybehangzó véleménye kicsit furcsa lesz majd.
Szóval a bocsánatkérésért is illene majd elnézést kérni :D
Egyébként kici óccó off :
kilatas.webuda.com/?q=node/189
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 11:48:30Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 11:51:59Szűrés
cewangpalmo 2011.08.27. 11:52:31Szűrés
cicmen (törölt) 2011.08.27. 12:05:17Szűrés
Hagy menjen haza minden alkalommal fürdőgatyában! :)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 12:11:19Szűrés
@cicmen: Mit akarsz, meglenne a napi ruhaadag, amit turkálóban értékesítve, a fürdő tulaja kiegészíthetnéé bevételét :D
cicmen (törölt) 2011.08.27. 12:11:35Szűrés
Miért? Hány volt? Rendszeresen vannak baleseteid? Merre szoktál közlekedni? Már csak azért, hogy nehogy arra tévedjek! :)
cicmen (törölt) 2011.08.27. 12:13:37Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 12:17:31Szűrés
- Volt egy vaddisznós, amikor 3 disznó folalta el előttem az utat, én estem ki egy beláthatatlan kanyarból... választhattam, hogy szakadék/szalagkorlát, disznó, vagy partoldal, aminek nekimegyek
- Egyszer belém jöttek oldalról, mert az idióta azt hitte, hogy a csillivilli új autó havon is tapad (megbüntettek, mert a rendőrnek úgy volt kényelmes, hogy engem vág meg, nem a másik felet)
- Egyszer egy bukkanó mögött, a fél utat elfoglva telefonálni megálló szőkenőbe trafáltam hátulról (megbüntettek)
A kilós áruház meg ja :)
.lll. 2011.08.27. 12:45:04Szűrés
vaddisznót kár elütni,nem döglik meg a rohadék
Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.08.27. 13:00:42Szűrés
Ez nagyon elszomorító, az ember már nem tud nyugodtan szórakozni, és pihenni!
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 13:07:32Szűrés
kiezalany 2011.08.27. 13:08:41Szűrés
És nem azért, de a két poszt elolvasása után most már szinte biztos vagyok abban, hogy belső ügy volt. Ezért nem volt olyan fontos a "vezetőségnek" a mielőbbi alapos intézkedés.
Sajnálom a károsultat és ez az ingyenes belépő felajánlás az év vicce volt.
Jokkura 2011.08.27. 14:52:50Szűrés
És ide tartozik a Palatinus is ....nos ehhez már nem kell komment.
A hal ,a fej, és a bűz összeföggáseit ajánlom a zrt vezetőinek a figyelmébe.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 15:32:29Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 16:07:12Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.27. 16:18:25Szűrés
mindenkinek jobb lesz ha loval jarsz
purehetero 2011.08.27. 17:13:56Szűrés
Soha, de soha nem teszem ki a lábam erre a gengszter strandra és szerintem más se menjen, hacsak nem Száva a családneve.
Jokkura 2011.08.27. 17:21:05Szűrés
A haver bizt.szolg. is jól jár , sok léhűtőnek lehet adni lehetőséget,hogy ott feszítsen.
Egy időben a Rómain kutyás(!) őrők cirkáltak a kerítésen belűl,hogy nem lehessen átmászni...( és ingyen tusolni:) )
A bodzaszedőket ,mert csak azok azért nem lehet be nem engedni,de sokkal jobban kellene figyelni az öltőzőket (is).
A 70 évek végén ha valaki(k) zavarták a strandólókat ,szépen a kabinosok ( nem volt bizt őr!), és esetleg a kihívott URH ( na az már nagy balhé volt) kivezette a stradról :) de nem is volt olyan,hogy neki állampolgári joga ott reniteskedni.
Én "csali"szekrémyeket, stb. csinálnék,amiről max 2 ember tud. A mai technika mellett nem is lehetetlen.( web kamera, GPS, nyomkövető) Aztán mikor megvan a szarka ,pellengére rakni a bejárat elé , a tűző napra minimum 6-8 órára.
Jokkura 2011.08.27. 17:25:12Szűrés
megamenn 2011.08.27. 17:25:17Szűrés
Jokkura 2011.08.27. 17:31:58Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 18:08:59Szűrés
1. vaddisznó egy beláthatatlan kanyarban. Ja, az én hibám.
2. állok a kereszteződésben, tél van, hókása, idióta belém csúszik, mert nyomja mint a süket, az is az én hibám.
3. Butaszőke megáll a bukkanó teteje után, záróvonal, lakott területen kívül, úgy, hogy elfoglalja majd' az egész sávot. Kerüljem ki, úgy, hogy jönnek szembe is.
(Ha minden igaz, ezzel leginkább ő teremtette a balesetveszélyes helyzetet, ami szintén szabálysértés.)
Nyilván ezekből két esetben a rendőröknek egyszerűbb volt ráhúzni a "kiment elé" és a "relatív gyorshajtás"-t az egyik félre, mint gondolkodni. Ugyanis ha már kimennek valahova, büntetniük kell.
Megjegyzem, a 3. esetben ha én álltam volna meg valahol így, és arra jön a yard, tuti megvág, a szőkét meg majdnem megdícsérték.
@Jokkura: Nagyjából ennyi...
Rosszindulatú Vászka 2011.08.27. 18:31:25Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.27. 18:35:42Szűrés
nade jo nagylelku vagyok legyen 50-50
2. Te irtad, hogy teged hoztak ki hibasnak, nem ertem mitol kenyelmesebb a rendornek a nem hibast kihozni, amugy miert nem pereskedtel?/ en tuti nem hagytam volna, amugyis Te biztatsz mindenkit perre/
3. azt irja a KRESZ/ amugy tulajdonkeppen betarthatatlan/ olyan sebesseggel kell menni, hogy a belathato uton belul meg tudj allni, ha kell
hat legyen 2 es fel:)
/a vaddisznot megtarthattad? es a vadgazdaslkodasi tarsasag fizette a karodat?/
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 18:39:15Szűrés
Bár tényleg elég kevés az info.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 18:41:32Szűrés
MittuDomain 2011.08.27. 18:45:32Szűrés
Itt pl. az strandigazgatóúr a nagy számok törvényével operál :)
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 18:49:15Szűrés
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 18:52:31Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 19:05:30Szűrés
@estrella negra: Nem kapott gallért, de még büntit se.
Abelémjönnek, és engem vágnak meg, meg azért, mert a baromja, amikor észrevett, besatuzott, ettől keresztbeállt a kocsija, belémcsúszott, de úgy, hogy odébbrakta az autóm (ezért nem lett nagy baja), és kitört a kereke a padkán :D
Ebből következik, hogy nyilván nem ment gyorsan :D
Viszont mivel nekem volt elsőbbségadás táblám (aminél megálltam) a rendőr inkább rámhúzta, hogy nem adtam elsőbbséget, meg bezsebelt egy tízezrest.
Lehetett volna pereskedni, de az autónak nem lett nagy baja, szóval inkább benyeltem, kasztnis olcsóbb volt. Meg okutam a korábbi tapasztaltokból, pereskedni max az időelbaszás miatt lett volna érdemes; a rendőri jelentésben ált. megbízik a bíró.
@hagyma: Na ez az, hogy betarthatatlan, és eiatt ráhúzzák mindenre.
Mrpedig, ugye, ha kimennek valahova, akkor büntetni kell a yardnek, ezt nem én találtam ki. Tehát azt büntetik, akit kevésbé macerás.
Amúgy az is benne van a KRESZ-ben, hogy nem szabad veszélyeztetni másokat... Az érdekes módon senkit nem zavart.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.27. 19:10:19Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.27. 19:24:51Szűrés
valamelyik amerikai tuti megkapja visszacsomagolas utan:)
remelem ir a homarra
_____________ 2011.08.27. 19:29:28Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 19:31:05Szűrés
Dr. Körömlakk ® 2011.08.27. 20:03:52Szűrés
csak ámokfutni jöttem.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 20:27:08Szűrés
_____________ 2011.08.27. 20:29:22Szűrés
Ilyen melegben természetesen csakis fedettpáJás heJszínen.
Dr. Körömlakk ® 2011.08.27. 20:33:44Szűrés
@_____________: én jobbszeretek ámok :) nyíltszínen ;)
Megdobbent 2011.08.27. 20:47:59Szűrés
_____________ 2011.08.27. 21:01:58Szűrés
Tehát csak odáig, de azt is sétatempóban. :)
Jóccakát!
Dr. Körömlakk ® 2011.08.27. 21:03:10Szűrés
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 21:27:36Szűrés
Viktus 2011.08.28. 01:22:21Szűrés
A valóság fáj mi ... érdekes módon egy bizonyos etnikummal mindenhol probléma van.
cicmen (törölt) 2011.08.28. 02:04:10Szűrés
Dr. Körömlakk ® 2011.08.28. 05:51:48Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.28. 06:52:35Szűrés
szoval szerintem nem tesztelik, hogy mukodik-e csak visszamegy valami csomagoloba, vagy a gyarba, nem tudom
nekem tuti nem kuldik vissza, mert azt sem tudjak kie/volt/
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.28. 08:02:52Szűrés
@hagyma: Esetleg simán ledarálják, mert olcsóbb, mint szórakozni vele... Környezetbarát kis társadalom :D
Rosszindulatú Vászka 2011.08.28. 09:14:32Szűrés
De, hamár homár: aztat ígérték itten, hogy a sugárlemezes kiadáson rajta lesznek a mmozifilmbűl kimaratt jelentek, pl. Sosana párizsi kalandjai még a metrénylett előtt, de a hun kiadáson ezek nincsenek rajta, csak a teljes film Frederik Collerral A tiéden mik az eksztrák?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.28. 13:25:18Szűrés
amugy ha hibas lenne tuti ledaralnak, de igy azert nem
@Rosszindulatú Vászka: ezer eve lattam es amugy is orulok, hogy nem a pulp fictiont tettem be probakeppen...
Rosszindulatú Vászka 2011.08.28. 16:06:37Szűrés
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.28. 18:58:29Szűrés
Bonus features:
Disc one
-Extended&Alternate Scenes
- Nation's Pride-the film within the film
- And more
Disc two
-RoundtableDiscussion with QT
--The Making if Nation's Parade
=-Quentin Tarantinos' Cametra Angel
-And More
Rosszindulatú Vászka 2011.08.28. 19:19:38Szűrés
Sebaj, majd legúglizom.
Host 2011.08.29. 08:02:47Szűrés
"A jegyzőkönyvek felvétele után a helyettes fürdővezető jegyzőkönyvbe foglalta az eseményeket."
ichtus 2011.08.29. 08:07:50Szűrés
Sokorai_Atala 2011.08.29. 09:35:09Szűrés
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.29. 10:15:00Szűrés
csak nem ily módon akarják a fürdő vezetői és dolgozói kirabolni a "kedves", ismert lakcímű vendégeit, amíg azok ingyen* lubickolnak?
_______________________
*Lófaszt!
2011.08.29. 10:21:19Szűrés
Messze kerüljetek el minden helyet ahol ez az etnikum előfordul.
2011.08.29. 10:29:19Szűrés
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.08.29. 11:01:41Szűrés
cicmen (törölt) 2011.08.29. 11:24:55Szűrés
blasiusii 2011.08.30. 00:24:10Szűrés
pöndörödő macskafülszőr 2011.08.30. 12:35:19Szűrés
Kedves vezetőség! Majd akkor írjatok, ha kirúgtátok a kedves kis alkalmazottat...
zoldlevelu 2011.08.30. 12:58:02Szűrés
Sajnálom akit megkárosítottak!
Jártam a strandon többször is, soha nem tűnt el semmi értékem amit kivittem. Ja, lehet, hogy nem is vittem magammal, ha pedig vittem, akkor az értékmegőrzőbe tettem. Hmm.., ki tudja, lehet, hogy azért?
Valószínűleg, ha nem lenne ennyi pozitív változás a Palatinus strandon, ami vonzza a vendégeket, a kevésbé szívesen látott vendégek száma is kevesebb lenne.
Rosszindulatú emberek mindenhol vannak, miért pont egy strandon ne lennének!?
Egyébként meg nem kötelező strandra menni!
Master! 2011.09.01. 17:59:08Szűrés