A tegnapi lopással kapcsolatban tisztáz néhány dolgot a Palatinus strand vezetősége, egyúttal kárpótlásjegyeket ajánlott fel naiv ügyfél csapatának.
Tisztelt Tékozló Homár! Az internet nagyon jó dolog, de a használatánál figyeljünk arra, hogy ne sértsünk meg másokat ok nélkül. Lehet ítéletet mondani emberekről, hivatalokról úgy, hogy a másik fél véleményére nem vagyunk kíváncsiak. Ezúton szeretném leírni az események sorozatát a Palatinus strand vezetősége nevében.
2011.08.24-én egy, a fürdőrészéről is elítélendő sajnálatos eseménysorozat történt. Záróra előtt az irodában jelezte egy vendég, hogy a férfi szekrényes öltözőben a szekrényéből eltűntek a ruhái. A szolgálatban lévő helyettes fürdővezető a csoportvezetőt és a megnevezett szekrénysorról a dolgozót lehívatta, közben jegyzőkönyvet vett fel az eseményről. Az interneten nyíltlevelet megfogalmazó 3 vendégünk szintén az irodába érkezett, érthetően feldúlva, hogy az ő szekrényüket is kirámolták. Az irodában egyszerre egy vendégnek tudott a helyettes fürdővezető jegyzőkönyvet felvenni, így a csoportvezető megkérte a fiatalembereket, hogy várjanak az iroda előtt. A vendég elmondása szerint is hangoskodva a vezető sértésével nem segítette elő semmiképp az ügye intézését.
Megint a fiatalember írására hagyatkozva a jegyzőkönyvet felvettük mind hármójuknak és tájékoztattuk a kivizsgálás, eljárás módjáról. Az általuk leírt kocsi kulcs illetve kocsi eltulajdonításáról nem kellett jegyzőkönyvet felvenni, mert nem volt ilyen bejelentés.
A külföldi vendégek türelmesek voltak és nem volt kifogásuk az ügyük intézésével kapcsolatban. A jegyzőkönyv felvétele közben kiderült, hogy az idős úr rossz szekrényszámot adott meg, és ezért nem találta a személyes tárgyait, de az általa ténylegesen elfoglalt szekrényben a ruhái és értéktárgyai hiánytalanul meglettek.Mindkét meg nem történt esemény kvázi tényként való beállítása jelzi a levélíró elfogultságát. A jegyzőkönyvek felvétele után a helyettes fürdővezető jegyzőkönyvbe foglalta az eseményeket. A helyettes fürdővezető a szekrényeket megvizsgálta, az ajtókon és zárakon erőszakos kinyitásnak nyomát nem találta. Ezt követően jegyzőkönyveket a Gyógyfürdő Zrt. vezetésének továbbította. Azonnali intézkedésként az öltözőbe biztonsági szolgálatot állított.
Az Önöket ért kellemetlenségekért elnézésüket kérem, és bízom benne, hogy egy hatezer fős forgalomnál sokan tértek haza kellemes emlékekkel a Palatinusról. A tények rögzítésén túl ugyanakkor rendkívül sajnáljuk a történteket és ezért Önökön keresztül szeretnénk a levél írójának és a fent említett eset kapcsán valamennyi érintettnek felajánlani, a Palatinus strandra a 2011.évi strandszezon végéig, napi egyszeri, díjmentes belépés lehetőségét.
Budapest, 2011.08.26.
Palatinus Strand vezetőség
RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2011.08.26. 16:38:19
McZozo 2011.08.26. 16:41:52
Dr Gregory House 2011.08.26. 16:50:55
A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.08.26. 16:58:22
Nem 2000 forintos ingyenjeggyel kell kiszúrni a károsult szemét, hanem a gusztustalan módon lopkodó kabinosokat kirúgni.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.26. 17:00:45
Ajánlanám figyelmébe a t. Palatinus Vezetőségnek (wtf?) a poszthoz fűzött kommenteket.
Már ha jövőre nem egy brazil cserkésztábort kívánnak vezetni.
Vélem, hogy a posztot, és a kommenteket (inkl. a fürdő levelét) elolvasók igen kis százaléka fogja a jövőben a Palatinus szolgáltatásait igénybe venni.
ginlemon 2011.08.26. 17:05:59
McZozo 2011.08.26. 17:08:29
neked ugatok 2011.08.26. 17:09:39
Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.08.26. 17:11:45
Most akkor 6ezerből mennyit lopnak? (jól gondolom, hogy nincs ennyi öltöző?)
Amúgy az egyik fél azt állítja, hogy jelentős időkésedelem után sikerült megírni a papírt, a másik meg azt, hogy ordibált a másik fél: nem lehet, hogy ok-okozat összefüggés van?
Megannyi kérdés!!!
bldo 2011.08.26. 17:17:51
endre2714 2011.08.26. 17:19:52
Ma Ő, holnap Te vagy Én ? · http://dawmar.blog.hu 2011.08.26. 17:32:54
ed_atya 2011.08.26. 17:35:19
akos147 2011.08.26. 17:36:23
közödeszed 2011.08.26. 17:50:53
..
miert nem hivtak rendort azonnal?
? 4-5 telo keszpenz ruha bankartya.. ott vagyunk 100 ezer kornyeken...mar ha van ertelme rendort hivni.., mert itt max a dolgozo leadta a havernak az infot hogy mi a "mindentnyito" kod aztan befeleztek a hasznot a "melo" utan..Nem akarok en gyanusitgatni meg ragalmazni senkit sem.. de igy a legegszerubb minden mas komplikalt..mar ha a igy tortent...
sajnalom ami a posztoloval tortent.. jogosan voltak idegesek, es nana hogy hangoskodtak...meg a penz hagyjan, vigyek koltsek gyogyszerre..de en a telom nelkul fel napig sem letezem..sajnos..
A country full of aliens · http://angliavagyamitakartok.blog.hu/ 2011.08.26. 17:52:30
Itt egy ingyen jegy oszt kussojjá`.
közödeszed 2011.08.26. 17:54:17
Rosszindulatú Vászka 2011.08.26. 17:57:42
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.26. 17:59:09
És ezek után még ő rasszistáz le másokat.
Rosszindulatú Vászka 2011.08.26. 18:05:17
.lll. 2011.08.26. 18:24:16
közödeszed 2011.08.26. 18:35:56
azt hiszem a rasszizmus kerdeserol nem nyitok vitat.Mint irtam korabban ez a blog nem melto erre, tessek a kurucinfon haverkodni.
Nincs bajom azzal ha valakinek a velemenye elter az enyemtol,sot vevo vagyok az ertelmes , normalis hangnemben lefolytatott eszmecserere.Meghajlok a nalam meltan okosabb, tapasztaltabb, muveltebb emberek tudasa elott es elismerem tisztelem azt. Nem nezek senkit hulyenek ha nem ad ra okot, nehanyan megtettek ,ezert aztan a kulturalt hangnemben torteno velemenycserere nem vagyok sem kepes sem hajlando. ennyire egyszeru.tema reszemrol lezarva megyek dolgozni.
ex-dr. vuk 2011.08.26. 18:37:20
Tehat ez ugy megy, hogy odamesz, mondasz egy szamot es megkapod a kulcsat?
Mar ertem miert tuntek el a cuccok...
Anti Anyag (törölt) 2011.08.26. 18:39:22
Mellesleg hasonló a Budavári sörfesztivál is, na ezért jó a net.
Rosszindulatú Vászka 2011.08.26. 18:43:33
Nem látod? Ravasz homárolvasóknak idén strand ingyen :DDD
Anti Anyag (törölt) 2011.08.26. 18:44:59
Már hogy a faszba gondolták, bezárt szekrényekből tűntek el a cuccok.
Vagy vigye mindenki a vízbe az óráját, lakáskulcsait és üljön rajta?
Inkább azt kellene kinyomozniuk, hogy a fenébe tűnnek el cuccok lezárt szekrényekből. Erre szakosodott cigányok? személyzet?
Na ezt kellene kinyomozniuk, mert addig a pala megbízhatatlan nálam és szerintem másnál is.
Anti Anyag (törölt) 2011.08.26. 18:47:17
Én inkább megyek máshová.
Rosszindulatú Vászka 2011.08.26. 18:55:48
Jelzem a jobb órák vízállóak.
Anti Anyag (törölt) 2011.08.26. 19:06:39
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.26. 19:16:13
Jó munkát.
Sasfióka 2011.08.26. 19:21:23
megamenn 2011.08.26. 19:48:42
A Palatinus a Zrt-eDE ?
Megdobbent 2011.08.26. 19:53:49
Na bravo, Palatinus bazdmeg, huzd le magad.
Anti Anyag (törölt) 2011.08.26. 20:32:57
Ha egy bezárt szekrényből ellopják a cuccodat, ráadásul másokét is, nagyon nincs miről beszélni. Ez gáz és a Palatinus vezetésének jó nagy hibája.
Nem a vendég találja ki a rendszert, nem ő teszi oda és ellenőrzi a személyzetet.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.26. 21:03:56
a furdovezeto az hatosag??
beszarok
lopasnal rendort kell hivni es a furdovezeto/ ugyanugy nyilatkozik mint a karosult, nem jegyzokonyvet vesz fel
ilyet eletemben nem hallottam
Píter 2011.08.26. 21:17:12
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.26. 21:19:40
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 21:23:26
Megdobbent 2011.08.26. 21:24:13
Ehhez kepest egy par orvasa kesobbi nemhatosagi jegyzokony ebben az orszagban maga a csoda.
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 21:27:47
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 21:29:49
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 21:31:03
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 21:32:12
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.26. 21:38:49
Irány Európa!
Megdobbent 2011.08.26. 21:46:48
Manci néni, a szomszéd 2011.08.26. 21:51:46
Biztonsági őrök! Hihihííííííííííí!
Kecskére a káposztát.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.26. 22:11:10
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 22:26:51
A szekrényeseknél meg ha összeguberálnak pár cilinderes kulcsot, nagy az esélye, hogy valamelyik jó lesz. Pici eltérés esetén még működik a zár. Én például tudom nyitni-zárni a garázskulccsal a lépcsőházi ajtót, de fordítva már nem.
Anti Anyag (törölt) 2011.08.26. 22:29:24
Az már a Palatinus magánügye, hogy a kabinosok, cigánybandák rabolják a szekrényt, vagy boldog - boldogtalannak kinyitják.
A fürdőbelépőt én nem is fogadnám el, legfeljebb a kár megtérítése után, mert így a Palatimus érvelhet azzal, hogy kártalanított.
Az igazgató levele egy marhaság, maszatolás és az ügyfél gyöngyökkel való kártalanítása. Szinte kikéri magának ami egyértelműen az ő hibája.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.26. 22:31:22
@Megdobbent: en nem tudom itt hogy mukodne csak sejtem, meg sosem kellett hivnom, viszont volt hogy jottek hivatlanul:)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.26. 22:44:21
olvastam, hogy nehany boltba is le kell adnod a cuccod, ami alapjaban vicces, dehogy meg lakattal is jarjunk
@Anti Anyag: minden jegyzokonyvnek van ertelme, kiveve egy furdomesterhelyettes jegyzokonyvenek
lopas - buncselekmeny- rendorseg
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.26. 22:47:29
nem
adnak szabadjegyet....
buncselekmeny tortent, vagy legalabbis a posztolo azt allitja
ha a deputyfurdomester tudomasara jut, hogy a teruleten buncselekmeny kovettek el, koteles feljelentest tenni a hataskorrel es illetekesseggel biro rendorkapitanysagon/annak osztalyan/
hihhetetlen
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.08.27. 00:41:56
Eddig nem mentem a Palatinusra.
Na, ezután se megyek.
A patakpart rulez!
Az értékeimet elásom a földbe.
Bár itt nem lopnak.
Ez mondjuk érdekes.
dr. Aullah 2011.08.27. 01:21:36
De ezek után? Soha. Inkább megyünk az aldiba, ott még fűszoknyás lányok is vannak.
Megdobbent 2011.08.27. 01:36:16
Nalunk sajatos az elet, fulkeforradalmar nepseg a mienk (fasszal sem szavaztam zorbanra, igy csak karorvendhetnek - ha nem az en boromre is menne)
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 01:39:28
''Piros körmű hurik rázogatják a pöcsödet.''
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 01:40:33
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 02:05:30
salapapa · http://salapapa.hu 2011.08.27. 03:04:32
ez a pala olyan, mint a mizo.
még júniusban vettünk 4 tejet. kinyitáskor -bocsi, 3in1 milkát akartunk inni! :P- döbbenet: romlott. mási kibont: romlott. harmadik...
nnna? szabadon választott!
2 hete kaptunk engesztelésül egy 1000Ft-ot utalványt.
olyat röhögtem, mintha egy jó viccet hallottam volna!
persze lehet, hogy a MIZO ezt viccnek szánta.
Ulbert István [Biyadhoo] (törölt) · http://v-one.hu 2011.08.27. 07:20:34
A jellegzetes magyar hozzáállás. Megvárjuk, amíg megtörténik a baj, utána cselekszünk.
IP gyűjtögető 2011.08.27. 07:41:36
A "Rasszista" szó használatához: nem tudsz megkülönböztetni egy eszkimót egy négertől? Mert tudod, te alulképzett, ezek a rasszok. Tehát az a rasszista (bocsánat a te körödben "rásszistá"), aki látja a különbséget. Aki meg nem annak legyenek indiai vendégdiákok a szomszédai.
Ugyandehogy (törölt) 2011.08.27. 08:23:23
Ugyandehogy (törölt) 2011.08.27. 08:24:28
Ugyandehogy (törölt) 2011.08.27. 08:29:34
Ugyandehogy (törölt) 2011.08.27. 08:31:00
Edigej 2011.08.27. 09:20:36
A jelzett homárposztban közölt levél írójaként engedjék meg, hogy kategorikusan elutasítsam - a saját és a jelzett két barátom nevében is - az ingyen strandbelépőt. Amint azt a jegyzőkönyvekben is jeleztük, nem erre, hanem az ellopott értéktárgyaink utáni kártérítésre tartunk igényt a Ptk. 471. § (2) alapján.
Egyben engedjék meg, hogy reagáljak néhány, a válaszlevélben szereplő állításra. Az irodába érkezve nem "kérés" hangzott el irányunkban, hanem először tétlenség fogadott minket, a segítőkészség teljes hiánya, a telefonok, bankkártyák ügyében megfogalmazott kérésünkre nem is reagáltak. Miután később visszamentünk az egyébként tárva-nyitva álló irodába, pedig egy "hé, hé, hé" szavakkal bevezetett, tegező formában megfogalmazott, emelt hangú utasítás hangzott el felénk (azt az információt ekkor sem kaptuk meg, hogy még jegyzőkönyvfelvétel folyik). Ezután emlékeztettem a csoportvezetőt arra, hogy szerintem mi lenne ilyenkor az elfogadható eljárás. Ami a jelzett két "tényként beállított" esetet illeti, én a levelemben azt írtam le, amit láttam-hallottam, külön kiemelve, hogy "nem tudom, hogy igaz-e". Tessék visszakeresni a sértett viszontválasz helyett, amely sértettséghez jelenleg önöknek van a legkevesebb alapjuk. Természetes, hogy "elfogult" vagyok, önök is az lennének, ha ellopták volna az értékeiket egy zárt, őrzött szekrényből.
De, ahogyan számos kommentelő kiemelte: a jegyzőkönyv felvétele körüli tények egyik vagy másik irányba történő minimális pontosítgatása nem fog magyarázatot adni arra, hogyan történhetett az, hogy "erőszakos kinyitás nyoma" nélkül eltűnhettek az értékeink egy bezárt öltözőszekrényből, illetve hogy hosszú távon hogyan tervezik a probléma megoldását. Ennek érdekében levéllel fogok fordulni a Budapest Gyógyfürdői Zrt.-hez, és szükség esetén más illetékes szervhez is.
üdvözlettel:
a fenti eset károsultja
Rosszindulatú Vászka 2011.08.27. 09:46:17
Rosszindulatú Vászka 2011.08.27. 09:48:09
Ez nagyon mókás mondat, erős a gyanum, hogy bekerül a homárszlengbe a karfiollevél és a kékszallag közé, de lehet, hogy a baccpapucs elé is akár.
t.netti 2011.08.27. 11:26:44
cewangpalmo 2011.08.27. 11:38:53
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 11:47:00
VAgy csak leszarták őket.
Valamiért inkább a vendégek leírása tűnik életszerűnek. Mert mégis, mi van ebben a levélben? "Nem is így volt", ennyi.
Sztem amúgy a 3 károsult egybehangzó véleménye kicsit furcsa lesz majd.
Szóval a bocsánatkérésért is illene majd elnézést kérni :D
Egyébként kici óccó off :
kilatas.webuda.com/?q=node/189
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 11:48:30
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 11:51:59
cewangpalmo 2011.08.27. 11:52:31
cicmen (törölt) 2011.08.27. 12:05:17
Hagy menjen haza minden alkalommal fürdőgatyában! :)
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 12:11:19
@cicmen: Mit akarsz, meglenne a napi ruhaadag, amit turkálóban értékesítve, a fürdő tulaja kiegészíthetnéé bevételét :D
cicmen (törölt) 2011.08.27. 12:11:35
Miért? Hány volt? Rendszeresen vannak baleseteid? Merre szoktál közlekedni? Már csak azért, hogy nehogy arra tévedjek! :)
cicmen (törölt) 2011.08.27. 12:13:37
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 12:17:31
- Volt egy vaddisznós, amikor 3 disznó folalta el előttem az utat, én estem ki egy beláthatatlan kanyarból... választhattam, hogy szakadék/szalagkorlát, disznó, vagy partoldal, aminek nekimegyek
- Egyszer belém jöttek oldalról, mert az idióta azt hitte, hogy a csillivilli új autó havon is tapad (megbüntettek, mert a rendőrnek úgy volt kényelmes, hogy engem vág meg, nem a másik felet)
- Egyszer egy bukkanó mögött, a fél utat elfoglva telefonálni megálló szőkenőbe trafáltam hátulról (megbüntettek)
A kilós áruház meg ja :)
.lll. 2011.08.27. 12:45:04
vaddisznót kár elütni,nem döglik meg a rohadék
Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.08.27. 13:00:42
Ez nagyon elszomorító, az ember már nem tud nyugodtan szórakozni, és pihenni!
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 13:07:32
kiezalany 2011.08.27. 13:08:41
És nem azért, de a két poszt elolvasása után most már szinte biztos vagyok abban, hogy belső ügy volt. Ezért nem volt olyan fontos a "vezetőségnek" a mielőbbi alapos intézkedés.
Sajnálom a károsultat és ez az ingyenes belépő felajánlás az év vicce volt.
Jokkura 2011.08.27. 14:52:50
És ide tartozik a Palatinus is ....nos ehhez már nem kell komment.
A hal ,a fej, és a bűz összeföggáseit ajánlom a zrt vezetőinek a figyelmébe.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 15:32:29
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 16:07:12
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.27. 16:18:25
mindenkinek jobb lesz ha loval jarsz
purehetero 2011.08.27. 17:13:56
Soha, de soha nem teszem ki a lábam erre a gengszter strandra és szerintem más se menjen, hacsak nem Száva a családneve.
Jokkura 2011.08.27. 17:21:05
A haver bizt.szolg. is jól jár , sok léhűtőnek lehet adni lehetőséget,hogy ott feszítsen.
Egy időben a Rómain kutyás(!) őrők cirkáltak a kerítésen belűl,hogy nem lehessen átmászni...( és ingyen tusolni:) )
A bodzaszedőket ,mert csak azok azért nem lehet be nem engedni,de sokkal jobban kellene figyelni az öltőzőket (is).
A 70 évek végén ha valaki(k) zavarták a strandólókat ,szépen a kabinosok ( nem volt bizt őr!), és esetleg a kihívott URH ( na az már nagy balhé volt) kivezette a stradról :) de nem is volt olyan,hogy neki állampolgári joga ott reniteskedni.
Én "csali"szekrémyeket, stb. csinálnék,amiről max 2 ember tud. A mai technika mellett nem is lehetetlen.( web kamera, GPS, nyomkövető) Aztán mikor megvan a szarka ,pellengére rakni a bejárat elé , a tűző napra minimum 6-8 órára.
Jokkura 2011.08.27. 17:25:12
megamenn 2011.08.27. 17:25:17
Jokkura 2011.08.27. 17:31:58
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 18:08:59
1. vaddisznó egy beláthatatlan kanyarban. Ja, az én hibám.
2. állok a kereszteződésben, tél van, hókása, idióta belém csúszik, mert nyomja mint a süket, az is az én hibám.
3. Butaszőke megáll a bukkanó teteje után, záróvonal, lakott területen kívül, úgy, hogy elfoglalja majd' az egész sávot. Kerüljem ki, úgy, hogy jönnek szembe is.
(Ha minden igaz, ezzel leginkább ő teremtette a balesetveszélyes helyzetet, ami szintén szabálysértés.)
Nyilván ezekből két esetben a rendőröknek egyszerűbb volt ráhúzni a "kiment elé" és a "relatív gyorshajtás"-t az egyik félre, mint gondolkodni. Ugyanis ha már kimennek valahova, büntetniük kell.
Megjegyzem, a 3. esetben ha én álltam volna meg valahol így, és arra jön a yard, tuti megvág, a szőkét meg majdnem megdícsérték.
@Jokkura: Nagyjából ennyi...
Rosszindulatú Vászka 2011.08.27. 18:31:25
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.27. 18:35:42
nade jo nagylelku vagyok legyen 50-50
2. Te irtad, hogy teged hoztak ki hibasnak, nem ertem mitol kenyelmesebb a rendornek a nem hibast kihozni, amugy miert nem pereskedtel?/ en tuti nem hagytam volna, amugyis Te biztatsz mindenkit perre/
3. azt irja a KRESZ/ amugy tulajdonkeppen betarthatatlan/ olyan sebesseggel kell menni, hogy a belathato uton belul meg tudj allni, ha kell
hat legyen 2 es fel:)
/a vaddisznot megtarthattad? es a vadgazdaslkodasi tarsasag fizette a karodat?/
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 18:39:15
Bár tényleg elég kevés az info.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 18:41:32
MittuDomain 2011.08.27. 18:45:32
Itt pl. az strandigazgatóúr a nagy számok törvényével operál :)
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 18:49:15
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 18:52:31
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 19:05:30
@estrella negra: Nem kapott gallért, de még büntit se.
Abelémjönnek, és engem vágnak meg, meg azért, mert a baromja, amikor észrevett, besatuzott, ettől keresztbeállt a kocsija, belémcsúszott, de úgy, hogy odébbrakta az autóm (ezért nem lett nagy baja), és kitört a kereke a padkán :D
Ebből következik, hogy nyilván nem ment gyorsan :D
Viszont mivel nekem volt elsőbbségadás táblám (aminél megálltam) a rendőr inkább rámhúzta, hogy nem adtam elsőbbséget, meg bezsebelt egy tízezrest.
Lehetett volna pereskedni, de az autónak nem lett nagy baja, szóval inkább benyeltem, kasztnis olcsóbb volt. Meg okutam a korábbi tapasztaltokból, pereskedni max az időelbaszás miatt lett volna érdemes; a rendőri jelentésben ált. megbízik a bíró.
@hagyma: Na ez az, hogy betarthatatlan, és eiatt ráhúzzák mindenre.
Mrpedig, ugye, ha kimennek valahova, akkor büntetni kell a yardnek, ezt nem én találtam ki. Tehát azt büntetik, akit kevésbé macerás.
Amúgy az is benne van a KRESZ-ben, hogy nem szabad veszélyeztetni másokat... Az érdekes módon senkit nem zavart.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.27. 19:10:19
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.27. 19:24:51
valamelyik amerikai tuti megkapja visszacsomagolas utan:)
remelem ir a homarra
_____________ 2011.08.27. 19:29:28
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 19:31:05
Dr. Körömlakk ® 2011.08.27. 20:03:52
csak ámokfutni jöttem.
agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2011.08.27. 20:27:08
_____________ 2011.08.27. 20:29:22
Ilyen melegben természetesen csakis fedettpáJás heJszínen.
Dr. Körömlakk ® 2011.08.27. 20:33:44
@_____________: én jobbszeretek ámok :) nyíltszínen ;)
Megdobbent 2011.08.27. 20:47:59
_____________ 2011.08.27. 21:01:58
Tehát csak odáig, de azt is sétatempóban. :)
Jóccakát!
Dr. Körömlakk ® 2011.08.27. 21:03:10
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 21:27:36
Viktus 2011.08.28. 01:22:21
A valóság fáj mi ... érdekes módon egy bizonyos etnikummal mindenhol probléma van.
cicmen (törölt) 2011.08.28. 02:04:10
Dr. Körömlakk ® 2011.08.28. 05:51:48
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.28. 06:52:35
szoval szerintem nem tesztelik, hogy mukodik-e csak visszamegy valami csomagoloba, vagy a gyarba, nem tudom
nekem tuti nem kuldik vissza, mert azt sem tudjak kie/volt/
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.28. 08:02:52
@hagyma: Esetleg simán ledarálják, mert olcsóbb, mint szórakozni vele... Környezetbarát kis társadalom :D
Rosszindulatú Vászka 2011.08.28. 09:14:32
De, hamár homár: aztat ígérték itten, hogy a sugárlemezes kiadáson rajta lesznek a mmozifilmbűl kimaratt jelentek, pl. Sosana párizsi kalandjai még a metrénylett előtt, de a hun kiadáson ezek nincsenek rajta, csak a teljes film Frederik Collerral A tiéden mik az eksztrák?
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.28. 13:25:18
amugy ha hibas lenne tuti ledaralnak, de igy azert nem
@Rosszindulatú Vászka: ezer eve lattam es amugy is orulok, hogy nem a pulp fictiont tettem be probakeppen...
Rosszindulatú Vászka 2011.08.28. 16:06:37
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.08.28. 18:58:29
Bonus features:
Disc one
-Extended&Alternate Scenes
- Nation's Pride-the film within the film
- And more
Disc two
-RoundtableDiscussion with QT
--The Making if Nation's Parade
=-Quentin Tarantinos' Cametra Angel
-And More
Rosszindulatú Vászka 2011.08.28. 19:19:38
Sebaj, majd legúglizom.
Host 2011.08.29. 08:02:47
"A jegyzőkönyvek felvétele után a helyettes fürdővezető jegyzőkönyvbe foglalta az eseményeket."
ichtus 2011.08.29. 08:07:50
Sokorai_Atala 2011.08.29. 09:35:09
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.08.29. 10:15:00
csak nem ily módon akarják a fürdő vezetői és dolgozói kirabolni a "kedves", ismert lakcímű vendégeit, amíg azok ingyen* lubickolnak?
_______________________
*Lófaszt!
2011.08.29. 10:21:19
Messze kerüljetek el minden helyet ahol ez az etnikum előfordul.
2011.08.29. 10:29:19
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.08.29. 11:01:41
cicmen (törölt) 2011.08.29. 11:24:55
blasiusii 2011.08.30. 00:24:10
pöndörödő macskafülszőr 2011.08.30. 12:35:19
Kedves vezetőség! Majd akkor írjatok, ha kirúgtátok a kedves kis alkalmazottat...
zoldlevelu 2011.08.30. 12:58:02
Sajnálom akit megkárosítottak!
Jártam a strandon többször is, soha nem tűnt el semmi értékem amit kivittem. Ja, lehet, hogy nem is vittem magammal, ha pedig vittem, akkor az értékmegőrzőbe tettem. Hmm.., ki tudja, lehet, hogy azért?
Valószínűleg, ha nem lenne ennyi pozitív változás a Palatinus strandon, ami vonzza a vendégeket, a kevésbé szívesen látott vendégek száma is kevesebb lenne.
Rosszindulatú emberek mindenhol vannak, miért pont egy strandon ne lennének!?
Egyébként meg nem kötelező strandra menni!
Master! 2011.09.01. 17:59:08