Tékozló Homár

Genyóznak a ZP-ben a beengedéssel

2011.09.14. 14:42 | jackyll | komment

ZP-nek nem jött be a Zöld Pardon pénzbedobós beléptetési rendszere, mert a pénzváltó kisasszony unatkozott és csak egy rövidebb műsor és torlódás hatására volt hajlandó rendeltetésszerű tevékenységet végezni:

Előrebocsátom, hogy nem vagyok nagy Pardonba járós, jópár éve sokat voltam ott, idén tegnap először. Barátnőmmel mentem, mert felcsigázott a Leander koncert, gondoltam ez 400 Forintot bőven megér, meg sokszor már úgyse lehet menni többé. Nálam nem volt a beléptetőkapuhoz szükséges aprópénz, barátnőmnél volt, vagy legalábbis azt hitte, ugyanis négy darab százassal érkezett. Míg én váltottam a bejárat előtti pultosnál, barátnőm megkérdezte, hogy a százasok jók-e a kapuhoz, erre igennel feleltek. Én bementem, ő nem tudott, mert a százas mégse volt jó, csak a kétszázas, ezért visszament a pultoshoz váltani. Itt történt az incidens, a váltó kisasszony közölte, hogy nem tud váltani, ami furcsa volt, mert tíz marék kétszázas volt a nyitott kasszában. Az ismételt kérésre az alkalmazott közölte, hogy jó, akkor könyörögj és talán váltok.

Természetesen könyörgés nem volt, csak újfent udvarias kérés, mire a csaj közölte, hogy nem vagy a pasim, hogy pénzt kérj tőlem, és ezen a ponton a biztonsági őr is csatlakozott, gúnyos mosollyal odavetetette, hogy találd fel magad. Végül - valószínűleg - a feltorlódott sor miatt megtörtént a váltás és a barátnőm is bejöhetett. Nem tűnik nagy dolognak, de roppant lehangoló volt, nagyjából be is tett a jó hangulatnak, és nem tudom felfogni, hogy egy szórakozóhely, ami a bezárás ellen küzd kézzel-lábbal, hogy engedheti meg magának, hogy ilyen stílust és hangnemet használó alkalmazottakat foglalkoztasson. Hozzátenném, hogy barátnőm 24 éves, nem szakadt punk, és nem is plázacica, az érkezés előtt nem ittunk, tehát nem a külseje vagy az állapota miatt genyóztak vele, hanem csak úgy, gondolom unaloműzőként. És egy utolsó megjegyzés, bent kedves hostesslányok jártak körbe egy papírral, melyre fel lehetett iratkozni a bezárás elleni tiltakozásul. Én mondtam a lánynak, hogy nem írom alá, mert ultrabunkók voltak a beengedésnél, mire mondta, hogy igen, sajnos ezt ma már sokszor hallotta.
 
Egy ZP ellenes ZP (mert ez a monogramom:)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.09.14. 14:48:13

Pardon, még sosem voltam ott. Nem vagyok menő, tudom.

Teccikérteni? 2011.09.14. 14:50:27

"barátnőm 24 éves, nem szakadt punk, és nem is plázacica, az érkezés előtt nem ittunk, ..."

Akkor ne csodálkozz, ha nem engednek be.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.14. 14:51:22

Az ilyet lenyelem, vagy otthagyon őket, de nem megyek anyukámhoz sírni.

Ennél sokkal véresebb sztorit küldtem a homárnak pár hete. A füle botját (van neki olyan?) se mozdította.

tantann 2011.09.14. 14:52:29

Egyszerű: az önkormányzat pénzel egy-két alkalmazottat, hogy az emberek gyorsan megutálják a helyet, és ne fájjon a bezárás. Problem?

Eric_Cartman 2011.09.14. 14:53:10

narancssárga pardon nem e lesz?

Dr. Kix 2011.09.14. 14:53:27

Vastagon sz@rok a ZP-re. Legközelebb amúgy vegyétek fel a történteket. Nektek ugyan jobb nem lesz, de mi legalább tudunk kicsit szórakozni rajta.

Rosszindulatú Vászka 2011.09.14. 14:54:18

Az internet nagyon jó dolog, de a használatánál figyeljünk arra, hogy ne sértsünk meg másokat ok nélkül.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.14. 14:59:15

", hogy egy szórakozóhely, ami a bezárás ellen küzd kézzel-lábbal, hogy engedheti meg magának, hogy ilyen stílust és hangnemet használó alkalmazottakat foglalkoztasson. "

Valószínű erről a ZP tulajai nem hallottak, illetve vagy a csajjal, vagy a samesszal kefélnek (nemfüggetlenül, manapság ugye), így nekik belefér.

Amúgy én lehet kérettem volna a főnöküket, hogy most ez mi.

rudmanynudli 2011.09.14. 14:59:48

véééééégre új post

2011.09.14. 15:08:20

szasztok, én vagyok a poszter, olyan izgalmas, biztos lesz majd oltás, meg igazadás, ez az első, úgyhogy ez egy grandiózus elsőzés:) Aztán legyen ám flém egy 234 komment! Tök gáz, most van irodarendezés nálunk, nem tudok itt ülni estig, de elolvasok mindent. jajdeizgalmas!

2011.09.14. 15:10:14

...flém _meg_ 234 komment...

Rosszindulatú Vászka 2011.09.14. 15:11:04

Én csak azt nem értem, hogy szórakozóhhelyre miért külön akarnak bemenni, miért nem együtt, egyszerre, ahogy illik? Vagy mostmár nem szokás a Hölygeket gardírozni-kísérni?

Én olyan toplák, szakadt helyre nem engedném egyedül be- és kilépni a barátnőmet, ha lenne. hacsak nem lepattintni akarnám cselből.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.14. 15:11:09

Aki k*rvának áll azt meg@bsszák. Mondá egy ősi dakota mondás.
Egyébként meg zp-be járni ősi román szokás!

Rosszindulatú Vászka 2011.09.14. 15:12:22

@shitgun: értettük. Poszttolók ezexerint már lehet :)

Szélpörgő 2011.09.14. 15:14:29

@shitgun: Nos akkor: A posztolótmárlehet?tevagyahülyejanemabiztiőrvagyapultoscsajmiazaLeanderéskülönbeniswhitepeopleproblems

Jó voltam? :))

bizonytalan  2011.09.14. 15:14:52

lehet, h. túlméretes volt a csaj.

Manyecska 2011.09.14. 15:21:26

Zp-be voltam párszor, nekem nem voltak rossz tapasztalataim pedig a gyerek elba....ta a beléptetéskor 400 forintomat de kedvesen felajánlották hogy nyugottan másszak át a rendszeren..:)) Pedig nem punk hanem rokker család vagyunk. Mély döbbenet kedves orcáimon...

2011.09.14. 15:22:12

@Rosszindulatú Vászka: nem külön akartunk, sőt, azt hittük pont egyszerre megyünk be, csak az én pénzem megnyitotta a kaput, az övé meg nem, ezért én bent voltam, neki meg vissza kellett mennie.

elwood 2011.09.14. 15:23:16

ez valamilyen unortodox beléptetési rendszer lehet

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.14. 15:23:47

@shitgun:
Oszt euróval tudtál-e vón fizetni?
Egyébként szép neved van! :D:D

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.14. 15:26:16

@shitgun: Bki, törzskommentelő létedre, hogy bírsz egy ilyen terjengős, lehetetlen poszttal előállni??? És kit érdekel, hogy néz ki a csajod? (Fényképet azért linkelhettél volna.)
És egyébként is- 400 forintos koncert? Hát mi folyik itt? Legalább baccpapucs volt rajtad?

Rosszindulatú Vászka 2011.09.14. 15:26:23

@elwood: mint a metróba régen Butapesten, mikor egyforintosot kellett bedobni és beengedett a korlát.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.14. 15:30:44

@Rosszindulatú Vászka: Megnéztem a blogotokat (persze elsősorban Körömlakk kartácsnő mián, kit volt szerencsém már ...ként is tisztelhetni, a régi szép gumicés időkben).
Először azt hittem, a 'kiscsoportos homokozó' kitétel a leadben csupán valami jópofaság.
Be kell lássam, súlyosan tévedtem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.14. 15:31:23

Namost ha a hölgy nem volt túlméretes, akkor csak egy dolog jöhet szóba:
túl fiatal volt.

Manyecska 2011.09.14. 15:31:38

Vannak jó koncertek 400-ért!:))..volt régen Tankcsapda is bár az húzósabb volt:)..

2011.09.14. 15:32:22

@Sün‼: 24, ezt leírtam, de valóban fiatalos, sőt, tinis:)

Rosszindulatú Vászka 2011.09.14. 15:32:56

@estrella negra: szomrúan hallom. Lehet, hogy ezek után töröljük is. Természetesen visszaadjuk a belépőjegy árát.

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.14. 15:34:35

- Itt van négy százas.
- Nem tudom felváltani.
- Nem is fel, hanem 2x200asra ÁTváltani kell.
- Majd ha szépen kéred.
- ..

rudmanynudli 2011.09.14. 15:37:11

Nem voltam a ZP-ben sok sok éve, úgyhogy nem tudom hogy működik ez a váltósdi meg pénzbedobósdi. Váltó kisasszonynak az a munkája, hogy pénzt váltson, vagy van mellette egyéb más teendője is?

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.14. 15:38:25

Megprobalhajtuk meg a 300 forintos candy kondenzátor + 1€ kombót is, hátha örökre elromlik a kapu, ha ezt a résébe tömöd.

bizonytalan  2011.09.14. 15:40:34

200 forintos pont úgy néz ki mint a kétojrós!

2011.09.14. 15:41:24

@rudmanynudli: ő csak vált és csúnyán néz, mert egyhelyben áll, míg a többiek buliznak.

rudmanynudli 2011.09.14. 15:42:32

@shitgun: Akkor kapjabe. Remélem fizetést is kap ezért.

Rosszindulatú Vászka 2011.09.14. 15:44:39

Na lássátok feleim szemtekkel, ezér nem kell ellőni a maradék ejrós pémzérméket. Merhogyaz árfojmkockázat figyelmen kívül hagyva, ha százforintos hejett használva egy egyejrósot, akkor alig háromszoros áron ugyan, de feltűnés nélkül lehet becsekkolni.

Az már volt már, hogy így hogy-e kap bizonylat avagy számlát a gyanútlan ZP-be bejutó? A NAV-nak küldte-e már valaki a poszt?

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.14. 15:49:54

annak idejen a dozsas huszforintos szelebe egy 1mmes lyukat furva damil segitsegevel lehetett bocogtetni az utcai telefont, hogy a rokonyokkal tudjunk beszelni.

2011.09.14. 15:51:03

@estrella negra: azt képzeld el, sőt hidd el, hogy egyszer a reklámzabálókon találkoztam egy csajjal, hostess volt, és mi derült ki róla??? Hogy ő a baccpapucsos faszi lánya! Ki volt akadva a homárra:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.14. 15:53:29

@Rosszindulatú Vászka:
Én azért jelezném a problémát az erkölcsrendészetnek is!

Dr. Kix 2011.09.14. 15:58:29

Amúgy egy leander milyen koncertet tud adni? Hallgatjátok, ahogy ott nő ki a cserépből, vagy mi?

Rosszindulatú Vászka 2011.09.14. 15:59:57

@Sün‼: ne legyél már ijen rosszindulatú, nincs okunk a posztban említett Hölgy erkölcsei okán kéccségbe esnünk.

É2I 2011.09.14. 16:07:00

@Rosszindulatú Vászka: Ez érdekes kérdés valóban.
Poszternek meg: sajna ez nem olyan, hogy legyen belőle 234. Bár, ha 150-t ő maga tesz mellé...
Vagy esetleg eszetlenül el kezd anyázni, akkor talán.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.14. 16:08:07

@shitgun: Figyejjé! Én ismerlek téged! A baccpapucsos faszi lánya e vagy?
...vagy hogy?

Harlequin 2011.09.14. 16:13:56

Én azt hittem a leander az valami növény...

2011.09.14. 16:15:43

@É2I: anyád, anyátok, anyái.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.14. 16:17:14

@estrella negra: a smasszert le kellett vó'na fújni wd40 -el, a sunát pirolizálni, rögtön megoldódott volna minden problem

XCat 2011.09.14. 16:27:44

@bizonytalan : Túlméretesek nem mehetnek be?

bizonytalan  2011.09.14. 16:29:54

@CatMother: beléptető rendszere válogatja. amúgy nem tudom, zp-ben akkor voltam utoljára, amikor még zöld volt.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.14. 16:40:07

Sikeres fájlfeltöltés. Mehetsz blogolni.

XCat 2011.09.14. 16:41:20

@bizonytalan : Én meg még sohasenem, meg valószínűleg így is fog maradni. Másoknál sem értem, mi a jó az ilyen helyekben?

Jemi 2011.09.14. 17:27:53

a ZP hangosításánál még a Fásy mulatóé is jobb.
olyan furcsa fazonok járnak oda, én nem értem, hogy mások mit esznek azon a helyen.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.14. 17:44:01

@CatMother: Ez változó. Shitgun pl. szopni jár oda.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.14. 17:46:35

ZP az húzós volt mindig is. Mikor még 100-as volt, simán volt megbuherált beléptetőkapu, ami csak nyelte a pénzt. 2 centire álló szekuricsi meg sajnálkozva vonogatta a vállát, hogy ő biza semmit se látott. Nopersze.

Szal erősen ajánlott, hogy ugyanazon a kapun, libasorban egymás után menjetek be.

RaveAcE 2011.09.14. 18:45:40

Tarlós tette oda a kasszás csajt, hogy csődbe vigye a ZPt.

É2I 2011.09.14. 19:07:06

@shitgun: Nem aztat mondtam, hogy engem anyázz le. Ezért Irén biztos halál listára vett.
Mellesleg aszonta; szarból várat senem lehet építeni, nem hogy pisztolyot.

Azon túl: "anyám, anyád, anyja, anyánk, anyátok, anyjuk" a helyes formula, próbálj meg ez alapján főzni, hátha.

(Még messze a 234 :P )

2011.09.14. 19:15:44

@É2I: sietnem kellett, ezért hiányos az anyád lista. Egyébként ja, nem lesz itt 234 komment, de így is szép eredmény, az utolsó komment után kinyomtatom az egészet, laminálom, és kiteszem a falra. Tényleg, az utolsó majd szóljon, hogy tudjam, hogy az az.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.14. 19:54:08

Ez az. Kérem, vigyázzanak, a kommentek záródnak.

Megdobbent 2011.09.14. 20:00:13

Heh, legalabb egy hely, ahol elfogadja valami masina a ketszazast. Az en kornyezetemben nincs az az automata, ami akar csak egy pillantast vetne ra, hanyja ki magabol, mint egy allat. Ugyhogy valaki monnyonle, vagy akadjon a torkan valami, vagy egyszeruen szivjon el egy bekepipat.

É2I 2011.09.14. 20:02:35

@Megdobbent: Hát ja, az autómosóknál bekaphatnák...már mint a kétszázast.
ellenben kv ótómatáknál nálunk már fel vannak okosítva, egy a baj leszoktam és nem iszok :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.14. 20:06:20

Emléxik még valaki a régi (ezüst) kétszázasra?

É2I 2011.09.14. 20:06:47

@shitgun: Lukszalagra kell! És majd hagyma szól neked mellik is az utsó.
Ő volt Edénél is a kupak, tehát ő lehet itt csak a releváns komment bezáró, külfelden élő, partjelző.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.14. 20:21:10

@É2I: Vajon mennyit érhet egy ilyen? Állítólag azért álltak le vele, mert túl drága volt az előállítása.

Sátán meg a Jocó 2011.09.14. 20:30:13

ZP?!

Még mindig járnak le oda emberek, abba a putri helyre? :DDDD

Vadász, vadász...

É2I 2011.09.14. 20:30:51

@estrella negra: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kétszáz_magyar_forint_(érme,_1992)
Ennek alapján 1000-1500 közt saccolom most,de nem vagyok numizmata.

Paeonia 2011.09.14. 21:22:20

Nah, csak hogy meglegyen a 234 komment:

ZP-beengedő orkok iszonyat bunkók voltak mindig is. Sötét banda, mellékesen feketén dolgoznak, mint az ún. "bizt.őrök" nagy többsége.
Ja, és persze a belépőről számla, nyugta, blokk, vagy bármi hasonló az nincs, nem is volt soha.

Nobelium 2011.09.14. 22:31:33

Egy-két "buli" után nem semmi mocsok van a mellette lévő parkban. No comment...

Megdobbent 2011.09.15. 00:07:52

@É2I: Eh, en pont kapucsinora meg kavera vadaszom, de ha 10 automata van a kozelemben, akkor valamiert 11 nem fogadja el a keccazast, de nem am sumakba', ra sincs irva, hogy ismeri :/

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.15. 00:27:19

nem a városvezetés miatt fog bezárni, hanem épp ezért:

"Én mondtam a lánynak, hogy nem írom alá, mert ultrabunkók voltak a beengedésnél, mire mondta, hogy igen, sajnos ezt ma már sokszor hallotta."

ha nincs vendég -mert nem lesz!-, maguknak minek legyenek?

Csigorin 2011.09.15. 09:19:01

Szoval megtagadja a munkajat? Akkor a panaszkonyvet es a fonoket kernem. MOST.

Csigorin 2011.09.15. 09:20:16

@Megdobbent: mar tovabbfejlesztettek, ujabban szamos automataba beepitettek azt a szolgaltatast hogy elnyeli, igaz nem ad erte semmit, dehat nem akarhatunk mindent egyszerre...

Szarazkoro 2011.09.15. 10:21:19

@Kix: kikoptem a reggeli kvm. Koszi. XD

raftery 2011.09.15. 11:20:40

@Kix: es van vizual is,mert vagy feher lesz,vagy lila,vagy barmimas...
:)

_____________ 2011.09.15. 12:20:32

Leandervölgyi posztolókám, ne a természet lágy ölére járj mattulni(kulturáltan szórakozni)...
Mert kint a zöldben nincs pardon!
:-D

viki567 2011.09.15. 19:09:06

Hát nem tudom. Nekem még semmi bajom nem volt a hellyel. Pedig már jó párszor voltam ott. Legutoljára én is szintén Leanderen.
Amúgy én mindig készülök rá, és kétszázasokkal megyek oda... Szóval. De nem vitatkozom, csak elmodtam a véleményem. Úgy is megvan mindenkinek a magáé. Meg valaki szereti a helyet, valaki nem. Mindenki maga tudja! :)
de azért ZP(L)

.Gerbera. 2011.09.16. 04:43:04

Én váltottam aznap a pénzt Zöld Pardonban. Sajnálom hogy ilyen érzéseket váltott ki belőled ami történt, de néhány dolgot le szeretnék írni. Nem unatkoztam fent, és a munkámat rendeltetésszerűen végeztem.
Leírtad hogy te váltottál nálam, tehát az normálisan megtörtént. Én kizárólag papírpénzt válthatok be, 1000Ft-ost és annál nagyobbat. Aprót nem fogadhatok el senkitől. Aprót nem válthatok, mert nem férne el fennt csak vödrökben, nem lehetne vele normálisan leszámolni, és akkor igazán torlódna a sor ha azokat számolgatnám.
Nem tudom hogy ki mondta hogy 100-ast elfogad a kapu, én normálisan azt szoktam mondani hogy csak 200-ast fogad el.
A könyörgés része nem történt meg én úgy érzem... Mert ha valaki könyörög, akkor sem válthatom be a 100Ft-osokat. Így nekem nem volt olyan mondatom hogy ha könyörög nekem a párod, akkor beváltom neki. Esetleg olyan lehetett hogy ő mondta hogy könyörög, és én mondtam neki hogy ne könyörögjön mert akkor sem tudom beváltani.
Írtad hogy barátnőd bejutott. Nem azért mert a feltorlódott sor miatt felváltottam az apróját, a sor nem torlódik fel, mert miközben beszélek valakihez aki nem megfelelő pénzzel áll oda, közben a mögötte levőknek folyamatosan váltom a pénzt. Aki apróval jön, és tényleg nincsen nála papírpénz őket magam mellé szoktam állítani, hogy várjanak valakit aki úgy vált hogy marad 200-as nála, és miközben végzem a dolgomat megkérem közben én az embereket hogy váltsanak aprót egy-egy embernek. Így a barátnődnek is lett 200-as érméje, de nem azért mert könyörgést kértem tőle, esetleg felváltottam neki a sor miatt, hanem mert segítettem neki, hogy annak ellenére hogy nem volt olyan pénz nála amivel én foglalkozhatok, kerestem neki embert aki beváltotta, vagy talált ő magának.
Nem szoktam más stílusban részesíteni a befelé jövő embereket külső alapján.
Írtad még azt hogy a petíciós lány mondta hogy szoktak panaszkodni többen a beengedésre. Ehhez csak hozzátenném hogy a beengedés nem én vagyok egymagamban, így ez sem szűkíthető le rám egy személyre hogy mindenki rám panaszkodik befele menet.
Sajnálom. Rengetegen jöttök be egy este. Mi fent igyekszünk mindenkinek segíteni. Miközben váltom amit válthatok, foglalkozom azokkal is akiknek nincsen papírpénze. Ők is bejutnak valahogy általában, mert segítek és szerzek neki valakit aki segít. Nem szerettelek volna megbántani titeket.
Fél éve sikerül normálisan váltanom a pénzt. De tudod a 200. ember aki aznap odajön aprópénzzel,köszönés nélkül, és engem szid amiért nem váltom fel... én sem írom ki az internetre. Betudom annak hogy sietett/rossz kedve volt/ így jött össze vagy valami.

Tisztelettel: Pénzváltó kislány :)

.Gerbera. 2011.09.16. 04:53:50

@rudmanynudli: Papírpénzt. Kizárólag! 1000Ft felett.

.Gerbera. 2011.09.16. 05:27:22

Annyi fogalmazódott még meg bennem, hogy te írod le a történetet, miközben te már bennt voltál ZP területén, míg amiről írsz kinnt zajlott. Neked mint ahogy le is írtad annyi volt hogy átváltottad nálam a pénzt és bementél. Normálisan. Adtam 5db 200-ast, kettőt bedobtál és maradt nálad három.
Én pedig, igenis jól végeztem a munkámat. Miközben felváltva magyaráztam nektek angolul/magyarul ahogy jöttetek hogy mit kell csinálni,hogyan kell bejutni, folyamatosan váltottam a pénzt, közben a kordon túloldaláról kérdezgettek tőlem és arra is válaszolgattam, segítettem mit csináljatok ha csak aprótok van, kit keresettek ha egyéb problémátok van,hova menjetek diákigazolvánnyal, lakcímkártyával stb stb., és én vagyok az, aki nem állt ott morcosan miközben benn buliztatok. Sokszor nehéz volt, de imádtam. Mosolyogva mentem dolgozni, mosolyogva maradtam ott munka után, és mosolyogva jöttem haza. Imádtam ezt a fél évet, az embereket akik ott dolgoznak, a koncerteket, a helyet, mindent.
A kommentek pedig hihetetlenek, élénk a fantáziátok :)

Mindenütt jó, de a legjobb ZP-ben <3 !

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.16. 14:02:50

Lehet, hogy a posztoló álmodta az egészet.
De legalább te jól érezted magad.

MacPhisto 2011.09.21. 13:03:19

@Paeonia: Istenem, a sötétség meg a rosszindulat ha fájna.

Tudod miért nincs nyugta a belépésről?

2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról

167. § Mentesül a nyugtakibocsátási kötelezettség alól az adóalany abban az esetben, ha

c) kezelőszemélyzet nélküli automataberendezés útján teljesíti termék értékesítését, szolgáltatás nyújtását.

19861223 2011.09.28. 16:48:07

Velem is megtörtént ez az eset, persze szóvá is tettem, hogyhogy nincs váltás, hiszen hivatalos fizetőeszköz az aprópénz is. persze jött a bla-bla hogy vödör meg leszámolni stb...[persze végig flegma lenéző stílusban ahogy azt már megszokhattuk] ami persze a hivatás része egy pénzváltónak. pluszba még a kedves kidobó uraság már alig várta, hogy tegyek valami megjegyzést és máris csattan a füles... ennyit a zpről.. örülök hogy bezárják a helyet, köztük ezért is!

agymester_b 2011.11.17. 19:21:58

Jartal volna Kispal koncertre az Almassy terre jo 12-14 evvel ezelott. A ruhataros nenit azota is emlegetjuk, az mindenkit elkuldott a jokurvaanyjaba, nemre, korra, felekezetre valo tekintet nelkul. De szep idok is voltak.
süti beállítások módosítása