ZP-nek nem jött be a Zöld Pardon pénzbedobós beléptetési rendszere, mert a pénzváltó kisasszony unatkozott és csak egy rövidebb műsor és torlódás hatására volt hajlandó rendeltetésszerű tevékenységet végezni:
Előrebocsátom, hogy nem vagyok nagy Pardonba járós, jópár éve sokat voltam ott, idén tegnap először. Barátnőmmel mentem, mert felcsigázott a Leander koncert, gondoltam ez 400 Forintot bőven megér, meg sokszor már úgyse lehet menni többé. Nálam nem volt a beléptetőkapuhoz szükséges aprópénz, barátnőmnél volt, vagy legalábbis azt hitte, ugyanis négy darab százassal érkezett. Míg én váltottam a bejárat előtti pultosnál, barátnőm megkérdezte, hogy a százasok jók-e a kapuhoz, erre igennel feleltek. Én bementem, ő nem tudott, mert a százas mégse volt jó, csak a kétszázas, ezért visszament a pultoshoz váltani. Itt történt az incidens, a váltó kisasszony közölte, hogy nem tud váltani, ami furcsa volt, mert tíz marék kétszázas volt a nyitott kasszában. Az ismételt kérésre az alkalmazott közölte, hogy jó, akkor könyörögj és talán váltok.
Természetesen könyörgés nem volt, csak újfent udvarias kérés, mire a csaj közölte, hogy nem vagy a pasim, hogy pénzt kérj tőlem, és ezen a ponton a biztonsági őr is csatlakozott, gúnyos mosollyal odavetetette, hogy találd fel magad. Végül - valószínűleg - a feltorlódott sor miatt megtörtént a váltás és a barátnőm is bejöhetett. Nem tűnik nagy dolognak, de roppant lehangoló volt, nagyjából be is tett a jó hangulatnak, és nem tudom felfogni, hogy egy szórakozóhely, ami a bezárás ellen küzd kézzel-lábbal, hogy engedheti meg magának, hogy ilyen stílust és hangnemet használó alkalmazottakat foglalkoztasson. Hozzátenném, hogy barátnőm 24 éves, nem szakadt punk, és nem is plázacica, az érkezés előtt nem ittunk, tehát nem a külseje vagy az állapota miatt genyóztak vele, hanem csak úgy, gondolom unaloműzőként. És egy utolsó megjegyzés, bent kedves hostesslányok jártak körbe egy papírral, melyre fel lehetett iratkozni a bezárás elleni tiltakozásul. Én mondtam a lánynak, hogy nem írom alá, mert ultrabunkók voltak a beengedésnél, mire mondta, hogy igen, sajnos ezt ma már sokszor hallotta.
Egy ZP ellenes ZP (mert ez a monogramom:)
.lll. 2011.09.14. 14:46:05
fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.09.14. 14:47:10
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.09.14. 14:48:13
Teccikérteni? 2011.09.14. 14:48:18
Teccikérteni? 2011.09.14. 14:50:27
Akkor ne csodálkozz, ha nem engednek be.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.14. 14:51:22
Ennél sokkal véresebb sztorit küldtem a homárnak pár hete. A füle botját (van neki olyan?) se mozdította.
tantann 2011.09.14. 14:52:29
Eric_Cartman 2011.09.14. 14:53:10
Dr. Kix 2011.09.14. 14:53:27
Rosszindulatú Vászka 2011.09.14. 14:54:18
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.14. 14:59:15
Valószínű erről a ZP tulajai nem hallottak, illetve vagy a csajjal, vagy a samesszal kefélnek (nemfüggetlenül, manapság ugye), így nekik belefér.
Amúgy én lehet kérettem volna a főnöküket, hogy most ez mi.
rudmanynudli 2011.09.14. 14:59:48
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.14. 15:01:20
2011.09.14. 15:08:20
2011.09.14. 15:10:14
Rosszindulatú Vászka 2011.09.14. 15:11:04
Én olyan toplák, szakadt helyre nem engedném egyedül be- és kilépni a barátnőmet, ha lenne. hacsak nem lepattintni akarnám cselből.
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.14. 15:11:09
Egyébként meg zp-be járni ősi román szokás!
Rosszindulatú Vászka 2011.09.14. 15:12:22
Szélpörgő 2011.09.14. 15:14:29
Jó voltam? :))
bizonytalan 2011.09.14. 15:14:52
2011.09.14. 15:20:57
Manyecska 2011.09.14. 15:21:26
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.14. 15:21:27
Még!
vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.14. 15:21:48
2011.09.14. 15:22:12
elwood 2011.09.14. 15:23:16
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.14. 15:23:47
Oszt euróval tudtál-e vón fizetni?
Egyébként szép neved van! :D:D
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.14. 15:26:16
És egyébként is- 400 forintos koncert? Hát mi folyik itt? Legalább baccpapucs volt rajtad?
Rosszindulatú Vászka 2011.09.14. 15:26:23
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.14. 15:30:44
Először azt hittem, a 'kiscsoportos homokozó' kitétel a leadben csupán valami jópofaság.
Be kell lássam, súlyosan tévedtem.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.14. 15:31:23
túl fiatal volt.
Manyecska 2011.09.14. 15:31:38
2011.09.14. 15:32:22
Rosszindulatú Vászka 2011.09.14. 15:32:56
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.14. 15:34:24
vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.14. 15:34:35
- Nem tudom felváltani.
- Nem is fel, hanem 2x200asra ÁTváltani kell.
- Majd ha szépen kéred.
- ..
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.14. 15:37:06
rudmanynudli 2011.09.14. 15:37:11
vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.14. 15:38:25
bizonytalan 2011.09.14. 15:40:34
2011.09.14. 15:41:24
rudmanynudli 2011.09.14. 15:42:32
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.14. 15:44:10
Rosszindulatú Vászka 2011.09.14. 15:44:39
Az már volt már, hogy így hogy-e kap bizonylat avagy számlát a gyanútlan ZP-be bejutó? A NAV-nak küldte-e már valaki a poszt?
vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.14. 15:49:54
2011.09.14. 15:51:03
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.14. 15:53:29
Én azért jelezném a problémát az erkölcsrendészetnek is!
Dr. Kix 2011.09.14. 15:58:29
Rosszindulatú Vászka 2011.09.14. 15:59:57
2011.09.14. 16:01:28
É2I 2011.09.14. 16:07:00
Poszternek meg: sajna ez nem olyan, hogy legyen belőle 234. Bár, ha 150-t ő maga tesz mellé...
Vagy esetleg eszetlenül el kezd anyázni, akkor talán.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.14. 16:08:07
...vagy hogy?
Harlequin 2011.09.14. 16:13:56
É2I 2011.09.14. 16:15:39
2011.09.14. 16:15:43
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.09.14. 16:17:14
XCat 2011.09.14. 16:27:44
bizonytalan 2011.09.14. 16:29:54
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.14. 16:40:07
XCat 2011.09.14. 16:41:20
Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2011.09.14. 16:41:33
Jemi 2011.09.14. 17:27:53
olyan furcsa fazonok járnak oda, én nem értem, hogy mások mit esznek azon a helyen.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.14. 17:44:01
neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.09.14. 17:46:35
Szal erősen ajánlott, hogy ugyanazon a kapun, libasorban egymás után menjetek be.
RaveAcE 2011.09.14. 18:45:40
É2I 2011.09.14. 19:07:06
Mellesleg aszonta; szarból várat senem lehet építeni, nem hogy pisztolyot.
Azon túl: "anyám, anyád, anyja, anyánk, anyátok, anyjuk" a helyes formula, próbálj meg ez alapján főzni, hátha.
(Még messze a 234 :P )
2011.09.14. 19:15:44
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.14. 19:54:08
Megdobbent 2011.09.14. 20:00:13
É2I 2011.09.14. 20:02:35
ellenben kv ótómatáknál nálunk már fel vannak okosítva, egy a baj leszoktam és nem iszok :)
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.14. 20:06:20
É2I 2011.09.14. 20:06:47
Ő volt Edénél is a kupak, tehát ő lehet itt csak a releváns komment bezáró, külfelden élő, partjelző.
É2I 2011.09.14. 20:09:31
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.14. 20:21:10
Sátán meg a Jocó 2011.09.14. 20:30:13
Még mindig járnak le oda emberek, abba a putri helyre? :DDDD
Vadász, vadász...
É2I 2011.09.14. 20:30:51
Ennek alapján 1000-1500 közt saccolom most,de nem vagyok numizmata.
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.14. 21:11:15
Paeonia 2011.09.14. 21:22:20
ZP-beengedő orkok iszonyat bunkók voltak mindig is. Sötét banda, mellékesen feketén dolgoznak, mint az ún. "bizt.őrök" nagy többsége.
Ja, és persze a belépőről számla, nyugta, blokk, vagy bármi hasonló az nincs, nem is volt soha.
Nobelium 2011.09.14. 22:31:33
tasslehoff 2011.09.15. 00:01:00
tasslehoff 2011.09.15. 00:02:50
tasslehoff 2011.09.15. 00:03:59
tasslehoff 2011.09.15. 00:05:08
tasslehoff 2011.09.15. 00:06:40
Megdobbent 2011.09.15. 00:07:52
tasslehoff 2011.09.15. 00:07:54
tasslehoff 2011.09.15. 00:09:23
tasslehoff 2011.09.15. 00:10:55
tasslehoff 2011.09.15. 00:12:16
tasslehoff 2011.09.15. 00:13:48
tasslehoff 2011.09.15. 00:15:14
salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.15. 00:27:19
"Én mondtam a lánynak, hogy nem írom alá, mert ultrabunkók voltak a beengedésnél, mire mondta, hogy igen, sajnos ezt ma már sokszor hallotta."
ha nincs vendég -mert nem lesz!-, maguknak minek legyenek?
toi 2011.09.15. 07:19:05
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.15. 08:31:41
Csigorin 2011.09.15. 09:19:01
Csigorin 2011.09.15. 09:20:16
Szarazkoro 2011.09.15. 10:16:00
Szarazkoro 2011.09.15. 10:21:19
raftery 2011.09.15. 11:20:40
:)
2011.09.15. 11:46:24
_____________ 2011.09.15. 12:20:32
Mert kint a zöldben nincs pardon!
:-D
tuono 2011.09.15. 17:13:58
viki567 2011.09.15. 19:09:06
Amúgy én mindig készülök rá, és kétszázasokkal megyek oda... Szóval. De nem vitatkozom, csak elmodtam a véleményem. Úgy is megvan mindenkinek a magáé. Meg valaki szereti a helyet, valaki nem. Mindenki maga tudja! :)
de azért ZP(L)
.Gerbera. 2011.09.16. 04:43:04
Leírtad hogy te váltottál nálam, tehát az normálisan megtörtént. Én kizárólag papírpénzt válthatok be, 1000Ft-ost és annál nagyobbat. Aprót nem fogadhatok el senkitől. Aprót nem válthatok, mert nem férne el fennt csak vödrökben, nem lehetne vele normálisan leszámolni, és akkor igazán torlódna a sor ha azokat számolgatnám.
Nem tudom hogy ki mondta hogy 100-ast elfogad a kapu, én normálisan azt szoktam mondani hogy csak 200-ast fogad el.
A könyörgés része nem történt meg én úgy érzem... Mert ha valaki könyörög, akkor sem válthatom be a 100Ft-osokat. Így nekem nem volt olyan mondatom hogy ha könyörög nekem a párod, akkor beváltom neki. Esetleg olyan lehetett hogy ő mondta hogy könyörög, és én mondtam neki hogy ne könyörögjön mert akkor sem tudom beváltani.
Írtad hogy barátnőd bejutott. Nem azért mert a feltorlódott sor miatt felváltottam az apróját, a sor nem torlódik fel, mert miközben beszélek valakihez aki nem megfelelő pénzzel áll oda, közben a mögötte levőknek folyamatosan váltom a pénzt. Aki apróval jön, és tényleg nincsen nála papírpénz őket magam mellé szoktam állítani, hogy várjanak valakit aki úgy vált hogy marad 200-as nála, és miközben végzem a dolgomat megkérem közben én az embereket hogy váltsanak aprót egy-egy embernek. Így a barátnődnek is lett 200-as érméje, de nem azért mert könyörgést kértem tőle, esetleg felváltottam neki a sor miatt, hanem mert segítettem neki, hogy annak ellenére hogy nem volt olyan pénz nála amivel én foglalkozhatok, kerestem neki embert aki beváltotta, vagy talált ő magának.
Nem szoktam más stílusban részesíteni a befelé jövő embereket külső alapján.
Írtad még azt hogy a petíciós lány mondta hogy szoktak panaszkodni többen a beengedésre. Ehhez csak hozzátenném hogy a beengedés nem én vagyok egymagamban, így ez sem szűkíthető le rám egy személyre hogy mindenki rám panaszkodik befele menet.
Sajnálom. Rengetegen jöttök be egy este. Mi fent igyekszünk mindenkinek segíteni. Miközben váltom amit válthatok, foglalkozom azokkal is akiknek nincsen papírpénze. Ők is bejutnak valahogy általában, mert segítek és szerzek neki valakit aki segít. Nem szerettelek volna megbántani titeket.
Fél éve sikerül normálisan váltanom a pénzt. De tudod a 200. ember aki aznap odajön aprópénzzel,köszönés nélkül, és engem szid amiért nem váltom fel... én sem írom ki az internetre. Betudom annak hogy sietett/rossz kedve volt/ így jött össze vagy valami.
Tisztelettel: Pénzváltó kislány :)
.Gerbera. 2011.09.16. 04:53:50
.Gerbera. 2011.09.16. 05:27:22
Én pedig, igenis jól végeztem a munkámat. Miközben felváltva magyaráztam nektek angolul/magyarul ahogy jöttetek hogy mit kell csinálni,hogyan kell bejutni, folyamatosan váltottam a pénzt, közben a kordon túloldaláról kérdezgettek tőlem és arra is válaszolgattam, segítettem mit csináljatok ha csak aprótok van, kit keresettek ha egyéb problémátok van,hova menjetek diákigazolvánnyal, lakcímkártyával stb stb., és én vagyok az, aki nem állt ott morcosan miközben benn buliztatok. Sokszor nehéz volt, de imádtam. Mosolyogva mentem dolgozni, mosolyogva maradtam ott munka után, és mosolyogva jöttem haza. Imádtam ezt a fél évet, az embereket akik ott dolgoznak, a koncerteket, a helyet, mindent.
A kommentek pedig hihetetlenek, élénk a fantáziátok :)
Mindenütt jó, de a legjobb ZP-ben <3 !
estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.16. 14:02:50
De legalább te jól érezted magad.
MacPhisto 2011.09.21. 13:03:19
Tudod miért nincs nyugta a belépésről?
2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról
167. § Mentesül a nyugtakibocsátási kötelezettség alól az adóalany abban az esetben, ha
c) kezelőszemélyzet nélküli automataberendezés útján teljesíti termék értékesítését, szolgáltatás nyújtását.
19861223 2011.09.28. 16:48:07
agymester_b 2011.11.17. 19:19:10
agymester_b 2011.11.17. 19:21:58