Tékozló Homár

A fingást is kifizetteti céges ügyfeleivel az MKB

2011.09.15. 13:23 | jackyll | 63 komment

 

A. elkövette azt a klasszikusnak mondható hibát, hogy nem olvasta végig pontról pontra a 15 oldalas lízingszerződését, mielőtt aláírta volna. Azóta meglepő módon mindenféle címen levont már tőle pénzt az MKB Euroleasing.

Elkövettem azt a súlyos hibát, hogy kiemelt nagyvállalati MKB Bank ügyfélként hallgattam a személyes kapcsolattartónkra és az MKB Euroleasinggel kötöttem lízingszerződést tavaly. Már az elején gyanút kellett volna fognom, amikor kiemelt ügyfélként rosszabb kondíciókat küldtek, mint amit egy sima webes ajánlatadó form ajánlott a használtautó.hu portálon akármilyen mezei halandónak. De rövid tanakodás után végül hajlandóak voltak kijavítani az ajánlatukat egy elfogadhatóra. A szerződési feltételek firtatására közölték, hogy azok teljesen általánosak, de sajnos csak akkor tudják odaadni, amikor amúgy is bejövök aláírni őket. Az aláírás napján mintegy 15 oldal, egészen apró betűs szöveget tettek elém. Megpróbáltam legalább nagyjából értelmezni a szöveget, de mivel kiderült, hogy a számomra nem teljesen világos részekről az ügyintéző hölgynek sincs fogalma sem (vagy legalábbis úgy tesz), végül aláírtam a papírokat. (Gondolván, milliárdos számlaforgalmú MKB ügyfélként majd csak sikerült elsimítani, ha mégis valami gond lenne.) És itt kezdődött a pofátlan, rosszhiszemű és legfőképp pitiáner lehúzások máig tartó sorozata...

1.) Casco

A szerződésben ki van kötve, hogy Cascot kell kötni. Ez egy lízingszerződésnél teljesen rendben is van. Mondják, hogy ők nagyon szívesen kötnek rá (persze, hiszen azon is keresnek egy csomót). Jeleztem, hogy mi egy biztosítási alkusz cégen keresztül intézzük az összes céges biztosításunkat, kiemelt ügyfélként sokkal jobb feltételekkel. Nem kérem a szolgáltatásukat, köszönöm. Mondták, hogy be kell nyújtanom a Casco meglétéről majd igazolást. Persze, ez is teljesen OK, hiszen kötelező a Casco.

Eltelik 3 hónap, egyszer csak kapok 2000 forint kötbérről egy számlát. Felhívom őket (ez külön küzdelem volt persze) hogy mi ez. Mondják, hogy csak a biztosító által kiadott papírt fogadnak el. (Én a biztosítási alkusszal kötött szerződésünket és a befizetés igazolását küldtem el.) Próbáltam elmagyarázni, hogy én egy közvetítőn keresztül kötöttem a szerződést, nekem a biztosító nem fog papírt adni. (És különben ennek az alkusznak az igazolását a rendőrök is elfogadták közúti ellenőrzésnél.) Mondták, hogy nem baj, küzdjek csak nyugodtan, de addig is fizessek havi (!) 2000 forint kötbért. Végül 2 hónap alatt sikerült beszereznem a papírt a biztosítótól közvetlenül, addig ők szorgalmasan számlázták a kötbért. Azt egy pillanatra sem vitatták, hogy van érvényes Cascom, de szerintük a szerződés feljogosítja őket erre!

2.) Törlesztési mód ügyviteli díja
Céges ügyfélként teljesen magától értetődő, hogy átutalással fizetünk minden számlát. Az MKB Euroleasing szerint is lehet ilyet, havi 300 forint ellenében. Ezt ők "törlesztési mód ügyviteli díjának" hívják - ugye egy szerződésben erre a megnevezésre azonnal beugrana mindenkinek, hogy miről is van szó? Szerintük az van ingyen, hogy beviszem a pénzt havonta az ügyfélszolgálati irodájukba, és a helyszínen a pénztárukba befizetem. Ez persze szintén az apró betűs részben volt csak leírva.

3.) Felszólító levél
Elkövettem azt a hibát, hogy egyszer, egyetlen esetben az egy év alatt elkevertem egy számlájukat. Egy pénteki nap volt a fizetési határidő. A rákövetkező hét kedden (!) feladtak egy felszólító levelet (tehát 2 munkanappal később!) a fizetésre. Szerdán (tehát amikor még biztosan nem kaptam meg kézhez a levelet) küldtek egy felszólító SMS-t is. Pár órával az SMS-t követően még ugyanazon a szerdai napon, fel is hívtak a mobilomon, hogy fizessek. Tulajdonképpen még én lehetek hálás nekik, hogy az akkurátusan kiszámolt késedelmi kamaton kívül (amit persze a hétvégére is felszámoltak, ami nem banki nap) csak a felszólító levelet és az SMS-t fizetteték ki velem. A telefonhívásért még 500 forintot felszámolhattak volna az apró betűs rész szerint!

Lánglelkű kiemelt ügyfélként természetesen azonnal a kiemelt banki ügyintézőnkhöz fordultam. Ő készségesen azonnal elismerte, hogy igazam van abban, hogy ez teljesen méltánytalan eljárás. Rövid levelezés után kiderítette, hogy sajnos az MKB Euroleasing (bár ugyanaz a cégcsoport, mégis) külön cég, ezért ő semmit nem tud nekem segíteni. Mondtam nem gond, legalább adjon kontaktot valami élő emberhez, akivel tudok beszélni. Az sajnos nincs, felelte, de megadja a panasziroda elérhetőségét. Itt már kifejezetten dühös voltam, de még türelmesen írtam a panaszirodának is. Pár héttel később írásban jött a válasz, amelyben totálisan hülyének néztek. A panaszomra válaszképp beidézték azokat a szövegrészeket a szerződésből, ami őket szerintük feljogosítja erre. Arra, hogy a szerződés szövegét kifejezetten rosszhiszeműen értelmezik, persze nem reagáltak semmit.

Én már 3 lízing cég ügyfele voltam korábban. Egyik sem volt egy matyóhímzés, de ehhez mérhető inkorrektségre korábban nem láttam példát. Főleg a jelenlegi gazdasági helyzetben, a jelenlegi pénzintézet ellenes hangulatban csodálom, hogy ennyire nevetségesen pitiáner lehúzásokkal bosszantják az ügyfeleiket.

(A fentiekhez természetesen részletes írásos dokumentáció is rendelkezésre áll. Vágóképnek beszkenneltem a számla részletét.)

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.15. 13:30:19

Még mielőtt megkérdeznétek,a poszt-tolót mán lehet!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 13:30:43

Valahol meg kell fizetni, hogy kiemelt ügyfélként kezelnek.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.15. 13:31:11

A dobogó betelt.

"Vágóképnek beszkenneltem a számla részletét"
Én az ügyintéző részletét szkenneltem volna be!

Taurusz 2011.09.15. 13:31:48

Mi Keményen Betartunk? És még csodálkozol? "ennyire nevetségesen pitiáner lehúzásokkal"? Sokszor kevés az rengeteg. Gondolj bele, ha havonta 200 emberrel csinálják meg ezt, megvan egy ügyintéző bére!

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2011.09.15. 13:34:31

ezt be lehetne itt is vezetni, egy komment 5 Ft, elsőzés 20...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.15. 13:35:45

Vajon miért nem lepődök meg a történeten?

A_blogger 2011.09.15. 13:41:36

az ászf legnagyobb baja valóban az, hogy kisebb regény terjedelmű, természetesen abszolút közérthetetlen jogi nyelven tálalva, a benne szereplő képletekhez pedig minimum közgazdász végzettség szükségeltetik. a másik nagy baja, hogy az átlag júser hiába kifogásol benne pontokat, természetesen vagy elfogadja, vagy nem. átmehet másik bankhoz is, de ott is így jár. és természetesen az ügyintéző sem segít, mert talán ő sem érti.
talán az ilyen szerződéseknek illene elférnie söralátéten. ennyit ad a bank, ennyi ideig ekkora törlesztővel ennyit fizetsz vissza összesen. ez lenne az ideális.

Dr. Kix 2011.09.15. 13:47:21

Lízingszerződést csak az Aldiból vagy Osztákiából, a kenguruk földjéről!

dél van 2011.09.15. 13:49:09

Én egy Bank+,egy Budapest Bank autólízing és egy Lombard Lízing után úgy döntöttem legközelebb inkább motorfelújítás,mint kocsicsere.

Szarazkoro 2011.09.15. 13:51:09

Minek lizingelni? Vedd meg! Nincs hercehurca akkor...

rudmanynudli 2011.09.15. 13:55:38

ér 50 forint egy esemes?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.15. 14:00:42

Én a vágóképen hiányolom a poszt címében leírt tevékenység felszámítását.
Így nem derül ki, mennyibe is kerül az adott cégnél egy darab fingás?

rudmanynudli 2011.09.15. 14:02:13

@Sün‼: úgy rémlik, előfordult más alkalommal is, hogy a poszt címe nem volt teljesen összhangban annak tartalmával.

telkoe 2011.09.15. 14:03:48

Ilyenkor illedelmesen meg kell kerni a kislanyt hogy mondja meg ki illetekes a szamlamegszuntetesi ugyekben. Ez a lehetosegek uj dimenziojat szokta megnyitni az ugyintezoknel (citi hirtelen latott lehetoseget egy 3500 Ft hasonlo dij elengedesere)

borso 2011.09.15. 14:07:29

milliárdos ügyfelük vagy? bazd meg, bemész rábaszol az asztalra és azonnal kéred az összes számlád lezárását, hogy keresel egy másik bankot a pénzügyeid rendezésére. Hidd el 10 percen belül a vezérigazgató fogja a farkán egyensúlyozva hozni a habos kapucsínódat. Ha mégsem akkor meg viszed a milliárdos pénzügyi forgalmadat egy másik bankhoz amelyik nem ekkora ótvar pitiáner tetü.

Egyéves Önkéntes 2011.09.15. 14:10:21

Szerintem kár izgulni, pár nap és erre is talál megoldást a kormány.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 14:12:10

@borso: "milliárdos ügyfelük vagy?"

Bevetted? Szarozna 50 forintokon?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.15. 14:17:14

@atpijkamo:
Szerinted miből jöttek össze azok a milliárdok? A poszttoló minden fillért szépen megtakarított, oszt jó. 1500 forint felett nem siklik át,attól hogy tele van :D:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.09.15. 14:18:59

@rudmanynudli:
Ez így igaz.
Én mondjuk egy darab fingást olyan 500-700 forintra saccolok az olvasottak alapján.

É2I 2011.09.15. 14:25:10

@atpijkamo: Igen, ez nekem is szemet szúrt.
Én még nem láttam akkora fillérezőt, aki milliárdos forgalom mellett besérült egy sms árán.
Leginkább azért, mert az ilyen ügyeket a titkára/titkárnője intézi. De lehet, hogy csak én nem mozgok ilyen körökben.

PITTA 2011.09.15. 14:26:35

Nekem is itt van a kocsihitelem. A csoportos beszedés is ingyen van. Én is kaptam már ilyet, ezt max egyszer nyalja be az ember. A drága levelet csak jóval az SMS után küldték nekem!

Egyéves Önkéntes 2011.09.15. 14:29:39

@atpijkamo: @É2I: a főnököm milliárdos, és tényleg odafigyel minden szirszarra
nem fillérbaszó, mert nagyvonalú, de ha le akarják nyúlni, akkor azért is megmakacsolja magát

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 14:32:27

@EÖ: "milliárdos, és tényleg odafigyel minden szirszarra"

Szóval 50 forintonként szedte össze. Szorgalmas ember.

Kelpo 2011.09.15. 14:32:55

Kondenzátor cserét is kifizetteti?? Ez Fontosch!!

Viktus 2011.09.15. 14:34:51

Milliárdos forgalom mellett egy kávé árán áll neki rugózni? Meg olyan hatalmas lízing flotta esetében, ha nincs casco csak 2000 forint ? jobban megéri, mint a casco-t fizetni ...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 14:34:54

@É2I: @EÖ: Jó, legyen milliárdos. Jó, basszák át 50 forinttal. Jó, saját maga intézze. De akkor menjen be, és verjen az asztalra! Ha bocsánatot kérnek tőle, és megjavulnak, akkor minek ír a homárra? Ha leszarják a fejét, akkor minek ír a homárra?

Nekem meg a játszótéren a Katika elvette a lapátom!

o$zama 2011.09.15. 14:43:29

@Sün‼:
Sztem a fingást nem darabra, hanem másodpercre mérik. Mértékegysége: fps(fing per sec). 1 fps talán 200-250 HUF lehet, bár ez függhet a jelerősségtől is.

É2I 2011.09.15. 14:48:03

@EÖ: De gondolom nem ír homár posztot belőle.
Nem azt mondom, hogy nem szemét szarakodás a fenti eset. De én egy ekkora jellegű lehúzást vagy lenyelek vagy bemegyek személyesen és ott füstölgök. És kérem szépen egy elkevert (hanyagság) számlának késedelmi behajtásának ára van.
Az megint más kérdés, hogy az átutalás kezeléséért pénzt kérnek. Na kérem ez konkrétan geci lehúzás.

Egyéves Önkéntes 2011.09.15. 14:53:03

@atpijkamo: @É2I:
dehogy homározik
gépe sincs
nyilván nem 50 forinton akad fenn, de vannak elvei, amihez tartja magát
nem is erre utaltam, hanem hogy lehet valaki kurva gazdag és mégse szórja a pénzt
ez biztos, hogy én jobban el tudnám költeni, mint ő

Egyéves Önkéntes 2011.09.15. 14:55:42

@É2I: ja, a poszthoz semmi köze nincs annak, amit írtam. gondoltam, h ez evidens. :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 15:11:11

@É2I: "De gondolom nem ír homár posztot belőle."

Na igen.

Marinéni a 20 forintért írjon csak homár panaszt.

A milliárdos forgalmú cég nehogy már itt keresse az igazát, mert a szívünk szakad meg.

Ha meg mégis itt keresi, legyen már kisebb az arca! ... A kiemelt arca.

zoli bp 2011.09.15. 15:49:52

Atp te mindenkit lefillérbaszozól, akkor te nem ebben az országban élsz igaz? Ha itt élnél látnád,hogy minden forintra szüksége van, akár még egy jobban élő embernek is. Nem az, 50 forintos smssel van a baj, ne vesszünk már el a részletekben! Posztolónak pirospont,hogy mert erről írni, csak így tovább,ez a homár funkciója.

2011.09.15. 16:33:28

@atpijkamo: te is leulhetsz, szokasos modon kurvara nem a temahoz szolsz hozza, csak fikazni tudsz. veled biztos sose tortenik semmi olyan, ami jogtalan, vagy nem jogtalan, de nem etikus. gondolom mindent be is nyelsz, amikor kib*sznak veled, persze csak akkor, ha hibatlan magyarsaggal teszik mindezt. idiota.

Amugy meg de igen, legyen a homaron a tortenet, szerinted ha a "kiemelt" ugyfelekkel ezt csinaljak, akkor Mari nenit hanyszor huzzak le itt-ott 100-200-300 forintokra, es meg eszre se veszi?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.15. 16:38:55

@Zwei: A frusztrációdat ne itt vezesd le. Kibaszott veled a főnököd, a boltos, stb, minden sajnálatom a tiéd, de gyere akkor vissza, ha lenyugodtál.

2011.09.15. 16:50:51

ohhh annyira nyugodt vagyok, el se hinned. csak te irritalsz, de azt folyamatosan.

Harlequin 2011.09.15. 18:08:18

Számlázz ki nekik válaszlevél megírásáért és homárposztért ugyanennyit.

Sasfióka 2011.09.15. 18:53:50

Azért kicsit előnyösebb egy cégnek az autólízing, mint az autóvásárlás, ezt beláthatjuk :p Ha egy-kétezer forint miatt is jogosan felháborodik, talán a cégben is fontos, hogy mit költségel és hogyan. :)

Nanemá 2011.09.15. 19:06:17

@borso: "10 percen belül a vezérigazgató fogja a farkán egyensúlyozva hozni a habos kapucsínódat." - Aha, csak nem nálunk, Abszurdisztánban.

Anti Anyag (törölt) 2011.09.15. 21:29:49

Ez a levél kb. jól mutatja, az itt tevékenykedő bankok pitiáner lehúzásait.

Ami nem baj, legalább előkészíti a terepet komolyabb hazai bankoknak.

erotikus történetek · http://erotikustortenetek.info 2011.09.15. 21:38:56

Milliárdos számlaforgalmú úrnak fáj ezerháromszázötven forint?
Előttem már leírták azt a csúnya szót, amin mindenki fennakadt :)))

zoli bp 2011.09.16. 00:05:55

@atpijkamo: régi motoros vagy itt, de te szidod mindig a posztolókat, ne kelljen már vissza keresnem az előbbi két hét termését.

Napalm 2011.09.16. 01:23:42

Ééééérdekes, nekem a CIB-nél szintén 300Ft a befizetés költsége (bár csekken fizetek) szóval ez valami vizitdíj szerű egységes cucc, de ez nem volt ám mindig így, kb. 1-1,5 éve vezették be egyoldalú szerződésmódosítással (Szegedi ítélőtábla figyelmébe) :P

calmy 2011.09.16. 04:16:23

Akinek van penze az igenis hagyja magat lehuzni! Meghogy felhaborodik hogy hulyenek nezik...
Egyaltalan hogy volt pofad olyan posztot irni aminek nem az a vege hogy ehenhaltal?

Mérgező Hulladék 2011.09.16. 07:35:04

@borso: valószínűleg nem a posztoló dönt arról, hogy a millárdos számlaforgalmú munkahelye bankot vált-e, és ez viszonylag hamar lejön a pénzintézetnek is - de amúgy jellemző, amit írsz. A kulcs a "le szeretném mondani", amire sok helyen rögtön előkerülnek a nem reklámozott, vagy éppen egyébként új ügyfeleknek járó jobb ajánlatok.

vape 2011.09.16. 08:59:00

@Mérgező Hulladék:
"valószínűleg nem a posztoló dönt arról, hogy a millárdos számlaforgalmú munkahelye bankot vált-e"

Csatlakozom az előttem szólóhoz.
Nem a posztoló bonyolít le milliárdos számlaforgalmat, hanem csak egy multicég magyar leányának alkalmazottja. A multicég történetesen az MKB-nál vezeti a számláját, és az MKB elméletileg kedvezményeket ad a cég alkalmazottainak is.

Posztolónak: a csoportos beszedés valószínűleg nem járna 300 Ft-os költséggel, arra kéne átállni. Úgy legalább a befizetés is mindig időben megtörténne. A mindenféle sms-díj meg felszólító levél díja valóban pofátlanul magas, de ezt be kell nyelni. Legközelebb figyelsz a határidőkre vagy átállsz inkasszós fizetésre.

ringer 2011.09.16. 09:15:02

Nekem a kedvencem a törlesztés során az volt, amikor vasárnapra esett a fizetési határidő, ezt megelőző pénteken utaltam, de mivel a csodálatos magyar GIRO rendszer következő munkanapra garantálja a pénz megérkeztét, hétfőre érkezett meg a törlesztőrészlet a bankhoz. A 6 Ft késedelmi kamat mellé ezért még felszámoltak 2000 Ft késedelmi díjat is...

vazsmegyeigerdezsház · http://studiosmaragd.hu/ 2011.09.16. 09:53:34

@erotikustortenetek.info: Tisztara azt hinne az ember, hogy ez egy fogyasztovedelmi forum, ahol mindenkinek azonos jogai vannak, fajra, nemre, vagyoni helyzetre tekintet nelkul.

ⓏⓈⓘⓝⓓⓔⓧ 2011.09.16. 11:21:41

tehát milliárdos, de zsidózik Egyezerháromszázötven Forinton.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.09.16. 21:28:34

Valakiken be kell hozni a bankokat szuttyogtato kulonadot.

Brigi \"B. A.\" főnöke 2011.09.16. 22:37:20

"milliárdos számlaforgalmú MKB ügyfélként"

Ezt a forgalmat 5-6 db, panelház földszintjén berendezett kisbolt is produkálja, szóval felesleges erre arcoskodni. Kocsmából még ennyi sem kell.

Tomasz_a_gozmozdony 2011.09.17. 10:54:48

Legkozelebb napra pontosan tetszik fizetni, vagy ker egy kibaszott csoportos beszedesi megbizast, es nem baj ha "elkeveredik a szamla". Pont. Milliardos ugyfel, de annyi esze sincs mint a haromhetes fiamnak.

Milliardos 2011.09.17. 16:58:12

@vazsmegyeigerdezsház: "milliárdos számlaforgalmú MKB ügyfélként" szerinted egyenlő a "milliárdos vagyok" kijelentéssel? Amúgy meg szerinted csak az háborodhat fel, ha szopatják, aki csóró?

Milliardos 2011.09.17. 17:00:39

@Tomasz_a_gozmozdony: Csoportos beszedési megbízást céges bankszámlára nem igazán szokás adni. (Bizonyára részletes ismereteid vannak a nagy cégek pénzügyi működéséről, azért fikázódsz ilyen magabiztosan.)

Milliardos 2011.09.17. 17:03:06

@Brigi \"B. A.\" főnöke: Megyek mindjárt panelház aljába boltot nyitni, köszi az ingyenes befektetési tanácsot. Még annyit árulj már el, hogy a fenti postban melyik rész is volt az arcoskodás?

Tomasz_a_gozmozdony 2011.09.17. 23:30:07

@Milliardos: a szamlakat meg szokas idoben befizetni. Ha ceges, ha privat.

Csigorin 2011.09.18. 15:05:50

Meg mielott azzal jonne valaki hogy bezzegnyugaton ez bezzegmennyire nem igy van:

596 eurot fizetek havonta a CREDIPARnak (autougy).
Ugy alakult hogy ebben a honapban nem volt eleg penz a szamlamon hatodikan amikor le akartak vonni (konkretan 300valamennyi euro volt, es a bank 200ig enged le minuszba).

Eredmeny: bank azonnal megb@szott 20 euroval nevezetesen "fedezetlen beszeedesi kiserlet", a CREDIPAR pedig felhivott szombaton(!) hogy visszadobtak a tranzakciot, ugyhogy leszek szives gyorsutemben nekik elutalni/csekken elkuldeni a penzt (utobbit valasztottam, azzal is nyerek egy kis idot), ja es 647 eurorol mert buntetokamat...

Plusz a tertivevenyes level 4 euros dija amit mar hozza se adjak, szoval kerult nekem ez a keses tobb mint hetven euroba, usque 20ezer forintba...

Milliardos 2011.09.18. 17:45:27

@Tomasz_a_gozmozdony: Ebben tökéletesen igazad van. Ugyanakkor nekünk van kb. 200 céges ügyfelünk. Ebből kb. 5 van, aki napra pontosan fizet. Az összes többi úgy fizet, ahogy kedve és/vagy lehetősége van rá. Ha én hasonló stílusban küldözgetnék nekik fizetési felszólításokat mint ahogy az MKB teszi, akkor nagyjából egy éven belül lehúzhatnám a rolót - elmennének a versenytársaimhoz vásárolni. Persze, hogy be kell fizetni időben. OK, hogy fizetni kell méltányos mértékű késedelmi kamatot (bár hozzáteszem, a mi ügyfeleink azt se hajlandóak kifizetni). Számomra viszont nagyon úgy tűnik, hogy a banki üzletmenetbe már bele van kalkulálva annak a haszna, hogyha hibázol, akkor durván lehúznak. Ennek ideális terepe pedig az ÁSZF!

Rebuild 2011.09.21. 13:57:21

Most akkor leírom ide, hogy melyik bankkal nem szabad SOHA kezdeni :

1. Az "A"-tól "K"-ig
2. Az "L"-től a "Z"-ig.

Tehát ezekkel NEM SZABAD se leszerződni, sem tanácsot kérni, sem semmit !!

Most utoljára figyelmeztetek mindenkit !!
süti beállítások módosítása