Tékozló Homár

Kényszerköltözés UPC-vel

2011.09.23. 13:45 | jackyll | 114 komment

Mária nem tudta magával vinni UPC-előfizetését új lakásába, ezért megpróbálta szüleihez átrakni. Természetesen az egy héttel későbbre kért költöztetés helyett a szerelő még aznap levágta a dobozról.

Költözés előtt az ember végiggondolja, hogy a tv és internet is vele tud-e költözni. Az újonnan kiszemelt településen nem szolgáltat a UPC, tehát a szüleimhez szándékoztam átköltöztetni a szolgáltatásokat, ami azért nem olyan egyszerű. A honlapon nagyon hosszas keresgélés után sem sikerült információt találni, hogy mi is ennek a menete, tehát marad a telefonos ügyfélszolgálat. Röpke tizennéhány perc „zene és reklámhallgatás” után sikerült ügyintézőhöz kerülni, aki elképesztően kedvesen közölte, hogy „ja, mától 5000 forint a szolgáltatás” (persze erről sehol, semmiféle tájékoztatás! nem villog a honlapon felugró ablakban nagy piros betűkkel, hogy mától fizetni kell érte, nem küldtek róla e-mail vagy szerződésmódosítást. DE hát a nagy UPC mindent megtehet…) Az A szolgáltatás,  ami abból áll, hogy az egyik szolgáltatási helyen kikötik, majd ÉN! átszállíthatom a modemet és a médiaboxot az új szolgáltatási címre, ahol majd méltóztatnak bekötni. „de hogy ezt el tudjam intézni, újabb kapcsolás, várakozás….

A következő ügyintéző szintén elképesztően kedvesen tájékoztat, hogy természetesen miután társasházból családi házba költöztetem a szolgáltatást emelkedik a havi előfizetési díj (oké, erre számítottam), de amikor közölte, hogy az internet csomagom már nem létezik, tehát egy nagyobbat kell választanom, még magasabb előfizetési díjért, akkor azért kicsit felment a pumpa. Már csak azért is, mert néhány hónappal ezelőtt (május végén) azzal kerestek meg telefonon, hogy váltsak át egy magasabb csomagra, ami olyan hiper-szuper, hogy azt el sem tudom képzelni és csodákat fogok tapasztalni (és természetesen írjak alá egy év hűséget) a csodák tapasztalása természetesen elmaradt, mert a szolgáltatás továbbra is kritikán aluli volt (de erről majd egyszer egy másik történetben) szóval röpke 4 hónap elteltével az általuk annyira favorizált csomag, már elavult és megszűnt.  Persze ezt is le kellett nyelni, mert az 1 év hűség ketyeg és nem lehet felmondani a szerződést.

Szóval megegyeztünk, hogy a költözés (szolgáltatás költöztetés) napja 2011.09.26. hétfő. Mire ide eljutottunk és mindezt sikerült adminisztrálniuk, már több mint 30 percnyi telefonszámlával voltam gazdagabb…


Mindezek után (fontos a dátum!) tegnap este 2011.09.19-én hazamegyek, bekapcsolom a számítógépet és nincs kapcsolat. Menetrend szerint 3-4 alkalommal újraindítottam a gépet a modemet és továbbra is: SEMMI!

Hívom az ügyfélszolgálatot. 9 perc reklám és zene. Majd az ügyintéző. Mondom, hogy mi a baj. Közli, hogy költöztem. Mondom neki, hogy egy hét múlva. Mondja várakozzak és utánanéz. újabb zene percekig. Majd az ügyintéző közli, hogy kis adminisztrációs hiba történ, és a kollégájuk fizikálisan is megszűntette az internet szolgáltatást az előfizetési helyen. És majd visszakapcsolják másnap délután. Kérdezem, hogy ez jóváírásra kerül a számlában?
Mire a UPC ügyintézője közli, hogy nem, mert 72 órájuk van megszüntetni a problémát az ÁSZF szerint.
Erre én: Hiszen most mondta, hogy hibáztak!
UPC: Az nem számít! és bocsi!

Tanulság:  A nagy UPC mindent megtehet, mert akkor sem tartozik felelősséggel, ha a call centerben rögzített hívás közben az ügyintő elismeri, hogy hibáztak. Aki jót akar magának, ne kössön a UPC-vel szerződést!

Ui: Ma, a visszakapcsolás tervezett napján, csörög a telefon (na ez volt az, ami végképp kiverte a biztosítékot) köszönés, bemutatkozás nélkül egy férfihang, hogy visszakötné az internetet ugyan engedjem már be a házba. Mondom neki, hogy nem vagyok otthon. De akkor ki fogja őt beengedni? Mondom előző nap is frappáns módon feltalálták magukat, amikor ki kellett kapcsolni…

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sinistral (törölt) 2011.09.23. 15:16:40

UPC ilyen... anno szóltam nekik, h mikor kell szólni érte, hogy ki akarom köttetni a netet, mert nem akarok ráfizetni plusz hónapot. Megkérdezte, h mikor, mondom 1,5 hónap. Másnapra nem volt netem, telefonálgattunk, a hiba persze nálam van. Persze... Soha többet UPC

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.23. 16:39:42

"„ja, mától 5000 forint a szolgáltatás” (persze erről sehol, semmiféle tájékoztatás!"

Akkor itt akár le is mondhatod, ha módosult volna a szerződésed...

"Erre én: Hiszen most mondta, hogy hibáztak!
UPC: Az nem számít! és bocsi!"
Ezt eddig is tudtuk, te nem :)

A beengedés meg epic :D
De mondjuk egy hétre a fasz kapcsoltatná vissza, költözés előtti héten az ember már pakol.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.23. 16:41:27

@vazsmegyeigerdezsház: Fizikális megszüntetés : gondolom pl. lakóteep, és az alagsorban/lépcsőházban van egy eszköz (elosztó, switch, akármi), amiről megy a cucc. Abból kikötötte a postolóhoz vezető kábelt pl.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.23. 16:44:28

@atpijkamo: Nekünk pl. most telefonáltak, hogy lejár a UPC hűségünk a 2000Ft-os kábeltévére, és hát valamit csináljunk!!!!! De hát akkor pont nem értem rá bájcsevegni.
Nos, kurvára megijedtünk ána :D Annyira, hogy 2 héttel később befáradtam az ügyfélszolgálatra, hogy akkor most mi van. (Gondoltam ha drágul, vagy nem lehet újrakötni, akkor lemondjuk.)
Erre mondják, hogy semmi, szolgáltatás marad, hűség nincs, ára ugyanannyi...

Király! :D

főboszorka45 2011.09.23. 16:47:19

Mikor még a kő is lágy volt, ás a T-home Axelero néven futott....Nem voltam velük elégedett, uccu mnki szolgálatatóváltás, vidéki megyszékhelyen, ahol volt minden.ADSL volt akkoriban, modemmel.
Axelro felhív, elmondom mit szeretneék.
Jó, majd közöljem az időpontot mikor lehet leszerelni a modemet.. Was? Szögön van a faltra akasztva.
Ok, másik szolgáltató, Invitel felhív. Megkérdez, városban van-e lehetőség s szolgáltatásukra? Igan, persze, ADSL? Az is van....Ok, van modem? Van... Jaj, az nem jó, nekik fel kell hívni a matávot, hogy bemérjék, technikailag lehet-e ott adsl? (pumpa közben kezd felmenni) hogyne lenne, itt van a falon a modem, féléve hibátlanul megy adsé-en rajta a net.
Nos jó. Akkor időpont egyeztet matávval, mikor megy ki a szerelő leszerelni? Mondom leakasztom én, és kihúzom, csak egy szögön van. Az nem jó.
Milyen tipu a mopdem? mondom ilyen.. Nekik is olyan van.... Idüpont, mikor jön a szerelő a matávtól. Elviszi a modemet, másnap kijön a matáv ( nem invitel) szerelője és felrak egy másikat, ami ugyanaz a typus....Na itt szakadt el a cérna és lettem UPC-s....

serfecs (törölt) 2011.09.23. 17:09:09

Én ezt nem értem. Tudtommal ha én egy bizonyos csomagra írok alá hűséget és azt a csomagot kihúzzák alólam, akkor nem én szegtem szerződést. Ráadásul senki nem kötelezhet, hogy drágább csomagba menjek át, amiért ők megszűntették a jelenlegit. Ezügyben a Hírközlési Főfelügyeletnél érdemes lenne futni néhány kört.

XCat 2011.09.23. 19:01:09

@főboszorka45: Axelero milyen tré szar volt, istenem... 56 k/seces modemjük meg csak a gazdagoknak volt, mi 36-tal vergődtünk. És még nem volt teli hülyékkel a net.
Hüpp. De szép is vót.

Megdobbent 2011.09.23. 19:28:48

@CatMother: Ahaha, nekem volt 56,6-os, de ugyesen szervaltam. Aztan 0:00 es mehetett a dialing :>

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.09.23. 19:34:13

@CatMother: de az meg szar volt, hogy este 10-ig kellett várni, mert utána volt occsó a nettt. Meg akkor még Aldi sem volt, az is szar volt.
Hüjéből mondjuk tényleg kevesebb volt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.23. 19:50:06

@hüjehalyó: "szar volt, hogy este 10-ig kellett várni"

Nem kellett. BKV-sok hetekig folyamatosan nyomatták. Nem nézte senki az iroda telefonszámláját. (Gondolom, most se nézi, azért kell időnként pár milliárdot belényomni.)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.23. 19:53:18

@Panni75: "azt a csomagot kihúzzák alólam"

Ha kihúzzák alólad a csomagot, akkor két héten belül következmények felmondhatod a szerződést. A hűségszerződést is. Ezt sokan nem tudják.

"senki nem kötelezhet, hogy drágább csomagba menjek át, amiért ők megszűntették a jelenlegit."

Így van. Te döntöd el elfogadod-e az új feltételeket.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.23. 19:57:28

@atpijkamo: "Ezt sokan nem tudják."
A júpíszí meg általában ki akarja magát húzni belőle... Kapjákbe...

Manci néni, a szomszéd 2011.09.23. 19:59:51

Drágáim, hányszor mondja el nektek Manci nénétek, hogy hogyan kell felmondani egy UPC hűségszerződést?

Na mégegyszer nekifutok: Módosítod a csomagodat egyel nagyobbra, ne törődj vele, hogy mennyibe kerül. Ha lehet, ügyfélszolgálaton, papír legyen aláírva, hogy te igenis 1 év hűséget vállalsz.

Aztán másnap beviszed a modemet, kábelt, cédét meg minden lószart amit adtak hozzá az üfsz-ra és szépen felmondod a szerződést.

Ki fognak számlázni 2 napot neked a teljes havidíjas ár alapján, ami pár száz forint lesz. Ennyi.

Hogy miért? Drágám, mert új szerződést kötöttetek az upc-vel, a régi megszűűűnt! És az áefesz szerint felmondhatod bármikor a szerződést, de akkor visszamenőlegesen, a szerződéskötés napjától kiszámlázzák neked a teljes árú netet. 2 napot...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.09.23. 20:24:17

Milyen jó, hogy én be tudom üzemelni ezeket a csodákat. Házon belül megcsinálok mindent, aztán a szolgáltatónak már csak a bekötőkábelt kell kihúzni.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.23. 20:40:32

@ColT: "ki akarja magát húzni belőle"

Ez nem a júpíszí döntése.

Azt akartad mondani, hogy a júpíszí megpróbálja becsapni az ügyfelet. Az már valóban tőlük függ.

rancidx 2011.09.23. 21:23:50

A UPC-t messzire el kell kerülni.
Az ügyfélszolgálatukon szerintem alapfeltétel, hogy az ügyintézőknek nem lehet a négylábúaknál magasabb iq-ja, a betanitás során pedig agyukba égetik, hogy ugyanazt a 50-60 mondatot tudják csak ismételni.
Olyat ráadásul nem is kapcsolnak, aki bármiben is dönteni tudna, hiába kéri az ember.
Nem csoda, hogy ezerrel fogynak az ügyfeleik.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.23. 21:50:29

Pedig még a Winkler, meg a Karotta is kampányol nekik. Kiváncsi lennék, mennyi pénzért égetik magukat ezekben az űbergáz reklámokban

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.23. 22:42:27

Miért venne bárki is internetet egy gázszolgáltatótól?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.23. 23:24:08

Nem gázszolgáltató, hanem gáz szolgáltató, érted.:-p

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.24. 06:46:42

@atpijkamo: Sokszor meg akarják magyarázni az ügyfélnek, hogy nincs igaza. És szerintem elég sokan beszopják.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.24. 10:07:11

@estrella negra: Dehogynem. Nézd meg a logójukat. Egy égő gázrózsa.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.24. 12:40:55

@atpijkamo: Senki emberfia lógójára nem vagyok kiváncsi.

ⓏⓈⓘⓝⓓⓔⓧ 2011.09.24. 13:30:49

hat nekem a 25os fajber bizonyhogy 30 folott szaggat szal ez a szar a jupiszi internet igy, ebben a formaban kurvarade kibaszottulnem allja meg a helyet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.24. 15:36:35

@ColT: bazmeg Te egy hetig pakolsz koltozeskor? Ha akkora hazad van telhetne inasokra is.
en meg sosem kezdtem el pakolni csak elottevalo nap
es internetre akkoris szukseg van!
/hat ha en 1 hetig pakoltam volna mi9ndig, akkor az eletembol legalabb 1 ev pakolassal telt volna/

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.24. 16:32:33

@hagyma: Nemtom, én egy egész lakásnyi cuccot, bútorokat, stb., nem tudok egy nap alatt átcuccolni a másik lakásba...
(Költöztetőcéget, kisteherautót, stb., felejtsd el. Meg a liftet is, mert nincs. Lépcsőn cucc le, autó, elvisz, cucc fel.)

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.24. 16:34:34

@ColT: Jah, és ágy, asztal, mosógép, ilyesmik is mentek...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.24. 16:37:58

@ColT: kezben viszed az agyadat???:)
szgk-val koltozol egy hetuig?
tudsz elni:)
en legutoljara Louisvillebol jottem ashevillebe/ olyan 6-8 ora
csutortokon bepakoltunk a UHAUL_ba penteken ideerteunk, kipakoltunk
hat nem volt minden a helyen szombat reggelre,de internet mar volt penteken:)
/kistyeherauto nelkul eleg maceras koltozni, aztenyallas, igy nem is felejtem el/

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.24. 16:45:19

@hagyma: Ja, kérem, az ámerika.
Én egy városon belül költöztem, ide felesleges kamion, kisteherautól elég lenne.

De csak az összepakolás tovább tartott, mint pár nap.

Személyautós költözés meg azért, mert alapból az összes pénz elment a kéróra. Szóval ha költöztetőcéget bízunk meg, akkor még kibaszunk pár 10ezrest.

Megfogtuk a cuccokat haverral, levittük, kocsiba be, onnan fel. Nem volt épp gyors, de óccó.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.24. 17:21:28

@ColT: szgk feltetelezi se agy se szekreny se asztal...
de akkor sem ertem mit kell pakolni napokig....
nem vagy Te tul tuchtig?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.24. 17:22:50

internet ott legyen ahogy beteszem a labam, ez fontos!!
en is megrendeltem a koltozes masnapjara
es ott is volt

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.24. 17:42:37

@hagyma: "szgk feltetelezi se agy se szekreny se asztal..."
:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D
Szekrény tényleg nem volt. Később lett.
A szgk feltételezi, hogy kreatívan pakolod be az ágyat. A kibaszott mosógépet meg káromkodva.

Nem vagyok túl tüchtig. Csak mindig az van, hogy azt hiszed kevés cuccod van.
Aha...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.24. 18:11:17

@ColT: ahh
kiismertelek,
Te nyaralas elott is egy hettel el kezdessz csomagolni:):)
/hat vagy a mosogeped mini, vagy a kocsi kurva nagy, az agyadrol nem is beszelve, hapcival, vagy vidorral van szerencsem, beszelgetni?/

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.24. 18:15:32

@hagyma: A mosógép teljesen normális darab. Felültöltős.
Ágynak sajnos 3 összetolt gyerekágy van, mert egy normálisabb darab 60-80 ropi lenne. Azt a 3 szart meg elhozhattuk az albérletből :)
Az autó se nagy. Ferdehátú, így ha kell, nagyobb dolgok is beférnek.
Amúgy a szekrényt is azzal hoztuk el, lapraszerelve :) De kisebb szekrény befér egyben is.

Egyébként nem, nyaralás előtt sem egy héttel kezdek csomagolni, csak nemtom, nekem az hihetetlen, hogy 1 nap alatt összerakni a teljes háztartást.

Kollégista koromban is voltak ilyenek, akik azt hitték, hogy á, nem olyan nagy dolog... :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.24. 18:27:46

@ColT: najo ha meg racsos agyban alszol, akkor OK
nincs abban hihetetlen
1 nap alatt mindent, amit kellett bedobozoltunk, mindent
masodik nap reggel elmentem a UHAUlert es mindent felpakoltunk / itt kellet segitseg off curse/ azutan elindultunk delutan, tenyallas kicsit elhuzodottr ezert megalltunk egy mitelnel es ott
aludtunk
egy szonak is szaz a vege 3 nap alatt ledaraltuk, pedig olyan 400 merfold
es mire elrendeztuk volt internet, mert megrendeltem elore
a regit meg ott hagytam a francba:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.24. 18:43:21

amugy tenyleg nem kotozkodok, de az ilyen 1 hetes koltozkodesek,, pakolasok ido, haver szgk, pocsoles ideg, a vegen nem lesz olcsobb mint berelni egy kistehert, oszt lezavarni 1 nap alatt
mobndjuk iott is volt vagy 300 dollar harom napra, dehat kellett....
1 napra gondolom olcsobb otthon is

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.24. 19:44:58

@hagyma: "masodik nap reggel elmentem a UHAUlert es mindent felpakoltunk / itt kellet segitseg off curse/ "
Na igen, mi hárman voltunk erre :D

Hát figyeld, nem lesz olcsóbb? De... Olcsóbb volt. Benzint nem jártunk el annyit, mint amibe került volna a kisteher, melózni meg melóhelyen szoktam, nem otthon. Így meg kivettem 3 nap szabit, és volt 9 napom pakolni. (Jóféle munkarendben dolgoztam akkor :) )

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.24. 19:46:36

@hagyma: Nem rácsos ágy :) Heverő az, csak gyerekméretű. Ebből 3db. Elég széles, és elég hossz lesz.

Nem a világ legkényelmesebb dolga, de ágy helyett előbb ablakcserére spóroltunk, meg szekrényt akartunk venni, mert különben még mindig dobozból élnénk :D

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.24. 19:48:22

@hagyma: 300 dolcsi b+, az nekem 4 havi fizum volt :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.24. 20:17:20

@ColT: gondolom otthon olcsobb:)
agyban nem kell meggyozni, 10 evig foldre rakott matracon aludtam sot 2 evig Maryvel is
lsd a blogomban kulon bejegyzes van rola, iden vettem meg eletem elso amerikai agyat
szekrenyunk nincs, nem is kell, vannak gardrobok, meg gargrdrob szobak azon kivul csak polcok

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.24. 20:35:49

@hagyma: Ja, jó a gardróbszoba, csak hát itt nem fér el.

Mondjuk abban a hónapban, amikor költöztem, örültem, hogy van pénz kajára :D Meg mi festettünk, ami szintén nem kis spórolás volt (pénzben - szebb is lehetne a fal, meg gyorsabban is mehetett volna :D ) (Most a másik szobát festem így 1 év elteltével :) )

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.24. 21:19:10

@ColT: nem vagyok ra buszke hogy nincs hazam, mert biztos jobb lenne, de igy legalabb aberleti dijban benne van a festes is)
ez nem problema

Easyke (törölt) 2011.09.24. 22:16:42

Tesóm a Trémobilról váltani akart Upc-re. Mondtam neki, hogy menjen fel a Homárra és olvasgasson.
Nos, tesóm még mindig a Tré ügyfele...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.25. 06:06:44

lehet ez a hetvegi? 7vegen az UPC nem dolgozik
a nyolcadik Te magad legy!

vprof 2011.09.25. 10:58:12

@ColT: Havi 16.500-ból élsz? Ez fizetés vagy családi pótlék? Ennyiből tényleg nem lehet költöztető céget meg festőket fizetni...

The Good Boy 2011.09.25. 11:18:30

az én öcsém meg tré netet akart a kérójába 1-2 éve. Telefon trééknek,közlik, hogy az utca le van fedve, küldik a modemcsomagot 1 forintért (akkor valami ilyen akciót nyomtak). 2 nap után modemcsomag megérkezett, majd néhány nap múlva tré központ telefonált, hogy a öcsém nem lesz az ügyfelük, mert az utcájukban nincs lehetőség az általuk kínált netre, a modemcsomagot meg majd tegye a karácsonyfa alá, mint a tré ajándéka.
Öcsém még pár percet értetlenkedett, mivel a két házzal arrébb lakó pc buherátornak ugyanott ugyanolyan netje van, mint amit az öcsém nem kaphatott. De lehet, hogy a buherátor szívta el tréék netkapacitását, mert amikor ő bekapcsolja a nasa gépeket alázó gépét, akkor bizony new yorkban is elkezd ingadozni az áram, amíg ki nem egyenlítik a hirtelen jött extra globális energiaigényt:D
Azóta valami helyi kábelszolgáltató gyorsabb és olcsóbb csomagjában tolja a netet (aki persze a trétől bérli a vonalat, aki szerint abban az utcában nem is lehet...)

azbest 2011.09.25. 12:28:23

@hagyma: rég volt, hogy kimentél. Először azt akartam írni, hogy már biztosan elfelejtetted hogyan mennek itt a dolgok... de rájöttem, hogy a fenéket... nagyon is megváltoztak az itteni dolgok: most keleti kényelem van nyugati árakon.
Itt egy önálló albérlet (nem másik 4 emberrel közösen bérelve) annyiba kerül rezsivel, mint amennyit sokan fizetésként kapnak. Bevezetik itt is, hogy mindenki fizessen tandíjat, vagy vegyen fel rá hitelt, amiért 20-30 évig a fizetése harmadát levonják (a dolgozók többsége fizetését nézve). Vagy lehet állami támogatással is, de akkor meg tilos elhagyni az országot.
A munkaadó bérköltségének 30%-át, ha kiteszi az amit nettóban a munkás kézhez kap, a többi adó és járulék. 27% áfa és ezen felül különadók a termékeken. Az átlagbéren lévők nettója jövőre 5-10%-kal csökkent, pedig állítólag adócsökkentés van. Lehúzás van.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.25. 12:34:22

@vprof: Hopp, elszámoltam egy nullával :)
Akkor viszont Ámerikában olcsó a költöztetés :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.25. 12:46:00

@ColT: na azert ezt nem nodanam, de ketsegtelen hogy szgk--val megoldhatatlan, meg gyerekagyat nezve is

XCat 2011.09.25. 12:47:07

@hagyma: Jah, csak itt a gardróbszoba négyzetmétere is 300+. Szóval nemnagyon pocsékolsz rá, aki meg igen, az abba is szekrényt rak. Ami mondjuk elég logikus, mert bosszantó tud lenni egy molyrágott vagy légy által összeszart cucc.

@estrella negra: Szerintem teljesen jó reklámjaik vannak. A winklerről meg előttük azt sem tudta senki, hogy a világon van. Olyan nagy veszteség nem is volt.

@ColT: Én egyszer hívtam profi festőt, de soha többé. Elbaszott vele két hetet, elkért érte 150 ezret, és halálra sértődött hogy nem hagytam elvinni neki a "maradék" festéket (amiben volt 4-5 bontatlan doboz, mert vegyük meg, kell az majd), és még a fal is szar lett. Azóta csak én festek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.25. 12:49:32

@azbest: hat olyan sokat nem nohettek az adok, mert mar akkoris sok volt...
itt egy szolid berlet rezsivel siman elviheti akar a felhavi fizudat is
nalunkugy van amit Mary keres az pont eleg mindenre, tehat berlet kaja pia net telefon bitozitas benzin villany es O 1,700-at csinal

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.25. 12:51:11

@CatMother: a mi lakasunkban meg se molt sem legyet sem lattam, amugy van rajta ajt is, bar nem hasznaljuk, vagyis nyitva van
nagyon praktikus, vicces lenne szekrenyt tenni bele:)
szekrenyt a szekrenybe????

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.25. 12:53:16

a masik szobaban meg beepitett szekreny van
szoval nincs szuksegunk arra a tipikus szekrenysorra, ami otthon meno /volt?/

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.25. 12:54:19

@CatMother: "egyszer hívtam profi festőt, de soha többé"

Szólj, ha jó és nem drága festő-mázoló kell.

Sok a kókler, de vannak gyöngyszemek is.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.25. 12:59:18

@CatMother: Hát ja :D
Asszonyéknál mester tapétázott 1-2 éve, már jön le. Egyenes se nagyon lett :D

Ehhez képest mi haverokkal kifestettünk, igaz, még soha nem festett egyikünk sem, szép nem lett (azért egyszínű, kb. sima, az igen), de ingyévót, és kutyát nem zavarja.

Winkler Robi meg a Totalcart vezette, még most is oda ír, jóval a UPC előtt.

Moly amúgy itt sincs.

The Good Boy 2011.09.25. 13:03:33

@CatMother:
OFF:
winkler a totalcar című tv műsorban vált ismerté, majd pár tv2-es boxmeccsen is ott ült a ring mellett.
Sajnos ő is besértődős igazi magyar cölöp lett, aki a totalcarról és a totalcar blogjáról képes azért kitiltani valakit (engem is pl.), mert értelmesen megkérdezi az autójával kapcsolatosan felmerülő jogos kérdéseit, ami az ő járművének és rajta keresztül a saját hitelességét érintette volna. Válasz helyett kitiltás, korábbi kommentek törlése (nehogy még valakinek feltűnjön a dolog furcsa körülményei), de előtte azért "kulturáltan" analfabétázik, meg lehülyézi az embert. Igazi beképzelt médiakurva lett a szememben.
(ez egy erősen szubjektív vélemény:D)
ON

XCat 2011.09.25. 13:06:14

@hagyma: Aha, jah. Akkor csak úgy bedobáljátok a ruhákat, vagy hogy? Egy tisztességes gardrób sztem szépen be vak szekrényezve, és van benne legalább egy kanapé, hogy lehessen kényelmesen öltözni.

A légy olyan, hogy hajlamos bemenni, a molyirtókazetta meg semmit nem tart távol.
És kurva idegesítő, ha valami még sosem volt rajtad, és dobhatod is ki egyből.

@atpijkamo: Köszi, ezt most csak bérlem. Kétévente jönnek imádkozni, hogy ugyan festhessenek már ki, én meg kegyesen hagyom.:)

XCat 2011.09.25. 13:09:24

@The Good Boy: Jah hát ilyeneket én nem nézek. Beképzeltségre meg nincs oka, ezt annyiból is levágom, amennyit a upc reklámaiban láttam.

@ColT: Nálunk csodálkozva néztek a selyemtapétára, hogy nahát, ők még ilyet sosem raktak fel. Na akkor kellett volna elzavarni őket a picsába. Nem tettem. Megbántam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.25. 13:11:19

@CatMother: kanape az nincs:)
a haloszobabaol nyiliik ugye a furdo es mellette a gardrob
namost a ket falan jobbra es balra vegig akasztos a belhe ami folott van a polc az egyeb, nem akasztos rugaknak....
a foldon meg mindenfele szirszar:)
nekunk se molyitro kazettank sem molyunk nincs, legyet meg tenyleg nem lattam idebent igaz szunyoghalo van mindenhol meg a bejarati ajto elott is
amugy eleg rovargazdag ovezet, pok az szokott lenni rendszeresen, de nem foglalkozik sem velunk sem a ruhainkkal es ha elcsipam kitessekelem az erdobe:)

XCat 2011.09.25. 13:13:38

@hagyma: Látod, ezt rosszul csinálod. A pókot kétségbeesett és hangos visítozás közepette végig kell üldözni a lakáson, majd agyonverni valami erre alkalmatos dologgal, mondjuk a Marx összessel. Aztán eltávolítani a hullájának a maradványait.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.25. 13:20:21

@CatMother: :D

-De hát azt mondta, víz- és gázszerelő!
-Hát inkább víz

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.25. 13:21:41

@The Good Boy: Engem azért tiltott ki, mert leírtam a tehénfingos cikkre, hogy ez demagóg marhaság. Páran még repültek akkor :D

The Good Boy 2011.09.25. 13:35:09

@ColT: velem olyan jól kibacott, hogy azóta egy a tc.-nél sokkal frissebb és jobb szakoldalt találtam, így már csak Csikós úr és Karotta cikkeit keresem a tc.-n...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.25. 13:41:10

Hát kiváncsian várom Winkler reakcióját.:-)
WINKLEEEEER!!! Kicsit hagyd a picsába a napszemcsiblogot, lécci, jelenés van!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.25. 13:55:24

Mindenesetre én óvakodnék attól, hogy tv-reklámok alapján ítéljek meg valakit.

The Good Boy 2011.09.25. 13:58:47

@estrella negra: Jaj, ne hívd ide légyszíves, mert akkor még a végén innen is kitiltat a drága:D

Arra azért kíváncsi leszek, hogy az év végi gyűlöletkomment összeállításba be meri-e tenni azt a kommentemet, amit a kitiltás után 1 válasz üzenet erejéig létrehozott accoutról írtam neki (és persze 2 mp alatt azt is kukázta). Igaz én nem anyáztam, nem írtam csúnya szavakat, még csak nem is zsidóztam/cigányoztam/buziztam, csak értelmes ember módjára leírtam, hogy miért ellenszenves a moderátorgombos (ezt ő hívta így) kapcsolata.
Ja, és ha nem gond nem írok konkrét oldalt, hiszen a tc.-nél dolgozók nagy részét továbbra is kedvelem.

azbest 2011.09.25. 14:07:25

@hagyma: Arányaiban hasonlók az adók, mint régen, kivéve azok amiket most találtak ki chipsadó becenéven. A fizetések nem nagyon nőnek, ellenben az árakkal. Német rokonaim drágállják az itteni árakat, pedig ott nem üveggyöngyért dolgoznak.

Ugye az sem mindegy, hogy a fél fizetés mennyi. Itt az átlagbér 2/3-áért kapni talán szolid albit (feketén olcsóbb valamivel), rezsi már nem biztos hogy belefér ebbe. A maradék meg arra sem elég, hogy egy felnőtt ember normálisan egyen. Arról nem beszélve, hogy sokan az átlagbér felét kapják a munkájukért. A közepes minőségű élelmiszerek olyan árban vannak, hogy csak a politikusok engedhetik meg maguknak. A többség csak a szemetet eszi.. de azt is annyiért adják, mint amiért nyugatabbra már minőségi kaját kapni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.25. 14:50:05

@The Good Boy: Az, hogy a TC-nél dolgozók többségét továbbra is kedveled, mennyiben korlátoz abban, hogy más lapokat is olvass, netán ezt mások felé is propagáld?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.25. 20:01:42

@CatMother: multkor akkora pok volt az eloszobaban hogy szabalyosam megijedtemm , hangosan mondtam OMG meg Mary is kijott, basszus feltem megolni, nagy volt es fekete
hat Ot nem tessekeltem ki, reccsent mikor megoltem, bant is a lelkiismeret
@azbest: hat ezt akartam mondani, az arak... itt is olcsobb szinte minden, nem aranyositva a berekhez is...
ezt mondjuk sosem ertettem
de meg amerika hagyjan, nagy piac kisebb haszonnal is megelhetnek a kereskedok, nade, hogy nemetorszagban ugyanarra a munkakorbenm, ugyanannall a cegnel, legyen az egy aruhaz penztarosa, a penztarosnak haromszor annyit fizetnek mint otthon + az arak a boltban alacsonyabbak, ez nekem magas mint nyulnak a loracs

cicmen (törölt) 2011.09.25. 22:27:49

@atpijkamo: Kicsit unalmas, de megéri végigolvasni, mert a végén van egy gyöngyszem:

Kösz! Már majdnem végigolvastam, szokásomtól eltérően! :)

cicmen (törölt) 2011.09.25. 22:29:24

@hagyma: feltem megolni, nagy volt es fekete

Biztosan afroamerikai pók volt!

XCat 2011.09.25. 22:33:55

@hagyma: Azért van, mert mi megengedhetjük magunknak. így mulat a magyar. :D Különben szvsz tényleg van mögötte egy olyasmi elgondolás, hogy ha itt meg tudsz élni, akkor bárhol.

@estrella negra: Te csak óvakodj. Én viszont okos vagyok, és megtehetem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.25. 23:02:52

@cicmen: en attol feltem fekete ozvegy, arrol azt meseltuk egymasnak alsoban, ha megolod, jon a ferje es kinyirja a csaladot..
@CatMother: ez teny, magyar ember a jeg hatan is megel

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 06:36:11

Az ostoba biztos mindenben.
A bölcs tele van kétségekkel.
Jó reggelt.

cicmen (törölt) 2011.09.26. 07:53:09

@hagyma: en attol feltem fekete ozvegy, arrol azt meseltuk egymasnak alsoban, ha megolod, jon a ferje es kinyirja a csaladot..

Hagymaaaa! Te már alsó tagozatos korodban is ennyire dinnye voltál?
Ha özvegy, akkor nem jöhet a férje vazze!
Mondjuk az anyósa igen! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 08:15:18

@cicmen: rosszul fogalmaztam
attol feltunk ha megolom a nagy fekete pokot, amit en tettem valami 2 hete, akkor jon a fekete ozvegy, tehat az ozvegye es halalra csipi a csaladot
de bazmeg ez tenyleg nagy volt, mondta is Mary hogy kivegzes elott le kellett volna fotozni, mert ekkorat meg O sem latott
de be voltam szarva hogy meglep
igy is kemeny harc volt

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 08:16:53

most mar persze tudom, attol fekete ozvegy, hogy dugas utan megeszi a ferjet

cicmen (törölt) 2011.09.26. 08:31:56

@hagyma: Akkor légy résen, ha Mary kiteszi a nászágy mellé a mustárt és a borsot!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 08:36:55

@cicmen: hat engem nem hogy nem eszik meg, de meg etet is
isteni country steaket csinalt tegnap, azert nem tudok aludni

elwood 2011.09.26. 08:46:44

user aláírja a hűség nyilatkozatot
user megszegi a hűséget
aztán user panaszkodik

megamenn 2011.09.26. 09:02:34

@hagyma: szopás helyett, a ribanc! :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 09:25:26

@estrella negra: hogyne lenne. de most lojek le egy pokot az eloszobaban?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 09:26:46

@megamen: hat a pok ferjenek ez eppen eleg nagy szopas

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 09:50:23

@hagyma:
Hát nem?
Hát de.
Végül mit csináltál vele? Agyonverted valamivel?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.09.26. 09:57:17

@atpijkamo: Megjegyzem, hogy a régi vas gázcsöveken terrabitek áramolhattak volna....

upc on-line · http://www.upc.hu 2011.09.26. 10:01:44

Tisztelt Mária!

Szeretnénk felvenni veled a kapcsolatot, hogy tisztázni tudjuk a történteket, ezért kérjük, küldd el adataid (ügyfélszám, cím) a upconline@upc.hu e-mailre.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 10:02:32

@estrella negra: teptem a konyhaban ilyen keztorlopapirt, sokret hajtottam, majd eroteljesen beletuszkoltam a szonyegbe, csavartam is rajta, mjad az ujjaimmal osszecseveltem a papirt es felemeltem, megalapitottam, hogy a pok nincs a szonyegen, igy fogtam a papirgombocot, bedobtam a klotyoba es lehuztam

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 10:28:26

@hagyma: Ügyes vagy, büszkék vagyunk rád.:-)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 10:32:31

@upc on-line:
"...Puskás Ferkó későn futott,
neki csak a füle jutott,
zimme-zum, zimme-zum,
rece-fice, bumm-bumm-bumm."

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 10:38:11

@estrella negra: koszonom, igen nagy csata volt
amerikaban a pokok is nagyobbak!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 10:45:17

@hagyma: Az Orbán-kormány csak ilyen nyamvadt, tízforintos nagyságú pókokat bír finanszírozni. Gyalázat.
Állítólag ezt is ki akarják váltani bodobácsokkal.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.26. 10:53:43

@estrella negra: dogojjek meg, ennek a teste legalabb egy 25 centes nagysagu volt, de kozelitett feldollaroshoz
es meg voltak labai is

XCat 2011.09.26. 13:40:27

@estrella negra: Az olyanok meg mint te, hallottak valahol valamit, amit nem értettek, de ismételgetik. Sebaj, valami kell ami megmenti az önértékelésédet, szarcsimbók:)