Tékozló Homár

Tíz évvel ezelőtti fantomtartozás az OTP-től

2011.09.26. 16:39 | jackyll | 96 komment

Rekordgyanús behajtási kísérlet: az OTP mintegy 10 évig kamatoztatta a naiv ügyfél felszámolt számláján "fennmaradt" összeget, majd egyszercsak kiadta egy behajtónak. A legszebb, hogy se telefonon, se személyesen nem találták a tartozást, csak a nagyonsokadik ügyintéző volt képes visszahívni naiv ügyfelet a nyomozás eredményével:

Egy elég misztikus történetet szeretnék megosztani veled. A napokban érkezett egy levelem az Alpha Financial Services Kft-től (továbbiakban: behajtó cég), mely szerint egy OTP-s tartozás kapcsán 41.874 F-tot követelnek tőlem. Értetlenül álltam a dolog előtt, mivel tíz éve semmilyen számlám nincs az OTP-nél, az utolsót én magam szüntettem meg kifizetéssel, tehát hátralék nem lehetett rajta; kezes, adóstárs soha nem voltam náluk.

Felhívtam a behajtó céget, ahol az egyébként nagyon kedves hölgy annyit mondott, hogy ő nem tudja ez milyen tartozás, menjek be egy fiókba. Az első fiókban a behajtó céghez irányítottak :) de tántoríthatalan voltam. Legalább 30 percig keresték a rendszerben a számlámat, vagy bármit, aminek kapcsán ez a tartozás létrejöhetett, sikertelenül (addigra az egész fiók ezen dolgozott – gondolom ha szabályszerű tartozás lett volna, annak szbályszerű nyoma is lenne), a fent említett, rendben lezárt zámlámat megtalálták, majd adtak egy telefonszámot, hátha ők tudnak segíteni (valamilyen OTP-s központi szám).

A számon több mint 15 percig kapcsolgattak ide-oda, 3 ügyintézőnek kellett elmondanom elejéről a sztorimat, segíteni senki sem tudott, mivel a behajtó cég által megadott számlaszám nem egy OTP-s számla (fogalma sincs senkinek, hogy mi).  Azt hagyjuk is, hogy mindezt csúcsidőben, az én számlámra. Senki nem tudott segíteni, adtak egy másik számot (az OTP Faktoringét), akiket mindezidáig nem tudtam elérni.

Bementem egy újabb fiókba, ahol először szintén összeszaladt a fiók, közölték, szó szerint idézem, hogy „szóhoz sem jutnak”,  ötletük sem volt, hogy ez milyen követelés. (mondanom sem kell, hogy időközben a csekken levő határidő lejárt, a behajtó cég pedig ügyvéddel fenyeget). Egy rendkívül kedves ügyintéző felajánlotta, hogy utánajár, és felhív az eredménnyel. (Kb. az első ember, aki felfogta, hogy miért probléma ez nekem). Fel is hívott: egy központi ügyintéző vért izzadva kiderítette, hogy valamilyen számlám nem lett rendesen lezárva anno, és az akkor 10.000 Ft-os minusz TÍZ év alatt cirka 42ezerre duzzadt. Javasolta, hogy irjak fellebbezést,hogy ne kelljen kifizetnem a tartozást.

Azért felháborító a sztori, mert nem értem, miért vártak tíz évet a behajtással. Hat éve lakom a mostani címemen. Előtte egy kisvárosi bejelentett lakcímem volt, minden levél megérkezett oda is. Minden bank, szervezet, cég megtalált idáig. Ha valóban tartozom egy tizessel (kétlem), azt szívesen kifizetem, de az miért az én hibám, és miért én fizessem ki amiatt az eredeti összeg többszörösét, hogy az OTP tíz évig ül egy tartozáson? Hogy lehet, hogy egy tartozás kapcsán négy helyen kell járnom, mire kiderül, hogy mi ez, és még akkor sem az derül ki, hogy enyjebejnye, nem rendeztem valamit, hanem az, hogy volt valami furcsaság a rendszerben? Az OTP-nél egyébként hitelképes vagyok, ha tartoznék, akkor gondolom nem lehetnék az... Kész röhej. Van ötletetek, mit lehetne tenni, egy dühös levélen kívül, ami megy a behajtó cégnek, a Faktoringnak, meg az OTP ügyfélszolgálatának egyaránt?

Köszi előre is.

b.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VIC20 2011.09.26. 16:45:25

Elévült.

Ha megjön az fmh, mondj ellent 15 napon belül, erre hivatkozva.

"Javasolta, hogy irjak fellebbezést,hogy ne kelljen kifizetnem a tartozást."

Édes Istenem... Fellebbezést, azt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 16:47:15

Biztos valami tévedés, majd rendeződik.

Nekem csak ez a mondat tűnt fel: "mindezt csúcsidőben, az én számlámra"

Még mindig vannak emberek, akik ezt mobilon és nem VOIP-on intézik? Nem ekézem, ő baja.

gelsystem 2011.09.26. 16:51:58

nocsak-nocsak!!!!!!!!!!!!!!!!!

2011.09.26. 16:53:00

@atpijkamo: gondolom neked is van a bankfiok kozepen elerheto VOIP accountod. Csak olvasni nem tudsz, ahogy szoktad, a posztolot fikazni azt igen.

Idezek: "[...]menjek be egy fiókba."
[...] "majd adtak egy telefonszámot "

Leadfoot 2011.09.26. 16:54:21

Eddig életemben kétszer szüntettem meg számlát az OTP-nél, és mindkétszer maradt ilyen tartozás.

A fiókban kifizettem minden tartozást, számla megszüntetve, aztán meg jött a levél... kapjákbe!

Tomasz_a_gozmozdony 2011.09.26. 17:00:01

1. Elevult.
2. Adtak egy szamot? Az o hulyeseguk, rendezzek le.
3. Az egyes pont miatt faszt is szophatnak, ha megjon a fizetesi meghagyas, ahogy mar egy kollega irta, hivatkozol szepen az elevulesre, es mindenki boldog.

Pitta2 2011.09.26. 17:01:07

10 éves tartozás? Elévült!
Feljelentés a rendőrségen magánokirat hamisítás miatt. Behajtónál megkifogásolni (azonnal) és a feljelentés 1-1 példányát megküldeni OTP-nek és behajtónak.

fatality666 2011.09.26. 17:04:15

Számlamegszüntetéskor nem adnak valami kimutatást, vagy végelszámolást, hogy 0-s a számla? (Még nem szüntettem meg sehol sem bankszámlát ezért nem tudom, bár akkor én tuti kérnék, hogy ne legyen később probléma vele)

Mert abban az esetben mehetnek a bíróságra, oszt a bíró elküldi őket a fenébe...

qtyqruty 2011.09.26. 17:06:28

Behajtónak írsz egy levelet, hogy legyen szíves részletezze a tartozást! Járjanak utána ők! Ha kiderítették, akkor jön az, hogy elévült.
Ez nem úgy működik, hogy "Julcsa Behajtó Bt." ír egy levelet, hogy tartozol és Te szó nélkül fizetsz.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.09.26. 17:11:24

Be köl fizetni az a 40 ezer forintot, nem kell itt fillérbaszóskodni.

Aki az OTP-ben nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki az OTP-ben nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az ÁRULÓ.
:)

RaveAcE 2011.09.26. 17:16:07

Kell a pénz a csányinak, beszáll a végtörlesztős biznizbe.

RaveAcE 2011.09.26. 17:18:47

@fatality666: OK, de te elő tudsz kapni minden 10 évvel ezelőtti papírt?
Na erre lehet építeni a lehúzós iparágat. Hátha valaki beszopja, még akkor is, ha nem tartozik.
De ez nem a bankadó miatt van ám!

ex-dr. vuk 2011.09.26. 17:20:38

Ha nem tudjak bebizonyitani, hogy az elmult 5 evben kuldtek felszolitast (tertiveveny), akkor a tartozas elevult es mehetnek a f....ba.

:)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.09.26. 17:24:51

@RaveAcE: Nem is kell. Elég, ha öt évre visszamenőleg tudod előkapni, utána elévül. Hacsak a Lótépénél nem tudnak felmutatni pár tértivevényt, ami "címzett nem kereste", vagy valami hasonlóval visszament nekik, mert az meghosszabbítja a dolgot. De ha nem vándorcigány a poszter, akkor ilyet nehéz lesz prezentálni.

É2I 2011.09.26. 17:46:37

Ahogy írták előttem is, ha 5 évnél hamarabb nincs bizonyíték tértivevényes felszólításra, kitörölheted a hátsód vele és vissza is küldheted személyesen a csányi gecinek.
Ezt a játékot már 10-15 éve űzi a szartp. Gondolom van 1-2 szerencsétlen és fizet, ez a tetves cég meg keres némi pár millát jogtalanul.
A PSzÁF meg lapít, mint szar a fűben, mert csányit szépen szopja minden kúrmány.

Sátán meg a Jocó 2011.09.26. 17:47:49

Megdöbbenéssel látom, hogy még senki sem vetette fel Orbán Viktor személyes felelősségét az ügyben.

É2I 2011.09.26. 17:58:17

@Sátán meg a Jocó:

Ismerek személyesen olyan embert, akit hasonló módon károsított meg ez a rablóbanda egy "B" hiteles, kiegyenlített számlával, amire sikerült még zárási díjat számlázni. Melyet 3 év után közöltek, igaz akkor már 50ezer körüli összeget követelve. Nem volt olyan ügyvéd, aki odaállt volna az ismerős mellé. :s
Ja és akkor a táncoló bohócunk volt a miniszterelnök. De emlékszem én még olyanra is, amikor az "útelágazódás" hátrált ki a bank adóból, amikor csányi úr megemlítette, hogy akkor inkább kitelepül szlováliába. Szóval egyik kutya másikabb. :P

Dankeschün 2011.09.26. 18:44:22

Beprópálkoztak,..ennyi.

Menj be az ótépébe, verd ki a balhét, hogy fent lesz a T.Homárom, Zindex fórumán a panaszod, meg riasztod a tévé kettőt és a retek klubbot!
Ettől besz@rnak, meg e mellett legyél hangos, de ne agresszív és fenyegetőzz minden multimédiás fegyverrel és fórummal.
Mindig csak kérdezz, akkor nem tudnak megfogni.

Dankeschün 2011.09.26. 18:47:12

@Dankeschün:
(javítva)
Bepróbálkoztak.....,

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 19:11:33

@Zwei: "gondolom neked is van a bankfiok kozepen elerheto VOIP accountod."

Te ugye nem vagy túl okos?

Nagyon vicces lenne a bankfiókból hívni a bankot. De sokkal kényelmesebb otthonről.

Van néhány egészen használható androidos VOIP kliens. De van tudtommal vindózra és ájfónra is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 19:20:49

@RaveAcE: "elő tudsz kapni minden 10 évvel ezelőtti papírt?"

Persze. van egy fehér IKEA szekrénykém, abba elrakok minden szerződést, számlát. Három év elteltével lelakatolom, miután beleraktam a legutolsó papírt: a következő szekrényke számláját. Miután megtelt a lakás fehér szekrénykékkel, elindulok a temetőbe.

2011.09.26. 19:43:57

@atpijkamo: te ugye tenyleg magadtol van gy ilyen hulye, nem kellett hozza jarni semmilyen tanfolyamra? Az megvan, hogy a bankfiokban kapott a joember egy MASIK telefonszamot, ami b+ nyilvan nem ugyanabba a bankfiokba szolt, sot jo esellyen nem is bankfiokba, hanem vmi kozponti ugyfelszolgalatra.

Idezek ismet, hatha most elolvasod, csak utana fikazol, tudalekos baratom:

"[...] majd adtak egy telefonszámot, hátha ők tudnak segíteni (valamilyen OTP-s központi szám)."

Ebbol mit nem ertesz?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 19:47:53

@Zwei: Nyugodj le, igyál egy kávét, olvasd el mégegyszer amit írtam, és gondolkozzál! Ha az utolsó lépés nem vezet erdeményre, kezdd előlről!

2011.09.26. 19:49:17

Es igen, b+, ha 40 rugorol van szo, nyilvan nem fogok nyugisan hazasetalni, hatha addigra be is zar a bank/ugyfelszolgalat, aztan otthonrol probalkozni masnap, nyilvan megprobalom helyben elintezni, amit lehet.

Elkepeszto vagy amugy ezzel a mindentjobbantudok mentalitasoddal, plane h. altalaban hasznalhatatlan otleteid vannak. Igen, most szemelyeskedek, de ritka irritalo alak vagy. Vagy csak siman ugyfelszolgalatos/panaszirodai dolgozo valami f*s telefonos multinal, azt' idejarsz eszt osztani, ha mar munka kozben moderalni kell magadat.

2011.09.26. 19:51:33

amugy k***a jo am a voip kliens, csak ahhoz meg internet-kapcsolat kell, az meg ugye nem mindenkinek van, kulonosen nem annak, akinek pl. nem okostelefonja van. meg altalaban olyan jo minoseguek is a voip hivasok a remek magyar mobilnetes halozatokon, h. pont azon allsz neki a bankoddal beszelgetni. persze.

zellerlevél 2011.09.26. 19:59:14

@atpijkamo:

:) Az örökösök nagy örömére. ;)

efi 2011.09.26. 19:59:34

@Sátán meg a Jocó:
Mert még csak most olvastam el.
Szóval: az emútegyév kormányzása tehet erről is.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 19:59:41

@Zwei: Bazmeg, nem hiszem el, ilyen buta ember nincs, te tetteted magad. Bemész a bankfiókba, hogy hívd az ügyfélszolgálatot? Na, igazad van, az egy fokkal jobb, mintha előtte állsz meg az utcán, mert akkor megázol ha esik az eső. Már ha annyi eszed van, hogy fedél alá menj, ha megered, amit kétlek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 20:01:35

@efi: A trollok etetése hatóságilag tilos!

Jó, én most etetem az enyémet, de kivétel erősíti a szabályt.

2011.09.26. 20:07:21

hmm azert azon vitatkozhatnak, kettonk kozul ki a troll. konkretan minden kommentedben fikazod a postolot, tokmindegy igaza van-e vagy sem, te ugyis jobban tudod.

Amugy... veled meg sose fordult elo, hogy adtak az OTP-ben egy telefonszamot, amin NEKED kellett erdeklodni, mert ok nem hivtak fel? Csak azert, mert az OTP kepes am erre....

Ugy mellesleg, miert feltetelezed, hogy mindenkinek van VOIP accountja, okostelefonja, 0-24 netkapcsolata okostelefonon, egyaltalan ert a VOIP-hoz, vagy tudja h. mi az? El se tudod kepzelni, h. lehetnek olyanok, akik a technologia ezen reszet nem hasznaljak, mert ezen elszigetelt esetektol eltekintve nincs ra szukseguk? Az megvan, h. rajtad kivul is letezik par ember a vilagon, vagy most ujdonsagot mondtam?

2011.09.26. 20:08:53

jah reszemrol befejeztem, minden tovabbi kommenttel csak magadat minosited mostantol.

becsoccsent 2011.09.26. 20:10:46

akkor szegeny posztolo kapott egy kis izelitot arrol, milyen lesz a penz- es tokepiac magyarorszagon a normalis bankok eluldozesevel.

becsoccsent 2011.09.26. 20:18:00

@atpijkamo: elolvastam a kommenteket, de ezt a voip-dolgot en sem ertem. hogy lehet ezt kivitelezni a bankfiokban, felteve, hogy mondjuk olyan telefonom van, ami meg mms-t sem kepes kuldeni? ha meg kell hozza net, vagy okostelefon vagy mi, akkor a posztolo nemigen tudta volna ezt akkor ott hirtelen elintezni, kiveve, ha van okostelefonja, es elmagyarazod, hogy akkor mi van, mert nem ertem :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 20:19:24

@Zwei: Nem kell okosnak lenni, vagy érteni akármihez, vagy érdeklődni, megtanulni. Elég, ha valaki nem buta, mint a föld. Ha be tud állni esőben az eresz alá, már van esélye a túlélésre.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 20:24:01

Jelentem én be tudok állni (majdnem mindig), de leszarom a voip-protokollt.
Vehetek-e pogácsát a tecskóba'?

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.26. 20:25:01

"ő nem tudja ez milyen tartozás, menjek be egy fiókba. "
Akkor mi a faszt követel? Amúgy komódfiók volt?

"Javasolta, hogy irjak fellebbezést,hogy ne kelljen kifizetnem a tartozást."
Íron a hóhér. Várd meg, amíg perre viszik az ügyet, aztán a számla megszüntetésekori kivonattal, stb. be a bíróságra, és magyarázzák meg, hogy ha akkor nem volt tartozás, most hogyan van.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 20:26:38

De hogy én semmiféle otp-s számot nem fogok hívogatni az otp-ből, az szinte biztos.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.26. 20:28:31

@atpijkamo: Te, én felhívtam a PÉTÁV ügyfélszolgálatot poénból az ügyféltérből.

Akkor már kb. 26. alkalommal akartam őket hívni.
- első pár alkalom : csörög sokáig, foglalt
- csörög, csörög, portás
- csörög, helyből foglalt

Na akkor besétáltam, és felhívtam őket az ügyféltér közepéről...
...bazmeg 1 ügyintéső ügyféllel beszél, másik kettő egymással pofázik, és helyből foglalt! Aztán észrevették, hogy ott vagyok... Akkor kimentem egy sorszámért is :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 20:39:00

@estrella negra: Esetleg magammal viszem szmokert (miszerint homo trollicus) a norvégos posztról, aki majd permanens módon üvölti mellettem, hogy NIIIIIIIIINCS.
Majd jelzálogot rakatok a Raiffeisennel az OTP-re. Picsábamár!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 20:40:49

@becsoccsent:

Ha a bankfiókban nem tudnak segíteni neked, és adnak egy központi telefonszámot az ügyfélszolgálatra, akkor szépen hazabattyogsz, leülsz a kedvenc foteledbe, töltesz magadnak egy pohár Chivas Regal-t vagy beveszel egy seduxent, és tárcsázod az ügyfélszolgálatot.

Ha mindenáron a bankfiókból akarod hívi az ügyfélszolgálatot, nem biztos, hogy sikerülni fog, kell ugyanis hozzá egy telefon. Ha nincs mobiltelefonod, akkor a három mobilszolgáltató egyikét felkeresed, és veszel egy készüléket és előfizetést, ez modjuk egy tizesből megvan. Ha sok pénzed van, akkor a mobil tarifával hívod az ügyfélszolgálatot. Ha nincs olyan sok felesleges pénzed, és még mindig nem akaródzik hazamenned, akkor rögtön okostelefont vezel, ami egy huszasért már navigációt meg sok minden más érdekes dolgot is tud. Még egy ezresért internet előfizetést is veszel hozzá, letöltesz egy voip klienst, tíz euróért előfizetsz egy voip szolgáltatásra, és filléres percdíjjal mehetsz neki az órákig tartó ügyfélszolgálatos kalandnak.

voipdiscount.com
Én nem ezt használom, de ajánlhatom bárkinek.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 20:45:21

@ColT: "Íron a hóhér. Várd meg, amíg perre viszik az ügyet"

Nem ajánlom. Talán nem véletlen, hogy nem kapta meg a felszólító leveleket a banktől. A részeges postás a bító levelét se hozza ki, véleményezik a kézbesítést, és legközelebb már a végrehajtó jön. AZ megtalálja. Ha nincs otthon, felnyittatja a lakást, és viszi amit ér.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 20:48:01

bító=bíró

(-Mit mondott, bíró úr, öt év? -Nem, kötél!)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 20:54:41

@atpijkamo: De a legtutibb, ha töltesz magadnak egy Chivas Regalt ÉS beveszel egy Seduxent.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 20:55:05

Homo Mobilusz - 50 Ft/perc

Homo Telefonusz - 5 Ft/perc

Homo Internetusz - 5 fillér/perc

Telefonálhatsz drágán mobilon, kinemszarjale, csak nem kell picsogni, hogy drága.

Mehetsz a plázába duplapénzér macskabolhát venni, kinemszarjale, csak nem kell picsogni, hogy drága.

Lenin is megmondta: - Gondolkodni, gondolkodni, gondolkodni!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 20:56:42

@estrella negra: Fontos tudni, hogy nyugatókra nem szabad alkoholt fogyasztani!

www.behsci.sote.hu/nok/w_ipanik53.htm

És alkoholra nyugtatót?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 20:59:12

Két zsidó tanítvány azon vitatkozik, hogy a Tóra olvasása közben szabad e dohányozni. Nem tudnak megegyezni, ezért úgy döntenek, hogy elmennek a rabbihoz, hogy őt is megkérdezzék erről. Elindulnak hát a rabbihoz, és az egyik tanítvány fel is teszi neki a kérdést: „Rabbi! Kérlek mondd meg nekem, szabad-e a Tóra olvasása közben dohányozni?”
A rabbi erre ezt felelte: „Fiam, tudhatnád, hogy a Tóra olvasása közben tilos dohányozni!”
Ezzel útnak is eresztette a rabbi a két tanítványt, de út közben egyszer csak megszólal a másik, és ezt mondja: „Te figyelj már! Nem jól kérdezted meg a rabbit. Menjünk ismét vissza hozzá, de most én kérdezek!” Visszament hát a két tanítvány, de most a másik tette fel neki a kérdést: „Rabbi! Kérlek mondd meg nekem, szabad dohányzás közben a Tórát olvasni?”
„Persze fiam. A Tórát mindig szabad olvasni, még dohányzás közben is.”

becsoccsent 2011.09.26. 21:13:16

zsir, kosz.

mellesleg a hattermuveleti igazgatosagrol lehetett szo. aki ezt a nevet ismeri, mar alapbol retteghet.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.26. 21:55:57

@atpijkamo: Szerinted a gyomromba' majd kérdezgetik egymást, hogy ki volt ott előbb?
(Egyszer, mikor a Szovjetunióban nagyon-nagy hidegek voltak, és Lenin találkozott egy didergő kisgyerekkel, a saját kabátjából tört le egy darabot, azt adta oda neki, hogy ne fázzon. Ilyen ember volt Lenin.)

2011.09.26. 22:06:53

Tudja-e valaki,csányibácsi mikor tart panasznapot az aldiban?

2011.09.26. 22:25:21

hehe. én tíz éve lakom a jelenlegi lakásomban. egy 2005-ös perköltséggel 2011 januárjában "találtak" meg. 11 nappal az elévülés előtt "tudták meg" hogy hol lakom. így az akkori 200ezerből több mint 400ezer lett. a végrehajtó által bemutatott megkeresési igazolásokon, pont az a bank nem volt rajt amelyiknél a számláim vannak. a földhivatali bejegyzéseket is megnézték, nincs-e a nevemen ingatlan. a szomszéd megyében. mindebből kitűnően látszik, hogy nagyon is jól tudták, hogy hol találnak. csak éppen nem akartak megtalálni. persze jogilag minden kikezdhetetlen...
persze az akkori ügyvédemnek, akivel anno megfellebbeztük a perköltség kifizetését és aki kb egy hónap múlva felhívott és azt mondta minden OK, elfogadták a fellebbezést, szóval neki szépen megköszöntem az akkori alapos munkáját.
szívás, de fizetnem kell

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 22:42:08

@estrella negra: "Szerinted a gyomromba' majd kérdezgetik egymást, hogy ki volt ott előbb?"

A töltött káposzta ül a gyomorban.
Egyszer csak nagy robajt hall és megérkezik valaki.
-Hát te ki vagy?- kérdezi a káposzta meglepve.
-Egy whisky.
-És miért jöttél?
-Hát a Joe egészségére.
Már ketten ülnek tehát és nagy süvítéssel érkezik valaki.
-Hát te ki vagy?-kérdezi megint a káposzta.
-Egy whisky.
-És miért jöttél?
-A joe egészségére.

Így üldögélnek még egy ideig de kb. 5 percenként újabb whisky érkezik.
A tizedik után megszólal a töltött káposzta:
-Na jól van most már felmegyek, megnézem magamnak azt a Joe-t!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 22:43:59

@deneron: "11 nappal az elévülés előtt "tudták meg" hogy hol lakom"

Szívás. Ha a 12. napon veszed át, akkor megúszod. Van rá két heted.

Megdobbent 2011.09.27. 03:51:20

Nahat, ket dolog akkor, ami fura:

1) Kb. 25 evvel ezelott megszuntettem egy OTP szamlat, de nekem maradt benne 1 Ft-om, ez akkor milyen lesz?

2) Regebben az ilyen szegyen esetekre volt egy telefon a bank ugyfeltereben, amin pont a bank sajat ilyen-olyan szarsagait lehetett felhivni... Voip viszont nem all mindig ugrasra keszen learnyekolt bankfiokban, szoval ez gyenge eke.

Es egy harmadik igy beugrott menet kozben:

3) Mi a haborodott ner-es faszert talal a kis picsa egy szamot a sajat cegehez, ha nem hivja fel mindjart a sajat cege penzen?! Mi van itt mar?

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.27. 06:46:18

@atpijkamo: Szerintem ha egyszer lezárt volt az ügy, akkor utána már a bíró is szarni fog rá, hogy volt-e korábban tartozás.
A levél meg ki tudja, miért nem ment ki. Hátha a pofa nem ott lakik, ahova kapja-de az meg az ő baja.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2011.09.27. 07:15:50

@ColT:

Ott a pont. Megmondtad az igazat. S, ha már a technikánál tartunk, ma már a leggyengébb telefonban is van hangrögzítési lehetőség.

1.) Az átb...ni kívánt ügyfél suttyomban felvételt készít az ott eredménytelen keresgéléssel múlatott beszélgetésről.

2.) és/vagy közli a bankalkalmazottal, hogy a beszélgetésről hangfelvételt készít, minőségbiztosítási okokból, amit a bíróságon fel fog használni.

Volna rá fogadásom, hogy ügyintéző maga ragad telefont és rendezi el/le az ügyet.

Végső javaslat: ismételten, azonnal kérni egy nullás tartozás/követelés igazolást... és bekaphatják.

Majd fizetési meghagyást kibocsátani költségtérítés címén. Következő lépés, rendőrségi feljelentés: tisztességtelen haszonszerzésre irányuló tevékenység, zaklatás címszó alatt.

Elég egy agilis ügyfél, hogy végleg befejezzék ezt az utólagos játszmát.

A Nyúl Bélák pedig fizetnek... én pedig majd megsajnálom a bankokat, ha lesz ráérő időm. Bár előrejelzem, hogy a következő pár évtizedre eléggé be vagyok táblázva, kevés a ráérő időm.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.09.27. 07:43:03

@Gromek: Főleg, ha kifog egy olyan bírót, akit magát is meg akart szopatni a bank/van CHF hitele valahol... Az se lesz kedves velük :D

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2011.09.27. 07:46:50

Fizetési meghagyásnál nincs tárgyalás. Peren kívüli eljárásnak hívják. A végzéseket bírósági titkár hozza/írja. Még azt sem lehet kibogozni, hogy ki hitelesíti a kiadmányokat, mert legtöbbször csak egy szignó van rajta. Ha csak valami oltári nagy balhé nem keveredik valamilyen ügyből, bíró nem foglalkozik vele sokat, legfeljebb a nevét adja hozzá.

Tértivevény. Ebbe ne nagyon menjünk bele, mert nagyon sok visszaélés van ez ügyben, amire nincs megoldás, vagy egyeseknek nem áll érdekében.

Ha tértivevénnyel igazol valaki valamit, hogy átvetted, azt hogyan igazolja, hogy abban, amit átvettél mi volt tartalmilag? Lehetett az akár egy üres papírlap is. Sőt, most hogy nem kereste címszóval bármilyen, akár tértivevényes küldeményt is simán bedobhatnak a postaládádba, lehet az akár egy bírói végzés is, fizetési meghagyás, amit tértivevénnyel küldtek el,de az hogyan bizonyítható, hogy mi volt benne, amit állítottak, hogy elküldtek és benne volt? Na?

Pl. tegyük fel, hogy valamilyen szolgáltató vagyok, tegyük fel, hogy a 10 évvel ezelőtti ügyfeleimnek évente pár száznak, vagy ezernek kipostáznék - tértivevénnyel magamat reklámozó szórólapokat és majd ezeket az átvételi elismervényeket mutatnám be úgy, mintha a fizetési meghagyásaimat hagyták volna figyelmen kívül?

Ki tud bebizonyítani, és mit? Ebben az a szomorú, hogy nem az én ötletem... másnak jutott eszébe.

Végső következtetés. Ebben az országban a csalók élnek meg, s nem is rosszul.

Azzal senki sem foglalkozik, hogy nem lesz ki eltartsa a csalókat, mert akiknek nem lesz munkájuk, nem lesz pénzük, nem lesz otthonuk, nem tudnak adót fizetni, miből fog megélni az a sok csaló, az a sok szegény bank?

mandarinkisasszony 2011.09.27. 09:40:16

Kb. 8 évvel ezelőtt zártam le az OTP-nél egy számlámat, 3 évre rá jött egy behajtó levél.
Ezek szerint többen is vagyunk, akiknél jogtalanul, "rosszul lezárt számla utáni tételeket" követel(t) az OTP. Nagyszerű!
Mocskos bankok, még nektek sír a szátok a bankadó miatt????? Rohadt csaló az összes!

2011.09.27. 09:45:11

@hüjehalyó: ááá ez jóóóó volt drága Virág elvtárs.

2011.09.27. 09:48:04

@atpijkamo: ááá ezen most leköptem kávéval a monitort :) :) :)

vernarancs 2011.09.27. 10:11:34

"Van ötletetek, mit lehetne tenni"

Igen, tartozol nekem is 10 ropival. Nem varok 10 evet es nem kell 42 (az elet, a vilagmindenseg meg minden). Orommel kifizeted oszt jonapot. Na?

vernarancs 2011.09.27. 10:19:34

atpijkamo · www.deciki.blog.hu/ 2011.09.26. 20:40:49

A cicibanknal van a fiokban egy piros telefon amirol ingyen es bermentve hivogathatod a 2 meterrel arrebb ulo ugyintezot. Vagy az automatat.

2011.09.27. 10:43:33

@estrella negra: bizony, bizony, ilyen ember volt Lenin, pedig közéje is lövethetett volna !

gonzo77 2011.09.27. 10:47:05

Anyámnál 10 év után ugyanezzel próbálkoztak. Kikerestem a PTK-ból az elévülésre vonatkozó paragrafust, és pár sor kíséretében, amiben többek között szerepeltek a zaklatás, jogtalan haszonszerzés szavak is, tértivevénnyel elküldtem nekik. Azóta (2 éve)mélyen kussolnak.

movhu 2011.09.27. 12:58:31

@Megdobbent: Óvatosan ezzel a bennmaradt 1 Ft-tal :)

Nekem a KendH-nál volt számlám, rajta még kb. 1000 Ft, amikor bementem megszüntetni. Még levontak némi havidíjat, és kapaszkodj meg 500 Ft banki készpénzfelvételi díjat, mert kivettem a végén fennmaradó 300 Ft-ot. Nem mertem megkérdezni, hogy ha a számlán csak 400 Ft-van, akkor még én fizetek egy 100-ast, hogy 0 legyen rajta.

movhu 2011.09.27. 13:00:59

Múltkor nekem a Főgáz küldött ki kb. 400 Ft tartozást, mert összeszámolták, hogy az elmúlt 5 évben a néhány napos késedelmes befizetéseimből ennyi kamat jár nekik. Erre a 400 Ft-ra küldtek levelet, csekket, sőt még egy felszólítást is. Lassan szerintem benne lesz ez nekik egy ezresben is :)

movhu 2011.09.27. 13:02:39

@vernarancs: Az semmi. Nekem volt olyan a cikibankban, hogy felállt az ügyintéző, és odament az ügyfeleknek kirakott telefonhoz telefonálni egyet. Megkérdeztem, hogy ez miért, hiszen ott az asztalán a telefon. Azt mondta, hogy így sokkal gyorsabban tudja elérni az illetékest, mint a saját asztali telefonjáról :D

Peter__Blau 2011.09.27. 13:08:42

@atpijkamo: És persze mindenkinek van egy pontosan olyan okos IPhone, vagy androidos telefonja mint amilyen okos te vagy :-D
Meg természetesen VOIP accountja is van mindenkinek, csak a hülyék nem használják igaz okoska? :-D
Csak te vagy helikopter :-D

vernarancs 2011.09.27. 13:22:55

@movhu: en kajendharol jot is tudok mondani. Amikor megszuntettem a szamlamat akkor az eves kartyadij hatralevo reszet (kb az ev fele) visszakaptam kp-ban.

A telecentert meg csakis szigoruan r beszelgetessel szabad hivni!

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.27. 14:08:35

@Peter__Blau: "VOIP accountja"

Ne félj a VOIP telefonálástól, nem olyan ilyesztően nehéz, mint hiszed. Kell hozzá egy bank- vagy hitelkártya, és azon tíz euró. Ha nincs, akkor egy bankszámla háromezer foorinttal. Ha ez sincs, én nem tudok rajtad segíteni. A BKV-n sem tudsz utazni, ha nincs pénzed egy jegyre, vagy nem találod a pénztárat. Ha el akarsz érni valamit, egy minimum erőfeszítést azért kell tenned. Az a mesében van, hogy a sült csirke a szádba repül. Minimum helyezkedni kell érte, különben homlokon basz.

Peter__Blau 2011.09.27. 14:13:33

@atpijkamo: Te nem értetlen vagy, hanem buta. Túl sokat kaphattál a homlokodra. Azért fantasztikus milyen emberek vannak, egyszerűen nem érted mások mit írnak neked de magabiztosan oktatod ki őket :-D Végül is szórakoztató :-D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.27. 14:16:59

@Peter__Blau: Ha nincs több érved, személyeskedsz, ahhoz nem kell ész. Egyszerűen szánalmas.

Peter__Blau 2011.09.27. 14:21:01

@atpijkamo: Jaj, ha veled csinálják észreveszed egyből ugye? Ha te csinálod mással az természetes és tűrje el. Gondolkozz már te öntelt ember, vajh miért történik ez? Szép szóból nem tanulsz, segít az idomítás?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.27. 14:23:00

@Peter__Blau: Nem tudom mi bajod, de vegyél be egy nyugtatót, és gondold át mégegyszer. Biztos előbb-utóbb megérted.

Peter__Blau 2011.09.27. 14:24:33

@atpijkamo: Lehet hogy egy picikét gondolkodnod kellene és rájönnél. Óbégatsz a személyeskedés miatt, de most is azt teszed :-D Nem is tudsz megszólalni nélküle :-) Jó társad ő neked a kommunikációban :-)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.27. 15:37:13

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Tényleg szívesen segítenék, de nem tudom, mit akar.

Pár hete letettünk egy VOIP telefont egy ismerősön nagymamájánál. 90 éves az öreglány, de nincs elbutulva. Négy óráig nem volt telefonja, amíg a számhordozás megtörtént, azóta is boldogan telefonál.

2011.09.27. 21:28:16

@atpijkamo: figyelj, baszki, az megvan, hogy a voip telefonhoz legalabbis haza kell menni, esetleg bekottetni/feltolteni az egyenleget, ha meg sose volt ilyened? Ha teged azzal fogadnak a bankban, hogy tartozol 50K-val, es MOST fizesd be, mit csinalsz, szep nyugisan hazamesz, iszol egy Chivast, ragyujtasz a szivarodra, es elkezdesz telefonalni? Utolag konnyu am ennyire felsobbrenduen okosnak lenni, csak epp az adott helyzetben kurvara megneznelek teged is h. voip utan kapkodsz, vagy csak hapogsz a bankfiok kozepen, hogy mi a f*sz van...

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.27. 22:48:36

@Zwei: B+ és ennyi ésszel életben maradsz?

"bekottetni/feltolteni az egyenleget"

Minden (legtöbb) telefon szolgáltatásra be kell jelentkezni ("beköttetni"), és aztán fizetni a havidíjat, vagy időnként feltölteni az egyenleget. Vagy sose használtál még semilyen telefon szolgáltatást, vagy tetteted magad. Vagy apuka fizeti?

"szep nyugisan hazamesz, iszol egy Chivast, ragyujtasz a szivarodra, es elkezdesz telefonalni?"

Valahogy úgy. De ha felidegelem magam, és az utcáról kezdek el mobilozni, akkor nem picsogok, hogy ajvé, mennyibe kerül.

2011.09.27. 23:47:35

maradjunk annyiban, hogy egy komplett funkcionalis analfabeta vagy. magadon kivul semmi masrol nem vagy hajlando tudomast venni.

elmondom utoljara b+, hogy akkor is megertsd, ha nem akarod (kurvara igyekszel, azt meg kell hagyni, kb. a vallaskarosultak szintjen meg se hallod, ami esetleg ellentmondana felsobbrendu kinyilatkoztatasaidnak):

1. Altalaban, erted, tehat leggyakrabban (amit rajtad kivul mindenki ugy ert, hogy szinte mindig), tehat altalaban NINCS azon a kiba telefonon sem net-elofizetes, sem voip kliens, azert, mert a nem-netfuggo nepek nem tudjak mi az (rajtad kivul ugy a nepesseg 70-80%-a, akikrol te nem veszel tudomast sem, mivel szerinted alacsonyabbrenduek, ha meg ezt sem tudjak; nem is ertem, tenyleg, hogy lehet mobilnet nelkul eletben maradni manapsag).

2. igen, bazmeg, lehet arra hivatkozni, hogy a mobilt is fel kell tolteni (=kell ra egyenleg, csak hogy pontosan ertsd) vagy elofizetes szukseges, csak epp ez kurvara nem egyenlo azzal, hogy default van rajta mobilnet is. Azert nincs, mert a legtobb embernek (erted, altalaban) nincs is erre szuksege, mivel a telefont telefonalasra vette - lasd elozo bekezdes. Ez igy tiszta, vagy kell meg jobban kifejtenem?

Amugy nagyon jo, hogy a temahoz szoltal hozza meg az elejen, nyilvan azon kell kattogni, hogy 'me' nem voip-on telefonal a hulye barma, oszt' rinyal, h. draga', nem azon, hogy a faszarcu OTP epp szivatja valami sajat hibajukbol lezaratlan szamlaval. Es en vagyok a troll, ugye, te meg a teaskanna.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.28. 02:21:21

@Zwei:

Ad 1, lásd előző kommentemet.

ad 2, ezt már megértetted.

Haladunk.

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2011.09.28. 08:07:56

@atpijkamo:
Sötét vagy, de nagyon. Zwei-nek teljesen igaza van.

Neked bárki, bármit fog mondani, akkor is ellenkezel. Hiába van másnak igaza. Az ilyen ember szokott fejjel a falnak menni. Tudod? Mint a kos. De, csak addig, ameddig bírja a feje.

A te fejeddel viszont már régen baj van. Ne döngöld tovább.

Amúgy ilyen mindenkit kikezdő stílusa olyan embernek van, akinek kisebbségi érzése van. Mindenki felett állónak hiszi ezért magát. A hiszi szón van a hangsúly. Érted? Az még nem egyenlő azzal, hogy úgy is van.

Nem kell hozzá sok meló és kideríthető, hogy bármely napszakban itt lógsz a fórumon. Nincs más dolgod? Nincsen családod? Nincsenek barátaid? Hátha a világszemléletedet kicsit jobbá alakítanák.

Utolsó beírásod is hajnali fél háromkor kelteződött. Fáj valamid? Aludni sem tudsz? Vagy csak simán éjjeli őr vagy és az idődet ütöd el addig, ameddig a váltás meg nem érkezik.

Az remélem nem a munkaköri kötelezettségeidhez tartozik, hogy másokat fikázz, főleg nem munkaidőben. Ameddig van munkád.

E kis kitérő után a posztolónak kitartást kívánok és sok szerencsét, remélem azért hasznos tanácsokat is olvashatott itt ezen a fórumon.

Sajnos nagyon eldurvultak a hozzászólások és egyesek csak jópofáskodásból, másikat letorkollni jár ide. E tevékenység űzésében jár élen Atpijkamo nick.

Amikor mástól látja vissza saját stílusát, akkor viszont nagyon önérzetes tud lenni.

Tanácsom szerezz barátokat, foglald el magad más, fontosabb dolgokkal, mint mások csesztetése.

Első lépésnek azt javasolnám, hogy legalább otthon szüntesd meg a számítógépedet. Nagy hasznodra lesz.

OTP_Segitunk 2011.09.28. 09:48:57

Kedves Levélíró!

Sajnáljuk, az okozott kellemetlenséget. Kérjük, engedd meg, hogy segítsünk a további lépésekben.

A fenti információk alapján nem volt lehetőségünk ügyed konkrét azonosítására, de a leírtakat úgy értelmezzük, hogy tartozásod valóban elévült.

Ha panaszt szeretnél benyújtani bankunkhoz a történtekkel kapcsolatban, ezt megteheted az informacio@otpbank.hu e-mail címen vagy további panaszkezelési csatornáinkon is: www.otpbank.hu/portal/hu/Kapcsolat/Panaszkezeles

Javasoljuk, hogy a megkeresésben írd le az ügy előéletét, saját adataidat és - amennyiben birtokodban van - azon számla adatait, amellyel kapcsolatban a probléma keletkezett, illetve lehetőség szerint csatold az Alpha Financial Services Kft-től érkezett levelet is.

Köszönjük, hogy segítesz jobbá tenni folyamatainkat.

Üdvözlettel,
OTP Segítünk

charlottecorday 2011.09.28. 14:58:53

Tegnap a lánchíd rádió lecsó műsorában is hasonló esetet taglaltak. (nem reklámnak szánom, hanem segítségnek) Írjál nekik, hátha már ott valami történt.

Tippcsi 2011.09.28. 15:48:50

@Csokis: A felszólítás nem meghosszabbítja, hanem megszakítja az elévülést. Egyébként szerintem is nyasgem a behajtónak a fentebb leírtak miatt.

FSM-hívő 2011.09.28. 16:40:50

@Leadfoot: Én bekereteztettem, és a falra raktam a diplomám mellé az OTP-s számlám lezárásáról a papírt, meg a nullás igazolást, nehogy elkeveredjen :) Amikor (biztos vagyok benne, hogy engem is keresni fognak ilyen szarsággal olyan 6-7 éven belül) majd kijönnek a behajtók, csak rámutatok a falra, hogy "olvassátok, értelmezzétek, takarodjatok!", aztán rágyújtok egy cigire, és kivágom őket, mint macskát szarni.

Phaszphej · http://phaszphej.blog.hu 2011.09.28. 19:26:35

Ti komolyan azt gondoljatok, hogy az OTP-nel osszehivnak egy mítinget,ahol az alabbi beszelgetes zajlik le ? :
- Te Bela, iden csak 50 milliard volt a ceg tiszta nyeresege,meg kene toldani nehany szazezerrel.
- ok,kuldjunk ki nehany volt ugyfelunknek 8-9 eves lejart tartozasakat,hatha nehany befizeti es meg azzal a tobbszaz munkaoraval,amit az ebbol fakado kerdesekkel,panaszokkal toltunk el,is jobban jovunk ki,a bank hire sem szamit, probaljuk be.

Itt egyszeruen adminsztracios hibakrol van szo,amik az erosen automatizalt,de kozel sem toketeletes rendszerben neha elbujnak,majd ujra elokerulnek.

Nem mondom, hogy ez igy van jol, azt sem, hogy en elfogadnam azt,hogy a megoldas,bocsatnekres helyet adnak valami elerhetetlen telefonszamot,de azt feltetelezni, hogy az ilyen ugyek mogott barmifele szandekossag allna, nem utal okos emberre.

666E 2011.09.29. 00:03:05

van olyan, hogy ELÉVÜLÉSI IDŐ.nézzen mindenki utána. kevesen tudják, de létezik.
le kell szarni az ilyesmit. az otp persze próbálkozhat, de elvileg a posztíró már nem köteles befizetni asszem.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.09.29. 22:25:00

Szarjál bele az egészbe! Nem szabad a MAGYAR SZENT TEHENEKKEL foglalkozni. MÁV, MALÉV, BKV, OTP, stb... Vigyék perre, aztán majd meglátják.Ök fognak rosszul járni, nem Te!

Nem olvastam az előző kommenteket, mert egy másik országban alapoztam meg épp a családom jövőjét szerencsére, 6 év munka után! Magyarország sajnos csődre van ítélve!

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.01.26. 11:30:19

41.874 F-tot követelnek tőlem."

Kerekitve 42Ft
Fizessd ki és vége
De hogy lesz ebböl később 42ezer?

horex · http://horex.uw.hu/ 2012.01.26. 11:40:09

@Megdobbent: Kb. 25 evvel ezelott megszuntettem egy OTP szamlat, de nekem maradt benne 1 Ft-om, "

Pár éve nekem is egy másik banknál
Jól kamatozó kis lekötés 3 hónapra és valami kevés pénzt nem tudni miért nem tudtak kifizetni
Tényleg , tán 40-50Ft-ot,nyissak bankszámlát arra átteszik stb.-stb
Hagyjuk igyanak rajta egy kávét

Várhatok én is valami hasonlót?

zsfalusi 2012.02.28. 17:39:57

Hali!
én is hasonló helyzetbe vagyok, szintén az otp-nél, tudom, hogy van még 1 millió tartozásom, de évek óte nem tudtam fizetni, mert egyszerűen nem adtak csekket, személyesen meg nem engedték befizetni, több mint 5 éve egyetlen értesités, se levél, se telefon nem jött, most pedig követelnek 3 milliót, bementem szemnélyesen, de sdasjnos érdemben választ nem kaptam, még az sem tudták megmondani, hogy a "B" hitelemet már lassan egy éve átadták egy behajtócégnek, amit azóta is rendszeresen fizetek.
most épp levelezésben állunk egymással, és ha nem sikerül dülőre jutni megyek a PSZÁF-hoz.
de sajnos több kolléganőm is hasonlóan járt, csak annyi különbséggel, hogy az ő tartozásuk már 15 éve ki van fizetve.

zsfalusi 2012.02.28. 17:45:22

az előzőből kihagytam ,hogy én megegyeztem velük 2009-ben, hogy letiltják a fizetésemből, vonnak is, de ezek után már nem tudom mit. mi okom lett volna kételkedni, hogy a letiltási kérelmemre igenlő váélaszt kaptam, hogy az OTP valójában mégsem tiltatta le, és hallgat 5 éven át, hogy kamatozzon?