Tékozló Homár

Hamis árral számol a MÁV a neten

2011.09.30. 11:04 | jackyll | komment

Milyen retardáltság már az, hogy a MÁV 26 éves kor alatti kedvezménye csak pénteken délelőtt 10 órától érvényes, nem egész nap? Bondist online rendelte meg a jegyét, ott pedig az összes járatra kedvezményes árat számolt a robot. Aztán nézett, amikor a kaller beszedett még 1500 forintot tőle:

26 év alatti kedvezménnyel igyekeztem élni a MÁV utazásomhoz, de ebben is csalódni kellett. Persze, üzletpolitikai kedvezmény, alakítsák, ahogy nekik megéri (vagyis hát nekem, adófizetőnek, bár ez itt mindegy is...), de azért legalább ne szívassanak. A 26 év alatt járó kedvezmény 33% (Az igen!...), de csak péntek 10.00 és vasárnap éjfél között vehető igénybe.

Én balga, online megvettem a kedvezményes jegyet, de péntek reggel 8-kor szálltam föl Kőbányán a Kecskemét felé tartó IC-re. Jött a kaller, mutatom a jegyet és a személyit. Kérdés: "Tudja, hogy milyen nap van?" Péntek, mondom. "És hány óra?" Mondom, mi a fene, ez csak nem Pelikán elvtárs, aki a börtönből kijőve az utcán kérdezgeti, hogy milyen évet is írunk, de azért tippelek, hogy talán fél kilenc. "Hát igen, szóval a 26 év alatti kedvezménye még nem érvényes." Mi a f..., gondolom, de csak annyit kérdezek, hogy "hogyhogyhogy?"

Amúgy korrektül elmondja a kalauz (aki mégsem Pelikán József), hogy ez egy üzletpolitikai kedvezmény és péntek 10 előtt nem érvényes, szóval helyzet van. De szimpatikusan csak egy teljesárúra való kiegészítő jegyet vetetett meg velem és a vonaton vásárlás felárát fizettette ki: 1520 Ft. És békében elváltunk egymástól.
 
 DE...
 
Az online felületen vásárláskor bejelöltem, hogy kérem a 26 év alattiak kedvezményét. Csak utólag voltam okos, és láttam, hogy ha rajta tartom kicsit még az egeret, a fölugró box kiírja, hogy pénteken 10 után érvényes csak. Na jó, legalább tájékoztatnak. Ezt benéztem.
 
VISZONT... és most jön a csavar.
 
A járatok listázásakor a rendszer a 10 óra előtt induló járatokra IS a kedvezményes jegyárral számol, tehát lényegében teljesen félretájékoztat. A kedvezményes áru jegyet kérhetem, kifizethetem, de ha 10 előtt induló járaton használom föl, akkor nem érvényes. Magyarán szólva a MÁV átvág, megkárosít, sőt, szabályszegésre kényszerít.
 
Ha a jegyemet pénztárban vettem volna meg, akkor nem adtak volna ki kedvezményeset, ha tudják, mikor utazom. De online ezt kvázi le se sajnálják. Hát így vagyok én, és még minden 26 év alatti személyes vásárláskor kedvezményre jogosított, online viszont átvágott, megkárosított utazó.
 
Hív a vasút, vár a MÁV! Hát nyazsgem...
 
Okuljatok belőle, a vasút meg csináljon valamit az idióta rendszerével.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2011.09.30. 11:07:41

Aki MÁV-val utazik, az sikeres ember nem lehet.

XCat 2011.09.30. 11:08:59

Ez nem úgy van, hogy megveszed, aztán két napig addig utazol, ameddig akarsz? Szóval szerintem kiadják, ha olyat kérsz.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.30. 11:10:31

Végre egy korrekt poszt.

A MÁV meg ugyancsak megérett már egy átszervezésre. ... Szervezésre.

XCat 2011.09.30. 11:12:54

@atpijkamo: Hát nem tudom. Akkor lopni fog, aki kitalálja, hogy át kell szervezni, aki megcsinálja a szervezés tervét, aki átnézi és visszadobja (aztán még ötször), aki 5 év múlva elkezdi csinálni, aki ellenőri azt, aki elkezdi csinálni, aki a kirúgottakat érdekképviseli, aki a perekkel foglalkozik, stb.

És akkor még mindig nem történt sehol semmi érdemi változás.

Biztos, hogy nem olcsóbb úgy hagyni, ahogy van?

XCat 2011.09.30. 11:13:53

@fghjk: IC jegyet vehet külön is. Vagy vesz még egyet. Pénztárosnak mi köze hozzá, az adja, amit kérnek tőle.

Lajszlo 2011.09.30. 11:14:39

Hmm, bonyolultnak tűnik a dolog. A sima jegy nem kötött konkrét vonathoz. Az IC-pótjegy igen, de arra meg sosem jár kedvezmény, ha jól tudom.

Hentes pékné módra 2011.09.30. 11:15:27

nincs annyi sün a világon, ahányat a máv megérdemelt volna már...

XCat 2011.09.30. 11:16:59

@daninet: Annyi sem, amennyit a te seggedbe fognak dugni, ha egyszer besokallnak, és megszűnnek.

Az ország onnantól ugyanis félig lebénul.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.30. 11:18:29

@CatMother: Az a nagyon szomorú, hogy lehet, hogy igazad van.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.30. 11:19:50

@daninet: Nincs annyi atom az univerzumban...

XCat 2011.09.30. 11:23:53

@atpijkamo: Nekem mindig.
Jött egy ilyen szpemm, hogy milyen fasdza a verdij.hu
Őszintén, most ezek normálisak?

Hentes pékné módra 2011.09.30. 11:24:15

@CatMother: Sebaj.. viktorka eladja a kínaiaknak az országot, lesz itt is másodperc pontos mágnesvasút.. állítólag jövőre.. már láttam a mágnes kamionokat..

XCat 2011.09.30. 11:27:21

@daninet: Hát Hofi mondott valami olyat, hogy nincs semmi baj, minden a régi, csak a segg változott. Mondjuk most szegény ha élne, gutaütést kapna.

Zpalee 2011.09.30. 11:28:05

Többször utaztam én is így, általában szintén reggel 7-8 között induló vonatokkal (nyár, balaton, velencei-tó...). Egyszer volt, hogy a pénztáros kérdezte, hány órásival megyek, mondom neki 7:55, aszondja akkor nem adja a ide (!) a jegyet, mert csak 10-től érvényes, és hogy meg fognak büntetni. Mondom: nem baj, majd vállalom ma következményeket. Erre ő: nem, nem lehet, blabla... Mondom akkor a 10-essel megyek. Erre a kezembe nyomta és elváltunk egymástól, természetesen felszálltam a 7:55-ös vonatra, és a kaller -ahogy máskor sem-, aznap se fizettetett különbözetet, sőt, igazolványt sem kérnek már. 10-ből 9 alkalommal páromtól még a diákot se.

Amúgy logikus, ők úgyis megkapják az államtól a másik 50%-ot (diák vs. teljesárú jegy különbözet), akkor minek pattogjanak? Mondjuk a volánon állandóan kérik, ezt a fentiekből kifolyólag nem nagyon értem.

XCat 2011.09.30. 11:31:36

@Zpalee: Ez olyan, mint amikor a körzeti (mostanság házi) orvos eldönti, hogy neked nincs is semmi bajod, csak szórakozásbóül mentél be négykézláb, és amúgyis rohadt szimuláns vagy.

Anyámmal eljátszotta az egyik, azt hittem, ott taposom ki a belét.

Egy szar és ostoba ember amikor látszathatalmat kap, minden alkalmat megragad hogy fitogtassa.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.30. 11:31:55

" tehát lényegében teljesen félretájékoztat. "
MÁV esetén örülni kell, hogy egyáltalán szóba állnak veled... De mondjuk egy panaszt megérne a dolog, mert nem a te hülyeséged miatt vágtak meg.
Amúgy tényleg bekaphassa a MÁV.

Malcolm Tucker 2011.09.30. 11:34:32

@fghjk: Valóban IC volt a kérdéses vonat, de nem a helyjeggyel volt a baj, hanem magával a menetjeggyel. Helyjegyem volt és minden rendben is volt vele.

XCat 2011.09.30. 11:37:38

@Malcolm Tucker: Tekintve hogy az ICjegy a 25 ezer forintos vonatjegyhez is ugyanannyiba kerül mint a kétrezreshez, nem szokott vele baj lenni:)

mandarinkisasszony 2011.09.30. 11:41:53

A boldog diák éveimet csak a MÁV, a BKV és a Volán balfaszságai tudták elcsúfítani. Miattuk vettem egy kocsit. Szakadtat, olcsót, rondát, de azóta boldog ember vagyok.

XCat 2011.09.30. 11:46:22

@mandarinkisasszony: És mi akadályozta, hogy a boldog diákéveid alatt ne vegyél teljes árút mindenből, ezzel kikerülve a kedvezményekkel járó macerákat?

Prof. azsiráf.PhD. 2011.09.30. 11:47:45

az lehetett a gond hogy a posztoló valószínűleg nem katolikus és vonattal akart menni az érbász helyett. amúgy a máv mennyen a 'csába a bankokkal együtt.

mandarinkisasszony 2011.09.30. 11:53:28

@CatMother: Nem a kedvezményekkel volt macera. A logikátlan menetrenddel, a késésekkel, az ok nélkül fél órákat álló vonatokkal, a fűtéssel, a zárhatatlan ablakokkal, a nyithatatlan ablakokkal, a fagyközeli klímával, az órákig tartó folyosón állva utazással, a beduguló busszal, a bedugult wc-vel, a lerobbanó busszal, a csöves szagú villamossal, a mutogatós bácsis metróval... És ez csak 5 év termése. És csak amik hirtelen eszembe jutottak.

Dankeschün 2011.09.30. 11:58:49

Nekem is elegem van már mindenből, ezért határoztam el magamban tegnap előtt, hogy veszek egy vonatot, így akkor indul amikor én akarom és magamat büntetem, ha késik a vonat.
Gyönyörű egyenruhában sípolok és lengetem a zászlók, ha indul a vonatom és megbüntetem a helyjegy nélkül utazókat.

XCat 2011.09.30. 12:09:41

@Dr Jozef Vengloš: Igen.

@mandarinkisasszony: így meg dhönnghetsz a benzináremelés miatt, a pakolás miatt, a hülye gyalogosok miatt, a nálad jobb kocsikkal szaladgálok miatt, a simlis benzinkút miatt, a szerelőműhely miatt...

Nem tudom mennyivel jössz ki jobben, de persze nem is az én dolgom.

Vonaton klotyóra menni gyenge záróizomra, vagy átlagon felüli vakmerőségre utal. Mondjuk kocsiban sem kényelmesebb. Intimtornázz inkább.

Hentes pékné módra 2011.09.30. 12:10:11

@Dankeschün: Utazz az Orient Expresszel.. Nem olcsó, ritkán jár, és korlátozott vele az elérhető úti célok száma, de kinyalják a segged is akár ha megveszed a jegyet, sőt elegáns ruhában mások integetnek kis zászlóval helyetted..

XCat 2011.09.30. 12:11:00

Mutogatós bácsi metrón? Én sosem láttam még ilyet. Úúúúúgy megbámulnám. Tök boldog lenne.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.30. 12:17:57

@CatMother: "csak szórakozásbóül mentél be négykézláb"

- Doktor úr, nem tudok meni!
- Hát hogy jött ide?
- Jönni tudok, csak menni nem.

Tudom, szar, de ez kívánkozott ide.

mandarinkisasszony 2011.09.30. 12:18:15

@CatMother: Vonaton klotyóra menni gyenge záróizomra, vagy átlagon felüli vakmerőségre utal. Mondjuk kocsiban sem kényelmesebb. Intimtornázz inkább.

Nem mentem én wc-re drága, a dugulás miatt jött az ki hozzánk. Vagy legalábbis a tartalma. Na mire ez a nagy ellenségeskedés? Talán a saját záróizmokkal van probléma?

XCat 2011.09.30. 12:21:21

@mandarinkisasszony: 1. zavar ha valaki egykedvezmény miatt ajvékol, amit mások fizetnek, de akár ő is fizethetné, és akkor nem lenne miért ajvékolni

2. túlfolyó budi? az érdekes, ilyet sem láttam még. Nagon elképzelni sem tudom, ugyanis a személyvonatokon pottyantós van, az ic-n ugyan lehetne, de ott meg nem vagy a folyosón.

3. szeretek ellenséges lenni, de a záróizmaimtól el a kezekkel, nem vagy az esetem. Bár ki tudja, mellbőség? Jó szagod van?

Sasfióka 2011.09.30. 12:28:39

"A járatok listázásakor a rendszer a 10 óra előtt induló járatokra IS a kedvezményes jegyárral számol."
Ha azt jelölöm meg, hogy vak vagyok és arra vonatkozó kedvezményt kérek, akkor sem fog látásvizsgálatot csinálni a honlap.
Te bejelölted, hogy milyen kedvezménnyel listázza az árakat, a honlap pedig kilistázta.
Mivel a MÁV nem időpontra és járatra, napra és viszonylatra ad el jegyet, így nem igazán értelmezhető a probléma.
Mi a teendő, ha a 9:50-es vonat 10:10-kor indul pénteken mert 20 percet késik? Jár az üzletpolitikai kedvezmény avagy sem? :)
Ha a vonat 9:30-kor indul és 10:30-kor érkezik a célállomásra, akkor 10:00-tól kaphatok-e rá kedvezményt?

Dankeschün 2011.09.30. 12:28:53

@atpijkamo:
Nem azt vettem meg, mert azt már megvette az öreg Lajos bácsi (volt munkásőr parancsnok) nosztalgia végett.
Különben Szamuely páncélvonatára fájt a foga, de azt már megvették előle.
Nekem olyan vonatom van, hagy az csoda, de kell rá helyjegy.

mandarinkisasszony 2011.09.30. 12:35:16

@CatMother: 2. túlfolyó budi? az érdekes, ilyet sem láttam még. Nagyon elképzelni sem tudom, ugyanis a személyvonatokon pottyantós van...

Így is van, és ha a pottyantóst telebasszák papírral, nem lefelé potyog belőle a cucc, hanem kifolyik felül. Illatom pazar, de hülyék segglyukával nem kívánok foglalkozni. Az maradjon csak meg a hülyéknek.

Lajszlo 2011.09.30. 12:38:46

"Vonaton klotyóra menni gyenge záróizomra, vagy átlagon felüli vakmerőségre utal."

Olyan is van a ám világon, hogy cifrafosás. Meg hogy pont a Venezia IC-n jön rád Velencébe menet, mikor a vonat még alig hagyta el a Keletit. Ilyenkor úgy a Balatonig tudod tartani a záróizmaidat, de a vége úgyis az, hogy végigfosod Szlovéniát.

Szarazkoro 2011.09.30. 12:40:27

@mandarinkisasszony: nincs is retyopapir a vonatokon :) (tudom pzs)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.30. 12:44:46

@Lajszlo:
Még Ic-n csak csak lehet szarni. Na de egy jó személyvonaton? Utána egyből urológus és vagy nőgyógyász, bőrgyógyász, belgyógyász...
Bár ha kell, hát kell,nem válogat az ember :D

XCat 2011.09.30. 12:47:08

@mandarinkisasszony: Próbálkozz első osztályon talán. :)

A segg a jövő pinája, barátkozz a gondolattal. Mondjuk szerintem már vannak tapasztalataid:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.30. 12:55:00

de miert pont 26 ev alatt?
miert nem 27?
30?
21?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.30. 13:01:37

@hagyma:Irigylem a problémáidat.
Neked nem teljesen mindegy?

mandarinkisasszony 2011.09.30. 13:03:33

@CatMother: "A segg a jövő pinája, barátkozz a gondolattal. Mondjuk szerintem már vannak tapasztalataid:) "

Ejjj, de gyenge. Azt hittem keményebb vagy. :(

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.09.30. 13:20:22

Ah, boldog fiatalság !
26 év alatt többször mentem nőzni Kaposvárra, Siófokra, BFűzfőre. Persze akkor már régen dolgoztam, de azért köszi a többi adóstársnak is a hozzájárulást!

Az utolsó vonatok mindig nagy tiszteletnek örvendtek. Egyszer sikerült úgy hazajönni a Balcsiról, hogy a lépcsőn (!!!) utaztunk. De azért elfértünk, még csókolózni is tudtunk. Kaller nem volt, sztem nem tudott végigmenni a vonalon.

Bp-Vácz között bérlettel utaztam 8 évig. Egyszer blicceltem: 2m mentem mindig a kaller előtt. Amikor beértünk megvettem a bérletet (cég fizette, tényleg semmi értelme nem lett volna többet bliccelni)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.30. 14:11:30

@Horváth Lajos: Két megállót ment a kaller előtt, nem métert.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.09.30. 14:19:28

@Horváth Lajos:
Hogyne. Távolságtartó vagyok, nem hüle :)

@atpijkamo:
Szigorúan a sín mellett, mert a sínen a vasparipa megy !

Manyecska 2011.09.30. 14:38:03

Hihetetlen hogy a MÁV-tól eljutottunk a záróizmokig:)!!! Bakter. Öööö bakker!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.30. 14:41:33

@estrella negra: nekem teljesen, de Te miert fizetsz 30 szazalekot az a dodbol hetvegere egy 25 eves munkakepes faszinak, aki megy egy jo kis hetvegy dugasra Kecskemetre?

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.09.30. 15:22:29

Fiatal házaspár nászútra megy. Kuséban utaznak, amiben 3 fekhely van. Egy idős bácsit kapnak hálótársul. Úgy döntenek, hogy ennek ellenére nyélbe ütik a nászéjszakát. Meg is beszélik, hogy az asszonyka fog legfölül aludni, a bácsika középen, a férj legalul. Amint a bácsika elalszik, az asszonyka szól a férjének: "Tervezzük meg Ernőkét!" Ernőkének akarják elnevezni első gyermeküket. Így is történik a dolog. Igen ám, de aktus közben nagyon rossz pályaszakaszon mennek keresztül, a mozdonyvezető ennek ellenére nem lassít, nagyon összerázódnak. Reggel öltözés közben nem találják az asszony melltartóját. Mit lehet, mit tenni, megkérdezik a bácsikát: "Bácsikám, nem látta a feleségem melltartóját?" - "Azt nem - kapargatja az arcát az öreg, -, de az Ernőke az itt van!"

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.30. 15:47:34

@estrella negra: akkor a cigoknak kell orszagos ingyenjegy korhatartol fuggetlenul, Ok nem vedekeznek

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.30. 17:23:49

@hagyma: Én speciel nem a brazil népességre gondoltam.

XCat 2011.09.30. 17:25:42

@mandarinkisasszony: Faszhiányod van, kicsim? Rossz helyen ácsingózol érte, tőlem ennyi tellett. De estrella farka szerintem kemény, és az ízlése sem kényes.

XCat 2011.09.30. 17:27:04

@hagyma: A boldog átkos jóléti időkben egy 25 éves munkaképes faszről még feltétezték, hogy tanuló. Például.

karosszékely 2011.09.30. 18:01:09

Nem számol hamis árral a MÁV, csak nem bolondbiztos a rendszerük. Így bármilyen hülye megveheti a jegyét interneten keresztül is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.30. 18:49:17

@CatMother: ne keverjuk a tanuloberlettel kerem...
masreszt a boldog atkos regi idokben senki sem akart 43 diplomat es meg a katoinasaggal egyutt is vegzett 24 eves korara a nagy atlag 18+5+1
ev vesztesek, vagy elsore fel nem vettek csuszhattak
jaja, akkoriban meg nem vettek fel mindenkit es melozni kellett 1 evet es ujra felvetelizni
nem beiratkozni
felvetelizni irasban majd szoban....

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.30. 19:23:23

egyáltalán mi a jóanyámnak ez az egész kedvezményeskedés?!

azért, mert pl én elmúltam 26 már 33%kal drágábban kellene utazzak, pedig dolgozom napi 10-14órát mint állat és fizetek adót magam után annyit mint másnak a havi fizetése?
vicces egy dolog ez!

nem volt csőd alatt a MÁV, amikor még csak a nyugdíjasok kaptak és ők is limitált mennyiségű kedvezményt.

az a balfasz pedig aki azért rinyál hogy nem kap kedvezményt, takarodjon el dolgozni és a SAJÁT ZSEBÉBŐL adjon boldog-boldogtalannak kedvezményeket!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.30. 20:07:28

@salapapa: hat nem ezt mondom en is
26 evesnek elengedik a harmadat het vegen a 27-nek nem
meg a nyugdijasokat meg a tanulokat megertem, de mar egyetemistaknal is igen meggondolnam

salapapa · http://salapapa.hu 2011.09.30. 20:21:36

@hagyma: pedig pont felettem írod szinte ugyanezt. :D
nem tekertem le a lap aljára hanem elolvastam és egy pédzsdóvn után már írtam is ami kibuggyant belőlem.

sajna a mai fiatalok döntő többsége az íróasztal mögött akar dolgozni.
csak azt tudnám, ki fogja nekik megtermelni a kayaalapanyagot?
mindegy, ez nem az a téma. 8-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.30. 20:39:32

@salapapa: ezt ezt
barom egty kedvezmeny
kinek az agyaban fordil meg?
26 ev alatt pentek 10-tol 30 szazalek kedvezmeny....
ettol valaki kedvet kap utazni aki nem akar?
nem gondolom
ha meg kell akkor fizessen annyit mint a 30 eves

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.30. 20:42:48

@salapapa: Kaját? Egy izzót nem bírnak betekerni.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.09.30. 20:47:11

@hagyma: Szerintem találnánk ennél nagyobb hülyeséget is a MÁV-nál, ha utánanéznénk.
Engem nem érint, jónéhány éve megfogadtam, hogy nem utazom többé vasúton.

XCat 2011.09.30. 21:00:54

@hagyma: Szerintem meg fel kell venni mindenkit mindenhova. Sosem tudod kiben hány évesen bújik ki az ultrazseni.

Én azért ismerek abból az időből is jónéhány 3-4 diplomás embert. Igaz, akkor még ingyen volt.

XCat 2011.09.30. 21:02:35

@CatMother: Arról nem is bezsélve, hogy olynaok voltak, mint a telenor. Mínuszba tudtál menni, fizetett szabadság, támogatás, apámfasza.

Mondjuk ez még most is létezik, a bm állományában meg itt-ott, de az egyszeri prolinak már nem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.01. 11:39:47

@estrella negra: en meg, ha megyunk valahova, akkor mindig szetnezek nincs-e valami vasuti alternativa, de nincs
en meg nem is lattam csak tehervonatot itt, pedig 3 allamban eltem es jartam vagy hatban-hetben
@CatMother: ja nehany ertelmisegi unalmaban, igen mindenkit fel kell venni, csak van akit komuvesnek, van akitbanyasznak, van akitlabdarugonak es van akit egyetemre, oda ahova tehetsege van, de manapsag mindenkinek media kommunikacio szakra van tehetsege adr.Bubo Beno evangelikus foiskola kihelyezett tagozatan

Balint Gyuri bacsi 2011.10.01. 12:02:05

Mancikaeket elkoltoztette mar a szallitolevi vagy meg otthon vannak?

...vagy mergukben rendeltek az erbuszt?

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.10.02. 19:40:12

@Zpalee:

Gondolom, az a legkevésbé sem zavar, hogy egyébként jogosulatlanul veszed igénybe a szolgáltatást.

Secnir 2011.10.03. 10:53:43

ez a sóvalbeszántós komment volt már?

Bélabáttya (törölt) 2011.10.05. 03:38:31

Úgy mellékesen: Egész Európában létezik a 26 év alattiak kedvezménye, csak innen kicsit arrébb még működik is. Jól is jött akkoriban, de hiába kérdeztem, a francia és az osztrák kaller se tudta a korhatár okát.

Cat: Tulképp miért szekírozod azt a szerecsétlent? Ha meg már bekóstoltad, legalább ne háborogj miatta.

ikszüpszilon 2011.11.10. 15:38:30

Valaki árulja már el nekem, mert néhány éve próbálok rájönni, hogy miért pont 26 év az a kurv@ korhatár???

XCat 2011.11.10. 15:51:09

@ikszüpszilon: 26 éves korodig jobb helyeken iskolába jársz...

ikszüpszilon 2011.11.10. 18:00:23

@CatMother: Hát nem tudom.. 18 éves kor a tankötelezettség, de a MÁV (és társai) ilyen jó fej, hogy ettől függetlenül nem diákigazolványhoz köti a kedvezményt?

XCat 2011.11.10. 18:45:51

@ikszüpszilon: Mondom JOBB helyeken. Ahol nem a tankötelezettségtől függ meddig tanulsz.

ikszüpszilon 2011.11.10. 18:56:25

@CatMother: Vagyis megintcsak indokolatlan marad a bűvös 26-os szám.:D De rendeees ez a MÁV.:)<3
süti beállítások módosítása