Tékozló Homár

A soha be nem váltható üdülési jog

2011.10.03. 14:08 | jackyll | komment

A megosztott üdülési jog és a kuponos nyaralás közös halmaza a 3 évre előre kifizetett 1-1 heti nyaralás egy nemlétező külföldi szállodában. Hogy ezt eddig mégis megúszták az "utazásszervezők", annak köszönhető, hogy amikor naiv ügyfél utazna, sajnos sosincs szabad hely, viszont cserébe felajánlanak hazai üdülőhelyeket:

Nemrég olvastam az álnorvég egyetemista budapesti fosztogatásáról. Nem kell ahhoz olyan messze menni. Itthon is vannak szabadon garázdálkodó cégek, csak el kell olvasni 1-2 bejegyzést különféle fórumokon. Sokakat, többek között engem is átvágott egy bp-i üdülésszervező cég, és nem annyival, mint az álnorvég, hanem annak kb. 4-szeresével. Annyira nem is bonyolult a képlete, mint az egyetemistának.

Csupán annyit tesz, beetet valami jó külföldi üdülési lehetőséggel (kifényezett videobemutató, jó rábeszélőkével mindent megígérő munkatársak), ami 3 éven keresztül 1-1 hét szállodai apartmant biztosít 4 főre. Beszedi a pénzt, majd 3 év alatt többször felajánl gagyi hazai (nem a videon szereplő külföldit, mert ott soha sincs hely éppen) üdülőt, olyat ahová és akkor menni éppen (vagy soha) nem akarsz, majd a 3 év után közli, hogy ő mindent teljesített, csak te nem vetted igénybe a szolgáltatását. Ez talán mégis kifinomultabb, mint az álnorvég egyetemistáé, mert ez akár államilag engedélyezett fosztogatás is lehet, így 250-300 ezer forintod is elúszhat.

Végre szabályozták ezeket az eseteket is a 141/2011. (VII. 21.) Korm. rendelettel, de akik 2-3 éve dőltek be ezeknek a praktikáknak, futhatnak a pénzük után.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eric_Cartman 2011.10.03. 14:42:51

@CatMother: Vannak még, hidd el. Például itt fentebb buziricsi. Ezért a linkért kap a gazdájától kb. napi 8 forintot. Azt összegyűjti és vesz egy üdülési jogot.

fuserator 2011.10.03. 14:44:02

Utazásszervező szemét
Ügyfél idióta
Kérdés?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.03. 14:51:42

@atpijkamo: Ez nem értem én sem. Nem lehet, hogy ha valami tengerparti hely, akkor felajánlják a poszternek, hogy van egy helyük december 3-9, meg egy február 22-28 közt, aztán ha nem kéri, hát nem kéri. Ha síelős pályaszálls, akkor meg április 22-vel és szeptember 19-cel kezdődő időpntokat ajánlanak?

Manyecska 2011.10.03. 14:52:49

Remélem a posztoló szavazati jogát is elvették...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.10.03. 14:59:05

A forradalmi kormány ezt is megódotta! Bezzeg az elmútnyócévben! Elszaporodtak az üdülési joggal harácsoló cégek száma!!!!444 négy

elwood 2011.10.03. 15:02:38

mentsük meg közpénzen az üdülési jog károsultakat

nekünk már úgyis mindegy

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.10.03. 15:02:53

"Itthon is vannak szabadon garázdálkodó cégek, csak el kell olvasni 1-2 bejegyzést különféle fórumokon. "

Pl. itt :)

"Végre szabályozták ezeket az eseteket is a 141/2011. (VII. 21.) Korm. rendelettel, de akik 2-3 éve dőltek be ezeknek a praktikáknak, futhatnak a pénzük után."

Szerintem lesz azon is kiskapu, nyugi :D

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.03. 15:03:21

@bekbórd!: "miért mennék Norvégiába nyaralni?"

Mert csodálatos hely.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.03. 15:04:30

@Horváth Lajos: Szerintem kéne itt egy kis alkotmánymódosítás.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.03. 15:06:46

Rohatt gagyi blogmotor MÚKOGGY!!!

elwood 2011.10.03. 15:07:23

milyen üdülési jog az ahol nincs hely ?

tőlem nem akarsz bérelni szállodai szobát oda, ahol éppen nincs üres szoba ?

különvélemény 2011.10.03. 15:11:03

"szállodai apartman"
"1-1 hét"

Szállodai apartman szerintem nem létezik, bár ki tudja, lehet, azt is feltalálták már.

1 hét nyaralásos üdülési jog sem létezik, csak ha kamu.

Manyecska 2011.10.03. 15:13:51

Ricsike vándorojjá' már el...!!!!
/Fizetek is érte/

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.03. 15:19:29

@Horváth Lajos: Ez náluk rutin. Gyakrabban változtatják az alkotmányt, minthogy én fingok.

Bobby Newmark 2011.10.03. 15:20:16

@CatMother: Mi az, hogy "manapság még"?

Ki az a hülye, aki VALAHA IS hagyta ilyesmivel lehúzni magát?

Vagy te is az utólag okosok népes táborát gyarapítod, és egyszer voltál már ilyen hülye, csak az a te definíciód szerint ugye nem hülyeség volt, ma meg már az?

Mérges 1234 2011.10.03. 15:22:07

Mondjukm aki ilyen szarba befizet, az megérdemli PONT

Ennél már csak az a nagyobb hülye, aki önként fizet az álamadóságcsökkentő alapba..... :D

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.10.03. 15:34:04

Nem csaptak be. Te arra vettél jogot, hogy igényelhetsz évente egy hetet. Éltél is e jogoddal, igényeltél, azonban ők sajnos nem tudtak, külső okok miatt (pl. eleve nincs is semmilyen szállásuk)neked ténylegesen is adni bármit is. Szóval a cég korrekt teljesen: egyetlen egyszer sem mondták, hogy ne igényelj, minden alkalommal átvették igénylésedet és azt elbírálták.

:-)

Rosszindulatú Vászka 2011.10.03. 15:35:23

Nincs a posztban érdemi információ.

A következő nagyon általános poszt a szemét házmesterekről, vagy a fogazó markotányosnőkről szol majd, úgy általánosságban?

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.03. 15:37:23

Üdülési jogot svejcifrank hitelre lehet vásárolni?

klacus 2011.10.03. 15:59:03

@CatMother: +1

A pénzt valahogy olyan könnyen költik. Évekkel ezelőtt esküszöm még chf alapú hitelt is fel lehetett venni.

KEREKNAP RULEZ!

Amikor mosolyogva azt mondtam, hogy nem, majdnem megvertek.

XCat 2011.10.03. 16:12:04

@klacus: Persze. A jutalékából élnek. Elég nyomorult meló, ha kicsit elvonatkoztatva nézed. :)

@Bobby Newmark: Te menj szépen vissza biztonsági őrnek, és ne nekem pattogj. :)

@Eric_Cartman: Aztán meg eladja?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.10.03. 16:12:09

Mennyiért vesztegették? 3 hét? Ilyenből vagy örökös vagy semmi.

rexter 2011.10.03. 16:19:44

aki ilyeneket vesz azt en legszivesebben azonnal teleportanalnam sziberiaba. komolyan az ilyen buta, ostoba emberek milyen egyeb karokat okozhatnak ebben az orszagban? mert azonkivul h maguk megszivjak az oke, senkit sem erdekel, de kepzeljetek el, hogy a posztironak akar csak egy minimalis felelossege is van, valahol donteseket kell hozni, neadjisten emberek sorsarol donteni... Elkepeszto, en sirok.
Ezerszer inkabb haverkodnek es biznam az eletem a csalora, mint arra a debil idiotara aki ilyen meg hasonlo udulesi jogokat vesz.

Szarazkoro 2011.10.03. 16:52:46

mekkora madar aki ilyet vesz....

Tiffauges 2011.10.03. 17:22:35

Rejtő már régen megmondta: Épeszű vendégekre nem lehet világhírű fürdőhelyet bazírozni!

Egyéves Önkéntes 2011.10.03. 17:28:07

@Tiffauges: ehehe, úgy látom pont jókor léptem be. :)

Ha visszafizettem a svájci frankos hitelemet, akkor bepattanok az Ilferrós szuzukimba és végre kiélvezem az üdülési jogomat Keszthelyen!

Tiffauges 2011.10.03. 17:31:54

@EÖ: Kedves Önkéntes Ön önkéntelenül is mindig megtalál :)

Nana, üdülési jogot csak Füreden, "bizzar" jeligére!

Rosszindulatú Vászka 2011.10.03. 18:02:09

De sütögetés a kertben nincs!

Mehettek velőspiritósért a kedvesbe.

Shopping 2011.10.03. 18:06:14

@különvélemény: De van szállodai apartman, csak kicsit drágább-lehet azért nem voltál még benne.
-Van sima szoba.
-összenyitható két egymás melletti szoba
-studio apartman
-1 hálós apartman
stb.
Így felfelé, egész az elnöki lakosztályig.

XCat 2011.10.03. 19:21:08

@Shopping: 350 ezerért simán kapok szállodai apartmant egy hétre, sőt kettőre is egy _jó_ szállodában, akkor, amikor éppen kedvem szottyan rá.

Jofiu 2011.10.03. 19:21:15

@elwood: milyen, milyen, nyaralási jogot vett, nem nyaralási időpontot. A hülye. Nyaralási joga mindenkinek van, ingyen. Max kurvára nem tud vele élni. De még mindíg ingyen. Van akinek ehhez fizetni kell, pont mint az olyannak akit évekig kell tanítani, hogy végre reménytelen hülye legyen.

Amúgy meg hogy megy az ilyen cégeknél, bemész, megkérdezed, csókolom, mikor van üres hét nyáron?
Erre ők, eh, eh! Nem így megy! Tessék tippelni ... nemnyert, viszlát.
Bah!

M. Péter 2011.10.03. 19:21:16

@Kelpo: Amerikában is átverés. Az amerikai timeshare annyiból jobb, hogy legalább egy konkrét apartmanra van joga az embernek az év egy bizonyos hetében. Viszont örökre szól, és ha a tulaj nem is nyaral ott, akkor is fizetheti az évi több száz vagy ezer dolláros közös költséget. A vételkor persze ecsetelik az előnyöket, hogyha nem akarnak ott nyaralni, akkor kiadhatják vagy elcserélhetik, de ez a valóságban nem megy. Sokan néhány év múlva már ingyen is szabadulnának tőle, csakhogy ne kelljen tovább fizetni, ekkor jön a másik átverés, hogy azt ígérik, hogy 200 dollárért garantáltan találnak vevőt, mert hogy nagy a kereslet, de miután a balek fizet, futhat a pénze után.

Winston Smith 2011.10.03. 19:21:50

"Csupán annyit tesz, beetet valami jó külföldi üdülési lehetőséggel (kifényezett videobemutató, jó rábeszélőkével mindent megígérő munkatársak), ami 3 éven keresztül 1-1 hét szállodai apartmant biztosít 4 főre."

Ha valami megvásárlára megpróbálnak rábeszélni nagydumás ügynökök, akkor én azonnal nemet mondok. Általában az első két mondat után közlöm, hogy nem érdekel.

Szerintem elég sok pénzt spóroltam már meg így.

Jofiu 2011.10.03. 19:33:30

@rexter:
És az ilyenek szavaznak is. Joguk van. Sőt, indulnak választásokon. Joguk van. És példamutatóan nevelhetik a jövő generációját tucatszámra. Köelességük.
Lehet, nekünk kellene inkább Szibériába menekülni.

XCat 2011.10.03. 19:51:15

@Jofiu: Pont erre gondoltam. A fene nem nyaggatna hülyeségekkel, áram lenne napelemről, víz van a legtöbb a világon, net lenne műholdról, kaját hoznának háromhavonta egyszer, és csókolom.

Boltoljunk a fákkal, hogy alapítanánk szibériában egy új országot. Jó pénzért biztos benne lennének. :D

XCat 2011.10.03. 19:53:46

@Winston Smith: De eleve hogy kerülsz olyan helyre, ahol ilyen ügynökök vannak?

Géza, kék az ég! 2011.10.03. 20:01:47

Szeretnék a posztolónak (és azoknak is, akiket esetleg érdekel) egy ún. "10 millió dolláros" jogot eladni.

Ez egy jog, ami a befizetést követő 2. héten lép életbe.

Fizetsz nekem 300000 HUF-ot és a 2. héttől JOGOD van megnyerni a 10 millió dollárt! Vagy angol fontot, vagy ejurót, vagy kuvaiti dínárt...

Csak győzd kivárni, míg rád kerül a sor...

Ennyi megvezethető alakot, el sem hiszem

Jofiu 2011.10.03. 20:35:24

@CatMother:
Még kaját se kell ledobatni a deszantosokkal, én főzni tudok, zöldfűszer az erdőben és a réten, a friss medvehús pedig ott szaladgál az ember körül, gyakorlatilag hessegetni kell.
Mi a Putyin száma? Megbeszéljük.

Egyéves Önkéntes 2011.10.03. 20:43:49

@Tiffauges: Akartam már tavaly is kérdezni, hogy nem fáraszt-e ki-e nagyon-e az évi 3 darab komment? :P

XCat 2011.10.03. 20:53:07

@Jofiu: A medve nem lesz jó. Vega vagyok. De mondjuk zuzmó van bőven.

Ésezt te hogyan képzelted el mégis, valami vadházasságfélében, vagy hoznál asszonállatt?

XCat 2011.10.03. 20:55:12

@EÖ: Jó az. Nem függik. Irigyeljük inkább. Vagy van 27 másik neve is. Akkor meg zakkant, oszt övé lesz a menyek országa.

Tiffauges 2011.10.03. 20:57:04

@EÖ: Érdekes felvetés, lehet hogy jövőre megválaszolom :P
Csak a nagyon FONTOS! posztokra szoktam reagálni (ó régi szép kékszalagos idők!)

különvélemény 2011.10.03. 21:03:34

@Shopping:
Az apartman konyhás. Kétlem, hogy egy valódi szállodában konyha lenne a szobákban.
Persze hívhatom presidental suite-nek is a lakásomat, de az akkor sem lesz az.

XCat 2011.10.03. 21:12:41

@különvélemény: A szobákban nincs konyha. Attól szobák. Ami konyhás, az az apartman.

különvélemény 2011.10.03. 21:19:39

@CatMother:
Így van.
Viszont szállodában szobák vannak, nem "lakások".

Olyat már láttam nívós szállodában, hogy bárpult van, de hogy a szállodai szobámban főzögessem a lecsómat a rezsón...

XCat 2011.10.03. 21:25:45

@különvélemény: Jó, üljél le, rágcsáljál valamit. Szeretünk.

Tiffauges 2011.10.03. 21:28:31

@különvélemény: Nyugaton népszerűek az ún. extended stay hotelek, amikben studio suite-nak nevezett lakrészek vannak, teljesen felszerelt konyhával. Ezek ilyen öszvérek, átmenet a hotel és az apartman közt, de mégis hotelnek hívják.

XCat 2011.10.03. 21:29:38

@Tiffauges: terád mi van odaírva?

Tiffauges 2011.10.03. 21:31:47

@CatMother: How About A Nice Cup Of Shut The Fuck Up

Jofiu 2011.10.03. 22:00:05

@CatMother:
Hölgyem! Kérem türtőztesse magát!
Nekem komoly párom van - havonta egyszer röhög - aki a leszebb, legokosabb, legkarcsúbb és szokta olvasni a kommentjeimet.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.03. 22:15:00

@Jofiu: "havonta egyszer röhög"

??? Hogy bírja ki a többi 29 napot???

fda 2011.10.03. 22:15:56

Nem kell mindennek bedőlni.

Ez az üdülési jog az egyik legordasabb lenyúlás. Aki 5 percet gondolkodik a dolgon, rájön, hogy baromira nem éri meg. Ha épp egy működő céget fog ki, akkor sem.

Megdobbent 2011.10.03. 22:22:18

@Horváth Lajos: de bameg, ez a fulkeben kiszenvedett csurhedek faszfejgarda, ez ellopott kb. 4 milliard forintot az osszes svajcifrank adostol (jaigen, a sajat jegybank elnokuk miatt ugye nem lehetett forintot felvenni az agybeteg magas kamat miatt)... Szoval ize, inkabb egy-ket darwinalag gentisztito udulesijog vasarlo penze bukjon, de ize, kicsit nagy ar ez ahhoz kepest, hogy ezek majd nem verodnek at (nem a fenet, akarmivel, ami csillog vagy fenylik).
A nevtelen poszter meg akkora idiota, mint amire szavazott. Ennyi.

(koztunk szolva ezeken meg a wd40 sem segit, ha benne furodnek, akkorsem)

Jofiu 2011.10.03. 22:30:02

@atpijkamo: Kuncog és vihog. És nyerít is.

Jofiu 2011.10.03. 22:39:37

@atpijkamo: Álljunk le, mert már így is ki fogok kapni ha idetéved. Aztán tényleg rá kell fanyalodjak a szibériai barnamedvére.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.03. 22:42:14

@Jofiu: Akkor töröljem a róla készült meztelen képeket, amit magánba küldtél?

Jofiu 2011.10.03. 22:53:38

@atpijkamo: Te engem utálsz. Nem is állok szóba veled.
(milyen a hátatfordít jel?)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.03. 23:01:13

@Jofiu: "Te engem utálsz."

Dehogy! Szeretlek! Hát már megbeszéltük a randit is!

szicsa80 2011.10.03. 23:33:03

Ez a cikk a KEREKNAP KFT-ről szól.
Remélem, mindenki spamra tette ezt a céget!

szicsa80 2011.10.03. 23:35:16

@CatMother: Ti miért nem priviben lopjátok a napot? A KEREKNAPOT?

2011.10.04. 00:16:45

Nem olvastam a kommenteket, nyilván leírták százan százszor (inkább csak 81-en), hogy üdülési jog alapból: fail. Nem tudom sajnálni a posztert, minket még anno '98-körül próbáltak először családilag levenni ilyen baromsággal, kb. öt perc kellett, hogy leessen, ez hülyeség.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.10.04. 01:55:52

gyerekek en adok udulesi jogot 2 szemelyenek 200 ezerert felpanmzio a vendegszobaban 10 nap mondjuk 2 evre
felpanzio= Mary lok valami reggelit
sajat furdoszoba, kozos konyhahasznalattal

standupc · http://standupc.blog.hu 2011.10.04. 06:51:57

Apámék is beleugrottak egy ilyenbe kb 15 éve. Néhány nappal később a szerződést olvasgatva esett le nekik, hogy kamu az egész.
Végül apám felhívta a szervezőt, hogy mi újság. Próbálták lerázni. Majd mondta, hogy annyira tetszett neki, hogy még szeretne vásárolni, találkozzanak az irodájában és hozzák a szerződést is, hogy módosíthassák.
Közben a helyi rendőrségtől kért egy autót az irodája elé, amolyan díszletnek.
Amikor megérkeztek az ügynökök, elállta az ajtót és megkérte őket, hogy pillantsanak ki az ablakon. Választhattak, vagy szerződés összetép, pénz visszaad, vagy feljönnek az egyenruhások és feltesznek kérdéseket.

Így sikerült visszacsinálni az egészet, mert hirtelen nagyon gyorsan lett náluk elegendő pénz és a szerződést is miszlikbe tépték.

Caprica99 2011.10.04. 07:42:19

@CatMother: hát baromira tévedtek!
Látszik, hogy nem jártok "jobb" helyekre.

Az apartman szó eredetileg lakosztályt jelent, az átlagnál minőségibb berendezéssel, legalább két szobával, ahol az egyik szoba ülőgarniturás nappali, a másik háló.
A jelenlegi apartmanhotelek biza ilyenek, bár van, amelyikben konkrétan "lakást" is bérelhets, de azért szállodák esetében nem ez a jellemző.
Jelzem, ma Mo-n 42 apartmanszálloda üzemel.
Nyugodtan utána lehet nézni.

Donor 2011.10.04. 07:46:12

@standupc: Szép történet, de ha véletlenül igaz is, nincs mindenkinek rendőrségi cimborája. Sajnos az adófizető állampolgárok fejére szarnak a rendőrök, ennél komolyabb esetekben is. Csak akkor találnak meg minket amikor büntetni kell izzókészlet hiányáért.

Viszont apámék egy időben, azzal szórakoztak, hogy elmentek az összes ilyen üdülési jog reklámozó hétvégére. Egy kellemes magyar üdülőhely, ahol meg kell hallgatni a tukmálást, de közben nyaralnak is. A végén persze meg voltak sértődve, amikor nem vettek semmit, és közölték hogy nem is akarnak, de a reklámban az volt, hogy "kötelezettség nélkül"

Azóta valamiért tiltólistára kerültek apámék :)))

Egyébként az összes embernek csak egy apró tanácsot adok. SEMMIT nem írunk alá ott helyben! Ha valami tetszik, papírokat reklám anyagot, szerződést hazavisszük, átolvassuk, átgondoljuk és legkorábban másnap aláírjuk.
Az a "hihetetlen" lehetőség aminél nincs idő átgondolásra, mindig átverés.

Csak olyat írunk alá helyben, amit előzőleg leinformáltunk, de a szerződést akkor is át kell olvasni.

Engem ha felhív egy akármilyen ügynök kecsegtető ajánlattal, közlöm vele hogy jól hangzik, átgondolom, küldje át e-mailben, az anyagot. Soha többet nem kellet még bajlódni az ilyen ügynökökkel többet, mert senki nem küldött még infót.

Egyéves Önkéntes 2011.10.04. 07:53:19

@CatMother: hát nekem nem tűnik zakkantnak, de attól még lehet az :)

@Tiffauges: na, és milyen a menyek országa? :D

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.10.04. 08:09:19

soha nem értettem ezeket a luzereket, akik ilyenért pénzt adnak ki. ott a google, a legjobb barátunk. mindent meglehet találni, el lehet intézni. (térkép, fordító) csak kell egy pici türelem. fapados gépekkel ma már fillérek előre 6 hónapra megvenni a jegyet. és máris rengeteg pénz van megtakarítva.

Tiffauges 2011.10.04. 08:54:17

@EÖ: Ha eddig nem is zakkantam meg, itt a menyek országában biztos. Jómagam nem vagyok meny és kirekesztettnek érzem magam. Kérvényeztem áthelyezésemet a menyétek országába, hátha ott jobb. :)

Egyéves Önkéntes 2011.10.04. 09:03:38

@Tiffauges: menyé má!
De legalább csend van ott, mert mint tudjuk, kutyaugatás nem hallatszik a menybe! *SLAP!*

Egyéves Önkéntes 2011.10.04. 09:15:53

Apósom ül lopott aksin,
Fejéből néz igen vaksin,
Bámulná Ő a kedves menyét,
de megrágta a köcsög menyét,
a tévésopos szemüvegét.

Én kérek elnézést!

Tiffauges 2011.10.04. 09:20:10

@EÖ: Menyek már, egy menyét menye leszek, mindenki szereti a menyét menyét. *SLAP!*

vernarancs 2011.10.04. 09:21:49

Nekem ingyen is jogom van udulni. Miert kene azt venni?

Dr. Körömlakk ® 2011.10.04. 09:22:51

üdülési joooog? anyám... ennek már 18 éve se dőlt be értelmes ember. akkor még nem tudtuk, hogy humbuk, de akkor is olyan lóvét kértek, ami józan paraszti gondolkodással nézve is irreálisnak, és nevetségesnek tűnt, a kínált "szolgáltatás"-hoz képest.. meg előre..
jajj.
megérdemled, ha hülye vagy.
sajnálom. ez a véleményem. lehet anyázni. de nem érdemes.

Egyéves Önkéntes 2011.10.04. 09:27:16

@Tiffauges: Nem a minőség, hanem a menyiség a lényeg!

ugyanakkor viszont

Tastes and *slaps!* are different.

vernarancs 2011.10.04. 09:30:48

@Dr. Körömlakk ®: jo reggelt :)

Az ilyeneknek en vasarlasi jogot arulnek a tesco parkoloban.

Egyéves Önkéntes 2011.10.04. 09:38:29

Önnek jogában áll üdülni, amennyiben nem él ezzel a jogával, bármi amit mond, felhasználható ön ellen a Homáron.

vernarancs 2011.10.04. 09:39:45

@EÖ: Csak az ugyvedem jelenleteben vagyok hajlando udulni!

Dr. Körömlakk ® 2011.10.04. 09:55:48

@vernarancs: csencs mani dolár, márki sztájlban nyomatva. meg is venné az ökör...

Dr. Körömlakk ® 2011.10.04. 09:59:00

@vernarancs: bakter! meg kéne csinázni. zseni vagy!

vernarancs 2011.10.04. 10:08:01

@Dr. Körömlakk ®: ugye ugye :) Mar csak azt kene kitalalni, hogy hogyan lehetne mindezt konnyen, otthon vegezheto munkakent vegezni.

cicmen (törölt) 2011.10.04. 10:11:54

@EÖ: Atyaég! Esztaverset! Zsír! :)

helianthus 2011.10.04. 10:35:03

Az ALDI-ban 2in1 üdülési jog akció van, de csak a készlet erejéig!!!

Egyéves Önkéntes 2011.10.04. 10:36:47

@cicmen: Zsírvers!

Itt nyugszik egy piréz pandúr,
kit agyonkarmolt egy vak kandúr!
Asszonyának ajkában sok volt a botox,
fura halálnem, mondhatni unortodox.

XCat 2011.10.04. 11:10:12

@Jofiu: Jó. Majd elkommunizáljuk.

@EÖ: Homáron normális embert én még nem láttam. Biztosan az.

@Caprica99: Mi a fenének menjek magyarországon luxusszállodába? :) Meg akármilyenbe.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 11:13:19

Mivanitt? Átcsapott a pinázás vermatinéba?

Akkó még1:

Egy hóbortos urat Bengálba
Meghívtak jelmezbálba.
Szólt: sokan lesznek,
Öltözöm keksznek -
S a kutya azonmód elrágta.

Egy agg hölgy, ki folyton kólikás
így szólt: „Fatetőn leszek krónikás.”
Ahogy ott ült büszkén,
fönnakadt egy tüskén.
Azóta melankólikás.

Írta Edward Lear műve

potyapetya80 2011.10.05. 14:26:42

Én ezeknek a trükköknek soha nem tudnék beugrani. Ami már ennyire jól hangzik, az kizárt, hogy valós legyen. Sajnos...

Boszka 2011.11.01. 10:40:56

@www.Bisex.hu:Basszus most már van de 15 évvel ezelőtt pl azt sem tudtam eszik-e vagy isszák.
süti beállítások módosítása