Tékozló Homár

Fuvar Levi helyreigazítást követel

2011.10.04. 11:20 | juszka | 206 komment

Bár Krisztináék végül nem Fuvar Levivel költöztek, a cég perrel fenyegetőzik hitelrontás miatt, ezért álljanak most itt az ügyfél bocsánatkérő szavai:

Szombat délelőtt (három nappal az ominózus nem költözés után) fuvarlevi (nem tudom miért is becézgetem, hisz nem is ismerem…) telefonon felhívott és nem igazán barátságosan számon kérte, hogy miért írogatok hazugságokat (????) a Homárra. A mai nap folyamán az ügyvédjének(???????) is sikerült megtalálnia, hogy vagy beperel minket hitelrontás címen 1.000.000,- Ft-os kártérítésre vagy helyreigazítást teszünk közzé, ezért ezúton szeretnénk mindezt megtenni.

Tények:
Fuvarlevi ígérgetései után az autó sofőrje valóban telefonált este fél 8 és 8 között, hogy legkorábban kb 2-3 óra múlva érnének ide, de nem tudja pontosan. Ezt mi nem találtuk kivitelezhetőnek, mivel az éjféli költözés nem igazán a mi műfajunk, ekkor kezdtünk el levivel megint telefonálgatni. Ekkor ígért többször is visszahívást, aminek a vége az lett, hogy kikapcsolta a telefonját. Negyed tíz körül sikerült elérnünk a sofőrt, aki még akkor sem tudott pontos időpontot mondani, erre mi valóban kértük, hogy találjunk valami más megoldást, mert az éjfél nekünk már késő, akkor már nem akarunk cuccolni. Mivel botor módon azt gondoltuk, hogy a költöztetések összeszervezését maga fuvarlevi végzi, aki visszahívást és intézkedést ígért, ezért gondoltuk azt, hogy érdemben vele tudjuk kezelni a problémát, ezért kerestük őt két telefonszámon is, amiből az egyik ki volt kapcsolva a másikat nem vette fel.
Másnap délben egy másik fuvarozó cég pontosan, precízen, profi módon elköltöztetett minket, annak ellenére, hogy utolsó pillanatban némileg hisztérikusan bíztuk meg őket. Köszönjük Bé-ka Trans!!!!

Mi kérünk elnézést, hogy az gondoltuk, hogy ha valaki visszahívást mond azalatt azt érti, hogy benyomkodja a telefonszámomat és azt mondja elnézést, hogy így alakult, de….!
Mi kérünk elnézést, hogy az éjfél körül nálunk nem egyenlő a hat óra körüllel!
Mi kérünk elnézést, édesanyám nevében is, aki délután lecincáltatta régi ágyát a pincébe, mivel azt ígértük, hogy estére viszünk neki egy másikat. És ugyan sportos asszony, de 73 évesen kicsit fennakadt azon, hogy összetolt díszpárnákon kellett aludnia!
Mi kérünk elnézést, hogy fenyegetődzés helyett egy bocs’ jobban esett volna!
És végül, de nem utolsósorban, mi kérünk elnézést, hogy enyhén szólva rossz néven vesszük a telefonos fenyegetődzéseket!

Úgy érzem eleget tettünk a felszólításnak, a helyreigazítást megtettük. Mindenki saját belátása szerint döntse el fuvarlevi lesz-e az akivel a költözését lebonyolítja...
Krisztina 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egyéves Önkéntes 2011.10.04. 13:43:06

@estrella negra: állítólag gazdag nőt is meg lehet szeretni.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 13:47:02

@atpijkamo: ez eccerű, nikket kell cserélni.

A közizlésrombolás meg sztem bölcsészrinya. Akinek elromlik az élete a pornótól, az meg is érdemli és kezeltesse magát. Aki meg nem találkozik kiscsávó igazi nővel, az meg úgyis kovckásinges, pattanásos recskabajnok, az meg jól elvan a pixelpuncicákkal.

FDToth 2011.10.04. 13:52:43

Fuvar LEvi egy újabb becsületes, megbízható csillag a magyar vállalkozások egén. Lassan tele az ég, jó lenne leszállni a földre...

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.04. 14:06:13

@estrella negra: na, visszatért a bizodalmam beléd. mégiscsak mondasz valami értelmeset is néha.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.04. 14:11:45

@Rosszindulatú Vászka: Ott a baj, hogy valamiért elhitették a magyar csajokkal, hogy kiélt ribancnak kinézni, az menő. Nekem ilyen dekor elem az @atpijkamo: által említett kitépett és újragondolt szemöldök is, de amikor ezek halmozottan fordulnak elő (ribanc rendszám, természeteshez még csak tévedésből sem hasonlító szilikon mell, szilikonnal feltöltött pinaszáj, tartós sminknek nevezett tetoválás), akkor el szoktam szomordni. Mert ezeken a csajokon sokszor még ezután is látszik, hogy valaha szépek lehettek, csak nehéz munkával és súlyos pénzekért mindent megtettek ez ellen.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 14:18:17

@Csokis: nincs itt semmi összesküvég. Ez nem törekvés, hanem csak jelenség. Ezek ribancrendszámos csirkék voltak régebben a legnagyobb templombogarak, meg boszorkányégetők, meg fűzőben fulladozó úrilánykák, Elvis cihedelikus mozgására infarktusot kapó rajongókiscsajok.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.04. 14:31:53

@Rosszindulatú Vászka: Nem lenne nekem semmi bajom ezzel, eléldegélnénk egymás mellett szépecskén. Csak az zavar, hogy ha serdülő lányom azt képzeli majd, hogy ehhez kell igazodni, az gáz lesz, és főleg nekem. Kurva sok meló már ma is, hogy az iskolai trend ellen kell dolgozni. Nem az zavar, hogy sok pénzt kell költeni faszságokra (barbi babától a pónikon át a pokemonig), mert azt a pénzt úgyis a gyerekre köloteném, többet meg akkor sem költök rá, ha még hat dzsíájzdzsót akarna a szülinapjára. Az viszont már igen, hogy azt hiszi, hogy ez, meg a vasárnapi rajzfilm folyam a normális élet.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.04. 14:32:30

@akiazsiráfotszereti: Na, tessék! Az ember a lelkét kiteszi, erre mi van? Ajakbiggyesztés.>>>:-/
Eh, nőőők, b+!

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.04. 14:36:46

@Csokis: Menekülj! Mindjárt jönnek a véresszájú gyerektelen népek, oszt majd megmondják a frankót, hogy miként neveld a kölködet.

XCat 2011.10.04. 14:41:42

@Csokis: Miért hinné? Gyerek, nem hülye.

@estrella negra: kuss.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 14:42:56

@Csokis: tehetetlen vagy. Neki már Lédi Gaga lesz a példakép, nem a Terézanyu. Keresztfiamékat igyexenek a szülei szépre-jóra-magyarosra nevelni, de hiába, ha az oviba mekkapják a saját adagjukat. Szarják le a magyar népmeséket meg az Orizatrinyákt, Macseb meg Aranyhaj, az nekik a menő. A kis pondrónak Matuka az isten, a pondrinák meg nézik a ribancneveldéket, a kicsi pónist, meg a Dóra világát meg ijeneket.

El mehecc mormonnak, más út nincs.

XCat 2011.10.04. 14:46:23

@Rosszindulatú Vászka: Azért egyszer megnéznék egy ribancmentes világot. Nem tudom milyen lenne, de hogy sok fancsali képű pasi szaladgálna benne, az ziher.

Remélem tudod mi a különbség a ribanc meg a hülye ribanc között? :)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.04. 14:58:43

@estrella negra: Nem baj az. Minden tanácsot szívesen fogadok, legfeljebb leszarom.
@CatMother: Ugyan a kettő nem függ össze, de azért sajnos mindkettő. Ő a nagyobb, ő töri az utat a kicsinek, ő veri be a fejét példaként és ő küzdi meg a meccseket a hülye szülőkkel. Én csak tudom, nálunk én voltam a kisebb, és láttam, ahogy a nővérem megvívta ugyanezeket a meccseket a szüleinkkel. Akik persze tanultak belőle, így nekem már sokkal könnyebb volt.
@Rosszindulatú Vászka: Az az egy vígasztal, hogy sem nagycsopiban, sem elsőben még nem téma VV Cuci és Aranypart Buci nemi élete. A többivel valahogy megküzdünk. Azt legalábbis elmondhatjuk, hogy csapataink harcban állnak, bár néha a rugalmas elszakadás taktikáját alkalmazva kell kiegyenesítenünk az arcvonalat. Sebaj, már csak 15-20 év, és kivághatom itthonról. Annyit a retyón pityeregve is kihúzok.

XCat 2011.10.04. 15:05:28

@Csokis: Tudod szerelmes belém, és folyton üzenget. Sajnálatos módon engem emlékeztet egy különlegesen undorító ismerősömre, és a belem jön ki az ótvarparasztyától.

De legalább elvan, és addig sem csinál sok bajt.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.04. 15:12:18

Na, menjél szépen, jáccál tovább a csattogós lepkéddel, és ne zavard a bácsikat, mikor komoly dolgokról beszélgetnek.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.04. 15:21:51

@CatMother: Ezt most nem annyira értem, de a nemtudás szép, férji erény.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.10.04. 15:29:15

Óóóóóóó ezt a faszom Ricsit tiltsátok már ki!

dr. _mmm_ 2011.10.04. 15:52:21

aszongyahogy:
"Áfás számla igényüket kérjük előre jelezzék"

Nomár miért?? Ha fizetek arról számlát KÖTELESEK adni.. amiben van ÁFA tartalom.

levilevi.. te szopni jársz ide...

vernarancs 2011.10.04. 15:55:28

@_mmm_: nem, nyugtat koteles adni. afas szamlat nem. az aldiban se kapsz afas szamlat, csak ha kersz.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.04. 16:01:23

Ha áfátlan számlát kérek, azt nem kell jelezni?

vernarancs 2011.10.04. 16:07:26

A buszon kell jelezni ha le akarsz szallni.

Anti Anyag (törölt) 2011.10.04. 16:20:52

Megjegyeztem a nevüket, ezekkel nem.

ferand1979 2011.10.04. 16:22:28

... hm ... Szeretem ezeket a beszólásokat... És valakinek még van pof@ja viszont perrel fenyegetni... AMENNYIBEN per lesz belőle, szerintem itt a homáron össze tudunk mi beszélni pár 10-100-1000-ren, hogy napi 5-10 felesleges fuvart rendeljünk meg FuvarLevinek... Oszt válogassa ki azok közül a hiteleset... Lesz pár cím naponta, ahova így feleslegesen fog elmenni, és lesz pár cím ahova emiatt nem jut el, pedig kellett volna... Akkor rájön, hogy a BOCSÁNATKÉRÉS az a LEGFONTOSABB, és HOGY AZ ÜGYFÉLNEK MINDIG IGAZA VAN!!! BELŐLÜK ÉL!!!!
üdv
András
(jah, és perelj be.... engem is, hogy nem is adtam megrendelést... ugyanolyan jogalapja lenne)

dr. _mmm_ 2011.10.04. 16:24:42

@vernarancs: De miért kell előre szólni?? Fuvar végén közlik az összeget, és majd akkor ott eldöntöm, hogy kell-e vagy sem. Jóhogynemmár kérvényt kell írni..

Szarazkoro 2011.10.04. 16:25:21

Ez az, adjal nekik Krisztaaaa, hulljon a fergese!

vernarancs 2011.10.04. 16:28:49

@_mmm_: ez viszont jogos. az aldiban sem belepeskor szolok, hogy majd afas lesz :)

XCat 2011.10.04. 17:12:48

@ferand1979: Nem, az ügyfélnek nincs mindig igaza. Rengeteg hibbant, ló másik oldalára átesett, idióta barom ügyfél van, akiknek igazuk az nincs, ellenben nagy pofájuk igen.

Ez most nem olyan.

pengusz 2011.10.04. 17:22:10

Ez az 1.000.000 Ft ez bruttó vagy nettó?
Hogyan számolta ezt ki? (gondolom figyeli ezt a posztot is, talán válaszolhatna, nem csak sunyi módon ügyvéddel fenyegetőzni...)

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 17:23:46

@CatMother: jó meglátás. Van úgy, hogy az ügyfél hüje, de ezt nem árujjuk el neki. Inkább a szolgáltatást.

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.04. 17:29:04

@estrella negra: Ez nem ajakbiggyesztés volt hanem dícséret, te.: D: D

dr. _mmm_ 2011.10.04. 17:35:54

@ferand1979: Nincs mindig igaza..

Nemrég 1 ügyfelem miatt eléggé nehéz helyzetbe kerültem.. aminek ráadásul anyagi vonzata is volt. Amikor szóltam az ügyfélnek, hogy talán mégse kéne.. akkor még nekiállt hőbörögni.. aztán megmutattam neki a szerver loggokat.. és közöltem, hogy az Ő bafaszkodása nekem menyibe került. Felajánlotta, hogy szépen csendben elsomfordál, és örökre békén hagyjuk egymást.

károgó varjú 2011.10.04. 17:40:33

@akiazsiráfotszereti: idézni csak pontosan kérlek! amugy a poén hofi originál.

internetes poszton megsértődni és aztán a trolloktól hemzsegő oldalon jóvátételért üvölteni??
levi levi te szopni jöttél ide...

XCat 2011.10.04. 18:04:48

@károgó varjú: Trollok miatt ajvékolót eszik meg leghamarabb a trollok.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 18:20:28

A legnagyobb fles ebben a hirigben, hogy Levi vélhetően ott csikorgassa a fogát a monitor előtt.

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.04. 18:58:06

@Rosszindulatú Vászka: Nem kell, hogy oly nagyon csikorgassa, eléggé puhák voltunk vele.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 19:07:30

@atpijkamo: a modorából, meg ahogy Krisztát befenyítette, ojan klasszik hun "kihaénnem tuggyadhánykilóvagybazmneg" típusú mikróvállalkozó lehet ez a Levi gyerök.

Megdobbent 2011.10.04. 19:11:23

Hagyma: Ehhez akarok en valami erdemlegeset/trefasat hozzafuzni? :(

megamenn 2011.10.04. 21:05:09

@Rosszindulatú Vászka: Csak nehogy szóljon az öccsének, LeverLevinek :)

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.04. 21:23:12

Esetleg Ajánlott Leviről is ír6na valaki, mer' ez nem az.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.04. 21:26:57

@megamen: Van egy bátyja is, JuharLevi. Az meg állítólag Kanadában csinált karriert.

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 21:30:54

Vajom rokona a Levi Straussnak?

_____________ 2011.10.04. 21:31:49

Itt a homáron már követelődzni is lehet?
Fuvar levi szopjon le egy ordas román hegyiremetét.

Layosh 2011.10.04. 21:36:35

Na ezt beszívtad fuvarlevi!!!

megamenn 2011.10.04. 21:49:15

Én ismerem régről, még nem volt ilyen nagymenő, akkoriban Ótvar Levi néven futott.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.04. 21:51:56

Az ügyvéd bemutatkozott amúgy?
Hogy hívják a nevét?

_____________ 2011.10.04. 21:56:51

@estrella negra:
Nem vagyok homár őskövület, nem ismerem az Ede-sztorit.
Annyit tudok hogy Ede emberszabású...
Ede-lény :-D

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 22:03:41

Feljelent Ede
Lever Ede
Megesz Ede

_____________ 2011.10.04. 22:17:50

@megamen: Nem, őt máshogy híjják.
Pl. Ubulnak.
Kovi Ubi :-D

_____________ 2011.10.04. 22:28:05

@Rosszindulatú Vászka: Aztaaa, ötezren felüli komment...
Köszi a linket, majd elolvasom holnap.

_____________ 2011.10.04. 22:30:36

@_____________: Azt a retek sok kommentet tuti nem! :-D

Rosszindulatú Vászka 2011.10.04. 22:30:39

@_____________: és volt fojtatása is, Ede hirigelt, meg perelt meg törötetett.

megamenn 2011.10.04. 22:38:13

És Edézni is tilos volt...

_____________ 2011.10.04. 22:39:44

@Rosszindulatú Vászka:
Erre mit lépett volna? :
Ede, a mikrofonom bevesz-ede? :-D
Jó éjszakát, én már ébren horkolok...

megamenn 2011.10.04. 22:54:35

@estrella negra: én aszittem az a Fivér Levi

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.10.04. 23:12:26

Fuvarlevi lesz a következő EDE!!!!

EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Lehet, hogy már mások is írták, most olvastam a posztot, kommentek nélkül.

Kék platós IFA, meg palkovicsné elmehetnek a kis görgős izéjükkel, meg a laptopjukkal együtt a búsba!

ÉLJEN FUVARLEVI és az ügyvédje!!!!

EZ FONTOS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.10.04. 23:16:22

Húha, most látom csak, hogy már régóta EDÉZÉS történt, úgyhogy az előző kommentemben semmi újat nem írtam:)

De azért egy szavazattal több, ugyanúgy, mint a népszámlálásnál:)

mandarinkisasszony 2011.10.05. 01:45:07

Fuvar Levi most már tudja,
jó sok megbízását bukta.
Többet itt már nem pofázik,
egész nap csak oboázik...

Prof. azsiráf.PhD. 2011.10.05. 08:53:23

@károgó varjú: nem tudtam hogy Hofit idéztem:) ez egy vicc, amit mindenki ismer, és btw. Hofi is elmondta :)

ez a Levi gyerek szerintem már agyvérzést kapott az idegtől.... vagy éppen gyakorol egy medvén, franc se tudja.

varvizib 2011.10.05. 09:07:26

Levi helyreigazítást kért (nem pedig azt hogy a posztoló kérjen elnézést). Hogy emiatt az apró félreértés miatt ne legyen gondja a posztolónak, a helyreigazítást megteszem helyette:

"Kedves Fuvar Levi, menj a jó büdös fenébe a kib**** cégeddel együtt!"

Ezennel eleget tettem a feladatnak, most már mindenki tudja hol a helye. Furcsa, hogy külön Homár posztot akartak maguknak, ezek szerint ez valami mazochista vállalkozás lehet, ami így akarja magát becsődöltetni. (Vagy a negatív reklám is jó reklám?)

figyú 2011.10.05. 10:22:05

@mandarinkisasszony:

fuvarlevi úgy irigylem kimagasló sikered,
tosszon farba harminc teve,
Budapestről kimenet

ferand1979 2011.10.05. 10:23:55

@CatMother: Szia!
Természetesen igazad van! Én a jelenlegi ügyről írtam, és nem általánosítottam. De kipótolom írásom... Kedves FuvarLevi. A jelenlegi ügyben, a jelenelgi helyzetben, az ÜGYFÉLNEK (aki végülis nem lett a Te ügyfeled, és asszem nem is lesz többé) IGAZA VAN!!!!
Tanulság: ha nem tudsz hajlani, megtörsz...
Ha kikéred magadnak, most akkor pedig érezd magad FÖLDBE döngölve... Sorry! Rossz helyen kapirgálsz

isti77 2011.10.05. 10:46:36

Levi, szerinted ez a második poszt javított az imidzseden? Szerintem olyan, mintha fúrtál volna egy másik lyukat is a csónak aljába, hogy ott folyjon ki a víz.

Caprica99 2011.10.05. 11:15:21

LOL!
Ez a hülye Levi azt hiszi, hogy most aztán jólmegaszonta?
:DDDDDDDDDDDDDD
Sztem pereld be az összes kommentelőt is, mert itt már mindenki rajtad röhög, b+!

ferand1979 2011.10.05. 12:04:03

... és talán holnap már a Homárt is beperli ...
A viccet félretéve... Én már kezdem sajnálni FuvarLevit. Hisz nem tehet róla, hogy "MEGPRÓBÁLTA"... Tudjátok, mint ahogyan mi is, ti is, és mások is szokták... a való életben... odatesznek kicsit, elvesznek kicsit, kérnek, és nem adják vissza, ígérnek, és nem teljesítik... halogatják a dolgot, hátha megoldódik magától...
Amúgy szó eshetne nemcsak a Vezetőségről... hanem a beosztottakról... Az autó sofőrjéről is, aki csak azt ígérhette, hogy 2-3 óra múlva ér CSAK oda... Vagy sok volt a munkája, vagy (a tahográf miatt) pihenőideje volt, vagy elhúzódott a vacsorája (a zalakarosi gyógyfürdőben már bezárt a kajálda... így Zamárdiban kereste fel az ordítozós éttermet... az sem jött be, éhesen pedig mégsem pakolhat bútorokat... Betért egy McDonald's-ba is, de ott kisfiúkat is átverhetnek, az sem jött be... és közben meg hívogatják telefonon, hogy mikor megy már pakolni... ezt ki bírná...)....
Szó eshet a FuvarLevi telefonjáról is, hogy annyi ügyet intéz, hogy le is merül közben, pedig szegény mindent megtett, hogy utolérje a beosztottait... Még a telefonja is lemerült a sok telefonálgatásban...
ÉS MÉG SOROLHATNÁM...
(kifogásokból mi magyarok tudnánk vagy 100 ezer tucattnyit "gyártani", de mégsem élt vele FuvarLevi... legalább egy jót aludt éjjel, ha már a telefonján sem zargatták...

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.10.05. 12:21:09

@ferand1979:
"Amúgy szó eshetne nemcsak a Vezetőségről."
Szó eshetne, de mivel Fuvarlevi a cég vezetője,és ő írogat, övé a "felelősség".
Ha egy csepp esze van,(ami ebből a levélből nem úgy tűnik),akkor úgy picsán rúgja az alkalmazottat, hogy az kétszer megkerüli az országot.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2011.10.05. 12:24:13

Elolvastam a kommenteket.
Érdekes parabola rajzolódik ki a témához kötődőtől a pinaszőrig ívelő, majd Kolompár Léwi Winettouhoz visszazúduló hozzászólásokból. Az mégis kimaradt, hogy az anyacégből kilépő/elzavart és új vállalkozást indító hölgyek és urak nem ritkán ehhez hasonlóan járatják le régi kenyéradójukat...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.05. 12:27:34

@Kitalátor - a legnagyobb mikroblogger: Ez utóbbi magyarázatot még maga a Nagy Levi sem próbálta kifőzni.

XCat 2011.10.05. 12:41:32

@ferand1979: Lazíts, csak marhulunk. Szercsi van.

@Rosszindulatú Vászka: Hmmmm.

ferand1979 2011.10.05. 12:53:24

@CatMother: ...lazulok én is... Oszt holnap hasonló témában az én főnökömet szapuljátok...

2011.10.05. 13:03:57

@CatMother: Imrézés rég volt, kár lenne elfeledni ezt a jó kis mémet :)

XCat 2011.10.05. 13:14:39

@ferand1979: Ki a főnököd?

@Kulics: Jah. Imre szegény tudja vajon, hogy meg lett ökörítve?

2011.10.05. 13:32:33

@atpijkamo: jó bocsi, mostanában dolgoznom kellett nem tudtam homározni... tudod dzsidipi lapátolás van :)

_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.10.05. 13:52:15

@Horváth Lajos: homar.blog.hu/2008/11/17/setalokkal_ordibalt_a_turkalos
A mém belőle annyi, hogy ha valaki beugrik egy trollnak, "Hagyjad, Imre!" felkiáltással lehet róla lebeszélni. Vagy csak úgy általában lenyugtatni.

Secnir 2011.10.05. 14:20:03

a cikkhez hozzászólva: korrekt helyreigazítás.
:)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.10.05. 14:26:39

@Secnir: Há' nédda", nem onol az olvtárs? Nem félsz, hogy ki fognak moderálni?

Megdobbent 2011.10.05. 21:34:11

Keccae'! Amugymeg kijaza fuvargyerek? Mennyi egy fuvar?

valakiaki000 2011.10.06. 08:58:07

Érdekes!

Fuvar Levi "belátva a hibáját" nem elnézést kért, hanem új domain nevet vásárolt és most ott szerez új ügyfeleket..
Ha beüti az ember, hogy költöztetés a keresőbe, feltűnő, hogy fuvar levi mellett a hirdetésekben megjelent a szállításnonstop.hu (vicces, hogy ezek után ezt a nevet találta megfelelőnek..:)
Az új honlap szövege szinte ugyanaz..a stílusa is (piros..dinamikus..), ezek után, ha ez még nem győzne meg mindenkit, csak meg kell nézni az internetszolgáltatók tanácsának regiszterét,ahol kiderül, a www.fuvarlevi.hu-t és a www.szallitasnonstop.hu-t ugyanaz a cég birtokolja!!
Talán inkább elnézést kéne kérni az ügyféltől és kártéríteni, mint feltehetően élügyvédekkel és miegymással fenyegetőzni!!
Felháborító, hogy így müködnek a dolgok.
Ne félj Kriszta értek hozzá semmi jogalapja nincsen, csak bőr a pofáján..
Kívánok sok sok érdeklődőt a két hirdetésre addig is, mint tudjuk a hirdetés sokba kerül..

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2011.10.06. 10:08:12

Azért elgondolkoztató, hogy egy ilyen poszt valakinek az egzisztenciáját képes tönkretenni.
...adott esetben akkor is, ha egy szó nem igaz belőle.

Sevy 2011.10.09. 17:56:36

"FenyegetőDZés" - öcsém, meg is érdemled.

t24 2012.01.19. 14:48:35

Valamikor nem rég regisztráltam, nem is értem miért. Viszont ez a téma "fuvarlevi" elemembe vág és az erre született hsz-ek generáltak egy 7,5 órás homározást (óriási közösség vagytok). A tényeket ismerem, hogy van néhány ilyen gané és évek óta kergetem a farkam, hogy mit lehetne tenni ellenük (én is költöztető lennék, vagy valami ilyesmi). Nem tudom, hogy a levi honlapjai (volt még egy) azért tűntek el mert ti belesegítettetek vagy csak szimplán hülye volt és nem fizette ki a komoly éves díját a domain fentartásnak, de 1 hete "betege vagyok", hogy eltűntek. :-)))
A honlapomon rendszeresen törlöm az olyan bejegyzéseket amiket a fórumba beírnak hasonló esetekről azért mert egyszer már szarban maradtam egy rossz tapasztalat nevesített közzé tétele miatt. Ez viszont amit ti itt csináltok (vér ivás) nagyon ott van. Mióta megtaláltam ezt a cikket és elolvastam vagy 100 bejegyzést a hozzá tartozó hsz-kel mindenhol hirdetlek titeket mint nagyon korrekt dühöngőt (bár van egy-két elmeroggyant aki olyan eseteket ír le amikor nemhogy nem jogos amit leír, de még neki kellene elnézést kérnie a bejegyzések többsége viszont olyanokat feszeget amik miatt jogosan dühös az ember fia. És mindezt "tetézitek" a jobbnál-jobb reakciókkal. További szépeket és jókat kívánok mind a blog tulajdonosnak, mind az itt összeverbuválódott társaságnak.
süti beállítások módosítása