Jessi találkozott az első olyan pénzszámláló géppel, amibe bele tud ragadni 2db húszezres.
Bár esetünk pozitívan zárult, azért csak nem tudom megállni, hogy ne írjam le. Történt pár napja, hogy készültem kifizetni az építőipari vállalkozómat, aki leszámlázta a felépített házam utolsó részletét. Az összeg, melyre szükségem lett volna nem tette lehetővé, hogy egy ATM-ből felvegyem. Így arra a megoldásra jutottam, hogy azt átutalom az öcsém bankszámlájára, s onnét felvesszük, így megspórolom az utazási költséget, mely a készpénz felvét, úgy is meglehetősen magas díjával lett volna egyenlő. Az átutalt összeg rendben meg is érkezett testvérem Erste Banknál vezetett számlájára, majd másnap befáradtunk érte, péntek délután egy órakor az egyik helyi fiókba. Az épület új, még az ügyfélhívó rendszer sem működött. Ebből azonban még nem gondoltuk, hogy más sem fog. Azt pedig végképp nem feltételeztük, hogy videokamera, tanú és egyéb kiegészítő eszközök is szükségesek lennének egy egyszerű készpénzfelvételhez. Így testvéremet egyedül bocsátottam a pénztárhoz, míg én a gyerekeimmel a kényelmesnek bizonyult kanapékon várakoztam. Nem is telt el sok idő és öcsém végzett is a művelettel. A kapott pénzt borítékostul eltettem a táskámba, majd haza érve otthon kitettem az asztalra, mert csak 4 óra után érkezett meg az irodába a kivitelezőm, így a papírokat és a fizetést akkor tudtuk elintézni. A borítékhoz senki nem nyúlt, ott lapult a szalvétatartóban. A megbeszélt időpontra odamentem a vállalkozó irodájába, aki miután átadta a részletes elszámolást tartalmazó okmányt leszámolta a neki forintra pontosan kikészített készpénzt. Majd megjegyezte, hogy az 40.000 Ft-tal kevesebb.
Kissé meglepődtem, és megkértem, hogy számolja már meg még egyszer, mert az nem lehet. Azonban míg számolt észrevettem egy 56 db feliratot a bankban kapott pénzkötegelőn. Gyors fejszámolást végezve megállapítottam, hogy ha az 56 db valóban a pénztáros által kiadott összeget jelenti, akkor a vállalkozónak igaza van, hiszen a pénz 40.000-rel kevesebb. Gyorsan elszaladtam egy ATM-hez, ahol felvettem a hiányzó összeget, és arra gondoltam, hogy vajon miért értett félre a testvérem, amikor világosan mondtam neki, hogy mekkora összeget kell felvennie. Ezt tisztázandó fel is hívtam telefonon, és rákérdeztem. A válasz annyi volt, hogy nem értett félre, mert a mondott összeget vette fel. Amikor viszont közöltem vele, hogy de nem, mert kevesebb volt a borítékban, akkor annyit tudott válaszolni, hogy akkor az érdekes, mert a pénztárbizonylat a kívánt összegről szól. Ezután én döbbentem le, mivel tudtam, hogy a kötegelőn viszont az a darabszám szerepelt, ami a borítékban is megtalálható volt. Testvérem az infót hallva, a döbbenettől szinte szólni sem tudott. Csak annyit kérdezett, hogy akkor őt most átverték a bankban? Majd elmesélte hogyan zajlott az esemény.
A pénztáros elővett egy bontatlan köteg 20000-t, majd abból találomra lepörgetett x db-t. Azt betette a pénzszámológépbe, ami pontosan 58 db bankjegyet számolt. Azonban még a tranzakció elején, miután az öcsém közölte e felvenni kívánt összeget a pénztáros azt válaszolta, hogy akkor 56 db-ot fog adni. Talán itt követte el testvérem az egyetlen hibát, ugyanis nem számolt utána, hogy neki hány darab 20000-re van szüksége és a pénztáros által mondott darabszám, valóban annyi-e, mint amennyire szüksége van. Egyszerűen elfogadta, ha neki x Ft-ra van szüksége, akkor 56 db-ot fog kapni.
Tehát a pénztáros miután lepörgetett 58 db húszezrest levett belőle 2 db-ot majd átadta testvéremnek. Ő naivan, miután a pénztáros mondta neki, hogy ha gondolja számolja meg, így járt el, és még mindig naivan, megszámolta, hogy tényleg 56 db-e. És annyi volt. Így a pénztáros által megírt 56 db jelzéssel ellátott kötegelővel átfogta a pénzt és eltette a borítékba, majd aláírta a bizonylatot és távozott.A történetet végighallgatva meg kell mondjam, azt gondoltam, hogy egy nagyon primitív csaló pénztárossal van dolgunk, aki 40.000 Ft-tal kívánja kiegészíteni nyilván szűkös fizetését. Ugyanis öcsém arra nem emlékezett, hogy az eredeti kötegből kivett pont 40.000 Ft-ot hová tette. Zsebre? Vissza a kasszába? Összejátszva más alkalmazottakkal, vagy egyedül kijátszva a kamerákat eltette a pénzt? Ezekre a kérdésekre próbáltuk megtudni a választ.
Mivel péntek este volt és előttünk állt még a két napos hétvége, öcsém vérben forgó szemekkel gyártott különböző elméleteket arról, hogy miféle csaló áldozatává vált egy bankpénztárban. A telefonos ügyfélszolgálat hosszú hallgatás, és erős csodálkozás után, annyit tudott javasolni, hogy hétfőn a bankigazgatónál kezdjünk. Így is tettünk volna, ha az első alkalmazott nemes egyszerűséggel nem mondta volna, hogy ahhoz, hogy ennyi pénzzel kevesebbet kaptunk nem kell az igazgató, azt ő is el tudja intézni, és megkért, hogy adjuk át a kártyát, amivel a kp felvételt kezdeményeztük. Mondtuk, hogy ilyet nem tudunk adni, mert mindez a pénztárban történt. Ekkor a banki alkalmazott erősen meglepődött, majd el kellett meséljük a sztorit, amihez hozzá tettük, hogy reméljük nem csaló a pénztáros és pénteken többlettel zárt, mivel ellenkező esetben kénytelenek leszünk feljelentést tenni.
Úgy véltem, hogy még mindig döbbenten és talán kételkedve, de hátra ment a pénztárba, ahonnét viszonylag hamar visszajött és közölte, hogy megvan a pénz. Ami viszont ez után következett még inkább megdöbbentett. Gondolom, hogy nincs erre protokoll, vagy csak én vagyok másként gondolkodó, de szerintem furcsa, ami következett. Egyszerűen a kasszából a hölgy kiadott 40.000 Ft-ot, se jegyzőkönyv se bocsánat, csak könnyes szemmel feltett kérdések hangzottak el, mely szerint: Miért nem pénteken mentünk vissza, miért nem a pénztároshoz mentünk? És a magyarázat annyi volt, hogy sajnos a pénzszámláló gépben maradt 2db 20.000 Ft-os. Ez viszont lehetetlen, mert akkor miért írta volna rá a hölgy a kötegelőre a kettővel kevesebb darabszámot.
Összességében nem gondolom, hogy tényleg el akarta volna tenni a pénzt, maximum nem merte vállalni, hogy tévedett a darab tekintetében és ehhez a tévedéshez végig ragaszkodva adott kevesebb pénzt és ehhez kreált egy banálisnak hangzó véletlenről szóló magyarázatot.
Tanulság 1, a bankpénztár sem garancia és keményen észnél kell lenni ott is. Tanulság 2, a csalás valóban működik. Ha előre bemondják, hogy x összeget 56 db bankjeggyel fognak kiegyenlíteni, akkor simán átvághatnak akár 40.000 Ft-tal is. Végül is gyorsan megkerült a pénzünk, de összességében az biztos, hogy az Erste Bank kissé érdekesen reagált le egy ilyen szituációt. Azért a két napi kínért, amit az öcsém átélt, legalább egy elnézést belefért volna.
Én biztosan nem viszem ezek után hozzájuk a pénzemet. Szerintem a bankpénztár olyan, mint egy műtő. Ott nem lehet hibázni, akkor sem, ha az ügyfél is lehetett volna gondosabb.
Üdv: Jessi
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.11.22. 14:33:01
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.22. 14:37:20
Dr. Kix 2011.11.22. 14:37:40
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.11.22. 14:41:42
Baszdmeg a bankban kell csak igazán észnél lenni! Azok a gecik ott vágnak át,ahol csak tudnak. De legalábbis erősen próbálkoznak.
A számláló gépet remélem azóta befújták WD-40el.
Jaaa! Az Aldiban ilyen nem fordulhat elő,ott korrekten bánnak a pénzzel. Mint az ukrán pénzváltók is.
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.22. 14:43:40
Nem a számláló volt rossz. Az ipse nem tud kettővel, tízzel és ezerrel szorozni. (Húszezerrel pláne nem.)
dr. _mmm_ 2011.11.22. 14:52:57
1. pontosan tudom milyen címletben hány darabot kell kapnom. (ekkora összeget csak balekosz kér 500-as címletben)
2. ott megszámolom
A_blogger 2011.11.22. 14:53:01
Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.11.22. 14:53:26
Akkor a faszit. Bánom is én!(Nem olvastam végig a posztot,kurva hasszú...)
XCat 2011.11.22. 14:54:27
K&H-s automata egyszer benyelte a kártyámat, nem tudom már miért... bent kihalászták.
Ellenben erstés ügyintéző mondta már, hogy nekik nem haszon az, hogy csak áll náluk a pénzem, csak a gondjuk van vele.
Azóta is sajnálom hogy nem kérdeztem rá a főnökénél, ő mit gondol erről.
És a szaloncukruk is szar!
dr. _mmm_ 2011.11.22. 14:56:37
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.22. 14:58:42
Milyen prakrikus, hogy a pénzek 2-vel, 5-tel oszthatók. Szar lenne 54ezresekben számolni.
XCat 2011.11.22. 14:59:49
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.22. 15:02:47
Látos, miért nem 140-et mondtál :D
Szerintem simány csak 1 bites volt a pénztáros, és reflexből azt írja, amit kiír a számláló, az mindegy, hogy előtte miről volt szó :D
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.22. 15:04:33
Nem nyitunk bankot? Állítólag jó üzlet :D
Mylady 2011.11.22. 15:06:47
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.22. 15:07:01
Ennek némileg ellentmond, hogy minden papírmunka nélkül csak odabaszta a pénzt. A főnökhöz kellett volna szaladnia, jegyzőkönyvezni, elrakni a pénzt,...
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.22. 15:07:47
hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2011.11.22. 15:07:48
Mylady 2011.11.22. 15:07:52
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.22. 15:08:15
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.22. 15:09:23
Mylady 2011.11.22. 15:10:25
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.22. 15:11:57
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.11.22. 15:16:23
|_ |_|
_| |_|
vagy
_ _
|_ |_
_| |_|
Egy pálcika a különbség.
varvizib 2011.11.22. 15:20:32
Gratulálok!
_atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2011.11.22. 15:22:00
000000000000 vagy 1000000000000
Egy pálcika a különbség.
.lll. 2011.11.22. 15:24:18
mostanába mi történt a déllel,elvitte az ájemef?
Szabó F. Balázs 2011.11.22. 15:34:35
Nyilván az a két 20.000 forintos is így járt, csak ezt se a pénztáros, se a levélíró öccse nem vette észre.
A pénztáros ott hibázott, hogy nem számolta át a pénzt háromszor (banknál amúgy is legalább kétszeri átpörgetés a kötelező), és nem nézte meg, hogy van-e hibás címlet (a gép elvileg ezt külön jelzi). Ott viszont nem hibázott, hogy a kötegelőre 56-ot írt (hisz a gép annyi "valódi" bankjegyet pörgetett át csak).
A levélíró öccse legközelebb meg számolja át a húszezreseket...
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.22. 16:11:24
csak nem szorzott....
Jokkura 2011.11.22. 16:11:59
Kellett egy nagyobb összeg kp-ban( NAV- szürkepénz??)Nem akart utazni ezért az öccse szljára utalta (helyi bfiók). A posztoló, az öccse a bankos balfasz volt. Senki sem tud és akar számolni. Na és innen jöhet a tejszínhab,hogy került meg a hiányzó összeg.
Nem érdekes a story szempontjából a kanapé ,az új épület, a gyerek (nehogy már a gyerek terelje el a bankos figyelmét... )
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.22. 16:13:24
kar ennyit komplenolni, ez csak tevedes volt es a penzt felvevo is tevedett
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.22. 16:15:02
ha mar lehet a posztolot....
meg jo hogy a gyerek meg a ferje nem azzal torolte a szajat
Page20 2011.11.22. 16:19:13
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.22. 16:20:43
nekem van egy titkosan nyithato dobozom
.lll. 2011.11.22. 16:22:29
aztán Mary tud róla?:D
Page20 2011.11.22. 16:23:06
A bele való törölközést elképzelve viszont még most is röhögök :-D
mohopasi 2011.11.22. 16:23:28
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.22. 16:26:31
@Page20: a szalvetartato nalunk az asztalon van, tehat keresni sem kell ha beletesznek egy koteg 20 ezrest, es igen a gyerek megtevedhet es torolkozhet benne
@mohopasi: komuvesbnek adni kell csekket oszt jonapot
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.11.22. 16:29:14
Téli álmot alszik.
@atpijkamo:
Tankesün!
Egy pálikányi különbségért még a kisz kici kinaji se reklamál.
@hagyma:
Én a párnacihába tenném!
Az a tuti, meg a cipőbélés!
De a Nokia-doboz is dobogós!
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.22. 16:30:46
bar odaadhadta volna a komuvesnek parnastol is
jut eszembe, nem Vician epitette a hazat?
Page20 2011.11.22. 16:31:29
az másik kérdés, h tartanám-e ott napokig, hetekig a pénzem
nekem nem tűnt a család annak a fukszos, dollárral fészbúkon pózoló kisebséginek, így gondolom, nem törölköznének papírpénzzel, az némi primitívséget azért jelentene ;-)
.lll. 2011.11.22. 16:32:28
akkor egyformán vagyunk,mondjuk meghívhatnád belőle egy pesti szilveszterezésre
Page20 2011.11.22. 16:34:10
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.22. 16:39:30
nem egeszen komolyan mondtam
bar neha valaki megkerdezi van -e papirzsepim, akkor brahibol nyujtotk neki egy 10-20-50-100 dollarost, ha van nalam
@lófő: megteszem
.lll. 2011.11.22. 16:52:08
már vagy 4 éve készülsz haza,most az idő mer szabccságharc is van
igazságos 2011.11.22. 17:08:27
Megérdemeltétek volna, hogy ne kapjátok vissza azt a 40 rugót, hogy tanuljatok az esetből.
Sőt, duplán hagyták átverni, hiszen nem tett feljelentést, nem hagytam volna magam ilyenkor, az biztos. Ráadásul még további bűncselekményhez is vezethet az eset, hiszen a pénztáros elvehetett mástól is, csak azok nem merik kiplakátolni, hogy balekok voltak.
Lehet, hogy épp, ebben a pillanatban is lenyúl valakit. Teheti, mert a posztoló nem jelentette fel.
Amúgy nem hiszem el az egészet, hogy egy köteg húszezresekkel csak úgy dobálóznak itt egyesek. Nincs válság, MATOLCSY, MÉG MINDIG VAN HONNAN ELVENNI, csak szólok.
@varvizib: és ez nem elég, még gazdag is az illető, vagy annak mondja magát.
igazságos 2011.11.22. 17:11:13
Nem tudod, hogy dívik ez magasabb körökben, holmi nevetséges pénzszámlálást. XD Mikor a pénzt átvevő ember nem fárassza magát azzal, hogy utánaszámolgat, hanem megbízik a pénzt átadóban. A különbség az, hogy itt nem merik átverni a másikat, mert esetleg kinyírják, kicsinálják. Ez esetben pedig tehetik a lenyúlást, hiszen a balek hagyja magát.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.11.22. 17:12:29
Nem baj, ha számlázott!
Meg kell veregetni a vállát csak úgy izomból, és megkérdezni:
Ugye rendben vagyunk Zsóttikám?
Ezután fel se fog neki tűnni -2 db bankó.
@hagyma:
Van még egy lehetőség:
a befőttesüveg.
Vaaaagy!
A malacpersely.
Na az még a menő!
XCat 2011.11.22. 17:12:57
igazságos 2011.11.22. 17:13:54
Nem hiszem el, hogy tényleg valaki(k) ennyire hülye. Szerintem az egész kamu.
Page20 2011.11.22. 17:16:39
.lll. 2011.11.22. 17:35:44
leszel olyan kedves otthon utasítgatni,pl:kácc ki ,kusti ne,stb:D
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.11.22. 17:38:15
Vagy mondjuk a maradékot kifizethette volna építőanyagban.
Mondjuk 20 db blokktégla.
Vagy 30 tetőcserép.
Vagy 4 vödör beton.
Vagy ilyesmi.
XCat 2011.11.22. 17:38:44
.lll. 2011.11.22. 17:44:35
Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.
megamenn 2011.11.22. 17:46:10
Page20 2011.11.22. 17:47:23
XCat 2011.11.22. 17:52:29
@megamen: Én úgy értelmezem, hogy mindenki idióta. Vannak különböző idióta alfajok, úgymint hülye idióta, hazaáruló idióta, politikus idióta, mindenkivelakarcsakvelemnemidióta, stb.
És igazságos igazságosan igazgatja őket, mint FőFőIgazgató. :D
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.22. 17:53:00
@Sün‼: nekem olyan volt amin egy kutya kinyutjotta nyelvet
XCat 2011.11.22. 17:54:10
.lll. 2011.11.22. 17:55:27
pontosan
.lll. 2011.11.22. 17:58:30
caramel?,az énekes
XCat 2011.11.22. 18:06:06
Page20 2011.11.22. 18:07:15
XCat 2011.11.22. 18:07:42
.lll. 2011.11.22. 18:13:50
nagyon úgy tűnik
XCat 2011.11.22. 18:15:06
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.11.22. 18:17:56
Mármint malacpersely?
Amin a kutya kinyújtja a nyelvét?
Kutya egy malacpersely lehetett...
Tán csak nem ilyen:
retronom.hu/files/images/kepek/8/persely.preview.JPG
XCat 2011.11.22. 18:18:02
.lll. 2011.11.22. 18:21:26
jó üzlet,egyeseknek
donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.11.22. 18:23:50
- pénzt csak a zaldiból, ott ez biztos nem fordulna elő
venszivar 2011.11.22. 18:27:31
XCat 2011.11.22. 18:31:42
igazságos 2011.11.22. 18:33:48
Ha valaha is az lennék, lőjetek le. Akkor már inkább Hitgyülis, az egy fokkal jobb.
A vallás kényes kérdés. Mindjárt megkapod a magadét itt is, mint a Munkahelyi Terror blogon.
XCat 2011.11.22. 18:39:36
A többi meg olyan mittudomén, valahogy nem tudom őket komolyan venni.
Amikor egy hülye állat azt kívánja tiszta szívből egy másiknak hogy nyomorodjon meg mert olyat írt, ami nem tetszik neki, és meggyőződése közben, hogy ő ettől jó ember, meg a megbotránkozott mobilpékség eladó, aki kicsi híján belehalt ebbe a szörnyen megterhelő és összetett munkakörbe... olyan vicces csodabogarak, de itt meg is áll a dolog. :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.22. 18:46:38
de szalvetatatrtoba tobb mint egy millert...
XCat 2011.11.22. 18:52:32
Page20 2011.11.22. 19:02:07
egyébként a szalvétatartó még jobb, mint a kutyás persely, mer ahhó még kulcs se kell, nem hogy összetörés, tulképp egy óriás pénzcsipesz
igazságos 2011.11.22. 19:07:03
pdw (törölt) 2011.11.22. 19:10:17
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.22. 19:32:59
@igazságos: hat nekem a bankszamlam
/remelem nem megy csodbe/
kenyelmetlen a kezemben aludni ezzel a parmillio dollarral amivel rendelkezunk
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.22. 19:34:45
Page20 2011.11.22. 19:42:37
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.11.22. 20:16:43
Szerintem a pármilla dollárt simán be kell tenni a konyhafiókba!
Nem érdemes bankokra bízni.
Még a végén elkvaterkázzák!
ichtus 2011.11.22. 20:16:48
Az pedig csak magyar mentalitás, hogy rögtön feljelentünk, meg beírunk.
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.22. 20:30:58
fiok,fiok
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.22. 20:51:26
Ha a Hagyónak jó volt...:D
➊ 2011.11.22. 21:01:33
XCat 2011.11.22. 21:03:24
Don Quixote de la Ferko 2011.11.22. 21:12:22
Húszezrest az ALDI-ból.
Oszt jónapot.
dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2011.11.22. 21:13:09
Na ugye, hogy látod a különbséget!
És még pénzedbe se kerül.
Ha beszögeled az asztalfiókot, sk ki tudod húzni a szeget.
Ja és nincs számlavezetési díj!
Fölírod magadnak egy papírfecnire, mennyi az annyi, oszt csókolom.
@ColT: Már bocsássál meg, de ezt jeleztem ám: @Sün‼:
XCat 2011.11.22. 22:34:31
Shinjuku 2011.11.22. 22:42:14
Megdobbent 2011.11.22. 23:25:35
XCat 2011.11.22. 23:28:44
Remélem segítettem. :)
hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.23. 00:23:54
cash, vagy csekk zsebbol, vagy szalvetatartobol
lecet
salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.23. 01:35:06
ha nekem 1,16 gurigára van szükségem merthogy szinte biztos vagyok abban hogy 20ezreseket fogok kapni és nem vagyok egy Pataki (fejszámolóművész), már a tesóval való beszélgetéskor kiszámolom, hogy az biz' 58db lesz. talán még el is játszom, hogy az milyen vékonyka kis köteg lesz... annyinak lácc, amennyit ér.
de egy kettessel való szorzásnak nem kellene ennyire bonyolultnak lennie. alap.
de ahogy látom, van akinél nem. háááááááááááát...
salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.23. 01:40:03
érdekesen néztem.
Megdobbent 2011.11.23. 01:45:03
@hagyma: akkor en a szalvetatartot valasztom, az olyan nagyvilagi :>
Shinjuku 2011.11.23. 04:18:32
Jo kis muszeresz lehetsz te vazeg, a tetoablak van elromolva akkor mifaszert a csomagtartoban matatsz? (Ha csak nem a gurigakat kerested.)
CID 2011.11.23. 07:00:01
szmoker (Homo Trollicus) 2011.11.23. 07:33:45
ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.23. 08:26:25
@Sün‼: Jaj jaj, kegyelmezz ;)
batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2011.11.23. 08:28:21
Rosszindulatú Vászka 2011.11.23. 08:32:20
Mérnem boldog ügyfél?
Prof. azsiráf.PhD. 2011.11.23. 08:36:28
cicmen (törölt) 2011.11.23. 08:54:17
Ez elég nagy baj! :)
Ha viszont tényleg elkerülhetetlen volt, akkor lehetett volna rövidebb.
Pl. Átb.sztak 40 rugóval. De aztán odaadták.
A botosjeti 2011.11.23. 08:54:27
Rosszindulatú Vászka 2011.11.23. 08:56:20
jöttek a bankok.
Lapozzunk.
Reálhozamos nincs? Az már rég volt.
Esetleg valami jó kis végtörlesztős?
Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.11.23. 09:55:23
A posztoló meg lehet, hogy kirúgatott valakit, aki tök véletlenül elrontotta. Igen, két napig nem volt 40 ezer forintja nála - ez nagy baj. Megértem. De az, hogy rögtön a FIÓKIGAZGATÓHOZ (mert ugye nem gondoljuk, hogy a bankigazgatóval tárgyalt) fordult; azt tudom mondani, hogy pont az ilyen magukról túl sokat képzelő seggfejek miatt tartunk itt.
Ja, és öcsikédnek pedig gratulálok, amiért nem számolta meg a pénzt.
England win The Ashes! 2011.11.23. 09:55:41
Magyarán te most azt mondod, hogy a poszter végül kapott két hamis húszezrest?
salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.23. 10:28:36
aki ezzel foglalkozik az tudja, hogy egyes merciknek a tetővezérlése a csomagtartó bal doblemeze felett található. onnan csak egy spirál megy a tetőbe, hogy minél kevesebb, még az a minimális elekrotmormotorzaj se legyen az utastérben. :P
@CID: csak a miheztartás végett: van hogy szart sem látok, mert a műszerfal mögött szerelek emlékezetből, hogy ne kelljen lebontani a műszerfalhéjat. ezzel is spórolok az ügyfélnek kis pízet, magamnak pedig időt, hogy több melót vállalhassak.
2011.11.23. 10:38:47
England win The Ashes! 2011.11.23. 10:41:03
2011.11.23. 10:48:32
Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2011.11.23. 11:02:03
Persze-persze...
salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.23. 11:44:19
www.kislexikon.hu/danubit.html
az eredetire gondolni sem mernék... vagy egy kis ólomkapszulára, benne izotóppal...
ezekre nem is gondoltam. ennyire veszélyes a szakmám? :D
megamenn 2011.11.23. 13:49:24
Szabó F. Balázs 2011.11.23. 14:12:03
Nem. Csak azt mondtam, hogy a gép azt a két címletet nyilván gyanúsnak értékelte ezért különítette el.
Legtöbbször ehhez elég egy törés a biztonsági szálban (például ha valaki zsebbe gyűrte, vagy hosszában hajtotta ketté), vagy ha az átlagnál több gyűrődés. Egy 25-30 darabos kötegből a számlálógépek általában visszadobnak egy-két darabot, amit azután és emiatt a banki alkalmazottnak s.k. kellene megnéznie.
Annak az oka, hogy ez a két címlet egy bontatlan pénzkötegből származik, a gép mégis visszadobta sem bonyolultabb: a központi fiókban, meg a főpénztárban újabbak, jobbak a számlálók (kisebb a hibaszázalék), és amiket azok esetleg vissza is dobnak, helyben meg is vizsgálják. Ha a címlet jó, akkor megy a kötegbe, ha nem, akkor meg jelentik, hogy a pénz elhasználódott, sérült, hibás vagy (esetleg) hamis...
Ez csak a számlálás folyamatának menetéből következik.
szmoker (Homo Trollicus) 2011.11.23. 16:24:25
A buborékról pedig Laár András urbánista költő urbánista verse:
"Ej buborék, buborék!
Színejátszós, csodaszép.
Emitt veres, amott kék,
Az orromból jöt ki az elébb."
Shinjuku 2011.11.23. 18:01:36
vprof 2011.11.23. 19:56:53
Én végig azon derültem, hogy "x" összegről beszél, de elárulja, hogy 58 helyett csak 56 db 20eFt-ost kapott. ;-)
Ugyandehogy (törölt) 2011.11.24. 12:29:26
salapapa · http://salapapa.hu 2011.11.24. 12:50:26
amikor az orrváladék megfelelő állagban történő alakváltoztatásait olvasom/hallom, mindig Ford Fairlane jut szembe.
- dzsonival gusztustalansági versenyt rendeztünk. kitettem egy adag turhát az asztalra.
mire dzsonni:
- ez is valami? - és fogott egy szívószálat...
Mylady 2011.11.24. 20:44:26
Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.11.26. 09:42:40
Amúgy Nagyon 1szerű a megoldás: minden adott és kapott pénzt át-szá-mol-ni!!!!!
Xezs 2011.11.27. 14:18:05
2. Aki nem számolja meg a pénzt átvételkor, az soha többé ne menjen bankba, sőt, költözzön valami erdőbe a városból.